Kezdőlap Világ Oldal 627

Világ

Albánia, Szerbia és Bulgária a legnagyobb kannabisztermesztők Európában

0

Az ebben a régióban termelt marihuánát főként Olaszországba, Horvátországba, Magyarországra és Csehországba szállítják.

Szerbiából legalább három útvonalon csempésznek marihuánát a nyugati országokba, de Szerbiának nem csak a forgalmazásban, hanem a termesztésben is nagy szerepe van.

Az Europol 2016-os adatai, valamint az Európai Unió drogügynökségének (EMCDDA) idei júniusi adatai szerint az európai marihuánapiac teljes értéke 8,4 és 12,9 milliárd euró között mozog, tudta meg a Blic című belgrádi napilap.

„Európában a kannabiszt főként zárt térben termesztik, ritkán termesztik a szabadban. A marihuánát főként a hazai piacokon vagy a környező országokban árusítják, ritkán viszik messzebbre.

Európában a legnagyobb kannabisztermesztő országok Albánia, Szerbia és Bulgária, ők látják el Közép-, Kelet- és Délkelet-Európát”,

áll az Europol közleményében.

Az ebben a régióban termelt marihuánát főként Olaszországba, Horvátországba, Magyarországra és Csehországba szállítják,

de csempésznek valamennyit Hollandiába, a skandináv országokba és Ukrajnába is, ahol egyébként egyre nagyobb a marihuána fogyasztása.

A közép-európai országokból viszont tovább szállítják az illegális drogot Nyugat-Európába, főként Franciaországba és Németországba.

A közlemény szerint az albán ültetvényeket hatalmas csapás érte néhány évvel ezelőtt. „2014 nyarán a rendőrség razziát tartott a Lazarat térségben lévő kannabisz-ültetvényeken, ezzel pedig megcsappant az albán termelés”, közölte az Europol.

Ettől függetlenül nem telik el úgy egy hét sem, hogy a szerbiai határőrök ne adnának ki közleményt arról, hogy hány kilogramm marihuánát foglaltak le a horgosi, a batrovci és a preševói határátkelőnél, írja a 012.rs újvidéki hírportál.

 

Ukrajna hoppon marad…

0

Azzal, hogy Ukrajna leépítette az orosz és úgy általában a posztszovjet piacát, hatalmas gazdasági veszteségeket szenved el, amin az Európai Unióval megkötött szabadkereskedelmi megállapodás sem sokat enyhít. A mindent átszövő oroszellenesség miatt az ország sok esetben saját maga alatt vágja a fát – írja Nemes István a kárpátaljai KárpátInfóban.

Vszevolod Sztepanyuk jegyzett ukrán gazdasági elemző biztos abban, országa képtelen lesz betörni az EU piacaira. Ismertetése alapján

2014-hez képest dollárban mérve a felére zuhant vissza az ukrán gazdaság teljesítménye.

Ezt támasztja alá az a paradox helyzet is, hogy miközben tavaly 28 százalékkal emelkedett az export terjedelme, a GDP mértéke mégis csupán 2 százalékkal bővült. A kialakult helyzetért a gazdasági szakértő a kijevi kormányt is hibáztatja, amiért túlságosan könnyen lemondott nemcsak az orosz, de úgy általában a posztszovjet térség felvevőhelyeiről. Márpedig ez a gazdaság csökkenéséhez, az életszínvonal további eséséhez vezet, ami tovább fogja erősíteni az elvándorlási hullámot.

Már így is 5-8 millió ukrán dolgozik külföldön.

Mindezek alapján, a KárpátInfó szemleírója szerint, megállapítható:

igen hátrányos Ukrajnára nézve az oroszokkal szembeni háborúskodás, beleértve a kereskedelmi vonalat is.

De ez elmondható persze úgy általában az egész Európai Unió–Oroszország kapcsolatokat illetően is, ami mögött ugyebár megint csak a Kijev és Moszkva közötti, szűnni nem akaró pengeváltások állnak.

A napokban pedig volt szerencsénk újabb ízelítőt kapni az értelmes határokon már rég túlnövő oroszellenes hisztériából. Hiszen mi másnak is nevezhetnénk azt, hogy egy krími zenei fesztiválon való részvételért az ukrán hatóságok, ha tudnák, azonnal börtönre ítélnék az ismert Scooter zenészbanda tagjait. Ezzel Ukrajna csak saját magát nevetteti ki…

 

 

A bukott ukrán elnöktől kapott pénzt Trump kampányfőnöke

0

Házkutatást tartott az FBI Paul Manafortnál, Trump volt kampányfőnökénél. Azt is vizsgálják, hogy milyen kapcsolatai voltak Viktor Janukoviccsal.

Paul Manafort többszáz oldal dokumentumot adott át nekik- nyilatkozta az ex kampányfőnök szóvivője. Donald Trump egykori kampányfőnöke azért volt Washington közeli házában augusztusban, mert meg kell jelennie a szenátus vizsgáló bizottsága előtt.

Paul Manafort orosz kapcsolataira ugyanis nemcsak az FBI kiváncsi hanem a szenátorok is.

Olyannyira, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága is látni és hallani kívánja az érdekes életpályát befutó ex kampányfőnököt. Mit akarnak tőle megtudni?

Elsősorban azt, hogy milyen szálak fűzték az orosz titkosszolgálathoz és esetleg magához Putyin elnökhöz? Paul Manafort ugyanis Putyin kijevi emberének, Janukovics ukrán elnöknek volt a tanácsadója. Janukovics bukása után megtalálták a listát, amely az elnök legközelebbi tanácsadóinak fizetését tartalmazta.

A lista szerint Manafort többszázezer dollárt inkasszált.

Janukovics megbukott és Manafort visszatért az Egyesült Államokba. Az outsider Trump kampányfőnöke lett. Akinek a választási kampány kellős közepén kellett lemondania, mert a sajtó kínos kérdéseket tett fel Manafort kijevi szerepléséről. Már akkor megfogalmazódott a vád: Putyin Trumpot szeretné elnöknek és az orosz titkosszolgálat mindent meg is tesz ezért. Hillary Clinton részben ezzel indokolta meg választási vereségét.

Trumpot, a családját és közeli munkatársait vizsgálja az FBI és a washingtoni kongresszus, hogy kiderüljön: valójában mit is jelentett ez az orosz támogatás? Flynn tábornokot, Trump első nemzetbiztonsági tanácsadóját, hetekkel a kinevezése után le kellett váltani „túlságosan jó orosz kapcsolatai miatt”. Az USA nemrég szankciókat vezetett be Oroszország ellen azért, mert Moszkva – washingtoni megítélés szerint- megpróbálta befolyásolni az amerikai választásokat.

Trump a választási kampányban – még Paul Manafort oldalán- azt ígérte : javítani kíván a kapcsolatokon Oroszországgal. Ebből eddig egyelőre semmi sem lett. A két állam kapcsolatai mélyponton. Washingtonban pedig gőzerővel folynak a vizsgálatok Trump emberei ellen. Olykor az FBI csönget náluk hajnalban…

Újabb szájkarate az USA és Észak Korea között

0

Nem lehet értelmes párbeszédet folytatni egy szenilis öreggel a golf klubból! Ezt Kim tábornok mondta az Egyesült Államok elnökéről.

Kim tábornok nem akárki: ő Észak Korea stratégiai rakéta erőinek a parancsnoka. Akit névrokona, az ifjú diktátor rendszeresen megdicsér, mert „kiváló munkát végez!”

Kim tábornok és a stábja most egy olyan terven dolgozik, mely Guamot veszi célba. Ez a sziget az USA legtávolabbi területe a Csendes óceánon és egyben a legközelebb esik Észak Koreához. Vagyis az észak-koreai rakéták elérhetik. Akár nukleáris robbanófejjel is! Legalábbis a Washington Post szerint a világtól elzárkózó militarista rendszer immár képes olyan nukleáris robbanófejet előállítani, amely belefér a rakéta orrába. Ezt nevüket közölni nem kívánó hírszerzők mondták el az amerikai lapnak.

Guam kormányzója magabiztosan nyugtatta meg Guam 160 ezer lakosát: az USA hatalmas hadereje megvédi őket! Ugyanezt hangsúlyozta Mattis tábornok is. Az USA honvédelmi minisztere arra figyelmeztette Észak Koreát, hogy a két állam katonai ereje között nagyságrendi különbség.

Amerika csapásmérő képessége még sosem volt ilyen hatékony

– hangsúlyozta a Pentagon ura.

Trump elnök már többször is megfenyegette katonai megelőző csapással Észak Koreát. Válaszul Phenjanban nagygyűlést rendeztek a Kim Ir Szen téren. A rendszer alapítójának hatalmas aranyozott szobra mellett tízezrek űztek gúnyt Trump fenyegetéséből. Az amerikai légierő porig rombolta Phenjant a koreai háború idején /1950-53/. Észak Korea most ugyanezt kockáztatja.

A világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer harcias ifjú diktátorát intelligens válaszra buzdította az egyetlen szövetséges, Kína külügyminisztere. Vang Ji külügyminiszter nem biztos, hogy erre gondolt, de

egyelőre csak a szavak háborúja folyik Washington és Phenjan között.

Trump többször is tárgyalt Mun dél-koreai elnökkel. Minden esetleges amerikai katonai akció Észak Korea ellen elsősorban Dél Koreára hullna vissza. A koreai háború során Szöul éppúgy elpusztult mint Phenjan.

A háború kísértete már régen járt ilyen közel a két Koreához. A Pentagon kidolgozta a csapás tervét, de figyelmeztette Trump elnököt: óriási kockázatot vállal, ha engedélyez egy katonai akciót Észak Korea ellen!…

Eugal orosz gázt visz Csehországba és Lengyelországba

Eugal a terv neve, mely azt célozza, hogy 485 kilométeres vezetéket építsenek Németország balti tengerpartjától Csehország és Lengyelország felé.

Tatjana Bernert a Gascade szóvivője a Bloomberg hírügynökségnek elmondta: euró milliárdokba kerülhet a beruházás, de szeretnék a költségeket 10 milliárd euró alatt tartani. Az Eugal tervhez társakat illetve befektetőket keres a Gascade, melynek központja Kasselben van. A vezeték évente 51 milliárd köbméter orosz gázt lesz képes szállítani Csehországba és Lengyelországba. Hogyan?

Úgy, hogy az Északi áramlat II vezeték évente 55 milliárd köbmétert hoz Oroszországból a Balti tenger alatt. Sem a Gazprom sem a BASF, amely az Északi áramlat II vezetéket szeretné 2019-re elkészíteni, nem reagált akkor amikor a Bloomberg hírügynökség megkérdezte őket. Nem véletlenül.

Az Egyesült Államok ugyanis nemrég olyan szankciókat jelentett be Oroszország ellen, melyek az Északi áramlat gázvezetéket is érintik.

Németország Brüsszelhez fordult az ügyben. Jean-Claude Juncker a Politico című brüsszeli portálnak nyilatkozva elmondta: jobban szeretné, ha Amerika mielőtt szankciókat hozna, akkor előtte beszélne meg azokat az érintettekkel, jelen esetben az EU-val. Hozzátette: az EU kész a harcra is az ügyben.

Amerika is: Trump ugyanis amikor Varsóban járt, akkor amerikai cseppfolyós földgázt ígért Lengyelországnak és a többi közép-kelet-európai államnak, melynek gázellátása évtizedek óta Oroszországtól függ. A lengyelek lelkesen reagáltak.

A többiek inkább visszafogottabbak voltak.

Elvben persze a fogyasztóknak kedvezne egy árháború az amerikai és az orosz földgáz között. Ez újabb rezsi csökkentéseket tenne lehetővé. Az amerikai szankciók miatt viszont az egésznek politikai jelentősége is van:lehet, hogy az USA elvárja lojális NATO szövetségeseitől, hogy amerikai földgázt vásároljanak?!…

A migránsok lehetnek Európa új rabszolgái

0

Több mint százezer migráns érkezett az EU területére az első félévben, a 82 százalékuk Olaszországba. Az olasz kormány Brüsszelhez fordult.

Az olasz mezőgazdaságban megnövekedett a rabszolgaként foglalkoztatott migránsok száma. Ráadásul Szicíliában maga a maffia alkalmazza őket, így senki sem számíthat védelemre a munkaadóval szemben. Akik aztán gátlástalanul vissza is élnek a helyzettel. Olaszország 18 helyet ugrott előre a nemzetközi rabszolga listán, melyet a Verisk Maplecroft szervezet tesz közzé minden nyáron. 

A szervezet szakértője a londoni Guardian-nek elmondta: régebben távoli országok voltak a leginkább veszélyeztetve. Ma is Észak Korea és Dél Szudán osztozik az első helyen a munkavállalói jogokat semmibe vevő rabszolga listán. De a legnagyobb kockázati növekedést az EU mutatta az elmúlt évben! Az ok a folyamatos migráció Afrikából és a Közel Keletről.

Nemcsak Olaszország, de három másik uniós tagállam is érintett, mert jelentések készültek arról, hogy a migránsokat rabszolgaként dolgoztatják.

Románia 56 helyet ugrott előre

és bekerült a magas kockázati listába! Ciprus és Bulgária is érintett még. Mind a négy állam az EU határvidékén helyezkedik el: rengeteg olyan migráns érkezik, aki a nyomor elől menekül vagyis semmi esélye sincs arra, hogy elismerjék a menekült státuszát.

Hazamenni viszont nem akar és nem is tud hiszen minden erőforrását felemésztette az eljutás álmai földjére, Európába.

Ahol gyakran rabszolga sors várja. Törökország is 52 helyet ugrott előre a rabszolga listán, mert ide áramlik a szíriai polgárháború menekültjeinek jórésze. A Merkel – Erdogan paktum óta megszűnt a bevándorlás lehetősége az EU-ba. Törökországban igen szigorúan szabályozzák a munkavállalást a hazai munkaerő védelmében. Így sok migránsnak marad a rabszolga élet.

Van persze másfajta rabszolgaság is- írja a londoni Guardian, mely nemrég összeállítást közölt azokról az afrikai versenyzőkről, akik a gazdag államoknak nyerik az érmeket a londoni atlétikai világbajnokságon. Ők sincsenek irigylésre méltó helyzetben, de a migránsokhoz képest luxus körülményeket élveznek – már ameddig nyerik az érmeket. Ne higgyük, hogy csak Európa perifériáin fenyeget a rabszolgaság!- hívja fel a figyelmet a Guardian. 

Nem véletlen, hogy tavaly Nagy Britanniában törvényt fogadtak el a modern rabszolgaságról.

A munkaadók mindenütt kíméletlenül kihasználják azt, hogy a migráns teljesen kiszolgáltatott helyzetben van. A szicíliai maffia a földeken dolgoztatja őket szinte a semmiért, Törökországban a textil gyárakban robotolnak pusztán a túlélés reményében.

A migránsok Európa új rabszolgái lehetnek, ha az államok nem tesznek ez ellen valamit- hangsúlyozza a londoni Guardian, amely beszámolt arról, hogy a rabszolgaság kockázata a legjobban Európában nőtt az elmúlt évben.

Atomháború Észak-Korea miatt? Aligha

Forrás: Pixabay

Kim Dzsongun leghőbb vágya, hogy leüljön tárgyalni Donald Trumppal. Minden más merő képmutatás. Ebben nem különbözik az illiberalizmus kelet-európai üttörőjétől. Viszont van egy aduja: az atombomba.

Az Észak-Korea körüli pókerjátszma egyik szereplőjétől sem áll távol a blöffölés. És még Kim Dzsongun esetében a folyamatos (nemzetközi) szerepelni vágyás magának a rendszernek (összehasonlítandó a Négyek bandájával a Mao-i Kinában) a lételeme: az állandósult belső terror csak félig élteti Kiméket (vagy csak őt magát), ehhez kell az is még, hogy egy képzelt világpolitikai szerep is valóssá váljon. Mintha Kim Dzsongun megérezte volna:

Trumpban kitűnő partnerre talált, akivel lehet látványosan licitálni.

A kibicek is adottak: például a Biztonsági Tanács, amely újabb és újabb szankciókat hoz Phenjan ellen. Ezzel is növeli a tétet.

És hát itt van a sarokba szorított amerikai elnök. Ki tudja mikor kopog be az Ovális Iroda ajtaján Robert Mueller, különleges ügyész a Kreml és a Trump csapat közötti kapcsolat kulcsszereplője? Most derült ki például, hogy az FBI még júliusban feltúrta annak a Paul Manafortnak a lakását, akit éppen az orosz kapcsolatok miatt menesztettek Trump kampánystábjából. Állítólag fontos dokumentumokat vittek el. Korábban már kiderült, hogy az elnök maga diktálta le fiának azt a magyarázkodást, ami egy orosz ügynökökkel való felettébb gyanús találkozás indoklásául szolgált (volna).

Az impeachment réme járja be a Fehér Házat.

Ilyen körülmények között Észak-Korea egy valóságos csodafegyver. Lehet róla beszélni: Trump ezt a „válságot” külföldi utazásai során állandóan emlegette, annak ellenére, hogy az újságírók kizárólag az orosz kapcsolatokról kérdezték. Párizstól Bukarestig. Talán azért is vált a kedvenc válságává, mert viszonylag egyszerű a képlet. Csak az atombomba komplikálja.

Egyre hevesebb a szópárbaj is: Trump „tüzet és haragot” igért, Kimék erre azt mondták, hogy rakétákkal megtámadják Guam amerikai katonai bázist, amely a Csendes óceán egyik kis szigetecskéje, valahol Japán és Indonézia között.

Az amerikai hírszerzés naponta közöl rémisztőbbnél rémisztőbb adatokat Észak-Korea nukleáris lehetőségeiről.

A helyzet kezd hasonlítani arra az időkre, amikor a hatvanas évek elején Kennedy fivérek, menekülni igyekezve a félresikerült kubai kaland (Disznó-öböl) kommunikációs katasztrófájától a térképen megtalálták a távol eső, szinte jelentéktelen Vietnamot.

Csakhogy a mai játszma azért cseppet sem veszélytelen: Trump kiszámíthatatlansága minden elméletet és történelmi párhuzamot romba dönthet.

Bódis Gábor

 

 

Világítótorony megkímélt állapotban eladó

0

Tizenötezer dollárért világítótornyot lehet vásárolni az Egyesült Államokban, a Washingtonhoz közeli Chesapeake-öbölben és a Nagy-tavaknál a The New York Times riportja szerint.

A lap úgy tudja, eddig kevés jelentkező akadt a dobra vert – és többnyire rossz, elhanyagolt állapotban lévő – fároszokra. Ezen a nyáron hat városi tulajdonban álló tornyot bocsátanak áruba, de a vásárlónak kötelezően renováltatnia kell őket, annál is inkább, mert 2015 óta műemléki védettségűek. A felújítási költségeket 300-400 ezer dollár körüli összegre becsülik.

Tizenhét éve 133 olyan világítótornyot vettek számba, amely megmentésre, megőrzésre érdemes.

Hetvennyolcat műemlékvédők a felújításért cserében ingyen megkaptak, ötvenhetet pedig folyamatosan bocsátanak nyilvános árverésre. A bevétel felhasználásáról az adott szövetségi államok és települések közösen döntenek.

A korábban elkelt és rendbe hozott világítótornyokat többnyire szállodává alakították át.

Kamaszokat fojtott vízbe egy embercsempész

0

50 szomáliai és etiópiai kamasz halt meg, amikor egy embercsempész a tengerbe kényszerített 120 menekültet a jemeni partok közelében, közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

A túlélők mondták el az IOM munkatársainak, hogy

„az embercsempész a tengerbe lökte őket, amikor meglátta a hatóságok embereit a partok közelében”.

Az ENSZ-hez tartozó IOM munkatársai 29 menekült holttestét megtalálták, 22-t még keresnek.

„Mindnyájan nagyon fiatalok voltak, az átlagéletkoruk 16 év körüli lehetett”

– mondta Olivia Headon, az IOM szóvivője.

MTI/FüHü

Házkutatást tartott az FBI Trump volt kampányfőnökénél

0

Paul Manafortnál volt a házkutatás, a választásokba való orosz beavatkozással kapcsolatban, több dokumentumot elvittek.

Paul Manafort
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Július 26-án volt a házkutatás, de csak most került nyilvánosságra, miután a Washington Post megírta.

A házkutatást, amelyről nem szóltak előre Manafortnak, Robert Mueller különleges ügyész rendelte el, aki

a tavalyi amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgálja,

ami miatt már Trump is egyre nagyobb bajban van.

Donald Trump
Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury

Manafort virginiai házánál kora reggel jelentek meg az FBI-ügynökök, akik több dokumentumot elvittek.

Manafort volt Trump első kampánymenedzsere, de tavaly nyáron le kellett mondania, orosz és ukrán kapcsolatai miatt. Ezeket és Manafort üzleti ügyeit több kongresszusi bizottság vizsgálja, Mueller vizsgálata mellett.

Manafort a kongresszusi meghallgatásokon nem akart részt venni, de megegyezett a vizsgálóbizottságokkal, hogy együttműködik velük. A szenátus igazságügyi bizottságának és hírszerzési bizottságának adott már át dokumentumokat, többek között olyat, amely arról az orosz ügyvédnővel folytatott találkozóról szólt, amelyen Trump fia és veje is részt vett.

Ugyanakkor a házkutatási parancs szerint

„van ok azt hinni”, hogy Manafort nem ad át minden dokumentumot.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK