Kezdőlap Világ Oldal 622

Világ

Vonatok elleni terrortámadásokra szólít fel az al-Kaida

0

A terrorszervezet jemeni ágának a propagandalapja ír arról, hogy a támogatóiknak Amerikában és Európában kell vonatokat megtámadniuk.

Az Arab-félszigeti al-Kaida (AQAP) propagandamagazinja, az Inspire a legfrissebb, 17. számában szólítja fel a szervezet szimpatizánsait, hogy „akár kívülről, akár belülről” támadjanak meg vonatokat, vasútvonalakat vagy akár vasútállomásokat, amelyek

„mindig tömve vannak”.

A magazin, szokása szerint, részletes leírást is ad arról, hogy egy ilyen támadást miként lehet végrehajtani. Azt is írják, hogy ez nem feltétlenül jár „mártírrá válással”, vagyis nem jelent öngyilkos merényletet, tehát többször is megismételhető.

Thomas Joscelyn, a Foundation for Defense of Democracies kutatóközpont vezető elemzője szerint az al-Kaida taktikájának régóta része, hogy

minél nagyobb biztonsági kiadásokba, és ezzel gazdasági nehézségekbe hajszolja

a nyugati államokat. Ezzel a következménnyel járt a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás, de azok az egyébként sikertelen kísérletek is, amikor utasszállító repülőgépeket akartak felrobbantani.

2010-ben például ugyanebben a propagandamagazinban azt írták, hogy mindössze 4200 dollárt költöttek annak tervezésére, hogy felrobbantsanak egy repülőt, de ennek eredményeként a „Nyugat” dollármilliárdokat költött biztonsági intézkedésekre – értékelésük szerint

ez akkor is sikeres akciónak minősül, ha a tervet nem tudták végrehajtani.

A magazin mostani száma szerint „eljött az ideje”, hogy olyan biztonsági intézkedések bevezetésére kényszerítsék a nyugati államokat a vasúti közlekedésben, mint amilyenek a repülőtereken vannak, és hogy félelmet ébresszenek – mert a terroristák egyik legfőbb célja valójában ez. Ezért azt is írják, hogy az olyan akciókat is támogatják, amikor a vonatok kisiklatása nem jár áldozatokkal.

Alig néhány órával azután, hogy a felhívás megjelent a magazinban, a New York-i rendőrség terrorelhárító irodája már reagált is a Twitteren.

Azt írják, hogy tisztában vannak a fenyegetéssel, és felkészültek a védekezésre.

Az al-Kaida egyébként korábban is támadott vonatokat. 2004. március 11-én a terroristái 10 bombát helyeztek el Madridba tartó vonatokon.

191 ember meghalt, közel 2000 megsebesült.

Forrás: Wikimedia Commons

Öt évvel később az amerikai hatóságok azt jelentették be, hogy meghiúsítottak egy elővárosi vonatok elleni terrortámadást New Yorkban. 2013-ban Kanadában letartóztattak két embert, akik Toronto és New York között közlekedő vonatokat akartak kisiklatni. Ők is az al-Kaidával álltak kapcsolatban.

2014 óta az al-Kaidától egyre inkább átvette a dzsihádista világ vezetőjének szerepét a belőle kivált Iszlám Állam. A kalifátus sorozatos katonai vereségével azonban az al-Kaida úgy érezheti, újra vezető szerepre törhet a terroristák között. Az AQAP vezetője, Kászim al-Rajmi már májusban nyugatiak elleni terrortámadásokra szólította fel a követőit.

Menekülnek Trump tanácsadói, inkább feloszlatta a testületet

0

Két tanácsadói testületet is feloszlatott Donald Trump, miután sorra távoztak a tagjaik, amiért az elnök nem hajlandó egyértelműen elítélni a hétvégén, Charlottesville-ben történt neonáci történt erőszakot. Trumpot egyre több republikánus is bírálja.

A feloszlatást Trump a Twitteren azzal magyarázta, hogy nem akarja, hogy a tagok nyomásgyakorlásnak legyenek kitéve. Valójában inkább az lehet a háttérben, hogy sorra mondtak le a tagok.

Előtte a New York Times szerint a Blackstone-csoport vezérigazgatója, Trump egyik jó barátja, telekonferenciát szervezett a Stratégiai és Politikai Fórum tanácsadóinak részvételével, ahol az a döntés született, hogy testületileg lemondanak. Közleményükben elítélték a rasszista erőszakot.

Közben a másik testület, az Amerikai Ipari Tanács tagjai is sorra lemondtak: volt, aki arra hivatkozott, hogy

nem tud tanácsokat adni egy olyan elnöknek, aki tolerálja a terrorizmust.

A hétvégén Charlottesville-ben szélsőjobboldali tüntetést tartottak (itt írtunk róla), a neonáci szimbólumokkal felvonulók, köztük Ku-Klux-Klán tagok összeverekedtek az ellentüntetőkkel, majd később

egy 20 éves szélsőjobboldali férfi kocsival az ellentüntetők közé hajtott és megölt egy nőt.

Az esetet Jeff Sessions igazságügyi miniszter terrorizmusnak nevezte, Trump azonban két napig nem volt hajlandó egyértelműen elítélni a rasszista tüntetőket. Hétfőn megtette, de aztán kedden ismét arról beszélt, hogy „mindkét oldal” felelős az erőszakért.

Emiatt egyre több republikánus is tiltakozik. A két volt elnök, George H. és George W. Bush közös közleményt adott ki, amelyben azt írják:

Amerikának vissza kell utasítania a rasszista fanatizmust, az antiszemitizmust és a gyűlölet minden formáját.

Paul Ryan, a képviselőház elnöke a Twitteren azt írta: „a fehér felsőbbrendűség hirdetése visszataszító”.

Lindsey Graham szenátor közleményében azt írta: Trump szavai megosztják és nem gyógyítják az amerikaiakat. Ben Carson lakásügyi és városfejlesztési miniszter a Facebookon azt írta: a gyűlölet és a fanatizmus továbbra is jelen van az országban, és harcolni kell ellene.

Trump népszerűsége egyébként mélyponton van: mindössze 34 százalék elégedett vele.

Nem befolyásolja a gyerek irányultságát, ha szülei melegek

0

Egy friss tanulmány szerint egyáltalán nem az határozza meg a gyerekek szexuális preferenciáit, hogy meleg vagy heteroszexuális szülők nevelik őket.

Az MTI által idézett tanulmány szerint azok a játékok, amelyekkel a gyerekek iskolás koruk előtt szívesen játszanak, inkább árulkodnak arról, hogy felnőve milyen preferenciáik lesznek.

A Kentuckyi Egyetem szakemberei 106 családot vontak be kutatásukba, ahol a szülök vagy melegek vagy heteroszexuálisak voltak. Azt vizsgálták, miként fejlődik a nemre jellemző magatartás a különböző családformákban, és hogy az állandó marad-e, amikor a gyerek idősebbé válik.

Megfigyelték a gyerekek játékstílusát, azt, milyen játékokkal játszottak szívesen iskoláskoruk előtt. A szülőknek kérdőíveket kellett kitölteniük. Öt évvel később a gyerekeket is kikérdezték.

Az adatok kimutatták, hogy

a család struktúrája csekély hatással volt arra, hogyan fejlődik a gyerek nemi identitástudata.

Az a feltevés sem igazolódott, hogy a meleg szülők jóval megengedőbbek vagy bátorítják a nemi non-komformitást gyerekeik körében.

A kutatás szerint

a meleg szülők által örökbefogadott gyerek a szokásos módon fejlődik

nemileg, hasonlóan a heteroszexuális szülők által örökbefogadott gyerekekhez; a jellegzetes nemi fejlődéshez nincs szükség mind a férfi, mind a női példára a családban.

Szanatóriumnak álcázták a kényszermunka-tábort

0

87 embert szabadítottak ki egészségügyi központoknak álcázott kényszermunkatáborokból Ukrajnában, az ország keleti felében lévő Dnyipropetrovszk megyében.

A táborokat úgy hirdették, mintha szenvedélybetegeket szoktatnának le, de valójában kényszermunkatáborokként működtek.

A rendőrség és az ügyészség munkatársai kilenc létesítményt kutattak át. Az állítólagos rehabilitációs központok vezetői drog-, alkohol-, illetve dohányzásfüggéstől való megszabadulást ígértek a „pácienseknek”. Több esetben szülők fizették ki felnőtt gyerekeik ellátását.

Fotó: Facebook / ukrán rendőrség

A bentlakókat családi házakban helyezték el, ahol kis szobákban 6-10 ember aludt emeletes ágyakon. Az első hónapokban

nem engedték ki őket még a ház udvarára sem, elvették tőlük mobiltelefonjaikat és irataikat.

A betegek sem gyógyszeres, sem terápiás kezelést nem kaptak. Egész napjukat Biblia-olvasással, imádkozással és szentbeszédek meghallgatásával kellett tölteniük. Azután, hogy egy „pácienst” az „elöljárója” gyógyultnak minősített, kiengedték a házon kívülre dolgozni.

A rabságban tartott férfiakkal nehéz fizikai munkákat végeztettek,

javarészt építkezéseken dolgoztatták őket.

A kiszabadítottak már mind hazamehettek.

MTI/FüHü

Youtuberek kérdezhették Angela Merkelt

0

Négy fiatal youtuber kérdezhette a német kancellárt, a beszélgetést élőben közvetítették a videómegosztón.

Merkel elmondta, hogy jogosnak tartja az Air Berlinnek adott 150 millió eurós állami áthidalókölcsönt. Véleménye szerint az lett volna a rossz döntés, ha „utazók tízezreit hagyják cserben azért, mert már nincs pénz benzinre”. Szerinte a kormány alaposan átgondolta a döntést, és

szinte biztosra ígérheti, hogy nem az adófizetőknek kell majd megfizetniük a cég megmentését.

Arról is beszélt, hogy szeptember 4-ére összehívta a magas kén-dioxid koncentráció miatt érintett tartományok és városok képviselőit, hogy átbeszéljék, hogyan lehetne az elektromos autók terjedéséhez szükséges infrastruktúrát, elsősorban a töltőállomások számát bővíteni. Ez ugyanis, mint mondta, az egyik legfontosabb kitétele annak, hogy az emberek e-autót merjenek  vásárolni. Azt is mondta, hogy

sokat kell még azért dolgozni, hogy 2020-ra egymillió elektromos autó legyen Németországban.

Angela Merkel szerint nem kell tartani a III. világháború kitörésétől az Egyesült Államok és Észak-Korea konfliktusa miatt. Azt is mondta, hogy az éles kijelentések nem vezetnek sehova, és a nézeteltérést békés úton kell megoldani.

A német-török viszonyról azt mondta,

sok a nézeteltérés, de még tárgyalóviszonyban van a török elnökkel,

és mindent megtesznek annak érdekében is, hogy a Törökországban fogvatartott német állampolgárok kiszabaduljanak.

Merkel próbálta arról is meggyőzni a fiatalokat, hogy menjenek el választani, mert igenis számít az ő szavazatuk is.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja magát feministának, azt válaszolta,

a férfiak és nők egyenlőségének megteremtésén dolgozik, úgyhogy ebben az értelemben talán feminista.

Hozzátette, hogy amennyiben újraválasztják, igyekszik majd a kormányzati feladatokra egyenlő arányban férfiakat és nőket kijelölni, ebbe azonban a koalíciós partnerének is lesz beleszólása.

Az egyórás beszélgetést több mint 55 ezren nézték élőben. Interjúztatói összesen hárommillió követővel rendelkeznek a Youtube-on, és a legkülönbözőbb témákkal foglalkoznak: van, aki szépségtippeket ad, más politikai és társadalmi témákkal foglalkozik vagy épp a technikai újdonságok iránt érdeklődik.

MTI/FüHü

Melbourne a legélhetőbb, Budapest a harminchatodik

0

Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb helye londoni elemzők szerint. Az ausztrál város sorozatban a hetedik alkalommal végzett az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett listájának élén, ezzel megelőzte Vancouvert, amely eddig hatszor szerepelt a rangsor élén. Budapest a harminchatodik.

„Melbourne minden lakója rendkívül büszke lehet ma” – mondta a rekordra utalva Robert Doyle polgármester, aki szerint sikerük még vonzóbbá teszi a várost, különösen a külföldi diákok számára.

A második helyre hajszálnyival lemaradva Bécs került, az osztrák fővárost pedig három kanadai város követi: Vancouver, Toronto és Calgary.

Az ausztrál városok közül Adelaide és Perth is bekerült az első tízbe. Előbbi holtversenyben az ötödik, utóbbi a hetedik helyen. Nyolcadik az új-zélandi Auckland, a kilencedik pedig Finnország fővárosa, Helsinki. A tizedik helyet Hamburg érdemelte ki a világ egyik legnagyobb nem befektetési banki jellegű elemző és előrejelző intézetének szakértőitől.

A 140 várost vizsgáló tanulmányhoz mellékelt lista végén továbbra is Damaszkusz áll, amely a polgárháború 2011-es kitörése előtt jóval előkelőbb helyen szerepelt a rangsorban. A szíriai főváros előtt a nigériai Lagos, Líbia fővárosa, Tripoli; Banglades fővárosa, Dakka, valamint Pápua Új-Guinea fővárosa, Port Moresby szerepel az utolsó helyeken.

Budapest nagyot lépett előre, az utóbbi években ugyanis rendre az 50. hely körül szerepelt.

A magyar főváros mellett javult például Amszterdam, Reykjavík, Szingapúr és Montevideo besorolása is.

Az EIU a stabilitás, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra szempontjából pontozza a városokat, majd ezeket az értékeléseket foglalja különböző súlyozásokkal egy nullától százig terjedő átfogó minőségi indexbe. A zéró osztályzat „elviselhetetlen”, a 100-as „ideális” életkörülményeket jelöl.

A sereghajtó Damaszkusznak 30,2 pontja lett,

Melbourne 97,5 pontot szerzett. Száz-száz pontot kapott az egészségügyi ellátásra, az oktatásra és az infrastruktúrára, 95,1-et a kultúrára és a környezetre, 95-öt a stabilitásra.

Utóbbi kategóriában biztonsági kockázatokat is figyelembe vesznek, Sydney például ezek alapján került ki az első tízből és végzett idén a 11. helyen, noha tavaly még a hetedik volt. Ugyanilyen okokból romlott Manchester és Stockholm besorolása. A brit városban májusban öngyilkos merénylő hajtott végre pokolgépes robbantást Ariana Grande koncertjének helyszínén, 22 embert ölve meg, a svéd fővárosban pedig áprilisban követtek el merényletet.

Az Economist Intelligence Unit 15. alkalommal tette közzé listáját.

 

Migráns riport Líbiából: „Mi itt rabszolgák vagyunk!”

0

Így összegezte helyzetét egy  Nigériából Líbiába érkezett fiatal migráns, akivel Miszrataban, a Földközi tenger partján találkozott a párizsi Le Monde tudósítója egy menekült táborban.

A körülmények nyomorúságosak, a zsúfoltság elképesztő. A feketék régebben sem tartoztak a különösebben sokra becsült emberek közé Líbiában, de amióta megindult a migráns áradat Fekete Afrikából Európa felé, teljes megvetés az osztály részük miközben maximálisan kihasználják őket az embercsempész maffiák.

Miszrata egyike annak a 14 líbiai városnak, ahol

a maffiák fő foglalkozása az embercsempészet.

Olaszország belügyminisztere szerint az Európai Uniónak valamilyen fejlesztési tervez kellene kidolgoznia Líbia számára, mert különben ez a 14 város ontani fogja a migránsokat Európa felé.

Miszrataban a helyi maffia nem más mint Kadhafi ezredes egykori seregének elit zászlóalja. Ők az urak, akik működtetik az egész emberkereskedő hálózatot. „Szép autót kaptok, szép házatok lesz Európában!”- ezzel az ígérettel csábítják fekete ügynökeik a helyi fiatalokat Nigériában, Gambiában, Guineában, Elefántcsontparton, Szudánban és Eritreában. A Le Monde tudósítójának helyszíni beszámolója szerint ezekből az országokból jön a migránsok többsége.

Tavaly több mint 180 ezren át is jutottak Európába.

Idén alaposan megváltozott a helyzet. Itáliában a baloldali kormányzat megunta, hogy Brüsszel süketnek tetteti magát a migráns válság ügyében, és lépett: megállapodást kötött a parti őrséggel Líbiában. Emiatt július elsejétől drasztikusan csökkent a Líbiából érkező migránsok száma Olaszországban: tavaly 30 500-an érkeztek, az idén csak 13 500-an. Itália belügyminisztere boldog, a migráns táborokban szorongó feketék reményvesztettek. Sokan már szívesen hazatérnének csakhogy minden pénzüket elköltötték már. Sőt sokan el is adósodtak. Így tulajdonképp az embercsempész maffiák bér rabszolgái lettek. Helyzetük kilátástalan.

Olaszország azt szeretné, ha Líbia „kezelné” a migráns problémát. Kadhafi ezredesnek megvolt erre a módszere: elevenen megnyúztak néhány embercsempészt a piactéren, hogy mindenkit rádöbbentsenek: Líbiának nincsen migránsokra szüksége! Kadhafi katonái most viszont elsősorban az embercsempészetből élnek. Hatalmas pénzek kellenének ahhoz, hogy Líbiában a maffiák valamilyen jövedelmezőbb foglalkozást találjanak. Itália belügyminisztere kezdetben 3 milliárd eurót vár Brüsszeltől. Miért ennyit? Mert Merkel kancellár és Erdogan elnök megállapodása ilyen összegről szólt. Ha a keleti migráns útvonal lezárása ennyit ért, akkor a nyugati migráns áradat megállítása is érhet ennyit – érvel Olaszország belügyminisztere. Aki már benyújtotta a számlát Brüsszelben …

„Zsidó vendégek tusoljanak mielőtt a szálloda uszodáját használják!”

0

„Ha ezt nem tennék, akkor kénytelenek leszünk őket eltiltani az uszoda használatától!”

Ez az angol nyelvű felirat fogadta a vendégeket egy kis svájci szállodában Arosa városában. A L’Aparthaus Paradies hotelnek sok ortodox zsidó vendége van- írja a The Times of Israel. Sok ortodox zsidó jár ide Nagy Britanniából, az Egyesült Államokból és magából Izraelből is. Őket a hotelben nemcsak az uszodában, de a szobájukban is megkülönböztetik: a kóser ételekkel kapcsolatban emlékeztetik őket arra, hogy a hűtőszekrény csak bizonyos napszakokban áll a rendelkezésükre.

Egy zsidó vendég feltette a feliratokat egy társas oldalra Izraelben,

ahol hatalmas felháborodást váltott ki az ügy. Tzipi Hotovely külügyminiszter-helyettes bocsánatkérést követel Svájctól a megkülönböztetés miatt.

A svájci lapok természetesen megszólaltatták a hotel főnökasszonyát is. Ő elmondta: évek óta sok zsidó vendégük van. Néhányan közülük nem tusolnak mielőtt a szálloda vizébe merülnének és ezt pár vendég kifogásolta. „Ezért tettem ki a feliratot. Naiv voltam. Természetesen semmilyen antiszemita szándékom nem volt. A feliratokat különben már levettük!”- nyilatkozta a kis hotel főnökasszonya.

A Simon Wiesenthal központ, amely szigorúan vizsgálja az antiszemita jelenségeket a világon és különösen Európában, azt követeli a svájci kormánytól, hogy vonja vissza a szálloda működési engedélyét. A svájci kormány nyilatkozatban fejtette ki az álláspontját, elítélve mindenfajta antiszemitizmust.

Utasították Svájc izraeli nagykövetét, hogy ismertesse ezt a bocsánatkérő nyilatkozatot Izrael kormányával. Svájc megítélése az izraeli közvélemény egy részének szemében meglehetősen kétes, mert a svájci bankok elég kétértelmű magatartást tanúsítottak azoknak a zsidóknak a vagyonával kapcsolatban, akiket a nácik megöltek a holocaust idején.

Izrael egykor leggazdagabb embere a börtönből : Soros háborút folytat ellenem!

0

Soros ezt cáfolja mondván, hogy ugyanannak a korrupció ellenes harcnak a része ez mint amit a Transparency International és más szervezetek folytatnak Afrikában vagy Európa keleti részén.

Pénzmosással és korrupcióval gyanúsítják Izraelben Beny Steinmetzet, akit néhány társával együtt nemrég lecsuktak. Egyik társa, Tal Silberstein az osztrák kancellár tanácsadója volt és a választási kampányban játszott tanácsadói szerepet. A kínos ügy miatt az osztrák kancellár azonnali hatállyal megszakította vele a viszonyt- számol be az izraeli Haaretz. De hogy kerül a képbe Soros György? Miért vádolja őt Beny Steinmetz, aki különben szintén milliárdos dollárban is, azzal, hogy hadjáratot pénzel ellene?

Régi és távoli ügyről van szó: a világ legnagyobb vasbányájáról, amely Guineban van. „Sokat éltem távol Izraeltől és most csodálkozom, hogy ezt teszik itt velem. Politikai háború folyik ellenem, melyet Soros György pénzel. Ilyen csak totalitariánus rendszerekben lehetséges!”

– hangoztatta Beny Steinmetz a biróság előtt. Egy meg nem nevezett nő ugyanis a vád legfontosabb tanúja, aki egy, Soros György által támogatott nemkormányzati szervezet munkatársa. Soros szerint csak a szokásos korrupció ellenes küzdelemről van szó, de Beny Steinmetz persze nem így látja. Pechére az izraeli rendőrség inkább Soros álláspontját osztja: azt gondolják, hogy a külföldi fiktív üzletek hatalmas pénzmosási lehetőséget jelentettek Beny Steinmetz-nek és a vele együtt letartóztatott öt másik üzletembernek. Ráadásul más országok pénzügyőrsége is szorgosan kutatja Beny Steinmetz üzleteinek a törvényességét. Izrael egykori leggazdagabb emberét decemberben már letartóztatták, de aztán szabadlábra helyezték. Most azért tartóztatták le megint mert a hatóságok attól tartanak, hogy valamiféle akcióra készül annak érdekében, hogy megakadályozza az ellene folyó vizsgálatot.

Mi a fő vád Beny Steinmetz ellen? Az, hogy

megvesztegetéssel szerezte meg a világ legnagyobb vasbányájának egy részét Guineban még 2008-ban.

Guinea kormánya 2014-ben törölte is az ügyletet mondván hogy Steinmetz cége megvesztegette az akkori diktátor környezetét, és igy szerezte meg a részesedését a bányában. Steinmetz szerint egy régi ügy fölösleges felmelegítéséről van szó. Nemcsak Izraelben érdeklődik a rendőrség a guineai ügy után hanem Londonban is. A nagy összegű csalások hivatala a brazil Rio Tinto szerepét vizsgálja ebben az ügyben. A Rio Tinto két vezető munkatársát ugyanis elbocsájtották a guineai korrupció miatt. Steinmetz videón tett vallomást az ügyben Londonban. Ennek ellenére fenntartja azt az állítást, hogy az egész ügy nem más mint Soros György bosszúja vele szemben.  Szerinte Soros is érdekelt volt annak idején a guineai ügyben. Soros ezt cáfolja mondván, hogy ugyanannak a korrupció ellenes harcnak a része ez mint amit a Transparency International és más szervezetek folytatnak Afrikában vagy Európa keleti részén.

Egyébként Steinmetz Európa keleti részében is kötött kétes üzleteket. A Haaretz feleleveníti, hogy 2015-ben a média Romániában megírta : Steinmetz illegális ingatlan ügyletekben volt benne nyakig.

Ezekkel a kétes ingatlan ügyletekkel a romániai média szerint 160 millió dolláros kárt okoztak a román államnak.

A most 60 éves Beny Steinmetz csodagyerek volt az üzleti életben: Afrikában hamar meggazdagodott. Elsősorban a gyémántbányászat- és kereskedelem  alapozta meg a gyors meggazdagodást, melynek a fő színtere Dél Afrika volt. Más afrikai államok bányászatában is jelentős érdekeltségei vannak még ma is- írja a Haaretz. Hatalma és befolyása megingott amikor a gyémántpiacon Lev Leviev, az Üzbegisztánból Izraelbe érkezett gyémántkereskedő kivégezte a korábbi afrikai gyémánt monopóliumot. Beny Steinmetz, aki egykor Izrael leggazdagabb üzletembere volt, kiváló politikai kapcsolatokkal, ma már a múlt emberének számít. A hasonló korú Lev Leviev ugyanis a kiváló izraeli kapcsolatokon túl jóban van Putyin orosz elnökkel és Trump ortodox zsidó vejével, Jared Kushnerrel is. És akkor még nem beszéltünk a kínai titkosszolgálatról, mely szintén komoly szerepet játszik Afrikában. Ehhez képest Steinmetznek csak a bírósági harc marad régi elvesztett afrikai ügyekben illetve az évek óta folyó adok-kapok a 86 éves Soros Györggyel. Az izraeli bíróság mindenesetre hangsúlyozta, hogy azért helyezte letartóztatásba Beny Steinmetzet a házi őrizet után nehogy politikai kapcsolatait kihasználva akadályozza az igazságszolgáltatás menetét az ellene folyó korrupciós illetve pénzmosási perben.

Csődveszélyben az Air Berlin

0

Csődeljárást kezdeményezett a német Air Berlin légitársaság, de ennek idején is működni fog a cég. A Budapestre napi járatot közlekedtető cég esetleges leállása nem okozna fennakadást a berlini repülésekben – mondták el a fuhu.hu-nak a Budapest Airportnál.

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát. A cég vezetése az illetékes berlin-charlottenburgi cégbíróságnál kezdeményezte, hogy csődeljárás induljon ellene. Az eljárás idején továbbra is a vállalat irányíthatja az üzletet. A cég nem módosít menetrendjén, változatlanul lehet helyet foglalni járataira.

A történtek nem érintik a Budapest-Berlin-útvonalat, az Air Berlin fenn kívánja tartani napi három járatát

– mondta a fuhu.hu-nak Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy ha sikertelen lenne a csődeljárás, a többi légitársaság azonnal átvenné a német cég helyét. A Malév megszűnte után három napon belül „elkelt” a berlini útvonal.

Az évek óta veszteséges Air Berlin tavaly 780 millió euró veszteséget könyvelt el, s a német kormány most 150 millió euró áthidaló kölcsönt nyújt, ami három hónapig fedezheti a működést. A cég tárgyalást kezdett a Lufthansával az Air Berlin egyes részeinek átvételéről, de más érdeklődőkre is számít.

MTI/FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK