Kezdőlap Világ Oldal 619

Világ

Távozik, de mégis marad az első számú elvtárs

0

A címben is szereplő „első számú elvtárs”  volt évtizedeken át José Edoardo dos Santos angolai elnök eposzi jelzője hazájában.  A kormányzó párt elnöke minden hatalmat a kezében tartott – eddig. Most ugyanis különválik a két funkció. De azért az egyik az övé lesz.

Vissza kell egy kicsit menni az időben ahhoz, hogy megértsük az angolai helyzetet és a mostani változást. Dos Santos pártja, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) vezette a függetlenségi harcot Portugália ellen, majd fokozatosan a kezébe vette a teljes hatalmat. 27 évig tartó véres polgárháborút nyert meg a nyugati nagyhatalmak által támogatott milícia, a Nemzeti Egység a Teljes Felszabadításért (Unita) 2002-ben. A kitartás és a győzelem nem lett volna lehetséges a nagy Szovjetunió és Kuba támogatása nélkül. Maga dos Santos – nem váratlan módon – Bakuban végzett, olajmérnöki szakon. És az olaj adta dos Santos rendszerének erejét, de ez mutatja most a gyengeségét is.

Az a fránya olajár

2014-ben amikor egy hordó angolai olaj ára még száz dollár fölött volt, Angola GDP –jének az értéke meghaladta a 126 milliárd dollárt, több volt mint Magyarországé. Azóta az olaj ára lejtmenetbe került, és ennek következtében Angola permanens gazdasági válságba került. Hordónkénti legalább 82 dolláros nemzetközi nyersolajár kellene ahhoz, hogy az ország képes legyen normál üzemmódban működni –  ezzel szemben jelenleg alig több mint 50 dollár.

Válságkezelés kell

A válsághelyzet megoldása már az utód dolga lesz. S bár elvben választás dönt az elnök személyéről, dos Santos és a mindenható pártvezetés már pontosan tudja, hogy Joao Lourenco hadügyminiszter lesz az utód. Az a miniszter, akinek a neje nemrég még a Világbanknál képviselte Angolát. A család persze nagyon fontos ebben a rendszerben is: dos Santos eredetileg a fiát szánta utódának, de a többi fontos elvtárs meggyőzte arról, hogy a trónörökös alkalmatlan a válsághelyzet megoldására. A gondos atya azért neki is szép jövőt szán: ő lett Angola szuverén befektetési alapjának a főnöke, vagyis csekély 5 milliárd dollár felett rendelkezik. Nővére, Isabel dos Santos pedig Afrika leggazdagabb asszonya, ő a nagy állami olajtársaság, a Sonangol, a főnöke.

Lesznek feszültségek

Szakértők szerint az új elnöknek valamit vissza kell szereznie azokból a pénzekből, melyeket dos Santos oly nagylelkűen osztogatott szét még akkor, amikor Angolában jól mentek a dolgok. Nem lesz könnyű dolga, hiszen az előd azért nem mond le mindenről: továbbra is első számú elvtárs kíván maradni, azaz a mindenható kormánypárt vezetője.

Melyik elnök lesz az igazi? És melyiküknek van elképzelése a válság menedzseléséről?

Hamarosan kiderül, hiszen Angola lakosságának a többsége 25 éven aluli fiatal, akit nem érdekelnek a múltbeli érdemek. Az viszont annál inkább, hogyan lehet boldogulni ma Angolában, ahol az alacsony olajárak miatt három éve a gazdasági válság az úr.

Barcelona – lelőtték a rendőrök a teherautós merénylőt (Frissítve)

0

A spanyol hírügynökség a terrorelhárításra hivatkozva gyorshírben jelentette, hogy a katalán rendőrség lelőtte Junesz Abujakubot, a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjét, aki a kisteherautót vezette.

A katalán hatóságok korábban bejelentették, hogy tizenötre nőtt a barcelonai merénylet halálos áldozatainak a száma. A múlt heti kettős akcióknál sokkal nagyobb merényleteket terveztek a terroristák.

Egy 12 tagból álló terrorista sejt hajtotta végre a két terrorakciót, az előkészítés helyszínén, egy alcanari házban 120 gázpalackot is találtak.  Fél éve készültek az akciókra. „Kezdünk tisztán látni, ez a ház volt, ahol egy vagy több merényletre készültek Barcelonában” – mondta  a katalán rendőrfőnök, Josep Lluis Trapero. Mint közölte, egyelőre nem tudni, miért és hogyan radikalizálódtak az elkövetők. Nem tartotta kizártnak, hogy a még mindig keresett személy, Younes Abouyaaqoub,  Franciaországba szökött, de mint közölte, erről nincs információjuk.

A spanyol városban 14 ember veszítette az életét, köztük egy korábban eltűntként keresett hét éves ausztrál kisfiú. Egy további áldozatot követelt a pénteken Cambrils városában elkövetett merénylet.

A hatóságok öt gyanúsítottat –  terrorakció során – lelőttek. Négy dzsihadistát letartóztattak.

A radikalizálódásukra magyarázatot adhatna az az imám, aki két nappal a merényletek előtt eltűnt.

Mindenestre a keresett gyanúsított nagynéje a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy ez a ripolli imámnak, Esz-Szattinak tulajdonítható. Az MTI által idézett interjúban egyébként azt is elmondta, hogy unokaöccse 1999 körül érkezett Spanyolországba, apja előbb Spanyolországban, majd tavaly óta Franciaországban dolgozik. A fiú hozzátartozói írástudatlanok, még arabul és spanyolul sem beszélnek rendesen.

 

 

Hadihajó ütközött tartályhajóval

0

Tíz amerikai tengerész tűnt el, amikor az amerikai haditengerészet egyik hadihajója egy olaj- és vegyianyag-szállító hajóval ütközött Szingapúrtól keletre. Ezzel az idén már a negyedik amerikai hadihajót ért baleset az ázsiai vízeken.

A baleset a nagyon forgalmas Malakka Öbölben történt. A CNN jelentése szerint a USS John S. McCain és a libériai zászló alatt hajózó kereskedelmi hajó, Alnic MC ütközése után nem észleltek olaj- vagy üzemanyagszivárgást.

Az AP jelentése szerint öten sebesültek meg a hadihajón, amely megsérült, de képes volt behajózni a kikötőbe. A kereskedelmi hajó is csak kisebb sérülést szenvedett, sebesülés a fedézetén nem történt.

Meghalt a barcelonai merényletben eltűnt kisfiú

0

A csütörtöki gázolásos merényletben eltűnt egy hétéves brit-ausztrál kisfiú. Mostanra kiderült, hogy a 13 halálos áldozat egyike a hétéves Julian Cadman.

A spanyol hatóságok vasárnap közölték, hogy azonosították három másik áldozattal együtt a hétéves Julian Cadman holttestét, vagyis ő a csütörtök délutáni gázolásos merénylet 13 halálos áldozatának egyike.

Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő szombati sydneyi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a két nappal korábbi barcelonai merényletben nyoma veszett a hétéves kisfiúnak. Ezzel nagyjából egy időben a Fülöp-szigeteki kormány is ilyen bejelentést tett, tájékoztatva a nyilvánosságot arról az eltűnt kisfiú egy a merényletben súlyosan megsérült 43 éves Fülöp-szigeteki nő gyermeke.

Az asszony három-négy éve élt Ausztráliában, és egy Fülöp-szigeteki unokatestvére esküvőjére utazott Barcelonába.

A merénylet idején a kisfiút elsodorták az édesanyjától.

A brit média ugyancsak szombaton adott hírt arról, hogy az eltűnt kisfiú ausztrál-brit kettős állampolgár, mert az apja brit.

Csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. A merényletben 13-an haltak meg, és több mint 120-an megsebesültek. Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, a hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt. A merényletek után a rendőrség Cambrils városában lelőtt négy terroristát, az ötödik elmenekült.

A barcelonai merénylet 13 áldozata között a hétéves brit-ausztrál kisfiún kívül volt négy spanyol, két olasz, két portugál, illetve egy-egy belga, amerikai, kanadai és argentin állampolgár. A spanyol áldozatok között volt egy hároméves kisfiú is.

 

A saria a vádlottak padján Maliban

0

Személyesen vágta le a rablók karját vagy lábát az iszlamista főrendőr, akinek pere pénteken, az iszlám szent napján kezdődött a mali fővárosban, Bamakoban. A sariat alkalmazó, Gao városának ex-rendőrfőnöke elleni perre négy éve vártak az áldozatok.

„Korbácsütésekkel büntetendő az az asszony vagy lány, aki fátyol nélkül lép ki az utcára!”- idézte a sariat az egykori bőrkereskedő, aki akkor lett szülővárosának rettegett ura amikor azt 2012-ben dzsihád harcosok elfoglalták. Ekkortól szigorúan elkezdték alkalmazni Mohamed próféta kegyetlen törvényeit: a piactéren rendszeressé vált a megkorbácsolt nők sikoltozása és a rablás miatt karjukon, lábukon megcsonkított férfiak üvöltése. Ha éppen nem akadt alkalmas hóhér, akkor a rendőrfőnök maga vállalta a rémes feladatot. A házasságtörőket halálra ítélték és megkövezték. Ebben nem jutott szerep a rendőrfőnöknek, ezt a feje felett intézte az imámok bírósága.

Erre is hivatkozott az ügyészség előtt az ex-rendőrfőnök, arra, hogy

ő csak az imámok bíróságának döntéseit hajtotta végre.

A döntések pedig a saria alapján születtek, amely jogforrásnak számít a muzulmán többségű Maliban (is).

Négy éve szabadok, de…

A francia csapatok 2013-ban kiűzték a dzsihád harcosokat Mali északi részéről, s ekkor az egykori rendőrfőnök menekülőre fogta. Végül a sivatagban találtak rá, s tűzpárbajban elfogták. Az áldozatok abban reménykedtek, hogy ugyanott , a gaoi piactéren ítélik majd el, ahol korábban korlátlanul uralkodott. De a per a fővárosban Bamakoban zajlik, miután négy évvel a dzsihád harcosok kiűzése után Gao továbbra sem számít biztonságos helynek. Az államhatalom továbbra is gyenge Északon, ahol annak idején a dzsihád harcosok uralkodtak.

Az egész országban várják az ítéletet hiszen a saria nevében nőket korbácsoltató főrendőr állandóan a Koránra és a vallási bíróságra hivatkozik. A közvélemény példás ítéletben reménykedik, mert különben megmarad a félelem: egyszer még visszatér Mohamed próféta szigorú törvénye a saria Maliba.

 

Agyonverték az erőemelő világbajnokot

0

Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világ- és Európa-bajnokot egy habarovszki szórakozóhely előtt – közölte vasárnap az orosz média.

Dracsov a hajnali órákban szóváltásba keveredett, majd összeverekedett a belvárosi Gallery elnevezésű lokál egy másik vendégével, aki egy forgórúgással leterítette a sportolót, majd többször is megütötte a fekvő ellenfelét. A 32 éves világbajnok a kórházban belehalt fejsérüléseibe.

Egy YouTube-ra feltöltött felvétel tanúsága szerint a feleket a kívülállók nem próbálták meg szétválasztani, viszont többen is videózták a végzetes verekedést. Az elkövető ellen a rendőrség körözést adott ki.

Dracsov a 120 kilogrammig terjedő súlykategória világbajnoka volt.

Hol van az iszlám állam Európai központja?

0

Az öreg kontinenst eddig megkímélték a dzsihadista terroristák, és most is csak azért hajtottak ott végre két merényletet, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy az Iszlám állam európai stratégiai központja valószínűleg valahol Katalóniában van – állítja a dzsihád terrorizmus egyik legjobb francia szakértője.

Jean-Pierre Filiu véleményét a párizsi Le Monde ismerteti. A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy 2015. óta követ el merényleteket Európában a szíriai és iraki központú Iszlám állam. Azóta Párizs, Berlin, London már szerepelt a célpontok között, de Madrid vagy Barcelona nem. Pedig régebben – 2004-ben – pont Spanyolországban volt a legvéresebb iszlamista merénylet, amely 191 ember életét követelte Madrid főpályaudvarán, az Atochan. Felmerül a kérdés,

vajon miért nem akcióztak a közelmúltban Katalóniában vagy Spanyolország más részein az Iszlám állam terror különítményei?

Azért, mert ott vannak az Iszlám állam kiképző központjai, bombakészítő helyei és valószínűleg ott állomásozik az európai vezérkar is – válaszolja meg a kérdést a szakértő. Az ő biztonságuk érdekében kímélték meg eddig Spanyolországot a dzsihád terroristák.

De akkor most miért lett vége ennek? Miért ez a két véres merénylet Katalóniában? A terrorelhárító szakértő válasza a következő:

felrobbant egy bomba a merénylet előtti este Alcanarban, s erről akarták elterelni a figyelmet az iszlamista terroristák.

Korábban egyébként a FÜHÜ is beszámolt a robbanásról, s arról, hogy emiatt volt a két kisebb merénylet. Ám ezidáig arról nem esett szó, hogy ez egy figyelemelterelő művelet lett volna.

A terroristák egyike, aki belevezette az autót a tömegbe Barcelonában, nyilvánvalóan pályakezdő volt, ugyanakkor profi lehetett az az öt, aki egy Audiban a másik helyszínen próbálkozott. A szakértő ebből arra is következtet, hogy Spanyolországban jóval nagyobb a dzsihád terroristák száma mint ahogy azt korábban képzelték. Az alvó sejtek csak bevetésre várnak valahol Európában.

Az Iszlám állam nagyon meggyengült az utóbbi időben. Az európai terrorelhárító szolgálatok attól tartanak, hogy a központban kiadják a jelszót:

az európai útlevéllel rendelkező dzsihád harcosok térjenek haza!

Több ezren lehetnek. Ha ehhez hozzáadjuk a valószínűleg Spanyolországban rejtőzködő vezérkar szakértelmét terrorakciók megszervezésében és lebonyolításában, akkor Európa forró ősz elé nézhet.

A lecke tehát fel van adva a terrorelhárító szolgálatoknak mindenütt Európában, de elsősorban Spanyolországban.

 

De ki is ez a Steve Bannon?

0

Az is elképzelhető , hogy a kongresszusi kudarcok miatt saját pártjából kiábránduló Trump azért küldte fegyverhordozóját a „tömegek közé”, hogy végleg leszámoljon a Republikánus Párt – ha minimálisan is, de úgy-ahogy még mindig – ellenálló vezetőivel.

Bannon a Fehér Ház menesztett főstratégája éppen tavaly ilyenkor vette át Trump vesztésre álló kampányának irányítását a(z orosz kapcsolatai miatt) kirúgott előző kampányfőnöktől (aki egy még korábbi kampányfőnök kirúgása után került Trump bűvkörébe).

Ennek a csavaros eszű, volt haditengerész, bankár, filmproducer milliomosnak a portréját már sokan megrajzolták, noha magyarul nincs igazán jó leírás eddigi tevékenységéről. Ezért a magyar politikai közegeket ismerők számára talán azzal a hasonlattal lehet a legjobban jellemezni, hogy Steve Bannon

a mai magyar hatalom belső idegszálait mozgató Habony Árpád, Tellér Gyula főideológus, valamint Bayer Zsolt és Lovas István propagandisták keveréke – egy személyben.

Miközben a jóhiszeműek úgy szeretnék látni a sorozatos elnök közeli kirúgásokat, és különösen Bannon távozását, hogy azok az új kabinetfőnök, John Kelly tábornok sikerét mutatják, a történéseknek egészen más olvasatuk is van. Bannont nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladná a küzdelmet, és hát Trump maga demonstrálta önmagáról, hogy valójában magáévá tette Bannon szélsőséges nézeteit, s azoknak a taraján csúszott be a Fehér Házba (miközben a szavazatok többségét az ellenfele szerezte meg).

Steve Bannon etnonacionalista héja azonban nemcsak a Hillary Clintont leszerelő becsúszásnak volt a főépítésze,

kívülről sokkal szabadabban akciózva könnyen válhat vagy Trump végső banánhéjává, vagy pedig a Republikánus Párt szétverésének a hadvezérévé.

Miről is van szó?

Noha a távozó főstratéga azt ígéri, hogy kitart Trump (vagyis saját!) programja mellett, az majd még kiderül, hogy a jobboldal (kutatások szerint is) legfontosabb médiájává vált Breitbart és portálcsatlósai nem fordítják-e a szélsőségeseket Trump ellen.

Az is elképzelhető azonban, hogy a kongresszusi kudarcok miatt saját pártjából kiábránduló Trump azért küldte fegyverhordozóját a „tömegek közé”, hogy végleg leszámoljon a Republikánus Párt – ha minimálisan is, de úgy-ahogy még mindig – ellenálló vezetőivel. A jövő évi törvényhozási választások remek alkalmat jelenthetnek arra, hogy Paul Ryant, Mitch McConnellt és a többi kvázi-mérsékelt jobboldalit kigolyózva végképp szófogadó szélsőségesek rombolhassák tovább az amerikai demokráciát.

Purger Tibor (Washington)

 

Megsemmisítették a terrorista sejtet

0

Habár a fő elkövető után még mindig folyik a hajsza – s már nem csak Spanyolországban –, a rendőrség azt közölte, hogy sikerült megsemmisíteni a 12-tagú terrorista sejtet.

„Megvizsgálva azokat, akik meghaltak, illetve, akik letartóztatásba kerültek, továbbá a végrehajtott ellenőrzések eredményeként” – jutottak a hatóságok erre a következtetésre, közölte Ignacio Zoido belügyminiszter. A terrorcsoport – hírek szerint – 12 férfiből állt. Ugyanakkor a katalán kormány jelezte, hogy még lesznek letartóztatások, a kulcsszereplő még menekülésben van – jelentette a BBC.

Mint a FÜHÜ is megírta, a 22 éves marokkói születésű Younes Abouyaaqoub vált a 14 halálos és rengeteg sebesült – köztük egy magyar – áldozatot követelő csütörtöki merénylet fő gyanúsítottjává. Ő gyalog menekült el a helyszínről azt követően, hogy gépjárművel belehajtott a tömegbe. Ripoll városában élt, ahol már voltak letartóztatások,s ahol szombaton razziát tartottak egy imám házában.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a pénteki turkui késelős merénylet gyanúsítottja és az azt követően őrizettbe vettek szintén marokkó származásúak.

 

Trump tweetjei a bostoni felvonulókhoz

0

Donald Trump amerikai elnök legfrissebb tweetjében üdvözölte „azokat a szép számban megjelent tüntetőket, akik Bostonban felemelték a szavukat a bigottság és a gyűlölet ellen”, s leszögezte, hogy „országunk hamarosan ismét egységes lesz”. Az előzetes félelmek – szerencsére – nem váltak valóra, nyugodtan telt a nap az amerikai nagyvárosban.

Donald Trump több üzenetet is küldött a twitteren azután, hogy többé-kevésbé békésen véget ért a felvonulás.

„Nagyszerű országunk évtizedek óta megosztott. Néha szükség van tiltakozásokra, hogy begyógyítsad a sebeket, és a mi sebeink be fognak gyógyulni, és erősebbek leszünk, mint valaha”

– írta az elnök, aki méltatta azt a módot, ahogy a rendőrség kezelte a megmozdulásokat.

A bostoni rendőrség 27 embert vett őrizetbe szombaton, zömüket nem megfelelő viselkedés miatt. Voltak azonban letartóztatások azért is, mert egyesek a rendőrökre támadtak – jelentette a CNN.

Charlottesville hatása

A felvonulást azelőtt kezdték el szervezni, hogy a múlt hét végén a virginiai Charlottesville-ben halálos és sebesült áldozatokat követelő merénylet, majd azt követően összecsapások voltak a szélsőjobbos nácik és az ellenük utcára vonulók között. A hétvégi események nyomán országszerte felháborodás tört ki, nem kis részt amiatt is, ahogyan Trump kezelte az ügyet. Először nem volt hajlandó elítélni a náci merényletet és demonstratív felvonulásukat, s két napba telt, mire némileg mást mondott.

A hét emiatt sűrű, lemondásokkal és kirúgásokkal terhelt volt Washingtonban. A többi között távozott Trump stratégiai főtanácsadója, Steve Bannon. Ennek fényében különösen érdekesek az elnök mostani – legalábbis kétértelmű – tweetjei.

A bostoni akció

Ahogy szombaton megírtuk, a szervező, a magát Boston szólásszabadság koalíciónak nevező csoport  „libertáriusokat, konzervatívokat, tradicionalistákat, klasszikus liberálisokat, Trump-támogatókat” és azokat hívta a felvonulásra, akik „élvezik a szólásszabadságot”. Az ellentüntetők többségükben baloldali csoportok hívására magyar idő szerint már kora délután elkezdtek gyülekezni, olyan transzparensekkel, mint

„No Trump. No KKK. No racist USA”.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK