Kezdőlap Világ Oldal 608

Világ

Növekvő antiszemitizmus Lengyelországban

0

Az Európai Zsidó Kongresszus aggódik mert egyre több az antiszemita jelenség Lengyelországban és eközben az erősen konzervatív kormányzat már egy éve nem áll szóba a helyi zsidóság vezetőivel.

Ezt nyilatkozta Moshe Kantor az Európai Zsidó Közösség elnöke a Politico című brüsszeli lapnak.

Még állami ünnepségeken is előfordulnak antiszemita és fasiszta megnyilvánulások Lengyelországban, ahol a legtöbb zsidót ölték meg a holocaust idején. Ennek ellenére a kormánypárt egyik képviselője ezt írta egy társas oldalon: nem értem, hogy sok zsidó miért támogatja az abortuszt a holocaust után!

Az Európai Zsidó Kongresszus közleménye nem említi, de a Független Hírügynökség nemrég beszámolt egy sajátos ügyről, melyből kiderült: kormánypárti körökben egyáltalán nem ritka az antiszemitizmus Lengyelországban.

Merkel diplomáciával oldaná meg az észak-koreai válságot

0

Az észak-koreai válság diplomáciai úton történő megoldását szorgalmazta Angela Merkel német kancellár most közzétett e heti videoüzenetében, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetnek egészében véve a globális leszerelés felé kellene sarkallnia a nemzetközi közösséget.

„Azáltal, hogy Észak-Korea újabb rakétateszteket hajtott cégre, ismét nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy a helyzetet diplomáciai úton kell megoldani, és több erőfeszítést kell tennünk a globális leszerelés lendületbe hozására.”

„Ebben döntő szerep hárul a NATO-ra és Oroszországra. Diplomáciai úton értük el azt is, hogy Iránnal megállapodást tudjunk aláírni. Ehhez hasonlóan kell cselekednünk Észak-Koreával kapcsolatban” – jelentette ki a kancellár az üzenetben, az Irán és hat nagyhatalom között 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásra utalva.

 

Ukrán titkosszolgálat: nem tőlünk szerezte a rakéta technológiát Észak-Korea

0

A londoni International Institute of Strategic Studies szakértője azt írta augusztus közepén, hogy minden bizonnyal Ukrajnából származik az a rakéta technológia, amely lehetővé tette az interkontinentális rakéták kifejlesztését a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer számára.

A CNN amerikai hírtelevízió utánajárt a dolognak: exkluzív riportjában még két észak-koreai kém is szerepel, akik Ukrajnában buktak le miközben megpróbáltak rakéta technológiai információkhoz jutni. A CNN-t egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú titkosszolgálati tiszt tájékoztatta Ukrajnában arról, hogy ők a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy a szovjet időkből megmaradt rakéta technológia ne kerüljön Észak Korea vagy más kétes szándékú hatalom kezébe. Mit írt az International Institute of Strategic Studies szakértője?

Ukrajnában Juzsnoje rakéta kutató centrumban terveztek olyan rakétákat, melyeket azután Észak Korea továbbfejlesztett és sikeresen kipróbált.

Valószínű tehát, hogy innen származik a technológia. Az ukrán titkosszolgálat bemutatott egy filmet a CNN-nek, melyen két észak-koreai kém látható amint rakéta dokumentumokat keresnek. A két kémet, akik Észak Korea moszkvai nagykövetségéről érkeztek mint „kereskedelmi megbízottak” , elfogták és nyolcéves fegyház büntetésre ítélték. Jelenleg is büntetésüket töltik Zsitomir városában. A CNN a börtönben felkereste őket. Egyikük elmondta: valóban titkos adatgyűjtés volt a feladatuk Ukrajnában. Az eset nem friss, a kémkedésre 2011-ben került sor. Újra lebukott egy észak-koreai kém csapat 2015-ben. Mind az öt észak-koreai kiutasították mielőtt bármilyen információhoz juthattak volna- közölte a titkosszolgálati tiszt az amerikai hírtelevízióval.

Ukrajnában nyugatbarát fordulat történt: Putyin barátja, Janukovics megbukott Kijevben. Azóta az ukránok megpróbálnak közeledni az Egyesült Államokhoz. Pénzügyminiszterük például sokáig egy olyan amerikai nő volt, akinek a szülei Ukrajnából vándoroltak ki az Egyesült Államokban. Az ukrán titkosszolgálat tisztje szerint egyértelmű: nem őket terheli a felelősség azért, hogy Észak Korea olyan rakéta technológiához jutott, mellyel már az Egyesült Államokat is fenyegetheti.

Akkor honnan jöhetett a fejlett technológia? Oroszországból- állítja a magát megnevezni nem kívánó ukrán titkosszolgálati tiszt. Bizonyíték természetesen nincs. Az International Institute of Strategic Studies is megemlíti Oroszországot, de miután ott jobb az ellenőrzés, nem tartja valószínűnek, hogy átadtak volna korszerű rakéta technológiát Észak Koreának. Putyinnak ugyanis aligha érdeke, hogy az orosz határok mentén olyan atomhatalom jöjjön létre, mely interkontinentális rakétával is rendelkezik. Azt viszont felveti a tanulmány, hogy

sok észak-koreai hadmérnök tanult a szovjet akadémiákon a nyolcvanas években. Ők voltak a legszorgalmasabb diákok.

A nagy Szovjetunió bukása után Észak Korea megpróbált megvásárolni orosz hadmérnököket. Lehet tehát, hogy Észak Korea interkontinentális rakétái azért hasonlítanak a szovjet rakétákhoz, mert olyan hadmérnökök konstruálták őket, akik a Szovjetunióban tanultak vagy épp tanítottak?

A végeredmény szempontjából persze nagyjából mindegy, hogy honnan származik a rakéta technológia, mellyel Észak Korea immár el tudja érni az Egyesült Államokat is. A kérdés inkább az, hogy miképp lehet megakadályozni az ifjú diktátort, hogy fel is használja a rakétákat? Putyin orosz elnök szerint az USA-nak ajánlatot kellene tennie Észak Koreának: ha abbahagyjátok a rakéta kísérleteket, akkor mi nem rendezünk több nagy hadgyakorlatot a koreai félsziget déli részén. Ilyen nagy amerikai-dél-koreai hadgyakorlat jelenleg is zajlik és ezt háborús fenyegetésnek értékelik Phenjanban. Putyin hamarosan Kínába utazik, hogy részt vegyen a BRICS csúcson. A fő téma a gazdaság lesz, de amikor az orosz elnök négyszemközt tárgyal Hszi Csinping elnökkel, akkor minden bizonnyal szóba kerül Észak Korea is.

Nyolc milliárd dollár elsősegély Texasnak

0

Donald Trump amerikai elnök a tervezettnél több pénzt, csaknem nyolcmilliárd dollárt kért a Harvey vihar texasi és louisianai áldozatainak megsegítésére. Texas kormányzója szerint államának még valószínűleg további 125 milliárd dollárra lesz szüksége.

A Fehér Ház jelezte: az elnök a tervezett 5,9 milliárd dollár helyett 7,85 milliárd dollárról szóló kérelmet küldött át a kongresszusba, a vihar utáni texasi és louisianai helyreállítási munkálatokhoz. A nyári szabadságukról visszatérő törvényhozók hétfőn kezdik meg a tanácskozást az összeg megítéléséről, de sajtójelentések szerint

nem kétséges, hogy  megszavazzák az összeget.

A Fehér Ház azt is bejelentette, hogy Trump elnök a későbbiekben további kisebb összegeket is kérhet majd a kongresszustól a helyreállítási munkák megkönnyítéséhez. Greg Abbott, Texas kormányzója pénteken jelezte, hogy államának még valószínűleg további 125 milliárd dollárra lesz szüksége.

A houstoni születésű tech-milliárdos, Michael Dell bejelentette:

Építsük újra Texast Alapítvány néven százmillió dolláros alapot hoz létre a város újjáépítésére.

Az alapítványba a saját vagyonából 36 millió dollárt ajánlott fel. Bár Houstonban megkezdődött az apadás, a város még mindig víz alatt van. Texas keleti megyéiben és Louisianában azonban szakad eső, áradnak a folyók. A Mexikói-öböl mentén fekvő települések többségében kötelező kiürítést rendeltek el.

A Houstontól keletre lévő, francia tulajdonú Arkema vegyi üzemben péntek este újabb robbanás történt és újabb üzemcsarnokok és raktárak borultak lángba.

A vállalat amerikai üzemének igazgatója, Ricard Rowe sajtótájékoztatón közölte: további robbanások és tüzek várhatók. Az üzemben ugyanis mintegy 225 tonnányi szerves peroxidok találhatók. Az ipari komplexum környékét mintegy két és fél kilométeres körben már szerdán kiürítették.

MTI/FüHü

 

 

Tito marsall elveszítette Zágráb egyik főterét

0

Köztársaság térnek hívják ezentúl a főváros egyik főterét, mely évtizedek óta Josip Broz Tito nevét viselte. Mindez egy politikai alku eredménye: a populista polgármesternek szüksége volt a szélsőjobb szavazataira ahhoz, hogy szilárd többséghez jusson a városi tanácsban.

Milan Bandićot már a hatodik ciklusra választották meg Zágráb főpolgármesterének, de a városi tanácsban nem volt többsége. A szélsőjobboldal a főtér nevének megváltoztatásához kötötte támogatását.

A szélsőjobb vezére, Zlatan Hasanbegović üdvözölte a döntést mondván Tito kommunista diktátor volt és most valamennyi áldozata örülhet. A horvát közvélemény megosztott a kérdésben hiszen Tito Jugoszláviája sokak számára az aranykort jelentette. Ki volt Josip Broz Tito?

1892-ben született horvát apától és szlovén anyától az Osztrák-magyar monarchiában. Őrmesterként szolgált a monarchia hadseregében a világháború idején. Fogságba esett és beállt az orosz vörös hadseregbe. Később Sztálin megbízottja lett Jugoszláviában. Partizán hadsereget szervezett, mely hősiesen szembeszállt a nácik túlerejével. 1945 és 1980 között teljhatalmú úr volt Jugoszláviában. Összeveszett Sztálinnal és nyugatbarát politikát folytatott. Emiatt Jugoszláviában magasabb volt az életszinvonal mint a legtöbb szocialista országban. Halála után nem sokkal Jugoszlávia szétesett. Véres polgárháború következett több tízezer halottal. Az utódállamok többségében Tito marsallt megfosztották utcáitól és tereitől. Montenegro fővárosát például Titogradnak hívták, ma újra Podgorica. Ezentúl tehát Horvátország fővárosának főtere sem viseli Tito marsall nevét, aki egyszerre volt az antifasiszta háború hőse és kommunista diktátor, aki képes volt összetartani Jugoszlávia egymást csak igen mérsékelten kedvelő népeit egy államban.

A pápa és a pszichoanalízis

0

Ferenc pápa fiatalabb korában heti rendszerességgel egy  zsidó pszichoanalitikus-nőhöz járt, aki „segített tisztázni néhány dolgot”. Ez 42 éves korában volt – olvasható az AP jelentésében, amely egy hamarosan a könyvesboltokba kerülő könyvnek néhány részletéről számolt be.

A könyv szerzője Dominique Wolton francia szociológus, aki vagy tucatnyi alkalommal ült le beszélgetni a pápával. Az AP a La Stampa olasz napilapra hivatkozva azt írja, hogy Ferenc pápa fél évig járt pszichoanalízisre a szakemberhez, aki  a halálán felhívta őt, persze – zsidó lévén –nem utolsó kenetet kért, spirituális párbeszédet folytatott vele.

A Pápa a könyvhöz készült interjúkban többször beszélt arzokról a pozitív hatásokról, amelyeket a nők gyakoroltak az életére. A többi között azt is mondta:

„Azok, akiket én ismertem, nagyon sokat segítettek nekem, amikor szükségem volt tanácsra.”

A most 80 éves Ferenc pápa beszélt arról is, hogyan érzi ma magát:

„Szabadnak érzem magam. Tény, ketrecben vagyok itt, a Vatikánban de nem szellemileg. Semmi nem ijeszt meg.”

De vannak, akik zavarják, a többi között „a merev papok, akik félnek kommunikálni. Ez egyfajta fundamentalizmus. Akármikor, amikor ilyen merev emberrel találkozom, különösen, ha fiatal az illető, azt mondom magamnak, hogy beteg emberről van szó.”

V4-ek, ketten már csak államtitkári szinten

0

A négy állam közül csak kettő képviseltette magát miniszterrel Budapesten, Csehország és Szlovákia csak államtitkárt küldött.

Ausztria, Németország és Franciaország gőzerővel dolgozik azon, hogy megossza a visegrádi államokat – írja a brüsszeli Politico. Példaként hozza Macron francia elnök körútját, amely gondosan elkerülte Magyarországot és Lengyelországot. Szívesen tárgyalt viszont Salzburgban Csehország és Szlovákia vezetőivel. Akik a maguk részéről többször is hangsúlyozták:

a visegrádi együttműködésnél számukra fontosabb a jó viszony a magországokkal,

mindenekelőtt Németországgal és Franciaországgal. Ezt Robert Fico szlovák miniszterelnök nyíltan ki is mondta. Szlovákia különben is benne van az euróövezetben, amelyet Macron francia elnök a mag-Európa reformmodelljének tekint. Csehország nemrég kérte, hogy megfigyelői státuszt kapjon az eurozóna vezetőinek tanácskozásain. Babis egykori cseh pénzügyminiszter, aki a legnépszerűbb párt vezére, többször állást foglalt amellett, hogy Csehországnak az unió magországai mellett van a helye. Októberben tartják a választásokat Csehországban és utána lehet, hogy Babisnak hívják majd az ország miniszterelnökét.

Aki egyáltalán nem mellesleg az ország egyik leggazdagabb embere. A vagyonát 3 milliárd dollárra becsülik. És mi a véleménye a visegrádi együttműködésről?

„Az jó dolog hosszú távon. Dehát a lengyel kormánnyal, és bizonyos mértékig a magyar kormánnyal nem könnyű együttműködni!”-

mondta Csehország leendő kormányfője.

Tomas Kafka, a prágai külügyminisztérium közép-európai főosztályának vezetője fontosnak tartja a visegrádi együttműködést, de hangsúlyozza a cseh diplomácia három lábon áll ebben a térségben.

Az első Németország, a második a szlavkovi együttműködés és a harmadik Visegrád.

Szlavkov, amelynek a régi neve Austerlitz volt, annak a hármas együttműködésnek a szimbóluma, melyben az egykori Habsburg birodalom három fejlett állama vesz részt: Ausztria, Csehország és Szlovákia.

Figyelmeztető jelek  

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Budapesten elismerte, hogy vannak figyelmeztető jelek a visegrádi egységgel kapcsolatban, de szerinte minden rendben van.   Nagy egység eredetileg a menekültkérdésben jött létre, de  menekültek pont ezekben az államokban nincsenek, és nem is akarnak idejönni.

Választási propagandára persze fel lehet használni őket, de a gazdasági realitások sokkal jobban érdeklik az embereket.

Ezért összpontosítja figyelmét Csehország és Szlovákia a magországok elképzeléseire. Ha ugyanis a kétsebességes Európa realitássá válik, akkor mindenkinek választania kell. Csehország és Szlovákia nemigen hagy kétséget afelől, hogy mit választ majd.

Lengyelország szembeugrott Macron francia elnökkel, aki a visegrádi államok közülelsősorban őket bírálja.

Bár kijutott a kritikából Magyarországnak is, de a magyar diplomácia nem sietett csatlakozni a lengyelekhez. Így a budapesti tanácskozás csak azt mutatta meg: mind kétségesebb a menekültügyre épült visegrádi együttműködés. A gazdasági realitások ugyanis felülírják a politikai elképzeléseket különösen akkor, ha azok olyan fikciókra épülnek mint a menekültek tömeges bevándorlása a visegrádi államokba.

Orosz külügyminiszter: ketten kellenek a tangóhoz

0

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újra megerősítette: párbeszédre törekszenek az Egyesült Államokkal, de nem hagyják figyelmen kívül, hogy Washington jobban kedveli a szóló breakdance-t mint a tangót, amelyhez partner is kell.

Az orosz diplomácia vezetője a külügyi akadémia évnyitóján mondott beszédet Moszkvában. Közölte:

Oroszország válaszolni fog arra az újabb szankcióra, hogy az USA bezáratta San Francisco-i konzulátusát.

Az amerikaiak csak az utolsó pillanatban tájékoztattak bennünket erről – fejezte ki neheztelését a veterán orosz diplomata.

Mivel indokolta Washington az újabb oroszellenes szankciót? Azzal, hogy korábban Oroszország 455 főben állapította meg az amerikai diplomáciai képviseletek létszámát.Ezt egyébként Trump megköszönte

Emiatt az USA átmenetileg fel is függesztette a vízumok kiadását Oroszországban. Ezenkívül közölte:

a jövőben csakis Moszkvában ad ki vízumokat.

Ez súlyos csapás a hatalmas területű Oroszországban, ahol korábban Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és Vlagyivosztokban is lehetett amerikai vízumért folyamodni.

Ez a kis diplomáciai háborúskodás amiatt alakult ki Washington és Moszkva között, mert az Egyesült Államokban a kémelhárítás megállapította: orosz hackerek beavatkoztak az amerikai választási harcba 2016-ban, méghozzá Donald Trump oldalán. Washingtonban most is több vizsgálat folyik, hogy megállapítsák: milyen volt Trump kampánycsapatának a kapcsolata a washingtoni orosz nagykövetséggel.

Rabbikkal találkozott Ferenc pápa

0

Ferenc pápa izraeli, európai és amerikai főrabbikat fogadott, hogy együtt emlékezzenek meg a Nostra Aetate ediktum sorsdöntő sorairól, amely szerint a zsidók nem bűnösek Jézus halálában.

1965-ben született meg a pápai ediktum, amelyet XXIII. János pápa kezdeményezett. A római katolikus egyház ebben megváltoztatta korábbi nézeteit, és megállapította, hogy bár egyes zsidók bűnösek voltak Jézus halálában, de

ezért nem lehet felelőssé tenni az egész zsidóságot és különösen nem a ma élő zsidókat.

A holocaust után kezdődött a revízió a katolikus egyház tanaiban, amely aztán a Nostra Aetate (A mi korunk) pápai ediktumban öltött testet. Ez tette lehetővé a diplomáciai kapcsolatok felvételét a Vatikán és Izrael állam között, mely 1993-ban meg is történt.

Az izraeli, európai és amerikai rabbik 9 oldalas dokumentumban foglalták össze a Nostra Aetate ediktum jelentőségét. Ebből Ferenc pápa azt emelte ki, hogy a rabbik hangsúlyozták:

a vallásnak erkölcsi példamutatással, nem pedig erőszakkal kell terjesztenie a nézeteit a világban.

A kilenc oldalas dokumentum kitér korunk egyik fő veszélyére az iszlamista terrorizmusra, amely a rabbik szerint elsősorban a zsidó és a keresztény közösségeket fenyegeti. A fellépés a terrorizmus ellen tehát közös érdek. Ferenc pápa végül Shanah Tova szavakkal búcsúzott a főrabbiktól, a közelgő zsidó újévre utalva

Baloldali zsidó lap cáfolja Gorka Sebestyén állítását

0

Gorka szerint a „liberális zsidók Amerikában Izrael-ellenesek lettek”.

Jane Eisner, a The Forward című baloldali zsidó újság főszerkesztője szerint viszont: Izrael megállapítása óta elszánt támogatói a zsidó államnak. A főszerkesztő viszont azt mondta, hogy Gorka Sebestyén Magyarországon

fasiszta és antiszemita csoportokkal tartotta a kapcsolatot,

ahogy erről a The Forward korábban írt. Miért nem ment át Gorka Sebestyén a nemzetbiztonsági átvilágításon? – teszi fel a kínos kérdést Jane Eisner. Aki szerint Gorka azért hord össze hetet-havat, hogy leplezze azt a kellemetlen tényt: kitették a Fehér Házból.

A magyar származású politológus, aki néhány hónapig helyettes tanácsadó volt a Fehér Házban, azt követően volt kénytelen távozni, hogy elment Gorka mestere, Steve Bannon is. Mindketten a Breibarton buzdították a szélsőjobboldalt Trump támogatására.

Bár ő azt állítja, hogy távozásának fő oka az volt: az iszlamista terrorizmus ellen sokkal határozottabb fellépést követelt. Azzal vádolta a liberálisokat, hogy

nem elég elszántak ezen a téren

és támogatják az Iránnal kötött megállapodást, pedig Irán egy terrorista állam.

Válaszul Jane Eisner megírta: a nagyhatalmak Iránnal megkötött szerződését, ha langyosan is, de valóban támogattuk. Úgy tűnik azonban, hogy a Trump kormányzat is ezt teszi – írta.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK