Kezdőlap Világ Oldal 595

Világ

Londoni robbantás: Elfogtak egy fiatal férfit

0

Egy 18 éves fiút fogtak el Doverben, a londoni merénylettel kapcsolatban.

A rendőrség közleménye szerint a terrorellenes törvény alapján fogták el a fiatal férfit, Dover kompkikötőjében.

A rendőrség szerint

a letartóztatás nagy jelentőségű,

de a terrorkészültség továbbra is a legmagasabb, kritikus szinten marad.

A legtartóztatott férfiről egyelőre nem mondanak többet. A BBC szerint további fejlemények is várhatók a nyomozásban.

A londoni metróban történt robbanásban 30-an sérültek meg.

Törött ikon – Miképp lett pária a Nyugat kedvencéből

0

„Ázsia Mandelája”, a „Kelet Clintonnéja” és „Mianmar békehozója” – ilyen és ehhez hasonló nevekkel illették korábban az ország miniszterelnök-asszonyát, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szu Csít. Most azonban a dél-ázsiai országban zajló, etnikai tisztogatásnak minősített katonai akciók tükrében úgy tűnik, hogy a korábban Nyugaton piedesztálra emelt politikusnő eszményképe a porba hullott. 

Állandó célkeresztben 

Mianmarban, vagyis a régi, és egyes országokban gyakran használt országnevén Burmában, már lassan több mint három hete tart a helyi muszlim közösség ellen indított durva támadássorozat. A bengáli népcsoportba tartozó, a dél-ázsiai ország nyugati részén fekvő Rakhine tartományban tömörülő és az ország az mindössze 5-6 százalékot kitevő rohingyákat a kormány nem tartja önálló kisebbségnek, ezért nem is hajlandó őket megvédelmezni az atrocitások ellen.

Sőt, a rohingyáknak most nemcsak a szélsőséges buddhista szerzetesek által feltüzelt burmai lincselőkkel kell szembenézniük, hanem a mianmari hadsereg szervezett fellépésével. Épp azért az sajnos

korántsem számít újdonságnak, hogy a népcsoport ellen pogromokat hajtanak végre

(ilyen történt 2012-ben és 2013-ban is), de ilyen intenzitású és kiterjedt üldöztetésre korábban még nem volt példa.

A mostani üldöztetést egy rendőrörs elleni támadás váltotta ki, amelyben 12-en vesztették életüket. Az incidensért a hadsereg a rohingyai szélsőségeseket tették felelőssé és a kezdeti büntetőakciókból már-már népirtás határát súroló hadműveletek lettek.

Az ENSZ szerint augusztus 25-e óta erőszak áldozatainak száma 3000 főt is meghaladhatja,

több mint 10 000 házat gyújtottak fel és közel 320 000 rohingya menekült át a szomszédos Bangladesbe.

Rohingya menekülttábor. Az ENSZ szerint közel 100 millió dollár nagyságú élelmiszer és gyógyszersegélyre lenne szükség. A kép forrása: flickr.

Azonban nemcsak az etnikai tisztogatás mértéke az, amely miatt a mianmari események a figyelem középpontjába kerültek. Ugyanis nagyon sok beszámoló, elemzés és véleménycikk rámutatott arra, hogy a korábbi nyugati ideál, még ha csak közvetve is, de felelős a mostani atrocitásokért.  Aung Szan Szú Csíról, Mianmar kormányfőjéről van szó.

Mianmari demokráciaépítés: illúzió vagy valóság? 

Először viszont szükséges röviden kitérni az ország történelmére, amely magyarázattal szolgál arra nézve, hogy Szú Csí miért számított az ázsiai országok mintapéldaképének, amelyet illett volna minden Nyugat-barát államfőnek illet volna követnie.

Burmában 1962-ben Ne Win tábornok hatalomátvételével kezdődött meg a diktatúra időszaka, amely során egyfajta helyi szocializmust próbáltak megvalósítani. Ugyan a kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan itt is összeomlott a szocialista rendszer 1989-ben, de

a katonai junta megmaradt.

Az ország nevét Burmáról Mianmari Unióra módosították (egyes országokban, mint például Nagy-Britanniában, hivatalosan a mai napig Burmának hívják az államot). Az ország ez idő alatt teljesen elszegényedett, az ellenzéket üldözték, a lakosságot pedig elszigetelték a világ nagy részétől.

Ezek az állapotok egészen a 2007-es „sáfrányos forradalomig” maradtak fenn, ami bár nem vetett véget a katonai diktatúrának, de rámutatott arra, hogy a hatalmuk ilyen formában nem tartható fenn sokáig. Ezért 2010-ben választásokat írtak ki, amit ugyan a hadsereg pártja, az USPD (Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja) nyert meg –  csalással – de az országot irányító Thein Szeinnek reformokat kellett bevezetnie, nehogy polgárháborúba sodródjon az állam.

Reménnyel töltve: A 2007-es sáfrányos forradalom tüntetői. A kép forrása: wikimedia

Az első reformintézkedések egyike volt, amikor körülbelül 7000 politikai fogolyt engedtek szabadon, aki között Aung Szan Szú Csí is ott volt. Egyike volt a katonai rezsim legnagyobb ellenzőinek és bírálóinak. A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjeként már egy választási győzelmet is aratott 1990-ben, de akkor a katonai vezetés nem volt hajlandó átadni a hatalmat. Ő azonban korántsem nyugodott bele a helyzetbe: folyamatosan publikált, beszédeket tartott, az erőszakmentességre és a demokrácia bevezetésére szólított fel.

Demokrácia védőszentje

Hírneve átlépte a dél-ázsiai ország határát is: politikai tevékenységéért és eszméiért

1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

A külföldi anyagi támogatásokból nemcsak a pártját erősítette, hanem a segélyszervezeteket hozott létre a hátrányos helyzetű vagy éppen a politikai véleményük miatt üldözött mianmariak számára. A katonai junta idővel túl nagy veszélyt látott a hatalmára nézve: 1996-ban egy ellene intézet sikertelen merénylet után 15 évnyi házi őrizetre ítélték.

Szú Csí az amerikai feminista mozgalom legfontosabb lapjának számító Ms. borítólapján. A kép forrása: wikimedia.

Ez azonban semmit nem vont Szú Csí megítéléséről, sőt, pont ellenkezőleg: jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat egyfajta példaképpé tegye, Ázsia nagy emberjogi harcosává avassa a politikust.

Számtalan nemzetközi díjjal és elismerő oklevéllel tüntették ki.

Az Európai Parlament a Nobel-békedíjjal egy évben Szaharov-díjjal ismerte el a tevékenységét (de személyesen 2013-ig nem vehette át); Bill Clinton a Szabadság Elnöki Medálja kitüntetést és tíz évvel később a Kongresszus aranymedált adományozott neki; több egyetemen díszdoktori címet kapott, ahogyan egy ösztöndíjat is elneveztek róla.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy

a nyugati popkultúrában jóval nagyobb kultusz kezdett kialakulni Szú Csí körül, mint a politikai körökben. 

Az U2 ír zenekar frontembere egy dalt is írt a mianamari politikusnőnek (Walk on) címmel. Sőt, 2009-es turnéjuk során Szú Csí arcképét kivetítve és maguk elé tartva léptek fel. 2011-ben Luc Besson francia rendező pedig egy filmet készített Szú Csí életéről és harcáról (ami viszont nem lett nagy siker, még Oscarra vagy bármilyen más díjra sem jelölték), de sorozatokban vagy bollywoodi filmekben szintén felbukkant a karaktere. A Mirca Art művészei – köztük magyarok is – egy könyvet hoztak létre Szú Csí számára adózva „az emberi szabadságjogokért való küzdelemért”.

Éppen ezért, amikor 2010 után Mianmar lassan, de biztosan elindult a demokratizálódás útján, az Egyesült Államok minden segítséget megadott a korábban amerikai embergókkal sújtott országnak. Ugyanis Barack Obama igyekezett kihasználni a Szú Csí körül kialakult kultuszt a saját külpolitikájának igazolására: ő volt a legfontosabb szimbóluma az új amerikai „nem katonai alapú demokráciaexport legnagyobb sikerének” és a Demokrata Párt ideológiai irányelveinek megtestesítőjének. Épp ezért nemcsak az előző amerikai elnök járt többször dél-ázsiai országban (először 2012-ben, majd legutoljára 2016-ban), hanem az Obama-adminisztráció összes jelentősebb államtitkára és fő eszmei képviselője is egymás pózolt vele. Például Hillary Clinton, aki többször azt nyilatkozta Szú Csíről, hogy a környezetében lévő embereken kívül ő volt rá a legnagyobb inspiráló hatással…

„Teréz anya és Margaret Thatcher között”

Amikor még egy hullámhosszon pendültek: Obama és Hillary Szú Csí házában. A kép forrása: wikimedia.

Csakhogy, amikor 2015-ben az NLD megnyerte a választásokat, kezdett megkopni a politikusnő korábbi fénye. Mindenki arra számított, hogy Aung Szan Szú Csí folytatja a demokratizálódást, ehelyett azonban

a sovinizmus és egyfajta szélsőséges „buddhista nacionalizmus” kezdett el terjedni

a politikai vezetés hallgatólagos beleegyezése mellett. A hadsereg felett pedig továbbra sem sikerült kiterjesztenie a teljes kontrollt, hiszen nem egy kormányzati döntést megvétózhatnak, vagy a vezetés beleegyezése nélkül indítottak katonai akciókat.

Már igazából 2010 és 2015 között zajlott rohingyák elleni pogromok során felmerült a neve és szerepe. Csakhogy ekkoriban még a Nyugaton azzal érveltek, hogy Szú Csínek nem sikerült megerősítenie a hatalmát,  továbbra is a régi elit irányítja az államot. Ugyanúgy gyakran lehetett azt hallani, hogy hát nem volt neki ajánlatos felszólalnia a rohingyák védelmében, mert azzal csak indokot szolgáltatott volna az ellenségeinek arra, hogy lejárassák, a szavazói ellen fordítsák és végül megbuktassák őt. Ekkoriban már kezdődött árnyalódni róla a kép: az egyik interjújában megjegyezte, hogy ő

„egyáltalán nem vagyok olyan, mint Teréz anya, de olyan sem, mint Margaret Thatcher. Csak egy politikus vagyok.”

Azonban ez már nem magyarázat Szú Csí 2017-es viselkedésére. 2016-ban ugyanis nemcsak miniszterelnökké nevezték ki, hanem ő lett Mianmar külügy- és iskolaügyi minisztere is, szóval elég nagy hatalom összpontosult a kezében. Ezért először a hallgatást választotta, majd amikor nagy nemzetközi nyomás nehezedett rá, akkor megszólalt, de nem úgy, ahogyan azt Nyugaton elvárták volna egy Nobel-békedíjjal rendelkező és demokrácia hősének nyilvánított politikusról.

„Egy kicsit ésszerűtlen azt várni, hogy 18 hónap alatt megoldjuk a kérdést. A helyzet Rakhinében évtizedek óta ilyen. A gyarmati kor előtti időkben kezdődött”

– mentegetőzött az egyik interjújában.

Hivatalos nyilatkozataiban és interjúiban továbbra is kerülte a rohingya megnevezést, muszlimok által elkövetett atrocitásokról beszélt, és minden mianmari kormány által elkövetett etnikai tisztogatásról szóló hírrel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok szándékos dezinformációk, amelyekkel alá akarják ásni a hatalmát. A mianmari miniszterelnök-külügyminiszter a felszólalásaiban megvédte a kormányzati lépéseket, nem volt hajlandó elmenni az ENSZ-közgyűlésre, és a nemzetközi szervezetek és emberjogi csoportokat nevezte meg felbujtóknak. Nem maradhatott el a kötelező sorosozás sem, igaz, ezúttal az orosz média részéről hangzott el. (Ettől függetlenül a Soros alapítványok valóban pénzelték az ún. Burma Projektet, amelynek Aung Szan Szú volt a legnagyobb haszonélvezője. Erről a projekt irányítója számolt be a Magyar Narancsnak adott 1996-os interjújában).

Ezek miatt

a Szú Csí körül kialakult kultusz egy csapásra szertefoszlott.

A korábbi szövetségesei és támogatói hirtelen ellene fordultak. A nyugati média, amely pár éve ajnározta, most már azt követeli, hogy vonják meg a mianmari miniszterelnök-asszonytól a Nobel-békedíjat. A szintén Nobel-békedíjjal rendelkező személyek, mint például a pakisztáni Malala Júszafzai  vagy a a dél-afrikai Desmond Tutu, követelték, hogy Szú Csí tegyen valamit az üldözések érdekében, különben nem méltó a kitüntetésre. A dalai láma szintén figyelmeztette Mianmar vezetőjét, hogy

„emlékezzenek Buddhára, mert ő – látva szenvedéseiket – segített volna a rohingyákon”.

Novemberben pedig Ferenc pápa Mianmarba látogat és minden jel szerint felszólal majd a rohingyák védelmében. Törökországtól egészen Indonéziáig pedig folyamatosan tüntetnek a mianmari helyzet miatt, ami jó alapot szolgáltat egyes muszlim politikusnak, mint például Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy a Nyugatot okolják a tétlenségéért és a saját megerősödésükre fordítsák az etnikai tisztogatásokat.

Aung Szan Szu Csí 2013-ban beszédet tartott az Európai Parlamentben. Ekkor kapta meg Martin Schulztól a Szaharov-díjat kép forrása: wikimedia

A nyugati politikai elit szintén kezd ráébredni arra, hogy ideje változtatniuk a korábbi hozzáállásukon. Szeptember 14-én EP-képviselők csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elítélték és Szú Csít tették felelőssé az etnikai tisztogatásért és a Szaharov-díj visszavonhatóságról vitáztak. Szú Csí legfontosabb külföldi szövetségesei, mint Nagy-Britannia vagy Egyesült Államok is felszólította a miniszterelnök-asszonyt, hogy tegyen valamit, ne engedje visszatérni a tábornokokat az ország élére, különben annak súlyos következményei lesznek az országra nézve, többek között visszatérhet az Obama-adminisztráció által 2016-ban eltörölt embargó. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is arról beszélt, hogy a rohingyák elleni támadások elfogadhatatlanok, a népcsoport katasztrofális helyzetbe került és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is sürgős lépéseket követelt az erőszak megfékezéséért.

Mivel

a nemzetközi nyomás ellenére korántsem enyhültek a rohingyákkal szembeni atrocitások és a represszió,

ezért már elhangzanak olyan vélemények, hogy Mianmarban zajló események az „újabb srebrenicai mészárlást, ruandai népirtást, vagy egyenesen 21. századi holokausztot jelentik. Ezt pedig a Nyugatnak nem szabadna tűrnie, hanem be kellene avatkoznia, akár katonai erővel is. Csakhogy vajon erre képes lesz egy olyan államfő esetében, akit nemcsak segített hatalomra juttatni, hanem egyfajta követendő mintaként állított be minden demokratizálódni vágyó ország számára?

Neonácikat ítéltek el zsidó sírok meggyalázása miatt – Franciaországban

0

250 sírt dúlt fel öt neonáci fiatal 2015 februárjában Elzászban. Az eset óriási felháborodást keltett, különösen miután kiderült: egyes sírokat kinyitottak és belevizeltek. Látva a felháborodást, az egyik fiú önként jelentkezett a csendőrségen, amely azután az egész neonáci csoportot lekapcsolta.

Francois Hollande akkori köztársasági elnök a helyszínre utazott, hogy mindenkit megnyugtasson: a francia állam szigorúan fellép a nemzeti és vallási kisebbségek zaklatása ellen. Elzász és Lotaringia határtartomány, amely sokáig Németországhoz tartozott. Amikor a náci Németország legyőzte Franciaországot, akkor visszakerült a németekhez. Az itteni fiatalok a Wehrmachtban illetve az SS-ben szolgáltak. Éppen ezért

ezen a területen még határozottabban lép fel a francia állam az antiszemitizmus ellen.

Mivel az egész neonáci csoport a tettek elkövetése idején fiatalkorú volt, ezért zárt tárgyalást tartottak. A csoport vezetőjét 18 hónap börtönre ítélték – felfüggesztve. Három tag egyéves börtönt kapott, szintén felfüggesztve. A legfiatalabbat nyolchónapos börtönre ítélték, de ezt az ítéletet is felfüggesztették.

A neonáci csoport tagjai a bíróság előtt megbánták a tetteiket, habár a jelenlévők szerint ez nem tűnt túlságosan őszintének.

Ugyanakkor kiderült: egymást Heil Hitler és Sieg Heil kiáltással köszöntötték. A zsidókról, mint alacsonyabb rendű fajról beszéltek, és rendszeres szófordulatuk volt a „piszkos zsidó”.

Franciaországban a neonáci csoportosulások marginálisak, de

a szélsőjobboldal gyűjtőpártja, a Nemzeti Front tartalmaz neonáci szimpatizánsokat.

A párt alapítója, Jean Marie Le Pen kifejezetten antiszemita volt, viszont a lánya, aki a Nemzeti Front jelenlegi vezetője, a párt politikai pozíciói megerősítése miatt szakított ezzel az irányzattal. Ellátogatott Izraelbe, és megígérte az ottani jobboldali vezetőknek: az antiszemitizmus a múlté.

A fajgyűlölet viszont nem: jelenleg a Nemzeti Front rasszizmusa a muszlimok ellen irányul. Jelenleg.

Venezuela: Az elnök szerint közel a megegyezés, az ellenzék szerint ez nem igaz

0

Nicolás Maduro venezuelai elnök televíziós beszédében azt mondta, hogy a hetek óta tartó párbeszéd közelebb hozta az ellenzéket és a kormányt, és hamarosan megszülethet a venezuelai belpolitikai válságot lezáró megegyezés. Az ellenzék nem ilyen optimista.

„Sikerült tárgyalóasztalhoz ülnünk, ami elengedhetetlen Venezuela békéjének, szuverenitásának és jólétének biztosítása érdekében”

– mondta a szocialista vezető, aki megköszönte Danilo Medina dominikai elnök, José Luis Rodriguez Zapatero volt spanyol kormányfő és António Guterres ENSZ-főtitkár segítségét, illetve a tárgyalások újraindításában játszott szerepét.

Nicolás Maduro
Fotó: MTI/EPA/Nathalie Sayago

A Demokratikus Egység Kerekasztala nevű ellenzéki pártszövetség viszont nem ilyen optimista, szerintük

addig szó sem lehet párbeszédről, amíg az elnök nem teljesíti feltételeiket.

A jobboldali ellenzék azt követeli Madurótól, hogy adjon biztosítékokat a 2018 végén esedékes elnökválasztás megtartására, engedjen szabadon 590 politikai foglyot, tartsa tiszteletben a parlamentet és jogköreit, és függessze fel a népszerű ellenzékieket sújtó szankciókat, hogy ők is indulhassanak a választásokon.

Az MTI tudósítása szerint arról tudtak megegyezni, hogy

létrejön egy baráti országokból álló csoport, amely a jövőbeli találkozókat segíti.

Venezuela az ország történetének egyik legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát éli. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olaj árának esése miatt gyakorlatilag összeomlott, az ellenzék pedig elsöprő többséget szerzett a legutóbbi választásokon.

Ennek ellenére az elnök és a hozzá hű igazságszolgáltatás fokozatosan szinte teljesen megvonta a parlament minden jogkörét, augusztusban pedig úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést választottak, amelyet a nemzetközi közösség jelentős része a választás körüli visszásságok miatt nem ismer el legitim testületnek.

Az Egyesült Államok egyenesen diktátornak minősítette Madurót,

Donald Trump még katonai akcióval is fenyegetőzött.

Emellett április óta folyamatosak az utcai tüntetése, ezekben eddig legalább 125-en haltak meg.

A legmagasabb szintre emelték a brit terrorkészültséget

0

A legmagasabb, kritikus fokozatra emelték péntek este Nagy-Britanniában a terrorkészültség szintjét. A döntést Theresa May miniszterelnök jelentette be. Közölte: az elhárító szolgálatok megítélése szerint nem lehet kizárni, hogy a londoni metróban péntek reggel elkövetett terrorcselekményt rövid időn belül újabb követheti.

Mint arról a FüHü is beszámolt, 29 ember szenvedett égési sérüléseket pénteken délelőtt Londonban, amikor a Parsons Green metrómegállónál egy pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe a reggeli csúcsforgalom idején. Bár nem robbant fel, csak nagy erővel lángra kapott, a támadásban így is 29 ember égési sérüléseket szenvedett. A Scotland Yard terrortámadásnak minősítette az esetet. Az idén ez volt az ötödik terrorcselekmény Nagy-Britanniában. Magyar sérültről nem tudni.

Az elkövetőt a rendőrség továbbra is keresi. A BBC-nek péntek este nyilatkozó szakértők szerint a készültségi szint emeléséről elsősorban azért születhetett döntés, mert a biztonsági hatóságok nem tudják, hogy van-e további robbanószerkezet az egyelőre ismeretlen tettes birtokában – írta az MTI.

A választók kétötöde nem tudja, kire ikszeljen

0

Nem csak  Magyarországon döntenek nehezen a választók arról, hova ikszeljenek. Alig egy héttel a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag) választás előtt a német választók majdnem 40 százaléka még a bizonytalanok táborába tartozik.

A ZDF országos köztelevízió megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a választók 39 százaléka nem tudja, hogy elmegy-e szavazni, és melyik pártra voksol. Szakértők rszerint a bizonytalanok megnyerésére tett erőfeszítésektől nem várható trendforduló, nem valószínű, hogy a Martin Schulz vezette szociáldemokraták (SPD) behozzák lemaradásukat az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU pártszövetséggel szemben – tudósít az MTI.

Erre utal a ZDF Politbarometer című kutatásának egy másik adatsora is, amely szerint

a németek 83 százaléka a negyedik kormányfői ciklusára készülő Merkel győzelmére számít, és csak 5 százalék Schulz győzelmére.

Ide ikszelnének

Ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, a CDU/CSU a szavazatok 36 százalékát kapná, ami 2 százalékpontos csökkenés az egy héttel korábban végzett előző Politbarometer-felméréshez képest, és több mint 5 százalékponttal elmarad a 2013-ban tartott Bundestag-választáson elért 41,5 százaléktól.

Azonban a CDU/CSU így is tetemes előnnyel vezet az SPD előtt,

amely 1 százalékpontos erősödéssel 23 százalékon áll, elmaradva a 2013-ban szerzett 25,7 százaléktól.

A kisebb pártok között viszont továbbra is éles a verseny a harmadik helyért, és mivel az eddigi öt helyett várhatóan hét párt szerez szövetségi parlamenti képviseletet, nehezebb lesz kormányt alakítani.

A ZDF felmérése szerint a Bundestag mostani ellenzéki pártjai stagnálnak, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 9 százalékon áll, a Zöldek támogatottsága 8 százalékos. Előttük, egyaránt 10 százalékkal áll két Bundestagon kívüli párt, a 2013-ban elveszített szövetségi parlamenti képviselet után a visszatérésre készülő jobboldali liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a CDU/CSU-tól jobbra álló, újonc Alternatíva Németországnak (AfD). Mindketten egy százalékponttal erősödtek az előző felméréshez képest.

A mostani erőviszonyok alapján csak a nagykoalíció – a CDU/CSU és az SPD közös kormányzása – vagy a pártok színei (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett CDU/CSU-FDP-Zöldek kormány tűnik valószínűnek.

 

Putyin és Macron közös állásponton

0

Az Észak-Korea körül kialakult válság politikai és diplomáciai eszközökkel történő rendezésének kizárólagosságát hangsúlyozta, s a közvetlen párbeszéd felújítását sürgette Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök.

A két vezető a Kreml sajtószolgálata szerint telefonon beszélt egymással. Az erről kiadott közlemény szerint Putyin és Macron egyetértett abban, hogy megengedhetetlen a feszültség további fokozódása a Koreai-félszigeten, ami jóvátehetetlen következményekkel járhat – olvasható az MTI moszkvai tudósításában.

Mint a Fühü is beszámolt róla, Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott.

Emiatt összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.

Szíriáról is tárgyaltak

Szíria ügyében Putyin és Macron hangsúlyozta a politikai rendezés előmozdításának szükségességét, és kifejezték készségüket a kétoldalú egyeztetésre, egyebek között a genfi folyamat és az ENSZ keretében.

Macron a francia kezdeményezés mellett érvelt: Párizs kapcsolattartó csoportot állítana fel a szíriai rendezés érdekében; ez az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából és más államokból állna.

Putyin hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nemzetközi közösség „konszolidálja erőfeszítéseit” annak érdekében, hogy „véglegesen likvidálják a terrorizmus tűzfészkét Szíriában”.

Antiszemita merénylet Moszkvában

0

Molotov koktélt dobtak a Zsidó Szövetség egyik házára az orosz fővárosban. Senki nem sérült meg, de a kár jelentős.

Borisz Gorin a szervezet sajtótitkára elmondta: két Molotov-koktél maradványait találták meg az épületben. A rendőrség azt ígérte, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet.

a biztonsági kamera felvétele

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemrég Szocsiban találkozott Putyin orosz elnökkel. Bár elsősorban a közel-keleti problémákat vitatták meg, de

szóba került az antiszemitizmus is.

Putyin elnök hangsúlyozta: mindenképp megvédik a zsidó polgárokat, de az Oroszország területén működő fanatikus dzsihádisták szívesen választanak zsidó célpontokat.

Oroszországban jelentős muszlim kisebbség él. A döntő többségük elutasítja a terrorizmust, de Dagesztánban és Csecsenföldön az iszlamista szervezetek számíthatnak a lakosság egy részének csendes támogatására. A csecsen terroristák egy időben célbavették Moszkvát is, de

brutálisan leszámoltak velük.

Jelenleg Csecsenföldön Ramzan Kadirov az úr, akinek családja egykor Moszkva ellen harcolt, de ma Putyin hűséges szövetségese.

Oroszországban élt egykor a világ legnagyobb zsidó közössége. A cár birodalmában született Izrael alapító atyáinak jelentős része. A Szovjetunió bukása után hatalmas aliya alakult ki: ma Izraelben az orosz zsidók jelentős gazdasági és politikai hatalmat képviselnek. Izrael jelenlegi hadügyminisztere, a szélsőjobboldali Avigdor Lieberman is a Szovjetunióban született.

Változik az európai politikai pártok finanszírozása

0

Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatot fogadott el az európai politikai pártokról és alapítványokról szóló rendelet módosításáról. Jean-Claude Juncker az Unió helyzetéről szóló beszédében ismertetett Demokrácia javaslatcsomagjában vetítette előre a politikai pártok finanszírozásának reformját.

„Az európai pártoknak forrásokat kell biztosítanunk annak érdekében, hogy jobban megszervezhessék magukat” – mondta Jean-Claude Juncker . Az Európai Bizottság e kötelezettségvállalás előmozdítása érdekében fogadott el jogalkotási javaslatot az európai politikai pártokról és alapítványokról szóló rendelet módosításáról.

A javasolt módosítások az átláthatóság növelését célozzák, hogy az emberek tudják, hogy kire szavaznak, növekedjen a demokratikus legitimáció és erősödjön a végrehajtás, hogy fel lehessen lépni a visszalépések ellen és vissza lehessen fizettetni a finanszírozást – áll egyebek között a Bizottság közleményében.

Ezeket a javaslatokat a 2019-es európai választások előtt el kell fogadni és hatályba kell léptetni.

Forrás: https://europa.eu/european-union/sites/europaeu/files/docs/body/political_parties_hu.pdf

A változtatás szükségessége

Az európai politikai pártok és alapítványok javasolt reformja választ ad az Európai Parlament ismételt, az európai adófizetők pénzével való visszaélésekhez vezető kiskapuk bezárására vonatkozó követeléseire.

Bizonyos esetekben ugyanazon nemzeti pártok egyes tagjai különféle európai pártok létrehozását támogatják.

Emellett az európai politikai pártok számára rendelkezésre álló uniós finanszírozás jelenlegi elosztási módja nem kellően arányos az európai választások során elért képviseleti eredménnyel. Végül, de nem utolsósorban, a pártok nehezen tudnak eleget tenni az ilyen finanszírozás feltételéül szolgáló társfinanszírozási követelménynek.

A Bizottság javaslata szorosabb kapcsolatot teremt a tényleges képviselet és a finanszírozás között azáltal, hogy a ténylegesen kapott szavazatok alapján járó finanszírozás arányát 85 %-ról 95 %-ra emeli. A jelenlegi rendszer szerint a finanszírozás 15 %-a az összes párt között oszlik el, függetlenül attól, hogy ténylegesen hány szavazót képviselnek.

A javasolt lépések

Az átláthatóságot növeli, hogy a nemzeti pártok számára előírja: a honlapjukon egyértelműen tüntessék fel annak az európai pártnak a logóját és politikai programját, amelynek tagjai. A pártok képviselői közötti nemi arányt is fel kell majd tüntetni.

Ezen túlmenően a javasolt reform

bezárja azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé teszik a pártok számára, hogy visszaéljenek a rendszerrel

azáltal, hogy több európai szervezetet hoznak létre, amelyek mindegyike jogosult extra finanszírozásra.

Következő lépések: A Bizottság által bemutatott jogalkotási javaslatot rendes jogalkotási eljárás során el kell fogadnia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ahhoz, hogy azok hatályba lépjenek.

Az európai politikai pártok és támogatásuk

A bizonyos feltételeknek eleget tevő politikai pártok és alapítványok lehetőséget kapnak arra, hogy európai szinten történő bejegyzés révén európai jogi személyekké váljanak, ezáltal növelve esélyüket az európai pénzügyi támogatáshoz való hozzáférésre. E feltételek közé tartozik a megfelelően nagy számú tagállamban való képviselet, valamint az EU alapértékeinek tiszteletben tartása mind programjukban, mind tevékenységük során.

Az európai szintű politikai pártok finanszírozása működési támogatás formájában valósul meg. Ez a pártok támogatható kiadásainak ma még legfeljebb 85%-át fedezheti, míg a fennmaradó részt saját forrásokból, például tagsági díjakból és adományokból kell fedezni.

A támogatás felhasználható a pártok politikai programjában szereplő célkitűzésekhez, például az alábbiakhoz közvetlenül kapcsolódó kiadások fedezésére:

–           értekezletek és konferenciák,

–           kiadványok, tanulmányok és reklámok,

–           igazgatási, személyzeti és útiköltségek,

–           az európai választásokkal kapcsolatos kampányok kiadásai.

A támogatás nem használható fel többek között a következő kiadások fedezésére:

–           a népszavazásokkal és választásokkal kapcsolatos kampányok kiadásai (az európai -választások kivételével),

–           a nemzeti pártok, választási jelöltek, valamint a nemzeti és európai szintű politikai alapítványok közvetlen vagy közvetett finanszírozása,

–           adósságok és adósságszolgálati terhek.

 

815 millióan éheznek a világban

0

Főleg a fegyveres konfliktusok és a klímaváltozás miatt terjed az éhezés a világban. Már 815 millió embert érint, köztük sok gyereket. Vagyis minden 9. ember éhezik.

Mintegy 155 millió öt év alatti gyerek alacsony növésű, 52 milliónak a testsúlya nem éri el a korosztályának megfelelő szintet, olvasható Az élelmezésbiztonság és táplálkozás helyzete a világon 2017 kiadványban. Mindeközben 41 millió gyerek túlsúlyos, ahogy sok felnőtt is. A vérszegénység leginkább nőknél gyakori probléma. A már említett okok mellett mindezekben az életmódbeli változások is közrejátszanak.

A jelentést közösen készítette a UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja), a WHO (Egészségügyi Világszervezet), a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete), az IFAD (Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap) és a WFP (Világélelmezési Program).

„Az elmúlt évtizedben a fegyveres összetűzések száma drámaian megemelkedett, ezek egyúttal sokkal komplexebbek is lettek”,

olvasható a közös előszóban, amelyben azt is írják, hogy az éhező és alultáplált gyerekek aránya a konfliktuszónákban a legmagasabb.

Éhínség tört ki Dél-Szudánban 2017 év elején és magas a valószínűsége, hogy újra megjelenik ott vagy máshol Afrikában,

például Nigériában, Szomáliában vagy Jemenben.

De sok más helyen, ahol egyébként béke van, a klímaváltozás és a gazdasági növekedés megtorpanása járult hozzá az élelmezési és táplálkozási helyzet romlásához.

Néhány éve Kenya Turkana régióját szárazság miatt sújtotta éhínség
Fotó: MTI/EPA/Kurokava Daj

A 815 millió éhező közül

  • 520 millió Ázsiában (a lakosság 11,7 %-a)
  • 243 millió Afrikában (a lakosság 20 %-a)
  • 42 millió Latin-Amerikában és a Karibi-térségben (a lakosság 6,6 %-a) van.

Vagyis

Afrikában minden ötödik ember éhezik.

155 millió öt év alatti gyerek magasságát tekintve elmaradt a fejlődésben, közülük 122 millióan háborús területeken élnek. 52 millió gyerek testsúlyát tekintve maradt el a fejlődésben.

Ezzel szemben a világon a felnőtt lakosság 13%-a, vagyis

641 millió ember túlsúlyos.

Mellettük 41 millió gyerek is túlsúlyos.

Komoly probléma a vérszegénység a szülőképes korú nők körében: ez 613 millió nőt érint, ami a teljes csoport 33 %-a.

A jelentés szerint

a 815 millió éhező emberből 489 millióan élnek konfliktuszónákban.

Az éhezés előfordulása a háború sújtotta országokban 1,4-4,4 %-kal magasabb, mint máshol. Ha emellett intézményi és időjárási instabilitás is jelentkezik, ez a szám 11-18 %-ra is nőhet.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK