Kezdőlap Világ Oldal 594

Világ

Trump szerint túlbürokratizált az ENSZ

0

Túlbürokratizáltnak és nem hatékonynak nevezte az ENSZ-t Donald Trump a világszervezet megreformálásáról szóló tanácskozáson New Yorkban.

Az amerikai elnök az ENSZ megújítását sürgette, hogy megerősödve, a béke hatékonyabb őreként születhessen újjá. Azt mondta, a világszervezet költségvetése az ezredforduló óta 140 százalékkal növekedett, munkatársai létszáma pedig megduplázódott, de szerinte

„eredményessége nem áll arányban ezekkel a befektetésekkel”.

Azt mondta: „Az elmúlt években az ENSZ nem tudta kibontakoztatni teljes potenciálját a bürokrácia és a rossz gazdálkodás miatt”.

António Guterres ENSZ-főtitkár és Donald Trump
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint 128 ENSZ-tagállam aláírt egy 10 pontból álló politikai szándéknyilatkozatot, amely António Guterres főtitkárnak a világszervezet hatékony, értelmes reformja érdekében tett erőfeszítéseit támogatja. Felszólították benne a főtitkárt, hogy

tegye átláthatóbbá a szervezet működését és kiszámíthatóságát

a szükséges erőforrások tekintetében. Haley szerint „a változtatásra sürgető szükség van”.

Guterres megerősítette szándékát az ENSZ megújítására. Egyben köszönetet mondott Trumpnak támogatásáért.

Az Egyesült Államok az ENSZ 16 békefenntartó missziójának költségvetéséből, de a világszervezet  általános  büdzséjéből is a legnagyobb terhet vállalja.

MTI/FüHü

Iskolát neveztek el az Auchswitzban meggyilkolt 15 hónapos zsidó kislányról

0

Franciaországi szülővárosában neveznek el iskolát Nellyről, akit 15 hónaposan gyilkoltak meg Auschwitzban.

Nelly Ovadia Tourtour városában született és zsidó szülei sokáig reménykedtek, hogy megúszhatják a deportálást Németországba. Itt ugyanis a megszállók olaszok voltak és ők nem vettek részt a zsidók üldözésében. Csakhogy az olaszok megadták magukat és kiléptek a háborúból. Nácik szállták meg ezt a dél-francia területet és megkezdődött a zsidók begyűjtése. A kis Nelly 95 éves nagynénje, Anette így emlékezett:

„A nővéremet és a férjét már korábban elkapták. Én a babával az erdőbe menekültem. Ott

abból éltünk, amit a város lakói hoztak nekünk.

De egy nap sírva mondták, hogy ‘Anette! Jelentkezned kell a csendőrségen. Azzal fenyegetnek, hogy tíz túszt választanak ki és kivégzik őket, ha nem jössz elő.’ Erre a városba mentem, és megpróbáltam a kislányt odaadni valamelyik ismerős családnak.

Senki sem vállalta, mert mindenki félt.

Így aztán együtt mentünk a táborba, majd indult a transzport Németországba. A táborban újra összejött a család. A nővérem és a férje visszakapta a babát. A kis Nelly velük ment Auchswitzba.

Még az érkezésük napján a gázkamrába kerültek.

A napot is tudom: 1944. március 27. Nekem sikerült megszöknöm útközben. Így maradtam életben.”

„Ez felér sok-sok történelem órával”- mondta a Jad Vasem nizzai képviselője, aki maga is átélte a zsidóüldözést Franciaországban, ahol a németek által megszállt területekről elvitték a zsidókat és a 90% nem tért közülük vissza.

A névlegesen független Vichy kormányzat nem vett részt a deportálásokban, de

a németek által megszállt területeken a francia csendőrség aktívan segítette a zsidók begyűjtését.

Ma Európa legnagyobb zsidó közössége Franciaországban él, de sokan nem érzik magukat biztonságban, mert az iszlamista terroristák gyakran választanak zsidó célpontokat.

Hadgyakorlatok az ENSZ-ülés előtt

0

Az ENSZ Közgyűlésének kedden kezdődő általános vitája előtt több katonai gyakorlat terepévé tették a Koreai-félszigetet. Az USA és Dél-Korea, illetve Oroszország és Kína demonstrálja erejét. Az ENSZ-ülésen előreláthatóan az egyik fő téma a koreai helyzet lesz.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös gyakorlat keretében hajtott végre bombázó gyakorlatot – a koreai fél szerint mostanság két-háromszor havonta. Az oroszok és a kínaiak pedig haditengerészeti gyakorlatba fogtak nem messze Vlagyivosztoktól, közel az orosz-koreai határhoz – írta a Reuters. Az idén ez már a második hasonló közös gyakorlata a két országnak.

A gyakorlatok azután kezdődtek, hogy Észak-Korea múlt pénteken újabb ballisztikus rakétát lőtt el Japán felett, s szeptember 3-án végrehajtotta sorrendben hatodik, nagy erejű nukleáris kísérletét. Pedig ezt megelőzően az ENSZ Biztonsági Tanácsa már újabb szankciókat hozott Phenjan ellen.

Moszkva és Peking a koreai feszült helyzet békés rendezését sürgeti és azt, hogy tárgyalásokon tisztázzák az álláspontokat. Ám vasárnap az USA ENSZ-nagykövete Nikki Haley úgy nyilatkozott, hogy a Biztonsági Tanács kifogyott az opciókból és az Egyesült Államok a Pentagonhoz utalhatja a kérdést. Válaszként Liu Kang kínai külügyi szóvivő azt mondta, hogy a legsürgetőbb most az lenne, hogy mielőbb rávegyék Koreát a BT által hozott határozatok betartására, nem pedig „direkt komplikálni a dolgokat”. Ezt nem segítik a katonai akciók – tette hozzá.

 

 

USA: Mégis marad a klímaegyezményben?

0

Az Egyesült Államok a megfelelő feltételek megléte esetén nem távozna a Párizsi klímaegyezményből – mondta Rex Tillerson amerikai külügyminiszter. Szavai elmozdulást jelentenek a Trump adminisztráció eddig álláspontjától.

 A CBS egyik műsorában az első számú amerikai külügyér kifejtette, hogy Donald Trump elnök készen áll az együttműködésre, ha az amerikaiak számára fair és kiegyensúlyozott feltételek megteremtését szeretnék elérni – tudósított a Reuters. Arra  kérdésre, hogy az USA bent maradna-e az egyezményben, Tillerson azt válaszolta:

„Azt gondolom, hogy a megfelelő feltételekkel, igen.”

Trump nemzetbiztonsági tanácsadója hasonló hangokat pedzegetett vasárnap: H.R. McMaster arról beszélt, hogy Trump nyitva hagyta az ajtót, amelyen kész ismét belépni, ha az Egyesült Államok számára a jelenleginél jobb alkut sikerül kötni.

A Párizsi Megállapodás

A 2015. december 12-én, Párizsban 195 ország részvételével megszületett, a 2020 utáni időszakra vonatkozó  megállapodás olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyekkel csökkenthető az üvegház-gázok globális kibocsátása és mérsékelhető a klimatikus változások káros hatásai.

A csatlakozók vállalták, hogy a légkör felmelegedését 2 Celsius fok alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest,

és erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 fokot. A megállapodás tavaly november 4-én lépett hatályba, akkora teljesültek a feltételek, nevezetesen, hogy legalább 55, a globális kibocsátások legalább 55 százalékáért felelős ország helyezze letétbe a ratifikációs okmányokat

Az amerikai kilépés

Az amerikai kormány augusztus elején értesítette az ENSZ-főtitkárt – mint a megállapodás letéteményesét – a kilépésre vonatkozó döntéséről. Az amerikai fél azonban azt a szándékát is jelezte, hogy az ország a jövőben változatlanul részt kíván venni a klímaváltozásról folyó nemzetközi tárgyalásokon, beleértve a párizsi megállapodás végrehajtásáról szóló megbeszéléseket is.

Mint a Fühü korábban megírta az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek 21. ülésszakán elfogadott Párizsi Megállapodás 25. cikkelye a visszalépéssel kapcsolatban azt mondja ki, hogy „Három évvel azon nap után, amelyiken a Megállapodás egy Félre nézve hatályba lépett, az adott Fél visszaléphet a Megállapodástól a Letéteményeshez intézett írásbeli értesítéssel.”. Egy további pontja pedig azt rögzíti, hogy „Minden visszavonás a visszavonási értesítésnek a Letéteményes általi kézhezvétele napjától számított egy év elteltével lép hatályba, vagy olyan későbbi időpontban, amit a visszavonási értesítésben határoztak meg.” E megállapodás tavaly novemberben lépett hatályba, s így – mint Faragó Tibor címzetes egyetemi tanár, korábbi magyar főtárgyaló portálunknak emlékeztetett –

az Egyesült Államok legkorábban 2019 novemberében nyújthatja be hivatalosan az ENSZ-nek a kilépési szándékát rögzítő értesítést.

Majd pedig onnan kezdve egy évet kell várnia, mire hivatalosan is kilépettnek nyilváníttatik. S ki tudja, mi lesz akkorra, hiszen az Egyesült Államokban 2020 novemberében – ha Trump addig marad is elnök – újra elnökválasztások lesznek.

 

A szerb miniszterelnök is elment a belgrádi melegfelvonulásra

0

Először vett részt szerb miniszterelnök a belgrádi melegfelvonuláson. Ana Brnabic kormányfő nyíltan vállalja, hogy meleg, és a vasárnapi sétával a szexuális kisebbségek jogainak védelme mellett állt ki.

A mintegy ezer résztvevő felvonulását az MTI tudósítása szerint több száz rendőr biztosította, a szakadó eső miatt azonban a séta úti célján, a belgrádi Köztársaság téren tervezett buli elmaradt. A tömeg szivárvány színű zászlókkal, lufikkal és az idei Pride jelszavát – A változásért – hirdető transzparensekkel sétált.

A felvonuláson részt vett Ana Brnabic miniszterelnök is,aki azt mondta, jelenléte a szerb kormánynak azt az üzenetét hordozza, hogy

Szerbia tiszteli a különbözőségeket, ezek erősítik a társadalmat,

és a szerb kormány nem tűri sem a gyűlöletbeszédet, sem a gyűlölet fizikai megnyilvánulását, és következetesen büntet minden ilyen típusú bűncselekményt.

https://twitter.com/BelgradePride/status/909363632122851328

A felvonuláson a szerb miniszterelnök mellett a kormány szociális ügyekért felelős minisztere és a helyi önkormányzatokért felelős tárca vezetője, illetve Belgrád polgármestere és több diplomata is részt vett.

Brnabic június óta vezeti miniszterelnökként Szerbiát. Kinevezése a melegjogi aktivisták szerint egyrészt üzenet volt az Európai Uniónak, hogy Szerbia tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, másrészt az országban élő szexuális kisebbségek helyzete és megítélése is javulhat azzal, ha a kormányfő nyíltan vállalja, hogy leszbikus.

A változás azonban már 2014-ben megkezdődött.

Négy év kihagyás után szerveztek akkor melegfelvonulást, és az volt az első alkalom, hogy nagyobb incidensek nélkül tudták megtartani a leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális közösség felvonulását.

2014 előtt a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben

az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben.

A felvonulás résztvevői közül többen megsérültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották. A következő évben sikerült megtartani a rendezvényt, de az újabb szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsérültek.

Az idei felvonulást már csak néhány tucatnyian ellenezték nyilvánosan.

A tiltakozók orosz zászlókat és ortodox ikonokat lengettek,

összetűzésre azonban nem került sor.

Az IMF vezetője válthatja Junckert

0

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője, Christine Lagarde lehet 2019-től az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker utóda.

A Welt am Sonntag ír arról, hogy az Európai Néppárt keresi Juncker utódját, miután a politikus bejelentette, hogy a 2014-2019-es ciklus után

nem vállalja tovább az Európai Bizottság vezetését.

Az MTI által idézett lap szerint a párt több vezetője Christine Lagarde-nak szánja a pozíciót. Az IMF-et 2011 óta vezető francia politikus „karizmatikus, tapasztalt és jól tudja érvényesíteni akaratát, így nagyon jó választás lenne” – mondták az Európai Néppárt felső köreiben.

Christine Lagarde vezérigazgatói megbízatása az IMF-nél 2021-ig szól, de legtöbb elődje a mandátum lejárta előtt lemondott, így ez nem lehet akadály. Ráadásul

jó viszonyban van a legbefolyásosabb néppárti vezetővel, Angela Merkel német kancellárral.

Jelölése így azon múlik, hogy elnyeri-e Emmanuel Macron francia elnök támogatását.

A felmérések szerint a 2019-es európai parlamenti választást is a Néppárt nyeri, így megint ők jelölhetik az Európai Bizottság elnökét.

A Welt am Sonntag szerint Christine Lagarde nemcsak a jobbközép, de a liberális pártok támogatását is elnyerheti, az EP választást felvezető kampányban pedig a női szavazókat is meg tudja szólítani.

Neonáci propagandát terjeszt egy német áruházlánc

0

A Rewe áruházlánc szóvivője nem is tagadta, hogy egyes szupermarketekben kapható a Reichsbürger nevű, betiltott szélsőjobboldali szervezet lapja, a Magazin2000plus.

„Árusítunk szélsőséges baloldali és jobboldali sajtótermékeket is. Szólásszabadság van. Amíg az újság nem sérti az alkotmányt addig nálunk kapható”- mondta a Rewe szóvivője a Berliner Morgenpostnak.

Csakhogy

a Reichsbürgert betiltották Németországban épp azért, mert nem ismeri el az alkotmányt.

A hatóságok terroristacsoportnak tekintik a szervezetet azóta, hogy egyik tagja rendőrgyilkosságot kísérelt meg. Akkor a rendőrök több házkutatást is tartottak a Reichsbürger tagjainak lakásán, és nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot találtak. Ezenkívül olyan gépeket, melyekkel okmányokat lehet hamisítani.

A Reichsbürgernek 12600 nyilvántartott tagja van. Ők nem ismerik el a német alkotmányt arra hivatkozva, hogy Németország még mindig a szövetségesek által megszállt állam. Épp ezért

saját útlevelet és saját jogosítványt hamisítanak

– törvények nyilvánvaló megsértésével.

A szervezet propagandája sokban átveszi a neonácik érvelését: Németország nem demokrácia, hanem olyan részvénytársaság, melynek élén egy csúcsmenedzser áll, akit jelenleg Angela Merkelnek hívnak. Ő nem a német érdekeket képviseli, hanem valamiféle „háttérhatalmakat”.

A Reichsbürger propagandája gyakran antiszemita

mondván: „a zsidók túlságosan nagy szerepet kapnak a politikai és a gazdasági életben”. Egyáltalán nem ítélik el a náci birodalma, sőt, vissza akarják állítani a Reichet, a birodalmat az 1937-es határokkal. A Magazin2000plus kiadója magát a „megbízott német kormány külügyminiszterének” nevezi.

Németország jelenleg a választási kampány végénél tart: szeptember 24-én rendezik meg a parlamenti választásokat. A fő esélyes Angela Merkel kancellár. A szélsőjobboldali pártok nem rendelkeznek komoly támogatottsággal.

Kiállítás nyílt a legismertebb kettős ügynökről

0

Moszkvában nyílt kiállítás Kim Philbyről, a legendás szovjet kémről, aki a brit titkosszolgálatnak dolgozott, ahol főnök is lett.

Nyolc nyugati titkosszolgálatba sikerült bejutnom – mondja Kim Philby angolul a kiállításon. A szovjet mesterkém évtizedeken át élt a Szovjetunióban, de sohasem tanult meg oroszul.

„43 éven át voltam a brit titkosszolgálat munkatársa majd főnöke”

– mondja hangfelvételről Kim Philby. Az oroszok kémnek csak az ellenséges hírszerzőket nevezik, a saját emberek elnevezése: razvédcsik vagyis hírszerző. Így ünneplik halála után Philbyt, aki elárulta hazáját, hogy a Szovjetuniót szolgálja.

Miért? Azóta is ezt találgatják Nagy Britanniában, ahol Philby a brit elit kifogástalan képviselőjének számított. Ezért

hiába jelezte az amerikai kémelhárítás, hogy szovjet kém, Londonban nem akartak hinni ebben.

Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez a tökéletes dzsentlemen a szovjet hírszerzés szolgálatában állt volna évtizedeken át. Pedig ez volt a helyzet. Philbyt négy társával együtt még a második világháború előtt szervezte be a szovjet hírszerzés. A marxista meggyőződésű fiatalok a cambridge-i egyetemen harcolni akartak a nácik ellen. A Szovjetunió optimális választásnak tűnt.

Ő jutott a legmagasabbra a Cambridge-ben beszervezett fiatal brit középosztálybeli kémek közül.

Nemcsak a brit titkosszolgálat összes információját szolgáltatta ki a a Szovjetuniónak, de az amerikai kémelhárításnak is rá kellett döbbennie: Moszkva túlságosan is sokat tud. Kim Philbynek ugyanis hozzáférése volt az amerikai titkosszolgálat információihoz is.

Végül a kubai rakétaválság során bukott le: 1962-ben menekülnie kellett.

A Szovjetunióban tűnt fel, ahol azonnal ezredese lett a KGB-nek.

Philby elvtárs élete hátralevő részében kémek kiképzésével foglalkozott. Egyikük Mihail Bogdanov ezredes, aki a kiállítás rendezője. Ő vezette körbe a kiállításon a mostani orosz hírszerzés főnökét, Szergej Nariskint.

Philby a hidegháború hőse volt és ekként ünnepelték a Szovjetunióban. Moszkva és Washington kapcsolatai most is mélyponton vannak, de állítólag Oroszország szeretne ezen változtatni. Antonovot, Oroszország új washingtoni nagykövetét nemrég fogadta Donald Trump. Az új orosz nagykövet a többi között javasolta: kezdje meg újra a párbeszédet a két nagyhatalom katonai vezetése. Ehhez még óvatosan hozzátette: jó lenne, ha az orosz és az amerikai titkosszolgálat is szót értene egymással.

Mérsékelt felkelőket bombáztak az oroszok Szíriában

0

Az Aszad-rezsimet támogató orosz légierő a mérsékelt felkelők állásait bombázta az ország keleti részén. Az oroszok tagadják ezt, az amerikaiak viszont megerősítették.

Korábbi kép egy szíriai bevetésre induló orosz bombázóról
Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, mérsékelt felkelőket tömörítő lázadószervezet most először közölte, hogy oroszok bombázták állásait, korábban a rezsim csapatait vádolták ezzel.

Az oroszok tagadták a vádat, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon azonban közleményben jelentette be, hogy

orosz harci gépek egy Deir-ez-Zór közelében lévő célpontot támadtak,

ahol az SDF harcosai és az őket támogató szövetség tanácsadói tartózkodtak. A közlemény szerint az SDF több fegyverese megsebesült, a tanácsadók közül nem sérült meg senki.

A közlemény szerint

„az orosz lőszerek olyan helyre csapódtak be, amelyről az oroszok tudták, hogy ott az SDF fegyveresei és a szövetség tanácsadói tartózkodnak”.

Deir-ez-Zór környékén vannak az utolsó, még az Iszlám Állam kezén lévő területek Szíriában, hivatalosan az SDF, a kormánycsapatok, és az őket támogató oroszok is ellenük harcolnak.

Az SDF közleménye szerint jelentős győzelmeket érnek a dzsihádisták ellen, de

„egyesek meg akarják akadályozni csapataink előrenyomulását”.

A szíriai rezsim csapatai korábban is többször támadták a mérsékelt felkelőket a dzsihádisták elleni harc ürügyén, sőt, Aszad-elnök többször is megpróbálta összemosni a mérsékelt és a szélsőséges felkelőket.

A szíriai felkelés 2011 márciusában békés tüntetésekkel kezdődött, majd, miután erre a kormány brutális erőszakkal válaszolt, háborúba fordult. A káoszt kihasználva jelent meg az Iszlám Állam az országban. A dzsihádisták erősödéséhez az is hozzájárult, hogy

Aszad rengeteg, korábban fogva tartott iszlámistát kiengedett a börtönből,

hogy később „bizonyítsa”, ők lázadnak ellene.

A háborúban több százezren meghaltak, és több millióan menekültek el otthonukból.

Pedofilbotrány miatt mondott le a miniszterelnök

0

Bjarni Benediktsson izlandi miniszterelnök apjáról kiderült, hogy tavaly közbenjárt egy pedofil barátjáért. Ezt el akarták titkolni, ezért az egyik párt kilépett a kormánykoalícióból, a miniszterelnök pedig ezután lemondott.

Bjarni Benediktsson
Fotó: MTI/EPA/Kjarninn/Birgir Por Hardarson

A Fényes Jövő lépett ki a három tagú, jobbközép pártok alkotta koalícióból, arra hivatkozva, hogy megrendült a bizalma a kormányban. Kiderült ugyanis, hogy Bjarni Benediktsson apja tavaly arra kérte a hatóságokat, hogy töröljék a bűnügyi nyilvántartásból egy régi barátját, akit azért ítéltek el 2004-ben,

mert éveken keresztül rendszeresen megerőszakolta mostohalányát.

Az izlandi törvények lehetővé teszik, hogy, ha valakit súlyos bűncselekményért elítéltek és letöltötte büntetését, akkor kezdeményezze a nyilvántartásból való törlését. Ehhez azonban szükség van egy ajánlásra is – ezt írta meg a kormányfő apja.

A Fényes Jövőnek az nem tetszett, hogy

az ügyet a kormánytagok megpróbálták eltitkolni a nyilvánosság elől,

főleg az igazságügyi miniszter. Maga Benediktsson azt mondta, sokkolta őt, amikor értesült apja leveléről. Szerinte egyes izlandi törvények „egyáltalán nincsenek szinkronban a modern értékekkel”.

A lemondást az elnök el is fogadta, az előrehozott választások legvalószínűbb időpontja november 4.

A koalíció idén januárban, két hónappal a legutóbbi (szintén előrehozott) választások és több sikertelen kormányalakítási kísérlet után jött létre.

Az előző kormány a tavaly tavasszal kirobbant nemzetközi offshore-botrány, a Panama-papírok miatt bukott meg.

A botrány során az akkor pénzügyminiszteri tisztséget betöltő Benediktsson neve is előkerült, mint egy Seychelle-szigeteken bejegyzett befektető cég részvényese.

MTI / FüHü

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK