A német választásokon a nagy koalíció tagjai (CDU-CSU és SPD) jelentősen visszaestek, de még így is Angela Merkel alakíthat kormányt. A szélsőséges, menekültellenes Alternatíva Németországért (AfD) bekerült a Bundestagba, méghozzá harmadik erőként és négy év után visszakerültek oda a szabaddemokraták.
Az exit poll adatok annyira megbízhatónak számítanak Németországban, hogy a 18 órai urnazárás utáni megjelenésük alapján a pártelnökök már meg is tették eredményértékelő nyilatkozataikat.
Az első helyen végzett kereszténydemokrata-keresztényszociális unió (CDU-CSU)
az előrejelzett 37% helyett csupán 31% körül szerzett,
ami majd tíz százalékos visszaesés a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Angela Merkel kancellár ennek ellenére első nyilatkozatában világossá tette, hogy kormányt fog alakítani.
Hogy kivel ez még nem lehet tudni. Martin Schultz, a szociáldemokraták elnöke ugyanis, valószínűleg pártbeli pozíciójának megtartása miatt, kizárta annak a lehetőségét, hogy pártja részt vegyen egy újabb nagy koalícióban. Az SPD-ben ugyanis úgy vélekednek, hogy
a másodhegedűs szerepnek tudható be a párt eddigi leggyengébb eredménye (20-21%).
Mintahogy Schultz is mondta, a szocdemek a legerősebb ellenzéki pártként szeretnének tevékenykedni az új összetételű parlamentben. A szélsőjobboldali AfD eredményét Schultzék is a mostani megmérettetés legaggasztóbb fejleményének ítélték.
A kancelár asszony pedig bejelentette, hogy pártjában komolyan elemzik:
mi motiválta korábbi szavazóikat, hogy most átpártoljanak az Alternatíva Németországért párthoz.
Miután a szélsőséges AfD-vel minden más parlamenti párt kizárja az együttműködést, nem sok kombináció maradt egy lehetséges koalícióra. De nézzük az eredményeket:
CDU/CSU 33% (219 mandátum)
SPD 20% (135)
AfD 13% (87)
FDP 10% (69)
Zöldek 9% (62)
Baloldal 8% (59)
Azt sem veheti senki sem komolyan megfontolandónak, hogy a kelet-német utódpárttal a Baloldallal Merkelék összeállnának, maradnak tehát a szabaddemokraták (FDP) és a Zöldek. A négy éves kihagyás után visszatérő liberálisok már be is jelentették, hogy szívesen vennének részt a negyedik Merkel-kormányban. Az eddigi német koalíciós gyakorlatot figyelembe véve,
ebben az esetben a külügyminiszter Christian Lindner az FDP vezetője lenne.
Még csak a Zöldeket kell meggyőzni, hiszen a baloldali környezetvédők nem a jobboldali pártok természetes szövetségesei. De a hatalom közelsége elégséges érvként szokott szolgálni.
Angela Merkel pártja ugyan megnyerte a német parlamenti választásokat, ám a vártnál kisebb arányban. A szociáldemokraták is rosszabbul szerepeltek az általuk reméltnél, ugyanakkor a szélsőjobb pártja minden várakozást meghaladóan erős lett, s harmadik erőként jutott be a Bundestagba.
Este hat órakor zárták le az urnákat, s rögtön megjöttek az exit-poll eredmények, amelyek szerint hatpárti lesz a parlament:
CDU/CSU: 32,5%
SPD: 20%
AfD: 13,5
FDP: 105,
Zöldek: 9,5
Baloldali párt: 9%
Eredmény reggel lesz.
Sajtóértesülések szerint a német szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak – jelentette az MTI. A beszámolók alapján a párt vezetői egyhangúlag döntöttek arról, hogy az SPD ellenzékben politizál a következő ciklusban.
Kiszámíthatatlan a németek voksolási hajlandósága – míg délig időarányosan többen szavaztak, mint négy éve, délután kettőre már kevesebben voltak, mint ugyanebben az időben a legutolsó választáson, 2013-ban. A szavazásra jogosultaknak közel a harmada azonban már levélben letudta állampolgári kötelességét.
Reggel nyolckor kezdődtek a választások. A Bundestag megválasztására jogosult 61,5 millió állampolgár 42 párt 4828 jelöltjére adhatja le a voksát. A választás egyfordulós, érvényességi és eredményességi küszöb nincs. Mint korábban beszámoltunk róla, az első eredménybecslések az urnazárás – este 6 óra – körül jelennek majd meg, végeredmény hétfő kora reggelre várható.
Eddig nem igazolódtak be azok a félelmek a vasárnapi német parlamenti választáson, hogy történelmien alacsony lesz a részvételi arány. Délig többen mentek el szavazni, mint négy éve, ám utána némileg csappant a kedv.
Délután 2 óráig a 61,5 millió választásra jogosult 41,1 százaléka szavazott a szövetségi parlamenti választáson. A levélben szavazók adatait nem tartalmazza a kimutatás.
Ez kismértékű csökkenés a négy évvel korábbi 41,4 százalékhoz képest – jelentette az MTI a szövetségi választási bizottságra hivatkozva.
A Népszava kora délutáni tudósításai még a megelőző állapotot tükrözték, azt, hogy délig a nagyvárosokban jóval többen járulnak az urnákhoz, mint négy éve. Münchenben például jóval többen szavaztak a négy évvel ezelőttinél: délig 57,1 százaléknyian, a levélben leadott voksokkal együtt (44,3). A keletnémet Potsdamban hosszú sorok kígyóznak az urnák előtt. Délig 29,6 százalék szavazott, 2013-ban ugyaneddig az időpontig 25,8 százalék. Akadnak azonban negatív példák is. Összességében Szászországban a részvétel nem változott a négy évvel ezelőttihez képest, Türingiában pedig csökkent is az akkori 31,2-ről a mostani 24,5 százalékra.
Szakértők szerint a magas részvételi arány a nagyobb pártoknak kedvez.
A választás tétje igazán nem is az, hogy Angela Merkelnek sikerül-e negyedszerre is győzelemre vinnie pártját, a CDU-t, hanem az, hogy a választások után kivel alakíthat majd koalíciót.
A szavazás előtti utolsó felmérések alapján a kormánypártok várhatóan gyengülnek, a kisebb pártok előretörnek, és az eddigi öt helyett hét párt szerez képviseletet a Bundestagban – írta az MTI. Valamennyi felmérés azt mutatja, hogy leginkább a nagykoalíció, a CDU/CSU és az SPD közös kormányzásának folytatása vagy a pártok színei (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett CDU/CSU-FDP-Zöldek kormány tűnik valószínűnek.
„Irán rakétakísérlete létében fenyegeti a zsidó államot” – nyilatkozta Avigdor Lieberman izraeli hadügyminiszter azt követően, hogy Irán sikeres középhatótávolságú rakétakísérletet hajtott végre.
A 2000 kilométer hatósugarú Khoramsar nevű rakétával Irán elérheti Izraelt is. S miután Irán nem ismeri el a zsidó állam létét, Izraelben halálos ellenségnek tekintenek rá.
Donald Trump amerikai elnök is igen határozottan reagált a hírre. Twitteren tudatta véleményéthogy Teherán új ballisztikus rakétája, lényegében semmissé teszi a nukleáris egyezményt.
Iran just test-fired a Ballistic Missile capable of reaching Israel.They are also working with North Korea.Not much of an agreement we have!
Trump azt a régi vádat is előhozta, hogy Irán együttműködik Észak Koreával, amely gyors ütemben fejleszti nukleáris és rakétatechnológiáját.
A Khoramsar új iráni rakéta hatótávolsága 2000 kilométer és több robbanófejet is hordozhat, de atombombát nem – hangsúlyozta az iráni forradalmi gárda légierejének a parancsnoka. Izrael éppen Irán növekvő támadó képességére hivatkozva kéri Trumpot, hogy mondja fel a hat nagyhatalom és Irán nukleáris egyezményét. Az iráni elnök az ENSZ-ben keményen reagált Trump vádjára, hogy Irán egy terrorista gengszter állam.
„Trump egy gengszter és egy gengszter nem tehet tönkre egy nemzetközi egyezményt!” –
hangoztatta Hasszán Rohani.
Az egyezmény
Korábban az iráni elnök a CNN hírtelevízióban fejtette ki, hogy az USA nagy árat fizetne azért, ha kilépne a nukleáris egyezményből! „Fel vagyunk készülve arra az esetre, ha az Egyesült Államok kilép a nagyhatalmak és Irán nukleáris egyezményéből”- mondta Rohani elnök az exkluzív interjúban. A közelmúltban ismét elnökké választott Hasszan Rohani – mint ismert – a mérsékelt irányzat képviselője, aki fontos szerepet játszott az egyezmény elfogadtatásában Iránban.
Évekig tartó tárgyalások után hat nagyhatalom (az USA, Kína, Oroszország, Nagy Britannia, Franciaország és Németország) megállapodott Iránnal abban, hogy a közép-keleti állam csak békés célból fejleszti nukleáris technológiáját. Az egyezményt még az Obama idején írták alá, és Donald Trump a választási kampány során „a lehető legrosszabbnak” nevezte azt. Csatlakozott Benjámín Netanjahu izraeli miniszterelnök bírálatához, aki szerint az USA és a többi nagyhatalom hibát követett el az egyezmény aláírásával.
Mindenesetre Rohani szerint Trump nem fogja felmondani az egyezményt. Mint mondta:
„Nem hiszem, hogy ez az USA érdekében állna. Amerikának túlságosan is nagy árat kellene fizetnie ezért!”
Mindenesetre Donald Trump október 15-ig dönthet a felmondásról.
Miközben a nemzetközi média egy részének a figyelme a katalánok függetlenségi népszavazás körüli botrányok köré összpontosul, addig a másik fele a „Krexitet”, vagyis a szeptember 25-én megtartott észak-iraki kurd területen lezajló referendum lehetséges kimenetelét és következményei próbálja meg felmérni. A Független Hírügynökség szintén így tesz és az elemzésünk első részében a kurdok történetét és az önálló államiságért vívott hosszú harcát mutatjuk be.
A kurd a legnagyobb olyan népcsoport a világon, amely nem egy államban él, hanem szét van szóródva több közel-keleti országban. Pontos számukat nem tudni, a különböző becslések 36 és 40 millió közé teszik őket. Körülbelül tizenegy millió él Törökországban (az ottani népesség majdnem egy negyede), öt-hat millióan Irán területén, négymillióan Irakban, Szíriában pedig 1 és 1,5 millió között lehet a létszámuk. Jelentős kurd diaszpórák vannak Azerbajdzsánban, Európában (főleg Németország), az Egyesült Államokban, Grúziában és Örményországban.
A kurd nacionalisták által elképzelt Nagy-Kurdisztán. A kép forrása: Wikimedia.
Évezredes népcsoport
A kurdokat a történészek az asszírokat kr.e. előtt 612-ben legyőző médek leszármazottainak tartják. Nyelvük az iráni nyelvcsalád északnyugati ágához tartozik. Kezdetben a zoroasztriánus vallást követték, majd az iszlám megjelenésével – többségében szunnita – muszlimokká váltak. A Kurdisztánnak nevezett terület később a perzsák és az oszmánok folyamatos ütközőzónája lett, vagyis hol az egyik, hol a másik uralkodott felettük, miközben ők számos kisebb kurd fejedelemséget hoztak létre, amelyek egymással is harcoltak. Végül Isztambul felügyelete alá kerültek, és évszázadokig nem volt komolyabb konfliktus a két csoport között.
Az Oszmán-Török Birodalom felbomlása azonban megcsillantotta számukra a lehetőséget, hogy egy önálló államot hozzanak létre. Ebben erősítette őket a 1920-as sévresi békeszerződés, amely nemzetközileg elismerte a kurd népnek az autonómiához vagy akár függetlenséghez való jogát. Abban az évtizedben több kurd állam is létrejött, de ezek egyrészt bábállamok voltak (mint például a britek Kurdisztán Királysága Irakban), másrészt pedig nem tudták megtartani a függetlenségüket. A Musztafa Kemál Atatürk által újjáalakult Török Köztársaság ugyanis elfoglalta a kurd területeket, majd az 1923-as lausannei békeszerződés értelmében az Oszmán Birodalom utódállamai (Törökország, Szíria, Irak) és Irán osztozott meg Kurdisztánon.
Ebbe természetesen a kurdok nem nyugodtak bele, a két világháború között legalább három nagy és több kisebb kurd felkelés robbant ki, amelyeknek áldozatait kétszázötvenezer és egymillió közé teszik. A kurd nyelvhasználatot korlátozták vagy betiltották, értelmiségieket üldözték és minden autonómiára vonatkozó tervezetüket lesöpörték az asztalról.
Barzani, aki a mai napig a kurdok ikonja és legnagyobb mítosza.
A második világháború után ismét lehetőségük volt egy önálló állam létrehozására. Ezúttal viszont nem a nemzetközi közösség, hanem Sztálin támogatta a kurdok célkitűzését. 1941-ben Nagy-Britannia és a Szovjetunió közösen megszállta Iránt, hogy egyrészt közvetlen utánpótlási vonalat létesítsenek egymás között, másrészt pedig hogy elejét vegyék egy németbarát fordulatnak, esetleg megszállásnak. 1946-ban, szovjet támogatással az iráni kurdok politikai szervezete, a Kurd Demokrata Párt, kikiáltotta a Mahábádi Köztársaságot, amelynek Musztafa Barzani lett az első államfője.
Ugyanakkor Sztálin csak azért támogatta az önálló Kurdisztánt, mert így akart borsot törni a britek orra alá, és úgy vélte, hogy a kurd függetlenség megadásával kiszoríthatja Londont nemcsak Iránból, hanem végső soron az egész Közel-és Közép-Kelet térségéből. Csakhogy közben nyugati nyomására Moszkva szerződést kötött Teheránnal az iráni szuverenitás tiszteletben tartásáról és a szovjet csapatkivonulásról. Mivel elvesztették a Szovjetunió támogatását, az iráni hadsereg 1947 elejére elfoglalta a Mahábádi Köztársaságot, kivégezte a függetlenségi kormány tagjainak nagy részét, Musztafa Barzani pedig külföldre menekült. A négy közel-keleti országban élő nagyobb kurd közösségek számára ezután az elnyomás és az üldözés időszaka következett, amely néha enyhült, néha pedig rendkívül intenzív volt. Önálló kurd állam vagy államalakulat azóta sem létezett, és napjainkra – ahogyan a mostani népszavazás mutatja – egyedül csak Irakban került elérhető közelségbe. Azonban nagyon hosszú és kemény út vezetett idáig.
Folyamatos elnyomás
Az 1958-as iraki forradalmat követő pár évben a kommunista Kurd Demokrata Párt (KDP) együttműködött a hatalomra kerülő iraki Szabad Tisztekkel, helyet kaptak a parlamentben, és együtt verték le a nacionalista lázadásokat (közte az 1959-es moszuli felkelést), miközben Barzani menedékjogot kapott. Csakhogy 1961-re kiújultak a harcok az iraki kormány és a kurdok között, mivel Kasszem tábornok nem teljesítette a kurdoknak tett korábbi ígéreteit. Azonban az 1963-as bukása után a későbbi iraki kormányok sem váltották valóra a kurdok követeléseit, és ezért folyamatosan hadban álltak Bagdaddal. Habár végül majd egy évtizednyi harc után 1970-ben megkapták a korlátozott autonómiát, örömük nem tartott sokáig.
1979-ben ugyanis Szaddám Huszein lett Irak köztársasági elnöke és teljhatalmú ura, aki azonnal erőszakos arabosításba, deportálásába és a kurdok kiterjedt üldöztetésébe kezdett. Az iraki-iráni háború idején a mindkét országban zajló – egyik oldalról az iraki kormány, a másik oldalról az iráni vezetés által támogatott – kurd felkeléseket kegyetlenül leverték. 1988 óta tartó hadjárat során több mint 2000 kurd települést tettek a földdel egyenlővé, az áldozatok száma meghaladta a 100 000 főt.
A kurdok elleni hadműveletek alatt Szaddám végrehajtotta a világtörténelem egyik legnagyobb vegyi támadását Halabdzsa városa ellen 1988-ban, amely során 5000-8000, többségükben civilek, vesztették az életüket. A kép forrása: The Kurdish Observer.
Az Öböl-háború (1991) alatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 688-as határozatának köszönhetően a kurdok felett repülés tilalmi övezetet hoztak létre: a 36. szélességi foktól északra sikerült távozásra késztetni az iraki haderőt, a légicsapások leálltak és folyamatosan érkeztek a humanitárius és pénzügyi segélyek a kurdok lakta térségbe. Ekkor már megjelentek a kurd autonómia első csírái, vagyis demokratikus választásokat tartottak a régióban, amelyen két kurd párt erősödött meg igazán: a Dzsalal Talabani vezette Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) és a Maszúd Barzani – Musztafa Barzani fia – vezette Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP). Azonban ezek a szervezetek nemcsak az iraki kormánnyal, hanem gyakran egymással is harcoltak, és az 1998-as területi és hatalmi felosztásig lényegében polgárháborút vívtak egymással.
A kurdok helyzetében jelentős javulás 2003-ban, Szaddám bukását követően állt be. A két rivális kurd párt – legalábbis papíron – egyesült. A 2005-ös iraki alkotmány elismerte a kurd régió autonómiáját, amely komoly jogosítványokat kapott Bagdadtól. A kurdok központja Erbíl lett, ahol felállították a kurd regionális parlamentet, 111 képviselővel. Kurdisztán elnöke pedig Maszúd Barzani lett.
Ugyanakkor a kurdoknak 2007-től ismét komoly problémákkal kellett szembenézniük. Először is kedvezőtlenül érintette őket, hogy a szomszédos Törökországban a Kurd Munkáspárt (PKK) terrorakciói miatt légicsapásokat hajtottak végre az észak-iraki területeken és Ankara Erbílt okolta, hogy támogatja és menedéket nyújt a fegyvereseknek. A feszültséget csak tovább növelte, hogy Irakban kiújult a szektariánus ellentét a síiták és a szunniták között, ami miatt a kurdok úgy érezték, hogy az ő közösségüket is szétfeszítik a vallási ellentétek (ez azonban nem történt meg). Mind közül azonban a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a korábbi rivalizálás ismét felütötte a fejét a kurd közösségen belül. Ezúttal viszont nem (csak) a két régi párt folytatott hatalmi harcot egymással, hanem újabb szereplők is megjelentek, mint a 2009-ben alakult Goran nevű ellenzéki mozgalom, amely nyíltan követelte Barzani lemondását.
A mindent átható korrupció, a belharcok, a csökkenő külföldi támogatás következtében súlyos pénzügyi és gazdasági válságba süppedtek az észak-iraki kurd területek. Negatívan hatott a helyi gazdaságra az is, hogy a bagdadi kormányzat sokáig nem adta át a kurdoknak a vitatott területeken fekvő Kirkuk és más olajmezők kitermelési jogát, így az ebből származó bevétel az iraki kormány kincstárába került. Emellett az elmúlt harminc évben a kurd lakosság száma több mint a kétszeresére emelkedett, ma már negyven százalékuk 20 évnél fiatalabb, akik nehezen találnak munkát Kurdisztánban.
Váratlan lehetőség
Bármilyen furcsának is tűnhet, az Iszlám Állam terrorista szervezet (ISIS) 2014 óta tartó ámokfutása és iraki terjeszkedése a kurdok számára néhány nem várt pozitívummal járt: a korábbi belső ellentétek a háttérbe kerültek, mivel a terrorista szervezet elleni harcra koncentrált minden fontosabb kurd mozgalom. Ehhez megnyerték az akkori bagdadi kormány támogatását és a világ közvéleményének a szimpátiáját. Az észak-iraki kurd autonóm régió hadserege, a mintegy 200 ezer főt számláló pesmergák (jelentése harcosok) fegyvereket kaptak a nyugati országokból, sőt, nem egyszer amerikai és európai állampolgárok csatlakoztak önkéntesként a kurdokhoz.
Egy pesmerga harcos a kurd zászló előtt. A kép forrása: flickr
2015 elején már nemcsak sikeresen védekeztek az ISIS támadásaival szemben, ellentámadásba is lendültek: közel megduplázták az ellenőrzésük alatt lévő területek nagyságát, elfoglalva Tuz-Hurmatiot, a kőolajban gazdag Kirkutot, valamint Ninive és Dijála tartományok egy részét. Egy idő után már az ISIS is csökkentette az észak-iraki kurd települések elleni támadások számát (Szíriában viszont növelte), és emiatt a menekültek is százezrével érkeztek a pesmergák által ellenőrzött területekre.
A kialakult helyzet Barzáninak szintén kedvezett. 2015-ben hiába járt le a mandátuma, nem mondott le a hatalomról. Ráadásul az ISIS elleni harcra hivatkozva kibővítették a jogköreit, többek közt megkapta azt is, hogy a közeljövőben bármiféle jogi korlátozás nélkül hirdethet meg népszavazást. Családtagjait és politikai szövetségeseit ültette a legfontosabb politikai és gazdasági pozíciókba, ahogyan például a 2016 óta tartó egészségügyi és a szociális rendszer erőteljes privatizációja során történt.
Az ellenzéki pártokat (pl. Goran) nem engedték fellépni az erbíli törvényhozásban. Barzani azt is elérte, hogy 2015 októberétől ne hívják össze a kurdisztáni törvényhozást, és a következő parlamenti ülésre egészen 2017. szeptember 15-ig kellett várni. Azonban most is csak arra használta az alkalmat, hogy a képviselők megerősítsék a népszavazás időpontját. Barzáni a referendummal óriásit kockáztatott, hiszen ha kudarccal végződik, akkor abba belebukhat nemcsak ő, hanem a teljes KDP-PUK koalíció.
Tehát a történelmi előzményeket tekintve korántsem egy új jelenségről van szó, hiszen a független és hosszú ideig működőképes Kurdisztán létrejötte egy régi álom beteljesülését jelentené, amiért megér nagy rizikót vállalni. Ám még ha szeptember 25-én győznek is az igenek, vajon Irak vagy a nemzetközi közösség mennyire törődik bele Kurdisztán megalakulásába? Ennek megválaszolásához egy szakértő segítségét fogjuk igénybe venni.
Szerencsére még inkább csak a szavak csatája zajlik Donald Trump amerikai elnök és az észak-koreai vezetés között, amit azonban – nyugtalanító módon – időnként katonai erődemonstrációk is „színesítenek”. A retorika durvul, az erődemonstrációk szaporodnak, de remélhetőleg mindkét oldalon győzni fog a józan ész.
Nem maradhatott csendben Donald Trump azt követően, hogy helyi idő szerint tegnap késő délután az észak-koreai külügyminiszter igen kemény és sértő szavakkal illette őt New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában elhangzott felszólalásában. Az amerikai elnök tweetjében nem kímélte az észak-koreai elnököt, akinek azt üzente, hogy
„ha külügyminisztere a kis rakétaember gondolatait visszhangozza, akkor nem lesznek hosszú életűek”.
Just heard Foreign Minister of North Korea speak at U.N. If he echoes thoughts of Little Rocket Man, they won't be around much longer!
Az Észak-koreai külügyminiszter beszédében némileg megnyugtatóbb (persze minden viszonylagos) hangokat is pedzegetett azt is mondta ugyanis, hogy országa felelős atomhatalomként csak válaszcsapásként vetne be atomfegyvert. Ri Jong Ho azonban arról is beszélt, hogy
„elkerülhetetlenné vált, hogy rakétáink meglátogassák az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét”.
Dühös kirohanásához az is kellett, hogy nem sokkal terv szerint megkezdett beszéde előtt az Egyesült Államok légierejének B-1B típusú hadászati nehézbombázói, harci repülőgépek kíséretében az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek. Mint a FüHü is megírta, ebben a században ilyen közel még nem repültek amerikai harci gépek a félsziget demilitarizált övezetéhez – jelezte a Pentagon, amely azzal indokolta az akciót, hogy demonstrálni akarták: katonai lehetőségek széles tárháza áll az amerikai elnök rendelkezésére ahhoz, hogy képes legyen megmutatni az erejét.
Erre is válaszul szögezte le az ENSZ-ben az észak-koreai külügyminiszter, hogy
hazáját már csak néhány lépés választja el attól, hogy atomhatalommá váljon.
Szerinte a céljuk nem más, mint hogy hatalmi egyensúlyba kerüljenek az USA-val, s ebéli törekvésükben senki és semmi nem akadályozhatja meg Phenjant még a különféle szankciók sem.
Szankciókkal véreztetnék ki Phenjant
Pedig szankciókból egyre több van, s egyre többen kezdik el alkalmazni azokat.
Legutóbb éppen Észak-Korea legjelentősebb kereskedelmi partnere, exportjának 90 százalékát felvevő, Phenjan számára éppen ezért létfontosságú devizatermelő piac, Kína jelentette be, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően lép, s október 1-jétől évi 2 millió hordóra csökkenti az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, cseppfolyósított földgázt pedig egyáltalán nem szállít január elsejétől. Betiltja az észak-koreai textiláruk behozatalát, ami Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.
Durva adok-kapok
Ha katonai potenciálban nem is, retorikában Észak-Koreai már utolérte az amerikait, pontosabban Donald Trumpot. Ri Jong Ho most éppen értelmi fogyatékosnak, nagyzási hóbortban szenvedő embernek titulálta az amerikai elnököt, aki korábban ugyanott ugyanezt mondta Kim Dzsongun észak-koreai vezérről, akit kis rakétaemberként titulál.
Az elmúlt hetek-hónapok retorikai adok-kapok-ja egy dolog (bár az ázsiai diplomáciában jelzésértékű), ennél súlyosabbnak tűnik a katonai jellegű lépések számának a szaporodása. Ezek sorában szimulált katonai hadgyakorlattól kezdve, kísérleti ballisztikus rakéta kilövésén át, föld alatti nukleáris robbantásig és legutóbb az amerikai légierő demonstratív berepüléséig egyre több strigula húzható.
Reggel nyolckor megkezdődtek a választások Németországban. A Bundestag megválasztására jogosult 61,5 millió állampolgár 42 párt 4828 jelöltjére adhatja le a voksát. A választás egyfordulós, érvényességi és eredményességi küszöb nincs. Az első eredménybecslések az urnazárás – este 6 óra – körül jelennek majd meg, végeredmény hétfő kora reggelre várható.
Mint a FüHü előzetes latolgatásában is megírta: eléggé lefutottnak tűnik az eredmény. Végsősorban a tét a következő: a biztos befutó Merkel kivel fog koalícióra lépni. A felmérések szerint a CDU/CSU biztosan vezet 30 százalék feletti eredménnyel, a szociáldemokraták több mint 10 százalékkal vannak mögötte.
Várt győzelme esetén Merkel történelmi tettet hajtana végre: zsinórban negyedszerre lehetne az ország kancellárja. Történelminek mondható az is, hogy fél évszázad után ismét esélye van a szélsőjobbnak bejutnia a parlamentbe.
A legjobb esetben úgy alakulnak az erőviszonyok, hogy Merkelék rákényszerüljenek a velük kötendő koalícióra. Vagyis a „futottak még” kategóriában senkinek sem sikerül annyi szavazatot hozni, hogy az a kereszténydemokraták szavazataival együtt kormánytöbbséget jelentsen.
A szavazás előtti utolsó felmérések alapján a kormánypártok várhatóan gyengülnek, a kisebb pártok előretörnek, és az eddigi öt helyett hét párt szerez képviseletet a Bundestagban – írta az MTI. Valamennyi felmérés azt mutatja, hogy leginkább a nagykoalíció, a CDU/CSU és az SPD közös kormányzásának folytatása vagy a pártok színei (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett CDU/CSU-FDP-Zöldek kormány tűnik valószínűnek.
A választási kampány főleg belpolitikai kérdésekről szólt, külpolitikai témák a migrációs válságon kívül ritkán kerültek szóba, az Európai Unió tervezett reformját egyik párt sem tárgyalta. Ugyanakkor Orbán Viktor neve és Magyarország nem éppen pozitívnak ítélt példája – a menekültválság kapcsán – többször is téma volt, mégpedig több párt kommunikációjában is.
A német választási rendszer
Az arányosságra törekvő vegyes választási rendszer az egyéni körzetek és a tartományonként felállított pártlisták kombinációjából áll. A Bundestag tagjait általános, közvetlen és titkos szavazással választják meg négy évre, a képviselők mintegy fele közvetlenül, másik fele a pártokra országosan jutó szavazatok arányában listáról kerül a parlamentbe. Az alapesetben 598 tagú Bundestag képviselőinek száma a választási rendszer sajátosságai miatt változó, az úgynevezett kiegyenlítő mandátumok révén a 19. Bundestag létszáma elérheti a 700-at is.
Éleződni látszik a helyzet a Koreai-félszigeten: az amerikai légierő B-1B típusú stratégiai nehézbombázói, harci gépek kíséretében az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, közel Észak-Korea keleti partjaihoz – jelentette be a Pentagon. Ilyen közel ebben a században még nem repültek a demilitarizált övezethez.
Az amerikai katonai erődemonstráció célja bemutatni azt, amiről Donald Trump elnök beszélt – jelentette a CNN. Nevezetesen, hogy katonai lehetőségek egész tárháza áll az USA rendelkezésére, hogy ellenálljon bármilyen fenyegetésnek – közölte a Pentagon szóvivője, Dana White. Hozzátette:
„a 21. században amerikai bombázó még nem repült ilyen közel a demilitarzált övezethez, ami mutatja, milyen komoly helyzetbe hozott minket Észak-Korea viselkedése”.
A katonai erődemonstrációt nem sokkal azelőtt zajlott, hogy az ENSZ-közgyűlés általános vitájában az észak-koreai külügyminisztert várták a pulpitusra, beszédet tartani – tudósított a BBC. Ri Jong Ho hangoztatta: Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon az ENSZ szombaton New Yorkban. Mint az MTI tudósításából kiderül, a külügyminiszter kifejtette: a rezsim végső célja, hogy hatalmi egyensúlyra lépjen az Egyesült Államokkal. Hozzátette: kilátástalan abban reménykedni, hogy Észak-Korea egy hajszálnyit is változtat álláspontján a szigorúbb szankciók következtében. Hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök ENSZ-ben mondott beszédét követően, amelyben rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt,
„elkerülhetetlenné vált, hogy rakétáiNk meglátogassák az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét”.
Mint arról a FüHü is beszámolt, Donald Trump csütörtökön azt mondta az ENSZ-ben, hogy „eltüneti a Föld felszínéről” Észak-Koreát, ha fenyegetve érzi magát vagy szövetségeseit.
Július 30-án az USA egyékbént hasonló erődemonstrációt tartott két B1-B típusú stratégiai nehézbombázójával átrepülve a Koreai-félsziget felett, válaszul a júliusban végrehajtott két észak-koreai ballisztikus rakétakísérletre – emlékeztetett az MTI.
Erős utórengés rázta meg szombaton Mexikót, a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés középpontja a dél-mexikói Oaxaca szövetségi államban volt – közölte az amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) és az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
A szeptember 7-i földrengés Oaxaca államban a Richter-skála szerint 8,1-es erősségű volt.
A mai földrengés középpontja Mattias Romero településtől 16 kilométerre délnyugatra volt, 10 kilométerre a föld alatt. A földmozgásokat Mexikóvárosban is érzékelték, ahol megszólaltak a földrengést jelző szirénák, a lakosok az utcákra menekültek otthonaikból, és a mentőalakulatok is megszakították a keddi 7,1-es erősségű földrengés romjainak átkutatását.
Néhány órával korábban Mexikó csendes-óceáni partjai közelében is érzékeltek egy 5,8 erősségű földrengést 48 kilométerre Paredon városától 74 kilométerre az óceán mélyén.
Áldozatokról és károkról, valamint szökőár veszélyéről nem érkezett jelentés.
A két pusztító erejű szeptemberi földmozgásban legkevesebb 380 ember vesztette életét Mexikóban.
24 óra alatt több mint félmillió ember állt ki aláírásával is amellett, hogy maradhasson az Uber Londonban. A brit főváros közlekedési hatósága pénteken közölte, hogy már a jövő héttől megfosztja az Ubert a jogosítványától – de ettől még a szolgáltatás mindaddig elérhető marad, amíg a fellebbezés le nem zárul.
Az online petíció fegyverének a bevetése nem ritka az amerikai hátterű start-up történetében: a cég jól bevált gyakorlatként gyakran kéri az ügyfelei segítségét olyan esetekben, amikor meggyűlik a baja a hatóságokkal – mutat rá a BBC összefoglalója.
A hatóságok biztonsági okokra hivatkoztak, amikor léptek. A többi között arra, hogy az Uber-sofőrök gyakran nem jelentenek tudomásukra jutott komoly bűncselekményeket, s nem hajtanak végre megfelelő háttérellenőrzést a sofőrjeik alkalmazása előtt.
Az Uber válaszként nem tétovázott: nyomban e-mailben kereste meg kuncsaftjait, arra kérve őket, hogy írják alá
az online petíciót, amely szerint a londoni közlekedési hatóságok a fogyasztók választási jogát csorbítják ezzel a lépéssel.
Szombaton helyi idő szerint délig több mint 515 ezren írták alá a petíciót, ami a londoni Uber-használók több mint hetede. Legalábbis az elmúlt három hónapban több mint 3,5 millió aktív használója volt ennek a normál taxiknál olcsóbb tarifákkal operáló személyszállítási formának.
Budapesten két évig bírták
Az Uber hasonlóképpen az ügyfelek védelmét kérte Budapesten is, ahol 2014. novemberétől 2016. július végéig szolgáltatott. Ugyanis a taxis-lobbinak sikerült elérnie egy olyan törvény megszületését, amelynek értelmében az uberező sofőröktől elvehetik a jogosítványukat vagy a személygépkocsijuk rendszámát akkor is, ha megszerzik a szükséges engedélyeket és adót is fizetnek rendesen. Magyarországon 1200 sofőr szállította a többszázezer utast az Uber égisze alatt, sokkal olcsóbban, mint a sárga taxik.
A magyar törvény a világon egyedülálló volt a maga idejében, pedig az Uber akkor közel félezer városban működött globálisan.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
