Kezdőlap Világ Oldal 585

Világ

Ismét őrizetben az ismert orosz ellenzéki politikus

0

Ismét őrizetbe vették az orosz hatóságok Alekszej Navalnijt. Az ellenzéki politikus éppen egy Nyizsnyij Novgorodban tervezett ellenzéki megmozdulásra készült elutazni, amikor megjelentek a rendőrök. Az intézkedésről maga Navalnij posztolt videót az instagramra.

A Euronews jelentése idézi  a 41 éves Alekszej Navalnij szóvivőjét, aki azt mondta:  azért tartóztatták le, mert azt ígérte, hogy felvonulást fog tartani Szentpétervárott, ha a helyi hatóságok ismét megtagadják tőlünk a tüntetés jogát. Már hetek óta kérvényeket nyújtunk be, hogy felvonulást tarthassunk, de visszautasítanak minket.

Az aktivista a rendőrségről feltöltött videoüzenetében arra biztatta híveit, hogy a távollétében is tartsák meg a tüntetést. Nyizsnyij Novgorodban a hatóságok lefoglalták a készülő megmozdulás kellékeit.

Navaljnij a 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt. Ellenzéki tevékenysége miatt kétszer is elzárásra ítélték.

Észak-Korea ismét készülődik?

0

Észak-Korea több ballisztikus rakétájának a mozgását figyelték meg Phenjanban – jelentette a dél-koreai KBS (Korean Broadcasting System) –, alátámasztva azokat a véleményeket, melyek szerint a Kim Dzsongun vezette rezsim újabb provokatív lépésre készül.

A jelentés amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozik, de arról nem szól, hogy pontosan mikor voltak ezek a mozgások. A rakéták egyébként vagy középhatósugarú Hwasong-12., vagy interkontinentális ballisztikus Hwasong-14 típusúak lehetnek – legalábbis a jelentés szerint, habár ez utóbbiak gyártási területe közelében volt mozgás. Dél-koreai védelmi minisztériumi források nem erősítették meg a KBS értesülésének a részleteit.

Ám az tény – mutat rá a Reuters jelentése, hogy Észak-Korea korábban többször is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Phenjan újabb provokatív katonai lépésre szánja rá magát a kommunista párt alapításának október 10-én esedékes évfordulójára időzítve, esetleg a Kínai Kommunista Párt október 18-án kezdődő kongresszusa környékén.

Mint a Fühü korábban beszámolt róla, egyre fokozódik a feszültség a Koreai-Félszigeten és az ott kialakult helyzet nyomán: föld alatti nukleáris robbantás, rakétakísérletek, koreai, amerikai, orosz, kínai hadgyakorlatok, újabb nemzetközi szankciók, durva adok-kapok a legfelsőbb szinteken – ez mind része az elmúlt hetek történéseinek. Ami tény, a helyzet nagyon feszült.

Lesz-e népszavazás a katalán függetlenségről?

0

Óriási tömeg előtt, a vasárnapra tervezett katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre buzdítva zárták kampányukat a Katalónia elszakadását szorgalmazó pártok és szervezetek péntek este Barcelonában. Az ellenzők is az utcákra vonultak – ők kevesebben voltak.

A katalán kormány által október 1-jére kiírt népszavazást a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, így az ország törvényeinek értelmében megrendezése illegális. A katalán kormány ennek ellenére biztos abban, hogy meg tudják rendezni a szavazást, még úgy is, hogy a spanyol állam megpróbálja megakadályozni.

A spanyol kormány szerint viszont nem lesz referendum. Álláspontja szerint az ország nemzeti szuverenitását sérti a katalán népszavazás, amelyről csak egy országos népszavazáson lehetne szavazni, ezt azonban a katalán kormány utasította el – emlékeztet az MTI tudósítása.

Mint portálunk is beszámolt róla, a szeptemberben készített közvéleménykutatások szerint a  spanyol és a katalán lakosság jelentős többsége úgy véli, nem lesz független Katalónia.

Mindenesetre a hangulatot mi sem mutatja jobban, mint a BBC tudósításában bemutatott sokemeletes luxus tengerjáró turistahajó, amely a barcelonai kikötőben horgonyoz, a fedélzetén nem turistákkal, hanem spanyol rendőrökkel. Arra a kérdésre Madrid azonban nem hajlandó válaszolni, hogy hány  rendőrt és más, a rendre vigyázni hivatott fegyverest rendeltek a térségbe.

Németország: a 14-16 éves diákok többsége nem tud Auschwitzról

0

Ezt állapította meg a Körber alapítvány vizsgálata. Ez az alapítvány a köztársasági elnök megbízásából kutatta a fiatalok történelmi tudatának alakulását Németországban.

A vizsgálat szerint később aztán javul a helyzet, mert a 17 éves diákok 71%-a már hallott a legnagyobb haláltáborról, ahol több mint egymillió embert gyilkoltak meg a nácik. Az áldozatok döntő többsége zsidó volt. A második világháború után Németországban tudatosan törekszenek arra, hogy szembe nézzenek a náci múlttal és erre neveljék a fiatal nemzedékeket is.

Erre nagy szükség is van, mert a legutóbbi választás megmutatta Németországban: a neonáci erők nem tűntek el.

Az Alternative für Deutschland párt a harmadik helyen végzett, soraiban neonáci csoportok is találhatók.

Gauland, a párt vezére igyekezett megnyugtatni a Németországban élő mintegy kétszázezres zsidó közösséget mondván, hogy ők elsősorban a muzulmán migránsok ellen lépnek fel. A zsidó közösség azonban attól tart, hogyha faji vagy vallási alapon támadnak egy társadalmi csoportot, akkor az hamarosan elvezethet az antiszemitizmus megerősödéséhez, melynek gyilkos hagyományai vannak Németországban.

 

Macron elképzeléseit jól fogadták Tallinnban, Merkel óvatos

0

„France is back on stage!”- értékelte mosolyogva a megbeszélést Angela Merkel. Aki hangsúlyozta, hogy Európának szüksége van egy erős impulzusra. Viszont nem volt olyan lelkes a közös költségvetésű egységes eurozónával kapcsolatban.

Legalábbis így értékeli a francia diplomácia, mely lázasan tárgyal a Macron terv elfogadtatása érdekében. Bár Tallinnban az Európai Unió csúcstalálkozóján hivatalosan a digitális forradalom a fő téma, de az unió átfogó reformja jóval nagyobb figyelemre számíthat. Ez már kiderült akkor amikor

Merkel kancellár azt kérte Macron francia elnöktől, hogy még a csúcs előtt beszélgessenek a reformokról.

A Swiss szállodában az észt fővárosban sor is került a francia-német csúcsra, mely lendületet adhat egész Európának.

„France is back on stage!”- értékelte mosolyogva a megbeszélést Angela Merkel. Aki hangsúlyozta, hogy Európának szüksége van egy erős impulzusra. A kancellárasszony konkrétumokat is mondott, melyek nem biztos, hogy kellemesen hangzottak a magyar kormányzati füleknek: lehetőség van arra, hogy gyorsan egyeztessék az európai terveket a közös hadügyek illetve a migrációs probléma közös megoldása ügyében! Minthogy a magyar kormány álláspontja markánsan eltér Angela Merkel, Emmanuel Macron és Brüsszel álláspontjától, ezért a gyors érdekegyeztetés finom figyelmeztetés a renitens államoknak. Nem volt ilyen lelkes a kancellárasszony a Macron program lényegét illetően. A francia elnök egységes eurozónát akar – közös költségvetéssel. Ezt elhamarkodottnak tartják Németországban. Bár Wolfgang Schauble, Macron tervének fő ellenfele nem lesz pénzügyminiszter az új kormányban, de Németország egyáltalán nem kész arra, hogy felvállalja Franciaország, Olaszország vagy Görögország tetemes államadósságát.

Merkel kancellár nincs könnyű helyzetben: össze kell egyeztetnie a konzervatív bajor keresztényszociális unió nézeteit a liberálisokkal és a zöldekkel.

A francia diplomatáknak annyit mondott, hogy ez még legkevesebb két hónap. Hollandiában hat hónapja nyerte meg a választást a liberális miniszterelnök a szélsőjobb ellen, de még mindig nem sikerült kormányt alakítania. Lesz-e tíz év múlva egységes Európa , ahogy Macron elnök szeretné? Párizs optimista, mert Tallinnban jól fogadták Macron elképzeléseit az uniós csúcs nem hivatalos megbeszélésein. De a litván elnökasszony, Dalia Grybauskaite ezt üzente Twitteren az európai reform mozgalom elindítójának, Emmanuel Macron francia elnöknek: óvakodjunk a sivatagi délibáboktól!

Moszkva közvetít Washington és Phenjan között?

0

Washingtonban kedvezően reagáltak: ha az oroszok előrelépést érnek el, azt mi semmiképp sem ellenezzük – mondta a külügy szóvivője.

Magasrangú észak-koreai diplomaták tárgyalnak az orosz fővárosban a válságos helyzetről, mely a koreai félszigeten kialakult. Észak Korea hidrogénbombát robbantott és interkontinentális rakétákkal kísérletezik – sikerrel. Közben az ifjú diktátor rendszeresen atomháborúval fenyegeti meg Amerikát. Trump elnök válaszul kilátásba helyezte Észak Korea megsemmisítését.

A szavak háborúja helyett inkább a diplomáciát ajánlja Amerikának Kína és Oroszország.

Ezért érkezett Moszkvába a magasrangú küldöttség Észak Koreából. Washingtonban kedvezően reagáltak: ha az oroszok előrelépést érnek el, azt mi semmiképp sem ellenezzük – mondta a külügy szóvivője. Oroszország- Kínához hasonlóan – megszavazta ugyan a szigorú szankciókat Észak Korea ellen, de a helyszínen a hatóságok behunyják a fél szemüket. Így Észak Korea ki tudja játszani az embargót, mellyel pedig kapitulációra akarják kényszeríteni. Kim Dzsongun, Észak Korea ifjú diktátora Trump elnökkel akar tárgyalni a Fehér Házban. Erre egyelőre kevés az esély, de az orosz diplomácia most megpróbál közvetíteni Washington és Phenjan között.

Németország: az újraegyesítés óta nem volt ilyen kevés munkanélküli

0

Ha nem a német számítási módszert vesszük figyelembe, akkor még kedvezőbb a helyzet: az ILO szerint csak 3,7%-os a munkanélküliség az országban.

Ezt közölte büszkén a szövetségi munkahivatal főnöke, aki elmondta

5,7-ről 5,5-re csökkent

a munkanélküliség mutatója Európa legerősebb gazdaságában. Ahol a több mint egymillió migráns érkezése miatt a szélsőjobb azzal riogatott, hogy sok német elveszítheti a munkáját az olcsó konkurenciát jelentő bevándorló munkaerő miatt.

Ha nem a német számítási módszert vesszük figyelembe, akkor még kedvezőbb a helyzet: az ILO szerint csak 3,7%-os a munkanélküliség az országban. Az ENSZ munkaügyi szervezete szerint ez ezüstérmet jelent a rekorder csehekkel szemben. Mindez különösen akkor látszik nagy eredménynek, ha figyelembe vesszük, hogy

az EU munkanélküli mutatója 9,1%.

Különösen rossz a helyzet Dél Európában: Spanyolországban és Görögországban. Mario Draghi az Európai Központi Bank főnöke nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy alááshatja a demokráciát, ha a fiatalok fele nem talál magának munkát Görögországban és Spanyolországban. Itáliában sem sokkal jobb a helyzet.

A kedvező német adatokat is árnyalja, hogy a szegénység nem csökken sőt növekszik Németországban. Vagyis a munkahelyek jelentős része keveset fizet, ez az úgynevezett mini job. Németországban az számít szegénynek akinek a jövedelme nem éri el az átlag hatvan százalékát. Európa keleti és déli felén sokan irigylik a német szegények életét…

Orvoshiány az EU-ban avagy mi lesz, ha nyugdíjba megy 60 ezer doktor egy évben

0

A gazdagabb nyugati államok a szegényebb keletiekkel fizettetik meg a méregdrága orvos képzés költségeinek jelentős részét- állapítja meg a brüsszeli bizottság tanulmánya. Persze az Európai Unióban szabad a munkaerő vándorlás, és érthető, ha mindenki oda tart, ahol jobb élet és munkakörülményeket remél.

Minden harmadik orvos idősebb 55 évesnél, ezért az EU brüsszeli bizottsága arra számít, hogy évente 60 ezren mennek majd nyugdíjba 2020 táján. Mi lesz így az európai egészségüggyel, mely már így is számos nyavalyával küszködik? A gazdagabb uniós tagállamok eddig úgy oldották meg a problémát, hogy elszipkázták az orvosokat Keletről, ahol a fizetések egynegyedét vagy egyötödét teszik ki a nyugatinak.

Az elmúlt 20 évben több mint 72 ezer orvos kérte diplomájának a hitelesítését egy másik uniós államban.

Ez nem csoda, ha azt nézzük, hogy Luxemburgban az egy főre jutó egészségügyi kiadások 4000 euró felett vannak egy évben míg ugyanez a szám a lista végén szerénykedik Romániában csak 816 euró! Az eredmény? A doktorok Romániából tömegesen mennek ki nyugatra éppúgy mint a magyar vagy az észt orvosok. Csakhogy az európai bizottság felmérése szerint ez a tendencia oda vezetett, hogy ma már Románia lakosságának a 10%-a nem jut egészségügyi ellátáshoz a huszonegyedik században!

Az orvoshiány a gazdagabb nyugati államokban mágnesként vonzza a keleti orvosokat, akik a magasabb fizetés reményében olykor diplomájuk megszerzése után azonnal repülőre szállnak és külföldön kezdik meg szakmai pályafutásukat. A gazdagabb nyugati államok a szegényebb keletiekkel fizettetik meg a méregdrága orvos képzés költségeinek jelentős részét- állapítja meg a brüsszeli bizottság tanulmánya. Persze az Európai Unióban szabad a munkaerő vándorlás, és érthető, ha mindenki oda tart, ahol jobb élet és munkakörülményeket remél. Csakhogy ilyen körülmények között igen nehéz megoldani az egészségügy gondjait a szegényebb uniós államokban. Az európai bizottság megállapítása szerint immár Portugália és Görögország is ide tartozik. Eddig csak a kelet-európai egykori szocialista államokat sorolták ide. A megoldás nem nagyon látszik pedig az „egészségügyi katasztrófa dátum” 2020 egészen közel van. Honnan lesz orvos utánpótlás, ha évente több mint 60 ezer doktor vonul majd nyugalomba, és Nyugaton a helyükre keleti orvosokat várnak?!…

Ötven rohingya gyerek veszhetett a tengerbe menekülés közben

0

Csütörtökön borult fel egy mianmari rohingya menekülteket szállító csónak, amelyben ötven gyerek is utazott. Valószínűleg több mint hatvan halálos áldozata van a tragédiának.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint eddig 23 menekült holttestét találták meg, és negyvenen eltűntek. Feltehetően több mint hatvan utas veszett oda, amikor felborult a csónakjuk a háborgó vizeken. Összesen nyolcvan mianmari menekültet szállított a csónak, a 17 ismert túlélő egész éjjel a tengeren volt élelem nélkül.

Beszámolójuk szerint többségében gyerekek utaztak a hajón.

A menekültek már nagyon közel jártak úti céljukhoz, és éppen horgonyt akartak vetni a bangladesi partok közelében, amikor a csónak felborult a viharos tengeren.

Mianmarból elmenekült rohingya nemzetiségű emberek a bangladesi Uhijában 2017. szeptember 19-én (MTI/EPA)

António Guterres ENSZ-főtitkár

humanitárius és emberi jogi rémálomnak nevezte a rohingya kisebbség tömeges menekülését Mianmarból

csütörtökön az ENSZ Közgyűlése előtt.

Guterres elmondta, hogy „vérfagyasztó” dolgok jutottak a világszervezet tudomására. A menekülők szerint a mianmari katonák válogatás nélkül tüzet nyitottak rájuk, taposóaknákat vetettek be ellenük, és számtalan szexuális támadást is elkövettek. A főtitkár szerint a probléma gyökerét a rohingya kisebbség régóta húzódó hontalansága és az azzal járó diszkrimináció jelenti.

U Thaung Tun mianmari nemzetbiztonsági tanácsadó a közgyűlésen ezzel szemben kijelentette: nincs etnikai tisztogatás, nem folyik népirtás Mianmarban. „A különböző vallású közösségek harmóniában éltek együtt a történelmünk során.

A mostani helyzet a terrorizmus miatt és nem a vallási különbségek miatt alakult ki”

– mondta U Thaung Tun.

Banglades ENSZ-nagykövete a közgyűlésen pedig jelezte, hogy tarthatatlan a rohingya menekültek befogadása. A nagykövet szorgalmazta, hogy az ENSZ hozzon létre biztonságos zónákat a még Mianmarban maradt rohingyák számára – írja az MTI.

Trump négy nappal a választások után gratulált Merkelnek

0

Donald Trump négy nappal a németországi parlamenti választások után, csütörtökön, telefonon gratulált Angela Merkel kancellárnak a győzelemhez.

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök sok sikert kívánt negyedik kormánya megalakításához Angela Merkelnek. Az elnök hangsúlyozta a Washingtont és Berlint összekötő „mély kapcsolatokat”, valamint „az Egyesült Államok elkötelezettségét a német kormánnyal és a német néppel fennálló erőteljes és régmúltra visszatekintő szövetség mellett”.

A telefonbeszélgetésben megvitatták Irán Közel-Keleten játszott szerepét, és azt is, hogy hogyan lehetne békés úton mentesíteni a Koreai-félszigetet az atomfegyverektől.

Donald Trump és Angela Merkel között korábban nem volt feszültségektől mentes a viszony. Az amerikai elnök erőteljesen bírálta a németeket az európai migránsválság kezeléséért, és az ország gazdaságpolitikáját is.

Júliusban a G20-as országcsoport Hamburgban megtartott csúcstalálkozóján viszont az amerikai elnök bár korábbi álláspontjait fenntartotta, dicsérte Merkel kancellár vezetői képességeit is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK