George Weah lehet Libéria új elnöke, a korábbi aranylabdás focista vezet ugyanis az első eredmények szerint az elnökválasztáson.
Szavazás a fővárosban, Monroviában Fotó: MTI/EPA/Ahmed Jallanzo
Biztosra azonban még nem mehet a Milan egykori sztárja, mert a szavazatoknak még csak kis százalékát dolgozták fel, írja a Deutsche Welle. Van olyan megye, ahol fej-fej mellett áll a mostani alelnökkel, Joseph Boakaijal.
Az elnökválasztás kedden volt, de csak
lassan haladnak a számolással.
Többek között emiatt már most szabálytalanságokról beszél a harmadik elnökjelölt.
George Weah Fotó: Wikimedia Commons
Az Európai Unió megfigyelőcsoportja szerint ugyanakkor a késés ellenére szabályosan zajlik a szavazatszámlálás. A csoport vezetője szerint azt látták, hogy a hatóságok minden panaszt pártatlanul kezelne, bár feszült környezetben kell dolgozniuk.
Amennyiben egyik jelölt sem kapja meg az első fordulóban a szavazatok több mint felét, akkor
a két legjobb között második fordulót rendeznek.
Összesen egyébként 20-an indultak a választáson.
George Weah Milan-mezben Fotó: Wikimedia Commons
A választáson Ellen Johnson Sirleaf utódját választják meg. 2005-ben ő lett az első elnöknő egész Afrikában, 2011-ben pedig megosztott béke Nobel-díjat kapott, a nők jogaiért folytatott erőszakmentes küzdelme miatt.
Már 2005-ben is Weah-t győzte le, aki kilencvenes évek elején a Monacóban és a Paris St. Germainben lett sztár,
1995-ben Aranylabdát kapott.
Öt évet játszott a Milanban, francia és olasz bajnok volt, a 20. század legjobb afrikai játékosának is megválasztották. 2003-ban vonult vissza.
Több százan eltűntek. Ez az állam történetének legsúlyosabb tűzvésze, akkora terület égett le, mint New York City.
Soha ennyien nem haltak még meg erdőtűz miatt Kaliforniában, írja a Reuters. Az eddigi legtöbb halálos áldozatot okozó tűz 1933-ban volt, akkor 29-en haltak meg. Ráadásul a szám még nőhet, ugyanis
Azt, hogy mi okozta a tüzet, még nem tudni, az egyik feltételezés szerint a nagy szél elektromos vezetékeket tépett le, és a szikrák gyújtották meg a növényeket.
Nyolcezer tűzoltó küzd a lángokkal. Mark Ghilarducci, a mentőszolgálatok állami igazgatója azt mondta:
„Még csak közel sem vagyunk ahhoz, hogy a veszély véget érjen.”
Főleg az állam borvidékein tombol a tűz. Sok embert kitelepítették, de vannak, akik nem hajlandók elhagyni otthonukat. Pedig a tűz gyorsan terjed az erős szél miatt: sok embernek csak perceik voltak, hogy elmeneküljenek, amikor megközelített a házukat.
Több mint hatvan szíriai menekültet fogadott be Chile, csatlakozva a szíriaiakat befogadó latin-amerikai országokhoz.
A menekülteket dél-amerikai ország elnöke, Michelle Bachelet fogadta csütörtökön a főváros, Santiago de Chile repülőterén.
Bachelet tizennégy szíriai családot fogadott az érkezésük alkalmából rendezett ünnepség keretében.
A Reuters tudósítása szerint
az állam pedig havi illetményekben, iskoláztatásban, egészségügyi ellátásban és nyelvórák nyújtásában részesíti őket,
hogy segítse beilleszkedésüket.
Az ENSZ szerint a 2017-es évben több mint két millió emberrel nőtt azoknak a száma, akik háború vagy üldöztetés elől menekültek, a legtöbben Szíriából.
A dél-amerikai kontinensen Chile mellett Brazília, Argentína, Uruguay és Kolumbia fogadott be kisebb számban Szíriát elhagyni kényszerült embereket.
Izrael megkezdte az előkészületeket arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kilépjen az UNESCO-ból – jelentette be az izraeli kormányfői hivatal.
Washington néhány órával korábban jelentette be, hogy 2018 végi határidővel kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből, részben a szervezet állítólagos Izrael-ellenessége miatt.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő „bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte Washington elhatározását,
és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az UNESCO-ból.
A közleményben megjegyezték: az UNESCO „abszurd színházzá” vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet.
Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete úgy értékelte, hogy Washington kilépése az UNESCO-ból fordulópontot jelent az ENSZ-ben. Közleményében úgy fogalmazott: olyan új korszak kezdődik, amelyben immár meg kell fizetni az árát annak, ha valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Izrael kárára. Hozzátette: az UNESCO most már láthatja, hogy „az Izrael ellen hozott abszurd és szégyenteljes” határozatainak következményei vannak.
Danon szerint az Egyesült Államok Izrael mellett áll, és a két ország közötti szövetség erősebb, mint valaha.
Még szinte el sem csitultak a harcok az iraki Moszulban, mint eső után a gomba, úgy nőnek ki a kis boltok a rommá pusztított iraki városban, ahol az ISIS rémuralma idején majdnem minden áru és termék tiltva volt. Lassan újra kinyitnak a régi bolto(cská)k, hiszen ismét lehet árusítani női ruhákat, sőt, még fehérneműt is, játékokat, okos telefonokat, alkoholos italokat, CD-ket.
Fotó: Wikimedia
A második legnagyobb iraki város, Moszul volt az Iszlám Állam utolsó erődítménye, három évig volt a dzsihadisták kezén. Több mint egymillió ember menekült el a korábban 2,5 millió lakosú városból, amelyet a kormányerők 9 hónapig tartó harcok után július 10-én vettek be, a nemzetközi koalíció támogatásával. A három éves rémdráma nem kímélte a helyi – korábban iparra is támaszkodó – gazdaságot sem, amely gyakorlatilag lenullázódott.
A gazdaság beindítása
Az Iraq Business News például a napokban számolt be arról, hogy az iraki újjáépítés keretében 23 iraki városban összesen 1100 projekt indult nemzetközi támogatással, de 95 százalékban a helyi gazdaság részvételével. Elsősorban a vízközművek, az elektromosság helyreállítását, az oktatási és egészségügyi rendszer, a közlekedési hálózat újjáépítését, a magángazdaságban munkahelyek megteremtését célozzák. Moszul pedig prioritásnak számít – csak a város gazdaságának a beindítására 300 projektet indítottak, amelyeken 10 ezer ember dolgozik.
A külső segítség, támogatott újjáépítés mellett – hogy úgy mondjuk –, alulról is megkezdődött újjáépíteni, szintén a helyi munkaerőre támaszkodva: sorra nyílnak a kis boltok a semmiből.
A CNN forgatott a helyszínen,felkeresve néhány – a harcok előtt is működő – kis boltot, amelyek próbálnak ismét némi vért lehelni a város keringésébe. A tulajdonosokkal folytatott beszélgetésekből nem csak az derül ki, hogy az ember túlélésre született, hanem az ISIS-borzalom a maga hétköznapi valójában is.
Játéktól az okos telefonig
A júliusi városvisszavétel óta folyamatosan nyitnak ki a különféle cikkekkel, termékekkel kereskedő boltok, közte az ISIS idején tiltott árukat forgalmazók alkoholitalokra specializálódottak. Az egyik ilyen tulajdonosa az amerikai hírcsatornának elmondta, hogy a háború előtt nagy volt a keletje az alkoholnak a városban, ahol nem csak szunnita muzulmánok éltek, hanem keresztények és jazidik is.
S amióta ismét árulhatja ezeket az italokat, talán még a korábbinál is komolyabb forgalmat bonyolít,
pedig egy igen kicsit boltot tudott csak nyitni a korábbi, rommá pusztított helyett.
Tiltott volt a normális női ruhák árusítása is, nem szólva a fehérneműkről – csakis az „iszlám divatnak megfelelő ruhák, azaz fekete textildarabok” szerepelhettek a ruhakínálatban, fehérneműket pedig csak nők által vitt boltokban lehetett árulni, ahova kizárólag nők léphettek be – meséli egy, női divatcikkekkel foglalkozó boltos a CNN-nek.
Még divatbabát sem lehetett használni a ruhák bemutatására
– tette hozzá. Ma már azonban félelem nélkül árulhat azt, amit akar – mondta.
Nem hogy női fehérneműt, még cd-ket sem lehetett árusítani, mivel az ISIS betiltotta a zenét is, amit az ördög idézésnek tartott. Ma már a legmodernebb világzene is árusítható és kelendő is – derül ki a riportból. Amely bemutatja egy okostelefonokat s elektronikai cikkeket árusító bolt tulajdonosát is, aki elmeséli, hogy
az okostelefonok is tiltólistán szerepeltek a terrorszervezet uralma alatt, nehogy le tudják fényképezni és filmezni azt, mi történik Moszulban.
Ha valaki lebukott, a telefonját elkobozták, őt magát pedig elhurcolták. Ma soha nem látott kereslet van ezen cikkek iránt a városban.
Miként kelendők lettek azok a zenélő játékok, valamint és azok is, amelyek emberekre vagy állatokra hasonlítanak – ezeket ugyanis Isten képének megszemélyesítéseknek tartották az ISIS idején. Azok, akik azokban az években kitartottak a játékboltok mellett, csak nyereséget nem hozó játékokat tudta forgalmazni.
A katolikus egyházfő szót emelt az üldözött rohingya muszlim kisebbség mellett, és ezzel dühös bírálatot váltott ki az államvallást gyakorló buddhista papok körében. Ferenc pápa november végén látogat el a dél-ázsiai országba.
Mianmarban augusztus óta a hadsereg és a rendőrség szisztematikusan üldözi a rohingya kisebbséget. Közülük sokat megöltek, és eddig már több mint félmillióan menekültek külföldre. Ferenc pápa, aki – függetlenül azok vallásától – a menekültek pártfogója az egész világon, azért vállalkozik erre a mianmari útra, hogy
segítsen feloldani a konfliktust a buddhista többség és a muszlim kisebbség között.
Elsőként az ország névleges vezetőjével, Aung Szan Szu Kji asszonnyal fog beszélni. A Nobel-békedíjas vezető sok bírálatot kapott külföldön, mert nem állt ki az üldözött muszlim kisebbség mellett Mianmarban. Ferenc pápa ezután találkozik a buddhista papság vezetőivel.
Az országban olyan szélsőjobboldali vélemények terjednek, amelyek másodrendű embereknek tartják az iszlám vallás követőit. Ennek következtében a rohingya kisebbséget már régen megfosztották állampolgári jogaitól. Keresztények csak kis számban élnek Mianmarban, de talán Ferenc pápa látogatásának köszönhetően pozitív szerepet játszhatnak a nemzeti megbékélésben, ha az létrejön egyszer Mianmarban, melyet a brit birodalmi időkben még Burmának hívtak.
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy kilép az Egyesült Nemzetek Szervezetének kulturális és oktatási ügynökségéből, az UNESCO-ból. A döntés hátterében anyagi okok állhatnak, valamint közrejátszhat az Izrael és a nemzetközi szervezet közötti ellentét.
Három különböző amerikai diplomáciai forrás arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy napokon belül kiléphet az Egyesült Államok UNESCO-ból.
„Még nem formális, de igaz”
– nyilatkozta a neve elhallgatását kérő diplomata. Az UNESCO egyelőre nem reagált a híresztelésekre.
Csütörtök reggel a Foreign Policy magazin cikke szerint az amerikai döntés bejelentésére azután kerül sor,hogy pénteken egy új igazgatót neveznek ki az 58 főt számláló UNESCO Végrehajtó Tanácsa élére. Öt jelölt között dől el a verseny, akik közül a katari Hamád al-Kavari diplomata és egykori kultuszminiszter legesélyesebb a győzelemre. Neki a hétfőn tartott első fordulóban sikerült 20 szavazatot begyűjtenie. Utána következik Audrey Azoulay egykori francia kulturális miniszter, akire 13-an adták le a voksukat.
Az amerikai külpolitikai lap úgy vélte, hogy a döntés hátterében anyagi okok állnak. Donald Trump amerikai elnök eddig is kemény szavakkal illette az ENSZ-et, annak intézményeit és politikáját. Például azt mondta: az Egyesült Államok csak egyike a 193 tagországnak, de
egyedül állja az ENSZ költségvetésének 22 százalékát és a békefenntartók költségeinek 30 százalékát, ami szerinte méltánytalan.
Washington évenként 80 millió dollárt fizet be az UNESCO-nak és ő az ötödik legnagyobb pénzügyi támogatója a szervezetnek.
A cikkben a másik lehetséges indokként az Izrael és az UNESCO közötti ellentéteket jelölték meg, mivel az Egyesült Államok szintén tiltakozni szokott a közel-keleti országot hátrányosan érintő döntések ellen. A kulturális szervezetben az elmúlt hetekben két Izrael-ellenes határozatról készültek szavazni: az egyik Jeruzsálem szent helyeire vonatkozott, a másik pedig a hatnapos háború során elfoglalt területek jogi státuszát határozta volna meg. Azonban ezt a szavazást nemzetközi nyomásra a Végrehajtó Tanács elhalasztotta. Ezzel párhuzamosan az izraeli diplomáciának a katari al-Kavari személyével kapcsolatban komoly kifogásai vannak.
„Rossz hírek ezek a szervezet és Izrael számára”
– jelentette ki a hétfői UNESCO szavazás első fordulójának hírére Carmel Shama-Hacohen, Izrael UNESCO nagykövete.
A Párizsban működő szervezet 1946 óta kezdte meg a működését. Azóta nem most először fordulna elő, hogy az Egyesült Államok felfüggesztené a pénzügyi támogatást az UNESCO-nak: 1984 és 2003 között bojkottot hirdetett meg az akkori, szerinte elfogadhatatlan működési mechanizmus és a „harmadik világ ideológiájának” térnyerése miatt. Legutoljára 2011-ben függesztette fel a befizetést, így tiltakozva a Palesztin Hatóság felvétele ellen.
Német kémelhárítás: nincs bizonyíték arra, hogy az oroszok a Kaspersky Lab szoftverjét kémkedésre használták volna.
Az izraeli titkosszolgálat jelzése alapján az USA nemzetbiztonsági minisztériuma megtiltotta a moszkvai Kaspersky Lab szoftverjeinek használatát az amerikai kormányhivatalokban. Indoklás: az FSZB vagyis az orosz hírszerzés a Kaspersky Lab vírusölő programját kihasználva behatolt számos amerikai rendszerbe és így titkos információkhoz jutott.
Jevgenyij Kaszperszkij a moszkvai hadügyminisztérium egykori informatikai szakértője 1997-ben alapította meg a Kaspersky Lab-et, melynek szoftverjeit több mint 400 millió ember használja a világon. Mindig tagadta, hogy együttműködne az orosz hírszerzéssel.
A német információbiztonsági hivatal alapos vizsgálatot végzett az ügyben és arra a következtetésre jutott, hogy nincs bizonyíték az izraeli-amerikai állításra! A BIS nem talált gyanús nyomokat pedig alaposan átvizsgálta a Kaspersky Lab szoftverjeit. Az Egyesült Államokban évek óta azzal vádolják az orosz hírszerzést, hogy hekkerek segítségével információkat szerez Amerikában és ezenkívül megpróbál beavatkozni az amerikai belpolitikába. Hillary Clinton szerint választási vereségének egyik oka éppen az volt, hogy orosz hekkerek feltörték az ő levelezési rendszerét. Moszkva mindig cáfolt, de az USA szankciókat alkalmaz Oroszország ellen, mert bizonyítottnak tekinti a behatolást az amerikai informatikai rendszerekbe. A német hivatal szerint, legalábbis ami a Kaspersky Lab-et illeti, erre egyelőre nincsen bizonyíték …
Klaus Iohannis szerint Románia nem osztja a visegrádi négyek (V4) nézeteit Európa jövőjét illetően, és a román államfő cáfolta csütörtökön, hogy országa közeledne hozzájuk.
„Románia hosszú évek óta próbál közeledni a V4-ekhez, ez külpolitikánk egyik alapvetése. Az utóbbi időben azonban a visegrádi csoport olyan álláspontokat alakított ki, amelyek lényegesen eltérnek a mieinktől, így szerintem jelenleg nincs realitása annak, hogy Románia közeledne a V4-ekhez” – mondta Iohannis egy craiovai rendezvényen, újságírói kérdésre válaszolva.
A román jobboldali média rosszallóan számolt be arról, hogy a bukaresti szociálliberális kormánytöbbség vezető politikusai – köztük Teodor Melescanu külügyminiszter – az utóbbi hetekben több ízben jelezték: Bukarest érdekelt a V4-kel folytatott együttműködés fejlesztésében.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.