A konzervatív Osztrák Néppárt győzött az előrehozott választásokon. Az szociáldemokraták lettek a másodikok, alig megelőzve a szélsőjobboldali Szabadságpártot.
Közel 80 százalékos részvétel mellett a Néppárt a voksok 31,6 százalékát kapta, a szociáldemokraták 26,9, a Szabadságpárt 26 százalékot szerzett.
Sebastian Kurz Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj
Vagyis az új kancellár várhatóan a Néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a mindössze 31 éves Sebastian Kurz lesz. Alexander van der Bellen államfő az ORF-nek azt mondta, hogy már gratulált is Kurznak pártja győzelméhez.
A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, SPÖ-ÖVP nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előrehozott választásokat.
A Néppárt koalícióra kényszerül majd,
elemzők szerint az a legvalószínűbb, hogy a szélsőjobboldallal kötnek szövetséget.
Az eredmény még nem hivatalos, mert még meg kell számolni a levélszavazatokat is. Ezzel csütörtökre végezhetnek, de a végeredményt várhatóan már nem befolyásolja.
A Néppárt 15-tel növelte képviselői számát, 62 tagjuk lesz a parlamentben. A szocdemeknek 52, ugyanannyi mint eddig.
A szélsőjobboldal 11-gyel növelte képviselőinek a számát,
51 tagú lesz a frakciójuk.
A 183 tagú parlamentbe rajtuk kívül a liberális NEOS és a Pilz Listája jutott be. Utóbbit egy volt zöldpárti képviselő alapította – a Zöldek viszont kiestek a parlamentből.
Miközben a magyar média viszonylag mérsékelten foglalkozott a pénteki Egyenlő minőségű termékeket mindenkinek című konferenciával, addig a szlovák média és kormány kiemelt figyelmet szentelt a rendezvénynek. Vajon mi ennek az oka? Miért élvez ez a téma ekkora figyelmet a szlovák kormány és lakosság részéről?
Az északi szomszédunknál már évekkel ezelőtt felfigyeltek az eltérő minőségű élelmiszerek problémájára. A Szlovák Fogyasztók Szövetsége 2011-ben kutatásokat végzett nyolc európai országban, amely során összehasonlították a Coca-Colát, Milkát, Kotányit, Nescafé Goldot, Jacobs Krönungot és Tchibo Espressót. Kiderült, hogy csupán a Milka csokoládé mutatott azonos minőséget az összes országban, és a legnagyobb minőségbeli különbséget a Kotányi borsnál tapasztalták.
Az élelmiszer-vállalatok (többé-kevésbé) elismerték, hogy eltérő és olcsóbb összetevőkből állnak azok az áruk, amelyeket a kelet-közép-európai piacokra dobnak, de ez szerintük nem feltétlenül jelent minőségbeli különbséget. Később a máltai származású John Dalli, az egykori uniós egészségügyi és fogyasztóvédelemért felelős biztos igyekezett megnyugtatni az uniós állampolgárokat, hogy
az alacsonyabb minőségű élelmiszerekről szóló híresztelések „alaptalanok” és „nincs szó ilyen gyakorlatról”.
Csakhogy Szlovákiában korántsem hagyták annyiban a dolgot. 2014 óta a szlovák média számos esetben mérte össze a szlovák boltokban árult élelmiszereket az osztrákokéval. Például a sárgabarack konzervnél megegyezett a két összehasonlított áru címkézése és tömege, ennek ellenére a szlovákban lévő sárgabarackok kisebbek, eltérő színűek és ízűek voltak.
Az azonos márkájú „biocitromok” esetében a Szlovákiában vásároltak már két nap után megpenészedettek, miközben az Ausztriában megvettek egy hétig nem mutatták a romlás jeleit.
A szomszéd kajája mindig olcsóbb
A szlovák fogyasztókat azért érinti olyan érzékenyen a téma, mert amióta 2008-ban bevezették az eurót, az élelmiszerek terén zajlott a leggyorsabb árnövekedés. A határ melletti területeken ezért számít évek óta gyakori jelenségnek, hogy szlovákok nagy tömegekben járnak át vásárolni a cseh, a lengyel, a magyar, de nem ritkán még az osztrák boltokba is.
2014-2016 között az országok közötti árkülönbségek élelmiszereknél mintegy 10 százalékosak, az alkohol- és dohánytermékek esetében 17 százalékosak voltak, de nem számított meglepőnek a harmincszázalékos differencia sem. A „bevásárlóturizmus” nemcsak az ünnepnapokon lendült fel, hanem akkor is, amikor az eurót nem használó államok valutája jelentősen meggyengült a közös európai pénznemhez képest.
Ez a folyamat azonban azzal járt, hogy az elköltött pénz a Szlovákiával szomszédos országok államkasszáiba vándorolt. A szlovák boltok polcain egyre inkább csökkent a hazai termékek aránya, ami negatívan érintette a szlovák mezőgazdaságot és élelmiszeripart:
2015-re 60%-al csökkent a szlovák üzletekben a boltok polcain található szlovákiai termékek aránya.
A szlovák kormány elsősorban a szigorú szabályokat okolta, de az üzletláncok szerint ennek hátterében a magas árak, a megváltozott fogyasztói szokások, illetve nem ritkán az eltérő minőségű élelmiszerek álltak. A helyzet már tömeges munkahelyek megszűnésével fenyegetett, miközben valóságos kereskedelmi háború zajlott az üzletek és a beszállítók között, illetve Pozsony is egyre nagyobb nyomás alá került a hazai élelmiszeripar részéről, hogy tegyen valamit az ügy érdekében.
Váratlan lehetőségek
Épp ezért a szlovák kormány számára a lehető legjobbkor jöttek a kettős élelmiszer-minőséggel kapcsolatos viták, amelyek nem kizárólag Szlovákiát érintették.
Robert Fico szinte azonnal a zászlajára tűzte az eltérő minőségű élelmiszerek ellen folytatott harcot. Nem titkolt célja volt, hogy a témát felhasználva legyen az „elégedetlen államok fő szószólója” és az Európai Unió és a visegrádi négyek közötti tárgyalások megkerülhetetlen tényezője.
„Nem akarjuk, hogy ugyanolyan áron, ugyanolyan márkanév alatt adjanak el eltérő minőségű termékeket. Ez óriási siker Szlovákia számára, hogy ez a kérdés a nemzetközi asztalra került”
– fogalmazott a szlovák kormányfő, aki már úgy képzelte, hogy nemcsak Brüsszel és a kelet-közép-európai országok között fog közvetíteni, hanem egyben az EU és a balti, illetve balkáni országok között is. Fico ilyenfajta ambícióit csak növelte, hogy 2017-re az Európai Unió vezetői egyre többször tekintenek rá úgy, mint egy megbízható partnerre, aki hajlandó feladni a korábbi euroszkeptikus álláspontját és szorosan együttműködik az uniós intézményekkel.
Tehát amennyiben az eltérő minőségű élelmiszerekről volt szó, a szlovák kormány a gazdasági érdekeken túl, szem előtt tartva Pozsony „regionális vezető szerepének kivívását” a térségünkben, nem spórolt az erőforrásokkal és a pénzzel. Eurómilliókkal járultak hozzá újabb kutatásokhoz és tanulmányokhoz. 2017. februárjában 22 fajta, az osztrák és a szlovák piacon egyaránt árusított termékeket vizsgálták meg. Ebből tíz áru – alkoholmentes italok, halak, sajtok vagy a tea – esetében jelentős eltérések mutatkoztak.
A konferencián ilyenfajta illusztrációkat osztogattak. „Nemet a kettős termékekre”. A kép forrása: SME.
A felméréseken túl intenzív diplomáciai nyomásgyakorlás vette kezdetét. Nyáron Robert Fico megfenyegette az Európai Uniót: Ha Brüsszel őszig nem tesz előrelépést ez ügyben, Szlovákia egyoldalú intézkedéseket tesz, például csak a hazai termékeket szolgálnak majd fel a kórházakban, iskolákban vagy a közintézményekben.
A következő lépés pedig valószínűleg az lehet, amikor kizárólag a jó minőségű hazai élelmiszerek használatát fogják engedélyezni a szlovák boltokban.
Épp ezért a szlovák vezetést elégedettséggel töltötte el, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről szóló szeptemberi értékelőjében említést tett az eltérő minőségű árukról és felszólította az uniós intézményeket, hogy vessenek véget ennek a kettős mércének.
„Nem lehetnek másodrangú fogyasztók, a szlovákok nem érdemelnek kevesebb halat a halrudacskában, a magyarok nem érdemelnek kevesebb húst a húsételekben, ahogyan a csehek sem lehet kevesebb kakaó a CSOKOLÁDÉIKBAN”.
Ugyanakkor ez az öröm nem tartott sokáig, mert Pozsony számára csalódást okozott, hogy az Európai Bizottság mindössze iránymutatásokat adott ki, de az élelmiszertörvényeken már nem volt hajlandó változtatni. Ezek az iránymutatások is csupán az „téves reklámozás végét” vagy „több etikusságot” irányozták elő.
Viszont a szlovákoknál komoly kétségek fogalmazódtak meg: a termékleírások már eddig is sok információt tartalmaztak, az átlagfogyasztó számára alig voltak érthetőek, valamint hiába sorolták fel az összetevőket, korántsem volt biztos, hogy valóban azokat tartalmazta az adott termék.
A V4-ek miniszterelnökei a kettős termékminőség gyakorlatának megszűntetéséért tartott uniós találkozón Pozsonyban. MTI Fotó: Illyés Tibor
A szlovák hatóságok szerint bár hasznosak ezek az irányelvek, a bevezetésük már problémákba ütköztek. Ugyan lehetővé teszik a kereset benyújtását vagy a gyanús termék esetében a különleges vizsgálatot, még nem tudni, hogy pontosan mely szervek az illetékesek, vagy melyik bírósághoz kell fordulni.
Felmérés felmérés hátán
A szlovák kormány elégedetlenségét csak tovább növelték azok az újabb kutatások, amelyek az elmúlt hetekben láttak napvilágot. A szlovák agrártárca tájékoztatása szerint összesen 33 típusú ausztriai és szlovák terméket vizsgáltak meg: a halaktól kezdve a pékárukon át egészen a fagylaltokig bezárólag. 16 termék esetében jelentősebb különbségekre bukkantak, mint például a sonkánál alacsonyabb hústartalom mellé több só párosult, vagy kiderült, hogy spórolnak a pizzára való feltételekkel is.
Baloldali szöveg: Minőségibb és olcsóbb. Jobboldali szöveg: Másodrendű és drágább. A kép forrása: SME.
A szlovákokkal párhuzamosan a csehek 21 élelmiszermárkát hasonítottak össze, és 11 esetben találtak lényeges eltérést, többek között a ketchup, a pizza és a spagetti esetében. Ráadásul szintén a napokban került nyilvánosságra az Eurostat adatai alapján készített elemzés, amiből ismét az derült ki, hogy a kelet-közép-európai országok közül Szlovákiában a legdrágábbak az élelmiszerek.
„Csehországban és magyarországon átlagosan 9 százalékkal olcsóbb a termék, de Lengyelország esetében akár 30 százalékos különbséget is megfigyeltünk”
– olvasható a felmérésben.
Nesze semmi, fogd meg jól
Kétségtelen, hogy az október 13-i konferencián a szlovák házigazda igencsak aktív volt és nagy bejelentéseket tett.
„Európában nem lehetnek másodosztályú fogyasztók, a kettős termékminőség gyakorlatára összeurópai megoldást kell találni”
– szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök a nyitóbeszédében.
Olvasva a V4-ek kormányfőinek és miniszterelnökeinek megnyilatkozásait egyelőre úgy tűnhet, hogy csupán elvi megállapodások születtek. Ugyanúgy egyelőre azt sem tudni, hogy a konferencián hozott elveket a visegrádi négyek át tudják-e ültetni a gyakorlatba. Az pedig mindenképp a jövő zenéje, hogy vajon siker koronázza-e a visegrádi négyek erőfeszítését, vagyis a multinacionális vállalatok a nyugati és keleti piacokon azonos minőségű termékeket fognak forgalmazni.
Ám egy dolog biztosnak tűnik: Fico tovább növelte presztízsét az Európai Unióban és büszkén hirdetheti, hogy a visegrádi négyeknek Pozsony vezetésével „sikerült mozgásba lendíteni az uniós fogaskerekeket”.
Ez volt az eddigi legsúlyosabb merénylet Szomália fővárosában, Mogadisuban. 231-en meghaltak, rengetegen megsérültek, amikor tegnap egy teherautóban felrobbant egy bomba egy forgalmas utcán.
A kórházak beszámolói alapján 231-re emelkedett a terrortámadás halálos áldozatainak a száma. Az AP-nek egy mentőszolgálat szakemberei azt mondták, soha nem láttak még ehhez hasonló pusztítást. Rengetegen keresik még a rokonaikat, barátaikat a romok alatt.
Mohamed Abdullahi Mohamed elnök háromnapos gyászt rendelt el, és arra kérte az embereket, hogy aki tud, adjon vért, mert a sérülteknek szüksége van rá.
Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame
Az egyik kórház igazgatója azt mondta, sorra érkeznek hozzájuk a halottak és a sebesültek, utóbbiak közül sokan csonkolt végtaggal.
A bomba egy forgalmas utcán robbant, a külügyminisztérium és a Safari Hotel közelében. Utóbbi szinte teljesen összedőlt,
a robbanás fémkapukat is kitépett a helyéből.
A szomáliai kormány az al-Kaidával kapcsolatban álló al-Shabab terrorszervezetet nevezte meg a merénylet felelőseként. A szervezet gyakran követ el merényleteket hasonló helyszíneken, most viszont még nem jelentkeztek, hogy ők robbantottak.
Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame
Abdirahman Omar tájékoztatási miniszter szerint
ez volt az eddigi legsúlyosabb robbantás
Mogadisuban. Könyörtelennek és brutálisnak nevezte a terrortámadást.
Egymásnak üzenget Benjamin Netanjahu és a rendőrség a kormányfő elleni korrupciós nyomozás és az ezzel összefüggő szivárogtatások miatt.
A szócsatát a miniszterelnöki hivatal kezdte: azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy egy új, külsős tanácsadó pályázat nélküli alkalmazása óta valósággal cunamivá dagadt a Netanjahu elleni nyomozásról kiszivárgó híráradat.
Netanjahu hivatala szerint nem tartják be az ígéretet, hogy nem jutnak ki információk a nyomozásokról,
és a rendőrség nem adja át vádirat elkészítésének ajánlásával a nyomozati anyagokat az ügyészségnek.
Az MTI tudósítása szerint a vád előzménye az volt, hogy legnézettebb tévécsatorna bejelentette, hogy folytatják a kormányfő elleni nyomozást, és hogy várhatóan újabb kihallgatások lesznek a közeljövőben.
A rendőrség is szokatlanul kemény hangú üzenetben válaszolt. A Jediót Ahronót szerint azt közölték:
alaptalan támadások érik őket, amelyek célja a rendőrség munkájának akadályozása, és a jogállamiság aláásása.
Jichák Hercog, a parlamenti ellenzék vezetője pedig azt mondta: „Ami a művészek, az újságírók és a bírók elleni rohammal kezdődött, ma a rendőrség ellen folyik. Uszít, és saját személyes politikai érdekében megosztja a nemzet egységét, és kárt okoz a jog és a kormányzás jelképének.”
Ehud Barak volt miniszterelnök a Twitteren azt írta: Netanjahu pánikba esett, a nyomozók becsületesen kutatnak, és amikor „Bibit fenyegeti az igazságszolgáltatás, akkor Bibi is támadja azt”. (A Bibi a miniszterelnök széles körben használt beceneve.)
זה מתחיל. נתניהו, בדרכו מטה, מוכן לשרוף את המדינה. רדיפה בזויה ומסוכנת של מוסדות המדינה. כשהחוק מאיים על ביבי, ביבי מאיים על החוק
A kormánykoalíció elnöke viszont megvédte Netanjahut, szerinte is komoly gonddá vált a kiszivárogtatás.
Az utóbbi időben
több, Netanjahuval kapcsolatba hozható ügyben kezdtek nyomozni.
Az egyik szerint drága ajándékokat fogadott el, egy másik szerint médiát befolyásoló üzleti alkuról tárgyalt, de nyomoznak a katonai beszerzések miatt, valamint vizsgálják egy telekommunikációs cég és a minisztérium közti összefonódásokat is. Az első két ügyben már ki is hallgatták a miniszterelnököt.
Akinek már a felesége ellen is vádat emeltek, a kormányfői rezidenciával kapcsolatos pénzügyi visszaélések miatt. Fiát pedig többek között amiatt támadták, mert egy antiszemita tweetet posztolt, ami szerint Soros György a gyíkembereken és az illuminátusokon keresztül irányítja a világot.
883 éve alapította meg Himmerod kolostorát Clairvaux-i Bernát, aki egész Európában terjesztette a cisztercita rend tanítását: egyszerűen kell élni. Johannes apát, a kolostor utolsó vezetője viszont most arról tájékoztatta a sajtót, hogy ma már csak hat szerzetes él itt.
Ők a tetszésük szerint választhatnak, hol akarnak élni a jövőben.
De nem csak a szerzetesek hiánya miatt kell bezárni a kolostort,
pénzügyi problémáik is vannak.
Hat éve a cisztercita apátság majdnem csődbe ment, mert nem tudta kifizetni a felújítás tetemes költségét.
Arról, hogy mi lesz a kolostorral, Trier püspöke dönt majd, mert az ő egyházmegyéjének a területén fekszik.
A cisztercita rendet Clunyben alapították meg 1098-ban, és a fénykorát a középkor jelentette. Luther Márton fellépése és a reformáció jelentősen meggyengítette a szerzetesrendek befolyását Németországban, és ezt már nem is szerezték vissza.
Németországban az elmúlt években egyre több kolostort és templomot zárnak be,
mert a hívők száma csökken, a pénzügyi problémák pedig sokasodnak. A német katolikus egyházban néhány éve még sokan azt remélték, hogy egy német pápa megválasztása XVI. Benedek személyében változást hoz majd, de ez nem következett be. A hívők, a papok és a szerzetesek száma azóta is csökken.
A német belügyminiszter javasolta ezt, de többen támadják az ötletet.
Bár a mi ünnepeink a zsidó-keresztény hagyományhoz kötődnek, de fontolóra vehetjük, hogy legyen egy ünnepnapja a muszlimoknak ott, ahol sokan élnek közülük Németországban – ezzel a javaslattal állt elő a választási kampány hajrájában Thomas de Maiziere belügyminiszter.
Vasárnap rendezik meg a tartományi választást Alsó-Szászországban, és
ennek kimenetele sokban befolyásolhatja Angela Merkel politikai jövőjét.
A belügyminiszter, a kancellár közeli bizalmasa, nyilvánvalóan elsősorban a muszlim szavazóknak küldött üzenetet. A CDU tartományi vezérkara viszont sietett elhatárolódni az ötlettől.
A CDU bajor testvérpártja,
a CSU tüzet okád:
egyik vezetője kerek perec kijelentette, hogy Németország zsidó-keresztény öröksége nem képezheti vita tárgyát. Alexander Dobrindt a legnépszerűbb bulvárlapban, a Bildben fejtette ki a véleményét. Több CDU-politikus is hasonlóképp nyilatkozott a lapnak.
Kedvezően reagált viszont Martin Schulz.
A szociáldemokraták vezetője megfontolásra érdemesnek nevezte a belügyminiszter ötletét.
Az idei választásokig a szociáldemokrata párt benne volt a kormánykoalícióban, de most ellenzékbe mennek, mert Angela Merkel nem velük kíván kormányt alakítani. A CDU-CSU partnerei a liberálisok és a zöldek lehetnek.
A kancellárnak az okoz fejtörést, hogy a menekültellenes CSU és a bevándorlókkal szemben toleráns liberálisok és zöldek között hogy teremtsen valamiféle koalíciós egységet. Ezenkívül persze meg kellene nyernie a választásokat Alsó Szászországban, hogy Angela Merkelnek az országos választáson némileg megcsappant presztízse helyreálljon.
Hétfőn jár le a spanyol kormány ultimátuma, amelyet a katalán vezetésnek adott. A spanyol belügyminiszter azt mondta: nem fogadnak el kitérő vagy kétértelmű választ, ilyen esetben „kénytelenek lesznek intézkedéseket bevezetni”. Vagyis, akár fel is függeszthetik Katalónia autonómiáját.
A spanyol kormány ugyanis az alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazását fontolgatja, amely
lehetőséget ad Katalónia autonómiájának ideiglenes felfüggesztésére
a spanyol parlament jóváhagyásával.
A spanyol rendőrök brutális erőszakkal léptek fel a madridi kormány által törvénytelennek nevezett függetlenségi népszavazás után, amelyen, ugyan viszonylag alacsony részvétel mellett, de több mint 90 százalékkal győztek az igenek. Azóta tüntettek már a függetlenséget ellenzők is, kedden viszont a katalán elnök, Carles Puigdemont aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, amit viszont, ahogy mondták, a párbeszéd reményében, fel is függesztettek.
Mariano Rajoy spanyol kormányfő szerdán felszólította Puigdemontot, hogy október 16-án 10 óráig
adjon világos választ arra, hogy beszédében kikiáltotta-e a tartomány függetlenségét.
Adtak egy másik határidőt is, ez jövő hét csütörtökön 10 órakor jár le. Eddig kell a madridi kormány szerint a katalánoknak feladni függetlenségi törekvéseiket, és visszatérni „a törvényesség keretei” közé.
Helyi lapok szerint Puigdemont azt fontolgatja, hogy kedd esti beszédének nyomtatott változatát küldi meg válaszként az ultimátumra. A spanyol belügyminiszter viszont azt mondta:
csak egy igent vagy nemet fogadnak el.
Azt is mondta: igen esetén a katalán elnök kívül helyezi magát a törvényen, és ha nem egyértelmű választ kapnak, akkor abból fognak kiindulni, hogy a katalánok kikiáltották a függetlenséget.
Mata Hari volt minden idők legismertebb kémnője. Táncosnőként dolgozott, néhány évig rendkívül sikeres és népszerű volt, majd értékesíteni kezdte az így szerzett információkat, de valószínűleg a legendája sokkal nagyobb, mint amennyire kémként sikeres volt – már, ha egyáltalán valóban dolgozott kémként, és nem csak pletykákkal házalt. 1917. október 15-én végezték ki.
A Mata Hari persze csak álnév volt: Margaretha Geertruida Zelle néven született 1876. augusztus 7-én a hollandiai Leeuwarden városában, egy gazdag kalapos lányaként. Ahogy Hahner Péter történész írta róla: sötét hajával, karcsú termetével, fekete szemével, kreol bőrével kitűnt a szőke és testes hollandok közül, és azt beszélték, hogy valamelyik őse jávai lehetett.
Apja meglehetősen elkényeztette a kislányt, aki már kiskorában fantasztikus történeteket talál ki származásáról.
13 éves volt, amikor apja csődbe ment, szülei elváltak, anyja két évvel később meghalt. Margaretha intézetbe került, onnan azonban kirúgták. Az igazgató ugyanis szexuálisan zaklatta, és amikor ez kiderült, a lánynak kellett mennie.
Margaretha úgy gondolta, leginkább nőiességét kihasználva érvényesülhet az életben, ezért 18 évesen válaszolt egy hirdetésre, amelyet egy Indonéziában élő, nála 20 évvel idősebb, feleséget kereső katonatiszt, Rudolph MacLeod adott fel.
Forrás: Wikimedia Commons
Egy fiuk és egy lányuk született, de a katona részeges volt, és gyakran verte feleségét és a szolgálókat is. Margarethát ráadásul szifilisszel is megfertőzte. Egyik alkalmazottjuk, valószínűleg bosszúból a rossz bánásmódért,
megmérgezte gyerekeiket,
és csak a kislányt tudták megmenteni. 1900-ban visszatértek Európába, de itt elváltak, Margaretha pedig Párizsba utazott. Kislánya az apánál maradt.
Itt egy cirkuszban dolgozott, de mivel Indonéziába táncolni is megtanult, átváltott erre, bár saját bevallása szerint sosem táncolt jól. Közben gyakran váltogatta szeretőit, akik anyagilag is támogatták.
Forrás: Wikimedia Commons
A nagy áttörés 1905-ben jött el, amikor felkérték, hogy táncoljon egy múzeumban, elit közönség előtt, ahol
szinte meztelenül adott elő egy csábító táncot,
másnap pedig az egész sajtó róla áradozott.
Azt kezdte terjeszteni magáról, hogy anyja indiai hercegnő volt, a táncot pedig Siva isten templomában tanulta. Életrajzában rejtélyes lyukakat hagyott, hogy többet bízzon a képzeletre. Felvette a Mata Hari (a Hajnal Szeme malájul) nevet.
Azért is nagyon népszerű volt, mert sokan azt hitték, hogy a híres hétfátyoltáncot meztelenül fejezi be. De ahogy Hahner Péter is írta, valójában teljesen sohasem vetkőzött le a színpadon, testszínű ruha volt rajta, és ékszerekkel díszített, fém melltartóit is mindig magán hagyta.
Hamarosan már
csillagászati pénzeket kapott, a politikai és üzleti élet hatalmasságai akartak megismerkedni (és lefeküdni) vele.
A pénzt viszont gyorsan elszórta, az újdonság varázsának múlásával pedig, néhány év alatt megkopott a hírneve, és újra a szeretői tartották el.
Forrás: Wikimedia Commons
Mivel továbbra is a semleges Hollandia állampolgára volt, ezért az első világháború kitörése után is szabadon utazgathatott Németország és Franciaország között – német és francia tiszteket is elcsábítva. Erre persze mindkét titkosszolgálat felfigyelt.
Hahner Péter szerint ekkor arra készült, hogy véget vet vándorlásainak, ugyanis beleszeretett egy fiatal orosz tisztbe. Amikor egy háborús zónában fekvő katonai kórházban ápolták, Mata Hari engedélyt kért, hogy meglátogassa. A francia kémelhárítás egyik kapitánya ekkor megkérdezte, hajlandó lenne-e kémkedni Franciaország számára. Rengeteg pénzt ajánlottak neki, ezért elvállalta a feladatot, de
csak értéktelen információkat szerzett.
Közben állítólag az amszterdami német konzul is megkereste, és ő is pénzt ajánlott neki, hogy kémkedjen a németeknek. Ezt a pénzt is elfogadta.
1916-ban aztán Mata Hari találkozót kért a madridi német katonai attasétól, hogy újra találkozzon a német trónörökössel, akivel állítólag lefeküdt korábban. Az attasé annyit írt erről Berlinbe, hogy „sikerült a H-21 fedőnevű kémet beszerveznie”. Csakhogy a táviratot a franciák is olvasták, és 1917. február 13-án letartóztatták Mata Harit.
Később kiderült, hogy a németek tudták, hogy feltörték a titkosításukat, és szándékosan írták ezt Mata Hariról, valószínűleg azért, mert semmilyen értékes információkkal nem szolgált nekik sem, csak párizsi pletykákkal. Ráadásul így elterelhették a figyelmet a valódi kémeikről.
Mata Hari kivégzése előtt Forrás: Wikimedia Commons
Kihallgatása alatt a hosszú ideje kitalált világában élő Mata Hara belegabalyodott a valós és elképzelt tényekbe. Mivel azt mondta, hogy egyszer húszezer frankot kapott egy német diplomatától elveszett csomagjai miatt, bizonyítottnak vették, hogy kém.
Ő viszont ezt visszautasította,
kurtizánnak nevezte magát, aki csak a gyönyörnek él.
A hadbíróság viszont halálra ítélte. Valószínűleg azért is, mert a háború éppen a németek sikereit hozta, Franciaország morálja folyamatosan csökkent, Mata Hari viszont jó bűnbak volt a kudarcokra.
Harminc évvel később a bíróság egyik tagja el is ismerte: az ítélet már a tárgyalás előtt megszületett. A per dokumentumai azonban szigorúan titkosak: csak most, a kivégzés után száz évvel oldják fel őket ez alól.
Mata Harit 1917. október 15-én a vincennes-i erődben végezték ki.
A legenda szerint nem engedte, hogy bekössék a szemét,
és csókot dobott kivégzőinek. Egy másik változat szerint az utolsó pillanatban széttárta kabátját, ami alatt nem viselt semmit, hogy megzavarja a rá célzó katonákat.
Holttestét senki nem kérte ki, így az anatómiai múzeumba került, ahonnan az 1950-es években eltűnt.
A legendája azonban halála után még inkább szárnyalt. Életéről több film is készült: játszotta őt Greta Garbo, Jeanne Moreau, Marlene Dietrich, Gábor ZsaZsa, de még Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek főszereplője is. 20 évvel ezelőtt kiállítás nyílt az emlékére szülővárosában.
A radikális, populista jobboldal által vezetett Lengyelországban is korlátozni akarják a civilek munkáját.
Andrzej Duda elnök aláírta a civil szervezetek finanszírozásáról szóló törvényt, amellyel a kormány az általa nemkívánatosnak tartott csoportok tevékenységét akarja akadályozni.
A törvény értelmében egy
új, állami intézményt hoznak létre a civileknek szánt támogatások elosztására,
a Szabadság Nemzeti Intézetét, amely a miniszterelnöki hivatal mellett működik majd. Ez osztja majd szét a közpénzeket és az európai uniós támogatásokat a civil szervezetek között.
A törvény előterjesztő Piotr Glinski kormányfőhelyettes és kulturális miniszter azt mondta, hogy a NIW kis regionális projektekre, helyi akadémiákra, önkéntes tevékenységekre és fogyasztóvédelemre fog összpontosítani. Szerinte az új rendszer „igazságos és jól kiegyensúlyozott” lesz, miközben a civilek szorosan nyomon követhetik a pénz szétosztását.
Bírálói szerint viszont
a törvény célja, hogy a kormány politikai ellenőrzése alá vonja a civil, vagyis nem kormányzati szervezeteket.
Nemzetközi jogvédő csoportok és a civilek lengyelországi szövetsége is azzal a kéréssel fordult az államfőhöz, hogy vétózza meg a törvényt, amely szerintük káros hatással lesz a civil szervezetek fejlődésére.
Egy polgárjogi aktivista a törvényt „orwelli ötletnek” nevezte, amelynek célja felügyelni, hogy a civilek követik-e a kormányzó radikális jobboldali, populista Jog és Igazságosság (PiS) párt irányvonalát. A
lengyel Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért szerint a törvény hátat fordít a civil társadalom támogatása eszméjének, és
rendszerszintű fenyegetést jelent
a lengyelországi civil szervezetek független működésére és fejlődésére.
Az Európai Unió többször bírálta az elmúlt időszakban a lengyel kormányt, amely elemzők szerint sok szempontból a magyarokhoz hasonló. Jogvédők a magyar civiltörvényt is rendszeresen bírálják, sokan egy oroszországi törvényhez hasonlították.
Bírálói így is nevezik Sebastian Kurzot, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét, kancellárjelöltjét, akinek minden bizonnyal sikerül megnyernie a vasárnapi ausztriai előrehozott parlamenti választásokat. A csak 31 éves eddigi külügyminiszter a migrációs ügyben mutatott kérlelhetetlen álláspontja miatt érdemelte ki az elnevezést.
Előrejelzések szerint a vasárnapi megmérettetésen a legnagyobb esélyes a Néppárt, kb. 30 százalékos sikerre számíthat, a második helyért pedig szoros küzdelem alakulhat ki a Christian Kern eddigi kancellár vezette szociáldemokraták (SPÖ) és a szélsőjobbnak számító Szabadság Párt (FPÖ, Heinz-Christian Strache) között. Csak a koalíciós kombinációk miatt említjük meg, hogy a parlamentbe még bejuthatnak a Zöldek és a liberálisok is.
Az egyik legsikeresebb európai gazdaságnak, a jólét jelképévé vált Ausztriának, ahol még a németeknél is jobb az élet, az alapja – mindeddig – a nagykoalíciós kormányzás volt,
amelyben legtöbbször a jobboldali Néppárt és a baloldali szocdemek vettek részt, kivéve a kétezres évek elejét (1999-2006) , amikor a néppártiak harmadik befutóként a szélsőjobbos Szabadság Párttal szövetkeztek, így kiszorítva a hatalomból a legtöbb szavazatot begyűjtött szocdemeket. Lett is belőle uniós szintű botrány: Jörg Heider az FPÖ akkori vezetője, a nacionalista fenegyerek bekerült egy uniós állam kormányába. Akkor ez még kiverte a politikai korrektség biztosítékát. Ma már Orbán, Kaczynski, az AfD és a többiek korában ez már aligha vált ki különösebb megütközést.
Annál is kevésbé, hiszen az üstökösként feltűnt kancellárvárományos, Sebastian Kurz maga is hajlamos migránsellenes megnyilvánulásokra. Sőt, mondhatni, hatéves külügyminiszteri pályafutása legnagyobb eredményének éppen azt tartja, hogy sikerült, Merkel német kancellárral szembe szállva, lezárni a balkáni útvonalat, és most a mediterrán útvonal befagyasztásán munkálkodik.
A Spiegel sakkjátékosnak nevezi Kurzot,
aki mindig legalább két-három lépéssel előre tervez és akinek aprólékosan felépített megjelenése mögött sziklaszilárd határozottság rejlik. Határozottság a hatalom megszerzésére.
Az eredmények eddig nem maradtak el: csak júliusban vette át a párt vezetését és néhány hónap alatt a Néppárt a harmadik helyen kullogóból első számos esélyessé lépett elő.
Utat mutatna Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Mindez azonban még sem magyarázza meg teljes egészében azt az osztrák igényt, hogy a látványos jólétet biztosító nagykoalíciót (szocdemek plusz néppártiak) miért váltanák fel valami másra. Hiszen igaz, hogy most a nagykoalíció egyik tagját, a Néppártot favorizálják, de ez a választás a legnagyobb valószínűség szerint éppen ezt a közös kormányzást fogja megszüntetni. Hiszen a szociáldemokraták már bejelentették, hogy nem vállalják a másodhegedűs szerepét. Akárcsak németországi kollegáik.
Így Sebastian Kurzon múlik, hogy kikkel fog a győztes választások után szövetkezni.
Ha csak nem történik valamilyen csoda, vasárnaptól a Nyugaton is megjelenik egy Orbán-típusú politikus, igaz összehasonlíthatatlanul elegánsabb öltönyökben és kifinomultabb modorral.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.