Kezdőlap Világ Oldal 558

Világ

Újabb ámokfutás történt egy amerikai kisváros áruházában

0

Három halálos áldozatot követelt egy ámokfutás a Denvertől mintegy 15-20 kilométerre északkeletre fekvő Thornton városában. Az elkövető egyelőre még szabadlábon van. 

A thorntoni rendőrség közölte, hogy a helyi idő szerint este hat órakor a város Walmart áruházában lövöldözés tört ki. A CBS Denver hírtelevíziónak nyilatkozó helyszíni szemtanúk legalább harminc lövésről számoltak be. „Csak a Halloween-i lufik pukkannak szét” – magyarázta először egy Walmart-alkalmazott a vásárlóknak, amikor meghallották a lövések hangját. Azonban látva a fegyverrel kezében közlekedő férfit pánik tört ki az épületben és az emberek a kijáratok felé rohantak.

Az elkövető is elhagyta az áruházat, majd egy vörös Mitsubishin hagyta el a helyszínt. Victor Avila rendőr azt nyilatkozta, hogy a rendőrséget este fél hét körül riasztották.

Nagy erőkkel vonultunk ki, lezárták az áruház és az egész bevásárlóközpont környékét.

Több mentőautó érkezett a helyszínre, miközben 48 embert a rendőrségi buszokon szállítottak el biztonságos helyre.  A lövöldözésben ketten a helyszínen életüket vesztették, egy súlyos sebesült pedig a kórházba szállítás után meghalt. A helyi rendőrség egyelőre nem kerítette kézre az elkövetőt, a Twitteren folyamatosan beszámolnak a fejleményekről és a lakosság segítségét kérik az ügyben.

Mára a bíróságra várják a katalán vezetőket – Frissítve

0

Akár 30 év börtönbüntetésre is ítélhetik a posztjukról eltávolított katalán vezetőket, akiket a spanyol Legfelsőbb Bíróság elé rendeltek. Csütörtökön délelőtt kellet megjelenniük, kihallgatásra. Kilencen eleget is tettek ennek. Lázadással, továbbá pénzügyi visszaéléssel vádolják őket az októberi vitatott függetlenségi népszavazás kapcsán.

 

A bíróság 13 vezető tisztségviselőt rendelt maga elé, valamint  Carles Puigdemont. Kilencen megjelentek, négyen azonban a távol maradás mellett döntöttek. Miként Puigdemont már korábban jelezte, hogy nem tesz eleget a felszólításnak – jelentette a BBC. A jelenleg Brüsszelben tartózkodó elnök politikai pernek nevezte a bírósági végzést. Akár letartóztatási parancsot is kiadhatnak ellene, ha nem jelenik meg a Legfelsőbb Bíróság előtt. A vád, ha bebizonyosodik, maximum 30 év börtönbüntetést vonhat maga után.

Kihallgatásuk függvényében dönthet a bíró arról, hogy a nyomozás idejére őrizetbe vegyék-e őket. Egyben elrendelheti az útlevelük bevonását is.

Előzőleg egyébként Carmen Lamela bíró határozatában három napon belül összesen 6,2 millió euró (1,9 milliárd forint) letétbe helyezésére kötelezte az érintetteket, az október 1-i, illegálisan megrendezett függetlenségi népszavazás költségeire költött közpénz fedezeteként.

Állami paternalizmus= szélsőséges pártok térnyerése?

Minél inkább a paternalizmus, a lakosság újraelosztástól függése jellemzi egy ország kormányzását és közfelfogását, annál nagyobb a veszélye a szélsőséges, bevándorló-ellenességet is magában foglaló populista pártok előretörésének. Legalábbis így „fordítható le” az amerikai Cato Intézet gazdasági szabadságot mérő idei éves jelentése, amely a szociális kiadások mértéke és a szélsőségesség támogatottsága között vélt összefüggést.

Egyfajta libertárius, klasszikus szabadságpárti felfogású magyarázatot keresett és vélt találni az amerikai, washingtoni intézet, a Cato Institute arra, hogy miért tapasztalhatók nagy különbségek sok ország között abban, hogy mennyi bevándorló él náluk és mekkora a szélsőséges, bevándorló-ellenességgel is „házaló” pártok támogatottsága.

Arra a következtetésre jutottak ide jelentésükben (Economic Freedom of the World – Gazdasági szabadság a világban), hogy

nem feltétlenül van összefüggés oly módon, hogy ott a legerősebbek a populista pártok, ahol a legtöbb bevándorló él.

A Cato jelentése megállapítja, hogy a bevándorlók országokon belüli átlaga körülbelül 9 százalék, 46 százalék pedig a maximális érték a vizsgált 27 OECD-országban. A mellékelt ábrán az átlag bevándorlási részarány látható néhány országban az 1990-től 2014-ig terjedő időszakban. Feltűnő, hogy például Luxemburgé az egyik legnagyobb bevándorló tömeg, a lakosság körülbelül 34 százaléka, még sincs mérhető szélsőséges politikai jelenlét. Luxemburgon kívül a bevándorlási állomány Ausztráliában, Svájcban, Új-Zélandon és Kanadában is magas, a populizmus ezekben az országokban sem mindenütt számottevő.

A populista-jobb pártok részesedése (átlag, %) és a bevándoroltak népességen belüli aránya (átlag, %) – 1990-2014

Forrás: Cato Institute

A 2017-es jelentésben az olvasható, hogy a modellek arra engednek következtetni:

a bevándorlás növekvő hatása a populista jobboldali pártok támogatottságára a nemzeti jólét magasabb fokának függvénye.

Vagyis a szociális kiadásoknak és a munkanélküli-járadéknak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított magasabb arányától függ. Például a bevándorló tömeg akkor növeli a populista jobboldal szavazati arányának valószínűségét, ha a szociális kiadások meghaladják a GDP 30 százalékát.

A nemzeti jólét mértékének meghatározásához először a kormányzat szociális kiadásait mérik meg a GDP arányában. Ezek magukban foglalják az állami és magánjellegű ellátásokat (egészség, család, aktív munkaerő-piaci programok, munkanélküliség, lakhatás, idősek, munkaképtelenséggel kapcsolatos juttatások és egyéb szociálpolitikai területek). Az OECD-országok átlagosan GDP-jük mintegy 22 százalékát költik a szociális jólétre, a maximális érték 35 százalék. Másodszor számba veszik a munkanélküli-ellátásokra fordított kiadásokat. Átlagosan az OECD-ben az ország GDP-jének mintegy 7 százalékát költik munkanélküli-ellátásokra, legfeljebb 27 százalékát.

A jelentés készítői megjegyzik azért, hogy adatok azt mutatják,

van némi bizonyíték arra,

hogy mindkét változó – a bevándorlók és a szélsőséges pártokra leadott szavazatok arányának változása – növekvő tendenciát mutat. Bár a 2000-es évek közepén a populista jobboldal szavazati aránya csökkent, a szavazati részesedés emelkedik a 2007 utáni időszakban. (Az elemzés még nem tartalmazza például a pár hete lezajlott német választás adatait, amely a szélsőjobb, bevándorlás-ellenes AfD előretörését – de nem áttörését – hozta, nem beszélve az osztrákoknál a Szabadságpárt – valószínűleg – kormányra kerüléséről.)

Azt állapította meg a Cato, hogy a bevándorló-népesség mérete együtt jár a populista-jobb pártok támogatásának növekedésével, ha a gazdasági szabadság alacsonyabb. Összességében eredményeik szerintük megerősítik azt a liberális érvet, amely szerint a gazdaságilag kevésbé nyitott társadalmakban – ahol magasabb a szociális védelem a magas adók révén – a bevándorlók növekedése éleszti a „jóléti sovinizmust”.

Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy a Cato szóhasználatában (a mutatók értelmezésében) a „gazdasági szabadság” az állam jelenlétének mértékétől függ, vagyis ebben az összefüggésben az élet túl sok területére „rátenyerelő” kormányzás értendő a kisebb gazdasági szabadság alatt.

„Magyarra” lefordítva tehát

ahol a lakosság széles körének nagy a függése az adóbevételek újraelosztásától,

ott üti fel fejét erőteljesebben a „jóléti sovinizmus”, és erősödnek meg a populista-szélsőséges pártok. Ez persze aztán „kiköveteli” a még nagyobb állami beavatkozást (védelmet), emelve a paternalista elvárást.

Megszűnhet a vízumlottó az USA-ban

0

Másként reagált a New-yorki terrortámadásra Donald Trump, mint tették elődei hasonló merényletek hírére. A Fehér Ház jelenlegi lakója ugyanis elsősorban nem az áldozatok és a családtagjaik iránti részvétét fejezte ki, hanem még az eddigieknél is keményebb szavakkal, harciasabban fenyegetőzött bosszúval. Nyolc ember halt meg a Halloween-terrorban New Yorkban.

Donald Trump kilátásba helyezte a vízumlottó intézményének az eltörlését. A feltételezett merénylő ugyanis vízumlottó segítségével jutott az amerikai letelepedésre jogosultságot adó zöld kártyához – emlékeztet a CNN összefoglalója. Az üzbég származású Szajfullo Szajpov követte el a nyolc ember életét kioltó merényletet az amerikai nagyvárosban. Trump azt mondta:

„Küldjük Guantánamóra, komolyan fontolgatom, hogy ez legyen. Sokkal okosabbnak kell lennünk. Ravaszabbnak, és politikailag kevésbé korrektnek.”

Az amerikai elnök azonnali egyeztetéseket kezd a Kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről. Trump mindezt a kormányülés elején közölte, utalva arra, hogy az üzbég férfi 23 embert hívott maga után Amerikába – számol be a Euronews.

A vád: terrorcselekmény

Terrorizmussal vádolják a feltételezett elkövetőt. Szajfullo Szajpovot megsebesítették a rendőrök, a férfi tolószékben ülte végig kihallgatását a manhattani bíróságon. Elmondta, két hónapja tervezte a támadást, direkt választotta Halloween időszakát, hogy minél többen legyenek az utcákon, minél nagyobb pusztítást végezhessen. A hatóságok dzsihadista képeket és az Iszlám Állam propagandavideóit találták meg mobilkészülékein.

Hírek szerint a 29 éves támadó már az Egyesült Államokban radikalizálódott, és kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.

Betört a konyhába egy medve Tusnádfürdőn, kirámolta a hűtőt

0

A lakók hiába hívták a segélyhívó számot, a hatóságok nem tudtak kimenni hozzájuk – egy másik medveriasztás miatt.

Az egyik lakó mesélte el a szekelyhon.ro-nak, mi történt. A medve betörte az ajtót, bement a konyhába, kinyitotta a hűtőt, és

megette a zsírt és a padlizsánkrémet.

A lakók persze felébredtek a zajra, felkapcsolták a villanyt, ekkor a medve az udvarra menekült az élelemmel, és ott evett tovább.

Közben hiába hívták a 112-es segélyhívó számot: ugyanis a hatóságokat előtte hívták egy közeli panzióhoz, onnan is egy medvét kellett elkergetniük.

Romániában körülbelül 6800 medve él, többségük a Székelyföldön. Az Olt folyó völgyében fekvő Tusnádfürdőt két oldalról is erdők övezik, szinte mindennap látni élelmet kereső medvéket a városban.

Több száz millió gyerek volt már erőszak áldozata

0

A UNICEF jelentése szerint a 2-4 év közötti gyerekek háromnegyede, azaz 300 millió kislány és kisfiú tapasztalt testi vagy lelki erőszakot. A jelentés szerint a világon 15 millió, 15-19 év közötti lányt bántalmaztak szexuálisan, legtöbbször a partnerük, rokonaik vagy barátaik. Csak minden századik kér segítséget.

A tanulmány szerint Kamerunban a legrosszabb a helyzet, ahol minden hatodik lány és minden 25. fiú volt már nemi erőszak áldozata.

Az Európai Unióban minden 14., 15 évnél fiatalabb lányt ért már szexuális erőszak.

Az adatok szerint a bántalmazott lányok 90 százaléka ismerte támadóját.

A jelentés azt is megállapítja: a 2-4 éves kisgyerekek háromnegyede, azaz világszerte 300 millió kislány és kisfiú tapasztal meg testi vagy verbális erőszakot az őt nevelőktől.

„A gyerekek elleni erőszak nem kímél senkit és nem ismer határokat.

Babák arcába ütnek, kisfiúkat és kislányokat kényszerítenek szexuális cselekedetekre, fiatalokat ölnek meg saját lakóhelyükön.

A gyerekeknek világszerte okozott sérelmek aggodalomra adnak okot” – mondta Cornelius Williams, a UNICEF gyerekvédelmi osztályának vezetője.

Az iskolákban és oktatási intézményekben is tapasztalható erőszak. Csupán 59 országban létezik törvény az erőszakmentes nevelésről, sok országban továbbra is verhetik a tanárok a gyerekeket.

Az Iszlám Állam inspirálta a manhattani terroristát

0

Nyolc embert megölt, 11-et megsebesített egy üzbegisztáni származású merénylő, miután gyalogosok és biciklisek közé hajtott Manhattanben. 2001. szeptember 11. óta nem volt ilyen súlyos terrortámadás New Yorkban.

A terrorista egy bérelt kisteherautóval hajtott Manhattan délnyugati részén,

közel a szeptember 11-ei terrortámadás emlékhelyéhez

egy forgalmas bicikliútra, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. Ezután a CNN szerint „Allah akbar”-t üvöltözve kiszállt a kocsiból, egy légpuskával és egy paintball-fegyverrel kezdett hadonászni, mire a rendőrök hasba lőtték. Most kórházban van.

A merényletben külföldiek is meghaltak:

öt argentin férfi és egy belga nő.

A terroristát azonosították: 29 éves, üzbég származású és Szajfullo Szajpovnak hívják.

Ő volt a merénylő
Forrás: St. Charles County Department of Corrections

A CNN szerint 2010-ben érkezett Amerikába. Az NBC News szerint Floridában és New Jersey-ben is lakott korábban. Egy barátja azt mondta: felesége és gyerekei vannak, és sofőrként dolgozott. Az is kiderült, hogy Ohióban vett el egy akkor 19 éves, szintén üzbég lányt, 2013 márciusában.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó azt mondta, szélesebb körű összeesküvésre nincs bizonyíték, vagyis nem volt egy nagyobb sejt tagja. Ugyanakkor a helyszínen egy üzenetet találtak, amelyben azt írta, hogy

a támadást az Iszlám Állam nevében követte el.

Üzbegisztánban több terrorszervezet is működik, köztük olyan is, amelyik kapcsolatban áll az Iszlám Állammal – a terrorszervezet pedig már korábban is felszólította hasonló támadásokra követőit. Azt még nem tudni, hogy Szajpovnak volt-e köze valamelyikhez korábban is. A nyomozók egyelőre az Iszlám Állam által inspirált merényletként kezelik a támadást.

A New York Times szerint az elmúlt két évben öt üzbég és egy kazah férfi ellen emeltek vádat azért, mert „anyagi támogatást” adtak az Iszlám Államnak. Azt sem tudni egyelőre, hogy Szajpovnak volt-e köze ehhez a vizsgálathoz. Az FBI egyelőre azt se árulja, hogy figyelték-e.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó később bejelentette: Szajpov

valóban kapcsolatban állt az Iszlám Állammal,

de már Amerikában radikalizálódott.

Donald Trump a Twitteren azt írta: egy beteg és elmeháborodott ember követte el a támadást. Egy másik bejegyzésben pedig azt: „nem szabad megengedi, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket”.

Arról, hogy valóban legyőzték-e az Iszlám Államot, vagy a szervezet a komoly területveszteségek után más formában tovább él majd, itt írtunk hosszabban.

Nem ez volt az első gázolásos terrortámadás sem, amelyet az Iszlám Állam nevében követtek el: Nizza óta Berlinen, Londonon, Stockholmon át Barcelonáig több ilyen történt.

Izrael üzenetét viszi Teheránba Putyin?

0

Hármas csúcstalálkozót tartanak Teheránban, ahol Vlagyimir Putyin mellett Azerbajdzsán elnökét, Ilham Alijevet fogadják. Két fő téma van: a gazdaság és a térség katonai helyzete.

Mindhárom állam az olajra és a földgázra építette stratégiáját az elmúlt évtizedekben, de most az alacsony árak miatt felülvizsgálatra kényszerülnek. Nincs ugyanis miből finanszírozni hatalmi ambícióikat, azokból pedig van bőven.

Azerbajdzsán nem véletlenül vásárolt 5 milliárd dollárért fegyvereket Izraeltől az elmúlt években. Régóta tart a konfliktus Örményországgal, a vitatott terület, Hegyi Karabah miatt.

Irán tovább erősítené befolyását a Közel-Keleten,

főleg Szíriában – ezt viszont Izrael meg akarja akadályozni, ahogy ezt Benjamin Netanjahu el is mondta Putyinnak. Sőt, két hete az izraeli kormánytagok már azt mondták az orosz külügyminiszternek, hogy, ha iráni támaszpontok épülnek Szíriában, azokat le fogják bombázni.

Csakhogy

az oroszok régóta támogatják Iránt,

a támaszpontjaikat is orosz rakétavédelmi rendszer végi. Putyin és Netanjahu viszont nem akar konfliktust a két állam között. Az izraeli miniszterelnök ezért azt kérte Putyintól: figyelmeztesse Iránt.

Irán egyébként még nem döntött a szíriai támaszpontokról – az elnök másra költene inkább, de a keményvonalas Forradalmi Gárda ragaszkodik hozzájuk.

Rasszista kijelentések miatt ítélték el a miniszterelnök-helyettest

0

A bolgár miniszterelnök-helyettes felel a kisebbségek integrációjáért, mégis azért ítélték el, mert fajgyűlölő kijelentéseket tett. Nem akar lemondani.

„A romák olyan humanoidok, akik munka nélkül akarnak pénzt kapni. Akiknek a gyerekei disznókkal játszanak az utcán. Asszonyaik pedig felveszik a szociális segélyeket, miközben jövendőmondásból élő boszorkányok.” – ezt mondta a parlamentben a bolgár miniszterelnök-helyettes, Valerij Szimeonov, aki amúgy a nemzetiségi és vallási kisebbségek integrációjáért felel. Ezután sokan be is perelték,

a bíróság pedig el is ítélte fajgyűlölet szítása miatt.

A szélsőjobboldali politikus azonnal közölte, hogy esze ágában sincsen lemondani. Mindenkit emlékeztetett arra, hogy korábban is mondott már hasonlókat és a választói nemigen tiltakoztak.

Bulgáriában hivatalos adatok szerint 321 ezer roma él, de a valós szám ennek legalább a kétszerese lehet. Sokan közülük valódi gettókban élnek. Szimeonov ezek felszámolására is tett „javaslatot”:

rezervátumokba telepítené a romákat.

Azzal, hogy az Európai Unióban ez elfogadhatatlan, nem nagyon törődik. Ő ugyanis a rasszizmusra építi stratégiáját.

Az USA közvetlenül tárgyal Észak-Koreával

0

Az amerikai főtárgyaló rendszeresen találkozik észak-koreai diplomatákkal.

A Reuters szerint Joseph Yun amerikai főtárgyaló azokkal a diplomatákkal szokott tárgyalni, akik Észak-Korea ENSZ-misszióján dolgoznak New Yorkban. A Reutersnek az amerikai külügy egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú tisztviselője azt mondta:

ez a csatorna működik.

Vagyis, hiába mondja azt Donald Trump, hogy nem érdemes Észak-Koreával tárgyalni, megbeszélések mégis zajlanak – ahogy arról egyébként Rex Tillerson külügyminiszter is beszélt, aki szerint

„az első bombákig tárgyalni kell”.

Yun feladata korábban az volt, hogy kihozza Észak-Koreából az ott fogvatartott amerikai diákot – ami sikerült, de a diák nagyon rossz állapotban volt, valószínűleg a kínzások miatt, és hamarosan meg is halt. Azóta új feladatokat is kapott, de a külügyminisztérium nem árulja el, hogy pontosan mik is ezek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK