Kezdőlap Világ Oldal 551

Világ

Radioaktív felhő Európa fölött

0

Oroszországban vagy Kazahsztánban történhetett nukleáris baleset, még valamikor szeptember végén.

A nukleáris biztonsággal foglalkozó francia intézet, az IRSN szerint az Európa fölött az utóbbi hetekben megfigyelhető radioaktív felhő egy balesetből származhat, írja a Deutsche Welle. Nem csak a francia, hanem több más ország hasonló intézete is a ruténium-106 magas szintjét mérte a levegőben, és ez az izotóp természetes úton nem jöhet létre.

A franciák a levegőben lévő mennyiségből kiszámolták:

olyan baleset történhetett, amely után náluk hét kilométeres sugarú körben kiürítették volna a területet.

Az intézet szerint nem atomreaktorból, hanem valamilyen nukleáris központból vagy radioaktív egészségügyi központból került a levegőbe a ruténium, valahol az Uráltól délre, vagyis Oroszországban vagy Kazahsztánban.

A radioaktív felhő sem az emberek egészségére, sem a természetre nem veszélyes.

Mégsem találkozik Trump Putyinnal

0

Bár többször beszéltek róla, végül hivatalosan „időpont-egyeztetési nehézségek miatt” marad el a két elnök külön megbeszélése.

Mindkét elnök részt vesz az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vietnami csúcstalálkozóján Vietnamban, majd a a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóján, Manilában is.

Tegnap Rex Tillerson amerikai külügyminiszter még azt mondta: akkor tart a két elnök külön hivatalos találkozót Danangban,

ha lesz érdemi megbeszélnivalójuk,

például, ha jelentős haladást tudnak elérni Ukrajna vagy Szíria ügyében.

Sarah Huckabee-Sanders, a Fehér Ház sajtófőnöke most azt mondta: „Soha nem nyert megerősítést, hogy lesz külön találkozó a két államfő között, és ténylegesen nem is lesz időpont-egyeztetési nehézségek miatt.”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője viszont arról beszélt, hogy „az egyeztetés még tart, nem világos, hogy mi lesz”.

Trump és Putyin találkozója azért is lehet pikáns, mert az amerikai választásba való orosz beavatkozást vizsgáló bizottság egyre közelebb ér Trump belső köreihez.

Szaporodjatok, mint a nyulak! – üzeni a lengyel kormány

0

Különös videóval buzdítják a lengyelek fiatalokat arra, hogy minél több utóddal ajándékozzák meg az országot. Vannak azonban olyanok, akiknek nem tetszik a kampány.

Az egészségügyi minisztérium kampánya többek között egy nyulakat szerepeltető videóval igyekszik növelni a hanyatló szaporodási kedvet Lengyelországban. A reklámot egy nyúl narrálja, aki elmondja, hogy egészséges táplálék, kevés stressz és testmozgás kell az utódnemzéshez, és a nagy család pedig nagy boldogság. Hozzáteszi, hogy az apjának 69 gyereke volt. A videóban a nyulakon kívül egy romantikus pikniken részt vevő fiatal pár is megjelenik.

A készítők a sajtónak elmondták, hogy az vezérelte őket, hogy

ne csak a gyermekvállalást, hanem az egészséges életmódot is reklámozzák.

Szerintük ugyanis a tudatos táplálkozás és a megfelelő mennyiségű mozgás jó hatással van a termékenységre.

Bartosz Arlukowicz korábbi egészségügyi miniszter viszont a TVN24 lengyel tévécsatornán bírálta a kampányt. A volt tárcavezető érvelése szerint a hárommillió zlotyiba (mintegy 220 millió forint) kerülő videó árán akár 400 mesterséges megtermékenyítési eljárást is végre lehetett volna hajtani.

Jogvédő aktivisták szintén támadják a reklámot, mert szerintük

a videő sértő azok számára, akik természetes úton nem tudnak utódot nemzeni.

A jelenlegi egészségügyi miniszter, Konstanty Radziwill nem bánja a támadásokat. Úgy reagált, hogy az csak jó, ha a reklám társadalmi vitát kelt, és ezzel felhívja a figyelmet arra, hogy milyen alacsonyak a születési arányszámok Lengyelországban és más európai államokban – írja az MTI.

A 38 milliós Lengyelországban európai összevetésben is nagyon rosszak a születési statisztikák. 2015-ben 1,32 gyermek jutott egy szülőképes korú nőre. Az uniós tagállamok között csak Portugáliában alacsonyabb a termékenységi arányszám, de a görög és spanyol adatok is a lengyelországi mutatók közelében vannak.

A lengyel parlament ezért igen szigorú abortusz törvényt fogadott el, átalakították a családtámogatási rendszert, hogy a nagycsaládosokat részesítse előnyben.

Orosz hekkerek dolgoznak a katalán függetlenségen?

0

A spanyol kormányzathoz közelálló Elcano Royal Institute azzal vádolja meg Oroszországot, hogy Spanyolország belügyeibe avatkozik, amikor az elszakadást propagálja a katalánok körében.

A vád szerint orosz hekkerek a Facebookon és más közösségi oldalakon olyan tartalmakat terjesztettek, melyek a függetlenségi mozgalom irányába terelték a közvéleményt, és ezt az orosz állami televízió riportjaival is megtámogatták – írja a Bloomberg. Az intézet szerint dezinformációs kampány folytattak, és álhíreket is közöltek annak érdekében, hogy mélyítsék a válságot, mely a katalán népszavazás kapcsán keletkezett az országban.

Oroszországot évek óta vádolják azzal, hogy a populista irányzatokat támogatja a nyugati világban, hogy ily módon gyengítse az érintett országokat. Ebbe a sorba illeszkedik a spanyol vád is, miszerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Vlagyimir Putyin parancsára a katalán függetlenség híveit támogatja Spanyolországban, és egész hekkercsapatokat működtet a kijelölt célok elérése érdekében.

Az eredendő bűn: szexuális zaklatás a Vatikánban

0

Egy fiatal felügyelő járt az élen, aki leérettségizett, de továbbra is a kollégiumban lakott és élvezte a pápai líceum igazgatójának, egy püspöknek a teljes támogatását. Ez a fiatalember rendszeresen zaklatta a diákokat. Egyet közülük meg is erőszakolt a 2011-12-es tanévben. Amikor az áldozat erről jelentést tett az igazgató-püspöknek, akkor ezt az ügyet eltussolták.

Az eredendő bűn – ezt a címet viseli egy olasz újságíró könyve, mely igen kínos témát dolgoz fel: a szexuális zaklatást a Vatikán falai között. Gianluigi Nuzzi, a Corriere della Sera munkatársa és Vatikán-specialista. Már több könyvet írt a Vatikán pénzügyeiről és bürokráciájáról, amely hihetetlenül nehézkesen működik és ellenáll mindenféle reformnak.

Legújabb könyve egy különösen kellemetlen témát dolgoz fel: ez a szexuális zaklatás. Nem külföldön, hiszen közismert, hogy a Vatikán harmadik számú vezetőjét, Pell bíborost a pápa szabadságolta, mert hazájában, Ausztráliában szexuális zaklatással vádolják. Nem, ez a botrány a Vatikán falain belül megtörtént esetet mutat be.

Az áldozat egy 17-18 éves fiatalember, aki a pápai líceumba járt. Ezt X. Szent Piusz pápáról nevezték el, és a Szent Károly palotában működik.

Néhány lépésnyire a Szent Péter katedrálistól és a Szent Márta palotától, ahol a pápa lakik.

Egy lengyel diák a szerző koronatanúja, aki 2009 és 2014 között volt a pápai líceum tanulója. Kamil Tadeusz Jarzembowski szerint a szexuális zaklatás rendszeres volt a kollégiumban. Egy fiatal felügyelő járt az élen, aki előtte nem sokkal érettségizett, de továbbra is a kollégiumban lakott és élvezte a pápai líceum igazgatójának, egy püspöknek a teljes támogatását. Ez a fiatalember rendszeresen zaklatta a diákokat. Egyet közülük meg is erőszakolt a 2011-12-es tanévben. Amikor az áldozat erről jelentést tett az igazgató püspöknek, akkor az ügyet eltussolták. A püspök közölte: továbbra is teljes mértékben megbízik a fiatal felügyelőben.

Az eredendő bűn című könyv várhatóan vihart kavar majd a Vatikán körül

hiszen a szexuális zaklatás vádja már gyakran elhangzott a katolikus egyház vezetői ellen, de ennyire közel a Szent Péter templomhoz és a pápa lakhelyéhez még sohasem tapasztaltak ilyet. Vagy legalábbis nem számoltak be róla.

Ferenc pápa több ízben bocsánatot kért az áldozatoktól, és kíméletlen harcot hirdetett meg azok ellen a papok és püspökök ellen, akik hatalmukkal visszaélve szexuálisan zaklatnak fiatalkorú híveket. Véletlen egybeesés, hogy az olasz újságíró leleplező könyve pontosan akkor jelent meg amikor az egész nyugati világban végigvonul a szexuális zaklatás botránya, melyet Harvey Weinstein egykor mindenható producer bukása indított el Hollywoodban.

Washington fenntartja „egy Kína”-politikáját

0

Trump tavalyi megválasztása után decemberben fogadta Caj Jing-ven tajvani elnök telefonos gratulációját, amivel megsértette az addig szokásos protokollt, és kiváltotta Peking haragját.

Az amerikai kormány fenntartja a Tajvant nem külön országnak tekintő „egy Kína”-politikát – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásai alkalmával csütörtökön Hszi Csin-ping kínai államfőnek a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint.

Trump tavalyi megválasztása után decemberben fogadta Caj Jing-ven tajvani elnök telefonos gratulációját, amivel megsértette az addig szokásos protokollt, és kiváltotta Peking haragját, mert utóbbi Kína szerves részének tekinti a szigetet, noha

Peking és Tajpej viszonyában fenntartja az „egy ország, két rendszer” elvet.

Hszi ezzel kapcsolatban azt mondta Trumpnak a Hszinhua szerint: Tajvan kérdése a legfontosabb, egyúttal a legkényesebb ügy a kínai-amerikai kapcsolatokban.

A közös sajtóértekezleten egy másik kényes téma, a kereskedelmi kapcsolatok kérdése is szóba került. Az amerikai elnök azt mondta: „közös erőfeszítéssel kiegyensúlyozottá és kölcsönösen előnyössé tesszük a kínai-amerikai kétoldalú kereskedelmet”.

A két ország közötti kétoldalú kereskedelmi forgalom kiegyensúlyozatlansága hátrányos az Egyesült Államok számára, de – mint mondta -,

ezért nem Kínát, hanem saját hivatali elődjét, Barack Obamát hibáztatja.

Bejelentették, hogy Trump látogatása alkalmával kínai és amerikai cégek mintegy 250 milliárd dollár értékű kereskedelmi megállapodást kötöttek.

Itt a szénkorszak vége?

0

Hétfő óta tart a 23. ENSZ klímakonferencia, amelynek célja a Párizsi Megállapodás megerősítése. A németországi Bonnban a világ vezetői újabb konkrét lépésekkel szeretnék megerősíteni a 2015-ben elfogadott Párizsi Megállapodást. A tanácskozás apropóján a WWF Magyarország érdekes összeállítást készített a szénalapú energiatermeléssel kapcsolatos globális trendekről.

 

A november 16.-ig tartó nemzetközi tanácskozáson 195 ország 25 ezer küldöttje tárgyal arról, hogy miként lehet egységesen mérni a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, és hogyan kell beszámolni a nemzeti kibocsátás-csökkentési vállalások teljesítéséről.

Az egyik legfontosabb téma a szénalapú energiatermelés globális visszaszorítása, ami nem véletlen, hiszen

a szénerőművek felelősek a villamosenergia-szektor teljes globális kibocsátásának közel 70%-áért.

Emellett a szénerőművek működése komoly egészségügyi és környezeti károkat okoz, s jelentős támogatásokban részesülnek, amely hátráltatja a tiszta energiagazdálkodás felé történő átmenetet.

Nemzetközi viszonylatban jelentős visszaesés tapasztalható a szénalapú energiatermelés területén, és ennek csak egyik jele, hogy ismét nem nőtt a globális széntermelés.

Az Egyesült Államok szénerőműveinek száma hét év alatt megfeleződött, összesen már 262 szénerőmű fejezte be működését.

Kanada 2016-ban jelentette be, hogy 2030-ban bezár az utolsó szénerőmű az országban. Európai Unió több országában is hasonló trendek figyelhetők meg.

Az Egyesült Királyságban 2015-ben a szénbázison működő erőművek még a teljes villamosenergia-termelés 22%-át szolgáltatták, tavaly már csak 9%-át, s London bejelentette, hogy 2025-ben az utolsó szénerőmű is leáll a szigetországban.

Finnországban 2018-ban olyan jogszabályok bevezetése várható, amelyeknek eredményeképpen 2030-ra teljesen kivezetik a szenet az ország villamosenergia-termeléséből.

Hollandia ugyancsak a szénalapú energiatermelés 2030-ig történő kivezetése mellett döntött.

Olaszország is megválik a szénalapú energiatermeléstől, és legkésőbb 2025-ben az utolsó szénerőmű is leáll.

Magyarországon a legnagyobb üvegházhatású gáz-kibocsátónk, az egyre kevesebb nyereséget termelő Mátrai Erőmű.  A közel ötven éves ligniterőmű működtetése egyre nehezebb, az erőmű szénportüzelésű blokkjai az 1960-as években épültek, és ebből adódóan a piaci körülmények változása – a villamos energia piaci árának alakulása, a CO2-kvóták beszerzési költségeinek emelkedése – miatt jelentős mértékben csökkent az erőmű pénzügyi eredménye. „Az eladás alatt álló erőmű pénzügyi eredménye az elmúlt négy évben zuhanásszerűen csökkent, és egyre több kihívással kell megküzdenie. Az erőműnek 2021-től olyan környezet-egészségügyi és hatékonysági követelményeknek kell megfelelnie, amely miatt vagy újabb beruházásokat hajt végre, vagy be kell zárnia a lignitblokkjait” – mondta Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője. Hozzátette:

„A Mátrai Erőmű egyike az Európai Unió legrégebbi, legkevésbé hatékony és legnagyobb kibocsátású erőműveinek. A szénalapú energiatermelés értelmetlen hosszabbítása helyett mind az erőmű, mind pedig a térség átmenetére kellene összpontosítani” .

 

Évfordulós klíma-csúcs lesz Párizsban
Mintegy száz ország kapott meghívást a december 12-i One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozóra. Donald Trump amerikai elnök nem kapott meghívást, miután csak azon államok képviseltethetik magukat a legmagasabb szinten, amelyek vállalták, hogy végrehajtják a párizsi klímaegyezményben foglaltakat. Az amerikai elnök pedig júniusban jelezte, hogy kivezeti hazáját a megállapodásból, amely 2020-ban lép életbe.
Az amerikai kormány képviselői ugyanakkor jelen lesznek az egynapos csúcstalálkozón. Az ENSZ, a Világbank és a francia kormány szervezésében megrendezésre kerülő találkozót napra pontosan a párizsi klímamegállapodás két évvel ezelőtti elfogadása után tartják, arra mintegy száz országból 2 ezren hivatalosak, köztük a köz- és magánszféra mintegy 800 szereplője, finanszírozók, bankok, civil szervezetek, egyesületek, városvezetők is meghívást kaptak.

Trump arra kérte Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Észak-Koreára

0

Donald Trump amerikai elnök Pekingben arra kérte csütörtökön a kínai vezetést, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramjának feladása érdekében, szakítsa meg vele pénzügyi kapcsolatait.

„Kína gyorsan és könnyen meg tudja oldani ezt a problémát, arra kérem, hogy dolgozzon ezen nagyon kitartóan” – mondta az amerikai elnök Hszi Csin-ping kínai államfővel közös sajtóértekezletén, hozzátéve, hogy a Phenjannal szembeni nyomásgyakorlásban Oroszországra is számít.

Hszi Csin-ping pedig azt mondta: Kína elkötelezte magát amellett, hogy együttműködik az Egyesült Államokkal több nagy jelentőségű regionális és globális kérdésben, köztük az Észak-Korea okozta válság megoldásában. Kína nem adja fel azt a célt, hogy békés úton oldják meg a problémát, és tegyék a Koreai-félszigetet atomfegyvermentessé – tette hozzá.

Demonstratív amerikai hadgyakorlat a Csendes-óceánon

0

Egyszerre három repülőgép-hordozóval rendez hadgyakorlatot az Egyesült Államok, amire tíz éve nem volt példa.

Scott Swift tengernagy, az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának főparancsnoka azt közölte, hogy a hadgyakorlatot a nyugat-csendes-óceáni térségben rendezik meg szombattól jövő keddig. A manőverek pontos helyszínét nem árulta el.

„Ritka lehetőség, hogy egyszerre két repülőgép-hordozó anyahajóval tartsunk hadgyakorlatot, de még ritkább, hogy hárommal” – fogalmazott Swift.

Hangsúlyozta, hogy több repülőgép-hordozó csapásmérő képességét próbára tevő hadgyakorlat rendkívül összetett feladat, és erőteljes bizonyítéka a csendes-óceáni flotta egyedülálló képességeinek, a térség biztonsága és stabilitása iránti szilárd elkötelezettségének. Az AP amerikai hírügynökség a védelmi minisztérium meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva azt jelentette, hogy

a hadgyakorlattal a Trump-kormány eltökéltségét kívánja demonstrálni Észak-Koreának.

A manőverekben a Japánban állomásozó USS Ronald Reagan, a San Diegoban lévő USS Theodore Roosevelt és a Washington államban, a bremertoni haditengerészeti támaszponton állomásozó USS Nimitz anyahajó vesz részt.

Az ázsiai körúton lévő Donald Trump elnök a hadgyakorlattal egy időben keresi fel ázsiai körútja két utolsó állomását, Vietnamot és a Fülöp-szigeteket.

Zsidó összeesküvés volt a bolsevik forradalom, avagy miért idézi Bayer Zsoltot a Haaretz?

0

Oroszországban a jobboldalnak az antiszemitizmus régóta kedvenc vezérelve volt. A cári időkben a titkosrendőrség irányításával szerveztek pogromokat! Csak a baloldali mozgalmak vállaltak szolidaritást az üldözött kisebbséggel! Ugyanez volt a helyzet a polgárháborúban, ahol a fehérek válogatás nélkül gyilkoltak zsidókat.

Kell-e csodálkoznunk azon, hogy a parasztok szánakozás nélkül nézték, hogy a csendőrök elviszik a zsidókat a falujukból, ha visszaemlékeztek arra, hogy korábban zsidók törtek be a faluba, agyonverték a papot, és azzal fenyegetőztek, hogy a templomból mozit csinálnak?! – írta Bayer Zsolt, akit a baloldali izraeli lap a Haaretz idéz és megemlíti, hogy Bayer a Fidesz alapító tagja. Milyen szerepük volt valójában a zsidóknak a nagy októberi szocialista forradalomban és a bolsevik mozgalomban? A kérdést a Haaretz Boruch Gorinnak tette fel, aki kiállítást rendezett erről a témáról Moszkvában.

2012-ben létesült a Zsidó Múzeum és Kulturális Központ Moszkvában, amely nemrég megkapta az UNESCO tolerancia díját. Minthogy a világ most emlékezik a nagy októberi szocialista forradalomra, ezért a múzeum igazgatója elérkezettnek látta az időt, hogy erről a korábban tabunak tekintett témával is foglalkozzon. Ugyanis nyilvánvalóan nemcsak Bayer Zsolt feszegette ezt a témát, de

ezzel indokolta meg a holocaustot a náci vezérkar is.

Tehát mennyire volt jelentős a zsidók szerepe november 7-én?

A hatalomátvételt a zsidó Trockij szervezte, aki a helyi szovjet elnöke volt Petrográdban. Később ő lett a vörös hadsereg megszervezője és a bolsevik kormány első hadügyminisztere. Rajta kívül is voltak zsidók a vezérkarban: Jakov Szverdlov, aki a bolsevik párt szervező titkára volt, és akiről később egy várost neveztek el. Grigorij Zinovjev, aki a Kommunista Internacionálé vezetője volt vagyis azért volt felelős, hogy a kommunista világforradalom kitörjön. Lev Kamenyev, aki a betegeskedő Lenin helyettese volt a kormányfői poszton. Karl Radek, aki a sajtót irányította. Vagy Mojszej Urickij, a csekista (bolsevik titkosszolgálat, a Cseka) vezető, akiről elnevezték Leningrád leghíresebb terét. Gorin, a Zsidó Múzeum igazgatója tehát

egyáltalán nem tagadja, hogy a zsidók nagy szerepet játszottak a forradalomban. Utána azonban felteszi a teljesen jogos kérdést: vajon miért?

Oroszországban a jobboldalnak az antiszemitizmus régóta kedvenc vezérelve volt. A cári időkben a titkosrendőrség irányításával szerveztek pogromokat! Csak a baloldali mozgalmak vállaltak szolidaritást az üldözött kisebbséggel! Ugyanez volt a helyzet a polgárháborúban, ahol a fehérek válogatás nélkül gyilkoltak zsidókat. Különösen így volt ez Ukrajnában, ahol a nyomorgó parasztokat a fehér hatalom ráuszította a zsidókra. A zsidóknak tehát nem volt választásuk! – hangsúlyozza a kiállítás rendezője. Vagy kivándorolnak vagy megvárják amíg a fehérek végeznek velük! Így nem csoda, ha sok zsidó lépett be a bolsevik pártba. De ugyancsak sok zsidó volt a mérsékelt polgári pártokban vagy a mensevikek között, akik erős fenntartásokkal fogadták a forradalmat.

Nem volt tehát választása a cári Oroszországban élő zsidó közösségnek, amely a forradalom idején a legnépesebb volt az egész világon. Izrael természetesen akkor még egyáltalán nem létezett.

A Balfour-nyilatkozat  (angol külügyminiszter, ugyancsak 1917-ben), mely később lehetővé tette Izrael megalakulását épp az októberi forradalom előtt jelent meg. Ez tette lehetővé a zsidók csoportos kivándorlását. A polgárháborúban a zsidók többsége ugyanis azzal a dilemmával került szembe, hogy vagy meghal vagy kivándorol!

Ha maradni akart, akkor a vörösökhöz kellett csatlakoznia

– mondta Borich Gorin, a moszkvai Zsidó Múzeum igazgatója, aki kiállítást rendezett arról, hogy mi is volt valójában a zsidók szerepe az októberi forradalomban és az azt követő polgárháborúban Oroszországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK