Kezdőlap Világ Oldal 548

Világ

Izrael tiltakozik a lengyelországi antiszemita tüntetés miatt

0

Hatvanezren vonultak fel Varsóban a lengyel függetlenség napján, a szélsőjobboldali tüntetők antiszemita és rasszista jelszavakat skandáltak.

A fekete ruhába öltözött fiatal tüntetők a harmincas éveket idéző fasiszta zászlókat lengettek, és közben azt skandálták: „Ki a zsidókkal a hatalomból!”, „Fehér Európát!”. A jobboldali, populista kormány belügyminisztere annyit mondott:

„szép felvonulást láttunk”.

Amikor újságírók az antiszemita és rasszista jelszavakról kérdezték, annyit mondott: ez csak nekik probléma.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemrég Budapesten találkozott a visegrádi államok vezetőivel. Ott mindenki megígérte, hogy fellép az antiszemitizmus ellen. Lengyelországban azonban vannak ezzel problémák.

Anna Zalewska oktatási miniszter például tagadta, hogy a lengyelek is követtek volna el gyilkosságokat a holokaszt idején. Pedig a háborúban megölt zsidóknak a fele nem koncentrációs táborokban halt meg, hanem olyan helyeken, ahol lengyelek is éltek. Volt olyan település, például Jedwabne, ahol

a város katolikus fele legyilkolta a másik felét, a zsidókat.

Lengyelországban volt az első nagy pogrom a második világháború után is, Kielce városában. Ezt is tagadja a miniszter, éppúgy, mint Jaroslaw Szarek, akit a kormány a nemzeti emlékezet bizottságának vezetőjévé nevezett ki.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha a lengyel iskolás gyerekek többsége azt hiszi, hogy Auschwitzban elsősorban lengyeleket öltek meg a nácik.

Hitler-szobor miatt van botrány Indonéziában

0

Jogvédő szervezetek tiltakoztak, mert egy indonéz viaszmúzeumban Hitler-szobor mellett szelfizhettek a turisták, méghozzá az auschwitzi haláltábor fotója előtt, ahol több mint egymillió embert gyilkoltak meg a nácik.

https://www.instagram.com/p/BXjjo1sAhFK/

Indonézia a második világháború idején holland gyarmat volt. Hollandiát a németek szállták meg, Indonéziát pedig Hitler szövetségesei, a japánok. Hitlerrel kapcsolatban így nincs közvetlen történelmi tapasztalatuk, ezért

kuriózumnak számít.

A népirtás viszont létező emlék Indonéziában: a hatvanas évek közepén csaknem egymillió – jórészt kínai származású – kommunistát mészároltak. A kínaiak különben is állandó célpontjai az iszlamistáknak, akik egyre többen vannak Indonéziában is.

Hitler szobra tehát rossz üzenet, ezért követelték jogvédők az eltávolítását, hiába szerepelt a kiállításon három éve. A múzeum végül eltávolította a szobrot.

Korábban egyébként egy olyan kávézó miatt volt botrány Indonéziában, ahol a pincérek SS-egyenruhában szolgáltak fel.

A kémszoftver a terrorizmus elleni harc fő fegyvere

0

Olyan informatikai központot hoznak létre Franciaországban, amely kémszoftverekkel próbálja azonosítani a potenciális terroristákat és más bűnözőket.

Eddig a hagyományos rendőri felderítésben nem volt erre lehetőség, de most a Le Monde információi szerint hamarosan a parlament elé kerül az új törvény, amely széleskörűen alkalmazhatóvá teszi a kémszoftvert.

Ugyanakkor csak 10 millió eurót szánnak a központra, ami

szakértők szerint nevetségesen kevés.

Ezen a területen ugyanis a legjobb informatikusok dolgoznak, akiket meg kellene fizetni. Ennyiből pedig nem lehet. A francia belső elhárítás már eddig is azzal küzdött, hogy a törvény nekik ugyan korábban is lehetővé tette a kémszoftver használatát, csak épp

informatikus nem volt, aki azt kezelje.

Emmanuel Macron elnöknek prioritás a terrorizmus elleni harc, ugyanakkor fontos számára a költségvetési deficit csökkentése is. A franciák a nemzetközi együttműködés fokozását is szorgalmazzák az EU-n és a NATO-n belül. Csakhogy ez nehéz lesz, mert a legjobb szövetségesek is megfigyelik egymást.

A francia elhárítás egyik magát megnevezni nem kívánó főnöke így fogalmazta meg a nemzetközi együttműködés nagy dilemmáját: „ha ugyanolyan intenzíven kémkednénk a terroristák után, mint egymás után, akkor már sokkal előrébb tartanánk”.

Sokat köszönhetünk a külfödön dolgozóknak

0

Habár azt nem tudni biztosan, hogy hány magyar állampolgár dolgozik napjainkban külföldön, azt már igen, hogy milyen nagyságrendű hazautalásokat köszönhetünk nekik. Az Eurostat most közzétett – 2016-ban készített – adatai igen komoly összegekről számolnak be.

Durván 2­­05 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet tavaly a külföldön dolgozó magyarok hazautaltak. Az Eurostat adata szerint ennél csak nyolc ország polgárai küldtek haza több pénzt, a legtöbbet a portugálok, a magyar által hazautalt pénzösszeg majdnem ötszörösét. A képet azonban árnyalja, hogy miközben

a magyar átutalások 94 százaléka az Európai Unión belülről érkezik,

addig a portugálok esetében a hazautalások összegének a harmada az unión kívülről származik. Érdekes egyébként, hogy a lengyelek a második legnagyobb hazautalók, durván négy és félszer akkor összeggel, mint a magyarok.

Magyarországról a beérkező összegeknek csak a töredékét – mintegy 3 milliárd forintnyit utalnak ki uniós állampolgárok. Így azután az egyenlegünk igencsak szép.

Lakossági hazautalások egyenlege (2016/Millió euró)

Forrás: Eurostat

Akit érdekelnek a részletes adatok, itt böngészhet.


 

Az első erdélyi metoo-ügy eddig egy főszerkesztő lemondásával járt

A Fidesz-klienssé vált Romániai Magyar Demokratikus Szövetség közvetlen befolyása alól kikerült Transindex portál főszerkesztője indította el a lavinát egy vélt vagy valós zaklatási ügy feltárásával. A nyilvánosságra hozatal módja vagy a kiváltott reakciók miatt Kulcsár Árpád levonta a következményeket és lemondott.

A Transindex főszerkesztője egy héttel ezelőtt „Erdélyben nem merült fel senkinek a neve szexuális zaklatások kapcsán? Akkor íme egy történet” címmel közölt egy cikket. Ennek a lényege, hogy Kulcsár egyik régi barátja, Szabi felkereste, hogy írna egy cikket. Végül nem írt, helyette Kulcsár mesélt el, saját tapasztalata alapján egy történetet, amelynek lényege, hogy Váta Rólánd színész molesztálta az említett Szabit. A bántalmazott végül nem a Transindexen, hanem egy facebook bejegyzésben írt a történtekről, a többi között a következőket: „Viszont pár napja, azzal a természetes kíváncsisággal kerestem rá romániai lapokra, hogy megtudjam, kik azok, akiket szexualis zaklatással vádolnak, hogyan vannak az egyes sztorik elmesélve, karakterek leírva. Srácok, odab…tt. Tényleg, senki?

Erdély tényleg az a mesés hely, aminek a Duna TV-n tűnik, ahol az emberek családtervezési céllal közösülnek csak?

Persze, közben elítéli mindenki Weinsteint, mert ő egy g..i, és, milyen jó, hogy nálunk ilyenek nincsenek… Nincsenek, mert Váta Lóri például, ő nem olyan, ő csak nyomulós.”

Kulcsár ezzel zárja a történetet: „Ennek körülbelül nyolc éve, Szabi azt mondja, azért jött elő a történettel, mert nem ő az egyetlen szereplő, akivel szemben Váta így lépett fel, és károsnak tartja, hogy ez mindenféle következmény nélkül maradhat. Szabi elmondása szerint Váta Lóránd azóta nem kért bocsánatot.”

A cikk számtalan reakciót váltott ki és közlése másnapján a Transindex még egy tanú beszámolóját hozta le:

„Barta Máté keresett meg minket az ő történetével Váta Lórándról: röviden arról van szó, hogy több, mint két éven keresztül lakótárs voltam Váta Lórival, egészen most szeptember elsejéig.

Körülbelül fél év után kezdett el szexuálisan zaklatni,

és amikor megfenyegettem, hogy feladom a rendőrségen, akkor írt egy panaszlevelet a lakástulajdonosnak, és kidobtak a lakásomból. Az elején nem is jöttem rá, hogy ilyesmiről lenne szó, aztán próbáltam kerülni, amennyire tudtam, de ő meg egyre jobban nyomult. SMS-eseket írt, meg ilyesmi, aztán miután megfenyegettem, még jobban erőlködött, de már azt is mondta, hogy menjek el, ha nem akarom ezt csinálni. Letiltottam vagy három telefonszámát is, de folyton megváltoztatta, írt, hívott, aztán megírta a panaszlevelet és engem pedig kidobtak.”

Váta Lóránd Facebookon reagált a személyét érintő vádakra:

„Határozottan kijelentem, hogy mindkét esetet rágalomnak és a szándékos befeketítésnek tekintem.

A hamis tényeken alapuló írásokat közlő médiacsatornának ezért vállalnia kell a jogi következményeket.”

Négy nappal a Transindexben megjelent első írás után Kulcsár Árpád lemondott.

„Mindezeket figyelembe véve és a hibákat elismerve lemondok a főszerkesztői pozíciómról. Mentségemre szolgáljon, hogy sosem volt precedens arra, amit megpróbáltam, az erdélyi magyar sajtó hasonló eseteket nem tárt még fel.

Lemondásom nem valamilyen nyomásra történik, leszámítva a felém irányuló lincshangulat bizonyos nyomását.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kihátrálnék az általam felvállalt esetek mögül. Fenntartom, hogy a két megszólaló bátor személy történetét figyelmesen meg kell hallgatni. És az ellenem irányuló támadások pontosan erről terelik el a figyelmet. Ugyanakkor a Transindex garanciát vállal rá, hogy továbbra is felvállalja a bántalmazottak, szexuálisan zaklatottak eseteit.”

Román szenátus: március 15. nem lesz ünnep

0

Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak 8 szenátor támogatta, 11-en tartózkodtak, 82-en pedig a tervezet elvetésére szavaztak.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottjaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.

Az ügyben a végső döntést a képviselőház hozza meg.

Miről tárgyal Moszkvában Erdogan?

0

„Ha nincs katonai megoldás Szíriában, akkor az érintett államok vonják ki a csapataikat onnan” – ez Recep Tayyip Erdogan álláspontja. A török elnök oroszországi látogatása előtt azt is kijelentette, hogy nem érti a legutóbbi, Szíriával foglalkozó amerikai-orosz közös közleményt.

 

A Donald Trump és Vlagyimir Putyin által aláírt dokumentum leszögezi: ha nincs katonai megoldás, akkor a szembeálló feleknek tárgyalniuk kell. Mint ismert, Oroszország Bassar el-Asszad szír elnököt támogatja, az USA viszont a szíriai elnök ellenfeleit. Törökország is Asszad bukását kívánja, de az utóbbi időben már egyezteti az elképzeléseit Oroszországgal. A törökök vezérkari főnöke rendszeresen tanácskozik hármasban az orosz és az iráni fegyveres erők vezérkari főnökével.

Törökország a NATO tagja, de rakétavédelmi rendszert vásárolt Oroszországtól, amely nem kompatibilis az észak-atlanti szervezet rendszereivel. Erről is tárgyal majd Oroszországban Erdogan és Putyin. Az orosz rakétavédelmi rendszer ki van építve Szíriában, a főbb stratégiai központok körül. Emiatt minden állam légierejének kétszeresen is fontolóra kell vennie, hogy küldjön-e harci repülőgépet Szíria légterébe. Lesz tehát miről tárgyalnia Erdogan török elnöknek Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Újabb korrupciós vád a kormánypárt vezére ellen Romániában

0

Az uniós pénzek lenyúlása bűnszövetkezetben: ez az új vád, amit a korrupcióellenes ügyészség hétfőn nyilvánosan is megfogalmazott Liviu Dragneaval szemben.

A szociáldemokraták vezére különben sincs könnyű helyzetben: két éves felfüggesztett börtönt kapott már választási csalásért és egy másik korrupciós ügyben is nyomoznak ellene. Ráadásul ebben az ügyben aktívan érintett az EU is, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szintén vizsgálódik az ügyben.

Miről van szó ?

Liviu Dragnea Teleorman-megye első számú embere volt 2002 és 2012 között. A vád szerint ebben az időszakban kialakított egy leleményes szisztémát az uniós pénzek lenyúlására. Erre a célra a megye nagy szolgáltató cégeit használta fel. Ezek a szolgáltató cégek kapták meg az európai pénzeket, amelyet aztán szép csendben visszautaltak Liviu Dragneanak és bizalmi embereinek. Felmerült az a gyanú is, hogy Dragnea tulaj volt néhány nagy szolgáltató cégben. Az érintett természetesen mindent tagad, de a korrupcióellenes ügyészség már lecsukatott volt kormányfőt és több egykori minisztert is.

Ezért Liviu Dragnea pártja kampányt indított a korrupcióellenes ügyészség ellen. Azt szeretnék elérni, hogy menesszék a mostani vezetőt és az újat már ne a köztársasági elnök, hanem a parlament nevezzen ki, ahol amúgy is a kormánypárt van többségben. A közvélemény ebben a kérdésben nincs a kormány oldalán: az elmúlt napokban hatalmas tüntetések voltak Romániában azért, hogy ne enyhítsék a korrupcióellenes törvényeket. Az Európai Unió és az Egyesült Államok több ízben is jelezte, hogy maximálisan támogatja a korrupcióellenes ügyészség munkáját Bukarestben.

A két évvel ezelőtti párizsi mészárlásra emlékeztek Franciaországban

0

Két évvel a párizsi merényletsorozat után Franciaország változatlanul fő célpont – nyilatkozta a belső elhárítás főnöke. Ezzel párhuzamosan országszerte megemlékeztek a 2015-ös franciaországi terrortámadásokról.    

Két évvel ezelőtt 130 embert öltek meg és több százat sebesítettek meg az Iszlám Állam terroristái, amikor egy koncerttermet és kávézókat támadtak meg Párizsban. Hétfőn Emmanuel Macron francia elnök elődjével, Francois Hollande-dal együtt ellátogatott a merényletek helyszíneire, hogy megemlékezzenek a terrorizmus áldozatairól. Macron elnök számára a terrorizmus ellenes harc abszolút prioritásnak számít, már csak azért is, mert tudja: honfitársai elvárják tőle a biztonságot.

Ebből kifolyólag még júniusban leváltotta a belső elhárítás főnökét. A francia belbiztonsági szolgálat (DGSI) új vezetője a megemlékezésen adta első interjúját a párizsi Le Figaronak: Laurent Nunez szerint

Franciaország ma is első számú célpont az iszlamista terroristák szemében.

„Elsősorban a hazai iszlamista terroristáktól tartunk. Nem kizárt persze, hogy egész terrorista osztagot dobjanak át Európába az Iszlám Állam területéről, de ennek kisebb a valószínűsége. A fő veszélyt azok az iszlamista fiatalok jelentik, akik merényletekre készülődhetnek Franciaországban” – hangsúlyozta a belső elhárítás főnöke. Hozzátette:

Lehet, hogy van távirányítás, lehet, hogy nincs, de a veszély fennáll. 

Laurent Nunez arra is felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam (ISIS) meggyengült: nemrég két fővárosát Rakkát és Moszult is elveszítette. Vezére, Abu Bakr al-Bagdadi a hírszerzői jelentések szerint jelenleg szunnita törzsek között rejtőzik Irakban. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egyre erősödik az al-Kaida tevékenysége. Az ISIS eredetileg az al-Kaida iraki szárnyaként alakult, és az amerikaiak iraki bevonulása után erősödött meg, kihasználva a síiták és szunniták közti ellentéteket, valamint azt, hogy a feloszlatott iraki hadseregből sok tábornok átállt hozzájuk. Azért szakadt ketté a terrorszervezet, mert az al-Kaida vezetője ellenezte, hogy az ISIS iraki és szíriai szárnya egyesüljön.

Szélsőjobboldali tüntetés Varsóban, antiszemita és muszlimellenes jelszavakkal

0

A függetlenség napján több mint 60 ezren vonultak fel a lengyel fővárosban, követelve a Fehér Európát. Gyakran elhangoztak iszlámellenes és antiszemita jelszavak abban az országban, ahol a holokauszt idején több millió zsidót öltek meg.

A jobboldali kormányzat sok rendőrt vezényelt az utcára, hogy elzárja a felvonulókat a lakosságtól, mivel korábban a szélsőjobbos tüntetők gyakran összecsaptak az ellenük felvonulókkal.  Most nem történt incidens – mondta elégedetten Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter. Önt nem zavarták a szélsőséges, antiszemita és iszlám ellenes jelszavak?- tudakolták tőle az újságírók. A belügyminiszter válasza:

csak Önöknek voltak szélsőségesek, mert Önök nem újságírók, hanem politikai aktivisták!

Krakkóban Jaroszlaw Kaczynski mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a lengyel kormányzat csakis akkor számíthat sikerre az Európai Unióval szemben, ha erőt mutat fel. Lengyelország valódi vezetője azt állította, hogy ellenségei gyűlölik a fennálló rendszert a közép-európai országban.

Hazaérkezett a függetlenség napjára Donald Tusk is, jobboldali liberális politikus, aki korábban Lengyelország miniszterelnöke volt, jelenleg pedig az Európai Tanács elnöke. Őt a mostani Kaczynski-rendszer anyagi erőforrást nem kímélve igyekszik befeketíteni. Tusk a beszédében azt emelte ki, hogy mosolyogni kell és örülni a független Lengyelországnak.

Az igazi függetlenség a személyi szabadság-

hangsúlyozta a liberális politikus, aki egyértelműen szembenáll Lengyelország jelenlegi nemzeti populista kormányzatával. Ők ugyanis jóindulattal tekintenek a szélsőjobbos tüntetőkre, akik antiszemita és iszlámellenes jelszavakkal vonultak fel Varsóban a függetlenség napján.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK