Az orosz titkosszolgálat behálózta Donald Trumpot – állítja Luke Harding, aki 2007 és 2011 között a londoni The Guardian moszkvai tudósítója volt, s most könyvet adott ki arról, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke és az orosz titkosszolgálat között „különleges kapcsolat áll fenn.”
Luke Harding az egyetlen újságíró, aki találkozott Christopher Steele brit titkosügynökkel, aki egy 35 oldalas jelentést tett közzé arról, hogy az orosz titkosszolgálat hogyan támogatta Donald Trump megválasztását.
Mikor kezdődött ez a „különleges kapcsolat” Trump és az orosz titkosszolgálat között?
A KGB valószínűleg 1977-ben figyelt fel Donald Trumpra, amikor a milliárdos vállalkozó nőül vette a csehszlovák Ivanát. Aztán jött a nevezetes moszkvai utazás 1987-ben, ami után kezdett el Trump arról beszélni, hogy a politikában a helye. Egyidejűleg akkor vetette fel, hogy épülhetne egy Trump-torony Moszkvában is. Erre egyébként még tavaly januárban, a választási kampányban is visszatért.
Trump sokat tanult az oroszoktól és személyesen Vlagyimir Putyintól, aki maga is a KGB ezredese volt. Mindenekelőtt azt, hogy
a hazugság olyan munkaeszköz, amely nagyon sok esetben beválik. Trump pedig briliáns politikus és remekül használja a médiát –állítja a brit szerző.
Mi lesz ezután hiszen Washingtonban vizsgálat folyik Trump ellen az orosz kapcsolatai miatt?
„Szerintem Trump előbb vagy utóbb ki fogja rúgni Mueller különleges ügyészt, aki a vizsgálatot vezeti! Nem tehet mást hiszen az ügyész jelenleg a fiát, ifjabb Donald Trumpot és a vejét, Jared Kushnert faggatja. Ha kiderül, hogy milyen is volt a különleges kapcsolat az oroszok és Trump között, akkor az USA eddig nem látott alkotmányos válságba kerül hiszen az elnöke együttműködött egy másik állammal méghozzá nem is akármelyikkel, Oroszországgal!” –nyilatkozta Luke Harding a párizsi Le Monde-nak abból az alkalomból, hogy könyvet adott ki Donald Trump orosz kapcsolatairól.
Az Európai intézmények szombaton megállapodtak a 2018-as költségvetésben – mint az erről kiadott közlemény leszögezi: a büdzsé a Juncker-Bizottság politikai prioritásait és szándékait tükrözi.
Az Európai Unió 2018-as költségvetésének nagyobb része a munkahelyteremtésre – ezen belül is főként a fiatalok munkához jutásának támogatására, valamint a növekedés ösztönzésére, továbbá a stratégiai beruházásokra és a konvergenciára megy el. Emellett folytatódik a migrációs kihívások megfelelő kezelése és támogatása, mind az Unió területén, mind pedig azon kívül.
Günther Oettinger, költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős német uniós biztos. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Günther H. Oettinger a költségvetésért felelős biztos szerint
„Ez mindenki költségvetése, több munkahelyet teremt, gyorsítja a növekedést, előmozdítja a beruházásokat. Segít a fiataloknak a munkához jutásban, s biztonságosabbá teszi európát. Minden elköltött cent hatékonyan segíti a hozzáadott érték növelését.”
Az uniós költségvetési tervezetben minden finanszírozandó program mellett két összeg szerepel: a kötelezettségvállalási, illetve a kifizetési előirányzat. (Kötelezettségvállalási előirányzat az adott évben szerződésben leköthető források, míg a kifizetési előirányzat a ténylegesen kifizetett összegek.)
A Parlamentnek és a Tanácsnak még formálisan is rá kell majd bólintaniuk a büdzsére.
Zimbabwe kormányzó pártja elmozdítja elnöki posztjáról a 93 éves Robert Mugabét – közölte a Reuters hírügynökséggel a párt egyik vezetője, Chris Mutsvangwa, egy háborús veterán. Korábban azt tudatták, hogy a házi őrizetbe került – de nyilvános programon azóta már részt vett – zimbabwei elnök az őt megpuccsoló hadsereg vezetőivel találkozik, egy katolikus pap moderálja a tárgyalást.
Egyre fokozódott és fokozódik a nyomás Mugabén.
Több tízezren tüntettek szombaton Hararéban – a tömeg részint így kívánta megünnepelni a Mugabe ellen végrehajtott puccsot, részint követelte az elnök lemondását. Mugabe szerdai házi őrizetbe helyezése óta nem hajlandó erre. A felvonulók az elnöki hivatalhoz és rezidencáhpz vonultak, skandáltak és plakátokat tépdestek le az út mentén.
Nem csak ők, Mugabe Zanu-PF pártjának vezetői közül is a legtöbben az elnök távozását szeretnék. A tíz pártvezető közül kilenc emellett foglalt állást a szombati központi bizottsági szavazáson.
A BBC harare-i tudósítója szerint
Mugabe számára már nincs visszaút.
Az irányítás kezd kikerülni az uralkodó Zanu párt kezéből, s egyre nagyobb a nyomás egy átmeneti kormány megalakítására, amelyben az ellenzék is helyet kell kapjon.
Mugabe azzal indokolja a ragaszkodását az elnöki poszthoz, hogy ha lemondana, azzal legalizálná a puccsot. Ugyanakkor a hadsereg tagadja a puccs tényét, s nagy a nemzetközi nyomás a helyzet békés, jog szerinti rendezésére – jelentette Zimbabwéból a BBC.
Akárhogyan is fordulnak a dolgok, egy biztos: az afrikai országban egy történelmi korszak zárult le Robert Mugabe letartóztatásával. Vajon milyen szerepet játszott Mugabe bukásában például Kína? Erre is kitér legfrissebb elemzésünk.
Vajon mi vár most arra az országra, amelynek élén Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátora állt vagy inkább ült? Erre is választ ad munkatársunk elemzése.
Ha pedig az afrikai országra magára kíváncsi, nagyon sok tényt és érdekességet megtudhat ebből a cikkünkből.
Meghalt José Manuel Maza, Spanyolország 66 éves legfőbb ügyésze, aki a katalán vezetők elleni vádemelésben is fontos szerepet vitt. Egy Buenos Aires-i konferencián vett részt, fertőzést kapott, kórházba került, de az életét már nem tudták megmenteni – jelentették a nemzetközi hírügynökségek.
Az elhunyt legfőbb ügyészt a legfelsőbb bíróság ügyésze, Luis Navajas helyettesíti – jelentette a Euronews, hozzátéve: az új legfőbb ügyészt a kormány jelöli majd ki, személyét az igazságszolgáltatási tanácsnak kell jóváhagynia, majd a király nevezi ki.
José Manuel Maza emelt vádat a katalán elnök és menesztett kormánya ellen. A vádemelést akkor azzal indokolta, hogy
„Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én.”
Carles Puigdemont elnök és a vele együtt Brüsszelben tartózkodó négy másik leváltott katalán kormánytag azután feladta magát a belga rendőrségen. Jelenleg Brüsszelben várnak a döntésre, hogy kiadják-e őket Spanyolországnak.
A többi kormánytag előzetes letartóztatásba került, több függetlenségpárti katalán politikus pedig szabadlábon várja, hogy megkezdődjék a büntetőpere.
„A bolsevizmus visszatért és van miért aggódnunk” – címmel jelentetett meg egy terjedelmes írást a The Washington Post című lapban Anne Applebaum, amerikai történész, író. Írásának egyik fejezete a többek között Orbán Viktorról is szól. Az, amelyik a következő címet viseli: A neo-bolsevikok.
A szerző példákat sorol az általa ténylegesen marxistának tartottakra, mint írja, Spanyolországban és Görögországban erős párttá szerveződtek, Nagy Britanniában a Munkáspárt jelenlegi vezetője, Jeremy Corbyn is a szovjetbarát baloldalról érkezett, s az USA-ban is megtalálhatók a Demokrata Párt mentén, valamint egyetemi kampuszokon. Ám bármennyire is divatos a baloldal egyes körökben, hatalma nincs, s nem is volt képes valódi forradalomra. Napjaink legbefolyásosabb bolsevikjai – akik
Leninhez és Trockijhoz hasonlóan a politikai szélsőségek farvizén indultak, mára hatalomra jutottak és valódi befolyásra tettek szert számos nyugati országban – nagyon is különböző politikai hagyományokból jöttek
– hökkenti meg az olvasókat a szerző, akiknek szavait a lapban két politikus képe illusztrálja e helyen: Marine Le Pen francia szélsőjobbos politikusé és Orbán Viktor magyar miniszterelnöké.
„Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jroslaw Kaczynski: habár őket gyakran széljobbosként vagy alt-right-ként emlegetik, valójában neo-bolsevikok, akiknek kevés közük van ahhoz a jobboldalhoz, amely a II. Világháború óta a nyugati politika része, és nem kapcsolódnak a mai konzervatív pártokhoz sem”
– szögezi le Applebaum. A kontinentális Európában megvetik a kereszténydemokratákat, akiknek a bázisa az egyház, s akik a II. Világháború borzalmai után a moralitás visszahozását célozták meg. S nincs semmi közük az angolszász konzervativizmushoz sem, amely a szabad piaci gazdaság, a szólásszabadság és a burke-i liberális konzervativizmus szószólója. Akár a német vagy a holland kereszténydemokratákat, akár a brit Torykat, az amerikai republikánusokat, a kelet-európai konzervatívokat vagy a francia gaullistákat vesszük, a háború utáni nyugati konzervatívok egytől egyik a képviseleti demokrácia, a vallási tolerancia, a gazdasági integráció és a nyugati szövetség az elkötelezett hívei.
Ezzel szemben az új jobboldal vagy alt-right neo-bolsevikjai nem akarják konzerválni vagy megőrizni azt, ami van. Nem követik a burke-i utat, ők olyan radikálisok, akik meg akarják dönteni a meglévő intézményeket.
A Lenin és Trockij által ajánlott fals és félrevezető jövőkép helyett ők a múlt fals és félrevezető vízióját kínálják. Olyan világot idéznek meg, amelyben etnikailag és faji alapon tiszta nemzetek vannak, a régi hagyományok szerinti gyárak működnek, a hagyományos férfi-női hierarchiák az uralkodók és a határok átjárhatatlanok. Ellenségnek tekintik a homoszexuálisokat, a faji és vallási kisebbségeket, az emberi jogok szószólóit, a médiát és a bíróságokat. Sokszor nem valódi keresztények, inkább cinikusok, akik a „kereszténységet” törzsi azonosításként veszik, ezzel különböztetve meg magukat ellenségeiktől:
ők a „muzulmánok” ellen harcoló „keresztények”, vagy ha nincsenek muzulmánok kéznél, akkor a „liberálisok ellen mennek.
Szélsőséges mértékben adaptálták Lenin kompromisszumot nem tűrő hozzáállását, a társadalmi csoportok antidemokratikus felosztását és gyűlölettel teli rátámadását az „illegitim” ellenfeleikre. A hatalmon lévő lengyel illiberális nacionalista Jog és Igazságosság pártja a lengyeleket „igaz lengyelekre” és „lengyelekre a legrosszabb fajtából” csoportokra osztja. Trump „igazi” amerikaiakról beszél, ellentétükként pedig az „elitet” emlegeti.
Stephen Miller, Trump beszédírója a közelmúltban a „kozmopolita” kifejezést használta egy keményen kérdező újságíróra, ami a zsidók közkedvelt sztálinista „beceneve” volt.
Meglepő módon, már a briteknél is megkezdődött a leninista nyelvezet használata: amikor 2016-ban egy bíró kimondta, hogy a Brexit népszavazás eredményét a Parlamentnek meg kell erősítenie, a xenofób kilépés-párti Daily Mail vezető anyagában bírák képeit hozta le azzal az aláírással, hogy „Az emberek ellenségei”.
Donald Trump első száz napja kaotikus és kiszámíthatatlan volt. Trump Twitter fiókjában az „amerikai emberek ellenségei” kifejezést használta, habár kétséges, hogy értette a történelmi kontextusát, a körülötte lévő emberei közül sokan bizonyára. Steven Bannon (megj.: Trump nemrég távozni kényszerült főtanácsadója), Stephen Miller és páran mások Trump közvetlen környezetében pontosan tudják, hogy egy ambiciózusabb cél eléréséhez vezető út első állomása csupán a politikai ellenfelek legitimációtól való megfosztása az „elitista” és „nem-amerikai” kifejezések sulykolásával, valamint a sajtó megcímkézésre, mint „álhír-terjesztő”.
Ha komolyan vesszük azt, amit ezek a szélsőségesek mondanak, akkor a végcéljuk olyan, amelyet a bolsevikok is megértettek volna: a meglévő politikai rend szétrombolása, beleértve az amerikai alkotmányt.
Bannon még 2013-ban szólított fel egy washingtoni konzervatív gyűlésen egy olyan „virulensen establishment-ellenes” és „lázadó” mozgalom elindítására, amely „szétveri ezt a várost, benne a progresszív baloldallal és az intézményesített republikánusokkal”. És mi jogosít fel egy olyan elnököt erre, aki nem több szavazattal lett elnök? Ez is ismerős: az „emberek” – írja a szerző, hozzátéve azt a Trump idézetet, mely szerint „átruházom a hatalmat rátok, az amerikai emberekre, elvéve azt Washingtontól”.
Ez nagyon is hasonlít a proletáriátus diktatúrájára, arra a mozgalomra, amely egykor Marxizmus úgy tartotta, átveszi a hatalmat a világban.
Lipcsében a bíróság helybenhagyott egy olyan, konkrét ügyben hozott döntést, amelynek értelmében a rendőrség kötelékében nem szolgálhat a nácizmussal szimpatizáló ember.
Az ügyben érintett rendőr teste tele volt neonáci tetoválással, magára varratta egyebek között a II. Világháború után az országban betiltott náci indulót, a Horst Wessel Lied-et is. Számtalan náci emléktárgyat is találtak a lakásában végzett házkutatás során.
A bíróság most kimondta: nem szolgálhat a rendőrség kötelékében olyan ember, aki alkotmányellenes nézetekkel szimpatizál.
A rendőr szakszervezet üdvözölte a döntést. Szóvivője úgy nyilatkozott, hogy hosszú idő után most végre egyértelmű határozat született. Az eltávolított rendőr kollégái ugyanis folyamatosan jelezték, hogy őket zavarják társuk neonáci tetoválásai, de a parancsnokok nem tettek semmit mondván, hogy ez személyes ügy.
Nemrég a német hadseregből is kitettek egy neonáci hadnagyot, aki laktanyai szobájában a Wehrmacht emléktárgyait őrizgette.
Újabb hírek érkeztek az elmúlt napokban a médiában gyakran szereplő Szaúd-Arábiából. A legfrissebb, hogy az idős és beteg Szalmán bin Abd al-Azíz Ál Szaúd uralkodó a jövő héten bejelenti, hogy átadja a hatalmat fiának, Mohamed bin Szalmán koronahercegnek. Legalábbis ezt közölte a brit Daily Mailnek adott interjúban egy jólértesült szaúdi potentát.
Szalmán király „olyan lesz mint Erzsébet királynő” – vázolta fel az udvar terveit a brit lapnak a kiszivárogtatásra kijelölt fontos személy. Mohamed herceg hozná meg a döntéseket minden fontos kérdésben.
Ezért sújtottak le a renitens hercegekre és miniszterekre Szaúd-Arábiában az elmúlt napokban. A hírek szerint a lefogott hercegek és oligarchák akkor szabadulhatnak, ha lemondanak a vagyonuk 70%-ról az államkincstár javára.
Mit jelenthet a váltás a királyság élén? Azt, hogy Szaúd-Arábia – az USA-val és Izraellel szövetségben felveszi a harcot Iránnal szemben. Ez már zajlik Jemenben, de most új hadszíntér lehet Libanon. A Hezbollah síita milícia Irán fontos szövetségese. Őket akarja meggyengíteni Mohamed herceg, aki egyben hazája hadügyminisztere is. Ezért jelentette be lemondását Hariri libanoni miniszterelnök éppen Szaúd-Arábiában.
A formálódó szaúdi-amerikai-izraeli szövetséget jelzi, hogy először adott interjút az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke egy szaúdi lapnak. Ebben kijelentette: hajlandóak megosztani az Iránnal kapcsolatos információkat Szaúd-Arábiával.
Mohamed herceget Kuvait uralkodója „Dühös bikának” nevezte. Arra célzott, hogy Szaúd-Arábia óvatos öreg nemzedékével szemben, Mohamed általános háborút robbanthat ki Iránnal és szövetségeseivel szemben. Jemenben látszik, hogy a győzelmi esélyek nem a legjobbak.
Tízezrek gyülekeznek a zimbabwei fővárosban, nyomatékot adva a követelésnek, hogy mondjon le a házi őrizetben lévő elnök. A tüntetést a Robert Mugabét megpuccsoló katonaság is támogatja, a BBC helyi tudósítója azt jelentette, hogy a tömeg éljenzi a katonákat. Mugabe ellen fordultak a kormányzó Zanu párt egyes csoportjai és a veteránok is.
A 93 éves Mugabe napok óta háziőrizetben van, de pénteken a nyilvánosság elé állt – Hararéban részt vett egy egyetemi diplomaosztó ceremónián.
A katonaság tudatta, hogy tárgyalásokat kezdett az országot immár 37 éve vezető Mugabéval, aki ellen a hatalmi harc eszkalálódása után fordult.
Akárhogyan is alakulnak a dolgok, egy biztos: az afrikai országban egy történelmi korszak zárult le Robert Mugabe letartóztatásával. Vajon mi vár most arra az országra, amelynek élén Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátora állt vagy inkább ült? Erre is választ ad munkatársunk átfogó elemzése.
Ha pedig az afrikai országra magára kíváncsi, nagyon sok tényt és érdekességet megtudhat ebből a cikkünkből.
Megszólaltatta az amerikai közvéleményt befolyásolni hivatott orosz trollhadsereg egyik volt tagját az NBC. Vitalij Beszpalov azt mondja, 2014-ben több tucat fiatal társával együtt egy szentpétervári irodaházban írt valótlan híreket, és terjesztette őket hamis közösségi média-profilokon keresztül – tudósít a Euronews.
A hamis fiókokhoz fiatal orosz lányok képeit használta, mint mondta, ezek hozták a legtöbb megosztást. Naponta átlagosan húsz hamis hírt vagy videót rakott ki, amelyet aztán a trollhadsereg bloggerei és a fiktív közösségi média-felhasználók osztottak meg. Vitalij Beszpalov szerint csak
a Kreml állhatott a tevékenységük mögött, és ezek a műveletek ma is zajlanak.
Az NBC riportere megpróbált bemenni az állítólagos trollfarmra, ahonnan minősíthetetlen hangnemben küldték el.
A Facebook kongresszusi meghallgatásán kiderült, hogy az orosz trollhadsereg két év alatt nyolcvanezer poszttal árasztotta el a közösségi hálót, amelyek húszmillió amerikait értek el – idézi a Euronews az NBC összeálítását, amelyben megszólal egy közösségi média-szakértő is, aki szerint
ezek a trollfarmok olyan mennyiségű tartalmat és hashtaget képesek előállítani, amely eltorzítja az organikus párbeszédet.
Még mindig rengeteg találgatás van azt illetően, hogy mi késztette a zimbabwei hadsereget Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátorának eltávolítására. Ugyanis az országban zajló hatalmi harcok az államcsíny csupán egyik okát jelenthetik, hiszen Zimbabwe gazdasági helyzete és a külföldi szereplők szintén közre játszhattak az események kialakulásában.
Afrika éléskamrája
Robert Mugabe diktátor uralma alatt – bővebben lásd az előző cikkünket – Zimbabwe egy teljesen paradox országgá vált, mivel az ásványkincsek (arany, gyémánt és platina) meg a megművelhető földek terén óriási tartalékokkal rendelkezik, ugyanakkor a világ tíz legszegényebb országa között tartják számon. Az 1990-es években indított “teljes gazdasági felszabadítás” nevű program hihetetlen méretű károkat okozott az államban. A farmokat szétosztották, a nagyvállalatok többségét bezáratták, a szociális rendszert pedig teljesen felszámolták. Egyes becslések szerint a munkanélküliségi ráta 95 százalékos. Az egészségügyi ellátás szinte megszűnt létezni, pedig a tizenhárommilliós lakosság majd egynegyede HIV-fertőzött. 10 százalék feletti a csecsemőhalandóság és a születéskor várható élettartam 60 év.
A zimbabwei gazdaság pedig többször bekerült a Guinness rekordok könyvébe, igaz, nem éppen pozitív értelemben. Az inflációs ráta 2006-ban közel 1000% volt, 2007 májusában pedig már 3800% körül mozgott. A hiperinfláció megfékezése érdekében 2009. április 12-én határozatlan időre felfüggesztették a zimbabwei dollár használatát, helyette engedélyezték az amerikai dollárt, az eurót, az angol fontot, valamint a dél-afrikai randot, 2015-től pedig a kínai jüant is. 2013-ban a pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kifizetések után a kormánynak mindössze 217 dollárja maradt az államkincstárban. A Cato Intézet tavaly például azt írta, hogy szerintük mindenki rosszul tudja Zimbabwe inflációs rátáját, mert az 2008-ban valójában
89,7 trilliárd (!), azaz 89 700 000 000 000 000 000 000 százalékos volt.
A 100 ezer milliárd címletű zimbabwei dollár. A kép forrása: Wikimedia Commons.
A 2017-es esztendő szintén nem a zimbabwei gazdaság éve volt, sőt, sok tekintetben felülmúlta a korábban abszolút mélypontnak tartott 2008-at. Idén ugyanis páratlan méretű aszály sújtotta az országot, amely teljesen padlóra taszította a három legfontosabb bevételi forrást: a dohány-és kukoricatermesztést, illetve a nemzeti parkokat.
Mugabe, vagy legalábbis a hozzá közel álló emberek, elképesztőnél elképesztőbb módszerekkel igyekeztek javítani az ország gazdasági helyzetén. A nemzeti parkokból árusították ki az állatokat, például 60 elefántot adtak el Kínának, vagy a „költségcsökkentés érdekében” oroszlánokat lőttek ki. Mugabe megpróbálta ismét bevezetni a saját valutát, de a végén mindig visszakoznia kellett a tüntetések miatt, mivel a lakosság egyszerűen úgy vélte, hogy ezzel csak megismétlik a korábbi összeomlást. Sőt, pár nappal a puccs előtt az a hír járta be a világsajtót, hogy a zimbabweiek tömegével kezdtek el bitconba, a digitális, rendkívül kockázatos valutába befektetni.
„Ha van 500 dollárom a bankban, soha nem fogom visszakapni, és végül elveszítem az egészet. A bitcoinom értéke azonban napról napra növekszik”
– fogalmazott az egyik zimbabwei lakos.
Egy kínai csapatszállító. Lényegében az egész puccsot kínai fegyverekkel hajtották végre. (MTI/EPA/Aaron Ufumeli)
Zimbabweról szóló korábbi elemzések gyakran figyelmeztettek: kívülről úgy tűnik, hogy a hadsereg az országot irányító ZANU-PF párt elkötelezett híve, ám ez a támogatottság valójában csak addig tart, amíg a központi kormányzat képes állni a katonai kiadásokat. Dacára a rossz gazdasági helyzetnek és a nemzetközi fegyverembargónak, Zimbabwe igencsak szeret fegyverkezni. Elsősorban Kínától vásárol hadianyagot, de rendelkezik akkora hadiiparral, hogy az afrikai országoknak és különböző milíciáinak, mint például a szudáni vagy a kongói, ad el fegyvereket. Ám a gazdasági válságok még a katonai szektort is elérték: gondok jelentkeztek a katonatisztek kifizetésénél, csökkent a fegyverimport és a függetlenségi háború veteránjainak a befolyása is mérséklődött a hadseregen belül.
Kína nélkül mit értek én…
A zimbabwei államcsínnyel kapcsolatban alighanem a legérdekesebb rész a „kínai szál” lehet. Ugyanis a puccs mögött álló – legalábbis a fő szervezőnek tartott – Constantino Chiwenga vezérkari főnök azután beszélt a katonai beavatkozás lehetőségéről, hogy visszatért Kínából. A kínai kormány is elismerte a találkozó tényét, de szerintük „semmi érdekes” nem történt, csupán az évtizedek óta zajló katonai együttműködésekről, kiképzésekről és „rutinokról” volt szó.
„Kína és Zimbabwe jóban-rosszban barátok”
– nyilatkozta Chiwenga.
Ugyanúgy felbukkantak olyan ellenőrizetlen hírek is, hogy a nemrég elüldözött Emmerson Mnangagwa alelnök – aki korábban Pekingben és Nankingban kapott katonai kiképzést, és sokak szerint sokkal jobb kapcsolatokat ápol a kínaiakkal, mint Mugabe – Kínába is eljutott. A pekingi kormány eddigi reakciói szintén érdekesek. A Kínai Kommunista Párt (KKP) angol nyelvű szócsövének tartott Global Times inkább tudomásul vette, semmint elítélte a zimbabwei eseményeket. Peking Mugabe melletti kiállása helyett arról beszélt, a „kínai-zimbabwei kapcsolatok „felülkerekednek majd az ország belpolitikai zavarain”.
A kínai indoklás szerint azért kapta meg a Konfuciusz–békedíjat, mert „Mugabe sokat tett az afrikai kontinens békéjéért, valamint a 91 éves vezető rendet és gazdasági fellendülést hozott.” A kép forrása: Wikimedia Commons.
Valószínűleg valóban nem arról van szó, hogy Kína megtervezte volna a puccsot vagy utasította volna az afrikai hadsereg Mugabe eltávolítására. Sokkal inkább az történt, hogy Chiwenga a kínai útja során megpedzegette egy puccs lehetőségét: Kína vagy elfogadja az akciót, vagy továbbra is kiáll az elnök mellett, ezzel kockáztatva minden korábban elért eredményt és üzleti kapcsolatokat. A kínai vezetés inkább pragmatikusan állt hozzá a kérdéshez, és elfogadta – vagy inkább beletörődött – a zimbabwei elnök eltávolításába. Még akkor is ha Mugabe-t Hszi Csin-ping kínai elnök „Kína örök barátjának” nevezte, sőt, 2015-ben még a „kínai béke-Nobel-díjat” is neki adományozták.
Ez pedig igencsak kemény pofont jelent a ZANU-PF-nek, hiszen hangoztatták a világ felé, hogy „a kínai-zimbabwei barátság” megbonthatatlan és az, hogy Mugabe – a számtalan nemzetközi szankció ellenére – hatalmon tudott maradni, nos az csak Kínának intenzív Afrika-politikájának volt köszönhető. Ez többek közt azt jelenti, hogy Peking – a nyugati országokkal és pénzintézetekkel ellentétben – nem pénzt ad az afrikai kormányoknak, hanem fejleszti az infrastruktúrájukat, olcsón adja el a termékeit, szakembereket képez ki, vagy különböző építkezési projekteket valósít meg. A kínai segély és üzlet azért csábító az afrikai vezetőknek, mert a kínai vezetés nem kér cserébe semmiféle politikai reformot és demokratikus gesztust, „csupán” nyersanyagokat és diplomáciai támogatást a nemzetközi fórumokon.
Kína húsz legfontosabb befektetési célterülete.
Peking Hararéval pedig különösen szoros kapcsolatot épített ki. Oroszországgal együtt megakadályozta, hogy 2008-ban keményebb ENSZ-szankciókat vezessenek be Zimbabwe ellen. Az afrikai ország exportjának 27,8 százaléka Kínába irányul. A kínai szakemberek jelen vannak a zimbabwei élet minden területén: mezőgazdaság, szolgáltatások, bányászat, sőt, még a Zimbabwei Légitársaságban is Kínában végzet afrikai pilóták és utaskísérők dolgoznak. A kínai állampolgárok számát több tízezerre becsülik. 2000 és 2015 között a kínaiak mintegy 150 fejlesztési projektet valósítottak meg az afrikai államban. Miután pedig két évvel ezelőtt Hszi Csin-ping elnök az afrikai országban járt, Kína 46 millió dollárnyi pénzügyi segélyt ajánlott fel az új zimbabwei parlament megépítésére, egy milliárd dollárt a kelet-afrikai ország energetikai projektjeire, megépítette Zimbabwe katonai akadémiáját és a főváros egyik bevásárlóközpontját.
Zavar az erőben
Ennek ellenére korántsem volt felhőtlen a két ország viszonya. A legtöbb probléma az országban lévő kínaiakkal kapcsolatban alakult ki. Sok zimbabweit megaláznak a kínai munkáltatók, akik nem tartják be a munkavédelmi, környezetvédelmi előírásokat. Az elmúlt években nem egyszer előfordult, hogy kínaiakat támadtak meg vagy kínai üzleteket fosztottak ki. Országos szinten szintén egyre nagyobb a szkepszis Kína irányában: egy tavaly végzett közvéleménykutatás szerint bár a zimbabwei lakosok 48 százaléka nagyon pozitívnak értékelte a kelet-ázsiai ország szerepét,
31 százalékuk nagyon negatívnak ítélte, és egy másik kérdésre válaszolva 30 százalékuk szerint a kínaiak „nagyon rossz munkát” végeznek.
Az ilyenfajta bizalmatlanságok nemcsak a zimbabwei, hanem a kínai oldalon is kialakultak. Tavaly már törtek ki zavargások Zimbabwéban, de Peking nem sietett kiállni Mugabe mellett. Akadoztak a segélyek és kölcsönök is. A kínai vezetés egyre nyugtalanabbul figyelte a Grace Mugabe – az elnök feleségének – hatalomkiépítését és a „G40-es frakció” megerősödését, akik közül többen kritizálták a kínaiakat a túlzott befolyásuk miatt. Gyakran azt mondták, hogy
„Kína már lényegében újrakolonizálta Zimbabwét”.
Különösen az szólaltatta meg a vészcsengőket a kínai döntéshozók fejében, amikor a 2008-ben bevezetett – de sokáig figyelmen kívül hagyott – kvázi államosítási törvényt elkezdték a gyakorlatban is megvalósítani, kínai bányászcégeket állítva bíróság elé vagy söpörve ki az országból.
Csakhogy, ha Pekingnek valóban szerepe volt a zimbabwei puccsban – akkor tőle szokatlan módon –
most nagyon sokat kockázatot.
Mégha Zimbabwe el is kerüli a polgárháborút, amely miatt esetleg (ismét) sebtében kellene evakuálni az országból – Líbiához vagy Jemenhez hasonlóan – tartózkodó kínai állampolgárokat, a kínai vezetés nem veheti készpénznek, hogy a Kína-barátnak tartott Mnangagwa kerül majd hatalomra.
Amennyiben a G40-nek sikerül visszaszerezni az irányítást az ország felett, akkor amiatt romolhat meg a viszony, mert Peking tudott a puccsról, nem figyelmeztette Mugabét, és „lepaktált” az államcsínyt végrehajtókkal. Viszont, ha az évek óta külföldön élő ellenzéket bízzák meg az ország kormányzásával, akkor könnyen lehet, hogy Harare „dobja Pekinget”, ezzel is szimbolizálva a Mugabe-érától való eltávolodásukat. Ráadásul ha demokratikus választások útján szerzik meg a hatalmat, akkor az Afrikai Unió is nagyobb támogatást nyújthat, vagy akár a nyugati országok szintén eltörölhetik a szankciókat. Ezt a lépést pedig az amerikai, uniós és japán, indiai, vagy akár orosz cégek inváziója követhet, ami végső soron kiszoríthatja a kínaiakat a zimbabwei piacról.
Végül pedig az elemzés zárásaként fontos megemlíteni, hogy Kína számára most jóval több forog kockán, mint annyi, hogy vészesen megromolhat két ország viszonya. A világ többi diktátora, aki eddig nagyban épített Pekingre, most látva azt, hogy a kínai vezetés mennyire „könnyen” túladott a kelet-ázsiai országnak „örök barátságot fogadott” Mugabén, akkor felteszik maguknak – már ha szorult még beléjük annyi racionalitás – a kérdést:
Vajon ezentúl mennyire lehet bízni Pekingben, amely eddig „biztos pajzsot” jelentett a nyugati fellépések és szankciókkal szemben?
Ez egyrészt magával hozhatja a kínai befolyás csökkentését, másrészt viszont a korábbi politikájuk esetleges enyhülését is. Különösen egy fiatal és túlsúlyos diktátor aggódhatna amiatt, hogy a helyi hadsereg és tisztogatásokat túlélő ellenzék esetleg felbátorodik a „zimbabwei példán”.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
