Kezdőlap Világ Oldal 543

Világ

Ezért veszélyes az internetes zaklatás

0

Stresszt, félelmet, sőt pánikrohamot is átélhet a nő, akit a közösségi oldalakon zaklatnak – ezt állapította meg az Amnesty International kutatása.

„Az áldozatok stresszről, félelemről, pánikrohamokról számoltak be,

sokaknak csökkent az önbizalma, romlott az önértékelése.

A zaklatás vagy fenyegetés után az áldozatok hajlottak az öncenzúrára, ami közvetlenül fenyegeti a szabad véleménynyilvánítás jogát” – olvasható a jelentésben.

A szervezet megbízásából az Ipsos MORI kérdezett meg 19-55 éves nőket a közösségi oldalakon tapasztaltakról, Dániában, Olaszországban, Új-Zélandon, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

A válaszadók nagyjából egynegyede (23 százaléka) élt át legalább egy alkalommal zaklatást a közösségi médiában, a legmagasabb arányban (33 százalék) az amerikai, a legalacsonyabb arányban (16 százalék) az olasz nők számoltak be erről.

Aggasztó a kutatók szerint, hogy

az érintettek 41 százaléka érezte legalább egyszer, hogy az online zaklatás fizikai fenyegetést jelent.

61 százalék számolt be arról, hogy az internetes fenyegetés után csökkent az önértékelése és az önbizalma, 55 százalék pedig arról, hogy az online zaklatás vagy visszaélés után stresszt, félelmet vagy pánikrohamot élt át, 63 százalék alvászavarral küzdött.

Az online zaklatáson átesett nők több mint fele (56 százalék) úgy érezte,

az esemény után sokáig nem volt képes koncentrálni.

Az érintettek több mint háromnegyede (76 százalék) számolt be viselkedése megváltozásáról: 32 százalékuk a továbbiakban

nem nyilvánított véleményt bizonyos témákról,

24 százalékok kezdett aggódni a családja biztonsága miatt.

A megkérdezettek túlnyomó többsége az állami szabályozást inkább elégtelennek, mint megfelelőnek ítélte, és csupán 18 százalék értékelte a közösségi oldalak üzemeltetőinek reakcióit teljesen kielégítőnek.

Kiutasítják a külföldi dzsihadista harcosok családtagjait Irakból

0

Háromszáz nőt és gyereket gyűjtöttek össze egy táborban Ninive kormányzóságban – nyilatkozta a kormányzó helyettese az AFP hírügynökségnek. Ez lesz a második csoport, melyet kiutasítanak Irakból.

Több mint ezer olyan nőt és gyereket őriznek a különböző táborokban, akik Moszulban éltek, amíg a város az Iszlám Állam (ISIS) gazdasági fővárosa volt. A külföldi dzsihadista harcosok nagy része meghalt vagy elmenekült. Aki fogságba esett, azt Irakban állítják bíróság elé. A családtagokat viszont kiutasítják az országból.

A most kiutasításra váró csoportban 13 különböző ország állampolgára van jelen. Javarészt török, azeri, tádzsik vagy orosz – csecsen nemzetiségű – állampolgárságú családtagokról van szó. Az Irakkal szomszédos Szíriában az oroszok már át is vettek egy kisebb csoportot, akiket visszavisznek a kelet-európai országba. Csecsenföldön jelenleg Ramzan Kadirov az úr, aki együttműködik az orosz kormánnyal és a hatóságokkal. Nemrég kijelentette:

„Olyan törvényeket kellene hozni Oroszországban, amely nemcsak a dzsihadista fegyvereseket sújtaná halálbüntetéssel, hanem azokat is, akik harcosokat toboroznak az iszlamista szervezetekbe.”

Így a külföldi harcosok családtagjainak megbüntetését is lehetővé tennék Csecsenföldön, illetve egész Oroszországban.

Az ISIS külföldi dzsihadista harcosainak egyharmada az egykori Szovjetunió területéről érkezett. Ezekben az országokban komolyan aggasztja a terrorelhárító szervezeteket, hogy az összeomló terrorszervezet tagjai hazatérhetnek és hazájukban hajtanának végre terrorakciókat, hogy megdöntsék a fennálló rendet.

Javítanák a nők helyzetét az európai országokban

0

A nők helyzetének javításáért áll ki az Európai Bizottság – egy ma kezdődő kétnapos tanácskozáson is az ezzel kapcsolatos teendőket vitatják meg széles körben. A most megjelent Eurobarometer felmérés lehangoló képet fest.

 

„A nők továbbra is alulreprezentáltak a politikai döntéshozatalban és az üzleti világban. Továbbra is Unió-szerte átlagosan 16%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Továbbra is széles körben elterjedt a nők elleni erőszak, ami napjaink társadalmában tisztességtelen és elfogadhatatlan!”

– hangoztatta Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos. Annak kapcsán beszélt, hogy az Európai Bizottságnak az alapvető jogokról szóló idei éves kollokviuma központi témája a következő címet viseli: „A nők jogai nyugtalan időkben”.

A kollokvium politikusokat, kutatókat, újságírókat, nem kormányzati szervezeteket, aktivistákat, valamint az üzleti élet és nemzetközi szervezetek képviselőit hívja egybe annak megvitatására, hogy miként lehetne legjobban előmozdítani és védelmezni a nők jogait az EU-ban.

A kétnapos tanácskozásonmegvitatandó fő témák között szerepel a szexuális zaklatás, a nők elleni erőszak, a nemek közötti bérszakadék, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly.

Az ugyancsak ma közzétett új Eurobarométer felmérés hangsúlyozza, hogy

az uniós tagállamokban még nem valósult meg a nemek közötti egyenlőség.

A Bizottság a nemek közötti bérszakadék felszámolása céljából konkrét intézkedéseket jelent be cselekvési tervében, amelyet hivatali idejének 2019-es lejártáig meg kíván valósítani – olvasható a kiadott közleményben. Emellett ma cselekvési tervet terjeszt elő 2018–2019-re vonatkozóan a nemek közötti bérszakadék kezelése céljából.

Az Eurobarométer felmérés szerint a célok és a valóság igencsak eltérőek. Eszerint ugyanis az európaiak:

  • mintegy 90 százaléka a nemek közötti egyenlőség előmozdítását nemcsak a társadalom és a gazdaság szempontjából, hanem saját magára nézve is fontosnak tartja.
  • körülbelül a fele úgy gondolja, hogy több nőnek kellene politikai döntéshozatali pozícióban lennie: tízből heten támogatják a nők és férfiak politikában való egyenlő képviseletének biztosítását célzó jogi intézkedéseket.
  • több mint nyolcvan százalék szerint a férfiaknak ugyanúgy ki kellene venniük a részüket a házimunkából és a gyermekgondozási célú szülői szabadságból.
  • 90 százaléka elfogadhatatlannak tartja, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, 64 százalékuk pedig a változás lehetővé tétele céljából támogatja a fizetések átláthatóságát.

Ön szerint a nemek közötti egyenlőség megvalósult az Ön hazájában?
(Forrás: Eurobarometer)

A Eurobarometer jelentését itt találja.

Az eurót nem rendítette meg Merkel kudarca

0

Bár kezdetben a befektetők aggodalmaskodtak, de később felülkerekedett az a vélemény, hogy a németek kormányalakítási kudarca nem befolyásolja jelentősen az eurozóna gazdasági kilátásait – állapítja meg a Bloomberg. A német tőzsdén csökkentek az árfolyamok, de az európai összesített részvényindex nem változott, azaz a befektetők beárazták Merkel kancellár kudarcát.

 

Már a választási eredmények is megmutatták, hogy Németországban nehéz lesz kormányt alakítani, de mindenki bízott Angela Merkel tárgyalási képességeiben. A kancellárasszony azt mondta Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy két hónap alatt összehozza az új kormányt. Ez azonban nem sikerült. A Jamaika koalíció megbukott.

A két fő vitatéma a bevándorlás és az energiapolitika volt. A bajor CSU ragaszkodott ahhoz, hogy Németország mindenképpen kerüljön el egy újabb menekült inváziót, és legyen felső határa az egy év alatt beengedett bevándorlók számának. Ezt végülis Angela Merkel pártja, a CDU elfogadta, a két potenciális koalíciós partner, a liberálisok és a zöldek viszont nem.

Hasonló ellentétek mutatkoztak meg a másik kérésben, energetikai ügyekben is. A zöldek ragaszkodnak az atommentes Németországhoz, míg a keresztény pártoknak ez nem olyan sürgető cél.

Angela Merkel 2005 óta irányította Németországot, Európa első számú nagyhatalmát. Politikai jövője most kérdésessé vált, de a befektetők többsége úgy ítéli meg, hogy az eurozóna és benne Németország gazdasági kilátásai továbbra is kedvezőek, függetlenül attól, hogy a kormányalakítási tárgyalások befuccsoltak Berlinben

Mi lesz Zimbabwéban? Mugabe ragaszkodik a hatalomhoz

0

Robert Mugabe, eltávolítani próbált, de elvben még hatalomban lévő elnöke nem hajlandó lemondani, szerinte pártja kongresszusának kell majd döntenie a sorsáról. Robert Mugabe húszperces beszédében nem ment neki az őt megpuccsoló hadseregnek, amelynek egyébként ő a vezérkari főnöke.

 

Bizonytalanság uralkodik az afrikai országban azt követően, hogy Mugabét először a hadsereg házi őrizetbe helyezte, majd tömegek követelték a távozását, s végül, a hétvégén pártja, a Zanu-PF leváltotta. Mugabe mindezek ellenére nem hajlandó megválni a posztjától: egy húsz perces beszédben közölte, hogy leváltani őt a párt kongresszusa illetékes csupán. A kongresszus ülése nemsokára egyébként esedékes lesz, s Mugabe állította, hogy ő fogja azt elnökölni.

A Zanu-PF erre reagálva bejelentette, hogy meg fogják fosztani a hatalomtól – erre legközelebb kedden kerülhet sor, akkorra van ugyanis beütemezve a parlament ülése.

Mugabe megpróbál hízelegni a hadseregnek, amelynek ellene irányuló lépéseit megértéssel fogadta. Mint beszédében mondta: vannak pró és kontra érvek, de megérti a hadsereg motivációit.

A történések hátteréről itt és itt olvashat.

Egy gonosszal kevesebb a világban

0

Negyven börtönben töltött év után 83 évesen meghalt Charles Manson sorozatgyilkos, az amerikaiak számára a gonosz egyik megtestesítője. Egy kommuna-szektát alapított és manipulált a hatvanas években. 

 

Az általa alapított és manipulált szekta gyilkolta meg Sharon Tate filmszínésznőt, Roman Polański filmrendező feleségét nyolc és fél hónapos terhesen. Mint mindegyik gyilkosságot, ezt is Manson tervelte ki. Négy embert is a házban találtak, számtalan késszúrással őket is megölték. Másnap egy gazdag los-angelesi házaspár is hasonló sorsra jutott – őket is brutálisan lemészárolta a „Manson család”.

A tömeggyilkosságokért felelős szektavezér elvben 2007-ben vagy 2012-ben már feltételesen szabadulhatott volna, ám nem kapta meg a lehetőséget.

Manson, aki zenészként indult, de nem vált sikeressé, hitt a faji háborűban, s abban, hogy az azt követő éra vezérévé válik – írta a BBC.

A hónap elején szállították kórházba, ott is halt meg.

 

Új választások jöhetnek Németországban

0

Németországban zátonyra futottak a koalíciós tárgyalások. Az eddig is kormányzó, a szeptemberi választásokon is a legtöbb szavazatot elnyerő CDU-CSU pártszövetség a zöldekkel és a liberálisokkal készült kormányzásra, de utóbbiak kihátráltak az egyeztetésből hétfőre virradóra. Angela Merkel meglepődött, de máris tájékoztatta az államfőt a kudarcról.

A Euronews tudósításából kiderül, hogy az FDP elnöke szerint nem jutottak dűlőre Németország modernizációja ügyében, márpedig egy szerintük rossz megoldásban nem kívánnak részesek lenni, akkor inkább egyáltalán nem vállalnak kormányzati szerepet. Christian Lindner úgy látja, fel kellene adniuk alapelveiket és minden mást is, amin évek óta dolgoznak. Úgy döntöttek, nem hagyják cserben a választóikat azért, hogy beálljanak egy olyan program mögé, amelynek helyességéről maguk sincsenek meggyőződve. Jobb sehogy sem, mint rosszul kormányozni. A viszontlátásra – ezzel fejezte be.

Angela Merkel ezt másképp látja. Őt váratlanul érte a liberálisok döntése. Azt mondta hétfőn hajnalban, hogy azt hitte, azon az úton haladnak, amely elvezet a koalíciós megállapodáshoz. Úgyhogy bár minden tisztelete a szabaddemokratáké, nagyon sajnálják, hogy nem találták meg a közös nevezőt.

Miután Angela Merkel nem vár a bejelentéssel, miszerint a tárgyalások kudarcba fulladtak, nyilvánvalónak látszik, hogy nem vállalkoznak kisebbségi kormányzásra a zöldekkel. És mivel a szocialisták egyelőre tartják magukat ahhoz, hogy ellenzékben maradnak, az a legvalószínűbb, hogy újabb választások jönnek Németországban. Elemzők szerint ez nem veszélytelen tekintettel a szélsőjobb jókora szeptemberi sikerére, illetve a politikai bizonytalanság gazdaságromboló hatására.

3,4 millió uniós tatózkodási engedélyt adtak ki

0

Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki az Európai Unió tagországai az Unión kívülről érkezett bevándorlók számára. A legtöbben Nagy Britanniába és Lengyelországba költöztek. A motivációk eltérőek.

 

A Brexit népszavazás eredményét a legtöbben annak tulajdonították, hogy a britek sokallták a bevándorlók számát. Ehhez képest az Európai Unió 28 tagállama közül tavaly ők adták ki a legtöbb tartózkodási engedélyt Unión kívüli polgárok számára. A második legtöbb három hónapnál hosszabb időre érvényes tartózkodási engedélyt – minden korábbi rekordot megdöntve – a lengyelek biztosították a kérelmezőknek, pedig a varsói kormány – a londonihoz és a budapestihez hasonlóan – igencsak euroszkeptikus húrokat penget.

A párizsi Le Figaro összeállítása az EU-n kívüli bevándorlókat veszi számba.

Különös bukét ad ennek a listának, hogy a listavezető első két ország – Nagy Britannia és Lengyelország – különleges kapcsolatban áll: Nagy Britanniában jelenleg a lengyelek alkotják a legnagyobb külföldi közösséget, több mint 800 ezer emberrel.

Tavaly több mint 3,4 millió tartózkodási engedélyt adtak ki az EU tagállamaiban

(csaknem egyharmaddal többet, mint a megelőző évben), s ebből csak Nagy Britanniába 866 ezret. A legnagyobb csoportot  a diákok képezik, ők kapták az összes engedély 42%-át. Munkavállalási célt csak a bevándorlók 13,5%-a jelölt meg.

Persze nehéz kiolvasni a tartózkodási engedély hivatalos papírjaiból azt, hogy valójában mi a bevándorló szándéka.

Az unión kívüli bevándorlók elsősorban az USA-ból, Indiából és Kínából érkeznek Nagy Britanniába.

Egészen más a helyzet Lengyelországban: ott a tartózkodási engedélyek zömét az ukránok kapják, akik munkavállalás céljából érkeznek (87%).

A harmadik legtöbb engedélyt Németország adta ki: ott azonban már a bevándorlók dominálnak. A legtöbb a szíriai (súlyuk 44%).

Franciaország áll a negyedik helyen, ahol a családegyesítés a fő szempont. Ezért nem csoda, hogy Algériából és Marokkóból érkeznek így a legtöbben az országba. Az már talán meglepőbb, hogy kínai a harmadik legtöbb engedélyt kapó küldő ország, de Franciaország befogadó ország, s ott él Európa egyik legnagyobb kínai közössége.

Amikor Nobel díjat kapott egy emigrációban élő kínai író, akkor az újságíróknak a párizsi kis Kínában a XIII-ik kerületben kellett őt felkeresniük.

Nehezen tudtak eligazodni, mert a párizsi toronyházban szinte minden név kínai volt.

London már készíti a „Brexit-számlát”

0

Nagy-Britannia a decemberi EU-csúcs előtt benyújtja a „Brexit-számlát”, azt, hogyan javasolja rendezni anyagilag a válását  az Unióval. Az Európai Unió tagállamainak a vezetői december 14-15-én tartják csúcstalálkozójukat Brüsszelben. Philip Hammond pénzügyminiszter a mostani bejelentését azzal egészítette ki, hogy keményen fognak tárgyalni – idézte szavait a Reuters.

 

A brit pénzügyi kötelezettségek rendezése kapcsán eddig nem nagyon hangzottak el konkrét számok egyik fél részéről sem a nyilvánosság előtt. A Financial Times a közelmúltban ugyanakkor olyan számításokkal állt elő, melyek szerint az EU akár százmilliárd euró egyszeri bruttó befizetési igényt is benyújthat Londonnak a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás fejében. A londoni gazdasági napilap szerint a Nagy-Britanniának járó uniós térítések kiszűrésével ez 60 milliárd euró nettó befizetést jelentene – emlékeztet az MTI.

Theresa May brit miniszterelnök már korábban és többször is leszögezte, hogy készek maradéktalanul teljesíteni a kötelezettségeiket.

A Reuters arra hívj fel a figyelmet, hogy három nap múlva kell benyújtania a pénzügyminiszternek a jövő évi költségvetés tervezetét, amellyel szűk mozgástéren belül kell bebizonyítania, hogy a konzervatív kormány képes egyidőben kezelni a hazai problémákat és az Uniós kilépési ügyeket.

Az Európai Unióval szembeni brit pénzügyi kötelezettségek ügye egyike azoknak a sarkalatos kérdéseknek, amelyekben az EU álláspontja szerint érdemi előrelépést kell elérni ahhoz, hogy a Brexit-tárgyalásokon tovább lehessen lépni a brit távozás feltételrendszerének meghatározását célzó jelenlegi szakaszból a brit EU-tagság megszűnése utáni kapcsolatrendszerről – mindenekelőtt a kereskedelmi kapcsolatokról – szóló második szakaszba. London szeretné, ha a decemberi EU-csúcson ez megtörténne, több uniós vezető is jelezte azonban az utóbbi napokban, hogy erre egyelőre nem lát lehetőséget.

Helycserés támadás Zimbabwéban

0

Eltávolították a hatalomból Robert Mugabét. A 37 évig elnökként az országot irányító 93 éves politikust pártja, a kormányzó Zanu-PF váltotta le. Utódja a Mugabe által két hete elbocsátott korábbi alelnök, Emmerson Mnangagwa lett. Ezután indult be az eseményeknek az a láncolata, amely Mugabe uralmának a végéhez vezetett.

 

A BBC jelentése szerint nem csak Mugabét fosztotta meg hatalmától pártja, feleségét, Grace-t a pártból is kitették – mint a hírügynökség emlékeztet rá, őt akarta Mugabe megtenni elnökhelyettesnek, s ezzel fordította a hadsereget maga ellen, oly annyira, hogy végül puccsot követettek el ellene. A hadsereg ezt ugyan tagadja, de az tény, hogy házi őrizetbe vették Mugabét.

A hatalomból kiebrudált elnök a tervek szerint még a nap folyamán tárgyal a hadsereggel. Vélhetően jövendő sorsáról.

A történések hátteréről itt és itt olvashat.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK