A törvényszék elnöklő bírája, Jean Claude Antonetti éppen felolvasta a másodfokú ítéletet, mellyel megerősítették a nyugalmazott tábornokra első fokon kiszabott 20 éves börtönbüntetést, amikor Slobodan Praljak, a hat, háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai horvát vezető egyike, azt kiáltotta, hogy „nem vagyok háborús bűnös”, és kiitta az ismeretlen folyadékot tartalmazó üveget.
Az utolsó ítélet
A háború alatti boszniai horvát bábállam (Herceg Bosna) teljes vezetősége feletti másodfokú ítélettel tulajdonképpen befejeződik a Hágai Törvényszék (nem összetévesztendő a Hágai Nemzetközi Bírósággal) mandátuma. Egy átmeneti nemzetközi bíróság foglalkozik majd a még másodfokra váró ügyekkel (Karadžić, Mladić, Šešelj). A délszláv válság idején a magyar diplomácia, hagyományaihoz híven, sorozatos baklövésekkel öregbítette hírnevét.
2013-ban született az elsőfokú ítélet Jadranko Prljić, Herceg Bosznia háborús „miniszterelnöke” és öt társa (volt hadügyminiszter, vezérkari főnök stb.) felett. Akkor összesen 111 évet kaptak.
A kulcsfontosságú vádpontok arra vonatkoztak, hogy a boszniai horvátok etnikai tisztogatást hajtottak végre azokon a boszniai területeken, ahol a horvátok éltek többségben. Az áldozatok főleg muzulmánok (helyesebben bosnyákok, angolszász terminológiával Bosniaks) voltak, kisebb számban szerbek. Erre azért volt szükségük, hogy egy háború utáni osztozkodásnál legyen mivel (etnikailag ’tiszta’ településekkel) érvelniük, jobban mondva alkudniuk.
A helyzetet súlyosbította, hogy az anyaország, Horvátország nemcsak fegyverrel és ideológiával segítette a Boszniában őshonos nemzettársaikat, hanem
a Horvát Hadsereg aktívan ki is vette a részét a harcokban.
Ez pedig a független horvát állam első elnökének, Franjo Tuđmannak a lelkén szárad. Korábban bekövetkezett halála mentette meg a hágai vádemelestől.
Ennek a hadúrnak – aki nem mellesleg, „ősellenségével”, a szerb Miloševićtyel még 1992-ben felosztotta Boszniát horvát és szerb részre, a többségi bosnyákoknak egy középső korridort engedélyezve – szállított kalasnyikovokat az Antall-kormány, olyan fergetegesen amatőr módon, hogy a szerb/jugoszláv titkosszolgálat gondosan mindent lefilmezett és bemutatott a nagyközönségnek. Az ügyetlenségre nem mentség, de talán a horvátok mellé való feleslegesen egyoldalú állásfoglalást elősegítette, hogy a nagy szövetséges, Németország is túlságosan sietett a független Horvátország elismerésével.
Az igazság az, hogy a délszláv háborúkban senki sem volt ártatlan:
a szerbek kezdték a háborús propagandát, a többiek alig várták. Ők gyilkoltak a legtöbbet, talán azért is mert a legerősebbek voltak, de a többiek is kegyetlenkedtek, amint erre volt alkalmuk. Ez a hágai ítélkezések számszerű voltában is megmutatkozik, miszerint a legtöbb elítélt szerb, majd jönnek a horvátok és csak utánuk a bosnyákok, koszovói albánok.
A konkrét bűnösök közül sokan talán Hágában elnyerték méltó büntetésüket, de a nacionalizmussal megfertőzött régió mit sem változott. Szerbiában náci-kollaboráns csetnik vezéreket rehabilitálnak, Horvátországban a második világháború alatti fasiszta horvát bábállam értékrendje terjed.
Az Orbán-kormány ezúttal, szakítva az antalli hagyományokkal, a szerbek mellé állt és teljes mellszélességgel kiáll az EU-ba igyekvő Aleksandar Vučić mellett. Csakhogy a szerb elnök Moszkvába is ugyanolyan hévvel igyekszik. Ilyen szempontból is ideális a legújabb megbonthatatlan szerb-magyar barátság. A legközelebbi hágai törvényszékig.
A rakétakilövés után erősödött a feszültség a Koreai-félszigeten
Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet – a rakéta hatótávolsága olyan, hogy elérheti vele az Egyesült Államok területét. Az ENSZ főtitkára máris közleményben ítélte el a kísérletet. Az USA-ban már vannak, akik nekiálltak kardot csörtetni, de Trump egyelőre csak belpolitikai témájú megjegyzést tett az észak-koreai kísérlettel kapcsolatban.
Élesen elítélte Észak-Korea legújabb ballisztikus rakétakísérletét Antonio Guterres. Az ENSZ főtitkára által kiadott közlemény szerint Phenjan egyértelműen megsértette a Biztonsági Tanács határozatait és azt mutatja, hogy Észak-Korea teljes egészében figyelmen kívül hagyja a nemzetközi közösség véleményét.
A közlemény egyben óvja Phenjant a további hasonló lépésektől, és felkéri a feleket a feszültség enyhítésére.
– idézi a CNN.
Donald Trump amerika elnök belpolitikai célokra használta fel a hírt. Alig pár órája azt tudatta a Twitteren, hogy az észak-koreai rakétákísérlet után még fontosabbnak tartja a kormány és a hadsereg megfelelő finanszírozását. „A demokraták nem tarthatják a sereg finanszírozását az amnesztia és az illegális bevándorlás túszaként.”
After North Korea missile launch, it's more important than ever to fund our gov't & military! Dems shouldn't hold troop funding hostage for amnesty & illegal immigration. I ran on stopping illegal immigration and won big. They can't now threaten a shutdown to get their demands.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 29, 2017
Mindenesetre a hírre Lindsey Graham republikánus szenátor a hírtelevíziónak egy potenciális konfliktusra figyelmeztetett Észak-Koreával, mint leszögezte:
“Ha háborúznunk kell, akkor háborúzni fogunk.”
Észak-Korea közép-európai idő szerint tegnap este újabb ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre, majd tudatta: hogy bebizonyította, már képes elérni az Egyesült Államok területét. A Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakéta robbanófejjel is felszerelhető, 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra, japán felségvizeken csapódott be.
Korábban a FüHü is rendszeresen beszámolt arról, hogy Észak-Korea az utóbbi hónapokban folyamatosan hajtott végre katonai célú kísérleteket, köztük nukleáris atomrobbantást is.
A Koreai-Félszigeten mintegy két hónapja már komoly feszültségek voltak hasonló észak-koreai kísérletek miatt. Augusztus 9-én Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet „tökéletesen sikeres” volt.
Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint
A HVASZONG-14-ES TÍPUSÚ RAKÉTA HATÓSUGARA 10 EZER KILOMÉTER, VAGYIS ÉSZAK-KOREA ELÉRHETI VELE AZ AMERIKAI NAGYVÁROSOKAT, LOS ANGELEST VAGY AKÁR CHICAGÓT IS.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. 2006 óta ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.
Hetven éves a lőporos hordó, avagy amikor az ENSZ felrobbantotta a Közel-Keletet
Hetven évvel ezelőtt ezen a napon jelentős fordulatot vett a Közel-Kelet történelme: ekkor tartották a Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-szavazást. A nagyhatalmak azt hitték, hogy ezzel végleg megoldódik a „palesztinkérdés” és a második világháború borzalmait túlélő zsidóság számára egy sokkal nyugodtabb időszak veheti kezdetét. Ám nem így történt: habár korábban is voltak kisebb konfliktusok a két népcsoport között, ezek eltörpültek az 1947-es utáni eseményekhez képest.
Sokak véleménye szerint az ENSZ első „igazi főpróbája” az 1947. november 29-én tartott szavazás volt. Az alig három éve működő nemzetközi szervezet tagállamai ekkor döntöttek „Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervéről” , amely egy arab, egy izraeli állam létrehozását, illetve Jeruzsálem nemzetközi felügyelete alá helyezését jelentette. A tervezetre
33-an igennel voksoltak (köztük az Egyesült Államok és a Szovjetunió is), miközben 13-an ellene (az összes arab ország) voltak és 10-en pedig tartózkodtak.
Így megszületett az 181-es számú határozat: létrejött egy arab és egy izraeli állam, valamint Jeruzsálem városa különleges státuszt kapott (corpus separatum, vagyis a várost külön nemzetközi kormányzat és az ENSZ igazgatása alá rendelték).
Azonban hosszú vezetett idáig, Izrael (újra)megalapításának a gyökerei jóval távolabbra nyúlnak vissza, mint a holokauszt vagy az első világháború. Habár már a középkortól kezdve több zsidó rabbi és értelmiségi is szót emelt a „Szentföldre való hazatérés mellett”, egy önálló zsidó állam létrehozása a Palesztinában csupán elméleti szintben létezett, semmiféle gyakorlati (akár diplomáciai, akár jogi) megvalósítás nem követte az elképzelést. Az első személy, aki komolyan gondolta Izrael állam létrehozását, az az Osztrák-Magyar Monarchia területén született Herzl Tivadar volt. Legfontosabb művében, vagyis az 1986-ban kiadott A zsidó állam (Der Judenstaadt) rakta le a politikai cionizmus alapjait.
A cikk a tudományos szakirodalom hivatalos definíciója szerint értelmezi a politikai cionizmus fogalmát: egy olyan szekulárison és liberalizmuson alapuló ideológiai és mozgalom, amely bár nem függetleníthető a zsidó vallástól, elsődlegesen etnikai alapokhoz köthető, végcélja pedig Izrael állam megalapítása a Palesztinának nevezett régióban.
Ő részletesen kidolgozta egy zsidó állam megalapításának körülményeit, menetét és intenzív diplomáciai hadjáratba kezdett (még a török szultántól is kért segítséget), hogy külföldi támogatókat szerezzen Izrael megalapításához. Ám minden próbálkozása kudarccal végződött: még a zsidók többsége – ideológiai, gazdasági vagy vallási okokból kifolyólag – kritizálták Herzlt a nézetei miatt. Ő azonban továbbra is kitartott amellett, hogy Bázelben – az első Cionista Világkonferencia helyszínén – „megalapítottam a zsidó államot, mégha ezt ma hangosan mondanám, általános kacagással fogadnák” – írta le naplójába Herzl, majd nagy dacosan hozzátette:
„De ötven év múlva ezt mindenki be fogja látni Az állam lényege a nép állam-akarása.”
Utólag már tudjuk, hogy jövendölése majdnem napra pontosan bejött, de akkoriban nem úgy tűnt, hogy bárki is komolyan venné az elképzelését. Igaz, hívei közül sokan még Herzl életében alijáztak (zsidó kivándorlás) Palesztinába, főleg a kelet-európai térségből, ahol a zsidók ellen elkövetett pogromok szinte mindennapossá váltak. Csakhogy a XIX és XX. század fordulóján a Közel-Kelet korántsem volt kedvelt célpont a kivándorló zsidóság körében, mert rendkívül száraz és meleg éghajlati körülmények között kellett dolgozniuk, alacsony volt az infrastruktúra és nagyon sok betegség (kolera, tífusz) pusztított a környéken.
Ugyanakkor szükséges hozzátenni, hogy a helyi arabokkal való viszony – kezdetben legalábbis – korántsem volt rossz: nem egy arab földtulajdonos, rendszerint olyanok, akik nem ott éltek – eladta a földjeit az első-két kivándorlási hullámban érkezett zsidóknak. Sőt, az sem volt ritka, hogy a zsidók a helyi sejkektől vásároltak maguknak védelmet és kaptak támogatását az esetleges rablótámadásokkal szemben. Idővel viszont megromlott a két népcsoport közötti viszony, amit csak tetőzött az oszmán hatóságok fellépései is.
Mindezek miatt sok alijázott zsidó inkább továbbvándorolt az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába vagy Ausztráliába. A zsidó kivándorlás lelassulását jól mutatta, hogy az első tisztán zsidó várost is csak 1909-ben alapították meg, amely a Tel-Aviv (jelentése tavasz dombja) nevet kapta. Palesztina lakossága az első világháború előtt így nézett ki: 700 ezer főt tett ki, amelynek 77 százaléka muszlim, 13 százaléka zsidó, és 10 százaléka keresztény volt.
Az első világháború fontos lépcsőfok volt a cionizmus történetében: 1917-ben jelent meg a hírhedt – és november 2-án 100. évfordulóját ünneplő – Balfour-nyilatkozat. A brit kormány nevében Alfred James Balfour megígérte Lord Rotschild bárónak és a nagy-britanniai Cionista Szövetségnek és a zsidó népnek a „nemzeti otthon” megteremtését. Csakhogy a britek óvatosan fogalmaztak: kötelezettséget már nem vállaltak, Izrael hátarait nem jelölték ki és jogvédelmet ígért minden közösségnek.
Nagy-Britannia szerepe pedig a közvélekedésekkel ellentétben később is árnyalt volt: hol a zsidók mellé állt, hol viszont az arab országokat támogatta, de voltak időszakok, amikor mindkét népcsoport ellen egyszerre lépett fel. Például 1923-ban Palesztina brit mandátum alá került, Winston Churchill, akkor gyarmatügyi miniszter, kiadta a cionizmus Fehér könyvét, amelyben leszögezte, hogy London a „cionista igények támogatását nem helyezi az arab igények elé” és korlátozni akarta a bevándorlást. Aztán mégis tíz évvel később a brit politika nem görgetett akadályt az alijázás elé, amely jelentősen felgyorsult a harmincas évek eseményei – például Hitler hatalomra kerülése miatt – jelentősen megnövekedtek. Emiatt az egyensúlyozó politika miatt a brit katonák és állampolgárok kedvelt célpontjai voltak az arab támadóknak és a zsidó milíciáknak.
A második világháború után Nagy-Britannia továbbra sem állt egyértelműen az önálló zsidó állam létrehozása mellé, sőt, inkább „lepasszolta” azt: 1947 elején London bejelentette, hogy visszaadja a Palesztinára vonatkozó brit mandátumot és az ENSZ-nél kezdeményezte a „Palesztina-kérdés” rendezését. Ehhez hozzájárult az is, hogy a második világháború után egyre többször került fegyveres összetűzésbe a Palesztinában tevékenykedő zsidó milíciákkal. Brit politikusok tudták, hogy minden anyagi kiadás, adminisztratív lépés és katonai létszám növelése ellenére, képtelen sokáig fenntartani a Palesztina feletti uralmukat és a gyarmatbirodalom más, fontosabbnak tartott térségeivel kell foglalkozniuk.
Az ENSZ Közgyűlése 1947. április 28-án tűzte napirendjére a kérdést. Az Egyesült Államokban Henry S. Truman elnök azonnal kifejezte támogatását Izraelt illetően: így akarta „jóvátenni” elődje, Franklin Delano Roosevelt hibáját, aki szerint elég „közömbösen és tétlenül szemlélte” az európai zsidóság sorsát, miközben több arab vezetőnek – például Ibn Szaúd szaúdi – megígérte, hogy az Egyesült Államok csak az arabokkal való egyeztetés után fog állást foglalni a zsidó állam létrehozásának ügyében. Truman támogatásához hozzájárult még az is, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő választásokon a zsidó szavazók majd rá adják a voksukat. Ezenfelül London és Washington közötti eltérő felfogás szintén közrejátszott: az Egyesült Államok bár a Szovjetunióval szemben és Európában fontos szövetségesnek tartotta Nagy-Britanniát, a „harmadik világban” kritikusan szemlélte a britek szerepét, amerikai tisztségviselők és politikusok többször elítélően nyilatkoztak arról, ahogyan London „a gyarmatai felett uralkodott”.
Ennél viszont érdekesebb Szovjetunió szerepe, hiszen elsőre elég furcsának tűnhet, hogy az amúgy antiszemitizmusáról nagyon híres – és később a „cionista orvosok perét” folytató – Sztálin miért támogatta ennyire intenzíven az önálló Izrael létrehozását. A cionista mozgalmak és Moszkva közötti első kapcsolatfelvételre már a második világháború előtt sor került: Hájim Weizman (a Cionista Világszövetség akkori elnöke, majd Izrael első államfője) és Dávid Ben Gurion (1935 óta a Zsidó Ügynökség vezetője és majd Izrael első miniszterelnöke) gyakran találkozott Ivan Majszkijjal, a Szovjetunió londoni nagykövetével, aki biztosította őket arról, hogy a Kreml támogatja a kelet-európai zsidók alijázását Palesztinába, illetve „a Szovjetunió megértette a cionisták céljait és a háború után azok megvalósítása mellé áll”.
Andrej Gromiko, a Szovjetunió ENSZ-nagykövete 1947. május 14-én eleget tett a korábbi szovjet ígéretnek: szerinte a brit mandátum nem elegendő a zsidók megvédésére, ezért vagy egy demokratikus, közös arab-izraeli országot hoznak létre, vagy két különböző nemzetállamot, és ehhez kérte a nemzetközi közösség támogatását is. Ez a kijelentés páratlan nagy népszerűséget váltott ki a cionisták körében. Ám Sztálin korántsem „felebaráti szeretetből” vagy ” a zsidók számára jogos elégtétel miatt” támogatta Izrael létrejöttét.
Egyrészt abban bízott, hogy a kelet-európai – persze nem a Szovjetunióból, hanem a „felszabadított” országokból – megnő az alijázók száma, amely egyes becslések szerint 1947 végére már a 300 000-hez közelített. Így az új zsidó államban olyanok kerülnek, akik nem vagy csak rövid ideig tapasztalták meg a szovjet típusú „népi demokrácia áldásait”, pozitív véleménnyel lesznek majd a fasizmust legyőző Szovjetunióról és Palesztinában széleskörben terjeszteni fogják a szocializmus eszméit. Végül a helyi választásokon ezek a Moszkva-szimpatizáns csoportok megszerznék a hatalmat, s így az új közel-keleti állam a keleti blokk legfontosabb ideológiai és politikai szövetségesévé lépne elő.
Ez pedig önmagában egy óriási geopolitikai sikert jelentett volna: Szovjetunió egy értékes szövetségesre lelt volna a Közel-Keleten, mivel az arab államokkal nagyon rossz volt a viszonya, mivel
Sztálin minden arab vezető a „brit imperialista ügynöknek tartott”.
Az önálló Izraellel, és egy állandósuló közel-keleti konfliktussal meg lehetne osztani az „imperialisták figyelmét”, jelentősen meggyengíteni Nagy-Britannia szerepét a világban, illetve éket lehet verni London és Washington közé, ami évekkel később akár törésvonallá is kiszélesedhet. Végül pedig a Kreml abban is reménykedett, hogy a diplomáciai – vagy akár katonai – támogatásért cserébe benyújtja a „számlát”: egy szovjet haditengerészeti bázis létesítését a Földközi-tengeren.
Grominko felszólalásának és Sztálin támogatásának meg lett az eredménye: másnap létrehozták – 45 szavazattal 7 ellenében – az Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP). A Palesztinával foglalkozó 11 tagú különbizottság feladata az volt, hogy megvizsgálja Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Az ENSZ-ben szándékosan kihagyták a nagyhatalmakat, akik viszont a más országokon (például az Egyesült Államok a latin-amerikai, a Szovjetunió Csehszlovákia és Jugoszlávián) keresztül igyekeztek érvényesíteni az akaratukat.
Június 16-én a csoport tagjai Palesztinába utaztak, ahol interjúkat készítettek a helyi arabokkal, a brit hadsereg tagjaival vagy a kibucokban élő zsidósággal. A levont tapasztalatokból végül egy megoldási javaslattal álltak elő: augusztus 27-én az UNSCOP hét tagja megszavazta a Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-tervezetet, de hárman – India, Irán és Jugoszlávia – elleneztek. Ők ugyanis egy olyan elképzelést támogattak, miszerint egy kétnyelvű, szövetségi államot hoztak volna létre Palesztinában.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió igennel voksolt, Nagy-Britannia a tartózkodók között volt, miközben az arab államok élesen elítélték és nem fogadták el Palesztina felosztását. Ám ahelyett, hogy ez végleg megoldott volna a problémákat, helyette még inkább elmélyítette az ellentétet. Miután a britek bejelentették, hogy május 15-ig teljesen kivonulnak a térségből, ezért szinte mindenki számára világos volt, hogy elkerülhetetlennek tűnik az arabok és a zsidók közötti háború kirobbanása. A Zsidó Ügynökség és Hagana (Önvédelem) már korábban is diplomáciai hadjáratba kezdtek, hogy kézifegyvereket és modern hadieszközöket, mint vadászgépeket vagy harckocsikat, vásároljanak az európai országoktól vagy az Egyesült Államoktól.
Csakhogy miután Washington december 5-én fegyverembargó alá helyezte Palesztinát, amelyet később az ENSZ is támogatott, szinte lehetetlenné vált a nyugati haditechnológia és fegyverek beszerzése. Ezért végül a fegyvergyártásról híres Csehszlovákiához fordultak hadianyagért, amelyet meg is kaptak: 1948 eléjétől kézifegyvereket – a történelem sötét iróniája, hogy eredetileg ezeket a náci Németországnak szánták – adott el a zsidó milíciáknak. Nem sokkal később pedig vadászgépekkel, a szintén német gépekből továbbfejlesztett Avia S-199-el látta el a frissen alakult izraeli légierőt, amelyek nem kevés szerepet játszottak az első arab-izraeli háború alakulásában. Az arabok a briteken és a muszlim államokon – Törökország – keresztül fegyverkeztek és készültek fel az (első) arab-izraeli háborúra.
Felhasznált források:
Ha akarjátok, nem mese – Szemelvények Herzl Tivadar naplójából, cikkeiből, beszédeiből. Link: http://www.or-zse.hu/javne/Ha_akarjatok_nem_mese.pdf
Boussois, Sébastien: Izrael, szembesítve a múlttal: Tanulmány az „új történelem” hatásáról. L ‘Harmattan Kiadó, Budapest, 2013.
Kalmár Zoltán: Zsidók Palesztinában – A cionista vízióktól a zsidó államig. Gondolat Kiadói Kör, Budapest, 2017.
Rucker, Laurent: Moscow’s Surprise: The Soviet-Israeli Alliance of 1947-1949. In: Cold War International History Project Working Paper, No. 46. 2011.
Ónody György: Iszlám és kard. Éghajlat Kiadó, Budapest, 2016.
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki – jelentették a nagy nemzetközi hírügynökségek dél-korai híradásokra hivatkozva. A BBC jelentése szerint amerikai kormányzati források megerősítették az akció hírét a Reutersnek.
A dél-koreai hírügynökség jelentése szerint az ország északnyugati részén fekvő Dél-Phjongan tartomány székhelye irányába lőtték ki a rakétát. Arról egyelőre nem érkeztek hírek, hogy átrepült-e Japán felett a rakéta vagy sem. Miként azt sem tudni még, hogy milyen hatótávolságú rakétát lőttek ki.
A Koreai-Félszigeten mintegy két hónapja már komoly feszültségek voltak hasonló észak-koreai kísérletek miatt. Augusztus 9-én Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet „tökéletesen sikeres” volt.
Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint
A HVASZONG-14-ES TÍPUSÚ RAKÉTA HATÓSUGARA 10 EZER KILOMÉTER, VAGYIS ÉSZAK-KOREA ELÉRHETI VELE AZ AMERIKAI NAGYVÁROSOKAT, LOS ANGELEST VAGY AKÁR CHICAGÓT IS.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. Ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat 2006 óta, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.
Kemény támadás Németországban a Facebook ellen
Keményen beleszállt a szilícium-völgyi informatikai óriásokba a német nemzetbiztonsági szolgálat vezetője. Hans Georg Maaßen elsősorban a Facebook-ot célozta meg, de a kritikája vonatkozott a többi cégre is.
Szerinte ugyanis ezek „azonos terjedelemben közölnek információkat és véleményeket és nem tesznek különbséget a kettő között”. Pedig a demokrácia alapja az, ha a polgárok hiteles információkhoz jutnak, és azok alapján döntsenek – véli Maasen. A Facebook viszont nem vállal felelősséget a tartalmakért, melyeket közzétesz.
Szerinte jó példa volt minderre a tavalyi amerikai elnökválasztás, melyet az oroszok befolyásolni tudtak a Facebookon keresztül. Maaßen hangsúlyozta, hogy szerencsére Németországban semmi ilyesmi nem történt, ami részben azzal magyarázható, hogy a németek jól felkészültek felhasználva az amerikai tapasztalatokat. Például, hogyha a Facebook nem távolít el a törvény által megszabott rövid időn belül egy gyűlöletet keltő tartalmat, akkor akár 50 millió eurós bírságot is kaphat.
A Facebook úgy reagált a vádakra, hogy háromezer új munkatársat vett fel, akiknek az a feladatuk, hogy ellenőrizzék tartalmakat, és gyorsan tiltsák le a gyűlöletkeltő oldalakat.
A nemzetbiztonsági vezető szerint a Facebookkal és más közösségi oldalakkal egy ötödik hatalmi ág keletkezett, mely beavatkozik az állam politikai életébe anélkül, hogy ezért felelősséget vállalna.
Szimbolikusan felakasztottak néhány EP-képviselőt Lengyelországban
Antonio Tajani, az Európai parlament elnöke arra kérte Beata Szydlo lengyel miniszterelnököt, hogy gondoskodjon az európai honatyák biztonságáról Lengyelországban.
Az ügy előzménye az, hogy Katowicében a hétvégén szélsőjobboldali tüntetést tartottak, amelyen jelképesen felakasztottak néhány európai parlamenti képviselőt, akik megszavazták azt a határozatot, mely elítélt egy korábbi szélsőjobboldali felvonulást Varsóban.
Beata Szydlo lengyel miniszterelnök elítélte a katowicei szélsőjobboldali tüntetést , de azt üzente Antonio Tajaninak: figyeljen oda jobban azokra a képviselőkre, akik Lengyelország ellen szavaznak az európai parlamentben.
Varsó és Brüsszel között több kérdésben is vita folyik. Az Európai Unió különösen kifogásolja a lengyel bírósági reformot, mely csökkenti a bírák önállóságát és megnöveli a kormányzat befolyását az igazságszolgáltatásban.
Antiszemita videókat készített a német képviselő
A Bundestagba bejutott szélsőjobboldali AfD képviselője elismerte, hogy korábban antiszemita videókat készített.
Peter Felser cége 2001 és 2003 között olyan fajgyűlölő és antiszemita videókat készített a neonáci Republikánus párt számára, melyeket betiltottak Németországban. A holokauszt tagadása Németországban bűncselekménynek számít.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung megkérdezte az Altetnative für Deutschland (AfD) képviselőjét, hogy mit gondol ma a videókról. Falser, akinek pártja a harmadik helyen végzett a választásokon Németországban, elismerte, hogy a videókat lehet úgy értelmezni, hogy „azok tagadják a holokausztot, a zsidók tömeges kiirtását”. Hozzátette, hogy ma már sajnálja, hogy ezeket a videóját elkészítette.
Az AfD képviselői között több olyan személy is van, aki korábban neonáci csoportokban fejtett ki aktivitást. Ezeket a csoportokat hivatalból figyeli az alkotmányvédő hivatal, melynek feladata az, hogy védelmezze a demokráciát és megakadályozza szélsőséges csoportok aktivitását Németországban.
Öngyilkos lett a korrupcióval vádolt kínai tábornok
Csang Jang a hadsereget irányító katonai bizottság politikai osztályának vezetője volt.
A háromcsillagos tábornok már nem kapott meghívót a kínai kommunista párt októberi kongresszusára. Csang Jang egyszerre bukott meg az ugyancsak 66 éves Fang Feng-huj vezérkari főnökkel. Mindkettőjüknek szép jövőt jósoltak, de a korrupcióellenes kampány végzett velük. Csang Jang nem várta meg az ítéletet:
pekingi lakásában felakasztotta magát.
Hszi Csin-ping elnök a pártkongresszuson bejelentette, hogy folytatódik a korrupcióellenes kampány, mert enélkül a kormányzó kommunista párt elveszítené a nép bizalmát. Öt év alatt a kampány nem kímélte a legfelső vezetést sem.
Hihetetlenül nagy pénzeket találtak a nyomozók: Kína egykori belbiztonsági főnökének elkobzott családi vagyonát összesen 90 milliárd jüanra, azaz átszámítva 3500 milliárd forintra becsülték.
Elemzők szerint
a korrupcióellenes kampány egyik fő célja az, hogy Hszi Csin-ping megszabaduljon vetélytársaitól a vezetésben.
Hírszerzői források szerint a pekingi vezetés tagjai mind milliárdosok amerikai dollárban is, de ezt csak akkor veszik észre a korrupcióellenes nyomozók, ha erre utasítást kapnak az elnöktől. Akinek Csang és Fang eltávolítása a katonai vezetésből azt is lehetővé tette, hogy hozzá lojálisabb embereket ültessen a helyükre.
Állítsák le a kifizetéseket Magyarországra – veterán európai politikusok levele
Egykori uniós biztosok és német expénzügyminiszter követelik nyílt levélben, hogy állítsák le a Magyarországnak szánt uniós kifizetéseket. Indokul a jogállam sérelmét és a korrupciót hozzák fel. Jávor Benedek EP-képviselő szerint komolyan kell venni a figyelmeztetést.
Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének címezve köröztetnek nyílt levelet az Európai Parlamentben korábbi európai tisztségviselők, követelve a kifizetések azonnali leváltását, mondván az uniós támogatásokat a Fidesz saját újraválasztására akarja használni. A hvg.hu értesülését a Független Hírügynökségnek megerősítette Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője.
Szerinte
figyelmeztető jel, hogy az EU-ban széles körben elterjedt vélemény
mindaz, ami a levélben olvasható, ezért ezt nagyon komolyan kell venni.
A levél aláírója Hans Eichel, Németország volt pénzügyminisztere, Pascal Lamy, Francaiország volt uniós biztosa, valamint Franz Fischler és Yannis Paleokrassas volt uniós biztosok.
Azt kérik az Európai Bizottság elnökétől, hogy ideiglenesen függessze fel a támogatások kifizetését Magyarországnak. Kivéve az összeg azon részét, amely közvetlenül érkezik Brüsszelből a kedvezményezettnek.
Az elmúlt évek során úgy alakították át Magyarország teljes intézményi és jogi rendszerét, hogy lényegesen könnyebben lehessen
a kifizetések jelentős részét közvetlenül vagy közvetve bizonyos üzleti és politikai körökhöz
juttatni – így kezdődik Eichelék indoklása. „Teszik ezt annak ellenére, hogy hátrányos a magyar társadalom számára”.
Szerintük a Fidesz gyakorlatilag átvette a főügyészséget és az Alkotmánybíróságot, miközben az ország alaptörvényét kedvére változtatja a hatalom. A sajtószabadságot kiüresítették, a média döntő többsége fideszes befolyás alatt áll, és az információkhoz való hozzáférést számos új jogszabály hátráltatja. Az egyetemek elvesztették függetlenségüket. A civil szervezetek zaklatása és fojtogatása évek óta tart.
Beszédes, hogy a magyar kormány visszautasította az EU korrupcióellenes kezdeményezését, az Európai Ügyészség felállítását.
Az állami beruházások több, mint 95 százaléka használ fel részben EU-s pénzeket, s a magyar kormány igyekszik idén és jövőre lehívni a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban neki járó összegeket. Úgy látják, hogy ennek oka a Fidesz választási esélyeinek növelése, elfeledkezve arról, mi lesz, ha 2018 tavaszára kiürül a kassza.
Az aláírók úgy ítélik meg, ez hátrányos az üzleti világnak, a pénzek elköltésének siettetése ezen túl csökkenti a hatékonyságot és növeli a korrupciós kockázatot. Emiatt különösen sürgős számukra az ügy.
Gajus Scheltema korábbi holland nagykövetet idézik, aki diplomáciai botrányt kavaró nyilatkozatot adott idén a 168 órának. Ezek szerint „nem finanszírozhatunk korrupciót, és nem tarthatunk életben egy korrupt rezsimet”. A pénz leállítását követelők azt is idézik Scheltemától, hogy a fejletlen magyar régiók támogatása továbbra is szolidaritási kérdés. Ez azonban közvetlenül a bizottság feladata lenne.
A fentiek miatt javasolják azt, hogy ideiglenesen állítsák le a kifizetéseket, és minden támogatást állítsanak helyre, amint biztosítottak a demokratikus alapok és felléptek a korrupció ellen.
Az Európai Bizottság feladata, hogy megvédje az unió pénzügyi érdekeit, és a szervezetnek eleget kell tennie kötelezettségének
Magyarország kapcsán minden további késlekedés nélkül
– zárul a levél.
Nyilván nem indul emiatt eljárás Magyarország ellen, mert az aláírók nem tagjai az EP-nek, tehát kívül vannak az uniós intézményrendszeren – mondta Jávor Benedek. Szerinte viszont éppen emiatt mindenféle kötöttség nélkül fogalmazhatják meg véleményüket. Fontos dolog, hogy ilyen emberek szerint ennyire súlyos a helyzet Magyarországon – fűzte hozzá.
