Kezdőlap Világ Oldal 502

Világ

Szervkereskedelem a hullaházban: nyomoz az FBI

0

Egy fej 500 dollár, egy térd 250 dollár, egy láb 125 dollár. Ez egy hivatalos árlista, amelyet egy amerikai vállalkozás tett közzé az interneten.

A Colorado államban működő cég, a Sunset Mesa Funeral Directors és a vele egy székhelyen működő Donor Services a hullaházba érkezett holttestek szerveivel üzletelt. Ez az államban nem tilos, de pusztán üzleti célból nem is engedélyezett. Vagyis csak tudományos vagy oktatási célból lehet értékesíteni olyan holttestek szerveit, melyek esetében a rokonság ehhez hozzájárult. Az pedig

etikai kérdéseket is felvet,

ha ugyanaz a cég hamvaszt, temetőt üzemeltet és szervekkel kereskedik.

A cég ugyanis mindezt megteszi. Ez még nem feltétlenül sért törvényt, arról viszont már az FBI is érdeklődik, hogy mi történik a holttestekkel a hamvasztás előtt. Több alkalmazottat ki is hallgattak. Ők pedig azt mesélték, hogy a főnök édesanyja különleges bizniszt talált ki:

a holttestek aranyfogaira specializálta magát.

Egész gyűjteménye volt, amellyel dicsekedett is, aztán persze eladta az aranyat.

A Reuters újságírói számoltak be először az ügyről, ezután kezdett nyomozni az FBI. Ők a Donor Services ügyei vizsgálják, a másik cég, a Sunset Mesa ügyében pedig Colorado állam vizsgálódik.

Újabb fordulat a katalán válságban

0

A spanyol kormány bejelentette: bírósághoz fordult, ha Carles Puigdemont volt elnököt távollétében újraválasztja a katalán parlament. Márpedig erre van esély.

A spanyol kormányszóvivő szerint ellentétes a törvényekkel és a józan ésszel is, hogy Puigdemont Skype-on tartaná meg programbeszédét. Szerinte

az elnökjelöltnek személyesen kell megjelennie a törvényhozásban.

Puigdemont ellen azonban elfogatóparancs van érvényben a tavalyi népszavazás miatt, ami ellen a spanyol rendőrség brutális erőszakkal lépett fel. A később leváltott elnök azt mondta: ha újraválasztják, hazatér. A kikényszerített választáson a függetlenségpártiak nyertek.

Pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) szerint

az elnök a távollétében is megválasztható,

és megbízhat például egy másik képviselőt, hogy olvassa fel programbeszédét. Egy másik, szintén Puigdemontot támogató párt erről jogászoktól kér állásfoglalást, a többi párt viszont elutasítja az elképzelést.

A katalán parlament jövő szerdán tartja alakuló ülését, és utána választanak elnököt.

Az amerikai szenátus lehet az orosz hackerek új célpontja

0

Ugyanazok az orosz hackerek készítettek elő támadást az amerikai szenátus ellen, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal, és a 2016-os elnökválasztás előtt feltörték a Demokrata Párt levelezőrendszerét.

Az AP-nek a Trend Micro nevű kiberbiztonsági cég vezetője beszélt erről. Több olyan internetes oldalt fedeztek fel, amelyek

ránézésre hasonlítanak a szenátus belső levelezőrendszerére.

Ezeken az oldalakon a Fancy Bear nevű orosz hackercsoport nyomait találta meg.

Ugyanez a cég fedezte fel, hogy az orosz titkosszolgálatokhoz köthető csoport tavaly a francia elnökválasztás előtt hasonló módszerrel Emmanuel Macron kampánycsapatának emailjeit is fel akarta törni.

Macron stábjából később ki is került kilenc gigabájtnyi adat, amelyet a vádak szerint egyre inkább orosz befolyás alatt álló WikiLeaks is közzétett. Az oroszok Macron ellenfelét, a szélsőjobboldali Marine Le Pent támogatták a francia elnökválasztáson.

Az orosz kormány folyamatosan tagadja, hogy hackerek állnának a szolgálatában, ugyanakkor a Trend Micro (és más cégek is)

biztosak benne, hogy a Fancy Bear orosz érdekeket szolgál.

Az AP azt is írja: egy másik cég, a Secureworks már 2015-16-ban felfedezte, hogy a szenátus bizonyos munkatársait orosz hackerek támadták.

Trump egyelőre nem mondja fel az iráni atomalkut

0

Egyelőre nem állítja vissza a szankciókat, de fel akar állítani egy határidőt az egyezmény „megjavítására”.

A Reuters értesülései szerint, ha semmi változás nem lesz, akkor Donald Trump újra az egyezmény felrúgásával fenyegetőzhet majd. Irán azonban közölte: nem fogad el újabb feltételeket.

A héten

az Európai Unió is felszólította Trumpot, hogy tartsa tiszteletben az atomalkut.

Az egyezményt hat ország írta alá Iránnal 2015-ben: az USA, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország.

Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter Brüsszelben is tárgyalt erről Federica Mogherinivel, az EU külügyi főképviselőjével, aki szerint az egyezmény bevált, működik, lehetővé teszi az iráni nukleáris program külföldi ellenőrzését.

Ugyanakkor Irán nagy ellenfelei, Izrael és Szaúd-Arábia örömmel fogadná az atomalku felmondását, és azt, ha újra szankciókat vezetnének be Iránnal szemben.

Korrupt afrikai rezsimek pénzelhették a francia jobboldalt

0

A vádak szerint Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányára előbb Líbia, majd Kongó és Gabon adott pénzt. Az ügy kulcsfiguráját Londonban tartóztatták le.

Londonban a repülőtéren fogták el a gengszterből lett 58 éves üzletembert, Alexandre Djouhrit, aki állítólag 5 millió eurót vitt Moamer el-Kadhafi líbai diktátortól Nicolas Sarkozynek, aki ezzel nyerte meg az elnökválasztást 2007-ben. Franciaországban körözték, nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene, így fogták el végül Londonban.

Nem maradt sokáig a börtönben: az egymillió fontos óvadék fejében kiengedték, de házi őrizetben, lánya londoni lakásában várja kiadatását. Kérdés persze, hogy

hajlandó lesz-e vallomást tenni

– ennek sok francia politikus nagyon nem örülne.

Sarkozy és Djouhri állítólag Bernard Squarcinin keresztül tartotta a kapcsolatot, aki Sarkozy elnöksége idején a belső elhárítás vezetője volt. 2012-ben, miután az elnök megbukott a választáson, neki is távoznia kellett, de Djouhri a segítségére sietett: elintézte, hogy Kongóban kapjon fontos megbízást az ottani elnöktől. Most egyébként Squarcinit is bíróság elé akarják állítani Franciaországban.

Nicolas Sarkozy
(MTI/EPA/Mohamed Messzara)

Djouhri Kadhafi kabinetfőnökével is jó kapcsolatban volt, valószínűleg ők ketten intézték el, hogy a líbiai diktátor pénzt küldjön a kampányra, amit egyébként Kadhafi egyik fia, Szaif al-Iszlám el is mesélt a líbiai tévében.

Kadhafi bukása után viszont új forrást kellett találni a 2012-es választásra:

a vádak szerint Gabon és Kongó adott pénzt, de Sarkozy így is veszített. Az új baloldali kormány pedig vizsgálatot indított az ügyben: pénzmosással és tiltott pártfinanszírozással vádolták meg Alexandre Djouhrit.

Aki egyébként bízik abban, hogy nem adják majd ki Franciaországnak, hiszen diplomata útlevele van Gabonból, ahol kifejezetten jó a kapcsolata a Bongo-fivérekkel: Ali Bongo Ondimba elnökkel és öccsével, a biztonsági szolgálat vezetőjével.

A bolgár miniszterelnök szerint békén kell hagyni a lengyeleket

0

Bojko Boriszov először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy Bulgária lett az EU soros elnöke. Azt üzenete Donald Tusknak, hogy ne szóljon bele a lengyel belpolitikába.

Boriszov ugyanannak a pártszervezetnek a tagja, mint az Európa Tanács elnöke, és elmondta, hogy barátok is, de semlegesnek kell maradniuk a kérdésben. Ezzel arra utalt, hogy Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt, nemrég egy lengyel lapnak azt állította, hogy az ország akár ki is léphet az Európai Unióból.

Tusk szerint Varsóban a kormányzó pártot csakis a pénz érdekli, és ha nem kap elég támogatást az EU-tól, akkor népszavazást tarthatnak a kilépésről. Tusk a Tygodnik Powszecny című lengyel lapnak arról is beszélt, hogy Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője a törvények felett állónak tekinti magát arra utalva, hogy Brüsszel bevetette a hetes cikkelyt Lengyelország ellen a jogi reform miatt. Tusk szerint Kaczynski nyomasztó tehernek érzi az EU szabályait, melyek megkövetelik a demokrácia és a piacgazdaság törvényeinek a betartását.

Boriszov a Tusknak szóló üzenet mellé hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy Bulgária megvétózna bármilyen döntést Lengyelországgal szemben az EU-ban.

Fontos lépés a német koalíció irányába

0

Nem kevesebb, mint huszonnégy órán át tartott az informális egyeztetés a német konzervatívok (CDU-CSU) és a szociáldemokraták (SPD) között. A kormányalakítás ugyan még messze van, viszont most már legalább van rá reális esély, ugyanis az előzetes megegyezés alapján a két fél megkezdi a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Péntek kora reggel fejeződött be a rendkívül hosszúra nyúlt nem hivatalos tárgyalás Angela Merkelék konzervatívjai és Martin Schulz szociáldemokratái között. A két blokk elsősorban a bevándorláspolitika, a kormányzati költések és az adók tárgyában egyeztetett és elkészítette a hivatalos tárgyalások tervezetét.

A terv két legfontosabb eleme a befogadható menedékkérők számának évi 200 ezer főben való maximalizálása és a családegyesítés útján érkezők ezer fős havi limitje.

Angela Merkel és Martin Schulz a délben tartott közös sajtótájékoztatón elmondták, hogy optimisták a nagykoalíciót illetően, továbbá burkoltan reagáltak is a választók frusztráltságára a centrista pártok bevándorláspolitikájával kapcsolatban.

Némtország „új kezdetéről” beszéltek és a francia kapcsolat szorosabbra fűzését jelölték meg elsőszámú prioritásként.

Továbbá mind Merkel, mind pedig Schulz hangsúlyozta, hogy biztosítani kell az ország szociális kohézióját.

Habár a hivatalos tárgyalások melletti döntés közelebb vitte a feleket a koalícióhoz, a kormányalakítás elég távolinak tűnik. A hivatalos egyeztetések megkezdése előtt a szociáldemokratáknak például meg kell erősíteniük a megegyezést a január 21-i különleges pártgyűlésükön is, ha pedig a valószínűleg hosszú hetekig tartó hivatalos tárgyalások során megegyezésre jutnának a felek, Schulzék akkor is ragaszkodnak ahhoz, hogy azt még megszavaztassák pártjuk tagságával is.

Ennek fényében leghamarabb március végén alakulhat meg az új kormány, de ha nem sikerül koalícióra lépni, akkor új választásokat írhatnak ki. Merkel kereszténydemokratáinak tudniillik nincsen más opciójuk a szociáldemokrata koalíción kívül, mert az úgynevezett Jamaica-koalíció a Zöldekkel és a liberális szabaddemokratákkal már novemberben megbukott.

Bevándorlókra tett kegyetlen megjegyzése miatt támadják Trumpot

0

Donald Trump azon csattant fel, hogy miért jön olyan sok ember az általa „pöcegödörnek” nevezett országokból az Egyesült Államokba, kijelentései pedig komoly felháborodást keltettek.

Az amerikai elnök csütörtökön, egy, az ovális irodában tartott találkozón beszélt erről a Washington Post beszámolója szerint. Ezen mindkét párt képviselői jelen voltak, hiszen egy migrációval kapcsolatos megállapodásról volt szó. Az elnök megjegyzése az afrikai országokból, illetve Haitiről és El Salvadorból érkező bevándorlókra vonatkozott.

A Fehér Ház nem tagadta, hogy valóban elhangzott az elnök becsmérlő mondata,

ehelyett egy közleményt adtak ki, amellyel igyekeztek elvenni a megjegyzés élét.

A Raj Shah szóvivőtől származó szövegben az áll, hogy az Trump elnök soha nem a külföldiek, hanem az amerikaik érdekeit tartotta szem előtt, és olyan, tartós megoldást hozó bevándorlási politikáért harcol, amely azokat az embereket fogadja be, akik hozzájárulnak az Egyesült Államok gyarapodásához.

A csütörtöki megbeszélésen az úgynevezett átmeneti védelmi státusz visszaállításáról volt szó, amely például a természeti katasztrófák által sújtott országok polgáraira vonatkozna. A héten a Trump-adminisztráció bejelentette, hogy visszavonják ezt az engedélyt több mint 200 ezer El Salvador-i bevándorlótól, akik még az 1991-es földrengés miatt érkeztek az országba. Korábban például a haiti bevándorlók engedélyét is visszavonták, így több százezer embert fenyeget a deportálás veszélye.

Olajfúrás Amerika partjainál: majdnem mindenhol

0

Kivéve az elnök nyaralóját, a Mar a Lagot, azt a  birtokot, amelyet szokás a második Fehér Háznak is nevezni Washingtonban. Ott fogadta például az Egyesült Államok elnöke Kína első emberét, Hszi Csinpinget.

Nemrég Ryan Zinke belügyminiszter /az USA-ban ez nem a rendőrség felügyeletét jelenti hanem az energiaügyeket és a környezetvédelmet / bejelentette: elvetik Obama elnök tilalmát! Vagyis: újra engedélyezik az olajfúrást a part menti vizeken az Egyesült Államokban. Nyolc éve egy csúnya baleset után állíttatta le Obama elnök és a washingtoni kongresszus a part menti olajfúrásokat az Egyesült Államokban.

Sok helyen tiltakoztak a környezetvédők, de csak Floridában leltek azonnal meghallgatásra. A CNN hírtelevíziónak Ryan Zinke miniszter máris úgy nyilatkozott, hogy „támogatja Rick Scott floridai kormányzó javaslatát arra, hogy a tilalmat tartsák fenn náluk.” Ezt azzal indokolta meg a kormányzó és az USA belügyminisztere, hogy „Florida bevételében a turizmus nagyon jelentős szerepet játszik”. Nem vesztegette a szót arra, hogy Trump elnök kedvenc birtoka is ott van Floridában a tengerpart közelében. Amely az olajfúrások engedélyezésével elveszítette volna az értéke nagyrészét. Arról nem is beszélve, hogyha valami hiba következett volna be, akkor esetleg a fürdővizébe is olaj került volna Floridában…

Obama miatt mondta le londoni útját Trump

0

Mégsem nyitja meg az új amerikai nagykövetséget Donald Trump februárban, Londonban. Az amerikai elnök mindezt azzal indokolta, hogy elődje, Barack Obama rossz üzletet csinált.

Trump szerint Obama áron alul adta el a nagykövetség nagyszerű helyen lévő előző ingatlanát, és drágán építtette fel az újat. A Guardian viszont emlékeztetett, hogy a nagykövetség áthelyezésének ötlete még George Bush idején, 2008-ban született meg. Trumpot Theresa May brit miniszterelnök hívta meg állami látogatásra, amikor megválasztották az USA elnökének.

Végül a látogatás terve által okozott felháborodás közepette az a döntés született, hogy inkább egy rövidebb, kevésbé formális találkozóra látják vendégül az elnököt. Az is felmerült, hogy Trump a királynőnél is látogatást tesz, de nem adnak a tiszteletére formális, nagyszabású bankettet. De most ezek, az állami látogatásnál jóval szerényebb tervek is jó időre veszni látszanak. Trump helyett ugyanis Rex Tillerson külügyminiszter fogja megnyitni a nagykövetséget.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK