Abu Bakr al-Bagdadi egy légicsapásban sérült meg, még májusban. Emiatt hónapokra át kellett adnia a terrorszervezet vezetését.
Fotó: MTI/EPA/Iszlám Állam
A CNN exkluzív értesülései szerint az amerikai hírszerzők biztosak benne, hogy Abu Bakr al-Bagdadi az Iszlám Állam volt fővárosának, Rakkának a közelében volt, amikor megsérült egy támadásban. Az információk a terrorszervezet elfogott tagjainak, valamint a területről elmenekülteknek a beszámolóiból származnak.
Al-Bagdadi a világ leginkább keresett terroristája,
25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki rá. Amióta átvette a dzsihádista szervezet vezetését, egyetlen alkalommal jelent meg a nyilvánosság előtt: amikor 2014 júliusában a moszuli nagymecsetben bejelentette a kalifátus megalakulását. Utána csak hangüzenetek jelentek meg tőle.
A légicsapásban szerzett sérülései nem voltak életveszélyesek, de
hónapokra át kellett adnia a terrorszervezet irányítását.
Azt nem lehet tudni, hogy a támadás célzottan al-Bagdadi ellen irányult-e, vagy nem is tudták, hogy ott van. Azt sem tudni, ki mérte a csapást, mivel egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mikor is történt. Akkoriban az amerikaiak vezette koalíciós erők és a szíriai rezsimet támogató oroszok is bombázták Rakka környékét.
Júniusban egyébként az oroszok bejelentették, hogy május végén megölték al-Bagdadit, de aztán kiderült, hogy ez nem volt igaz. Utána a szíriai-iraki határ közelében rejtőzhetett.
Utolsó hangüzenete szeptemberben jelent meg
– olyan eseményekre utalt benne, amelyek bizonyították, hogy friss üzenetről van szó.
A Sky News Arabiya ugyanakkor az iraki belügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselőjét idézve azt állította: Abu Bakr al-Bagdadi a halálán van, és az Iszlám Állam egyik északkelet-szíriai tábori kórházában kezelik.
Arról, hogy a területi veszteségek után milyen új taktikát választhat az Iszlám Állam, itt írtunk korábban.
Miheil Szaakasvilit, az egykori grúz elnököt és az Odesszai Körzet kormányzóját kijevi idő szerint délután háromkor tartóztatták le egy kijevi étteremben.
Erről a politikus a Facebook-oldalán számoltak be és közzétettek egy videót arról, amikor megérkeztek az ukrán hatóságok.
A pártja által közzétett nyilatkozatban az olvasható, hogy
„ismeretlen maszkos emberek elfogták Szaakasvilit és ismeretlen helyre hurcolták”.
Az ukrán titkosszolgálat (SZBU) tagadta, hogy ők szervezték volna az akciót, ahogyan az ukrán főügyészség szintén elutasította, hogy bármilyen közük lenne az ex-kormányzó letartóztatásához.
A KyivPost arról számolt be, hogy az elmúlt napokban nem ez az első eset, hogy megpróbálták elfogni. Február 9-én
tizenöt fegyveres ütött rajta
a Farimont Grand Hotelben tartózkodó Szaakasvilin, de a hotel biztonsági személyzete megakadályozta az elhurcolását, mivel nem volt „semmiféle hivatalos dokumentum vagy letartóztatási parancs” a kezükben.
Szaakasvili többször került már a média és az ukrán hatóságok kereszttüzébe. 2003 és 2013 között volt Grúzia elnöke, később Ukrajnába költözött, Odessza kormányzója lett, és régi ismerősétől, Porosenko elnöktől ukrán állampolgárságot is kapott. Később összevesztek, mert korrupcióval vádolta meg az elnököt. Utána viszont őt magát vádolták ugyanezzel, megfosztották az ukrán állampolgárságától (a grúzról pedig korábban le kellett mondania).
Decemberben ismételten őrizetbe vették bűnszervezetekkel folytatott együttműködés gyanújával, akkor egy épület tetején fenyegetőzött öngyilkossággal, majd a hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból.
Közben arról érkeztek hírek, hogy az egykori elnök hívei ismét aktivizálták magukat. Többen elindultak a kijevi repülőtérre, hogy megakadályozzák Szaakaszvili deportálását a kelet-európai országból. Nem sikerült:
a volt elnököt Lengyelországba vitték.
A lengyel határőrség közleménye szerint „jogellenesen tartózkodott ukrán területen, és visszavitték abba az országba, ahonnan az ukrán törvényt megsértve megérkezett”. Azt is írják, hogy mivel Szaakasvili felesége egy uniós tagállam (Hollandia) állampolgára, így pozitívan bírálták el Ukrajna kérését, hogy fogadják be az egyébként hontalan Szaakasvilit.
Donald Trump amerikai elnök gyakran nevezi őrültnek Kim Dzsongun észak-Koreai vezetőt, aki szerinte képes arra, hogy megindítson egy nukleáris háborút az Egyesült Államok ellen. Ám valójában milyen is az ifjú diktátor? Róla jelent meg a közelmúltban egy könyv.
A könyv szerzője a koreai származású Jung Pak, aki egészen a közelmúltig a CIA-nál dolgozott, de állománybeli tagként nem adhatott volna ki könyvet, inkább tehát kilépett, s ma már a Brookings Institute vezető Korea-szakértője.
Őszintén beismeri: nagyon keveset tud Kim Dzsongunról, a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer ifjú diktátoráról, aki nem áll szóba külföldiekkel.
2011-ben történt hatalomra jutása óta csak két külföldivel találkozott: a veterán amerikai kosárlabdázó Dennis Rodman-nel és egy japán mesterszakáccsal, aki a szusit készíti neki. Kim Dzsongun ugyan Svájcban tanult, de nem járt külföldön azóta, hogy ott álnéven leérettségizett.
A Kim dinasztia 1945 óta van hatalmon Észak-Koreában, de Dél-Korea területére most először lépett közülük valaki: a diktátor húga, aki a téli olimpiai játékok alkalmából látogatott el a déli országrészbe, ahol meghívást adott át Dél-Korea elnökének.
Kim Dzsongun megölette mentorát, és annak a nejét – aki egyébként egyben a nagynénje is volt – öngyilkosságba hajszolta. A húgában viszont megbízik:
nemrég előléptette őt a Politikai Bizottságba, ahol az ifjú hölgy az agitáció és a propaganda fő felelőse.
A CIA vezetői tévesen mérték fel Kim Dzsongun helyzetét: azt hitték, hogy két-három év alatt ő is Nicolae Ceaușescu sorsára jut. Ehelyett az ifjú Kim már hetedik éve hatalmon van, és jelenleg mosolyoffenzívát folytat Dél-Koreával, miközben továbbra is harcias húrokat penget az Egyesült Államokkal szemben.
„Egy őrült nem ilyen eredményes politikus”
– érvel az ex CIA-szakértő. Aki szerint egyáltalán nem valószínű, hogy Kim Dzsongun nukleáris háborút akarna, hiszen az egyben az ő megsemmisülésével is járna. Inkább Donald Trump és a környezete szeretné őt őrültnek beállítani, hogy igazoljon egy megelőző katonai csapást. Szerencsére a katonák többsége lebeszéli erről az Egyesült Államok elnökét – nyilatkozta a brüsszeli Politico portálnak a CIA ex-szakértője.
Iraki sajtóértesüléseik szerint kivégezték azt a német tinédzsert, akit tavaly fogtak el Moszul környékén. Nem ő az egyetlen, akit bíróság elé állítanak Irakban, mert önszántából csatlakozott a terrorista szervezethez.
Linda Wenzel, a 16 éves lány története, aki az Iszlám Állam terrorista szervezethez csatlakozott, tavaly bejárta a világsajtót. A német tinédzser egy Drezda melletti német kisvárosból származott, majd áttért az iszlámra és csatlakozott a dzsihadistákhoz Irakban, miután feleségül ment egy csecsen fegyvereshez. Mindketten Moszul városában harcoltak, amelyet tavaly foglaltak el az iraki erők. Miközben a férjét lelőtték, addig Wenzel fogságba került.
Kihallgatása során kiderült, hogy mesterlövészként tevékenykedett és több iraki haláláért felelős, ami miatt egy iraki bíróság elé állították. Január végén halálra ítélték, emiatt komoly vita alakult ki Bagdad és Berlin között: miközben a kurdok hajlandóak voltak őt is kiadni a német hatóságoknak, addig az iraki kormány ragaszkodott Wenzel elítéléséhez. Eddig a német kormány nem nyilatkozott az ügyben.
A hétvégén aDie Welt magazin arról írt, hogy közel 800 nőt és gyereket tartanak fogva az észak-szíriai, kurdok által lakott területen. A nők nemcsak a dzsihadisták feleségei voltak, hanem többen közülük aktív „logisztikai támogatást” nyújtottak, sőt, néhányan harcoltak az iraki és a kurd erők ellen. Vannak közöttük olyanok, akik Belgiumból, Franciaországból, Kanadából és Nagy-Britanniából származnak, de a lap szerint 15 német állampolgárságú nő szintén van a fogva tartottak között. Többek közt egy marokkói származású nő, aki két lányával utazott Moszulba és állt be a terroristaszervezetbe. Őt szintén január végén ítélték kötél általi halálra.
A demokrácia aláásásával támadnak, pedig soha nem titkoltam, hogy a maradáspártiakat támogattam a brexittel szemben – írta Soros György a Mail on Sunday-ben. A cikkben a milliárdos tulajdonképpen az őt ért támadásokra reagálva megmagyarázza, miért annyira fontos számára Nagy-Britannia sorsa és EU-ban maradása, hogy pénzt is áldoz erre.
Soros azzal kezdi, hogy gyerekként a nácik elől kellett bujkálnia a családjával, majd a kommunista diktatúra fojtogató légköre elől menekült el Magyarországról, hogy Angliában leljen menedékre. Azt írja, hogy ily módon korán megtapasztalhatta, mennyire sokat számít az, hogy milyen politikai légkör uralkodik egy országban. A kilenc év alatt, amit Angliában töltött, az ország rajongójává vált, és hiába költözött 1956-ban az USA-ba, továbbra is a „szívében maradt” Nagy-Britannia.
„Még mindig van házam Londonban, és az év egy részét itt töltöm” – írja. Soros, akit külföldiként túl nagy befolyással vádolnak, Ruper Murdoch-hoz hasonlítja magát, aki amerikai állampolgár, de elkötelezett brexitpárti. „Az a jó, hogy mi, „külföldiek” mindketten örömmel létesítettünk rengeteg munkahelyet az Egyesült Királyságban” – írja.
Soros hangsúlyozza, hogy fiatalemberként nagy hatással volt rá, amit Angliában tapasztalt, és a nyitott társadalmak eszméje iránt is itt köteleződött el. Ezért alapított meg az Open Society Foundations-t (Nyílt Társadalom Alapítvány), és ezért költötte a vagyona jelentős részét a demokrácia eszméjének terjesztésére, és az elnyomottak megsegítésére – írja. Büszkén támogatta a Best for Britain-t is, akik az Európai Unióban maradás mellett álltak ki.
„A brexitet tragikus hibának tartom”
– írja Soros, aki szerint az Egyesült Királyság a lehető legjobban járt az EU-val a brexit előtt, hiszen tagja volt az uniónak, de megtarthatta saját valutáját. Végzetes hibának tartja, hogy népszavazást tartottak a kérdésről, mert az ilyen szavazások szerint sokszor vezetnek rossz döntésekhez, hiszen az embereket könnyen félrevezetik, és igazából a jelenlegi rendszer iránti elégedetlenségüket fejezik ki a szavazáskor, de nem gondolkodnak el a döntés következményein.
„Azért mert egy helyzet nem kielégítő, nem jelenti, hogy nem lehet rosszabb” – írja Soros, hozzátéve, hogy szerinte ez történt most Nagy-Britanniában is. A brexit a milliárdos értékelése szerint az EU és a britek számára is vesztes helyzetet eredményezett, hiszen mindkét fél meggyengül a kiválással. Soros megítélése szerint az elkövetkező fél évben ez nyilvánvalóvá válik, ahogy az elválás ténylegesen is megkezdődik. Ráadásul ez a folyamat évekre leköti majd az EU-t és a briteket is, holott egyesített erővel kéne harcolniuk külső erők, például az orosz befolyás ellen.
Soros szerint a döntés még visszafordítható, és azok, akik az EU egyben maradásáért küzdenek, a teljes támogatását élvezik. Soros György a cikkben arra reagált, hogy a héten támadások érték amiatt, hogy a hírek szerint pénzzel támogatná a Best for Britain nevű, az EU-ban maradásért kampányoló szervezetet.
A Telegraph című konzervatív napilap írta meg, hogy Soros 400 ezer fontot (140 millió forintot) adományozott a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül a Best for Britain számára, és a lap értesülése szerint a szervezet hamarosan kampányt is indít a kilépési folyamat leállítására. A Telegraph cikke nyomán a Daily Mail „szennyes pénznek” nevezte Soros támogatását, és követelte, hogy Soros György „takarodjon” a brit belpolitikából – írja az MTI. Soros a Daily Mail támadására a lap vasárnapi kiadásának kommentrovatában reagált, az imént összefoglalt írással.
A repülőgép a moszkvai felszállását követően zuhant le 71 emberrel, 65 utassal és hatfőnyi személyzettel a fedélzetén. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a tragédiát.
A gép a Domogyedovói nemzetközi repülőtérről szállt fel, de néhány perc múlva már el is tűnt a radarok képernyőjéről. Stypenovszkaja falu környékén csapódott a földbe.
Az orosz médiának a hatóságok azt mondták, hogy mindenki meghalt a repülőgép utasai és a személyzet tagjai közül. A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság gépe belföldi járatként közlekedett, Orszkba, az orosz-kazah határ közelében lévő városba tartott. Az utasok többsége a kazah határ menti Orenburg megyében lakott, ahol Orszk is található.
Az Interfax nyilatkozó szemtanúk szerint a repülőgép már égett, amikor lezuhant. A mentőalakulatok munkáját a helyszínen az elmúlt napokban jelentősen megvastagodott hóréteg akadályozza, a terep felderítéséhez drónokat is használnak – írja az MTI.
Makszim Szokolov közlekedési miniszter és Alekszandr Basztrikin, a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője a baleset helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására az SZK központi apparátusa indított vizsgálatot. A lezuhant gép 2010-ben készült a voronyezsi repülőgépgyárban. A légitársaságnál a légiközlekedés-felügyelet rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett. A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért azok nem idézhették elő a balesetet.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját. Elrendelte egy kormánybizottság felállítását is az katasztrófa kivizsgálására.
Egymillió dollár kifizetését vállalta az amerikai hírszerzés annak az orosz hekkernek, aki különböző értékes információkat ígért két fontos ügyben. Az egyik az NSA-t, a másik az elnök orosz kapcsolatait érintette (volna).
Az oroszok állítólag sok olyan vírust fejlesztettek ki, amelyeket eredetileg az amerikai informatikai hírszerzés, az NSA talált ki, de Oroszországban továbbfejlesztették őket. Minthogy Edward Snowden, az NSA egykori tisztje Oroszországban él, ezért az amerikaiakat módfelett érdekli: mit tudnak az oroszok az ő informatikai hírszerzésükről.
A másik ügy, amelyben értékes információt ígért az orosz férfi – aki valószínűleg a hírszerzés embere volt –, Donald Trump amerikai elnök orosz kapcsolatait érintette. Az amerikai elnök ellen vizsgálat folyik, mert Washingtonban az ellenzék úgy véli: Trump kapcsolatban állt az orosz hírszerzéssel, amely segítette abban, hogy hatalomra jusson az Egyesült Államokban.
A New York Times értesülései szerint szeptemberben Berlinben egy szállodában adott át a CIA embere 100 ezer dollár előleget az orosz férfinak az információkért cserébe. Ám az információkat elemezve Washingtonban rájöttek, hogy átverésről van szó. Több pénzt nem is adtak, de a CIA-nek így is 100 ezer dollárjába fájt, hogy lépre csalta egy orosz hekker.
Évtizedek óta nem látott méretű támadással válaszolt Izrael Iránnak, miután elfogtak egy, az ország területére behatoló iráni drónt. Benjámin Netanjahu figyelmeztette Iránt, hogy Izrael bármilyen támadás esetén megvédi magát.
Az eset kiváltó oka az volt, hogy Izrael területére berepült egy Szíriából indított iráni drón, amelyet egy izraeli harci helikopter lelőtt. Ezután indított támadást Izrael Szíriában található iráni célpontok ellen. Netanjahu szerint joguk és kötelességük és megvédeni magukat bármilyen fenyegetés ellen, ami az állam szuverenitását veszélyezteti – idézi a BBC.
Izrael növekvő aggodalommal figyeli az iráni befolyás növekedését Szíriában, és Netanjahu világossá tette, hogy ellenzik az Irán katonai jelenlétének kiterjesztését. Emellett viszont arról is beszélt, hogy Izrael békét szeretne.
Irán tagadja a drónnal kapcsolatos vádakat, az USA pedig úgy reagált, hogy támogatja Izraelt. Vlagyimir Putyin telefonon kereste meg Netanjahut az eset után, és figyelmeztette, hogy el kell kerülni a konfliktus eszkalálódását.
Szombaton Izrael két légicsapás-sorozattal reagált a drón elfogására. Az elsőben odaveszett egy vadászgépük, amelyet lelőtt a szíriai légvédelem, de a pilóták életben maradtak. A második támadásban Izrael beszámolója szerint sikerült jelentős kárt okozni Szíriában található iráni célpontokban, és ilyen masszív támadást nem hajtottak végre az ország ellen az 1982-es libanoni háború óta.
Veszélyes lehet, ha Izrael tovább folytatja katonai akcióit Szíriában
– figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnök Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a támadás után.
Szíria légvédelmét egy orosz rakétarendszer látja el, ezért áll fenn az izraeli akciók során a konfliktus veszélye Izrael és Oroszország között.
Az izraeli miniszterelnök egyébként Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel is tárgyalt a szíriai helyzetről, amelyen Washington teljes támogatásáról biztosította Izraelt. Amúgy pedig az Egyesült Államok szövetséget szervez a Közel Keleten, amelyben Izrael és Szaúd-Arábia játssza a főszerepet. Oroszország viszont azt a szövetséget támogatja, amelyet Irán, Szíria és a libanoni Hezbollah alkot. A két szövetség többé kevésbé nyílt háborút folytat egymással Szíriában és Jemenben.
Megszólaltak a szirénák Izrael északi részén azt követően, hogy a légvédelem lelőtt egy iráni drónt. Ezután Izrael válaszul Szíriában létesített iráni célpontokat támadott, a szíriai légvédelem viszont eltalált egy izraeli F-16-ost.
„Komoly iráni támadás érte Izraelt”- mondta a hadsereg szóvivője. Ronan Manelisz dandártábornok ismertette az iráni drón lelövésének körülményeit. Egy izraeli Apache helikopter követett, és már szíriai területen lelőtt egy iráni drónt, amely előtte az ország légterébe hatolt. Az izraeli légierő ezután iráni létesítményeket támadott Szíriában, de a légvédelem lelőtt egy F 16-os vadászgépet. A két pilóta kiugrott és biztonságban van, kórházba vitték őket. Összesen tizenkét légicsapást hajtottak végre: az izraeli légierő először azt az iráni katonai bázist támadta szíriai területen, ahonnan a drónt indíthatták. Később Damaszkusz környékén hajtottak végre légicsapásokat.
Izrael álláspontja már régóta az, hogy nem engedi meg Irán katonai betelepedését Szíriába. A szíriai-iráni-Hezbollah szövetség stratégiai fenyegetés Izrael számára, mely az Egyesült Államokkal és Szaúd-Arábiával együtt ellentábort szervez a Közel-Keleten.
„A közös ellenség az egyik leghatásosabb egyesítő erő” – jegyezte meg John Naisbitt amerikai író. Ez a kijelentés a Közel-Kelete esetében különösen igaz, mivel nemrég derült ki az, hogy a régió egykoron két legnagyobb ellensége már évek óta katonailag együttműködik egymással.
Legelőször az amerikai sajtó szellőztette meg, hogy igencsak aktív katonai együttműködés zajlik Egyiptom és Izrael között. Az elmúlt napokban kiszivárgott információk szerint Izrael több mint két év óta bombázza a Sínai-félszigeten lévő militánsok állásait. Azonosítatlan felségjelű helikopterek, vadászbombázók, pilóta nélküli gépek (drónok) legalább 100 támadást hajtottak végre a térségben lévő terroristafészkek ellen. Az amerikai újságíróknak nyilatkozó névtelen források hozzátették, hogy ehhez az izraeliek megkapták Kairó „áldását” is, sőt, nem elképzelhetetlen, hogy az információkkal szintén ellátták az izraeli légierőt.
Az izraeli légierő két F-16-a. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Habár ezt az egyiptomi-izraeli kooperációt sok helyen úgy emlegetik, mint egy „újabb közel-keleti titok napvilágra kerülését”, azt már évek óta sejteni lehetett, hogy a 2014-ben hatalomra kerülő Abdel Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök aktívan együttműködik Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormánnyal. Ennek fő tárgyát a terrorizmus elleni harc jelenti, hiszen mindkét országnak (nagyrészt) közösek az ellenségei. Mielőtt azonban részletes boncolgatásra kerülne a két ország közötti aktuális viszony, szükséges a történelmi előzményekre is kitérni, hiszen csak így érthető meg igazán ennek jelentősége.
Aki nélkül nincs háború a Közel-Keleten
Egyiptom és Izrael a múlt évszázadban négy háborút (1948,1956, 1967, 1973) vívott egymással. Ám, amikor nem volt hivatalosan hadiállapot a két ország között, még akkor is rendkívül feszült volt a viszony. Gamel Abden Nasszer egyiptomi elnök politikáját sokáig az Izrael – és ezzel párhuzamosan a Nyugat – ellenesség határozta meg, miközben az izraeli politikai és katonai vezetés számára az ország határainak biztosítása és kiterjesztése jelentette az egyik fő irányelvet. Ezért a múlt évszázad ötvenes és hatvanas éveiben a határmenti konfliktusok és az egymás eltörlésével fenyegető nyilatkozatháborúk szinte a mindennapi élet részét képezték.
Pont ezért számított óriási fordulatnak, amikor Nasszer utóda, Anvar Szadat egyiptomi elnök a hetvenes évek közepén bejelentette „elszakadását” a keleti blokktól és közeledését az Egyesült Államokhoz. Washington abban az esetben volt hajlandó élelmiszer és katonai segéllyel ellátni az arab országot, ha Kairó rendezi viszonyát a szomszédos zsidó állammal. Ennek következtében végül hosszas egyeztetések után 1979-ben Camp Davidben Szadat és Menahem Begin izraeli kormányfő békeszerződést írt alá.
Nehéz szülés volt: Szadat és Begin kezet fog egymással Camp Davidben, háttérben pedig Jimmy Carter. A kép forrása: Wikimedia Commons
Habár Szadat egy merénylet áldozata lett 1981-ben, amelyet többek közt az egyiptomi-izraeli különbéke megkötése miatt követtek el, utóda Hoszni Mubárak szintén betartotta annak pontjait. A két ország közötti viszony fokozatosan javult, és már nem fenyegetett egy újabb háború (rém)képe. Sőt, elég komoly eredményeket könyvelhettek el: az egyiptomi diplomácia például szerepet játszott az 1994-es izraeli-jordániai különbékében, vagy az izraeliekkel közösen vették blokád alá Gázát a Hamász 2006-os győzelme miatt.
Repedések
Éppen ezek miatt figyelte az izraeli vezetés eléggé aggódva a 2011-es „nílusi forradalmat”. Mubárak bukásával ugyanis kétségessé vált a további együttműködés, miközben a Sínai-félszigeten hirtelen aktivizálták magukat a különböző iszlamista csoportosulások. Ezek a militánsok azonban nem kizárólag az egyiptomi hadsereggel csaptak össze. Ők izraeli célpontokat szintén megtámadtak, például 2011 augusztusában beszivárogtak Izraelbe és civilekkel végeztek, de a népszerű üdülőhelynek számító Eilat városát többször rakétatámadás érte a Sínai-félsziget felől.
Ennél sokkal rosszabb volt Izrael szempontjából az, amikor 2012-ben Mohamed Murszit választották meg Egyiptom elnökének, aki a helyi Muszlim Testvériség támogatásával erősen iszlamista politikát kezdett el folytatni. Mivel a korábban említett terrorista támadásokra válaszul adott izraeli megtorlóakcióknak egyiptomi határőrök is áldozatul estek, ezért egyre feszültebbé vált a viszonyuk. Többször felgyújtották az egyiptomi-izraeli csővezetékeket, vagy Izrael-ellenes tüntetéseket tartottak.
2011 októberében megostromolták az izraeli nagykövetséget. A nagykövetet családjával együtt kommandósok menekítették ki, majd repülőgépen hagyták el az országot. A kép forrása: Link.
Az sem segített, hogy Murszi ideológiai és hatalmi szempontból a Hamász mellett tette le a voksát. Többé nem gördített akadályt a gázai övezetbe tartó, egyiptomi-izraeli határ alatt zajló csempészet elé, amely miatt gombamódra szaporodni kezdtek az alagutak. Az élelmiszereken, üzemanyagon és orvosi szereken kívül több tonnányi fegyvert és lőszert vittek át a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. Emiatt Murszi népszerűsége és befolyása annyira megnőtt, hogy kulcsszerep volt a 2012-es gázai válság megoldásában.
Murszi látványos külpolitikai sikerét az EU és USA egyaránt elismerte, többször beszélt telefonon Barack Obama amerikai elnökkel, aki nyilvánosan mondott neki köszönetet a válság megoldásában játszott szerepéért. Később pedig Egyiptom közbenjárásával 2012. november 29-én Palesztinát felvették az ENSZ-be, mint “nem tag megfigyelő államot.” Ezek pedig megszólaltatták a „vészcsengőket” az izraeli döntéshozók körében, hiszen néhányan küszöbön látták már az egyiptomi-izraeli különbéke felmondását.
Hamász fegyveresei egy Murszi portré előtt ünnepelnek. Az egyiptomi elnök még azt is elérte, hogy a gázai válság alatt Izrael ne vesse be a szárazföldi haderejét, ami akkor precedens értékű eseménynek számított.
Ezért 2013-ban, amikor Murszi hatalma kártyavárként dőlt össze és a hadsereg vette át a helyét, az izraeli vezetés csendben figyelte az eseményeket. Bár titkon örültek annak, hogy megszabadultak az iszlamista elnöktől, az még egyelőre kétségesnek tűnt, hogy a puccsot levezénylő Szíszi védelmi miniszter pontosan milyen véleménnyel van Izraelről és az országgal való szorosabb együttműködésről.
Aki „összehozta” őket
Azonban nem kellett sokáig várni a „megnyugtató” jelekre: az egyiptomi hadsereg már 2013 őszén hozzálátott a gázai övezet alatt húzódó csempészalagutak felszámolásához. Alig két hónap leforgása alatt 1200 alagutat robbantottak be vagy árasztottak el. Kairó nyilvánosan „szakított” a Hamásszal és helyette a ciszjordániai Fatahot kezdte le támogatni, és többször hangoztatta az Izraellel való tárgyalások folytatását. A Hamász irodáját Egyiptomban 2014-ben bezárták és az év végén pedig elrendelte egy “pufferzóna” (ütközőterület) létrehozását a gázai-egyiptomi határon, valamint Rafah város keleti részének teljes evakuálását.
Egyiptomiak szemlélnek egy gázai alagutat. A hivatalos statisztikák szerint még 2017-ben is 63-at számoltak fel belőlük.
Látva Kairó terrorizmus elleni hadjáratát, amely nemcsak a Sínai-félszigeten, hanem az országon belül (Muszlim Testvériség felszámolása) és a szomszédos Líbiában (szélsőséges csoportok bombázása az Egyesült Arab Emírségekkel) szintúgy zajlott, az izraeli vezetés egyre bizakodóbbá vált. Egyelőre még nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy mikor és hogyan kezdődött meg az egyiptomi-izraeli katonai együttműködés, de valószínűsíthető, hogy az Iszlám Állam (ISIS) 2014-es közel-keleti ámokfutása után már sor kerülhetett az első közös akciókra.
A terrorszervezet mindkét országnak gondot jelentett: Egyiptomban egymás után hajtottak végre merényleteket az adminisztratív, katonai és civil célpontok ellen, legutoljára tavaly novemberben Bir el-Abdan mecsetnél követtek el mészárlást, amelyben több mint 300-an vesztették életüket. Habár egyelőre kevés olyan izraeli terrortámadásról van tudomásunk, amelyet az ISIS hajtott végre, az kétségtelen, hogy Gázában egyre nagyobb befolyásra tettek szert a Hamász rovására. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt is megengedték, hogy az egyiptomi hadsereg nagyobb erőkkel legyen jelen a térségben (az 1979-es békeszerződés egyik pontja ugyanis kimondta, hogy csak Izrael engedélyével lehet növelni az egyiptomi katonák számát a térségben). Sőt, tavaly még az a pletyka is elterjedt, hogy a két ország katonai hadgyakorlatot szervez.
Egy együttműködés határai
Azonban jogosan merül fel a kérdések: vajon a katonai kooperáción kívül képes Egyiptom és Izrael más területeken is sikeres eredményeket elérni?
Vagy ez az egész nem más, mint inkább az aktuálpolitika és biztonsági helyzet szülte kényszerszövetség?
Nos, erre a válasz igencsak árnyalt. Egyrészt mind Netanjahu, mind Szíszi tisztában van azzal, hogy még ezeket a közös akciókat is titokban kell tartani a világ, de leginkább a saját lakosságuk előtt. Egyiptomban az elnökön kívül csak egy nagyon szűk katonai-hírszerzői csoport tud erről, az IDF pedig minden ezzel kapcsolatos hírt cenzúráz, tagad vagy egyszerűen nem kommentál.
Pedig az elmúlt években politikai gesztusokból nem volt hiány. Szíszi már 2015-ben adott interjújában elismerte, hogy „sokat beszélget Netanjahuval„. 2016-ban az egész közel-keleti sajtót bejárta az a hír, hogy az izraeli miniszterelnök az egyiptomi külügyminiszterrel nézte meg a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság nyári döntőjét. Tavaly szeptemberben pedig történelmi találkozóra került sor Netanjahu és Szíszi között New Yorkban. A két ország közötti kereskedelem lassan, de növekszik; előrelépések történtek a „gázvitákban”, sőt, Izrael ellopott ókori műkincseket szolgáltatott vissza az egyiptomi hatóságoknak.
Netanjahu és Számeh Sukrit közösen nézték meg Franciaország-Portugália döntőt a jeruzsálemi palotában. Azt nem tudni, hogy pontosan kinek szurkoltak. A kép forrása: Link.
Mindezek ellenére mindkét társadalom továbbra is eléggé bizalmatlan a másikkal szemben. Különösen Egyiptomban képes komoly indulatokat gerjeszteni az Izrael-ellenesség. 2016-ban az egyik egyiptomi kévpiselő meghívta ebédre az izraeli követet, de gyakorlatilag lincshangulat uralkodott el az országban. Nem emésztették meg teljesen azt sem, hogy 2016-ban Egyiptom „visszaadta” a vitatott Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának. Ez sokak szerint izraeli beleegyezés és tárgyalások nélkül aligha valósulhatott volna meg, mivel az 1979-es különbéke értelmében tilos az egyiptomi terület státuszát önkényesen megváltoztatni.
Egyiptomban szintén dühöt és tüntetéseket váltott ki Donald Trump tavaly decemberi döntése, miszerint átköltözteti az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe és elismeri Izrael fővárosának. Igen ám, de a hivatalos elítélő nyilatkozatokon kívül nem történt más lépés. Ráadásul a történeten csavart egyet, hogy január elején egyes lapok olyan hangfelvételeket tettek közzé, amelyekben egyiptomi titkosszolgálat utasította négy talk show-házigazdát, hogy nyíltan támogassák Trump döntését és „magyarázzák el helyesen azt a hallgatóságnak”.
A kiszivárgott felvétel.
Ugyanúgy kérdés, hogy más regionális kérdésekben vajon mennyire ért egyet a két ország. Izraelnek, vagyis pontosabban a Netanjahu-kormánynak már az sem tetszett túlságosan, ahogyan Egyiptomnak sikerült tavaly szeptemberben „kibékítenie” egymással a két rivális palesztin szervezetet, amely egy Hamász-Fatáh közötti megállapodással öltött formát (Ennek okairól lásd bővebben).
A másik vitás kérdést pedig Irán jelenti: miközben Izraelnek és a Perzsa-öböl menti monarchiáknak (Szaúd-Arábia) Teherán számít a közös ellenségnek, addig Kairó eléggé távolságtartóan áll hozzá a „síita félhold feltartóztatásához”. Habár nincsenek olyan látványos közeledések Irán és Egyiptom között, mint Murszi idején, ám olyan feszült légkör sincs, ami Szadat alatt volt jellemző. Sőt, Kairó állítólag már nem is vesz részt konkrét katonai erővel a jemeni háborúban; többször támogató nyilatkozatot adott ki az iráni atomprogramról; valamint Szíria esetében szintén hasonló állásponton vannak.
A végtelenbe és tovább…
A cikk megírása után érkezett a hír: Szíszi február 9-én egy széleskörű terroristaellenes hadjáratot indított. A „2018-as Sínai átfogó hadművelet” a Sínai-félsziget északi és középső részét, de Egyiptom más részeit, a Nílus-deltát és a Líbiával határos, nyugati sivatagos területeket szintén érinti. Egy igencsak ambiciózus célokat kitűző hadműveletről van szó, amellyel az egyiptomi elnök bizonyítani szeretne a márciusban sorra kerülő elnökválasztások előtt. Ám kétségtelen, hogy ehhez Kairó megkapta Izrael áldását és valószínűleg közösen „pacifikálják” a világunk egyik legnyugtalanabb régióját.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
