Pénteken kezdődnek Kínában az újévi ünnepségek, amelyek – túlzás nélkül – több százmillió ember vándorlásával járnak együtt. Az idén – legalábbis a China News szerint – 385 millióan kelnek útra, hogy felkeressék az ország távoli vidékeink élő rokanaikat.
A Holdújév alkalmából gyakorlatilag egész Kína szabadságra megy – nincs is még egy ekkora népmozgás a világon. Pedig a világ más részein is vannak olyan ünnepek, amelyekhez hagyományosan a lakosok nagy számának az utazása kötődik. Ilyen például az Egyesült Államokban a Hálaadás, amely alkalmából tavaly novemberben közel 51 millió amerikai kelt útra, hogy együtt töltse az ünnepet a rokonaival. Ettől jócskán elmaradnak a nagy zarándoklatok, amilyen például az iraki Karbalában évente, az Indiában 12 évente, illetve a szaúd-arábiai Mekkában szintén évente megrendezett nagy zarándoklat.
A holdújév leginkább a keresztény kultúrkör szentestjére és szilveszterére hasonlít, ilyenkor egyrészt karneválokat tartanak, másrészt összegyűlnek a családok, hogy együtt köszöntsék az óév végét, az új év elejét. Az ünnephez hozzátartozik a petárdadurrogtatás – ez nem csak zajkeltés, hanem a rossz szellemek elijesztésére is szolgál. Éjfélkor a ház minden ajtaját és ablakát kinyitják, hogy a búcsúzó év távozni tudjon.
2013 óta mintegy 290 iskolai lövöldözést regisztráltak az Egyesült Államokban, amelyek közül a szerdai parklandi volt a legtöbb halálos áldozattal járó incidens. Az eset ismét felszította a vitát a fegyvertartásról.
A legutóbbi információk szerint már tizenhétre növekedett a halálos áldozatok száma, akik az életüket vesztették szerdán a floridai Parkland város középiskolájában elkövetett ámokfutásban. Mindeközben 16 sérültet ápolnak még mindig a helyi kórházban. A 19 éves lövöldöző, név szerint Nikolas Cruz „problémás diáknak” számított, aki többször összeveszett a barátaival és durván bánt ex-barátnőjével, valamint a helyi tanári karral szintén feszült volt a viszonya. A sorozatos botrányai miatt kirúgták őt a Marjory Stoneman Douglas középiskolából. Az iskola igazgatója közölte, hogy Cruzt korábban gyógykezelték, de már hónapok óta nem járt a vizsgálatokra. Az ámokfutás előtt olyan képeket rakott ki a közösségi oldalaira, amelyeken fegyverekkel pózolt.
Cruz akkor érkezett a parklandi középiskolába, amikor ott kiürítési gyakorlatot tartottak, ezért sokan azt hitték, hogy a lövöldözések valójában ennek részei. Az ámokfutó egy AR-15-ös gépkarabéllyal, gázmaszkkal és füstgránátokkal felszerelve tört be az intézménybe. A legtöbb áldozatával az épületben végzett, majd a rendőrök és a terrorelhárító egységek kiérkezése után hazamenekült, ahol a hatóságok elfogták őt.
A legtöbb halálos áldozattal járó iskolai lövöldözés 2007-ben volt, amikor a Virginiai Műszaki Egyetemen egy diák 32 embert ölt meg. Parkland előtt a legsúlyosabb ilyen merényletre 2012. december 14-én került sor a Connecticut szövetségi állambeli Newtownban, amikor egy 20 éves férfi 26 embert, köztük 20 gyereket gyilkolt meg egy iskolában.
Feszült évkezdés
Habár a február 14-i ámokfutás volt a legnagyobb az idei évben, korántsem ez számít az egyetlen iskolai lövöldözésnek 2018-ban. Sőt, a Timemagazin arra hívta fel a figyelmet:
Február közepéig mintegy 18 iskolai lövöldözést regisztráltak a hatóságok
Ezen incidensek többsége szerencsére nem követelt életét és sebesültekkel sem járt. Viszont január 23-án a Kentucky állambeli Bentonban két ember meghalt, tizenheten megsebesültek, amikor egy 15 éves diák tüzet nyitott az iskolában tanulókra. Egy nappal korábban szintén egy 15 éves diák a barátnőjét lőtte le Texasban egy iskola büféjében. Az amerikai statisztikák szerint ebben az évben 13 államban került sor lövöldözésre, sőt, Californiában, Michiganben és Texasban kétszer is. 2013 óta pedig ebben a három amerikai államban plusz még a két Karolinában, Floridában, Ohioban és Washington-államban történt a legtöbb iskolai lövöldözés, miközben egyetlen egyről sincs tudomásunk Alaszkában, Észak-Dakotában, Hawaiin és pár észak-keleti kisebb államban.
Iskolai lövöldözések száma az Egyesült Államokban 2018-ban. Részletesebben az incidensekről és a 2013 óta elkövetett támadásokról lásd: Link.
Az amerikai Kalasnyikov
Az amerikai közvéleményt ismét felkavarta az eset és felszította az évtizedek óta tartó vitát a fegyvertartásról. Ugyanis Cruz egy AR-15 gépkarabéllyal követte el a vérengzést, amely gyakorlatilag az összes eddigi több halálos áldozattal járó amerikai lövöldözés központi elemének számít. Ez az M16-os gépkarabély polgári változata, amelyet viszonylag olcsón és könnyen lehet beszerezni. Mindössze 600-700 dollárba kerül egy darab, s a múlt évtized második felétől látványosan megugrott az eladása. Egyes becslések szerint
akár 10 millió (!) darabnyi AR-15-ös lehet az amerikai utcákon és otthonokban
A fegyver félautomata, de a legtöbb vitát az okozza, hogy könnyen át lehet alakítani sorozatlövővé, ráadásul számtalan kiegészítővel (infravörös célzókészülék, lézer, hangtópító stb.) felszerelhető. Hiába büntetik szigorúan – akár 10-15 évnyi börtönnel – a saját módosításokat, semmit nem von a fegyver népszerűségéből. 1994-ben Bill Clinton vezette kormány már megpróbálta betiltani, ami lényegében sikerült, de nagyon sok kiskaput hagytak a törvényben, amely miatt folytatták a fegyvereladást. A fegyver legutóbb 2016-ban került a kormányzati és a civil szervezetek kereszttüzébe, miután Omar Mateen egy orlandoi melegbárban 49 emberrel végzett.
Legalább tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat.
A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el. A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított.
Scott Israel, a helyileg illetékes, Broward megyei seriff közleményben tudatta, hogy a diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, ám egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe tette elkövetésében.
Az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben. A diákok magukra zárták a tantermeket, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint az iskola udvarán mozdulatlan emberek hevertek, feltételezhetően valamennyien megsebesültek. Az iskolát tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű vette körül, az épületben lévő diákokat rendőrségi biztosítás mellett kimenekítették, mivel akkor még nem fogták el a tettest.
Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. Az elnök részvétét fejezte ki és Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott.
Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában „rettenetesnek” mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt.
Az Egyesült Államokban 2013 óta 291 iskolai lövöldözés történt, vagyis átlagosan hetente egyszer dördültek lövések oktatási intézményekben.
Tudományos kutatások is bizonyítják, hogy ha nő egy társadalom sokszínűsége, az jót tesz a gazdaságnak. Erről is beszélt egy budapesti előadásában Isabelle Poupart kanadai nagykövet.
Isabelle Poupart, Kanada Magyarországra, Szlovéniába és Bosznia-Hercegovinába delegált nagykövete tartotta A kanadai álom címen az első előadást a Közép-Európai Egyetem új, Álmok a politikában nevet kapó sorozatában.
A nagykövet arról beszélt, hogy az amerikai és európai álom támadás alatt áll, és ezzel talán eljöhet a kanadai álom ideje, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy
figyelnek az egyenjogúságra.
Például, amikor Justin Trudeau kormánya megalakult 2015-ben, ugyanannyi női miniszter volt benne, mint férfi. Amikor Trudeau-t megkérdezték, hogy miért, annyit válaszolt: „azért, mert 2015 van”.
A sokszínűségre a nagykövet szerint minden szempontból figyelnek. A diszkriminációmentességet garantálják a törvények és a demokratikus intézményrendszer, amelyben meg is lehet bízni. Ahogy fogalmazott: Kanada a lehetőségek hazája, ugyanúgy, mint az USA, csak itt „nagyobb a társadalmi igazságosság, van általános egészségbiztosítás és szigorúbbak a fegyvertartási szabályok”.
Beszélt arról is, hogy
nagyon fontosnak tartják, hogy multikulturális legyen a társadalom.
A világnak ezen a részén mostanában ez szinte panasznak hangzik, Kanadában viszont hivatalosan is szerepel a mindenkori kormányok céljai között, és ez nem csak a liberálisokra, hanem a konzervatívokra is igaz. Ugyanis már 1988-ban törvényt hoztak arról, hogy erre kell törekedni.
Isabelle Poupart azt mondta: a sokszínűség erő, a kreativitás forrása és egyben integrációs eszköz is. Külön kiemelte, hogy
tudományos kutatások is készültek arról, hogy a multikulturális társadalom jó a gazdaságnak is,
hiszen százalékokban lehet mérni, mennyivel nő a termelékenység, ha nő a sokszínűség. Vagyis, ahogy a nagykövet fogalmazott:
„a sokszínűségre törekedni nem csak helyes dolog, hanem okos is”.
Ezzel kapcsolatban természetesen beszélt a migrációról is. Elmondta, hogy meg kell különböztetni a bevándorlókat, a menedékkérőket és a menekülteket, de gyakran összekeverik őket.
Kanadába 150 év alatt 17 millió bevándorló érkezett. 2013 volt a rekord év, akkor 400 ezer embert fogadtak be. Az ország sokszínűségét az is bizonyítja, hogy most már minden ötödik kanadai külföldön született.
Isabelle Poupart nem hallgatta el azt sem, hogy Kanadában is megjelenik a rasszizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletbűncselekmények, de minden ilyen esetben rengetegen kiállnak a megtámadott közösségek mellett.
A bevándorlás társadalmi támogatottsága pedig nagyon nagy,
ezt egy példával érzékeltette: Kanadában lehetőség van arra, hogy önkéntesek jelentkezzenek, hogy egy évig támogatnak egy menekültet az odaérkezése után. Két éve bejelentették, hogy Kanada befogad több tízezer szíriai menekültet. Most ott tartanak, hogy többen jelentkeztek támogatónak, mint ahány menekült érkezett.
Több tucat orosz zsoldos – köztük legalább négy bizonyítottan orosz állampolgár – veszíthette életét egy támadási kísérletben, amelynek célpontja egy amerikai-kurd támaszpont volt Szíria olajban gazdag Deir ez-Zór kormányzóságában.
Orosz források szerint több mint 200, Moszkva által felfogadott harcos esett el a támadásban. Amerikai tisztségviselők 100 körülire becsülték a halálos áldozatok, 200-300 közöttire a sebesültek számát.
Az ominózus offenzíva február 7-én kezdődött a damaszkuszi rezsim oldalán harcoló csapatok tüzérségi támadásával és felvonulásával. Tüzérségi fegyverekkel, harckocsikkal, rakétavetőkkel és aknavetőkkel támadták az at-Tabíja közelében található bázist.
Jeffrey Harrigian, az amerikai légierő egyik térségbeli parancsnoka elmondta, hogy az Egyesült Államok heves ellentámadást indított a levegőből. Több mint három órán keresztül F-15E harci repülők, B-52-es stratégiai bombázók, AC-130-as nehézfegyverzetű repülőgépek, Apache támadó helikopterek és Reaper drónok lőtték a gyalogosokat.
Egy amerikai katonai szóvivő a The New York Timesnak elmondta, hogy
az események egyik szakaszában sem volt szikrányi esélye sem a közvetlen konfliktus kirobbanásának.
„A koalíciós erők tisztségviselői folyamatos kommunikációs kapcsolatban álltak az orosz féllel a kudarcba fulladt, indokolatlan támadás előtt, alatt és után” – szögezte le Ryan S. Dillon amerikai katonai szóvivő. „Orosz tisztségviselők biztosítottak róla, hogy nem támadják meg a közelben állomásozó koalíciós erőket” – tette hozzá.
A Kreml szóvivője szerdán arra a kérte az újságírókat, hogy
„ne essenek eltorzított információk rabjaivá”.
Dmitrij Peszkov valótlannak nevezte azt az sajtóban megjelent feltételezést, amely szerint Putyin elnök a szíriai helyzet miatt mondta le vidéki útjainak egy részét.
Peszkov nem zárta ki, hogy Szíriában lehetnek orosz állampolgárok, de azok szerinte nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz külügyminisztérium szerdán klasszikus félretájékoztatásnak nevezte a hírt.
Moszkva az ukrajnai konfliktusban is hasonlóan nyilatkozott, majd később elismerte, hogy orosz katonák állomásoztak a térségben.
A New York Times úgy tudja, hogy zsoldosok százai, ha nem ezrei harcolhatnak orosz megbízással Szíriában.
A hétvégén ismételten olyan szituáció alakult ki a Közel-Keleten, amely egy újabb háború kitörésének (rém)képével fenyegetett: egy izraeli vadászbombázó lelövése, majd azt követő megtorló akciók nemcsak a régióban, hanem a nagyhatalmak körében is komoly aggodalmakat szült. Habár szerencsére a súlyosabb összecsapások elmaradtak, Izrael esetében könnyen fordulópontot jelenthet a válság, hiszen szükségessé vált a korábbi Szíria-politikájának a felülvizsgálata.
A legutóbbi izraeli-szíriai válság azzal kezdődött, hogy február 10-én egy iráni pilóta nélküli gép berepült az izraeli légtérbe. Egy izraeli támadóhelikopter befogta a drónt és lelőtte, majd ezután az IAF (izraeli légierő) lebombázta a szíriai Palmüra mellett lévő irányítóközpontot, amelyet az irániak üzemeltettek.
Az események idővonala. A szíriai célpontokról lásd.
Utolsó csepp
A szírek – ellentétben az eddigi, hasonló izraeli katonai akcióktól – nem hagyták annyiban a dolgot: utólagos beszámolók szerint összesen húsz darab SA-5 és SA-17-es légvédelmi rakétát lőttek ki az izraeli gépekre, miután befejezték a bombázást. Az izraeli F-16-os vadászbombázó kötelék egyik gépét eltalálták, de a pilóta és a navigátor még időben katapultált. Az egyik könnyen, a másik súlyosan sérült meg, katonai helikopterrel szállították őket kórházba. Egyelőre még nem tudni, hogy miért nem vették észre a rakétát és kezdtek kitérő manőverbe.
Ez az eset alaposan felszította az indulatokat a térségben és az eredmény mindegyik felet elgondolkodtatta: az izraeliek nagyobb kockázat nélkül már nem hajthatnak végre légitámadásokat Szíria területén; Irán kétszer is meggondolja, hogy megsértse-e az izraeli légteret; a szíriai kormány pedig biztos lehet abban, hogy minden lelőtt izraeli géppel csak a saját légvédelmének puszta létezését kockáztatja. A nagyhatalmakat szintúgy kényelmetlenül érintette az incidens, különösen Oroszországot, hiszen veszélybe került minden eddig elért eredménye Szíriában.
Derült égből bomba
Habár egyelőre úgy tűnik, hogy a szokásos fenyegető és egymás megsemmisítését célul kitűző nyilatkozatokon kívül nem történt más, a kedélyek korántsem csillapodtak le. Különösen azért, mert a legfőbb kérdés azzal kapcsolatban alakult ki: vajon Izrael ezek után is folytatni fogja az eddigi gyakorlatát? Ugyanis eddig szinte nem telt el úgy hónap, hogy egy szíriai/iráni drónt ne lőttek volna le Izrael felett vagy az IAF nem hajtott volna végre bombázást az országban.
2011 óta az izraeli légierő még a legóvatosabb becslések szerint is közel 100 légitámadást hajtott végre Szíriában, és eddig nem szenvedett semmiféle komoly veszteséget, mivel a szíriai légvédelem tétlen maradt. Ez pedig egy újabb kérdést szült: mitől változtatta meg hirtelen a szíriai hadsereg a korábbi álláspontját és döntött az izraeli gép lelövése mellett? Erre állítólag az az eset szolgál magyarázatul, hogy szintén a múlt héten egy amerikai légicsapás Aszad oldalán harcoló 100 milicistával végzett.
Izrael már 2011 előtt is bombázott Szíriában. A képen a 2007-es, sokat vitatott „Gyümölcsöskert-hadművelet” látható. Az izraeli állítások szerint ugyanis egy készülő atomreaktort bombáztak le, de ezt Damaszkusz tagadta.
Az izraeli légicsapások okai elsődlegesen azok voltak, hogy az izraeli hadvezetés egyfajta „vörös vonalként” jelölte meg: Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők nem adhatnak át semmiféle fegyvert – pláne vegyifegyvert – a libanoni síita szervezetnek, azaz a Hezbollahnak. Amennyiben az izraeli hírszerzés tudomást szerzett egy ilyenfajta fegyverszállítmányról, akkor azonnal közbeléptek és az IAF gépei még szállítás közben lőtték ki a konvojokat.
Ugyanúgy a másik fő célkitűzést az jelentette, hogy bizonytalanná és költségessé tegyék az iráni szerepvállalást a szíriai háborúban. Teherán ugyanis már évek óta jelen van az arab országban, a Hezbollahhal, a szíriai hadsereggel, a síita milíciákkal és itt-ott az oroszokkal együttműködve harcolnak a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék egységei, illetve más szélsőséges szunnita csoportok (al-Núszra Front, Iszlám Állam – ISIS) ellen.
Csakhogy idővel az irániak száma több ezer fővel megemelkedett és már egész bázisokat építettek fel az arab országban, amelyet az izraeli vezetés nem hagyott szó nélkül: legutóbb decemberben bombáztak le egy Damaszkusz melletti iráni bázist. Ráadásul ezekkel a támadásokkal nemcsak nagy anyagi károkat okoznak az IRGC-nek, hanem minden egyes iráni halálával tovább növelik az elégedetlenséget a perzsa országban, ahol ebben az évben tüntettek már a kormány expanziós és a beavatkozós politikája ellen (is).
Ám a szíriai háborúban játszott izraeli szerepvállalás ennyiben nem merült ki ennyiben, mivel az elmúlt években több olyan esetet regisztráltak, amikor együttműködtek a fegyveres ellenzékkel. Ez elsőre furcsának tűnhet: a hivatalos magyarázat és a legtöbb szakértő szerint a légicsapásokon, a Hezbollah megerősödésének megakadályozásán, az iráni jelenlét csökkentésén, és a drúz kisebbség védelmén kívül az izraeli vezetésnek nem érdeke az Aszad-kormány megbuktatása. Egyszerűen azért, mert (már) nincs olyan szereplője a konfliktusnak, akiket Benjamin Netanjahu vezette kormány „nyugodt szívvel” támogatna, hiszen sok közöttük a szélsőséges iszlamista. Sőt, néhány „ideológiai testvérszervezetükkel” már évek óta ellen harcolnak Gázában és a Sínai-félszigeten.
Ugyanúgy néhányan rámutattak arra, hogy Aszad minden hibája ellenére egy „racionális, kiszámítható, és szekuláris” ellenfél: 1973 óta lényegében „hideg béke” van a két ország között, s dacára a határmenti konfliktusoknak, nem tört ki egy államközi konfliktus, hiszen Damaszkusz tisztában volt az IDF (izraeli hadsereg) technikai és katonai fejlettségével. Ezzel szemben az Aszad-ellen harcoló csoportok között sok olyan szervezet van, amely eleve Izrael létét sem ismeri el és a „halállistájukon” az alaviták, a síiták és a helyi keresztények után a zsidók következnek.
Ráadásul összehasonlítási alapként lehetne említeni Egyiptom példáját: amikor Mohamed Murszi vezette „mérsékelt iszlamista” erők kerültek hatalomra 2012-ben, rendkívül feszültté vált Kairó a viszonya Izraellel, amely már az 1979-es különbéke felmondásával fenyegetett. Ezért Szíriában egy rendszerváltás esetében szintén nem lehet tudni, hogy „kik kerülnének hatalomra” és miképp vélekednének az olyan kérdésről, mint a Golán-fennsík kérdése, amely a mai napig egy izraeli-szíriai különbéke legnagyobb akadálya.
Határátkelő a Golán-fennsíkon. A kép forrása: Wikimedia Commons
Kétségtelen, hogy van igazság ezekben az állításokban, de amennyiben górcső alá kerülnek az elmúlt évek eseményei, igencsak árnyalódik a kép: lehetséges, hogy a Netanjahu-kormány hivatalosan nem deklarálta (sőt, egyes esetekben bírálta) a szíriai ellenzéki csoportok külföldi támogatását, mégsem az ún. „stratégiai várakozás” volt rájuk a jellemző. Ugyanis az izraeli katonai vezetés és a titkosszolgálatok többször aktív támogatást nyújtottak a szíriai kormány ellen harcoló fegyveres csoportoknak. Sőt, nem egyszer közösen indítottak katonai akciókat is. Természetesen erre azt lehetne mondani, hogy ezek csupán „ad hoc”, vagyis alkalmi jellegű kooperációk voltak és gyakorlatban semmiféle közép vagy hosszútávú izraeli stratégiát nem jelentenek, de mégis az elmúlt években túl sok hasonló – köztük nem egy nyugtalanító – eset látott napvilágot.
Fegyvertársak
Már igazából az is figyelemreméltó, hogy a február 10-i támadásokban a SOHR keresztül meg nem nevezett szíriai ellenzéki erők szolgáltattak információt az IAF-nak a célpontokról, azok bombázás utáni állapotáról és az áldozatok számáról. Az ellenzéki területen élők az interneten és a médiában mondtak köszönet az izraelieknek a határozott fellépésért, mivel legalább addig sem őket bombázták a szíriai kormányerők. Ám a legérdekesebb, hogy az amúgy egyszerre Szíria, Irán, Oroszország és a nyugati világ ellen harcoló terrorista szervezetek, mint az al-Kaidához tartozó al-Núszra Front egykori alapítója szintén
„üdvözölt minden rezsim és Irán ellen végrehajtott izraeli bombázást”
Ezek pedig ismételten felszította a vitát azzal kapcsolatban, hogy a háttérben van-e bármiféle kooperáció a felek között. Természetesen az elmúlt években Aszad és Teherán rendre megvádolta Izraelt, amiért beavatkozik a szíriai válságba és FSA csoportokat támogat, de ezekre a legtöbb helyen csak legyintettek. Azonban idővel nem egy szíriai ellenzéki parancsnok szólta el magát, miközben egyre több riport készült erről a bizonytalan „szövetségről”.
Például 2014 decemberében kiadott ENSZ-jelentés, amelyet az izraeli sajtó is átvett, szerint a Golán-fennsík közelében épített izraeli kórházakban látják el az FSA fegyvereseit. A megfigyelők több ilyen esetet is leírtak, és jelezték, hogy voltak alkalmak, amikor egészséges milicistákat láttak Izrael északi részén sétálgatni. 2017-ig összesen 3000 sebesültet – civileket és fegyvereseket egyaránt – gyógyítottak meg, és gyakran adtak fegyveres kíséretet a mentőknek, akik visszakísérték a sebesülteket a határhoz.
A VICE összefoglalója az izraeli kórházak működéséről:
Az UNDOF (az ENSZ Biztonsági Tanácsának speciális szervezete) jelentése kitér arra is, hogy nem csak „egészségügyi ellátást” biztosítottak az FSA-nak, hanem fegyvereket és lőszereket. Egy június 10-i beszámolóhoz csatolt fényképeken az látható, hogy az IDF katonái két nagy dobozt nyújtanak át az FSA harcosainak, amelyekben hadianyagok vannak, de a dobozok pontos tartama a mai napig nem ismert. Ugyanúgy a korábban említett parancsnokok arról tettek említést, hogy tankelhárító eszközöket, légvédelmi rakétákat, lőszereket és egészségügyi csomagokat kaptak az izraeliektől.
Ezen beszámolók száma pedig az elmúlt években nem csökkent: legutóbb tavaly júniusban derült ki, hogy az IDF, ha nem is az FSA egészével, hanem egyes Izrael számára „vállalható” brigádokkal tartott fenn kapcsolatokat. Többek közt a 400 főt számláló Fursan al-Joulan (Golán Lovagjai) nevű csoport, amely 2013 óta fegyvereket és havonta 5000 dollárt kap az izraeli hatóságoktól. A feladatuk pedig az volt, hogy távol tartsák a Hezbollahot és később az iráni Forradalmi Gárdát az izraeli-szíriai határtól, egyfajta „pufferzóna” (ütközési terület) létrehozva a térségben.
Újratervezés alatt
Az elmúlt napok eseményei rámutattak az izraeli beavatkozások korlátjaira és a légicsapások már nem feltétlenül jelentik a legkönnyebb utat. Azonban nemcsak a vadászbombázó elvesztése miatt mehet át gyökeresen változáson Izrael eddigi Szíria-politikája: Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter már tavaly ősszel elismerte, hogy „Aszad győzedelmesen került ki” az egész válságból, s immáron értelmetlen bárkit is támogatni. Ezért az már egyáltalán nem fenyegeti az országot, hogy Szíriában egy nyíltan iszlamista vezetés kerülhet hatalomra, amely sokkal konfrontatív politikát kezdene el folytatni. Ellenben a másik opció sem éppen egy vonzó alternatíva: a Hezbollah és az IRGC megerősödése Izrael határainál szintén vörös posztó a Netanjahu-kormány szemében.
Ezt állítja egy stratégiai kutató intézet Izraelben, ahol árgus szemekkel figyelik az erőviszonyokat. Az Institute for Policy and Strategy hamarosan konferenciát rendez Oroszország közel-keleti szerepéről.
Erre az alkalomra készítette el tanulmányát Dr. Shaul Shay, a stratégiai kutatóintézet kutatási igazgatója. Az egész intézet élén az izraeli hadsereg egy nyugdíjas vezérőrnagya, Amos Gilad áll.
Szaúd Arábiát azért is nagy figyelem övezi Izraelben, mert a két állam szövetséget kötött Iránnal szemben. Szaúd Arábia többször is jelezte: ha Iránnak lesz atomfegyvere, akkor őket sem kell félteni, mert ők is szereznek ilyet.
Az izraeli tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az oroszok adhatnak át nukleáris technológiát jó pénzért Szaúd Arábiának hanem a pakisztániak is. A muzulmán államok közül elsőként Pakisztán szerzett atomfegyvert és jelentős részben Szaúd Arábia pénzelte azt. Most Pakisztán visszaadhatja a kölcsönt. A másik állam, melyet különösen figyel Izrael a Közel Keleten, az Egyiptom. Putyin elnök legutóbbi látogatásakor megállapodtak abban, hogy a
Roszatom atomerőművet épít Egyiptomban.
Ez békés nukleáris technológia, de nincs éles határvonal a polgári és a katonai atom kutatás között – hangsúlyozza az izraeli kutató, aki a Yedioth Ahronot című lapnak nyilatkozott.
Oroszország részt vállalt Irán nukleáris programjában. Az amerikaiak azzal gyanúsítják Moszkvát, hogy tudósai jelentős szerepet játszottak abban, hogy Észak Korea ilyen ugrásszerű fejlődést mutatott fel a nukleáris és rakéta technológiában. Nemcsak Szaúd Arábia és Egyiptom, de más arab államok is kacérkodnak az atomenergiával. A legelső arab atomreaktor az Egyesült Arab Emirátusokban indul be – ezt a dél-koreaiak építették. Rajtuk kivül atomerőművet tervez még Algéria, Tunézia, Jordánia és Szudán is. Mindez megnöveli a háborús kockázatot a Közel Keleten, ahol a döntéshozók nem mindig az ésszerűség szabályai szerint döntenek.
A nukleáris fegyver bevetése egy ilyen sűrűn lakott és vallási és nemzetiségi ellentétek által megosztott területen olyan katasztrófát jelenthet, melynek hatását egyelőre fel sem tudjuk mérni. Ugyanakkor Oroszországnak a katonai technológia az egyetlen komoly exportcikke a nyersanyagokon kívül. Putyin pedig minden alkalmat megragad az államkassza feltöltésére.
Mi van akkor, ha valamelyik arab állam az oroszoktól megszerzi az atombomba technológiáját?
Oroszország ezzel növelheti nagyhatalmi presztízsét, amely erősen megkopott a Szovjetunió bukása óta. A Közel Keleten viszont olyan új stratégiai helyzet alakulhat ki, mellyel Izraelnek mindenképp számolnia kell – hangsúlyozza annak a tanulmánynak a szerzője, amely Oroszország és egyes arab államok nukleáris kapcsolatairól szól.
Szerbia diplomáciai hadjáratot kezdett: múlt hét végén Budapesten közös magyar-szerb kormányülés volt, sok virágcsokorral, amellyel a magyar külügyminiszter, majd maga a miniszterelnök is Ana Brnabić szerb miniszterelnöknek kedveskedett, de kézzel fogható eredménye a csúcstalálkozónak aligha volt. A legmegrázóbb pillanattal a magyar kormányszóvivő, Kovács Zoltán szolgált, aki csúfosan belesült a szerb kormányfő nevének felkonferálásába. Ilyen Zágrábban nem történt, de a szerb elnök nem úszta meg incidens nélkül.
Hetekig tüzelte saját közvéleményét Horvátország és Szerbia a már korábban bejelentett államfői találkozó előtt. Ezúttal Aleksandar Vučić szerb elnök a vendég és Kolinda Grabar-Kitarović, horvát államfő a vendéglátó. Jogi szempontból a két elnök azonos helyzetben van, hiszen mindkét volt jugoszláv tagállamban közvetlenül választják ugyan meg az államfőt, de szerepe főleg protokolláris. Csakhogy a jognak a Balkánon sincs sok köze az államvezetéshez. Amíg Horvátországban majdnem Áder János féle szerepre szorítkozik Grabar-Kitarović asszony (noha néha meg-megszólal hol az ellenzék, hol a saját, kormányzó, jobboldali pártja őszinte sajnálatára), addig Aleksandar Vučić Szerbia koronázatlan királyának számít és senki sem gondolja komolyan, hogy tevékenysége a nagykövetek fogadásában merül ki. Az alkotmány értelmében a legkomolyabb mandátummal rendelkező közszereplő, Ana Brnabić, csupán az elnök jobbkezének számít. És még ebben a megállapításban is jó adag, hölgyeknek kijáró tisztelet megnyilvánulása van. Ezért volt például a minapi magyar-szerb kormánycsúcs csak tartalom nélküli látványosság, hiszen az egyik főszereplő (Vučić) nem is volt jelen.
A két ország kormánypárti médiája
(ebbe beletartozik mindkét közszolgálai televízió, de közel sem olyan formában, mint Magyarországon)
és a tabloidoknak nevezett bulvársajtó, amely, főleg Szerbiában közvetlenül a titkosszolgálatoktól kapja a bizalmas információkat. Nos, a két ország között bőven akad a múltból maradt nyitott probléma, mint például a rendezetlen határkérdés, a Vihar nevű sikeres horvát hadművelet (1995) után Szerbiába menekült szerb nemzetiségű horvát állampolgárok juttatásai, a horvát és a szerb kisebbség helyzete. És igen: a háborús kártérítés. Csak erről nem akart tárgyalni a szerb államfő, hiszen tudvalevőleg Horvátországnak van követelése Belgrád felé, hiszen a területén folyt háború.
A horvát sajtó két nappal a látogatás előtt megszellőztette, hogy a horvát fél élni fog az alkalommal és felveti a témát.
Így is történt. Reggel még minden békésen és rendben zajlott. Vučić megérkezett a Pantovčakra, a mindenkori horvát elnök palotájába,
előtte katonai tiszteletadás, szerb zászlók a horvát utcákon, virág a vendéglátónak.
Akár Európa akármelyik fővárosában.
A két államfő újságíróknak röviden értékelte a tárgyalásokat, majd Vučić a kíséretével elindult a kormányépületbe, ahol Andrej (végzetes név, mert Kovács Zoltán három nappal korábban ezzel a névvel akarta bemutatni a szerb miniszterelnökasszonyt, csak belecsuklott a hangja) Plenković miniszterelnök fogadta. Ahogy befejeződött a tárgyalás, Plenković Trump nyomdokain haladva a Twitteren közölte: tárgyaltak a háborús kártérítésről.
Így indította útjára a szerb államfőt, aki gyalog tette meg az utat a szomszédos épültig, a horvát parlamentig (Sabor).
A testőrök mellett haladó riporterek hada csak egyetlen kérdést szajkózott: volt-e szó a háborús kárpótlásról. Vučić állta a sarat, sőt egyszer még röviden válaszolt is:
„Igen, Plenković ezt felhozta, de nekem erről egészen más véleményem van.”
Utána azonban valami kihozta a sodrából. A Sabor felé félúton hirtelen megállt és valakinek odaszólt: „Csak nem gondolja, hogy megijedek a beszólásától. Bármikor válaszolok erre”.
Csak később derült ki, hogy a közbekiáltó egy Miro Bulj nevű parlamenti képviselő volt, a Most párt tagja. Ez pedig úgy derült ki, hogy ő maga mondta el percekkel a szóváltás után a riportereknek.
„Azt kérdeztem tőle, hogy mikor látogat a horvát Glinába. Azért, mert a Šešelj-féle mozgalomban (Szerb Radikális Párt, amely mostanság Szerb Haladó Párt néven kormányozza Szerbiát)
ő volt a legnagyobb háborús uszító.
Azoktól az emberektől kellene bocsánatot kérnie, mert hatalmas kárt okozott az ottani szerb kisebbségnek, majd Horvátországnak.”
A Glinában élt szerbek, a kilencvenes évek elején, a Belgrádból áradó propaganda hatására fellázadtak a horvát hatalom ellen, kikiáltották „függetlenségüket” és „csatlakoztak” Szerbiához. Közben egymást gyilkolgatták az ottani horvátokkal. Aztán 1995-ben jött a horvát felszabadítás vagy megtorlás és a glinai szerbek száma az egynegyedére csökkent.
Választási csalással segítették elő 2009-ben Traian Basescu elnök újraválasztását – erről fogadott el határozatot a román parlamentnek. A döntésnek nincsenek jogi következményei.
Traian Basescu öröme a 2009-es választás második fordulója után, mögötte Emil Boc Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
A parlament két kamarájának együttes ülése a kormánytöbbség szavazataival fogadta el a 2009-es elnökválasztást vizsgáló parlamenti különbizottság jelentését, amely
bűnszövetkezet létrehozásával, az elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás megszervezésével
vádolja Basescut és az országot akkor irányító, Emil Boc vezette jobboldali kormányt.
Az ellenzék elutasította a bizottság következtetéseit, az RMDSZ képviselői pedig tartózkodtak.
A jelentés szerint az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel készítette elő a választási csalást. Ezt többek között azzal támasztották alá, hogy a szavazás előtt néhány hónappal Traian Basescu felmentette tisztségéből a szociáldemokrata belügyminisztert, akinek utódja pedig lecserélte a szociáldemokraták 20 megyei prefektusát. A prefektusoknak jelentős szerepük van a választás megszervezésében.
A különbizottság azt is gyanúsnak találta, hogy a második forduló éjszakáján
a Román Hírszerző Szolgálat vezetői és az akkori legfőbb ügyész a volt belügyminiszter lakásán találkoztak.
A bizottság elnöke, a szociáldemokrata Oana Florea elismerte, hogy ezek bizonyítására a testületnek nem voltak eszközei.
A kormánykoalíció egyébként nem azért alakított különbizottságot, hogy igazságot szolgáltasson akkori elnökjelöltjének, a PSD-ből azóta kizárt Mircea Geoanának. A cél az volt, hogy a titkosszolgálatok és a vádhatóság összefonódására, a politikai döntéseket háttérből befolyásoló úgynevezett „párhuzamos állam” működésére találjanak bizonyítékokat.
A jelenleg ellenzéki szenátorként politizáló
Basescu azt mondta: nem volt szüksége a „párhuzamos államra” ahhoz, hogy legyőzze Geoanát,
és szerinte az ellenfelét támogató médiavállalatok álltak össze bűnszövetkezetté. Basescu egyébként alig 70 ezer szavazattal győzött annak idején, az érvénytelen szavazatok száma pedig megközelítette a 140 ezret.
A parlamenti határozatnak nincsenek közvetlen büntetőjogi következményei. A legfőbb ügyészségen múlik, hogy a bizottság következtetései alapján eljárást indít-e a volt államfő ellen.
A New York-I főügyész nyújtotta be a vádiratot a producer és a cége ellen. Weinsteint szexuális zaklatással vádolják, a cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól.
Harvey Weinstein Fotó: MTI/EPA/Peter Foley
A botrány ősszel robbant ki, amikor több színésznő megvádolta az egyik legbefolyásosabb hollywoodi producert, Harvey Weinsteint, hogy szexuálisan zaklatta őket,
volt, akit meg is erőszakolt.
A következő hetekben, hónapokban egyre többen, köztük ismert színésznők álltak a nyilvánosság elé hasonló vádakkal, amelyekről korábban Weinstein hatalma miatt nem mertek beszélni – ha valaki mégis megtette, akkor eltussolták az ügyet.
Weinsteint azóta kirúgták a cégből, amelynek fivérével, Bob Weinsteinnel együtt alapítója volt, és az Amerikai Filmakadémia is kizárta soraiból.
A vádirat szerint Harvey Weinstein
szóban és fizikailag is folyamatosan zaklatta női alkalmazottait,
volt, akit azzal fenyegetett meg, hogy megöli. A vádirat egyébként Bob Weinstein felelősségét is felveti, mert nem tett semmit, hogy megvédje az áldozatokat, pedig tudnia kellett a zaklatásokról.
A főügyész azt is kérte, hogy az áldozatok kapjanak kártérítést, amelynek összegét egyelőre nem határozta meg. Azt is írta, hogy a cég eladásakor
„garantálni kell, hogy az áldozatokat kompenzálják, az alkalmazottakat megvédik, és egyetlen szexuális ragadozó sem jut jogtalan anyagi előnyhöz”.
Azért is adta be gyorsan a vádiratot, mert volt egy befektetői csoport, amely állítólag 500 millió dollárt ajánlott a filmstúdióért, de a vádemelés után visszalépett. Így egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a 150 embert alkalmazó filmstúdiónak, amely a csőd szélére került.
Weinstein ellen egyébként Nagy-Britanniában is folyik nyomozás. A producer tagadja, hogy bárkivel is „nem kölcsönös megegyezésen alapuló” szexuális viszonyt folytatott volna. Annyit volt hajlandó elismerni, hogy viselkedésével „sok fájdalmat okozott”.
Amerikában egyébként egyre többen buknak meg a zaklatási botrányok miatt, utoljára például a milliárdos Steve Wynn, a republikánusok egyik legnagyobb támogatója, Donald Trump barátja.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
