Kezdőlap Világ Oldal 484

Világ

Megkezdődött a kutya éve

0

Pénteken ünnepelték a kínaiak a Holdújévet, ezzel megkezdődött a kutya éve, és a kínaiak legfontosabb ünnepe, amellyel a tavaszt köszöntik.  

Tűzijáték nélkül kezdődött meg a kínai újév Pekingben, ahol a hatóságok a rossz levegőminőség miatt lefújták a hagyományos látványosságot. De idén is több száz millió kínai kelt útra, hogy családjával lehessen az ünnepen.

A kínai tradíció szerint minden új évet a zodiákus 12 jegyének egyike jelöl, 2018 így lett 2006 után ismét a kutya éve, amely a 11. a jegyek között. A jin és jang viszonylatában a kutyát a janggal azonosítják, és a földjegyek közé tartozik. A kutya éveiben született emberek a hagyományok szerint nagyon hűségesek, emellett őszinték és igazságosak, megbízhatóak a munkájukban és a párkapcsolataikban, illetve népszerűek is. Állítólag mindenkinek szüksége lenne egy, a kutya évében született barátra. A negatív tulajdonságaik közül a makacsságot szokták kiemelni.

A kínai horoszkóp azt is részletesen meghatározza, hogy mit tartogat a kutya éve az emberek számára. Érdekesség, hogy a kínai asztrológia szerint pont azok az emberek fognak a legnagyobb kihívásokkal szembenézni az adott évben, akik abban a jegyben születtek, amely az évet is uralja. Így 2018 a kutya éveiben születettek számára fog kihívásokat tartogatni a hagyomány szerint. A kínaiak Holdújévvel egybekötött tavaszt köszöntő fesztiválja február 26-áig tart, a kutya éve pedig a következő kínai újévig, ez esetben 2019. február 5-éig – akkor kezdődik majd a 12. jegy, a disznó éve.

A kutya évében hagyományos sok kutyát fogadnak örökbe a kínaiak, így az állatvédő szervezetek már jó előre figyelmeztették az embereket, hogy felelősséggel vállaljanak állatot. Az ünnepségeken pedig természetesen számos kutyáábrázolás feltűnik. Malajziában viszont, ahol a lakosság egynegyede kínai felmenőkkel rendelkezik, pont ebből adódott a probléma. Az ország ugyanis muszlim többségű, ezért a dekorációkról és ajándéktárgyakról az üzletekben inkább elhagyták a kutyákat, hogy ne sértsék meg őket – írja a CNN. Sokakat viszont pont ez az óvatosság zavar (a kutya tisztátalan állatnak számít sok muszlim szemében), ugyanis az ország konzervatív vallási fordulatának jelét látják benne, illetve a kínaiak kultúrája iránti tiszteletlenséget.

Az amerikai választásokba való beavatkozással vádoltak meg oroszokat

0

Robert Mueller különleges ügyész hivatala közölte, hogy vádat emeltek 13 orosz állampolgár ellen, amiért beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztásba. Három orosz cég is érintett az ügyben a vád szerint.

A vádpontok között csalás és személyi adatokkal való visszaélés is szerepel. A hivatal szerint már 2014-ben dolgoztak azon, hogy beleavatkozzanak a 2016-os választásokba.

A vádemelést az igazságügyi minisztérium helyettes vezetője sajtótájékoztatón jelentette be. Rod Rosenstein elmondta, hogy a vádlottak egy része amerikai állampolgároktól ellopott hamis személyazonossági adatokkal hozott létre internetes oldalakat és e-mail-fiókokat, hogy álhíreket és manipuláló bejegyzéseket tegyenek közzé. A vádlottak a később a választást megnyerő Donald Trump mellett álltak vetélytársa, Hillary Clintont ellenében, és több ezer dollár értékben politikai reklámokat is vásároltak. Ketten az USA-ba is elutaztak, és Trumpot támogató nagygyűléseket szerveztek.

Rod Rosenstein arról beszélt, hogy a vádlottak egyik fő célja az amerikai demokráciába vetett hit csorbítása volt, de hozzátette, hogy a választási eredményt nem tudták befolyásolni. Mueller már régóta nyomoz az ügyben a Trump-kampánnyal való esetleges összefonódásokat vizsgálva, de oroszok ellen most először emeltek vádat.

A miniszterhelyettes közölte: a vádemelés előtt nem vették fel a kapcsolatot az oroszokkal, hogy tájékoztassák őket. Az orosz reakció viszont hamar megérkezett: a külügyminisztérium szóvivője megkérdőjelezte, hogy 13 ember bárhogyan is be tudott volna avatkozni a választási folyamatban, amelyet a több milliárdos gazdálkodású amerikai titkosszolgálatok felügyeltek. Egyszerűen abszurdnak nevezte a vádat.

A Szentpétervárról működő, hírhedt Internet Research Agency is érintett az ügyben, melynek tulaja az a Jevgenyij Prigozsin, akit Putyin séfjeként szoktak emlegetni. Prigozsin tagadta a vádat, de azt mondta, nem zavarja, hogy a neve a listán szerepel, mert az amerikaiak úgyis azt látják, amit látni akarnak – idézte a BBC egy orosz tévécsatorna alapján.

Vallomást tett a floridai tömeggyilkos

0

Beismerte tettét a 19 éves Nicolas Cruz, aki szerdán egy floridai középiskolában 17 embert lelőtt és többeket megsebesített. Közben egyre több részlet lát napvilágot a lövöldözésről.

17 rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt emeltek vádat a támadó ellen, akit óvadék fejében sem lehet szabadlábra helyezni. Az áldozatokról és a lövöldözés körülményeiről egyre több információ derül ki, az iskola dolgozóit pedig hősiességük miatt magasztalják. A BBC arról ír, hogy egy földrajztanár akkor kapott halálos sebet, mikor a tanterem ajtaját próbálta elbarikádozni, hogy a diákokat védje. Az iskola egyik amerikai futball edzőjét is hőskét ünneplik: Aaron Feis a testével védte a gyerekeket a lövedékektől. Az áldozatok többsége középiskolás diák volt.

A támadás miatt az amerikai iskolákban fokozták a védelmi intézkededéseket, és a The Washington Post szerint különös figyelemmel követik a problémás magatartású diákokat.

A tragédia óta megszaporodtak az iskoláknak címzett fenyegetések is, és már legalább két diákot tartóztattak le, amiért a floridaihoz hasonló vérengzéssel fenyegetőzött. A lövöldözés kapcsán ismét előtérbe kerültek a fegyvertartással kapcsolatos viták, az amerikai elnök viszont tudatosan kerülte a témát. Donald Trump a tragédia után mondott beszédében egyszer sem szerepelt a fegyver szó, csak arról beszélt, hogy kiemelt cél lesz az iskolák biztonságának növelése, és a mentális betegekre is jobban odafigyelnek majd.

Nicolas Cruz depresszióval küzdött, tanárai szerint magatartási gondjai voltak, és diáktársai is tudták, hogy fegyvermániás. A YouTube-ra korábban egy fenyegető videót is feltöltött, amelyről az FBI-t is értesítették. Volt középiskolájában lövöldözött, ahonnan magaviselete miatt küldték el.

100 orosz harcos halhatott meg Szíriában

0

Egy magán biztonsági cégnek dolgoztak. Az oroszok hivatalosan tagadják, hogy zsoldosokat is küldtek Szíriába, de egyre több erre a bizonyíték.

A Reuters információi szerint február 7-én az amerikaiak vezette koalíciós erők támadtak a kormánycsapatokra, amelyeket az oroszok támogatnak. Marija Zaharova Kreml-szóvivő szerint öt orosz állampolgár halt meg a csatában, és egyiküknek sem volt köze az orosz katonasághoz.

Egy orosz orvos azonban azt mondta a Reutersnek, hogy körülbelül 100 volt a halottak száma. Ehhez közeli számot mondott egy másik forrás is: ő „több mint 80” halottról tudott. Emellett mintegy 200-an megsebesültek.

Az eset azt mutatja, hogy

az oroszok szerepe sokkal nagyobb a szíriai háborúban, mint ahogy eddig gondolni lehetett.

Most több forrás szerint is a sebesülteket orosz katonai kórházakba vitték Szíriából.

2014 óta nem halt meg csatában ennyi orosz állampolgár, akkor Ukrajnában harcoltak a szakadárok oldalán a kormánycsapatokkal. Az orosz kormány akkor is tagadta, hogy katonákat és önkénteseket küldött harcolni.

A Reuters úgy tudja, hogy az orosz zsoldosok a Wagner csoport alkalmazottai – a cég elesett harcosai közül többeket kitüntettek korábban.

Szakértők szerint

a zsoldosok olyan feladatokat hajtanak végre, amelyekkel az orosz hadsereg bízza meg őket.

Az mindenesetre az amerikaiak szerint kizárt, hogy közvetlen katonai konfliktus legyen az USA és Oroszország között.

A Wagner zsoldosai közül korábban is többen meghaltak már Szíriában. A Moscow Times szerint a csoportnak több ezer tagja van, és az orosz hadsereg volt ezredese, Dimitrij Utkin vezeti. A zsoldosok nagy része katona volt korábban. A szíriai bevetésért állítólag havi 4300 dollárt kapnak.

A cég Hongkongban jegyezték be, hiszen

Oroszországban hivatalosan nem működhetnek katonai magánvállalkozások.

Az oroszok egyébként hivatalosan is támogatják a szíriai diktátort, Bassar el-Aszadot. Eredetileg azzal az indokkal avatkoztak be az oldalán, hogy közösen harcolnak az Iszlám Állam ellen, de valójában ugyanúgy támadták a dzsihadisták ellen szintén harcoló, mérsékelt kormányellenes felkelőket, és rendszeresen bombáznak civil célpontokat, kórházakat is.

Egyszerre két ügyben nyomoz az izraeli rendőrség Netanjahu ellen

0

„Benjamin Netanjahu kapcsolata Arnon Milchan amerikai üzletemberrel a megvesztegetésen alapul, nem pedig a barátságon” – olvasható az izraeli rendőrség által  kiadott szerdai nyilatkozatban. Az „ezres aktának” elnevezett ügy lényege, hogy az izraeli kormányfő majdnem 300 000 dollár értékben kapott ajándékokat – szivaroktól kezdve az ékszerekig bezárólag – nemcsak Milchantól, hanem James Packer ausztráliai üzletembertől is. Ráadásul, ami igazán meglepte még a Likud kormánypárt egyes tagjait is, hogy ez az ajándékozás már Netanjahu 2009-es megválasztása óta zajlott.

Az üzletemberek pedig azt a „szívességet” kérték Netanjahutól, hogy győzze meg a Knesszet (izraeli parlament) tagjait egy olyan törvény elfogadásáról, amely lehetővé tette volna az új és a visszatérő bevándorlók számára az adómentességet.  Ezt hivatalosan úgy adták volna el, mint „a zsidók aljiázásának (kivándorlásának) elősegítését”, de már évekkel korábban rámutattak arra, hogy ez valójában egy adócsalási és pénzmosási lehetőséget jelent a gyakorlatban.

Ezzel párhuzamosan pedig létezik az úgynevezett „kétezres akta”. Netanjahu azt ígérte a a Jediót Ahronót napilap tulajdonosának, hogyha ők pozitív színben tüntetik fel a kormányt, akkor cserébe korlátozzák a konkurens Jiszrael Hajom lap megjelenését és pénzügyi támogatást kapnak. Ezzel kapcsolatban a rendőrségnek még egy hangfelvétel is a birtokába került. Továbbá az is felmerült, hogy Netanjahu a hozzá közel álló képviselőket akarta meggyőzni arról, hogy egy sokkal szigorúbb törvényt hozzanak a lap ellen.

A dolog érdekessége, hogy a Jiszrael Hajom annak a Sheldon Adelsonnak az érdekeltsége, aki amúgy Netanjahu (és Donald Trump) nagy támogatója – róla készült portrénkat itt olvashatja.

Az elmúlt hónapokban szinte egymás után robbantak ki a Netanjahut érintő korrupciós botrányok.

Tavaly szeptemberben hat embert vettek őrizetbe a 1,5 milliárd dolláros „tengeralattjáró botrány” kapcsán, akik között ott volt Netanjahu egykori kabinetfőnöke is. Korábban pedig az keltett nagy vihart, hogy a Bezeq, Izrael legnagyobb telekommunikációs cége, információkat kapott az izraeli kormánytól, melyeket aztán részvénymanipulációkra használt fel.

Sőt, még a miniszterelnök családtagjai is a korrupciós ügyek főszereplőivé váltak: a kormányfő felesége, Szara sokáig azt hazudta, hogy a kormányfői rezidencián nincs szakács, és ennek alapján éveken át drága vendéglőkből rendelt ételeket 359 ezer sékel (mintegy 28 millió forint) értékben. Az év elején pedig olyan felvétel látott napvilágot, amelyen Jair Netanjahu, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fia, sztriptízbárokba való látogatásokkor részegen beszélt korrupciós ügyekről.

Az esetet bonyolítja, hogy elviekben az izraeli törvények szerint a miniszterelnöknek – ellentétben a többi miniszterrel –

nem kötelező lemondania addig, amíg hivatalosan is vádat nem emeltek ellene.

Most minden szem Aviháj Mandelblit főügyészre szegeződik, akinek jogában állna ezt megtenni. Csakhogy ő egykoron Netanjahu embere volt és kinevezését is lényegében a miniszterelnöknek köszönheti, így Izraelben kevesen számítanak arra, hogy valóban vádat is emel majd.

Ráadásul ellentétben az előző miniszterelnökökkel, mint például Ehud Olmerttel, Netanjahu mögött teljesen összezár a saját pártja, vagyis a Likud. Egyedül az egyébként magyar származású Jáir Lapid, a Jes Átid (Van Jövő) nevű párt vezetője és korábbi pénzügyminiszter bírálta keményen a miniszterelnököt. Ő koronatanúnak számít az „ezres ügyben”, és azt állította, hogy Netanjahu szintén megpróbálta őt beszervezni, de „nem engedett a kormányzati korrupciónak”.

Steve Bannont is meghallgatták, Trump egy fontos embere vádalkut köthet

0

Bannon, Donald Trump volt stratégiai főtanácsadója nem adott érdemi válaszokat a kérdésekre kongresszusi meghallgatásán. Több lap szerint Bannont a Robert Mueller vezette bizottság is meghallgatta a héten. Trump volt helyettes kampányfőnöke, Rick Gates állítólag vádalkut készül kötni.

Steve Bannon (MTI/EPA/Shawnn Thew)

Bannont csütörtökön a Kongresszus hírszerzési bizottságában hallgatták meg, teljesen eredménytelenül. Ugyan előre megállapodtak abban, melyik kérdéseket teszik fel neki, érdemi válaszokat viszont nem adott. A bizottság a 2016-os választásba való orosz beavatkozást vizsgálja.

Több képviselő, demokrata és republikánus egyaránt, arról beszélt, hogy

Bannon ezzel akadályozza a bizottság munkáját,

van, aki eljárást is indítana ellene. De még republikánus politikusok is arról beszéltek, hogy az egész bizottság elégedetlen volt, közülük is van, aki eljárást szeretne ellene. A bizottság republikánus vezetője, Mike Conaway szerint mindenki csalódott volt a meghallgatás után.

A CNN úgy tudja, hogy Bannon a meghallgatás előtt Trumppal egyeztetett, aki azt mondta neki: hivatkozzon arra, az alkotmány által biztosított jogára, hogy nem is köteles mindenre válaszolni. Bannon el is mondta ezt a bizottság előtt, és valóban erre hivatkozva nem válaszolt a kérdésekre.

A héten ugyanakkor

kétszer is találkozott Robert Muellerrel,

az oroszok beavatkozását, valamint a Trump-csapat és Oroszország összejátszását vizsgáló különleges ügyésszel.

A New York Times szerint a meghallgatás összesen 20 órán keresztül tartott, és Bannon itt válaszolt is a kérdésekre. Mueller többek között arról kérdezte, hogy Trump miért rúgta ki James Comey FBI-igazgatót, és hogy miről tárgyalt az orosz nagykövettel Trump veje, Jared Kushner és volt nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn.

Mueller vizsgálatával kapcsolatban a CNN úgy tudja, hogy Trump volt kampánytanácsadója, Rick Gates hamarosan vádalkut köthet.

Ő lehet a harmadik, aki együttműködik a bizottsággal.

Gates szerepe ráadásul nagyon fontos volt: ő volt Paul Manafort, a már szintén vád alá helyezett volt kampányfőnök helyettese, de az ő leváltása után is a stáb tagja maradt.

Arról, hogy Mueller vizsgálata hova vezethet és eljuthat-e Donald Trumphoz, itt olvashat bővebben.

Az FBI-t is figyelmeztették az iskolai lövöldözőről

0

Az FBI megerősítette, hogy felhívták a figyelmüket arra a 19 éves fiatalra, aki a gyanú szerint a floridai Parklandben elkövetett tömeggyilkosságért felel. Nikolas Cruz egy YouTube-videóban arról beszélt, hogy profi iskolai lövöldöző lesz belőle. Az Instagramra is posztolt fegyverekről.

A videóról egy felhasználó szólt a hatóságoknak, és a tanárokat is figyelmeztették – írja a BBC. A 17 halálos áldozatot követelő támadást Cruz volt iskolájában, a Marjory Stoneman középiskolában hajtotta végre. A fiatalt, akit korábban viselkedési problémák miatt kirúgtak, már tavaly sem engedték be az iskola területére hátizsákkal. Az FBI azt közölte, hogy valóban érkezett hozzájuk figyelmeztetés, de

nem tudták teljesen beazonosítani, hogy ki töltötte fel az internetre a videót.

A tanárok mellett több diák is azt nyilatkozta különböző fórumokon, hogy Cruz problémás  volt, olyan, akitől tartottak. A rendőrség viszont azt közölte, hogy őket nem figyelmeztette senki Cruzzal kapcsolatban.

A jelentések szerint a támadás előtt, helyi idő szerint fél háromkor, szándékosan indították el az iskola tűzjelzőjét, emiatt a diákok és a tanárok elhagyták az osztálytermeket. Szemtanúk szerint a támadó füstgránátokat is bevetett, ő maga pedig gázmaszkot viselt. A diákok megpróbáltak elbújni, ahogy a lövéseket meghallották, többen elbarikádozták magukat.

2012 óta nem volt ilyen súlyos iskolai lövöldözés az USA-ban: a 17 halott mellet számos sebesültje is van a támadásnak. Az elkövetőt a lövöldözés követő egy órában fogták el a hatóságok.

Rendõrségi jármûvek sorakoznak a Marjory Stoneman Douglas középiskola elõtt a floridai Parkland 2018. február 15-én (MTI/EPA/Cristobal Herrera)

Cruzról egyelőre annyit lehet tudni, hogy árva, nevelőszülei meghaltak, és a tanárok és a diákok körében is ismert volt kezelhetetlenségéről. Tavaly állítólag több diáktársát is megfenyegette. A Reuters-nek egy diák azt mondta, hogy

Cruz megőrült a fegyverekért,

és rendre beindította a tűzjelzőt az iskolában, mielőtt végül kirúgták volna. Egy másik korábbi iskolatársa arról számolt be, hogy Cruznak nem nagyon voltak barátai, kívülálló volt.

Mostanra törölt Instagram-fiókjában több kép volt fegyverekről, töltényekről és késekről. A CNN úgy tudja, hogy Cruzt mentális problémák miatt is kezelték több mint egy éve. Állítólag a szomszédai antiszociális viselkedése miatt többször is kihívták rá a rendőröket.

Miután nevelőanyja is meghalt tavaly novemberben, egy iskolai barátjához költözött. A család ügyvédjén keresztül azt közölte, hogy valóban volt a fiúnak fegyvere, de elzárva kellett tartania. Depressziós volt, de erőszakos viselkedést nem vettek észre nála. Február 14-én állítólag azzal az indokkal maradt otthon, hogy Valentin-napon nem megy iskolába.

Az amerikai elnök is megszólalt a lövöldözés kapcsán: Donald Trump arról beszélt a Fehér Házban, hogy tragédiák idején a nemzet összefog, és ez a kötelék erősebb a gyűlöletnél. Bejelentette, hogy felkeresi az áldozatok hozzátartozóit és a sebesülteket, találkozik a helyi hatóságok képviselőivel, valamint vizsgálatot kezdeményez arról, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni az amerikai iskolákat. Arról beszélt, hogy

soha egyetlen diáknak vagy tanárnak sem szabad veszélyben éreznie magát,

és meg kell változtatni az erőszak kultúráját, amely eluralkodott az Egyesült Államokban eluralkodott. Azt is elmondta, hogy a mentális betegségek elleni küzdelem is kiemelt feladat lesz. „Az iskolák biztonsága elsődleges fontosságú lesz számunkra” – tette hozzá az MTI washingtoni tudósítója szerint.

Az amerikai iskolai lövöldözésekről, és az eset kapcsán újra erőre kapott fegyvertartási vitáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Lejáratás vagy lelepleződés? Ügynökbotrányba keveredett az MSZP brit „üdvöskéje”

0

Csütörtökön délelőtt egy bomba erejével robbant a hír Nagy-Britanniában: Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt jelenlegi vezetője, akire a hétvégén tartott MSZP kongresszuson is hivatkoztak, harminc évvel ezelőtt a csehszlovák titkosszolgálat egyik ezredesével találkozott a brit parlament épületének közelében. 

Jeremy Corbyn legalább háromszor, ha nem többször találkozott a csehszlovák titkosszolgálat (Státní bezpečnost/StB) egyik ügynökével. Legalábbis erről számolt be a The Sun nevű bulvárlap, amely a Prágában lévő belügyi levéltárakban fellelt forrásokra hivatkozik. Ezekből kitűnik, hogy egy külön aktát nyitottak Corbynról, amelyben a politikus  megkapta a COB fedőnevet.

Az első találkozóra 1986-ban került sor. A magát csehszlovák diplomatának kiadó Jan Dymic StB-ezredes a belpolitikáról beszélgetett Corbynnal, aki „udvariasan, de egyes esetekben igencsak

érezhető dühvel nyilatkozott az Egyesült Államokról, illetve Margaret Thatcher vezette konzervatív kormányról”.

Ezzel párhuzamosan pedig pozitívan beszélt a keleti blokkról és a Szovjetunió „békepolitikájáról”. Ugyanúgy a baloldali politikus ajánlotta fel, hogy a közeljövőben újabb találkozókat tartsanak.

Másodszor 1987-ben találkoztak. Ekkor a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának egyik meg nem nevezett tagja is részt vett a megbeszélésen. Ezen már nem a politika, hanem a brit kémelhárítás volt a téma: többek közt egy kelet-német ügynök letartóztatásáról adott át információkat, de állítólag azokról a képviselőtársairól is beszélt, akik kapcsolatban lehettek az Mi5 és az Mi6 brit hírszerző szolgálatokkal. Az eddigi információk szerint Dymic és Corbyn utoljára 1987. október 24-én találkozott egymással.

Corbyn és a Munkáspárt azonnal megszólalt az ügyben. Azt ugyan

elismerték, hogy a képviselő a nyolcvanas években egy csehszlovák diplomatával találkozott, de annak „ügynöki mivoltával” nem volt tisztában.

„Ezért azt állítani, hogy (Corbyn) informátora vagy ügynöke lett volna egy keleti blokk titkosszolgálatának, nem más mint hazugság és nevetséges rágalom” – jelentette ki a Brit Munkáspárt szóvivője, hozzátéve, hogy akkoriban a „nagykövetekkel való találkozás teljesen megszokottnak számított a brit képviselők körében”.

A brit lapok közül nem mindegyik veszi komolyan az ügyet, a The Guardian egyenesen a „szokásos, The Sun által indított Corbyn-ellenes hadjárat részének” nevezte a bulvárlap címlapján megjelenő cikket. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban nem ez az első eset, hogy a csehszlovák titkosszolgálattal hoznak összefüggésbe egy politikust. A hidegháború idején Prága kiemelt céljának tekintette, hogy az StB minél több keleti blokkon kívüli baloldali mozgalomban szerezzen informátorokat vagy ügynököket.

2017-ben a cseh kutatók nyilvánosságra hozták, hogy Vivian Trías (1922-1980), az Uruguay Kommunista Párt vezetője és a baloldali értelmiség egykori ikonja az StB „legproduktívabb latin-amerikai ügynöke” volt. A hír eljutott Uruguayba is, ahol a helyi szocialista párt tagadta, hogy Trías a csehszlovákoknak dolgozott volna és megkérdőjelezték a dokumentumok eredetiségét.

A korrupciós botrány miatt mondott le Dél-Afrika elnöke

0

Jacob Zumát saját pártja, az ANC többször is felszólította a távozásra, de az elnök nem mozdult. Az apartheid elleni harc egyik hőse így dicstelen körülmények között volt kénytelen távozni.

A 75 éves elnök kilenc éves hatalma idején átélt már egy-két komoly válságot. Azt gondolta, hogy ez most is így lesz. Tévedett. A rendőrség lecsapott a dúsgazdag Gupta családra, amelyhez évtizedek óta szoros kapcsolat fűzte a Dél-afrikai Köztársaság elnökét. Jacob Zuma ezek után megértette, hogy távoznia kell.

Az elnököt évek óta korrupcióval vádolták, elsősorban a Gupta családdal kapcsolatban. Dél-Afrika leggazdagabb indiai családja bőkezűen szponzorálta Zuma elnököt, akinek viharos magánélete csak úgy nyelte a pénzt. A zulu törzshöz tartozó Jacob Zuma négy hivatalos feleséget tartott, de ezenkívül számtalan nővel folytatott viszonyt. A pletykalapok szerint több mint húsz gyermeke van. Mindez sokba került, és az elnök sokat is költött. Még a híresen korrupt dél-afrikai elitnek is feltűnt ez, annál is inkább, mert a szavazóbázist jelentő városi tömegek életszínvonala egyáltalán nem növekedett az elmúlt években.

A növekvő elégedetlenség miatt pártja úgy döntött: megszabadul Jacob Zumától.

Az utóda Cyril Ramaphosa alelnök lesz, aki szintén régóta benne van az ANC kormánypártban, de alulmaradt a politikai belharcokban. Most a Dél-Afrikát kormányzó párt azt reméli. hogy gazdasági felemelkedést hoz nemcsak az elitnek, de annak a több millió választónak is, aki kiábrándult a hatalomból, mely ígéreteit a fekete többség felemelkedéséről kizárólag saját magára vonatkoztatta Dél-Afrikában.

Betilthatják a kóser vágást Lengyelországban

0

Legalábbis erre figyelmeztet a Yedioth Ahronoth című lap internetes oldala. Az új lengyel törvénytervezet hivatalosan az állatok jólétével foglalkozik, s ebben az egyik alpont kizárja a kóser vágást, mely állatkínzásnak minősülhet. Ezért pedig akár négyéves börtönbüntetésre indítványoz az új lengyel törvényjavaslat.

Mindez nemcsak erkölcsi problémákat vet fel Izraelben, de piaci aggodalmakat is. A kóser hús jelentős része ugyanis Lengyelországból érkezik Izraelbe. A kereskedők ilyen módon tudják lenyomni az árakat.

Ha nem jön kóser hús Lengyelországból, akkor elkerülhetetlen az áremelkedés a kóser hús piacán

– figyelmeztet az izraeli lap. Amely arra is rámutat: más államok zsidó közösségei is Lengyelországtól vettek eddig kóser húst.

Izrael államnak tiltakoznia kell a törvényjavaslat ellen. Ezt mondja Menachem Margolin rabbi. A European Jewish Association feje ezért Netanjahu miniszterelnökhöz fordult.

Kérdés, hogy Izrael állam lép-e ebben az ügyben, és ha igen, akkor lesz-e foganatja? A kétértelmű holokauszt törvény esetében Netanjahu felhívta lengyel kollégáját telefonon, de semmilyen változást nem tudott elérni. A törvényt elfogadták és miután aláírta a köztársasági elnök, hatályba is lépett.

Netanjahu miniszterelnök tavaly Budapesten találkozott a négy visegrádi állam vezetőivel, akik szentül megígérték neki, hogy elszántan küzdenek minden antiszemita megnyilvánulás ellen. Látjuk, mi lett belőle: jött a Soros kampány erősödése Magyarországon, Lengyelországban a kétértelmű holokauszt törvény és most a kóser vágás tilalma…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK