Kínában a hétvégén egy kevésbé látványos, de korántsem jelentéktelen bejelentésre került sor: a kínai alkotmányban a következő hetekben egy apró, mégis az ország számára meghatározó változást hajtanak végre. Ugyanis ezentúl a kínai elnök hivatali idejét semmi sem korlátozná, aki már eddig is lassan, de biztosan valósította meg az egyik legfőbb álmát, azaz a teljes hatalom kiépítését.
Február 25-én a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága kezdeményezte, hogy változtassák meg az ország alkotmányának egyik cikkelyét, pontosabban annak kitételét. Ez arról szólt, hogy az országot irányító elnök és alelnök kizárólag két ciklust, vagyis maximum tíz évet, tölthet be. Ugyanis Kínában – legalábbis eddig – így akarták elkerülni, hogy Mao Ce-tunghoz (Mao Zedong) hasonlóan valaki élete végéig, akár több évtizeden keresztül önkényesen irányítsa a kelet-ázsiai országot, ez idő alatt egy kemény elnyomó rezsimet és elképesztő méretű személyi kultuszt építve ki maga köré. Mao 1976-ban bekövetkezett halála és a rettegett „négyek bandájának” pere óta a KKP KB-n belül működő ún. Hétfős Tanácsnak szinte teljhatalma volt az elnökök kinevezését vagy visszahívását illetően, ha úgy ítélték meg, hogy valaki a kora/elmeállapota/lejárt hivatali ideje miatt már alkalmatlanná vált az elnöki teendők ellátására.
Pár napja viszont a KKP KB egy meglepően szűkszavú nyilatkozatot tett közzé, amelynek hatására máris elindultak a találgatások a nemzetközi médiumokban, az elemzők meg a szakértők próbálják megjósolni ennek következményeit és/vagy rámutatni az idáig vezető okokra. Habár a prognózisok és a vélemények írásonként eltérőek, egy dologban szinte kivétel nélkül megegyeznek: Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök már régóta készült erre a lépésre. Ugyanis amennyiben március 5-én kezdődő kínai parlament – az Országos Népi Gyűlés – tavaszi ülésszakára eltörlik a kitételt, akkor Hszi 2023 után is elnök maradhat, pedig hivatalosan abban az évben át kellene adnia a hatalmát.
Titánok harca
Az elmúlt évek belpolitikai eseményeiből már kiviláglott, hogy Hszi részéről korántsem számít váratlan húzásnak a hivatali idejének meghosszabbítása. Különösen annak tükrében, hogy a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson sok új embert – többek közt öt új tagot a Hetek Tanácsába – nevezett ki az állami- és pártapparátusi pozíciókra, de ezek közül senkit nem jelölt meg a hivatalos utódjának. Sőt, Hszi már lényegében a 2012-es XVIII. pártkongresszus óta, amikor a KKP KB főtitkárának választották meg, tudatosan „építette fel magát” és szabadult meg minden rá veszélyt jelentő személytől, legyen az nagy befolyással rendelkező párttag, a hadsereg tábornoka vagy egy multinacionális cég vezetője.
A történelem furcsa fintora, hogy igazából maga Hszi azért (is) kerülhetett hatalomra, mert a hat évvel ezelőtti politikai elit őt felhasználva távolította el az akkori riválisait. Ugyanis a kínai nyitást meghirdető és alkalmazó Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) utódai a „vörös hercegecskéket” tartották legnagyobb veszélynek. Így nevezték azokat a nemzeti hősnek tartott kommunista forradalmárok gazdag és nagyhatalmú utódait, akik már a kilencvenes évek óta egyre nagyobb hatalomra tettek szert. Ezek közül pedig Csungking-tartomány titkára, Po Hszi-laj (Bo Xilai) emelkedett ki.
Ő látványosan és tudatosan terjesztette a „vörös kultúráját”, ami lényegében a Teng-féle irányelv megtagadását jelentette. Ha valaki a kínai politikában igazán szeretett volna visszatérni a maoi időkhöz és ezért aktívan tevékenykedett, akkor pont Po volt az a személy. Nyíltan hirdette az „újmaoista” elképzeléseit, amivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert nemcsak az idősebb generáció, a „vidéki Kína” és a szegények, hanem sok párttag körében is. Annyira megerősödött a befolyása, hogy 2012 előtt szinte mindegyik kínai politikáról szóló elemzés Po-t tartotta Kína következő elnökének, aki alaposan megváltoztathatja Peking addig kül- és belpolitikáját.
Csakhogy Po már néha elképesztő túlzásokba esett, amikor államosítást és a „javak újraelosztását” kezdte el hirdetni, amivel nem kevés riadalmat keltett a felső, gyakran kiterjedt üzleti kapcsolatokkal vagy jövedelemmel rendelkező KKP tagok körében. Ezért aztán szemükben Hszi tűnt a megfelelő „eszköznek”, akivel egyrészt vissza lehetne szorítani Po-t és letörni a „vörös hercegecskék” szarvát, másrészt pedig ő minden elképzelésüket fenntartás nélkül megvalósítaná.
A választás azért is esett rá, mert Hszi akkor korántsem számított ismeretlennek a kínai közéletben, már megvolt a maga hatalmi bázisa: számos kínai tartományban volt vezető; a piacbarát gazdaságpolitikát részesítette előnyben, és a nagy kínai vállalatok elkötelezett segítőjének állította be magát; valamint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) egyaránt őt támogatta, hiszen 2010 óta a kínai Központi Katonai Bizottság alelnöki pozícióját töltette be. Ezeket felhasználva végül sikerült fokozatosan kiszorítani a hatalomból. A XVIII. pártkongresszus előtt pár héttel pedig kizárták a KKP-ból. Miután 2013-ban Hszit nevezték ki a Kínai Népköztársaság hetedik elnökének, Po Hszi-lajt életfogytiglanra ítélték, mert ő és a családja majdnem egy milliárd forintnyi pénzösszeget sikkasztott el.
Indul a „rókavadászat”
Azonban a KKP KB Po eltávolítása után sem dőlhetett nyugodtan hátra. Hszi nem akarta, hogy ő pusztán báb legyen bárkinek a kezében és hozzálátott a saját pozíciójának megerősítéséhez, de egyben a régi mentorainak és támogatóinak a menesztéséhez. Mára ez kétségkívül sikerült neki, hiszen Hszi Mao óta a legtöbb hivatalos címet felhalmozó kínai elnök: ő a KKP főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetője, a PLA főparancsnoka, különböző reform- és munkacsoportok feje és még hosszasan lehetne sorolni.
Minek köszönhette sikerét?
Egyrészt ezt a népszerűségével magyarázzák, hiszen a 2013-as elnökké „választása” óta a „kínai álmot” próbálja megvalósítani: ennek lényege egy mérsékelt jómód és erős kínai középosztály megteremtése, ami dacára néhány kínai gazdaságot érintő ideiglenes recessziónak, eddig sikeresnek mondható. Ugyanúgy Hszi sokat profitált és nem kevés külföldi támogatót szerzett az „Egy Övezet, Egy Út” (OBOR) nevű elképzelés bejelentésével, amely a régi Selyemút „feltámasztását” jelentené Kína és Nyugat-Európa között, becsatlakoztatva a világ többi részét. Ám kétségtelen, hogy mindközül az antikorrupciós kampánynak köszönhette a legtöbbet. A mai napig Kínában a korrupció a „főbűnök” egyikének számít, ahol az ellopott pénzösszeg nagyságától függően ítélnek el valakit hosszú börtönbüntetésre vagy akár halálra. Tehát Hszi lényegében fogta a Po Hszi-laj ellen indított korrupciós hadjáratot és kiterjesztette azt:
„tigrisektől a legyekig”, vagyis a legmagasabbtól a legalacsonyabbig fogják átvizsgálni az állami, üzleti, katonai és politikai szereplőket.
A médiában „rókavadászatként” elhíresült kampány lényegében azóta tart, mégha az utóbbi időben egy kicsit alábbhagyott az intenzitása. (Legutóbb két héttel ezelőtt indítottak eljárást Szun Cseng-caj, egykori csungkingi párttitkár ellen). Az elmúlt öt évben 1,3 millió kínait érintett az antikorrupciós hadjárat, akik között hivatalnokok, tartományi vezetők, vállalattulajdonosok, sőt a a kínai Országos Népi Gyűlés tagjai szintén megtalálhatóak voltak. A kínai beszámolók szerint Hszinek sikerült a lakosságot is mozgósítania és „bevonnia a harcba”, amivel csak tovább növelte a népszerűségét és elfogadottságát a társadalmon belül. Csak 2017-ben 2,73 millió korrupciós feljelentést tettek a korrupt vagy annak vélt kínaiak ellen (szinte mind Hszi politikai vagy gazdasági ellenfelei voltak), amelyeknek felét kivizsgálták, és a kínai állam mintegy 1,5 milliárd jüant (kb. 60 milliárd forintot) „szerezett vissza”. Még az országhatár sem jelentvédelmet a „vadászok” elől: 2016 végéig 1500 külföldre menekült „rókát” adtak ki a kínai hatóságoknak, többek közt olyan országok, mint az Egyesült Államok vagy Olaszország.
Tigrisek a ketrecben
Bekövetkezett az is, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: az antikorrupciós hullám elérte a hadsereget is. Az elmúlt években 120 magas rangú katonatisztet vagy körzeti főparancsnokot tartóztattak le vagy távolították el a posztjaikról, igaz, legtöbbször alkalmatlanságra vagy idős korukra hivatkozva. Szintén a „tigrisek” közé sorolható Csou Jung-kang (Zhou Yongkang), aki a Héttagú Tanácsban a belbiztonságért felelt. Az ő ideje alatt a kínai rendőrség óriási méretűvé duzzadt, így komoly befolyásra téve szert a politikai életben.2012-ben a kínai rendőrség költségvetése már tíz milliárd dollárral felülmúlta a hadseregét, a titkosrendőrség szinte mindent behálózó rendszert épített ki, nagyon szigorú internetcenzúrával.
Csou korábban élesen ellenezte azt, hogy Hszi Csing-ping pártfőtitkár rangra emelkedjen és tiltakozott az elnökké válassza ellen is. Sőt, a rossz nyelvek szerint annyira gyűlölte a kínai elnököt, hogy a 2014-es hong kong-i válságot Hszi lejáratására és eltávolítására próbálta meg felhasználni. Végül őt fosztották meg a hatalmától és 2015-ben életfogytiglanra ítélték.
Ám ki számított a legfontosabb „tigrisnek”, és Hszi legnagyobb ellenfélenek?
Nos, egy bizonyos Csiang Cö-min (Jiang Zeming), aki 1993 és 2003 között Kína ötödik elnöke volt. Habár hivatalosan 2003-ban „nyugdíjba vonult”, továbbra is a hatalom közelében maradt. Ő még nem tudta eltörölni a kínai alkotmányban azt a kitételt, ami az elnök és az alelnök idejét határozta meg. Ehelyett inkább mindenhova a saját embereit próbálta meg beültetni és a háttérből irányította a fontosabb történéseket. Kétségtelen, hogy Csiang 2012-ig páratlan hálózatot épített ki, hiszen nemcsak a KKP-ban, a hivatalokban és a rendőrség köreiben voltak emberei, hanem a hadseregben is (állítólag 80 tábornokot az ő „javaslatára” léptettek elő).
Hozzá hű emberek közé tartozott a korábban említett Csout is, de először az egész Bo-család a kegyeltjei közé tartozott, ahogyan maga Hszi Csin-ping is. Annak ellenére, hogy Hszinek mára sikerült eltávolítania az egykori mentora embereit a politikából, Csiang még mindig „érinthetetlennek” számít, aki majdnem 92 éves (!) kora ellenére egyszerűen „eltávolíthatatlannak” tűnik. Hiába érkezett csak 2015-ben több mint 10 000 bűnügyi feljelentés ellene, egyik korrupciós ügyét sem vizsgálták ki. Ráadásul Hszi tisztában van Csiang mai napig nem múló népszerűségével, ezért nem véletlen, hogy az összes nagyobb állami és pártrendezvényen, néha együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt.
Előre a maoi úton?
A tavalyi pártkongresszuson szimbólumokból, nagy bejelentésekből és egy „új korszak” kezdetének ígéretéből nem volt hiány, és ennek hosszabb távú következményei még mindig megosztja a nemzetközi és magyarországi Kína-szakértőket. Ám a jelenlegi kínai elnökkel kapcsolatban egy dolog tagadhatatlan: mivel Hszi öt új tagot jelölt ki a Hétfős Tanácsban, nem nevezte meg utódját és a napokban alkotmánymódosítást hajt végre, így megmutatta a világnak, hogy immáron egyedül és magabiztosan tartja a gyeplőt a kínai sárkányon.
