Kezdőlap Világ Oldal 476

Világ

Helyszíni jelentés egy német integrációs iskolából

0

A kelet-európai bevándorlók gyerekei együtt tanulnak a migráns diákokkal az integrációs iskolákban Németországban, s ez – ahogy egy 16 éves diáklány a német közszolgálati médiának, a Deutsche Wellenek nyilatkozva fogalmazott – „eleinte különös volt, hiszen Moldáviában nincsenek muzulmánok”. 

 

A Berta von Suttner középiskolában régi hagyomány, hogy bevándorló gyerekekkel foglalkoznak: a nyolcvanas években Kelet-Európából érkezett a döntő többségük, még most is sokan jönnek onnan, s miután nem tudnak németül, nem járhatnak a helyi középiskolába. Ám a többséget ma már nem ők alkotják, hanem a muzulmán diákok, akik a Közel-Keletről vagy éppen Afganisztánból érkeztek.

Az integrációs iskola elsősorban a nyelvi és a társadalmi beilleszkedést segíti.

A diákok zöme rendkívül szorgalmas és igyekvő, hiszen tudja: egyedülállóan kedvező lehetőséghez jutott Németországban

– mondja az iskola igazgatóhelyettese. Mégis mindenki angolul tanul, mert egyáltalán nem biztos, hogy Németországban akarják leélni az életüket.

„Diplomát akarok szerezni” – mondja a 16 éves Sandra Jacub. A moldáviai diáklány még nem tudja, hogy milyent, és azt sem, hogy hol fog élni a jövőben. Egyelőre szorgalmasan tanul az integrációs iskolában, mert tudja, hogy a bevándorlók számára ez a beilleszkedés legkönnyebb útja Németországban.

A teljes magyar kormánypropaganda kiáll Fico mellett

0

Pénteken reggel néhány perces eltéréssel csaknem teljesen megegyező címmel jelent meg több magyarországi, kormányközeli portálon egy cikk, amely szerint Soros György akarja megdönteni a „bevándorlásellenes” Fico-kormányt.

Az Új Szó szerint az Origo, a Ripost, a Magyar Idők, a 888 ma reggel csaknem egyszerre jelentetett meg egy cikket, amelynek még a címe is csaknem egyezik. Az írásban Soros Györgyöt teszik felelőssé a Szlovákiában kialakult belpolitikai válságért, a Kuciak-gyilkosság szerintük csak a „kirakatban” van, a háttérben azonban „Soros szlovákiai embere”, Andrej Kiska államfő áll és a szintén Soros által irányított civilek.

A cikkek felsorolják azokat a vádakat Kiska ellen, amelyeket Robert Fico is rendszeresen emleget, például, hogy repülőgéppel utazik Poprádra, cégei kétes adóügyeit, s végül, hogy tavaly szeptemberben találkozott Sorossal New Yorkban – írja a szlovákiai lap.

A legtöbbször szerző nélkül megjelent cikkek kitérnek a mai kormányellenes tüntetések szervezőire is, akiket szintén különféle csatornákon át Soros Györgyhöz kötnek.

A mai szlovákiai tüntetések szervezői sokszor elmondták, önállóan szervezik a megmozdulásokat, nem áll mögöttük senki, a tüntetéseken pedig nem fognak fellépni politikusok.

Az Új Szó azt is írja: Robert Fico a hét elején kezdte terjeszteni azt az összeesküvés-elméletet, amely szerint Andrej Kiska fel akarja forgatni az államot, és Soros György áll mögötte, a hét folyamán ebben a Smer további képviselői is követték. A Kuciak-gyilkosság után ezek az összeesküvés-elméletek először olyan portálokon jelentek meg, amelyekről Marian Kotleba szélsőségesei szoktak információkat átvenni.

Legalizálnák az illegális egyházat

0

Történelmi megállapodás születhet Peking és a Vatikán között – erről nyilatkozott a kínai fővárosban a hivatalos katolikus egyház helyettes vezetője. Feng Csienping a Reuters hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy „gőzerővel folynak a tárgyalások” az új püspökök kinevezéséről a Vatikán és Peking között.

 

Kínában mintegy 12 millió katolikus él. A hívők körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a hivatalos és az illegális egyház között. Nem sokkal a kommunista hatalomátvétel után Mao elnök úgy határozott: a kínai katolikus egyháznak meg kell szakítania a kapcsolatait Rómával. Aki hajlandó volt erre, az tovább gyakorolhatta vallását. Aki nem, az illegalitásba kényszerült.  Ezért van most Kínában két katolikus egyház: az egyik a hivatalos, az úgynevezett hazafias egyház, amelyet a hatóságok is elismernek, a másik pedig a Vatikán által támogatott katolikus közösség. A püspököket az egyik közösség számára a Vatikán nevezi ki, a másik számára viszont Peking. Van olyan püspök is, akit mindkét helyen elfogadnak.

A most folyó tárgyalások eredményeképp létrejöhet egy egységes kinevezési rendszer, vagyis több mint hatvan év után az egyesülés felé tehetnek lépést a katolikusok Kínában.

Pekingben egyelőre ragaszkodnak ahhoz, hogy a Vatikán ismerje el a kínaiak által kinevezett püspököket is. Ez egyelőre nem történt meg, mert sokan ellenzik a

„behódolást a kommunista hatalomnak”.

A bírálók között is a leghangosabb a legmagasabb rangú kínai katolikus, Joseph Zen bíboros;Hongkong katolikus vezetője szerint a „Vatikán eladja a katolikusokat Pekingnek”.

Hszi Csinping államfő tavaly kampányt hirdetett az egyházak megrendszabályozása érdekében. A célkeresztben nem a katolikusok, hanem a muzulmánok és a tibeti buddhisták vannak. Ők ugyanis politikai problémát jelentenek. A 12 millió katolikus esetében pedig erről nincsen szó, de a túlbuzgó káderek fellépnek a kampány keretében a keresztények  ellen is. Nemrég leromboltak egy óriási – engedély nélkül épített – protestáns templomot.

Nagyon ritka ideggázzal mérgezték meg az orosz kémet

0

Kiderült, hogy milyen ideggázzal mérgezték meg az orosz titkosszolgálat volt ezredesét, akire a lányával együtt egy padon találták rá Salisburyben.

Azonosították az ideggázt, mellyel az orosz férfit és lányát megtámadták, de a nyomozás miatt nem hozzák nyilvánosságra a méreg fajtáját. A brit belügyminiszter, Amber Rudd csütörtök este annyit közölt, hogy „nagyon ritka” idegméreg okozta a mérgezéseket.

Rudd a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában azt is elismerte, hogy a gyilkossági kísérlet két célpontja valóban a 66 éves Szergej Szkripal, az MI6 volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, és a kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal volt.

A BBC úgy tudja, hogy Szkripalt nem szaringázzal mérgezték meg, amit vegyi fegyverekben is használnak, és nem is VX idegméregről van szó, amellyel Kim Dzsongun észak-koreai vezető féltestvérét tavaly Malajziában meggyilkolták, hanem ezeknél is nehezebben hozzáférhető és ritkább anyagot használtak.

A brit hadsereg szakértőinek segítségét kérte pénteken a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet következményeinek felszámolására.

A londoni rendőrség terrorelhárító szolgálata pénteken közölte: „számos járművet és egyéb tárgyat” kell eltávolítani Salisbury belvárosából, ahol a bűncselekmény történt, és ehhez katonai szakértők segítségét kérte. A BBC szerint a hadsereg és a királyi haditengerészet hozzávetőleg 180, vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris hadviselés következményeinek elhárítására kiképzett tagja indult a helyszínre.

Szkripalra és lányára vasárnap délután találták rá eszméletlenül, állapotuk azóta is válságos.

Nincs elég nő a digitális szektorban

0

Közzétette a Nők a digitális korban című tanulmányát az Európai Bizottság, amely az infokommunikációs szektorban elemzi a nők helyzetét. Ebből az derül ki, hogy négyszer annyi férfi folytat ilyen irányú felsőfokú tanulmányokat, és a digitális világban dolgozó munkavállalóknak csak az ötöde nő, ráadásul a számarányuk egy kicsit még csökkent is az elmúlt években, így szélesedett a két nem közötti szakadék.

Hiába van egyre nagyobb igény az infokommunikációs szakemberekre a munkaerőpiacon, nem lett ezzel párhuzamosan több nő a szektorban. Minden 1000 nőből, aki felsőfokú tanulmányokat folytat, csak 24-en tanulnak ilyesmit, és mindössze hatan végeznek végül a szektorral kapcsolatos munkát. A férfiaknál az ilyen területen végzett hallgatók fele el is helyezkedik a szektorban.

Az is jellemző, hogy a nők közt több a pályaelhagyó. Ez különösen a 30-44 éves korosztályban jellemző, és összefüggésben lehet a gyerekvállalással. A nőknek ez a kihullása a digitális világból

mérhetően negatív hatással van Európa gazdasági teljesítményre a tanulmány szerint.

A munkakörülmények vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy a nők mindennek ellenére jobban motiváltak arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a digitális szektorban. Viszont úgy érzik, hogy kollégáik kevésbé nyitottak az ötleteikre, és gyakrabban szembesülnek diszkriminációval is.

Ha az EU-s polgárok alapvető digitális műveltségét vesszük, az 55 év alatti korosztály esetében nincs különbség a férfiak és a nők között. Ha azonban az ennél komplexebb technológiai tudást vizsgálták, a 24 év alatti korosztály esetében a nők még felül is múlták a férfiakat, a többi korosztályban viszont a másik irányba nyílt meg a nemek közti szakadék. Ráadásul hiába van hasonló infokommunikációs alapképessége a férfiaknak és a nőknek, a nők gyakrabban kérdőjelezik meg a saját képességeiket.

A jelentős tudáskülönbségek akkor mutatkoznak meg, ha programozásra kerül a sor: 15 százalékkal kevesebb fiatal nő tanul ilyesmit, mint férfi, és nagyon kevesen helyezkednek el később ilyen állásban.

Ha a női techvállalkozókat nézzük, ott is jelentős a különbség: a szektorban található startupok alig 15 százalékának van női alapítója, és ebben Európa a világ többi részéhez képest is jelentős lemaradásban van. Igaz, jelentős különbségek mutatkoznak az egyes tagországok között. Viszont hiába van kevesebb női techstartup, azok nagyobb arányban nyújtanak jobb teljesítményt, mint azok, amelyeket csak férfiak alapítottak.

2016-ban az egész világon mindössze a startupok 5 százaléka rendelkezett 100 százalékban női alapítókkal. Ráadásul egyfajta befektetői bizalmatlanság is megfigyelhető ezekkel a cégekkel szemben.

Nem csak a karrierválasztásban, hanem a technológiához való hozzáállásban is különbség figyelhető meg a férfiak és a nők között: a nők negatívabban gondolkodnak a technológia társadalmi hatásairól. Ehhez hozzájárulhat, hogy kevésbé vannak képben a legújabb fejlesztésekkel.

A tanulmány szerint a nőknek összességében a sokszor nem tudatos előítéletekkel, a munka és a magánélet összeegyeztetésének problémájával, a szerepmodellek hiányával és a kevésbé fejlett kapcsolatrendszerből adódó hátrányokkal is meg kell küzdeniük a szektorban. Pedig sok kutatás arra jutott, hogy minél változatosabb szakemberekből álló csapatok dolgoznak egy adott problémán, annál nagyobb az innovációs potenciál.

A nők infokommunikációs szerepének növelésére a tanulmány többek között a tanulmányi programokat, a mentorálást, a célzott támogatásokat, az alkalmazás feltételeinek átláthatóbbá tételét a cégeknél, illetve a kvótákat tartja megfelelő eszköznek.

Trump találkozik az észak-koreai vezetővel

0

Kim Dzsongun meghívta Észak-Koreába Donald Trumpot, amelyet az amerikai elnök elfogadott. Májusban kerülhet sor a találkozóra.

A meglepő bejelentést Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója tette meg a Fehér Házban csütörtök este. Ha Trump elnök és az észak-koreai találkozik a két Korea közti csúcstalálkozót követően, az megfelelő vágányra állítja a Koreai-félsziget teljes nukleáris mentesítését – mondta.

Csung Jui-jong, aki a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsongunnal azt is elmondta, hogy az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel. A tanácsadó továbbította Kim Dzsongun arra vonatkozó kijelentéseit, hogy Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, elkötelezettek az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fognak a további nukleáris és rakétakísérletektől.

Erről a szándékáról levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot.

Az amerikai elnök üdvözölte a meghívást, de arról beszélt, hogy a szankciók megmaradnak addig, amíg szilárd megállapodást nem kötnek Észak-Koreával.

Az amerikai elnök később a Twitteren reagált minderre: azt írta, az észak-koreai vezető nem egyszerűen csak felfüggeszti a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről is beszélt a dél-koreai küldöttségnek. A csúcstalálkozó szervezése már folyik – közölte Donald Trump.

Nigériai származású szenátor a migránskérdés szakértője

0

Gratulálok Matteo Salvininek, aki Olaszország első pártjává tette a Ligát – írta a Facebookon Tony Iwobi. Aki egyben bejelentette: ő az első afrikai, aki bejutott a szenátusba Itáliában! A Liga migráns ellenes választási kampányával érte el sikerét. Tony Iwobi a Liga bevándorlási felelőse. Érdekes karrier, de hogy is kezdődött?

Tony Iwobi 1976-ban telepedett le Olaszországban. Nigériából érkezett és kezdetben informatikusként dolgozott. Saját céget is alapított. Aztán jött a politika. 1993-ban lépett be a Ligába, amely akkoriban egyáltalán nem foglalkozott a bevándorlással. A fő követelése az volt, hogy Olaszország legyen szövetségi állam! Vagyis a gazdag északi tartományoknak ne kelljen pénzelniük a szegény Dél felzárkózását. „Nigéria 36 szövetségi államból áll. Ha ez a modell működik Afrikában, kor miért ne működhetne Olaszországban is?!”- tette fel a kérdést a bevándorolt informatikus. Aki szorgosan lépkedett előre a ranglétrán. Végül a csúcsra jutott: ő lett pártjának a migráns felelőse abban az időszakban amikor a bevándorlás Itália első számú problémája lett. Hogy indokolja ő meg pártjának migráns ellenes politikáját? „Az illegális bevándorlás felerősíti a rasszizmust! A bevándorlók csak azt érzékelik, hogy milyen jogaik vannak Itáliában és gyakran megfeledkeznek arról, hogy kötelezettségeik is vannak!”- hangsúlyozza Itália újdonsült fekete szenátora.

Olaszország politikai elitjét egyébként felbolygatta a legutóbbi választás: nincs új többség. A Liga lett a jobboldal vezető pártja miután Berlusconi Forza Italia mozgalma leszerepelt. De ez a pártszövetség sem szerzett többséget. Az Öt Csillag Mozgalom egyedül több szavazatot szerzett mint a baloldal és majdnem annyit mint a jobboldali pártszövetség. Már folynak a tárgyalások Rómában, ahol régi jó szokás szerint mindenki mindenkivel megpróbál szövetkezni a hatalom megszerzése érdekében. Furcsa módon a vesztes baloldal lehet a mérleg nyelve. Kérdés, hogy a jobboldali pártszövetséggel alkot-e koalíciót, ahogy azt a távozó elnök Matteo Renzi javasolja vagy pedig az Öt Csillaggal, ahogy a párt másik része akarja. A Liga mindenesetre közölte: nem lép koalícióra a másik nyertessel, az Öt Csillag Mozgalommal!

A migráns kérdés mindenképp az előtérben áll, így Itália politikai életében minden bizonnyal nagy szerep jut az első fekete szenátornak, aki a migráns invázió ellen tiltakozó Liga képviseletében jutott be a szenátusba Rómában.

EU biztos: egész arzenálunk van a kereskedelmi háborúban Trump ellen

Az amerikai elnök a tervek szerint csütörtökön vagy pénteken írja alá azt a rendeletet, mely 25%-os külön vámot vet ki az acél és 10%-ot az alumínium importjára. Az Európai Unió pénzügyi biztosa, Pierre Moscovici ezt megelőzően nyilatkozott egy belga televíziónak arról, hogy milyen válaszlépésre készül Brüsszel.

Moscovici szerint el kell fogadnunk azt, hogy a világban az önzés uralkodik. Ezért az EU olyan árukat akar import vámmal büntetni, melyek Trump választóit érintik! „Meg akarjuk értetni a washingtoni kongresszussal, hogy a kereskedelmi háborúban mindenki veszít!” – mondta Moscovici. Aki szerint az USA narancs, dohány és bourbon exportja kerülhet bajba Európában. A narancs, a dohány és a whisky az amerikai Dél fő exportcikkei közé tartozik- Donald Trump itt a legerősebb.

Közben szakértők arra mutatnak rá, hogy Trump acél és alumínium extra vámja semmilyen komoly hatást nem érhet el viszont jelentős ellenérzéseket kelthet Amerikával szemben az egész világon. Gary Cohn, az elnök gazdasági főtanácsadója emiatt mondott le Washingtonban. Trump a nemzetbiztonságra hivatkozott a rendelet kapcsán, de Kínából az acélt importnak mindössze a 3%-a érkezik az USA-ba. A legnagyobb külföldi acél szállító Kanada az amerikai piacon- ebben aligha van különleges nemzetbiztonsági kockázat. Szembe állíthatja viszont Kanadát az Egyesült Államokkal! Nemrég az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde asszony figyelmeztetett arra, hogy Trump külön vámja olyan kereskedelmi háborút indíthat el a világban, melynek eredményeképp mindenki rosszul jár.

„Tevehajcsárok” és az új német külügyminiszter

0

A 42 éves André Poggenburg az Alternative für Deutschland párt elnöke a volt NDK területén található Szászország-Anhalt tartományban. Nemrég tevehajcsároknak nevezte azokat a német polgárokat, akik török származásúak. Az országos felháborodás hatására André Poggenburg közölte: lemond!

2016-ban az ő irányításával ért el történelmi sikert az Alternative für Deutschland Szászország-Anhalt tartományban. Megszerezték a szavazatok több mint 24%-át, és bejutottak a tartományi parlamentben. Csak a CDU szerzett náluk több szavazatot: Merkel kancellár pártja 30%-ot ért el.

2017-ben az országos választáson az Alternative für Deutschland a harmadik helyet szerezte meg, és bekerült a Bundestagba. Azóta a közvélemény-kutatások szerint megelőzte a szociáldemokrata pártot is, így jelenleg a második legjelentősebb politikai erő Németországban. A szélsőjobboldali párt népszerűségét elsősorban migráns ellenes programja hozta meg. Az Alternative für Deutschland különösen erős a volt NDK-ban, ahol az életszínvonal még jócskán elmarad a nyugati tartományoktól. A 2017-es választások eredménye mélyreható politikai krízist okozott Németországban. Merkel kancellárnak csak mostanában sikerül kormányt alakítania holott a választásokat szeptemberben tartották. Ráadásul a koalíciós partner, a szociáldemokraták pártja mélységesen megosztott. Most közölték: legnépszerűbb politikusukat Sigmar Gabrielt nem jelölik külügyminiszternek az új kormányba! Korábban Martin Schulz pártelnök akart külügyminiszter lenni, és emiatt Sigmar Gabriel hevesen bírálta őt. Schulz időközben megbukott: minden tisztségéről lemondani kényszerült. A szociáldemokraták pénteken jelentik be, hogy kit jelölnek a külügyminiszteri posztra Németországban.

Jogaikért vonultak utcára a nők Ázsiában (is)

0

Van miért harcolniuk: a szókimondó és nyers stílusáról ismert Duterte több szexista kijelentést is tett. A katonáknak például azt mondta, hogy a kommunista gerillák elleni harcban lőjék nemi szerven a nőket.

 

Szöulban több száz, feketébe öltözött nő vonult fel a szexuális bűnözők felelősségre vonását követelve. Dél-Koreában továbbra is elterjedt az áldozat hibáztatása a szexuális bűncselekményeknél. Az év elején vett lendületet a szexuális zaklatással való szembenézést szorgalmazó kampány. Azóta egy tartományi kormányzó is lemondott, mert titkárnője azzal vádolta meg, hogy többször is zaklatta és megerőszakolta.

A Fülöp-szigeteki főváros, Manila központjában több száz rózsaszín és lila pólós aktivista tiltakozott Rodrigo Duterte elnök ellen, akit a nők jogainak lábbal tiprójának neveztek. A tiltakozók táncoltak, énekeltek, és rózsát adtak azoknak a nőknek, akik elveszítették valamelyik családtagjukat Duterte könyörtelen drogellenes háborújában, melyben több ezer embert öltek már meg. A rendőrség tagadja, hogy törvényen kívüli gyilkosságokat követnének el.

A szókimondó és nyers stílusáról ismert Duterte több szexista kijelentést is tett. A katonáknak például azt mondta, hogy a kommunista gerillák elleni harcban lőjék nemi szerven a nőket.

Indiában több százan, köztük tanárok, diákok és szexmunkások vonultak fel a fővárosban a családon belüli erőszak, a szexuális bűncselekmények és a diszkrimináció ellen tiltakozva. A dél-ázsiai országban a szigorú törvények ellenére nő a nők elleni erőszakos bűncselekmények száma. Többször előfordult halálos kimenetelű tömeges nemi erőszak, ami rendszeresen megütközést kelt az indiai társadalomban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK