Heiko Maas német külügyminiszter bejelentette: 1 milliárd eurót fizetnek be a segélyalapba, melynek célja a polgári lakosság szenvedésének enyhítése a 2011 óta tartó szíriai háborúban.
A német külügyminiszter erről azon a kétnapos donorkonferencián beszélt, amelyet Brüsszelben tartanak az ENSZ és az EU közös rendezésében. Hangsúlyozta: több mint 13 millió ember szorul rá szociális segélyre Szíriában, illetve a környező országok menekülttáboraiban. Heiko Maas elmondta még, hogy további 300 millió eurós átutalás várható a nyáron, miután elfogadták Németország 2019-es költségvetését.
Federica Mogherini, kül- és biztonságpolitikai főképviselője később bejelentette, hogy az EU a korábbi felajánlások mellett, a tavalyi évhez hasonlóan idén is 560 millió eurót fog nyújtani a rászorulók megsegítésére Szíriában, illetve a menekültek ellátására Libanonban és Jordániában.
Hangsúlyozta, hogy mielőbb béketárgyalásokat kell kezdeni Szíriában, és felszólította Oroszországot és Iránt, hogy gyakoroljanak nyomást ennek érdekében a szír vezetésre.”Úgy hisszük, hogy a fenntartható béke megteremtésének egyetlen útja az ENSZ égisze alatt zajló politikai folyamat” – mondta Mogherini.
Németország 2012 óta 4,5 milliárd euró támogatást nyújtott a szíriai háború áldozatainak megsegítésére.
Habár kedden volt az 1,5 millió halálos áldozatot követelő örmény népirtás emléknapja, mégsem ezzel foglalkozott a helyi és a nemzetközi sajtó. Ehelyett az örmény elnök váratlan bukására és a küszöbön álló új elnökválasztásra figyelt a világ.
Az örmény forradalmi hangulatot az idézte elő, hogy Szerzs Szargszján egykori elnököt a parlament kormányfővé választotta, miután a hatalom megtartása érdekében egy 2015-ben végrehajtott alkotmánymódosítással parlamenti rendszerré változtatta át az országát, s így a kormányfő kezében összpontosult volna a legnagyobb hatalom.
Mivel az ellenzék szerint Szargszján ilyen módon akarta átmenteni a hatalmát, ezért a fővárosban tüntetéseket szerveztek. A tüntetők lezárták a legfőbb állami épületeket (adóhivatalt, külügyminisztériumot), összecsaptak a hatóságokkal, és mintegy 200 demonstrálót vettek őrizetbe. Ez azonban nem vetett véget a megmozdulásoknak, és még a hétvégén is mintegy 160 ezer ember vonult fel Jereván legnagyobb terén, követelve a tíz éve az ország élén álló Szargszján minél előbbi és feltétel nélküli távozását. A helyzet súlyos összecsapással fenyegetett, miután katonák, köztük Hegyi-Karabah háborút megjárt veteránok, álltak át a demonstrálók oldalára.
A 11 napig tartó tüntetéshullám végül hétfőn hozta meg a gyümölcsét. Április 23-án Szargszján bejelentette a hatalomból való távozását, amelyet kitörő örömmel fogadtak a főváros utcáin. Ezen felbátorodva az ellenzék és a demonstrálók a „korrupciós összefonódások és a családi kapcsolatok” miatt követelni kezdte az egész kormány leváltását és egy új választások megtartását, amellyel végre
„egy új korszak veheti kezdetét Örményországbani”
Közben felkérték Nikol Pasinyant, az ellenzék vezetőjét és a tüntetések fő szervezőjét, hogy induljon a május 2-án megrendezésre kerülő választásokon, amit ő elfogadott. Addig ideiglenesen Karen Karapetján egykori miniszterelnök és jereváni polgármester vezeti az országot, aki Szergszján egyik legfontosabb híve.
Az örmény belpolitikai jövőjén kívül a legnagyobb kérdést az jelenti, hogyan miképp reagál majd Oroszország.
Szergszján ugyanis Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb szövetségese volt,
és Moszkva a kaukázusi államok közül Örményországgal ápolta a legszorosabb kapcsolatokat. Az oroszok már segítettek az örmény elnöknek két, a mostanihoz hasonló megmozdulást leverni (2008-ban és 2013-ban), de egyelőre úgy tűnik, mintha az orosz vezetés beletörődött volna a kialakult helyzetbe.
Elsősorban azért, mert Putyin nyugalmat és stabilitást akar: Oroszországot túlságosan leköti a szíriai beavatkozás, nem akar egy újabb „közelkülföldi” konfliktusba belekeveredni. Ugyanúgy azt sem szeretnék, ha ismét kiújulna az azeri-örmény ellentét, mivel 2016-ban a két ország egy rövid, de intenzív háborút vívott egymással a Hegyi-Karabah autonóm területért. Végül pedig egy súlyosbodó válság megterhelné Moszkva viszonyát az Örményországgal szomszédos Iránnal, illetve az Azerbajdzsánt támogató Törökországgal, miközben az orosz diplomácia a szíriai rendezésben leginkább az iráni és a török vezetőkre támaszkodik.
Emmanuel Macron francia elnök amerikai látogatásának első napján nem volt hiány a kölcsönös gesztusokból, szimbolikus ajándékokból és már-már bohózatba illő jelenetekből. Donald Trump amerikai elnökkel együtt több fontos nemzetközi ügyet is megvitattak, de a legnagyobb véleménykülönbség Irán kapcsán alakult ki.
A világsajtót bejárta az a kézfogás és üdvözlés, amellyel kedden Trump Macront fogadta. Az elnökök a feleségeikkel együtt elültettek egy fát is a Fehér Ház kertjében, amelyet Macron ajándékba hozott, és a franciaországi Bellau Woodból, az első világháború egyik legnagyobb csatájának helyszínéről származott. Ezután Mount Vermonba, George Washington első amerikai elnök egykori otthonába utaztak el, ahol egy alig 150 fős díszvacsorát tartottak.
A később megtartott mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten elsősorban a szíriai helyzetről, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról, valamint Észak-Korea „békülési szándékáról” beszéltek. Az amerikai elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy
„az Egyesült Államok legrégebbi és legjobb szövetségese Franciaország, amely eddig is kulcsfontosságú partnernek számított a nemzetközi ügyekben”.
Még akkor is, ha nem mindig egyezik meg Párizs és Washington véleménye, mint Irán esetében. Trump ugyanis ismételten kifejezte ellenérzéseit a 2015-ben megkötött iráni atommegállapodással kapcsolatban, amely értelmében Teherán lemond a nukleáris fegyverek előállításáról. Ez a szerződés május 12-én jár majd le, és az amerikai elnök szavai szerint „őrültség lenne meghosszabbítani”. Sőt, még burkoltan meg is fenyegette Hasszán Róháni iráni elnököt, hogy amennyiben Irán újrakezdi a katonai célú atomprogramját, akkor
„olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.”
Macron leginkább azért találkozott Trumppal, hogy meggyőzze őt az iráni atommegállapodás jelentőségéről és a Közel-Kelet stabilitásában játszott szerepéről. Habár elismerte, hogy az egyezménynek vannak hiányosságai, meghosszabbításával egészen 2025-ig biztosítanák az iráni atomprogram átláthatóságát és nemzetközi ellenőrzését.
Franciaország tagja a P5+1 csoportnak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország), amely 2015. július 14-én – közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után – megegyezett Teheránnal az Irán-ellenes nemzetközi szankciók feloldásáról és az iráni atomenergia jövőjéről.
A szankciókat hivatalosan 2016 elején oldották fel. Párizs az elsők között volt, amely kihasználta a perzsa ország piacára való visszatérést. Azon év februárjában Roháni egy európai körúton vett részt, amelyet botrányok, beszólások és kisebb diplomáciai incidensek kísérték, de ez sem akadályozhatta meg azt, hogy Párizs és Teherán gazdasági szerződések sorát kösse meg egymással. A francia Total mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolna; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyártana kocsikat Teheránban; miközben a francia cégek újítanák fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám az Airbussal kötött megállapodás volt a legjelentősebb: 25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgépet vásárolna Irán.
Miközben tavaly a nemzetközi sajtó a küszöbön álló újabb koreai háborúról cikkezett, most azzal van tele, hogy a két ország egy „történelmi megállapodás” küszöbén áll. Ugyanis az április 27-én megrendezésre kerülő elnöki találkozó legjelentősebb eredménye egy békeszerződés aláírás lehet, habár ennek megvannak a maga buktatói.
A dél-koreai Phjongcshangban tartott XXIII. téli olimpiai játékok óta látványosan enyhült a feszültség Kelet-Ázsiában: egy évvel korábban még úgy tűnt, hogy Donald Trump bármelyik percben elindíthatja az Észak-Korea elleni támadást, ami végső soron Kínával való közvetlen konfrontációval és egy atomháború kitörésével fenyegetett. Ezzel szemben a februári nyitóünnepségen Kim Dzsongun (Kim Yo-jong) észak-koreai diktátor húga és egyben különleges megbízottja Kim Jodzsong (Kim Yo-jong) személyesen vett részt. Találkozott Mun Dzseinnel (Moon Jae-in), átadta neki bátyja meghívóját, amelyre a dél-koreai elnök igennel válaszolt.
A február 9-i nyitóünnepség egyik legérdekesebb eseménye volt, amikor Mike Pence amerikai alelnök látványosan ignorálta Kim Jodzsongot. A kép forrása: MTI/EPA/Yonhap.
Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás, egymást követték a látványos gesztusok. Április elején bejárta a világsajtót, hogy dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani Nagyszínházban. Az előadásukat Kim Dzsongun szintén megtekintette, s utána többször hangot adott a tetszésének. Ezen a héten a dél-koreai vezetés leállította a propaganda híradásokat sugárzó hangszóróit az észak-koreai határon, illetve a két koreai elnök közötti közvetlen telefonvonal, az ún. „forró drót” (újbóli) létrehozásáról döntöttek.
felfüggeszti a 2006 óta tartó nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja az ország nukleáris kísérleti telepeit.
Sőt, egyenesen garanciát vállalt arra vonatkozóan, hogy nem fog alkalmazni atomfegyvert, csak akkor, ha ellene ilyet vetnek be. Ugyanúgy biztosított arról, hogy senkinek sem adja tovább az atomfegyverek előállításához szükséges műszaki és tudományos ismereteket, illetve eszközöket.
Észak-Korea visszatérése a nukleáris leszereléshez már önmagában komoly eredmény, de a péntekre szervezett csúcstalálkozó egy még nagyobb horderejű áttöréssel kecsegtet. Ugyanis felmerült annak lehetősége, hogy Phenjan és Szöul véget vet egy 65 éven át tartó állapotnak:
vagyis de jure vége lenne az Észak-Korea és Dél-Korea közötti háborúnak.
Egy koreai híradást néznek az emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 21-én. Kim Dzsongun ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A kép forrása: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun.
Kétségtelen, hogy ez történelmi jelentőségű esemény lenne, amely azonkívül, hogy lezárna egy évtizedek óta fennálló vitát, alapvetően hozzájárulna a kelet-ázsiai térség stabilizálódásához.
A 2017-ben megválasztott baloldali Mun Dzsein dél-koreai elnök mindent erre tett fel: kezdettől fogva elkötelezett híve az északi szomszéddal való viszony rendezésének. Több tucatszor kritizálta Trumpnak az Észak-Koreával alkalmazott agresszív politikáját, egyesülést és a megbékélést támogató miniszterek ültetett a tárcák élére, számtalan kölcsönös gazdasági és kulturális programot hirdetett. Ráadásul az Észak-Koreával „megértőbb” kormányzati propaganda azt is elérte, hogy a dél-koreai fiatalok a saját országuk biztonságára nézve nagyobb veszélynek lássák az Egyesült Államokat, mint Kínát, Japánt vagy Észak-Koreát.
Csakhogy minden előzetes remény ellenére korántsem egyszerű békét kötni, ebben az elemzésben a négy legjelentősebb akadály kerül terítékre.
A békekötés joga
Az első problémát mindjárt az jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból egyáltalán van-e joga Phenjannak és Szöulnak békét kötni egymással. Ugyanis hivatalosan még fegyverszünetet sem kötöttek: a koreai háborút lezáró 1953. július 27-i panmindzsoni fegyverszünetet lényegében két nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság – írta alá, mégpedig az ENSZ, a dél-koreai kormány és az észak-koreai kommunista vezetés nevében. Sőt, az akkori dél-koreai elnök, Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdetben még a tűzszünetről sem akart hallani, mivel mindenképp ő akarta egyesíteni az Koreai-félszigetet. Idővel az amerikai pénzügyi és katonai támogatás meggyőzte őt a harcok befejezéséről, de a fegyverszünetről szóló egyezményt a dél-koreaiak a mai napig nem írták alá.
A Panmindzsonban lévő határátkelő és legfontosabb „érintkezési pont”. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezért sem véletlen, hogy a pénteki csúcstalálkozó megszervezése rendkívül körülményes és mindkét fél különösen ügyel a hivatalos keretek betartására. A találkozó helyszínének a tűzszüneti egyezmény által a 38. északi szélességi foknál meghúzott határvonalat jelölték meg, amely a mai napig a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb demilitarizált övezete (DMZ). Ezen a „senki földjén” fogják tartani az április 27-i Dzsein-Dzsongun-találkozót, mégpedig úgy, hogy
a vonal fölé emelnek egy asztalt, s mindenkét elnök lényegében a saját országa területén írna alá a szerződést.
Szúrós szemmel
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Donald Trump, ha kell a szövetségesei nélkül indít katonai hadjáratot Észak-Korea ellen, ami miatt az ENSZ elmarasztalta Washingtont, mert egy nukleáris háborút kockáztatott. Ez (szerencsére) nem történt meg, de függetlenül az amerikai külügyminiszter személyétől, Észak-Korea még mindig központi szerepet tölt be Washington kelet-ázsiai politikában, s a katonai opció semkerült le a Pentagon asztaláról. Egy koreai békeszerződéshez pedig mindenképp szükséges rendezni Phenjan és Washington közötti viszonyt, főleg mivel még csak el sem ismerik egymást.
Már a téli olimpia alatt – a dél-koreaiak közvetítésével – megindultak az óvatos egyeztetések az amerikai és az észak-koreai diplomácia között, amelynek megvoltak az eredményei. Az észak-koreai diktátor jelezte, hogy legszívesebben a Fehér Házban találkozna az amerikai elnökkel, ahol megegyeznének a kapcsolatok normalizálásáról, a feszültség csökkenéséről, illetve a szankciók enyhítéséről. Donald Trump elfogadta Kim Dzsongun meghívását (bár azt még egyelőre nem tudni, hogy erre esetleg Svédországban vagy valóban az Egyesült Államokban kerülne sor). Amikor az amerikai elnök a múlt héten Japánban járt, akkor lényegében „áldását adta” a békére.
A legfontosabb bázisok és létesítmények a Koreai-félszigeten. A kép forrása: BBC.
Viszont egyelőre még nem tudni, hogy mi lenne a koreai béke és az amerikai-észak-koreai kapcsolatok rendezésének az ára. Ugyanis Kim Dzsongun már 2016 óta követeli az amerikai csapatok kivonulását Dél-Koreából, és nem alaptalan feltételezés, hogy ehhez köti a leendő békemegállapodást is. Ha így történne, akkor több mint 28 ezer főt számláló amerikai kontingensnek a lehető leggyorsabban kellene elhagynia az országot és bezárnia a katonai bázisait. Még, ha ezt Trump elfogadná, az esetleges kivonulást megtorpedózhatja a Szenátus, vagy akár az elnök közvetlen környezete. A nemrég kinevezett John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó vagy a külügyminiszteri pozíció küszöbén álló Mike Pompeo még mindig nem mondtak le Észak-Korea megtámadásáról, valamint a republikánusok és a neokonzervatívok szintén a kommunista rendszer összeomlásában reménykednek, nem pedig a kiegyezésben.
Az utolsó „barát”
Miközben Dél-Korea szempontjából az Egyesült Államok hozzáállása az elsődleges, addig Észak-Koreának Kína reakciói a mértékadóak. Évtizedeken át Peking számított Phenjan egyetlen komoly külföldi támogatójának. Észak-Korea a kereskedelemének 90 százalékát Kínával folytatta, tőle vásárolta az energiahordozókat, élelmiszereket és gyógyszereket, miközben az ENSZ-ben megvétózta az ország elleni szankciókat.
Csakhogy miután 2011 decemberében Kim Dzsongun hatalomra került, Kína fokozatosan elvesztette az irányítást Észak-Korea felett. Az észak-koreai diktátor teljesen kiszámíthatatlanná vált, és sorban végezte ki a Kínához-közel álló politikusokat, tábornokokat, illetve még a saját rokonainak sem kegyelmezett. A kínai vezetés hiába gyakorolt nyomást Észak-Koreára, például leállította bizonyos áruk – főleg a luxustermékek és a elektrotechnikai eszközök – bevitelét, vagy zárta le ideiglenes a határátkelőket, nem tudta megakadályozni az észak-koreai műholdfellövéseket, a rakétateszteket vagy a kísérleti földalatti atomrobbantásokat. Sőt, már azt rebesgették, hogy Kína Kim Dzsongun mostohafivérét, Namot (Kim Jong-nam) akarta felhasználni egy puccs megszervezésére, ezért gyilkolták meg őt idegméreggel a malajziai nemzetközi repülőtéren.
Egyre nehezedett a nemzetközi nyomás Kínára, hogy „regulázza meg végre” a patronáltját. Kim Dzsongun kiszámíthatatlansága és lépései nem kevés vitát szültek a Kínai Kommunista Párton belül is. Végül a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson megállapodtak abban, hogy mivel Kína egy felelős szuperhatalommá szeretne válni, ezért térség stabilitása érdekében meg kell oldaniuk a „koreai kérdést”. Akkor is, ha ez a gyakorlatban az Egyesült Államokkal való bizonyos fokú együttműködést jelenti. Trump a 2017-es novemberi kelet-ázsiai útja során szintén felvetette a kooperáció ötletét. Miután távozott a kínai fővárosból, a kínaiak egy különleges elnöki megbízottat menesztettek Észak-Koreába. Végül együttes diplomáciai-gazdasági nyomással sikerült „észhez téríteni” az észak-koreai diktátort. Ennek legfőbb jele az volt, amikor Kim Dzsongun március végén három napig tartó nem hivatalos látogatáson vett részt Pekingben, s megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jingping) kínai államfővel.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. március 28-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt és feleségét, Zsi Szol Dzút (b) fogadja Hszi Csin-ping kínai államfõ (j2) és felesége, Peng Li-jüan Pekingben. A kép forrása: MTI/EPA/KCNA.
Ugyanakkor az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy Peking miképp reagálna egy koreai békeszerződésre. Ezzel ugyanis felborulna a kínai vezetés által évtizedek óta preferált status quo, és így a két Korea egy lépéssel közelebb kerülne az egyesüléshez (mégha magára az unifikációra évtizedeket kellene várni). Valószínűleg az amerikai katonai jelenlét csökkentése (ha a teljes kivonulás nem is), Kim Dzsongun „maradék nukleáris ambíciójának” visszafogása, és a dél-koreai kormánnyal való viszony szorosabbá tétele lennének a kínai vezetés feltételei. Viszont a helyzetet rendkívül bonyolítja, hogy a koreai béke megkötése miatt Pekingek sűrűn és részletesen kellene egyeztetnie Washingtonnal. Csakhogy ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatja az idén januárban kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború, amelynek egyelőre messze a vége.
A mosolyok mögött
A Koreai-félsziget történelmét vizsgálva látható, hogy a felek 1953 óta nem egyszer próbálkoztak egy békeszerződést a tető alá hozásával. 1972-ben egy közös kommünikét adtak ki, amellyel szerintük „megteremtették a béketárgyalásokhoz szükséges pozitív légkört”, de a határmenti konfliktusok miatt hamar elhalt a kezdeményezés. A két ország diplomáciája 1992-ben megállapodott arról, hogy a „fegyverszünetet egy szolid államközi békévé” alakítják át, de a tárgyalások az észak-koreai rakétatesztek miatt félbeszakadtak.
A kettészakítás óta 2000-ben tartott először csúcstalálkozót a két ország elnöke, de itt sem tudtak átütő sikert elérni. Maga Kim Dzsongun még 2013-ban arról beszélt, hogy békülne a déli szomszédjával. Viszont pár héttel később önkényesen felmondta a fegyverszünetet, bezáratta a közösen működtetett Keszong ipari parkot, valamint megszüntette a Phenjan és Szöul közötti forró drótot. Azóta pedig az észak-koreai vezetés hol Dél-Koreát, hol Japánt, sőt, nem egyszer az Egyesült Államokat fenyegette meg. Mindezekből a történelmi előzményekből kifolyólag aa térségbeli országok (Japán) és a dél-koreai lakosság felől érezhető némi szkepticizmus Kim Dzsongun szándékait illetően. Szerintük ugyanis könnyen arról lehet szó, hogy Phenjan csak időt akar nyerni, pénzt szeretne kicsikarni a déli szomszédjától, vagy a nemzetközi szankciók enyhítését akarja elérni.
B-2 Spirit lopakodó bombázó Dél-Korea felett egy 2013-as hadgyakorlat során. A kép forrása: Youtube.
Egyik kezével ad, a másikkal…
A koreai békét illetően egyelőre minden ütőkártya Kim Dzsongun kezében van. Ebbe, ha fogcsikorgatva is, de a nagyhatalmak kénytelenek beletörődni és türelemmel kell várniuk az észak-koreai diktátor következő lépésére.
Már csak pár nap és választ kapunk az elmúlt hetek legnagyobb nemzetközi talányára. Vajon ez az egész megbékélés nem más, mint Kim Dzsongun újabb, egyáltalán nem komolyan vehető „szeszélyének” megnyilvánulása? Vagy pont ellenkezőleg: kiderül, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben mégis több racionalitás és jobb manőverezési képesség szorult az észak-koreai diktátorba?
Tíz rendbeli gyilkosság és 13 rendbeli emberölési kísérlet miatt kedden vádat emeltek Alek Minassian ellen, aki hétfőn hajtott a járókelők közé Torontóban.
A férfi ebédidőben hajtott fel a járdára Toronto North York nevű városrészében, és 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt. A 15 sebesült közül öt ember állapota életveszélyes.
Alek Minassiant kedden hallgatták meg a bíróságon, majd vádat emeltek ellene. Következő meghallgatását május 10-re időzítették, addig előzetes letartóztatásban marad.
A 25 éves férfi a rendőrség közlése szerint egy bérelt kisteherautóval hajtott fel a Yonge utcában a járdára, ahol
több mint egy kilométert haladt, elütve mindenkit, aki az útjába került.
Utána elhajtott a helyszínről, de nem sokkal később elfogták.
A Guardian beszámolója szerint hősként ünneplik és a professzionalizmusáért dicsérik azt a rendőrt, akinek egyetlen pisztolylövés nélkül sikerült letartóztatnia a férfit, miközben az azt kiabálta, hogy öljék meg, és hogy pisztoly van nála.
Mark Saunders, Toronto rendőrfőnöke az ügyben megtartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy Minassian tette szándékosnak tűnik, de azt még nem lehet tudni, mi motiválta. A férfi, aki a környékbeli Richmond Hill városából származik, a hatóságok szerint nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Ralph Goodale közbiztonsági miniszter arra utalt, hogy elszigetelt esetről van szó.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök „tragikus és értelmetlen támadásnak” nevezte a történteket. „Mindnyájunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva” – tette hozzá.
Ezt a titkot Berel Lazar, Oroszország főrabbija osztotta meg a sajtóval egy zsidó fesztiválon Moszkvában. A főrabbi fontosnak tartotta, hogy elmondja: az orosz elnök imádja a kovász nélküli maceszt, melyet a zsidók a húsvéti ünnepük alkalmából fogyasztanak. Putyin azonban egész évben macesz-evő, számára ez a teasütemény.
A főrabi az orosz elnök nagy barátja, akivel Putyin izraeli látogatása óta személyes kapcsolatban áll.
Vele volt, amikor ellátogatott a Jad Vasem központba is, ahol szembesült azzal, hogy a holokauszt a Szovjetunió területén is több százezer zsidó áldozatot követelt.
Több mint 2000-en vettek részt a Limmud FSU fesztiválon, amelyet most abból az alkalomból rendeztek meg, hogy Izrael állam áprilisban ünnepelte fennállásának a hetvenedik évfordulóját. A zsidó államot az ünnepségen Szofa Landver bevándorlási miniszter képviselte, aki maga is a Szovjetunióból vándorolt ki.
Oroszországban egykor a világ legnépesebb zsidó közössége élt, de mára ez ugyancsak megfogyatkozott. Egykor Benjamin Netanjahu miniszterelnök családja is a cár birodalmából érkezett Palesztinába. A XX. század végén, a Szovjetunió bukása után, különösen felgyorsult ez a folyamat, a kilencvenes évek elején sokan tartottak az antiszemitizmus felerősödésétől, és akkoriban éppen Magyarországon keresztül utaztak Izraelbe a kivándorlók tömegei.
Ezt jelezte az általában jólértesült moszkvai Kommerszant magát megnevezni nem kívánó magasrangú katonatisztre hivatkozva. Lavrov külügyminiszter azt mondta: még nincs döntés, de hogyha lesz, akkor azt tudatni fogják a nyilvánossággal.
Az orosz külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: a legutóbbi nyugati légicsapás Szíria ellen mindenfajta morális aggályt eloszlatott Moszkvában. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország azért hajtott végre légicsapást Szíriában, mert Asszad elnök csapatai vegyi fegyvereket vetettek be polgári lakosság ellen. Damaszkusz természetesen cáfolt és az oroszok szokás szerint Asszad elnöknek adtak igazat. Annál is inkább, mert korábban ők szállítottak vegyi fegyvereket Szíriának, és ők ellenőrizték azok megsemmisítését.
Izraelben aggódnak amiatt, hogy az orosz Sz-300-as rakéta rendszer megnehezíti majd a légierő dolgát, ha az csapást akar mérni szíriai célpontokra. Izrael rendszeresen hajt végre légicsapást Szíriában, arra hivatkozva, hogy ott az irániak olyan rakétákat gyártanak, melyeket azután a libanoni Hezbollah milícia Izrael ellen vet be. Az ilyen légicsapások előtt az izraeliek minden esetben az oroszokkal egyeztetnek, hogy elkerüljék a konfliktust. Ha azonban az oroszok átadják az S-300-as rakéta rendszert Szíriának, akkor megnövekszik a légicsapások kockázata az izraeli légierő számára.
Az ynetnews nevű izraeli portál úgy tudja: Izrael nyomatékosan kérte az oroszokat, hogy ne szállítsák le az Sz -00-as rakéta rendszert, mely megváltoztatná az erőviszonyokat Szíria légterében.
Sokan a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által 2015-ben meghirdetett déli nyitás kudarcának tekintették, hogy tavaly decemberben a Külgazdasági és Külügyminisztérium megszüntetett 14 afrikai, ázsiai és latin-amerikai Magyar Nemzeti Kereskedőházat (MNKH). Ugyanakkor nem mindegyik hasonló szervezet tevékenysége tekinthető kudarcnak. Itt van például a HTCC, igaz hosszú évek aprólékos munkájával mára már szép eredményeket mutathat fel Afrikában.
A magyarországi ellenzéki médiumok az MNKH-hálózat bukását elsősorban anyagi okokkal magyarázták: annak ellenére, hogy 2016-ban a MNKH-k csaknem 170 milliós nyereséget termeltek, azok után, hogy egy évvel korábban viszont hat milliárd forintos veszteséget könyvelhettek el. Ugyanúgy felhozták, hogy viszonylag kevés eredményt mutathatnak fel, nem fizetődött ki számukra a kapcsolatépítésre fordított pénz és energia. Különösen az afrikai kontinensen, ahol többször átverték őket helyi, kétes hírnevű üzletemberek.
Ám vannak olyan szervezetek, amelyek képesek voltak jelentős sikereket elérni Afrikában. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (Hungarian Trade and Cultural Center – HTCC) által működtett hálózat, amely mind a mai napig 13 képviseltet tart fenn szerte a világon. A szervezet sokrétű feladatokat lát el. A kereskedelmi, pénzügyi és jogi szolgáltatásokon kívül nagy hangsúlyt fektet a kulturális és tudományos területre, illetve a kapcsolatépítésre. Weboldala szerint a tizenháromból jelenleg hat képviseletük működik Afrikában. Ezek közül a legfontosabb HTCC-k azok, amelyek Ghánában, Marokkóban és Ugandában működnek.
a helyi viszonyokat, struktúrákat megismerve beágyazódtak a helyi gazdasági és kulturális életbe, s ez hozta meg azt a sikert, mely eredményeként ma kormányközi kapcsolatok szintjére emelkedett a privátszéra sokszor nagy anyagi ráfordításokat is igénylő munkája.
Marokkó sok szempontból a kaput jelenti nemcsak az észak-afrikai vagy arab, hanem az egész afrikai piacra. Ennek jelentőségével a HTCC már a kezdettől fogva tisztában volt, ezért az első „Magyar Házat” itt nyitották meg 2013-ban. Azóta pedig ez számít a legaktívabbnak az összes HTCC képviselet közül.
A magyar-marokkói kereskedelmi volumen 191 millió euró volt, Budapest az elkövetkező években 600 millió dollárt fektet be az észak-afrikai országba. Szinte nem telik el úgy év, hogy ne érkezne Magyarországra egy népes és magas rangú marokkóiakból álló delegáció: legutóbb 2017 októberében járt egy küldöttség, amelynek programjait és tárgyalásait a HTCC szervezte.
Ezzel párhuzamosan Rabatban tartotta a harmadik ülését a magyar-marokkói gazdasági vegyesbizottság, amely során kulturális, kereskedelmi, mezőgazdasági, vízgazdálkodási és tudományos-kutatási együttműködésről írtak alá megállapodásokat. Segítenek a helyi és nemzetközi kiállítások megszervezésében, vagy találkozókat szerveznek a kormány prominens tagjaival. Marokkó jelentőségének megnövekedését jól szimbolizálja, hogy a tavaly két járatot indítottak az észak-afrikai országban: hetente kétszer szállít utasokat a Ryanair (Marrákes) és a WizzAir (Agadir), s ebből kifolyólag az utazási irodák idén 30 ezer magyar turistára számítanak.
Ghána az afrikai kontinens egyik legstabilabb és legdinamikusabb országa. Accra már a hidegháború óta komoly érdeklődést tanúsított Budapest iránt, hiszen akkoriban kiemelt kapcsolatokat ápolt a keleti tömbbel. Ma Ghána egyfajta regionális központ, amely jó kiindulópontot jelent az egykori brit (Nigéria) és francia (Elefántcsontpart) gyarmatbirodalom piacai felé.
Fotó: HTCC
Ezért is döntött a magyar kormány úgy, hogy tavaly újranyitja a ghánai nagykövetséget, és megalakítja a ghánai-magyar üzleti tanácsot, amelytől a magyar vállalatok még nagyobb sikerét várja a térségben. Nem volt kérdés, hogy a HTCC szintén nagy figyelmet szentel az arab országra. A magyar nagykövetség újra megnyitásának alkalmából 2017 márciusában egy Magyar Hét nevű eseménysorozatot szerveztek a fővárosban. Még a ghánai Miss World szépségversenyt is ők szervezték.
Az ugandai HTCC volt a harmadik képviseleti iroda, amelyet 2013 júliusában nyitottak meg. Működésükben nagy segítségükre volt az AHU, mivel ők már évekkel korábban komoly projekteket valósítottak meg az afrikai országban. Ilyen például az egészségügyi központok létesítése vagy a különböző orvosi missziók, amelyeket már 2009 óta nemcsak Ugandába, hanem más afrikai országba is küldenek, s három tucat magyar orvos és egészségügyi szakember látott el csaknem 40 000 beteget.
A HTCC a magyar Földművelésügyi Minisztériummal karöltve indított nemzetközi oktatási programot a mezőgazdasági szakemberek továbbképzésére és diákok oktatására. Egy mintafarmot üzemeltetnek Kapekében, ahol egy speciális terméket, az ún. jackfuit pálinkát állítják elő. Továbbá egy tíz hektárnyi kísérleti telepet tartanak fenn trópusi fenyőcsemeték számára. Együttműködtek a helyi biztonsági erőkkel, amikor a HTCC felkarolta az ugandai rendőrség „Community Police” programját. Itt nemcsak anyagiakban és eszközökben (pl. pihenő mobilházakban) látták el őket, hanem megszervezték a magyarországi speciális képzéseiket is.
Kíváncsian várjuk, hogy ez az afrikai földrészért rajongó tulajdonos mennyivel viszi többre vállalkozását a befektetők paradicsomaként emlegetett földrészen.
Azeriek fizették le az Európai Parlament és Európai Tanács tagjait, hogy minél pozitívabb képet fessenek a kaukázusi országról – derül ki egyebek között a több mint tíz hónapon át tartó nyomozás eredményét közzétevő jelentés. A mai testületi vita fő tárgya is ez lesz.
az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének több egykori és jelenlegi tagjai az elmúlt években azeri érdekeket képviseltek.
Ezért egyes uniós tisztségviselők 2 millió eurót kaptak, mások drága ajándékokban (kaviárt, nyaralásokat, régiségeket) részesültek. Cserébe pozitív színben kellett feltüntetni Ilham Alijev elnököt és rendszerét, illetve „elbagatellizálni” az emberjogi problémákat és az ellenzék üldöztetését. A hatóságok mintegy ötven tanút hallgattak meg, több mint kétszáz oldalas dokumentumot készítettek, amelynek végkövetkeztetése az volt, hogy egyes uniós politikusok a
„lobbitevékenységükkel megsértették az intézmény etikai normáit”
Michele Nicoletti, a parlamenti közgyűlés elnöke tevékenységük felfüggesztésére szólította fel az érintett képviselőket, amíg le nem zárul a vizsgálat az ügyben. A feltételezett vétkesek közül Karin Strenzt és Eduard Lintnert, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), illetve a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egykori politikusait emelték ki. Már tavaly felmerült, hogy Luca Volontè, az Európa Tanács olasz képviselője és az Európai Néppárt parlamenti közgyűlési csoportjának az elnöke szintén kenőpénzt kapott azért, hogy megtorpedózta az Azerbajdzsánról szóló kritikus ET-jelentést.
2017-ben nagy botrányt okozott, amikor kiderült, hogy az Alijev-család 2,5 milliárd eurót (mintegy 775 milliárd forintot) költött 2012 és 2014 között külföldi tisztségviselők és szervezetek, sőt, az Európa Tanács támogatására és befolyásolására. Üzletembereket, újságírókat és uniós képviselőket vesztegettek meg, hogy pozitív színben tüntessék fel az azeri rendszert vagy megakadályozzák a kaukázusi országot elítélő nyilatkozatok, határozatok elfogadását. Az oknyomozó újságírók mintegy 16 ezer azeri tranzakciót derítettek fel.
Magyarország szintén érintett volt az ügyben, mivel Azerbajdzsán lefizetésekre használt céghálózata Magyarországra is küldött 7,6 millió dollárt. Ráadásul pont akkor, amikor Budapest kiadta Bakunak Ramil Safarovot, azt az azeri katonatisztet, aki 2004-ben egy baltával meggyilkolta az örmény katonatársát. Szeptember elején összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, mivel a feltételezések szerint
összefüggések lehettek a baltás gyilkos kiadatása és az azeri kifizetések között
A Független Hírügynökség korábban elsőként számolt be róla, hogy a Legfőbb Ügyészség a vesztegetés gyanúja kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészséghez, a pénzmosás gyanúja miatt pedig a Fővárosi Főügyészséghez továbbította az iratokat. Ugyanakkor azóta az MNB, a NAV és az ügyészség sem volt hajlandó érdemben foglalkozni a “rejtélyes” azeri számlák ügyével, nem indítottak vizsgálatot az ügyben.
Az Európai Unió és Mexikó megegyezett arról, hogy milyen elvek alapján újítsák meg a 18 éves szabadkereskedelmi egyezményt. Ezzel Donald Trumpnak is üzentek.
A megegyezés hónapokig tartó tárgyalássorozat után született, a végleges változatát az év végéig fogadják el. Mintája a nemrég szintén aláírt, az EU és Kanada közötti egyezmény volt.
A hétvégén megnyílt hannoveri vásáron részt vesz Enrique Pena Nieto, Mexikó elnöke is, aki Angela Merkel kancellárral együtt korábban azt sürgette: a hosszú és nehéz tárgyalások érjenek véget a hannoveri vásár megnyitására, hogy így együtt mutathassák meg a világnak és főként Donald Trumpnak:
az USA nincs mindent meghatározó döntési helyzetben, és van alternatíva.
Mexikót nehéz helyzetbe hozta Trump protekcionista politikája a NAFTA (Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) tárgyalásain. A mexikói elnök ezért most kiemelte, hogy a világ legnagyobb gazdasági integrációjával kötöttek egyezményt.
Az EU részéről Cecilia Malström kereskedelmi biztos azt mondta, hogy az Unió és Mexikó hisznek a szabadkereskedelemben: az egyezmény csaknem minden termékre eltörli a vámtarifákat. Ugyanakkor védettnek nyilvánít olyan különleges termékeket, amelyek az érintett államok számára szimbolikusak.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
