„Míg 2015-ben 1.046.285 menekült érkezett Európába, addig számuk 2016-ban 373.698, tavaly 184.360, idén – azaz 2018 januárja és májusa között – pedig mindössze 41.418. Ez utóbbi szám kevesebb, mint a 2015-öt megelőző évek éves bevándorlási átlaga, vagyis ma kevesebben érkeznek, mint a korábbi normálisnak mondott időszakokban.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
Június utolsó napjaiban az Európai Tanács elsősorban a kontinens migrációs helyzetével foglalkozott, és egyfajta megállapodás született arról, milyen közös lépések szükségesek ahhoz, hogy egyrészt ne ismétlődhessen meg a 2015-ös menekülthullámhoz hasonló jelenség, másrészt, hogy a már Európában tartózkodó közel-keletiek és észak-afrikaiak helyzetét hogyan konszolidálják közös uniós együttműködés keretében.
Már most megfogalmazódtak a tanácsi üléssel és az azon született megállapodással kapcsolatos kételyek, melyek okkal érvelnek úgy:
(1) Nem minden uniós ország részéről garantált a nélkülözhetetlen szolidaritás.
(2) Az unió tagállamai nem egyforma mértékben és módon kitettek ennek a kihívásnak.
(3) Nem világosak azok az eljárási szabályok, melyekkel szétválaszthatók lesznek a tényleges menekültek és azok, akiket nem illet meg a menekült-státusz, mert gazdasági menekülteknek minősülnek.
(4) Nem körvonalazódott még teljes mértékben az a gyakorlat sem, hogy az unió területéről kiutasításra kerülteket hogyan juttatják vissza eredeti hazájukba, illetve, hogyan állapítható meg: eredendően mely országnak az állampolgárairól van is szó.
További kérdéseket vet fel – mert egyelőre nincs teljes a konszenzus ezen a téren sem –, milyen módszerekkel állják útját a jövőben jelentkező új esetleges hullámnak: a szubszaharai övezetből, illetve Észak-Afrikából továbbra is állandó a szivárgás, s ez elsősorban Itália, Málta és Spanyolország számára jelent nagyon nagy gazdasági, társadalmi és politikai terheket. És bár közeledtek az álláspontok a kollektív határvédelem (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, Frontex) mikéntjéről, annak számos gyakorlati kivitelezése egyelőre még tervezőasztalon sincs.
Ugyanakkor kialakult egy vadonatúj és biztató helyzet, s a mostani tanácsi megállapodás fő inspiráló ereje ebből fakadt. Míg 2015-ben 1.046.285 menekült érkezett Európába, addig számuk 2016-ban 373.698, tavaly 184.360, idén – azaz 2018 januárja és májusa között – pedig mindössze 41.418. Ez utóbbi szám kevesebb, mint a 2015-öt megelőző évek éves bevándorlási átlaga, vagyis ma kevesebben érkeznek, mint a korábbi normálisnak mondott időszakokban.
Megváltozott ugyanakkor – méghozzá alaposan – a ma Európába beáramló menekültek származási tájegysége. Míg 2015-ben elsősorban Görögországon és Kelet-Európán át vándoroltak a háborúk dúlta Közel-Keletről, addig 2016-2017-ben már messze azok voltak többen, akik Afrikából érkeztek, nem érintve Kelet-Európát, s főként a spanyol és olasz kormányok helyzetét nehezítve – sőt, mint ismeretes – pozícióikat meg is ingatva.
Ez egyben azt is jelenti, hogy megváltozott a menekültek foglalkozásbeli, iskolázottsági és általában kulturális összetétele is. Ezekkel a hullámokkal elsősorban olyanok érkeztek, akik gazdasági menekülteknek minősülnek; általános képzettségük messze elmarad azokétól, akiket a szír vagy iraki polgárháború kergetett el szülőföldjükről.
Mi magyarázza a változást? Az, hogy – elsősorban Angela Merkel diplomáciai közbenjárására – 2016 márciusában az Európai Unió és Törökország megállapodást kötött: ez utóbbi meggátolja a kiáramlást saját területéről a határain túlra. Teheti ezt annál is inkább, mert az Iszlám Állam összeomlását követően már a Törökországba történő beáramlás is jelentősen megcsappant.
További magyarázat, hogy míg korábban két téves hit tüzelte az Európa felé indulókat, addig az ebből fakadó illúziók mára szerteporladtak. Azaz, hogy itt emberjogi alapon mindenkit automatikusan befogadnak; a másik, hogy a népességfogyás és munkaerőhiány miatt itt amúgy is mindenkit tárt karokkal várnak.
Összefoglalva:
(1) Az Európába érkező menekültek száma az utóbbi két évben minimalizálódott.
(2) Elsősorban Afrikából érkeznek, többségükben gazdasági menekültek.
(3) Útjuk nem a Balkánon és Kelet-Európán át vezet, hanem a Földközi-tengeren Olaszország és Spanyolország, illetve Málta felé.
Mindezt figyelembe véve kijelenthető: a 2015-ös értelemben menekültválság ma már egyáltalán nincs a kontinensen, de ezzel az unió persze nem mentesült attól, hogy a már itt levőket elhelyezze, tartózkodási jogosultságukat tisztázza, és hatékony integrációs programokat indítson be részükre. További két teendő a korábbi és az újonnan keletkező menekülési útvonalak kontrollja, adott esetben felszámolása; illetve mindazok visszajuttatása eredeti hazájukba, akik a befogadásra nem jogosultak.
Mindez nyilvánvalóan új politikai helyzetet teremtett azon kormányok számára, amelyeknek magatartása elsősorban a bevándorlás propagandisztikus – rasszista elemektől hemzsegő – politikára épült. Mára egyértelmű: ugyan Orbán Viktor továbbra is naponta emlegeti a menekültveszélyt, az iszlám térhódítást és Soros ármánykodását belpolitikájában, de külpolitikailag, illetve az uniós politikában már nem tudja ugyanezt zsarolásként felhasználni. Egyszerűen azért,
mert menekültáradat és az ebből fakadó veszély nem létezik.
Mintha kissé nehezen ébrednének rá azok a pártok is erre, amelyek szintúgy hasznot próbáltak húzni a válságból, elsősorban az európai szélsőjobboldal és társutasaik, a német CSU. Nem véletlen, hogy elsősorban a centrista konzervatív világ követeli a leghangosabban, hogy a jobboldali demokratikus erők ne hagyják zsarolni magukat a menekültválság fantomjának mesterséges életben tartásával. A vezető német konzervatív lap, a Die Welt a következőket írja:
„Jó lenne, ha Merkel lassan elkezdene barátkozni a gondolattal, hogy elbocsássa renitens CSU-s belügyminiszterét,
és a többi párttal olyan szövetséget kovácsolna, amelynek Európa fontosabb, mint az új nacionalizmus.” Majd hozzáteszi: „Európának közös menedékpolitikára van szüksége, és ennek jegyében habozás nélkül meg kell vonni a pénzt mindenkitől, aki cserbenhagyja Németországot, Olaszországot és Franciaországot a menedékkérelmek ügyében. A szolidaritás nem egyirányú utca, Németországnak Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország nem kifizető helyei többé, ha ezek az államok nem vállalnak szolidaritást.”
A menekülthullám múltával azonban a téma Kelet-Európában is kifáradni látszik, egy idő után nemigen lehet már ijesztgetni vele. Bár a Fidesz-Jobbik tengely még úgy tesz, mintha semmi sem változott volna, korábbi ebbéli kelet-európai szövetségesei, melyek még nem jutottak olyan messze a demokrácia leépítésében, mint Magyarországon, a következő egy évben, a tények súlya alatt mindenképp elfordulnak a témától.
Orbán tehát új populista témát kényszerül majd keresni,
s e témák lehetnek azok, amelyek 2019 két magyarországi választási kampányát meghatározzák.
Mi erről a véleménye Macron elnöknek? – tették fel a kérdést egy sajtóértekezleten Brüsszelben. „Ha tudomást szereztem volna erről a diplomácia jelentésről, akkor azonnal visszahívtam volna a nagykövetet. Az álláspontja ugyanis ne felel meg a francia hivatalos állásponttal” – válaszolt Emmanuel Macron, akinek egyébként kulcsszerepe volt abban, hogy Brüsszelben európai megoldás született migráns ügyben.
