Kezdőlap Világ Oldal 43

Világ

Orbán: “Oroszország sosem tűrne el egy NATO és EU tag Ukrajnát”

A magyar miniszterelnök egy új lap kérdéseire válaszolva közölte a világgal Ukrajna számára nem rózsásak a háború végkimenetelének kilátásai. Persze ezzel a véleményével nincsen egyedül, ahogy a spanyolviaszt sem ő találta fel.

A European Voices számára egy volt osztrák kancellár készített interjút a magyar miniszterelnökkel, aki jövőbelátó diplomatának állította be magát. Orbán Viktornak ehhez kétségkívül megvan a tapasztalata és a tehetsége is csakhogy a világot a nagyhatalmak irányítják, és a magyar diplomácia szinte sosem tudta őket megérteni. Ebből is következett a két világháború, 1956 és a rendszerváltás kudarca. Romániai, amelynek diplomáciája sokkal jobban megértette a nagyhatalmakat, ezért járt mindig sokkal jobban. Románia jelenleg rendíthetetlen szövetségese az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak, és ehhez megfelelő támogatást is kap Washingtontól és Brüsszeltől. Orbán Viktor Magyarországát azonban leírták…

Stoltenberg: évtizedekig is elhúzódhat a NATO konfliktusa Oroszországgal

A NATO főtitkárának nyilatkozata a Welt am Sonntagban arra mutat, hogy a Nyugat elszánta magát arra: mindenképp rákényszeríti Oroszországot arra, hogy elfogadja Ukrajna NATO és EU tagságát vagyis pontosan az ellenkezőjét állítja annak mint Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök jól látja, hogy Putyin Oroszországa sokkal erősebb mint Zelenszkij Ukrajnája, amely nyugati segítséggel is épphogy tartani tudja magát az orosz csapatokkal szemben. Csakhogy a modern háborút nem a csapatok létszáma vagy a tankhadosztályok száma dönti el hanem az informatika. Ebben Ukrajna sokkal jobban  teljesít – hála a nyugati segítségnek. Putyin ugyan azt állítja, hogy sohasem fogadna el egy NATO és EU tag Ukrajnát, de erről szó sincs. Az erőviszonyok nem neki hanem a NATO-nak kedveznek, a háború felemészti Oroszország erőit, amely így elveszíti a jövőjét.

Az orosz közvélemény egyre inkább békét akar – ez derült ki Nagyezsgyin elnökjelöltségéből. Nyugaton is egyre nagyobb a háborús fáradtság és senki sem tudja, hogy miből fizesse ki az Ukrajnának ígért dollár és eurómilliárdokat. Ezért Ukrajna feje fölött nyugodtan fegyverszünetet köthet az Egyesült Államok, ahogy erre John Walt, a Harvard egyetem professzora rámutatott. Szerinte akár Biden akár Trump lesz az USA következő elnöke, az első dolga lesz lezárni a megnyerhetetlen háborút Ukrajnában.

Legkésőbb egy év múlva kiderül, hogy a három jóslat közül melyik igazolódik be: Orbán Viktor oroszbarát jövőképe, a NATO főtitkár elhúzódó háborúja Oroszország ellen vagy pedig a kompromisszum, amely véget vetne a háborúnak úgy, hogy Oroszország megtarthatná a meghódított területeket Ukrajnában cserében viszont el kellene fogadnia Ukrajna NATO és EU tagságát?…

43 milliárdos vállalatbirodalmát irányítja Kelet Európa leggazdagabb üzletasszonya?

Amikor férje meghalt egy helikopter balesetben Alaszkában, akkor senki sem ismerte feleségét az üzleti életben, de ma három évvel később Renata Kellnerova már határozottan irányítja a PPF vállalat birodalmat – írja a Bloomberg, amely e mail interjút készített Kelet Európa leggazdagabb üzletasszonyával. Ez az első interjú a feleségből sikeres üzletasszonnyá vált Renata Kellnerovaval. Az is kiderül, hogy a sikeres cégnél nőuralom van…

“Férjem halála után rájöttem, hogy a vállalat, a PPF számomra személyes ügy, melyet átadhatok a gyermekeimnek. Az a küldetésem, hogy a gyerekeimet felkészítsem arra: egy napon majd ők vehetik át a cég vezetését” – írta az 56 éves Renata Kellner, aki nehéz időkben kellett, hogy bizonyítson a PPF élén hiszen férje, Petr Kellner Csehországon kívül elsősorban Oroszországban és Kínában terjeszkedett márpedig ezt a két nagyhatalmat az Egyesült Államok 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította. 2022 februárjában Putyin megtámadta Ukrajnát, és ezt követően az Európai Unió is  szankciókkal sújtotta Oroszországot. Renata Kellner döntött: a céget a nyugati piacokra irányította át – írja a Bloomberg.

Új üzletpolitikához új emberek kellenek: Renata Kellnerova új vezérigazgatót nevezett ki a PPF élére – a cég nagyon sok területen érdekelt: a pénzügyektől, a telekommunikációtól az internetes kereskedésig -, és megvált sok  vezetőtől, akiket még a férje választott  ki.

Megváltozott a PPF tulajdonosi szerkezete is: a 43 milliárd dolláros cég teljes mértékben családi tulajdonná vált azt követően, hogy Kellnerova asszony kivásárolta a két megmaradt részvényest. Egyidejűleg létrejött a nőuralom is: Kellnerova asszony és a három lánya bekerült az igazgató tanácsba.

“Szorosan együttműködünk Jiri Smejc vezérigazgatóval, így egyetlen hétvégén fontos üzleti döntéseket hozhatunk meg.”

A PPF új üzlet politikája elsősorban az uniós piacokra irányul: részesedést szereztek a ProSieben média vállalkozásban és egy lengyel internetes kereskedő cégben.

A PPF sok médiavállalkozását eladta Közép és Kelet Európában Abu Dhabi telekommunikációs cégének 2,15 milliárd dollárért. A PPF megvált pénzügyi vállalkozásaitól Indonéziában és a Fülöp szigeteken, ezért 615 millió eurót kapott.

A kivonulás az orosz piacról igen komoly veszteséget okozott a PPF-nek, emiatt a 2022-es év rosszul is sikerült: 406 millió eurós mínuszban zártak. Sokkal jobban végződött  2023 első féléve: a nyereség meghaladta a 709 millió eurót.

A Kellner család vagyona 11,8 milliárd dollár

Ennyire becsülte a Bloomberg dollármilliárdos indexe. A főnökasszony nagyon fontosnak tekinti a magánélet szentségét, ezért nemigen szerepelnek sem ő sem a lányai a nyilvánosság előtt. Az egyetlen kivétel a 27 éves Anna, aki lovas bajnok, részt vett a tokiói olimpián is.

A négy Kellner nő a gondolatait is megtartja magának. Amikor a Bloomberg megkérdezte e mailben Renata Kellnerovat, hogy mik az üzleti tervei, akkor csak azt a semmire sem kötelező választ kapta, hogy

“kitartunk négy alapvető terület mellett: pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció, média és internetes kereskedelem. Ez persze nem jelenti azt, hogyha másutt látunk valamilyen előnyös üzleti befektetési lehetőséget, akkor azt nem használjuk ki.”

A Kellner család hosszú távra tervez:

”mi megengedhetjük magunknak, hogy türelmesek legyünk. Ezért nálunk az üzleti döntések során a gyors profit nem jelent meghatározó szempontot.”

A PPF a privatizáció során nőtt naggyá: az akkori Csehszlovákiában Petr Kellner 1991-ben már 202 vállalatban szerzett részesedést. A legjövedelmezőbb húzás az volt, hogy 20%-os részesedést vásárolt az ország legnagyobb biztosító társaságában. Petr Kellner 2013-ban adta el ezt a részesedését az olasz Generalinak 3,3 milliárd dollárért. Ekkoriban az asszony a lányok nevelése mellett jótékonysággal foglalkozott, ő vezette a Kellner családi alapítványt, amely az egyik legelső ilyen szervezet volt Csehországban. Kellner asszony számára a szociális szempontok azóta is nagyon fontosak:

”a PPF olyan vállalkozás, amely az üzleti szférán túlmenően társadalmi felelősséget is érez”

– fogalmazta meg Kelet Európa leggazdagabb asszonya, Renata Kellnerova.

“Putyin célja Ukrajna bekebelezése”

Az a véleménye Németország egyik legkiválóbb Oroszország szakértőjének, aki még Putyin agresszióját követően is járt Moszkvában, ahol kezdetben megdöbbentek az Ukrajna elleni támadáson, de mára már sokan úgy vélik: Putyinnak igaza volt és van, amikor egész Ukrajnát akarja.

Sabine Fischer beszélt erről Kölnben, ahol bemutatta új Oroszország könyvét. Szerinte Oroszország belpolitikája, a modernizáció hiánya a fő oka annak, hogy Putyin háborút indított Ukrajna ellen nem pedig az, hogy az orosz elnök meg akarta akadályozni a szomszédos állam NATO tagságát. 2017-ben Sabine Fischer részt vett a Valdaj konferencián, ahol Putyinnal találkozhatnak a megválogatott külföldi szakértők és újságírók. A német szakértő kérdésére válaszolva Putyin elnök kifejtette:

“Oroszország legnagyobb hibája a Szovjetunió bukása után az volt, hogy megbízott a Nyugatban!”

Putyin arra utalt, hogy a NATO mind közelebb került Oroszország határaihoz, Moszkva viszont egyenjogúságot követelt. Ez utalás arra, hogy Obama elnök nyíltan megmondta Putyinnak, hogy Oroszország immár nem világhatalom, nem szólhat bele globális ügyekbe hanem Washingtonban kizárólag a regionális politikában tartják számon az egykori világbirodalmat. Obama realista megközelítése nyilvánvalóan sértette Putyin és az orosz elit önérzetét noha csak azt fogalmazta meg, ami nyilvánvaló: a modernizációra képtelen Oroszország gazdaságilag oly gyenge, hogy teljesen versenyképtelen nemcsak az Egyesült Államokkal, de a feltörekvő Kínával és Indiával szemben is.

“Putyin el akarja foglalni Ukrajnát“

Ezt mondta egy orosz szakértő Sabine Fischernek Moszkvában egy kávéházban négy hónappal Putyin Ukrajna elleni agressziója után. Sabine Fischer érthető módon nem említette az orosz szakértő nevét nehogy a kolléga az orosz Windows program áldozata legyen: kiessen az ablakon. Mit mesélt el az orosz szakértő 2022 nyarán német kollégájának?

“Putyin célja Ukrajna bekebelezése. Azt még nem tudja, hogy miképp lehet ezt elérni, de el van szánva erre. Egy fegyverszünet csak időleges akadály lenne ezen a téren.”

Sabine Fischer elmondta Kölnben, hogy Putyin emberei már 2021-ben tehát jóval az agresszió kezdete előtt 600 ezer orosz útlevelet osztottak ki a Donbaszban, melyet azután Oroszországhoz csatoltak.

Az USA már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot noha akkor még Putyin csak tervezgette az agressziót Ukrajna ellen. A NATO azt állítja, hogy Putyin hadserege Európát fenyegeti, de a német szakértő csakis arra utalt, hogy az orosz elnök vissza akarja szerezni azokat az oroszok által lakott területeket, amelyek a Szovjetunió bukása után függetlenné váltak.

“Putyinról azt hittük, hogy megőrült amikor megtámadta Ukrajnát, de aztán rájöttünk, hogy csak türelmes, hosszú távra játszik”

– mondta az orosz kolléga Sabine Fischer német szakértőnek.

Nemes Gábornak, a Klubrádió tudósítójának kiváló összeállításából nem derül ki, hogy mi a véleménye a német szakértőnek a kibontakozásról Ukrajnában? Megnyerheti-e valaki a megnyerhetetlen háborút?

Köthet-e az USA fegyverszünetet Zelenszkij elnök feje fölött? Ezekre a kérdésekre egyelőre az Oroszország szakértők sem tudják a választ…

“Putyinnak nincs meg az ereje a világhatalmi célok elérésére, de azokért mindvégig küzdeni fog”

Joschka Fischer, Németország egykori külügyminisztere, akinek családja Magyarországról vándorolt ki a Német Szövetségi Köztársaságba arra a paradoxonra mutatott rá, hogy “Putyinnak nincs meg az ereje a világhatalmi célok elérésére, de azokért mindvégig küzdeni fog”

Joschka Fischer, aki a Social Europe balodali portálon fejtette ki a véleményét, rámutatott arra, hogy az orosz elitek a lelkük mélyén nem fogadták el a birodalom bukását, és készülődnek a revansra. Maga Putyin a Szovjetunió bukását a huszadik század legnagyobb tragédiájának nevezte, és az orosz elit jórésze minden bizonnyal egyetért vele. A cárok birodalmának szétesése sokkolta az orosz elitet, amely a Szovjetunió bukását meggazdagodásra használta fel, de közben várt a nagy pillanatra amikor a területi revízió megvalósíthatónak tűnt. Putyinnak ez 2022 február 24-én jött el.

“Az Ukrajna elleni agresszió csak az egyike Putyin területszerző háborúinak, amelyekből még több másik is lehet főként akkor, hogyha Donald Trump visszajutna a Fehér Házba Washingtonban” – írja Joschka Fischer, aki azt is kijelentette: Putyin pontosan tudja: az orosz gazdaság nem elég erős a világhatalmi tervekhez.”

“Ha lenne fegyverszünet Oroszország és Ukrajna között, az nem változtatna azon, hogy Putyin le akarja nyelni Ukrajnát, és Kijev vissza akarja szerezni az elfoglalt területeket”

– hangsúlyozza Joschka Fischer.

Azt nem indokolja meg, hogy a kompromisszum miért nem jelentene megoldást: Putyin beláthatja a háborús kudarc után, hogy eddig és ne tovább! Ukrajna pedig elfogadhatja a területért békét elvet hiszen a megszállt területek nagyrészt orosz többségűek.

“A háború mint a problémák megoldásának eszköze kiment a divatból”

– figyelmeztette Putyint Narendra Modi indiai miniszterelnök. Talán rájön erre az orosz elit is hiszen a NATO csak megerősödött Putyin Ukrajna elleni agressziója óta, Finnország és Svédország csatlakozása csak növeli a nyugati fenyegetést Moszkva számára. Ukrajna előbb vagy utóbb valamilyen formában kapcsolódhat a NATO-hoz, ez is komoly katonai kihívás az orosz katonai tervezőknek.

Putyin nem agresszív hanem impotens

Ezt bizonyítja az ukrajnai háború, és ez minden bizonnyal feltűnik az orosz elitnek is. Amely kénytelen elfogadni a gyengébb partner státuszt Kína oldalán, de ettől egyáltalán nem boldog. Putyin nem is titkolja, hogy szívesen befejezné a háborút Ukrajnában, de ezt csak oly módon teheti meg, hogy megőrzi az arcát. Ezért nem fogadhatja el Zelenszkij ukrán elnök előfeltételeit a tárgyalások megkezdésére  minden orosz katona hagyja el Ukrajna területét!

Ukrajna is nyugodtan elfogadhat egy fegyverszünetet, mert az oroszok által megszállt területek nem fontosak az ukrán identitás szempontjából. Az orosz területeket annak idején Sztálin nemzetiségi népbiztos csapta Ukrajnához 1922-ben annak érdekében, hogy legyen jelentős orosz kisebbség a szovjet tagállamban, és legyenek ott munkások is szemben a paraszti többséggel, amely szemben állt a kommunista párttal.

John Walt amerikai szakértő szerint akár Biden akár Trump nyeri az elnökválasztást az USA-ban, mindketten arra törekszenek majd, hogy az ukrán elnök feje fölött lepaktáljanak Putyinnal. Zelenszkij pedig távozhat hiszen megtette, amit az USA elvárt tőle: tönkretette Oroszország és Németország együttműködését, amelyet oly kevéssé kedveltek Washingtonban.

Minimális az esély arra, hogy Oroszország megtámadja Európát

Lengyelországban, Németországban sőt Nagy Britanniában is orosz katonai fenyegetésről beszélnek a hadügyminiszterek, a NATO nagy hadgyakorlatot rendez 90 ezer katonával, de valójában az orosz fenyegetés igen csekély. Erről írt a brit Telegraphban Andrew Lilico brit közgazdász.

“Oroszország GDP-je Olaszországénak csak a 85%-át éri el” – hangsúlyozza a brit közgazdász hozzátéve, hogy Olaszország csak a harmadik legnagyobb gazdasága az Európai Uniónak, Németország és Franciaország GDP-je ennél is sokkal nagyobb.

“Ha egy ország gazdasága hatékonyabb, akkor jobb haderőt tud kiépíteni”

– mutat rá a brit közgazdász, aki azt is megemlíti, hogy Oroszország lélekszáma 140 millió és folyamatosan fogyatkozik miközben az Európai Unióban 450 millióan élnek. Az orosz gazdaság GDP-je az Európai Unió 10%-át jelenti. Az uniós államok átlagosan a GDP 1,3%- át költik katonai célokra, de ez folyamatosan növekszik. Oroszország GDP-jének a 6%-a a katonai költségvetés. Egyszerű a számtan példa: az uniós tagállamok katonai költségvetése kétszer akkora mint az orosz. Az európai haderő 1,4 millió katonából áll. A támadó haderőnek háromszoros fölényt kellene mutatnia legalább a védekezővel szemben: ez több mint három milliós orosz hadsereget feltételezne. Ekkora hadseregről Putyin nem is álmodhat csakis akkor, ha a NATO megtámadná Oroszországot. Az orosz hadsereg jelenleg Ukrajnával sem bír, hogy lenne képes európai invázióra?

Washington 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot

Putyin agressziója Ukrajna ellen Biden elnök szerint megerősítette az amerikai hidegháborús diplomáciát, de az orosz elnök valójában azért támadhatta meg Ukrajnát, hogy elkerülje annak NATO tagságát. Moszkvában egyetlenegy vezető sem kockáztatott világháborút a NATO-val szemben a szovjet időkben sem pedig akkor sokkal erősebb volt a hadsereg mint Putyin Oroszországában.

“Az orosz hadsereg ma csak arra képes, hogy határai mentén hajtson végre hadműveleteket, de minthogy Ukrajnában van lekötve minden komoly katonai erő, ezért Litvániában nincs orosz fenyegetés”

– közölte a hadsereg főparancsnoka. Balujevszkij tábornok, az orosz fegyveres erők egykori vezérkari főnöke hosszabb tanulmányban foglalta össze az ukrajnai háború tanulságait, és ebben megállapította: a hagyományos orosz hadviselés, amely nagy gyalogos alakulatok és harckocsi hadosztályok együttes támadására alapozta stratégiáját, melyet a légierő támogat, mára elavult.

“A drónok és a műholdak mindent látnak”

– hangsúlyozta az orosz tábornok, aki megállapította, hogy az orosz hadsereg fegyverzete elavult, az informatika csak lassan zárkózik fel a nyugati szintre miközben az ukrán hadsereget ezzel támogatja az Egyesült Államok.

Az orosz tábornok tanulmányából kiderül: Oroszország, hogyha akarna se tudna átfogó hadműveletet indítani Európa elfoglalására.

Akar-e Putyin világháborút?

Egy NATO elleni támadás mindenképp ezt váltaná ki, és az eredmény nem lenne kétséges: a nyugati fél mindenképp nyer. Putyin világháborús döntése öngyilkos misszió lenne. Miért vállalkozna erre Oroszország diktátora, aki egyáltalán nem Európa elfoglalásáról álmodik hanem Oroszország nagyhatalmi pozíciójának elvesztésébe nem tud beletörődni. Csakhogy ehhez nem háborúzni kellene – figyelmeztetett Narendra Modi indiai miniszterelnök Szamarkandban:

”a háború kiment a divatból, nem így lehet megoldani a problémákat.”

India a gazdasági reformok útját választotta, és az 1,4 milliárd lakosú ország immár messze megelőzi Oroszországot, mert Kínához hasonlóan nem a katonai erőben hanem a sikeres gazdaságban keresi a nagyhatalmi jövő alapjait.

Az informatika dönthet az ukrajnai háborúban

0

David Ignatius szerint már az oroszok számára is kiderült az, amit az ukránok egy évvel korábban észrevettek: ez a háború más mint a korábbiak, mert az informatikának döntő szerep jut. Ez derül ki abból a cikkből, melyet a Washington Post szakértője írt arról, hogy katonai szempontból mi a csaknem két éve tartó háború fő tanulsága: az informatika a háború legnagyobb fegyvere.

“Ez az algoritmusok háborúja, miközben a katonák és a harckocsik a fronton béna kacsák addig a drónok meghatározó szerepet játszhatnak. Korábban a hadvezérek évszázadokon  keresztül arra panaszkodtak, hogy “ködben” harcolnak – ezen azt értették, hogy mindenki információk hiányában kell, hogy döntéseket hozzon- ma már ez a köd eloszlott, minden világosan látható.”

Mindezt megerősíti az, amit egy-egy orosz és ukrán generális írt a közelmúltban a modern hadviselésről.

Kevin Ryan nyugalmazott tábornok, aki korábban katonai attasé volt Moszkvában, így összegezte Zaluzsnij ukrán  vezérkari főnök és Balujevszkij orosz ex vezérkari főnök elemzéseinek tanulságát:

”Mindkét tábornok megállapítja, hogy egyetlenegy csapatmozgás sem marad észrevétlen. A drónok és a műholdak mindent látnak.”

Az oroszok erre késve jöttek rá, de mára már felzárkóztak. Ezért sürgeti Kijev annyira az újabb amerikai katonai segélyt, melyet az ellenzéki republikánusok egyelőre akadályoznak Washingtonban.

Balujevszkij tábornok szerint az ukrajnai háború egyik legfőbb tanulsága az, hogy “a légvédelem legyőzi a támadókat, mert megszünteti azt a lehetőséget, hogy tömegesen bevessék a légierőt.”

A másik nagy tanulság az ex orosz vezérkari főnök szerint:

”a tank a legfőbb áldozata az ukrajnai harcoknak, mert könnyen felismerhető és megsemmisíthető.”

Ehhez képest kissé nehezen érthető, hogy miért büszkélkedik Orbán Viktor azzal, hogy a Rheinmetall harckocsikat gyárt Magyarországon.

“A tankok könnyen aknára is futhatnak”- folytatja Balujevszkij tábornok, ezért a nagyszámú gyalogság és tankok kombinációja helyett előtérbe kerültek a kis csapatrészek által végrehajtott akciók, melyeket csak egy-két páncélozott jármű támogat.

A tüzérség terén is eltűnt az oroszok régi fölénye pedig ez még a második világháborúban is az erősségük volt.

“A NATO tüzérség minőségi fölénye a mienk fölött egyértelmű, ezért sürgős és teljes átszervezésre lesz szükség a következő négy vagy öt évben” – írja az orosz fegyveres erők ex vezérkari főnöke. Aki hangsúlyozza:

”a nyertes a változásokban a drón, amely gyorsan és egyértelműen meghódította az egész légteret.”

Ugyanez a véleménye Valerij Zaluzsnij tábornoknak, aki szerint

“csakis a drónok segítségével tudunk felülkerekedni a jelenlegi patthelyzeten, amely a fronton kialakult.”

Ezekután nem egészen világos, hogy miért kérte 500 ezer ember behívását az ukrán vezérkari főnök.

Mit tehet az USA?

A high tech fegyverek szállítása Ukrajnának a legfontosabb a kivéreztetett ukrán hadseregnek – hangsúlyozza a Washington Post szakértője. Siet hozzátenni, hogy a hagyományos fegyverek mint az F 16-os vadászgép vagy a tankok sokkal kevésbé fontosak mint a drónok, a légvédelmi rendszerek – Patriot – vagy azok az informatikai zavaró szoftverek, melyek megbénítják az ellenséges rendszereket.

Mind az orosz mind az ukrán tábornok egyetért abban, hogy a jövő a kicsi és olcsó, egyszemélyes csendes gyilkos fegyvereké. Ezeket minden katona könnyen megtanulhatja kezelni, és hatékonyan célba találnak, mert éppoly nehéz őket megállítani mint az öngyilkos merénylőket. Mind Balujevszkij orosz tábornok mind pedig Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök egyetért azzal, hogy új korszak kezdődött a háborúk történetében, és ebben az informatika a meghatározó nem pedig a hagyományos fegyverek.

Trump egykori tanácsadója: ”Nemzetbiztonsági rémálom lenne az újabb elnökség”

John Bolton kiadta az emlékiratait, és ennek kapcsán nyilatkozott az amerikai sajtónak egykori főnöke várható diplomáciájáról a Fehér Házban. Hol lenne a legnagyobb fordulat?

  • “Trump a busz alá lökné Zelenszkij elnököt, és a feje fölött lepaktálna Vlagyimir Putyinnal.”
  • “Kockára tenné Tajvan függetlenségét, és ezzel bátorítaná Kínát.”
  • “Újra találkozna Észak Korea diktátorával Kim Dzsong-unnal.”
  • “lepaktálna Iránnal, hogy azt bizonyítsa  milyen nagyszerű tárgyaló is ő a diplomáciában.”

John Bolton levonja a tanulságot:

“A kérdés csak az, hogy ki lenne boldogabb: Putyin Moszkvában vagy Hszi Csin-ping Pekingben, ha Donald Trump visszakerülne a Fehér Házba?”

Ez lenne a katasztrófa?

Biden elnök 2021-ben hirdette meg az USA új hidegháborús külpolitikáját Kínát és Oroszországot mint stratégiai ellenfelet nevezve meg. Olyan jeles külpolitikai szakértők mint Henry Kissinger, egykori amerikai külügyminiszter rögtön elvetették ezt az új doktrínát, és a hidegháború helyett az együttműködést javasolták. Putyin Ukrajna elleni agressziója után a Biden kormányzat igazolva látta diplomáciáját, és folytatta a szembenállást Kínával is, amelyet elsőszámú vetélytársnak tekint. Kissinger egykori külügyminiszter, aki annak idején 1972-ben létrehozta az USA – Kína szövetséget a Szovjetunió ellen, még százéves korában is elrepült Pekingbe, hogy megpróbálja megakadályozni a hidegháborút a világ két legnagyobb hatalma között. Közben Biden elnök nemcsak, hogy folytatta a kereskedelmi háborút Kína ellen, de még rá is tett egy lapáttal mondván Kína támogatja Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.

Donald Trump a választási kampány során arról beszél, hogy 60%-os büntető vámot vetne ki Kínára, ha visszakerülne a Fehér Házba.

Ez nemcsak a két nagyhatalom kereskedelmét tenné tönkre, de az egész globális gazdaságot is – hívta fel a figyelmet a New York-i Bloomberg. Senki sem tudja, valószínűleg maga Trump sem, hogy milyen diplomáciát folytatna a Fehér Házban, de a John Bolton által felvázolt forgatókönyv egyáltalán nem veszélyeztetné az Egyesült Államok biztonságát: a békülés Oroszországgal, Kínával, Észak Koreával vagy Iránnal az egész világ hasznára válna, és véget vethetne a fegyverkezési versenynek, amely dollár százmilliárdokat szív el a gazdaságtól. Ferenc pápa joggal hangsúlyozta: ezekre a pénzekre másutt sokkal nagyobb szükség lenne. Valószínűleg így gondolják a választópolgárok is az Egyesült Államokban és másutt is.

1 milliárd dollárért vett uránt az USA Oroszországtól

A Financial Times cikkéből derült ki, hogy amely utal arra, hogy az Egyesült Államok Putyin Ukrajna elleni háborúját támogatta miközben európai és más szövetségeseit arra buzdítja, hogy szakítsanak meg minden gazdasági kapcsolatot az agresszorral, addig milliárdos tételben vásárol orosz uránt.

Az amerikai kongresszus ugyan tavaly törvényt hozott arról, hogy meg kell szüntetni az urán vásárlását Oroszországtól, de 2028-ig felmentést adott ennek alkalmazására mondván: amennyiben nemzetbiztonsági érdekről van szó, és más forrásból nem fedezhető az urán import, akkor minden mehet tovább mint eddig. Közben ugyancsak a Financial Timesban fogalmazta meg a véleményét egy amerikai szakértő arról, hogy akár Biden akár Trump nyeri az elnökválasztást az Egyesült Államokban, az elnöknek első dolga lesz jövő januárban megállapodni Putyin orosz elnökkel az ukrajnai fegyverszünetről. Az USA számára ugyanis egyre nehezebb elfogadtatni a közvéleménnyel az ukrajnai háború támogatását, mert a közvélemény nagyrésze a közpénzek hazai elköltését tartja kívánatosnak. Nekik mondotta azt Blinken amerikai külügyminiszter, hogy a támogatási pénzek 90%-a az USA-ban marad hiszen a fegyverek, melyeket Ukrajnában használnak, azok döntő többségükben amerikaiak.

Az amerikai energia mix előnyt biztosít az USA cégeinek

Az Egyesült Államokban olcsóbb az energia mint a fő vetélytársaknál: Európai Unió, Japán, Kína stb. Emiatt sok külföldi cég választja új gyárainak helyszínéül az Egyesült Államokat. Ezt ráadásul a Biden kormány adókedvezményekkel is támogatja. Mindez szerves folytatása az America First – Amerika mindenekelőtt gondolatnak, melyet elsőként Donald Trump hirdetett meg, de ebben a tekintetben nemigen mutatkozik különbség a demokraták és a republikánusok között. Csakhogy így

az USA nyer és Európa veszít.

A szankciók sokkal nagyobb kárt okoznak az európai gazdaságoknak mint az amerikainak. A német autóipar, amely a büszkesége volt az uniós gazdaságnak, szép lassan összecsuklott. Az elektromos autózás terén az USA és Kína megelőzi. Közben pedig az Európai Unió komoly pénzügyi gondokkal küszködik: nincs miből támogatni az ukrajnai háborút! Már a nemrég megszavazott 50 milliárd eurós támogatásnak sem lelik a forrását, de Ukrajna újjáépítése legkevesebb 1000 milliárd euróba kerülne! Ráadásul Manfred Weber felvetette: közös uniós atombombára lenne szükség arra az esetre, ha Donald Trump nyeri a választást, és megszünteti a NATO garanciát Európa fölött. Egy uniós atomütőerő kifejlesztése legkevesebb szintén 1000 milliárd euróba kerülne. Mindeközben Európa útjait ellepik a parasztgazdák, akik pénzügyi támogatásra várnak. Miből? Az egyetlen megoldás a közös uniós hitelfelvétel lenne, de ezt csaknem minden tagállam ellenzi. Egyelőre. A döntéshozók Európában semmiféle stratégiával sem rendelkeznek, máról holnapra élnek, és tűzoltást folytatnak. Pénz nélkül azonban semmi se megy. Ingyen csak a halál jön – fogalmazta meg a helyzetet Arturo Ui, a diktátor Brecht színdarabjában.

Jövő januárban az USA megegyezik Putyinnal Ukrajnáról

Akár Biden akár Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, a választások után első dolga lesz az ukrajnai háború lezárása méghozzá úgy, hogy végső soron az orosz érdekek inkább érvényesülnek mint az ukránok – írta a Financial Timesban az Egyesült Államok egyik vezető stratégiai szakértője.

Stephen Walt professzor a Harvard egyetemen tanít, és a realista iskola hívének számít. Mindez most azért érdekes, mert a Biden adminisztráció fő ukrán szakértője, Victoria Nuland államtitkár helyettes Kijevben járt, hogy felmérje a helyzetet. Ő volt az, aki a sajtónak elmondta, hogy az USA 5 milliárd dollárt költött a nyugati fordulatra Ukrajnában, ahol vezető szerepet akar játszani. És az Európai Unió? Fuck the EU! – válaszolta finom női tapintattal az USA államtitkár helyettese. Aki most azt akarta megállapítani, hogy milyen az ukrán vezetés stabilitása hiszen Zelenszkij elnök arról értesítette Biden elnököt, hogy leváltja a népszerű vezérkari főnököt, Valerij Zaluzsnij tábornokot. A leváltás ürügyeként Zelenszkij azt hozta fel, hogy a vezérkar főnöke újabb 500 ezer katona behívását kérte tőle, és ő ezt megtagadta. A valóságos ok az, hogy a nacionalista körökben igencsak kedvelt Zaluzsnij tábornok titokban tárgyalásokat folytatott orosz kollégájával Geraszimov tábornokkal. Két Valerij állítólag tűzszünetről is megállapodott, melyet Zelenszkij és az USA elutasít.

A háború megnyerhetetlen

Az oroszok egyre nagyobb fölénybe kerülnek a fronton, ahol ukrán oldalon szinte mindenből hiány van: emberből, fegyverből és lőszerből egyaránt. Budanov tábornok, a katonai hírszerzés vezetője, akit Zelenszkij szeretne a hadsereg élén látni, múlt ősszel még azt ígérte Washingtonban, hogy télen is folytatják a nyáron megkezdett sikertelen offenzívát, de ebből semmi sem lett. Most Victoria Nuland USA államtitkár-helyettessel együtt “tavaszi  offenzívát” hirdettek meg Kijevben, de a katonai szakértők többsége – az erőviszonyok ismeretében – ebben ugyancsak kételkedik.

Budanov új stratégiát javasol: nem frontális támadást hanem az orosz infrastruktúra gyengítését jól irányzott csapásokkal és kommandós akciókkal.

Budanov a katonai hírszerzést jól megszervezte, és az sok ilyen akciót hajt végre, de komoly katonai tapasztalata nincs. Washingtonban azonban támogatják elképzeléseit, mert lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy a közel-keleti válsággal foglalkozzon. Blinken külügyminiszter személyesen közvetít Izrael és Hamász támogatói között, mert az Egyesült Államok mindenekelőtt  a Közel Keleten szeretne tűzszünetet nehogy az egész térség szembeforduljon a Nyugattal és Izrael teljesen elszigetelődjön. Ukrajna ügye várhat.

Az elhúzódó háború komoly anyagi haszonnal jár az USA számára

Az amerikai fegyvergyárak profitja az egekben, képtelenek kielégíteni az új rendeléseket. Az olaj és a földgáz ára a világpiacon jóval magasabb mint az Egyesült Államokban, ezért az amerikai cégek jelentős verseny előnnyel indulnak a globális gazdasági versenyben Kínával, Japánnal vagy az Európai Unióval szemben. Ezek az ágazatok Trump fő szponzorai közé tartoznak miközben Biden a high tech támogatására számíthat. Az USA elnöke ezért korlátozta a cseppfolyósított földgáz exportját környezetvédelmi okokra hivatkozva. Trump külügyminisztere, Pompeo még hiába házalt Európában “a szabadság földgázával”
2019-ben, de az energia válság ugyancsak felértékelte az amerikai cseppfolyósított földgázt hiszen Európa államainak többsége levált az orosz földgázról.

Biden egyelőre az ukrajnai háború folytatása mellett döntött, Victoria Nuland kijelentette Kijevben:

”az oroszok sok mindenen meglepődnek majd a fronton 2024-ben!”

Putyin orosz elnök ugyanezt jósolja Ukrajnának. Az Európai Unió, melyet oly nagyvonalúan küldött el Nuland USA államtitkár helyettes a p…ba, áll mint Bálám szamara: a vesztesége óriási hiszen energiahálózata az olcsó orosz földgázra épült. Most ehelyett itt a véget nem érő háború, melyet jórészt Brüsszel finanszíroz csak épp maga sem tudja, hogy miből és miért? Macron francia elnök euró kötvények kibocsátását javasolja. Ukrajna újjáépítése legkevesebb 1000 milliárd dollárba kerülne: kinek lesz erre ennyi pénze? Egyáltalán ki akarja újjáépíteni Ukrajnát ? Egy stratégiai NATO határállamban csakis a hadsereg a fontos. A csődtömeg finanszírozása jórészt az Európai Unióra marad, de ott sehol nincsen nagy hajlandóság erre. Marad a közös hitelfelvétel, mely közelebb viszi az Európai Uniót az Európai Egyesült Államokhoz. Félő, hogy ez lesz az egyetlen előnye a megnyerhetetlen háborúnak Ukrajnában, melyet az Európai Unió stagnáló tagállamai képtelenek hosszútávon finanszírozni.

A megnyerhetetlen háború: Zelenszkij ukrán elnök kirúgja a vezérkari főnököt

A Reuters és a Washington Post értesülései szerint Ukrajna elnöke lapátra teszi az ország első számú katonáját, aki az elmúlt hónapokban tárgyalásokat folytatott Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökkel a rendezésről.

Valerij Zaluzsnij tábornok megnyerhetetlennek tartja a háborút Oroszország ellen, ezért fegyverszünetet szorgalmaz nagyjából a jelenlegi frontvonalon. Zelenszkij elnök az USA támogatásával ezt elutasította. Válaszul Zaluzsnij tábornok azt közölte az ukrán államfővel, hogy csakis akkor tudják folytatni a háborút, ha behívnak még 500 ezer embert, mert az oroszok 3-1 arányban fölényben vannak a fronton. Ezt az utóbbi információt a CIA igazgatója is megerősítette, aki a Foreign Affairsben állást foglalt Ukrajna támogatása mellett.

Zelenszkij elnök nem fogadhatja el az 500 ezres behívást, mert ez népszerűtlenné tenné mind őt mind pedig a háború folytatását Ukrajnában.

“Miért pénzelünk egy megnyerhetetlen háborút?”

Ezt kérdezi Donald Trump, aki választási kampánya során állandóan azt hangoztatja, hogy pillanatok alatt rendezné az ukrajnai konfliktust. Ez minden bizonnyal azt jelentené, hogy elfogadná a területért békét elvet, melyet Zelenszkij elnök elutasít, Zaluzsnij tábornok viszont nem. Putyin azért is vár Trump választási sikerére, mert ebben az esetben bízik a megállapodásban az ukrán elnök feje fölött, ezt pedig győzelemként adhatná el Oroszországban, ahol mind kevésbé népszerű a háború, ahogy választási ellenfelének előretörése figyelmeztető jel lehet a számára: az idő nem neki dolgozik.

Orbán Viktor Brüsszelben nem elsősorban Ukrajna miatt vétózott hanem azért, hogy megkapja az uniós 30 milliárd eurót. 10 milliárdot már sikerült kizsarolnia, de legutóbb már figyelmeztették a magyar miniszterelnököt, hogy “eddig és ne tovább!”

Orbán meghátrált, de abban bízik, hogy az idő neki dolgozik: a megnyerhetetlen ukrajnai háború finanszírozása továbbra is megoldatlan hiszen senki sem tudja Brüsszelben: miből is támogatják hosszú távon Ukrajnát? Macron elnök Davosban azt javasolta, hogy bocsássanak ki e célból közös uniós kötvényeket. Ez előrelépés lenne az Európai Egyesült Államok felé.

Ezzel ellentétes politikai tendenciák érvényesülhetnek a júniusi európai választásokon , ahol előretörhet a szélsőjobboldal. Mind Meloni olasz miniszterelnök mind Morawiecki, Lengyelország ex miniszterelnöke jelezte: szívesen látják a Fideszt frakciójukban a választások után. Orbán el is fogadta a szíves invitálást, amely annak ellenére következett be, hogy Lengyelország és Olaszország támogatja Ukrajna harcát Oroszország ellen, Orbán Viktor viszont nem.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK