Where is the police?
Közzétette: Mir Tabassum Javed – 2018. július 23., hétfő
facebook.com
Where is the police?
Közzétette: Mir Tabassum Javed – 2018. július 23., hétfő
facebook.com
Trump volt stratégiai fő tanácsadója 6-7 államra gondol. Erről szövetségese, a populista belga Néppárt vezetője számolt be, hozzátéve, hogy a Mozgalom névre keresztelt vállalkozás Bannon választási tapasztalatait, valamint amerikai támogatók pénzét vetné be a hasonló gondolkodású, nacionalista, bevándorlás-ellenes csoportok támogatására. Mischael Modrikamen belga jobboldali politikus azt azonban hangsúlyozta, hogy kerülni akarják a rasszista vagy antiszemita pártokat, mint amilyen pl. a Jobbik vagy a görög Arany Hajnal. Ellenben
nagyon is építenének a Fideszre, továbbá az olasz, lengyel és osztrák kormányerőkre.
Alapértéknek tekintik a nemzeti szuverenitást, a migráció korlátozását és a radikális iszlám elleni küzdelmet. Bíznak abban, ahogy az eurokritikus körök, amelyek hozzávetőleg a helyek negyedét foglalják el Strasbourgban, képesek lesznek félretenni nézeteltéréseiket és dolgozni a közös program érdekében, noha eltérő frakciók tagjai.
Ez esetben alapvetően új felállás jönne létre Európa jövője szempontjából. A politikus ennél a pontnál megemlítette Orbán Viktort, az EU menedékpolitikájának legélesebb bírálóját.
„Nem akarunk semmilyen extrémizmust, legyen az fasiszta, rasszista, náci vagy antiszemita” – nyilatkozta Modrikamen, aki a belgiumi zsidó közösség prominens tagja.
A belga politikus visszautasította, hogy Oroszországtól kapnának támogatást. De elismerte, hogy ő maga 3 éve meglátogatta az orosz törvényhozást. Sürgette a Moszkva-ellenes szankciók eltörlését és azt szorgalmazta, hogy Európának és az USÁ-nak közösen kellene fellépnie az erőszakos iszlám körökkel szemben. A hírügynökség hozzáteszi, hogy ha az érintett pártok beleadnak apait-anyait, akkor
a mandátumok több mint 20 %-át hódíthatják el Strasbourgban,
de a továbbiak attól függnek, mennyire lesznek hajlandók szövetségre lépni egymással.
Borboly Csaba bejegyzése: „Medvetámadás Tusványoson. Sajnos a félelmem beigazolódott! Pár medveveszélyre figyelmeztető plakáttal, vagy a fiatalokkal ölelkező álmedvével nem lehet megoldani a tusnádfürdői medveveszélyt! Igazából még csak most veszi hivatalosan kezdetét az idei szabadegyetem és már a nulladik napon medvetámadás történt! A 27 éves áldozatot most szállították a csíksomlyói fertőző osztályra! Kár, hogy kérésünket, hogy szállítsák el a 3 bocsos anyamedvét, – aki már emberre is támadt! – nem kezelték felelősségteljesen! Ki a felelős a 27 éves férfi sérüléseiért?”
Borboly Csaba nem akárki. Valamikor a Fidesz-hű, főleg Kövér Lászlóval kiváló kapcsolatokat ápoló Szász Jenő nagy székelyföldi politikai ellenfele volt, mára azonban csatlakozott a szekértáborhoz. Sőt a helyzetet behatóbban ismerők szerint Borboly és a többi székely elöljáró hatására kényszerült Kelemen Hunor, RMDSZ elnök a Fideszhez simulni. Ami roppantul sikerült.
„Pár medveveszélyre figyelmeztető plakáttal, vagy a fiatalokkal ölelkező álmedvével nem lehet megoldani a tusnádfürdői medveveszélyt! Igazából még csak most veszi hivatalosan kezdetét az idei szabadegyetem és már a nulladik napon medvetámadás történt!” – fogalmazott Hargita megye tanácsának elnöke.
A 29. Bálványosi nyári Szabadegyetem és Diáktábor kedden este kezdődött, a rendezvénysorozat vasárnap hajnalig tart.
Időközben a Hargita Megyei Tanács sajtóirodája újabb részletekkel rukkolt elő:
a huszonhétéves férfit éjjel egy és két óra között sebesítette meg a tömeg közé ugró medve, a karján és a combján.
A sérült sebeit a csíkszeredai megyei kórház sürgősségi osztályán látták el, majd a csíksomlyói fertőző osztályra szállították. Úgy tudjuk, hogy az áldozat egy gyimesközéploki fiatalember.
A Maszol arról is beszámolt, hogy az eset egyik szemtanúja elmondta, ijesztő, hogy a Tusványos első napján már ilyen balesetek történnek, hiszen szombatig még tragikusabb kimenetelű esetek is előfordulhatnak. Szintén a szemtanú beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy
ugyanarról a hárombocsos medvéről van szó, amelyik a hónap elején ugyanezen a szakaszon megsebesítette a kutyáját sétáltató férfit.
Borboly Csaba az Agerpresnek kifejtette: háromszor annyi medve él Hargita megyében, mint amennyi elfogadható lenne a a szakértők tanulmányai alapján. A rendelkezésére álló adatok alapján ugyanis több mint 1 500 medve él Hargita megyében, holott a megye ideális medvepopulációja 400 példány lenne.
Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, annak ellenére, hogy a korábbi tusnádfürdői medvetámadás után felkérte a minisztériumot a hárombocsos anyamedve eltávolítására a közelgő tábor miatt, semmilyen intézkedést nem tettek a balesetek elkerülése érdekében. Ebből vont le Borboly Csaba messzemenő következtetést:
„Ezért lenne szükség autonómiára,
decentralizált döntéshozatalra, hiszen a minisztériumban szabadságoló hangulatban levő, felelősséget vállalni nem akaró bürokraták fülük botját sem mozdítják, míg a megyében egymást követik a támadáso. Vannak olyan minket érintő döntések, melyeket központi szinten vagy egyáltalán nem hoznak meg, vagy rosszul. Most, Tusványos alatt mindenki láthatja, hogy nem történnek valós lépések, Bukarestben nem akarnak ténylegesen foglalkozni az itteni emberek problémájával, hogy a román állam nem képes megvédeni állampolgárait és vendégeit”.
Ezt követően jött a hidegzuhany Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor személyében, aki a tábor hivatalos megnyitóján kijelentette, hogy
nem történt medvetámadás a tábor nulladik napján,
és arra kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket, ugyanakkor továbbra is elővigyázatosságra intette a táborozókat.
Szerdán tárgyal Washingtonban Jean-Claude Juncker, hogy elhárítsa a kereskedelmi háború veszélyét. Donald Trump a maga szokásos stílusában „brutális gyilkosnak” nevezte az Európai Unió elnökét. A maga keresetlen módján arra utalt, hogy a vámok ügyében az USA-nak Brüsszellel kell tárgyalnia, nem pedig a tagállamokkal.
Brüsszel pedig egy 500 milliós gazdasági közösséget képvisel szemben a 325 milliós Amerikával.
Trump szívesebben tárgyalna az unió tagállamaival egyenként,
mert akkor az erőviszonyok mindenképp Washingtonnak kedveznének.
Az Egyesült Államok elnöke most arra készül, hogy külön vámokkal terhelje meg az európai autók exportját. A Le Monde tudósítója szerint már eldöntötték Washingtonban, hogy bevezetik a vámokat az európai autók ellen. A döntésnek nem sok köze van a világkereskedelemhez, de annál több az amerikai belpolitikához. Novemberben választások lesznek az Egyesült Államokban és Trumpot az a veszély fenyegeti, hogy pártja elveszítheti a többségét a kongresszusban. Ezért meg akarja mutatni, hogy keményen fellép a külföldi konkurencia ellen.
Kína például vámmal sújtja az amerikai mezőgazdasági termékeket. A kínaiak szójaimportjának jórésze az Egyesült Államokból származott. Eddig. Peking most máshonnan vásárol szóját – például Brazíliából. Az amerikai farmerek pedig a pokolba kívánják emiatt Trumpot, aki most nagy sietve 12 milliárd dolláros csomagot javasol a kereskedelmi háborúban áldozatul esett farmereknek.
Kérdés, hogy miből. Az USA költségvetésének deficitje már így is hatalmas. Trump azonban szakított republikánus elődeinek józan és mérsékelt költségvetési politikájával.
Joschka Fischer, Németország egykori külügyminisztere úgy véli, hogy Trump Kína kezére játszik. Szerinte az USA önző politikája Kelet felé fordítja Európát. A hatalmas. 1,4 milliárd lakosú Kína már ma is igen vonzó piac, de a jövőben még inkább az lehet.
Olaszországnak ez az északi autonóm tartománya az első világháború előtt Ausztriához tartozott. Olaszország jutalomként kapta meg a világháború után, mert a központi hatalmak helyett az antant szövetséget támogatta. Dél-Tirol lakosságának 60 százaléka ma is német anyanyelvű, az olasz anyanyelvű népesség alig több mint 25 százalék. Az őslakosság a ladin nyelvet beszéli, amely a római birodalom öröksége. Számarányuk Dél-Tirolban körülbelül 4 százalék.
A Tiroler Tageszeitung szerint csak a németek és a ladin nyelvet beszélő őslakosság kapna osztrák útlevelet, az olaszok nem. Ráadásul az új osztrák törvényt már szeptemberben elő akarják terjeszteni. Ennek azért van jelentősége, mert októberben tartományi választásokat tartanak. A helyi, erőteljesen jobboldali német pártok üdvözölték a törvénytervezetet, az olasz kormány viszont dühös.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy mind Olaszország, mind pedig Ausztria az Európai Unió tagállama. Ráadásul Ausztria épp a soros elnöke az Európai Uniónak.
Az olasz pártok egyértelműen elutasítják az osztrák elképzelést a kettős állampolgárságról. A helyi németek viszont még ki is terjesztenék azt Trentino tartományra is. Ez a tartomány is Ausztria része volt az első világháború előtt. Ott is élnek németek és ladin nyelven beszélő őslakosok – bár kisebb számban, mint Dél-Tirolban.
Bécsben elsősorban a szélsőjobboldali Szabadságpárt forszírozza az ügyet. Ha ugyanis bevezetnék a kettős állampolgárságot Dél-Tirolban, akkor az ottani németek Ausztriában is szavazhatnának. Ez szavazatokat hozhatna a Szabadságpárt konyhájára. A szélsőjobb párt ugyanis azzal a problémával küzd, hogy koalíciós partnere, a Néppárt, Kurz kancellár vezetésével lenyúlta kedvenc témáját, a bevándorlásügyet. A kettős állampolgárság bevezetésével Dél-Tirolban a Szabadságpárt látványos eredményt könyvelhetne el egy számára fontos témában.
Csakhogy Brüsszelben sem lelkesednek azért, hogy Ausztria épp az Európai Unió elnökeként hozzon olyan döntést, mely szembeállíthatja a két uniós tagállamot. Ezért valószínű, hogy az osztrák törvénytervezet csak jövőre kerül a parlament elé.
Rejtélyes repülőgép forgalom bonyolódik Észak és Amerika között, erről nem beszél egyik érintett fél sem, éjjel jönnek, mennek, de úgy tűnik valahogy elérték, hogy elkezdődjön a tényleges leszerelés Észak-Koreában. Ma dől el Pánmundzsamban, hogy vajon megrendezik-e valóban a szétszakított családok közti találkozót, ahogy arra Kim Dzsong Un ígéretet tett. Tegnap a déli tárgyalófél említette, hogy könnyen elképzelhető, hogy a békeszerződés teljes, és minden résztvevő által aláírt változata létrejöhet még a teljes leszerelés előtt, amennyiben erre Észak-Korea is hajlandóságot mutat,
Déli források arról számoltak be, hogy Északon sajnos a rendkívüli időjárás humanitárius katasztrófát vetít előre, a segélyszervezetek készen állnak a beavatkozásra, az államnak nincs pénze, Kim hiába áll Si Dzsin Ping befolyása alatt, az éhező népnél nagyobb fenyegetés nincs számára, vélhetőleg ezzel ő is tisztában van, ezért kezdték el bontani a rakétakilövőt.
Tombol a hőség továbbra is, a vetemény haldoklik, a gyümölcs megég, hiába van őrült pára, nem esik, megy minden tönkre. Éjjel több tűz is volt, mind elektromos berendezésekben keletkezett, sebesültek is vannak, hősök is, szerencsére halottak nincsenek.
Egy férfi agyonütött egy macskát, mert állítólag zavarta a hangja. A nemrég bevezetett, új állatvédelmi törvény értelmében ma reggel letartóztatták, előzetesben van. Egy kutyatenyésztő már kapott letöltendő börtönbüntetést állatok nem megfelelő tartása miatt, pedig ő nem vágta le a kutyáit, hanem PET-nek tenyésztette őket, de csődbe ment, ezt követően nem gondoskodott az állatokról, akiket végül állatvédők mentettek meg. Mun Dzse In elnök nagyon szeretné elérni, hogy tiltsák be a kutyahús fogyasztását az országban, de a vidéki öregek ebben egyféle Amerika ellenességet látnak, ezért ragaszkodnak hozzá, ugyanakkor a népesség döntő többsége már rég nem fogyaszt kutyahúst, tehát valóban megérett a helyzet ennek az idejétmúlt szokásnak a felszámolására.
Sejtésem szerint akkor lesz ebben konszenzus, amikor az utolsó amerikai katona is elhagyja majd a Koreai- félszigetet. Erre az utóbbi időben Kim Dzsong Un is utalt, szerinte a Koreai félsziget atomfegyvermentessé tételébe beletartozik Dél-Korea is, és ezzel nagyon nem lehet vitatkozni, igaza van. A déliek ugyan saját atomfegyverrel nem rendelkeznek, de az Amerikai hadsereg tart itt ilyesmit. Továbbá, ha Amerika nem csupán az atomfegyverek megsemmisítését várja el Észak-Koreától, hanem a rakétákét is, neki is el kell távolítania délről a rakétákat, sőt, elméletileg a déli hadseregnek sem lenne szabad legyen ilyen, de ezt Észak nem forszírozza, tekintettel Japánra, akinek annyi dúsított uránja van, amennyiből bármikor atomfegyver készíthető, ha már nem készült, ki tudja, és Kína ősellensége, tehát azt, hogy Dél-Korea védtelen legyen Japánnal szemben, senki sem szeretné.
A koreai-japán ellentétnek egy roppant sajnálatos mellékzöngéje, hogy egy japán kislányt a koreai kommentelők porig aláztak, egy K-POP tehetségkutatóban. A gyermek látta a műsorba érkező kommenteket, sírva fakadt, a szereplése félbeszakadt. Ennek egyrészt a két ország között fennálló súlyos problémákkal terhelt kapcsolat az oka, másrészt pedig a koreai fanok elvakultsága, akik maguk is többnyire tizenéves gyerekek, akik az iskolai, otthoni stresszt így vezetik le, fan és ellenfan klubokba tömörülve. Nem egy koreai celebet kergettek már öngyilkosságba, tevékenységük nem korlátozódik a japánokra.
Ennek a társadalomnak az egyik legnagyobb betegségére világít rá ez a jelenség, jelesül az oktatási rendszerre, ami egyik oldalról a világ élvonalában tartja Koreát, a másikról viszont a rendszer nyomását elviselni képtelen tizenévesekből valódi deviánsokat hoz létre, ami idővel a többségnél elmúlik, de van akinél nem, ebből voltak már gyermekek által elkövetett gyermekgyilkosságok is. Nagy erőfeszítések folynak az oktatási rendszer megreformálására, ám a legnagyobb ellenzői ennek maguk a szülők, és a millió magániskola, akik segítenek a gyerekeknek felkészülni délután, ez egy hatalmas iparág Koreában. Meglátjuk merre billen a mérleg nyelve, egyre több az elégedetlen szülő is, elképzelhető, hogy mégis csak sikerül majd megreformálni az oktatást.
Egy másik nagy baleset is történt, Laoszban, az SK csoport által épített gát beszakadt, elöntött hat falut, vélhetőleg több százan haltak meg, míg az ott dolgozó 51 koreait kimentették. Ez így igen nagy probléma, míg a helyiek meghalnak, a halálukat okozókat megmentik, nem helyes, minimum részt kellett volna venniük a mentésben, vagy utolsóként hagyni el a helyszínt, de így nem lehet.
Állítólag jön egy tájfun, ami Japánon biztosan átvágtat, de, hogy utána ellátogat-e hozzánk, abban még csak reménykedünk, ugyanis tájfun nélkül augusztus végéig sem fog mozdulni a forró levegő. Tegnap, mióta csak jegyzik az időjárást, a legforróbb napot és éjjelt mérték, de igaz ez az egész nyárra is, rövid volt a monszun, és túl korán is érkezett, a Tibet feletti forró levegő megakadályozza, hogy a délről ide áramló tovább haladjon, konkrétan csapdába estünk, a forróság és a pára fogságába.
A Fehér Ház korábbi tanácsadója nemrégiben felhívta a magyar és a cseh kormányt, hogy azok csatlakozzanak az USÁ-hoz a zsidó-keresztény kultúra védelmében. Az üzenet sok mindenben megfelel az errefelé honos retorikának, egy olyan térségben, amely a migrációval szemben tanúsított idegengyűlölő ellenállás, valamint az EU-nak tulajdonított „kulturális marxizmus” folytán mind inkább a szélsőjobb világító tornya lesz.
Csakhogy úgy tűnik, Trump és volt famulusa nem veszik figyelembe a régió vezetőinek érdekeit. Az „Amerika az első” gazdasági nacionalizmusa és a Nato gyengítése komoly és konkrét fenyegetés az érintett országok stabilitása és biztonsága számára. Körútján Bannon nem sokat bíbelődött a közép-európai gondokkal, nem bizonyította, hogy az amerikai szélsőjobb valóban szorosan követné a „populista-nacionalista lázadást”.
Ennél fogva budapesti kommentárok gyorsan ki is nyilvánították elégedetlenségüket. Hiszen a politikus a Fehér Ház vonalát szajkózta Kína és Irán ellenében, jóllehet mindkét állam az orbáni törekvések egyik alappillére. Vagyis a jelek szerint az USA nem érti, hogy a gazdasági valóság miként szabja meg a politikai célokat e kis országokban. Trump pl. a kereskedelemben ellenségnek minősítette az EU-t, ám éppen az árucsere tartja a magyarokat, lengyeleket és a többieket bent az unióban, függetlenül attól, hogy kormányaik mekkora politikai tőkét kovácsolnak odahaza Brüsszel ostorozásából. Arról nem beszélve, hogy a vámháború milyen kockázatokkal járna az autóiparuk számára. Magyarországon pl. mindjárt 25 ezer állás kerülne veszélybe.
A térségbeli barátokat az is a tengerentúli szélsőjobb, illetve Trump ellen hangolja, hogy az Egyesült Államok felpuhította a korábbi, kőkemény biztonsági garanciákat. Pl. amikor az elnök a Helsinki csúcs után kijelentette, hogy kölcsönös segítségnyújtás ide vagy oda, miért támogatna egy olyan agresszív államot, mint Montenegro. A feszültség ezek után kézzel fogható Varsóban vagy Vilniusban. A Fehér Ház jóformán nem vesz tudomást a közép-európai populista vezetőkről. Helyi diplomaták arra panaszkodnak, hogy a régióért felelős helyettes külügyi államtitkár, Wes Mitchell idáig nemigen fordult meg náluk. Ebből következően egyre kevésbé vevők az amerikai törekvésekre, hogy az USA bátorítani igyekszik a populizmust és az euroszkepticizmust.
Foreign Policy/Szelestey Lajos
Válaszul Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök sötét diktatúrának nevezte Törökországot, ahol Erdogan hatalma szinte korlátlan. Ráadásul
A két állam viszonya különösen feszült azóta, hogy Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Ezt követően a palesztinok tiltakozó akciókba kezdtek és ezt Törökország maximálisan támogatta.
A 85 milliós Törökországnak van a legerősebb hadserege a térségben. Erdogan parancsára elfoglalták Szíria egy részét is. Szíriát stratégiai szempontból Izrael kulcsfontosságúnak tekinti a saját biztonsága szempontjából. Törökország rendszeresen egyezteti katonai terveit Oroszországgal és Iránnal.
Az újabb szópárbaj azt mutatja: tovább éleződik a viszony Izrael és Törökország között pedig nemrég még – mint az USA szövetségesei – jó kapcsolatban álltak egymással.
Törökország egyre inkább vezető szerepre törekszik az iszlám világban.
Erdogan minden bizonnyal ezért intézett újabb támadást Izrael ellen.
Az Európai Unió legutolsó csúcstalálkozója döntött arról, hogy menekülttáborokat kell létrehozni az unió területén annak érdekében, hogy tehermentesítsék a mediterrán tagállamokat, ahova a bevándorlók döntő többsége érkezik.
Az ügy előzménye az, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta a menekülteket szállító hajók kikötését Itáliában. Az EU döntése után Olaszország újra fogad hajókat, de csak augusztus végéig. Addig adott határidőt az olasz kormány a Bizottságnak, hogy beváltsa ígéretét és átvegye az Olaszországba érkező menekülteket. Ezek száma jelentősen csökkent a 2015-16-os csúcsidőszakhoz képest,
idén eddig alig több mint 17 ezer menekült érkezett Olaszországba.
A Bizottság most azt szeretné, hogyha a tagállamok táborokat hoznának létre a menekültek fogadására. Ezekben a táborokban az unió biztosítana őrséget és személyzetet. Ezenkívül minden menekült után 6000 eurót fizetne. Ez esetleg vonzó lehet a szegényebb tagállamok számára. Ausztria, Németország, Franciaország eleve közölte: nem hoz létre ilyen táborokat, Olaszország sem akar újabb tábort a saját területén. A visegrádi államok is jelezték, hogy nem kívánnak ilyen tábort létrehozni.
Az Európai Unió próbálkozott másutt is, de Líbiából, Tunéziából és Egyiptomból egyértelműen jelezték: náluk is van elég menekült, és nem akarnak táborokat létrehozni. Korábban Albánia felajánlotta: létrehoz ilyen táborokat a menekültek számára. Csakhogy Albánia cserében azt várta, hogy felgyorsulnak az uniós csatlakozási tárgyalások. Vagyis Albánia kap egy időpontot, hogy mikor kerülhet be az Európai Unióba. Ehelyett az Európai Unió felfüggesztette a tárgyalásokat Albániával és Macedóniával.
Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei szerdán vitatják meg a Bizottság új javaslatát. Viharos vita várható, mert a menekültek ügye minden tagállamban nagyon megosztja a közvéleményt, ezért a konszenzus kialakítása ebben az ügyben szinte reménytelennek látszik.
Donald Trump egykori főtanácsadója európai központot akar létrehozni The Movement (a Mozgalom) néven Európában. Steve Bannon nacionalista, populista és antiglobalista programját az Egyesült Államokban alakította ki. Trump America First programja nagyrészt Bannon tanácsai alapján született meg. Bannon támogatta a brexitet, és méltatta a visegrádi államok szembenállását az Európai Unióval.
távoznia kellett a Fehér Házból, majd a szélsőjobboldali Breitbart vezetői székéből is. Ezután európai turnéra indult. Budapesten is járt, ahol Orbán Viktort „Trump előtti Trumpnak nevezte”.
Most valószínűleg Brüsszelben hozza létre a The Movement központját, hogy frontálisan támadhassák az Európai Uniót, a jövő évi európai parlamenti választások előtt.
Ezzel kapcsolatban Michael Roth, a német kormány európai ügyekért felelős minisztere a Die Weltnek azt mondta: semmiképp nem szabad félvállról venni Bannon kezdeményezését. Szerinte érvekkel kell harcolni vele és követőivel szemben, akik
Trump megnyilvánulásai azt mutatják: az Egyesült Államokban sokan vetélytársnak, sőt ellenfélnek tekintik az Európai Uniót, amelyet szeretnének meggyengíteni. Ezt célozza a brexit és a nacionalista-populista kampányok.
Németországban egyébként minden párt elutasítja Bannon kezdeményezését – kivéve a szélsőjobboldali, populista Alternative für Deutschland, amelynek vezetői rendszeresen konzultálnak Bannonnal.
A felmérések szerint a jobboldali populista pártok megerősödhetnek jövőre az európai parlamenti választások során. Ez pedig komolyan befolyásolhatja egész Európa jövőjét.