Kezdőlap Világ Oldal 425

Világ

Dél-Afrika: elveszik a fehérek földjeit

0

A kisebbségben levő fehérek az ország magánkézben levő földjeinek 72 százalékát birtokolják, miközben a fekete többség alig 4 százalékot. Ezen akar változtatni Cyril Ramaphosa elnök, aki bejelentette: kompenzáció nélkül sajátítják ki a fehérek földjeit.

Törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentben. ugyanis a fehérek földjének elkobzását az alkotmány tiltja. Az alkotmány módosításához Dél-Afrikában 2/3-os többség kell. A kormányzó ANC pártnak nincsen meg a kétharmados többsége, de a szélsőbaloldali EFF párt támogatásával elérheti azt.

Eredetileg az EFF kezdeményezte a fehérek földjeinek a kisajátítását, de akkor a kormánypárt még ellenezte azt. Okkal.

Zimbabwéban 2000-ben hajtottak végre hasonló földreformot. A fehérek földjeit kompenzáció nélkül elvették. Az eredmény katasztrofális lett: a mezőgazdaság összeomlott. Több mint 20 milliárd dolláros veszteség érte Zimbabwe gazdaságát, amely így elveszítette a saját pénzét is. A teljes csőd végül is elsodorta magát Mugabe elnököt is, aki a függetlenség óta vezette Zimbabwét és aki a földek kisajátítását kitalálta. Most Dél-Afrika vezetői fogadkoznak: tanultak a rossz példából és náluk nem lesznek hasonló problémák.

A fehér farmerek, akik elsősorban búrok, a kivándorláson gondolkodnak.

Ausztrália máris jelezte: hajlandó befogadni a földjüktől megfosztott fehér farmereket. A búrok még a távoli Oroszországgal is kísérleteznek. Moszkva szerint körülbelül 15 ezer búr kíván letelepedni Oroszország déli részén, Krasznodar környékén. A fehér farmerek ősei a vallási üldözés elől vándoroltak ki Dél-Afrikába. Ahol sokáig az apartheid rendszer szigorúan elválasztotta egymástól a jólétben élő fehér kisebbséget és a többségében nyomorgó feketéket. Nelson Mandela – Dél-Afrika első fekete elnöke – megígérte: betartják a jogszabályokat. Ez tükrözi Dél-Afrika alkotmánya is, melyet most módosítani akarnak.

Mozgolódás Észak-Koreában a rakétagyár környékén

0

Észak-Korea továbbfejleszti interkontinentális rakétáit, erősítette meg egy magasrangú illetékes Washingtonban a Reuters hírügynökségnek.

A magát megnevezni nem kívánó tisztviselő beszámolt arról, hogy amerikai kémműholdak fokozódó aktivitást mutatnak annak a gyárnak a környékén, ahol Észak-Korea interkontinentális rakétáit előállítja. Magukat a rakétákat a kémműholdak nem látják, ezért az amerikai hírszerzés nem tud pontos képet alkotni arról, hogy a továbbfejlesztés milyen eredménnyel járhatott.

Szingapúrban Kim Dzsongun azt igérte Donald Trumpnak, hogy felszámolja azokat a nukleáris fegyvereit és interkontinentális rakétáit, melyekkel akár az Egyesült Államokat is elérheti. Cserébe az amerikai elnök garantálta Kim Dzsongun biztonságát és a szankciók megszüntetését.

Azóta kiderült, hogy az USA csakis akkor szünteti meg a szankciókat, ha Észak-Korea már végrehajtotta nukleáris fegyverzetének és interkontinentális rakétáinak a megsemmisítését. A Reuters most érdeklődött a Fehér Házban, hogy mi a véleményük a kém műholdak információiról. A szokásos választ kapták: hírszerzői értesüléseket nem kommentálunk.

Trump többször is jelezte a szingapúri csúcstalálkozó befejezése óta, hogy bízik Kim Dzsongun ígéreteiben. Észak-Korea tett is néhány látványos lépést: átadták azoknak az amerikai katonáknak a holttestét, akik Északon haltak meg a koreai háború idején 1950-53 között, valamint külföldi tudósítók jelenlétében felrobbantottak egy atomkísérleti telepet.

Magát a leszerelést amúgy nagyon nehéz ellenőrizni. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó azt javasolta, hogy Észak-Korea egész nukleáris fegyverzetét rakják hajókra és vigyék az Egyesült Államokba. A javaslatot Észak-Korea – nem különösebben meglepő módon – elutasította. Trump Kínát is meggyanúsította, mondván Peking azért akadályozza a leszerelést Észak-Koreában, mert így akar visszavágni az USA kereskedelmi háborújában. A kínaiak természetesen tagadták Trump feltevését.

Az amerikai elnök Iránnal szemben hasonló módszert alkalmaz mint Észak-Korea esetében. Egyelőre nem sok sikerrel. Alig közölte Trump, hogy hajlandó találkozni az iráni vezetőkkel, máris megjött a válasz: ilyen csúcstalálkozó csakis azután lehetséges, hogy Trump visszalép az atomalkuba.

Az USA elnöke májusban jelezte a kilépést és Teheránban emiatt szószegőnek tartják. Trump lehetséges tárgyalópartnere, Rohani iráni elnök pedig nagyon meggyengült a hazájában, hiszen az atomalku az ő műve volt. A kemény vonal hívei nem akarnak tárgyalni Trumppal akkor sem, ha az amerikai szankciók komoly veszteségeket okozhatnak Iránnak.

Adócsalással vádolják Trump volt kampányfőnökét

0

Paul Manafort Janukovics elnök tanácsadója volt Kijevben, mielőtt Donald Trump kampányfőnöke lett volna az Egyesült Államokban. Manafort pere kedden az esküdtszék tagjainak kiválasztásával kezdődik az Egyesült Államokban.

A vád adócsalás. Az ügyészség szerint Paul Manafort és üzlettársa 75 millió dollárt rejtettek el offshore számlákon – az ügyről korábban itt írtunk részletesen. Janukovics oroszbarát ukrán elnök – Manafort méregdrága tanácsai ellenére – megbukott Kijevben.

Robert Mueller különleges ügyész, aki Trump orosz kapcsolatai után nyomoz, épp ezért érdeklődik különösen Paul Manafort iránt. Ha ugyanis kiderül, hogy Manafort az Egyesült Államok kormányával szemben külföldön egy oroszbarát rendszert támogatott, akkor ez furcsa fényt vethet Trump kampányfőnökére.

Manafort egyébként csak a választási kampány elején volt kampányfőnök, mert

miután a sajtó megírta róla, hogy Janukovics oroszbarát rendszerét támogatta, Trump kénytelen volt őt meneszteni.

A mostani tárgyalás azért lehet kellemetlen az USA elnökének, mert sarokba szólíthatják Paul Manafortot, aki aztán vádalku keretében esetleg Trump ellen vallhat és beszélhet az elnök orosz kapcsolatairól.

Mueller ilyen vádalkut kötött korábban Michael Cohennel, a Trump-család ügyvédjével.

26 új csatahajót kap idén Putyin flottája

0

Szülővárosában, Szentpéterváron ünnepelte a Flotta napját Oroszország elnöke, aki megszemlélte a vízi parádét a Néván. Volt mit néznie: 39 csatahajó 4000 tengerésszel parádézott az orosz elnök előtt.

Putyin a sajtónak elmondta: 26 új csatahajót állítanak rendszerbe az idén, közülük négy fel lesz szerelve Kalibr tipusú cirkáló rakétákkal. Ezek a rakéták Szíriában bizonyítottak. Olyan alacsonyan repülnek, hogy a hagyományos légvédelem nem észleli őket, ezért a támadás meglepetésként éri az ellenséget.

Putyin a nagy hadi készülődést „a nemzetközi terrorizmus elleni harccal” indokolta meg.

Valójában azonban legalább ennyire fontos Oroszország számára, hogy erőt mutasson a NATO-val szemben. Észtország alig pár kilométerre van Szentpétervártól, Oroszország második legnagyobb városától. A NATO orosz fenyegetésről beszél, Moszkva viszont nyugati nyomulástól tart. A Baltikum már a NATO tagja, Ukrajna is jelezte, hogy szeretne belépni. Grúziát meghívták az észak-atlanti szervezetbe. Közben Trump épp az orosz fenyegetésre hivatkozva követeli azt a NATO tagállamoktól, hogy emeljék a hadi költségvetésüket a GDP 4 százalékra – miközben a tagállamok többsége a jelenleg kötelező 2 százalékot sem teljesíti.

Trump és Putyin nemrég Helsinkiben találkoztak. Mindkét elnöknek érvényes meghívója van a másik országába. Mindeközben

Washingtonban folyik a vizsgálat Trump orosz kapcsolatairól.

Ezért egyelőre újabb csúcstalálkozó nem várható. Putyin tanácsadója, Usakov közölte is: legközelebb novemberben lehet amerikai-orosz csúcs, amikor a G 20 tagállamainak vezetői találkoznak egymással Argentínában.

Fasizmus: figyelmeztetés

0

A fasizmus akkor virágzik fel, ha elterjed az a nézet, hogy a sajtó hazudik, a bíróságok korruptak, a demokrácia szégyen, és csak egy erős kéz tud megvédeni bennünket a gonosz „másoktól”, legyenek azok zsidók, muzulmánok, feketék, vagy az ún.

Madeleine Albright nem ideológiának, hanem olyan gyakorlati politikának tekinti a fasizmust, amelynek keretében egy valaki, illetve egy párt azt állítja, hogy a nemzet vagy egy csoport nevében lép fel, és így próbálja megszerezni-megszilárdítani a hatalmat – írja az Economist. A lap azért kereste meg a Clinton-kormányzat volt külügyminiszterét, mert az nemrégiben könyvet adott ki: „Fasizmus: figyelmeztetés” címmel. Az ő szemében a fogalom része, hogy ezek az erők készek erőszakot alkalmazni, illetve bármilyen eszközt bevetni, hogy elérjék céljukat. Alapvetően demokrácia-ellenesek, habár lehet, hogy egy fasiszta kormányt először tisztességes úton választanak meg.

Azt azonban nem állítja, hogy Észak-Koreát leszámítva bárhol ilyen körök lennének uralmon. Ám veszedelmes párhuzamot lát bizonyos mostani fejlemények és azok között a feltételek között, amelyeknek köszönhetően Hitler és Mussolini magához ragadta a vezetést. Így a gazdasági egyenlőtlenségeket, a hagyományos pártokba vetett hit megrendülését, a közviták leromlását, kisebbségi csoportok hátrányos megkülönböztetését, valamint az elnyomó vezérek összehangolt erőfeszítését a szólásszabadság aláásására, a logika elferdítésére az igazság eltorzítására.

Albright úgy gondolja, hogy

leginkább az igazságot a leghasznosabb szembeállítani a fasizmussal és az azt támogató csőcselékkel.

Illetve keményebb szeretettel kell reagálni a gyűlöletre. Mert a világ odalesz, ha feladjuk a hitet azokban az intézményekben és értékekben, amelyek elválasztanak a zsarnokságtól. De jelenleg nincs ok a kétségbeesésre, bár kétségtelenül sok az aggasztó jel. Ezzel együtt keményebben vissza kell vágni a cinizmusra. A fasizmus akkor virágzik fel, ha elterjed az a nézet, hogy a sajtó hazudik, a bíróságok korruptak, a demokrácia szégyen, és csak egy erős kéz tud megvédeni bennünket a gonosz „másoktól”, legyenek azok zsidók, muzulmánok, feketék, vagy az ún. elitek.

Bármennyire is tökéletlenek, a mostani intézmények a legalkalmasabbak, hogy megvédjék a civilizációt, anélkül azonban, hogy ajtót nyitnának valami sokkal rosszabbnak.

Nem kell 2. világháború méretű traumát átélni ahhoz, hogy lássuk a civil felelősség, a jogállam, a mások iránti figyelem fontosságát.

Ám nem segíthet semmi, ha elvesztjük a humanitást, ha az emberek áldozatnak érzik magukat, és úgy gondolják, hogy bosszúból lábbal tiporhatnak mások jogain. A történelem megtanította, hogy a magabiztosak és bölcsek téglából építkeznek, míg a megriadtak, akik önmagukkal vannak elfoglalva, vályogot használnak.

Economist/Szelestey Lajos

Orbán az anti-Macron szerepét játssza

0

A magyar miniszterelnök frontálisan támadta Franciaország elnökét a német Bild Zeitungnak adott interjúban illetve Tusnádfürdőn Erdélyben. Orbán Viktor közölte: nem kér egy olyan Európából, melyet a franciák vezetnek- a németek pénzén. Demokrácia-deficittel vádolta meg az Európai Unió brüsszeli bizottságát, „melynek a napjai meg vannak számlálva”.

Orbán Viktor szeretne Juncker székébe ülni?- veti fel a Le Monde. Erre kevés esélye van, hiszen Magyarország támogatóinak a száma nem túl nagy: a visegrádi négyek, Ausztria, Olaszország és persze Bajorország, amelynek azért nagy szava van Németországban.

Ez a jelenlegi helyzet. A magyar miniszterelnök azonban abban bízik, hogy a jövő évi európai választások új erőviszonyokat hoznak majd. Megerősödnek azok az antiliberális irányzatok, melyeket Orbán Viktor egész Európában támogat.

Mi a francia reakció? Macron elnök korábban leváltotta Franciaország budapesti nagykövetét, aki egy hazaküldött jelentésében azt javasolta, hogy Párizs kövesse Orbán politikáját a migránsok ügyében. A Macron által leváltott nagykövetet Szijjártó Péter külügyminiszter kitüntette.

Macron Orbán politikájára célozva azt hangsúlyozza: a nacionalizmus olyan, mint a lepra! Lassan, de biztosan tönkreteheti az Európai Uniót!

Emmanuel Macron az Orbán Viktornak adandó választ rábízza az európai ügyek miniszterére. Arra a Nathalie Loiseau asszonyra, aki nemrég vitriolos kritikát írt Orbán politikájáról. „Demokrácia deficittel vádolja az Európai Uniót és közben dicsőíti Oroszországot és Törökországot?! Minél nagyobb a hazugság, annál jobban elfogadják?”– kérdi a francia miniszterasszony Twitteren.

Orbán Viktor nem Oroszország és Törökország belső rendszerét dicsérte, hanem az Európai Uniót bírálta azért, mert nem megfelelőképp kezeli Oroszországot és Törökországot. A magyar miniszterelnök rugalmasabb politikát vár Brüsszeltől ebben a tekintetben. Nincs ezzel egyedül: Berlinbe meghívták Erdogant annak ellenére, hogy a német sajtó nagyrésze élesen bírálja a török elnök önkényuralmi rendszerét. Németország tovább építi azt a földgáz vezetéket, mely Oroszországgal köti össze. Erről Trump elnök úgy nyilatkozott, hogy Németország Oroszország foglya!

Orbán Viktor most az anti-Macron szerepet játssza el, de a futball világbajnokságon együtt fényképezkedett a fiatal francia államfővel, és gratulált a francia csapat játékához. Közben persze nem titkolta: Horvátországnak drukkolt.

Európa elrablása

Steve Bannon tárgyalásokat folytatott Nigel Farage-zsal és Marine le Pennel nyugaton, valamint Orbán Viktorral és a lengyel vezetéssel keleten. Olyan jobboldali „szupercsapatot” képzel el az Európai Parlamenten belül, amely akár a törvényhozók harmadát is magához vonzhatja az európai választások után.

Steve Bannon, az amerikai altright egyik vezető személyisége, Donald Trump elnök volt főtanácsadója „A mozgalom” elnevezéssel alapítványt hoz létre, amely reményei szerint jobboldali populista forradalmat robbant ki Európában már a jövő tavaszi európai választásokon.

Erről maga Bannon beszélt a The Daily Beast című független amerikai portálnak. A nonprofit szervezet célja, hogy a közvélemény-kutatások, továbbá a politikai üzenetek és az adatfelhasználás területén a tanácsadás központi forrása, és emellett agytröszt legyen a szélsőjobb számára, amely felemelkedőben van Európa-szerte, és amely gyakran nem rendelkezik megfelelő politikai struktúrákkal és/vagy pénzzel. Bannon arra törekszik, hogy szervezete végül versenyre keljen Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának hatásával, amely eddig – vagyis 1984-es alapítása óta – több mint 32 milliárd dollárt költött többnyire liberális célokra.

Bannon tavaly tárgyalásokat folytatott Nigel Farage-zsal és Marine le Pennel nyugaton, valamint Orbán Viktorral és a lengyel vezetéssel keleten. Olyan jobboldali „szupercsapatot” képzel el az Európai Parlamenten belül, amely akár a törvényhozók harmadát is magához vonzhatja az európai választások után. Egy ekkora populista tömb komolyan obstruálni tudná a parlamenti folyamatokat, és potenciálisan nagyon nagy hatalmat biztosítana Bannonnak a populista mozgalmon belül.

Bannon úgy látja, hogy

a Fehér Házból történt eltávolítása után most itt az alkalom, hogy megteremtse európai birodalmát.

A főhadiszállás a tervek szerint Brüsszelben lesz, és már a tavaszi európai választások előtt létrejön egy szűkebb stáb, tíznél kevesebb főfoglalkozású munkatárssal, köztük közvélemény-kutatási szakemberrel, irodavezetővel és kutatóval. A választások után a létszámot a tervek szerint megnövelik mintegy 25 főre, és Bannon ideje mintegy felét Európában szándékozik tölteni, de főleg „a terepen” és nem a brüsszeli irodában.

Bannon szerint az európai választás rendkívül fontos momentum, az első nagy európai erőmérés a populizmus és „a davosi párt” között. A mostanában Európában felemelkedőben lévő populista csoportosulások gyakran hasonló problémáktól szenvednek: nincs elegendő szakértelem és pénz. Bannon esélyt lát arra, hogy előre vigye a nagyon is eltérő nacionalista pártokat azzal, hogy létrehoz egy jól finanszírozott központot, amely az adott pártok és szervezetek helyi munkáját segítik.

A mozgalom egyebek között kutatást végez majd, és részletes politikai javaslatokat ír, amelyeket az azonos gondolkodású pártok használhatnak majd, és megosztja a választási központok metodológiáját, mint amilyen az üzenetek terén szükséges fegyelem, a szavazók adatok alapján való megcélzása (big data), és terepmunka. Az egyes országok törvényi kereteinek figyelembe vételével az alapítvány esetleg közvetlenül is részt vehet egynémely kampányban, másutt közvetve támogathatja a populista csoportokat.

Bannon szerint a jobboldali fordulat kanócát tíz éve gyújtották meg, amikor Obama elnök a gazdasági válságban megmentette a bankokat.

Bannon úgy látja, hogy Angela Merkel és Emmanuel Macron az európai establishment sebezhető vezetői, az egyesült kontinensről szóló álmuk jövőre megmérettetik. Szerinte a következő években megtörik az európai integráció folyamata. „Jön a jobboldali populista nacionalizmus, és az fog kormányozni. Egyedi nemzetállamok lesznek saját identitással és saját határokkal. Az alulról jövő mozgalmak már a helyükön vannak, és arra várnak, hogy valaki maximálja a potenciáljukat. Ez egy pillanat alatt történik majd meg, mint amikor felkapcsoljuk a világítást” – mondta.

Beismerte, hogy jobboldali koalícióját korlátozhatja, hogy a potenciális partnerek közül némelyik szélsőséges álláspontokat vall. „Lesz, aki távol maradhat, mert úgy gondolhatja, hogy egyesek túlságosan is a bevándorlásra koncentrálnak. Ezért nem kívánunk befogadni etnonacionalista pártokat, noha némelyik tökéletesen megfelelne” – mondta.

Kijelentette:

„Soros briliáns. Gonosz, de briliáns”.

Bannon Soros szerepét akarja betölteni a jobboldalon, és nem szégyelli kimondani céljait: „A győzelemről beszélek, a hatalomról. Győzni akarok, és meg akarom valósítani a változást”. Egy közeli munkatársa kijelentette:

„Felejtsétek el a Merkeljeiteket.

A következő években Soros és Bannon lesz a két legnagyobb játékos az európai politikában”. Bannon terveiről a The Daily Beast nyomán számos más sajtóorgánum is beszámolt, így például az Independent és az EuroNews.

Lermondott a pedofíliával vádolt amerikai bíboros

0

A 88 éves Theodore McCarrick nem volt akárki az amerikai katolikus egyházban. New Yorkban volt püspök, majd 2001-ben került Washington érseki székébe. Idős kora miatt nyugalomba vonult, de még igen aktív volt a pedofíliával vádolt papok védelmében az Egyesült Államokban.

Timothy Dolan, New York érseke nemrég értesítette a pápát arról, hogy vizsgálat folyt Theodore McCarrick ellen. A vizsgálat megállapította a szexuális zaklatás tényét egy 45 évvel ezelőtti üggyel kapcsolatban.

Az áldozat az eset idején fiatalkorú volt.

Ezt követően a pápa felkérte a kardinálist: ne misézzen többet. Most a bíboros lemondó levele kapcsán a Vatikán tudatta Ferenc pápa döntését: azt javasolta a bíborosnak, hogy a világtól elvonulva imádkozzon bűnbocsánatért, s így várja azt, hogy az egyházi bíróság döntést hozzon az ügyében.

Theodore McCarrick tehát a jövőben nem vehet részt a bíborosok tanácskozásán Rómában. Szavazati joga már különben sem volt, mert ezt minden bíboros elveszíti nyolcvan éves korában. A bíborosi kollégium 120 tagú. Ők választják a pápát. Ferenc pápa már elmúlt 80 éves, ezért minden változás a bíborosi kollégiumban fontos lehet.

A nyolcvan feletti bíborosok általában akkor is nagy tekintélynek örvendenek, ha már nem szavazhatnak.

Theodorore McCarrick pedig az USA katolikus egyházának egyik legfontosabb vezetője volt. Távozása ezért nagy hatással lehet mind a római katolikus egyházra az Egyesült Államokban, mind pedig a pápaválasztó bíborosi kollégiumra Rómában.

Lepleződött az orosz kémnő washingtoni tartótisztje

0

Marija Butyina együtt ebédelt Oleg Zsiganovval, az Orosz Kulturális Intézet igazgatójával. Erről fényképe van az FBI-nak, amely már régóta gyanította, hogy Oleg Zsiganov kém – diplomata státusban.

A 29 éves Marija Butyina jelenleg előzetesben ül egy washingtoni börtönben, de szeretne szabadlábra kerülni. Az ügyész attól tart, hogyha szabadlábra kerül, akkor hamarosan eltűnik, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy maradjon őrizetben. A bírónő az ügyésznek adott igazat.

Az FBI ugyanis tájékoztatta az ügyészséget, hogy

Marija Butyina számítógépe és okostelefonja valóságos aranybánya a kémelhárítás számára.

Most folyik a hatalmas mennyiségű adat feldolgozása, de az máris kiderült, hogy a fiatal kémnő igen hatékonyan látta el a feladatát. Arról, hogy az mi volt, és milyen módszerekkel dolgozott, itt írtunk korábban.

Az Orosz Kulturális Intézetet már azóta kémközpontnak tartja az FBI, hogy Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov megállapodott ennek létrehozásáról 1985-ben. Zajcevet, az előző igazgatót azzal gyanúsította a kémelhárítás, hogy fiatal ügynököket toborzott az Egyesült Államokban. Az ügynököket elkapták, Zajcev pedig a kiutasítás elől hazatért. Moszkvában azt nyilatkozta, hogy továbbra is az orosz-amerikai kulturális kapcsolatok érdekében tevékenykedik. Ettől tartanak Washingtonban is, ahol úgy tudják, hogy a hírszerzés igényt tart a kulturális igazgató tapasztalataira. Ugyanez az eset Zajcev utóda: Oleg Zsiganov 2014-ben érkezett és nemrég utasították ki az Egyesült Államokból. Nem az ifjú kémnő, hanem a Szkripal-ügy miatt.

Az orosz katonai hírszerzés embere valójában kettős ügynök volt, de lebukott. Oroszországban nem végezték ki, mint ahogy ilyenkor szokás, hanem hosszas börtönbüntetésre ítélték. Majd pedig kicserélték azokra az orosz hírszerzőkre, akiket épp ő buktatott le. Ezt követően Nagy-Britanniában élt mindaddig, amíg a Novicsok nevű orosz idegméreggel meg nem támadták őt meg a lányát is.

Mindketten túlélték, de szigorú őrizet alatt állnak Nagy Britanniában.

A feldühödött brit kormány szerint Putyin elnök maga adott utasítást az áruló likvidálására. Ezért csoportosan utasítottak ki orosz diplomatákat Nagy Britanniából. London felkérte NATO szövetségeseit is, hogy kövessék a példát. Így került sor az Orosz Kulturális Intézet igazgatójának kiutasítására az Egyesült Államokból.

Itt tart most az orosz-amerikai kémbotrány. Nem csoda, hogy az amerikai kémelhárítás egyik ásza majdnem leesett a székről – élő adásban a televízióban – amikor Trump közölte: ő elhiszi Putyinnak, hogy nem avatkoztak bele az amerikai elnökválasztásba. Később Trump visszakozott. John Bolton, a nemzetbiztonsági tanácsadó közölte: Putyinnak ugyan van érvényes meghívása Washingtonba, de csak jövőre. Addig talán lezárul a vizsgálat Trump orosz kapcsolatait illetően.

Egy fenékkel több lovat

Orbán Viktor Illúziónak minősítette, hogy a kereszténydemokrácia liberális lehet, szerinte az ab ovo illiberális – írja a Der Standard: az ő szemében a kereszténydemokrácia nyíltan klerikális, autoriter és nacionalista, vagyis olyan, mint a Fidesz.

Orbán Viktor cseppet sem meglepő módon a jól bevált receptet kívánja alkalmazni a jövő évi EP-választásokon is, mármint hogy uszít a migránsok és a brüsszeli elit ellen. A miniszterelnök Magyarországon minden választást megnyert, az ő kezében van minden hatalmi pozíció, de most már az egész földrészen babérokra vágyik. Tusványoson azt fejtegette a jobboldali populista, hogy az európai elit csődöt mondott, mert nem tudta megvédeni a kontinenst a bevándorlástól. A világot ezúttal is igencsak elnagyoltan barátokra és ellenségekre osztotta. Az egyik oldalon vannak az EU irányítói, akik szerinte azonosak a 68-as élgárdával. A liberális demokráciát képviselik és Soros állítólagos tervét viszik keresztül. Utóbbi, amely valójában nem más, mint összeesküvés elméleti hallucináció, szerinte azt célozza meg, sok millió muzulmán migránssal árassza el Európát, mert el akarja rabolni a földrész keresztény és nemzeti identitását. Velük szemben áll az Orbán-féle 90-es nemzedék.

A Fidesz ugyan a konzervatív Európai Néppárt tagja, ám Orbán hangvétele már jó ideje nagyon is az FPÖ, az AfD és a szélsőséges alt-right mozgalom megnyilvánulásaira emlékeztet. Nagy feszültség kíséri, hogy a politikus kiválik-e magától az EPP-ből és csatlakozik-e a Le Pen és Salvini-féle európai jobboldali populistákhoz, illetve a Bannon által újonnan alapított „Mozgalomhoz”. Tusványoson nem adott ehhez semmiféle kapaszkodót. A tagság mindenesetre sok előnnyel jár számára, mert a németek által dominált pártcsalád már sokszor megvédte, amikor az európai intézményei megpróbálták elítélni, illetve megbüntetni tekintélyelvű és korrupt politikája miatt. Orbán amúgy nagy játékos, akinek nem probléma, hogy egy fenékkel több lovat is megüljön. Tusványoson kioktatta Merkelt és az európai jobboldali pártszövetségeseket. Illúziónak minősítette, hogy a kereszténydemokrácia liberális lehet, szerinte az ab ovo illiberális. Az ő szemében a kereszténydemokrácia nyíltan klerikális, autoriter és nacionalista, vagyis olyan, mint a Fidesz.

Standard/Szelestey Lajos

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK