Kezdőlap Világ Oldal 403

Világ

A Putyin-ügynök Trump-támogató milliárdos

0

Szerepet játszhatott Donald Trump megválasztásában a szovjetunióbeli, amerikai állampolgárságot szerzett Simon Kukes – írja a londoni The Guardian, amely rámutat: a milliárdos azok közé az orosz-amerikaiak közé tartozik, akik a Kreml megbízásából aktívan támogatták Trump kampányát.

A lap exkluzív cikkében azt állítja: Kukest Putyin egyik bizalmas híve, Oroszország korábbi oslói nagykövete, Vjacseszlav Pavlovszkij egyenesen a Kremlből irányította. A Guardian megszerezte a kettejük közötti 2016-os levélváltás egy részét. Ebből kiderül: az oroszok nagyon aktívak lehettek Trump vetélytársának, Hillary Clintonnak a lejáratásában.

Ifjabb Donald Trump, Jared Kushner, Trump veje és Paul Manafort, kampánymenedzser a Trump-toronyban tanácskoztak arról, miképp lehetne besározni a demokrata párti elnökjelöltet. Pár nappal ezután Kukes 273 ezer dollárt adott Trump választási alapjának. Fennáll a gyanú, hogy az oroszok segítettek feltörni Hillary Clinton levelezői rendszerének a védelmét, ezzel gyengítve esélyeit az elnökválasztáson.

Robert Mueller különleges ügyész vallomástételre szólította fel Kukest, aki azonban visszautasította ezt, mondván: semmit sem tud az ügyről.

Most talán a levélváltást olvasva Robert Mueller a korábbinál aktívabban faggatja Simon Kukest – véli a The Guardian, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdag orosz-amerikaiak köre nyilvánvalóan nagy szerepet játszott Trump választási kampányában. Pélsául Len Blavatnik 133 ezer dollárt adott a választási kampányra, majd egymillió dollárt Trump beiktatása napján. Len Blavatnik és Simon Kukes egyébként jól ismerik egymást. Amikor Putyin parancsot adott Mihail Hodorkovszkij megsemmisítésére, akkor ők vették át a Yukosz olajcég irányítását Moszkvában. A céget megszerezte az állam, Hodorkovszkij pedig jó pár évre Szibériába került, s csak néhány nyugati nagyhatalom erőteljes tiltakozását követően bocsátották szabadon sokéves börtönbüntetés után.

Kukes 1946-ban született a Szovjetunióban, ahonnan 1977-ben távozott és kezdett új életet az Egyesült Államokban, ahol megszerezte az állampolgárságot is. Az olajiparban töltött be egyre fontosabb tisztségeket. A Szovjetunió szétesése után egyre gyakrabban tért haza, majd pedig 1996-ban vissza is költözött. Nincs amerikai lakcímem – mondogatta akkoriban. Vagyonát ekkor alapozta meg.

Később, vélhetően Vlagyimir Putyin megbízásából visszatért az Egyesült Államokba.

Különösen aktív volt 2016-ban, amikor bejátszotta magát Trump kampánycsapatába, olyannyira, hogy az akkor még barátnője, azóta már felesége közös fotót készített Donald Trumppal, mégpedig kettesben. A leendő amerikai elnök és Szvetlana Sztanovkina orosz állampolgár fotóját a büszke Simon Kukes hazaküldte Kremlbeli barátjának, Vjacseszlav Pavlovszkijnak. Novemberig tartott az intenzív levélváltás Kukes  és Pavlovszkij között. Amikor novemberben Donald Trumpot az USA elnökévé választották, Putyin bizalmasa levélben gratulált Kukesnak („Gratulálok Szemjon!” – írta).

Kuciak-gyilkosság: szlovákiai magyar az elkövetők között?

0

A letartóztatott személyek egyike állítólag Sz. Tamás, aki korábban nyomozóként dolgozott a komáromi rendőrségen, és egy tengerjáró teherhajó biztonsági szolgálatánál is alkalmazásban lehetett. A másik gyanúsított neve (Miroslav M.) megegyezik annak a férfinak a nevével, aki 2013 januárjáig a szlovák hadseregnél volt hivatásos katona. Ő állítólag Sz. Tamás unokatestvére.

Csütörtök hajnalban a szlovák rendőrségnek sikerült letartóztatnia azokat a személyeket, akiket Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával gyanúsítanak. A Gútán végrehajtott razzia során egy volt rendőrt és vélhetőleg egy volt katonát is letartóztattak.

Összesen nyolc személy került tegnap rendőrkézre a gútai razzia során. A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kommandósai hatalmas erőbevetéssel bonyolították le az akciót, a gyanúsítottak házához több tucat gépkocsival érkeztek, az akció során két rendőrségi helikoptert is használtak. A gyanúsítottak felkutatásában állítólag sokat segítettek azok a felvételek, amelyeket egy amerikai műhold készített véletlenszerűen a gyilkosság napján.

A letartóztatott személyek egyike állítólag Sz. Tamás, aki korábban nyomozóként dolgozott a komáromi rendőrségen, és egy tengerjáró teherhajó biztonsági szolgálatánál is alkalmazásban lehetett. A másik gyanúsított neve (Miroslav M.) megegyezik annak a férfinak a nevével, aki 2013 januárjáig a szlovák hadseregnél volt hivatásos katona. Ő állítólag Sz. Tamás unokatestvére. További három letartóztatott monogramját tudta meg az aktuality.sk: K. J., R. M., T. A. Annyi még kiszivárgott rendőrségi körökből, hogy a tegnap letartóztatottak között van minden bizonnyal a kettős gyilkosság elkövetője, és azok, akik a helyszínen segítettek neki. A megrendelő vagy megrendelők kiléte egyelőre ismeretlen.

Lucia Kurilovská, a Rendőr-akadémia rektora szerint a nyomozóknak a letartóztatástól számítva 48 órájuk van arra, hogy kérvényezzék a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Gútán három helyszínen csaptak le csütörtök hajnalban a kommandósok, a Harcsa, az Erdő és a Laco Novomeský utcákban. Sz. Tamás szüleinek háza a Harcsa utcában áll, ahol a rendőrség szakértői egész nap házkutatást tartottak. A gyanúsítottat csak délután négy órakor szállították el a helyszínről. A férfi állítólag korábban nyomozóként dolgozott a rendőrségnél Komáromban. A Facebook közösségi portálon található profilja arról tanúskodik, hogy az Európai Biztonsági Akadémia (ESA) magántestőröknek szolgáló kiképzését is elvégezte Lengyelországban. Ezt a kéthetes intenzív tanfolyamot olyan személyeknek ajánlják, akik VIP-ügyfelek védelmével szeretnének foglalkozni. „Az intenzív kurzus legfontosabb célja, hogy az illető elsajátítson a személyvédelemhez szükséges minden gyakorlati és elméleti ismeretet” – olvasható az ügynökség honlapján.

Akik sikeresen elvégeznek ilyen tanfolyamot, rendszerint gazdag emberek, menedzserek, üzletemberek testőrségében kapnak állást, klienseiknek nemcsak munkájuk során, hanem a szabadidejükben is védelmet nyújtanak. Az ügynökség egyébként olyan fegyveres biztonsági szolgálatok tagjainak is szervez képzéseket és gyakorlatokat, akik a teherhajók személyzetét védik a kalóztámadások ellen. Nem kizárt, hogy Sz. Tamás is ilyen hajón dolgozott, a Facebook-oldalán közzétett képeken ilyen hajón pózol fegyverrel a kezében az Arab-tengeren. Azt, hogy hajón dolgozott időközben több gútai lakos is igazolta.

Az ESA tevékenységére egyébként nemrég a Bellingcat oknyomozó szerver is felfigyelt. Állítólag a jobboldali szélsőséges szervezeteket tömörítő Azov ukrán önkéntes ezred tagjai is ennél az ügynökségnél kaptak többször kiképzést Lengyelországban.

(Új Szó)

Merkel ezt is túléli?

A német társadalmat sokkal erősebb kohézió tartja össze annál, hogy a kormánykoalíció CDU/CSU pártfrakciójának vezető cseréje veszélyeztetné a kormány stabilitását és Angela Merkel kancellár pozícióját – vélekedett Horváth István közgazdász, diplomata, többszörös nagykövet és jelentős német gazdasági kapcsolatokkal rendelkező politikus, akit a német belpolitikában kialakult helyzetről és lehetséges európai következményeiről kérdeztünk.

 

A német politika, különösen a második világháború utáni helyzetre való tekintettel, sok vonatkozásában más, mint az Európai Unió legtöbb országában – hangsúlyozta Horváth István. Indoklásul utalt arra, hogy a kettéosztott Németország, a győztes nagyhatalmak, az USA és a Szovjetunió frontvonalába tartozott, s emiatt sajátos kulcs-szerepet töltött be.

Nem szabad elfelejteni – figyelmeztetett a történelmi tényekre -, hogy a NATO 1979. decemberében hozott, úgynevezett „kettős határozata értelmében” – amit egyébként Németország, az akkori kancellár, Helmut Schmidt kezdeményezett – az NSZK területén az amerikai Pershing rakéták, az NDK-ban az SS- 20-as nukleáris töltetű szovjet rakéták egymással szemben álltak. Ha ott kitör a háború, mind a két Németország megsemmisül. Németországnak tehát a második világháború utáni időkben, de még az egyesülés után is, nagyon sok vesztenivalója volt. Ennek következtében a társadalmi gondolkodás egészen másként alakult, mint mondjuk Svédországban, vagy akár Hollandiában.

A német társadalom erőteljesebb, racionálisabb és felelősebb, és sokkal erősebb kohézió tartja össze

annál, hogy egy médiában felröppentett kérdés veszélyeztetné a kormánykoalíciót és Angela Merkel kancellári pozícióját.

Bukik-e  a kancellár asszony vagy nem? – az ilyen típusú a dramatizált kérdéseken mosolyogni szoktam. Kétségtelen, hogy vannak belső politikai harcok, de ezek nem olyanok, hogy következményként az ország belső politikai stabilitását veszélyeztető lépésekre kerülne sor. Angela Merkel nagyon sok ilyen krízist kibírt, kezelt és túlélt már – fogalmazott. Majd így folytatta:

Nem tartozom azok közé, akik Angela Merkel német kancellár politikai pályafutását megkérdőjelezik.

Nem gondolom, hogy a mostani helyzetben azért, mert a hozzá közel álló Volker Kauder helyett Ralph Brinkhaus lett a CDU/CSU parlamenti frakcióvezetője, már koalíciós válságról kellene beszélni és a pozícióvesztését komolyan kellene latolgatni – mondta.  Azt elismerte, hogy az utóbbi időben sok kritika éri Angela Merkelt, aki a bírálatok egy részének jogosságát el is ismeri, sőt, képes elnézést kérni.

De ennél sokkal fontosabb, hogy azoknak, akik vele szemben a kritikát megfogalmazzák, nincs receptjük a helyzet megoldására – mutatott rá.

Éppen ezért a szélsőjobboldali AfD megerősödését Horváth István nem tartja olyan drámainak, mint ahogy ezt bizonyos véleményformáló szerzők és források megfogalmazzák.

A bevándorlás ellenes párt nem rendelkezik olyan programmal, sem politikailag, sem gazdaságilag, sem ideológiailag – amellyel a német közvéleményt érdemben befolyásolni tudná. Szerinte a pártnak nincs esélye arra, hogy bárkivel koalícióban, kormányt tudna alakítani.

A választóknak nem tud mást nyújtani, csak a CDU-CSU koalíció politikájának tagadását, populista módon megragadja migrációs válságot, és kiemeli az ebből eredő problémákat. Erre azonban Németországban nem lehet építeni – állította. Magyarázatként Ausztria példáját hozta fel, ahol a Szabadság párt ellenzékben kritikus és harcias Európa ellenes választási kampányt folytatott, most pedig csak időnként és diszkréten hirdeti az eszméit. Ausztria pedig – a Kurz kancellár vezette koalícióval – változatlanul az egyik legerősebb szövetségese az Európai Uniónak.  Nyilván Németországban is vannak bizonyos körök, amelyeknek érdekében áll, hogy a migráns-kérdést helyezzék a választási propaganda középpontjába. Ha emiatt lassabban is, de a németek előbb-meg fogják emészteni a migránsokkal kapcsolatos helyzetet. A politikai vezetés közben nagy erőkkel dolgozik a háttérben a bevándorlók megszűrésének módszerein. Már ma is működik, hogy aki nem felel meg a feltételeknek, nem fogadják be. Ugyanakkor sokat tesznek az integráció érdekében is.

A sajtó keveset beszél arról, hogy Németország az integrációs programok keretében az elmúlt egy-másfél év alatt mintegy 300 ezer bevándorlót képezett ki és állított munkába.

Horváth István szerint a Németország elleni propaganda gyakran hivatkozik a bevándorlással megnövekvő bűnözésre és a terrorveszélyre. A statisztikák azonban nem igazolják ezt: az egy főre jutó bűncselekmények száma nem magasabb a bevándorlók között, mint a fehér lakosság körében, és nem bizonyítható a 2015 előtti helyzethez képest a terrorveszély növekedése sem. Mindebből az következik, hogy nem szabad túldramatizálni és túldimenzionálni a németországi helyzetet,

semmi alapja nincs a „király- vagy kancellár-buktatásnak”.

Merkel és a francia elnök, Macron, az úgynevezett „mag-országok” és számos kisebb tagállam támogatását is élvezve, egyértelműen modern Európát, és a modernizációt elősegítő változásokat akarnak. Ebben maximálisan elkötelezett a két európai vezető, ennek érdekében „szent szövetséget” is kötöttek. Valószínűleg számíthatnak majd Manfred Weber támogatására is, ha Junkers mandátumának lejárta után őt választják meg erre a meghatározó posztra. Az sem titok, hogy az Európai Bizottság elnökjelöltje Merkel emberének számít.

Megkérdeztük, hogy esélyest lát-e az Európai Néppárt jobbra tolódására, vagy ketté szakadására? Horváth István véleménye szerint nem valószínű, hogy az EU-ban a következő EP választás olyan jobbra tolódást hozna, hogy az erőviszonyok alapvetően megváltozzanak, és ez zavarokat okozzon az európai politikai egyensúlyban. Úgy vélte, hogy a demokratikus konzervatív erők befolyása megmarad, beleértve a Néppártot is.

Az Európai Unió széteséséhez senkinek semmilyen érdeke nem fűződik! – szögezte le. Hatalmas károkat okozna, még azoknak is, akik esetleg a kilépés gondolatával foglalkoznak.

Képzeljük el, mi történne, ha például most az egyik leghangosabb euroszkeptikus Olaszország kilépne az unióból. Az egész gazdasága pillanatok alatt összeomlana. Arra a felvetésre, hogy sokak szerint Orbán Viktor is arra „játszik”, hogy Magyarországot kivezesse az EU-ból, a volt nagykövet kijelentette: nem osztja ezt a véleményt. Európának szüksége van  Magyarországra, és Magyarországnak az Európai Unióra.

Csökken a terrorakciók száma

0

Miközben a magyar kormánymédia – egyébként az európai (szélső)jobb általában – előszeretettel nagyítja fel a leselkedő terrorveszélyt, kihegyezve azt  migrációra, az adatok azt mutatják, egyre kevesebb a terrorakció és – szerencsére – mind kevesebb a halálos áldozatok száma is.

Immár harmadik éve töretlenül csökkent a világban a terrorcselekmények száma – derül ki az USA Külügyminisztériumának múlt héten kiadott jelentéséből. Eszerint tavaly mintegy 8600 terrortámadást volt, ami durván negyedével kevesebb, mint egy évvel korábban.

A terrorakciók halálos áldozatainak a száma is csökkent: tavaly 18 753 volt, ezek 70 százaléka pedig öt országban következett be: Afganisztánban, Irakban, Nigériában, Szomáliában és Szíriában.

Forrás: https://infographic.statista.com/normal/chartoftheday_15576_terror_attacks_drop_worldwide_n.jpg

 

A koalíció merkeli ereje

Angela Merkel nincs akkora bajban, mint azt sok magyar olvasó szeretné. Kormányválság van, pontosabban a nagykoalíció került veszélybe. Szinte pont egy éve (2017. szeptember 24) volt a német parlamenti választás, mely a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es megalapítása óta a demokratikus parlamenti pártok legrosszabb eredményét hozta. A legnagyobb meglepetést a néhány hónappal korábban párttá alakult migráns-ellenes mozgalom, az Alternatíva Németországért (AfD) bejutása a berlini parlamentbe (Bundestag) volt, méghozzá 12,6 százalékos eredménnyel. Az első reakciók: valójában nem a többi pártoktól csábították el a szavazókat, hanem olyan szavazók jelentek meg, akik eddig nem vettek részt a választásokon.
A parlamentáris pártok már a 2017-es választás előtt jelezték, hogy nem hajlandók ezzel a szélsőséges alakulattal koalícióra lépni. Épp úgy elzárkóztak az kormányzási együttműködéstől, mint a kommunista (NDK) utódpártnak tartott Baloldaltól (die Linke). Ez tavaly ősszel nehéz helyzetbe hozta a kormányzásra engedélyt kapott addigi kancellár asszonyt, Angela Merkelt (CDU). Félévig tartott, míg egyezségre tudott jutni a csúfos vereséget szenvedett szociáldemokratákkal (SPD), amiben segítségére volt addigi külügyminisztere, a jelenlegi államelnök Frank-Walter Steinmeier (SPD). A megegyezés, a nagykoalíció megalakulása borítékolható volt, mert a német választók szerint a német gazdaság nem engedhet meg egy újabb választást, hiszen az nemcsak rengeteg (felesleges) pénzkidobást jelent, de az újabb kampány vagy másfél hónappal meghosszabbítja a kilátástalan tétlenséget, azaz a cégek, vállalatok nem tudnak tervezni, hiszen nincs költségvetés, hiányoznak az adótörvények, a kedvezmények, a szigorítások, azaz a gazdasági élet mozgató elemei.
Végül, Merkelnek idén (2018) márciusra sikerült fedél alá hozni a klasszikus (CDU/CSU + SPD) nagykoalíciót. A kancellár asszony eddig nagyon ügyesen kormányzott, vagy inkább lavírozott a koalíciós partnerek között. Napjainkra azonban nem csak a baloldallal, a szociáldemokratákkal (SPD), kell megküzdenie, hanem a testvérpárttal, a keresztényszociálisokkal (CSU) is. Horst Seehofer a bajor testvérpárt elnöke, és egyben a Merkel kormány belügyminisztere. Történelmi tény: a konzervatív, katolikus bajorok mindig is külön utas politikát és gondolkodást képviseltek. Furcsa nyelvjárásuk (akcentusuk) biztosítja, hogy sohasem lesz bajor kancellárja Németországnak. Ezt megpróbálta a modern idők legnagyobb bajorja, a keresztényszociális Franz-Josef Strauss (FJS) is, akinek be kellett látnia, hogy csak Bajorországban tud érvényesülni, de ott nagyon. Az NSZK többi része (különösen az északiak) képtelen elfogadni egy „déli” vezetést. Így állami, szövetségi szinten Seehofer is esélytelen.
Merkelnek, pedig nincs alternatívája. Még nem született meg. Vagy, ha igen, még nem lépett a színre. Az első komoly esélyt a hamarosan esedékes bajor és hesseni tartományi választások hozhatják. Már rebesgetnek neveket, sőt Berlinben már azt is kérdezik, hogy „ezt (a merkeli politikát) meddig lehet még csinálni?” A válasz egyértelmű: rövidtávon senki sem tervezi a kancellár asszony megbuktatását. Viszont az „uniós pártok” (CDU/CSU) veresége új helyzetet teremtene. Olyannyira, hogy sokan kizártnak tartják Merkel újraválasztását a CDU következő kongresszusán. A kancellár asszony párton belüli ellenfelei kivárnak, ill. várják a megfelelő pillanatot, ami csak a két őszi tartományi választás utánra várható, ill. következhet be. Ergo, a nagykoalíció továbbra is fenn fog állni, maradni.
Habár a legutóbbi közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 58 százaléka elégedetlen a nagykoalícióval, 54 százalék pedig Angela Merkellel. A közhangulatra jellemző, hogy a megkérdezettek 56 százaléka nem bízik a jelenlegi kormányzás fennmaradásában a parlamenti ciklus végéig. Ilyen rossz eredményt csak Trump elnöknél tapasztalt eddig a Szabadvilág.  Ez azért is érdekes, mert jelenleg mindkét ország (USA, Németország) gazdasága szárnyal.
Politikai (szélső)„jobbra” tolódás Németországban szinte kizárt dolog, mivel a parlamenti pártok (legalábbis eddig) nem hajlandók a szélsőségesekkel (die Linke, AfD) koalícióra lépni. Ez a nagykoalíció igazi összetartó (merkeli) ereje.

Stephen Elekes

Orbán átadta a Délvidék Sportakadémiát

0

A magyar miniszterelnök beszédet is mondott Topolyán és a sportot, illetve a magyar-szerb barátságot méltatta. A fociakadémia 3 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.

A helyi sajtóból értesültünk, hogy a modern kor követelményeinek minden szempontból megfelelő sportközpont a kollégisták első generációjának a második otthona lesz, de a helyi, illetve a közeli településeken lakó sportolók is itt edzenek majd. Zsemberi János, a TSC (Topolyai Sport Club) elnöke, egyben az Akadémia kiépítésének koordinátora elmondta, hogy a TSC Labdarúgó Akadémiája, pontosabban a hozzá tartozó hatalmas és modern épületkomplexum, a kollégiumi résszel, segédpályákkal, edzőtermekkel, étkezdével és egyéb kiegészítőkkel együtt, Magyarország Kormányának a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül nyújtott támogatásából épült.

 

Közel-Kelet: folytatódik a háború

0

Oroszország S 300-as rakétavédelmi rendszerrel látja el Szíriát – jelentette be személyesen Putyin elnök. Azt követően döntött így, hogy a szír légvédelem tévedésből lelőtt egy orosz harci gépet fedélzetén 15 emberrel.

Szíria természetesen bocsánatot kért szövetségesétől és közölte, hogy a támadó izraeli gépeket akarták lelőni, de azok elrejtőztek az orosz gép mögött. Izrael is sietett bocsánatot kérni, de természetesen a szír légvédelmet tette felelőssé a baleset miatt. Korábban Netanjahu miniszterelnök kérte Putyint, hogy ne szállítsa le az S 300-as rakétavédelmi rendszert Szíriának. Putyin akkor teljesítette Netanjahu kérését, mondván: Szíriában nincs szükség erre a korszerű rendszerre. Most megváltoztatta a véleményét: Szíria olyan új orosz rakétavédelmi rendszert kap, amely nem téveszti össze az orosz gépet az izraelivel. Ráadásul az új rendszert egy ideig orosz tisztek kezelik majd Szíriában.

Az izraeli válasz sem késik: továbbra is támadjuk az iráni célpontokat Szíriában, mondta Benjamin Netanjahu, miután hírt kapott Putyin döntéséről.

Izrael nem hajlandó elfogadni, hogy Irán katonailag berendezkedik Szíriában.

Ezért a légierő rendszeresen támadja a feltételezett iráni célpontokat. Csakhogy a szír légvédelem minden izraeli célpontra lő, amely megsérti a légteret. Az új orosz rakétavédelmi rendszer nemcsak az izraeli támadók sebezhetőségét növeli meg, de annak a kockázatát is, hogy Izrael és Oroszország szembekerül egymással katonailag Szíriában.

Eddig Izrael előre értesítette az oroszokat a várható támadásokról nehogy összeütközésre kerüljön sor. Mi lesz ezután, ha orosz tisztek irányítják Szíria rakétavédelmét? Netanjahu erről nem nyilatkozott, de megerősítette, hogy

Iránt továbbra is első számú ellenségüknek tekintik

és mindent megtesznek a gyengítése érdekében, Szíriában és másutt is.

Ez finom célzás arra, hogy Izrael arra kapacitálja Donald Trumpot: indítson megelőző támadást Irán ellen. Erről a tábornokok lebeszélik Trumpot Washingtonban, de az amerikai elnök legutóbb igen harciasan nyilatkozott Iránnal kapcsolatban az ENSZ közgyűlésben.

Erdogan pénzért megy Németországba

0

Háromnapos hivatalos államfői látogatást tesz Németországban Erdogan török elnök, akinek a viszonya pocsék a németekkel és személyesen Angela Merkel kancellárral. De hát szükség törvényt bont: Erdogan összeveszett az Egyesült Államokkal és nem áll jól a Közel-Keleten sem, ahol régi ellenfele, Aszad elnök megerősítette a pozíciót Szíriában.

Ezért az Európai Unió és Németország felértékelődött a török államfő szemében, pedig korábban Hitlerhez hasonlította Angela Merkel kancellárt. A látogatás kezdete előtt a befolyásos Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott : új lapot kíván nyitni Törökország és Németország kapcsolataiban.

Németországban több mint hárommillió török él, a többségük Erdoganra szavazott a választásokon.

Ez mindenképp el kell, hogy gondolkoztassa a németeket. A másik fő probléma a menekültkérdés.

Törökország több pénzt kér

Erdogan szembekerült az Egyesült Államokkal, és emiatt a török líra mélyrepülésbe kezdett. A válság elkerülésére a török elnök kénytelen volt az egekbe emelni a banki kamatlábat, melyet korábban szentnek és sérthetetlennek nevezett. Törökországnak érvényes szerződése van az Európai Unióval, melyet annak idején Angela Merkel tárgyalt meg Erdogannal. Eszerint az Európai Unió 3 milliárd eurót fizet évente Ankarának azért, hogy még egy olyan menekültinvázió ne következzen be, mint 2015-ben. Akkor több mint egymillió menekült érkezett Törökországból az Európai Unióba – a javarészük Németországba.

Erdogan most azt szeretné elérni, hogy az EU fizessen többet a krízis elhárítása érdekében.

Berlinben tisztában vannak Törökország nehéz helyzetével, csakhogy úgy gondolják, hogy amennyiben gazdaságilag összeomlik Törökország, akkor annak a levét az EU és mindenekelőtt Németország ihatja meg.

A 880 milliárd dolláros GDP gazdasági nagyhatalommá teszi Törökországot, melynek lakossága körülbelül ugyanakkora, mint Németországé (82 millió). A németek üzletileg érdekeltek abban, hogy Erdogan autokrata rendszere ne omoljon össze. Már csak azért sem, mert akkor újabb menedékkérők indulhatnának meg Törökországból Európa felé. Jelenleg csaknem 5 millió menekült él törökországi táborokban, vagyis a feszültség távolról sem enyhült. Van tehát miről tárgyalnia Berlinben Erdogannak, aki a választási kampány idején Németországban élő török futballsztárokkal fényképeztette magát, hogy megmutassa befolyását a 3 milliós németországi török közösségre.

Az oknyomozó újságíró gyilkosait vették őrizetbe?

0

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség ma reggel erőszakos bűncselekmény elkövetésével vádolt személyeket vett őrizetbe. A TASR hírügynökség információi szerint az akció összefügg Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával.

Jelenleg a házkutatások zajlanak. A rendőrség későbbre ígért konkrét információkat.

A Dennik N információi szerint nyolc embert vettek őrizetbe. Köztük van a gyilkosság elkövetője is. A többiek a végrehajtásban segítettek.

A napilap szerint a rendőrségi akcióra Dél-Szlovákiában került sor.

Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát február 21-én gyilkolták meg Nagymácsédon.

Mit is ad át Orbán Viktor Topolyán?

Az organikus építészet (bármit jelentsen is ez) irányelvei szerint épült, impozáns főépületet és mellette egy füves, egy kombinált és két műfüves pályát. Legalábbis így számolt be a közelgő jeles eseményről Magyar Szó napilap, amely a Fidesz vajdasági tagozatának, a Vajdasági Magyar Szövetségnek a lapja, körülbelül olyan szerkesztési irányelvekkel, mint a Magyar Idők.

A mai dzsembori érzelmi felvezetéseként a lap megállapítja, hogy a topolyai TSC Labdarúgó Akadémia korszerű épületegyüttese a magyar nemzetpolitika irányváltásának tárgyi bizonyítéka…

A Magyar Szó konkrétan nem említi, hogy mennyibe került a magyarországi adófizetőknek a nemzetpolitika eme szegmense, de hát ez egyáltalán nem titok: a magyar kormány 2016 decemberében döntött a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárdos támogatásáról.

De nézzük csak mire költötték a pénzt.

„A modern kor követelményeinek minden szempontból megfelelő sportközpont a kollégisták első generációjának a második otthona lesz, de a helyi, illetve a közeli településeken lakó sportolók is itt edzenek majd. Zsemberi János, a TSC elnöke, egyben az Akadémia kiépítésének koordinátora elmondta, hogy a TSC Labdarúgó Akadémiája, pontosabban a hozzá tartozó hatalmas és modern épületkomplexum, a kollégiumi résszel, segédpályákkal, edzőtermekkel, étkezdével és egyéb kiegészítőkkel együtt, Magyarország Kormányának a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül nyújtott támogatásából épült.”

Zsemberiről azt kell tudni, hogy a Vajdaság egyik legismertebb magyar származású oligarchája, aki a kábeltelevíziózással szedte meg magát. Orbán Viktorral egy Árok Ferenc nevű veterán sportújságíró (állandó véleményrovata van a Magyar Szóban) és fociedző (Ausztrália) közvetítésével került kapcsolatban.

A magyarországi pénzből állítólag arra is futotta, hogy a környező és távolabbi településeken Bajsán, Bácskossuthfalván, Péterrévén, Temerinben, Szenttamáson és nem utolsósorban Zentán is felújították a sportlétesítményeket.

Ez utóbbi város stadionjában a melléképületeket, a vizes csomópontot és a keleti lelátót is kibővítették, újjáépítették. Az új topolyai stadion elkészültéig a TSC első ligás csapata Zentán játssza hazai bajnoki mérkőzéseit. Az első ligás minősítés stimmel, azzal, hogy az igazi nagy csapatok a szuperligában játszanak.

A csütörtöki megnyitót követően – írja a Magyar Szó -, amikor Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepélyesen átadja rendeltetésének az akadémiai komplexumot, sor kerül egy U–14-es torna bronzmeccsére, majd a döntőjére is. A tornán a Puskás Akadémia, a Ferencváros, a Partizan, a Vojvodina, a dunaszerdahelyi DAC, a Csíkszereda, az eszéki Osijek csapata (Mészáros Lőrinc tulajdona) és természetesen a TSC korosztályos gárdája lép fel. A győztesnek járó serleget is a miniszterelnök adja majd át. A megnyitón a magyar és a szerb labdarúgó-szövetségek küldöttségei mellett jelen lesznek a montenegrói, erdélyi, romániai, horvátországi, szlovákiai és a régió más országainak küldöttségei is.

Az új létesítmény több tucat munkahelyet is teremt:

„az Akadémián pályakarbantartók, szakácsok, valamint egyéb segédszemélyzet biztosítja a zavartalan munkát, így több tíz munkahely létrejöttéről beszélhetünk”.

Topolya épül, szépül

„Az Akadémia négy segédpályája közül az egyiket úgy építették, hogy át tudják alakítani fedetté, így a téli időszakban is kényelmes körülmények között edzhetnek a fiatalok. Megkezdték a városi stadion bontását is, melynek helyére új, az UEFA szabványainak is megfelelő, korszerű objektumot építenek. A multifunkcionális objektum több sportágnak is helyet ad majd, a tervek szerint például az asztaliteniszezők is itt fogják játszani mérkőzéseiket.”

Tegyük hozzá a sok hozsannához, hogy a jobb napokat is látott, VMSZ-es vezetésű városban úgy tűnik, nem a vendéglátás a prioritás, hiszen még egy szállója sincs. Majd holnaptól.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK