Milyen érzésekkel térnek vissza fényűző életükbe a gazdagok, miután egy hétre alámerültek a szegénység bugyraiba? Milyen élményekkel mennek haza szerény hajlékaikba azok a szegények, akik egy héten át a határtalan jólétet élvezhették? Erre keresi a választ a hetente egyszer jelentkező holland valóság-sorozat, a Kőgazdagok és Csórók. A nem túl fantáziadús cím figyelemre méltó tartalmat rejt.
Hollandiában a szegények és gazdagok között óriási a különbség. A hollandok 10 százaléka él létminimumon, ezek a családok 75-110 euróval kénytelenek gazdálkodni hetente. Szerény jövedelmükből ennyi marad a kötelező fizetni valók (lakhatási költségek, egészségbiztosítás) kifizetése után. Ez édeskevés, ha belegondolunk, hogy a Hollandiában általánosnak mondható 2-3 gyermekes családokról van szó. A leggazdagabbak körében azonban ez az összeg legkevesebb 1400, de akár 2500 euro is lehet! A sorozat szereplői –
adásonként egy-egy gazdag és szegény család – azt vállalják, hogy egy hétre otthont, költségvetést, azaz életet cserélnek.
Miközben a sorozat minden egyes adása más, valójában egy kaptafára készül. A műsor elején a családok bemutatkoznak, listát írnak a cserecsaládnak a heti programról, teendőkről, kis dobozkában hátrahagyják a heti büdzsét, becsomagolnak és a produkció autójával elindulnak az ismeretlenbe.
Magyar szemmel az a meghökkentő, hogy nem csak a szegények tárják teljes nevükkel a nézők elé problémáikat.
Őszintén elmondják a kamera előtt, ha munkanélküliek, ha beteg a gyermekük, ha hatalmas adósság terheli őket, netán hitelfizetési gondok miatt elveszítették egyszer már az otthonukat.
A paletta meglehetősen színes, de a hollandiai társadalmi viszonyok ismeretében tipikusnak is mondható.
A gazdagok is teljes névvel mesélik el vagyonosodásuk történetét,
az eközben átélt emberi drámáikat, körbe vezetik a nézőt a palotának is beillő otthonukban. Nincs kitakarva luxusautóik rendszáma, s pontosan lehet tudni, melyik faluban, városban állnak a villáik. Nyugodtan, tiszta lelkiismerettel vállaljak sikeres életüket, nincs félni, rejtegetni valójuk.
A „kölcsön élet”, és a vele járó kölcsön büdzsé minden esetben sokkoló.
A szegények megdöbbennek a kastélyok, villák, a mellettük sorakozó luxusautók látványán, s többnyire könnyek között nyugtázzák, hogy egy héten át bármit megtehetnek, megvehetnek. Már az is szívbemarkoló, mire költik azt a – számukra felfoghatatlanul temérdek – pénzt, ami hirtelen „rájuk szakad”. Mindenekelőtt a szülők a gyerekekre gondolnak, azokat a játékokat, ruhákat veszik meg, amelyekre addig sosem telt. Elvihetik a családot cukrászdába, élményparkba, ahova korábban soha. A legtöbben be is vallják: ez a cél vezette őket, amikor elvállalták a szereplést. De a büdzsébe belefér a fodrász, a manikűr, az új ruha egy elegáns butikból, szerény ékszer, persze, csak ezüstből, vagy egy apró tetoválás, amely örökké emlékezteti őket életük legnagyobb kalandjára.
Majd a gazdag otthonok felfedezésekor következik az újabb sokk. Paloták 25, olykor 54 szobával, 8-10 fürdőszobával. Pazar berendezés, hatalmas úszómedencék, edzőtermek, házi bár, étterem, sokszor mozi, komornyik és pincér várja őket. A hétköznapibb autókat, mint például egy legújabb évjáratú Mustang, maguk is vezethetik, az étkezéseket megrendelésre, a ház saját szakácsa készíti és a személyzet tálalja. A büdzsé kizárólag az extra kiadásokat szolgálja. A programok listáján csupa kellemes időtöltés: spa-kényeztetés, közös programok a cserecsalád barátaival, estélyeken, partikon való részvétel, vacsora valamelyik előkelő étteremben…
Szívükben mégsincs irigység. A csereéletet vakációként fogják fel, s boldogan térnek vissza megszokott környezetükbe,
mert, ahogy mondják, a család a legfontosabb, s a szeretet mindent legyőz. És mindezt komolyan is gondolják.
Mint ahogy nem üres frázis az sem, amit a gazdag családok rendre megfogalmaznak: minden tisztelet azoknak, akik ilyen (értsd: szegény) körülmények között élnek. Mert
számukra megdöbbentő élmény az élelmiszerbankba menni a heti segélycsomagért, a szupermarketben úgy vásárolni, hogy nem a minőséget, hanem az árakat kell nézni,
ráadásul a rendelkezésre álló keretből naponta maguknak főznek, de egy üveg bort sem engedhetnek „lazításként”.
Hogy mennyire komolyan gondoljak a szegény családok iránti megbecsülésüket? Mi sem mutatja jobban, mint hogy sosem költik el még a rendelkezésükre álló szerény összeget sem.
Volt olyan gazdag család, amely a pelenkára szükséges pénzt tette félre, egy másik a pénz egy részéből hozzávalókat vett, süteményeket sütött, majd a helyi piacon eladta, s a bevétellel kibővítette a cserecsalád kasszáját.
Az acéliparból meggazdagodott mágnás, már ismert, sikeres festőművész, kifestette a kerti sufnit, lemázolta kerítést és a szegény család mindhárom gyerekének személyre szóló festményt hagyott hátra.
Persze Hollandia sem az angyalok országa.
Itt is vannak bűnözésből meggazdagodottak, akik nyilvánvalóan sosem lesznek szereplői ennek a sorozatnak.
Miként az a szupermarket- és utazási irodalánc tulajdonosa sem, akik évente egyszer, karácsony táján végigjárja valamennyi üzletét, külföldi rendszámú autóját sofőr vezeti, aki a kocsiban várja, míg ő fitymáló, lenéző tekintettel járatja körbe a szemét azokon a vásárlókon, akiknek a vagyonát köszönheti.
Egyszer egy hasonló műsorsorozatot talán Magyarországon is érdemes volna elindítani. Megmutathatnák, mire költené a havi büdzséjét az a közmunkás családdal „cserélő” miskolci ex-alpolgármester, aki ugyan milliós jövedelmet kasszíroz havonta, de szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy Magyarországon 44 ezer forintból is meglehet élni.
Bemutathatná otthonát a nyilvánosságnak a miniszterelnök „kötélbarátja”, cserélhetne egy roma családdal Hegedűs Zsuzsa a kormányfő egymilliót kereső szegénységi tanácsadója.
Jó pár hétre való műsortippet adhatnánk a stábnak közfigyelemre érdemes hazai prominensek életmódjának bemutatásra, de attól tartunk, kevesen vállalnák, hogy őszintén elmondják a kamera előtt, mivel keresték meg a magánrepülőre, jachtra, palotára való millióikat.
Csóti Klára (SBS6/Steenrijk, straatarm)
