Kezdőlap Világ Oldal 383

Világ

Macron meghátrált – a sárga mellényesek még nem

Befagyasztják a január elsejére meghirdetett energia áremeléseket Franciaországban – közölte a miniszterelnök, aki Macron kérésére felvállalta a válságkezelést. A sárga mellényesek már hetek óta tiltakoztak a tervezett áremelések ellen, de a hétvégén teljesen elfajultak a dolgok. Párizs belvárosában is gyújtogattak, a rendőrség képtelen volt fenntartani a rendet. Ezután döntött úgy a Buenos Aires-ből, a G20 csúcsról hazaérkezett Emmanuel Macron, hogy meghátrál. Lemondta szerbiai látogatását, hogy a héten megállítsa a sárga mellényeseket.

Szombatra újabb nagy tüntetés sorozatot ígérnek a sárga mellényesek

A tiltakozó mozgalom vezérei nem mentek el a miniszterelnökhöz, hogy vele tárgyalják meg a válság megoldásának a lehetőségét. Ezért vállalta fel Franciaország miniszterelnöke az egyoldalú döntést : befagyasztják az áremeléseket, melyek miatt a sárga mellényesek eddig tüntettek. Kérdés, hogy beérik-e ennyivel a sárga mellényesek, akik közül a radikálisabbak Macron lemondását akarják elérni és előrehozott választásokat sürgetnek.

500 millió eurós csomagról van szó

A francia kormány hangsúlyozza: befagyasztják az áremelést, de nem vonják vissza. Annak ugyanis helye van a költségvetésben. A nagy pénzügyi válság óta Franciaország nem képes 3% alá szorítani a költségvetés hiányát. Ezért tervezett áremelést Macron elnök, aki meg kívánja reformálni az egész eurozónát sőt később az Európai Uniót is. Ehhez azonban teljesítenie kell a házifeladatot: egyensúlyba kell hozni a költségvetést. Ennek viszont ára van: népszerűtlen döntéseket kell hozni, melyet a sárga mellényesek kihasználnak. Jelenleg tehát patthelyzet van Franciaországban, mert Macron elnök meghátrált, de a sárga mellényesek még nem…

Hanuka – A német államfő szerint „a zsidó közösség ajándék Németországnak”

0

Egy rabbival együtt gyújtotta meg Európa legmagasabb menoráját Steinmeier német államfő Berlinben. A Hanuka kezdetét jelző ünnepségen Yehuda Teichtal rabbi képviselte a német főváros zsidó közösségét. Németországban megnövekedett az antiszemita bűncselekmények száma és ez aggasztja a zsidó közösséget. Különösen, hogy az ellenzék legerősebb pártja, az Alternative für Deutschland nem határolja el magát az antiszemita megnyilvánulásoktól. Jól látszott ez Chemnitz-ben, ahol a migránsok ellen irányuló akciók során egy zsidó éttermet is megtámadtak.

Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy 80 évvel ezelőtt rendeztek a nácik pogromot a zsidó kisebbség ellen. A Kristályéjszaka egyenesen vezetett a holokauszthoz, amely egész nácik által megszállt Európa zsidóságát érintette. Soha nem feledkezhetünk meg erről – hangsúlyozta Németország államfője.

A Hanuka nyolc napos ünnep annak emlékére, hogy a második jeruzsálemi templom menórája nyolc napig világított annak ellenére, hogy az olaj csak egyetlen egy napra volt elegendő. Németországban különösen ügyelnek arra, hogy a zsidók Fény ünnepét az állam is a maximálisan tiszteletben tartsa. Németországban a zsidó közösség folyamatosan gyarapszik, mert az egykori Szovjetunió területéről sokan ide vándoroltak ki a világ egykor igen népes közösségéből, amely ma már csak a töredéke a réginek.

Az antiszemita gyűlöletbeszéd felélénkült szerte Európában – figyelmeztetett Frank-Walter Steinmeier. A szociáldemokrata államfő hangsúlyozta, hogy ez ellen mindent meg kell tenni – különösen Németországban, ahol ez erkölcsi kötelesség! Sohasem lehet vége az antiszemitizmus elleni harcnak – mondta a német államfő.

Tűzszünet az óriások háborújában

0

Ebben állapodott meg két és félórás eszmecsere után Donald Trump és Hszi Csinping Buenos Airesben, ahol mind a ketten részt vettek a G20 csúcstalálkozón. A világ 20 gazdasági nagyhatalma a maga részéről a WTO reformjában talált közös érdeket, és ez befolyásolhatja az USA és Kína kereskedelmi háborúját, mely egyáltalán nem ért még véget.

Tűzszünet 90 napra

Trump visszatartja magát és nem emeli a büntető vámokat 10-ről 25%-ra, ahogy azt korábban bejelentette. A kínaiak tehát megkönnyebbültek, mert január elsejétől húsbavágó tarifa növekedés lett volna, mely kiszoríthatta volna őket sok nehezen megszerzett piacról az Egyesült Államokban. Megkönnyebbültek az Apple részvényesei és főnökei is, mert elhárult a veszély a Kínában gyártott IPhone-ok és IPadek feje felől. Trump ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy az amerikai kedvenc játékszereit sem kíméli, hogyha Kína nem enged a nagy vitában és nem csökkenti lényegesen az USA kereskedelmi deficitjét.

Kína azonnal növeli felvásárlásait az amerikai farmereknél

Az Egyesült Államok farmerei ugyancsak megorroltak Donald Trumpra, mert legjobb vevőjüket elijesztette. Peking ravasz kereskedelmi diplomáciával gyorsan átterelte a mezőgazdasági vásárlásait az Egyesült Államokból Latin Amerikába. Ennek több előnye is volt, mert egyrészt olcsóbban kapott gabonát vagy szóját, másrészt pedig Argentína például nála rendelt atomerőművet és nem az amerikaiknál! Most Hszi Csinping elnök megígérte: azonnal változtatnak és visszatérnek az amerikai farmerek jól ismert termékeihez. Nem rohad meg az exportra szánt gabona a raktárakban az USA-ban. További nagyszabású vásárlásokra tettek ígéretet például az energia szektorban, ahol Trumpnak komoly szponzorai vannak. Emiatt Irán és Oroszország járhat pórul, mert Kína a világ legnagyobb energia importőre, ha az USA ott előrelép, akkor ők háttérbe szorulhatnak. Ugyanettől tartanak Európában is.

Az USA és Kína Európa kárára állapodhat meg

Ezt jelezte előre Cecilia Malström asszony a Politico című brüsszeli portálon. Az EU kereskedelmi biztosának jóslata bejött bár a részletek még nem ismeretesek. A Reuters szerint a kínaiak elsősorban a mezőgazdaságban és az energiaszektorban vásárolnak majd sok amerikai árut, hogy egy kicsit összébb záruljon az olló az export és az import között. Hol van itt a látványos eredmény? Trumpnak mindig kell valami, amivel kiállhat a TV elé. A kínaiak meg is találták:

Betiltják a fentanil exportját az USA-ba

Ez a kábítószer állítólag egész lepusztult városrészeket elárasztott az Egyesült Államokban. Kínából importálták méghozzá félig-meddig legálisan. Most Hszi Csinping elnök vállalta az egész fentanil export teljes leállítását az Egyesült Államokba! Így aztán jó hangulatban ért véget a két és félórás nagyon várt amerikai-kínai csúcs Buenos Airesben.

Újabb csúcstalálkozók várhatóak

Ezt Vang Ji államtanácsos, Kína első számú diplomatája közölte az újságírókkal Buenos Airesben. Míg Larry Kudlow, Trump elnök gazdasági tanácsadója elhajtotta az újságírókat mondván megy a kormánygép addig Vang Ji, aki korábban washingtoni nagykövet is volt sajtóértekezletet tartott. Nem szolgált szenzációkkal, de minden újságíró úgy érezhette kapott valamilyen morzsákat a csúcstalálkozóról. Kiderült Hszi Csinping elnök az együttműködésre és a közös érdekekre helyezte a hangsúlyt és Trump nem mondott ellent. Persze ez csak színjáték a valós tárgyalásokat Liu Ho miniszterelnök-helyettes folytatja Steve Mnuchin pénzügyminiszterrel. Liu Ho miniszterelnök-helyettes a Harvard egyetemen végzett, ezért remekül ismeri az amerikai gondolkodást. A másik oldalnak halvány fogalma sincs a kínaiak gondolkodás módjáról, és ez nagy előny a tárgyalásokon. Amelyek most tűzszünethez vezettek Buenos Airesben. 90 napig szünetel a tarifa háború az USA és Kína között. A kínaiak elérték azt, amit akartak. Cserébe Trump ígéreteket kapott, amelyekből senki sem tudja, hogy mennyi valósul meg, azt meg végképp nem, hogy mikor…

A rendőrség korrupció miatt vádemelést javasol a kormányfő ellen

0

Ez a harmadik korrupciós vádemelési javaslat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen. Egyben az utolsó, melyet a rendőrfőnök benyújtott, mert három év után Roni Alseich lelép a színről. Nem volt szívbajos: négy korrupciós vizsgálatot folytatott a miniszterelnök és egyet a belügyminiszter ellen. Az öt vizsgálatból négy rendőri szempontból sikeres volt: vádemelési javaslat lett belőle. A legérdekesebb vizsgálat persze az volt, amelyik elakadt: Benjamin Netanjahu-t azzal gyanúsították, hogy a németektől vásárolt tengeralattjárók ügyében is pénzügyi szabálytalanságokat követett el. De az nemzetbiztonsági ügynek minősült és az Izraelben szent, mert az ország ellenségei a szomszédban vannak: a Hamasz a gázai övezetben, a Hezbollah Libanonban és Irán Szíriában.

Miért kéri vádemelésre az ügyészséget most a rendőrség?

Izrael egyik vezető internetes portálja a miniszterelnök zsebében van. A Walla News-ról van szó, mely a Bezeq médiabirodalom része. Ide tartozik például a Yedioth Ahronot című újság illetve annak internetes kiadása, az ynetnews. A tulaj nem más mint a legnagyobb média mogul Izraelben. Shaul Elovitch puszi pajtása és politikai szövetségese Benjamin Netanjahunak. Régóta családilag is összejárnak. Ezért most a rendőrség vádemelési javaslatában nemcsak a két férfi, de a két feleség Sara Netanjahu és Iris Elovitch is szerepel.

A rendőrök szerették volna lebuktatni a miniszterelnök fiát is

Yair Netanjahu végülis nem szerepel a vádemelési javaslatban, mert ellene nem találtak elég bizonyítékot. A többiekről bebizonyosodott, hogy napi rendszerességgel utasították a népszerű portált: mit írjon meg és mit hallgasson el Benjamin Netanjahu családjával kapcsolatban! A kérdéses időszakban (2014-2017) Benjamin Netanjahu kommunikációs miniszter is volt amellett, hogy betöltötte a kormányfői tisztséget. Miniszteri minőségében helyzetbe hozta jóbarátját, Shaul Elovitch-ot, aki cserébe kedvező képet festett róla a sajtó birodalmában. Ez köztudott volt Izraelben, de a rendőrség bizonyítékokat is talált. Ezért kéri vádemelésre a főügyészt. Aki már harcedzett és fegyelmezetten kivár. Izraelben ugyanis kormányválság közeli helyzet van amióta Avigdor Lieberman hadügyminiszter kivált a kabinetből. Erre hívta fel a figyelmet Benjamin Netanjahu miniszterelnök is.

Nem véletlen a rendőrségi korrupciós vádemelési javaslat időzítése

Ezt hangsúlyozza a kormányfő közleménye. Benjamin Netanjahu természetesen tagadja a vádakat, de azt hangsúlyozza, a rendőrség ily módon akarja őt rákényszeríteni arra, hogy mondjon le. Akkor előrehozott választásokat kellene rendezni, és ez egyáltalán nem biztos, hogy kedvezne Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek. Netanjahu már megdöntötte az államalapító Ben Gurion miniszterelnök rekordját. Jelenleg Benjamin Netanjahu a leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnök Izraelben. Igaz, hogy ő megszakításokkal, míg Ben Gurion folyamatosan ült a kormányfői székben. Benjamin Netanjahu ott is akar maradni. Izrael fenyegetettségére hivatkozik. Kiváló kapcsolatot ápol Trump elnökkel és annak vejével. Jared Kushner ortodox zsidó, és rá van bízva a közel-keleti tanácsadó posztja Washingtonban. Így sikerült elérni, hogy egy évvel ezelőtt Trump kijelentse az egységes Jeruzsálem Izrael állam fővárosa! Az hatalmas erkölcsi sikert jelentett Netanjahunak. A másik nagy diplomáciai siker az volt, amikor Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomalkuból. Benjamin Netanjahu pótolhatatlannak képzeli magát, de nem biztos, hogy Izrael népe egyetért vele. Ezért nem sürgeti a választásokat és azt sem, hogy a főügyész döntsön korrupciós ügyeiben: lát-e elég okoz a vádemeléshez? Az ellenzéki Haaretz szerint tavasznál előbb nem nagyon valószínű a főügyész döntése. Vagyis Benjamin Netanjahu miniszterelnök haladékot kapott. 69 éves korban ez sem kevés …

Dreyfus szobor Tel Avivban

Szobrot avattak a Rotschild és a Herzl utca találkozásánál Tel Avivban – nem messze a Francia kulturális intézettől. A szobor Dreyfus kapitányt ábrázolja, azt a francia vezérkari tisztet, akit zsidó származása miatt hazaárulónak kiáltottak ki Franciaországban. Azt állították, hogy Alfred Dreyfus katonai titkokat adott el az ellenséges Németországnak. Emiatt tiszti rangjától megfosztották és száműzték az Ördög szigetre. Émile Zola francia író J’accuse (Vádolom) című cikkében leplezte le a francia hadbíróságot, amely antiszemita előítéletek miatt elítélt egy ártatlan embert! Dreyfust felmentették és rehabilitálták. Harcolt a francia hadseregben az első világháborúban. Dreyfus kapitány 91 éves unokája részt vett a szobor avatásán Tel Avivban.

1985-ben Dreyfus szobrot avattak fel Párizsban – megemlékezve a kilencven évvel korábbi igazságtalan ítéletre. Ennek a Dreyfus szobornak a másolatát állították fel most Tel Avivban. Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, mely ezer szállal kötődik Izraelhez. Ezért tartják fontosnak azt, hogy elégtételt szolgáltattak Dreyfus kapitánynak, akit zsidó származása miatt ok nélkül hazaárulással vádoltak meg. A híres eset megerősítette a hitet a jogállamban, hiszen a franciák maguk korrigáltak egy téves ítéletet.

Quentin Tarantino zsidó esküvője

0

Egy reform rabbi és mindössze húsz vendég volt jelen Quentin Tarantino és Daniella Pick esküvőjén Hollywoodban. Az 55 éves filmrendező Beverly Hillsben levő villája volt a helyszín. A Ponyvaregény rendezője kipaban vett részt az esküvőn, ahol a hollywoodi hírességek közül jelen volt Harvey Keitel és Tim Roth.

A menyasszony a híres izraeli pop énekes, Tzvika Pick lánya. Az izraeli sztár egészségi okból nem vehetett részt lányának esküvőjén. Quentin Tarantino akkor ismerkedett meg későbbi feleségével amikor 2009-ben Izraelben járt, hogy a filmjeit népszerűsítse. Az izraeli ynetnews szerint szándékosan nem verték nagy dobra az esküvőt. A pár ugyanis már többször is szakított meglehetősen viharos körülmények között, ezért el akartak kerülni minden feltűnést – főként pedig a bulvárlapok pletykáit. A húszéves korkülönbség miatt Quentin Tarantino az ugratások állandó célpontja volt Hollywoodban. Így most csakis azokat hívta meg az esküvőre, akinek a diszkréciójában biztos volt.

Meghalt George Bush, az Egyesült államok 21. elnöke

0

1924. június 12-én született a Massachusetts állambeli Miltonban. Apja pénzember, később Connecticut állam szenátora, anyja egy gazdag bankár lánya volt. Az a legelőkelőbb magániskolákba járt. Amerika hadba lépése után, 1942-ben tizennyolc évesen bevonult, a haditengerészet legfiatalabb pilótájaként a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált. 1944-ben lelőtték gépét, egy tengeralattjáró mentette meg, helytállását számos kitüntetéssel ismerték el.

A háború után a Yale Egyetemen két és fél év alatt kiváló eredménnyel szerzett közgazdaságtani diplomát, az egyetemen a diákszövetség vezetője és a baseballcsapat kapitánya volt. 1948-tól Texasban a kőolajiparban érdekelt vállalatnál dolgozott, majd megalapította vállalkozását. Cége az elsők között vállalt szerepet a kontinentális talapzaton működő kőolajfúró berendezések gyártásában.

Texas állam republikánus képviselőjeként került be a Kongresszusba, ahol sohasem szavazott az olajérdekeltségek vagy a vietnami háború miatti katonai kiadások ellen. 1971-től 1973-ig az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete volt, a Republikánus Párt Országos Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 1974 őszétől az Egyesült Államok pekingi Összekötő Hivatalát vezette, 1976-tól egy évig a CIA élén állt.

1980 júliusában a republikánus elnökjelölő konvención Ronald Reagan őt választotta alelnökjelöltjévé. A választási sikert követően, 1981. január 20-án George Bush az Egyesült Államok 43. alelnökeként tette le a hivatali esküt, és két elnöki cikluson át lojálisan képviselte a reagani politikát. Reagan számos jelentős diplomáciai feladattal bízta meg, így 1985-ben, Csernyenko szovjet pártfőtitkár temetésekor megbeszéléseket folytatott Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB új főtitkárával. Bush az idők során 74 országban tárgyalt, 1983-ban járt Magyarországon is, ahol később, 1989 júliusában az amerikai elnökök közül elsőként tett hivatalos látogatást. 2001-ben harmadik alkalommal is felkereste Magyarországot.

Miután Reagan már nem indulhatott újra az elnökségért, a republikánusok Busht választották meg jelöltjüknek. Az addigi alelnök a „nem lesznek új adók” ígéretével győzött, és 1989. január 20-án az Egyesült Államok 41. elnökeként lépett hivatalba. Elnöksége kezdetére esett a Szovjetunió széthullása, a kelet-európai rendszerváltás, a berlini fal leomlása. 1989 decemberében történelmi csúcstalálkozót tartott Mihail Gorbacsovval, s a nyugati nagyhatalmak közül egyedül támogatta fenntartások nélkül a német újraegyesítést.

Az első amerikai elnök, aki hivatali ideje alatt Magyarországra jött. Amikor esőben kellett beszédet mondania a Kossuth téren, az elázott papírjait széttépte, és fejből kezdett beszélni, „tiszta szívből” beszélt a zuhogó esőben őt ünneplő tömeget. Egy fázó nőnek a kabátját is átadta.

1989 végén a panamai diktátor, Noriega tábornok eltávolítására amerikai csapatokat küldött a közép-amerikai országba. Kuvait 1990-es iraki megszállása után sikerült meggyőznie a közvéleményt az Öböl-háború szükségességéről, és ENSZ-felhatalmazással rendelkező, amerikai vezetésű szövetséges erők kiűzték Szaddám Huszein csapatait Kuvaitból.

A külpolitikájával népszerűséget szerzett elnök az ország belső, gazdasági gondokra nem talált jó megoldást, az adókkal kapcsolatos ígéretét nem tudta betartani. 1992-ben alulmaradt a demokrata párti Bill Clinton ellenében.

Bush tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, többek között a brit-amerikai különleges szövetségi kapcsolatok ápolásáért II. Erzsébet brit királynő 1993-ban tiszteletbeli lovaggá ütötte, 2011-ben Barack Obama elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetéssel, az Elnöki Szabadság érdemrenddel tüntette ki. 2009-ben állították hadrendbe a tiszteletére elnevezett USS George H. W. Bush nukleáris repülőgép-hordozót. Élete végéig a humanitárius ügyek tevékeny szószólója volt. A Parkinson-kórral küzdő politikus az elmúlt időszakban már kerekesszékben jelent meg a nyilvános eseményeken, és többször került kórházba.

George Bush 1945-ben nősült meg, hat gyermeke közül George W. Bush 2001 és 2009 között az Egyesült Államok 43., republikánus elnöke lett

Külön-külön vagy együtt lépnek rá az uniós államok az Új Selyemútra

0

3000 milliárd eurót ígérnek a kínaiak Európa és Ázsia összekapcsolására. Erről tárgyalt a G20 csúcsra igyekezve Spanyolországban Hszi Csinping elnök. Azt hangsúlyozta, hogy Kína sohasem zárkózik be újra! A szabadkereskedelem híveként ellenzi Trump egyoldalú politikáját és együttműködésre törekszik az Európai Unióval illetve annak tagállamaival.

Brüsszellel tárgyaljon Peking vagy a nemzeti kormányokkal?

Spanyolországban kikosarazták a kínaiakat mondván: nekünk ott a közös uniós terv a Pekinggel való együttműködésre. Ezt szeptemberben hagyták jóvá Brüsszelben, ahol attól tartanak, hogy a kétoldalú egyezmények gyenge pozícióba hozhatják a nemzeti kormányokat, mert a kínaiak szigorúan az erőviszonyok alapján tárgyalnak mindenkivel. Az Európai Unió számukra egyenlő partner, a nemzeti kormányok többsége nem, még akkor sem, ha maguk a kínaiak persze ennek mosolyogva az ellenkezőjét állítják. A világ második számú nagyhatalma 1,4 milliárdos piaccal egészen más erőt képvisel mint az uniós államok többsége, melyek törpék a kínaiakhoz viszonyítva.

A kínaiakkal megkötött kétoldalú egyezményeknek nincs nemzetközi jogi értéke

Az Új Selyemút egyezmények szándékokat tükröznek, de nem jelentenek jogilag elkötelezettséget arra, hogy ezeket a szándékokat meg is valósítják. Vagy ha igen, mikor és milyen feltételekkel?! Erre hívta fel a figyelmet Jean-Francois di Meglio Kína szakértő, aki a párizsi Asia Center egyik vezető munkatársa. A párizsi Le Figaronak elmondta: a szándéknyilatkozatok látványos bejelentésekre adnak alkalmat, de azután csak nagyon kevesen kérdezik meg: mi valósult meg belőle? Milyen fizetési feltételekkel?

A kínaiaknak van pénzük, de azt okosan akarják elkölteni

Erre hívta fel a figyelmet a pekingi Nemzeti Bank nemrég nyugalomba vonult elnöke Kantonban egy nemzetközi tanácskozáson. Régebben a feltörekvő nagyhatalmat a korábbi vezető államok finanszírozták, de most a feltörekvő Kína pénzeli részben Amerikát és az Európai Uniót! Csakhogy a támogatásnak ára van. Ezért is mondott nemet Spanyolország, mert látta, hogy Görögországban mit jelentett a kínaiak fellépése. A nagy pénzügyi válság idején a parlament tagjai felállva tapsoltak Kína akkori miniszterelnökének. Ven Csiapao ugyanis megígérte, ha a nyugati nagyhatalmak nem segítenek a gazdasági válságba jutott görögöknek, akkor majd ők fognak! Ebből nem sok minden valósult meg. Görögország nem tudta elkerülni az IMF megszorító csomagjait. Kína viszont szépen bevásárolt Görögországban. Megszerezte például a stratégiai fontosságú kikötőt Pireuszban, mely az európai előrenyomulás előretolt bástyája lett. Ehhez kapcsolódik a Budapest-Belgrád vasútvonal kínaiak által igencsak támogatott felújítása is.

Az USA-t aggasztja, hogy a kis kelet-európai uniós államok milyen lelkesen léptek rá az Új Selyemútra

Li Kocsiang miniszterelnök épp Budapesten tájékoztatta Közép- és Kelet-Európa vezetőit az Új Selyemút lehetőségeiről. Szinte mindenki kapva kapott az alkalmon. Pekingben hosszú távú stratégiát követnek. Orbán Viktort már 2009-ben meghívták, hogy megváltoztassák nézeteit Kínával kapcsolatban. A korábbi kritikát fel is váltotta a lelkes együttműködési szándék.

Philippe Le Corré, a Harvard Kennedy School Kína szakértője szerint mind Washingtont, mind pedig Brüsszelt aggasztja a kis uniós államok lelkesedése az Új Selyemút iránt. Ugyanakkor reálisan elismeri: ezek a kis államok azt fedezték fel, hogy itt van egy távoli nagyhatalom, amely nem akar és nem is nagyon tud beleszólni az ügyeinkbe viszont hajlandó pénzt adni nekünk! Mindenképp alternatívát jelent Brüsszelhez és Washingtonhoz képest. A németek pragmatikusan megállapodtak a kínaiakkal: Peking nem nyomul előre olyan hevesen a Balkánon, ha azt akarja, hogy az együttműködés igazán hatékony legyen az Európai Unió és Kína között. Most ennek az együttműködésnek különösen nagy tétje van. Brüsszel és Peking együtt akarja  megállítani Donald Trumpot és az ő America First politikáját. Ezért is érkezik a G 20 csúcsra Európán keresztül Hszi Csinping kínai elnök, hogy figyelmeztesse Trumpot: amikor szemtől szembe állnak majd, akkor az USA elnöke mögött nem lesz senki viszont Kína számíthat (egy alaposan megosztott Európa) feltételes támogatására a világ gazdasági nagyhatalmainak találkozóján Buenos Airesben.

Pénzmosás német módra – rendőrök rohanták le a Deutsche Bankot

0

170 nyomozó szállta meg a Deutsche Bank frankfurti irodáit, hogy utánajárjon olyan adócsalásoknak, melyeket még a Panama papírok lepleztek le két évvel ezelőtt. Sok újság összefogásával készült a nagy leleplezés az offshore adócsalásokról, melyek még Putyin családját is elérték. Németországban a Süddeutsche Zeitung vett részt az akcióban. De miért most rohanták le a Deutsche Bankot? Két évig miért ültek a Panama papírokon?

Ezt állítja a német pénzügyőrségről a kérdés egyik legjobb szakértője, aki a közszolgálati Deutsche Wellenek nyilatkozott. Markus Mainzer a Tax Justice Network pénzügyi biztonsági osztályát vezeti. Nem egészen érti, hogy mi tartott két évig? A hatóságok azt állítják, hogy mintegy 900 adócsaló adatait keresték a Deutsche Bank frankfurti irodáiban. Az összeg 311 millió euro. Nem épp hatalmas összeg.

A Deutsche Bank 150 milliárd dollár orosz pénzt mosott tisztára

Erre célzott a dán parlament előtt Howard Wilkinson. Ő volt Dánia legnagyobb bankjának, a Danske Banknak a baltikumi igazgatója. Akinek feltűnt, hogy orosz oligarchák dollár milliárdokat mosnak tisztára az ő bankjukon keresztül. 200 milliárd eurót is meghaladta az az összeg, amellyel a Danske Bank baltikumi részlegét gyanúsítják. Nemcsak mi vagyunk sárosak hanem a Deutsche Bank is, amely már korábban is rekord bírságot inkasszált az Egyesült Államokban pénzmosás miatt. Howard Wilkinson ugyan nem említette név szerint a Deutsche Bankot. Csak egy nagy európai bankról beszélt, de pillanatok alatt beazonosították a Deutsche Bankot.

Szomorú sors a német bankvilág egykori sztárjának

Már a vaskancellár, Bismarck megállapította, hogy Oroszország és Németország gazdasága komplementer. A Deutsche Bank ennek szellemében mindig is az együttműködést pártolta. Na de 150 milliárd dollár orosz pénzt áttolni az Egyesült Államokba és néhány adóparadicsomba? Ez mégiscsak túlzásnak látszik. A tekintélyes pénzintézetnek nem hiányzott az ilyenfajta reklám. De hát az orosz adócsaló oligarchák közül sokan szerepelnek a fekete listákon Amerikában. A hétvégén pedig G 20 csúcsot tartanak Argentínában. Merkel kancellár találkozik mind Donald Trumppal mind pedig Vlagyimir Putyinnal. Talán ezért volt olyan sürgős a német rendőröknek, hogy lerohanják a Deutsche Bank irodáit Frankfurtban 900 adócsaló pénzügyi adatait keresve. A listát nem tették közzé, így csak találgatni lehet: mit is kerestek a nyomozók a Deutsche Bankban két évvel a Panama papírok közzététele után?!…

Románia leggazdagabb magyarjai 2018-ban

0

Ebben az évben 10 magyar fért fel arra a listára, amelyen a Capital minden évben bemutatja az ország 300 leggazdagabb emberét. Idén legalább 22 millió eurós vagyon kellett ahhoz, hogy labdába lehessen rúgni. A leggazdagabb romániai magyar ezúttal is, nem meglepő módon Teszári Zoltán lett. A titokzatos milliomos vagyona hatszor nagyobb, mint a második leggazdagabb romániai magyaré.

 

1.Teszári Zoltán (3. az összesített listán)

Vagyon: 600-620 millió euró

Kor: 48 év

Lakhely: Bihar megye

Soha nem adott interjút, fotót sem igazán lehet készíteni róla. Az egyetlen nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán „Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Az akkor kapott díjra viszont eléggé rászolgált: Teszári 48 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel. Sorozatban második éve Teszári Románia harmadik leggazdagabb embere. Évek óta messze ő a leggazdagabb romániai magyar.

Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után előbb a TVS Holding nevű cégben volt érdekelt, majd egy társával megalapította a Kappa nevű telekommunikációs vállalatot. A cégből azért szállt ki, mert míg a többi részvényes kizárólag a bukaresti piacban gondolkodott, Teszári sokkal inkább országos léptékű vállalatot szeretett volna felépíteni, ezért 1997-ben létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.

A hatalmas sikert ez a döntés hozta meg számára. A Capital kiemeli, hogy Teszári abban is kiemelkedik a többi listán szereplő milliomos közül, hogy szolgáltatásai révén a talán ő van a legtöbb hazai háztartásban jelen. A vállalata hatalmas utat járt be, 2017-ben kifejezetten jó pénzügyi adatokat jelentett, és túl vannak egy tőzsdei bevezetésen is, amelyet a hazai börze legnagyobb olyan listázásának neveznek, amelyet egy magánkézben levő vállalattal hajtottak végre.

A vállalat üzleti forgalma 475,8 millió euró. Négy piacon összesen 14 millió „bevételt generáló egységgel” számolnak. Év végére a becslések szerint a vállalat optikai hálózata 7 millió háztartásban lesz jelen Romániában és Magyarországon.

  1. A Mudura család (51.)

Vagyon: 95-100 millió euró

Lakhely: Bihar megye

A Mudura család a tulajdonukban levő nagyváradi Lotus Center mellé nemrégiben megvásárolta a csődben levő Oradea Shopping City kereskedelmi központot is. Az augusztusban zajló tranzakció értéke elérte a 8 millió eurót.

  1. Pálfi Miklós

Vagyon: 70-72 millió euró

Kor: 60 év

Lakhely: Bukarest

Pálfi Miklós a Romaqua Csoport alelnöke és kisebbségi tulajdonosa. A vállalatcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja. A Capital szerint Pálfi a kilencvenes évek végén üzlettársával, Octavian Creţu üzletemberrel először gyógyszergyártó vállalatokat vásárolt volna meg, de a tárgyalások sikertelensége után végül egy volt állami vállalatot, a borszéki ásványvizet palackozó Borsec nevű céget vették meg.

  1. Gadola István (140.)

Vagyon: 40-42 millió euró

Kor: 65 év

Lakhely: Kolozs megye

A Capital szerint az elmúlt évhez viszonyítva 5 millió euróval növekedhetett Gadola István vagyona. Gadola két társával, Péter Pállal és Ioan Soceával alapította a kolozsvári székhelyű Energobit nevű vállalatot. 2012-ben a lengyel Innova Capital befektetési vállalat megvásárolta a három alapítótól az energetikai vállalat részvényeinek jelentős részét. Gadola másik két alapítótársával egyetemben 20 millió eurót kapott a részvényeiért, s bár továbbra is tulajdonosok maradtak a cégben, részesedésük elenyészőnek volt mondható.

  1. Pászkány Árpád (160.)

Vagyon: 35-37 millió euró

Életkor: 47 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. Bara Levente (200.)

Vagyon: 30-32 millió euró

Kor: 42 év

Lakhely: Fehér megye

  1. Korponay Ferenc (228.)

Vagyon: 27-30 millió euró

Kor: 51 év

Lakhely: Máramaros megye

  1. Péter Pál (231.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Kor: 66 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. A Szász testvérek (242.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Lakhely: Maros megye

  1. A Pál család (267.)

Vagyon: 23-25 millió euró

Lakhely: Hargita megye

(Transindex)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK