Több, mint ötven évvel ezelőtt történt a világ egyik leghíresebb szökése a világ leghíresebb börtönéből. A három elítélt további sorsáról akkor sem derült ki semmi, és azóta sem tudunk biztosat róluk. Többen úgy gondolják, hogy túlélhették a nagy télakot.
Az Alcatraz, más néven a Szikla valóban egy szikla, amely a San Francisco-öbölből emelkedik ki. Mindössze néhány sivár kőépület található rajta, ide szállították a leghírhedtebb bűnözőket a múlt század első felében, itt pihente ki magát Al Capone is. A műintézmény harminc évig működött, és ezalatt tizennégy szökési kísérlet történt.
Az egyik, és leghíresebb ezek közül három elítélt, Clarence Anglin, John Anglin és Frank Morris előadása volt, 1962. június 11-én. Ők hárman még egy angliai börtönben találkoztak, ahova hosszú bűnlajstromuk miatt kerültek. Szabadulásuk után áttették a székhelyüket Amerikába, ám nyilvánvalóan hiba csúszott a terveikbe, ha újfent rács mögé kerültek. És azért a Sziklába kötöttek ki, mert mindhárman kíséreltek meg már szökést korábbi kényszerlakhelyeikről.
Az Alcatrazból való szökésük olyan volt, mint amit megírtak abban a bizonyos nagy könyvben, hisz szó szerint keresztülvájták magukat a falon. A történetet rekonstruálók szerint ez a munka nagyjából másfél évig tarthatott, így nem beszélhetünk hirtelen ötletről. A lyukon keresztül egy kihalt folyosóra kerültek, innen a tetőre másztak fel, majd elérve a vizet felfújták a saját készítésű (sic!) gumicsónakjukat, és szépen vízre szálltak. És azóta senki nem hallott felőlük.
Azonnal elkezdődött persze az intenzív keresésük.
Keresték őket a szigeten, a vízben, a szárazföldön. Kerestek csónakmaradványokat, hullákat, bármiféle nyomot, de semmit nem találtak sem akkor, sem pedig azóta.
A történettel foglalkozó szakemberek úgy gondolják, hogy valamikor este nyolc, és éjjel kettő között történhetett mindez. Egy új számítógépes szimuláció most azt mutatja, hogy ha éjfél körül indultak, akkor volt esélyük elérni a partot. A program figyelembe vette a számításnál a tengeráramlatok irányát, a hőmérsékletet, a lehetséges szélirányt, és azt, hogy mindez ötven évvel ezelőtt történt. Viszont ha még pár órát a parton időztek, akkor a körülmények megváltozása miatt nagy valószínűséggel a tengerbe vesztek.
A holland szakemberek által vezetett kutatásban ötven virtuális csónakot indítottak útnak este nyolc és hajnali négy között, így vizsgálva meg egy sor lehetséges menekülési útvonalat. „Feltételezzük, hogy a menekülők tudtak evezni, így a szimulációs programba ezt is belevettük. Nem gondolom, hogy csak úgy sodródtak, ám figyelembe véve az ottani tengeri áramlatokat, az evezés nem elégséges. Őrült szerencsére is szükségük volt ahhoz, hogy partot érjenek. Ha nem az általunk említett időpontban indultak, akkor a dagály kivitte őket a nyílt tengerre, és ha más nem, a kihűlés biztos végzett velük. A San Francisco-i öbölben híresen erősek az áramlatok. Ha abban az időpontban indultak, amit említettem, akkor a dagály-áramlatok irányának megfordulása miatt jóval nagyobb esélyük volt az életben maradásra, mert ekkor a Golden Gate híd felé sodródtak volna.”
De ez az elmélet sem ad magyarázatot arra, hogy ha nem sikerült a tervük, és meghaltak, akkor miért nem találtak soha semmilyen nyomot, ami ezt alátámasztaná. És pontosan ebben bíznak a még élő rokonok és barátok, ez az, ami miatt többen vannak, akik úgy gondolják, hogy akár életben is lehetnek a szökevények.
