Világ

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden vonatkozásban Orbánt követi és egyelőre úgy tűnik nincs visszaút.

A populizmus sajátja, hogy nemcsak az erőforrásokat és lehetőségeket akarja társadalmi szinten szétosztani, pontosabban újraosztani, hanem a becsületet, tiszteletet (igen, a respektet) és elismerést is, a diskurzusok szintjén legalábbis, előnybe hozva a „köznépet” (a plebst, amelyet a populista politika megcéloz), akitől, állítólag, megtagadták azokat. A populista diskurzus azt föltételezi, hogy az elit elvonta a plebs-től, az újradefiniált köznéptől, a javakat és az elismerést, stb. A legszegényebbek, a kisebbségek (bevándorlók, vagy helyiek), pedig másságukkal fenyegetik a köznép biztonságát, aki így a populista politikusok és formációk védelmére szorul. A „köznép” nevében föllépő populisták viszont egyetlen érvet tudnak fölhozni arra, hogy miért akarnak hatalmat, ti., hogy többségben vannak, azaz a populizmus magjához tartozik a többségi elv (majoritarianism), melyet szembefordítanak különösképpen az elit, de a legszegényebb rétegek elvárásaival, életmódjával, tudásával, tapasztalatával, stb.

A „kisebbségi populizmus” éppen ezért abszurd, contradictio in adjecto, aki a nép/nemzet nevében beszél, az – szándéka szerint – a többséghez szól (ezt mondta Orbán Viktor első kormányzását követően, amikor a radikális populizmus útjára lépett: „a nemzet nem lehet ellenzékben”), sőt annak a nevében követel.

A populista többségi elv arra a radikális következtetésre jut, hogy az általa meghatározott köznép, maga a nemzet, aki nem tartozik a köznéphez az a nemzetnek sem része, hiába állampolgára egy államnak.

Így az anti-populista elit és a legelesettebbek, akik között Magyarországon jelesen egy kisebbséghez tartozókat lehet beazonosítani, nemzeten kívüliek, vagy legalábbis nemzetidegenek.

De ellenségek lesznek azok az intézmények – fékek és ellensúlyok rendszere – melyek nem rendelődnek alá automatikusan a „többségi elvnek”, innen az illiberális fölhördülés, a média egy része, az igazságszolgáltatás és minden egyéb viszonylag független intézmény ellen.

Nos, ha megvizsgáljuk az Orbánt – immár egyre nyíltabban – (kényszerűségből, vagy sem) fölvállaló, sőt egyenesen „lemásoló”, magyarán radikális populista fordulatot vett rommagyar politikai mainstream ténykedését kiderül, hogy minden olyan konjunkturális vagy sem, összetevő adott, mi több a korszellem is kedvező, ami a populista politika egy sajátos formájának kialakítását segíti. Különössége a helyzetnek, hogy a FfP semmit sem kell tegyen azért, hogy az orbáni politika szárba szökjön – ellene kellene tegyen, de ez más kérdés – és az orbánista populizmus eluralkodjon, hiszen a rommagyar közönség közvetlenül a magyarországi média által hagyja magát fertőzni.

A magyarországi elfideszesedett, megszállt köz-, illetve kormánymédiára ráhangolt közönség számára csak megerősíteni kell a populista propagandát és jelszavakat, „csatlakozni a többséghez”, és a népszerűség garantált.

Megvan arra nemcsak a plebstől jövő erős igény, hogy a populizmus szárba szökkenjen a rommagyar társadalomban, hanem az eszköz is, ennek elterjesztésére, a magyarországi mainstream „média rejtett üzenete” ugyanis, azokat az etno-nacionalista érzelmeket és attitűdöket hívja elő, illetve erősíti föl, melyek nálunk is régóta a lappangó közvéleményt jellemzik. Nem kell a szomszédba mennünk kis idegengyűlöletért, kirekesztési gesztusokért, elitet, illetve a legelesettebbeket lesajnáló magatartásért, mi több a helyi konjunktúralovagok is készen állnak – itt a mainstream rommagyar politikai osztályra gondolok –, a populista politizálást kisebbségi mezőnyben színre vinni. És akkor még nem szóltam a rommagyar társadalom foglyul ejtéséről, mely egyfelől a bűvös parlamenti bejutáshoz szükséges küszöb elérésével operál, másfelől meg a mediatikus tér – pontosabban az írott és közvetített média – megszállásából, a politikai cenzúra egyértelmű bevezetéséből nyeri hatalmát.

Legyen populista a román hatalom is

Van viszont egy óriási akadálya a kisebbségi populizmusnak, mégpedig a „reális” etnikai/nemzeti többség, azt gondolni ugyanis, hogy egy kisebbség sikerrel játszhat többséget a politikai mezőnyben, vagy a társadalom bármely szegmensében, több mint önbecsapás, a kisebbségi közösség politikai elárulása.

A kisebbségi politizálás uszkve 25 éve arról szólt, hogy

a kisebbségi jogokat az általános emberi jogokból és az állampolgárokat egyenként megilletőkből levezetve kell – adott esetben pozitív diszkriminációval (affirmative action) is – létrehozni, illetve megvédeni.

A populista fordulat viszont, egyfelől azt hozta, hogy már sem az elit, sem a legelesettebbek (nevezetesen a magyarul beszélő, magyar öntudattal is rendelkező romákról van szó), de a szórványban élők igényeit sem kell figyelembe venni csak az, elvben legalábbis, Orbánra szavazó plebs számít. Ezzel beszűkül az a választói társadalom, melytől azután szavazatokat vár a politikum (most még lehetett Kárpátokon kívül vásárolt szavazatokkal 5%-ra teljesíteni, de a hurok egyre inkább szorul), belső határvonalak jelennek meg a rommagyar társadalomban – ismét csak magyarországi mintára – melyek hosszú távra is megosztják a közösséget, stb. De a kisebbségi társdadalom elárulását, az eddigi politizálás feladását leginkább az adja, hogy a rommagyar politikai mainstream nemcsak populista fordulatot vett, hanem az orbáni politizálást közvetíti a bukaresti politikai osztály fele.

Az elmúlt három esztendőben Kelemen Hunor és pártja a PSD mellett kiállva egyenesen sürgette egy olyan román hatalom kiépülését, mely – a populizmus sajátosságából fakadóan – nemcsak potenciálisan, hanem tőlegesen sem lehet más csak kisebbség-ellenes.

Hokiakadémiát Sadova-ra

Kibújt a szög a zsákból, hiszen Kelemen Hunor azt ajánlja (egy a „román multikulturalizmusról” szóló ifjúsági rendezvényen a monokulturalista, élesen multikulti ellenes Orbánt egy ilyen rendezvényen promotálni önmagában is gáz), hogy a román kormánynak (vagy nem is tudom ki, mert most éppen az a helyzet, hogy ha valaki megkérdezné a miniszterelnök asszonyt, hogy kik alkotják legálisan és legitim módon a kormányát, minden bizonnyal nehezére esne a miniszterek nevét fölsorolnia), vagy hatalomnak „le kellene másolnia Orbánt”. Egyelőre csak a határontúli románság vonatkozásában, de, mintegy magától értetődő módon, minden egyébben is, hiszen a hatumák orbáni támogatási rendszere szerves következménye belpolitikájának. Magyarán azt üzeni a rommagyar pártvezér a román ifjúsági képviselők által a román hatalomnak, hogy átláthatatlan módon, klientúrát építve, (könnyen kiderülhet, hogy illegálisan) nagyobb költségvetésből származó összeggel támogassa, saját belátása, azaz kénye-kedvének megfelelően a határon túli románságot, hogy több foci- illetve hokiakadémiát Moldovába!

Egy populista jelszó

A Respekt a populista politikai mezőny azon pontját jelöli (mondhatni az abszurd boncasztal), amelyen Orbán Viktor és Liviu Dragnea – mostanában via Viorica Dăncila – találkoznak és olyan trumpista módra, nagy-Romániáról és nagy-Magyarországról álmodnak,

ami éppen a két reálisan létező ország és a mindenféle kisebbségek kizárásával jönne létre. Hogy mit keres ott a FfP és Kelemen Hunor, az már az árulás természetrajzához tartozik, a rommagyar vezér ugyanis, olyan áruló, aki Esterházyval szólva, nem vállalja az árulást. Az előkampányban bedobott Respekt jelszó nem légüres térben, hanem a radikális populista fordulatot kifejezendő került meghírdetésre, hogy világos legyen nemcsak az orbánizmus, hanem a román populisták fölvállalása is (Dragnea kampányolt a májusi EP választásokkor a „nagyobb respektet Romániának”, jelszóval).

A megfordított R betű a FfP elnökének keresztnevében, mellyel az aláírásgyűjtést „díszítették ki” még jelez némi – talán – lelkifurdalást, de leginkább a rejtőzködést, a fel nem vállalt habitust jelzi. Egyfelől, mert biztos a bukásban, amit statisztikailag is be lehet lőni – minden ellenkező szóvivői elmaszatolási igyekezet ellenére – hiszen egy pártvezérnek ildomos, sőt kötelező hozni pártja szavazatarányát. Másfelől a már máskor is jelzett politikai árulás elrejtését (szereptávolítás) szolgálja: „hisz nem is én vagyok, valakik nem csak az R betűt, de a személyt is eltévesztették és tévedésből helyezték plakátra” – sugallja a főnök.

A szimbólumok sajátja, hogy többértelműek, és más-más kontextusan akár egymásnak ellentmondó jelentést hordozhatnak, de a most felszínre került politikai szimbólumok, leginkább a populista fordulat visszafordíthatatlanságát jelzik: új rommagyar politikai formáció(k)ra és politikusokra van szükség, ha nem akarunk a szakadékban kikötni.

*Sadova, az a Moldova Köztársaságbeli falu, ahonnan Igor Dodon, moldovai elnök származik. És köztudott, hogy nemcsak Felcsúton működik közpénzből grundolt fociakadémia, hanem Csíkkarcfalván – Kelemen Hunor szülőfalujában – magyar közpénzen létrehozott (egyébként, hogy érdekesebb legyen katolikus alapítvány által működtetett) hokiakadémia.