„Miért veszített Donald Trump” – ezzel a címmel közölte a CNN vezető elemzője, David Axelrod elemzését, amelyet igen sok amerikai orgánum ismertetett.
A szerző szerint Donald Trump elnök a kampány utolsó szakaszában gyakran változtatta a nagygyűléseket személyi terápia-foglalkozásokká. Októberben Pennsylvaniában például arról beszélt, hogy ő már megnyerte a választást. Természetesen a pandémia az egyik oka annak, hogy miért lett Trump 28 éve az első elnök, akit nem választottak meg újra, de ez a történetnek csak egy része. Akárcsak egy krónikus betegségekkel küzdő beteg esetében, nem a koronavírus okozta Trump politikai halálát, hanem az első valóságshow-elnök háttérben lévő családi, jellembeli és vezetői hiányosságai.
Donald Trumpra Donald Trump mért vereséget
– írta a szerző.
Sok amerikai már a járvány előtt belefáradt Trump műsorába, a napjait – és a mi napjainkat – uraló, látszólag szakadatlan tweet-folyamba; a hisztikbe, és konspirációs elméletekbe; a kicsinyes csatákba, amelyeket a jelek szerint élvezett; a körülötte uralkodó káoszba; a folyamatos hazudozásba, amely a tényfeltárás egész iparágát hozta létre; a mindent beborító nárcizmusába és a mások iránti empátia sokkoló hiányába; abba, hogy láthatóan hiányzik belőle a komolyság és a munkája lényege iránti érdeklődés; a szabályok, törvények és alapvető intézmények jól látható feltűnő megvetésébe, és ami talán a legsúlyosabb; abba, hogy megosztó és ocsmány megnyilvánulásokkal kezelte a rasszizmus és a fehér felsőbbrendűség kérdéseit.
Trump az első elnök a felmérések történetében, aki hivatali idejében soha nem kapott egyértelmű pozitív értékelést,
ami pedig rendszerint egy újraválasztási kampány sikerének jó előrejelzése. Attól kezdve, hogy 2015-ben leereszkedett a Trump Tower aranyozott liftjén, és bevándorlás-ellenes tirádáival belevetette magát a politikába, Donald Trump a faji és kulturális megosztás nyers energiájában látta a hatalomhoz vezető utat. Kedden ennek a gyújtogató politikának a termését aratta le a négy évvel ezelőttihez képest sokkal több szavazattal a vidéki térségekben, de szembekerült Newton harmadik törvényének politikai változatával: a hatás által kiváltott ellenhatás szabályával. Fellelkesítette a saját szavazóit, de az ellenzék erős koalícióját hozta létre, amely véget akart vetni ennek a viharos és megosztó vezetésnek.
Biden kezdettől fogva a szúrós trumpi politika ellenpontjának állította be magát, gyógyítónak és nem megosztónak.
Ezzel több szavazatot szerzett, mint eddig bármely elnökjelölt, és nagy fölénnyel szerezte meg az elővárosokat, amelyek korábban a republikánusok fellegvárának számítottak. A nők, a fiatalok és a kisebbségek erős koalícióját hozta létre, továbbá a mérsékelt katolikus Biden több szavazatot szerzett a férfiak, az idősek és a munkások körében, mint négy éve Hillary Clinton. Mindezek fényében felidézni is nehéz, hogy
az év elején a felmérésekben Trump látszott győzni.
A gazdaság erős volt és növekedett, ami nagyon jó az újraválasztásért küzdő jelöltnek. Megúszta az impeachmentet a szenátus felmentő határozatával, és katonai célokra hatalmas összegeket irányzott elő, miközben a demokraták még csak keresték a jelöltjüket. Azonban lecsapott a járvány, és válságba sodorta az országot. Talán túlélhette volna ezt Trump, ha kezdettől fogva másként kezeli a pandémiát, ha követte volna a tudósok tanácsait, ha tájékoztatta volna a polgárokat a veszélyről és a megkövetelt áldozatokról, ha olyan vezető lett volna a „háborús időkben”, amilyennek márciusban rövid ideig mutatkozott, vagy ha legalább több alázatot és empátiát mutatott volna, amikor felgyógyult a vírusfertőzésből.
Nem tudott azonban ellenállni a kísértésnek, hogy a válságot megint csak a megosztásra használja fel.
A vírus legyőzésére tett erőfeszítéseket az egyszerű amerikaiak – akiket úgymond ő képvisel -, és velük szemben a tudományos elit, valamint a demokraták közötti csatának állította be. Azt mondta, hogy a tudósok és a demokraták feleslegesen „le akarják zárni” az országot, és a saját közegészségügyi szakértői elleni harc élére állt. Nyilván úgy kalkulált, hogy az emberek belefáradnak a szükséges korlátozásokba, és nem akarta magára venni ennek a terhét. Nem akarta fékezni a gazdaságot, amelynek hullámán kampányolni szándékozott. Tudta, hogy a szükséges lépések különösen feldühítenék a kormányellenes bázisát. Így aztán a tavasszal igen vonakodva bevezetett szigorítások után túl korán kinyilvánította, hogy a küldetés teljesült, minderre miért nincs szükség, és vissza lehet térni a normalitáshoz.
A maszkviselés és a távolságtartás kérdését pártüggyé tette, és lázadást sürgetett azon demokrata kormányzók ellen, akik biztonsági intézkedéseket rendeltek el.
A Fehér Házban tartott koronavírus-tájékoztatókat hat héten át – gyakran bizarr – színielőadássá változtatta. A válság világossá tette, hogy milyen ára van a kormányzáshoz való kapkodó, felületes hozzáállásának: az áldozatok száma gyorsan emelkedett, a választás napjára a fertőzések számának sorozatos rekordjait regisztrálták. E válságokhoz társult még egy további is: a videó, amelyen az volt látható, hogy John Floyd afroamerikai állampolgár meghal egy rendőr térde alatt, s ami az egész országban sokkot okozott. A sebek gyógyítása helyett azonban Trump úgy reagált a nagyrészt békés megmozdulásokra, hogy a zavargás és a vandalizmus néhány elszigetelt esetét kiragadva félelmet szított.
Biden, aki azzal lépett be a kampányba, hogy bírálta Trumpot a fehér felsőbbrendűség híveihez közeledése miatt, egyetlen pillanatra sem tért el az egység és a megbékélés üzenetétől.
Ám Biden a vírussal, és – részben a saját vesztesége okozta, érezhető empátiájával – új erőt nyert. Erősségnek bizonyult a mintegy 50 éves kormányzási tapasztalata is, amelyet Trump és stábja sebezhető pontnak tekintett, mégpedig egy olyan pillanatban, amikor az emberek kiéheztek a pandémiára adandó, kompetens válaszokra.
Eljött az elnöki tisztségért folytatott kampányt korábban kétszer is elvesztő Biden órája: az elnök, aki minden tétet a megosztás politikájára tett, elérte mozgásterének végső határait.
Nem a vírus akadályozta meg Trump újraválasztását, hanem ő maga, azzal, hogy az évszázad legsúlyosabb járványa körüli kontárkodásával emlékeztette az amerikaiak többségét arra, hogy mennyire költséges és fárasztó egy valóságshow-elnök – írta a szerző, David Axelrod, aki Barack Obama elnök vezető tanácsadója, valamint Obama két kampányának fő stratégája volt, jelenleg pedig a CNN vezető szemleírója.
Ara-Kovács Attila
