Kezdőlap Világ Oldal 198

Világ

Orbán Kijev és Moszkva között

A magyar kormányfőt, az államfőt feleségestül meghívták Ukrajna fővárosába, hogy vegyenek részt egy tanácskozáson, melynek fő témája a Krím félsziget.

Az oroszok 2014-ben foglalták el a félszigetet. Maga Putyin elnök vezette azt a teherautót, mely elsőként kelt át a hídon, mely Oroszországot összeköti a Krím félszigettel.

Zelenszkij ukrán elnök az augusztusi rendezvénnyel hangsúlyozni akarja: Ukrajna nem mond le a Krím félszigetről.

Uniós vita a rendezvényről

Zelenszkij elnök az EU vezetőit is meghívta a Krím tanácskozásra, de ketten kétféleképpen reagáltak. Ursula von der Leyen asszony közölte, hogy nem ér rá. Charles Michel, az Európa Tanács elnöke viszont kijelentette: örömmel megy el Kijevbe! A két uniós vezető között amúgy is feszült a viszony azóta, hogy Törökországban háttérbe szorították Ursula von der Leyen asszonyt amikor Erdogan elnök fogadta őket.

Orbán vagy Áder?

A magyar diplomácia sincs könnyű helyzetben hiszen rendkívüli mértékben kiéleződött Ukrajna és Oroszország viszonya. Orbán Viktor kitűnő kapcsolatot ápol Putyin elnökkel, ezért nemigen valószínű, hogy elutazna Kijevbe. Bár Zelenszkij elnök megválasztása után többször is jelezte a magyar miniszterelnök, hogy tárgyalni szeretne Ukrajna első számú vezetőjével, de mindeddig erre nem került sor. Az ok: a nyelvtörvény, mely hátrányosan érinti a magyar kisebbséget Kárpátalján. Erre hivatkozva Magyarország akadályozza Ukrajna felvételét a NATO-ba. Ezért a nagyhatalmak titokban hálásak, mert nem kívánják Ukrajna NATO tagságát. Putyin azért nem, mert ez sérti Oroszország stratégiai érdekeit és nemzeti büszkeségét. Az USA nem akarja ezzel tönkretenni kapcsolatait Oroszországgal. Németország és Franciaország szintén abban érdekelt, hogy fennmaradjon a párbeszéd Moszkvával.

Ezért valószínű, hogy Áder János utazik majd Kijevbe, de az sem kizárt, hogy senki sem képviseli majd Magyarországot a Krím tanácskozáson Kijevben, melynek demonstratív jelentősége lenne, ha gyakorlati következménye nem is.

Orbán-Babis: 1,7 milliárd forint

Magyar állami támogatást kapott a cseh miniszterelnök cége, amely Kiskunfélegyházán működik. A 10 milliárdos élelmiszer ipari beruházást 1,7 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

Az NT Kft. a cseh Agrofer cég tulajdonában van és a tulajdonos nem más, mint Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Amióta ő a kormányfő azóta vagyonkezelő viszi a céget, de az EU többször is kifogásolta, hogy Babis nem mindig választja el a dollár milliárdos vállalkozót a döntéshozó miniszterelnöktől. Magyarán szólva saját zsebre dolgozik.

Andrej Babis még a szocialista Csehszlovákiában hozta létre az Agrofert mint közös vállalkozást Marokkóval. Az afrikai ország foszfát bányái jelentették a marokkói részesedést, melyet később Babis kivásárolt.

A cseh miniszterelnök cége jól teljesít Magyarországon

Az Agrofert központja Budaörsön van: 2019-ben az árbevétele 76 milliárd forint volt. A bruttó profit több mint 20 milliárd forint.

Bábolnán 101 milliárdos forgalommal büszkélkedhet Babis míg Kiskunfélegyházán ez az érték 44 milliárd forint volt 2019-ben. Komáromban Babis cége 23 milliárd forint forgalmat realizált. Győrben a Ceres Sütőipar Zrt. 7 milliárdos forgalmat vallott be.

Andrej Babis szlovák, így nem csoda, hogy ott is vannak vállalkozásai: műtrágya gyára működik Vágselyén.

Babis és az EU

A cseh miniszterelnököt elsősorban a gólyafészek ügy miatt bírálták Brüsszelben illetve Prágában. Babis olyan uniós támogatásokat vett fel, amelyekre nem lett volna jogosultsága. Minthogy azonban családtagjai nevére szignálta azokat, így megkapta a pénzeket. Az OLAF észrevette a stiklit, és Csehországnak vissza kellett utalnia a pénzt, melyet a Babis család szerzett meg jogtalanul. Babis akkor még nem volt miniszterelnök, de az uniós pénzek lenyúlása nem tett jót a hírnevének. Ugyancsak megtépázta a népszerűségét, hogy a Covid-19 járvány kezelésében gyengén szerepelt: Csehország Magyarországhoz hasonlóan éllovas a 100 ezer főre jutó koronavírus halottak számát illetően.

Moszkva kiutasít 20 cseh diplomatát

Mint a gyerekek az oviban. Csehország szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki, mire az oroszok tromfoltak és Moszvából kettővel több cseh diplomatát küldtek haza.

Adrej Babis arra  hivatkozva utasította ki a diplomatákat, hogy titkosszolgálati tevékenységet folytattak. Sőt, néhányan közülük részt vettek egy robbantásos akcióban még 2014-ben.

A brit külügyminiszter sietett gratulálni, mert néhányan a kiutasított titkosszolgálati tisztek közül blamálták magukat a Szkripal botrányban Nagy Britanniában. Az orosz titkosszolgálat ex ezredesét és lányát Novicsok idegméreggel próbálták meg eltenni láb alól Salisburyben. Putyin elnök állítólag személyesen adott utasítást Szkripal likvidálására, mert az ezredes mint a katonai hírszerzés személyzeti főnöke  eladta az egész hálózatot az USA-nak illetve Nagy Britanniának. Az ex ezredes és lánya majdnem belehalt az akcióba, de végül túlélték azt. Azóta is a brit rendőrség védelme alatt állnak.

Oroszország Biden célkeresztjében

Kínát és Oroszországot az USA stratégiai ellenfelének nevezte Blinken amerikai külügyminiszter amikor Európában járt. Arra akarta rábeszélni európai szövetségeseit, hogy újítsák fel az atlanti együttműködést és távolodjanak Moszkvától illetve Pekingtől.

Biden tíz orosz diplomatát utasított ki az USA-ból arra hivatkozva, hogy az oroszok beavatkoztak kétszer is az amerikai elnökválasztásba. Mind 2016-ban mind pedig 2020-ban Donald Trumpot támogatták a demokrata jelölttel szemben.

Babis túlteljesít

Lengyelország mint az USA leghűségesebb európai szövetségese azonnal kiutasított három orosz diplomatát, de a másik három visegrádi állam továbbra sem követte az oroszellenes vonalat. Sőt a magyar külügyminiszter orosz vakcinával oltatta be magát, Szlovákia miniszterelnöke pedig kockáztatta kormányfői posztját a Szputnyik V vakcináért.

Babis cseh miniszterelnök finom figyelmeztetést kapott: újra elővették a múltját. A szlovák Andrej Babis Moszkvában tanult, és az amerikai hírszerzés szerint ott be is szervezték. Hazatérve összekötő tiszt volt a csehszlovák és a szovjet titkosszolgálat között. Babis természetesen tagad, de megértette: lépnie kell! Ezért Prágában elővették a 2014-es ügyet, és erre hivatkozva 18 orosz diplomatát kiutasitottak. Ez szokatlanul nagy szám hiszen Csehországban nem dolgozik olyan sok orosz diplomata (Magyarországon valamiért sokkal többen vannak).

Az orosz válasz csattanó: 20 cseh diplomata kiutasítása 24 órán belül!

Biden-Putyin

Az USA elnöke csúcstalálkozót javasolt, Oroszország ura nem sietett ezt elfogadni. Bécs és Helsinki máris jelentkezett. A héten csütörtökön és pénteken virtuális csúcs lesz a környezetvédelemről. Ennek kapcsán Biden és Putyin is eszmét cserélhet egymással – ha mindkét fél úgy akarja.

Valószínűleg egyikük sem akar komoly konfliktust. Mindketten a hazai közönségnek játszanak. Biden azt akarja bizonyítani, hogy az USA újra világhatalom, amelyik mindenütt érvényre tudja juttatni az akaratát. Putyin pedig azt az illúziót szeretné megőrizni, hogy Oroszország USA-val egyenrangú világhatalom.

Mindketten álomvilágban élnek: üzenik Pekingből. Ma már Kína az USA egyenrangú partnere, az oroszok pedig csak mint Peking szövetségesei rúghatnak labdába. A virtuális csúcson talán kiderül, hogy a valóság és a virtuális világ milyen viszonyban is van a Washington – Peking – Moszkva háromszögben.

Az orosz összekötő orosz diplomatát utasít ki?

Andrej Babis cseh miniszterelnök személyesen jelentette be a hírt, amely igencsak fagyossá teheti a két állam kapcsolatát. Csehország 18 orosz diplomatát utasított ki. Miért most reagált ily hevesen a cseh kormány? A 2014-es ügy felmelegítése mitől vált hirtelen időszerűvé? 

Kapóra jött, hogy Biden elnök a napokban tíz orosz diplomata kiutasítása mellett döntött, mert szerinte az oroszok kétszer is beavatkoztak az elnökválasztásba az USA-ban: 2016-ban és 2020-ban. Mindkét alkalommal Donald Trumpot támogatták.

Lengyelország az atlanti szolidaritás nevében három orosz diplomatát utasított ki.

A csehek most ehhez 18-al csatlakoztak

A másik ok az a heves cseh reakcióra, hogy az ellenzéki sajtó újra előhozta: Babis miniszterelnököt szoros szálak fűzték az orosz titkosszolgálathoz. A cseh miniszterelnök a Szovjetunióban tanult, és állítólag ott szervezték be.

Hazatérése után összekötő tisztként szolgált az orosz és a csehszlovák titkosszolgálat között.

Babis természetesen mindent cáfolt, de 18 orosz diplomata kiutasításával nyomatékosította: nem fűzi különleges kapcsolat Moszkvához.

A robbanások 2014 őszén történtek.  A 2014-ben az orosz titkosszolgálat robbantásokat hajtott végre egy morvaországi lőszerraktárban. Ketten meghaltak és többen megsérültek. Az anyagi kár igen jelentős volt. Több száz lakost ki kellett telepíteni a környékről.

Svédország is vesz Szputnyik V vakcinát

Az a célunk, hogy mire az Európai Unió engedélyezi a Szputnyik V vakcinát, mi már készen álljunk annak importjára – nyilatkozta a New York-i Bloomberg portálnak a svéd program vezetője.

Az Európai Unió gyógyszer ellenőrző szakértői Oroszországban vizsgálják a Szputnyik vakcina előállításának feltételeit. Az oroszoknak komoly gondot okoz a vakcina tömeggyártása. Ezt elismerte a legnagyobb vakcina gyárban a tudományos igazgató is amikor a CNN tudósítóját fogadta a helyszínen. Az oroszok a problémát úgy próbálják megoldani, hogy külföldre telepítik a gyártó kapacitás egy részét. Indiában Haiderabadban készül majd millió számra a Szputnyik V vakcina egy kínai tulajdonban levő gyógyszergyárban. Innen az év utolsó negyedében várhatók az első nagy szállítmányok. Gondot okoz, hogy India leállította a vakcina exportját, mert maga is fel akarja használni a Szputnyik V oltóanyagát a Covid-19 vírus ellen.

Svédország nincs egyedül

A Bloomberg tudósításából kiderül, hogy más uniós államok is érdeklődnek az orosz vakcina iránt. Ország nevet nem említ a New York-i portál, de köztudott, hogy Magyarország után Szlovákia is jelentkezett. Ott most

áll a bál, mert kiderült, hogy a kiszállított Szputnyik V oltóanyag nem felel meg azoknak a normáknak, melyeket az oroszok hivatalosan garantáltak.

Az osztrák kancellár is jelezte, hogy 1 milliárd Szputnyik V vakcináról írtak alá előszerződést.

Ők is arra készülnek, hogy akkor importáljanak orosz vakcinát, ha azt már az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte.

Ez júniusra várható.

Németország egészségügyi minisztere is bejelentette, hogy importálnak majd Szputnyik V vakcinát. Angela Merkel kancellárt pénteken oltották be az Astra Zeneca vakcinával. Németországban tombol a vírusjárvány, melynek harmadik hulláma sokkal több áldozatot követel mint az első.

Az oroszok tartanak a Szputnyik V-tól

Oroszországban is meghaladta már a 100 ezret a járvány áldozatainak a száma. A valós számot a Putyin rendszer titkolja, mert az őszi választások előtt nem akarja tovább csökkenteni a népszerűségét. Minthogy a közvélemény nincs tisztában a járvány súlyosságával, ezért kevesen jelentkeznek oltásra.

Peszkov, Putyin elnök szóvivője ezt azzal indokolta, hogy az oroszok hagyományosan bizalmatlanok a hatalom állításaival szemben. Annyiszor átverték őket a múltban, hogy nem bíznak Putyinban és a Szputnyik V vakcinában sem.

FT: A haldokló üzent, köszöni egyre jobban érzi magát

A lap szerint az EU-t évtizedek óta temetik, különösen ha beüt egy olyan válság, mint a mostani, de a szervezet továbbra is stabil, és ez megzavarja bírálóit. A szerző, a lap külpolitikai fő elemzője kiemeli: az Unió jobb állapotban van, mint akár Nagy-Britannia, akár az Egyesült Államok.

Gideon Rachman azzal érvel, hogy az integráció az eltelt csaknem 70 évben sok mindent át- és túlélt, miközben az unió több mint négyszeresére nőtt. Szóval akár el is lehetne ismerni, hogy igencsak ellenáll a nehézségeknek, miközben az amerikai törvényhozást a közelmúltban megrohamozta a dühös csőcselék, az egyik nagy párt pedig ráunt a demokráciára. London ugyanakkor azzal küszködik, hogy Észak-Írországban ismét fellángolt az erőszak, de arra is jó esélye van, hogy Nagy Britannia elveszítse területének egyharmadát, ha kiválnak a skótok.

Brüsszel gondjai részben abból erednek, hogy nemzetközi szervezet, ám sok mindenben egy államra hasonlít: van közös pénze, törvényhozása, legfelső bírósága és központi bankja. Ugyanakkor egyre csökken annak az esélye, hogy felbomlik.

Már az olyan nacionalisták sem forszírozzák a kiválást, mint Le Pen és Salvini.

Egyik sem lett hirtelenjében meggyőződéses Európa-párti, csak látják a közvélemény-kutatásokat. Orbán Viktor, aki előszeretettel szokott az EU-n gúnyolódni, illetve ostorozza a liberalizmust, szintén így áll a dologgal. Tudja, hogy országa nagyon is rá van szorulna a támogatásra, illetve az egységes piacra. Ezért bármilyen rossz is a viszonya az unióval, nem fog kiosonni a szervezetből. Lehet, hogy cinikus, de nem ostoba. Brüsszel ugyan a kezét tördeli a magyar és lengyel fejlemények láttán, de nem valószínű, hogy bármelyiket is kihajítja a klubból.

Ha jövőre Le Pen nyeri a francia választásokat, az minden bizonnyal meg fogja rázni az unió vezetését, de amennyiben nem kell Franciaország kilépésétől tartani, akkor az integráció megemészti a csapást.

Idővel pedig egyre biztosabb lábakra állhat az európai terv. A fiatalok pártolják, és az is összefogásra ösztönöz a kontinensen, hogy Kína és Oroszország egyre fenyegetőbb, az USA viszont mind kevésbé megbízható.

Egyszóval nagy tévedés azt hinni, hogy a különleges politikai szerkezet predesztinálja az EU-t az összeomlásra. A nemzeti és nemzetek fölötti hatáskör óvatos, ám egyre magasabb szinten érvényesülő egyensúlya a stabilitás és az erő forrása, nem pedig a gyengeség, vagy a törékenység jele – írta Gideon Rachman.

(Ford: Ara-Kovács Attila)

A muszlimok háromnegyede jól beilleszkedett Európában

Az alapvető jogok európai uniós hivatalának jelentése szerint a muszlim lakosság háromnegyede sikeresen beilleszkedett Európában. A megkérdezettek hetvenhat százaléka mondta azt, hogy erősen kötődik ahhoz az európai országhoz, amelyben él.

A beilleszkedés a legjobban a skandináv országokban megy: Finnország és Svédország van az élen a listán, de jól szerepelt Nagy-Britannia és Franciaország is. A két utóbbi államban, ahol igen jelentős muszlim közösség él, a szélsőjobboldali szervezetek gyakran hangoztatják, hogy nem sikerült a bevándorlók integrációja.

A jelentést közzétevő hivatal elnöke viszont arról beszélt Bécsben, hogy ez nem igaz. Az elnök elmondta, hogy a felmérését azután végezték, amikor Európa már túl volt az első nagy iszlamista merénylethullámon. 15 országban kérdeztek meg 10 527 iszlám vallású polgárt, akik már régóta Európában élnek. Sokan közülük már meg is szerezték az állampolgárságot.

„A muszlimok döntő többsége erősen kötődik a befogadó országhoz és elismeri annak jogrendjét. Tudomásul veszi, hogy neki kell alkalmazkodnia. Különösen igaz ez a bevándorló apák nemzedékére. A fiatalok körében kevésbé biztató a kép.” 

– mondta az európai alapjogok hivatalának igazgatója.

Több uniós államban viszont nem ilyen jó a helyzet. A beilleszkedés szempontjából Hollandia, Ausztria és Görögország a sereghajtó.

Ezekben az államokban a muszlimok nem érzik teljes jogú polgároknak magukat. A vizsgálat megmutatta, hogy sok helyen diszkriminálják őket: a megkérdezettek 39 százaléka számolt be ilyen esetről az elmúlt öt év során. Különösen a fátyol viselő nők érzik úgy, hogy az európai társadalom nem fogadja el őket (majdnem a megkérdezettek fele számolt be erről). 

A megkérdezettek 48 százaléka azt sem ellenezné, ha a gyermeke nem muzulmán partnert választana. A homoszexuálisokat a többség elfogadja, de 23% nem örülne annak, ha ilyen szomszédja lenne.

A jelentés is hangsúlyozza, hogy a muszlimok beilleszkedése az európai társadalomba hosszú folyamat, de

a többség tisztában van vele, hogy a magasabb életszínvonal azzal a követelménnyel is jár, hogy el kell fogadnia az európai jogrendet.

A szlovák ex kormányfő a Szputnyik V áldozata lesz?

Igor Matovic azért volt kénytelen megválni a miniszterelnöki tisztségtől, mert egyszemélyben döntött arról – Orbán Viktor példáját követve -, hogy orosz vakcinát vásárol, noha azt még az Európai Unió nem engedélyezte.

Az oroszokkal megkötött szerződést egyedül Igor Matovic írta alá, és mindmáig nem látta senki. A titkosítás módszerét is Orbántól tanulta hiszen ily módon nagyon nehéz bármiféle bírálat a konkrét tények ismerete nélkül.

Csakhogy Igor Matovicnak vannak koalíciós partnerei, akik megbuktatták. De mivel nem akarnak új választást, mert a szlovák kormány járvány kezelése még a magyart is alulmúlta, ezért Matovic megmaradt a kormányban mégpedig a stratégiai fontosságú pénzügyminiszteri poszton. Azt, hogy mit ért a pénzügyekhez, ne firtassuk, hiszen maga is elismerte, hogy hamisította egyetemi diplomáját.

Pozsony-Budapest-Moszkva háromszög

Igor Matovic bevallottan a magyar miniszterelnök példáját követte amikor a repülőtéren üdvözölte az orosz Szputnyik szállítmányt. Csakhogy – Magyarországgal ellentétben – eddig senki sem oltottak be az orosz vakcinával. Miért nem? Mert a gyógyszer felügyelet Pozsonyban észrevette, hogy a Szputnyik vakcina, amelyet ők kaptak egészen más összetételű mint az, ami a hivatalos dokumentációban szerepel! Megkérték a magyar partner intézményt, hogy ossza meg velük a tapasztalatait. Budapestről dokumentációt nem kaptak, mert a magyar-orosz vakcina szerződés is titkos. Szakértők viszont Pozsonyba utaztak.

Döntés nincs. Az oroszok viszont kérik vissza a vakcinát, mert azt el tudják adni másutt.

Konkrétan Indiában: az 1,3 milliárd lakosú állam most engedélyezte a Szputnyik V vakcinát.

Igor Matovic – immár pénzügyminisztereként – próbálta elintézni Moszkvában, hogy az oroszok ne kérjék vissza a vakcinát. Az oroszok viszont a szerződésre hivatkoznak, melyet rajtuk kivül nem ismer senki.

A póruljárt Matovic ezt követően Budapesten járt, ahol nemcsak Szijjártó Péterrel de Orbán Viktorral is találkozhatott. Sőt a Karmelita kolostor teraszáról együtt üdvözölték Szlovákia népét.

Ezzel botrányt robbantottak ki Szlovákiában, mert Matovic ezúttal sem egyeztetett senkivel sem Pozsonyban.

Gyimesi György, aki Matovic pártjának magyar képviselője elkísérte budapesti útjára az ex miniszterelnököt. Emiatt őt többen „idegen állam” ügynökének titulálták Pozsonyban.

Szlovákia fővárosában áll a bál, a koalíciós partnerek a legszívesebben azonnal megbuktatnák Igor Matovicot. Ő viszont abban reménykedik, hogy a magyar kormány segítségével mégiscsak elfogadtatja a Szputnyik V vakcinát Szlovákiában. Akkor pedig azzal kampányolhatna, hogy sokezer ember életet ment meg ezzel.

Közben Szlovákiában is tovább tombol a járvány, és az egész elit azt bizonyítja a lakosság előtt, hogy képtelen annak kezelésére.

Orbán pórul járhat a kínai vakcinával

A párizsi Le Monde szerint a magyar miniszterelnöknek valamilyen módon meg kell hátrálnia a SinoPharm kínai vakcina ügyében miután maguk a kínaiak is elismerték, hogy annak hatékonysága nem ér fel a nyugati oltóanyagokkal. Csakhogy Orbán Viktor saját magát is SinoPharm vakcinával olttatta be, és ezzel a kínaiak reklám arcává vált.

A magyar miniszterelnök azzal indokolta meg a kínai és az orosz vakcinák importját, hogy az EU nem szállít eleget. Csakhogy

a második negyedévben 20 millió uniós vakcina szállítmány érkezhet Magyarországra, és ez bőven elég a magyar a lakosságnak.

Közben pedig kiderült: az oltások nem védenek meg a fertőzéstől, sokan kerültek kórházba azok közül is, akik vakcinát kaptak.

A piszkos anyagiak

Sokan úgy vélik, hogy a magyar miniszterelnök és környezete azért forszírozta a kínai vakcina importot, mert nagy üzletet látott benne. Éppúgy mint korábban a lélegeztető gépekben, melyeket sokszor túlárazottnak tartottak. A magyar kormány 5 millió vakcinát rendelt Pekingtől darabonként 30 dollárért. Ez egyáltalán nem olcsó, másutt a kínaiak olykor lementek 20 dollár alá is.

Ami még kevésbé érthető: a nagyszabású kereskedelmi ügyletet egy olyan nemrég alakult offshore cég bonyolította le, amelynek soha semmilyen gyakorlata nem volt ebben. Viszont nyilvánvalóan be van kötve a miniszterelnökhöz illetve annak környezetéhez.

Így néhányan nagy pénzekhez juthatnak miközben a magyar kormány vígan folytathat negatív kampányt Brüsszellel szemben: mondván miattatok kellett kínai és orosz vakcinát vásárolni.

Az amerikai oltóanyagok minőségi előnyét minden szakértő elismeri.

A magyar kormány szempontjából viszont probléma lehet a szigorú ellenőrzés: ott nemigen lehet üzletet csinálni ebből!

Propaganda és valóság

Miközben tombol a koronavírus járvány harmadik hulláma, a hivatalos propaganda szinte kizárólag az oltási kampány sikereivel foglakozik. Annak ellenére, hogy a vírusjárvány halottjainak a száma immár meghaladja a 24 ezret! Naponta több mint kétszázan halnak meg, és ezzel Magyarország az elsők között áll a világon – a lakosság arányához viszonyítva.

Orbánnak jövőre a választópolgárok elé kell állnia, és nem sokat eredményt tud felmutatni. Az életszínvonal jó esetben eléri majd a 2019-est.

Marad tehát a propaganda, amely sikerekről beszél akkoris, ha Magyarország kudarca a járványkezelésben mindenki előtt világos, aki a tények alapján ítéli meg a helyzetet.

Bajban Babis, titkosszolgálati múlttal gyanusítják

Pozsonyban találtak egy titkosszolgálati dokumentumot, amely a kormány hivatal szerint egyertelműen igazolja: Andrej Babis az StB munkatársa volt éveken keresztül Csehszlovákiában. Andrej Babis szlovák, ezért találhattak róla ilyen dokumentumot Pozsonyban.

A cseh kormányfőről, aki egyáltalán nem mellesleg Csehország egyik leggazdagabb embere, már régóta állítja az ellenzéki sajtó, hogy aktív tisztje volt a titkosszolgálatnak, amely 1968 után vaskézzel irányította Csehszlovákiát nem is annyira a prágai hanem inkább a moszkvai vezetés utasításait követve.

Az orosz kapcsolat

Babis tanulmányainak egy részét a Szovjetunióban végezte, kiválóan beszél oroszul. Egyes információk szerint beszervezésére még a Szovjetunióban került sor. Hazatérve az egyik összekötő tiszt szerepét játszotta a szovjet és a csehszlovák titkosszolgálat között.

A külkereskedelemben csinált karriert. Vagyonát azzal alapozta meg, hogy csehszlovák – marokkói vegyes vállalatot hozott létre a szocialista rendszer végnapjaiban. Ilyen vegyes vállalat létrehozásához igen megbízhatónak kellett lenni a szocialista Csehszlovákiában.

Andrej Babis mindent tagad, és alaptalan vádaskodásról beszél. Dossziéja nem került elő, dehát a titkosszolgálati tisztikar jórésze átmentette magát Csehszlovákiában.

Csehország csehül áll

Babis nemrég kirúgta szociáldemokrata külügyminiszterét, aki nem értett egyet azzal, hogy Csehországnak ragaszkodnia kellene az EU által engedélyezett vakcinákhoz vagyis semmi szükség az orosz Szputnyik megvásárlására.

Babis miniszterelnök viszont azon a véleményen van, hogy minden vakcinát fel kell használni a koronavírus járvány megállítására. A cseh kormányfőnek ehhez erős érve van: Csehország a halálozási mutatók szomorú versenyében még Magyarországot is megelőzi. A cseh halálozási mutató 25 míg a magyar 22, és még nincs vége a koronavírus járvány harmadik hullámának.

A nehéz járvány helyzet és a felújított titkosszolgálati vádak miatt kormányválság is kialakulhat Prágában – ahhoz hasonlóan ahogy Pozsonyban történt. Egy ilyen kormányválság aligha könnyíti meg a koronavírus járvány elleni védekezést Csehországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK