Kezdőlap Világ Oldal 116

Világ

A háború 24 órája ukrán és orosz szemmel

Megpróbáltuk összeszedni a két háborúban lévő ország híreit. A kép természetesen nem átfogó és azt sem állítjuk, hogy bármelyik hírszolgáltató objektív képet mutat be a történésekkel kapcsolatban.

Ukrán hírszolgálatok

  • Ukrajna energiainfrastruktúrájának mintegy 30%-át találták el orosz rakéták október 10., hétfő óta – közölte kedden Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter. 
    Ukrajna megpróbálja „gyorsan helyreállítani az ellátást más forrásokból”.
    Arra a kérdésre válaszolva, hogy Ukrajna kap-e további energiát Európától, Haluscsenko azt mondta, hogy ez „a mérlegelés alatt álló lehetőségek egyike”. A miniszter megjegyezte, hogy Ukrajna energiarendszere „még stabil”, de felszólította a támogatóit biztosítsanak „olyan légvédelmi rendszereket, amelyek valóban segíthetnek infrastruktúránk védelmében mert meg kell védenünk légterünket. Az oroszokat nem érdeklik a nemzetközi megállapodások, nem törődnek semmiféle megállapodással vagy egyezménnyel.” 
  • 2022. október 11-én, kedden több mint 3800 város, település és község áramellátása állt helyre; azonban több mint 100 település maradt áram nélkül. 
  • Ukrajna védelmi minisztere arról számolt be, hogy újabb négy nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszer (HIMARS) érkezett Ukrajnába az USA-ból. 
  • A rakétaterror Oroszország utolsó ütőkártyája. A tél előestéjén áram, hő, kommunikáció nélkül akarnak minket hagyni, félelmet és pánikot akarnak terjeszteni.
    „Szovjet fegyverekkel hárítjuk el a rakétatámadásokat, amelyek ráadásul hiányosak” – mondta Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka – csak október 10-én, az orosz erők 84 cirkáló rakétát lőttek ki. és 24 pilóta nélküli légi járművet indítottak Ukrajna békés városai ellen.
    Légvédelmi pajzsra van szükségünk az ország kritikus infrastruktúrája felett és a civilek védelmében.
    Ma a mi pajzsunk egész Európa védelme.
  • Az oroszok rakétákkal támadják meg Zaporizzsját. Robbanások hallhatók Mikolajivban, Nikopolban az oroszok gyújtólőszert használnak.
  • Az ukrán fegyveres erők megszilárdították pozícióikat Herszon megyében.
  • Az ukrán légvédelem egy reggel alatt 9 Shahed-136 drónt lőtt le Mikolajiv megye felett.
  • Az orosz erők hét S-300-as rakétát lőttek ki Zaporizzsja városára és külvárosára október 11-ről 12-re virradó éjszaka. Három embert mentettek ki a támadásban megsérült épületek romjai alól.

Orosz hírszolgálatok

  • Az FSZB közölte, hogy a krími hídon elkövetett terrortámadás szervezője az ukrán katonai hírszerzés vezetője, Kirill Budanov. 
  • Michael Whitney amerikai geopolitikai és társadalmi elemző szerint az ukrán kormány szándékosan lemond az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokról, hogy elhúzódó konfliktusba vonja Moszkvát és kimerítse erőforrásait. Erről írt a Global Research egyik cikkében.
  • Ellentétben az ukrán propaganda állításával, mely szerint az oroszoknak kifogytak a rakétái, október 12-én az orosz fegyveres erők továbbra is rakétákkal támadják Ukrajna kritikus infrastruktúráját.
  • A lengyel PERN üzemeltető bejelentette, hogy szivárgást fedeztek fel a Druzhba csővezeték egyik ágán. Ez a vonal szállít olajat Európába.
  • Az FSZB leállította az ukrán különleges szolgálatok által előkészített terrortámadásokat a moszkvai régióban terrortámadásokat a moszkvai régióban.
  • Az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek katonai űrereje precíziós csapással megsemmisítette az ukrán Fegyveres Erők légiparancsnokságának főhadiszállását. Erről az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma számolt be.
  • Lövöldözés hallatszik Kijevben – írja a TASS ukrán médiára hivatkozva. 

Megkapja-e ugyanazt a támogatást Orbán Scholztól mint Angela Merkeltől?

Prága után Berlinben is tüntetők fogadták a magyar miniszterelnököt, akik amiatt tiltakoztak, hogy a magyar diplomácia meglehetősen elnéző Putyin Ukrajna elleni agressziójával szemben.

Olaf Scholz kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök kétórás tárgyalásain minden fontos téma szóba került – állítják a résztvevők, akik nem sok részletet osztottak meg. Nem derült ki például az sem, hogy Orbán Viktor mire is gondolt amikor kannibalizmusnak nevezte Németország 200 milliárd eurós energia csomagját.

A Bloomberg beszámolója szerint a magyar miniszterelnök arra célozhatott, hogy a gazdag uniós tagállamok felvásárolják a földgázt, a többiek pedig boldoguljanak ahogy tudnak. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Franciaország és Itália is. Scholz kancellár válaszul annyit közölt: immár nem ellenzi azt, hogy az Európai Unió közösen vegyen fel hitelt, és ebből olyan támogatási alapot hozzanak létre mint a 750 milliárd eurós helyreállítási alap, amely a pandémia után akarta újraindítani a 27 tagállam gazdaságát. Magyarország és Lengyelország kivételével mindenki már meg is kapta a pénzét. A Scholz-Orbán párbeszéd nyilván erről is folyt, de semmit nem közöltek pedig mindenki tudja: ebben a kérdésben a német kancellár mondja ki a végső szót.

Merkel-Orbán paktum

A magyar miniszterelnök idejekorán felismerte, hogy hatalma szempontjából a leglényegesebb az: mit gondol róla a német kancellár? Épp ezért lepaktált Angela Merkellel, akit most is felkeresett Berlinben. Senki nem tudja pontosan, hogy miben is állapodott meg  Angela Merkel és Orbán Viktor, de a fejlemények azt mutatták: a paktum működik. Orbán tudta, hogy meddig mehet el. Cserében mindent megadott a Magyarországra települt német cégeknek. Merkel kancellár meg is védte a magyar miniszterelnököt az Európai Néppártban és a csúcstalálkozókon Brüsszelben. Merkel immár a múlt, Scholz kancellár különösen nehéz körülmények között kezdte meg munkáját a csúcson. Tapasztalatai persze bőven vannak a szociáldemokrata politikusnak hiszen Angela Merkel pénzügyminisztere volt évekig. Az energiaválság és Putyin agressziója Ukrajna ellen teljesen új helyzetet teremtett. A német gazdaságnak az olcsó orosz energia nélkül kellene megőriznie a versenyképességét. Orbán Viktor azt ajánlgatja, hogy a fejlett német technológia Magyarországon találkozzon az orosz energiával. Ez kiskapu lehet Németország számára éppúgy mint Orbán kínai kapcsolatai.

Az USA bírálatai ellenére Orbán továbbra is jó kapcsolatot tart fenn Moszkvával és Pekinggel. Németországnak ez sokkal nehezebb, de Scholz kancellár is bejelentette: novemberben Kínába látogat. Kína az Európai Unió legfontosabb kereskedelmi partnere. A német autógyárak több járművet adnak el a Mennyei birodalomban mint otthon.

Két, a válság szélén táncoló állam kormányfője tárgyalt Berlinben arról, hogy miképp lehet enyhíteni a krízis következményeit. Marad-e a Merkel paktum vagy Scholz kancellár nem kíván hasonló különleges német-magyar együttműködést? Ez hamarosan kiderülhet hiszen válság idején sokkal nehezebb udvarias frázisokkal elfedni a valós problémákat mint konjunktúra idején.

Orbán és a korrupció

Daniel Freund a Mandinernek nyilatkozva lesújtó képet festett a magyar közállapotokról és a korrupcióról.

“Egyetlen olyan tagállamot sem lehet találni az Európai Unióban, ahol a korrupciós jelenséget ennyire kapcsolatba lehetne hozni a miniszterelnökkel, az ő családjával és hihetetlenül gazdagodó barátaival” – mondta a kormánypárti Mandinernek Daniel Freund zöld képviselő, aki az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagjaként figyelemmel kíséri az uniós pénzek útját Magyarországon.

“Az Európai Unió a korrupció elleni harc éllovasa kíván lenni. Vonatkozik ez a csatlakozni kívánó államokra például Ukrajnára is” – közölte Daniel Freund, aki támogatja Zelenszkij elnök bátor kiállását az orosz agresszióval szemben, de ennek ellenére sem feledkezik meg arról, hogy a korrupció évtizedek óta meghatározó probléma Ukrajnában. Ahol Zelenszkij elnök népszerűsége épp emiatt mindössze 10% volt mielőtt Putyin megindította volna agresszióját Ukrajna ellen. Azt követően viszont Zelenszkij a nemzeti ellenállás szimbólumává vált.

Harc a korrupció ellen

“A brüsszeli bizottságnak azonnal fel kell lépnie azzal a tagállammal szemben, ahol a korrupció gyanúja felmerül. Mindezt annak érdekében kell megtennie, hogy az uniós pénzek odajussanak ahova szánták őket. Sem csalás, sem személyi összeférhetetlenség sem hűtlen kezelés nem gátolhatja ezt. Biztosítani kell azt, hogy nincs olyan politikus, aki a barátainak vagy a politikai szövetségeseinek folyósítaná ezeket a pénzeket. Ezt egyetlen tagállamban sem lehetne hagyni” – hangsúlyozza Daniel Freund. Aki aggódik amiatt, hogy a brüsszeli bizottság megállapodik a magyar kormánnyal miközben a heiyzet lényegesen nem változik.

“Attól tartok, hogy a két fél közötti egyezség nem teszi ismét demokráciává Magyarországot. Nem lesz kisebb a korrupció. Félek, hogy a kialkudott 17 intézkedés nem foglalkozik a média pluralizmus, a média szabadság kérdésével. A brüsszeli bizottság büszke az új Integritási bizottságra. Attól félek, hogy hiába működik Magyarországon a világ legjobb korrupcióellenes hatósága, ha a bíróságok nem függetlenek. Olyan emberek ítélkezhetnek, akiket Orbán és a kormánya nevezett ki” – nyilatkozta a Mandinernek Daniel Freund Európa parlamenti képviselő.

Megerősítették Putyin és Zelenszkij részvételét a G20-csúcstalálkozón

Az indonéz külügyminiszter megerősítette Putyin és Zelenszkij részvételét a novemberi G20-csúcson, melyet november közepén rendeznek Bali szigetén.

Retno Marsudi indonéz külügyminiszter hivatalosan is megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a G20 Bali csúcstalálkozóján . Erről a TASS számolt be indonéz forrásokra hivatkozva.

Az indonéz külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy „a jelenlegi világhelyzet instabil”, de osztálya igyekszik kapcsolatot teremteni a két állam vezetőjével.

A csúcstalálkozót Balin tartják november 15-16.

Korábban Putyin és Zelenszkij megállapodott abban, hogy részt vesznek a G20-csúcson. A G20-csúcson egy esetleges találkozó lesz az első személyes találkozó Oroszország és Ukrajna vezetői között a különleges katonai művelet február 24-i kezdete óta. „A G20-akat a béke, nem pedig a konfliktus platformjává akarjuk tenni” – mondta Husin Bagis indonéz nagykövet.

Ukrajna orosz rakétazápor alatt

Hétfő reggel Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka közzétette az Ukrajna területét ért orosz csapások térképét.

 

smi2.ru

 „Ezeket a támadásokat szovjet kori fegyverekkel kell visszavernünk, amelyek ráadásul nem állnak elegendő mennyiségben rendelkezésünkre”.

Ahol orosz rakéták találták el Ukrajnát

A szárazföldről és hajókról indított hosszú hatótávolságú rakétákkal nyolc ukrán tartományt Kijevet, Odesszát, Lvovot, Vinnyicát, Hmelnickijt, Nyikolajevet, Rovnót, Krivoj Rogot, Vlagyimir Rogot és Zaporozsjét, Harkov, Pavlograd, Zsitomir, Ternopil, és más ukrán városokat ért találat. Legalább 19 embert megöltek és több tucatnyian megsebesültek a moszkvai invázió legszélesebb körű légitámadásában.

Olekszij Aresztovics, Ukrajna elnökének tanácsadója szerint a legtöbb célpont hő és villamos energiát biztosító polgári infrastruktúra volt, és legalább öt régió maradt áram nélkül. A legfrissebb híradások szerint az infrastruktúra helyreállítását azonnal megkezdték az ukrán hatóságok.

Vlagyimir Putyin elnök hétfőn televíziós beszédében azt mondta, hogy Oroszország „Ukrajna energia-, katonai parancsnoki és kommunikációs létesítményeit” vette célba, válaszul az Oroszországot a Krímmel összekötő Kercsi híd elleni szombati támadásra. Arra figyelmeztetett, hogy „senkinek ne legyen kétsége” afelől, hogy Oroszország megvédi magát. Az orosz híradások szerint mintegy nyolvan kilőtt rakétájuk mindegyeke célt talált, míg az ukrán híradások negyven rakéta megsemmísítésétről szólnak.

Putyinra egyre nagyobb nyomás nehezedik a háborúpárti nacionalisták részéről, mivel ukrajnai erői az elmúlt hetekben egymás után visszavonultak, és mintegy 1200 négyzetmérföldnyi nehezen megszerzett területet veszítettek délen és keleten. Az orosz keményvonalasok hétfőn ünnepeltek, mondván, hogy a támadások régóta várt jelei annak, hogy a Kreml fokozza támadásait Ukrajna kritikus infrastruktúrája ellen.

Új tábornok az orosz csapatok élén Ukrajnában

Szergej Szurovikin hadseregtábornok irányítja ezentúl az orosz hadműveleteket Ukrajnában, ahol az elmúlt több mint hét hónapban inkább a kudarcok jellemezték Oroszország furcsa háborúját.

Az 55 éves hadseregtábornok igazi háborús veterán: a Csecsenföldön és Tadzsikisztánban harcolt, majd pedig 2015-ben Szíriában. Az orosz hadsereg mindenütt példátlan brutálissal küzdött, és ehhez képest inkább csak látszat eredményeket ért el. Tadzsikisztánban a helyzet továbbra is bizonytalan. Csecsenföldön az a Kadirov uralkodik, akinek apja Szurovikin tábornok ellen harcolt a második csecsen háború idején. Putyin akkor megvette az idősebb Kadirovot, akit ellenségei felrobbantottak. Fia, az ifjabb Kadirov, akit Putyin épp most nevezett ki vezérezredessé, Ukrajnában látogatott. Azokban a tartományokban tett látogatást, amelyeket Putyin elfoglalt. Szándékai szerint végleg, csakhogy még harcok folynak itt is.

Közben látványos akcióval felrobbant a Krímet a szárazfölddel összekötő híd, melyet annak idején Putyin személyesen avatott fel. Ezzel minden bizonnyal az ukránok akartak kedveskedni Putyinnak a hetvenedik születésnapján.

Maga Putyin a parancsnok

Ukrajnában kezdett Sojgu hadügyminiszter volt a felelős a hadműveletekért. Akkor még azt hitték Moszkvában, hogy a villámháborút távirányítani lehet. Nem kell hozzá különösebb szakértelem sem hiszen Sojgu hiába hadseregtábornok, de nem igazi katona. Putyin kollégája volt a KGB-ben. Az orosz hadsereg mindmáig fájlalja, hogy Putyin nem kérdezte meg őket az Ukrajna elleni hadműveletről. Kizárólag egykori KGB-s barátaival konzultált, akik közül azután lecsukatta azokat, akik az ukrajnai hírszerzés élén álltak.

Minden bizonnyal azt jelentették Putyinnak, hogy az ukrán ellenállás pillanatok alatt összeomlik, Zelenszkij elnök meghal vagy elmenekül. A lakosság pedig virággal fogadja az orosz csapatokat. Mindebből semmiben lett. Az USA által megerősített ukrán hadsereg ellenállt, az orosz csapatok pedig nem tudták, hogy miért is harcolnak valójában? A parancsnokok eladták a benzint és a fegyverek egy részét a feketepiacon.

Putyin Dvornyikov hadseregtábornokot nevezte ki az Ukrajnában harcoló alakulatok parancsnokává. Ő orosz mércével mérve is kivételesen brutális tábornok. Ezt Szíriában bizonyította amikor földdel tette egyenlővé Aleppo milliós városát, amely már az ókorban is fontos gazdasági és kulturális  centrum volt.

Ukrajnában ő foglalta el Mariupolt, ahol a kíméletlen tüzérségi tűzben civilek százai vesztek oda.

Az ukránok ellentámadást indítottak Harkov környékén, az oroszok pedig elfutottak. Ezekután érezte úgy Putyin, hogy új parancsnok kell Ukrajnában. Moszkvából különben már ő irányítja a hadműveleteket. Félreállította nemcsak Sojgu hadügyminisztert, aki nem sokat ért a hadászathoz hanem Geraszimov hadseregtábornokot is. A vezérkari főnök kiváló katona hírében áll, nevéhez fűződik a hibrid hadviselés feltalálása.

A Krím félsziget elfoglalásakor a hibrid hadviselés remekül működött. Az oroszok szinte puskalövés nélkül foglalták el a stratégiailag fontos területet, mert az ukrán tisztikar egy része árulónak bizonyult.

Most viszont a fegyveres erők és az ukránok többsége kiállnak Zelenszkij elnök mellett. Az ukrán elnök kijelentette: a hazája területét annektáló Putyinnal nem tárgyal. Hozzáfűzte: nem nekünk kell tartanunk Putyin atomfegyverétől hanem neki kell félnie a saját népétől!

Szülinapi ajándék Putyinnak – Nagy robbanás történt az Oroszországot a Krímmel összekötő hídnál

Nagy robbanás történt az Oroszországot a Krímmel összekötő hídnál, egy útszakasz teljes egészében  a Kercsi-szorosba omlott.

A Krímet és Oroszországot összekötő hídon ma reggel keletkezett tűz  felrobbantott egy teherszállító kamiont, aminek következtében az arra elhaladó vonat hét üzemanyagtartálya kigyulladt. Bár a tűz a híd vasúti sínekén égett, az úttest egy része a Kercsi-szorosba omlott a robbanás következtében.

Hogyan reagáltak az orosz hatóságok?

Vlagyimir Putyin utasította kabinetjét, hogy hozzanak létre egy kormánybizottságot „a krími hídon kialakult vészhelyzettel kapcsolatban” – jelentette be sajtótitkára, hozzátéve, hogy a tisztviselők jelenleg nem tudják megbecsülni, mennyi időre van szükség a híd üzemképessé tételéhez.

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság potenciális bűncselekményként kezeli az esetet.

Alekszandr Baskin orosz szenátor az állami újságíróknak azt mondta, hogy Moszkva a krími híd elleni támadásra „esetleg aszimmetrikus választ” fog adni. Oleg Morozov duma-helyettes eközben azt mondta, hogy a híd elleni „terrortámadás” felkér egy „szabályok nélküli hadüzenettel”.

Mi történt

A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség arról számolt be, hogy szombat reggel felfüggesztették a teljes forgalmat a Krími hídon, miután állítólag kigyulladt egy üzemanyagszállító tartálykocsi. Oleg Krjucskov, Oroszország krími kormányfőjének tanácsadója a Telegramon közzétett bejegyzésében elmondta, hogy a tüzet egy felrobbant üzemanyagszállító tartályhajó okozta. Hangsúlyozta, hogy a híd tartóívei a hírek szerint sértetlenek. Krjucskov azt is kijelentette, hogy a Krím-félszigetnek vannak tartalék élelmiszer- és üzemanyagkészletei arra az esetre, ha a hídon áthaladó forgalom fennakadna.

Az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság forrásai azt mondták az RBC hírügynökségnek, hogy először egy teherszállító teherautó robbant fel, aminek következtében egy elhaladó vonat fedélzetén hét üzemanyagtartály kigyulladt. Vlagyimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke „ukrán vandálokat” hibáztatott a híd útpályáinak megrongálásáért, bár ragaszkodik ahhoz, hogy a károkat hamarosan helyrehozzák . (Az utak a vízbe estek.)

Megjegyezte, hogy az operatív szolgálatok, amelyeknek a hídon kialakult helyzetet kellett volna figyelniük, nem akadályozták meg időben a veszélyhelyzetet, hiába kérte Nyikolaj Patrusev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának titkára a  biztonsági intézkedések megerősítését.

„Természetesen mindenki odafigyelt a támadás időpontjára. Nyilvánvaló, hogy ezt kifejezetten Vlagyimir Putyin orosz elnök évfordulójára tették ” – mondta a szakértő.

A krími hídon a rendkívüli állapotot október 8-án, szombaton történt robbanásért Mihail Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója elismerte Kijev felelősségét a létesítményben történt robbanásért.

Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy videót tett közzé az égő hídról Marilyn Monroe klipje mellett, amint „Boldog születésnapot, elnök úr”  című dalt énekeli.

Putyin 70

A nagy cárokkal méri magát minden oroszok elnöke, aki azért nem ment el Gorbacsov temetésére, mert a Szovjetunió kommunista pártjának utolsó vezetője hagyta szétesni a birodalmat.

“Ez volt a huszadik század legnagyobb tragédiája” – mondta erről Vlagyimir Putyin, aki megpróbál annyit visszaszerezni a szétesett birodalomból amennyit csak lehet. Minden valószínűség szerint ezért indította meg a hadműveleteket Ukrajna ellen február 24-én. Több mint hét hónap után a hadjárat kudarc. Erős koalíció jött létre vele szemben külföldön, de otthon egyelőre megdönthetetlennek látszik. Dehát Pál cárt is meggyilkolták a brit nagykövet buzdítására és saját fiának tudtával. De Gaulle tábornok nem véletlenül hangsúlyozta: a sikernek sok apja van, de a kudarc mindíg árvagyerek.

Putyin útja a hatalomhoz

Szentpétervár-Leningrád szörnyű árat fizetett azért, hogy ellenállt Hitler csapatainak: több mint hatszázezer ember halt meg az ostrom idején. Putyin ebben a városban nőtt fel, ahol a túlélés volt az egyetlen cél. Az ifjú Putyin már gimnazista korában fekete öves dzsudó bajnok lett, és jelentkezett a KGB-hez, amely a Szovjetunió egyik legfontosabb szervezete volt. A titkosszolgálat akkoriban már diplomás tisztikart akart. Putyin a jogi egyetemet végezte el, és hamarosan az egykori NDK-ba került. Drezdában ő irányította az orosz titkosszolgálatot akkor amikor leomlott a berlini fal, és véget ért a szovjet rendszer Németországban.

Hazatérve szülővárosában a polgármester gazdasági ügyekkel foglalkozó helyettese lett. Ebben a minőségben lepaktált a maffiával és hatalmas pénzeket szerzett Szentpétervárnak és saját magának. Putyin vagyonát ma már 40 milliárd dollárra becsülik.

Jelcin elnök megbízta a KGB átszervezésével majd kinevezte miniszterelnöknek.

A KGB utódszervezete, az FSZB őt javasolta elnöknek, és Jelcin rábólintott. Majd meghalt. Oroszország új ura, akit alig ismertek honfitársai, azzal szerzett népszerűséget, hogy brutálisan leszámolt a csecsen lázadással. Ehhez az ürügyet olyan merényletek teremtették meg, melyeket valószínűleg maga Putyin szervezett.

Egyedül a piramis csúcsán

Putyin gyorsan eltette láb alól vetélytársait. Ki Szibériába került mint Hodorkovszkij, kit pedig lelőttek a Vörös téren mint Nyemcovot. Egykori KGB-s barátai fontos posztokra kerültek az állami és az üzleti életben. Ma minden döntést ez a csoport hoz meg. Amikor az Ukrajna elleni háborúról döntöttek, akkor Putyin csakis őket kérdezte meg. Sem a külügy sem pedig a hadsereg véleményére nem volt kiváncsi. Hadügyminiszternek KGB-s tiszt társát, Sojgut nevezte ki. Aki az ukrajnai háború első szakaszában bizonyította tökéletes alkalmatlanságát erre a posztra. Azóta Putyin maga vette át a hadműveletek irányítását Ukrajnában, de hiába: még rosszabbul mennek a dolgok – legalábbis Oroszország szempontjából. Nemrég Putyin négy kormányzóságot orosz területnek nyilvánított Ukrajnában, de ezt senki sem ismerte el. Az orosz elnök atomfegyverrel fenyegetőzik. Ez az utolsó aduja, amely még megmaradt.

A CIA szorgosan keresi azt a hatalmi csoportot, amely megbuktathatná Putyint Moszkvában. 1953-ban Sztálin halála után a titkosszolgálat hatalomra törő vezetőjét, Lavrentyij Beriját Zsukov marsall és Moszkalenko tábornok tartóztatta le. “További sorsa ismeretlen”. Putyin is végezheti úgy mint ellenfelei, mert az orosz elit sem szeretne vele együtt eltűnni egy sötét lyukban, ahol Észak Koreával osztozhatnak a pária sorsban.

Putyinnal keringőzött, ma “politikai menekült” Libanonban

0

Ausztriában a kémelhárítás vizsgálatot indított, mert az USA figyelmeztette az osztrák kormányt: oroszbarát szervezet dolgozik a semleges országban.

A CIA szerint ez az oroszbarát szervezet beépült az osztrák állami intézményekbe – köztük például a külügyminisztériumba is. Mindez akkor történt amikor a Szabadságpárt vezére Ausztria alkancellárja volt, a külügyminiszter pedig Karin Kneissl, akit ez a szélsőjobboldali párt állított a diplomácia élére. Amúgy a Szabadságpártot Putyin szép pénzekkel finanszírozta. Cserébe a Szabadságpárt teljesen rendbenlevőnek találta a népszavazást, amely Oroszország részévé tette az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet.

Az orosz-osztrák barátság feledhetetlen pillanata volt amikor Putyin elnök nemcsak, hogy elment Karin Kneissl esküvőjére, de táncolt is a menyasszonnyal. Értékes fülbevalókat is kapott a miniszter asszony Putyintól, de ezeket be kellett szolgáltatnia a külügynek.

Aztán a Szabadságpárt kibukott a hatalomból, mert vezéréről kiderült: Putyin pénzéből Orbán Viktorhoz hasonló média birodalmat akart kiépíteni Ausztriában.

A tervből nem lett semmi. Kneissl asszonynak távoznia kellett a külügyből.

Bécs Washington és Moszkva között

Az amerikaiakat komolyan aggasztotta, hogy Putyin erős szervezetet épített ki Ausztriában. Emiatt figyelmeztették is Sebastian Kurz kancellárt. Közölték vele: ha nem számolja fel az orosz szervezetet, akkor Ausztriát kiteszik a Berni Unióból! Ebben az unióban az USA európai szövetségeseinek titkosszolgálatai egyeztetik elképzeléseiket az amerikaiakkal. Sebastian Kurz kancellár mindent megígért, de keveset tett. Villámgyorsan eltűnt Ausztria közéletéből noha csoda gyerekekként indult, és végtelenül hosszú karrierről álmodott. Ám előkerült egy korrupciós ügy, és ezen a banánhéjon elcsúszott Kurz, aki az USA-ba távozott.

Mi lett Karin Kneissl asszonnyal, aki oly feledhetetlenül pukkedlizett Putyin előtt?

Bekerült a Rosznyeft felügyelő bizottságába: évi 450 ezer eurót kapott ezért – derítette ki az osztrák sajtó. Csakhogy Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen február 24-én. Válaszul az Európai Unió kezdte összeállítani a feketelistákat Putyin barátairól. Karin Kneissl búbánatosan lemondott. Ekkor kopogtatott be hozzá az osztrák kémelhárítás: mit tudott arról, hogy az orosz titkosszolgálat beépült a külügybe? Igaz-e, hogy külön vonala volt és van Putyinhoz? Karin Kneissl mindent tagadott. Majd pedig Libanonba távozott mint “politikai menekült”.

Mi van Budapesten?

Az orosz titkosszolgálat a magyar külügybe is beépült – derítette ki a Direkt36. Az oroszokat természetesen nem annyira Magyarország érdekelte hanem az Európai Unió és a NATO. Az észak-atlanti katonai szervezet már óvakodik attól, hogy megossza különösen fontos információit a magyar diplomatákkal, mert attól tart, hogy Putyin nagyon gyorsan értesülne ezekről. Az Egyesült Államok jelentős összegű katonai támogatást nyújt azoknak a NATO államoknak, melyeket az ukrajnai háború közvetlenül érint. A térség minden országa kap ebből az amerikai támogatásból kivéve Magyarországot. Nem is csoda: amikor a térség összes országának államfői közösen tiltakoztak az ellen, hogy Putyin négy ukrán kormányzóságot orosz területnek nyilvánított, a magyar aláírás hiányzott. Novák Katalin elnökasszony nem írta alá a közös dokumentumot. Ez azért különösen kellemetlen, mert Putyin korábban felkínálta Magyarországnak Kárpátalját. Lengyelországnak Nyugat Ukrajnát, Romániának Bukovinát kínálta Putyin, ha elnézik neki Kelet Ukrajna lenyelését. Mind Varsó mind pedig Bukarest elutasította Ukrajna felosztását.
A magyar kormány néma maradt…

Támadásban az annektált területeken

0

Zelenszkij, ukrán elnök szokásos késő esti beszédében jelezte, hogy magas rangú katonai tisztségviselőivel szerdán megvitatták az Oroszország által megszállt területek visszaszerzését.

Az elnök beszámolt arról is, hogy újabb települáseket foglaltak vissza Herszon régióban, azok közül a területek közül amelyet Moszkva már Oroszországhoz tartozó területnek minősített.

 

Az orosz nyelvre váltva Zelenszkij megszólította a Moszkva-barát erőket, és közölte, hogy az oroszok már elveszítették a háborút.

„Az ukránok tudják, hogy miért harcolnak. Egyre több orosz állampolgár is észreveszi, hogy azért kell meghallniuk, mert egy ember nem akarja befejezni a háborút”

– mondta Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva.

Az ukrán erők benyomulnak Luhanszkba

Szerhij Haidai kormányzó szerint az ukrán erők tovább nyomultak a Luhanszki megye felé, aki szerint már hat települést felszabadítottak a térségben, további részleteket nem árult el.

„Luhanszk megye felszámolása megkezdődött” – mondta Haidai a Telegramon. 

Oroszország luhanszki meghatalmazottja, Rodion Mirosnyik elismerte, hogy a Kreminnába és Szvatovébe (Harkiv megye közelében) vezető területek „veszélyben vannak”, a Kremminába vezető út pedig „komoly veszélyben van”. Oroszország újabb csapatok bevonásával és a terület erős aláaknázásával erősíti Kreminna város védelmét.

Egy brit hírszerzési információ szerint jelentés „az Oskil folyótól keletre eső terület jelentős részén megszilárdította állásait a régióban, és nagyon valószínű, hogy Ukrajna most csapást mérhet a luhanszki Szvatove-Kreminna útra”, ezzel tovább akadályozva az oroszokat abban, hogy utánpótlást biztosítsanak keleti egységei számára.

Zelenszkij korábban kedden azt mondta, hogy

„a front számos területén folytatódnak a heves harcok, Ukrajna ellentámadása közepette. Egyre többen (oroszok) próbálnak szökni, az agresszor egyre több veszteséget szenved el”.

Oroszország azt állítja, hogy vissza fogja foglalni az elcsatolt régiókat

Úgy tűnik, hogy Moszkva Ukrajna térképe az általa ellenőrzött egyre zsugorodó területeket mutat: az „új régiók” térképén az ukrán tartományok teljes területe szerepelt, de egyes részeit halványan satírozták és ukrán katonai ellenőrzés alatt állónak jelölték.

„A területek örökre Oroszországé maradnak”

– jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, jelezve ezzel, hogy az Ukrajna által a napokban visszafoglalt településeket „vissza fogják foglalni”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK