Featured

Putyin barátaival nem paktál Ursula von der Leyen

A brüsszeli bizottság elnökasszonya kész együttműködni szélsőjobboldali pártokkal is, ha azok megfelelnek néhány kritériumnak.

Ursula von der Leyen pályázik a brüsszeli bizottság elnöki posztjára a következő ötéves periódusra is, és emiatt gyakran kérdezik tőle: kikkel akar együttműködni az Európai Parlament frakciói közül?

“Kiáll a demokráciáért, védelmezni kívánja értékrendünket, a jogállamiságot? Támogatja Ukrajnát, és szembeszáll Putyinnak azzal a törekvésével, hogy megossza Európát?”

– ezekben a kérdésekben egyértelműen állást kell foglalnia annak a pártnak, amely együtt kíván működni az új brüsszeli bizottsággal – hangsúlyozta Ursula von der Leyen amikor azt kérdezték tőle: mi a véleménye az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójáról az Európai Parlamentben.

Ursula von der Leyen azzal számol, hogy megerősödhet a szélsőjobboldal a júniusi európai választáson márpedig a brüsszeli bizottságnak szüksége van arra, hogy az Európai Parlamentben szilárd támogatói bázisa legyen. Jelenleg ez a konzervatívokat, a szocialistákat, a liberálisokat és a zöldeket jelenti.

A jelenlegi előrejelzések szerint a két szélsőjobboldali frakció megszerezheti a parlamenti helyek egynegyedét is – írja a Politico.

2019-ben Ursula von der Leyennek épphogy sikerült megszereznie az Európai Parlament támogatását, és ez most is problematikusnak ígérkezik, mert a zöldek nem lelkesednek túlságosan érte.

Ezért lehet szüksége az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójára, melyben Meloni olasz miniszterelnök pártja és a lengyel PiS játszik vezető szerepet. Ide pályázik a Fidesz, amely elhagyta az Európai Néppártot, és azóta kívül van a partvonalon az Európai Parlamentben. Az Európai Konzervatívok és Reformisták be is fogadnák a Fideszt, de Orbán Viktor politikája nem felel meg Ursula von der Leyen kritériumainak.

Jobboldali-szélsőjobboldali koalíció?

Az  Európai Néppárt, amelynek  vezető  ereje  a  CDU vagyis Ursula von der Leyen  pártja,
kész-e valamiféle koalícióra az Európai Konzervatívokkal és Reformistákkal? Erre sem adott egyértelmű választ Ursula von der Leyen. Azt viszont egyértelműen leszögezte: “lehetetlen az együttműködés, ha a párt elutasítja a jogállamot. Lehetetlen az együttműködés Putyin barátaival!”

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője már régóta tárgyal Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel valamiféle együttműködésről.

Weber, aki elszántan támogatja Ursula von der Leyen jelöltségét, azt hangsúlyozza, hogy nincs együttműködés azokkal a pártokkal, melyek szemben állnak az Európai Unióval, elutasítják Ukrajna támogatását és a jogállamiságot.

Weber abban bízik, hogy az Európai Néppárt megerősíti vezető szerepét az Európai Parlamentben a júniusi választások után. Weber problémája a saját frakciójában az, hogy a Les Républicains, a francia konzervatív ellenzéki párt nem támogatja Ursula von der Leyen jelöltségét. Miért nem? Mert Macron elnök támogatja azt.

“Olyan helyzetben akarom látni az Európai Néppártot, hogy senki se tudjon vele szemben határozatokat hozni az Európai Parlamentben”

– hangsúlyozta Manfred Weber.

Szűcs Judith: ennek a lánynak a szegényházban a helye?

“Nem szeretek panaszkodni, de az első nyugdíjam 28600 forint volt, és azóta sem lett sokkal több” – mesélte a Kiskegyednek Szűcs Judith, akit nemcsak Magyarországon, de az egész egykori szocialista táborban diszkó királynőnek tekintettek. A hetvenéves Szűcs Judith elmondta, hogy “valósággal sokkot kaptam amikor a postás meghozta az első nyugdíjamat.”

Miből él? “Ha van fellépésem, abból elvagyok” – válaszolta Szűcs Judith. Magyarországon az átlagnyugdíj 231 ezer forint, ezt sok művész nem éri el, mert aktív időszakában önhibáján kívül nem fizetett komoly nyugdíj járulékot.

A nyugdíjasok Orbán leghűbb támogatói

Ilyen gyenge nyugdíjak mellett miért szavaz mégis az idős generáció zömmel Orbán Viktorra? Mert

Orbán jó politikai érzékkel két dolgot ígér nekik: biztonságot és inflációhoz igazított nyugdíjat.

Ehhez képest minden másodlagos a nyugdíjas nemzedékek számára. Az is, hogy az Orbán rendszerben tudatosan működtetnek gyenge egészségügyi hálózatot: akinek van pénze annak esélye is lehet a hosszú életre, akinek nincs az imádkozhat ezért. Orbán számára a nyugdíjasok csakis addig érdekesek amíg rá szavaznak. Utána elpatkolhatnak hiszen csak viszik a pénzt az államkasszából, melyet pedig a miniszterelnök rokonai, barátai és üzletfelei akarnak lenyúlni. Orbán számítása mindeddig bevált, és semmi okunk sincsen azt feltételezni, hogy ez a közeljövőben változna. Holott maga Orbán hét szűk esztendőt jósolt 2022-ben. Az ellenzéknek ez jó esélyt kínálna, de a nyugdíjasok jól érzik: tőlük nem kapnák meg a biztonságot és a nyugdíjak emelését az infláció mértékében. Bokros Lajos 2022-ben a Népszavában fejtette ki, hogy a nyugdíjasoknak nem jár a tizenharmadik havi nyugdíj, és meg kellene szüntetni a rezsi csökkentés rendszerét.

A nyugdíjasok értették a finom célzást, és leszavaztak Orbán Viktorra, akiről pedig tudták, hogy korrupt és pocsék egészségügyi rendszert üzemeltet.

A magyar nyugdíjasnak nincsen, mert nem lehet illúziója az állammal kapcsolatban, amely épp akkor hagyja magára amikor a legszegényebb és a legelesettebb.

De hát a magyar nyugdíjas realista: Szűcs Judith is kérvényezte szánalmasan alacsony nyugdíjának felemelését, és kapott is pár ezer forintot hiszen a hatalom sem lophat nyugodtan annak tudatában, hogy az egykori diszkó királynő szegényházba kerül vagy éhen hal miközben ő vígan élvezi szorgos vagyongyűjtő életének zsákmányát.

Miért nem akadályozta meg a Hamász erősödését Netanjahu izraeli miniszterelnök ?

0

Netanjahu nem számolta föl a Hamász pénzügyi hálózatát pedig megtehette volna – ezt a vádat fogalmazta meg a Moszad egyik régi vezetője, aki korábban többször is javasolta Izrael miniszterelnökének, hogy “tegyék tönkre a Hamászt pusztán pénzügyi hálózatának felszámolásával.”

Udi Levy, aki a BBC-nek nyilatkozott hangsúlyozta: ”nagyon sok pénztől megfoszthattuk volna a Hamászt, amely így nem tudott volna olyan erős terrorista hálózatot kiépíteni mint amilyennel szembe kellett néznünk október hetedikén. A Hamász szörnyeteg nem ugyanaz lett volna október hetedikén” – mondta a Moszad egykori pénzügyi hírszerző főnöke, aki többször is javasolta Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek: csapjanak le a pénzügyi támogató hálózatra, amely lehetővé teszi a Hamász erősödését a gázai övezetben. Nagyon nagy pénzekről volt szó: “a Hamásznak dollár milliárdokra volt szüksége ahhoz, hogy kiépítse azt a hatalmas földalatti alagút hálózatot, amely lehetővé teszi az ellenállást az izraeli hadsereggel szemben.”

Levy már 2014-ben felhívta Netanjahu figyelmét arra, hogy komoly pénzek érkeznek a Hamászhoz Törökországon keresztül. Mit tett Netanjahu miniszterelnök? Semmit!

A Hamász pénzügyi birodalma nagy és erős

“Két fő szponzora volt a Hamásznak: Katar és Irán. Törökország is legalább ennyire jelentős, mert a Hamász ott intézi a pénzügyei legnagyobb részét” – jelentette ki a Moszad pénzügyi hírszerző részlegének egykori vezetője. Aki elmondta a BBC Panorama műsorában, hogy a Hamásznak legkevesebb negyven cége van, melyek a Közel Keleten és Észak Afrikában működnek, de javarészük Törökországban van bejegyezve. Mivel foglalkoznak ezek a cégek Algériában, Egyiptomban, az Öbölben, Szudánban és Törökországban? Vannak útépítő vállalkozások, de a Hamász érdekelt az egészségügyben és a gyógyszeriparban is. Vannak aranybányái, turista irodái és nyakig benne van az ingatlan bizniszben is.

A Hamász üzleti befektetéseinek összegét a Moszad 422 millió dollárra becsülte 2018-ban. A terrorista szervezet, amely Izraelnek a létét sem ismeri el, a pénzét ingatlanba fekteti, hogy így védekezzen az infláció ellen.

2022-ben az USA pénzügyminisztériuma a Hamász hat vállalkozását tette feketelistára.

“A Hamász pénzügyei szempontjából ideális befektetés az ingatlan, amely őrzi az értékét” – nyilatkozta a BBC-nek a Royal United Services Institute – Rusi – pénzügyekkel foglalkozó vezetője. Tom Keatinge kiemelte, hogy a Törökországban bejegyzett ingatlan vállalkozások kulcs szerepet játszanak a Hamász vagyon értékének megőrzésében és gyarapításában. Az egyik ilyen Törökországban bejegyzett ingatlan cég, a Trend GYO, melyet az USA feketelistára tett. Ennek alapító elnöke, aki 2022-ben távozott a cég éléről, dicsőíti az Al Aksza hadműveletet – a Hamász így nevezi az október hetediki borzalmas mészárlást és túszejtést. A BBC írt ennek a Hamid Abdullah al Ahmarnak, de természetesen nem kapott választ.

A Trend GYO, melyet az USA szankcióval sújtott, úgy nyilatkozott, hogy “működése megfelel a nemzetközi pénzügyi szabályoknak, és az USA szankció megalapozatlan és igazságtalan.” A török hatóságok is megvizsgálták a Hamászhoz köthető céget, de nem találtak semmi kivetnivalót annak működésében.

Jahja Szinvar a pénzügyi birodalom megteremtésében is kulcsszerepet játszott

A Hamász katonai vezetője, aki az első számú felelős az október hetediki terror támadásért, korábban nagy figyelmet fordított a pénzügyi hálózat kiépítésére.

2007-ben, egy évvel azután, hogy a Hamász hatalomra jutott a gázai övezetben Izrael és Egyiptom szigorított a blokádon, hogy meggyengítse a terrorista szervezetet. Jahja Szinvar ekkor felvette a kapcsolatot Iránnal, amely síita szemben a szunnita Hamász-szal, de éppúgy elutasítja Izrael létét mint a terrorista szervezet.

“Jahja Szinvar üzenetet  küldött Iránba: pénzt és fegyvereket kért az Izrael elleni harcra. Iránból a válasz az volt: mindent megkaptok, ami a harcotokhoz szükséges”

– mesélte a BBC-nek az izraeli nemzetbiztonsági szolgálat egyik tisztje, aki 150 órán keresztül hallgatta ki Jahja Szinvart. Az izraeli nemzetbiztonsági szolgálat tisztje később rájött arra, hogy Jahja Szinvar a börtönből is kapcsolatot tartott Iránnal.

Katar volt Irán mellett a Hamász fő szponzora. Katarban élnek a Hamász politikai vezetői, akikkel a Moszad és a CIA vezetői is rendszeresen tárgyalnak a túszok kiszabadításáról illetve a fegyverszünetről. A Katarból érkező pénzekről az izraeli kormány is tudott hiszen a Hamász abból fizette a közalkalmazottakat a gázai övezetben.

Hogy ment ez a gyakorlatban?

“Minden hónapban megjelent Rafahban, a határátkelőnél a katari emír embere, aki különgépen érkezett. Egy nagy bőrönd volt nála tele pénzzel. Ezt átadta a Hamásznak, és már ment is vissza Katarba”

– emlékezik Udi Levy, a Moszad pénzügyi hírszerzésének egykori főnöke. Aki hangsúlyozta: ”ebből a pénzből sok jutott a Hamász katonai szárnyának is.”

Sok támogatás érkezett az ENSZ-től, az Európai Uniótól, a palesztin hatóságtól, amely Ciszjordániában működik. Ezeket a pénzeket humanitárius célokra szánták, de az izraeli titkosszolgálat szerint jelentős részük a Hamász katonai szárnyát erősítette.

Mit tett Netanjahu miniszterelnök, aki semmiképp sem akar palesztin államot?

Már 2019-ben így magyarázta stratégiáját:

”Mindenkinek, aki meg akarja akadályozni egy palesztin állam létrejöttét támogatnia kell a Hamászt, és meg kell könnyíteni, hogy az pénzhez jusson. A stratégiának célja az, hogy minél távolabb kerüljön egymástól a gázai övezet és Ciszjordánia”

– mondta Izrael leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnöke.

“Netanjahu célja az volt, hogy erősítse a Hamászt a Fatah palesztin szervezettel szemben nehogy létrejöjjön egy egységes palesztin szervezet, amellyel tárgyalni kellene egy palesztin állam megalakulásáról” – hangsúlyozta egy washingtoni Közel Kelet Kutató Intézet vezető kutatója. Khaled Elgindy, a Middle East Institute palesztin szakértője ugyanazt a vádat fogalmazza meg Benjamin Netanjahu ellen mint az izraeli baloldal, amely felelősnek tartja a miniszterelnököt azért, hogy a Hamász brutális terrortámadása felkészületlenül érte Izraelt.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök tagadja, hogy szándékosan erősítette meg a Hamászt a mérsékelt Fatah-hal szemben, közölte: csakis humanitárius okokból járult hozzá, hogy Katar jelentős összegű pénzeket küldjön a Hamasz terrorista szervezetnek.

Netanjahu miniszterelnök hangsúlyozta, hogy célja a Hamász terrorista szervezet teljes megsemmisítése, “addig folytatjuk a hadműveletet, amíg nem marad senki, akit terrorizmusért pénzelni lehetne a gázai övezetben” – mondta Izrael miniszterelnöke.

2,9%-kal csökkentek a reálbérek Magyarországon

A KSH közlése szerint a magas infláció nemcsak elvitte a bérnövekedést, de csökkentette a reálbéreket méghozzá jelentős mértékben.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy a KSH az inflációs adatait mindig is a hatalom szándékaihoz igazította, akkor ez azt jelenti, hogy a szánalmasan alacsony magyar életszínvonal az Európai Unió legmélyére süllyedt. Ezt igazolja különben az Eurostat jelentése is, mely szerint egy főre jutó fogyasztás tekintetében immár Bulgária is megelőz bennünket. Ez a nemzeti együttműködés tizennégyéves mérlege. Ami annál is drámaibb hiszen átlagról van szó, melyet a hatalomhű elit magas keresetei felfelé húznak. Mészáros Lőrinc tavaly 150 milliárd forinttal lett gazdagabb, és dagadhat a nemzeti kebel: immár újra ő a leggazdagabb magyar!

Orbán: ezt a választást is megnyerjük!

A miniszterelnök a frakció ülésén jelentette ki, hogy júniusban is a Fidesz lesz messze az első, és a közvélemény-kutatási adatok megerősítik Orbán optimizmusát. Hogy lehet úgy választást nyerni, ha az életszínvonal a döntő többség számára csökken miközben a hatalom emberei vígan tovább gazdagodnak? Úgy, hogy nem erről beszélünk hanem az LMBTQ ügyekről és arról, hogy ki lesz a köztársasági elnök. Az agyhalott ellenzék is erre koncentrál mintha nem lenne mindegy a nemzeti együttműködés rendszerében, hogy ki az államfő? Orbán Viktor csakis lojális embert választ, akinek dekorációs szerepet szán. Novák Katalin ezt sokáig jól betöltötte, de a pedofil botrányba belebukott. Ki helyezte el lába alatt a banánhéjat? Ez sohasem fog kiderülni. Orbán mindenesetre beáldozta, és ezzel szépen elvonta a figyelmet a nemzeti együttműködés rendszerének gyenge gazdaságpolitikájáról, mely az Európai Unió legszegényebb államává tette Magyarországot. És egyben a legkorruptabbá. Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei jól elvannak: a legutóbbi uniós periódus 30 milliárd eurójából ők nyúltak le 10 milliárdot. A nemzeti együttműködés rendszere politikai siker és gazdasági kudarc. A kettő összefügg : Orbán Viktor rendszere a szegény és kiszolgáltatott rétegek szavazatain alapul. Az ő szegénységük hosszútávra stabilizálja Orbán rendszerét, mely ellen csak egy kisebbség tiltakozik: a városi középosztály, amely nincs teljesen kiszolgáltatva az állam jóindulatának. Nekik Orbán ajtót mutat megismételve Gyurcsány Ferencet:” el is lehet menni…”

Bizonyítás

Kohán Mátyás, önvallomása szerint lélekben-virtusban magyar, agyban-főben keresztény, kulturálisan német-római honpolgár a Magyar Péter fideszáruló intimpistáskodó pletykáiról írt a Mandíneren.

Mészáros Lőrinc vagyona a Forbes 2023-as adatai szerint 591,3 milliárd forintra rúg, a miniszterelnök vejéé, Tiborcz Istváné 75,3 milliárdra. Abba a kérdésbe bele se menjünk, hogy mégis mi a gond a jogszerűen szerzett vagyonnal, és hogy ez a tőke dolgozik, termel, munkát ad, integráns része a magyar gazdaságnak. A „családi részvénytársaságra” koncentráljunk, meg a „fél országra”, ami „pár családnak a kezében van”. Ez az ország 2022-ben 66 ezer milliárd forint jövedelmet termelt; a háztartások pénzügyi megtakarításai 2023 második negyedévében 54 ezer milliárd forintra rúgtak, s az ország összvagyona még ezeknél is messze több pénz. Adjuk össze Tiborcz István és Mészáros Lőrinc vagyonát szépen: 666,6 milliárd forint. Ez az éves magyar nemzeti össztermék 1,01, a magyar háztartások vagyonának 1,23 százaléka.”

A gond az, hogy mostanában, de ahogy nézem, korábban is, inkább a humán tudományokban jeleskedők lettek politikusok, megmondóemberek, újságírók, véleményvezérek, satöbbi, ezekben a körökben a reál tudományok iránt csekély az érdeklődés. Sajnos. Viszont ha az ember a fenti, egy ruszista/finnista bölcsész által végzett klasszikus számításokat látja, mégiscsak arra a következtetésre kell jusson, hogy még a bölcsészeket is megérinti a matematika szépsége, és ha némi gépi segítséggel összeadjuk Tiborcz és Mészáros vagyonát, azaz az 591,3 milliárdot meg a 75,3 milliárdot, akkor valóban a 666,6 milliárdos értékhez jutunk. Gyönyörű szám, hajszálpontos szám, és ha az a pimf 600 milliócska nem volna ott a végén, még merész, biblikus következtetéseket is le lehetne belőle vonni. Viszont az ott van, ezért ne foglalkozzunk vele. A fenevad számát különben is vitatják jelenleg egy 1700 éves papirusztekercs alapján, mely szerint az ténylegesen 616.

Ne foglalkozzunk azzal sem, hogy a Mészáros és Mészáros cég 2007-ben nehéz helyzetbe került, ugyanis a konkurens gázszerelő vállalatok miatt veszteséges lett, amihez viszonyítva a 16 év alatt összekuporgatott közel 600 milliárd elképesztő üzleti érzékről tesz tanúbizonyságot, nem csoda hogy a cégbirodalom feje simán nyeri a Zuckerberggel való összehasonlítást. Még jobban megerősíti ezt az okosabbságot, hogy ő maga mondta.

Ha a Tiborcz István nevű urat tekintjük, ő 26 évesen került be az Orbán családba, és az azóta eltelt 11 év alatt hasonlóan gyors karriert futott be, mint Mészáros. Megegyezhetünk tehát abban, hogy Magyarország ismét simán lepipálta Amerikát, mert nekünk két Zuckerbergünk is van, nekik meg csak egy. Igaz, annak az ottani Zuckerberg nevűnek a szolgáltatásaira az egész világ vevő, a Mészáros és Mészáros szolgáltatásaira meg csak az Orbán vezette magyar állam, de ne akadjunk fenn ezen. „Abba a kérdésbe meg  – ahogy Szerző javasolja – bele se menjünk, hogy mégis mi a gond a jogszerűen szerzett vagyonnal, és hogy ez a tőke dolgozik, termel, munkát ad, integráns része a magyar gazdaságnak”. Ugyanis, ha belemennénk, csúnya dolgok derülhetnének ki.

Térjünk inkább vissza a számításhoz. Mint tudjuk, Magyar Péter úr, illetve hát Magyar Péter áruló úr azt írta, hogy a „fél ország pár családnak a kezében van”, és ez íme, bizonyítottan nem igaz. Csak az emberek vagyonának 1,23 %-a van két ember kezében (ha az egyet meg az egyet szépen összeadjuk, az kettő), és ha a többi rokont, barátot és üzletfelet is beleszámítjuk a „pár család”-ba, akkor sem lesz több a végeredmény 3 %-nál, ami ugyebár messze nem 50 %. Quod erat demonstrandum.

Kohán úr útmutatása szerint még tovább menve az is kijelenthető, hogy a Magyar féle állítás azért is hazugság, mert például szép szőke folyónk, a Tisza sincs ezen pár család kezében, ahogy a Gellérthegy sem, és ugyan a rossznyelvek szerint még néhány év Orbán regnálása alatt, és mindkettő ott lesz, de mi ne is hallgassunk ezekre. Nem tudják, hogy mit beszélnek… illetve tudják, de nem jól… vagy mégis?

Na, mindegy, lényeg az, hogy Magyar Péter hazudott, és ezt Kohán Mátyás bizonyította is. Ehhez ugyan szó szerint kellett értelmeznie a szöveget, amelyet a magyarul tudóknak (így a lélekben-virtusban magyar-oknak is) a 99,9999 %-a nem szó szerint értelmez. Sőt, a kijelentőjük sem gondolta szó szerint, mikor azt mondta: „úgy érzed, hogy már a fél ország pár családnak a kezében van”. A bizonyítás tehát jól sikerültnek mondható, ha ezt az apróságot, azaz a szó szerinti értelmezés értelmetlenségét nem vesszük figyelembe.

Tovább ragozva a tényeket (ahogy Szerző írja: „De ahogy mindig, ezt a kárt is csak a tények segíthetnek elhárítani”), nagyon úgy tűnik nekem, hogy egy tényt sajnos a precizitás ellenére nem sikerült figyelembe vennie. Az pedig az, hogy nem csak a legnagyobb munkákat nyerik mindig ugyanazok. A legfelül uralkodó mikutyánkkölyke stílus óhatatlanul leszivárog a legkisebb zsákfaluba is, ahol a megválasztott falusi polgármester úgy kapja a támogatást, és úgy is osztja el, hogy azzal a kétharmaddal regnáló pártszövetség (KDNP, hehe) a legjobban járjon. Ha nem így tenne, nincs pénz, nincs támogatás, és hogy legközelebb már polgármester sem lesz belőle, az is biztosra vehető. A megtehetés oka legföntebbtől az aljáig mindenütt a büntetlenség garanciája, mivel az összes fék és ellensúly a regnálók által irányítottan működik, és a kétharmad révén teljhatalmuk van az összes törvény felett, természetesen az alaptörvényt is beleértve. Hja így könnyű a korrumpálónak meg a korrumpáltnak, mondhatná bárki, és én mondom is. Hogy ennek sok hatása nincs, azt egyrészt tudom, másrészt nem tehetek róla.

A fenti kivételezés, előnybe hozás, magyarán pártos korrupció majdnem mindenütt érvényesül. Ahol nem, azt a helyet a hatalom kemény büntetésekkel sújtja (lásd pl. Budapest). Ezen káros, hatalmas egyenlőtlenségeket okozó hatásokra rárakódik még, hogy a regnálók jóvoltából Magyarországon a támogatások döntő részét a gazdagok kapják, a többit meg a tehetősek, de hogy ne legyek én is rögtön helyreigazítva Kohán úr által, gyorsan hozzáteszem, hogy azért a szegényeknek is csurran-cseppen valami (lásd pl. rezsicsökkentés), kivéve a faluvégi Mari nénit, akihez se a villany se a gáz nincs bevezetve, bár ÁFÁ-t ő is fizet a kisboltban. A műanyagra (fűtés) és a petróra (világítás) ugyanis nincs állami támogatás.

A Kohán által minősített Magyar Péter „fülsiketítő árulásával, a pánikkeltéssel, a hisztivel, a sehol meg nem erősíthető kegyelemügyi értesülésekkel, intimpistáskodó pletykáival, az abból született cikkekkel, és az ezekből szövődött narratívákkal” nem az én tisztem foglalkozni.

Korrupciós pácban az Orbán kormány ex minisztere

Az Integritás Hatóság feljelentést tett Süli János ex miniszter félmilliárdos korrupciós ügye miatt: 468 millió  forintot kapott a család egy tehenészetre, amely sohasem működött. Európai pénzekről van szó, ezért lépett az Integritási Hatóság, melyet Orbán Viktor épp azért hozott létre, hogy megmutassa Brüsszelnek: Magyarországon nem lehet büntetlenül lenyúlni az uniós pénzeket.

A Transparency International szerint az elmúlt hétéves uniós költségvetési periódusban Magyarország 30 milliárd eurót kapott, és ebből 10 milliárdot vágtak zsebre Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei.

Kicsoda Süli János? Ő volt Paks polgármestere, majd az Orbán kormányban a Paks II. atomerőmű építéséért felelős tárca nélküli miniszter. Ebben a minőségében kapta a csaknem 500 milliót a Süli család egy tehenészetre, amely azóta sem működik. Az időközben leváltott miniszternek semmiféle agrár gazdálkodó tapasztalata nem volt, ennek ellenére megkapta a mega támogatást. Vajon miért? És főként: hol a pénz?

Szarvasmarha telep marhák nélkül

Az Integritási Hatóság emberei nem találtak marhákat a Heves vármegyei tehenészetben, amelyre Süli János 468 millió forintos támogatást kapott, és ezt kétmillió híján fel is vette.

A “tehenészetet” üzemeltető cégnek 2018 óta nem volt árbevétele. A cégnek egyik tulajdonosa Süli János volt, de amikor miniszter lett, akkor átadta a céget fiának, Süli Balázsnak.

Süli Jánosnak a Schadl ügyben is tanúskodnia kell majd, mert neki egy “találmányt” ajánlottak. Ebből nem lett semmi – mondta Süli János, akit lehet, hogy Orbán Viktor most beáldoz, hogy elterelje a figyelmet a sokkal komolyabb korrupciós ügyekről, melyek iránt élénken érdeklődnek Brüsszelben és Washingtonban. Miből gyarapodott Mészáros Lőrinc vagyona tavaly 150 milliárd forinttal miközben a GDP csökkent és a lakosság életszínvonala visszaesett? Miből vásárol szállodákat egymás után Tiborcz István, a miniszterelnök veje?

Washingtonban a hírek szerint a Magnyitszkij törvény alapján azt fontolgatják, hogy fekete listára teszik Mészáros Lőrincet és a miniszterelnök vejét mint olyan oligarchákat, akik az USA nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes politikát támogatnak. Orbán Viktor ettől tarthat igazán különösen azután, hogy nem fogadta azt a kétpárti amerikai szenátusi küldöttséget, amely aziránt érdeklődött Budapesten, hogy miért is akadályozza a magyar diplomácia Svédország NATO tagságát?!…

Pottyondy

Nem érdemes visszafogottan megnyilatkozni. Nem figyel rád akkor a kutya se. Bele a pofájukba, rálépni a torkára, hogy hörögjön a nyomorult, szenvedély, izgalom, az az igazi, rációból lehetőleg nulla, mert úgysem értik, és csak megunnának, ahogy magyarázgatsz tökbonyolult hülyeségeket.

Jó, jó, persze azt szeretnéd, hogy ne a hit győzzön, hanem az értelem, de ez csak egy wishful thinking, ahogy azt az ábrándozó leánykák szokták naplóírás közben. Az Igazi Életben nincs jelentősége. Ha férfi vagy, légy férfi, írta a költő, ne habozgass összevissza, mint egy hitvány, gyönge báb, imádd vagy utáld a dolgokat, legyen akár személy, tárgy vagy fogalom. Az imádatot (+120%) és az utálatot (-120 %) nem kell indokolni. Az van.

A költő a nőkről nem írt ilyet. Ez az ő esetében lényegtelen, akkoriban a nő a közfelfogás szerint a gyöngeség és a butaság keveréke volt, akiket nem kellett nagyon komolyan venni.

Ma már bezzeg más a helyzet, lásd. A nők is teljes jogú tagjai a társadalomnak, sőt sokszor nagyobb befolyással bírnak, mint a férfiak. Ez Magyarországon a hatalom gyakorlóinak körét tekintve nem igaz, a miniszterelnök által lapátra tett nőszemélyek csak reprezentálási célokat szolgáltak, viszont az ellenoldal tele van határozott nőkkel, akik láthatóan egymás konkurenciái, adnak is a másiknak rendesen (lásd Pottyondy >> Dobrev, Vadai). Hogy kinek van nagyobb befolyása? Hát, a fene tudja. Ha mégis muszáj mondani valamit:

a youtuber asszonynál az a mérce, hívó szavára hányan mennek ki tüntetés, az árnyékminiszterelnök-asszonynál meg az, hányan szavaznak rá a választáson.

A tüntetés, melyet az influenszerek hoztak össze, egészen jól sikerült. Régen láttunk ezen az oldalon hasonló tömeget. Előre figyelmeztettek mindenkit, a pártzászlókra semmi szükség, mivel ők egy kalap alá veszik az összes csúnya, rossz, hatalom- és pénzéhes politikust a pártjaikkal együtt, dollárbaloldal, közpénzjobboldal ugyanaz nekik, ezzel azt jelezve, hogy amíg az új, tiszta tekintetű, minden szempontból hibátlan és kizárólag ifjú akadémikusokból álló politikusnemzedék fel nem nő, tőlük nyugodtan maradhat Orbán. Akár 2036-ig is (akkor lesz a budapesti olimpia megnyitása a világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében). Vagy még tovább. Ők remekül elvannak addig is. Ezek után nehéz nem körberöhögni azokat, akik szerint Orbán leváltásának akadálya Gyurcsány.

És akkor a főbűn. Az ellenzéki pártok a köztársasági elnök közvetlen választását erőltetik. Hogy ez miért csúnya dolog némelyek szerint, azt nem tudom, mindenesetre a témáról a következők mondhatók:

  • Az ilyesmi egy szokásos ellenzéki technika, amelynek révén azt közlik a néppel, hogy a FIDESZ által választott elnök egyrészt báb, másrészt csődöt mondott, azaz itt a változtatás szükségességének az indoklása a lényeg, nem maga a változtatás. Az indoklás mutatja be a választóknak, hogy a politikai ellenfél nem ért hozzá, hibázott, és jobb lenne leváltani.
  • Mindenki tudja, hogy nem lesz belőle semmi, az ellenzéki pártok is. A FIDESZ majd hülye lenne a zsebre tett fékek és ellensúlyok közül akár egyet is semlegesként üzemelni hagyni. Ha minden az övék, akkor minden! Punktum. Ugyanakkor a téma felvetése, mint az az előző pontban látható, csökkentheti a FIDESZ jó működésébe vetett hitet.
  • Az a fideszes érv, hogy az ellenzéki pártok miért nem csinálták meg, mikor ők voltak hatalmon, emeletes hülyeség, ugyanis az (akkor még) Alkotmány megváltoztatásához kétharmados többség kell, és nekik nem volt annyi.

Ezek alapján elég nehéz megérteni azokat, akik emiatt az ellenzéki taktika miatt elszabadult hajóágyút játszanak. Úgy gondolná az ember, más lehet itt az ok.

Egyébként várom, hogy a youtuber asszony mikor alakítja meg azt a nyilván félelmetesre sikeredő, félelem és gáncsnélküli lovagokból és lovagnőkből álló, egyben egyenként is IQ bajnok ellenzéki pártot (akár Puzsérral, akár nélküle), amely Orbánt és Gyurcsányt elsöpörve négyötöddel nyeri a magyarországi választásokat, és így megmenti az országot az Orbán gödörtől (csillagászati kifejezés, végtelen mélységet jelent).

Felhívnám a youtuber asszony figyelmét, hogy már volt ilyen kísérlet, például az LMP, aztán a Botka féle, gyurcsánymentesített MSZP, még később a Momentum, hogy az apróbbakról ne is beszéljünk, így aztán azt javasolnám, valami nagyon ütőssel tessen előjönni, hogy legalább a Parlamentbe való bejutási határhoz szükséges 5 % meglegyen, mert jelenleg az LMP és az MSZP is billeg.

Szóval várom. Ha összejön, a youtuber asszony lesz csodálatom tárgya.

Addig marad, ami jelenleg is: öngólkirálynő.

Unod az otthon ülést?

Ha már te is érzed, hogy lassan végérvényesen megszabadulunk a zord időjárástól és szeretnél egy kellemes, természetbarát helyre ellátogatni olvass tovább. Hagyd otthon a laptopot, így ne gondolkozz például a vizsgákon vagy épp a focicsapatodon. Kapcsolódj ki egy olyan magyar nevezetességgel, amiről még talán nem is hallottál. Introvertáltaknak kötelező!

A partra vetett híd

Magyarországnak rengeteg gyönyörű tája, vára és annál is több érdekes látványossága akad, de elég ritkán esik szó, az alig-alig ismert Zádor hídról, mely egyedülálló Európában. A Zádor híd utolsó köveit 1806 -ban rakták le. Nevét természetesen az alatta kavargó Zádor folyóról kapta, mely a Tisza egyik mellék ága volt. A ma már mindenki számára ismert Hortobágyi  9 lyukú híd, valójában a Zádor híd teljes másolata. Karcag kietlen pusztaságában található ma, a folyó nélküli mára 5 lyukú Zádor híd, amelynek egy részét egy Tiszai áradás teljesen elmosott 1830-ban.

Ezt a remekművet, azóta már rekonstruálták, de eredeti alakját soha nem kapta vissza. A híd régen kibővítette a Pest-Szolnok-Debrecen útvonalat. A Tisza szabályozása után a Zádor folyó teljesen elapadt, majd az évek alatt szikes pusztaság keletkezett a híd alatt.

Műemlék a természetvédelmi területen

A Zádor hidat réti szolonyec és sztyeppesedő jellemzi, a területet pedig 1976 -ban védetté nyilvánították.  Ez többek között nem csak a híd védelmére, de a hagyományos pásztorkodást bemutató környezet fenntartására is szolgált. A híddal párhuzamos folyásban megtalálhatjuk a Karcagi 1 -es számú víz csatornát is, és mindezen túl a terület élőhelyet biztosít számos élőlénynek, köztük például a nagy kócsagnak vagy a szürke gémnek is. A túzokok a mai napig költenek ezen a helyen, valamint a székicsér is előfordul még ezen a területen.  Nyáron gyakorta találkozhatunk vörös vagy kék vércsével, régi héjával, vagy egerészölyvvel is.

A régmúlt javításai

Az elmúlt év tizedekben, több alkalommal is tervben volt a Zádor híd felújítása, rekonstruálása, valamint a turizmus tovább fokozása. A tervek szerint a híd mellett újra építették volna a Zádor csárdát, valamint az egyik lyukban vendéglő került volna kialakításra, és betyárok szolgálták volna ki a turistákat, miközben azok gyönyörködhettek volna a tájban, a pásztorok nyájában és természetesen a vidéki élet bájában. Sajnos ezek a tervek még a megkezdések előtt meghiúsultak, így már rég nem lehet tudni, vajon mi is lesz a Zádor híd sorsa.

Új cél, új remények

Karcag város megérett a fejlődésre, s megannyi változás után, most végre a Zádor híd is új jövőre lelhet. A megnyert pályázatok után, a város polgármestere már kihirdette terveit a folyó nélküli hídra nézve. A tervek szerint a rekonstruálás a hídhoz vezető út teljes felújításával kezdik, valamint az addig útba eső vadász lesek felújításával. A híd mellett egy parkoló megépítése áll a tervek szerint, illetve a Zádor híd újbóli alkalmazása.

Az út ismét a Zádor hídon keresztül visz majd bennünket tovább, Debrecen irányába, így régi műemlékünk, amelynek már emlékeit is nagyrészt elfelejtettük, most új reményt kap arra, hogy teljesítse szerepét, megélje sorsát és újból irányt mutasson nekünk a Pest – Szolnok – Debrecen útvonalon át.

Putyin luxusautót ajándékozott Kim Dzsong Un-nak

Múlt szeptemberben találkoztak az orosz Távol Keleten, akkor tetszett meg a duci diktátornak az orosz jármű. Sztálin hozta létre az észak-koreai kommunista rendszert, melyet 1945 óta a Kim dinasztia irányít. Putyin agressziója Ukrajna ellen felértékelte az észak-koreai nemzeti kommunista rendszert Moszkva szemében hiszen mindkét államot nyugati szankciók sújtják.

Hosszas stagnálás után növekedésnek indulhat Észak Korea szankciók sújtotta gazdasága, mert a duci diktátor előnyös fegyver üzleteket kötött Putyin orosz elnökkel. Kim Dzsong Un-t Oroszország távol-keleti vidékén vendégelte meg 2023 szeptemberében  az orosz diktátor, akinek az ukrajnai háborúhoz rengeteg fegyverre és lőszerre van szüksége.

Egymillió tüzérségi lövedéket szállított Észak Korea augusztus óta Oroszországnak – állapította meg a hírszerzés Dél Koreában. Az amerikai műholdak megfigyelései szerint észak-koreai rakétákat is használ az orosz hadsereg Ukrajnában. Moszkvában és Phenjanban hallgatnak illetve tagadnak mindent, hogyha a fegyverszállítások szóba kerülnek, de a dél-koreai hírszerzés szerint augusztus óta tíz nagyobb fegyver szállítmány érkezett Észak Koreából Oroszországba.

Azt nem lehet tudni, hogy Moszkva mennyit fizet mindezért, de minden pénz jól jön Észak Koreának, amely tökéletesen elszigetelődött miután újrakezdte nukleáris és rakéta kísérleteit, és emiatt az ENSZ szankciókkal sújtja a világ utolsó szovjet típusú gazdaságát, melynek 2022 es GDP-jét a dél-koreai hírszerzés 24,5 milliárd dollárra becsülte, amely szánalmasan kevés Dél Korea teljesítményéhez képest – 1900 milliárd dollár.

A lakosság 60%-a nyomorog Észak Koreában

A 24 milliós állam hadigazdaságára borzalmas csapást mért a Covid pandémia, mert az ország határait lezárták, és csak 2023 nyarán  nyitották meg újra. Kezdetben Kim Dzsong Un kijelentette: Észak Koreában nincs járvány! Aztán a duci diktátor majdnem belehalt a vírusfertőzésbe, és ezért hermetikusan lezárták a határokat. A lakosság éhezni kezdett, mert a hazai mezőgazdaság képtelen volt ellátni a piacot. A pandémia után Kim Dzsong Un könnyezve kérte népe bocsánatát: ilyen még sohasem fordult elő a nemzeti kommunista rendszer történetében.

A Kim dinasztia 1945 óta uralkodik Észak Koreában, Kim Dzsong Un a harmadik a sorban. Abban mindhárom diktátor egyetértett, hogy a hadiipar abszolút prioritást élvez. Észak Korea hadiiparát még a japánok teremtették meg 1910 és 1945 között, majd pedig a Szovjetunió vette át az irányítást. Észak Korea fegyverzete szinte teljes mértékben szovjet típusú, így az orosz hadsereg könnyen felhasználhatja a lőszert. Putyin a szankciók miatt kényszerhelyzetben van, ezért Moszkva számára Észak Korea felértékelődött. Sojgu orosz hadügyminiszter személyesen is elment Észak Koreába, hogy tető alá hozza a nagy észak-koreai – orosz fegyver üzletet.

“Észak Korea gazdasága az elmúlt öt évben mínuszban volt, idén egy százalékos növekedés várható”

– nyilatkozta a közszolgálati Deutsche Wellenek a Fitch szakértője. Anwita Basu csakis becslésekre támaszkodhat hiszen Észak Korea nem közöl statisztikai adatokat. Phenjan szerint permanens háborús helyzet áll fenn azóta, hogy a koreai háborúban fegyverszünetet kötöttek 1953-ban. Sztálin halála tette lehetővé a fegyverszünetet, amelyet azóta sem követett békeszerződés.

Hogy lehet információkhoz jutni a világtól elzárkózó Észak Korea gazdaságáról? Egyrészt hírszerzői jelentésekből másrészt pedig a partner országok információinak elemzéséből.

Kína a legfontosabb gazdasági partnere Észak Koreának: a kereskedelem elérte a pandémia előtti szintet vagyis a 2,3 milliárd dollárt. Az ukrajnai háború kitörése óta Oroszország sem közöl statisztikai adatokat, de fegyver üzlet Észak Koreával számukra is fontos hiszen máshonnan nemigen tudnának ilyen nagy mennyiségű kompatibilis lőszert beszerezni.

“Tekintve Észak Korea gazdaságának helyzetét és méreteit az orosz fegyverüzlet számukra óriási lehetőséget jelent”

– hangsúlyozza a Fitch szakértője.

“Ennek az észak-koreai – orosz fegyver üzletnek nemcsak az ukrajnai háborúra lesz nagy hatása hanem az egész biztonsági helyzetre Kelet Ázsiában” – írta a világ egyik legrégebbi stratégiai kutató intézete. A Royal United Services Institute – Rusi – szerint “ez a nagy fegyverüzlet Oroszországgal is megmutatja, hogy Észak Korea milyen komoly fenyegetést jelent az egész világra.”

Kim Dzsong Un a szuverenitását védi

Észak Korea diktátora attól retteg, hogy éppúgy leveszik a sakktábláról mint Szaddám Huszeint Irakban vagy Kadhafi elnököt Líbiában. Ezért fejleszti minden erővel a nukleáris elrettentő kapacitást, mellyel sikerült elérnie, hogy Donald Trump szóba állt vele. Az USA akkori elnöke többször is tárgyalt Kim Dzsong Un-nal – eredménytelenül. Putyinhoz hasonlóan Kim Dzsong Un is visszavárja a Fehér Házba Donald Trumpot, aki nem zár ki egy újabb találkozót Észak Korea fura urával.

“Észak Korea két célt akar elérni: egyrészt azt, hogy ismerjék el a világban, másrészt pedig, hogy a hadiipar ne csak vigye a pénzt, de a lehetőség szerint mindinkább önfenntartó legyen. Ez a nagy orosz fegyver üzlet mindkét szempontból ideális”

– hangsúlyozza a Fitch szakértője.

Mindebből mi haszna lehet a nyomorgó észak-koreai millióknak? “Jóformán semmi. Észak Korea éppoly autokrata állam marad, ahol óriási a korrupció. Megnőhet viszont az élelmiszer és gyógyszer behozatal hiszen hála a nagy orosz fegyver üzletnek Észak Korea nemzetközi fizetőképessége javul. Kérdés, hogy mi jut az élelmiszer és gyógyszer behozatalból a népnek, és mennyit nyúl le az elit Észak Koreában?” – nyilatkozta a Fitch szakértője.

Védelem

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a fiatalkorú nőnek az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint egy borsodi kisvárosban 2023 februárjában – titkolt terhességét követően – házuk hátsóudvarán megszülte gyermekét, majd… innentől a bemásolást inkább nem folytatom.

A gyermeket a kiérkező rendőrök találták meg, átadták a mentőegységeknek, azonban a csecsemő az ellátatlanság és a téli időjárással járó alacsony külső hőmérséklet okozta kihűlés miatt elhunyt.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 4 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe nagyobb nyomatékkal a vádlott bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és megbánó magatartását, valamint különös méltánylást érdemlő körülményként hivatkozott arra, hogy a halálos eredmény bekövetkeztében egy, a mentőápoló részéről megvalósuló, orvosi műhibával egyenértékű diagnosztikai mulasztás is szerepet játszott. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a hozzátartozó sérelmére történő elkövetés, az, hogy e cselekmény megyeszerte közfelháborodást váltott ki, továbbá ilyenként esett latba a hasonló cselekmények elszaporodottsága is.

Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, az ügyész pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozattételre.

Ennek a hírnek olvastán az embernek örül a lelke, hiszen egyrészt a gyermek (itt most a kiskorú anyáról van szó) tökéletesen meg lett védve attól, hogy az embereket végső erkölcsi romlásba taszító szexről korábban bármit megtudhasson, másrészt az újszülött élete is nagyszerű védelmet kapott, mert abortuszról szó sem volt. A csodálatos kettős hatás eredményeképpen ugyan egy élet véglegesen tönkrement, egy meg halállal végződött, de ez nem annyira lényeges, hiszen az ártatlan kiskorú gyermeklélek megmenekült a förtelmes szexuális gondolatoktól, melyek sem az ora et labora, sem a Kinder, Kirche, Küche elvárásoknak nem felelnek meg, és oda vezetnek, ahová az erkölcsös leányok és asszonyok még véletlenül sem merészkednének, ugyanakkor az isteni parancs is teljesült, az abortusz borzasztó veszélyének elvetésével, esetleg még rá sem gondolással. A magyar gyermek- és életvédelem ezen esetben is remekül működött.

Minden jó, ha jó a vége, szavalná a kórus lelkesen, de sajnos nem teheti, mert a jó kezdést szomorú vég csúfítja el. Csak a Sátán műve lehetett, suttogják sokan keresztet vetve.

4 év. Nem kevés. Hány éves lehet? 4 év a fiatalkorúak börtönében. Ezek szerint kevesebb, mint 14? Valószínűleg. Az „apa” (gondolom, maga is gyerek – esetleg pedofil a tettes? Ennek az ügyészség nem ment utána) nyilván azonnal magára hagyta, a szülők valószínűleg örökre kitagadják lányukat, segítséget nem kap sehonnan, és ha valakinek a Balog-Varga-Novák trió biztos nem ad majd kegyelmet, az akkor ő. Sohasem hallottam még, hogy megesett, szerencsétlen gyereklányok kegyelmet kaptak volna, akik az egyedül végrehajtott szülés utáni eleve stresszes állapotban, tényleges gyerekként, páni félelemben követik el tettüket. Inkább szabadon bocsátható az, aki ugyan maga nem pedofil, de higgadt, tudatos és szorgos munkával évekre vagy akár évtizedekre (ezt nem tudhatjuk pontosan, mert a vizsgálat nem ment túl mélyre a múltba) teszi lehetővé egy gyermekekre specializálódott szexuális ragadozó ténykedését. Mindezt pont az ő védelmére bízott gyermekek meg nem védésével, tudatos magára hagyásával, sőt adott esetben kényszerítésével.

Ha megvizsgáljuk az ítéletet súlyosbító okokat, a következők mondhatók.

  • A hozzátartozó sérelmére történő elkövetés

Először meglepődik az ember, mert úgy gondolja, minden élet egyenlő, és ha a szomszéd gyermekével bánik ugyanígy a tettes, ahhoz ugyanolyan büntetés tartozik, de aztán a homlokára csap. Hát persze! A legendás magyar családvédelem.

  • A cselekmény megyeszerte közfelháborodást váltott ki

Hát, ezt sose hittem volna. Ezek szerint olyan bűncselekményt érdemes elkövetni, amely nem vált ki közfelháborodást. Persze logikus is, ha a tettesen verjük le a megye lakosainak plusz idegi terhelését, amitől nyilván mindenkinek jobb lesz, és az emberek lehiggadnak, ha 3,5 év helyett 4 év a büntetés. Jobban bíznak utána az igazságszolgáltatásban, nem igaz?

  • A hasonló cselekmények elszaporodottsága

Aha. Gyermekeinknek a lélekromboló és erkölcsi fertőbe taszító szexismeretektől való megóvása kiválóan működik, hiszen az ezt bizonyító cselekmények remekül elszaporodtak. Ezen bűnelszaporodás ellen pedig nem úgy kell küzdeni, hogy fokozzuk, illetve egyáltalán elindítjuk a gyermekeket a szexről felvilágosító munkát (Hát hová vezetne az? – kérdezhetné teljes joggal Mrs. Lipton), de nem ám, hanem egyre súlyosabb büntetésekkel, mely lehetőséget majd a gyereklányok, mikor eltitkolt terhesség után magányosan, szűkölő félelemben és a jövőt illetően teljes reménytelenségben szülnek majd a hátsó udvaron, higgadtan és gondosan mérlegelni fognak.

De hát ez így van. Elvégre az ostobaságnak is tort kell ülnie valahol! Az nem lehet, hogy a Földről végleg kitaszítva magányosan bolyongjon a csillagközi térben, hiszen ő is csak emberekből áll, akiknek nincsen ismeretanyaguk, ha akarnák, se tudnák megszerezni, és ha valahogy mégis hozzájutnak, nem tudnának vele mit kezdeni. Persze jobban átgondolva a dolgot, hamar rájövünk, hogy nem az emberek eszével, hanem a szemléletével van a baj, azzal, hogy káros és tényleg ostoba, viszont rendkívül erőszakos emberek elhitettek a tömegekkel valamit, sőt valamiket, amit aztán mindenki ugyanúgy tud, és ahhoz élete végéig ragaszkodik, mégpedig ezúttal valóban ostobán.

Talán oktatással kéne harcolni ellene. Először is tudomásul kell venni, hogy a 13 – 14 éves gyerek ebből a szempontból fiziológiailag már felnőtt (az őskorban ilyen idősen már mindenféle szempontból az volt). Ezért a témát illetően az ismeretanyagát is ugyanarra a gyakorlatilag felnőtti szintre kell hozni, hogy a dolgot uralni tudja, és ne érje meglepetés semmiképp, bárkivel és bármivel találkozna is. A felvilágosítást természetesen nem az általában féltudású, többfajta előítélettől és mindenféle beidegződéstől sújtott szerencsétlen szülőre kell bízni, hanem szakemberekre, akik képesek érthetően, megjegyezhetően, mindenfajta zavarodottság nélkül leadni az anyagot.

A jelenlegi igencsak magyaros, nemzeti módszer szerinti cél: a gyermek 18 éves koráig ne tudjon semmiről (még a normál, azaz öncélú szexről sem, nemhogy a sokfajta módosulatáról!), azaz a rendszer a felvilágosítást törvényileg tiltja meg. Azt, hogy ez a módszer milyen kategóriába és milyen IQ szinthez tartozik a debil >> akadémikus skálán, mindenki döntse el maga. Megjegyzendő még, hogy a szex az esetek abszolút döntő részében öncélú, és csak ritkán, a kifejezetten gyermeknemzés érdekében gyakoroltról mondható, hogy konkrét célja van.

Az ítéletben érdekes módon a szülők és az apa meg sem említtetik, nyilván semmi közük az egészhez. Tisztára olyanok, mint Orbán Viktor, ha valahol beüt a krach. Egy régi kabaréjelenet jut eszembe, ahol Kudlik Júlia, legendás bemondónőnk járta az üveges táncot, de sajnos kevés sikerrel, ezért Antal Imre, szintén legendás műsorvezetőnk szintén táncolva söprögetett utána. Ő hozta helyre a hibát, amelyről ugyebár ő egyáltalán nem tehet. A magyar vezetés is pont ezt akarja elhitetni.

Egy különbséget azért látok: Imre nem az Alaptörvényt módosította.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK