Featured

A szavazófülkében is megbuktatható a Fidesz

„El kell menni szavazni, különben tovább épül a Fidesz illiberális állama, ami hosszú távon nagyon sok kárt okoz az országnak!”- nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke. Fodor Gábor megerősíti, hogy a Változás Szövetsége – az MSZP, a Párbeszéd és az MPL – február közepéig a többi demokratikus párt számára nyitva hagyja az együttműködés lehetőségét. Fodor szerint a szövetségnek nagyobb ereje van az összefogásban reménykedő szavazók szemében, mint a benne lévő pártoknak külön-külön.

 

A választások előtt két hónappal a Jobbik nélküli ellenzék kicsit erősödött ugyan, jelenleg 23 százaléknál tart, viszont a Fidesz még mindig 37 százalékon áll. Mi lesz ebből?

Az ellenzék tovább erősödik majd, a Fidesz pedig valamelyest még gyengülni fog. De

az esély, hogy a demokratikus ellenzék döntő fölényt szerezzen, szertefoszlott Botka László visszalépésével, vagy ha jobban tetszik ellehetetlenítésével.

A tét azonban továbbra is nagy, mert ma Magyarországon csupán a demokrata ellenzék győzelme hoz valódi változást.

Siker viszont csak akkor következhet be, ha valami előre nem látható esemény következik a politikában. Ez természetesen előállhat a választásokig hátralévő idő alatt is, mert a váratlan tényező mindig benne van a választási küzdelemben. De ebben a pillanatban csak az előre nem látható, meglepetésszerű fordulat gyengítheti meg a Fideszt, s hozhatja olyan helyzetbe a Jobbik nélküli ellenzéket, hogy akár győzni is képes legyen.

Viszont a népszerűségi mutatók abba az irányba mutatnak, hogy az országgyűlési választásokon megszoríthatjuk majd a Fideszt, tehát megakadályozhatjuk a kétharmados győzelmét, vagy az egyszerű többségét. Bármelyik cél reális, azon múlik, hogy a következő hetekben hogyan politizálnak az ellenzéki pártok.

A liberális pártot ez a kutatás még csak nem is méri, viszont ön rajta van a politikusok népszerűségi listáján, a 17 helyen. Emiatt kerülhetett a pártja harmadik tagként az MSZP-Párbeszéd összefogásba?

A liberális pártot időnként ridegen kezelik a közvélemény-kutatók. Pedig amikor a szocialista párt néhány hónapja a demokratikus pártokat felkérte az együttműködésre, akkor azt is megnézték, hogy az elmúlt másfél év alatt 1-3 százalék között változott a támogatottságunk. Ez sokat jelenthet, de a liberális párt léte, indulása már önmagában is érték, hisz sok ember szabadelvűnek vallja magát ebben az országban. Még azok között is, akik nem feltétlen ránk szavaznak.

A közvélemény-kutatók szerint az alakuló lista, tehát az MSZP-Párbeszéd–Liberális szövetség még hozhat újabb szavazókat, a Fidesz már nem. Van elképzelése, hogy a liberálisok mit tudnak ehhez hozzátenni?

Ne felejtse el, hogy az ellenzéki összefogásban reménykedő szavazók szemében egy szövetségnek sokkal nagyobb az ereje, mint külön-külön a benne lévő pártok súlya. Ezért nagyon fontos, hogy mi is, s persze a Párbeszéd is részt vegyünk az ellenzéki együttműködésben. A kispártokat nem szabad lebecsülni, hisz egy szövetségben fel tudnak vetni olyan politikai témákat, amit egy nagyobb párt nem akar, nem mer.

Példa erre a könnyűdrogok liberalizálására indított akciójuk?

Ez jó példa, mert hasonló felvetéseknek helye van a politikai életben, de egy nagyobb párt a kockázatok miatt nem szívesen beszél erről a sokakat érintő kérdésről.

Aztán persze megkapja az Állami Számvevőszéket ellenőrként. Igaz, hogy a liberális párt vezetői nem tudják, hogy miért büntették önöket hatmillióra?

Tényleg nem, ugyanis három külön cégtől rendeltünk plakátokat, nagyjából hasonló árat fizettünk mindegyikért. Az Állami Számvevőszék ennek ellenére azt állította, hogy túl keveset fizettünk. De azt nem mondták, hogy melyikért. Ugyanígy jártunk az irodabérlettel is, ami a korábbi vizsgálatoknál nem jelentett problémát. Ez bizonyítható is, ezért nem is fizetjük be a büntetést. Ugyanis ezzel – ahogy a többi pártot is – csak meg akarnak félemlíteni, s a választás előtt el akarnak lehetetleníteni.

Visszatérve a választás érdemi részéhez: egyelőre még keveset árultak el arról, hogy ha az MSZP közös listán indul a Párbeszéddel, akkor a parlamentbe jutáshoz szükség van a szavazatok 10 százalékára, amennyi még összejöhet. De ha önök, tehát a Liberális Párt is csatlakozik, akkor már 15 százalékra lenne szükség. Ennyi viszont nincs, így is bevállalják?

Ezt ma még nem döntöttük el, ez egyelőre technikai kérdés. Előbb a politikai döntéseknek kell megszületniük.

Annyiban igen, hogy ha nincs közös lista, akkor önök a szocialista listán indulnak a választásokon.

Erről sincs még végleges, közös döntés.

Arról határoztak már, hogy egymás jelöltjeit támogatják-e az egyéni körzetekben?

Még várjuk mások jelentkezését. Nyitva tartjuk az összefogás lehetőségét, ezért tettünk közzé mindhárman egy felhívást, közösen Karácsony Gergely, és Molnár Gyula társaságában. Mi deklaráltuk, hogy közös listában, közös miniszterelnök-jelöltben, s közös egyéni indulásban gondolkodunk. Az együttműködés lehetőségét pedig a többi demokratikus párt számára is nyitva hagyjuk. Ugyanis szerintünk a DK, az LMP és az Együtt támogatói is az összefogásban reménykednek. A pártok vezetőinek válaszolni kell arra a kérdésre, hogy politikájuk megfelel-e a szavazók elvárásának.

Meddig várják a csatlakozni akaró pártokat?

Amíg erre a jogi feltételek lehetőséget adnak, tudomásom szerint február közepéig. De azt jelezni szeretném, hogy ha nem bővül az együttműködés, a Változás Szövetsége a három párttal akkor is elég erőt képvisel a sikerhez.

A liberális szavazó nem minden esetben baloldali, sőt… ehhez képest az ön által vezetett párt könnyen az MSZP listáján indulhat a választáson. Így aligha tudja meggyőzni azokat a nemzeti érzelmű liberálisokat, akik kiábrándultak Orbán Viktorból. Vagy erre nem is számítanak?

A liberális párt nem baloldali, de nem is jobboldali, mi is ezt szeretnénk kialakítani Magyarországon. A liberálisok az unió parlamentjében külön frakcióban ülnek, s a liberális miniszterelnökök száma Európában meghaladja a szocialistákét. De ez nálunk hosszú út lesz, mert történelmileg úgy alakult, hogy a ’90-es években a liberális SZDSZ a szocialista párttal működött együtt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a választójogi törvényt – az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva – a Fidesz ráerőltette az országra az alkotmánnyal, s számtalan más törvénnyel együtt. Ezzel együtt a választóknak is tudni kell, hogy megvan a lehetőség a Fidesz leváltására, de ennek érdekében el kell menni szavazni!

A szavazófülkében megbuktatható a Fidesz.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ebben kételkednek a választók.

Ezért is fontos a legteljesebb ellenzéki együttműködés. Ettől még nem kell nekünk egy követ fújni, hisz különböző az értékrendünk. De veszély esetén kell tudni együttműködni is. Az idei választás ilyen helyzet. Lehet győzni is, de ha mégsem sikerülne, akkor sem mindegy, hogy mi a választás eredménye. Hogy lesz e kétharmada a Fidesznek, vagy még többsége sem, tehát kormányt sem tud majd alakítani. Ez lényeges különbség!

Alig egy napja ön még az önkormányzatiság maradékának szétverése miatt aggódott. A Fidesz közleményében csak annyit reagált, hogy önök ostobaságokat beszélnek. Tényleg mire alapozták az állításukat?

Kormányzati berkekből folyamatosan szivárgó hírekre. Ahogy az ország iskoláit, úgy az önkormányzatokat is szeretnék egyetlen központból irányítani. Nem arról van szó, hogy olyannal gyanúsítgatjuk a kormányt, ami idegen lenne tőle. A hatalom minden tette arról szól, hogyan tudná leépíteni a különböző szervezetek autonómiáját, s hogyan erősíthetné a központi állam szerepét. Így tették tönkre a magyar iskolarendszert is. Az önkormányzati választások előtt komoly veszély lehetne központosító átalakítás. Mi ez ellen tiltakoztunk. De ha jól értettem, akkor ezt nem is cáfolták.

Gondolja, hogy a nagyvárosok lakóit, akiknek a Kósa Lajos tíz- és százmilliárdokat oszt, vagy a falusiakat, ahol csak a szegénység maradt, érdekli, hogy elveszítik az autonómiájukat?

El kell nekik mondani, hogy ez mivel jár. Ha a központban döntenek mindenről, akkor a helybeliek nem szólhatnak bele saját ügyeikbe. Nem véletlenül romlottak le a magyar iskolák, szegényesebb a felszerelésük, így a tanulók még annyira sem viszik majd, mint a szüleik. Ezt megértik mindenhol.

Józanabb Fideszesek elismerik, hogy rég nem volt ilyen aggasztó a magyar oktatási rendszer állapota, ugyanis nem vált be ez a szisztéma. Ha nyer a Fidesz, ugyanez vár az önkormányzatokra.

Ez feltételezés, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, ha a Fidesz hatalomban marad, mert nincs a kormánypártnak választási programja.

Azért sejteni lehet, nyilván folytatják, amit most láthatunk. Építik tovább az illiberális államot. Nekünk, liberálisoknak különösen megdöbbentő ezt látni, ahogy a Fidesz az illiberális államot megteremti. Ugyanis nem az egyén önállóságára, szabadságára, döntéshozási képességére épít, hanem a hatalmat kiszolgálókra, az alattvalókká degradált népre. Ez azonban nem felel meg a XXI. század követelményeinek, sem az európai normáknak. S nekünk, magyaroknak sem, akik évszázados szabadságvággyal rendelkezünk, akik joggal vágyunk arra, hogy jólétben, békében élhessünk.

Mindenesetre érdekes helyzet, hogy az ellenzéki pártok részletes választási programot készítenek, a kormánypártoknak erre nincs szükségük ahhoz, hogy ők vezessék népszerűségi listákat. Az ellenzéki oldalnak ez miért nem sikerül?

Ügyesen használják a propaganda eszközöket. Állandóan azt kutatják, hogy mi jár az emberek fejében, s arra próbálnak nagyon gyorsan reagálni. Tehát

ami ma zajlik, az egy értékek nélküli politizálás, ami csak az aktuális hangulatot akarja meglovagolni. Ez rövidtávon működhet, hosszú távon biztosan nagy bajt okoz egy országnak.

Nyilván ezzel magyarázható a Soros kampány, de meddig tarthat?

Remélem, csak a választásokig, mert vérlázító, ami zajlik.  Pokoli károkat okoz majd az országnak, hogy valakiből ellenséget kreáljanak, mint a legvadabb 50-es években, és ez elfogadhatatlan. Tiltakozni kell ellene! Főleg, ha olyan emberről van szó, mint Soros György, aki köszönetet érdemel a magyar társadalomtól, hiszen a 90-es években nagyon sokat segített Magyarországnak a demokratikus átalakításban. De azért is, mert az általa finanszírozott Közép-Európai Egyetem kimagaslóan színvonalas felsőoktatási intézménye az országnak, s Európának.

Mindezt arra felhasználni, hogy produkáljanak egy ellenségképet, amely mobilizálja az Fideszes szavazókat, azt több mint bűn. A győzelmük érdekében használják fel a menekültek témáját is. Lehet gyűlölni, lehet indulatot kelteni ellene, hogy feltüzeljék a szavazóikat, akik emiatt elmennek szavazni. Hiába nem tetszik nekik Mészáros Lőrinc harácsolása, Tiborc István vagy mások gyors meggazdagodása.  De elmennek szavazni, mert rettegnek Sorostól, a bevándorlóktól, akikből a kormány bűnbakot csinált, s emiatt hatalomba szavazzák a kormányt.

Nem jönnek rá arra, hogy ami ma a Soros-kampány, az négy évvel ezelőtt még a rezsicsökkentés volt? Erről is kiderült, hogy átverés, hisz a magyar állampolgár ma drágábban használja az energiát, mint azok az országok, ahol nem volt rezsiharc.

Mindenkire hat a pusztító erejű kormánypropaganda. A Soros kampányra – egyes becslések szerint – 40, vagy 70 milliárdot fordítanak, kommunikációs szakemberek szerint ennyi pénzből bármit el lehet hitetni az emberekkel. Nemcsak Magyarországon, bárhol a világon! Ilyen a modern tömegkommunikáció, gondoljunk Trumpra, a Brexitre vagy a populistákra. Értelmes, okos, több százéves demokráciában élő emberek is fogékonyak a legvadabb álhírekre, őrültségekre, összeesküvés elméletekre. Így működik az ember.

S az ellenzék tudja, hogy ezt hogyan lehet megfordítani?

A recept egyértelmű: meg kell erősödni a baloldalnak, s persze nekünk, liberálisoknak is. Keresni kell az együttműködés formáit, szilárd elvi alapon kell szembefordulni az Orbán Viktor kormányával, az illiberális állammal szemben.  Erre kell törekedni, mert az összeomlását nem kéne megvárni.

Kis magyar tüntetéstan – 2. Simicska vonja vissza, hogy Orbán geci!

Előző cikkünkben a 2010 és 2014 közötti időszak jelentősebb tüntetéseit tekintettük át, most, a második részben az azt követő évek nagyobb demonstrációit vesszük sorra.

2014. október 26-án az internetadó ellen tüntettek Budapesten és az ország több nagyvárosában. Ez volt az eddigi legnagyobb tömeget megmozgató ellenzéki demonstráció, közel 200 ezren vonultak az utcára.

A magasba emelt, világító mobiltelefonok látványa a nemzetközi médiába is bekerült. 28-án újabb hatalmas tüntetést szerveztek a netadó ellen, amelyet 31-én újabb vonulás követett.

Nagyon sok fiatal volt a tömegben, olyan emberek, akiket korábban a politika nem, vagy csak kevéssé tudott megszólítani.

Ettől meghátrált a kormány, és a tüntetést korábban „nettó büdösbogarak provokációjának” nevező Deutsch Tamást bízták meg azzal, hogy dolgozza ki az olcsó és széles körben elérhető internet koncepcióját.

1015. februárjában Merkel és Putyin látogatása kapcsán voltak tüntetések. Merkel érkezése előtt Orbán politikája ellen és az EU mellett demonstráltak, Putyin látogatásakor pedig a Keleti pályaudvartól a Nyugatihoz vonuló tömeg a magyar kormány oroszbarát politikája miatt tiltakozott.

2016. februárjában interjút adott a Magyar Nemzetnek a Fidesz-kormány korábbi felsőoktatási államtitkára, Klinghammer István. A többi között ezt mondta: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál.”

A nem túl szerencsés, pökhendi megnyilatkozás felbőszítette az amúgy is feszült helyzetben dolgozó tanárokat. Az internetet és a nem kormánypárti sajtót ellepték a kockás inges tanári karokról készült fotók,

volt olyan iskola, ahol nemcsak a tantestület, de a diákok többsége is kockás ingben ment iskolába.

A kormány magatartása, az, hogy nem akartak tárgyalni a pedagógusokkal, visszafelé sült el. Új nevekkel ismerkedett az ország: Pilcz Olivér Miskolcról, és Pukli István Budapestről – korábban senki sem ismerte őket, de néhány nap múlva már az ő nevüktől volt hangos az ország. Az általuk (is) fémjelzett Tanítanék mozgalom rövid idő alatt – igaz, csak rövid időre – nagy ismertségre és népszerűségre tett szert.

2016. február 13-án a rossz idő ellenére teljesen megtelt a Kossuth tér, és a környező utcákban is álltak az emberek. Amikor eleredt az eső, előkerültek az esernyők, amely utóbb szimbólumává vált a tanárok tüntetésének.

Az esernyős tüntetésen felszólalt Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki akkor vált ismertté, amikor a televízió kamerája előtt egyszerű, ám nagyon hatásos szavakkal írta le az egészségügyben dolgozók, elsősorban az ápolók áldatlan helyzetét. Sándor Mária a tanárok esernyős tüntetésének végén öt perc csöndet kért a megjelentektől. Válasz volt ez a csönd Lázár János arrogáns kijelentésére, arra, hogy nem balhézni kell, hanem tárgyalni.

Csöndben állt a több tízezer ember a Kossuth téren.

Sok tízezer színes esernyő tette teljessé a képet, szimbolikusan is megmutatva, hogy Magyarország nem olyan, mint amilyennek a hatalom urai látni és láttatni szeretnék.

Hogy hiába akarják egyenruhába bújtatni, s egyen-gondolatok mögé zárni, Magyarország színes és sokszínű, sokféle ember és gondolat hazája.

Megrendítő volt ez az öt perc Magyarország számára, filmrendező sem kívánhat magának ennél tökéletesebb képet.

Aztán egy évvel később, 2017. februárjában Sándor Mária bejelentette, hogy kilép a közéletből. Innentől kezdve már csak élni szeretne. Ha lehet, Magyarországon, bár, mint mondta, ez nem lesz könnyű. Állást nem kap, hiába kevés az ápoló a kórházakban, amikor megtudják, hogy kicsoda, vissza sem hívják.

A 168 órában kiábrándultan nyilatkozott erről: „Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük.”

Akár szimbóluma is lehet az „elzúgott” magyarországi forradalmaknak az egyik legígéretesebben induló, nem pártokhoz kötődő ember, Sándor Mária tündöklése és bukása. A fekete ruhás nővér persze nem tűnt el teljesen, mint ígérte, ha tud, ma is segít a jobb egészségügyért küzdő mozgalmaknak, de az első vonalból hátrább lépett.

És a végére maradt – mert időrendben is ez volt az eddigi utolsó -, egy különös tüntetés. Nem egészen egy évvel ezelőtt, 2017. áprilisában a Kétfarkú Kutyapárt szervezett, ahogyan ők mondták, békemenetet Budapesten. S bár a kétfarkúak „csupán” egy viccpárt, a szép tavaszi időben sok ezren vonultak az utcára. Egyfajta tavaszköszöntő volt ez a felvonulás, s annak a jele, hogy feléledt az egy ideje halottnak látszó, híresnek mondott pesti (magyar) humor, számtalan szellemes tábla, felirat volt látható és olvasható a menetben.

Voltak persze, akik fanyalogtak. Hogy rendben van, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, Orbán és társai maradnak a hatalomban, mi pedig továbbra is ebben a diktatúrába hajló rendszerben fogunk élni. Lehet, hogy a fanyalgóknak volt igazuk. De akik ott voltak a kétfarkúak tüntetésén, legalább erre a néhány órára abba az illúzióba ringathatták magukat, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élnek. Olyanban, amelyik csak az övék, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük. Akkor, nem egészen egy évvel ezelőtt, ez volt az üzenete ennek a két órának. Hogy ki lehet lépni a hatalom világából, és ha csak kis időre is, olyanok lehetünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.

A Kis magyar tüntetéstan első része itt olvasható.

Jöjjön Karácsony; lejárt a gladiátorok ideje

„Vállalom, hogy közvetítek a demokratikus oldal szereplői között, annak érdekében, hogy mindenki a kormányváltásra koncentráljon, és ne a szövetségest bírálja” – ezt nyilatkozta Hiller István az MSZP választmányának elnöke, az országgyűlés alelnöke a Független Hírügynökségnek. Ahhoz, hogy a cél megvalósuljon ezen kívül szükség van megfelelő vezető személyiségre, programra, és ütőképes üzenetekre; ma mindhárom megvan már a változást akarók szövetségében. Szerinte Karácsony Gergely nem Medgyessy Péter 2018-as modellje, de a szándéka hasonló: nyugodt, kiegyensúlyozott politikával, megszüntetve a háborús hangulatot, békét teremteni ebben az országban.

 

Hoztam egy kis pénzt.

Az biztos mindenkinek jól jön.

De én azért hoztam, hogy megvegyem az MSZP-t, vagy a vezetését…

Not for sale.

Miért gondolta vajon Soros György, hogy egy ilyen információt bedob a nemzetközi köztudatba?

Én azt tudom, hogy az MSZP, amióta Soros Györgyöt támadja a hatalom, legyen az bármely általa alapított intézmény, mint például a CEU, vagy bármely civil szervezet, amelyhez akár volt köze, akár nem, mindig kiálltunk mellette. Minden fórumon megtettük ezt, én magam is megtettem ezt. Az, hogy Sorosnak milyen információi vannak és honnan, én egyáltalán nem tudom, viszont, hogy mi az igazság ebben az ügyben, azt biztosan állíthatom. Egyébként függetlenül a Davosban elhangzott mondatokról, nekem ugyanaz a véleményem a CEU-törvényről, a civil szervezeteket megbélyegző törvényről, amivel azt akarom mondani, hogy

a véleményemet nem a személyhez való viszonyom alakítja, hanem a meggyőződésem.

Ez a válasz jó alapot ad ahhoz a kérdéshez, hogy ha az MSZP áprilisban hatalomra jut, mi az, amit Hiller István azonnal megváltoztatna?

A CEU-törvény például ilyen; ezt azonnal meg lehet változtatni. A közoktatásban elsőfokú ítélet már van róla, hogy tudniillik önkormányzat nem lehet intézmény fenntartó, szintén azonnal átírnám, mint ahogy azt is, hogy a tankötelezettségi korhatár ne maradhasson 16 évnél, hanem újra 18 év legyen. Ezeket a lépéseket 24 órán belül meg lehet csinálni.

Van erre esély? Van esély arra, hogy megnyerjék a választást?

Ezen dolgozunk. Azért, hogy legyen végre esély egy demokratikus, békés, de legalábbis békésebb, boldogabb országra. A békésnek itt nem szokványos jellemzője van. A Fidesz-hatalomnak a leglényege épp a békétlenség keltése, a megosztás; elképesztő mélységig nyúltak bele a munkahely, család közösségeibe. Persze ezt nem most kezdte, hosszan elnyúló folyamatról beszélek, már 2001-ben elkezdték. Emlékezzen csak, hogy annak az évnek a végén hirdették meg, hogy a Fidesz-hatalmat akarók, ahogy ők fogalmaztak: a nemzeti oldal képviselői viseljék a kokárdát március 15-e, sőt az áprilisi választások után is. Egyértelmű provokáció volt, minek következtében az országban élők egyik fele a másik részének hajtókáját figyelte.

Ott és akkor éreztem először, hogy ez egy lelki, pszichikai hadviselés, amellyel kimondottan a nemzet idegrendszerére akartak hatni.

Ez vezetett odáig, hogy másfél évtizeddel később a családokban már a közös ebédet sem tudják nyugodtan elfogyasztani, ha a politikai szóba kerül. Én ennek az esküdt ellensége vagyok. Azt szeretem, ha a család nyugodtan, békében tudja elfogyasztani a rántotthúst.

Most, hogy szóba hozta a nemzeti kifejezést, muszáj megemlítenem, mit is mondott erről Vásárhelyi Mária a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Ő ügy látja: a baloldal politikai szereplői, a sajtómunkásai egyaránt hagyták, hogy a Fidesz végrehajtsa ezt a nyelvi megszállást, kisajátítson kifejezéseket, méghozzá úgy, hogy ezzel kirekesszék a másik oldal képviselői. Azt is említette, hogy a Harmadik Birodalom is a nyelv megszállásával indult. Érez ön is magában felelősséget?

A nyelv a politikának nagyon fontos része, különösen az, amit egy-egy politikai oldal használ. Fogalmazhatok úgy is: nagyon erős fegyver. Én magam a baloldal és a nemzet fogalmának összekapcsolásáért sokszor felszólaltam, vagy írtam. Sajnos kisebbségben maradtam. Ma már többen állnak mellettem, de most sem vagyok többségben. Lehetetlennek tartom, hogy olyan fogalom, mint például a nemzet, egyetlen oldal kisajátított szóhasználata legyen, miközben a másik oldal szemlesütve nem mer erről beszélni. Vagyis a kérdésére válaszolva: nem érzek személyes felelősséget, mivel kimondottan kezdeményező szerepet töltöttem be és töltök be ma is ebben a harcban.

Ugyanakkor van olyan szókészlet, amelyt a baloldalnak használnia kell – természetesen nem egyoldalúan, nem azt az utat járva, mint a Fidesz -; ilyen például a béke, a nyugalom, merthogy ezek a kifejezések egyáltalán nem illenek a Fideszre.

Éppen ezért kimondottan helyesnek tartom azt a hangütést amelyet a miniszterelnök-jelöltünk, Karácsony Gergely használ: ő egy békés ország megteremtését tűzte ki célul. Ez a politikában nagyon izgalmas, de néha veszélyes terep, és tudja miért? Mert olyan természetesnek tűnik. Szerencsére nem állunk háborúban, legalább is a külfölddel nem. Más, ami itthon van, és most nem a választási kampányra gondolok, hanem erre a permanens hadviselésre, amit a Fidesz folytat, és ami alaposan megviseli a lelkeket. Amikor tehát én békéről beszélek, akkor arra gondolok, hogy a társadalom különböző csoportjai ellen tudatosan szított elégedetlenség helyett békésebb legyen az ország.

Ennek a hatalomnak az is  erős szándéka, hogy a középosztálytól lefelé elhelyezkedő rétegeket passzivitásban tartsa.

Jól gondolom-e, hogy amikor a békéről és Karácsony Gergely attitűdjéről beszél, akkor a 2002-es időszakhoz hasonlatos helyzetet akar előállítani. Akkor ugyanis Orbán már megmutatta a háborúskodó jellemét, és vele szemben a szocialisták egy nyugodt, mondhatni jámbor jelöltet indítottak Medgyessy Péter személyében.  Szóval a háborút és a békét megszemélyesítő politikusokat állított egymással szembe, és az emberek a békére szavaztak.

Így van. Persze sok idő telt el azóta, felnőtt egy internet nemzedék is, de a párhuzam vállalható abban, hogy aki netán úgy véli, egy jobboldali Orbán Viktorral szemben csak egy baloldali Orbán Viktor indítható a siker reményében, az súlyosan téved. Biztos vagyok abban ugyanis, hogy azok számára, akik már mellettünk állnak, illetve ma még bizonytalanok, nem egy politikai másolat a megoldás, hanem egy valódi alternatíva.

Azaz nem a háborús retorikával, ellenkezőleg, egy békés ország megteremtésével jelentkező  miniszterelnök-jelölt és csapata képes meglepetést okozni.

Rendben van, Karácsony Gergely alternatívát jelenthet. De vajon jelenthet-e alternatívát maga az MSZP? Mert hiába akar a választók többsége változást, a közvélemény-kutatások alapján nagy fölénnyel vezet a Fidesz. Ráadásul nagy különbség az is 2002-höz képest, hogy akkor még kétfordulós volt a választás, és – ez még jelentősebb -, nagy párt volt az MSZP…

Az MSZP akkoriban azért volt erős párt, mert egy belső kompromisszumokra építő gyűjtőpárt volt, különböző demokratikus alapon működő társaság, amelynek mindig szerves része volt a belső vita. Választásra készülődve azonban meghirdettük a platform-csendet, és innen kezdve mindenki azért hajtott, hogy minél több szavazatot hozzon a közös urnába. Ez így volt akkor is, amikor 1998-ban elveszítettük ugyan a választásokat, de a legnagyobb frakciója akkor is a szocialistáknak volt. Ez a korszak zárult le 2010 után.

Most valami olyat csinálunk, ami távlatosabb, mint április 8-a, miközben persze a horizontunkon most a választás napja a legfontosabb. Most szövetséget kötünk a demokratikus, modern, baloldali pártokkal.

Ez a szövetség nyitott, de a hivatalos kampánykezdetkor, azaz február 17-e után már az egyéni körzetekkel és a kampány egyéb feladataival kell foglalkoznunk. De a cél a szövetségi rendszer létrehozása, amely 2002-ben még egy párton belül valósult meg, most különböző önálló szervezetekkel kell megvalósítani. A tengely már létrejött, személy is van hozzá, de Karácsony Gergely már 2018-as modell, és nem 2002 modernizált változata. Abban természetesen igaza van, hogy az alternatíva megjelenítésének sok területen kell működnie. Mi most ugye egy gladiátorral szemben nem egy másik gladiátort küldtünk az arénába.

Mi azt a tömeget szeretnénk megnyerni, amelyik figyeli ezt a versengést, és azt akarjuk számukra felmutatni: van más út, mint hogy egymás képét tönkreverni.

Ez ugyanis az országnak nem jó.

Azt akarja mondani, hogy a gladiátorok ideje lejárt?

Ma, amikor beszélgetünk évfordulója van Gandhi halálának. És csak azért hozom ezt a példát ide, mert annak idején annyira valószínűtlennek tűnt, hogy India ne maradjon az angolok koronaékszere, hiszen annyira erősek voltak. És akkor jött egy Angliában végzett, vézna ember, és valahogy a dolgok megváltoztak, másként néztek rá. Nem akarom én azt mondani, hogy magyar Gandhinak kell lenni, csak annyit állítok: van másik út.

Vagyis, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktorral szemben egy baloldali Orbánt kell állítani, annak azt tudom üzenni: Orbán Viktorból Orbán Viktor a legjobb.

Amikor tehát alternatíváról beszélek, akkor programról, világlátásról,vagyis valós személyi alternatíváról beszélek.

Ön említette, hogy létrejött a tengelye a szövetségnek. Igen ám, de épp a legfontosabb gondolata a szocialistáknak elillanni látszik, tehát a közös lista terve elbukott. Letettek róla önök is?

Azt világossá szeretném tenni, hogy az igazunkban ma is ugyanúgy meg vagyunk győződve, állítom, hogy ez a megfelelő megoldás. Február 17-e után azonban adottá válik az a valóság, amely addigra feláll. Néhány hét van még ugyan, de látom azokat a politikai törekvéseket, amelyek ettől eltérő megoldásban gondolkodnak, miközben kormányváltást akarnak. Ez utóbbinak különben át kell hogy hassa minden demokratikus párt küzdelmét. Ha tehát azt fogjuk üzenni, hogy azok a jelöltek, akik elindulnak a mandátumért, és mi felsorakozunk mögöttük, akármelyik demokratikus párt is lesz a jelölő szervezet, akkor ezt a választók érteni fogják. Pesterzsébeten, ahol élek, és találkozom az emberekkel, mindenki számára világosabb és átláthatóbb a képlet, ha közös listán indulunk. Ezt most azért hangsúlyozom újra, hogy a világos legyen: a felfogásunk ebben a kérdésben nem változott, de a kampányidőszakban már nem ezzel foglalkozunk.

Beszélt az imént a tengelyről. De azt látom, az utóbbi napokban különösen, hogy a Demokratikus Koalíció éles támadásokat indított az MSZP ellen, a szocialistáknak tulajdonított újság ellen. Akkor ez a tengely, hogy működik?

Amikor a tengelyről beszéltem, leginkább a Párbeszédre gondoltam, a velük létrehozott szövetségre, de nem akarom megkerülni a kérdést. Én akár a saját pártomon belül, akár a szövetségünkön belül, akár a velünk megállapodást kötő demokratikus pártoktól azt kérem, hogy a gondolkodásunk központjában az álljon, hogy mi használ a kormányváltásnak.

A közöttünk lévő viták elenyésző jelentőségűek ahhoz képest, hogy milyen tétje van a választásnak. A választó akkor szavaz ránk, ha egységet mutatunk, mégpedig a kormányváltásért dolgozó pártok egységét. Minden más sokadlagos kérdés.

Ha azt vizsgáljuk, hogy mennyien akarnak kormányváltást, és ezt szembeállítjuk a demokratikus pártokkal szimpatizálók számával, akkor igen jelentős különbséget tapasztalunk. Aki ezen siránkozik, az hagyja abba a politikát. Ebben ugyanis épp a lehetőséget kell meglátni, azt ugyanis, hogy van egy jelentős tömeg, amely azt várja, hogy megszólítsuk; ők kormányváltást akarnak. Alapfeltétel tehát, hogy eltűnjenek a viták, és az egység mutatkozzon csak meg. Most ott tartunk, hogy ezek az emberek nem szavaznak a Fideszre, de még nem jönnek hozzánk. Maguktól nem is fognak jönni. Csak ha teszünk érte.

Ezért fontosnak tartom, hogy az elkövetkezendő kilenc hétben a demokratikus oldal minden megszólalója ezt úgy tegye, hogy képes legyen elérni azt a réteget, amely ha ránk szavaz, nagyságrendileg javulnak a számaink, és ezzel az esélyeink is.

Minden más ügyet méltóztassanak félretenni, mert azok nem érdeklik a választókat.

Önt hallgatva arra gondoltam, hogy esetleg éppen önnek kellene kezdeményezni egy olyan tárgyalást, ahol ezt el lehet érni a partnereknél. Nem gondolt erre?

Hogy ennek mi a legmegfelelőbb formája, hogy egy asztalnál, vagy külön-külön lebonyolítani a beszélgetéseken, azt nem tudom. A lényeg azonban az, hogy ezt én nem pusztán szívesen megteszem, de már lépéseket is tettem az ügy érdekében.

Kivel találkozott már?

Kérem a megértését, hogy erről nem beszélek nyilvánosan, fogadja el tőlem azt, hogy ezt a szerepet én vállalom, és teszem is a dolgom. Szóval nagyon egyszerű az eredeti kérdésre a válaszom: igen. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy valamennyi szereplő arra koncentráljon, amit amúgy magától is tud: a kormányváltásra.

Van egy levelező partnerem, aki minden áldott nap leírja, hogy a váltáshoz két dolgot kell mondani: azt, hogy marad a kerítés, és azt, hogy nem lesz többé megszorítás. Ez feltehetően egy nagyon leegyszerűsített koncepció, és így biztosan nem is igaz, annyi azonban igen, hogy a Fidesz valóban beleszorította az ellenzéket a kerítés témájába, és teszi ezt most is, folyamatosan. Van-e ezzel szemben érvényes, hatékony mondása az ellenzéknek?

Ebben a kérdésben sajátos a helyzetem, hiszen nem a kampány időszakában fejtettem ki a véleményemet, amikor is azt mondtam: utálom a kerítést, de mondjon valaki jobbat. Akkoriban erős kritikákat kaptam, de két és fél év elteltével biztosan állíthatom, hogy igazam volt.  Azért fogalmaztam akkoriban ezt meg így, mert tudtam, hogy az emberek természetes törekvése a biztonságra való törekvés. Erre az ösztönre játszott rá egy mocskos propagandával nehezített kormányzati törekvés.

Mi elkövettük azt a hibát, hogy a mocskos propagandával foglalkoztunk, és nem az emberek érzületével. Fordítva kellett volna. Ezen azonban túlvagyunk. A lényeg most az, hogy mi a kerítést nem fogjuk lebontani,

de soha nem teszünk le arról, hogy egy olyan országban éljünk, ahol nem kerítések szabják meg az életünk hétköznapjait, és egy ilyen világ megteremtését a baloldal büszkén vállalhatja. Mint ahogy azt a két évtizeddel ezelőtti, de ma is érvényes célkitűzést, hogy legyen ebben az országban jog-, lét-, és közbiztonság. Megerősíteni a demokráciát, ez maga a jogbiztonság. Megerősíteni a hétköznapi élet természetes biztonság-érzetét, ez a közbiztonság, és a felemelkedés lehetőségét biztosítani, ami egy szociáldemokrata párt esetében az egyik legerősebb összekötő erő, nos, ez a létbiztonság. Vagyis az, hogy annak segíts, aki lent van, teremtsd meg a lehetőségét, hogy tudjon előre haladni. Állíthatom tehát, hogy kialakul az az egész, ami az alternatíva állításhoz szükséges.

Mert azt kell tudnunk elmondani, hogy van másik Magyarország.

Ennek egyébként három fontos összetevője van: az első a személy; egy médiaközpontú világban megkerülhetetlenül jelentős. Mondhatod te a legokosabb dolgokat, ha nincs egy olyan ember, aki ezt hitelesen megjeleníti. Ma ez a személyi alternatíva adott. A másik lényeges elem, hogy szükség van mondanivalóra. És bár igaz, senki nem olvas programokat, ettől azonban demokratikus alapkötelezettség elmondani mit akarsz, és mi a véleményed országról, nemzetről, Európáról. A harmadik elem a rövid, ütőképes üzenetek megfogalmazása. Bevallom, ez nem az én világom, én szeretem kifejteni a gondolataimat, de elismerem, hogy erre szükség van. Mostanra összeállt ez a három elem, és bár lehetne számonkérni rajtunk, hogy miért nem korábban, de ennek most nincs értelme.

Azt kell elfogadni, hogy a Karácsony Gergely vezette szövetség alkalmas arra, hogy végrehajtsa a kormányváltást.

Nem kaphatnak kevesebb családi pótlékot Ausztriában a magyarok

Ezt mondta egy budapesti háttérbeszélgetésen Marianne Thyssen uniós biztos. Beszélt arról is, hogy szeretnék létrehozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, valamint bevezetni az európai társadalombiztosítási számot.

Marianne Thyssen
MTI Fotó: Marjai János

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Ausztria szeretné indexálni a családi pótlékot, vagyis kevesebbet adna azoknak a külföldi munkavállalóknak, akik ugyan Ausztriában dolgoznak, de a gyerekeik otthon élnek.

Marianne Thyssen erre röviden azt mondta:

„ez nem lehetséges”.

Következményekről egyelőre nem akart beszélni, mert, ahogy fogalmazott, ez még csak egy terv, és de ha az osztrák parlament elfogadja az erről szóló törvényt, akkor azt elemezni fogják, és utána mindenképpen reagálnak rá. Azt többször is kiemelte, hogy

ahol valaki fizeti a járulékokat, ott kell megkapnia a juttatásokat is, méghozzá ugyanannyit, mint a helyieknek.

Az osztrák kormány terve ellen korábban Magyarország is tiltakozott, ez a kérdés is szóba került Orbán Viktor és Sebastian Kurz osztrák kancellár találkozóján. Kurz akkor azt mondta: a döntést az európai joggal összhangban hozták meg – az uniós biztos ezt másként gondolja.

Marianne Thyssen beszélt arról is, hogy a globalizáció jelentette kihívásra nem lehet válasz a protekcionizmus, az EU szociális pillérével kapcsolatban pedig nem csak a Európai Bizottságnak van teendője, hanem a tagállamoknak is.

Tavaszra egyébként három javaslatból álló csomaggal készülnek. Egyrészt ki kellene mondani, hogy mindenkinek, aki dolgozik, jár szociális védelem, emellett létre akarják hozni az Európai Munkaügyi Hatóságot, elmondása szerint azért, hogy könnyebb legyen együtt dolgozni, például ellenőrzéseknél. Harmadrészt pedig

európai társadalombiztosítási számot akarnak bevezetni,

ennek célja, hogy a különféle jogosultságokat más országokban online lehetne igazolni, nem kellene hozzá papírokat vinni. Mindezekről viszont még tárgyalni fognak.

Marianne Thyssen azt is mondta, hogy most biztató a helyzet, soha nem dolgoztak még ennyien az EU-ban, és soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség sem, 7,3%-os – igaz, azt is megjegyezte, hogy nagy a kilengés, Csehországban például 2,3, Görögországban 20, Spanyolországban 16%-os.

Végül arról is beszélt, hogy a brexit átmeneti időszakában sem változhat semmi az ott dolgozó uniós állampolgárok, így a magyarok számára, arról pedig, hogy a britek kilépése után mi lesz, még folynak a tárgyalások.

„Nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni”

Mobilizálni kell a kormánnyal elégedetlen szavazókat, ezt mondta a Független Hírügynökségnek Heiko Kretschmer, az MSZP kampánytanácsadója. A német szakember több választási kampányban részt vett tanácsadóként, most azt gondolja, hogy az ellenzéknek közvetlenül kellene az embereket megszólítania, és ez szerinte a kormánypárti médiatúlsúly ellenére is megvalósítható. Az álhírek terjesztését etikai és szakmai szempontból sem tartja jónak.

Heiko Kretschmer
Fotó: FüHü

Régóta dolgozik kampánytanácsadóként Németországban, például az SPD-nek, a Német Szociáldemokrata Pártnak. Mikor adott nekik utoljára tanácsokat?

Nem csak az SPD-nek adtunk tanácsokat, Németországban mi vagyunk az egyetlen ügynökség, amely öt pártnak is tanácsadója volt. A legfontosabb, a legnagyobb projekt valóban az SPD-nél volt, a 2013-as Bundestag-választási kampányban adtunk tanácsokat. Amelyen 2005 óta a legjobb eredményt érték el.

A 2013-as kampánynak volt egy elég sajátos momentuma, Peer Steinbrückről, az SPD kancellárjelöltjéről olyan kép jelent meg a Süddeutsche Zeitung címlapján, amelyen bemutatott. Ehhez mit szólt?

Hogy te jó ég, mit csinál… Ez az ő személyes döntése volt. Azt is meg kell jegyeznem, hogy amikor először láttam a közösségi médiában a képet, akkor azt hittem, hogy hamisítvány. Fél órával később tudtam meg, hogy valódi.

Miért döntött most úgy, hogy az MSZP-nek dolgozik, nekik ad tanácsokat?

Az a benyomásom, hogy a tapasztalatunk, amelyet a különböző kampányok során szereztünk, Magyarországon nagyon hasznos lehet. Olyan kampányt tudunk folytatni, ami megszólítja az embereket, és nem csak a médiára támaszkodik.

A felmérésekből az látszik, hogy az utóbbi időben az MSZP folyamatosan veszített a népszerűségéből. Van már ötlete, hogyan lehetne ezt megállítani?

Először is, igen. Másodszor viszont túl korai volna már most arról beszélni, hogy mi minden történik majd a kampány során. Szerintem az a fontos, hogy az MSZP olyan témákkal érveljen, amelyek megmutatják, hogy Magyarországon egy másfajta politizálás is lehetséges, olyan, amellyel a párt választóit sikerül megszólítani és mobilizálni. Úgy látjuk, hogy

az MSZP az a párt, amely a legkevésbé tudta mozgósítani a szavazóit.

Ez azt jelenti, hogy ha sikerül a potenciális MSZP-szavazókat meggyőzni, hogy ténylegesen is szavazzanak, akkor azért már jobban néznek ki az eredmények.

Azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az MSZP-t időközben már egy más politizálás jellemzi.

Mit ért ez alatt?

Például ennek kinyilvánítása a Párbeszéddel való szövetség, a döntés, hogy Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök-jelölt.

Négyévente a választók leadják a szavazatukat, aztán a politikusok vagy betartják, amit ígértek, vagy nem. Itt a miniszterelnök-jelölt az emberekkel együtt szeretne politizálni, és a magyar politikát velük együtt szeretné alakítani. Ez az MSZP szempontjából egy jelentős váltás.

Néhány hete egy interjúban azt mondta, hogy szükség lenne némi populizmusra a baloldalon is. Mit értett ezen?

Mindent persze nem fogok elmondani, amit a következő 68 napban tervezünk, de alapvetően arról van szó, hogy

a politikát úgy kellene elmagyarázni, hogy köze legyen az emberek mindennapi életéhez.

Vannak ellentmondások, amit a magyarok tapasztalnak, még a Fidesz-szavazók is, például, hogy az oktatás és az egészségügy állapota nem elfogadható, vagy hogy a magyarok kétharmada nincs olyan anyagi szinten, hogy megfelelő életet tudjon élni. Sokan keményen dolgoznak minden nap, mégsem tudják eltartani a családjukat.

Ezt tematizálni kell, és erre válaszokat kell találni. Ezeket a lehető legegyszerűbben, adott esetben kihegyezve kell megfogalmazni.

Az elmúlt hetekben az oktatás és az egészségügy témája egyre többször került elő ellenzéki politikusok megszólalásaiban. Ez már az Ön hatása?

Nem (nevet). Én csak tanácsadó vagyok.

Fotó: FüHü

Ha a Fidesz kommunikációját nézzük, akkor azt látjuk, hogy náluk a valóság nem mindig számít. Ön mit gondol az álhírek terjesztéséről egy kampányban?

Ez a kérdés komoly etikai megfontolásokat is felvet. Etikai nézőpontból semmire nem tartom ezeket. Szakmai szempontból azt mondom, hogy

hosszú távon károsak,

az USA példáján is láthatjuk, hogy a Trump-kampány bizonyos elemei időközben már ellene fordulnak.

Rövid távon azt kell mondani, hogy adott esetben bizonyos társadalmi csoportokban, amelyek egy zárt közegben élnek, ahol akár a tényeket figyelmen kívül lehet hagyni, akkor az álhírek, ha megfelelő emberek megfelelő módon használják őket, akár sikeresek is lehetnek. De ez csak olyan csoportok esetében működik, amelyek nagyon elszigeteltek. Így aztán a baloldal vagy a politikai közép, a felvilágosodott, városias polgárság kevésbé nyitott erre, az ő körükben ez kevésbé működik egy választási kampányban is.

Szóval ez olyan embereknél működik, akik egyfajta buborékban élnek? Mit gondol, ezeket az embereket el lehet érni más információkkal is? Egyáltalán, ők célpontjai mondjuk a magyar ellenzék kommunikációjának, meg akarják őket győzni?

Nem minden esetben. De azt hiszem, hogy ha a motivációt is megnézzük, az érzelmi mozgatórugókat, hogy miért mozognak ilyen buborékokban, akkor lehet utakat találni. Néhány esetben

az ilyen buborékban való mozgás egy kísérlet arra, hogy választ találjanak olyan kérdésekre, amelyek bizonytalanságot okoznak:

globalizáció, kultúrák találkozása, digitalizáció, a munka világában zajló változások. Ha ilyen elbizonytalanító trendek jelennek meg, akkor nagy a kísértés arra, hogy egy buborékba zárkózzon az ember, ahol bizonyosságokat talál, egyszerű válaszokkal ezekre a kérdésekre.

Tehát a politikusoknak arra kell kísérletet tenniük, hogy az elbizonytalanodás gyökereihez jussanak el, és az emberekkel erről beszéljenek. Akkor sikerülhet kivezetni a buborékokból azokat, akik nem egy ideológiai torzulás révén kerültek be ezekbe, hanem csak nem látnak tisztán.

Ehhez ugye el kell érni ezeket az embereket. A magyarországi médiahelyzet viszont, különösen vidéken, egyre kevésbé ad erre lehetőséget. Hogyan akarják eljuttatni az üzeneteiket?

2002-ben Bundestag-választások voltak Németországban. Három hónappal a választás előtt mindenki leírta az SPD-t a közvélemény-kutatások alapján. Gerhard Schröder akkor azt a döntést hozta, hogy az iraki háború ellen indít kampányt. A német média 95 százaléka kritizálta ezért, hogy populista és Amerika-ellenes, és hogy egy kormány ilyet nem tehet. Négy héttel a választások előtt több százezer ember tüntetett Berlinben. Aztán mégis ő nyerte a választást.

Több hasonló példát is lehetne hozni, de az nyilvánvaló, hogy egy társadalomban, ha sikerült a politikai vitának egy bizonyos formáját beindítani, akkor az emberek személyes, egymás közti kommunikációja, a családon belül, barátok között, munkahelyeken folytatott beszélgetések fontosabbak, mint bármi más, ami a médiában megjelenik, vagy az interneten történik.

Ezért gondolom azt, hogy

bár valóban komoly hátrányt jelent a magyarországi médiahelyzet jelenlegi állapota, de van lehetőség üzenetek megfogalmazására, emberek megszólítására,

és arra, hogy el is érjük őket.

Tehát azt gondolja, hogy az óriásplakátokon, tévé- és egyéb hirdetésekben folyó, a menekültekről vagy Soros Györgyről szóló kampány ellen személyes kommunikációval kell küzdeni?

Igen, sőt, azt gondolom, hogy az ilyen kampányok saját magukat is megölhetik. Vannak érdekes vizsgálatok, amelyek szerint át nem látható médiaviszonyok között, például az internetes kommunikációhoz kapcsolódóan, a személyes kommunikáció hatása jelentősen növekszik. Ez érdekes módon még az internet világára is igaz.

Egy Facebook-poszt hatása ezerszer fontosabb, ha az valaki olyantól jön, akit az illető személyesen is ismer. Nem azt mondom, hogy a többi hatástalan, de itt a bizalomról van szó, a politikai viták véleményalkotó jellegéről, amelyek során lehet mobilizálni a szavazókat.

Fotó: FüHü

Az izgalmas az, hogy ebben az országban a Fidesz már jó néhány éve a szavazók egy kisebbségi arányával tesz szert többségre. Ez két dolog miatt van így. Egyrészt

sikerült demobilizálni az ellenfeleket, elvették az önbizalmukat,

a hitüket a saját politikájuk sikeres megvalósításában, illetve a magyar választási rendszer sajátosságai miatt a megosztott ellenzék nem tud többséget létrehozni.

Most az ellenzék közeledik egymáshoz, és elkezdi megfogalmazni a saját üzeneteit. Van egy olyan miniszterelnök-jelölt, aki nem herceg akar lenni, hanem első polgár.

A döntő kérdés az, hogy a magyaroknak azon többségét, akiket nem győzött meg a Fidesz teljesítménye, április 8-án sikerül-e rávenni arra, hogy elmenjenek szavazni.

Vagyis nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni. A magyarok többségét szolgáló politikát kell megvalósítani.

Ha már a közösségi médiát említette, Ön szerint ennek kulcsszerepe lesz a kampányban?

Igen, azt gondolom, hogy a közösségi média fontos eszköze az üzenetek közvetítésének. Emellett az emberek mozgósításában is hasznos lehet, különösen akkor, ha a média többsége nem tisztességes módon tudósít.

Amit eddig tapasztalt, az alapján a magyar ellenzéki politikusok tudatosan használják a közösségi médiát?

Tekintsünk inkább előre… A különleges magyarországi politikai helyzet természetesen a közösségi médiában is tükröződik. A Fidesz kommunikációja itt is megmutatkozik. Ha baloldali populizmusról beszélünk, akkor ehhez az ellenzék oldalán a közösségimédia-használatnak is hozzá kell járulnia.

A kampány hivatalosan február 17-én kezdődik majd. Mit tanácsolt, jöjjön ki aznap valamilyen nagy dobással az ellenzék?

Az a benyomásom, hogy február 10-én fog történni valami nagy dolog. Az MSZP szempontjából ez egy fontos nap lesz, meg kell erősíteniük, hogy létrejött a szövetség, hogy a viták ellenére létrejött egy egység a változtatás szándékáról, hogy van egy baloldali erő, amely kész arra, hogy ezt a változtatást megvalósítja.

Davosról első kézből

„Davos évről évre összehozza a világ elitjét, ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon” – szögezte le a Független Hírügynökségnek adott interjújában Nagy-Mohácsi Piroska, a London School of Economics egy kutatóintézetének (Institute of Global Affairs) kutatási igazgatója, az EBRD volt stratégiai igazgatója, aki hosszú évek óta résztvevője a svájci üdülővárosban rendezett fórumnak. Éppen ezért – mondja – a politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Ennek ellenére nem látott magyar résztvevőt. Ugyanakkor Orbán miniszterelnök bizonyos értelemben jelen volt a tanácskozáson, többször megemlítették ugyanis, igaz nem a legkedvezőbb fényben állítva be őt – derül ki az interjúból. Nem véletlen, hogy az idén minden eddiginél több vezető politikus volt jelen Davosban, élükön Donald Trump amerikai elnökkel. Sok szó esett a populizmusról – ennek kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök. 

 

Ön évek óta visszatérő résztvevője a Davosi Világgazdasági Fórumnak. Más volt-e az idei tanácskozás, mint az eddigiek, s ha igen, miben különbözött?

Több meglepő dologgal is találkoztam az idei fórumon, ezek közül talán a legszembetűnőbb az volt, hogy nagyon „politikaira” sikeredett.

Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.

Az előzetes hivatalos közlések szerint  340 vezető politikust vártak a fórumra, köztük Angela Merkelt, Emannuel Macront, Theresa Mayt és persze Donald Trump amerikai elnököt, akinek egyébként a felszólalására a legnagyobb, legalább félezer embert befogadó terem is kicsinek bizonyult. Ilyet utoljára akkor láttam, amikor Angelina Jolie volt résztvevő: akkor álltak utoljára sorba hosszú ideig az emberek, csak hogy lássák, amint megjelenik a gyönyörű színésznő. Most ugyanúgy közlekedési akadály keletkezett, a tömeg ugyanis megállt, ahol és amikor Donald Trump mozgott Davosban – mindenki látni akarta az amerikai elnököt.

Ha már Trump, Ön élőben hallgatta? Milyen volt?

Meglepő. Akármit is gondolunk az általa vitt politikáról, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kiváló salesman. Azt mondta, amit a hallgatóság hallani akart: a fő üzenetét – America First, azaz Amerikai az első – persze nem hagyta ki, de hangsúlyozta azt is, hogy Amerika egyedül nem képes boldogulni, szüksége van együttműködésre. Ez pedig pozitív üzenet volt a globális hallgatóságnak.

Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.

De persze nem csak itt szerepelt Trump, sok egyéb találkozót is bonyolított, nem is csak politikustársaival hanem az üzleti körök képviselőivel is. Az volt az általános benyomás, hogy “otthon érzi magát” a globális üzleti körökben. Egyébként Trump szerepléséhez egy nagyon aranyos kis történet is kapcsolódik: azt tudni kell, hogy egy nagy felszólalás előtt soha nem hangzik el semmiféle zene. Most sem volt ez másként, kivéve az amerikai elnök megjelenésekor, amit egy rezesbanda kísért. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy időt adjon a jelenlévőknek és persze elsősorban a hallgatóságnak kicsit lenyugodni, és elkerülni egy esetleges “booingolast”.

 

Milyen egyéb meglepetésekkel találkozott?

Ha nem is meglepő, de mindenképpen más volt az előző pár évhez képest a globális gazdaságról elhangzó általános vélemény. Az 2008-2009-es válság óta először hallottam, hogy mindenki “győzelmet deklarál.” Vége a válságnak végérvényesen, miden régió és ország növekszik, minden újra rendben van – ez volt a fő gazdasági mondandó. Rengeteg dicséretet kaptak a jegybankok, a kormányok azért, hogy sikerült ezt elérni. Emellett nagy a bizalom abban, hogy ez fenn is marad. Tény, hogy a növekedés globális szinten is visszatért – olyannyira, hogy szokatlan módon még Japánban is bővül a gazdaság –, Európában különösen áll ez a megállapítás. Persze ennek az árát nagyrészt az adófizetőknek kellett állniuk.

Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.

Közgazdászként nekem azonban furcsa volt ez a fajta nagy (ön)bizalom és önelégültség alig tíz évvel azután, hogy nagyon beremegett a léc a világgazdaság alatt. Bár jobban fel vannak tőkésítve, a nagybankok nagyobbak mint bármikor, és a deregulaciójuk újra elkezdődött.

Nem volt senki a politikusok, vezetők, magas rangú potentátok között, aki kritikusabb hangokat ütött volna meg?

Valójában egyedül a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde figyelmeztetett arra, hogy mindez nagyon szép és nagyon jó, de a feladatot még nem végeztük el. Kezelni kell a nagy egyenlőtlenségeket szerte a világban, a nagy jövedelemkülönbségeket, mert ezek kísértetni fognak minket, például azzal, hogy a populizmus melegágyaként szolgálnak. Persze volt más bírálat és gond, például a brexit kapcsán, de az nem váltott ki különös általános aggodalmat.

Pedig szakértőkkel beszélgetve az ember egyre többektől hallja azt, hogy elkerülhetetlenül közeleg egy újabb pénzügyi válság. Itt ez nem is volt téma?

Szakmai felszólalásokban, hozzászólásokban ez természetesen szóba került. Leginkább két veszélyforrást említettek. A Bank of England vezetője, Mark Carney szerint az eszközbuborék veszélyes lehet, ám van erre válasz: lesz ugyan egy árkiigazítás, de megtanultuk, hogy hogyan kell kezelni ezt a veszélyforrást, és a bankrendszer is sokkal felkészültebb egy ilyen esetre, mint volt tíz évvel ezelőtt. Én ebben ugyan nem vagyok ennyire biztos, de az tény, hogy ma már a központi bankok tudják, hogyan kell pénzzel úgy elárasztani a gazdaságot, hogy ne gerjesszenek követlenül inflációt. A másik veszélyforrásnak éppen az inflációt tartják, mondván, beindult a gazdaság, és még mindig nagyon nagy a likviditás a piacokon. Szerintem azonban a világot még mindig elárasztja az alacsony munkaerő (főként Ázsiából). Az inflációhoz az (is) kell, hogy az árnövekedés átmenjen bérnövekedésbe, ami nehéz akkor, amikor a globális munkapiacon az olcsó munkaerő még mindig rendelkezésre áll.

Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.

Milyen szinten és fontossággal került szóba a menekültkérdés? Hiszen ez egyik leginkább megosztó kérdés ma a világban, de Európában feltétlenül.

Ezt említettem volna a harmadik, számomra meglepetést okozó tapasztalatnak: sokkal kevesebb szó esett róla, mint a korábbi Világgazdasági Fórumokon.

A politikai realitás, a populizmustól való félelem dominálta a vitát.

Az olasz és a görög miniszterelnök közösen bírálta, hogy Európában még mindig nincs szolidaritás ez ügyben, és hogy a menekültkérdést jobboldali elemek használják fel saját propagandájukra. Sokkoló lehetőséget kínáltak a szervezők arra Davosban, hogy emberközelből, kvázi saját bőrükön megtapasztaljuk azt, hogy milyen lehet a menekülttábori lét. Az érdeklődők egy 40 perces bemutatót kaptak erről, ha végigmentek az egyik központi szálloda alagsorában berendezett „táboron”, ahol azokat az impulzusokat kapták, mint a menekültek a valóságban. Én végigcsináltam, mondhatom, sokkoló volt. Végigrohantattak minket a terepen, sátorba be, sátorból ki, közben üvöltöztek velünk, elvették a mobilunkat az ékszereinket, az óránkat, a nőket elcipelték a férfiaktól stb. A sokkoló élmény után azoktól hallhattunk tájékoztatót, akik maguk is menekültekkel foglalkoznak, dolgoztak, dolgoznak a menekülttáborokban. Például egy pszichológus is előadást tartott, aki elmondta: életében először menekülttáborban látott olyat, hogy egy kétéves kisgyerek öngyilkos akart lenni. Ez az élmény hat, nagyon is hat!

A Világgazdasági Fórum persze üzleti vállalkozás, de kétségtelen, hogy fontos vélemény- és társadalomformáló szerepe is van.

Milyen más fontos téma került középpontba?

Ez a negyedik nagy eltérés az előző davosi fórumokhoz képest: eléggé központi téma volt a populizmus. Ennek kapcsán pedig többször szó volt Orbán Viktor miniszterelnökről, akit úgy jellemeztek, mint egy autoriter vezetőt. Kris Peeters belga miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter fogalmazott szerintem jól, amikor azt mondta, hogy meg kell hallgatni a populistákat, mert valóságos problémákat érzékelnek, bár természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy végső soron nagyon veszélyes terepre tévednek.

Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.

Ugyan nem új a válasz, de Davosban is kimondták: Orbán nagyon ügyesen pozicionálta magát az európai kereszténydemokrata koalícióban, és ezért kevésbé mennek neki, mint a lengyeleknek.

A globalizáció és a kapcsolódó kérdések mennyire játszottak szerepet az idei fórumon? Voltak évek, amikor eléggé központi volt ez a kérdés.

Erről is sok szó esett, elég sok szekcióban is ez volt a téma, olyan megközelítésben, hogy milyen lehet egy “új társadalmi megegyezés” (“social contract”). Nagyon sok felvetés hangzott el, köztük a megatrendekben és egészen sajátságos megközelítésben gondolkodó izraeli történész, Harari Yuval megközelítése volt számomra az egyik legérdekesebb, aki igen szokatlan módon Angela Merkel kancellár után tarthatott előadást. Hahari feltette a kérdést: a rohamosan összefonódó technológiai-biológiai fejlődés nyomán vajon az emberiség jövője “emberi” lesz-e? (itt megnézhető az előadása) Szerinte a mostani technikai forradalom minőségileg más, mint az eddigi nagy technológiai váltások.

Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.

Mi lesz az ember szerepe? Képes lesz-e a mesterséges intelligencia mellett kiegészítő szerepet játszani?

De hát ez már teljes egészében Asimov-féle tudományos fantasztikumnak tűnik.

Lehet, hogy annak hangzik, de például a Szilícium-völgyben már ebben gondolkodnak. Ne feledjük, a mesterséges intelligencia ma már egyre jobb problémamegoldó képességgel is rendelkezik.

Arról is esett szó, hogy miként tud erre felkészülni az emberiség?

Sok vita tárgya volt ez. A legjobb, amit hallottam az az volt, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk az egy életen át tartó folyamatos, előre nem kiszámítható változásokra. Amihez pedig mentális kitartás és rugalmasság kell.

Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.

Amit mi ma oktatásként ismerünk, az már teljesen idejét múlta: nem tárgyi tudásra van szükség, nem magoltatni kell a diákokkal, mert minden információ lehívható egy gombnyomással. Arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy képesek legyenek csapatmunkára, tudjanak szintetizálni, innovatív gondolkodásra kell őket felkészíteni, no meg a kudarcok vagy éppen a sikerek megfelelő kezelésére.

Milyen egyéb futurisztikusnak hangzó, ám valójában talán már nem is annak számító érdekességek kerültek szóba Davosban?

Kiemelném még az úgynevezett blokklánc-technológia témáját. A platformtechnológia nagyon sok mindenre használható. Az egyik fontos alkalmazása, hogy

lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.

Ha például a menekültkérdést vesszük, ennek köszönhetően egy gombnyomásra meg lehet egy adott emberről tudni, hogy ki ő, honnan jött, milyen a végzettsége, a családi állapota, az egészsége, a szexuális beállítottsága, volt-e gyanús politikai kapcsolata stb., stb., stb.  Ez nagyon is kurrens téma, mély filozófiai mögöttes kérdőjelekkel. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az adatvédelem biztonsága, hogy ne lehessen egy emberrel szemben sem kihasználni ezt a technológiát. Ma még magunk is önkéntesen adjuk ki az információkat önmagunkról: például a kényelem miatt interneten vásárolunk, majd csodálkozunk – ha egyáltalán –, hogy már akár csak a keresgélés után sorozatban jönnek fel a számítógépünkön a kereséshez kapcsolódó termékek, szolgáltatások reklámjai. Egészségünk védelmének érdekében kezdjük átadni nagyon belső adatainkat, amiből egyre pontosabban ki lehet majd olvasni nemcsak azt, hogy milyen lesz a jövőbeli egészségünk, de azt is, hogy milyen preferenciáink vannak, esetleg milyen vágyaink, mit gyűlölünk, mitől rettegünk.

Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.

Találkozott-e magyarokkal Davosban? Kérdem ezt azért is, mert tudomásom szerint hivatalosan – állami és politikai szinten – nem volt magyar résztvevője a fórumnak. Ez már évek óta így van, ugyanakkor korábban kormányfői, pénzügyminiszteri, jegybank elnöki szinten is megjelent Magyarország.

Nem találkoztam, miközben a programban szerepeltek Kelet-Európából lengyelek, baltiak, ukránok például. Oroszország nagy létszámmal volt ott.

S ott kell a tapasztalatai szerint lenni Davosban?

Ön szerint? Ha már az amerikai elnök, Donald Trump is elmegy! Politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Habár ez nem olcsó mulatság, ez nem lehet pénzkérdés!

Miért kell részt venni?

Davos évről évre összehozza a világ gazdasági és politikai elitjét. Ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon. S akkor még nem szóltam arról, hogy ott beleszagolhat az ember a világot érintő fő problémákba.

Ha az ember hisz a párbeszéd erejében, különösen azon a szinten, akkor közvetetten a davosi történések befolyásolják a világ alakulását is.

A Jobbik útja – 9. Velük, vagy nélkülük?

2017. novemberében Vona Gábor volt a Spinoza színház vendége. Rangos Katalin műsorvezető sorozatában politikusokat hívott az Erzsébetváros közepén található színpadra. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Jobbik elnökét, vagy a párt bármely vezető politikusát meghívják a budapesti zsidónegyedbe, az egykori gettó helyszínére. És évekkel ezelőtt Vona Gábor sem fogadta volna el a meghívást.

Az eseménynek, mint utóbb kiderült, nagyobb lett a füstje, mint a lángja. S bár voltak, akik tüntetéssel fenyegetőztek, végül semmi nem történt: Vona Gábor kedvesen és barátságosan beszélgetett, a kérdésekre hol egyenesen, amikor meg úgy látta jónak, kitérően válaszolt.

Ettől függetlenül, ahogy közeledik az áprilisi választás időpontja, egyre gyakoribbak és hevesebbek a viták azzal kapcsolatban, hogy

a demokratikus (vagy, mondjuk így: baloldali) ellenzéknek kell-e, szabad-e együttműködnie a Jobbikkal.

Azon senki nem csodálkozik, hogy a vélemények megoszlanak, a vita hevessége, a vitázók elszántsága viszont még a sokat látott elemzőket is meglepte. Az egyik oldalon azok vannak, akik azt állítják, hogy a Jobbik már kevésbé rossz opció, mint a Fidesz, hiszen láthattuk az utóbbi években, hogy mi történt: a két párt helyet cserélt a politikai palettán, és ma már sok tekintetben a Fidesz számít szélsőségesebbnek – ha úgy tetszik: radikálisabbnak – mint a Jobbik.

A másik oldal támogatói rendre felidézik a Jobbik vezetőinek évekkel ezelőtti, de itt-ott ma is hallható nyilatkozatait, és azt mondják: nácikkal soha.

Azok, akik – Kövér László egykori bonmot-ja nyomán – azt vallják, hogy „náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna”, azzal érvelnek, hogy Vonáék megmutatták már ezerszer, hogy milyenek, s most hiába próbálnak úgy tenni, mintha gyerekes csíny lett volna, amit korábban tettek, ne higgyünk nekik. Csak játsszák magukat, hogy megkedveljük őket, és megszerezzék a hatalmat.

Ha ez megvan, ismét a régi Jobbikot látjuk majd.

Véget ér a cukiság, és ismét jönnek a radikálisok, akik számon tartják a zsidó kormánytagokat, beleköpnek a Dunaparti cipőkbe, és az ott készült fotón elégedetten vigyorognak.

Ne dőljünk be a Jobbik megváltozásának, mert ezek nem változnak. Ugyanaz a társaság, mint akik régen voltak. Vagyis, Vona Gábor beengedése a Spinozába  nem hiba volt, hanem bűn. Sokba fog még nekünk kerülni az, hogy vannak, akik barátkoznak a Jobbikkal. Ne higgyünk abban, hogy ők tiszták és becsületesek, csak azért, mert rajtuk kívül már mindenki lopott ebben az országban. Ez csak azért van, mert a Jobbik eddig nem fért a húsosfazékhoz, távol volt a hatalomtól, nem tudott belenyúlni a közösbe. Klasszikussal szólva: a jó erkölcs nem más, mint az alkalom hiánya.

Majd ha hatalomra kerülnek, akkor kiderül, hogy ők sem különbek a többieknél, sőt! De akkor már késő lesz.

A kórus másik fele azt énekli, hogy a Jobbik, már nem ugyanaz a párt, ami évekkel ezelőtt volt. És a párt vezetője, Vona Gábor is előnyére változott. Jobb lett a Jobbik, de ezen nem kell csodálkozni. Az ember változik, átértékeli ifjúkori cselekedeteit, botlásait. Bölcsebb lesz, belátóbb.

És velük szemben nekünk is bölcsebbnek kellene lennünk, belátóbbnak.

Vona Gábor és pártja évek óta azon dolgozik, hogy megmutassa, hogy már nem az a kirekesztő, cigány- és zsidóellenes párt, mint amilyennek egykor indult.

Higgyünk benne, hogy komolyan gondolják, vagyis, hogy már nem olyanok, mint voltak. Mást nem is nagyon tehetünk: ha ránézünk a politikai térképre, láthatjuk, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. Orbán pártja mára szélsőségesebb lett, mint Vonáé.

Nem kell a Jobbikot szeretni, de tudomásul kell venni, hogy belátták a tévedéseiket, ha kell, hajlandók bocsánatot kérni. És, tegyük hozzá, nincs is más választásunk. Ha le akarjuk váltani Orbán rendszerét, együtt kell működni velük. Mert a Fidesznél még a Jobbik is jobb.

A vita máig nem dőlt el, a vitázó felek között nem látszik közeledés. És akkor arról még nem is szóltunk, amit nem véletlenül hagytuk a végére: hogy a Jobbik akar-e együttműködni a demokratikus (baloldali) ellenzékkel.

Jelen állás szerint – legalábbis, erre utalnak a megnyilatkozásaik – ők sem kérnek a baloldali pártokból. Persze, tudjuk, hogy a politikában minden más területnél érvényesebb a mondás: soha ne mondd, hogy soha!

Ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik.

A Jobbik útját bemutató sorozatunk előző része itt olvasható.

Szoboravatás Tom Lantos születésének 90. évfordulóján

0

Tom Lantosnak, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa néhai magyar származású képviselőjének szobrát avatták fel a főváros XIII. kerületében, a Révész utca és Viza utca között található Tom Lantos sétányon.

A Berzsenyi Dániel Gimnázium, Tom Lantos egykori iskolája szomszédságában tartott rendezvényen David Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője angol nyelvű beszédében azt mondta, hogy a képviselő igazi úriember volt, aki társai méltóságát tartotta szem előtt, függetlenül politikai nézeteiktől. Hozzátette: többször személyesen is találkozott a politikussal.

Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere úgy fogalmazott, hogy Tom Lantos a demokrácia, az esélyegyenlőség hőse volt; a párbeszéd, és nem a „pártbeszéd” híve.

Küzdött az antiszemitizmus, a diszkrimináció, a népirtás ellen, és kiállt a nemzeti kisebbségek jogaiért – hangoztatta.

Tomicah Tillemann, Tom Lantos unokája arról beszélt, hogy a képviselő Budapest fia volt.

Amikor csak tehette, visszatért a városba, amely átitatta őt a család heves szeretetével – fűzte hozzá.

Megtartani a szavazati jogot, de megszüntetni a megkülönböztetést

A napokban egy vajdasági magyar ellenzéki tömörülés (Magyar Mozgalom) szervezésében nemzetpolitikai tanácskozás volt Palicson 5 magyarországi párt részvételével (MSZP, Jobbik, Liberálisok, Együtt, LMP). Tulajdonképpen a meghívottak közül csak a Fidesz-KDNP és a DK nem képviseltette magát. Interjú Szabó Vilmossal, az MSZP nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusával.

 

Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy nemzetpolitikában ők képviselik a két végletet? Vagy árnyaltabb a kép?

Árnyaltabb a kép. Hadd kezdjem azzal, hogy a Magyar Mozgalom rendezvényét példaértékűnek tekintem. Fontos lenne, hogy több hasonlóra is sor kerüljön a választási kampányban. Annak örültem volna természetesen, ha minden meghívott képviselteti magát, és vállalja a közös, nyilvános megmérettetést. Sajnos nem ez történt. A FIDESZ-KDNP és a DK távolmaradásából azonban nem következik az, hogy a nemzetpolitikában a két végletet képviselnék. A nemzetpolitika lényeges részkérdéseiben vannak végletes álláspontjaik.

Alapvető kérdésekben (támogatáspolitika, szavazati jog) egyetértés volt-e a résztvevők között?

A fórum talán legpozitívabb tapasztalata az volt, hogy a résztvevők az alapvető kérdésekben nem a meglévő eltérésekre, különbségekre koncentráltak, hanem azokra a pontokra, amelyekben hasonló és egymáshoz közelálló a megközelítésük. A támogatáspolitikánál egyértelmű volt mindenkinél a jelenlegi kormány gyakorlatának a kritikája és a változtatás igénye és szándéka egy új kormányzat esetén. Abban is egyetértés volt, hogy az új támogatáspolitikát az érintettek között széleskörű vitának és egyeztetésnek kell megelőzni. Én azt is elmondtam, hogy a MÁÉRT ülésén kellene a közös álláspontot elfogadni.

A szavazati jogot illetően minden résztvevő annak megtartását képviselte. Érdemes lenne ugyanakkor az eddigi tapasztalatokat közösen megvizsgálni, értékelni és ahol szükséges, változtatni.

Azt a megkülönböztetést, ami ma a levélben történő szavazást illetően a határokon kívül élő és dolgozó magyar állampolgárok között van, biztosan meg kell szüntetni.

Vegyük sorjába, hogyan is áll az anyaország a külhoni kisebbségekkel. Kezdjük talán a legnépesebbel: úgy tűnik, hogy több évtizedes önálló politizálás után, az RMDSZ is beállt a Fidesz szekértáborába, letérve a Markó Béla fémjelezte irányvonalról. Ez szükségszerű volt?

Az MSZP korábban sem minősítette – ma sem teszi -, hogy a külhoni magyar kisebbségi pártok, szervezetek milyen belső politikát folytatnak, milyen viszonyt ápolnak az anyaországi pártokkal. Az elemi kérdés, hogy a mindenkori magyarországi kormánnyal jó kapcsolatban kell lenniük.

Az RMDSZ és a FIDESZ együttműködésében meghatározó az, hogy ugyanahhoz a nemzetközi pártcsaládhoz tartoznak. A kétoldalú kapcsolataikat illetően ugyanakkor a nyilvánosság számára is jól érzékelhető volt, hogy 2014 után a FIDESZ viszonyulása is jelentős mértékben pozitívan változott az RMDSZ irányában.

Felvidéken mintha állandósultak volna az erőviszonyok. A többnemzetiségű Híd-Most rendre megelőzi a Magyar Közösség Pártját a választásokon és parlamenti-, sőt kormánytényező Szlovákiában. Viszont a magyar kormány Bugár Béláékkal nem áll szóba, az MKP-t viszont támogatja. Egy magyarországi kormányváltás után – és amennyiben az MSZP ennek jelentős résztvevője lenne – hogyan változna meg ez a viszonyulás?

A magyar nemzeti közösségeknek kell eldönteniük, hogy mely pártot, érdekképviseleti szervezetet támogatnak és hatalmaznak fel arra, hogy képviseljék őket. Volt idő, amikor abban volt konszenzus, hogy a választáson mandátumokat szerzett pártokat a magyar kormányoknak is partnernek kell tekinteniük. A kétoldalú pártkapcsolatokban minden párt eldöntheti a saját viszonyulását.

Mi ehhez tartjuk magunkat ma is. Egy MSZP részvételével alakuló kormány tehát partnerként kezelné a Bugár Béla által vezetett Híd-Most pártot is.

Vajdaságban csak egyetlen párt, a VMSZ a Fidesz partnere. Méghozzá nem akármilyen, hiszen forintmilliárdok érkeznek Szabadkára. A legnagyobb gondot, a kivándorlást azonban ez sem lassítja le. Egy új magyar kormány ezen hogyan tudna változtatni?

A kivándorlás a térség egyik fő problémájává vált, minden nemzetet komolyan súlyt. Sokkal nagyobb gondot jelent ez nyilván a kisebbségek, így a magyarok számára. Vajdaságban drasztikus méreteket öltött az elmúlt közel egy évtizedben.

Egy új magyar kormány sem tudná ezeket a folyamatokat egy csapással megállítani, de egy átfogó programmal megkezdené a lassítását úgy az anyaországban, mint a magyar nemzeti kisebbségi közösségekben. Ebben – a közös érdekek alapján – partnerségre és szoros együttműködésre törekednénk a szomszédos országok többségi nemzeteivel is.

A kárpátaljai magyarok mostanában úgy kerültek reflektorfénybe, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kampányt indított a magyarországi lakcím nélküli határon túliak szavazati joga ellen. Az ukrán nyugdíjas kezd szitokszóvá válni. Nem lehetne ezeket a kérdéseket másként megoldani?

A magyarságot határon belül és határon kívül megosztó, egymás ellen hangoló kérdéseket kormányon lévőknek és ellenzékieknek egyaránt el kellene kerülniük, különösen választási kampány idején. Én ezt tartom felelős politikai magatartásnak. Létező gondok, problémák nyilvános politikai kampányokban még sosem oldódtak meg.

A kárpátaljai magyarságot illetően az Ukrajnában elfogadott oktatási törvény kisebbségeket rendkívül hátrányosan érintő következményei váltak sorskérdéssé. Kormányzóknak és ellenzékieknek felelősségüknek és lehetőségeiknek megfelelően azon kell dolgozniuk, hogy ez a veszélyes helyzet megszűnjön.

És végül: Szabó Vilmos talán a legismertebb magyarországi nemzetpolitikus a határon túli magyarok körében, aki fáradhatatlanul tartja a kapcsolatokat a külhoniakkal. Valamikor a Duna Televízióban már hagyománnyá váltak a Szabó Vilmos – Németh Zsolt viták. Ezek azonban már régmúlt idők. 2018. áprilisa után hogyan képzeled el a politikai jövődet?

2014 óta az MSZP nemzetközi kapcsolataival, a magyar pártokkal történő együttműködéssel, nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozok szakpolitikusként. A nyilvánosság színpadától hátrébb léptem, de lényegében ugyanazt a munkát végzem, mint korábban. Ha erre 2018 áprilisa után is lesz lehetőségem, folytatom.

A diktatúrák is megpróbálnak demokráciát játszani

Az autoriter rendszerek, a diktatúrák visszafordíthatatlanak – állítja Fleck Zoltán jogász, szociológus, az ELTE tanára. Márpedig Magyarország is ebbe a kategóriába tartozik. A bírói területet például 2010 óta szisztematikusan alakították át, ennek a logikának megfelelően. Egyszemélyi vezetőt állítottak a bírói hivatal élére, aki minden vezetőt lecserélt. Ma ismét léteznek koncepciós perek, olyanok, amelyeket a politika megrendelésének megfelelően alakítottak. A Független Hírügynökségnek adott interjúban Fleck Zoltán arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy meddig tartható fenn ez a rezsim. Azt azonban hangsúlyozta: a bírói függetlenség csakis egyfajta civil kurázsival tartható fenn.

 

 

Az egy héttel ezelőtti, Élet és Irodalomban megjelent írásában, mintha azt sugallná, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét, hamarosan elmozdítják a posztjáról, ugyanakkor a minap közölt interjúban, amelyt az origo.hu készített vele, inkább az érződik: biztosan ül a helyén…

Nekem nem volt olyan szándékom, hogy az ön által említett írásomban a kormányzat viszonyát meghatározzam a bírósági igazgatáshoz, csak azt a hipotézist fogalmaztam meg, hogy a bírák és az adminisztratív vezetés viszonya láthatóan rossz. Ez az egyik tényező, a másik pedig az, hogy 2010 óta a bírósággal kapcsolatos politika állítása az volt – ezt mind Handó, mind pedig a kormányzat többször elmondta -, hogy a rendszer nem elég hatékony.

Vagyis lassú…

Igen, elsősorban lassú. Tulajdonképpen ez a primitív mérőeszköz jelentette a legfőbb kritikát. Ehhez szorosan kapcsolódik az arányos terhelés, a jogegységnek valamilyen érzékelhető jele… Szóval, hogy a sajtóban megjelenő bírálatokat összefoglaljam, az állítások a következők voltak: lassú, költséges és kiszámíthatatlan.  Ezekben a formális hatékonysági mutatókban egészen elképesztő rendszereket használnak, amiknek következtében odáig jutnak, hogy a bírák autonómiáját, szabad munkaterét korlátozzák; például blokkolóórát használtatnak velük, mintha ez határozná meg a munkájuk minőségét. Most, a tiltakozásokat hallva megállapíthatjuk, hogy a kísérlet elbukott, nem tudták a bírák arányos terhelését biztosítani.

De biztos, hogy ez volt a cél? Az ön írását olvasva, azt gondolnám, hogy nem…

Mindig van egy rejtett cél. Különösen akkor, ha a beavatkozás olyan drasztikus, mint amilyen a 2010 utáni volt.

Mit ért a drasztikusság alatt?

Hogy szisztematikusan és kivétel nélkül minden vezetőt lecseréltek. Az ilyen típusú kontinuitás megtörés az igazságszolgáltatásban, főleg a vezetőket érintően – a vezetők alatt a bírósági elnököket, illet azokat a bírákat értem, akiknek érdemi befolyásuk van a bírósági ítélkezésre, a bírák munkafeltételeire, ügyek elosztására, ügyek áthelyezésére, a bírák munkájának értékelésére – ténylegesen befolyásolni tudják az ítélkezést.

Nekem az a logikai megközelítésem, hogy egy olyan rendszerben, ahol a parlamenti többség választ egy egyszemélyi vezetőt, akinek nagyon nagy hatalmat ad, ő viszont lecseréli az összes olyan vezetőt, akinek az előbb említett befolyása van, ott politikai csatorna nyílik.

Amikor úgy fogalmaz, hogy politikai csatorna nyílik, arra kell gondolnunk, hogy a politikai ügyekben kiszámíthatatlan, vagy nagyon is kiszámítható ítéletek születnek?

Azt állítom, hogy vannak koncepciós perek. Természetesen nem az ötvenes évek ilyen típusú pereire gondolok, nem a telefon igazságszolgáltatásra, azaz nem a párttitkár szól oda az ítélkező bírónak, hanem azokat az intézményes, adminisztratív csatornákat lehet használni, amelyek nagyon személyhez, a lokális érdekekhez kötöttek. Itt jegyzem meg, hogy egy vidéki bíróság egészen más, mint egy budapesti nagy bíróság…

Azt mondja, hogy ott feudalisztikus viszonyok vannak?

Ez mindig is így volt és így is maradt.

Egy jogász, aki bíróként működik egy vidéki kisvárosban, az azzal néz szembe, hogy vagy elmegy a pályáról, vagy teljesíti azt, amit kérnek tőle.

Másként fogalmazva: tudomásul veszi, hogy elvesznek tőle ügyet, és ezért netán tiltakozik, az kockáztatja a jövőjét. Megvannak erre a módszerek, például néhány hónap múlva vizsgálatot indítanak ellene, és valamilyen ürüggyel elmozdítják a helyéről, ráadásul az is valószínű, hogy ő az adott megyében nem fog tudni elhelyezkedni. Ez nagyon régi technika, a kádárizmus óta ismerjük.

Amit most mond, azzal azt is állítja, hogy az a képzetünk, miszerint itt és most Magyarországon az egyes bírók legalább függetlenek, nem igaz.

Ez sokkal bonyolultabb kérdés. A bírói függetlenség nagyon érzékeny dolog. Egyébként jobban szeretem azt a kifejezést használni, hogy bírói integritás, vagy autonómia; és ezekről nem lehet egyszerűen feketén, vagy fehéren beszélni. Azt akarom mondani, hogy vannak fokozatok. Már a kádárizmus idején is volt egy relatív függetlensége a bírónak. Mindenki tudta, hogy van politikai manipuláció, de lehetett valahogy védekezni. A történelmi tanulmányainkból pedig azt lehet tudni, hogy még a hitleri Németországban is volt az ítélkező bírónak valamennyi autonómiája. Mindig van valamennyi autonómia. Nagyon sokszor azon múlik, hogy a bírónak milyen a szerepfelfogása, mennyi civilkurázsi van benne, hogy mekkora a személyes autonómiája, azaz mennyire tud ellenállni a nyomásnak.  Az az állításom, hogy a 2010 utáni időszak óta több a kihívás a bírósági szervezetben, vagyis a relatív függetlenség szűkült.

Meglehetősen eufemisztikus ez a megfogalmazás; voltaképpen azt állítja – ahogy az előbb erre hivatkozott -, hogy a diktatúrákban is születnek jogállami döntések, azaz Magyarország megy a diktatúra, az autoriter rendszer felé?

Magyarország egy autoriter rendszer. Ennek is sokféle formája van, nyilván nem a latin-amerikai katonai junta, nem a kádárista szoft diktatúra, hanem egy másik formája az autoritásnak.

Hadd mondjak egy példát: egészen friss a hír, hogy az emberek nagy része szerint a Fidesz választásokon keresztül nem leváltható. Ez azt jelenti, hogy a kormányzó párt előállított egy olyan helyzetet, amiben nehezen váltható le. Tudjuk, hogy egy autoriter rendszer csak fegyverekkel, választási csalással, vagy egyéb manipulációival váltható le. És most az emberek fejében előállt az a képzet, hogy a Fidesz nem leváltható. 

Az autoriter rendszerek és a bíróságok kapcsolata nagyon érdekes irodalom. Az a tapasztalat, és ez a hetvenes évek Spanyolországából származik, hogy az autoriter rendszerekben a politikai hatalomnak egyáltalán nem érdeke, hogy minden ügyet befolyásolni akar. Az az érdeke, hogy azokon a helyeken, ahol állami pénz, saját magánvagyonuk, vagy egyéb politikai megfontolásaik szempontjából fontos ügyek vannak, ott legyen befolyásuk. Márpedig ezek, az összes ügyet tekintve elenyésző számban vannak a bíróságok előtt. Itt is mondok példát: a mostani hatalomnak fontos volt Császy Zsolték esete, néhány ehhez hasonló politikai ügy, érdekes számukra az, hogy a legfőbb ügyészen keresztül megakadályozzák a barátok elleni büntetőeljárás elindítását, nyomozás se induljon, ha lehet. Ha pedig indul, mint például most az OLAF jelentése alapján a Tiborcz-féle cég ellen, abból se legyen semmi. Ezt úgy érik el, hogy valamilyen eszközzel másfelé terelik az ügyet, nehogy bíróság elé kerüljön. Spanyolországban ezt úgy érték el, mivel katonai junta volt, kivették az ilyen eseteket a rendes bíráskodás hatásköréből, és áthelyezték a katonai bíróságokra. A rendes bíróság így független maradhatott.

Ez történik most nálunk, a közigazgatási bíróságokkal?

Persze. Oda, fogják terelni az állami vagyonnal, az adózással kapcsolatos és más egyéb fontos ügyeket.

Ezáltal fog felerősödni a koncepciós perek világa?

Kicsit megterhelt ez a koncepciós per fogalom. A manipulációnak nagyon sokféle eszköze van. Klasszikus koncepciós per legutóbb, épp az imént említett Császy-Tátrai perben volt; szükségük volt egy ilyen ügyre. Emögött egy igaz politikai koncepció volt.

Nem számít ön veszélyes embernek? Mégiscsak az ELTE jogi karán tanít…

Az integritásom szempontjából különösen fontos, hogy megőrizzem a kritikai attitűdömet. Természetesen van kockázata egy autoriter rendszerben a vélemény nyilvánításnak, hiszen az autonómiák minden területen beszűkültek, az oktatásban is. A felsőoktatásban például a kancellári rendszerrel és az új törvénnyel.

Szeretném, ha segítene elhelyezni ebben a rendszerben azt a kérdést és választ, amely az origon készült Handó-interjúban bukkant fel, így hangzik: Soros György bírósági befolyásolási kísérleteivel kapcsolatban indokolt-e a bírósági vizsgálat?

Ez egy nettó hülyeség, nem is hallottam ilyenről, de nem is volt. Azt tudom, hogy amikor még erre a bírósági rendszer nyitott volt, most már egyáltalán, vagy csak nagyon kevéssé az, akkor a bíró- és ügyészképző akadémia szervezett olyan kurzusokat, ahol esetenként meghívtak civilszervezeteket, jogász szakembereket. Például a nők elleni, vagy a családon belüli erőszak ügyében. Ezekből az esetekből a szélsőjobboldali sajtó épített magának történetet, mondjuk Soros-elleneset, és ezeket azóta is napirenden tartja. Jogász szakmában ez normálisnak tekinthető, csak most már nálunk nem az, hogy a szakemberek a maguk speciális területéről származó tapasztalataikat megosztják a jogalkalmazókkal. Egy normális államban ez a folyamatos tanulás része.

Ezt fordították le rögtön Soros Györgyre…

Én ebben a kérdésben nem tudok elég szalonképes lenni. Ez a jobboldali újságírásnak a felkészületlen, rosszindulatú, buta megközelítése. A kérdés maga is hülyeség. Itt már nem újságírókról van szó, hanem propagandistákról.

Handó Tünde egyébként azt mondja, hogy az igazán veszélyes az, ami a sajtó vele művel. Szóval ő is a sajtóról beszél, csak éppen más előjellel, pontosabban másoknak adresszálva.

Nézze, azok, akik így próbálnak védekezni a sajtó nyomása ellen, azok felkészületlenek arra, amit mi nyilvános, átlátható működésnek nevezünk. Egyszerűen félnek attól, hogy valami kiderül. Márpedig mindig kiderül valami, hiszen tízezres nagyságrendű ügyekről beszélünk, miért ne lehetnének olyan esetek, amelyek körül nincs minden rendben. De egy világos, átlátható, nyugodt rendszerben ezek nem okozhatnak problémát. Ma ott tartunk, hogy annyira félnek a nyilvánosságtól, hogy ma például a bírósági rendszer kutathatatlan. Lehetetlen anonim interjúkat készíteni szakmai kérdésekben a bírókkal.

Megtiltják?

Igen. Olyan a rendszer, hogy a bíró nem is mer nyilatkozni adminisztratív engedély nélkül. Egy kollégám az ülnökrendszerről, tehát egy szakmailag teljesen semleges területről akart kutatást végezni, egyszerűen nem engedélyezték neki. Már egy megyei bírósági elnök sem mer engedélyezni kutatást, anélkül, hogy meg ne kérdezné a hivatal vezetőjét.

A Fidesz megalakulása óta a jog oldaláról igyekezett eredményeket elérni…

Igen, de ma egészen más a helyzet, mint a nyolcvanas évek végén volt. Akkoriban használták a meglévő jogi eszközöket, ma meg nap, mint nap átírhatják saját akaratukhoz igazítva. Ez, a jog szempontjából teljesen más helyzet. 2010 óta a személyre szabott jogalkotással nyúlnak a törvényekhez, amikor még létezett működő alkotmánybíróság, és nekik kedvezőtlen döntést hozott, akkor a jogszabályt írták át, ha kellett az alkotmányt is átírták… Érdemes egy picit a történelemmel foglalkozni, és ez nagyon fontos az egész jogi kultúra, a régió szempontjából, hogy van egy igazi kezdőpontja annak, amikor a diktatúrák Európában elkezdik használni az 1936-os szovjet alkotmányt. Ekkorra derül ki, hogy a diktatúrák is akkor tudnak jól működni, ha formailag megtartják a jogi intézményrendszereket.

Általános sajátossága a diktatúráknak, hogy megpróbálnak demokráciát játszani. Ezzel legitimálják magukat. Pro forma létezik ombudsman, alkotmánybíróság, hatalommegosztás. Csak de facto nem létezik. Nagyon sok eszköze van annak, hogy miként lehet kiüresíteni ezeket a demokratikus államot szolgáló intézményeket. Most ilyen Patyomkin alkotmányosság van

Milyen eszközökre gondol?

Az egyik, hogy az intézményekbe benyomom a saját embereimet; ez történik a választási bizottságban, az alkotmánybíróságnál. A másik módszer, hogy átírom a korábban paritásos rendszerben működő intézmények szabályait, nullára redukálva az ellenzék szerepét. Vagyis se a parlament, se az alkotmánybíróság, egyáltalán: egyetlen ellenőrző szerv sem működik a rendeltetésének megfelelően. Vannak ezek mellett pénzügyi eszközök, fontos szereplővé válik a sajtó, ezért felvásárolják például a vidéki lapokat, ahol meg nem lehet ezt lebonyolítani, ott úgy járnak el, mint ahogy a Népszabadsággal tették. A bíróság esetében ezek az eszközök cizelláltabbak. De nem véletlen, hogy a bíró kar tiltakozása saját vezetői ellen, az a bírák vezetői kinevezésével, és a bírák kinevezésével kapcsolatos. Íme a klasszikus eszköz: benyomom saját embereimet a megfelelő pozíciókba. Visszatérve a szovjet, 36-os alkotmányhoz: ott megtanulták, hogy lehet úgy alkotmányt működtetni, hogy azt közben valójában kiüresítik.

Az autoriter, illetve diktatórikus rendszerek nem képesek arra, hogy visszalépjenek a jogállam felé, sőt inkább egyre inkább elveszíti miden és mindenki a függetlenségét. Ha így van, ahogy most állítom, akkor mibe reménykedhetünk?

Van egy jellemzőjük ezeknek a rendszereknek: túlszívják magukat, pénzügyileg és hatalmilag is. Minden szempontból. És ennek az a következménye, hogy előbb-utóbb tarthatatlanná válik.

Még nem tartunk itt?

Kiszámíthatatlan. Nagyon sok tényezőtől függ. Függ a nemzeti hagyományoktól, a társadalom tűrőképességétől, a nemzetközi környezettől, egy sor olyan dologtól, amit nem tudunk szisztematikusan végigelemezni, meg se próbálta senki. Szilágyi Ákos esztéta évekkel ezelőtt mondta, hogy a rendszer konszolidálhatatlan. Mégpedig abban az értelemben, igen, hogy nem lehet visszalépni egy normális demokrácia irányába. Most ott tartanak, hogy, ami a kezdettől a szándékuk is volt, a hatalmukat igyekeznek megszilárdítani; szerintem huszonöt évre terveznek legalább. Az, hogy ez a kísérlet mikor bukik el, az teljesen kiszámíthatatlan. Minél később, annál nagyobb árat fog fizetni érte a társadalom. A törvényeket viszonylag könnyebb lesz majd megváltoztatni, a mentalitást azonban nagyon nehéz. Az idegenellenességet, az integráció különböző zavarait, a növekvő szegénység következményeit. Alkotmányt lehet majd csinálni.

Írni, tanítani fogunk tudni, ha marad a rendszer?

Ha jól értem a kérdést, akkor arra utal, hogy vannak olyan károk, például az újságírásban, oktatásban, vagy akár a jogász szakmában, amelyek hosszú távúak. Egy rosszul működő autoriter rendszerben – persze minden autoriter rendszer rosszul működik egy demokrata szemében – a szereplők alkalmazkodnak hozzá. Kénytelenek alkalmazkodni. Úgy lehet előre jutni, ha alkalmazkodom. Mi a fontosabb? Hogy érzékeny legyek a humanizmusra, az emberi jogokra, az egyenlő bánásmódra, vagy ahhoz kell alkalmazkodni, hogy a hatalmat a legjobb módon kiszolgáljam?  Az ön szakmájára lefordítva:

az a kifizetődő, hogy független vagyok, utána pedig megszüntetik a szerkesztőséget, vagy írok kedvező cikkeket és akkor nagy pénzeket kapok?

Vagy egy tudományos munkatárs számára az a kifizetődő, hogy rendszerkritikus és akkor elveszíti az állását, vagy az a kifizetődő, hogy milliókért kapok állami megrendeléseket?  Ez nem pusztán mentális problémákat okoz, hanem a szakmai kvalitásokat süllyeszti le. Térjünk vissza a jogászokhoz: ha azt látja valaki, hogy úgy tudom stabilizálni a helyzetemet, ha a Handó Tünde által kinevezett megyei elnök, meg az azok által kinevezett vezetők kéréseit teljesítem, akkor alaposan megfontolom, hogy kritikus véleményt fogalmazzak meg, netán kibeszéljek. A legtöbben ilyenkor a konform viselkedést választják. Ezért is alakult ki az a vélemény, hogy mára jelentősen csökkent a bíró foglalkozás autonómiája. Ha ez tényleg megbomlik, és nem a minőségi munkára kell figyelni, hanem a számokra, akkor itt egy súlyos kontraszelekció fog érvényesülni. Pedig a bírói pályához mindig is kellett civil kurázsi. A legjobban működő demokráciában is van kísértés, ott is van korrupció. Ott is van gazdasági, meg politikai hatalom, van mindenféle erő, csak a bíró nagyobb eséllyel ellent tud állni. De ehhez mindig kell és kellett civil kurázsi. Az a független bíró, aki a kísértés, a nyomás ellenére is független marad. Minél tovább működik egy ilyen autoriter rendszer, annál kisebb az esély, hogy az ilyen bírák benne maradnak a szakmában.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK