A titokban betelepített „migránsok” és a Lázár-kastély ügye még jobban érdekli az embereket, az Elios-ügy egyelőre nem akkora kampánytéma – mondta a Független Hírügynökségnek Márky-Zay Péter. Az ellenzék zömének támogatását élvező polgármester-jelölt szerint ez változni fog.
Noha valóban „igazi” kampánytéma, eddig mégse került elegendő mértékben az érdeklődés homlokterébe az Elios-ügy Hódmezővásárhelyen a polgármester-választás előtt szűk két héttel – derül ki Márky-Zay Péter szavaiból.
Február 25-én lesz a szavazás a megüresedett városvezetői tisztség betöltésére, az ellenzék nagy része a magát kiábrándult ex-fideszesként jellemző Márky-Zayt támogatja a kormánypárti jelölttel szemben.
Az Elios villámkarrierje Hódmezővásárhelyen indult,
akkor, amikor még Lázár János volt a polgármester.
Egy novemberi Kormányinfón – még jóval az OLAF-jelentés kiszivárgása előtt – beszélt a kancelláriaminiszter az Eliosról és Tiborcz Istvánról.
„Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt”
– mondta.
Az Elios Hódmezővásárhelyen szerezte meg az első megrendelést, a 940 millió forintos lámpacsere lett aztán a „beugró” a továbbiakhoz, az egyedül e cég által teljesíthető feltételekkel kiírt tenderek megnyeréséhez. Hódmezővásárhelyen dolgozták ki a később országosan alkalmazott modellt.
Márky-Zay Péter elmondta, hogy ő személy szerint eddig nem forszírozta az Elios-ügyet, az tőle függetlenül pattant ki, de úgy látja, hogy sokakat nem kellően érdekli ez a botrány. Nem látja azt a sok manipulált embert, aki most kezd el felháborodni.
Az országos médiafigyelem hatására azonban valószínűleg erősebb témává fog válni az ügy, de a Fidesz-híveket ez se győzi meg – mondta Márky-Zay. A reakciókat elnézve viszont ő is fog beszélni a miniszterelnök vejének közbeszerzéseiről – fűzte hozzá.
Annak ellenére, hogy sokkal jobban foglalkoztatja a vásárhelyieket a titokban az országba telepített több, mint 20 ezer „migráns” ügye és Lázár János kastélya.
Utóbbiról a Magyar Narancs írt legutóbb. Ebből kiderül, hogy Hódmezővásárhely közelében egy luxuskastély épült. A földhivatali dokumentumok szerint egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe. A miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor egy Kulik Jenő nevű ember megvette a vadászkastély területét. Az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, amely Lázár édesanyjáé; ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére. Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, amely majdnem szomszédos a kastéllyal, mi több, a két fia nevén is van ott egy földrészlet. Ezek összesen 40,45 hektárt tesznek ki. Korábban Lázár János azt állította, neki semmi köze sincs a vadászkastélyhoz.
Márky-Zay Péter szerint
mintegy 20 százalékra becsülhető azon vásárhelyiek aránya, akik megalkuvásból szavaztak a Fideszre,
és akik életképes alternatívát látva megmozdulhatnak. Az ő körükben hasznos téma lehet a korrupció.
A kormánymédia most megpróbálja Simicska Lajosra, a három éve kegyvesztetté vált oligarcha nyakába varrni az Elios-ügyet, mondván éveken át ő volt a tulajdonosa az Eliosnak. Ez valóban így van, bár a 24.hu eddigi írásaiból kiderül, hogy a 35 LED-lámpás városi tenderből
mindössze három zajlott Simicska idején, Tiborcz István pedig mindvégig igazgatósági tag volt
a cégben.
A 24.hu legújabb ismertetése pedig feltárja, hogy Simicska (aki cégén keresztül 2010 és 2013 júniusa között birtokolta az Elios többségét) idején, 2011-12-ben összesen 300 millió osztalékot fizetett a cég a tulajdonosoknak, az utolsó évben a nyereséget áttették a 2014-es évre tartalékba. Simicska úgy szállt ki az Eliosból, hogy a 21 milliós adózott nyereséggel együtt
120 milliót benn hagyott a társaságban,
amelyet Tiborcz és régi barátja, Erdei Bálint vett át (cégeiken keresztül).
A „szüret” ezután indult: 2014-ben 471, a rákövetkező évben már 972 milliós osztalékot vettek ki a tulajdonosok az Eliosból. Ekkor Tiborcz eladta az Eliosban lévő cégét egy másik nagy tendernyertesnek, a Várkert Bazárt is felújító West Hungária Baunak.
A FüHü által is ismertetett szolnoki lámpa-ügylet közel egymilliárdos szerződéseit is Simicska távozása után, 2013 őszén és végén írták alá.
Érdekes, és Simicska Eliosból való nagyvonalú kiszállását kérdésekkel övező körülmény, hogy a 2013 közepi tulajdonoscsere után néhány héttel volt Tiborcz és az Orbán-lány esküvője. Sokan ezt
Simicska nászajándékának tartják.
Ezzel kapcsolatban Pető Péter, a 24.hu felelős szerkesztője a Független Hírügynökségnek úgy fogalmazott, hogy meglehetősen vicces, ami a kormánypárti sajtóban megy arról, ki nyerte a többet, mekkora a része az Elios ügyeiben a korábban hozzájuk tartozó Simicska Lajosnak. „Ezt én belső elszámolási vitának tekintem” – mondta.
Szintén a kormányzati elhárítás részévé vált, amit Lázár jelentett ki, hogy az OLAF a választásokra időzítette a jelentést. Pető szerint Lázár politikai kinyilatkoztatásaival nehéz mit kezdeni: a jelentés elkészülte és nyilvánosságra kerülésének időpontja vajon milyen viszonyban van azzal, hogy megtörténtek-e ezek a bűncselekmény-gyanús ügyek? Ha májusban, a választások után, vagy egy éve válnak ismertté, attól ártatlanabbak-e a résztvevők.
Az Elios-ügy általános hatásait ma még nehéz felmérni – mondta Pető Péter. Az OLAF nagyon részletesen körüljárta a történetet, alaposan földolgozta a részleteket, s erre a magyar hatóságok is képesek lettek volna. (Három éve már vizsgálódtak, de aztán törvénysértést nem találva lezárták.) Az eset társadalmi hatásai is attól függenek, hogy a hazai hatóságok tesznek-e valamit. Mi ismertetjük az eseményeket, a továbbiak a hivatalos szerveken múlnak – mondta Pető Péter.
„ A menekültkrízis a politikai válságon felül közvetlenül is kihat a hétköznapi viselkedésre, az emberek egymás közötti kapcsolataira”- írja a Nemzet és migráció címmel megjelent új könyvében Csepeli György és Örkény Antal. A téma különösen érdekes, hiszen az induló választási kampányban a kormány tízmilliárdos plakátkampánnyal szítja a társadalom gyűlöletét a migránsok ellen, miközben a hatalom 20 ezer kötvényes letelepedését teszi lehetővé. „Ez maga a hisztériakeltés – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Csepeli György. A Magyar Tudományos Akadémia doktora szerint a politikában ma minden megengedett a győzelem érdekében, Magyarországon különösen.
Magyarországra nincs érdemleges bevándorlás, csak gyűlölet
Afrikában újabb százmillió migráns áll indulásra készen
A tömeghisztériát lehetne kezelni, de a politika inkább kihasználja
Eltűnt a rezsiharc, eltűnik a migráció, jön majd új képzelt veszedelem
Magyarországon a politika nem békében, hanem háborúban születik
Lehet a migrációról tudományos művet írni egy olyan országban, amelyben a menekültellenes hangulatot végletekig felkorbácsolta a kormánypropaganda?
Természetesen, hisz a szociológus számára is érvényes igazság, hogy a téma az utcán hever. Ráadásul Magyarország azért is nagyon alkalmas közeg a téma boncolgatására, mert a helyzet teljesen egyedi. Ugyanis az országba nincs érdemleges bevándorlás, ugyanakkor eddig soha nem tapasztalható módon megnőtt a rettegés a politika által szavakban megidézett „fantom”, vagy ha jobban tetszik „médiamigráns” tömegektől. Ez a paradoxon számomra nagyon izgalmas kutatási kérdés.
A Nemzet és Migráció című kötetet Örkény Antallal közösen írták, és ismeretterjesztő műnek szánták. Mit lehet ebből a tankönyvből tanulni?
A szerzőtársammal1995 óta folyamatosan bővítjük a nemzettel kapcsolatos összehasonlító vizsgálatunkat. Van tehát egy olyan komplett adatbázisunk, amelyből meg tudjuk állapítani, hogy a nemzeti identitásban mi a tartós, és mi lehet ideiglenes tendencia. Viszont csak a kézirat lezárását követően jött a migrációs válság. De Örkény Antal még a hisztéria kitörését megelőzően végzett számos vizsgálatot, abban az időben még csak pár ezer ember normális beszivárgásáról lehetett beszélni. Könyvünkben nemzetközi összefüggésben vizsgáljuk a nemzeti identitás természetét, s annak változásait. Külön foglalkozunk a közép-kelet-európai térségben, így Magyarországon, illetve Oroszországban tapasztalható idegengyűlölettel, s persze a korábbi bevándorlással keletkezett kisebbségek sorsával.
Ha akkor készül a könyv, amikor a politikai propaganda már hisztérikus hangulatot teremtett, akkor más eredményre jutnak?
Szeretnénk még olyan vizsgálatot is végezni, amelyben a menekültek sorsválasztó útját követjük. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen motívumok által vezetve érkeznek a föld különböző pontjaiból Európa felé, s miért csak tranzitállomás nekik Magyarország. Számukra ugyanis elsődlegesen Németország, Svédország, Franciaország tekinthető a végállomásnak.
A könyvben van erre válasz, hisz a migráció lényege, hogy a szegényebb országokból a gazdag világ felé tart. Mi pedig nem vagyunk köztük.
Ez igaz, de soha nem előzmény nélküliek a folyamatok. Mindig van valaki, aki először elindul, s őt követik a rokonok, barátok, ismerősök. A vágyak tehát nem a semmiből keletkeznek. Ma persze az internetre kapcsolt kommunikációs eszközök felgyorsítják, hatékonnyá teszik a világban való tájékozódás és mozgás lehetőségét. A mobiltelefonok pedig szervezettebbé is tehetik a népvándorláshoz hasonló mozgásokat. A migrációs vágyra sokszor rátelepszik az emberkereskedelem, s a vámszedők egészen cinikus módon a halálba is küldhetik a kivándorlókat.
Erre vannak drámai példák, a legtragikusabb az a magyar eset, amikor az Ausztriába tartó teherautó rakterében száznál is több ember fulladt meg percek alatt. Az emberkereskedőket soha nem fogták el.
Ugyanez nagyban játszódik a Földközi tengeren, ahol sajnos több tízezren útközben lelik a halálukat.
Az igaz, hogy a háború elől menekülők 30-40 százaléka meghal?
Nehéz ezt megmondani, hiszen nincsenek pontos statisztikai mutatók. De az emberkereskedelem ezt az egész szomorú folyamatot még drámaibbá, aljassá és kiszámíthatatlanná teszi.
Ma a migráció a világ szinte minden részében gondot okoz, még a nyitott, befogadó országokban is. Azért van ez, mert váratlanul érte a világot a maihoz hasonló tömegvándorlás?
Azt azért tudni kell, hogy az ember mozgó lény. Az emberiség kialakulásának kezdetekor még egy centrumban éltek, de a primitív közlekedési lehetőségek ellenére gyorsan eljutottak a föld legtávolabbi pontjára is. Ez a mozgás soha nem ért véget, még akkor sem, ha letelepedés követte a nomád életet. Ez a két életforma együtt alakította az emberi társadalmakat. Mi itt Európában túlságosan hozzászoktunk a letelepedettséghez, pedig mi voltunk az utolsó nomád nép, amely a Kárpát-medencében elfoglalta ezt a hazának nevezett területet. Ehhez képest viszolygunk a sátorlakó, pusztai emberektől; a romaellenesség nagy része is azzal függ össze, hogy cigányság mozgásból adódó felszabadultságát egyszerűen félreértelmezik, agresszióként látják.
A globalizáció mára az ember mozgását megkönnyítette, hisz a korábban elérhetetlennek tűnt, vágyott világot közelebb hozta. A valóság elérhetőségének érzése – amely részben valóságos, de szimbolikus is – újból beindította a vándorlás folyamatait, amelyek ma már leállíthatatlanok.
Viszont a keleti országok pusztulása, a szíriai háború kirobbanása nélkül tömeges méreteket talán nem öltött volna.
A háború csak egy tényező a lehetséges okok sorában. Nem akarok rossz jós lenni, de szakértők sora mondja, hogy Afrikában többszáz millió ember készül arra, hogy átkeljen a Földközi-tengeren, s nem a háborúk, hanem a vízhiány miatt, ráadásul további klímaváltozás várható. Rövidesen újabb több százmillió ember áll indulásra készen, s nincs erő, amely ezt a folyamatot képes megállítani. Tehát a tömegeket útnak indító, „lökő tényező” nem csupán a háború.
De csak akkor, ha a nagyhatalmak továbbra is tétlenül nézik, hogy a világban kialakuljanak a migrációt kikényszerítő helyzetek, amelyek tömegek számára teszik élhetetlenné az életet. Ha időben felismerik a problémát, meg tudnák oldani?
A föld társadalma ma inkább a káosz, mint a rend felé halad. A káoszra pedig az a jellemző, hogy nincs szabály, bármi megtörténhet. Bőven lesz még sajnos olyan természeti, vagy társadalmi katasztrófa, amelyet kifejezetten a zűrzavar idéz elő. Jó esetben a döntéshozókban kialakulhat egyfajta veszélyérzet, s ennek megfelelően cselekszenek, feltéve, ha arra a tömegdemokráciában felhatalmazást kapnak. Egyelőre azonban azt látom, hogy a nemzetközi szervezetek, az ENSZ, a NATO, vagy az Európai Unió struktúrájuk miatt teljesen alkalmatlanok a gyors és hatékony döntéshozatalra, vagyis a migrációt előidéző problémák helybeli megoldására.
Mi a magyarázata annak, hogy a nem létező idegenektől, a pirézektől is fél a magyar társadalom, illetve csoda – ezek után, ha a valódban idegennek számító, a terrornak is búvóhelyet adót iszlámtól rettegnek az emberek?
Az iszlámfóbia alapvető eleme a terrortól való félelem. Nálunk ezt kizárólag a média által létrehozott valóság sulykolja, semmi valóságos alapja nincs. Kétségtelen, Nyugat-Európában az iszlám fundamentalisták valóban elkövetnek véres merényleteket. Magyarország a globális játszmában csak egy parasztfigura, hisz kis területen él az apadó számú lakosság, itt harminc év múlva már csak 6,5 milliónyian élnek. A világtól való elzárkózásunk pedig nem most, hanem a szabadságharc bukása után kezdődött, mert a magyar elit nem vonta le azt a következtetést, hogy csak a szomszédos népekkel együttműködve lehet fennmaradni. Ehelyett a szlovák, a szerb, a román népet ellenségnek tekintették – ez persze kölcsönös érzület volt – ami elvitt a Trianoni szerződéshez. Ez aztán a bezárkózásra hajlamos tényezőket tovább fokozta, behozta az antiszemitizmust, ami elvitte az országot a holokauszt tragédiájáig. Innen jöttek a megkülönböztető intézkedések a svábokkal, az osztályellenséggel szemben. Végül is mindenki rákerült a céltáblára. Az elmúlt 150-200 évben folyamatosan arra kondicionálták a magyar népet, hogy gyűlöljön, elutasítson mindent, ami más. Cserébe nem keletkezet semmiféle pozitívum, ami meghatározta volna a helyünket a világban. Annak idején Széchenyi azt mondta, hogy ne legyünk alábbvalók egy nemzetnél sem, de sajnos ez a maxima nem teljesült.
Ugyanis mindenfajta szorongásokból, negatív érzésekből és élményekből létrejött ez a nagyon defenzív, nagyon hárító, önmagában el nem mélyedő, az önkritikát fel nem vállaló, és el sem viselő közérzet. Amely révén az ember önmagára áldozatként tekint, úgy érzi, hogy mostohagyermeke a világnak. Ebből adódik egy sajátos békaperspektíva, amely külföldről olyan szánalmasnak látszik. Amikor Ady egykor azt mondta, hogy „kacag a nyugati szél”, akkor erre gondolhatott, de sajnos a nyugati szél továbbra is kacag.
A könyvükben az is leírják, hogy azokban az európai országokban, ahol Magyarországhoz hasonlóan erős a nemzeti érzés, ott jobban tartanak az idegenektől. Miért?
A területhez való ragaszkodás minden közösség normális pszichológiai jellemzője, ami rosszul felfogott nemzeti presztízsből betegessé is erősödhet. Ha belegondol, már rég nem létezik brit birodalom, de az angolok mégis görcsösen ragaszkodnak a talpalatnyi Gibraltárhoz, ahelyett, hogy odaadnák a spanyoloknak. De láthatjuk azt is, hogy hogy mit művel Szlovénia és Horvátország egy olyan egészen kis tengerszakaszért, ami a külső szemlélő számára szinte nem is érzékelhető. Ezek szimbólumok, de borzasztó fontosak, ahogy érzelmi traumát jelentett minden magyarnak, hogy Ungvár és Munkács már nem tartozott Magyarországhoz, nem is beszélve a teljes trianoni megrázkódtatásról.
Az ember úgy van megkonstruálva, hogy fogékony az irracionális dolgokra, ezeket a tartalmakat beépíti saját magába, s ezektől nem tud szabadulni, mert ha sikerülne, akkor saját magától kellene megválnia. De ez nem egy magyar sajátosság, ez együtt jár a csoporttudattal, angolokra, franciákra, németekre egyaránt jellemző. Más kérdés, hogy az említett nemzetek képesek egymással kölcsönösen előnyös játszmákat kialakítani. Ha az Európai Unió tovább tudna fejlődni azon a pályán, amelyet az alapító atyák elképzeltek, akkor alkalmas terepe lehetne arra, hogy a nemzetek játszmái együttműködőek legyenek, tehát a kölcsönös előnyöket keressék, ne pedig egymás gyengítésére törekedjenek.
Ha újabb migrációs lökés érkezik, akkor a fejlett világnak van döntési-, és cselekvési lehetősége?
Ha az újabb migrációs hullámot nem tudják megelőzni, akkor véres konfliktusra kell számítani, mert az már háborús helyzet lesz. A legjobb megelőzés a potenciális migránsokat ott tartani, ahol születtek, és ott kell számukra elfogadható életfeltételeket teremteni. A migrációt pedig úgy kellene szabályozni, hogy azok jöjjenek, akiknek a munkaereje hasznos. Állandóan szükség van fiatal, innovatív, képzett agyakra, de a képzetlen tömegekre semmi szükség. Ez kicsit ridegen hangzik, de ez a valóság.
Egy akadémiai kutatásból az derül ki, hogy a magyar határhoz érkező migránsok foglalkozását, végzettségét meg sem kérdezik a magyar hatóságok.
Ez nagy hiba. De minden nemzetnek van bevándorlás-politikája, s ez helyes, hisz mindenkinek meg kell adni a jogot, hogy eldöntse, kit enged be, s kit nem.
Egyébként az önök kutatásaiból az derül ki, hogy a magyar állampolgárok nem gyűlölik úgy a menekülteket, amennyire a politika szeretné. A kormány tízmilliárdokat költ az indulatok gerjesztésére, ami kizárólag a választási kampányról szól
Abban az esetben, ha menekültekről van szó, az kiváltja az emberek együttérzését, s lehetetlenné teszi azt a dehumanizációt, amit a migránsok esetén megengednek maguknak. Nyilvánvalóan a politika szándékos csúsztatása, hogy a menekült és a migráns fogalmát összemossák. Ezzel a hatalom szándékosan kioltja az ébredő szolidaritást.
A társadalom némileg becsapva érezheti magát, mert egyfelől a kormányzat plakátkampánnyal szítja a gyűlöletet a társdalomban, másrészt befogad 1300 menekültet, s letelepít 20 ezer kötvényest, aki azt meg tudja fizetni, köztük bűnözőket is. Ez nem okoz zavart a fejekben?
Így lehet hisztériát kelteni. 1938-ban az Egyesült Államokban készült Orson Welles rádiójátéka, amelyben elhangzott, hogy a marslakók megtámadták a földet. Kitört a pánik, az emberek kirohantak a házukból, egymást is marslakónak nézték. Ezt a tömeghisztériát lehetne kezelni, ámbár ha ez a politikai propaganda nyersanyaga, és ez működik, akkor nem róhatjuk fel a politikusoknak, hogy ezt használják.
Nem lehet azt felróni az országért felelős politikusoknak, hogy a hatalom megtartása érdekében a magyar nemzet tagjait egymás ellen uszítják?
A politika olyan, mint a boksz. Fájdalmat okoz.
Viszont vannak szabályok, a mélyütés például tilos! A politikai mélyütést nem tiltja a jó ízlés?
A politikában az a szabály, hogy nincs szabály. Csak ellenség és barát van. Ütni kell és visszaütni. Ha nincs, aki visszaüssön, tehát ha nincs ellenzék, akkor csak egy valaki maradhat porondon. Sajnos ezt a játékot győzelemre játsszák! Tudom, ez nem túl népszerű álláspont.
Nekem sem tetszik, mert az ország élete a tét. De ilyen körülmények között mit tud tenni egy olyan könyv, amely okosan elmagyarázza a nemzet és a migráció racionális kapcsolatát?
Semmit. A tudós nem propagandista. Épp eleget voltam már a politikában, tudom, hogy nem oda való vagyok. Amit én gondolok, az alkalmatlan arra, hogy át lehessen alakítani politikai üzenetekké. De maradok a tudománynál, s ha úgy tetszik, én Istennel társalgok.
Gondolja, hogy a migrációs pánikkeltés, amire a magyar kormány tízmilliárdokat költ, a választások után lecsenghet? Négy éve ugyanis a rezsiharc is lekerült a napirendről, s már senki nem figyel oda, hogy nálunk drágább az áram, és a fűtés, mint azokban az országokban, ahol nem volt rezsiharc. Lehet, hogy migráció ügye is a szemétkosárba került, mint a többi politikai termék?
A migráció problémája a globalizáció révén biztosan megmarad. Elsősorban az Európai Unió gondja marad, mert hozzánk sem ma, sem később nem jönnek migránsok. Ami a politikai kommunikációt illeti, holtbiztos, hogy más téma lesz napirenden. Addigra a migráció ügye alkalmatlan lesz tömegek mozgatására. Eltűnik, akár a rezsiharc, lesz helyette más téma, de az sem az ország előtt álló húsbavágó ügyekkel, hanem valami képzelt veszedelemmel foglalkozik majd. Ez abból következik, hogy nálunk a politika inkább harcban, nem pedig békében születik.
Ha kétharmadot szerez a Fidesz, elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút (point of no return) – mondja Magyar Bálint a Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A maffiaállam ebben az esetben ki fog teljesedni, egy olyan rendszer, amely már lényegében most is működik. Itt minden a Keresztapától függ, az is, hogy vagyonos leszel, vagy elveszted a vagyonodat; olyan piramis épül, amelyben a csúcstól a legalsóbb pontig minden egy személytől függ. Ha az ellenzék továbbra is egymás ellen küzd, és elveszíti az amúgy megnyerhető Budapestet, akkor lehetetlen megakadályozni a kétharmados győzelmet.
Nem gondolja-e, hogy azt a meghatározást, amelyet ön jónéhány évvel ezelőtt papírra vetett, mára túlhaladottá vált. Akkor az Orbán-rendszert maffiaállamnak nevezte, de számomra ez egy romantikusan szép kifejezés ahhoz képest, amit látunk, tapasztalunk…
Nem hiszem, hogy túlhaladottá vált. Kornai János meghatározásából indulnék ki, aki a posztkommunista rendszereket három csoportra osztotta: demokráciákra, autokráciákra és diktatúrákra. Az autokráciák és a diktatúrák között elég világos megkülönböztetést tesz: a diktatúrák totalitárius rendszerek, egypártrendszerek, formálisan sincs bennük több párt, a választások, ha vannak, nem tekinthetők annak, ellenzéki és civil szervezetek nem léteznek. Ebből a szempontból tehát az, amiben mi élünk, autokratikusnak nevezhető. Egyébként klasszikus totalitárius diktatúrák ma már nem nagyon léteznek, talán Észak-Korea mondható annak. Amúgy az autokráciáknak is sok válfaja van, épp úgy, mint a demokráciáknak. Én a rendszermeghatározásnál politikai aspektusok mellett a gazdaságiakat és szociológiaiakat is figyelembe veszem. Így rokonítottam a magyar rendszert az orosz és a közép-ázsiai rendszerekkel, ezek alapján neveztem a magyart maffiaállamnak. Nem hinném, hogy a szabadságjogok Magyarországon nagyobb mértékben vannak korlátozva, mint Oroszországban, és biztos, hogy kisebb mértékben, mint a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokban. Merthogy ezeket nevezem én maffiaállamnak, mégpedig abból a szempontból, hogy ezeknél a gazdaság gyakorlatilag visszaágyazódik a politika szférájába. Így jön létre az az uralmi elit, amelyet fogadott politikai családnak nevezek. Ez egy klán típusú szerveződés, amelyben a nem vérségi kapcsolatokat is kvázi vérségivé stilizálják, egyfajta, idézőjelbe tett vérszerződés keretében. Ez azt jelenti, hogy az uralkodó elithez nem egyénileg csatlakoznak, sokkal inkább családi alapon. Ezzel együtt jár az, hogy a klán feje a pater familias, azaz a Keresztapa, aki mint egy patriarchális családot vezeti ezt a képződményt. A formális intézményekből a tényleges döntéshozatal vegyes, informális intézményekbe kerül, amelyben vannak formális és informális pozícióban lévő személyek. A klasszikus politológiai meghatározások tehát, amikor arról beszélnek az elemzők, hogy a Fidesz, vagy a parlament, vagy a kormány dönt bizonyos kérdésekről, már a nyelvezetükben is félrevezetőek, hiszen ezek semmilyen döntést nem hoznak, hanem végrehajtanak. Végrehajtanak egy informális szervezetben, a fogadott családban született döntéseket.
Azért beszéltem, meglehet túlzásba esve, arról, hogy számomra romantikusnak nevezhető már a maffaiállam elnevezés is, mert a maffiában léteznek bizonyos szabályok, itt azonban ilyenek nincsenek, mert folyamatosan átírják őket, az akaratukhoz igazítva.
Szerintem nagyon is vannak szabályok. Elfogadom, hogy ha más paradigmában közelítünk hozzájuk, akkor irracionálisnak tűnnek. A könyvemben azt a példát írtam le, hogy ha egy nagyon pici képernyőn keresztül nézünk egy futballmeccset, akkor a labda nem látható, emiatt pedig az egész játék értelmetlennek tűnik.
Ha viszont belehelyezzük a labdát, mindjárt világossá válik, hogy miért rohangálnak ide vagy oda a játékosok. Itt, ebben a „játékban” a hatalom és a személyes vagyonosodás jelenti a labdát. Nincsen hatalom tulajdon nélkül, és nincsen tulajdon hatalom nélkül. Ezért mondom én azt, hogy nem igaz az az állítás, miszerint itt a tulajdonnak nincs biztonsága, mert a kormányzat cselekvése nem kiszámítható. Ez nincs így: teljes mértékben kiszámítható, a maffiaállamokban, ahol egyetlen egy patrónus-kliens hálózat kerül domináns pozícióba és rendel maga alá minden mást, az azt jelenti, hogy csak a Keresztapának van joga és lehetősége megfosztani téged a tulajdonodtól, mások ilyen típusú kísérletétől megóv téged.
Nem véletlen, hogy amikor Putyin rendszere bekeményedett, 2003-ban, akkor egy híres találkozón összehívta a huszonegynéhány vezető oligarchát, és közölte velük: amennyiben nem politizálnak, akkor a tulajdonuk biztonságban van.
És, hogy ennek nyomatékot is adjon, akkor a saját vagyonával politikai szerepre is törő Hodorkovszkijt bebörtönözte, azokat az oligarchákat, akik tévécsatornával rendelkeztek – kettő is volt ilyen – kiszorította az országból, az egyik gyanús körülmények között öngyilkos is lett; ebből megértette a többi oligarcha, hogy amennyiben illeszkedik a hatalomhoz, akkor azon a pályán játszhat, a megszabott feltételekkel. Ez történik nálunk is. Vagyis üzletszerűen kiszámíthatóak az elemek, nem pusztán a gazdagodás oldalán, hogy Garancsikra, Vajnákra, Mészáros Lőrincekre utaljak, hanem a vagyonfosztás oldalán is.
Kikre gondol?
A kedvenc példám az egykor az MSZP-vel szimpatizáló Leisztinger Tamás esete. Őt még a legelső Fidesz-kormány idején fosztottak meg, állami erőszak segítségével, a BÁV-tól, később, 2010 után a Kopaszi-gáttól, majd később a Hunguest szálloda láncának a döntő többségétől. De: a tulajdonfosztás ilyenkor sosem totális, Leisztinger, azaz egy alávetetett oligarcha választása a Keresztapával szemben abban áll, hogy mégis kap-e a konfiskált javaiért valamennyi pénzt, ha a piaci árnál kevesebbet is, megtarthatja-e egyéb tulajdonait és szabadlábon lehet-e? Mert ebben a rendszerben a Keresztapa bármikor elvitetheti, és olyan eljárásokat indíttathat ellene, amelyeket nyilvánvalóan szeretne elkerülni. Ilyen értelemben tehát kiszámítható a dolog; Leisztinger nem fog politikailag szembe fordulni, és nem szponzorál rivális politikai erőket. Így tovább tud működni, szép vagyona marad, csak éppen, amire a Keresztapának szüksége volt, azt elvették tőle. De más nem veheti el tőle a tulajdonát.
Ha maradunk a maffia meghatározásnál: a maffiától többnyire egy másik maffia szokta elvenni a hatalmát. Itt is ez várható?
Van egy hatalmas különbség:
Magyarországon a maffia hatóköre maga az ország.
Tehát az állam…
Igen, ezért beszélek maffiaállamról. Nem arról van szó, hogy az oligarchák szállták meg az államot és ejtették foglyul, hanem egy politikai vállalkozás vált gazdasági vállalkozássá is, maga alá gyűrve nem pusztán az államot, hanem az egymással rivalizáló patrónus-kliens rendszereket. Ehhez természetesen a politikai hatalom monopóliumával kell rendelkeznie. Ennek eléréséhez, más tényezők mellett szükség volt egy aránytalan választási rendszerre, arra, hogy ne legyen egy osztott végrehajtó hatalom. Vagyis szemben néhány más kelet-európai országgal, mint például Szlovákia, Bulgária, vagy Románia, ahol arányos választási rendszer van egyfelől, másfelől a végrehajtó hatalom meg van osztva a kormány és köztársasági elnök között, az megakadályozza azt, hogy egy patrónus-kliens hálózat monopolhelyzetbe kerülhessen. Ha ez a két intézményi gát felszámolódna, gyorsan kialakulna ezekben az országokban is a magyar modell.
Ez viszont azt is jelenti, hogy ezt a rendszert nem egy másik maffia fogja leváltani. De ha nem, akkor ki?
Hát ez az. Mások is utaltak rá, és én is azon a véleményen vagyok, amikor elérünk a point of no return-höz, azaz oda, ahonnan már nincs visszaút. Ez az a pont, amikor hatalom már nem váltható le demokratikus eszközökkel. Ennek az áprilisi választásnak, éppen ezért, nem az a tétje, hogy le lehet-e váltani a kormányt, a Fideszt, hanem az, hogy újra kétharmados hatalmat ér-e el a parlamentben. Amennyiben ez bekövetkezik, öt fontos területen léphet előre az autokratikus állam továbbépítésében, és kreálhat egy olyan helyzetet, mint amilyen Oroszországban van, ahol már föl sem merül az a kérdés, hogy le lehet-e váltani Putyint.
Mi ez az öt terület?
Megregulázza a sajtót, a civilszervezeteket kriminalizálja és marginalizálja, az önkormányzatiságot gyakorlatilag fölszámolja, a bíróságokat véglegesen maga alá gyűri, és – amennyiben szükségét érzi -elindul egy szuperprezidenciális rendszer felé. Ezért lényeges, hogy a Fidesz ne érjen el kétharmadot a választásokon. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha az ellenzék az egyéni körzetekben jól szerepel, és elég sokat képes megnyerni közülük. Vidéken, a Jobbik erős jelenléte miatt kevés ilyen hely van, ezért válik kulcsfontosságúvá Budapest. Már 2014-ben nyolc választókerületben győzött a baloldal, és további nyolcban az LMP-vel együtt több szavazatot kaptak, mint a Fidesz. Most az látszik, hogy ha Budapesten nincs az egyéni körzetek többsége elhódítva a Fidesztől, akkor kizárható, hogy megakadályozzák a kétharmadát. Mert gondoljunk csak arra, hogy ezúttal nem száz, hanem háromszázezer szavazatot össze lehet gyűjteni a határon túli magyaroktól, akár törvénytelen eszközökkel is, ugyanakkor jelentősen nőtt a Nyugaton dolgozók száma, ők viszont gyakorlatilag meg vannak fosztva a szavazás lehetőségétől, pedig ők, vélhetően inkább kritikusan viszonyulnak az Orbán-rendszerhez. Ez egyben azt jelenti majd, hogy olyan önkormányzati választási szisztémát fognak Budapesten bevezetni, amellyel lehetetlenné teszik, hogy a fővárost vissza lehessen hódítani. Budapest visszahódítása nélkül pedig nincs olyan kimenet, amelyben a rendszer békés körülmények között megváltoztatható lenne. Úgy is fogalmazhatnék: szabad Budapest nélkül nincs szabad Magyarország. És ebben az esetben a 2022-es választás is elúszott; a rendszer csak összeomlással szűnhet meg. Abban pedig nem hiszek, hogy az uniós pénzek csökkenése, vagy a jelenleginél kedvezőtlenebb gazdasági környezet automatikusan változást hozna. Mégpedig azért nem, mert az ilyen rendszerek, az adakozás és az erőszak egyfajta egyensúlyával sokáig el tudnak evickélni.
Ön mivel magyarázza azt, hogy miközben az emberek többsége látja, tudja, hogy ez az ön által leírt maffiaállam működik, látja, hogy miként gazdagodnak azok oligarchák – akár strómanként is -, akikről említést tett, hogyan jutnak jelentős vagyonhoz a szűken vett család tagjai, mégis csendben, beletörődéssel figyelik a fejleményeket?
Ennek vannak történelmi hagyományai is. Arra gondolok, hogy a levert forradalmaink utáni konszolidációs időszakban nem a kollektív ellenállás, hanem az egyéni útkeresést, boldogulást, a hatalommal kötött egyéni alkuk kultúráját tanulták meg az emberek. Ez megtörténhet most is.
Amikor egy egyközpontú patrónus-kliens rendszer kiépüléséről beszélünk, akkor látni kell, hogy ez a politikai és civil intézmények autonómiájának felszámolását, és az egyének gazdasági autonómiájának felszámolását jelenti.
Magyarországon egyre kevésbé beszélhetünk a nyugati értelemben vett piacgazdaságról, sokkal inkább kapcsolati gazdaságról, „relational economy”-ról, mikor is a hatalmi pozíciók egyben meghatározzák a gazdasági lehetőségeket is. Ez azt jelenti, hogy egy olyan piramisszerű patrónus-kliens hálózat jön létre, amelyben nem pusztán a piramis felső régióiban lévő oligarchák függnek ezektől a politikai kapcsolatoktól, hanem egész mélységében, a közmunkásokig kialakul egy olyan rendszer, amelyben egyedi, diszkrecionális döntéseken múlik az, hogy valakinek vagyona van-e, vagy csak a minimálbér felével rendelkezik, vagy megfosztják a vagyonától, vagy éppen a munkájától, anélkül, hogy lényegében bármilyen jogorvoslati lehetősége lenne ez ellen. Emiatt óhatatlanul kialakul egy igazodási kényszer a rendszerhez, nem a klasszikus diktatúrák fizikai terrorja dominál, hanem az egzisztenciális kiszolgáltatottság, ahol minden szinten mindenkinek van valami vesztenivalója.
Erre is mondana példát?
Nézzük meg, hogy az Orbánnal szemben fellépő Simicska vagyona és lehetőségei hogyan szűkülnek be, vagy éppen a Lázár-Spéder páros esetlegesen kialakuló Fideszen belüli alternatívára hogyan csapott le a Keresztapa, és gyakorlatilag forgatta ki a vagyonából Spédert, aki azért néhány milliárddal a zsebében egyelőre szabadlábon megúszta a még csak elképzelt akciót. De nézhetjük a piramis alján lévő beszállító alvállalkozókat, akik függnek attól, hogy a közpénzeket elnyerő, és a pályázatokat elhozó néhány oligarcha hálózatába bekerülhetnek-e vagy nem. Vagy akár a közmunkásokra is gondolhatunk, akik viszont bármilyen indoklás nélkül bármikor elveszíthetik még ezt a nyomorúságos keresetüket is. A választók számára, kiváltképp, ha ilyen siralmas az ellenzék, akkor nem nyílik alternatíva. Ilyenkor az állampolgár elgondolkodik azon, hogy az egzisztenciájának a teljes veszélyeztetésével járó hősies ellenállás hozhat e számára bármilyen eredményt. És mert arra jut, hogy nem, inkább elkezd igazodni a rendszerhez. Ennek ellenére, még a Fidesz-szavazók hét százaléka is maffiaállamnak hívja a rendszert, tehát tisztában van annak természetével.
És a nem fideszeseknél hogyan néz ki ez az arány?
Még a pártot választani nem tudók között is toronymagasan a maffiaállam vezet, az ellenzéki hívők körében pedig harminc százalékkal vezetnek azok, akik ezt a kategóriát választották. Ami azért is meglepő, mert a megkérdezettek inkább ezt a szociológikus megnevezést választották, annak ellenére, hogy a pártok kevéssé használják a bűnöző állam eme elnevezését, bár szólni gyakran szólnak a korrupcióról.
Tehát az az ön állítása, erősítsük meg, hogy ha újra kétharmad lesz a Fidesznek, akkor elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút…
Most is csak azért van erre esély, mert bent vagyunk még az Európai Unióban. Már beszéltem róla: Putyin 2003 körül a két nagy kereskedelmi tévécsatornát lerabolta. Magyarországon is ez volt a terv; ezt meg lehetett tenni a gyengélkedő Tv2-vel, de az RTL Klub, amely külföldi tulajdonban van, az Unión belül ellen tudott állni a kísérletnek. Kérdés, hogy ez így marad-e a jövőben is? Mik lehetnek azok az alkuk, amikor is az Unió szemet huny az ilyen állami erőszak, a politikai célokat is szolgáló, kikényszerített vagyonrablások fölött. Az a nemzetközi helyzet, amelyben a konfrontáció Oroszországgal csak növekszik, felértékeli a magyar kormányzat zsarolási potenciálját, ami azt jelenti, hogy továbbra is elnézőek lehetnek a belső autokratikus megoldásokkal szemben. Négy éve írtunk Ara-Kovács Attilával egy cikket arról, hogy a többsebességes Európa létrejötte nem egy lehetőség, hanem kikerülhetetlenül bekövetkező esemény lesz, mégpedig azért, mert egy érték és érdek ütközik a szövetségen belül: egyrészt az, hogy ez liberális demokráciák értékközössége, amelyen belül azokat az országokat, amelyek feladják ezeket az értékeket ki lehet nyomni, másrészt ez ütközik azzal a geopolitikai érdekkel, hogy ha bárki kikerül az Unióból, abba a geopolitikai vákuumba Oroszország benyomul. A vége mindenképpen az lesz, hogy kialakul a mag Európa, és paradox módon pont az orbáni érvek segíthetnek nekik ebben: ha nemzetállami Európát akartok, akkor hogyan lehetne megtiltani egyes nemzeteknek, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolataikat?
Azt jósolja tehát, hogy az Európai Unió a szervezeti gyengeségei miatt tartja rendszeren belül, például Magyarországot, de úgy, hogy egy kicsit kijjebb tolja…
Alapvetően geopolitikai okok miatt. De a kelet-európai országok éles kérdés elé néznek: vajon ebbe a mag Európába akarnak tartozni, vagy sem. A csehek, szlovákok, láthatóan igen, tehát a V4-ek között nincs ebben a kérdésben semmilyen homogenitás. Lengyelország különleges eset, mert ők lehetnének egy erősebb integráció legnagyobb nyertesei, ha odatartoznának, ha egy torz politikai folyamat nem lökné most őket Európa perifériájára. Ugyanakkor Románia, de még Bulgária sem akarna kimaradni egy erősödő integrációból. Miközben Orbán a nemzetállamot hangsúlyozza, ugyanakkor vétójogot követel magának az Unión belüli kérdésekben. Ez egy röhejes álláspont. Sehol nem tapasztalni az Unión belül azt, hogy egy ország vezetőjének személyes ambíciói ennyire ne legyenek összhangban az adott ország ténylegesen betölthető helyével.
Térjünk vissza a belpolitikához: mennyire szükségszerű, hogy ez a mai ellenzék ennyire szétesett képet mutasson?
Megint az lesz, mint négy éve: az együttműködést fogják hibáztatni. Pedig nem a céllal, illetve az együttműködéssel van a baj, hanem azzal, ahogyan ezt produkálták. 2014-ben nyilvánvaló volt, hogy Bajnai Gordon személyében van egy esélyes kihívó, de az ő pozícióját először a pártján belül ásták alá, majd a szocialisták tették ezt, és csak harmadrészt a Fidesz. Másfelől én értem, hogy az új politikai erőknek nehéz összefogni a korábbi, a konzekvenciákat nem levonó szereplőkkel, de attól, hogy ezek az egy és hat százalék között mozgó pártok azt mantrázzák, ők képesek egyedül is legyőzni a Fideszt, ez azt közvetíti a választók felé, hogy ők is hülyének nézik őket, s ugyanakkor a saját kormányképességükbe vetett hitet is aláássa. Végül pedig, ha el is jutnak a megegyezésig, akkor is fennmarad az egymással vívott értelmetlen küzdelem. Az ugyan akceptálható, hogy azok a pártok, amelyek öt százalék fölé képesek nőni, listán külön mérettessék meg magukat, másfelől viszont fontos lenne az egyéni körzetekben a megállapodás. Ha viszont azt látjuk, és különösen fontos itt Budapesten, hogy pártalkuk révén olyan jelölteket billentenek ki, akik négy éve megnyerték a körzetüket, akkor az ember elgondolkodik azon, hogy komolyan veszik-e a Fidesz elleni küzdelmüket. Ennek rossz az üzente, egészen pontosan az, hogy az egyéni teljesítménytől függetlenül bármikor politikai alkuk tárgyává válhat bárki.
…, hogy egyik helyen élünk és a másik helyen érzünk. Markó Béla, a legismertebb erdélyi magyar politikus, az RDMSZ egykori elnöke mondta ezt a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Arról is beszélt, hogy miben különbözik hozzáállása a magyarországi ellenzékhez, mint utódjának Kelemen Hunornak. Szerinte az erdélyiek nem a magyarországi támogatások növekedése miatt, hanem a kettős állampolgárság intézményétől kapott lendület miatt szavaznak majd a kormányoldalra.
A minap adott egy interjút az utódod, Kelemen Hunor, amelyben természetesen a téma az volt, hogy miként is kell értelmezni azt a mondatát, amelyet Karácsony Gergelynek és Molnár Gyulának mondott ottjártukkor. Ők ugyanis arról érdeklődtek: mit tehetnének, hogy az erdélyi emberek legalább megismerjék az MSZP gondolatait. Erre az volt a válasz, hogy semmit ne csináljanak, mert az erdélyi emberek pontosan tudják kire szavazzanak. Nagyot fordult-e az RMDSZ amióta nem te vagy az elnöke?
Az az igazság, hogy én nem szívesen kommentálom azt, hogy akár Kelemen Hunor, akár más RMDSZ vezető mit nyilatkozik, hiszen bárki láthatja, hogy valamivel egyetértek abból, ahogyan ma az RMDSZ politizál és van, amit másképpen gondolok. Ezúttal azt tudnám kommentálni, amit én magam nyilatkoztam az MSZP elnökének és miniszterelnök-jelöltjének látogatásáról. Ez valóban különbözik attól, amit Kelemen Hunor mondott erről. Ugyanis én úgy vélem, hogy akár az MSZP-ről legyen szó, akár éppen ellenzékben levő más politikai pártról, minél gyakrabban jelen kellene lenniük Erdélyben és általában a határon túli közösségekben. Vállalniuk kell azt is, hogy időnként meg nem értéssel vagy ellentmondással találkoznak. Ugyanakkor nekünk, erdélyieknek is az az érdekünk, hogy jöjjenek minél többen, minél gyakrabban. Próbálják megismerni azt, hogy mi van velünk, mit gondolunk a számunkra fontos megoldásokról. Komolyan úgy vélem, hogy nekünk egész Magyarország támogatására van szükségünk. Még akkor is, ha most egy nagy többséggel kormányzó párt, illetve koalíció igazgatja Magyarország ügyeit.
Ezzel cáfolod azt az állítást, hogy az erdélyi embereket már nem lehet befolyásolni?
Azt gondolom, hogy az erdélyi embereket lehet befolyásolni. Az más kérdés, hogy ezt nem kampányban kell megpróbálni, hanem itt kell lenni kampányok kívül is. Tagadhatatlan, hogy ebben a pillanatban, minden jel szerint az erdélyi magyarok túlnyomó többsége egy irányba fog szavazni.
Nekem a szavazással kapcsolatban sok dilemmám van. Azzal nem értek egyet, hogy a már megadott szavazati jogot valaki elvegye a határon túli magyaroktól. Ez érzelmileg is rendkívül negatív hatással lenne. Másrészt ezt mindenki úgy értelmezné, hogy szerzett jogot vennének el. Viszont kiindulásként azt gondoltam annak idején: sokkal alaposabban végig kellett volna gondolni, hogy akkor, amikor kettős állampolgároknak szavazati jogot adnak, az milyen természetű legyen. Most is azt gondolom: Erdélyből vagy Vajdaságból vagy a Felvidékről elég nehéz átlátni, hogy milyen Magyarországon a helyzet az egészségüggyel, az oktatással, a szociális problémákkal… Ezt még annyira sem tudják átlátni, mint azok, akik Magyarországról mentek el huzamosabb időre például Nyugatra. Tehát: egy olyasmibe beleszólni, amit nem látunk át, aminek a következményei minket nem érintenek, az meglehetősen problémás.
Ezzel összefüggésben, Gyurcsány Ferenc aláírásgyűjtési akciója még ösztönzőleg is hathat az erdélyiekre?
A Demokratikus Koalíció akciója nem ez erdélyieket célozza, hanem a magyarországiakat. De azt sem hiszem, hogy ez különösebben hatna a részvételre. Vagyis, hogy kiváltana egy olyan ellenkezést, ami aztán megnöveli a részvételt.
Én azon gondolkodtam volna és jártam volna körbe: a kettős állampolgárok esetében, hogyan lehet megoldani, hogy az őket érintő kérdésekről mondhassanak véleményt. Például arról, amit nemzetpolitikának nevezünk, vagy Magyarország szomszédságpolitikájáról, illetve a határon túli közösségekhez való viszonyulásáról, támogatásáról.
Annak idején voltak ilyen ötletek.
Még ha válaszolnál arra a kérdésre is, hogy az RMDSZ sokkal közelebb húzódott-e a magyar kormánypártokhoz, mint a te idődben és nem középre?
Ha ironikusan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy most pontosan nem tudom, hol van ez a mértani közép Magyarországon. Ha az ellenzék és kormány közti választóvonalat nézem, az egy képzeletbeli skálának a nem közepén van, ahogy az egy kiegyensúlyozott politikai életben szokott lenni. Valószínűleg ezért is nehéz egyeseknek ezt a közepet eltalálni.
Sokszor nyilatkoztam, hogy nekünk nem egyforma távolságra, hanem igazság szerint, egyforma közelségre kell lennünk minden magyar demokratikus párthoz.
Tehát keresni kell a minél közelebbi viszonyt nemcsak a kormánypártokkal, hanem a mindenkori ellenzékkel is. Viszont azt is mondtam, hogy ugyanakkor ez nem ideológiai kérdés. A mindenkori magyar kormánnyal, akár jobboldali, akár baloldali szoros kapcsolatot építsünk.
De most nem ez van…
A kormányoldallal a jelen pillanatban szoros a kapcsolat, viszont az RMDSZ-nek egyfajta tartózkodó viszonya van az ellenzékhez, ami, szerintem, nem jó. Az ellenzékkel is folyamatos párbeszédet kellene építeni. Már csak azért is, mert, ha mi támogatást várunk a számunkra fontos megoldásokhoz, akkor nekünk minden lehetőséget ki kell használni.
Kétségtelen, hogy a Magyarországról jövő támogatás oktatási, kulturális intézményeinknek vagy akár az egyházaknak, az kormánydöntés függő. De legalább ennyire fontos nekünk, hogy bárhol, Brüsszelben, Washingtonban, bármilyen nemzetközi fórumon – és még akkor is ha ez egy aprólékos, hosszútávú munka – bárki felszólalhasson az érdekünkben. Ilyen értelemben az ellenzéki pártoknak is van módjuk megszólalni ezeken a fórumokon. Vagy akár az Európai Parlamentben vagy a testvérpártjaikkal kiépített kapcsolatok során, a nemzetközi pártszövetségekben.
Ezeket a lehetőségeket nem pazarolhatjuk el.
A nagy gondom nekem az, hogy Magyarországnak jelen pillanatban Brüsszelben vagy Washingtonban nincs szava. Vagy kellő tekintélye.
Ennek az ellenkezője jön le a magyar állami médiából. És ha az erdélyiek többsége ezeken keresztül értesül az anyaországi folyamatokról, akkor ennek lesz-e hatása az áprilisi szavazáskor?
A szavazásra inkább az van hatással, hogy a kettős állampolgárságot a jelenlegi kormány tette lehetővé és a határon túliak úgy értékelik, hogy kaptak valami számukra rendkívül fontosat a kormányoldaltól. Ráadásul a határon túlra szánt pénzbeli támogatás nagyságrenddel növekedett az előző időszakhoz képest. Ezzel kapcsolatban sok mindent el lehet mondani, ki, hogyan mérlegeli hová kell támogatást adni, hova nem. Kik azok, aki ezt eldöntik.
Talán nem véletlen, hogy két határon túli régióba, Erdélybe és Vajdaságba jut el a legtöbb pénz. Az ottani magyar szervezetekkel (RMDSZ, VMSZ) a legközelebbi a kapcsolata a magyar kormánynak. Egy publicista erről azt írta: lóvé, szavazat. Erről mi a véleményed?
Tudni kell, hogy most olyanról beszélünk, amiről nekem van egy általános véleményem, rálátásom, de vajmi kevés részletét ismerem. Évek óta ilyen kérdésekkel nem foglalkozom. Amikor majdnem hét évvel ezelőtt átadtam az RMDSZ vezetését, akkor a politikából is kiléptem, ha nem is egyszerre. Tagadhatatlan, hogy ez akkor egy illúzió volt, mármint, hogy ez engem többé nem fog érdekelni. Ez máig nincs így, máig is megszólalok, időnként beleszólok. De nem tartok arra igényt, hogy én tudjam mennyi pénz kerül Magyarországról Nagyváradra vagy Csíkszeredába. Vagy mennyit kap az egyik intézmény vagy másik.
Én nem tudom, hogy ez ebben a pillanatban szavazatvásárlásról szólna. Hosszútávon lehet. Ma még kitart, ismétlem, az a lendület, amelyet a kettős állampolgárság felvételekor kaptak nagyon sokan és amely szavazásra készteti őket. Lehet, hogy hosszú távon szavazatokban is megtérül ez a nagymértékű támogatás. 2018-ban még nem ezen múlnak a határon túli arányok.
Most is megvan az a dilemma, amely a kilencvenes években merült fel. Hogy mit támogat Magyarország? Az erdélyi magyarok szülőföldön való boldogulását vagy pedig ahhoz járul hozzá, hogy fokozatosan kitelepüljenek, máshol képzeljék el a fiatalok a jövőjüket. Ez egy nagyon kemény dilemma és minden azon múlik, hogy mi milyen válaszokat adunk erre otthon, milyen válaszokat ad Magyarország és milyen válaszok lesznek erre Európában. Ezt a nagy összegű támogatást is ilyen szempontból kellene vizsgálni: hogy mihez járul hozzá.
A kérdésed feltevéséből úgy tűnik, hogy te maximálisan azt preferálod, hogy a pénzek úgy érkezzenek, hogy a helyi életet javítsák és oda kössék az embereket, miközben a rendszer nem ezt támogatja.
Egyre ritkábban hangzik el, hogy a szülőföldön való boldogulás, maradás. Habár a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumán mintha ez hangsúlyosan szóba került volna. Ennek örülök, még ha ez valószínűleg csak egy deklaratív kijelentés. Még mindig bízom benne, hogy ismét felerősödnek a hangok a szülőföldön maradás mellett.
Hogyan lehetne összehasonlítani a romániai és a magyarországi politikai helyzetet?
Magyarországon van egy kényelmes többség már évek óta és ez a többség napok alatt alkotmányt tud módosítani, sarkalatos törvényeket tud módosítani, gond nélkül. Ezzel szemben Romániában, ahol a sarkalatos törvények megváltoztatásához nem is kell kétharmad és ugyanolyan kényelmes többsége van a kormánypártoknak, 2016 ősze óta, amióta hatalmon vannak, még egy szál módosítás sem történt másfél éve például az igazságügyi törvényen. Nekem az a javaslatom, hogy ne irigyeljük egymást.
Az erdélyi emberek, akik elmennek szavazni beveszik ezt a Soros-Kampányt?
Hát hallani már itt-ott sorosozást. Nem úgy, mint Magyarországon, de hallani. Ha mást nem, akkor élcként. Nem gondolom azt, hogy ezt úgy fogják fel mint Magyarországon, de valamennyire hatott is. Ma már sok erdélyi ember a magyarországi politikai életre figyel. Ami jó is, rossz is. Ez annak a kérdésnek a függvénye, hogy hova integrálódni. Persze, elsősorban nem integrálódni kell, hanem önállóan élni, de ehhez kell egyfajta integráció is. Az erdélyiek figyelik azt, hogy Bukarestben mi történik, nagyon sokan inkább azt tudják, hogy Magyarországon mi történik a politikában. Vagy, hogy Soros-kampány. Most nem azokról beszélek, aki utazott Magyarországon és látta ezeket az óriásplakátokat, hanem azokról, akik otthon vannak és nézik a televíziót és onnan is megkapják ugyanezt a propagandát. Na most, élni az egyik országban és a másik ország közérzetét magadénak vállalni, ez egy tudathasadásos állapot. Én a nemzetegyesítést nem így képzelem el: hogy egyik helyen élünk és a másik helyen érzünk.
Az egész gyűlöletkampánynak a primitívsége egy másik kérdés.
A hír: a Horthy Miklós Emléktársaság szervezésében 2018. február 11-én „emlék-istentisztelet” tartottak a kormányzó halálának 61. évfordulója alkalmával a Szabadság téri Református Egyházközség által üzemeltetett Hazatérés templomában.
A néhai kormányzó történelmi szerepének megítélése a történészek feladata, véleménye azonban mindenkinek lehet róla – újságíróknak, politikusoknak, bárkinek. Ami tény: Horthy volt a kormányzó a zsidótörvények idején, és akkor is, amikor Magyarország belépett egy igazságtalan, és utóbb vesztesen megvívott háborúba, s ily módon ő volt az első számú felelős a II. magyar hadsereg katonáinak elpusztulásáért a Don-kanyarban.
A rendszerváltozás után a volt kormányzó kenderesi újratemetésével kezdődött az a Horthy-kultusznak nevezett folyamat, amelynek főbb epizódjait a február 11-i emlék-istentisztelet kapcsán idézzük fel.
1957, 2017
De előbb még egy kis történelem.
1957. február 9-én a Népszabadság a kilencedik oldalán közölte a hírt: meghalt Horthy Miklós. „Lisszabonból jelentik, hogy Horthy Miklós, a magyar ellenforradalom egyik vezető alakja, Magyarország kormányzója a 25 éves ellenforradalmi rendszerben, meghalt. Nevéhez a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka fűződik. A Horthy-rendszer abban a vérfürdőben született, amelyet 1919-ben az antant-hatalmak segítségével uralomra jutott ellenforradalom rendezett a magyar munkások, parasztok, értelmiségiek sorában. Horthy nevéhez fűződik Magyarország berántása a második világháborúba, s a nemzeti szégyen, hogy hazánk a múlt háborúban a hitlerista Németország utolsó csatlósa lett. A legutóbbi ellenforradalmi események idején Horthy újra jelentkezett: ismét szeretett volna szerepet játszani a második ellenforradalom általuk remélt új rendszerében.”
Hatvan évvel később, 2017. júniusában kivételes államférfinak nevezte Orbán Viktor Horthy Miklóst a felújított Klebelsberg kastély átadó ünnepségén. Ebből a mondatból nem az derül ki, hogy Orbánnak mi a véleménye Horthyról. Hogy valóban kivételes államférfinak gondolja-e azt az embert, akinek regnálása alatt születtek a zsidótörvények, amelyek végül mintegy félmillió zsidó származású magyar ember elpusztításhoz vezettek. Az Orbán által elmondott mondatból leginkább az derült ki, hogy Magyarország miniszterelnöke most ezt tartotta hasznosnak mondani.
Ungváry Krisztián történész szerint Orbán ezzel a megfogalmazással a jobboldalnak üzent. Ez a vélemény logikus ugyan, de az ügy ennél valamivel árnyaltabb és bonyolultabb. A normális, tisztességes jobboldalnak ugyanis ezzel nem lehet üzenni, mert magát polgárnak tartó jobboldali ember nem tekint Horthyra kivételes államférfiként. A normális, tisztességes jobboldali ember tudja, amit persze Orbán is tud, hogy Horthy Miklós sok százezer zsidó és nem zsidó származású magyar ember haláláért felelős.
Orbán korábban visszafogottabban fogalmazott Horthyról, amikor a Hóman-szobor körüli viták kapcsán azt mondta, hogy olyan embernek nem állítanak szobrot Magyarországon, akik megszálló hatalmakkal kollaboráltak. Horthy Miklós ilyen ember volt, és ezt Orbán nemcsak 2015-ben tudta, de tudnia kellett 2017-ben.
Horthy Miklós újratemetése
1993. szeptember 4-én a néhai kormányzó hazahozott hamvait újratemették Kenderesen. Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, Boross Péter volt miniszterelnök 2018-ban arról beszélt, hogy Horthy Miklós kenderesi újratemetésén a saját szemével látott egy olyan transzparenst, amelyen egy zsidó szervezet köszönetet mondott Horthy Miklós kormányzónak.
A volt miniszterelnök rosszul emlékezett: nem volt ilyen zsidó szervezet. Volt viszont egy Blumgrund János nevű ember, aki nem transzparenst, hanem egy koszorút vitt a temetésre, a következő felirattal: „Egy hálás magyar zsidó a sok közül.”
Blumgrund János amúgy Bécsből rándult haza, a helyi Horthy Miklós társaság elnökeként, onnan volt hálás a kormányzó úrnak. Igaz, nem eredeti nevén, hanem a vitézi körökben a Blumgrundnál autentikusabban hangzó Almási Szabó János néven.
Az MTI cenzúrázta Orbán Viktort
2012. júliusában a Magyar Távirati iroda cenzúrázta Orbán Viktor miniszterelnök szavait.
„Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közös budapesti sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: „Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait.”
A magyar miniszterelnök utóbbi mondata nem szerepelt az MTI tudósításában. A távirati iroda úgy gondolta, hogy nem lenne jó, ha a magyar állampolgárok megtudnák, mit mondott Orbán annak a magyar államnak a felelősségéről, melynek élén az általa kivételes államférfinek tartott Horthy Miklós kormányzó állt.
Horthy mellszobra a Szabadság téri templomban
Horthy Miklós kormányzó mellszobrának avatóünnepsége a Szabadság téri Hazatérés templomának bejáratánál az első bécsi döntés 75. évfordulóján 2013. november 3-án Budapesten. MTI Fotó: Máthé Zoltán
2013. november 3-án százak tüntettek a budapesti Szabadság téren a Hazatérés temploma előtt. Odabent Horthy Miklós szobrát avatják, beszédek is vannak, Hegedűs Lóránt református lelkész a keresztényi szeretetről beszélt, és felszólalt Gyöngyösi Márton a Jobbik parlamenti képviselője – ő volt az, aki a magyar országgyűlés képviselőit származásuk alapján listázta volna.
A Fidesz közleményben reagált Horthy Miklós kormányzó szobrának avatására. Rogán Antal jegyezte a közleményt, lehet, ő maga fogalmazta a szöveget.
A Rogán Antal frakcióvezető által jegyzett közlemény azért tartja rossz ötletnek Horthy Miklős szobrának felavatását, mert az szerintük provokáció a Jobbik részéről, és az akció „jó ürügyet szolgáltat a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy antiszemitizmusról beszéljenek Magyarország kapcsán”.
Nem Horthy személyével és szobrával volt baja Rogán Antalnak és a Fidesznek, hanem azzal, hogy külföldön most majd megint verik a palávert „a magyar emberek ellenségei”.
Rogán Antalnak és a Fidesznek nem közleményt kellett volna írnia, hanem együtt tiltakoznának az antifasisztákkal a Szabadság téri templom előtt.
Ha a Fidesznek és Rogán Antalnak valóban baja lett volna Horthy Miklós éledő kultuszával, akkor most nem egy ilyen semmitmondó közleményt tettek volna közzé. Nem provokációról beszélnének, hanem a nácizmus ellen tiltakoznának. Megírnák például, hogy Horthy Miklós nem csak a zsidósággal „viselkedett csúnyán”, hogy nem csupán a mintegy 600 ezer magyar zsidó ember haláláért felelős, de a nem zsidó magyarokkal is számos illetlen dolgot művelt. Belesodorta Magyarországot egy értelmetlen háborúba, megtámadta a Szovjetuniót, a Don-kanyar poklába, azaz, gyakorlatilag a biztos halálba küldte a második magyar hadsereget. Katonának csúfolt szerencsétlen áldozatokat, akik – tisztes felszerelés, ellátás hiányában – valójában ágyútölteléknek kellettek.
Szabadság tér: Orbán Viktornak nincs mozgástere
2014. májusában Orbán Viktor nyilatkozott a budapesti Szabadság téren átadandó, eredetileg a német megszállás emlékműveként szereplő szobor kapcsán. A miniszterelnök a magyarországi zsidószervezetek tiltakozására válaszolt, és közölte velük: mint kormányfőnek, nincs mozgástere a Szabadság téri szobor ügyében. Ezzel lényegében nem csak a zsidószervezeteknek, a magyarországi zsidó közösségnek üzent, de minden jóérzésű polgárnak e honban, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy a mozgástér elengedhetetlen kelléke egy miniszterelnöknek.
2014. júliusában aztán átadták a sokak által Szégyenünk szobrának nevezett alkotást. Nem felavatták, hanem átadták. Éjjel csinálták, sötétben. Rendőröket vezényeltek a térre, hogy minden flottul menjen. Kordonok is voltak, nehogy kárt tehessenek benne a tiltakozók.
Az előző évben, december 31-én, szilveszter napján jelent meg a Magyar Közlönyben a szoborról szóló első közlemény. Az eredeti szövegben szó sem esett áldozatokról, csupán a megszállásról.
Március 19-e volt az első határidő, akkor akarták átadni. Aztán mégsem adták át. Lett egy május 31-i határidő, ám az épp egybeesett volna Orbán Viktor születésnapjával.
Július közepén már érezni lehetett, hogy valami készül. Benne volt a levegőben, hogy hamarosan a helyére teszik a szobrot. Végül ez a nyár közepén történt meg, amikor aki teheti, nyaral, s amikor a nagy meleg miatt lankad a figyelem.
Az elmaradt szentmise
2018. január 27-én szentmisét terveztek mondani Horthy Miklós lelki üdvéért, ahol az elképzelések szerint Boross Péter volt miniszterelnök és Lezsák Sándor, az országgyűlés mostani alelnöke is felszólalt volna. Miután ez a nap egyúttal a holokauszt nemzetközi emléknapja – az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulója – a heves hazai és nemzetközi tiltakozások hatására a szervezők közölték: nem tartják meg a szentmisét. Sajtóhírek szerint Erdő Péter bíboros szólt le a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia vezetőjének, az emlékmisét szervező Osztie Zoltánnak, ő utasította, hogy vonják vissza szándékukat és a holokauszt emléknapján ne tartsanak a magyar zsidók százezreinek halálában szerepet játszó kormányzó tiszteletére rendezvényt.
Most meg itt ez a megemlékezés, 2018. február 11-én. Nincs semmilyen emléknap, az időpont nem ütközik semmilyen nevezetes dátummal, lehet emlékezni, ki-ki kedve és lelkiismerete szerint.
Az együttműködéssel elérhető kormányváltásról beszéltek az MSZP kampánynyitóján felszólaló politikusok. A legerősebben Kunhalmi Ágnes bírálta a kormányt, Karácsonyi Gergely, a Párbeszédtől igazolt miniszterelnök-jelölt inkább a jövőről beszélt. A szociális demokrácia koncepcióját fejtette ki beszédében, amelyet az MSZP-Párbeszéd-MLP választási együttműködés elfogadása után tartott.
Hiller István választmányi elnök arról beszélt, hogy lesz új magyar köztársaság. Hangsúlyozta, hogy örül, hogy egymásra találtak a Párbeszéddel és Karácsony Gergellyel, és jelen vannak a Liberálisok is, hiszen együtt alkotják a változás közösségét. Az MSZP programjáról azt mondta, hogy az a szociális demokrácia programja, míg a Fidesz illiberális felfogása csak megosztja a társadalmat.
Utána Kunhalmi Ágnes következett, aki sokkal keményebben beszélt. Azzal kezdte, hogy sorsdöntő a szocialisták, a magyar baloldal és az ország számára is a mostani kongresszus. Szerinte már négy évvel ezelőtt is kormányváltást akart az ország, és egyértelmű, hogy a Fidesz nem a nép akaratából kormányoz. „Ez egy beteg helyzet” – mondta Kunhalmi arra, hogy a Fidesz szerinte elcsalt választáson nyert, és úgy bontja le a demokráciát. Hangsúlyozta, hogy az egyetlen gyógyír erre, ha az emberek áprilisban elmennek szavazni. Hozzátette, hogy a magyar demokrata szavazók egész Európáért is felelősséggel tartoznak, mert meg kell állítani ez előre törő szélsőjobboldali és újjobboldali erőket.
Orbán saját választóit is becsapta, egyszerűen hülyének nézte a magyarokat
– mondta Kunhalmi. Arról is beszélt, hogy büszke az MSZP-re, amiért felismerte, hogy változnia kell, és meghozta a nehéz döntéseket az együttműködés szükségességéről is.
Kunhalmi először elfelejtette felkonferálni az őt követő Molnár Gyulát, majd visszatért a mikrofonhoz, és közölte, hogy a csapatkapitány következik. Az MSZP elnöke a beszédet azzal kezdte, hogy ebben a teremben alakult meg a szocialista párt, most pedig újabb történelmi tettként egy új szocialista párt megszületését jelenti be, amely a Párbeszéddel kiegészülve képes legyőzni a Fideszt.
„Érdekházasságnak indult, de kezd alakulni a kémia”
– mondta az együttműködésről. Szerinte az MSZP és a Párbeszéd összefogása „a tradíció és az innováció házassága”.
Azt mondta, hogy három ok miatt optimista az április választásokkal kapcsolatban. Az első az, hogy a fontos időközi választásokon meg lehetett verni a Fideszt, a második pedig, hogy a felmérések szerint a változást akarók többen vannak, csak még nem tudják, hogy mihez csatlakozzanak. De mától ezt is tudhatják, mert létrejött a változás szövetsége – mondta Molnár Gyula. Harmadik okként azt említette, hogy most már a Fidesz szavazói is tudják, hogy a kormánynak csak önmaga fontos.
„Egy esélyünk van, ha mi magunk elhisszük, és el tudjuk hitetni, hogy meg lehet ezt a választást nyerni”
-mondta a jelenlévőknek. Ők vagy mi – szerinte ez a választás tétje, és ez nem a jobboldali és baloldali szavazókat jelenti, hanem a Fidesz kormányzása alatt gyarapodó elitet, és az egyre rosszabbul járó többieket, akiknek az MSZP, Párbeszéd, LMP összefogása jelenti a megoldást.
Molnár Gyula után a miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely mondott egy nagyon magabiztos beszédet. Azzal kezdte, hogy büszke arra, hogy itt lehet, és közösen elindítják a változást. Végre a magyarok azt a Magyarországot kaphatják, amit régóta megérdemelnek – mondta. Arról beszélt, hogy sokan akarnak változást, de félnek attól, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert azt „károgják” nekik, hogy nincs valódi alternatíva. Pedig igazából valódi kormánya nincs az országnak, hiszen ők azzal vannak elfoglalva, hogy visszaéljenek a hatalommal. „Az a rendszer, amiben most érünk, szocializmus a fideszeseknek, kapitalizmus mindenki másnak” – mondta.
Április 8-a kormányváltás és rendszerváltást lesz, de végre nem csak nemet mondhatnak a magyarok, hanem igent is valamire: ez pedig a szociális demokrácia Karácsony szerint. Ezután részletezte a szociális demokrácia programját az oktatás, az egészségügy és a társadalmi igazságosság szempontjából. Karácsony szerint a változást ott kell elkezdeni, hogy meg kell változtatni a politikát. Emlékeztetett, hogy Göncz Árpád születésnapja van, és példaként állította a volt köztársasági elnök mondatát: azokat akarom szolgálni, akiknek nincs szolgájuk.
„Itt vagyok, készen állok, azt kérem, hogy gyertek velem, és változtassuk meg közösen Magyarországot”
– mondta. Hozzátette még, hogy büszke arra, hogy az MSZP pirosa és a Párbeszéd zöldje összeért, de még valami hiányzik: a fehéret, a tiszta lapot a változást akarók képviselik, őket kell megszólítani. Karácsony Gergely, aki egyre jobban belelendült, a beszéd végén felállította a kongresszust, és a Talpra magyar első két sorát szavaltatta el velük, hogy ezzel üzenjenek a választóknak. Végül pedig egy csapat dobos ütemes zenéje mellett a színpadra szólította a többi vezető politikust is, akik úgy ünnepeltek, mintha legalábbis már megnyerték volna a választást.
„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye”- nyilatkozta két hónappal ezelőtt a Független Hírügynökségnek Tarjányi Péter. A Magyar Progresszív Mozgalom vezetője – akit egyébként leginkább biztonsági szakértőként ismer a hazai közvélemény – azt is megígérte szerkesztőségünknek, hogy ha az ellenzéki pártok között nem lesz választási együttműködés, akkor elmondja, hogy ez kinek a felelőssége.
Ki a felelős azért, mert az ellenzéki pártok között még ma is csak részleges együttműködés van?
Elmondom azonnal, de előtte lépjünk egyet hátra. A szocialista párt vezetése 2016 elején felkért arra, hogy másokkal együtt vegyek rész a kormányváltás előkészítésében.
Ki kérte fel?
Személyesen a pártelnök, Tóbiás József.
Önt biztonsági szakértőként és vállalkozóként ismeri a közvélemény. Hogy jutott a szocialista pártelnök eszébe?
Titok volt eddig, de valójában már a 2002-es, és a 2006-os kampánycsapatban is részt vettem. Két győztes választás háttérembereként elsősorban szervezésben, illetve a hazai és külföldi kapcsolatok építésében vettem részt.
Most mi volt a feladata?
Elsősorban az ellenzék állapotát kellett alaposan feltérképezni, beleértve a Jobbik néppártosodási törekvéseit. Ezen kívül igyekeztünk megvalósítani a baloldal teljes mozgósítását, természetesen a bizonytalanok választási hajlandóságának növelésével. Végül igyekeztünk kapcsolatot keresni a civilszféra, a nagyvállalkozók, a szakszervezetek és külföldi szakmai szervezetek képviselőivel.
Tehát lényegében új politikai stratégia körvonalait kellett kialakítani?
Így van, de ez egyáltalán nem volt könnyű. Gondoljon bele: a korábbi választási kampányokban Kovács László segítségével szinte minden hivatalban lévő külpolitikust könnyűszerrel elértünk. Egy éve viszont még az is komoly nehézséget okozott, hogy némely európai ország külügyminisztériumában egyáltalán fogadják a telefonhívásunkat. Illetve már az is gondot jelentett, hogy valóban komoly szakértőket nyerjünk meg a pártnak, ugyanis a vezérkar szerette volna elkerülni az addig foglalkoztatott, de már belterjessé váló, ámbár divatos politikai tanácsadókat. Ugyanis a kormányváltáshoz, az orbáni rendszer megdöntéséhez elengedhetetlenül szükséges a kelet- és közép-európai folyamatokat tisztán látni. Tehát ütőképes külföldi szakértőket igyekeztünk találni.
Ma már tudhatjuk, hogy a német szociáldemokraták szakértőjét szerződtették. Gondolom, csodát vártak tőle…
Szó sincs róla, magunkat kellett kitalálni: a programunkat, és azt, hogy miért szavazzon ránk a magyar választó. Nem akartunk egy Fideszre reagáló pártot, hanem egy kezdeményező politika alapvonalait akartunk kidolgozni, amely hitelesen képes elmondani, hogy mit akar kezdeni Magyarországgal. A munka jórészét 2016 őszéig elkezdtük, ha nem is fejeztük be. Viszont megtaláltuk azokat a pártbeli szereplőket, valamint gazdasági és politikai elemzőket, akik a feladatokat tőlünk majd átvehetik.
Kívülről viszont azt látta a laikus, hogy az MSZP már megint nem készül fel a választásokra. Maradtak a régi szereplők, s komoly mondanivalójuk sincs a választók számára.
Ez nem volt igaz, mert piszkosul készültünk. Az elvégzett munka eredményét, és az új szereplőket is bemutattuk.
Kik voltak az új szereplők?
Neveket nem akarok mondani. Egyébként 2016-ban Kötcsén Gyurcsány Ferencet beavattuk a tervekbe, s az ex-miniszterelnök megértette, hogy itt komoly munkát végeztünk. Ne felejtse el, hogy akkor már Molnár Gyula volt a pártelnök, Tóth Bertalan a frakcióvezető, tehát az operatív vezetők körében szinte teljes generációváltás volt.
Viszont továbbra sem vették fel a világ külügyminisztériumaiban a telefonjaikat, mert Kovács Lászlót kihagyták a vezérkarból. Miért kellett a jól teljesítő, idősebb generációt háttérbe lökni?
„Az új seprő jól söpör” – elve működött, nyilván személyi ügyekben a párt fiatalított, és szerette volna a múltat lezárni. Ezen kívül a szocialista párt fiatal vezetői túlságosan meg akartak felelni a médiának, s igyekeztek elvenni még a lehetőségét is az előforduló kommunistázásnak. De személyeskedéseket, gyűlöletet nem tapasztaltam, kétségtelen több hadra fogható, tehetséges ember is eltűnt.
Ez akkoriban volt, amikor kiszivárgott, hogy Lattmann Tamás lenne a párt miniszterelnök-jelöltje?
Igen, 2016 novemberéről van szó, amikor a háttérben erről megindultak az egyeztetések.
De ez még mind a legnagyobb titokban történt?
Nem véletlenül, hiszen a Fidesz információgyűjtő rendszere hatékony. Ha kiszivárog, hogy valaki fontos tisztséget tölt majd be, akkor azonnal célkeresztbe kerül, és karaktergyilkosság áldozatává válik, mielőtt még kulcspozícióba kerülne. Ezért szükséges a katonás fegyelem, ami tőlem nem áll távol. Fegyelem nélkül nem lehet kampányt irányítani, fegyelem nélkül győzni sem lehet.
A szocialista párt vezérkara tehát tudta, hogy Lattmann Tamás lenne a miniszterelnök-jelölt?
Természetesen, s senki nem is cáfolta, sem Hiller István, sem Molnár Zsolt.
Viszont Molnár Gyula, tehát az MSZP elnöke a leghatározottabban cáfolta!
Igen, de ő Hiesz György esetében is furcsán viselkedett!
Ő volt a legjobb gyöngyösi jelölt, aki kilépett az MSZP-ből, miután kijelentette, hogy a párt elnöke hazudik.
Pontosan. A váratlan fordulat egyébként 2016 decemberében kezdődött a szocialista pártban. Senki nem értett semmit, ugyanis minden addigi megbeszéléssel ellentétes döntés született. Legalábbis mi, akik a háttérben a pártot szerveztük semmit nem tudtunk. Ugyanis a legnagyobb meglepetésünkre megjelent Botka László. Az addigi jelölt, Lattmann eltűnt, a helyén megjelent Botka. Nem hittünk a szemünknek.
Utána mondta a párt vezérkara, hogy nekik sokkal jobb jelölt Botka László, de legyünk nyugodtak, hisz amit koncepcióként kidolgoztunk, – egységes ellenzék, együtt a szakszervezetekkel, civilekkel, pártokkal – lényegében ezt fogja végrehajtani Botka László is. Mit tehettünk, elfogadtuk, hiszen a párt elnöke, Molnár Gyula mondta.
De a jelek szerint semmi nem úgy lett, ahogy ígérték?
Semmi, de semmi. Botka Laci mindent csinált, csak azt nem, amit addig kidolgoztunk. Egy idő után megjelent az addigival élesen ellentétes új koncepcióval, amelynek használhatatlanságát a közvélemény kutatási adatok folyamatosan jelezték.
Emlékezhettünk, hogy Botka gyorsan leárulózta Molnár Zsoltot, illetve kifejtette, hogy a szocialista párt vezetése nem akarja leváltani a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem együttműködik vele, s hatalomban kívánja tartani. Jelöltként Botka ezt nyilván komolyan gondolta, hisz emellett mindvégig kitartott.
A baloldali pártoknak van egy jellemzője, de sajnos ez már Lenin óta így van. Vagyis a belső ellenzék megsemmisítése mindig magasabb prioritású, mint a külső ellenféllel való leszámolás.
Magyarán, amikor Botkán az addig kidolgozott stratégiát kérték számon, s a szemére vetették, hogy a miniszterelnök-jelölti programja csak ellentéteket szült, mindenki szembefordult mindenkivel. Mikor ezt a szemére vetették, akkor kezdett el árulót kiáltani. Ahogy a kommunista pártok több évtizedes történelmében annyiszor, most is a belső ellenséggel kívánt leszámolni, mint egy ősbolsevik.
Mikor ez megtörtént, akkor önök, akik a háttérben az addig programokon dolgoztak, Botka László ellen fordultak, ezért akarták őt megpuccsolni?
Nem, szó sem volt arról, hogy mi Botka ellen fordultunk.
Pedig azt hirdették, hogy Botka jelölése árt az MSZP-nek, ezért el kéne távolítani. Ez nem puccs?
De ezt nem mi mondtuk…
Hanem?
Ezt Molnár Gyula mondta.
Az elnök?
Amikor már komoly gond volt a közvélemény kutatási adatokkal, akkor azt kérte, hogy térjünk vissza az eredeti tervhez, keressünk párton felüli civil jelölteket. Kezdjünk erről gondolkodni.
Ez mikor történt?
2017 augusztus végén kellett ismét teljes hátraarcot csinálnunk. Immár másodszor. Azt kell tehát mondanom, hogy a pártvezetés következetlensége vezetett a hibákhoz. Bizonyos szociopata jegyekről beszélek, tudniillik rájuk jellemző, hogy saját szabályukat sem tartják be. Ez vezetett oda, hogy nem sikerült megfelelő módon felkészülni a választásokra.
Ezt pedig Molnár Gyulának tulajdonítja?
Igen. Gondolja meg: Gyurcsány Ferenc először azt mondja, hogy induljanak közös listán, mert azt tapasztalja, hogy egy alapos, tervszerű, következetes munka folyik az MSZP-ben. Aztán kiderül, hogy a hirtelen és váratlanul jelöltté váló Botka a DK elnökét ki akarja átkozni, hadat üzen neki. Akkor hangzott el ugyanis, hogy „Gyurcsánnyal semmiképp”. Ilyen pálfordulás után persze, hogy nem akar a szocialistákkal megállapodni.
Ugyanezt a játékot játszotta a szocialista elnökség a gyöngyösi képviselő-jelölt, Hiesz György esetében is. Azt mondták neki, hogy van egy nagyobb ívű politikai játszma, ami fontosabb a pártnak. Mire a térség legesélyesebb jelöltje, aki a hatalomban lévő polgármester is, kilép a pártból. Ez a totális szétesés!
Gyurcsány Ferenc pedig nyilván azt mondja, hogy ez a fajta következetlen politizálás nem vezet eredményre, s elkezdte a saját útját járnia szocialista párt nélkül. Ebbe sajnos belefér az is, hogy az MSZP bénázása miatt saját, jól felfogott politikai érdekeit képviseli.
Ez lenne az ok, ami miatt a Demokrata Koalíció és az MSZP nem együtt indul, ez lenne a magyarázata, hogy nincs közös listán az ellenzék?
Igen, szerintem komoly hiba, hogy a programot az MSZP nem következetesen hajtotta végre, hanem cikk cakkban. Belső, kisstílű játszmák zajlottak a pártban, amelyek kizárólag a pozíciószerzést szolgálták. Lásd a Fodor Gábor – Hiesz György sztori.
Nagyon bosszantja, most beszélünk róla harmadszor!
Igen, mert ez a tünet, ami a szocialista párt betegségét jelzi. Ugyanis a pártelnök, ahogy hallom Fodor Gábornak ígérte a gyöngyösi körzetet, amit azóta elfelejtett, mint ahogy korábban pedig azt is letagadta, hogy Lattmann Tamással a miniszterelnökségről tárgyalt. Aki persze bement a televízióba és elmondta az igazat. Én tulajdonképp ekkor rágtam be, a „katona agyam” ezt már nem bírta tovább, mert így nem lehet politizálni.
Molnár Gyulát a szocialista párt vezérkara nem szembesítette a következetlenséggel?
Ezt már nem tudom.
De önök próbálták rávenni akár a DK, akár az Együtt, akár az LMP vezetőit, hogy lépjenek közös listára a baloldal többi pártjával?
Nézze, mi nem tudunk az MSZP helyett pártokkal tárgyalni. Ráadásul Botka elég ridegen kezelte az említett politikai szervezeteket. Mi ennek ellenére elkezdtünk civil jelölteket keresni. Felröppentek újabb nevek, például, Balázs Péteré.
Az egykori külügyminiszter a Magyar Progresszív Mozgalom jelöltje volt?
Mi is támogattuk.
Emlékszem, Balázs Péter azt mondta, hogy őt a szocialisták nem kérték fel…
Igen, mert miközben mindenki támogatta volna a szocialista pártban, alapbeszélgetések nem kezdődtek vele. Fel kellett volna gyorsítani a tárgyalást, ehelyett semmi nem történt. Ezt a mai napig nem értem. Ez a káosz eredménye, ami a nyilvánosságban is megjelent. Eközben le is árulózták egymást. Ez alapvetően elriasztott mindenkit.
Önök pártok felett álló civil jelöltet akartak, ergo más pártok vezetője szóba sem kerülhetett. Vagyis nem támogatták volna Karácsony Gergelyt?
MTI Fotó: Bruzák Noémi
De támogatjuk, mert Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes személyében két kifejezetten erős jelöltje van a szocialista pártnak. Két jó arc, tehetséges politikus. De szeretném jelezni: ezt hamarabb is meg lehetett volna lépni. Ha a folyamatokat elindítjuk egy évvel ezelőtt, s nem tesszük meg a Botka kitérőt, akkor valószínű, hogy nem így néznének ki a közvélemény-kutatási adatok. A szavazókat ugyanis fel kell keresni, fotelből nem lehet választást nyerni.
Viszont ha mérleget készítünk, akkor a Magyar Progresszív Mozgalom megbuktatta Botka Lászlót, más nem csináltak.
Nem mi buktattuk meg, Botka László magát buktatta meg. Laci elszigetelődött. Kétségtelen, mi mondtuk ki, hogy vele semmire sem megyünk. Az elnök, Molnár Gyula pedig jelezte, hogy vissza kell térni az eredeti tervhez. Mi azonnal elkezdtünk dolgozni, mert ha marad minden a régiben, akkor az MSZP már 3 százalékon lenne.
Januárban jelentették be, hogy az ön által létrehozott mozgalom megszűnt, de január 15-én önt elítélték. Egy 2010-es bűncselekményért első fokon két évet kapott öt évre felfüggesztve, és 440 millió megfizetésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős. De nem ez az ítélet jelezte a mozgalom végét?
Dehogy. Várom a bírósági ítélet leiratát, amire reagálni fogok. Annyit tudni kell, hogy az elmúlt hét évben sok vizsgálaton átestem, mindenütt a javamra döntöttek. Úgy mentem el a tárgyalásra, hogy egyértelműen csak én nyerhetek, végre lezárul az ügy. Így utólag azt mondom, hogy joga van a bíróságnak a polgári perekben született bizonyítékokat figyelembe venni, vagy figyelmen kívül hagyni. Az esetemben nem vették figyelembe az én igazamat, tehát az ártatlanságomat alátámasztó bizonyítékokat. Ezt ma sajnos megteheti a bíró, de a per folytatódik.
Visszatérve, azt mondja, hogy a Magyar Progresszív Mozgalom nem ezért szűnt meg?
Nem, hisz elvégeztük a munkát, van egy miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely, van programja a szocialista pártnak, s számtalan összejövetelt szerveztünk az országban. Engem ennyi érdekel, már az első pillanatban jeleztem, hogy politikai szerepet nem akarok. Viszont elvégeztük a munkát. Most már csak az a feladatom, hogy izguljak az április 8-i választás eredménye miatt.
Elfogadta az MSZP kongresszusa a Párbeszéddel kötött megállapodását a 2018-as országgyűlési választásra: a két párt közösen indít képviselőjelölteket, közös országos listán indul, a miniszterelnök-jelölt pedig Karácsony Gergely. A Liberálisoktól Bősz Anett kapott helyet az MSZP-Párbeszéd országos listáján.
A Budapesti Kongresszusi Központban zajlik az MSZP listaállító és kampányindító kongresszusa, ahol 207 igen, 14 nem szavazattal és 13 tartózkodás mellett hagyták jóvá a Szövetség az igazságos Magyarországért című dokumentumot, amelyet Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hiller István, az MSZP választmányának elnöke, valamint Karácsony Gergely és Szabó Timea, a Párbeszéd társelnöke írt alá.
A megállapodás szerint a Párbeszéd képviselőjelöltjei indulnak Budapest 1-es (V. kerület), 10-es (III. kerület), Hajdú-Bihar megye 5-ös (Hajdúszoboszló) és Fejér megye 3-as (Bicske) választókerületében. Az országos lista 1., 11., 19., 33., 44., 55., 66., 77., 88., 99. és 110. helyén is a Párbeszéd politikusai szerepelnek. A kongresszus az országos listát a megállapodásnál kevesebb, 164 igen, 42 nem szavazattal és 21 tartózkodással hagyta jóvá.
A két párt közös listáját értelemszerűen a miniszterelnök-jelölt,
a párbeszédes Karácsony Gergely vezeti, az első tízben rajta kívül MSZP-s politikusokat találunk.
Íme tehát az első tíz jelölt az országos listáról:
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke
Molnár Gyula, az MSZP elnöke
Hiller István, választmányi elnök
Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök
Tóth Bertalan, parlamenti frakcióvezető
Gőgös Zoltán, elnökhelyettes
Tóbiás József volt pártelnök, pártigazgató
Mesterházy Attila volt pártelnök
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke
Gurmai Zita volt európai parlamenti képviselő
A 11. helyen megint egy párbeszédes politikus, Tordai Bence áll, de Szabó Tímea, a párt másik társelnöke csak a 99.
A Magyar Liberális Párttól csak Bősz Anett ügyvivő kapott helyet az országos listán a 15. helyen.
Mivel még vannak üres helyek, elképzelhető, hogy Fodor Gábor pártelnök is rákerül majd, ebben azonban egyelőre nincs döntés. Fodor maga is azt mondta, nyitott kérdés, hogy kapnak-e még helyeket. Az MLP elnöke úgy fogalmazott, hogy a kongresszuson létrejött a „változás szövetsége, amelynek tagja a liberális párt is”, méghozzá befutónak tartott helyen. Hozzátette, tudják hogy egy ilyen helyzetben minden pártnak kell kompromisszumokat kötnie, és a Liberálisok azok, akik a legtöbb kompromisszumot kötötték.
A listát pénteken éjszakába nyúló vitán fogadta el az MSZP választmánya, és felhatalmazták Molnár Gyulát és Karácsony Gergelyt, hogy február 17-ig folytassanak tárgyalásokat a Liberális Párt vezetőivel az együttműködés lehetséges módjairól.
„A közös ellenség az egyik leghatásosabb egyesítő erő” – jegyezte meg John Naisbitt amerikai író. Ez a kijelentés a Közel-Kelete esetében különösen igaz, mivel nemrég derült ki az, hogy a régió egykoron két legnagyobb ellensége már évek óta katonailag együttműködik egymással.
Legelőször az amerikai sajtó szellőztette meg, hogy igencsak aktív katonai együttműködés zajlik Egyiptom és Izrael között. Az elmúlt napokban kiszivárgott információk szerint Izrael több mint két év óta bombázza a Sínai-félszigeten lévő militánsok állásait. Azonosítatlan felségjelű helikopterek, vadászbombázók, pilóta nélküli gépek (drónok) legalább 100 támadást hajtottak végre a térségben lévő terroristafészkek ellen. Az amerikai újságíróknak nyilatkozó névtelen források hozzátették, hogy ehhez az izraeliek megkapták Kairó „áldását” is, sőt, nem elképzelhetetlen, hogy az információkkal szintén ellátták az izraeli légierőt.
Az izraeli légierő két F-16-a. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Habár ezt az egyiptomi-izraeli kooperációt sok helyen úgy emlegetik, mint egy „újabb közel-keleti titok napvilágra kerülését”, azt már évek óta sejteni lehetett, hogy a 2014-ben hatalomra kerülő Abdel Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök aktívan együttműködik Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormánnyal. Ennek fő tárgyát a terrorizmus elleni harc jelenti, hiszen mindkét országnak (nagyrészt) közösek az ellenségei. Mielőtt azonban részletes boncolgatásra kerülne a két ország közötti aktuális viszony, szükséges a történelmi előzményekre is kitérni, hiszen csak így érthető meg igazán ennek jelentősége.
Aki nélkül nincs háború a Közel-Keleten
Egyiptom és Izrael a múlt évszázadban négy háborút (1948,1956, 1967, 1973) vívott egymással. Ám, amikor nem volt hivatalosan hadiállapot a két ország között, még akkor is rendkívül feszült volt a viszony. Gamel Abden Nasszer egyiptomi elnök politikáját sokáig az Izrael – és ezzel párhuzamosan a Nyugat – ellenesség határozta meg, miközben az izraeli politikai és katonai vezetés számára az ország határainak biztosítása és kiterjesztése jelentette az egyik fő irányelvet. Ezért a múlt évszázad ötvenes és hatvanas éveiben a határmenti konfliktusok és az egymás eltörlésével fenyegető nyilatkozatháborúk szinte a mindennapi élet részét képezték.
Pont ezért számított óriási fordulatnak, amikor Nasszer utóda, Anvar Szadat egyiptomi elnök a hetvenes évek közepén bejelentette „elszakadását” a keleti blokktól és közeledését az Egyesült Államokhoz. Washington abban az esetben volt hajlandó élelmiszer és katonai segéllyel ellátni az arab országot, ha Kairó rendezi viszonyát a szomszédos zsidó állammal. Ennek következtében végül hosszas egyeztetések után 1979-ben Camp Davidben Szadat és Menahem Begin izraeli kormányfő békeszerződést írt alá.
Nehéz szülés volt: Szadat és Begin kezet fog egymással Camp Davidben, háttérben pedig Jimmy Carter. A kép forrása: Wikimedia Commons
Habár Szadat egy merénylet áldozata lett 1981-ben, amelyet többek közt az egyiptomi-izraeli különbéke megkötése miatt követtek el, utóda Hoszni Mubárak szintén betartotta annak pontjait. A két ország közötti viszony fokozatosan javult, és már nem fenyegetett egy újabb háború (rém)képe. Sőt, elég komoly eredményeket könyvelhettek el: az egyiptomi diplomácia például szerepet játszott az 1994-es izraeli-jordániai különbékében, vagy az izraeliekkel közösen vették blokád alá Gázát a Hamász 2006-os győzelme miatt.
Repedések
Éppen ezek miatt figyelte az izraeli vezetés eléggé aggódva a 2011-es „nílusi forradalmat”. Mubárak bukásával ugyanis kétségessé vált a további együttműködés, miközben a Sínai-félszigeten hirtelen aktivizálták magukat a különböző iszlamista csoportosulások. Ezek a militánsok azonban nem kizárólag az egyiptomi hadsereggel csaptak össze. Ők izraeli célpontokat szintén megtámadtak, például 2011 augusztusában beszivárogtak Izraelbe és civilekkel végeztek, de a népszerű üdülőhelynek számító Eilat városát többször rakétatámadás érte a Sínai-félsziget felől.
Ennél sokkal rosszabb volt Izrael szempontjából az, amikor 2012-ben Mohamed Murszit választották meg Egyiptom elnökének, aki a helyi Muszlim Testvériség támogatásával erősen iszlamista politikát kezdett el folytatni. Mivel a korábban említett terrorista támadásokra válaszul adott izraeli megtorlóakcióknak egyiptomi határőrök is áldozatul estek, ezért egyre feszültebbé vált a viszonyuk. Többször felgyújtották az egyiptomi-izraeli csővezetékeket, vagy Izrael-ellenes tüntetéseket tartottak.
2011 októberében megostromolták az izraeli nagykövetséget. A nagykövetet családjával együtt kommandósok menekítették ki, majd repülőgépen hagyták el az országot. A kép forrása: Link.
Az sem segített, hogy Murszi ideológiai és hatalmi szempontból a Hamász mellett tette le a voksát. Többé nem gördített akadályt a gázai övezetbe tartó, egyiptomi-izraeli határ alatt zajló csempészet elé, amely miatt gombamódra szaporodni kezdtek az alagutak. Az élelmiszereken, üzemanyagon és orvosi szereken kívül több tonnányi fegyvert és lőszert vittek át a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. Emiatt Murszi népszerűsége és befolyása annyira megnőtt, hogy kulcsszerep volt a 2012-es gázai válság megoldásában.
Murszi látványos külpolitikai sikerét az EU és USA egyaránt elismerte, többször beszélt telefonon Barack Obama amerikai elnökkel, aki nyilvánosan mondott neki köszönetet a válság megoldásában játszott szerepéért. Később pedig Egyiptom közbenjárásával 2012. november 29-én Palesztinát felvették az ENSZ-be, mint “nem tag megfigyelő államot.” Ezek pedig megszólaltatták a „vészcsengőket” az izraeli döntéshozók körében, hiszen néhányan küszöbön látták már az egyiptomi-izraeli különbéke felmondását.
Hamász fegyveresei egy Murszi portré előtt ünnepelnek. Az egyiptomi elnök még azt is elérte, hogy a gázai válság alatt Izrael ne vesse be a szárazföldi haderejét, ami akkor precedens értékű eseménynek számított.
Ezért 2013-ban, amikor Murszi hatalma kártyavárként dőlt össze és a hadsereg vette át a helyét, az izraeli vezetés csendben figyelte az eseményeket. Bár titkon örültek annak, hogy megszabadultak az iszlamista elnöktől, az még egyelőre kétségesnek tűnt, hogy a puccsot levezénylő Szíszi védelmi miniszter pontosan milyen véleménnyel van Izraelről és az országgal való szorosabb együttműködésről.
Aki „összehozta” őket
Azonban nem kellett sokáig várni a „megnyugtató” jelekre: az egyiptomi hadsereg már 2013 őszén hozzálátott a gázai övezet alatt húzódó csempészalagutak felszámolásához. Alig két hónap leforgása alatt 1200 alagutat robbantottak be vagy árasztottak el. Kairó nyilvánosan „szakított” a Hamásszal és helyette a ciszjordániai Fatahot kezdte le támogatni, és többször hangoztatta az Izraellel való tárgyalások folytatását. A Hamász irodáját Egyiptomban 2014-ben bezárták és az év végén pedig elrendelte egy “pufferzóna” (ütközőterület) létrehozását a gázai-egyiptomi határon, valamint Rafah város keleti részének teljes evakuálását.
Egyiptomiak szemlélnek egy gázai alagutat. A hivatalos statisztikák szerint még 2017-ben is 63-at számoltak fel belőlük.
Látva Kairó terrorizmus elleni hadjáratát, amely nemcsak a Sínai-félszigeten, hanem az országon belül (Muszlim Testvériség felszámolása) és a szomszédos Líbiában (szélsőséges csoportok bombázása az Egyesült Arab Emírségekkel) szintúgy zajlott, az izraeli vezetés egyre bizakodóbbá vált. Egyelőre még nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy mikor és hogyan kezdődött meg az egyiptomi-izraeli katonai együttműködés, de valószínűsíthető, hogy az Iszlám Állam (ISIS) 2014-es közel-keleti ámokfutása után már sor kerülhetett az első közös akciókra.
A terrorszervezet mindkét országnak gondot jelentett: Egyiptomban egymás után hajtottak végre merényleteket az adminisztratív, katonai és civil célpontok ellen, legutoljára tavaly novemberben Bir el-Abdan mecsetnél követtek el mészárlást, amelyben több mint 300-an vesztették életüket. Habár egyelőre kevés olyan izraeli terrortámadásról van tudomásunk, amelyet az ISIS hajtott végre, az kétségtelen, hogy Gázában egyre nagyobb befolyásra tettek szert a Hamász rovására. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt is megengedték, hogy az egyiptomi hadsereg nagyobb erőkkel legyen jelen a térségben (az 1979-es békeszerződés egyik pontja ugyanis kimondta, hogy csak Izrael engedélyével lehet növelni az egyiptomi katonák számát a térségben). Sőt, tavaly még az a pletyka is elterjedt, hogy a két ország katonai hadgyakorlatot szervez.
Egy együttműködés határai
Azonban jogosan merül fel a kérdések: vajon a katonai kooperáción kívül képes Egyiptom és Izrael más területeken is sikeres eredményeket elérni?
Vagy ez az egész nem más, mint inkább az aktuálpolitika és biztonsági helyzet szülte kényszerszövetség?
Nos, erre a válasz igencsak árnyalt. Egyrészt mind Netanjahu, mind Szíszi tisztában van azzal, hogy még ezeket a közös akciókat is titokban kell tartani a világ, de leginkább a saját lakosságuk előtt. Egyiptomban az elnökön kívül csak egy nagyon szűk katonai-hírszerzői csoport tud erről, az IDF pedig minden ezzel kapcsolatos hírt cenzúráz, tagad vagy egyszerűen nem kommentál.
Pedig az elmúlt években politikai gesztusokból nem volt hiány. Szíszi már 2015-ben adott interjújában elismerte, hogy „sokat beszélget Netanjahuval„. 2016-ban az egész közel-keleti sajtót bejárta az a hír, hogy az izraeli miniszterelnök az egyiptomi külügyminiszterrel nézte meg a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság nyári döntőjét. Tavaly szeptemberben pedig történelmi találkozóra került sor Netanjahu és Szíszi között New Yorkban. A két ország közötti kereskedelem lassan, de növekszik; előrelépések történtek a „gázvitákban”, sőt, Izrael ellopott ókori műkincseket szolgáltatott vissza az egyiptomi hatóságoknak.
Netanjahu és Számeh Sukrit közösen nézték meg Franciaország-Portugália döntőt a jeruzsálemi palotában. Azt nem tudni, hogy pontosan kinek szurkoltak. A kép forrása: Link.
Mindezek ellenére mindkét társadalom továbbra is eléggé bizalmatlan a másikkal szemben. Különösen Egyiptomban képes komoly indulatokat gerjeszteni az Izrael-ellenesség. 2016-ban az egyik egyiptomi kévpiselő meghívta ebédre az izraeli követet, de gyakorlatilag lincshangulat uralkodott el az országban. Nem emésztették meg teljesen azt sem, hogy 2016-ban Egyiptom „visszaadta” a vitatott Tinar és Szanafir-szigeteket Szaúd-Arábiának. Ez sokak szerint izraeli beleegyezés és tárgyalások nélkül aligha valósulhatott volna meg, mivel az 1979-es különbéke értelmében tilos az egyiptomi terület státuszát önkényesen megváltoztatni.
Egyiptomban szintén dühöt és tüntetéseket váltott ki Donald Trump tavaly decemberi döntése, miszerint átköltözteti az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe és elismeri Izrael fővárosának. Igen ám, de a hivatalos elítélő nyilatkozatokon kívül nem történt más lépés. Ráadásul a történeten csavart egyet, hogy január elején egyes lapok olyan hangfelvételeket tettek közzé, amelyekben egyiptomi titkosszolgálat utasította négy talk show-házigazdát, hogy nyíltan támogassák Trump döntését és „magyarázzák el helyesen azt a hallgatóságnak”.
A kiszivárgott felvétel.
Ugyanúgy kérdés, hogy más regionális kérdésekben vajon mennyire ért egyet a két ország. Izraelnek, vagyis pontosabban a Netanjahu-kormánynak már az sem tetszett túlságosan, ahogyan Egyiptomnak sikerült tavaly szeptemberben „kibékítenie” egymással a két rivális palesztin szervezetet, amely egy Hamász-Fatáh közötti megállapodással öltött formát (Ennek okairól lásd bővebben).
A másik vitás kérdést pedig Irán jelenti: miközben Izraelnek és a Perzsa-öböl menti monarchiáknak (Szaúd-Arábia) Teherán számít a közös ellenségnek, addig Kairó eléggé távolságtartóan áll hozzá a „síita félhold feltartóztatásához”. Habár nincsenek olyan látványos közeledések Irán és Egyiptom között, mint Murszi idején, ám olyan feszült légkör sincs, ami Szadat alatt volt jellemző. Sőt, Kairó állítólag már nem is vesz részt konkrét katonai erővel a jemeni háborúban; többször támogató nyilatkozatot adott ki az iráni atomprogramról; valamint Szíria esetében szintén hasonló állásponton vannak.
A végtelenbe és tovább…
A cikk megírása után érkezett a hír: Szíszi február 9-én egy széleskörű terroristaellenes hadjáratot indított. A „2018-as Sínai átfogó hadművelet” a Sínai-félsziget északi és középső részét, de Egyiptom más részeit, a Nílus-deltát és a Líbiával határos, nyugati sivatagos területeket szintén érinti. Egy igencsak ambiciózus célokat kitűző hadműveletről van szó, amellyel az egyiptomi elnök bizonyítani szeretne a márciusban sorra kerülő elnökválasztások előtt. Ám kétségtelen, hogy ehhez Kairó megkapta Izrael áldását és valószínűleg közösen „pacifikálják” a világunk egyik legnyugtalanabb régióját.
22:30 – Négy órás vita után az MSZP Választmánya elfogadta, hogy a Párbeszéddel közösen indulnak, azaz 10%-ot kell elérniük a Parlamentbe való bejutásukhoz. Az országos listán 11 helyet kap a Párbeszéd. Az első húsz helyből – mint azt már korábban megírtuk – az 1., a 11. és a 19. helyet.
A Választmány döntött az első tíz helyről: 1. Karácsony Gergely
2. Molnár Gyula
3. Hiller István
4. Kunhalmi Ágnes
5. Tóth Bertalan
6. Gőgös Zoltán
7. Tóbiás József
8. Mesterházy Attila
9. Molnár Zsolt
10. Gurmai Zita
A szavazólapon az első öt hely lesz látható. A szombati kongresszuson a fenti határozatot egyben terjesztik szavazásra a küldöttek elé.
A Választmány felhatalmazta Molnár Gyulát és Karácsony Gergelyt, hogy február 17-ig folytasson tárgyalásokat a Liberális Párt vezetőivel az együttműködés lehetséges módjairól.
Ajánlásként megfogalmazta a Választmány, hogy a 15. helyen Bősz Anett legyen a listán.
A Független Hírügynökség információi szerint a Liberális Párt vezetői jelenleg is tárgyalnak a kialakult helyzetről.
19:27 – Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt (MLP) ügyvivője a 15., befutó helyet kapja az MSZP országos listáján – értesült a Független Hírügynökség. A listán emellett három hely jut a PM-nek az első húsz között. Erről a szocialista párt Választmányának pénteki ülésén született döntés.
A döntést megelőzően felszólalhatott a liberálisok két vezetője, Bősz Anett és az elnökhelyettes Sermer Ádám.
Mint megírtuk, a gyöngyösi eset az élére állította az eddig rejtve tartott kérdést: mit is kezdjenek a szocialisták Fodor Gáborral. A liberálisok vezetője ezek szerint tehát nem kerül fel a szocialisták listájára.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
