Kezdőlap Featured Oldal 741

Featured

A Migration Aid leleplezte Bayer Zsolt leleplező akcióját

Tasnadi Kata
-
0
A Migration Aid leleplezte Bayer Zsolt leleplező akcióját

„Valószínűleg nem túlzunk, ha azt állítjuk: az utóbbi idők legsúlyosabb belpolitikai botrányát fogjuk kirobbantani” – ezzel harangozta be a Migration Aid azt a sajtótájékoztatót, amelyen a kormánymédiában velük kapcsolatban megjelent vádakra reagált a szervezet vezetője, Siewert András. Szerintük, akár kormányzati támogatással és titkosszolgálati háttérrel, illegális tevékenységbe próbálták beszervezni őket, hogy ezzel járassák le a civil szervezeteket.

Március 19-én közölt leleplezőnek szánt cikket a Magyar Idők egy hangfelvétel alapján, amelyen szerintük Siewert András egy oknyomozó újságíróval beszél többek között Soros Györgyről. A cikk szerint az is felvetődik, hogy illegálisan épített a civil szervezet adatbázist a tranzitzónába érkező menekültekről.

Siewert szerdán megtartott sajtótájékoztatóján ismertette a Migration Aid verzióját a történetből. Azzal kezdte, hogy a cikket jegyző

Bayer Zsolt nem tudhatta, hogy ő is készített hangfelvételt ezen a bizonyos találkozón.

Saját bevallása szerint a Magyar Idők cikkének megjelenéséig ők maguk sem tudták, hogy valójában ki állt az akció mögött.

Elmondta, hogy 2017. december 19-én keresték meg egy fintechcég nevében e-mailben, és migrációs szakértőnek kérték fel. Siewertnek gyanús volt a bizonyos Alekszandrov úrtól érkező felkérés, ezért utánanézett a cégnek, és nem találta nyomát. Először azt gondolta, hogy kamuról van szó, és valaki „szórakozik” a szervezettel. Két nappal később újra kapott egy e-mailt ugyanettől a „megbízótól”, és ezúttal úgy döntött, hogy válaszol rá.

Egy bécsi találkozóra invitálták Siewert Andrást, hogy egyeztessék a megbízó elképzeléseit. Erre január 9-én került sor, és mivel a Migration Aidnél felvetődött a gyanú, hogy akár külföldi titkosszolgálat beszervezési kísérletéről is szó lehet, úgy döntöttek, hogy rögzítik a beszélgetést. A találkozón Alekszandrov mellett egy nő vett részt, aki az asszisztensének adta ki magát. Siewert saját beszámolója szerint előre felkészült a találkozóra, hogy úgy tűnjön, hajlandó közreműködni, mert kíváncsi volt, ki áll a háttérben. A találkozón a menekültek mellett arról is kérdezték, hogy

vannak-e kapcsolatai ellenzéki politikai pártokkal és más civil szervezetekkel.

Siewert András igyekezett mindenre kitérő választ adni, pedig még tüntetések szervezése is szóba került, de amikor törvénysértésre akarták rávenni, azt elhárította – állítja. Ekkor még konkrétan nem derült ki Siewert szerint, hogy mit akarnak a szervezettől. Az első után újabb bécsi találkozóra invitálták őket, erre február 12-én került sor, amikor Soros Györgyöt is szóba hozták. Ekkor merült fel a menekültekkel kapcsolatos adatbázisépítés is, és Siewert Andrásék azt mondták, hogy valóban létezik ilyen adatbázisuk, hogy lépre csalják a „megbízót”.

A találkozó után többször is leveleztek még. Siewert részletesen ismertette, hogy mikről kérdezgették az e-mailekben, és ebből az derült ki, hogy a pártok mellett civil szervezeteket is be akartak keverni az ügybe.

Siewert szerint pénzt csak költségtérítésként kapott a titokzatos megbízótól a Migration Aid. Azt mondta, azért tárgyalt továbbra is az Alekszandrovként bemutatkozó férfival, hogy rájöjjenek, ki áll az egész hátterében. Közben bejelentették az egész ügyet a magyar hatóságnál is, és átadták a három órás hangfelvételt, illetve az egész levelezést, amit a titokzatos cég képviselőjével folytattak.

„Alekszandrov” aztán a cégének honlapjával együtt eltűnt, és három héttel később, március 19-én megjelent a cikk a hangfelvétel részleteivel együtt a Magyar Időkben. Nagyon meg voltunk döbbenve – mondta Siewert arról, hogy nem gondolták volna, kik állnak a háttérben.

Illegális cselekedetekre akartak rábírni minket

– foglalta össze Siewert András, aki szerint a fideszes kampánycsapat áldását adhatta minderre. Szerinte fontos kérdés, hogy ki tudott még erről a kormánypártoknál, és ki finanszírozta az akció szerinte több tízmilliós költségét. (Az nem derült ki, hogy miből következtetnek ekkora összegre azon kívül, hogy hosszú ideig tartott az akció.)

Siewert azzal zárta le a sajtótájékoztatót, hogy ők mindenben a nyomozóhatóság rendelkezésére állnak.

A Fidesznek pedig azt üzente, hogy „aki másnak vermet ás, maga esik bele”.

Később újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a beszélgetés jegyzőkönyvéből, amelyet közzétesznek, világossá válik majd, miért gondolták azt, hogy egy titkosszolgálat és profik állnak az ügy mögött. Magát a hangfelvételt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán, még Siewert sajtótájékoztatója előtt felszólította a Migration Aidet, hogy válaszoljanak arra, valóban készítettek-e a bevándorlókról titkos adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, mire használták azt. Szerinte tovább nőtt a Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel szembeni aggodalom, miután ezek a szervezetek illegális tevékenységeket, például törvénytelen adatgyűjtést folytattak.

A kormány azonnal reagált Siewert sajtótájékoztatójára is:

„Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás.

Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése” – írták.

A halálfélelem legyőzése

Bóta Gábor
-
0
A halálfélelem legyőzése

A felül nyitott vadállatketrec fölött, úgy, hogy már benne tanyáznak az oroszlánok, minden biztosítás nélkül, a drótkötélen végig flangál egy artista. A Magyar Nemzeti Cirkusz országot járó új műsorában nem sokat húzzák az időt, rögtön ilyen lélegzetelállító számmal kezdenek. Aztán jön még több életveszélyes attrakció.

 

Fotó: Urbán Ádám

Gyönyörűek az oroszlánok, vicsorítanak is, ahogy kell, meg olykor az argentin idomárjuk, Bruno Raffo felé kapnak. Gondolhatnánk, hogy most akár baj is lehet, de a férfit kemény fából faragták, gyakran egy-egy határozott nézéssel elrendezi a dolgokat, és nagy cicákká, játékostársaivá teszi a fenevadakat. Akik kedvvel ugrálják át egymást, vagy ráérős tohonyasággal elhevernek a földön, majd némi noszogatás után két lábra is állnak. Más idomárral ők már nyertek a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon első díjat. De a világ egyik legnagyszerűbb artistája, René Casselly személyesen van jelen, azokkal az elefántjaival és négy lóval, amelyekkel ugyancsak a legjobb eredményt érte el a legrangosabb cirkuszi fesztiválon. Ez most inkább állatrevü, nem látjuk azt a felejthetetlen attrakciót, amiben az egyik elefánt azon az ugródeszkán dobbant, amiről René Casselly JR. négyes szaltóval érkezik egy másik elefánt hátára. No jó, azért láttam én úgy is, hogy „csak” hármassal. Azért ez sem volt semmi, ezért a budapesti fesztiválon ugyancsak méltán arany járt. Ő is itt van, 12 pompázatos pöttyös lóval, a felük póni, mókásan kedves számot ad elő, érdekes alakzatokba rendeződnek, a kicsik átszaladgálnak a nagyok alatt, valóságos játszótársakként hancúroznak a porondon. Sok az állat, de érződik rajtuk, hogy jól tartják őket. Lerí az egy állatszámról, ha drillel, netán veréssel készül, ebben az esetben nyilván szó sincs ilyesmiről, inkább ember és állat harmonikus együttműködéséről beszélhetünk.

Fotó: Urbán Ádám

A cirkuszt igazgató ifj. Richter József és felesége, a szépségesen tehetséges Merrylu, aki a Casselly családból származik, idén szerzett Monte-Carlóban aranyat. Összesen két magyar artista mondhatja ezt el magáról, a másik a testvér, Richter Flórián, aki szintén jókora vándorcirkusszal barangol országszerte. Merrylunak és ifj. Richternek van a világ legnagyobb egzotikus állatprodukciója, amit ezúttal is láthatunk, elefántok, zsiráfok, zebrák, púpos tevék, lámák, nagy harmóniában, akár ellentétes irányban, köröznek a porondon, impozáns, színpompás seregletet alkotva. Merrylunak és ifj. Richternek van új lovas akrobata száma is, fergeteges, száguldó tempóval, szaltókkal, vágtázó ló alatti átbújással, mindenféle kunsztokkal, jókora elánnal, vérpezsdítő ritmussal.

Az egész műsor jól pereg, nincsenek üresjáratok, ha adódnának, akkor az átrendezések között ezeket kitölti Don Christian bohóc. Ő jó, jó, de azért nála láttunk már jobbat, bár igaz, ami igaz, elég nagy a bohócínség a gyakran humortalannak tűnő világban. A fő számához a publikum tagjai közül verbuvál résztvevőket, és a kezükbe ad mindenféle hangszereket, amikkel zenélniük, vagy éppen zenebonázniuk kell. Egy férfira még mindenféle csörgő, csörömpölő, csilingelő szerkentyűt is kötöznek, magát ritmikusan rázva, ezek is mókás hangforrásként szolgálnak. Ez a produkció sok helyről köszön vissza, de Don Christian empátiával, ügyesen bánik a nézőkkel, így mulatságos, amit csinál.

Fotó: Urbán Ádám

Egészen remek a Guinnes rekorder japán zsonglőr, aki nem csupán maga előtt, hanem a háta mögött is, fantáziadús alakzatban, széles jókedvvel, hajigálja kis golyóbisait. Fellép Super Silva JR., Braziliából, fejjel lefelé, pókemberként, biztosító kötél nélkül, a lábát kis kapaszkodókba beakasztva, mászkál a kupola legtetején, majd legvégül, egyik trapézról egy másik távolira ugorva, ugyancsak fejjel lefelé lógva, a sarkával kapja el magát a manézsban. A Fővárosi Nagycirkuszban már ugyanezzel a produkcióval, láthattuk a papáját is, ő több variációval, vagánysággal csinálta a számot, de hát azért ez is nekünk legyen mondva!

Fotó: Urbán Ádám

A kolumbiai Gerling Csoport pedig két tényleg veszettül veszélyes mutatvánnyal rukkol elő. Az első részben magas dróton, biztosítás, háló nélkül, hét ember gúlába rendeződve megy át a manézs fölött. Ezt a számot is láthattuk már korábban, most vannak új beállók, kicsit bizonytalanabb, lassabb a mutatvány, de hát mindenképpen remeklés. Az együttműködésnek, a koncentrációnak és a  halálfélelem legyőzésének diadala. Ahogy az ugyancsak a kolumbiaiak által csinált dupla halálkerék  attrakció is az. Nem véletlenül hívják halálkeréknek, tényleg egy rossz lépés és annyi. A nagyszerű Simet László akkor tanulta ezt meg, amikor Londonban meghalt valaki előadás közben, és a cirkuszigazgató felhívta, hogy de hát azért neki szüksége lenne egy ilyen számra…

Fotó: Urbán Ádám

A kolumbiaiaknak mintha tényleg nem lenne semmi veszélyérzetük. Két monumentális fémmonstrumon viharsebesen pörögnek-forognak, szédítő magasba emelkedve, és a szinte röpülő, riasztó alkalmatosság tetején, akár bekötött szemmel ugróköteleznek, szaltóznak, vagányakat ugranak, közben felszabadultan kurjongatnak. Lényegében hülyéskednek, komédiáznak, mintha csak egy földön elhelyezett gumiasztalon viháncolnának. Megállhat bennünk az ütő, de pontosan ez a cirkuszban a gyönyörű, az egyik ember meri a másikra bízni az életét, és közös erővel képesek arra, amiről azt gondolnánk, hogy már lehetetlen. És mindezt nem pléhpofával, hanem vagány vígsággal, kirobbanó életerővel adják elő. Fontos, hogy a nyolctagú zenekar is élő, Várszegi János vezetésével, nem csak kísérik az artistákat, hanem olyan figyelemmel vannak jelen, annyira együtt léteznek velük, hogy a mutatvány szerves alkotóelemeivé válnak. Csakúgy, mint a karakteres hangú és egyéniségű, Lady Masallah, aki negyedik éve énekel a cirkuszban.

Az ifj. Richter József által rendezett műsor igen színvonalas, bárhol a világon megállná a helyét.

„Stop Orbán! – Te vagy a mérleg nyelve”

N. Vadász Zsuzsa
-
0
„Stop Orbán! – Te vagy a mérleg nyelve”

Lassan már ki sem látszunk azokból a kezdeményezésekből, amelyeknek egyazon célja van: minél többen szavazzanak április 8-án. Most szombaton egy újabb – sok szempontból  igencsak különleges – kampány indul: kifejezetten a külföldön élő magyarországi magyaroknak szól az Angliában és Magyarországon élő néhány fiatal önkéntes által közösségi mikroadomány-gyűjtő (crowdfunding) akcióval finanszírozott, elsősorban a közösségi oldalakon futtatandó kampány, a  „Stop Orbán! – Te vagy a mérleg nyelve”.

 

„Már bőven Fidesz-kormányzás volt, amikor – a hazai helyzetet kilátástalannak ítélve – külföldre mentem dolgozni. Észak-Írországban töltöttem el két évet, s menet közben jött a felismerés: nem vagyok hajlandó belenyugodni abba, ami a hazámban történik. Elhatároztam, hogy inkább visszatérek Magyarországra  és változtatok a helyzeten” – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek az akciót kiötlő ötfős csapat egyik, idehaza élő tagja, Nuszbaum Attila egyéni vállalkozó, aki ősztől mesterképzésen tanul tovább. Meggyőződése, hogy a külföldön élő magyarok jelentős százaléka hozzá hasonlóan látja a helyzetet és érez. „Ez is az oka annak, hogy az első hívó szóra csatlakoztam a kampányt előkészítő csapathoz” – tette hozzá.

A szombaton kezdődő akció nem más, mint egy fizetett Facebook/Instagram kampány, amely a külhoni magyarok mozgósításának a célját szolgálja az április 8-i választásokra. A kampányt közösségi mikroadomány-gyűjtésből (crowdfunding) befolyó pénzből finanszírozzák. 1000 angol fontot (nem egészen félmillió forintot) szeretnének összegyűjteni, hogy a kampány üzenetét eljuttathassák a kivándorolt magyarokhoz. Az első 1000 font adományból elsősorban a Nagy-Britanniában élőket célozzák meg, de ha ennél magasabb összeget sikerül összegyűjteni, akkor az üzenetet másutt élő magyarokhoz is eljuttatják.

Szeretnék felhívni a kivándoroltak figyelmét arra, hogy olyan erő van a kezükben, amellyel az ország sorsát pozitív irányba tudják befolyásolni.

A csapat magját öt – 20 és 35 év közötti – fiatal adja, akik már más ügyekben is vállaltak aktivista szerepet. Van köztük olyan – mint Nuszbaum Attila –, aki Magyarországon él, s olyan is, aki jelenleg is külföldön, Angliában. Mint másik beszélgetőtársunk is, aki amiatt nem kívánta vállalni a nevét, mert –mint mondta – tart attól, hogy itthon élő családtagjai szenvednék a végén a kárát. Amikor arról faggattam, mi motiválta az akció kiötlésére és arra, hogy munkája mellett dolgozzon a megvalósításán, ezt ugyan nem sorolta az okok közé, de egyértelművé tette, hogy az olyan légkör megváltoztatásához szeretne hozzájárulni, amelyben az is elképzelhető, hogy retorzió éri azt vagy annak családját, aki a kormány ellen emeli fel a szavát.

Konkrétan egyébként három indokot sorolt fel. Az egyik az, hogy

nem akarnak mindig másra várni, a változásnak meggyőződése szerint alulról kell jönnie,

s ennek Angliában, ahol most lakik, illetve Amerikában, ahol korábban élt, már nagy a hagyománya. Nagy hatással volt rá és befolyásolta az, hogy megismerkedett néhány angol lánnyal, akik tavaly hasonló akciót indítottak, s a fiatalok mobilizálásának is köszönhetően nagy meglepetésre a Munkáspárt nagyon jó eredményt ért el a választáson. De más példák is vannak – Angliában általában is nagyon megerősödtek a fiatalok civil kezdeményezései a Brexit realitása óta. Végül, de nem utolsó sorban adva volt egy olyan magközösség, amelynek tagjai szeretnének tenni valamit Magyarországért, ők pedig bevonzanak másokat is – nem véletlen, hogy körülbelül húszan segítik a csapatot az akció és a kampány megszervezésében, lebonyolításában.

Az egész akciót a remény hatja át, az, hogy sikerülhet a mozgósítás, amire nagy szükség van, hiszen Magyarország jelenlegi kormánya számos adminisztratív és gyakorlati akadályt gördít az állandó magyar lakcímmel rendelkező külföldön élő választók útjába – mondják.

Nem véletlen, hogy az akció ötlete a hódmezővásárhelyi időközi választás, Márki-Zay győzelme után pattant ki a fejükből.

Nuszbaum Attila

Nuszbaum Attila ki is mondja: felelősséget éreznek a hazájuk sorsáért. Úgy látja, hozzá hasonlóan igen sokan hazatérnének a kivándoroltak közül, ha idehaza normalizálódna a helyzet. A külföldön élőknek honvágyuk van, hiányoznak a gyökerek, a család, a barátok.

„Az ember egész életében ragaszkodik ahhoz, ahova születik”

– fogalmaz pátosz nélkül. S ha változások lesznek, akkor meggyőződése, hogy elkezdenek hazajönni a jórészt iskolázott, világlátott, nyelveket beszélő magyarok. Minél többen térnek haza, annál gyorsabb lesz a fejlődés – ez egy egymást generáló folyamat lehet, mondja optimistán.

Ám még előttünk van egy sorsdöntő választás, amelyen a külföldön élő és dolgozó magyaroknak is aktívan kellene részt venniük – húzza alá. Ezt a célt szolgálja tehát a szombaton induló „Stop Orbán! – Te vagy a mérleg nyelve” kampány, amely gyakorlatilag fizetett hirdetéseket jelent majd a Facebookon, amelyre gőzerővel készítik a civil önkéntesek a spotokat, mémeket, filmeket, olyanokat, mint ez is:

De számítanak arra is, hogy az emberek is küldözgetik majd egymásnak ezeket, illetve, hogy a média is segít majd, továbbá külföldi kapcsolataikat kihasználva külföldi oldalara is el tudják juttatni az üzeneteket. Kérdésünkre, hogy nem túlságosan késő-e elstartolni, Nuszbaum Attila azt mondta: a hónap végéig lehet még regisztrálniuk a külhoni szavazóknak,

és a tapasztalatok szerint általában szinte az utolsó pillanatban – ez esetben március utolsó hetében –  lehet a legjobban aktivizálni az embereket.

Egy benzinkútnál tárgyalt Szél Bernadett és Vona Gábor

Kardos Ernő
-
0
Egy benzinkútnál tárgyalt Szél Bernadett és Vona Gábor

Egy órán keresztül tárgyalt a tervezett választási együttműködésről az LMP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A zöldpárt elnöksége kedden értékeli a Demokratikus Koalícióval és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel folytatott megbeszéléseket, majd döntenek a folytatásról. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője úgy látja, hogy a szavazók jobban akarják a kormányváltást, mint az ellenzék pártjai.

 

Az szinte az első pillanatban kiderült, hogy a pogácsa kicsit száraz volt, a whisky pedig elő sem került, de azt azért ma sem tudjuk, hogy miért nem járt sikerrel az LMP, illetve az MSZP-Párbeszéd tárgyalása, amelyet Gyurcsány Ferenc pártja, a DK kezdeményezett. Ön sejti?

Szerintem húzzák az időt. Az ugyanis világosan látszik, hogy az ellenzék hódmezővásárhelyi győzelme óta nagy nyomás nehezedik a pártokra. Az ellenzéki választók többsége ki akarja kényszeríteni a választókerületi koordinációt. A pártok azonban nem érdekeltek átfogó megállapodásban, és nem győzelemre rendezkedtek be, hanem az ellenzéken belüli rivalizálásra.

Csak nem azt akarja mondani, hogy azért nincs megegyezés, mert az ellenzéki pártok nem is akarnak megállapodni?

De, ezt mondom! Ugyanis az ellenzéki pártok elsősorban politikai túlélésre, és az ellenzéki oldalon belüli pozíciószerzésre vonatkozó stratégiákat dolgoztak ki a 2018-as választásra vonatkozóan. Tehát

a Fidesz legyőzésének lehetősége a hódmezővásárhelyi győzelemig nem is szerepelt a pártok céljai között.

Márki-Zay Péter váratlan győzelme azonban elérhető opcióvá tette a kormány leváltását, legalábbis az ellenzéki szavazók szemében. A pártok stratégiája azonban nem erre épült, váltani kellett volna. De ahogy a Fidesz sem tud megszabadulni a sorosozásra és migránsozásra épülő kampánytól, az ellenzék sem képes túllépni önmagán. Nem harcolnak a lehető legtöbb egyéni mandátumért, ehelyett a legtöbben megelégszenek azzal, ha a listás jelöltjeik a parlamentbe kerülnek, ennek érdekében számolgatják a töredékszavazatokat.

Vagyis úgy látja, hogy a váratlan hódmezővásárhelyi győzelemig az ellenzék le sem akarta váltani a kormányt?

Az időhúzásból ez derül ki. Közben persze az is probléma, hogy a hazai nyilvánosságban ma is varázsszóként kering az összefogás mantrája, ami mindössze arra jó, hogy összezavarja a választókat. Ma már ugyanis nincs összefogásra szükség és lehetőség, jogilag sem kivihető, de idő sincs már rá. Az összefogás ugyanis közös jelölteket, közös listát, esetleg közös programot jelentene.

Most csak arra van lehetőség, hogy 45-50 választókerületben egyes pártok visszaléptetik a jelöltjeiket a legesélyesebb ellenzéki javára.

Még csak azt sem kell kimondani, hogy kinek a javára lépnek vissza a remélt eredményért. Ez a legtöbb, amit a pártok tehetnek, nincs szükség eljátszani a nyilvánosság előtti tárgyalásokat, mert az taszítja a választókat.

Bizonyos együttműködés azért van, hisz a DK visszalépett az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett javára. Ez nem az ön által is kívánt koordináció?

Ha valódi lenne az egyéni kerületi koordinációs szándék, s ehhez meglenne a politikai akarat is, akkor a megállapodásoknak a hódmezővásárhelyi győzelem után szinte azonnal meg kellett volna születni. Másrészt nem a nyilvánosság előtt kellene alkudozni, hisz a valódi megegyezések háttértárgyalásokon születnek, és nem a meghirdetett sajtótájékoztatók előtt öt perccel.

A választókat is csak az eredmény érdekli, nem a veszekedés.

Az LMP vasárnap esti sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a DK nem kíván tárgyalni a Jobbikkal. Nem fordított a helyzet, hisz végül is a meghívás Vona Gábornak is szólt?

A koordinációról szóló egyeztetésektől a Jobbik valóban mereven elzárkózik, aminek van azért racionális magyarázata. A felmérések szerint ugyanis Vona Gábor pártja kockáztatná a legtöbbet – elveszthetné szavazótáborának egy részét – ha belemenne egy ilyen együttműködésbe. Ugyanis a visszalépések esetén más pártok szavazóinak többsége nem szavazna át a pártra. Ez igaz, bár az is nyilvánvaló, hogy a Jobbik lehetne rugalmasabb. Azok az ellenzéki pártok, amelyeknek hasonló súlyú érvük nincs, azok tárgyalhatnának a kölcsönös visszaléptetésekről. Ebben az esetben ugyanis beindul egy olyan választói réteg, amelynek nem ismert a pártpreferenciája, de az ellenzékre szavaz, mert lát esélyt a Fidesz kormány leváltására. A választó ugyanis nem a töredékszavazatokat tartja fontosnak, hanem a győzelmet.

Akkor a tárgyalástól való távolmaradásával a Jobbik nem gyengítette, hanem erősítette az ellenzéket?

Ezt nem állítom, de azt igen, hogy csak a Jobbik tudja racionális érvekkel alátámasztani a távolmaradását. A Jobbik szavazótáborának többsége, kb. 60 százaléka ugyanis a kutatások szerint nem szavazna át egy baloldali jelöltre, így a Jobbik nem feltétlenül erősítené a koordinációt. Vona Gábor ettől függetlenül korábban azt mondta, hogy az LMP, illetve a Momentum szóba kerülhet, mint tárgyaló fél, de csak a választás után. Ezután az előkészítés után az LMP egyes jelöltjei, vagy a függetlenek, Mellár Tamás, illetve Kész Zoltán javára akár vissza tudna lépni. Tehát lehetne szimbolikus gesztusokat tenni, de egyelőre ezt sem teszik. Azt is hozzá kell tenni, hogy nem mindenhol van, például a főváros nagy részében sincs is szükség a Jobbik bevonására a koordinációba. Vagyis lenne mód esélyes jelölteket állítani, ha a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok nem az időhúzással foglalkoznának.

A tárgyalások folytatódnak, az LMP a teljes ellenzéki összefogást hiányolja, de tárgyal a Jobbik vezérkarával is, mi lehet ennek a tárgyalásnak a tétje?

A teljes ellenzéki összefogásra való hivatkozás inkább a visszaléptetések elkerülésére szolgáló kibúvónak látszanak. Visszaléptetésre persze az utolsó pillanatig van lehetőség, valószínű pár helyen ez meg is történik majd, főként, ha pártok saját szavazóinak nyomása tovább nő.

De jelentős számú visszaléptetésre már nem számítok, ezt már meg kellett volna tenni.

A visszaléptetések maximálisan hány plusz mandátumot eredményezhetnének?

Minden számítás azt mutatja, hogy az ellenzéknek 45-50 helyen kéne mandátumot szerezni, így a Fidesznek már nem lenne abszolút többsége.

Erre milyen esélye van az ellenzéknek? 

Erre van esély. Ha van rá politikai akarat. Még a Jobbik visszalépésére sem lenne mindenhol szükséges, elég lenne hozzá a többi ellenzéki párt.

Amióta kiderült, hogy a kormányváltó hangulat miatt az ellenzék képes a Fidesz megbuktatására, azóta sikerült stratégiát váltani, s a győzelemre játszani?

Ahogy mondtam, egyelőre csak az időhúzás látszik. A töredékszavazatokat, a kampánytámogatás sávhatárait figyelik. Emellett féltik a biztos szavazótábort, bizonytalanok abban, hogy elég új szavazót mozgósít-e, ha csak egy esélyes jelölt marad a Fidesszel szemben. Az MSZP-Párbeszéd számára kockázatot rejt a tíz százalékos bejutási küszöb elérése. Főként, ha tovább faragja az egyéni jelöltek számát. De az LMP bejutása sem tekinthető még ténynek, szerintem hibásan úgy vélik rizikót jelent, ha a párt csökkenti a jelöltjei számát. Tehát vannak valós veszélyek, nehéz döntéseket kell hozni a pártoknak. Ezen kívül gyakran szó esik azokról az ellenzéki politikusokról, akik a Fidesz érdekeit szolgálják, a háttérből nyilván ők is akadályozzák a koordinációt. A felsoroltak együtt okozzák az ellenzéki tehetetlenséget.

Akkor tehát nincs más hátra, a pártok szavazói kell, hogy rákényszerítsék a győzelemre saját politikusaikat?

Az biztos, hogy nagy a szavazók nyomása a pártokon, érdemes elolvasni a politikusok posztjai alatt látható kommenteket. De az LMP nyíltan elmondja, hogy az aláírásgyűjtésekkor a saját választóik biztatták őket együttműködésre.

Mára beindultak a civilek is, ezek a szervezetek segítenek megtalálni a legesélyesebb jelölteket.

Ezen kívül befolyásolja még a választás eredményét, hogy a következő három hétben Simicska Lajos vagy a többi politikai szereplő milyen információt szolgál fel a nagyérdeműnek. Végső esetben ezek a hírek nemcsak a Fidesz számára lehetnek kényelmetlenek, hanem akár az MSZP esélyeit is ronthatják, akár tíz százalék alá is lökheti a pártot egy lejárató információ. Az ettől való félelem is akadályozhatja a Jobbik, illetve az LMP együttműködési hajlandóságát.

Az is a koordináció ellen hat, hogy egy esetleges győzelem után hogyan fog kormányozni a kibontakozni látszó koalíció?

Ez talán még messze van. A fő kérdés, hogy az ellenzéki szavazók többsége a kormány bukását akarja, a többivel aligha akar foglalkozni. És ha valaki végigolvassa az ellenzéki pártok programját, akkor egyértelműen kiderül az is, hogy hatalmas különbség nincs közöttük. Még a Jobbik és a baloldali pártok elképzelése is összeilleszthető, de vannak már közösen kidolgozott minimumprogramok is. De még mindig fennáll a lehetősége annak is, hogy az ellenzék csak korlátozott mandátumot vállal. Elfogadják azt a tíz fontos törvényt, ami meghatározó az ország életében, s új választásokat írnak ki. Ebben az esetben nem kell négy évig együtt kormányozni, s ezt előre jelezhetik. Vagyis a kormányzást illetően sok minden lehet.

Nincs „borsókúti paktum” – mondta a hétfő esti találkozóról a Hír TV kedd reggeli műsorában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Az M3-as autópálya borsókúti pihenőjében Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei azért találkoztak Vonával, hogy rávegyék a Jobbikot az egyéni választókerületekben a teljes ellenzéki koordinációra a fideszes jelöltekkel szemben. Ez azonban nem jutott eredményre: Vona megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az LMP irányába nyitottak, de a Jobbik egyedül indul a választásokon. Vona szerint abban egyetértettek, hogy a legfontosabb dolog a Fidesz legyőzésére nem a koordináció, hanem a magas részvételi arány, ezért mindenkit arra buzdítanak, hogy menjen el szavazni. 

Orbáné a kolbásztöltő szerep

Lendvai Péter
-
0
Orbáné a kolbásztöltő szerep

Senki sem tudja pontosan, hogy mire utalt Orbán Viktor, amikor március 15-én elégtételről beszélt, de a kontextus miatt fenyegetőnek tűnik a kijelentés – mondta a Független Hírügynökségnek Kálmán László nyelvész, az ELTE docense, aki saját bevallása szerint már régen feladta, hogy értelmet keressen a miniszterelnök szavaiban. A nyelvész szerint az ellenzék nem tudott eredeti retorikával előállni az ünnepen, pedig a kormány kommunikációja korántsem annyira bravúros, ahogy sokan hiszik. Arról is beszélt, kik kommunikálnak a legjobban a magyar politikusok közül.

 

Jogilag, erkölcsileg, politikailag, vagy nyelvileg kell komolyan venni azt, amit a miniszterelnök március 15-én mondott?

Az elégtételről? Mivel senki sem érti, hogy ez pontosan mit jelent, mit akart vele mondani, ezért nagyon nehéz rá válaszolni. Egyesek azt mondják, hogy leginkább a Jobbiknak szólt az üzenet, esetleg az LMP-nek. Vagyis azok a pártok aggódjanak, akik nem működnek velük együtt, és ha ez így marad, akkor jönnek majd a megtorló intézkedések. Más értelmezést egyelőre nem látok.

Azért tettem fel ezt a kérdést, mert arra vagyok kíváncsi, hogy a nyelvész ezt üres fenyegetődzésnek veszi?

Nyelvi értelemben kevésbé tűnik fenyegetőnek, mint tartalmilag, amit beleolvasunk. Az elégtétel önmagában nem egy fenyegető szó, annyit jelent, hogy egy sérelmet kiegyenlít. De a kontextus miatt fenyegetővé válik. A miniszterelnök szájából, még ha lovagias kifejezést is használ is, ezt nem lehet másként értelmezni, csak fenyegetésként. A lovagias kifejezések meg amúgy sem illenek egy miniszterelnökhöz. Szóval

zűrzavaros ez az egész, de én már régen feladtam, hogy mélyebb értelmet keressek Orbán Viktor szavaiban.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy itt mindenki be lett fenyegetve a miniszterelnök által, de a közhangulatra jellemző, hogy ezt is kihallották belőle

De lehetséges, hogy a fenyegetettség hangulata már elegendő ahhoz, hogy ennek megfelelően viselkedjenek az emberek…

Az Orbán-rendszer, okulva a korábbi diktatúrák tapasztalataiból, rájött, hogy felesleges totális keménységet mutatni, elegendő fenntartani a félelemnek a légkörét annyira, ami elegendő a biztonságos uralkodáshoz.

A március 15-i rendezvényeken szinte minden színpadról elhangzott e Nemzeti dal két sora, a kérdés, hogy „Rabok legyünk, vagy szabadok”. Mire lehet következtetni abból, hogy az ellentétes oldalon állók ugyanazt az idézetet választották?

Először is: nem örülök annak, hogy ugyanazt választották. 1848 polgári forradalma a feudális berendezkedés ellen irányult. Ennek egyik emblematikus vezetője,

az alapvetően balliberális, bevándorló hátterű fickó volt, ugye Petőfiről beszélünk.

Mit tud ezzel kezdeni egy illiberális vezetés? A szabadság mozzanatot emeli ki a munkásságából. Nem az egyéni szabadság értelmében, hanem a nemzeti függetlenséget. És ezt értelmezi át úgy, hogy a szélsőjobboldali népek jelszavává váljon. Ez az ő viszonyulásuk ehhez az ünnephez: csak a nemzeti függetlenséget szabad hangsúlyozni, és semmit nem szólni a társadalmi egyenlőtlenségekről. Az akkori Bécset a mostani Brüsszelhez kell hasonlítani, másként tehát arról beszélnek – a rabok legyünk vagy szabadok verssor idézetével -, hogy nyögjük.e tovább a Soros-Brüsszel rabigát, vagy nem. Azt nagyon sajnálom, hogy az ellenzék nem tudott egy ellenretorikát kitalálni. A baloldaliak nyugodtan idézhettek volna, akár Petőfitől is, erősen baloldali ihletettségű verset, a liberálisok meg liberálisat. Bár adjuk meg, hogy Karácsony Gergelytől hallhattunk azért ilyet. Mert ’48 tartalmazott erős társadalmi töltetet, nem pusztán a nemzeti függetlenséget.

Kálmán László. Forrás: Wikimedia Commons

Még úgy sem, hogy a baloldal azt akarta kiemelni, hogy az Orbán-rendszer maga a börtön?

Ez talán túlzás. De, amit én hangsúlyozni akartam, hogy

az ellenzéki retorikának élesen különböznie kell a kormányétól.

Tudni lehetett, hogy ők milyen irányt választanak. A baloldaliak és a liberálisok ki tudták volna aknázni az 1848-ban rejlő, számukra adekvát üzeneteket.

Az elmúlt nyolc évben kialakított lényegi egypárt rendszerben nem érezhetik úgy az emberek – az ellenzéki pártok -, hogy rabokká váltak?

Ismétlem: az emberek nem teljesen ezt érzik. Mint ahogy – sajnos – nem a mindennapi gondjuk a sajtószabadság hiánya. Itt nem visznek el minden nap embereket, nincsenek a határok lezárva, nincs csengőfrász… Egy átlagos magyar családban, vidéken az, hogy nem lehet fogni a Klubrádió adását, nem jelent problémát. Éppen ezért az ilyenekkel nem lehet igazi nagy tömegeket megmozgatni. Se a sajtószabadsággal, se más szabadsághiánnyal. Magyarországon számomra is érthetetlen, hogy

miközben Szlovákiában, vagy Romániában az állam diszfunkcionális működésére rendkívül érzékeny a lakosság, nálunk ez nincs így.

Pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét mindenütt érzékelik, szinte minden vállalkozás a Fidesz kezében van, az ellenőrzés is, de valamiért ez itt nem mozgósítja az embereket. Nálunk nem vált ki akkora indulatokat a politikai és gazdasági hatalom összefonódása és keveredése, mint a környező országokban.

Sokan polemizálnak azon, hogy mi is az, ami ma hazánkban van: diktatúra, féldiktatúra, autoriter rendszer? Nyelvileg egyáltalán meghatározható?

Érdekes kérdés, hogy nyelvileg minek lehetne nevezni ezt a rendszert, és bár ez a szakmám, mégis teljesen hidegen hagy. Nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, hogy minek nevezem el a rendszert. A politikusok szavaiból meg azért nem tudunk igazi következtetéseket levonni, mert a politika mégiscsak egy színpad, ahol mindenki szerepeket játszik, és mindenki olyan nyelvezetet használ, amilyen képet ki akar alakítani magáról, és ez nem feltétlenül függ össze azzal, hogy mit gondol, vagy mi a valóságos helyzet, hanem, hogy milyen látszatot akar kelteni. Például, ha a Fidesz megszólalóit vizsgáljuk, akkor ott két fő irányt találunk: egyrészt a mesterkélt, archaizálót, az engem rettentően idegesítő körülményességgel, aminek csak PR céljai vannak, hogy azt gondolják róluk, itt rettentő művelt emberek beszélnek, akik nagyon választékosan fejezik ki magukat, és év helyett esztendőt mondanak. Ez tehát az egyik cél, a másik pedig, hogy a demokrácia látszatát keltsék. Nagyon gyakran használják azokat a kifejezéseket, amelyek a polgári demokrácia kellékei. Ahogy Ungváry Rudolf mondja, ez egy rejtőzködő rendszer, maskarát visel, a demokrácia maskaráját.

Nyelvi maskara ez, nem?

De igen, hiszen ez segíti őket hozzá a rejtőzködéshez, hiszen a tettek mind ellentmondanak a demokratikus működésnek.

Hova tegyük akkor a némethszilárdi stílust?

Sokféle stílust igyekeznek megjeleníteni. Van az értelmiségi kör, Gulyás Gergely, Kovács Zoltán, Hidvéghi Balázs, Csepreghy Nándor, ők a képzett, művelt nyelvhasználatot képviselik. A másik csoport a Hollik, a Németh Szilárd, Tuzson Bence, akik a nép hangját képviselik. Lehet egyébként, hogy sokkal jobban gondolkodnak, meg műveltebbek, mint amilyennek mutatják magukat.

A Fideszt sokáig jellemezték úgy, hogy kommunikációs bravúrokra képes. Mondhatjuk-e azt, hogy mostanság, amikor botránysorozatokon mennek keresztül, ez a képességük már nem működik?

Én soha nem értettem egyet azzal, hogy bravúrosan kommunikálnának. Bizonyos rétegeinek a kommunikációban feltűnően jók, például abban, amikor folytonosan csak ismételgetik ugyanazt az állítást, szólamokat, anélkül, hogy kiesnének a szerepükből.

Nagyon jól tudnak csúsztatni, azaz nem a kérdésre válaszolni, hanem másfelé csúsztatni a témát.

Vannak persze ügyetlenek is, akik azonnal Gyurcsányozni kezdenek, ezek a legügyetlenebbek.

Vagy, ha egy nagykövetet visszahívnak, aki történetesen nő, de ennek semmi köze az eseményekhez, és erről kérdezik a miniszterelnököt, aki erre úgy reagál, hogy ő nem foglalkozik nőügyekkel. Ezek, mondom, a legügyetlenebb fajtái a csúsztatásnak, de általában ügyesen csinálják. De ez a kommunikációnak csak az egyik rétege, amiben ügyesnek mondhatóak. A mostani botrányoknál viszont már nem elég ez a fajta beszéd. Hadd említsem itt példaként Gulyás Gergelyt, aki, amikor Kósa Lajos ügyéről kérdezték, azt találta mondani, hogy a férfiak, ha nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek. Ez a fajta csúsztatás nem pusztán ügyetlen, már nem is elég ahhoz, hogy kimagyarázza az amúgy persze kimagyarázhatatlant. Amit hangsúlyoznék: a Fidesz a kommunikációnak ebben a rétegében, a történetmesélésben, amikor nem elterelni kell a figyelmet, hanem valamire ráirányítani, vagy valamit felvázolni, nos, ebben egyáltalán nem olyan jó. Soha nem is volt. És van egy harmadik réteg, amit tematizálásnak nevezünk, amikor bedobnak valamit, mint mondjuk a migránsozást. Ebben egy-két sikert elértek, de itt sem nevezném őket bravúrosnak.

Hova tegyünk egy olyan mondatot, amikor a Kósa-ügy kapcsán, lényegében a miniszterelnök – a szóvivőjén keresztül – annyit reagál, hogy, idézem, „kampánylyukból kampányszél fúj”?

Ez az úgynevezett átkeretezés, amikor egy bizonyos témáról más szempontból kezdek beszélni. Itt arról van szó, hogy a kérdést viszi el más irányba, mintha a kampány része volna, miközben a konkrét esetre kellene reagálni. Ezt sem nevezném ügyes csúsztatásnak. Van egy másik irány is, amit ad hominemnek szoktak mondani, ahol az adott személyre terelik a szót, arról kezdenek beszélni. Amúgy nagyon kíváncsi lennék rá, hogy milyen tréningeken készítik fel a Fideszeseket, mert nagyon hasonló a reakciójuk és a stílusuk.

Egyébként ma már le is lepleződnek ezekkel a módszerekkel?

Ez nagyon függ a hallgatóságtól. Nem akarok senkit alábecsülni, azt azonban tudjuk, hogy

a magyar lakosság szövegértési képessége nem a legjobbak közé tartozik. Sokaknak egyszerűen nem tűnik fel a csúsztatás, nem veszik észre.

Azt mondta, hogy a Fidesz kommunikátoraira két vonás a jellemző: az értelmiségi és a népet megszólító típusú. Hova soroljuk magát, a miniszterelnököt?

Középutat képvisel, illetve lavírozik a kettő között. Ő is használja időnként a terjengő, archaizáló kifejezéseket, de mégsem értelmiségi stílusban beszél. Tehát ő azt a szerepet játssza, ahol a nép egyszerű fia kiművelődött és felemelkedett; használja a műveltségre utaló kifejezéseket, de alapvetően egyszerű ember.

Ő mégiscsak a kolbásztöltéshez ért igazán, de kiiskolázták.

Szóval eljátssza azt a szerepet, ami nagyjából meg is felel az ő igazi élettörténetének. Radikálisan másképp beszél, mint Gulyás Gergely, vagy Kovács Zoltán; egyáltalán nem értelmiségi közönséghez beszél, de használja azokat a fordulatokat, amelyekkel éreztetheti, hogy művelt.

Tudna-e a magyar politikusok között egy nyelvi toplistát készíteni?

Hú, de nehéz… Ezen nem gondolkodtam korábban, ráadásul nagyon sok a szereplő…Meglepőt fogok mondani: van például egy párt, amelynek szinte minden megszólalója viszolygást kelt bennem, nagyon rosszul beszélnek. Ez a Jobbik, ugyanakkor a párt elnöke, Vona Gábor az egyik legjobban beszélő politikus a parlamentben. Nem tudom, miként oldják meg ezt a diszkrepanciát, hogy lényegében az összes Jobbikos tűrhetetlenül rosszul beszél, az elnök meg az egyik legprofibb megszólaló. Vona Gábor az élre kívánkozik, Karácsony Gergelyt ígéretesnek tartom, Kunhalmi Ágnes, ez már régi megfigyelésem, nagyon jól beszél, vagy például Demeter Márta az egyik legjobban beszélő MSZP-s politikus volt, és most LMP-sként is az.

A csinos nők beszédét kedveli?

Nem… Elismerem azt, hogy ennek köze van ahhoz, hogy csinos nőkről van szó, de csak annyiban, hogy az MSZP-ben és az összes magyar pártban a nők háttérbe vannak szorítva, Kunhalmi is csak most jutott kiemelt szerephez, Demeter, bár nem ismerem az okokat, de lehet, hogy azért hagyta ott a szocialistákat, mert nem kapott megfelelő szerepet, és amióta pártot váltott, valamelyest kibontakozott. Őt különben talán a legjobb kommunikátornak tartom a mezőnyben. De folytassuk a csinos nőkkel: Hajdú Nóra az Együttben a legjobban beszélő magyar politikusok közé tartozik, érdemtelenül keveset szerepel. Az LMP-ről semmi jót nem tudok mondani kommunikációs szempontból; Hadházy ugyan javul, de még nem jó, Szél Bernadettet sehová nem tudom helyezni.

És a Fideszesek?

Hát itt nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogy mit mondanak, mit képviselnek.

Elképzelhető, hogy azért van így, mert a Fidesz elkerül minden spontán helyzetet?

A spontaneitás kulcsszó. Ennek hiánya szinte minden párt megszólalóira jellemző.

Úgy beszélnek, szinte kivétel nélkül a politikusok, mintha kötelességük lenne elfedni a valódi érzelmeiket.

Azt gondolják, hogy célszerű valamilyen szerepet játszani, és ezzel valamilyen képet kialakítani magukról, ám azt hiszem, tévednek ebben. Sokkal célravezetőbb lenne sokszor az őszinteség, az emberek megérzik az őszinteséget és szimpatizálnak vele. Szél Bernadett például azért van hátul az előbb említett listán, mert neki nincs egyetlen őszinte szava sem.

Ha már őszinteség… Mennyire lepleződik le a hazugság a nyelven keresztül?

Ez is a hallgatóságtól függ. Vannak, akik érzékenyebbek, és azonnal látják, ha valaki nem őszinte. Ezzel külön tudományág foglalkozik. Vannak a hivatásos hazudozók, akik azért kapják az órabérüket, hogy egységnyi idő alatt mennyit tudnak hazudni, azokon nagyon hasonló jeleket fedezhetünk fel. Például a felvont szemöldököt, amitől megfeszülnek az arcizmok, és azt szolgálja, nehogy valamilyen spontán reakciót lehessen leolvasni, de ezekre nem mindenki érzékeny. Azt azért még szeretném rögzíteni, hogy az őszinteség hiánya nem egyenlő a hazudozással. Szél Bernadettnél is így igaz; nem azt állítottam, hogy nem mond igazat, hanem nem őszinték a gesztusai. Ezeket a jeleket pedig, különösebb képzettség nélkül is le tudják az emberek olvasni. Kunhalminál leolvashatóak az érzelmek, Szélnél nem. Megismétlem: szerintem a politikusoknak sokkal jobban oda kellene figyelniük arra, hogy ne leplezzék az érzelmeiket. És akkor sokkal népszerűbbé válhatnak.

A múlttal végképp feltörölni

Föld S. Péter
-
1
A múlttal végképp feltörölni

Jogunk van megismerni a múltat, de nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk.Szita Károly polgármester régi-új történetéről jut ez eszembe, akivel kapcsolatosan most ismét előkerült ügynökmúltja.

Miért épp most ne lenne aktuális az ügynökmúlt, amikor a rendszerváltozás óta eltelt huszonhét évben mindig is az volt. Alig akadt év, amikor valamelyik párt ne jött volna elő azzal, hogy most aztán már tényleg tenni kellene valamit. Mert az nincs jól, hogy még mindig nem látunk tisztán, nem tudjuk, kik és miként működtették a kommunista rendszert. Itt élnek közöttünk a pártállam haszonélvezői, pozícióban vannak, voltak, lesznek – megfelelő aláhúzandó.

Nagyon csendben és csupán zárójelben jegyezném meg: a múlt feltárása normális üzemmenetben nem újságírók és politikusok, hanem a történészek feladata volna. Politikusok is képesek persze prezentálni a múltat, de ez esetben nem egy, hanem sokféle múltat fogunk megismerni.

Ahány párt, annyi történelem.

Van egy uralkodó múlt, amely az aktuálisan kormányon lévők érdekeit jeleníti meg. És egy másik, kevesebb szavazattal bíró, ám azért szintén létező ellenzéki múlt.

Már az egykori párttagok – a pártállam működtetői – megítélése sem egyértelmű. A mai, magát jobboldalinak és antikommunistának mondó kormány prominensei között számosan az egykori MSZMP tagjai voltak. Ők persze, szemben a politikai ellenlábasok volt párttagjaival, nem meggyőződésből, még kevésbé karrierizmusból léptek be az akkori állampártba. Hanem azért, mert állandó zaklatásnak voltak kitéve. Zsarolásnak, ha úgy tetszik. S mint ilyenek, „belülről bomlasztottak”. Olyan is akadt közöttük – Hoffmann Rózsa például – aki saját elmondása szerint azért választotta a párttagságot, mert csak így lehetett belőle iskolaigazgató.

Most Szita Károly kapcsán megint előjött az ügynökkérdés. Mindig oka van annak, ha ez a téma fontossá válik. Mert mindig van valami, ami helyett másról kell beszélni.

Ezért sem lehet hiteles senki, aki ma, sok évvel a rendszerváltozás után az ügynökkérdés megoldását tartja a legfontosabb feladatnak.
Pedig, önmagában ez valóban lényeges kérdés, a múltunk nem elhanyagolható része, jogunk lenne megtudni, hogy kik és mit jelentettek rólunk, származott-e – és ha igen, milyen – kárunk ebből. Ki az, aki miatt annak idején nem kaptunk meg egy állást, nem juthattunk útlevélhez, lakáshoz, telefonhoz, emberi élethez.

Ám a múltnak ezt a szeletét megnyugtató módon soha nem ismerhetjük meg. A rendszerváltozás idején az akták egy része megsemmisült, más akták megvannak ugyan, de nem ott, ahol lenniük kéne. Ki tudja, hol, kinél landoltak ezek a dokumentumok. A folyamat a rendszerváltozás után folytatódott. Ahány kormány, annyi titokminiszter. És mindegyiküknek nem csak lehetősége, de érdeke is volt hozzáférni az aktákhoz. Menteni a rá, és párttársaira kínos dokumentumokat, bespájzolni a politikai ellenfeleket besározó papírokból.

Mely utóbbiakat, kellő időben, elő lehet venni, meg lehet lobogtatni. Legyen az illető politikus, neves filmrendező, frakcióvezető, miniszter, vagy – mint az interneten terjedő dokumentum alanya – polgármester.

Néhány éve volt egy javaslat, amellyel most, ha lehet, még a korábbiaknál is jobban egyet lehet érteni. Ennek lényege a következő: akinél, bármilyen terhelő adat, dokumentum van, álljon elő vele. Legyen az kellemetlen bárkire – kisemberre, nagykutyára. Nyíljanak meg a levéltárak a kutatók, a sajtó munkásai előtt, és az egyszerű emberek előtt is, hogy mindenkinek joga legyen megnézni, hogy kik és mit jelentettek róla a korábbi évtizedekben.

És ez az időszak tartson, mondjuk két hónapig.

Azt követően viszont tilos legyen bárkinek az ügynökmúltját emlegetni. Szabályozza törvény, milyen bűncselekményt valósít meg, aki a türelmi idő lejártával, bárkinek a lejáratásával hozakodik elő, s milyen büntetés jár e jogszabály megszegőinek.

Akkor talán magunk mögött tudhatjuk végre a múltat, s megbékélhetünk a jelennel.

Miniszterelnökségemet egy vasútért – A szlovén kormányfő bukása

Sikorsky
-
0
Miniszterelnökségemet egy vasútért – A szlovén kormányfő bukása

Számtalan anekdota forrása, hogy Szlovákiát és Szlovéniát már a függetlenségük óta gyakran összekeverik egymással nemcsak a médiában, hanem a politikában is. Nincs ez most másképp sem: ugyanazon a napon, amikor Robert Fico lemondott Szlovákiában a miniszterelnöki posztjáról, Miro Cerar szintén távozott a kormány éléről. Habár a szlovén kormányfő teljesen más okok miatt kényszerült elhagyni a székét, legalább olyan belpolitikai bizonytalanságot hagyott maga után, mint a szlovák kollégája. 

 

„Egyesek meg akarják állítani Szlovénia fejlődését, pedig az ország sokkal jobb állapotban van, mint amikor négy évvel ezelőtt átvettem a kormányzást”

– többek közt ezekkel a szavakkal búcsúzott Miro Cerar, amikor március 15-én Borut Pahor köztársasági elnök a ljubljanai Elnöki Palotában hivatalosan elfogadta a miniszterelnök lemondását. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődtek a többpárti egyeztetések az előrehozott választásokról: egyelőre csak annyi biztos, hogy valamikor májusban fog erre sor kerülni, vagyis az eredetileg júniusra tervezett parlamenti választások előtt alig egy hónappal. Addig Cerar ügyvivő kormányfőként fogja vezetni Szlovéniát.

2017. december 14-én Brüsszelben készített kép Miro Cerar szlovén miniszterelnökről. Édesapja híres olimpiai tornászbajnok. A francia elnökválasztások alatt sokan vontak párhuzamot közte és a francia elnök, Emmanuel Macron között, hiszen ugyanúgy a „semmiből” jöttek és pár hét alatt építették fel a pártjukat.  A kép forrása: MTI/EPA/Stephanie Lecocq.

Természetesen nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a közösségi oldalakon és a médiában megint viccet csináljanak Szlovákia és Szlovénia összetévesztéséből, főleg azért, mert mindkét országban nagyjából egy időben robbant ki egy belpolitikai válság, több tízezer fős tüntetések zajlottak a városokban, illetve miniszterelnökök mondtak le a tisztségükről. Ugyanakkor Cerar – a szlovák társától eltérően – egy sokkal „enyhébb” ügy miatt kényszerült távozni a hatalomból: március 14-én a szlovén Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nevezte egy tavaly szeptemberi népszavazás eredményét.

Elfuserált népszavazás 

A referendum Cerar pártjának, a Modern Közép Pártnak(SMC) az egyik legjelentősebb és régóta dédelgetett álmának megvalósításáról szólt, vagyis az olasz határ mellett fekvő Divača város és Koper – Szlovénia legfontosabb kikötővárosa – közötti vasútvonal fejlesztéséről. A stratégiai beruházás még a legalacsonyabb becslések szerint is 1,3 milliárd euróba került, amellyel jelentősen növelték volna Szlovénia logisztikai képességeit és tranzitszerepét, s ebből az Európai Unió tagállamai éppúgy profitáltak volna, mint Kína. Sőt, a második vasúti vágány megépítésében Magyarország is részt vett volna: februárban Budapest felajánlotta, hogy 200 millió euróval járulna hozzá a projekthez, cserébe a magyar vállalatoknak komoly szerepet kellett volna játszaniuk a fejlesztésben.

A Divača Koper közötti vasútvonal. A kép forrása: Wikimedia Commons

Habár a szlovén parlamentben 2017.május 18-án elfogadták a vasútfejlesztési tervet, az ellenzék nem hagyta annyiban a kérdést. A jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) és egy „Adófizetők nem adják fel” nevű civil szervezet kezdeményezte, hogy tartsanak referendumot. Janez Jansa, az SDS vezetője szerint az egész terv túl drága és eleve rosszul kidolgozott volt, amellyel csak a korrupciót növelték volna az országban. Vili Kovačič idős szlovén aktivista pedig több mint 40 000 aláírást gyűjtött össze, és így 2017 szeptember végén népszavazást tartottak Szlovéniában.

Csakhogy rendkívül alacsony volt a részvételi arány – a szavazóképes szlovén lakosság alig 20 százaléka – és kis többséggel ugyan (53 százalékkal), de a projekt támogatói győztek. A népszavazást kezdeményezők azzal magyarázták a vereségüket, hogy ők nem kaptak elegendő állami pénzt, valamint állításaikkal nem nagyon lehetett találkozni sem a médiában, sem a politikában. A kampány alatt kizárólag a kormány érveit mutattak be, ezek reklámozását pedig közel 95,000 eurónyi közpénzből finanszírozták. Kovačič nem hagyta annyiban a dolgot és a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, amely a múlt héten hozott ítéletet. Egy új referendum megtartását rendelték el, de a szakértők és elemzők szerint ez sokkal rosszabbul végződött volna, ezért Cerar a lemondásával lényegében előremenekült.

A sárga ruhában Vili Kovačič, akiből tavaly óta igazi médiaceleb lett Szlovéniában. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Macron bétaverzió 

Nem a népszavazás volt Cerar bukásának egyetlen oka. Az elmúlt hónapokban több olyan dolog is történt, amely következtében megrendült a belé vetett bizalom, pedig Szlovéniában 2000 óta egyetlen párt sem került hatalomra olyan nagy támogatottsággal, mint az SMC. A liberális párt alig egy hónappal a 2014-es választások – amelyek szintén előrehozottak voltak Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök asszony távozása miatt – előtt alakult meg. A szlovénok 34,6 százaléka szavazott az SMC-re, és így Cerar-pártja 36 mandátumot szerezett a 90 fős szlovén nemzetgyűlésben. Viszonylag rövid idő alatt sikerült tető alá hozni egy kormánykoalíciót a balközép Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártjával (DeSUS-al) és a Szociáldemokratákkal (DS).

Cerar elsősorban a 2008 óta tartó gazdasági recesszió megállítását tűzte ki célul. Ez kétségkívül sikerült neki: Szlovénia tavaly öt százalékos GDP-növekedést produkált, amellyel Ljubljana az Európai Unió gazdasági élbolyába került. Évek óta most a legalacsonyabb a szlovén munkanélküliségi ráta (6,1 százalék); a költségvetési hiányt 3 százaléka alá szorították; a pénzügyi szektorban már nincsenek akkora kilengések, mint 2008 utáni években, illetve számtalan külföldi beruházást eszközöltek az országban.

Azonban ezek is kevésnek tűntek: az elmúlt években drasztikus mértékben csökkent az SMC népszerűsége, a közvélemény-kutatók csak 2018-ban, még a miniszterelnök lemondása előtt,

 5-8 százalékot mértek, ami óriási visszaesés a 2014-es választások idején mért több mint 30 százalékhoz képest.

Ennek egyik oka, hogy az elmúlt hetekben az orvosok és a tanárok tíz százalékos béremelkedésért sztrájkoltak. Február 14-én mintegy 40 000-en vonultak utcára, de múlt hét szerdán is bezártak az iskolák a pedagógusok tüntetése miatt. Ezen felbátorodva a rendőrök, a szociális szektorokban dolgozók és a bürokraták rövid időre felfüggesztették a munkájukat. Viszont Cerar hajthatatlan maradt és a költségvetés felborításától tartva elutasított minden közalkalmazotti béremelést. Az SMC szerint több mint egy milliárd euróba kerülne a szakszervezetek követeléseinek teljesítése, ráadásul eleve a GDP-jük több mint tíz százalékát eleve a közszférára költik.

A tanárok tüntetése Ljubljanában.

Szlovéniában a kormány migrációs politikájával sem nagyon voltak elégedettek. Habár Ljubljana eddig nagyrészt teljesítette az uniós kvótákat – a hivatalos adatok szerint az 567-ből eddig 335 menedékkérőt fogadtak be – és csökkent a belső határellenőrzésekből, kerítésépítésekből és visszatoloncolásokból fakadó feszültség a környező államokkal, a koalíciós tagokat mindig megosztja a kérdés. Miközben az SD teljes mellszélességgel támogatja a menekültek befogadását, addig a DeSUS ezen a téren egyetért a migrációellenes és Orbán-barát SDS-el.

A DeSUS volt az egyik legfőbb kezdeményezője a 2017 elején elfogadott szigorúbb szabályozásnak, ami lehetővé tette, hogy az illegális migránsok belépését Szlovéniába már a határon elutasítsák. Tavaly novemberben pedig kisebb kormányválságot idézett elő az az eset, amikor az SMC a korábban hozott törvényekkel szembemenve meg akarta akadályozni egy szíriai menekült Horvátországba való toloncolását. A kormánypárt megpróbálta visszatartani és a dublini rendszert megkerülni, miközben az SD képviselők a szlovén parlamentben próbálták „elrejteni” az illetőt. Csakhogy Karl Erjavec külügyminiszter és a DeSUS vezetője a kilépéssel fenyegetőzött, ha nem deportálják a menekültet, ezért az SMC inkább visszavonulót fújt.

Ahmad Shamieh szíriai menekült, aki miatt majdnem bukott a Cerar-kormány. Megtanult szlovénul és humanitárius programokban vett részt. A kép forrása: Flickr.

A Pirangate-botrány

Egy határvita szintén közrejátszhatott Cerar bukásában. Horvátország és Szlovénia Jugoszlávia felbomlása (1991) óta nem tud megegyezni a Pirani-öböl egy bizonyos szakaszának hovatartozásáról. Ljubljana számára különösen fontos kérdésről van szó, hiszen csak ezen a tengeri szakaszon juthat ki a nemzetközi vizekre. Zágráb egyfajta politikai nyomásgyakorló eszközként akarta felhasználni a vitát, de végül a szlovénok évekig blokkolták a horvátok uniós csatlakozását.

Habár a két ország 2011-ben a nemzetközi döntőbírósághoz fordult, ebből a horvátok 2015-ben kihátráltak, mivel a helyi sajtó értesülései szerint az egyik szlovén bíró magántalálkozókon vett részt a szlovén külügy egyik hivatalnokával, ami az ilyen ügyek esetében tilosnak számít.  Hágában 2017. június 29-én Szlovénia javára döntöttek, és ezentúl a szlovén hajók szabadon, horvát engedélyek kérése nélkül hajózhatnak ki az Adriai-tengerre. Azonban Zágráb a mai napig nem fogadta el a döntést a korábban említett „részlehajlás” miatt. Természetesen ennek gazdasági okai is vannak: a horvát Fiume (Rijeka) és az olasz Trieszt kikötővárosok között már évek óta zajlik a verseny a közép-európai piacokért, s Horvátország ezen a téren nem akart egy újabb riválist.

A horvát-szlovén határvita. A balkáni sajtó egyszerűen Pirangate-nek nevezi az ügyet. A kép forrása: Link.

Egyelőre még kérdéses, hogy vajon a felbomlott kormánykoalíció és egy előrehozott választás milyen új irányba tereli a vitát. Ezen a téren ugyanis lényegében konszenzus van a szlovén kormány és ellenzék között: már az összes parlamenti párt és a tavalyi októberi elnökválasztáson győzelmet arató Pahor szinte követeli az Európai Bizottság beavatkozását az ügyben.

Ugyanúgy gyakran bírálták Cerart, hogy túl „enyhe válaszokat ad” és nem kezeli megfelelően a vitát. Az ő számlájára írták azt is, hogy az elmúlt hetekben ismét kiújult a feszültség a Pirani-öbölben. A horvát halászhajókat rendőri kísérettel védik, amikor ők a Zágráb által el nem ismert szlovén felségterületű vizeken fogják ki a halakat, miközben a szlovén partiőrség felsőbb utasításra semmit sem tesz. Jelzésértékű, hogy Cerar lemondása után Ljubljana egy több száz oldalas levelet küldött az EB-nek, hogy mivel a horvát vezetés továbbra sem hajlandó teljesíteni a hágai döntést, ezért mindenképp gyakoroljon nagyobb nyomást Horvátországra. Ha pedig ez nem történik meg, akkor Szlovénia saját kézbe veszi az ügyet, és ő maga keres támogatókat az EU-ban.

Fordulatra készülj? 

A szlovák és a szlovén miniszterelnök egyidejű távozása igencsak érdekes helyzeteket teremtett a környező országokban. Ám miközben az északi szomszédunk esetében nem nagyon várható lényeges változás – legalábbis egy-két területet leszámítva – az eddigi politikai irányvonalban, addig Szlovéniában egy előrehozott választás komoly fordulatot hozhat Ljubljana bel- és külpolitikájában. Különösen Magyarország számára lehet érdekes majd az eredmény: a közvélemény-kutatásokban jelenleg két párt vezet, amelyek közül az egyik (SD) keményen Orbán-ellenes, miközben a másik (SDS) a Fidesz bevándorlási és gazdaságpolitikáját tartja követendő mintának.

Bármely oldal is nyer, a másik oldal nem fogja elfogadni

N. Vadász Zsuzsa
-
1
Bármely oldal is nyer, a másik oldal nem fogja elfogadni

„A legszerencsésebb az lenne, ha ebben a ténylegesen kettészakított országban két miniszterelnököt választanánk. Merthogy akármelyik oldal is nyer, a vesztes oldal azt nem fogja elfogadni. A korábbi választásokon nem volt a közhangulatban ez, de ahogy Orbán ráépített Gyurcsányra egy másik Magyarországot, mára kiépült egy Orbánnal szembeni másik Magyarország is” – reagált a választások utáni helyzetet firtató kérdésünkre Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital alapító tulajdonosa. A Fidesz szétesőben van, a tábora folyamatosan csökken, csak az a kérdés, hogy mikor és mitől válik le egy nagyobb tábor, ahogy a jéghegyek az Antarktiszról. Egy jól felépített rendszert lát a ledobott bombák mögött, szerinte nagyon sok idő már nincs újabbakra, arra pedig nem számít, hogy az utolsó héten robbanna valami nagyon nagy ügy, kivéve, ha az közvetlenül Orbán Viktort érinti. Lehet, hogy már le is dobták az összes atombombát – teszi hozzá. Egy biztos, az Elios-ügy mítoszt rombolt, feketén-fehéren kiderült, hogy Orbán igenis foglalkozik üzleti ügyekkel, és valahogy mindig a családja és a legjobb barátai járnak jól.

 

Mindjárt itt vannak a választások, s felmerül a kérdés: mennyire adnak támpontot a várható eredményt illetően a közvélemény-kutatási eredmények?

A közvélemény-kutatások jelenléte a világban a szociológia érdeme, amire mi szociológusok nagyon büszkék vagyunk. Mégis azt kell mondanom, hogy Magyarországon most nem működnek rendesen a mérések. A gondot az jelenti, hogy helyi szinten sem tudnak megközelítőleg pontosan sem mérni. Jómagam is ismerek olyan, Hódmezővásárhelyen készült – nem a nyilvánosságnak szánt – felméréseket, amelyek kényelmes fideszes győzelmet vetítettek előre, amihez képest komoly vereséget szenvedett a jelölt. Pedig az egyik kutatás megrendelője az egyik, a másiknak pedig a másik oldal volt. A szociológiai alapokon nyugvó, a hatvanas évektől tudományos megalapozottsággal működő és többé-kevésbé a későbbi valós eredményeket jól belövő közvélemény-kutatások csődöt mondtak Magyarországon. A közvélemény-kutatók között óriási az eltérés: több, mint 1,2 millió szavazóval kapcsolatban van vita közöttük.  Az egyik állítja, hogy fideszesek, a másik, hogy még véletlenül sem azok. Annyit biztosan állíthatunk, hogy míg általános szabály szerint a közvélemény-kutatásokban a pártok versenyeznek egymással, addig Magyarországon a választások arra jók, hogy eldöntsék a versenyt a közvélemény-kutatók állításai között. Ez pont olyan, mint az időmérés: ha egy órád van, mindig tudod, mennyi az idő, ha több, akkor soha.

Németországban ez azt jelenti, hogy az egyik közvélemény-kutató szerint három óra van, a másik szerint három óra két perc, addig nálunk az egyik szerint koradélután, a másik szerint késő este.

Mindeközben a választási részvételt sem sikerül előre jelezni, ami nem nemzeti sajátosság, hanem általános probléma szerte a világon.

Mindezek alapján, mit lehet bizton állítani?

Tulajdonképpen bármi benne van a pakliban: az is megtörténhet, hogy bejön az átlagos közvélemény-kutatói prognózis, de az is, hogy valamit nagyon félrenéznek. 2014-ben a közvélemény-kutatók többé-kevésbé jól megjósolták az eredményeket és nem volt igazuk azoknak, akik azt állították a 2014-es választásokra, amit most én érzek a 2018-asra. Mondják például, hogy a válaszukat megtagadók között – tapasztalat szerint –  hasonló a pártszavazási arány, mint a biztosokban.

Én meg azt mondom, hogy intő jel, amikor egyre több embert kell megkérdezni, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű választ adó, azaz masszívan nő a válaszukat megtagadók száma, illetve az is egy intő jel, ha 2014 óta (egy kivételével) egyetlen időközi országgyűlési és egyetlen megyei jogú választást nem sikerült helyesen megjósolni.

Amiben már minden politikai oldalon konszenzus van, szemben a közvélemény-kutatókkal: a Fidesznek nincs meg a 44 százaléka. 2014-ben 44 százalék szavazott a pártra, amivel kétharmadot sikerült elérnie. Most ez a 44 százalék nincs meg. Pedig Orbánnak minden a rendelkezésére állt: 2010-es kétharmados győzelme után egypárti alkotmányt írt, majd egypárti választási törvényt. Ebből is látszik, hogy egy életre nem lehet „jó” választási törvényt írni, mert minden a változó szelektől függ – a változó szelet pedig a szavazók sokasága állítja elő.

Nem lesz meg a kétharmad – ez is valami, de ennél többet nem tudna „jósolni”?

Innen kezdve tipp, hogy ki fog többséggel kormányozni, de bárhogy is alakul, egy óriási különbség azért lesz: ha a Fidesz nyer, akkor abszolút többséggel egymaga is képes lesz kormányozni, ha az ellenzék, akkor mindenképpen koalíciós kormányt kell alakítaniuk a pártoknak. S ami még bizonyos: bárhogy is alakul, a Fidesz sokkal kényelmesebb helyzetben lesz, hiszen a közjogi rendszert kétharmados törvényekre rendezte be, tehát ha ellenzéki koalíciós kormány alakul, hivatalban maradnak a többi között az ügyészség, a jegybank, a Számvevőszék, a Bíróság első emberei. Sőt, mindaddig betöltik posztjukat a megbízási idő lejárta után is, amíg kétharmaddal nem választanak helyettük utódot.

A Fidesznek tehát csak a masszív kétharmadot kell elkerülnie magával szemben, amihez minden esélye megvan. Következtetésem annyi: mindegy, hogy ki nyer. Ha nincs kétharmad a Fidesszel szemben, akkor Magyarország még mindig Fidesz-ország marad, ha nem is olyan reménytelenül végtelenített időre, mintha Orbán Viktor kétharmadot szerezne.

De az ellenzéki pártok közül több is azt sugallja, hogy megvan a módszer a leváltásukra.

Hacsak nem az, ahogy Györgyi Kálmán, akkori legfőbb ügyészt váltották le Orbánék, utat nyitva Polt Péter számára. Ha emlékszik, elbeszélgettek vele egy negyedórát valamiről, amiről máig nem tudjuk, hogy mi volt, majd Györgyi Kálmán végül lemondott.

Mi van akkor, ha a Fidesz nyer, de nem abszolút többséggel? Lenne párt, amely koalícióra lépne vele?

A Fidesznek a legerősebb a partnertaláló képessége. Ehhez ugyanis pénz kell és jó HR politika az ellenzéki politikusok felé.

A Fidesz sokak szimata szerint leszálló ágban van. Egyre szélesebb körben látszik megmozdulni a társadalmi érzet és képzet a párttal, Orbánnal szemben. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

A Fidesz szétesőben van.

Azt produkálja, amit ilyen helyzetben lévő pártok produkálni szoktak: képtelen visszalépni, változtatni, mert nincs kontrollja, amiért elvesztette önkontrollját, így a védekező reflexeit is. Innen nincsen visszaút, csak előre tud nézni, amíg van út előre.

Meddig tarthat ez a szétesés? Mitől függ a gyorsasága? Mikor billenhet át Ön szerint?

A tábor folyamatosan csökken, csak az a kérdés, hogy mikor és mitől válik le egy nagyobb tábor, ahogy a jéghegyek az Antarktiszról. A migránsokkal szembeni védekezés politikájával például az a nehézség, hogy azt csak folyamatos feszültséget fenntartva lehet hatékonyan működtetni, ami mindkét oldaltól, a politikusoktól és a szavazóktól is nagy figyelmet igényel, ebben pedig nagyon el lehet fáradnia mindkét oldalnak. A polgári nyugalom politikája jobban állt volna a Fidesznek – de Orbán nem ezt az utat választotta.

De hát a közvélemény-kutatások szerint – és egyébként Hódmezvásárhely tapasztalata is ezt látszik igazolni – ma is ugyanannyi embert tud elvinni szavazni, mint tette azt a négy éve. Itt jön be az a sokszázezer plusz szavazat, amit a határon túli kettős állampolgárságú magyaroktól söpör majd be – az idén megjósolhatóan rekordmértékben – Orbán?

Azért egy dolgot ne feledjen: a határon túli szavazat ereje nem olyan, mint az itthoniaké, hiszen csak listára ikszelhetnek. Ellentétben a nemzetiségi jelöltekkel – már most borítékolható például, hogy a német kisebbségi jelölt egy plusz képviselői helyet hoz a Fidesz számára.

Ha már a Fidesz-tábornál tartunk: beszélgetésünket megelőzően két nappal volt a Békemenet, nagyon sokan voltak…

Ebből túl mélyreható következtetést a szavazatokra nem vonnék le:

2002-ben Csurka István hívására 300 000 emberrel megtelt a Hősök Tere és a környező utcák – majd pár héttel később a MIÉP kiesett az Országgyűlésből. Én nem vonnék le semmilyen következtetést a Békemeneten részt vett emberek számából

– ez ugyanis egy állami pénzből szervezett, állami rendezvény volt, amelyre a mi és az uniós polgárok adópénzéből szállították az embereket. Így érdektelen, hogy hányan vettek részt benne. A képi jelentősége persze fontos az esti híradókban. Erőt sugároz kifelé.

És mennyire érzékelte az átütő erőt?

Látszik, hogy Orbán az átütő erőre játszik – a politikai emlékében élénken élnek a 2002-es választások két fordulója közötti események, az, hogy a Testnevelési Főiskolán elmondott híres-hírhedt beszéde milyen mozgósító erőként hatott – jelzem, majdnem sikerült is megfordítania a választás eredményét. A mostani azonban nem ugyanaz a helyzet. Akkor egy többé-kevésbé, még a korona-úsztatással együtt is normálisnak tartott négyéves Fidesz-kormányzás után voltunk, ahol sokan kényelemből is otthon maradtak.

Most azonban egy Orbán-beszéd sokakat Orbán Viktorral szemben dühít fel, még harcosabbak lesznek.

A Magyar Időkben olvastam Zárug Péter Farkas politikai elemzőtől, hogy Orbán beszéde kiváló beszéd volt, akár Csurka István is elmondhatta volna korábban. Egyetértek vele, és annyit tennék hozzá: ez az, ami a polgári világképet vallók számára többek között vállalhatatlanná teszi ma Orbán Viktort.

De Orbán nem is ezeket a rétegeket célozza meg.

Tény, nem foglalkozik a konzervatív táborral. A meséivel az alulképzett, egyszerűbb állampolgárokat tudja leginkább megfogni. Orbánnak egyetlen célja van: egybetartani a táborát, s megakadályozni a másik tábor egységét. Tele van hazugságokkal, s nagyon szomorú, hogy nincs vele szemben egy ütős ellenzék.

Ellenzék nélkül is problémás azonban a nacionalista-populista politika. Annak ugyanis nincs iránya, nincsenek céljai, csak ellenségei. Innentől kezdve pedig idő kérdése, hogy mikor unnak rá a választók. Ehhez pedig társul Orbán Viktor személyisége, aki úgy tűnik, csak a harcban, konfliktusokban érzi jól magát, persze mindig gyenge, képviselet nélkül álló, nem politikai ellenféllel szemben.

Az ENSZ, Soros György, a migránsok, a civilek megtámadásában az a közös, hogy ők nem indulnak a választásokon, így nem is szólnak vissza. Ilyenkor a kisegér háborúzik a hangyákkal, és nagyon boldog, hogy milyen erősnek látszik.

Ön szerint milyen hatása lehet a Kossuth téren elhangzott beszédének? Gondolok elsősorban arra, hogy gyakorlatilag mindenkit megfenyegetett, aki nem követi őt.

A választások utáni erkölcsi, jogi, politikai elszámoltatással kapcsolatos kijelentés kifejezetten ízléstelen és fenyegető volt. S ne feledjük: nyolc év hatalom után fenyegetőzött. Mit csinált nyolc évig? – kérdezhet vissza a választó.

Sajnos azonban hosszú távra visszanyúló politikai kultúrája van a politikai fenyegetésnek nálunk, s a szocialisták is belegondolhatnának abba, hogy ebben milyen szerepet játszottak, mennyire hibásak. Ők kezdték.

Emlékezzünk csak arra, hogy Keller László volt az első, akit 2002-ben közpénzügyi államtitkárként azzal bíztak meg, hogy  az elszámoltatást nem ügyészi, bírósági folyamatban, hanem politikai síkon irányítsa. Azután kezdődött el a politikai listák gyártása – lásd még a fideszes Papcsák Ferenc listáját. Keller, Papcsák és Budai ugyanaz a keleti típusú politikus: azt gondolja, hogy átvehetik az ügyészek, rendőrök, bírók feladatát választott képviselőként.

Ha nyugati típusú demokráciát akarunk, akkor ennek nincs helye a politikában.

A fenyegetés ellenére én legalábbis nem éreztem az átütő erőt sem Orbánban, még kevésbé a híveiben.

Orbán politikája alapvetően a háborúra és a konfliktusra épül, ez a személyiségéből is fakad.

S könnyen elfelejtjük, hogy korábban is voltak kisegér bátorságú megtorlásai: például amikor egyetemi professzorokra, a Magyar Tudományos Akadémia filozófusaira, régészekre, ókorral foglalkozó tudósokra, kultúrantropológusokra támadt, azzal vádolva őket, hogy loptak. Vagy emlékezzünk vissza, hogyan vitték el rendőrségi kocsival az Ökotárs vezetőjét.

Ebből az a tanulság, hogy bármikor képes bárkit megtámadni, csak gyengébb legyen nála. Ez politikájának a lényege, hogy soha ne tudja senki, éppen ki kerül sorra.

Mindeközben a 2010-ben még oly komolynak tetsző kétharmados Orbán-politika kezd nevetségesebbé válni. Itt van ez a leszámolással történő fenyegetőzése például akkor, amikor a hozzá köthető Elios-ügyben soha nem látott mélységű vizsgálatot folytatott az OLAF, ami alapján egyértelműen leírható, hogyan segítette Orbán Viktor kormánya Orbán Viktor vejét, és konvertáltak uniós pénzeket magánvagyonná. Amikor már az unió is nyomozást követel, akkor nevetséges válasz erre a „leszámolok majd veletek”.

És van, lesz ennek Ön szerint hatása?

Ami látható, az Elios-ügynek híre ment az egész országban. Innen Orbán félelme. Aki megvédi őt, az Polt Péter.

Az ügyészség azonnal kikérte volna a mentelmi jogát bármelyik elődjének, ha ilyen ügybe keveredett volna – Antall Józseftől Boross Péteren, Horn Gyulán, Medgyessy Péteren és Gyurcsány Ferencen át egészen Bajnai Gordonig. Ehelyett, első körben az ügyészség lezárta az Elios-ügyet, mondván, nincs itt semmi látnivaló.

De mintha a magyarok amúgy is megengedőbbek, elnézőbbek lennének a korrupcióval szemben, nem?

Politikai kultúra kérdése is ez. Ha egy brit miniszterről derült volna ki az, ami az elmúlt napokban Kósa Lajosról, régen lemondott volna. Már csak azon haszonelvű megközelítés okán is, hogy jól nem tud kijönni egy ilyen ügyből, azzal pedig a pártjának kárt okoz. Most az a nagy kérdés – így választások előtt –, hogy a szavazók tényleg elviselik-e ezt a fajta korrupciót, az értelmezhetetlen pénzügyi tranzakciókat, szerződéseket annak érdekében, hogy Orbán Viktor tovább mesélhessen nekik a gonosz migránsokról, akitől megvédi őket.

Ön szerint tudatos stratégia mentén történik a bombázás? Egyáltalán bombázás történik vagy csak kipattannak ügyek? És várható(k)-e még a választások előtt további bomba(k)? Van egy igazi atombomba is?

Információim nincsenek, s jósolni nem szeretnék, csak általános elvek mentén válaszolnék a kérdéseire. Ami szembeszökő újdonság: nagyon jól feldolgozott anyagok kerülnek elő, s megfelelően használt média áll az ügyek kirobbantása mögött. Ezt nem szoktuk meg Magyarországon, csak a Fidesztől.

Sok minden állhat a dolog hátterében, nem is csak Simicska.

Soros?

Sorosra is gondolnék, de nem az elsők között. Azt érdemes szem előtt tartani, hogy Európa sok politikusának elege lett mára Orbánból, s onnan is jöhetnek olyan dolgok, amelyek segítik a magyarok felvilágosítását arról, milyen is Orbán Viktor és a hatalma.

Kiben bízhat?

A keletben. Putyinban – ő tényleg nagy hatalom, ha nem is gazdasági, de politikai értelemben feltétlenül.

De nem kétélű fegyver a kelet felé tendálás?

Magyarország – ahogy Ady megfogalmazta – kompország, nyugatinak túlságosan keleti, keletinek túlságosan nyugati.

Ezek a folyamatok egymással küzdenek. Van egy kozmopolita fővárosunk, többségében kozmopolita lakossággal, egyre nyugatiasabb városaink, tízezrek, akik éppen külföldön tanulnak, vagy dolgoznak, és ha hazatérnek, akkor többségében ők is a nyugati világot fogják képviselni, illetve van a magyar vidéknek egy olyan alulinformált része, akik folyamatosan a cár atyuskát várják- ha pedig nincs cár atyuska, akkor lesz nekik Kádár János, vagy Orbán Viktor, akik elhitetik velük, hogy Bécs élhetetlen város, amit migránshordák leptek el, illetve hogy lassan Szíriába menekülnek az emberek Európából. Zajlik egy háború a nyugatias és a keleties tendenciák között, aminek soha nem lesz sajnos vége.

Mi lehet Ön szerint a végkifejlet?

Én optimista vagyok, mert sok jele van annak, hogy az utánunk következő generációk már nem etethetők meg a kelettel.

Vannak európai mérések – s ezek eredménye nálunk is igaz –, hogy a fiatalok már jóval kevésbé fogékonyak a populizmusra. A fiatalokat már tényleg integrálta az Európai Unió, ha valaki beszél egy idegen nyelvet, az bárhol tanulhat, élhet Európában, könnyen épít kapcsolatokat más nemzetiségű fiatalokkal, s azt se feledjük, hogy tele vannak a nyugati egyetemek magyar fiatalokkal. Ezek egy része visszajön Magyarországra, miként azok közül is többen, akik dolgozni mentek ki. S akik kint maradnak végleg, azok továbbra is kötődni fognak Magyarországhoz, kapcsolatban maradnak az itthoniakkal – ők mind segíteni fogják a nyugati tendenciák érvényesülését idehaza, kikövetelve a szabadságot és demokráciát.

De nem futunk ki az időből?

Folyik egy harc, amely még nem dőlt el. Bármi lehet a kimenetele, de ez a kérdés – kelet vagy nyugat – soha nem dől el örökre. Mindig újra és újra meg kell vívnunk a magunk harcát.

Orbán Viktor elviheti keleti irányba az országot, mindig lehet egy antidemokratikus rendszernél antidemokratikusabbat kiépíteni, de majd jön egy történelmi szerencse vagy a szavazók fásultsága, vagy egy másik, karizmatikus politikus, aki alternatívát kínál, s máris megfordul a hajó.

Visszatérve a „bombákra”. Milyen sémát lát az ügyek kipattintása mögött?

Egy jól felépített rendszert, s valószínűleg a menetrend is előre kiszámított és lefektetett. Nagyon sok idő már nincs újabb bombákra, hiszen idő kell ahhoz is, hogy az adott információ eljusson a választókig, egy-egy ügy több hét alatt kezdi kifejteni hatását. Arra tehát én nem számítok, hogy az utolsó héten robbanna valami nagyon nagy ügy, kivéve, ha az közvetlenül Orbán Viktort érinti.

Lehet, hogy már le is dobták az összes atombombát, majd meglátjuk.

Láthatóan már nem is csak korrupciós ügyekkel jönnek elő.  A Magyar Nemzet a hétvégén előállt a Szita Károly elleni ügynök-bizonyítékokkal is.

Szitáról régóta lehet tudni, hogy ügynök volt, s ennek az információnak a birtokában választották többször is meg polgármesternek. A kérdés az, hogy Orbánról derül-e ki valami.

Az nagyban segítené a szavazók eligazítását, ha a miniszterelnöknek lenne egy újabb ügye az Elios után.

Merthogy a magyarok közül nagyon sokan a rendszerváltás előtt azt mondták, hogy „jó, jó, a rendszer nem jó, de Kádár tiszta kezű, becsületes” – most Orbánról hasonlóképpen vélekednek sokan, mármint, hogy a rendszere nem tiszta, de ő maga az. Az Elios-ügy pedig ezt a mítoszt rombolta szét, feketén-fehéren kiderült ugyanis, hogy igenis foglalkozik üzleti ügyekkel, és valahogy mindig a családja és a legjobb barátai járnak jól.

Mire számít? Mi lesz április 8-án? És főként, utána?

Őszintén, a legszerencsésebb az lenne, ha ebben a ténylegesen kettészakított országban két miniszterelnököt választanánk. Merthogy akármelyik oldal is nyer, a vesztes oldal azt nem fogja elfogadni. A korábbi választásokon nem volt a közhangulatban ez, de ahogy Orbán ráépített Gyurcsányra egy másik Magyarországot, mára kiépült egy Orbánnal szembeni másik Magyarország is.

Ön szerint tehát nem lehet békés egy esetleges hatalomátadás?

El tudom képzelni, hogy elveszítve a választásokat Orbán a jelenlegi ellenzék összetételét és helyzetét nézve úgy gondolja majd, hogy csak káosz és kormányzásképtelenség jöhet, s ezért elfogadja, hogy egy átmeneti időre ne ő legyen a miniszterelnök, azaz, formálisan átadja a hatalmat, hogy ha látja, hogy vissza tud viszonylag gyorsan jönni. Hiszen az utcát ő foglalta el… Egy-két év múlva pedig egy előrehozott választásokon elért győzelemmel akár kétharmaddal is visszatérhet. Sajnos azonban az is benne van a pakliban, hogy nem adja könnyen a hatalmat. Ezt nem lehet előre látni, de azt igen, hogy

mindenképpen feszültségek, konfliktusok lesznek – ahogy egyébként Orbán Viktor oldaláról mindig is generáltak-generálnak ilyeneket.

Nem lehet, hogy mint akit sarokba szorítottak, az utolsó pillanatig kitart?  Hiszen a felhalmozott vagyonon túl a szabadságuk is a tét – ha nem is Orbánt, de sokakat fenyegetne börtön csak az alapján, ami már eddig is kiderült.

Az Elios-ügy elévülési ideje húsz év. Ezek olyan ügyek, amelyek sokáig fenyegetnek, tehát e téren nincs sok ok a magabiztosságra. Egy ilyen rendszer azzal a logikával működik, ahogy a biztonsági övet a fel- és a leszállásnál használja az ember, menet közben pedig kikapcsolja. Orbán kikötötte magát, amikor olyan rendszert épített, amelyben megszüntette a saját kontrollját: Polt Péter a helyén, ő meg azt csinál, amit akar. Hódmezővásárhely azonban mintha éppen azt jelezné, hogy lefelé száll a gép.

Biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor, ha nem is mondja, de éppen a biztonsági öv felé nyúl, próbálja újra bekapcsolni…

A korrupció gyanúja ma mindenütt ott lebeg!

Kardos Ernő
-
0
A korrupció gyanúja ma mindenütt ott lebeg!

Árnyékkormányt hirdetett Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. A leendő kabinet koalíciós kormányzásra készül a demokratikus pártokkal, de néhány fontos poszt már gazdára talált. A névsorban szerepel Komáromi Zoltán háziorvos, Daróczi Gábor oktatási szakértő, Hegyesiné Orsós Éva szociális szakértő, Mellár Tamás közgazdász, Andor László közgazdászt, Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere. Továbbá Ámon Ada közgazdász, az Energiaklub korábbi vezetője, aki a környezetvédelmi tárcát kapná és terveiről nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

 

Sokan önt „zöld” celebnek tartják, és a hazai közélet tíz legbefolyásosabb női vezetőjeként emlegetik, aki eddig aktívan még nem politizált. Most viszont csatlakozott Karácsony Gergely árnyékkormányhoz. Biztos benne, hogy ez az ön terepe?

Mindig azt gondoltam, hogy a zöld ügy közügy, így tehát politika. De semmiképp nem pártpolitikára adtam a fejem, pusztán azért vállaltam ezt, hogy hatással legyek a környezetvédelmi ügyekre, illetve az energetika hazai fejlesztésére. Más pozícióban ugyan, de ezt csinálom már évtizedek óta.

Árnyék-miniszterként a legfontosabb programpontja, hogy leállítaná a paksi atomerőmű bővítését. Biztos benne, hogy a már megkötött nemzetközi szerződés felmondható, nem kerülne ez nagyon sokba?

Azt közgazdászként lehetetlenségnek tartom, hogy egy még csak papíron létező beruházás leállítása drágább legyen, mint amit majd befejeznek.

Ha a magyar állam nevében mégis olyan szerződést kötöttek, hogy a beruházás visszamondása aránytalanul nagy terhet jelentene majd az ország számára, az szerintem kimerítené a hazaárulás fogalmát.

Ennek megítélése persze a bíróság dolga. Ezt azonban majd jogi fórumokon kell tárgyalni. Fontos tudni, hogy mindezidáig egy kapavágás sem történt, hiszen az egész beruházás még csak engedélyezési fázisban van.

Hogy mi áll a papírokban, azt ebben a pillanatban kevesen tudják, hiszen a szerződések titkosak.

A kormányközi megállapodások ugyan a parlament elé kerültek, de a részleteket taglaló három szerződést titkosították. Ezeknek pusztán a részleteit villantották fel a nyilvánosságban.

Ugyanakkor az orosz hatalom nemcsak üzleti partner, hanem világhatalmi tényező. S ha igaz, akkor a gáz miatt is függő helyzetben vagyunk tőlük. Ilyen körülmények között is lehetne ugrálni?

Az orosz gáztól való függőség problémájára ostobaság azt a válasz adni, hogy vásárolunk még egy atomerőművet, ehhez fűtőelemet és még a hitelt is ugyaninnen vesszük fel. Ennél több módon már nem is lehetne egyetlen országtól függővé válnunk. Magyarország elemi érdeke, hogy az energia-igényeit több forrásból elégítse ki, amelyben óriási szerepe van a saját forrásainknak, tehát a megújuló energiáknak.

Az atomerőmű energiáját pedig hosszú távon a szél- és a napenergia pótolhatná, de ebben sokan kételkednek. Ön biztos benne?

Egészen biztos vagyok, mert az Energiaklub modellezte ezt is. Ami azonban nem azt jelenti, hogy Magyarország hirtelen egyik évről a másikra képes olyan méretű szél- és naperőmű kapacitásokat létrehozni, melyek alkalmasak a Paks által eddig előállított energia pótlására. Viszont fokozatosan ez a villamosenergia rendszer kiépíthető és nem is kerül többe, mint Paks II, továbbá nem kell hozzá orosz hitel.

Miközben a világ a megújuló energiák felé fordul, Magyarország az unióban vállalt mennyiségnek jórészét az erdők pusztításával állítja elő. Ugyanis ki tudja miért, Európa elfogadja megújuló energiának a fával való hőtermelést is. Pedig a fa, az erdő csak 30 évenként képes megújulni. Ilyen nagy technológiai hátrány könnyen behozható?

Ez alapvetően politikai akarat kérdése. A szél és a nap egészen másként állít elő energiát, mint a hagyományos erőművek. Az eltérő technológiák természetesen különböző műszaki feltételeket, hálózatfejlesztést igényelnek. Ha a politika ezeket támogatja, akkor piaci alapon is gyorsan megtörténik a műszaki megújulás, így Németország, Spanyolország, Portugália vagy akár Ausztria is jó példa erre. Ezekben az országokban ma már nagy mennyiségű megújuló energiát használnak fel, mert előzetes fejlesztésekkel felkészültek erre. Sajnálatos módon, Magyarországon hátráltatják a korszerű technológiák térnyerését, ami hosszútávon drágítja az energetikai beruházásokat, s ezzel a nap- és szélenergia beruházásokat is.

A miniszteri „székfoglalójában” azt mondta, hogy ha hivatalba kerülne, átalakítaná a hatósági árszabályozást. Ebből ön szerint kiderülhetne, hogy a rezsiharc nem volt más, mint blöff?

Ne haragudjon, ezt a fogalmat kimondani sem szeretném.

Hazugságnak érzi?

Igen, mert ez egy durva kampányfogás volt. Úgy gondolom, hogy a hatóságoknak a dolguk az, hogy a piaci árakra építve állapítsák meg az energia árakat. Az már politikai döntés kérdése, hogy a rászoruló családok – kizárólag ők, nem pedig az uszodájukat fűtő milliomosok – milyen szociális kedvezményeket kaphatnak. De a kettőt nem lehet összekeverni.

A saját programom alapvetően arról szól, hogy a magyar háztartások és vállalkozások számára – uniós források felhasználásával – lehetővé kell tenni olyan beruházásokat, amelyek a jóval hatékonyabb energiafelhasználást teszik lehetővé.

Friss számítások szerint a háztartások felére csökkenthetnék a ma felhasznált mennyiséget.

Ez eddig csak az otthonok töredékében történt meg, de legalább olyan fontosnak érzem, mint hogy az árak tükrözzék a piaci viszonyokat.

Kétségtelen, hogy a rezsicsökkentés-blöffel lehetett választást nyerni, de az sem verte ki a biztosítékot, hogy a lakások energia-hatékonyságára nem költött a magyar kormány, a hivatalokat viszont korszerűsítette. Ez nyereség, vagy veszteség?

Ez borzasztóan komoly veszteség! Ugyanis a vissza nem térítendő uniós támogatásokat, – ha azokat a magyar családok kapják – saját erővel is kiegészíthették volna. Az elköltött pénz ebben szisztémában megháromszorozhatta volna önmagát. A lakások tízezreinek a korszerűsítése pedig hosszú távon komoly energia-megtakarítással jár.

Ehelyett azonban az uniós forrásokat teljes egészében egyházi- vagy kormányzati ingatlanok hatékonyság-növelésére használták fel; ki tudja, milyen hatékonysággal, kinek a rokona nyert ilyen tendereket. Így aztán csak harmad annyi beruházás valósult meg, mint amennyire szükség lett volna, és nem is ott, ahol az a legcélszerűbb.

Vannak statisztikák, amelyek szerint a paksi erőmű egy évi termelése megtakarítható lett volna, ha a hatalom a magyar lakások korszerűsítésére használja fel a támogatást, amit egyébként arra is kap!

Ezt valóban így van. Annak idején az általam vezetett Energia-klub kiszámolta, hogy 50 milliárdos energiatakarékossági program végrehajtása révén a háztartások megtakarítása elérte volna az atomerőmű által megtermelt energiamennyiséget. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen program Soprontól Záhonyig teremt minőségi munkahelyeket.

Azt még a posztjáról távozó Illés Zoltán is elismerte, hogy a Fidesz szétverte a korábban működő környezet- és természetvédelmi rendszert. Gondolja, hogy ezt egy új kormány hajlandó és képes újraépíteni?

A rombolás mértéke hatalmas. Magyarországon szerencsére a természetvédelemnek komoly hagyományai vannak, de még így is jó időbe telik, amíg a szakértelem újra a helyére kerül. Sajnos az itt dolgozók egy jó része megkeseredett vagy elhagyta az országot. Az újdonsült kormányzat határozott szándéka a civil szervezetekkel való együttműködés felélesztése, amelynek segítségével talán gyorsabban újjáépülhet a korábban jól működő rendszer.

Áder János „zöld” államfőnek tartja magát, mégis szemrebbenés nélkül aláírta a napelemek megadóztatását, vagy természetvédelmi intézmények szétverését. Lehet így az ország környezetbarát?

Legalább a klíma ügyét szem előtt tartja az államfő. Még akkor is üzenetértékű ez, ha azokat a törvényeket, amelyek romboltak, valóban szemrebbenés nélkül aláírta Áder János. Ide sorolhatnám még a szélenergia ellehetetlenítését is.

Úgy látszik, hogy az uniós pénzek haverok általi lenyúlása ország-specifikus. A G7 portál szerint 12 milliárdot úgy lehetett megpályázni, hogy szinte senki nem tudott róla. Egyetlen délután, néhány órán keresztül lehetett csak pályázni. Mintha „valakinek” kiírták volna a vissza nem térítendő összeget.

A regnáló kormány mindig úgy ír ki pályázatokat, hogy a kedvezményezett haveri kör már ugrásra készen áll, előre ismerve a feltételeket. Vélhetően most is ez történt, hiszen e pályázat feltételeinek nem lehetett percek alatt megfelelni. Bennfentes információk, korrupció, aminek következtében haverok, barátok, rokonok nyernek.

Ez minden piaci logika ellen való, a verseny mellőzése pedig mérgezi a gazdaságot és a közgondolkozást. Ezt mielőbb meg kell szüntetni. Ne legyen kétség, a számlát mindig a társadalom fizeti.

Van elképzelése, hogy miniszterként, hogy tudna együttműködni a Fidesz államfőjével, Áder Jánossal, vagy Jávor Benedekkel, aki az Európai Parlament szakbizottságának az alelnöke?

Szerintem Áder János boldog lenne, ha klímabarát törvényeket írhatna alá. Jávor Benedekkel, aki az Európa Parlament ismert magyar képviselője, jelenleg is remek munkakapcsolatban vagyok. A két ismert politikus mellett az EU keleti régióját is fontos lenne érdemi párbeszédre késztetni az uniós klíma és energia törekvések mentén. Ezt is feladatomnak tekinteném.

Korábban azt nyilatkozta, hogy a Magyarországon nemcsak a regnáló kormányok, hanem az energetikával foglalkozó multik is ludasak abban, hogy ország zsákutcába tart. Mert gyártják az atomerőműnek a turbina lapátot, ahelyett, hogy a korszerű technológiát adnák. Környezetvédelmi miniszterként velük is harcos lenne?

Az ilyen vállalkozások a kiszámíthatóságot és persze a nagy megrendeléseket szeretik. A politikai kockázatot nem szeretik. A meglévő lehetőségeket használják ki. Ha egy kormány atomerőművet akar építeni minden áron, akkor abba akarnak beszállni. Ha stabil szabályozás mellett szélerőmű parkhoz szállíthatnak alkatrészt, akkor erre készülnek fel. A lényeg a politikai akarat és a garanciák.

Az állam szabályozó, ösztönző szerepének kiemelkedő jelentősége van.

A Siemens, a General Electric, az RWE vagy az E. ON saját bevallásuk szerint is sokkal inkább érdekeltek lennének a modern technológia terjesztésében, ha a hazai energia- és klímapolitika ezt a fejlődési irányt preferálná.

Nekik ugyanis édes mindegy, hogy szélkerék-lapátot vagy egy atomerőműben használt turbinalapátot gyártanak.

Ma már a legtöbb új környezetbarát technológia ugyanannyi idő alatt térül meg, mint egy szennyező.

Milliárdok és jegesmedvék – kampányhét (4.)

Lendvai Péter
-
0
Milliárdok és jegesmedvék – kampányhét (4.)

Szélsebesen vágtatunk az áprilisi választások felé; immár sorozatunk negyedik részéhez értünk el, azaz négy hetet hagytunk magunk mögött a hivatalos kampányidőszakból. Látható, hogy egyre több leleplezés érkezik, s bár igyekszik a kormánypárt is, ezúttal messze lemarad, egyelőre nem is nagyon talál az ellenzékre ráhúzható erkölcsileg, vagy kriminológiailag elítélhető ügyeket, miközben saját embereit sorba érik a találatok. A leleplező írások közlésében élen jár a Magyar Nemzet, amiből többen arra a következtetésre jutottak, hogy mégis csak vannak „betárazott” dokumentumok Simicska Lajosnál, mi több a Kósa-üggyel már le is dobta az atombombát. Ha így van, akkor a klasszikus utat járja, mellékszereplőkön keresztül lehetetleníti el a vezért.  E heti görbe tükrünk összeállításánál sem akadtak tehát gondjaink, annak ellenére sem, hogy a csütörtöki, március 15-i rendezvényeket követően három pihenőnapot is kapott a politika.

És akkor, íme, az e heti toplistánk:

  1. Kósa Lajos milliárdjai
  2. Gulyás Gergely Kósát védő beszéde
  3. Orbán Viktor fenyegetése
  4. Egy új szlogen: kampánylyukból…
  5. Ki fizeti Semjént?

Kósa Lajos milliárdjai

Ha az ember beüti a Hírkeresőbe a fenti címszavakat, az első adat, ami feltűnhet, hogy 125 ezer bejegyzést regisztrált az oldal. Vagyis ilyen mértékben uralta a hírek világát a volt debreceni polgármester ügye, a csengeri asszony 1300 milliárd forintos örökségének kezelési joga. Az időközben miniszterré avanzsált – némi frakcióvezetői kanyarral közbeiktatva – Kósa kezdetben tagadta az egész kapcsolatot, majd a végén áldozatként mutatta be magát, mint akit becsapott egy egyszerű csengeri háztartásbeli. Az össze-vissza beszéd mellett az is védhetetlenné tette a kormányzat emberét, a Fidesz alapítóját, hogy időközben előkerült egy újabb dokumentum arról, hogy az irdatlan nagy összegből jutott volna nyolcszáz milliócska a Kósa–családnak is, jelesül a már jelentős állami támogatásokból sertéstelepet elnyerő édesanyának is. Szívesen írnám ide, hogy ez tényleg nagyon  szép példája a gondoskodó gyermeknek, a szülőért felelősséget vállaló fiúnak, ha nem lengené be érzületünket az a gyanú, hogy ez az összeg valójában Kósa jutalékául szolgált volna. Nyolcszázmillió. Hm… Szívesen eljátszik az ember a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő maga jutna ekkora összeghez. Meglehet, pitiáner vagyok, de én most az egy százalékának is örülnék.  Valószínűleg ezért nincs se nyolcszáz, se nyolcmillióm…

Gulyás Gergely Kósát védő beszéde

A Fidesz kommunikációs szakembereit zavarba hozta a Kósa-ügy; váratlan kirobbanása nyomán nem tudtak olyan mondatokat legyártani, amelyek hitelesen képesek lettek volna védeni őt. Hogy mennyire nem, arra görbe tükrünk negyedik pontjában még visszatérünk, de mert itt éles harc folyik az előkelő helyezésekért, Gulyás Gergely mondata mindenképpen az előkelő második helyre kívánkozik. A Fidesz új frakcióvezetője – aki, nem mellesleg éppen Kósa Lajost váltotta a funkcióban – azzal igyekezett megmagyarázni elődje 1300 milliárdos tranzakcióját, illetve azt a közben tagadhatatlanná vált tényt, hogy egy csengeri asszony kapcsolta be az üzletbe, vagy csapta be Kósát, párttársa azért esett bele ebbe a csapdába, mert – idézem – „ha a férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek”. Próbálom megfejteni, mit is takar ez az állítás, vajon mit mondott Kósa, amire ez a kijelentés ráhúzható. De akárhogy csavargatom, képtelen vagyok rájönni. Mi volt az a túlzás, amit a nagy örökséghez jutó, vagy arról álmodó asszony kihozott a miniszterből? Most túlzott Kósa, amikor igyekezett valamilyen magyarázatot találni a történtekre, vagy akkor, amikor elballagtak kettesben a közjegyzőhöz? Esetleg akkor, amikor a nyolcszázmillióról egyeztek meg? Kérem a kedves ifjú Fidesz-frakcióvezetőt segítsen nekem, oldja már fel ezt a dilemmát, az, ami a csengeri hölgy nőiességének számlájára írható? Mert én itt még csak olyan számláról olvastam, ami Kósa családjának jutott volna…

Orbán Viktor fenyegetése

Voltaképpen az a beszéd, amit Orbán Viktor március 15-én elmondott, csak abban az esetben illeszthető ide, ha nem vesszük komolyan. Ha nem vesszük komolyan azt a fenyegetést, amelyet az ünnepinek szánt szózatban hallhattunk a miniszterelnöktől. De vajon lehet-e egy nagyon is komolynak szánt kijelentést, amely a választások utáni erkölcsi, politikai és jogi felelősségre vonásról szólt, üres fecsegésnek tekinteni. Hát persze, hogy lehet, de csak akkor, ha a szónok maga is idézőjelbe teszi, vagy a személye olyan könnyű, hogy semmit nem szabad tőle mellre szívni. Orbánról azonban tudjuk, hogy egyrészt nagyon is végiggondolja, amit mond, másrészt nincs ma nálánál komolyabban veendő személy az országban. Ami egyfelől azt jelenti, hogy van miért rettegni, ha a Fidesz nyeri a választásokat, és újra Orbán Viktort ülteti a kormányfői székbe – ki mást? -, másrészt ennek a passzusnak nincs semmi keresnivalója ebben az összeállításban. De itt van. Reménykedjünk.

Kampánylyukból kampányszél fúj

Erre a mondatra már utaltunk a második résznél. Havasi Bertalan, Orbán Viktor szóvivője szájába adták azt a szlogent; szorgalmas Finkelstein-tanítványok gyárthatták le, a Kósa ügy könnyűvé tételére. Megszokhattuk, hogy a Fidesz famulusai minden helyzetre találnak olyan választ, amellyel vagy elkerülik a választ, vagy elterelik Gyurcsányra, a szocialistákra, az ellenzékre, vagy pedig egészen más témára, például Soros Györgyre.  Most azonban, 1300 milliárd esetében nagyon nehéz ilyen utakat találni, így aztán maga a kampányidőszak tűnt alkalmasnak arra, hogy az állításokat a hazugság tartományába üldözzék. Mert ugye kampányban mindenki mond mindent, mindenki vádolja a másikat, csak azért, hogy gyengítse annak helyzetét.  Itt azonban elég súlyos konkrétumok jöttek szembe a kormányzattal, amelyre már nem illeszthetőek rá a bevált panelek.  Ebbe a kampánylyukba, ha akarja, ha nem beleesett a Fidesz, ott van a mélyén, és bizony nehezen tud onnan kikecmeregni. Ráadásul újabb és újabb dolgok hullanak bele a lyukba, és ahogy most látszik: a sorozatnak áprilisig nem is lesz vége. Ebbe a kampányszélbe bizony könnyen bele lehet betegedni, pláne ott lent, a lyuk hűvösében.

Ki fizeti Semjént?

A svédországi vadászat már bekerült előző heti összeállításunkba is, a miniszterelnök-helyettesnek azóta sem sikerült érdemi magyarázatot adnia az északi kiruccanására. Ettől azonban még nem „érdemelte” volna ki, hogy újra helyet szorítson magának tekintélyes összeállításunkban, de egy-két újabb részlet felbukkanása indokolttá tette ismételt toplistás pozícióját. Megtudhattuk ugyanis, hogy olyan ember finanszírozta a kiváló vadász útját, aki pályázatok útján állami pénzekhez jutott, és bizony kultúr-országokban az ilyesmi egyenlő az adott politikus bukásával. Ehelyett Semjén Zsolt büszkén – vagy bárgyún? – vigyorog a kamerákba, jegesmedve vadászatról beszél, és arról, hogy legközelebb, amerikai vadásztúrájára Bayer Zsoltot is magával viszi, hogy az ellenzéki sajtónak még legyen mivel és kivel támadni őt. Gondolkodom ezen a mondaton: vajon kell-e őt támadni? Vagy untig elegendő, ha hagyjuk beszélni, amivel épp úgy lejáratja magát, ahogy Kósa Lajos. Csak azt tudnám, hogy ebben az esetben mit reagál majd Gulyás Gergely; bár, meglehet, az a jegesmedve, amit lőni akar Semjén egy leányzó…

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség