Featured

Horn Gábor: Itt valamit nagyon elszúrt az ellenzék

Megakadályozhatta volna az ellenzék a Fidesz kétharmados győzelmét, de csak ha a fővárosban minden kerületben visszalépnek egymás javára a pártok, illetve ha a vidék kezét nem engedik el – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Az egykori SZDSZ politikus időnként tanácsokat adott Karácsony Gergelynek, a szocialisták listavezetőjének. Kettőjük viszonyáról, a gyűlöletkampány következményeiről, saját tévedéseiről és az új Fidesz-világról beszél.

 

Ma is elvállalná, hogy Karácsony Gergely első számú tanácsadója legyen?

Soha nem voltam főtanácsadó sehol, így Karácsony csapatában sem. Ez a 444 hírportál költői túlzása, de hiába kértem, hogy korrigálják a státusomat. Perre nem mentem, annyit nem ér az egész. Önként vállalt feladatom az MSZP- Párbeszéd miniszterelnök-jelölt mellett kimerült néhány beszélgetésben.

Eközben persze adhatott tanácsot. És ha jó ötlettel szolgált, akkor jelöltként elfogadta?

Gergő nekem talán mondhatom, a barátom, hosszú ideig dolgoztunk együtt. Az utolsó hetekben, tehát a kampány finisében nem is találkoztunk, az országot járta. Tehát az én egyes számú tanácsadói szerepem egy félresikerült mítosz; sem „fő”, sem „al” tanácsadója nem voltam. Kétségtelen persze, nekem is van kampánytapasztalatom, nyolc-tíz választást végigcsináltam, van fogalmam a teendőkről. De Gergő is csinált sikeres kampányt. Karácsony nem csak velem, másokkal is beszélgetett. Nem akarom „eltolni” magamtól az ügyet, akkor is ezt mondanám, ha listavezetőként történetesen megnyeri a választást.

Azért kezdtem ezzel a témával, mert az olvasó számára a „félhomályban” lévő tanácsadó és a politikus kapcsolata a titkok világa, s nyilván mindenki kíváncsi, hogy ki alakítja a politikát.

A felelősség mindig azé, aki dönt.

Egyébként pedig Karácsonynak mindössze három hónapja volt, ami roppant rövid idő. Ehhez képest szerintem sikeres volt a vállalkozása, hiszen a szocialisták nagyon rossz helyzetben voltak Botka távozása után. A Párbeszéddel és a Liberálisokkal kötött szövetség nélkül, Karácsony listavezetése nélkül az 5%-os bejutási küszöb körül ingadoztak volna, mint ahogy az a Demokratikus Koalícióval történt.

Ön, illetve az ön által vezetett Republikon Intézet egyetértett abban, hogy az MSZP és a Párbeszéd közösen induljon?

Beszéltünk erről, hisz a két párt egymásra találásakor kézenfekvőnek tűnt, de erről választott testületek döntöttek, illetve olyan vezetők, akiknek ehhez hatáskörük volt.

A választás előtt egyértelműen jelezték, hogy kormányváltó hangulat volt az országban. Talán ebből következően kicsit túlbecsülték az ellenzék megszerezhető mandátumait. Abban reménykedtek ugyanis, hogy az MSZP 33, a Jobbik 29, a DK 13 képviselői helyet szerez, szemben a Fidesz 113 mandátumával. Ez tényleg kincstári optimizmus, vagy egyszerű tévedés volt?

Mielőtt a mandátumbecslés megszületett volna, kijöttünk egy kutatással, amely sokkal jobban hasonlított a végeredményhez.

Eszerint a Fidesz 134, a Jobbik 25, az MSZP- Párbeszéd 20, a Dk 9, az LMP 8 helyet szerzett meg a törvényhozásban.

Igen, ma már világos. De mi úgy éreztük, hogy a közvélemény kutatások nem mutatják pontosan az ország választói hangulatát. Nem csak mi éreztük így, de az egész ország így érzékelte. Még Orbán Viktor felpörgetett kampányakciói is ezt mutatták, néhány vezető Fidesz politikus is azt érzékelte, hogy nem lesz meg a kétharmad.

Ez érthető, hiszen a magyar társadalom több, mint fele úgy érezte, rossz irányban mennek a dolgok, s ma is azt látjuk, hogy a szavazatok több, mint ötven százalékát az ellenzék kapta, bár ennél alig valamivel kevesebbet kapott a kormánypárt.  

Amivel nem kalkuláltunk jól, az a vidéki Magyarország. Nem érzékeltük, hogy a falvakban ennyire másként gondolkodnak az emberek, illetve azt sem érzékeltük, hogy az MSZP ennyire nincs jelen vidéken. Ez a párt korábban jelen volt a társadalomban, mára viszont lényegében eltűnt vidékről.

Másrészt viszont volt egy illúziónk, hogy a Jobbik időközben beágyazódott – ez részben igaz, mert egymillió támogatója van – a Jobbik két-háromszázezer radikális szavazója valószínű menet közben a Fidesz sorait erősítette, miközben a baloldalról – elsősorban vidékről – ugyanennyien csatlakoztak a párthoz. A jelek szerint a szavazócseréből a Jobbik nem tudott profitálni, s a szocialisták elveszítették a vidéki szavazóik jelentős részét.

Azt végképp nem feltételeztük, hogy a választók tömegeit képes megtéveszteni a kormány gyűlöletkeltő kampánya. A „migránsozás és sorosozás” előre megfontolt módon gerjesztette a gyűlöletet. Ehhez kapcsolták a védelem, a biztonság ígéretét, ami működött.

A gyakorlatban pedig annyi történt, hogy 2015 óta a Fidesz az adófizetők pénzéből 200 milliárdot költött az emberi gonoszságra építő, gyűlölet- és félelemkeltő kampányra. Iszonyú összegről van szó, ráadásul az ellenzéki pártok ennek csak töredékét, 4-500 milliót tudtak a választásokra fordítani. Ezt én választási csalásnak gondolom.

Közben elég sokan beszélnek már választási csalásról, az adatok meghamisításáról szóló hírekkel tele van a közösségi média. Ön szerint ezek alaptalan vádak?

Leginkább a kormányzati médiatúlsúlyt tartom választási csalásnak, mert a vidéki embereknek emiatt nincs fogalma a kormányzat mohó korrupciójáról. A vidéki Magyarország teljes mértékben ki van szolgáltatva az állami, forrásból megvásárolt, állami reklámokból életben tartott Fideszes média hazugságainak. Ráadásul a Fidesz által tudatosan keltett gyűlölet és félelem ott marad a lelkekben. Ez pedig óriási károkat okoz! Mi nem feltételeztük, hogy ennyire fertőz és működik a Fidesz által felépített virtuális világ, amely valótlanságokkal van tele, s a félelemre, a gyűlöletre épít. De ebben tévedtünk, sajnos. 

Pedig érezhető volt a családok mindennapjaiban, a munkahelyeken, a kocsmában, az utcán. Néha ijesztő volt…

Persze a hatását éreztük, de azt nem, hogy ez ilyen mértékben felkavarja a társadalmat. Feltételezni sem mertük, hogy ez a fajta agymosás ilyen mértében hat. Hiszen ők maguk is azt mondták a hódmezővásárhelyi vereség után, hogy nem megy ez a sorosozás, váltani kéne. Aztán ez lett a vége.

A közvélemény kutatások természetesen jelezték a kormányzat népszerűségét, hiszen a felmérések csak abban különböztek, hogy egyszerű, vagy minősített többséget mutattak.

Valóban, így utólag tudható, hogy a kutatások pontosan mutatták a valóságot, mi pedig nem hittünk a szemünknek. Azt gondoltuk, hogy az a hangulat, ami körülvett bennünket, az a korrupció-tömeg, szétvert oktatás, működésképtelen egészségügy, a megnyomorított önkormányzatok, a létében fenyegetett civil világ, amiről naponta beszámolt az ellenzéki sajtó, az a Fidesz-szavazóra is hatással lesz. Ráadásul azt hittük, ha a választáson magas lesz a részvétel, az kedvez az ellenzéknek.

Sőt, azt mondták, hogy szinte minden a részvételi arányokon múlik, s a szavazók ezt el is hitték, de hiába mentek el nagy számban szavazni. Mi volt a tévedés?

Nem láttuk, hogy a kormány professzionális gépezete milyen hihetetlen mozgósításra képes.

Következetesen végigjárták a falvakat, megfélemlítéssel vagy akár megvásárlással az urnákhoz vitték a híveiket.

Sokakkal együtt mi azt hittük, hogy az ellenzék támogatói miatt ilyen magas a részvételi arány.

Emiatt aztán 30-40 egyéni körzet helyett elenyésző számút nyert az ellenzék. Néhány éve azt mondta, hogy ha a baloldal, közte az MSZP nem változtat a politikáján, akkor pártként el is fog tűnni. Ennek a folyamatnak vagyunk a tanúi?

Valóban, ennek fontos állomása az idei választás. De úgy gondolom, hogy mindez ma már valamennyi ellenzéki pártra vonatkozik: ha továbbra is az eddigi politikát folytatják, akár hangosabban, határozottabban, akkor annak csúfos következményei lesznek. Alapvetően újra kell gondolni az ellenzéki politikát, mert a kétharmad miatt a parlament teljesen jelentéktelen lesz. A 48 százalékos győzelem 66 százalékos fölényt jelent majd az országházban, s a Fidesz talán még annak a működési rendjét is megváltoztatja.

Elkezdődött az ellenzéki médiumok bedarálása, Simicska már fel is adta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd rádiót, előbb-utóbb bedől a Hír tv is. Új támogatót keres a Heti Válasz, s a HVG is pártolókra szorul. A Klubrádió már évek óta csak adományokból tartja fenn magát, tehát a végletekig csökken a szabad sajtó életben maradási esélye.

Ugyanakkor azt a Kósa Lajost, aki kialkudott 800 milliós ajándékot, korábban pedig olcsón disznóhizlaldához juttatta az anyukáját, még így is 52 százalékkal megválasztották képviselőnek. Ezt ön érti?

Csak azt hiszem. Mert mit hallanak naponta? Kósa ugyan lop, de jönnek a migránsok. Megerőszakolják a feleséged, vagy a gyereked. Elveszik a munkahelyed, és az iskolád, beköltöznek a lakásodba. Ez a mai logika, ma ez a legerősebb toposz, függetlenül attól, hogy nem igaz. Ez Budapesten nem működött, kettészakadt az ország.

De ilyen társadalmi klímában képes a baloldal megújulni, van ötletük, hogy mi ennek a módja? Milyen tanácsot adnának legközelebb Karácsony Gergelynek?

Azt semmiképp nem tanácsolom, ami a kampány utolsó néhány hetében történt, amikor az ellenzék egyébről sem beszélt, hogy kinek, kivel, s mikor kéne összefogni. Ahelyett, hogy arról beszéltek volna, hogy a borzalmas Fidesz-világot mi válthatná fel, milyen konkrét lépéseket tenne meg az ellenzék.

Visszatérve ahhoz az állításukhoz, hogy kormányváltó hangulat van, vagy inkább már csak volt, de ezt az ellenzék nem tudta kihasználni.

Ismétlem, hogy ha egy országban az ott élő szavazók több, mint fele azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, akkor az már kormányváltó hangulat. A fővárosban kétharmados ellenzéki „győzelem” született, hiszen 18-ból 12 körzetet megnyertek. S ha van együttműködési készség, akkor újabb öt ellenzéki nyerhetett volna.

A független Mellár Tamás történelmi bűnnek nevezte azt, hogy az LMP nem lépett vissza több helyen, hiszen azzal megelőzhető lett volna a kétharmados Fidesz győzelem. A pártok kölcsönösen is visszaléphettek volna. Nem adott ilyen tanácsot?

Az MSZP-Párbeszéd két kerületet odaadott, ennél többet nem tudott, nem volt több helyen esélyes LMP-s jelölt.

A Fidesz kétharmad megakadályozása érdekében semmi sem drága, nem gondolja?

Nem vagyok híve a bűnbakképzésnek, az LMP ment a maga útján, ők ezt választották.

Ez világos, de nem csak az LMP léphetett volna vissza, hisz veszélybe kerülhetett volna a parlamentbe jutása. Nem kellett volna kölcsönösen visszalépni?

Nem a budapesti öt körzet a kérdés, inkább a vidéket nem lett volna szabad elengedni, mert ott mindössze három mandátumot szerzett az ellenzék. Ez komoly kudarca az MSZP-nek, de a Jobbiknak is. Miskolcon két körzetet is elvesztettek. Vona Gábor Gyöngyösön vesztett, négy éve sokkal szorosabb küzdelmet folytatott a Jobbik elnöke. A visszalépések elmaradásáért nem szabad csak az LMP-t hibáztatni, mert itt valamit nagyon elszúrt az ellenzék!  De

nem felelősöket keresek, hanem okokat. Úgy látom, túl jól működött a féktelen hazugságkampány.

Működött a kerítés fetisizálása, azt hazudták, hogy egy 150 km hosszú kerítés képes megvédeni egy több, mint ezer kilométeres határt. Képtelenség, röhej, de hatott, mindez 200 milliárdért! Miközben nem jönnek a menekültek, illetve azonnal továbbindulnak még azok is, akik nagy pénzekért megvették a letelepedésüket.

Nem lehet azt kimondani, hogy ezzel a választási rendszerrel az ellenzék nem tud nyerni?

Nem, mert az ellenzék is győzhetett volna kétharmaddal, mert ez a választási rendszer kedvez a győztesnek.

De győzni csak a kormánypárt tud, mert vagy álságos rezsicsökkentéssel, vagy a migránsok okozta félelemmel tartja maga mellett a választót!

Nem hiszem, hogy ez így van, épp a főváros példája mutatja, hogy lehet másképp is.

De amíg Orbán Viktor a kormányfő, addig a bevált receptet követi. Nem gondolja?

Nem hiszem, hogy erre mindig képes lesz. Ha az ellenzék előválasztást tart – ahogy azt mi a Republikon Intézet nevében ajánlottuk – akkor hiteles jelölteket indíthattak volna, úgy, hogy előtte megszólították volna a vidéket. Aminek komoly hatása és eredménye lehetett volna.

Magyarországon vannak baloldali szavazók – nem tűntek el – csak a pártok számára nem elérhetők. Ezen kell, és lehet változtatni.

Igen, de egyre többen állítják, hogy az ellenzék döntéshozóinak egy része már a Fidesznek dolgozik. Nem lehet, hogy ezért nem léptek vissza?

Egy akkora párt, mint a Fidesz valamilyen szempontból biztosan jelen van minden párt életében. Ha esély lett volna arra, hogy Gyurcsány eltűnjön a süllyesztőben, akkor a Fidesz biztosan megmenti, mert elemi érdeke, hogy a DK elnöke a politika porondján maradjon; a Gyurcsány-ellenességre ugyanis stabilan lehet építeni. Azt azonban nem hiszem, hogy az MSZP, vagy bármelyik ellenzéki párt döntései a Fideszben születtek meg. Botka sem azért bukott meg, mert Orbán Viktor veszélyesnek tartotta. Biztos vagyok abban, hogy nem „beépített árulók” tüntették el a szegedi polgármestert, hanem a saját hibái és az MSZP belső konfliktusai.

De az LMP társelnöke, Hadházy Ákos is beszélt a témáról, s kifogásolta a visszalépések elmaradását is, ami kétharmadot jelentett a Fidesznek. Ez sem győzi meg?

Még az is lehet, hogy ezt tartják jónak. Az LMP mindig így gondolkodott. Szerintem sem jó, hogy ezt teszik, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.

De itt nem csak az öt mandátum volt a tét, hanem hogy a Fidesz egyedül választja meg az új legfőbb ügyészt, az alkotmánybíróság új tagjait, és a bíróság, tehát a Kúria új elnökét. Ez véget vet demokráciának?

Ez sajnos lehetséges következmény. Úgy gondolom, hogy az ellenzék politikai innováció nélkül aligha képes megerősödni, pedig jönnek az önkormányzati- és uniós választások. Nagyon jó lenne, ha az az ellenzék már holnaptól erre készülne.

A feltartott kéz, nem megoldás. Szükség van a bal- és liberális oldalon új szövetségi politikára, vissza kell menni a vidéki Magyarországra. Új megoldások, időben meghozott közös döntések kellenek.

Nem szükségszerű, hogy minden így maradjon. Legalább az ország fele úgy gondolja, hogy nincs ez jól így, van tehát kinek, kiért dolgozni, és persze ott a mindig meghivatkozható és akár másolható budapesti példa. 

Menni vagy maradni?

Cefetül szűkös körülmények között is kifuthatjuk a formánkat, netán ez még inspiráló is lehet, vagy agyonnyomorodunk, és annak a töredéke sem jön elő belőlünk, mint amire hivatottak vagyunk? Számomra erről a dilemmáról regél Müller Péter Szomorú vasárnap című darabja, amit a Madách Színház mutatott be, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor játékával, Horgas Ádám rendezésében.

 

Seress Rezső, attól volt-e zseni, hogy itt ragadt a VII. kerületben, végigszenvedte a háború után a dalai betiltását, füstös étteremben játszott, és megírta mindazt a szenvedést, amit átélt, és ahogyan nem egy nagyság, elnyomorodva, elmagányosodva, végül öngyilkos lett, vagy sokkal többre vitte volna, ha fölveszi Amerikában összegyűjtött tetemes mennyiségű jogdíjait, eleget tesz külföldi meghívásainak, és él mint egy császár?

 

Forrás: Madách Színház

Tény, ami tény, ő írta az egyetlen magyar világslágert, a Szomorú vasárnapot, amit több mint száz nyelvre fordítottak le, és nagyobbnál nagyobb világsztárok is énekeltek. Hát ez bizony nem arról regél, hogy valaki dúsgazdagon, gondtalanul sütkérezik a tengerparton, lábát lógatva. Seress tulajdonképpen meglehetősen egyszerű dalaiban bizony ott van a meggyötört kelet-európai kisember tapasztalata, kényszerű keljfeljancsi léte, hogy alaposan megtapossák, rémisztően összeszűkítik számára a mozgásteret, de ő csak azért is feltalálja magát, létezik, él, és, ha egy füstös kocsma jellegű hely jelenti számára a kiteljesedést, akkor ott is megvalósítja magát, és legalább időlegesen, amikor éppen önmegvalósít, még boldog is képes lenni.

Seressnek valószínűleg ez volt a sorsa, a zsidó kisemberé, munkaszolgálattal, betiltással, nélkülözéssel, végül mellőzöttséggel. És a megtépett lelkéből kifakadó fájdalmas, olykor akár szentimentalizmusba hajló dalokkal, amik úgy születtek meg a fejében, hogy kottát sem tudott olvasni, a zongorát is mindössze egy ujjal püfölte, tehát ilyen értelemben is leszűkítettek voltak számára a lehetőségek, és mégis, így is kisarjadzott belőle valami fontos, aminek örültek az emberek, vagy éppen segített a búslakodásban.

Méltán legendás a Vidám Színpadon, ahol a darab ősbemutatóját tartották, a Bodrogi Gyula, Voith Ági, Horváth Gyula által hosszú sikerszériában játszott, Sándor Pál által rendezett, produkció. Ő tévéváltozatot is készített a színházi verzióból. Ez még javában, az úgynevezett átkosban történt, amikor fokozottan átélhettük a szorongató körülmények ellenére megszületett dalok örömét és bánatát. Csaknem tíz éve a Szabadkai Népszínház is előrukkolt egy Szomorú vasárnap előadással. Arrafelé a szorongató körülményekben soha nincs hiány. Azt éreztem, hogy ők minden játékosság dacára, szinte belehalnak abba, amit csinálnak. A sok tekintetben lehetetlen körülmények, és az, hogy ennek dacára kiváló a színház, bámulatos energiabefektetéssel és tehetséggel, rímel a darab helyzetére. A hitelességet növelte az is, hogy Seress szerepében Pálfi Ervin maga zongorázott, igaz, ő két kézzel, neki valószínűleg egy ujjal nem ment volna. Kovács Frigyes rendezésében, G. Erdélyi Hermina és Szőke Attila remek alakítását is igencsak őrzöm az emlékezetemben.

Forrás: Madách Színház

Tudható, hogy Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter, már hat éve szerették volna eljátszani a darabot. Most nyílt rá lehetőségük a Madách Színházban. Jól tették, hogy kitartóak voltak. Kicsit meglepődtem, hogy a háromszemélyes darab a nagyszínpadra került. Intimebb teret képzeltem, de működik így is. Negyvenes, ötvenes évekbeli képzőművészeti alkotások adják a hátteret, néhány szék, asztal elég a vendéglői miliő megteremtéséhez Horgas Péter díszletében. A háttérben, trapézon ott egy jókora méretű bábhölgy, emlékeztetve Seress vándorcirkuszos, légtornász múltjára, partnerére és szárnyalásra való vágyára, amiből aztán lesz majd szárnyaszegettség is, hiszen előre vetítve a sorsát, leesik a trapézról. Egy harmonikás és egy zongorista működik közre a háttérben, egy nagyobb zenekar magnóról szól. Jobban szeretném a teljes élő zenét, akár csak néhány muzsikussal. Végül is, valaha csupán egyetlen zongora szólt.

A három színész tulajdonképpen betölti a nagy teret, ez komoly fegyvertény, igaz, ment itt már két személyes produkció is. Megfelelő színészek kellenek hozzá, akik ezúttal adottak. Rudolf kívül-belül Seress. Egy kis slemil, akit üt-ver az élet, de a dalaiba önti a bánatát, és fanyar, cinizmusba hajló humorával kompenzál. Hatalmas szeretetre vágyik, de már tüskéket is növesztett. Nagy-Kálózy Helén, a feleség, aki gazdag katonatisztet hagy ott Seressért. Hihetetlenül empatikus feleség, csaknem eggyé válik a férjével, bármennyire is voltak konfliktusaik, volt elhidegülés. Nagy Sándor Jani pincér – ő 26 évig dolgozott együtt Seressel -, meg még sok mindenki, egyik figurából a másikba bújik, akár karikírozva is a szerepet, mint például az amerikai menedzsert.

A három színész élvezettel játszik együtt. Horgas Péter rendezőként biztos kézzel, empátiával irányít. És ízléssel. Elkerüli, hogy sziruposságba, esztrád műsorba csapjon át a produkció. Müller Péter darabjában a menni vagy maradni dilemmája, a mostani helyzetben fölerősödik. De vannak olyanok, mint például Örkény Macskajátékában Orbánné, akik mindig maradnak. Ő sem tudja megfogalmazni, hogy miért, amikor Németországban élő testvére, Giza rákérdez, csak annyit tud mondani, hogy ezer és egy szál köti ide.

Forrás: Madách Színház

Így volt ezzel Seress is. Végzetesen ebből a földből táplálkozott, még ha ezt nem is értékelték. De hát a dalaiban tulajdonképpen értékelték. Úgy tudott könnyed, egyszerű, szórakoztató lenni, hogy bámulatosan mélyre ásott. Ezt hiányolom időnként az előadásból. Azt a totális kiborulást, amikor Seress arról beszélt, hogy vége a világnak, és oda az emberi szeretet. Nem szorul össze eléggé a gyomrom. A felvett zene növeli a flottságot, de nehezíti a pillanatnyi hangulatnak engedő szertelenséget, azt a naprakészséget, amivel igazodni lehet nem csak a vendégek, a közönség, hanem a művész mindenkori hangulatához, akár a lélek szédítő örvényléséhez is, ami ott van Seress életében, dalaiban.

De ettől még jó az előadás, örömtelien nagy sikere van, megfogja, meg is perzseli a nézőket. Hogy én azt várnám, hogy időnként meg is égessen, az már az én bajom. Talán nem kell belehalni abba, amit csinálunk, bár Seress megtette.

Bréking nyúz, különkiadás – Tudósítás Szájer József alternatív valóságából

Szájer József a Fidesz Európai Parlamenti képviselője levélben tájékoztatta kinti frakciótársait a magyar választásról. A nem mindennapi gondolatisággal fogalmazott irományban Szájer arról panaszkodik, hogy „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt.”

Sorosról tudunk, az oligarchákat ismerjük, bár Szájer úr megemlíthette volna, hogy az ENSZ akar dönteni Magyarország helyett, és a migránsoknak is szentelhetett volna legalább egy mondatot.

Azonban, hogy ne legyen hiányérzetünk, a levél folytatódik.

„Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy a magyar választásra küldött nemzetközi választási megfigyelők szerint az állam és a Fidesz annyival több forráshoz fért hozzá a választás előtt, hogy nem lehetett egyenlő versenyről beszélni a kampányban.

Finoman és visszafogottan fogalmaztak a nemzetközi válaszási megfigyelők. Nekünk, akik itt élünk Magyarországon, nem kell se finoman, se visszafogottan fogalmaznunk. A mi bőrünkre megy a játék, ezért leírhatjuk, hogy miként kell értelmezni a nemzetközi választási megfigyelők kijelentését.

Úgy kell ezt értelmezni, hogy a kampány idején, de már jóval előtte is, a csapból is a kormány propagandája folyt. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Elsősorban a vidéki Magyarországon lakók voltak elzárva a valódi, hiteles információtól. Ők másról sem hallhattak és olvashattak, minthogy jönnek a migránsok, és ha nem a Fidesz folytathatja a kormányzást, akkor a mindenféle idegenek elözönlik az országot.  

Ja, mielőtt még elfelejtenénk: az ellenzék lebontaná a kerítést.

Tessék tehát Orbán Viktor pártjára és kormányára szavazni, mantrázta a Fidesz által vezérelt média, mert ők majd megvédik az országot azoktól az idegenektől, akiknek – és ezt már mi tesszük hozzá – eszük ágában sincs idejönni.

Ez tehát a Szájer József által emlegetett „elsöprő médiaerő, példátlan befolyás és majdnem határtalan erőforrás”.

Paul Lendvai: A korrupt elitet semmi nem veszélyezteti

Az ellenzék nem tanult a 2014-es kudarcból, sőt még rosszabb lett – ezt állítja Paul Lendvai Ausztriában élő magyar újságíró a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Ami itt történt, mondja, egy tragikomédia, az összes ellenzéki párt részvételével. Orbánnak, akit political animalnek nevez, szerinte megnőtt a nemzetközi tekintélye, és ő maga európai politikai szerepre vágyik. Magyarországon olyan helyzet van, hogy Orbán döntéseit senki nem befolyásolhatja. A fölényes győzelme után pedig a korrupt elit helyzetét semmi nem veszélyezteti, sem belülről, sem kívülről.

 

Mennyire lepett meg az eredmény?

Kicsit. Számítottam a Fidesz győzelmére, de nem számítottam arra, hogy a vége kétharmados többség lesz, így aztán meglepődtem én is.

Nyilván azóta végigelemezted, hogy vajon mi lehet a magyarázata ennek az úthenger-szerű győzelemnek, amelyet a Fidesz vidéken elért?

Azzal kezdem, hogy nem szabad a média hallatlan befolyását, akár rádióban, újságban, televízióban, interneten, de még a köztéren sem, lebecsülni. Ráadásul vidéken elsősorban rádiót hallgatnak, illetve a helyi lapokat olvassák, amelyeket egyébként egy osztrák spekuláns játszott át a Fidesz-impérium kezére, vagyis óriási hiba ezek jelentőségét lebecsülni. Biztos vagyok benne, hogy ennek döntő szerepe volt. A másik fontos elem, hogy ugyanígy nem szabad lebecsülni Orbán személyét.  Már csak azért sem, mert nem pusztán egy üres kijelentés volt a részéről vasárnap reggel hét órakor, amikor elment szavazni, hogy azonnal indul mozgósítani, hanem ezt meg is tette. Ő egy igaz political animal. Vas fegyelemmel, mélységes cinizmussal, de ugyanakkor komoly tehetséggel teszi a dolgát. Nem pusztán rögtönöz, hanem terv szerint dolgozik. Nyílván láttad, hogy a szombat reggel megyei lapok mindegyikének első oldalán az ő képe és a vele készült interjút közölték. Ismétlem: az összes vidéki lapban, ugyanaz az interjú jelent meg. Ez már majdnem leninista, bolsevista koordinációja a sajtónak. Ne tévedjünk: ez bizonyosan befolyásolta az embereket. De folytatom az okok sorolását: a megyékben, a járásokban felépített adminisztrációja van a Fidesznek, vagyis, ez bizonyítja, hogy nem egy kis maffiáról van szó, hanem egy olyan rétegről, amelynek tagjai profitáltak ebből. És mind meg van szervezve.

És az ellenzék?

Nos, ez az érem másik oldala. Az ellenzék ugyanis nemhogy nem tanult a 2014-es kudarcból, hanem még rosszabb lett. Ennek az ellenzéknek a destruktívitás a lényege, a fő jellemzője; meg kell mindenkit ölni, Gyurcsánytól Bajnaiig, Bajnaitól Botkáig, mindenkit. Mindenkit lehetetlenné kell tenni, és akkor ezek az emberek megmaradhatnak a kis vacak állásaikban, pillanatnyi státuszukban. Kétségbeejtő helyzet alakult ki az ellenzék valamennyi pártjánál. Hallgattam a képviselőik beszédeit az utóbbi napokban, és arra jutottam, hogy ezek egy hihetetlen világban élnek, a Szél Bernadettől a Vona Gáborig. Talán a végén még el is hitték, hogy a hódmezővásárhelyi csodából egy magyar csoda lesz. Amúgy az a csoda is csak akkor volt, most már, vasárnap, Lázár János könnyedén nyert. Megállapítható tehát, hogy ez az ellenzék nagyon-nagyon felelős azért, ami ma Magyarországon van. Részesei ennek a szocialisták – miközben nagyon tisztelem Karácsony Gergelyt, amiért beleállt a ebbe a harcba, és jó benyomást is keltett -, de a többiek is; mindenki akart egy kis pártot magának. Szóval ez egy tragikomédia volt, ami lejátszódott, az összes ellenzéki párt szereplésével. Természetesen ez visszatükröződött az interjúkban, megszólalásokban. És itt mindenki tévedett, senki nem vette észre az ellenzék hallatlan szétesését. Ráadásul, mintha nem lettek volna tudatában annak, hogy a Fidesz is mobilizál. Ebből fakad különben, hogy minden, a választási részvétellel kapcsolatos kombináció- hamisnak bizonyult. De arra sem figyeltek oda, hogy miként lehetne egyes választókerületeket győzelemre vinni. Ott van például az egyik legtisztességesebb magyar demokrata, Bauer Tamás: ő például megnyerte volna a választást, ha nem indul vele szemben az LMP, a Momentum és Kétfarkú Kutyapárt. Ez egyszerűen hihetetlen. Az LMP már 2014-ben hallatlan kárt okozott, és most megtette ugyanezt.

Szerinted Orbán, e kétharmados győzelem után, merre viszi az országot? Tesz-e gesztust az ellenzék felé, vagy végrehajtja a március 15-i tervét?

Ez az ember sok tekintetben kiszámíthatatlan. A győzelem utáni beszéde hallatlanul szerény volt. De a legnagyobb veszélyt abban látom, hogy neki ez a győzelem, mint nemzetközi politikusnak száll a fejébe. Nem véletlen, hogy hangsúlyozta: mi vagyunk Európa jövője

– az úristen óvja meg Európát ettől -; az a tény, hogy idejött két lengyel vezető Kaczynski és Marowieczki – az előbbi az igazi ura Lengyelországnak az utóbbi a miniszterelnök – , két nappal a választások előtt, nos ezt sem szabad lebecsülni. Ezzel is jelezték ugyanis, hogy Lengyelországgal tárgyalások folynak, mégpedig annak érdekében, hogy egy hamis, hazug kompromisszummal kivédjék az európai támadásokat. Arra is érdemes odafigyelni, hogy rögtön gratulált Orbánnak a szerb elnök, Marine Le Pen, a szélsőjobboldali németek. Ebben az egész családban, ahol mindenki Európa ellenes, orosz-barát, vagy oroszok által kitartott, Orbánnak a szerep nagyobb lesz, amiből az is következik, hogy megvan a veszélye annak, hogy ebben a tekintetben, túlmegy az eddig határokon. A második kérdéseddel kapcsolatban, amely a március 15-i beszédére vonatkozott, és amelyet később megismételt a Kossuth Rádióban, azt kell eldönteni, hogy az mennyire volt fenyegetés, illetve mennyire része egy forgatókönyvnek. Az események sajnos azt bizonyították, hogy a pártok tényleg vérszegények, ahogy azt ő hangsúlyozta, így aztán a számára a civilszervezetek, az NGO-k jelentik a valódi veszélyt, mivel azok bemutatják az emberi jogok, vagy éppen a sajtószabadság megsértését. A kérdés tehát most az, hogy az általa vizionált kétezer Soros-zsoldos, vagy éppen a Közép-Európai Egyetem, a CEU  ellen tesznek-e konkrét, gyorsított lépéseket.

Nem lehet tudni mi lesz. Csak azt, hogy nem veszélyezteti semmi az egész korrupt elitet, sem kívülről, sem belülről. Meggyőződésem egyébként, hogy az ország politikai helyzetét, csakis belülről lehet megváltoztatni.

A legtalálóbb véleményt Schiff András zongoraművész fogalmazta meg a választások előtt: az ellenzék nem összetartó, a potenciája elenyésző. Az emberek nagy része elégedett a status quo-val, azt kapják, amit megérdemelnek. Senki nem kényszerítette az embereket arra, hogy így szavazzanak. Lehet, hogy jön majd egy törés a társadalomban a fiatalokkal, megható volt, ahogy sorban álltak, de ezek csak apró mozaikok ahhoz képest, hogy Orbánnak sikerült negyedszer választást nyerni, harmadszor sorozatban. Sőt, trükkökkel, meg mindennel kétharmados többséggel is. Ezzel pedig részesévé válik a magyar történelemnek, mint az egyik legsikeresebb hatalmi politikus. Hogy ebből mi lesz, mi lesz belőle, ha megöregszik, az ma nem lehet tudni.

Te magad írtad egyszer, hogy akár húsz éve is lehet még Orbánnak.

Ötvenöt éves lesz május végén. Ő a legrégibb, legöregebb magyar politikus, és ha nem hízik el, akkor sok ideje van még. Most attól tartok, hogy bekövetkezhet egy szőnyegbombázás, egy tabula rasa a médiánál. Nem tudjuk, hogy mi fog történni a Simicska elleni fronton; megmarad-e a Hír tv, a Magyar Nemzet és a Lánchíd rádió; finanszírozza-e továbbra is Simicska, vagy inkább becsukja a boltot és talán elmegy az országból. Sok minden történhet tehát, a szabad sajtó, a szabad gondolat szigeteit is veszély fenyegeti.

Azt mondtad, hogy csak belső megoldás hozhat változást. Ezek szerint nem hiszel abban, hogy az Európai Unió felgyorsítja a demokrácia-deficit miatti lépéseit?

Az Európai Unióban én nem hiszek. Csak akkor következhet be ilyen lépés, ha Orbán túlmenne egy határon. Ha erőszakot alkalmazna, ha látszat pereket indítana be, csak ilyen esetekben várható bármi is az uniótól, de ha nem lépi át ezeket a határokat, akkor nincs is lehetőség a direkt beavatkozásra, már csak a már említett szoros lengyel-magyar szövetség miatt sem.

Orbán most fontos európai szereplővé vált, és ez tovább erősíti őt. Ezért nem hiszem, hogy rövidtávon bármi veszély fenyegetné. 

Azt elképzelhetőnek tartod, hogy a kétharmados felhatalmazás alapján, az alkotmányt megváltoztatva, prezidenciálissá alakítja át a magyar rendszert, amelynek végén ő maga ülne be a köztársasági elnöki székbe?

Ez pillanatnyi döntéstől függ. Ma már olyan helyzet van Magyarországon, hogy Orbánt senki sem befolyásolja. Minden a kezében van, a Nemzeti Banktól kezdve az ügyészségig. Alattvalók mindig akadnak, így aztán lehet akár elnök, akár miniszterelnök, a lényeg az, hogy a hatalom, a korlátlan hatalom így is, úgy is a kezében van. Vagyis nem zárom ki, hogy ezt meglépi, de nem fogadnék rá.

Megmarad a Hír TV-n Kálmán Olga műsora

Az Origo hírportálon megjelent cikk állításával ellentétben a Hír TV karcsúsításába nem esik bele Kálmán Olga Egyenesen című műsora.

Megszűnik a Magyar Nemzet, elhallgat a Lánchíd Rádió

Mint arról előző cikkünkben beszámoltunk, ma délelőtt 10 órára állománygyűlést hívtak össze a Simicska Lajos médiabirodalmához tartozó szerkesztőségekben. A Független Hírügynökség információi szerint a Lánchíd Rádió ma éjfélig sugároz, a Magyar Nemzet pedig holnap jelenik meg utoljára.

A médiabirodalom ékköve, a Hír TV megmarad, de csökkentett költségvetéssel és kevesebb munkatárssal folytatja a munkáját. Az ugyancsak a portfolióhoz tartozó Heti Válasz lehetőséget kapott arra, hogy új tulajdonost, befektetőt találjon magának. Úgy uidjuk, hogy a Magyar Nemzet online változata, az mno.hu is beszünteti a működését.

A Magyar Nemzetet 1938-ban alapította Pethő Sándor történész, újságíró, publicista. A lap kezdetektől a keresztény konzervatív, mérsékelten jobboldali, középosztálybeli olvasókat kívánta megszólítani.

Amint újabb részleteket megtudunk, jelentkezünk.

Valami történik Simicska médiabirodalmában

Amint az várható volt, a választási eredmények Simicska Lajos médiabirodalmát sem hagyják érintetlenül. A Független Hírügynökség értesülései szerint a Simicska Lajoshoz tartozó médiabirodalom „zászlóshajóinál”, azaz, a Magyar Nemzetnél, a Hír TV-nél és a Lánchíd Rádiónál ma délelőtt 10 órára állománygyűlésre hívták össze az ott dolgozó munkatársakat és vezetőket.

Amint a történtekről többet tudunk, cikkünket frissítjük.

Ember és gép harca a Keleti aluljárójában

A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon debütált Deák Kristóf új filmje, A legjobb játék. Az Oscar-díjjal elismert Mindenkihez hasonlóan a rendező ezúttal is egy morális dilemmáról és a közösség erejéről készített filmet.

Kicsit több mint egy év telt el azóta, hogy Deák Kristóf Mindenki című alkotása megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Oscart. A rendező most bemutatott filmje látszólag nagyon más, mint a gyerekkórusról szóló, 90-es években játszódó Mindenki, már csak azért is, mert A legjobb játék kicsit futurisztikus problémafelvetéssel operál, amelyet azonban nem nehéz elképzelni a jelenlegi technológiai fejlettség szintjén sem. A film ebből a szempontból némileg olyan, mintha a népszerű disztópikus sorozat, a Black Mirror egyik epizódja lenne, de a kicsengése azért jóval pozitívabb annál. És pontosan ebben hasonlít nagyon a Mindenkire.

A legjobb játékban az emberek és a munkájukat veszélyeztető gépek kerülnek konfliktusba egymással. Adott néhány biztonsági szakember, akinek az a feladata, hogy egész nap figyelje a metróaluljáróban közlekedő embereket. A cél az, hogy minél hamarabb azonosítsák azokat, akik veszélyt jelenthetnek az utasokra. A szokatlan viselkedésű emberekre fókuszálnak; tolvajokat, terroristákat keresnek, és ha kell, riasztják a „terepen” dolgozó kollégáikat, mindebben pedig egy profi rendszer áll a rendelkezésükre. A biztonsági kamerák képei alapján a számítógép automatikusan jelzi, ha valaki gyanús, azt viszont már a monitor mögött ülő embereknek kell eldöntenie, hogy valós veszélyről vagy téves riasztásról van-e szó. Legalábbis ezt gondolja Áron (Rétfalvi Tamás), aki kollégáival még versenyezik is abban, hogy ki értékel gyorsabban és jobban.

Igaz, hogy egész nap egy üres szobában, egy hatalmas monitor mögött ül egyedül, és jóformán csak akkor találkozik hús-vér emberrel, amikor jön a műszakváltás (már ez is lehet egyfajta kritikája a technológia által meghatározott világunknak), de élvezi a feladatot, és látszólag az ő kezében van az irányítás. Áron azonban véletlenül rájön, hogy tulajdonképpen nem együtt dolgozik a géppel, hanem betanítja azt, hogy később emberre már ne is legyen szükség a feladathoz. Minél hamarabb éri el, hogy a gép mesterséges intelligenciája képes legyen mindarra, amire ő, annál jobb munkát végez, csakhogy ezáltal elveszíti a saját megélhetését is. És itt jön a Mindenkihez hasonlítható morális dilemma: mit tehetünk hétköznapi emberként, ha az elvárások és a kötelességeink szembe mennek az érdekeinkkel? Ha azt vesszük észre, hogy elnyomnak és kihasználnak bennünket vagy akár másokat? A Mindenki gyerekszereplői nyíltan szembe szálltak az igazságtalansággal, ezért szerették olyan sokan a filmet.

Ez a pozitív kicsengés itt is megvan abban, ahogy Áron és váltótársa, Vica (Szabó Irén) reagálnak a problémára, és az is hasonlóság a két filmben, hogy itt is a közösség erejében rejlik a megoldás. Nem szeretnénk lelőni a poént, de kifejezetten szórakoztató és felemelő ez a része a filmnek amellett, hogy vizuálisan is nagy élmény. Csakhogy, mivel itt a munkájukat féltő felnőttekről van szó, ez a „megoldás” mégsem lehet olyan nyílt és bátor, mint a gyerekek esetében, ráadásul egyértelmű, hogy optimistán nézve is csak ideig-óráig működhet Áron és Vica ötlete.

De Deák Kristóf a filmjében nem is a választ keresi arra, hogy hogyan lehet feloldani ezt a problémát, ami valószínűleg az egyik legnagyobb, amivel az emberiség a közeljövőben szembenéz. Gépeket alkotunk, hogy jobban és gyorsabban végezzék el helyettünk a munkát, de a fejlődés oda vezet, hogy embertömegek megélhetését veszélyezteti, és akár olyan területeken is átveszi a helyünket, ahol nem is sejtettük volna, hogy ez lehetséges. A rendező csak felveti a problémát egy nagyon is könnyen érthető és átélhető helyzeten keresztül.

A film ráadásul egy másik morális kérdést is érint, hiszen a film szereplőinek munkája az, hogy folyamatosan megfigyeljék embertársaikat – elvileg a saját biztonságuk érdekében. És, habár attól valószínűleg nem kell tartani, hogy a BKK a Keleti aluljáróban (itt forgatták a filmet) a legprofibb technológiával monitorozza az utasokat, a kamerák már most is mindenütt ott vannak, és ki tudja, hogy kik, miért és hogyan figyelnek minket.

Több megyében teljesen összeomlott a baloldal

Többen mentek el szavazni most vasárnap, mint 2014-ben, de gyakorlatilag csak a Fidesz, illetve kisebb mértékben az LMP tudta növelni támogatói számát. Vannak olyan választókerületek, ahol 10 százalékponttal többen szavaztak most a Fideszre, mint négy évvel ezelőtt. És vannak olyanok is, ahol a baloldalhoz sorolható pártok jelöltjei együtt sem értek el 10 százalékos eredményt.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A szavazatok közel 100 százalékának összeszámlálása után a Fidesz nagyjából 2 600 000 listás szavazatnál jár (ebben benne vannak a határon túliak szavazatai is, a külföldön szavazó magyaroké viszont még nincs). Ez azt jelenti, hogy a párt

több mint 335 ezerrel több szavazatot szerzett, mint 2014-ben.

Valamelyest a Jobbik is növelni tudta a szavazatai számát, de csak minimális mértékben: most 1 028 000 szavazat körül járnak, négy éve ennél 8 ezerrel kaptak kevesebbet.

A baloldali pártok viszont sok szavazót vesztettek.

2014-ben az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok alkotta Összefogás nevű koalícióra 1 290 806-an szavaztak. Most, ha összeadjuk az MSZP-Párbeszéd kb. 652 000, a DK 295 ezer és az Együtt 34 ezer szavazatát, akkor 981 ezerhez jutunk – vagyis úgy szavaztak több mint 300 ezerrel kevesebben a baloldali pártokra, hogy közben nagyjából ugyanennyivel, vagyis 300 ezerrel többen mentek el szavazni, mint négy éve.

Ugyanakkor az összefogásból négy éve kimaradó, és most is csak néhány helyen koordináló

LMP jelentősen tudta növelni szavazói számát.

2014-ben 269 414 listás szavazatot kaptak, most viszont nagyjából 365 ezret.

Az ellenzéki szavazókhoz hozzávehetjük még a Momentum 150 ezer, valamint a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 90 ezer szavazatát. Így

összesen nagyjából 2 600 000-en szavaztak tegnap a kormányváltásra,

nagyjából ugyanannyian, mint a Fideszre – a többi szavazat a kisebb pártokra ment el, köztük több kamualakulatra. A Political Capital gyorselemzése szerint ugyanakkor rájuk most kevesebben szavaztak, mint négy éve: 181 ezer helyett „csak” 68 ezren.

Az intézet szerint a magas részvétel csak a fővárosban kedvezett az ellenzéki pártoknak, országos szinten

a Fidesznek sikerült jobban a mozgósítás.

Ráadásul az ellenzéki szavazatok közül a Momentumra, Együttre, MKKP-ra adottak gyakorlatilag elvesztek (mivel nem jutottak be a parlamentbe), ezért hiába veszített el a Fidesz öttel több egyéni kerületet, mint négy éve, mégis legalább ugyanannyi, sőt, a legfrissebb állás szerint eggyel több, 134 mandátumra számíthatnak.

Néhány választókerületben ráadásul jelentősen nőtt a Fideszre szavazók száma, térképünkön azokat ábrázoltuk, ahol a kormánypárt legalább 10 százalékponttal jobb eredményt ért el, mint 2014-ben.

A kisvárdai körzetben 14, Dombóváron és környékén 12, az ózdi, salgótarjáni és szekszárdi körzetben 11-11, míg a tiszaújvárosi, gyöngyösi, sárvári és zalaegerszegi körzetben 10-10 százalékkal többen szavaztak a kormánypártra a négy évvel ezelőttihez képest.

Feltűnő, hogy ezek közül több az ország legszegényebb régióiban van. Ezt mutatta ki a G7 elemzése is, amely szerint

a legszegényebb magyarországi településeken több mint 80 százalékot szerzett a Fidesz.

A GKI adatai szerint legszegényebbnek számító falu Csenyéte, itt most 79%-ot ért el a kormánypárt, a második a Magyarországi Cigánypárt lett 18%-kal, míg a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd 1-1%-ot kapott. A többiek még ennyit se. Az eredmény azért is érdekes, mert 2014-ben még a baloldali koalíció kapott itt 83 százalékot.

Vannak olyan választókerületek is, ahol gyakorlatilag megsemmisült a baloldal.

Térképünkön azokat jelöltük meg, ahol az MSZP-Párbeszéd illetve a DK jelöltje az LMP-s indulóval együtt sem ért el még 10%-os eredményt sem.

A leggyengébben Szabolcsban szerepeltek a baloldali pártok. Mátészalkán a DK-s Csomáliné Rácz Erika 4,22, az LMP-s Tárkányi Sándor pedig 1,62%-ot kapott, vagyis közösen is mindössze 5,84%-ot értek el. Kisvárdán a szintén DK-s Rakóczki Dénesné 4,86, az LMP-s Makranczi István 2,2%-ot kapott (összesen 6,88%).

Az ország nyugati felében is vannak olyan körzetek, ahol nagyon gyengén szerepeltek a baloldali pártok. Körmenden 7,25%-ot (Balogh Tibor, DK: 4,29, Bogáti András, LMP: 2,96), Barcson 7,69%-ot (Remes Gábor, DK: 5,9, Sipos Zoltán, LMP 1,79) értek el közösen.

Még összesen nyolc hasonló körzet volt: Kiskunhalason 8 (Molnár László, DK: 5,87, Midi Melánia, LMP: 2,13), Sárbogárdon 8,59 (Szilveszterné Nyuli Ilona, DK: 5,87, Lapos Péter, LMP: 2,72), Karcagon 8,74 (Bodó Jánosné, DK 5,53, Sallai Róbert Benedek, LMP: 3,21), Marcaliban 8,92 (Mészáros Géza József, MSZP-P: 7,13, Filák Péter, LMP: 1,79), Hódmezővásárhelyen 9,08 (Rója István, MSZP-P: 7,43, Pongrácz Gergely, LMP: 1,65), Vásárosnaményben 9,48 (Bihari Miklós, MSZP-P: 8,65, Tempfli József, LMP: 0,83), Egerben (Kertészné Kormos Noémi, DK: 6,86, Komlósi Csaba, LMP: 2,98) és Nagykátán (Török Zsolt, MSZP-P: 7,07, Szalay Sándor, LMP: 2,77) pedig 9,84%-os eredményt értek el együtt.

Az viszont gyakorlatilag az egész északkeleti részre igaz, a nagyvárosokat leszámítva, hogy önmagában szinte mindenhol 10% alatt szerepelt az MSZP-Párbeszéd vagy a DK jelöltje.

Fidesz-világ Magyarországon

Este hét órára jónéhány mandátum becslés jelent meg a különböző portálokon; ezek mindegyike pontosan azt a bizonytalanságot tükrözte, ami már az előző időszakban is jellemezte az országgyűlési választások végkimenetelére vonatkozó jóslatokat. Tekintettel arra, hogy ma Magyarországon senki nem készít exit-pollos eredménykutatást, azaz nem vállalja a szavazóhelyiségekből kijövő választók megkérdezése alapján készített – általában pontosnak tartott – vizsgálatot, így ezek az este hét órás várakozások sem tűntek megbízhatónak. Vagyis: egy bizonyosság volt az urnák lezárásakor – már amelyiket sikerült lezárni -, mégpedig a teljes bizonytalanság. Pedig ekkor már annyit legalább nagyjából tudhattunk, hogy a választási hajlandóság, országos szinten, hetven százalék körül alakult, de, hogy ez végül kinek kedvezett, nos ebben enyhén szólva is jelentősek voltak az eltérések. A Medián például kényelmes többséget adott a Fidesznek, más, kormányközeli jóslatok, kétharmadot ígértek a kormánypártnak, míg egyes ellenzéki elemzők esélyesnek tartották a Fidesz bukását.

A teljes bizonytalanság mellett annyit még meg lehetett állapítani, hogy a lakosság, a választani akaró emberek, nagyon fontosnak tartották, hogy leadják szavazatukat; ez a nagy választási kedv meglephette a szervezőket; azokon a helyeken, ahol pedig várható volt a tömeges jelenlét, érkezésükre nem voltak felkészülve. A budapesti Bocskai úton például – az egyetemi negyed miatt itt tudhatóan magas átjelentkezésre lehetett számítani, sőt az előzetes regisztráció alapján tudható is volt -, este kilenc óra felé még kétezer ember várta, hogy leadhassa szavazatát. Éppen emiatt nem lehetett nyilvánosságra hozni a már lezárt körzetek már összesített számait, tovább nyújtva ezzel az ideges várakozást. Mindenki az óvatos nyilatkozók gesztusaiból, testbeszédéből akart következtetésekre jutni; vajon juthatott-e párttársaitól, a szavazat számláló bizottságban dolgozó kollégáktól információhoz.

Az eredmények közlése végül, az ígéretek ellenére este fél tíz tájban sem indult el; igaz a szivárgó információk alapján már végleges következtetésekre lehetett eljutni. Elsősorban addig, hogy vidéken szinte földcsuszamlás-szerűen tarolt a Fidesz; az ellenzék – beleértve a Jobbikot is – alig-alig rúgott labdába. Ugyanakkor – így szóltak a fülbe súgott eredmények – Budapestet a baloldal hódította el, visszaállítva ezzel a Demszky-idők állapotát: éles határt húzva a baloldal és a Fidesz közé.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a Fidesz migrációs politikája tökéletesen működött országosan, csak éppen a fővárosiakat nem tudta megfogni. Súlyosan tévedtek a közvélemény-kutatók, amikor az esetleges magas részvételi arányt az ellenzék előretörésével azonosították; a mozgósítás – vidéken – a Fidesznek sikerült jobban. Lehet keresni – sőt kell is – ennek okait, és persze adódik néhány kapásból – például a nagy kormánypárti médiafölény -, de az a leghelyesebb, ha alapvetően az el nem végzett munkát jelöljük meg. Azt ugyanis tudhattuk, hogy a Fidesz vidéki szervezettsége rendkívül magas, és azt is, hogy a helyi potentátok igyekeztek megfelelni a központi utasításoknak. Ez pedig azt jelentette, hogy a Fidesz félelem keltésével nem tudtak mit kezdeni, de legfőképpen jövőképet nem tudtak nyújtani. A Budapesten túli világban az emberek majdnem százszázalékosan a Fidesz hatása alá kerültek, ami azt jelenti, hogy csak általuk látták biztosítva saját egzisztenciájukat, illetve biztonságos védelmüket a vizionált migrációs hullámmal szemben.

A 2018-as parlamenti választás tökéletesen megmutatta: a töredezett ellenzék nem veheti fel a versenyt Orbánnal. Azért beszélünk most Orbánról, mert ma lényegében ő az egyetlen arca, húzó embere a Fidesznek, de – úgy tűnik – az ő karizmája éppen elegendő ahhoz, hogy a vidék-Magyarország abszolút híveként adózzon neki. Hiába a sok-sok korrupciós ügy, hiába az utóbbi hónapok súlyos lebukásai, hiába az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése, amely egyenesen az Orbán-család közepébe csapott be, az embereket mindez nem érdekelte. Mint ahogy Kósa Lajos súlyos baleksége sem.

 

Marad tehát az Orbán-kormány, amelynek csak a nemzetközi piacok örülnek, mert így legalább nem lesz bizonytalanság itthon, de a nemzetközi politika már annál kevésbé. Az örömtelenségen túl azonban nem tudni, hogy az Európai Unió miként fogja kezelni a vele szemben folyamatosan csatázó magyar vezetést, valóban felgyorsulnak-e azok a folyamatok, amelyek hazánkat a perifériára kényszerítik. Ha ez b is következik, a Fidesz legitimitását senki nem kérdőjelezheti meg, hiába derül ki akár ezerszer is, hogy hamis kampány segítette a pártot, hogy a kormány durván beszállt a kampányba, és hogy olyan választási törvényt dolgozott ki, amely jelentős hátrányba hozza a politikai ellenfelet. Mindez nem számít: érvényes választás volt, magas támogatottsággal, kiemelkedően jelentős részvétellel, és ezzel szemben semmilyen érv nem hat. Folytathatja a Fidesz azt a demokrácia-dúlást, amelyet nyolc éve megkezdett, s noha igyekeztek néhányan felhívni a figyelmet arra, hogy mi várható, ha a választók így döntenek, ennek csak Budapesten lett hatása. Ne feledjük: azt jósolták, hogy a változatlan hatalmi konstrukció veszélybe fogja sodorni az önkormányzatok önállóságát, a maradék média, és még az internet függetlenségét is; tovább fog nőni a Fidesz befolyása városokra, falvakra egyaránt.

És ez nagy valószínűséggel így is lesz. Magyarország tovább fog csúszni az illiberális állam jelentette demokratikus minimum felé. Azt mondták az ellenzéki pártok képviselői: a választó bölcs, tudja, hogy kire kell szavaznia, és korrigálni fogja az hibáikat. Hát nem korrigálta. Inkább elvette a bizalmát, elvette a hitét, hogy képes erős kézzel vezetni az országot. Mondhatjuk persze erre azt: butaság a választó bölcsességében bízni – egyébként az -, de ez nem pótolja a szembenézést, a szembenézést a hibákkal és a valós helyzettel.

Nem akarjuk hosszan taglalni azokat ballépéseket, amelyeket az ellenzék az elmúlt nyolc évben elkövetett, már csak azért sem, mert minden a szemünk előtt zajlott. És nagyon valószínű, hogy az elvesztett választás súlyos következményekkel jár majd az egész oldalra. Azt gondoljuk, hogy a Jobbik sem marad érintetlen, még akkor sem, ha eredménye valamelyest meghaladja a négy évvel ezelőttit. De az a temérdek pénz, energia, amely belefolyt a párt kampányába nem hozta meg a várt eredményt; az sem kizárt, hogy ezek után Simicska Lajos kiszáll mögüle. Ez pedig veszély jelentene a médiájára is. Ami pedig a baloldal pártjait illeti: aligha tévedünk, ha azt jósoljuk, egymás vádolásával lesznek elfoglalva. Az egymás vádolása egyben a belső viták felszikrázását is jelenti; újra indul, megint elölről a bomlás, és sehol nem látszik egyelőre az építkezés.

Az világosan kirajzolódik mindenesetre, hogy a fragmentált ellenzéknek négy év múlva sem lesz esélye Orbánnal szemben.  Budapest szembenállása kevés lesz ahhoz, hogy elindulhasson valami új, egy olyan építkezés, amely országosan is hitelessé teszi az ellenzéket, illetve hitelteleníti a kormánypártokat. Itt marad feltáratlanul és megtorlatlanul a sok-sok korrupciós ügy, sőt: Orbán elkezdheti bedarálni mindazokat, akik szembe mentek vele.

A 2018-as országgyűlési választások sokkolóan hatottak mindazokra, akik reménykedtek a kormányváltásban. A sokkot egyhamar nem fogják kiheverni – ha egyáltalán kiheverik – a vesztes pártok, de a változásban reménykedő választók sem. Nem egy választást veszítettek el, annál sokkal többet.

Látni, érezni fogjuk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK