Kezdőlap Featured Oldal 730

Featured

A Párbeszéd útja a súlytalanságból a megmaradásig

Bak Mihály
-
0
A Párbeszéd útja a súlytalanságból a megmaradásig

Kaptak négy évnyi lehetőséget a „saját lábon állásra”. Jelenleg az életben maradás a legtöbb, ami elmondható a Párbeszéd helyzetéről. Megnéztük, honnan és hogyan jutottak el idáig. Egy valaha nagy, ma akkori önmaga árnyéka párt mellé. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

 

Ha egy-két mondatban akarnám összefoglalni a Párbeszéd és Karácsony Gergely nagyjából egyévnyi útját, az valahogyan úgy szólna, hogy a teljes ellenzéki vereség egyik legnagyobb nyertese ez a párt. Sikerült pártként megmaradniuk, megszerezték a következő négy évre szóló költségvetési támogatást, és súlyuknál lényegesen több, három képviselőjük lesz a parlamentben, sőt – igaz, némi MSZP-s segítséggel – önálló frakciót is kiállíthatnak.

Ez persze nem több, mint az ellenzéket elzavaró többség (sőt, a rájuk szavazók egy részének is) azon ítéletében megfogalmazott állítás, hogy „a megélhetési politikusok” ismét nyertek négy évet. Merthogy a fideszes kétharmad mellett a Párbeszéd számára se nő fű.

Egy másik összefoglaló véleménymondat: kétségtelen tény, hogy

a Párbeszéd és Karácsony kezdettől a feltételek nélküli ellenzéki együttműködést támogatta.

A közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet és mindenhol egyetlen megegyezéses jelöltet az egyéni választókerületekben.

Egy kis kitérő: emlékezetes módon éppen Karácsony, akkor még LMP-s képviselőként 2011 nyarán vetette fel egy olyan „technikai koalíció” létrehozását, amely a Jobbikot is magában foglalva kétharmadot szerezne a parlamentben, hogy ennek birtokában alkotmányos korrekciót követően új, „rendes” választást írjon ki. Ugyanerről ma már másképpen vélekedik. „Azóta a Jobbikot felvásárolta Simicska Lajos, aki másként is meg tudná buktatni Orbán Viktort, nem kellett volna neki pártot venni” – mondta egy interjúban. S hogy a Jobbik ugyanaz a náci párt, ami volt, amelyet már nem tart a rendszer ellenfelének, s a szavát sem lehet elhinni annak a pártnak, amely évekkel ezelőtt még európai zászlót égetett, most pedig a legradikálisabb béruniós kampányba kezdett.

A nyilvánosság előtt alig létező Párbeszédet lényegében Karácsony hordja a hátán (olykor Szabó Tímeával, társelnök-társával közösen), akinek az elmúlt szűk egy évben a teljes demokratikus oldali együttműködés végül kudarcos preferálása mellett meg kellett küzdenie még valamivel: az MSZP folyamatos belső megosztottságával, s nem utolsó sorban Botka László szó szerinti és szimbolikus hosszú árnyékával. (Ismét zárójelben: azon érdemes lenne mélyen elgondolkodni, hogy az MSZP Horn Gyula óta nem tudott választási sikerre esélyes első embert kitermelni. Azóta minden miniszterelnöke kívülről, pontosabban nem az aktív belső tagsági-politikusi körből érkezett, az egyetlen „saját” ember, Botka pedig pillanatok alatt elbukott.)

Karácsony szerintem a botkai helyzettel jól birkózott meg: végig lojális maradt hozzá, nem igen (de legalábbis láthatóan nem) vett részt az MSZP addigi „örökös reményének” belső megbuktatásában.

Nem volt ennyire sima és főleg sikeres az MSZP egyik legnagyobb gondja, Gyurcsány Ferenc személye és mozgásainak kezelésében, különösen úgy, hogy közben igyekezett Botkával harmóniában lenni. Utóbbi első pillanatban kijelentette, hogy a DK-val és főleg Gyurcsánnyal nem akar szorosan együttműködni, közben pedig a volt pártelnök állandóan a teljes nyitottságot hangsúlyozta. Hogy aztán – már amikor Karácsony ante portas – ő legyen az, aki kizárja Karácsony miniszterelnök-jelöltségét, ha ez együtt jár egyéni kerületi és pártlistás indulással.

Persze akkor már Botka sincs, és addigra az MSZP a közvélemény-kutatások szerint 200-400 ezer választót vesztett, ami megnövelte Gyurcsány súlyát.

Karácsony régóta – sokak szemében nyilván túlságosan is rámenősen –

nem csinált titkot abból, hogy szívesen vezetné az országot.

Akkor nézzük a mögöttünk hagyott szűk esztendő történéseit. Karácsony első fajsúlyosabb lépése okozott némi zavart. A korábban LMP-alapító, majd a 2010-es választási vereség után onnan kilépő, később a Juhász Péter gründolta Együtt-tel közös pártban működő politikus tavaly augusztusban megjelent Botka szegedi fórumán, ahol az akkor nyolc hónapja kormányfő-jelölt valódi baloldali programot, progresszív adórendszert, segélyek helyett lehetőségeket, jobb iskolákat, képzési, átképzési, vállalkozási és kedvezményes hitelprogramokat, munkát és a közösség szolidaritását, országos átfogó szociális bérlakás-programot is tartalmazó programját ismertette. Karácsony Gergely, akkor a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is megjelent a fórumon és egyetértését fejezte ki az alapelvekkel, valamint

közölte, hogy nem akar Botka kihívója lenni.

Ebből kisebb értetlenség támadt, mert a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a jelenlévők többsége is úgy értékelte a Párbeszéd társelnökének szavait, hogy föladta saját miniszterelnök-jelölti ambícióit, ráadásul úgy, hogy mindezt Botka javára tette.

Mindezek hatására szeptemberben már nem ment el arra a rendezvényre, amelyen Botka ismertette szövetségi politikáját. S amelyen éppenséggel ott lett volna a helye, mert maga is

egyedüli megoldásként a megegyezést tartotta szükségesnek.

Nem sokkal ezután elkezdődött az a „tánc”, amelynek szereplői a kisebb ellenzéki pártok (mínusz DK), főleg az Együtt, valamint a Párbeszéd és maga Karácsony, aki mindeközben lépésről lépésre került közelebb az MSZP-hez. Hogy aztán a „régiek” és „újak” megítélése miatti ellentét következtében megtörténjék a szakítás.

Szeptember vége felé az Együtt elnöke, Juhász Péter bejelenti: „tárgyalásokat kezdeményezek az Együtt nevében az LMP-vel, a Párbeszéddel és a Momentummal”.

Az őszre egyre inkább meggyengülő és kapkodó Botka talán mindent egy lapra feltéve szeptember utolsó hetében – s egy időben az Együtt kezdeményezésével – váratlanul írásos ajánlatot tett hat pártnak arról, hogy biztos parlamenti részvételt ígérve felajánlja nekik a szocialisták listás helyeinek 49 százalékát. A Karácsony-féle Párbeszédnek 2 százaléknyi listás hely jutott volna. Nem meglepően már aznap elkezdtek érkezni az elutasítások.

(Eközben tört ki a Lattmann Tamás által kirobbantott balhé arról, hogy egy évvel korábban már majdnem kész megállapodása volt, ő lesz a demokratikus pártok miniszterelnök-jelöltje. A DK elismerte, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd cáfolta ezt.)

Ezután október másodikán Botka László lemondott.

Két nappal később

bukkan fel először a szocialisták körében komolyan vehető módon Karácsony neve

kormányfő-jelöltként. Egy választási párt létrehozása értelmes ötlet lenne, sokkal nagyobb esélyt kínálna az Orbán-kormány leváltására – vetődött fel szoci körökben. Az MSZP-Párbeszéd-tárgyaláson Molnár Gyula, a szocialisták elnöke hozta szóba egy ilyen párt létrehozásának gondolatát, mi több, azt is, hogy Karácsony Gergely legyen ennek a formációnak a listavezetője. A Párbeszédnek tetszene a közös ernyőszervezet, de az általuk kívánt módon, valamennyi ellenzéki pártot tömörítve és Karácsony listavezetésével.

Ugyanezen a napon Juhász Péter ismét bejelent: közösen készül a választásra az Együtt és a Párbeszéd. Az együttműködés a kormányváltás alapja, amiben minden ellenzéki pártnak helye van – mondta.

A repedés Karácsony (és a Párbeszéd) és az Együtt között már ekkor látható. Juhász ugyanis azt mondta, hogy minden demokratikus ellenzéki párttal együtt akarnak működni valamilyen formában, de azt tartanák helyesnek, ha az MSZP-vel és a DK-val koordináltan állítanának jelölteket az egyéni kerületekben, az úgynevezett Új pólus pártjai, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum pedig egyetlen közös listán szerepelnének.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke ekkor még puhán reagált, mert csak arról beszélt, hogy készen állnak az Együtt-tel közös indulásra, a kormányváltásnak minimálisan az az alapja, hogy mind a 106 egyéni körzetben csak egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel (és értelemszerűen a Jobbikkal).

Karácsony (és a Párbeszéd) ekkor egy darabig nem feszegeti az „újak” és „régiek” koncepciója, valamint a „mindent egyben” elképzelése közti nyilvánvaló széttartást. Egy interjúban megmarad a közös egyéni jelöltek indítása melletti kiállásnál. Sőt, mint mondja, a Párbeszéd és az Együtt akár választási párttá is válhat, de nyitva állnak minden együttműködés előtt. És inkább arról beszél – ismét nem kis magabiztossággal -, hogy

“…én vagyok az egyedüli baloldali miniszterelnök-jelölt”.

Karácsony továbbra is távolságtartó Botka akkor már majdnem két hete történt lelépését értékelve: a baloldal nem omlott össze, hisz mindössze egy politikus távozott, a szociáldemokrata, mélyszegénységet felszámolni akaró program megmaradt. És nem csak hogy tudná vállalni Botka gazdagokat fizetésre kényszerítő politikáját, hanem az voltaképpen a Párbeszéd programja volt.

Ez volt az az időszak, amikor – Botka lemondása után – szinte azonnal elkezdődött az új miniszterelnök-jelölt keresése a baloldalon. Hamar meg is találták Balázs Péter személyében, miközben – mint arról az imént már szó volt – a szocialisták Karácsony Gergelyt kezdték emlegetni.

Nem tartott sokáig a volt külügyér szereplése, aki kijelentette, hogy csak minden párt támogatása esetén vállalná. Október vége felé az Együtt vágta el ezt a szálat (is), amikor tudatták: a Balázs Péter iránti tisztelet mellett sem terveznek közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel. Az Együtt a Párbeszéddel szövetségben állít jelöltet. A DK korábbi elutasítása után ezzel eldőlt, hogy aligha lesz Balázs Péter a közös ellenzéki kormányfő-jelölt.

Ekkor azonban már egyre érett az Együtt és Karácsonyék nézetkülönbsége. Október közepén a Párbeszéd társelnöke, miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a cél az, hogy az országgyűlési választáson mind a 106 választókerületben egy közös ellenzéki jelölt legyen, s erről a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalnának. Az Együtt-tel pedig már közös választási pártról és közös listáról egyeztetnek.

De Karácsony

egyúttal már határozottan bírálta a másik párt álláspontját.

Szerinte hibás stratégia az, hogy „meg kell újítani a politikát, új szavazók kellenek ahhoz, hogy kormányváltás legyen”, és ezért a lehető legjobban el kell zárkózni a régi pártoktól. Szerinte az a stratégia az egyedüli jó, amely szerint kell megújulás, meg kell őrizni az ellenzék sokszínűségét, nem kell mindenkit bevonni, de kell együttműködés, nem csak a matematika, hanem a felelős politizálás miatt is.

Éppen átlépett a naptár novemberbe, amikor Gyurcsány Ferenc kimondta, amit már mindenki tudott: a DK – a meggyengült támogatottságú MSZP-vel szemben növekvő alkupozíciót látva –

kiszáll a közös lista elfogadásából.

Oly nagy különbségek vannak a pártok programjai között, amelyek szinte áthidalhatatlanok – mondta Gyurcsány.

Látva a kötélhúzást és a megegyezésre képtelenséget, Gulyás Márton bejelentette, hogy az általa alapított Közös Ország Mozgalom kiterjedt kampányt szervez, hogy kiderüljön, ki a legalkalmasabb jelölt a 106 egyéni választókerületben. Mintegy ezer fős mintából, személyes úton, közvélemény-kutatásokat készíttetnek.

A pártok igyekeznek őrizni a látszatot, ennek jegyében közös közleményben jelentette be a DK, az Együtt és a Párbeszéd, hogy egyéni választókerületi koordinációs egyeztetésre hívják a szocialistákat.

Ekkoriban már nem csak az évből volt hátra kevesebb, mint egy hónap, a választások is közeledtek rohanvást, s az események felpörögtek. Néhány nap alatt letisztult a kép egy része. Először valamiféle új közös listáról jelentek meg hírek a szocialisták soraiból, s egyúttal arról is, hogy az MSZP-nek megvan az új miniszterelnök-jelöltje, de annak személye még vagy két hétig nem publikus. Mint ismert, a szocialisták december 9-én az eredetileg tervezett kongresszus helyett csak választmányi ülést tartottak, amelyen bemutatták választási programjukat. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölt személyét is ott nevezik meg – írtuk akkor.

Nem kellett sokat várni, egy nap elteltével már arról tudósítottunk, hogy új miniszterelnök-jelöltről hallani, vagyis nem Balázs Péterről (amely lehetőség akkor már másfél hónapja elszállt). Helyette

ismét Karácsony Gergely neve került elő,

ez azonban csak akkor lehetséges, ha a Párbeszéd hátat fordít az Együttnek.

És hogy senkiben semmi kétség se okozzon álmatlan éjszakát, az érintett tévéadásban mondta azt (ismét, sokadszor), hogy teljes ellenzéki összefogást akar (programban, listán és kormányfő-jelöltben), és lényegében azt is kinyilvánította, hogy

szívesen lenne közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Azt mondta, ha lesz jobb jelölt nála, akkor hajlandó őt támogatni, de jelenleg nem ismer olyan felmérést, amelyben nem ő a legnépszerűbb politikus.

Ekkor ért véget a Párbeszéd és az Együtt közösködése. Utóbbiak közleményben nyilvánították ki, hogy „az elengedhetetlen megújulás elősegítése érdekében az Együtt nem kíván közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet állítani a Magyar Szocialista Párttal”. Az együttműködés korlátozódjék az egyéni kerületi jelöltek közös kiválasztására.

És hogy (Magyarországon) stílszerű legyen az elválás, Szigetvári Viktor Együtt-mininiszterelnök-jelölt az ATV-ben élő adásban jelentette be, hogy új miniszterelnök-jelöltjük lesz Karácsony Gergely helyett. A közös történet ezzel lezárult. A „szép” befejezésről azzal gondoskodott, hogy

„a langyosokat kiköpi a Jóisten”,

és

„ez történt Karácsony Gergellyel is”.

Apróság, s ki-ki értékelje maga, mindenesetre Szigetvári (friss felismerésképpen?) azzal is indokolta döntésüket, hogy szerinte Karácsony nem hisz abban, hogy a Párbeszéd és az Együtt közös listája bejutna a parlamentbe. Másnap aztán Juhász Péter pártelnök azt mondta, hogy korábban azt tervezték, a hétvégén a Párbeszéd után az Együtt is miniszterelnök-jelöltnek fogja Karácsony Gergelyt választani. Szándékaik szerint a két párt közös listán indult volna a választásokon.

Maga Karácsony viszont alighanem belül már régebben letudta ezt a korszakot, legalábbis erre utal, hogy – mint később kiderült – pár nappal korábban, az Együtt és a Párbeszéd közös elnökségi ülésén a politikus kifakadt, és nem éppen irodalmi stílusban fogalmazott.

„Alapvetően az az érzésem, hogy a f@szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre”

(mármint a Párbeszédére) – hallható azon a felvételen, amely a két párt végleges szakítása utáni napon került nyilvánosságra. Karácsony mindehhez még hozzáteszi, hogy van neki enélkül is elég dolga, “van egy fő állásom, ami önmagában egy kib****** politikai stressz”.

Három nap múlva aztán Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke elismerte, hogy ő készítette a felvételt.

Mindeközben pedig a nyilvános válás másnapján Karácsony már meg is jelent és felszólalt az MSZP programismertető nagygyűlésén. Ezen Molnár Gyula pártelnök közölte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük. Karácsony utóbbira úgy reagált:

“döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, és hozok magammal mindent, amit tudok”.

Ezekben a történésekben – túl a zökkenőmentes „átzsilipelésen” – az az érdekes, hogy Karácsony Gergely úgy keringett (mind szűkebb röppályán) az MSZP körül – még párbeszédes színekben – miniszterelnök-jelöltként (illetve emlegették így őt a pártban), hogy bármely párttestület formálisan megtárgyalta volna ezt.

Ennek sorában ismertük meg a „politikailag már miniszterelnök-jelölt” kifejezést. December közepén Molnár Gyula, az MSZP elnöke rádióinterjúban arról beszélt, hogy

politikai értelemben már eldőlt Karácsony közös jelöltsége.

Sőt, legott azt is megtudta a nagyérdemű, hogy a formálisan még meg se nevezett Karácsony árnyékkormányt tervez alakítani (ami aztán márciusban meg is történt).

(Ez a mód, hogy fontos dolgokat a nyilvánosságon keresztül jelentenek be, régi hobbi a szociknál. Az előző miniszterelnök-jelölt is úgy lett e poszt viselője később, hogy az érintett, tehát Botka László egy újságcikkben közölte: szívesen lenne az.)

Molnár és Karácsony is azt mondta, reméli, több párt csatlakozik az együttműködéshez. Megerősítették: közös egyéni képviselőjelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt a céljuk. Az is ekkor és így derült ki, hogy a Magyar Liberális Párt is csatlakozik.

Molnár Gyula szerint a három pártnak a közös indulásról belátható időn belül meg kell állapodnia, azt meg kell erősíteni civil szervezetekkel, és nyitottak lesznek a DK, az Együtt, az LMP és a Momentum iránt is.

Karácsony december második felében fontos kijelentést tett. Az evidens, és Karácsony krédójához passzol is, hogy közös lista kell Orbán legyőzéséhez, és reméli, valamennyi ellenzéki párt belátja majd, hogy a siker érdekében együtt kell működni. Hanem arról is beszélt, hogy

a közös listán fontos helye lesz Gyurcsány Ferencnek,

és a DK politikusára az utolsó pillanatig várni kell. A próféta szólt belőle, amikor úgy fogalmazott, ha viszont az ellenzék nem változtat jelenlegi stratégiáján, akkor a baloldal számára bohózatba fulladhat a választás. A szavazó számára egy ilyen helyzetben a viccpárt a legjobb alternatíva, tehát előfordulhat, hogy a Kétfarkú Kutya Párt komoly befutó helyet szerezhet a parlamenti választásokon – mondta Karácsony.

Aki – politikustól szokatlanul – azt is mondta, hogy

„sokkal inkább hasznos, mint népszerű akarok lenni”.

Az év végi ünnepek előtt pár nappal megszületett az MSZP és a DK megállapodása az egyéni kerületeken osztozásról, egyúttal véglegessé vált, hogy Gyurcsány csak részleges együttműködésre hajlandó. Az MSZP és a DK 60-46 arányban osztoznak az egyéni kerületekben. Molnár Gyula megismételte, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, Gyurcsány pedig hangsúlyozta, hogy a DK önálló listával indul, amelyet ő vezet, s nem támogatnak olyan kormányfő-jelöltet, aki más párt listáján van. (A DK-nak volt egy harmadik „anti-Karácsony” feltétele is, nevezetesen, hogy az érintett nem indulhat egyéniben, de végül ez lekerült a napirendről, amikor Karácsony közölte, hogy nem akar képviselőnek állni, marad inkább Zuglóban polgármester. Ezt viszont csak listán teheti meg a mandátum elvesztése nélkül.)

Aztán az is kiderült, hogy az MSZP meglehetősen gálánsan a maga 60-as kontingensébe felveszi Karácsony mellett a Párbeszéd másik vezetőjét, Szabó Tímeát, továbbá a független képviselő Kész Zoltánt és az Együttből Szabó Szabolcsot. Vagyis ezekben a kerületekben nem indítanak szoci jelöltet.

A karácsonyi ünnepek nyugalmas voltát elűzendő a hónapok óta hallgató Botka László előlépett, és egy interjúban beleszállt a baloldalba. Azt mondta, hogy a teljes összefogást javasolta, és mindent megtett ezért. (Arról nem beszélt, hogy a DK-t csak Gyurcsány nélkül fogadta volna el.) Felidézte, hogy lemondása előtti utolsó javaslatában a listás helyek felét átadta volna a többi demokratikus ellenzéki pártnak. „Engem ugyanis nem a pártvezetők parlamenti helye, hanem az ország állapota érdekelt, nem túlélni akartam, hanem nyerni. Rosszul mértem fel több dolgot. Nem gondoltam, hogy az ellenzéki pártvezetők csak frakciót akarnak, nem kormányváltást” – fogalmazott.

Majd még behajított egy rekesz kézigránátot: „azt sem tudtam, hogy a Fidesz milyen mélyen van jelen az ellenzéki pártok életében, mennyire irányítja őket. Ez nagyon megdöbbentett.” Ez azóta többször is felrobbant az ellenzék soraiban, legutóbb Hadházy Ákos (LMP) mondta ugyanezt nemrégiben.

Januárban, azon a napon, amikor a Nemzeti Választási Iroda közli, hogy készen állnak a választásokra, az MSZP elnöke bejelenti, hogy közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd.

A névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti,

aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta Molnár Gyula. Arról, hogy a listán hány helyet kapna a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, azt közölte, a helyekről még nincs konkrét és végleges megállapodás, azon dolgoznak, hogy a következő parlamentben a Párbeszédnek önálló frakciója legyen.

Inkább csak érdekesség, de akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy január végén úgy ünnepelte ötödik szülinapját a Párbeszéd, hogy nagyjából biztos lehetett abban, bekerülnek a parlamentbe (az egyéni kerületi indulások és sikerek függvényében akár több képviselővel).

Politikai értelemben azonban a párt megszűnik önállóan létezni

a nála sokkal nagyobb szövetséges mellett.

A választások szempontjából – a baloldal számára – elhanyagolható eredménnyel kecsegtető erdélyi túrára indult februárban Karácsony és Molnár Gyula. Megemlíteni is csak azért érdemes, mert szemlélteti, milyen brutális őszinteséggel beszélnek arrafelé a politikai viszonyokról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök számolt be arról a vacsoráról, amelyen vendégei megkérdezték tőle, az RMDSZ szerint mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. „Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak”.

Február 9-10-én

elfogadták az MSZP és a Párbeszéd választási megállapodását,

amelynek értelmében a két párt közösen indít képviselőjelölteket, közös országos listán indul, a miniszterelnök-jelölt pedig Karácsony Gergely. (Vagyis, bár jogilag nincs olyan poszt, hogy miniszterelnök-jelölt, az MSZP majd’ harminc éves működése alapján ez az a nap, amikor valóban jelöltté válik a jelölt.)

Ekkor dől el, hogy az első tízben Karácsony mellett-után csak szocialisták lesznek, a 11. a párbeszédes Tordai Bence, a Liberálisoktól Fodor Gábor pártelnök helyett érkező Bősz Anett a 15. (Kilátásba helyezték, hogy az üres helyek egyikére esetleg bekerülhet Fodor is, ezt azonban aligha vette bárki komolyan.) Karácsony társelnök-társa, Szabó Tímea csak a 99. helyet kapta, de ő végül nagy fölénnyel egyéniben, Óbudáról került a parlamentbe.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje március közepe előtt mutatta be árnyékkormányának szakértői felét: Komáromi Zoltánt, Daróczi Gábort, Hegyesiné Orsós Évát, Mellár Tamást, Andor Lászlót, Ámon Adát és Wittinghoff Tamást. Koalíciós kormányzásra készül a többi ellenzéki párttal közösen, ezért a miniszteri posztok felére van jelöltje.

Karácsony még a legvégén se adta fel azon reményét, hogy sikerül átfogó megállapodásra jutni. Március 15-i ünnepi beszédében arról szólt, hogy le kell dönteni Orbán Viktor bálványát, és ehhez akár az ördöggel is szövetkezni lehet. Azt ígérte:

„kitapossa a pártokból”

a szélesebb ellenzéki szövetséget.

Ennek érdekében tíz nappal később felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a DK-nak és az LMP-nek. Karácsony ezt akkor tette, amikor a párt honlapján közzétették az MSZP-Párbeszéd-szövetség száz pontból álló kormányprogramját.

Ami ezután történt, azt már jól ismerjük. Amint a bevezetőben olvasható, a Párbeszéd maradt törpepárt, de legalább megmaradt létezni.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://old.fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://old.fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://old.fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://old.fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

Elnökváltás Kubában: Járt utat járatlanért…

Sikorsky
-
0
Elnökváltás Kubában: Járt utat járatlanért…

Inkább a politikai kontinuitást, semmint egy új korszak kezdetét jelenti, hogy pár napja már nem egy Castro foglalja el az elnöki széket Kubában. Bár Miguel Díaz-Canel hozhat némi színt a karibi szigetország életébe, de sok tekintetben folytatni fogja elődje politikáját, főleg mert ugyanazokkal az égető problémákkal kénytelen szembenézni. 

 

Már évekkel Raúl Castro – a 2016-ban elhunyt Fidel Castro öccse – hatalomból való távozása előtt azt rebesgették, hogy a jelenleg 58. életévét betöltő Miguel Díaz-Canel lesz az utód. Ennek ellenére először nemcsak a nemzetközi közösséget, de még a dél-amerikai régiót is meglepetésként érte a megválasztása. Igaz, nem volt a Kubai Kommunista Párt (KKP) legismertebb „arcainak” egyike (azok Ramiro Valdés Menéndez egykori belügyminiszter és jelenlegi alelnök és Salvador Valdés Mesa alelnök), de Díaz-Canel évtizedek óta fontos állami és pártpozíciókat töltött be: az ifjúsági szervezet tagja, majd a tartományi bizottság első titkára, Kuba oktatási minisztere és a szigetország harmadik elnökhelyettes volt.

A helyi „Mátyás-király”

Miguel Díaz-Canel. Volt, hogy álruhában járt a minisztériumokba és a boltokba. A kép forrása: MTI/EPApool/Adalberto Roque.

Díaz-Canelnek sikerült az elmúlt években rendkívül pozitív képet kialakítania magáról: a kubai „emberarcú szocializmust” népszerűsítő, a néppel folyamatosan kapcsolatban álló, a problémáikat meghallgató és ezekre megoldást kereső politikus képét. Ráadásul kellő nyitottsággal állt az olyan kérdésekhez, mint az internet bevezetése vagy az LMBT-közösség jogainak biztosítása, s így nem kevés szimpátiát váltott ki a fiatalság körében. Közben pedig mindvégig kitartott a KKP elsőbbsége és a kubai szocializmus védelme mellett, és gyakran intézett támadást – nemcsak verbálisan, hanem jogi eszközökkel,a hatóságokkal közösen – a demokratikus ellenzék, az emberjogi aktivisták, valamint az Egyesült Államok ellen.

 

Miguel Díaz-Canel iránt csak akkor kezdett el nagyobb figyelmet tanúsítani a külföld, amikor a március 11-i kubai parlamenti választások előtt Raúl Castro bejelentette, hogy nem vállal újabb elnöki terminust. A választásokat követően a leendő elnök legtöbb riválisa – köztük Raúl fia, Alejandro Castro – be sem került a 605 fős kubai Nemzetgyűlésbe, így szinte minden akadály elhárult Miguel Díaz-Canel kinevezése előtt. Az április 18-án tartott alakuló ülésen államfővé választották, és egy nappal később már el is foglalhatta a hivatalát. Ugyanakkor a KKP örömét beárnyékolta, hogy

a 2018-as választásokkor a részvételi arány „mindössze” 85 százalék volt, miközben  azt megelőző években mindig 90 százalék feletti

Fiatal kubai úttörők ügyeltek a „választások tisztaságára”. A kép forrása: Link.

Pénz beszél

Ez ugyanis sok elemző és szakértő szerint annak volt a jele, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb az ország vezetésével. Ezek az ellenérzések pedig elsődlegesen a gazdasági nehézségekből fakadnak. Kuba a hidegháború vége óta hullámzó gazdasági teljesítményt nyújtott, 2016-ban azonban mély recesszióba süllyedt. Addig képes volt eltartani magát a  Venezuelából származó energiahordozókból befolyó pénzekből, de mivel Hugo Chávez utódja, Nicolás Maduro alatt gyakorlatilag összeomlott a dél-amerikai ország, így Kuba elvesztette a legfontosabb ellátóját. Ezzel párhuzamosan a cukor, a dohány és a nikkel árának csökkenése is nehéz helyzetbe hozta a szigetországot, hiszen ezek számítanak a legfontosabb exporttermékeinek.

Ezért, ha Díaz-Canel társadalmi és politikai reformokat nem is lesz hajlandó bevezetni, a gazdasági problémákra mindképp megoldást kell találnia. A Bloomberg a kubai gazdaságról szóló cikkében több ilyen nehézséget, illetve azok megoldási lehetőségét sorolja fel: az energiahiányt a víz- és szélerőművekkel kellene megoldani, ki kellene bővíteni a központilag engedélyezett vállalatok működését, szigorítani a munkaügyi előírásokon, több külföldi tőkét kellene beengedni az országba. Ezek közül néhányat már Raúl megoldott, például azzal, hogy egymillió hektárnyi földet biztosított magánszemélyeknek, illetve átalakította az adórendszert, így Díaz-Canelnek lényegében már csak az előre kijelölt utat kellene követnie.

Árvízben álló utca Havannában 2017. szeptember 10-én, az Irma hurrikán elvonulása után. A trópusi szélvihar több kubai várost letarolt és több milliárd dolláros károkat okozott, amelyet a szigetország a mai napig nem hevert ki.  A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa.

Ugyanakkor a kubai üzleti és politikai elit számára a legtöbb fejtörést a kettős valutarendszer okozza. Létezik egy helyi és egy konvertibilis peso, ez utóbbit a dollár árfolyamához rögzítenek. Ez a rendszer ugyan lehetővé tette, hogy a kubaiak olcsón jussanak az alapvető szükségletekhez, illetve előlendítette a turizmust, ám eközben stagnálást és gyakori hiányt (hús, sajt, tej) okozott. A kettős valutarendszer lényegében

egy „22-es csapdájába” hajtotta a karibi országot.

Vagyis, ha az egyik valutát szüntetik meg, akkor a turizmus és a külföldi befektetés omlik össze, ha a másikat, akkor az elszegényedés és az áruhiány ölthet drasztikus méreteket.

Barátok nélkül mit érek én 

Díaz-Canel elnökségének második fontos kérdéskörét a külpolitika jelenti. Venezuela „elvesztése” után Havannának újra kell definiálni magát Latin-Amerikában, hiszen Bolíviát leszámítva egyetlen jelentősebb térségbeli ország sem viszonyul pozitívan a kubai vezetéshez. A 2004-ben létrehozott Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA) szövetségi rendszer jelenleg 11 tagállamot számlál, ám minden gazdasági integrációs törekvése mára elakadt vagy kudarccal végződött. Habár tavaly elterjedt, hogy Oroszország visszatérne Kubába, többek közt újranyitva az egykori szovjet bázisokat, azóta sincs semmi jele az egykori jó viszony visszaállásának Havanna és Moszkva között.  Ugyanúgy csalódást keltett Kína Kuba számára: ugyan Peking az évek során nagy érdeklődéssel fordult a régió iránt, de Kuba nem tartozik a legfontosabb országok közé számára. Annyira nem, hogy tavaly 30 százalékkal visszesett a két ország kereskedelmi forgalma, és a fejlesztési projektek nagy része sem valósult meg.

Nicolás Maduro venezuelai és Raúl Castro kubai elnök részt vesz a Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA), azaz a bolivári szövetség megalapításának 12. évfordulója alkalmából tartott találkozón Havannában 2016. december 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa

A szigetország számára az egyik legnagyobb lehetőséget az Egyesült Államok jelentette volna. A Barack Obama elnöksége idején végrehajtott „kubai nyitás” sikeresen végződött: a politikai foglyok szabadon engedéséért és a rendszer enyhüléséért cserébe Washington levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Eltöröltek több amerikai szankciót, a mezőgazdaságtól kezdve a turizmuson át a banki szolgáltatásokig.  A kapcsolatok rendezésének legfőbb jelképe az volt, amikor 2016-ban – 88 év után – amerikai elnök járt Kubában.

Csakhogy Donald Trump megválasztása után minden a visszájára fordult, s a nyitásból hirtelen zárás lett. Hallgatva a Havannával való kiegyezést ellenző republikánusokra és a többnyire Miamiben élő kubai közösségre, az amerikai elnök felmondta az Obama-adminisztráció által kötött egyezményt, mondván, abból csak a kommunista párt és a hadsereg profitált. Korlátozták az országba áramló dollár mennyiségét, ismét tiltólistára került néhány áru, s az amerikai turisták újra nehezebben juthattak el Kubába. Ugyan Trump a korábbi fenyegetéseivel ellentétben nem zárta be a 2015-ben újranyitott amerikai nagykövetséget Havannában, de jelentősen lecsökkentette a személyzet létszámát: szeptemberben hazarendelte az amerikai diplomaták mintegy felét, és október 3-án 15 kubai állampolgárt utasítottak ki az Egyesült Államok területéről. Ennek oka a hivatalos magyarázatok szerint az volt, hogy

a Kubában dolgozó amerikai diplomaták „akusztikus támadás” áldozatai lettek.

Diaz-Canel elnökségét sem fogadták pozitívan Washingtonban, és nem is várható lényeges változás az amerikai Kuba-politikában.

Az amerikai nagykövetség Kubában. A kép forrása: Youtube.

Kuba számára az egyetlen reményt az Európai Unió jelentheti. Brüsszelben történelmi fordulatként élték meg a Castro-éra végét, és bíznak a kereskedelmi kapcsolatok további erősödésében. Ezen a téren a szigetország ellen bevezetett uniós szankciók eltörlése óta már komoly eredményeket értek el: 2016-ban 2,4 milliárd dolláro értékű kereskedelmi forgalmat bonyolítottak, s szinte állandósultak a magas szintű találkozók. Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tavaly év végén Kubában járt, s 50 millió euró értékű megállapodást írt alá a kubai vezetéssel a mezőgazdaság fejlesztéséről és a megújuló energiáról.

Háttérből irányítva

Miguel Díaz-Canel előtt nem kis feladatok tornyosulnak, s ezek teljesítése nem kevés erőt és energiát fognak igényelni. Azonban hiába került az elnöki székbe, ez még korántsem jelentheti azt, hogy a saját elképzelései szerint kormányozhatja a karibi szigetországot. Ugyanis fő gazdasági-politikai kérdésekben a legfontosabb döntéshozó továbbra is a párt központi bizottsága marad. Sőt, Raúl újabb három évig a KKP főtitkára, így a Castro-család még mindig meghatározó szereplő marad a szigetországban. Közben az idő szorít: a kubai vezetésnek minél előbb meg kell oldania a nehézségeket, ha nem szeretnék, hogy az ország Venezuela sorsára jusson.

A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

N. Vadász Zsuzsa
-
0
A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

„Orbán Viktor kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket, hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni, hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál” – mutat rá a Független Hírügynökségnek adott interjújában Demeter András, politikai pszichológiával foglalkozó szociálpszichológus. „Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb…. általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását.”  

 

Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?

Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.

Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…

Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.

Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?

A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.

Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy

nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,

amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.

Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?

Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.

Eléggé tartósnak látszott akkor a berendezkedés, s ha nem jött volna be  a gazdasági válság, amely széles körben alapvetően rengette meg a bizalmat a mainstream pártok, a politikai intézményrendszer, a közösségi termékek iránt, akkor ez maradhatott is volna.

Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.

Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?

Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.

Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.

A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?

Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy  posztszocialista térségre különösképpen.

A magyarok és  lengyelek körében például nagyon népszerű a gondoskodó állam koncepciója: ez a biztonság iránti vágyakozást testesíti meg, abban a generációban, amely a Kádár-rendszerben szocializálódott, élt és dolgozott.

Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.

Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.

Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és

a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.

Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”

Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.

Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.

És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.

A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy

a bizalmatlanság már kialakult, de jött egy ember, aki ennek a bizalmatlanságnak egy részét igen ügyesen kihasználta – konspiratív információk elhintésével, elitellenes retorikával, dezinformációkkal, másrészt megtette magát olyan népvezérnek, aki érti a nép nyelvét.

Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?

Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.

Az ellenzék megpróbálta a korrupciós szálat, de láthatóan nem volt eléggé hatásos. Hát persze, amikor a félelemre, szorongásra alapozva azzal fenyegetnek, hogy veszélyben van a saját, meg a saját családom és nemzetem biztonsága és jövője, akkor ezen elgondolkodik mindenki.

Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.

Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?

Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.

Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…

Történelmi léptekkel értendő  fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –

ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.

De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.

Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.

A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.

Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.

Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.

A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.

A lényeg, hogy a szakpolitikusok helyét átvették a népi nemzeti hős politikusok. Celebbé váltak, s egy kicsit így is működnek.

Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.

A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?

Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.

Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?

Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.

És amúgy is az első benyomásnak, az első információnak van mindig a legmeghatározóbb szerepe a vélemény kialakításában. Ráadásul a negatív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak.

Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.

Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.

Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy

nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.

Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.

Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.

A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.

A Fidesznél ez működött Soros és a migránsok esetében, a Demokratikus Koalíciónak ugyanakkor nem sikerült ugyanez Orbánnal és a határon túli magyarokkal.

És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.

Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen  téren?

Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.

Ez Magyarorszag: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni

Lendvai Péter
-
0
Ez Magyarorszag: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni

Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában… Hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni – a többi között ezt mondta Martin József Péter a Transparency International ügyvezető igazgatója, a Corvinus Egyetem oktatója a Független Hírügynökségnek adott interjújában.

 

Önök veszélyben vannak?

Mindenki valamilyen szinten veszélyben van, aki kritikus a kormánnyal. De hogy pontosan hol található ez a szint és pontosan mi is a veszély, az nehezen meghatározható, mert napról-napra változik.

Azért is kérdezem, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány költözni készül Magyarországról, de egy olyan szervezet számára, mint a TI, amely a korrupciót vizsgálja az adott országban ez nem lehet pálya…

Mi nem tervezünk elköltözni. Mi itt akarunk, és remélem itt is fogunk működni. Betartjuk a törvényeket, valamint az átláthatóság minden írott és íratlan szabályát.

Ez ma Magyarországon elég?

Nagyon bízom benne, hogy elég. Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában. Akkor már végképp nem beszélhetnénk demokráciáról.

Azt mondta, hogy a TI is kormánykritikus szervezet, pedig azt gondolnám, hogy az önök feladata a korrupció megakadályozásának segítése, illetve a meglévő feltárása. De mert hazánkban állami szintre emelkedett a korrupció, így jogos a kormánykritikusság. Ez egyébként magyar sajátosság, vagy általánosnak mondható a világban?

A TI valóban kritikus, de nem csupán ezt a kormányt, hanem az előzőket, azaz a  baloldaliakat is kritizálta. Csak példaként említem, hogy 2008-ban ez a szervezet mondta ki, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon. Egy ilyen szervezet – épp úgy, mint a szabad sajtó – a világon mindenhol kritikus a kormány egyes intézkedéseivel kapcsolatban, a mértékek persze különböznek. Ráadásul van mit kritizálni, súlyos a helyzet a korrupciót illetően. Ezt nem pusztán mi gondoljuk így, a nemzetközi szervezetek, az üzleti szféra és a magyar lakosság is egybehangzóan így vélekedik. Rengeteg felmérés támasztja alá ezt az állítást. Magyarországon ráadásul a korrupció és az állami működés összeér.

Továbbra is kérdezem: mennyire általános az, ami ma Magyarországon történik? Máshol is találkozunk ennyire felülről vezérelt korrupcióval?

A magyar eset az Európai Unión belül egyedülálló. Sehol nincs ennyire centralizált politikai és gazdasági rendszer. A korrupció pedig ezt a központosított mintázatot követi. Világszinten azonban számos hasonló ország akad, például Latin-Amerikában vagy Ázsiában. Ezek a rendszerek valahol a liberális demokrácia és a diktatúra között helyezkednek el.

Önnek van személyes kötődése Soros Györgyhöz?

Soha nem találkoztunk, de még csak telefonon sem beszéltünk egymással.

És a szervezetnek?

A szervezet a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet nyilvánosan meghirdetett pályázatain többször is nyert támogatást egyes konkrét projektekhez.  A teljes éves költségvetésünknek mindössze 13 százaléka jön a Nyílt Társadalom Intézettől.

Cserébe mit kell adniuk?

Megvalósítjuk a megnyert pályázatokat.

Például az illegális bevándorlók támogatását?

Ez a szervezet soha nem foglalkozott a bevándorlással. A TI mintegy kilencven országban működik, és mindegyik tagozat a korrupció ellen küzd, illetve az átláthatóságot igyekszik előmozdítani.

Nem foglalkozunk bevándorlással és menekültüggyel. Némi malíciával azt mondhatom, hogy a bevándorlással akkor foglalkozunk, ha a letelepedési kötvények ügye előkerül. De ugye ez egy teljesen más kontextus…

Akkor hogyan érintette Ön, amikor a munkatársait meglátta a Figyelő listáján?

A munkatársaimat és persze saját magamat is. Mondhatom: nagyon szomorúan. Számomra ez különösen az, mivel korábban hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni. Szomorú, hogy ide jutott a magyar közélet és a kormánypárti sajtó.

Volt némi riadalom a kollégaiban?

Volt ilyen, de aztán közös erővel úrrá lettünk ezen.

Számít-e arra, hogy ez a kormányzati nyomásgyakorlás tovább fokozódik?

Két lehetőséggel számolok. Az egyik valóban az, hogy tovább fokozódik a nyomás, és a lejtőn nincs megállás. Ennek a végső fázisa akár az is lehet, hogy elüldözik a civil szervezeteket Magyarországról. A másik szcenárió a húzd meg, ereszd meg állapot. Először bekeményítenek, aztán kiengednek, majd újra jön a keménykedés, és így tovább…

Azzal tehát nem számol, hogy ezzel a politikával felhagyna a kormány?

Ezt persze nagyon szeretném, de egy szervezet vezetőjének mindig realistának kell lennie. Az április 8-a utáni jelek nem a konszolidációra utalnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány minden kritikus hangot ellenségnek tekint. Nem vitapartnernek, hanem ellenségnek. Ebbe a körbe tartozik a nem-kormányzati szervezeteken túl a megmaradt szabad média, a még mindig független bíróságok, és adott esetben akár az önkormányzatok is. Ez a négy utolsó bástyája maradt a demokráciának.

Hogyan mérhető az önök munkájának a hatékonysága?

Nem könnyen. De sok mindent elértünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Az egyik leglátványosabb ezek közül, hogy a közérdekű adatok megismerése iránt nagyon sok pert indítunk, és ezeket rendre meg is nyerjük. Kiváló jogászokkal dolgozunk. Nekünk köszönhető például, hogy tudjuk, mire ment a jegybanki alapítványok pénze, ma már majdnem teljesen tisztán látunk a letelepedési államkötvények ügyében, és a társasági adókedvezmények, a sportnak juttatott úgynevezett  „tao-pénzek” átláthatósága ügyében is nagyon komoly eredményeket értünk el. A munka még egyik fronton sem ért véget, tehát megyünk tovább.

A közérdekű adatokért folytatott pereken keresztül nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyek korábban nem voltak ismertek a közvélemény előtt.

Folyamatosan tárjuk fel az érdekkonfliktusokat, olyan eseteket, amikor közszereplők vagy kormányközeli oligarchák indokolatlan előnyhöz jutnak. Friss ügy, hogy Semjén Zsolt vadászata kapcsán nehezményeztük, hogy a vagyonnyilatkozata hiányos és emiatt többféle hatóság eljárását is kezdeményeztük. Mindemellett elemezzük és kutatjuk a korrupciót, továbbá az EU megbízásából két nagy közbeszerzési eljárást monitorozunk, és szakmai konferenciákat is szervezünk. A szabad sajtó megmaradt részében véleményt formálunk, közzétesszük a feltárt adatokat.

De hát látjuk, hogy ebben az országban mennyit érnek a nyilvános információk: kétharmadot a Fidesznek.

Ez egy következmények nélküli ország. A mi szerepünk ott véget ér, hogy nyilvánosságra hozzuk az általunk feltárt tényeket. Utána valóban többnyire nem történik semmi.

A karaván halad,…

Így van. Két vonalon sem történik semmi. A magyar ügyészség úgy látszik, nem olvas újságot, mondom némi iróniával, sőt, és ez még rosszabb, a hivatalos feljelentésekben írt tényektől sem hagyja magát zavartatni. A bűnüldözés, amely egyébként a kormány feladata, teljességgel elveszítette azt a szakmai függetlenséget, ami a hatalomhoz köthető visszaélések és az állami korrupció egyéb formáinak a tisztességes feltárásához szükséges. Az elmúlt három évben például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) negyvenegy esetben tett javaslatot arra, hogy a magyar hatóságok vizsgálják ki az Európai Unióból származó pénzekkel kapcsolatos szabálytalanságokat, és ebből mindössze három esetben emelt vádat a magyar ügyészség, ráadásul abból egy a négyes metró volt, ami az előző, baloldali kormány ügye. Ez és más példák, így

a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a közpénzherdálásai ügyében tanúsított tétlenség elég egyértelműen mutatják, hogy a magyar ügyészség a magas szintű korrupciós ügyekben az igazság kiderítésénél és az elkövetők felelősségre vonásánál előbbre valónak tartja a kormányhatalom érdekeit.

Ezt a tapasztalatot erősíti a letelepedési államkötvények ügye is, amely miatt egy normális országban az ügyészség minimum elkezd vizsgálódni, itt azonban semmi nem történt. Hiába tettünk feljelentést, elutasították. A másik  terület, ami legalább ennyire súlyos, a társadalom érdektelensége. Nincs meg az az elemi felháborodás a korrupciós ügyekben, ami a demokráciákban általában megszokott.

Ha röviden összefoglalható: mi derül ki azokban az ön által említett konkrét ügyekben?

A letelepedési államkötvények ügyében az, hogy miközben ilyen konstrukció sok országban létezik, de mindenhol közös, hogy az állam ebből jól jár, Magyarországon az adófizetők pénzéből a kötvényforgalmazó közvetítő cégek gazdagodnak. Ezek a cégek egy kivételével offshore hátterűek, és többnyire kínai és orosz állampolgároknak értékesítenek magyarországi letelepedésre jogosító állampapírokat. Amúgy teljesen felesleges a létezésük.

Csak a politikai korrektség miatt nem említ politikai szereplőket, mint haszonszerzőket?

Csak arról szeretek beszélni, amiről van bizonyítékunk. Arról van, hogy az említett cégek nagyjából hatvanmilliárd forintot kaptak a magyar államtól.

Arra is van bizonyíték, hogy ki bízta meg őket, nem?

A magyar országgyűlés bízta meg őket. A gazdasági bizottságot be is pereltük a megbízás körülményeivel kapcsolatban, és a pert meg is nyertük, az adatokat is megkaptuk. Ebből azt tudtuk meg, hogy a parlament meglehetősen nagyvonalúan bánt a letelepedési kötvények forgalmazására irányuló engedélyekkel, mondhatni, még azt a kevés előírást sem tartotta meg az engedélyezési eljárásban, amit a törvény amúgy megkövetel. Az ügyben hivatali visszaélés miatt feljelentést tettünk, de az ügyészség bűncselekmény hiányában nem indított eljárást. De folytatom a választ a kérdésére. A jegybanki alapítványok ügyében az derült ki, hogy ezek a szervezetek több esetben is a kormányközeli szereplőknek juttattak közpénzt, például egy baráti cég ugyanazt az egyébként nem túl magasröptű, hivatkozások nélküli tanulmányt eladta öt alapítványnak, több mint százmillió forintért. Ez az alapítványosdi önmagában intézményi nonszensz, mi ezt először 2014 szeptemberben szögeztük le, a jegybanknak ugyanis nem feladata a pénzügyi oktatás megújítása. Ha még emlékszünk rá, ez volt ennek a közel 300 milliárd forintnyi akciónak a fedőtörténete.

Ennek volt az alfejezete a közpénz jelleg elvesztése…

Így van. A jegybank sokáig állította, hogy az alapítványok nem közpénzt kezelnek, aztán a közérdekű adatkéréseinket megakadályozandó megalkották a titkosítást célzó törvényt, amelynek „mottója” szállóigévé lett: elvesztette közpénzjellegét. Ebben az esetben, talán utoljára az elmúlt nyolc évben, működtek a fékek: a köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette a titkosító passzusokat. De, ha már közpénz jelleg: igaz ez a tao-pénzekre is, ott is hosszú ideig vitatkoztunk a kormányzattal, hogy ez közpénz-e vagy sem, noha ott is evidens, hogy közpénz. A cégek ugyanis nem az adózás utáni eredményükből támogatják a sportegyesületeket, hanem az adózás előttiből. Itt nagyjából 530 milliárd forintról beszélünk 2011 óta, ennyi pénzzel jutott kevesebb a költségvetésbe. Nem állítom, hogy ez mind korrupció, és azt is elismerem, hogy az utánpótlás-nevelésre is sok jut ebből a pénzből. Nekünk nem az a gondunk, hogy a kormány ilyen mértékig támogatja a sportot – ez ideológiai kérdés, amivel a TI nem foglalkozik –, hanem az, hogy egyrészt mindez átláthatatlanul történik, másrészt a támogatás elszakad a teljesítmény elvtől. Nem azok a klubok kapják a legtöbb pénzt, amelyek a legjobban teljesítenek, hanem azok, amelyek politikailag a leginkább beágyazottak. A támogatottak bajnokságát Felcsút vezeti, miközben az igaziban gyengén teljesít.

Gondolom a konstrukcióval van baj, hisz az teremti meg a lehetőséget, hogy Felcsút kaphassa meg a legtöbb pénzt.

Igen a konstrukcióval van baj. Felcsút mellett Kisvárda és Mezőkövesd, azaz Seszták és Tállai birodalma is nagymértékű támogatáshoz jut.

Ez az ügy is rendesen elhúzódott, és még nem látjuk azt a részletét, amely megmutatná: mennyi állami támogatáshoz, pályázati pénzekhez jutnak azok a cégek, amelyek nagyvonalúan támogatják a sportot.

Még valóban nem látjuk; mi azt pereltük, hogy mely cégektől jönnek a tao-pénzek, és meg is nyertük ezeket a pereket. Egyelőre hiába van jogerős bírósági döntés, még nem teljes körű az adatszolgáltatás. De megyünk tovább. Ha megkapjuk az összes adatot, akkor jöhet az a vizsgálat, hogy ezek a cégek véletlenül nem nyertek-e többet az utóbbi időben a  közbeszerzéseken.

És, ha kiderül, hogy igen, akkor a Fidesz a következő választást már három harmaddal nyeri… De, ha már itt tartunk: a TI döntően támogatásokból él, ám egy olyan országban, ahol korrupció állami szintű, ki mer támogatni egy ilyen céget?

Pontosítanék: alapvetően projektekből élünk. A legnagyobb támogatónk, az Európai Unió, amelynek Magyarország az egyik tagállama, ezért is abszurd az, hogy a kormány e projektalapú, nyílt pályázatokon elérhető forrásokat is külföldinek tekinti. Ilyen alapon persze a magyar kormány a legnagyobb külföldről támogatott szervezet. Az éves költségvetésünk több, mint ötven százaléka származik az uniótól, közvetlenül Brüsszelből, az Európai Bizottság egyes főigazgatóságitól és az OLAF-tól. Vannak persze céges támogatóink is, de nem sok. Nagyon óvatosak a vállalatok. Volt egy erre vonatkozó kutatásunk is, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a cégek többsége a jelenlegi helyzetben az alkalmazkodás, hogy ne mondjam a behódolás stratégiáját választja. Vannak persze kivételek.

Összefoglalóan megállapíthatjuk-e azt, hogy ma Magyarországon a korrupció feltárása nem érdeke az államnak, a választások alapjáén mondhatjuk, hogy nem érdeke az embereknek, és a kormány túlsúlya miatt nem érdeke a cégeknek. Vagyis: a korrupció feltárása senkinek sem az érdeke.

Ez provokatív állítás, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs benne igazság. Ezzel együtt picit árnyalnám a kijelentést, főleg a második pontot. Az államnak valóban nem érdeke, hiszen rendszer-szintű korrupcióról beszélünk, néhány korrupciós csatorna pontosan azért jön létre, hogy ki lehessen szivattyúzni a közpénzt a haveri magánzsebekbe. A cégek az alkalmazkodó stratégiát választották; egyszerűen félnek attól, hogy elesnek üzletektől, vagy, ha kritizálnak, akkor valamilyen retorzió éri őket. Az alkalmazkodásban az is benne van, hogy az üzleti szféra jelentős része – legalábbis rövidtávon –  elégedett a kormány gazdaságpolitikájával. Csak egy példa: a GKI bizalmi indexe történelmi csúcson van… Úgy fest, a vállalatok egyelőre megtalálják a számításukat. A gazdaság jelentős részét ugyanakkor áthatja a járadékvadászat, az állami javakhoz, elosztáshoz, szabályozáshoz való baráti hozzáférés, befolyásolás. Ma Magyarországon az egyik legjobb üzleti befektetés az, ha az ember „barátja” lesz a kormánynak. A legbonyolultabb az állampolgárok kérdése. Az nem igaz, hogy az embereket egyáltalán nem érdekli a korrupció. A mi felméréseink ennek az ellenkezőjét mutatják, tisztában vannak az emberek azzal, hogy a korrupció ma nagyon súlyos probléma Magyarországon. Még azzal is tisztában vannak, hogy az állami korrupció is jelentős, sőt azzal is, hogy ez nincs így jól. Csak azt gondolják, hogy nálunk ez az élet rendje. Business as usual. Ez így volt, így van, és így is lesz, kormányokon átívelően. Az évtizedek során kialakult a tanult tehetetlenség. Az átlag magyar úgy gondolja, hogy aki hatalomra kerül, az szükségképpen korrupt lesz, és ezzel rögtön felhatalmazva érzi magát a – saját szintjén – a kisebb mutyikra. Az, hogy közben változik a korrupció természete, mondjuk az elmúlt nyolc évben végletesen központosítottá vált, az az emberek nagy részét már nem érdekli. Némi reménysugarat jelent, hogy nem gondolják, hogy nincs korrupció. A gyógyulás első feltétele a betegségtudat.

Van azért ennek egy rosszabb ága is: látják, hogy ma az van Magyarországon, és azt gondolják, hogy eszerint kell élni.

Így van. Egy felmérésünk szerint a fiatalok 71 százaléka is azt mondja: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni. Láthatóan a korrupt, de legalábbis az ügyeskedő, kiskapukat kereső mintákhoz, tapasztalatokhoz, kultúrához alkalmazkodik az emberek többsége. Egyéni szinten ez persze érthető, makroszinten viszont több mint problémás. Persze mindebben óriási a mintanyújtó elit felelőssége. Van egy olyan felmérésünk is, amelyben azt a kérdést feszegettük, hogy jelentenék-e az emberek azt, ha korrupciót észlelnének. Mindössze 21 százalékuk jelentené. Ez nagyon alacsony arány, gyakorlatilag Oroszországgal, Ukrajnával állunk egy szinten e tekintetben. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy miért nem jelentenék, a domináns válasz az volt, hogy úgysem történne semmi. A második leggyakoribb válasz az, hogy félnek.

Amikor annak idején, a Figyelő főszerkesztőségét otthagyva nyilván nem gondolta volna, hogy egy skarlát-betű kerül a homlokára…

Valóban nem gondoltam. De erőt ad, hogy kollégáimmal, kiváló csapattal  a partnereink, donorjaink által elismert magas színvonalú szakmai munkát végzünk, tény és értékalapon. Jó ügyért dolgozunk, az ország, a közjó érdekében.

„Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.”

Bódis Gábor
-
0
„Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.”

„Valóban elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak. Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna.” Frank Csongos, azaz Csongos Ferenc, a hatvanas évek óta Amerikában élő újságíró (UPI, Szabad Európa Rádió) mondta el ezt a történetet a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Csongos a Trump-kormányzatról, Magyarország amerikai megítéléséről és a Soros ellenes kampányról is beszélt.

Mi történik Amerikában? Te hogy látod: az amerikai demokrácia elég erős ahhoz, hogy túlélje a Trump-korszakot?

Véleményem szerint Amerika elég erős ahhoz, hogy túlélje a jelenlegi helyzetet. Megbirkózott már ennél nagyobb kihívásokkal is. Ide tartozik a rabszolgatartás, a polgárháború, egyes polgári jogok felfüggesztése a két világháború között, beleértve a japán származású amerikai állampolgárok internálását a negyvenes évek elején, a McCarthy-korszak… Ahogyan egykor a középnyugati Indiana állam volt kormányzója mondta: Amerika története, minden tökéletlenségével, az emberi szabadság rendületlen bővítéséről szól.

Ami Trump elnököt illeti, nyugtalanítónak tartom a média elleni támadásait. Az elnök azt mondta, hogy a hamis média („Fake Media”) a nép ellensége és háborúban áll az országgal. Erre válaszolta a Washington Post főszerkesztője, Marty Baron: Mi nem háborúzunk, csupán dolgozunk.

Az amerikai média nagy része kritikus Donald Trumppal szemben, de vannak Trump-párti médiumok is (Fox). Az amerikaiak többsége még mindig a televízióknak hisz, vagy az internet átvette a vezetést?

Az idősebb generáció még mindig újságot olvas; a New York Timest, a Washington Postot, a Wall Street Journalt és más lapokat. Ezek azok az újságok, amelyek breaking news-t közölnek, azaz pénzt és időt nem kímélve oknyomozást folytatnak. E sztorik közül azután sok vezető anyag lesz a televíziós híradásokban. A fiatalabb korosztály az internetet használja.

Mint a hajdani UPI és a Szabad Európa Rádió szerkesztője, szerkesztőségvezetője, annak idején volt alkalmad közelebbről is látni a washingtoni „boszorkánykonyhát”. Történt-e változás ezen a téren is, Trump elnöksége alatt?

Mint a United Press International külpolitikai riportere (a hírügynökségi pályafutásom vége felé a washingtoni irodát vezettem) abban a szerencsében volt részem, hogy a Kremlben lehettem, amikor Jelcin bejelentette a Szovjetunió végét; Albániában részt vettem James Baker külügyminiszter történelmi jelentőségű látogatásán; szemtanúja voltam a közel-keleti béketárgyalásoknak a terepen és a Fehér Házban, a Pentagonban és a külügyminisztériumban egyaránt, méghozzá az idősebb Bush elnöksége alatti Öböl-háború idején.

A Szabad Európa/Szabadság Rádió szerkesztőjeként, majd washingtoni főnökeként a napi sajtótájékoztatókról tudósítottam a Fehér Házból és a State Departmentből. A SZER interjút készített annak idején George W. Bush elnökkel is.

Semmi sem változott. A sajtótájékoztatók ugyanolyanok maradtak a Trump-kormányzat alatt is. Igaz, főleg a külügyminisztériumban, már nem olyan gyakoriak. És a Fehér Házból tudósító riporterek, úgy tűnik, szkeptikusabbak a kormányzat irányvonalával szemben. A „hazugság” kifejezést – amely nem éppen kellemes jelző, amikor ezzel az Amerikai Egyesült Államok elnökét illetik – gyakrabban használja sajtó.

Tudtommal rendszeresen meghívást kaptál a washingtoni magyar nagykövetségre a nemzeti ünnepek alkalmából rendezendő fogadásokra. Egyszer a volt budapesti amerikai ügyvivő, Goodfriend társaságában mentél el. (Goodfriend a közismert kitiltási botrány idején volt Magyarországon). Az akkori magyar nagykövet, Szemerkényi Réka ehhez mit szólt?

Valamikor a UPI Pittsburgh-i irodavezetője voltam. 1981-ben, a Reagan-kormányzat első évében, sikerült a hírügynökség tekintélyes washingtoni szerkesztőségébe kerülnöm. 35 éven keresztül kaptam meghívást a Magyar Nagykövetségtől a nemzeti ünnepek alkalmával. Ilyenkor vihetünk magunkkal egy vendéget. És igen, valóban én elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak: „Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.” Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna. De ki tudja? Tény, hogy több mint három és fél évtized után először, az idén március 15-én már nem kaptam meghívást. Lehet, hogy csak gondatlanságból. Annyit megjegyeznék, hogy soha egyetlen magyar politikust sem támogattam vagy támadtam. Egész életemben hírügynökségi riporter, szerkesztő, főszerkesztő voltam. Ami annyit jelent: vélemény mellőzve. Csak a tények.

Értik Amerikában, hogy mi történik Magyarországon? Azok a kivándorolt magyarok, akikkel találkozol, mit szólnak?

Ebben nem vagyok biztos. Egyik amerikai barátom (jeles újságíró, a régió szakértője) azt mondta: „Büszkén támogattuk Magyarországot és a magyarokat főleg az 1956-os forradalom után. Most azonban már nem annyira, a magyar miniszterelnök illiberális politikája miatt”.

Egy másik barátom, történész pedig így vélekedett: „Többé már nem vagyok büszke arra, hogy amerikai magyar vagyok. Sajnos, ebben a pillanatban, már arra sem vagyok büszke, hogy amerikai vagyok”.

Lehet-e a State Departmentnek más politikája, például Magyarországgal szemben, mint a Fehér Háznak?

Természetesen. A külügyminisztériumban karrier diplomaták vannak. Intézményes háttérrel. Viszont a Fehér Ház mondja meg a tutit. A külügyminiszter pedig végrehajtja azt.

A magyarországi Soros-ellenes kampányt hogyan értékelik Amerikában? Mint az antiszemitizmus példáját?

Ez egy összetett helyzet. Nézzünk vele szembe. Az Orbán-kormány támogatta a magyarországi zsidók kulturális és vallási törekvéseit. Ezzel egyidejűleg, megszólalt a vészcsengő a magyarországi antiszemitizmus miatt, főleg vidéken.

A zsidó közösségnek, főleg az utóbbi 200 évben nagyon fontos szerepe volt a magyar kulturális, társadalmi, kereskedelmi, gazdasági fejlődésében. A haladás motorja és az egész magyar nemzet jólétének támogatója.

És ami Sorost illeti. Szerencsétlennek tartom, hogy őt választották a támadások célpontjának. Pedig az utóbbi három évtizedben nagyon is szolgálta a magyar ügyet.

Hogyér’ adja?

Föld S. Péter
-
3
Hogyér’ adja?

Tiszaszigeten, a templom melletti buszmegállóban vette észre a delmagyar.hu munkatársa a fotón látható feliratot, amelyen szabad szemmel is jól látható, hogy egy gazdálkodó honfitársunk olcsóbban adja a tojást keresztényeknek, nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak és közmunkásoknak. Nem ma készült ez a fotó, körülbelül egy évvel ezelőtt, de amióta először láttam, gyakran eszembe jut, vajon, mi lehet a termelővel? Árul-e még tojást, és ha igen, hogyér’ adja?

A portál munkatársai megkérdezték a tojások tulajdonosait, hogy miként ellenőrzi, hogy a vásárló megfelel-e a fenti feltételeknek. Szerencsére nincs ok a nyugtalanságra: a gazda senkitől sem kér semmilyen igazolást, így a többi között keresztlevelet sem. Elhiszi, bárkinek, ha azt állítja magáról, hogy nyugdíjas, nagycsaládos, közmunkás, vagy, teszem azt, keresztény.

Mi a magunk részéről eddig sem nyugtalankodtunk, mert nem gondoljuk, hogy rossz szándékot kellene sejtenünk az ügy hátterében. Hősünk ugyanis lehetett volna szigorúbb is, kiírhatta volna például, hogy csak keresztényeket, nyugdíjasokat, nagycsaládosokat, és közmunkásokat szolgál ki, csak nekik adja el a tojásait, a többiek vásároljanak ott, ahol akarnak.

Nekem nincs ezzel gondom, a saját tojásait mindenki annak adja el, akinek akarja, és olyan áron, amennyiért jónak látja. Jól is néznénk ki, ha az állam, vagy bármely más hatóság beleszólna az ilyen ügyekbe. Lenne is nagy felháborodás, hogy hol van itt a demokrácia, a piacgazdálkodás, a verseny – bízzuk már rá a termelőre, hogy kinek adja el a tojásait és hány forintért.

Arról nem is szólva, hogy gazdálkodó honfitársunk nem azt írta ki, hogy aki nem keresztény, nagycsaládos, nyugdíjas, vagy közmunkás, drágábban veheti meg a tojásokat, hanem épp ellenkezőleg: azt, hogy akik beleférnek az említett kategóriákba, azoknak olcsóbban adja. Mi ez, ha nem társadalmi felelősségvállalás, vagy más néven, pozitív diszkrimináció?

Hogy miért épp ezeket a kategóriákat találta meg a tojástermelő, azt nem árulta el az újság munkatársának. Mi sem látunk bele a mások gondolataiba, így azután, másokhoz hasonlóan csak találgatni tudunk. Három kategória viszonylag érthető, a tojástermelő honfitárs nyilván sokat hallott a szolidaritásról, arról, hogy segíteni kell a nehezebben élőket, és ismeretei alapján feltételezte, hogy a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a közmunkások közéjük tartoznak.

Hogy a keresztények hogy kerültek a felsorolásba, arról hősünk csak annyit árult el, hogy az ötletet Böjte Csaba dévai szerzetes ihlette. Talán nem is fontos tudnunk, hogy miként jöttek a képbe a keresztények. Inkább reménykedjünk abban, hogy bár egy év alatt alaposan megdrágult a tojás, ha valaki megfelel a fenti besorolásnak, még mindig kedvezményesen vásárolhat a Móra F. u. 12. sz. alatt.

Egy ember, akit nem véd az államtitok

Lendvai Péter
-
1
Egy ember, akit nem véd az államtitok

Tíz éve folyamatos pereknek van kitéve, de beszélni alig beszélhet róluk, mert amivel vádolják, az államtitok – ez derül ki abból a beszélgetésből, amelyet a Független Hírügynökség folytatott Szilvásy Györggyel, volt titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterrel. Az utolsó ügy, az úgynevezett kémper ugyan lezárul, méghozzá jogerős felmentő ítélettel, ám az ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Hogy mi lesz belőle, még nem tudni, még az is elképzelhető, hogy minden kezdődik elölről. Mert az ügyészég nem nyugszik. Nem hagyja őt, de a családot sem.

 

Amikor először beszéltünk a hírről, hogy az ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, az ön, az önök ügyében, azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott róla. Azóta sem?

Most kaptam meg, ön látja először postai értesítést; a Kúria adta fel, tehát valószínűleg ebből fogok értesülni a dologról. Az ügyvédem persze tájékoztatott arról, hogy milyen eljárás várható.

Mikor is kezdődött ez a bizonyos „kémper”?

2011-ben kezdődött.

Mikor érzete úgy, hogy le van zárva, maga mögött hagyta ezt az egészet?

Én mindig a legrosszabbra készültem. Amikor legelőször meggyanúsítottak, 2009-ben  – az egy másik ügy volt -, én azóta mindig a legrosszabbra készültem. Most is. És miután a felülvizsgálati lehetőség az egy létező jog, készültem erre, hogy ez be fog következni. Természetesen titkon reméltem, hogy a jogerős ítélettel lezárult a procedúra, de ezt csak nagyon titkon. Inkább tényleg azzal kalkuláltam, hogy ez be fog következni.

Azért, mert ismeri ezeknek az ügyeknek a mechanizmusát, tudja, hogy a vádhatóság nem akar veszíteni?  Vagyis úgy zárult le ez hétéves tortúra, hogy bebizonyosodott nem kém, nincs bűncselekmény, sem ön, sem a társai nem követtek el semmit.

Az utolsó fordulóban már nem kémkedéssel vádolt az ügyészség, hanem azzal, hogy a feljelentési kötelezettségemet elmulasztottam. A részleteket nem mondhatom el, mert azok titkosítva vannak. Azt azonban igen, és talán érdemi körülménynek is számít az ügyben, hogy az a téma, amiről ez a per szól hét éve, egyáltalán nem új: annak idején, 2008-ban, amikor még funkcióban voltam, kivizsgáltuk, hogy úgy mondjam, tokkal vonóval. Vagyis, amit elővettek az egy kész anyag volt 2008-ban. Erre mondják azt, hogy én nem tettem feljelentést, illetve elmulasztottam feljelentést tenni. Pedig akkor, még 2008-ban, az összes illetékes azt mondta, hogy nem történt bűncselekmény, és ezt erősítette meg immár jogerősen is a bíróság 2017-ben, vagyis nem mulaszthattam el a kötelességemet megtenni. Tehát a végén már ez volt a módosított vád, és éreztem, hogy az ügyészség még lépni fog.

Mert?

Mert fontos számára, hogy legalább egyszer, egy ügyben elmarasztaljanak engem.

Mit lehet különben elmondani a nyilvánosság előtt ezekről az ügyekről, amelyekben Önt meggyanúsították, ha amúgy az anyagok titkosak?

Két titkos ügyem volt: ez, illetve volt még egy, aminek csak a tényéről beszélhetek, hogy abban meg voltam gyanúsítva, de az abban a szakaszban el is halt, nem lett belőle vádemelés.

Ennek ellenére nem mondhatja meg, hogy miről van szó?

Nem, csak annyit mondhatok, hogy egy ügy. Ezen felül volt az elhíresült, UD Zrt.- ügy, még 2009 áprilisából. Ez volt ugye az a szervezet, amely a Fidesz, úgymond, árnyék titkosszolgálati háttere volt. Miután lebukott a társaság, a Fidesz indított ellenem, meg Laborcz Sándor ellen egy olyan támadást, amelyet az ügyészség segítségével jogi útra tereltek. A büntető ügy a személyiségi jogok megsértése körül forgott.  Többszörös eljárás volt az is, első fok, másodfok, visszaeső első fok, másodfok, de ez  mindig felmentéssel zárult le. Amikor már látszott, hogy az UD Zrt-s esetből nem lesz semmi, akkor meggyanúsítottak egy magántermészetű ügyben, ama bizonyos faültetésről van szó, ha emlékszik még rá. Ez a kreálmány is jogerős felmentéssel záródott, majd jött ez a kémper. Első fok, másodfok, visszaeső első fok, másodfok, és most felülvizsgálati kérelem. Az elsőfokú, debreceni ítélet elmarasztalt, még az eredeti vádban, de olyan formai és tartalmi hibái voltak az ítéletnek, ami miatt a másodfok nem tehetett mást, mint visszaadta első fokra, Kaposvárra. Ott felmentettek, ez történt másodfokon is. Az ügyészség közben módosított a vádon: már nem felbujtóként, hanem feljelentési kötelezettség elmulasztásáért vádolt meg. Hogy most mi van a felülvizsgálati kérelemben, azt nem tudom, még nem láttam.

Ha nagyközönségnek röviden el kellene mondania, hogy mi az ügy a kémperben, akkor mit mondana?

Hát abban semmi sem nyilvános. Mint említettem, egy olyan ügyről van szó, amelynek a körülményeit mi annak idején kivizsgáltuk, és következményei is voltak.

Azaz?

Azt nem mondhatom el, mert nem nyilvánosak. Ugye itt egy 2007-2008-as vizsgálatról van szó, amelyet 2010-ben, a kormányváltás után elővettek, mégpedig azzal az egyértelmű céllal, hogy a Laborczot és engem levadásszanak. Laborcz egyébként csak kisebb mértékben volt benne, Galambos Lajos volt az elsőrendű vádlott.

De miről szól az ügy?

Ismétlem: azt nem mondhatom el, mert titkos. Hoztak persze belőle részleteket, de ezt mind a kormányzati sajtó csinálta. Náluk ennek nincs következménye, de ha én mondanám el, annak lenne. A kormányzati sajtóban egyébként a legtöbb állítás hamis volt, talán ezért nem indult ellenük eljárás államtitoksértés miatt.

Ön meg nem tudja cáfolni…

Nem tudom cáfolni, mert akkor ugye megint ott vagyunk az államtitoksértésnél. Annyit tudok mondani róla, hogy nem igaz. Amúgy hajmeresztő összeesküvés-elméleteket tartalmazó írások jelentek meg a kormánysajtóban, mégpedig azért, hogy valahogy elfogadtassák a hazai és a nemzetközi közvéleménnyel, hogy itt valóban kémkedésről van szó. Ha ugyanis azt írták volna le, amit mi kivizsgáltunk, abból nehezen lehetett volna kihozni azt, hogy engem, meg a többieket vezetőszáron, bilincsbe verve vigyenek el. Évekkel később, amikor már senkit nem érdekelt, hogy mi van velünk, illetve a felmentő ítélet sem, akkor már a háttér sem volt fontos.

Mennyi időre van titkosítva az ügy?

Azt hiszem negyven évre.

Ha viszont azt mondja, hogy a felmentő ítélete már nem volt érdekes senki számára, miért érdeke most bárkinek felmelegíteni az ügyet? Pláne, hogy már nem is kémkedés a vád.

Nekem úgy tűnik, most már csak az ügyészségnek áll az érdekében ez a felmelegítés.

Az ön szerepe elsősorban azért volt fontos, hogy utolérjék valahogy Gyurcsány Ferencet?

Közvetve mindenképpen. Szempont lehetett, hogy ha már Gyurcsányt személyesen nem tudják, akkor a második emberét el lehet kapni.  Ennek ugyebár az lett volna a jelentősége, hogy a második ember csak úgy csinálhat bármit, hogy az első is tud róla. De engem folyamatosan támadtak és üldöztek, előtte is. Volt például még egy büntetőügy, amelybe engem is bele akartak keverni, de, amikor nem sikerült, és első fokon a vádlottakat felmentették, nem is fellebbezett az ügyészség. Vagyis, nélkülem már nem volt érdekes. És, sajnos, a testvéremre is kiterjesztették ezt a hajtóvadászatot, már nyolc éve ő is büntetőeljárás alatt él, „természetesen” koholt vádak alapján.

Arról lehet-e beszélni, hogy a kúria vajon akceptálja-e a felülvizsgálati kérelmet?

Az ügyvédek szerint, ha az ügyészség ilyen kéréssel fordul a Kúriához, akkor mindenképpen tárgyalnia kell. Az ügyvédem szerint szakmailag nonszensz a felülvizsgálati kérelem, de még ő sem látta, hogy mi van leírva.

Az is bekövetkezhet, hogy újra bíróság elé kell állnia?

Ezen a mostani tárgyaláson nem kell megjelennem, de természetesen el fogok menni. A Kúria dönthet úgy, hogy elutasítja a kérelmet, de akár vissza is adhatja az egész ügyet újratárgyalásra. 

Ad abszurdum, elindulhat az egész elölről?

Annyira alapos tárgyalások volt ezek, mind első, mind másodfokon, annyira részletesen mindenre kitértek, hogy nem létezik, hogy törvénytelenséget követett volna el a bíróság. Mert csak ebben az esetben van helye a felülvizsgálati kérelemnek. De ad abszurdum, ahogy mondja, még azt is lehet képzelni, hogy elindul minden a kezdetektől.

Sokat mosolyog, én gondolom kínjában, amikor erről az egész ügyről beszél…

Pszichológus lett?

Nem, csak így képzelem, mert nem annyira mulatságos a dolog. Szóval hogyan lehetett elviselni évek meghurcoltatásait?

Nagyon nehéz erről beszélni, pláne, hogy öregszem, és egyre érzékenyebbé válok…

Mert hány éves?

A napokban töltöm be a hatvanat… Inkább nem beszélnék az érzelmeimről.  Legyen elég annyi, hogy mindenféle szempontból megviselt engem, a feleségemet, akinek nagyon sokat köszönhetek, és a családomat is, nem tudtam őket megvédeni.  A kisfiam, aki most tizenegy éves, nem tudja, hogy mi van, de érzi. Négy éves volt, amikor mentünk fagyizni, és ahogy kihajtottunk volna az udvarról, 3-4 fekete autóval találtuk magunkat szemben. Kiszállítottak bennünket, és mondták, hogy a gyereket vitessük el, ne lássa, hogy házkutatás lesz, és az apját elviszik. Egy hét múlva, miután a bíróság elutasította az ügyészség indítványát, és elengedtek az őrizetből, újra elindultunk, hogy akkor tényleg fagyizzunk, a gyerek megkérdezte: a rendőr bácsik most engedni fognak bennünket? Később mesélte, hogy rendszeresen azt álmodta, üldöznek bennünket feketeruhás emberek, és hol őt zárják be, hol engem. Hogy honnan tudta négy-öt évesen, hogy mi az a börtön, fogalmam sincs. Szóval a gyerek szinte minden megérzett, ami körülötte zajlott.

A civil életét hogyan tudja menedzselni?

Ez sem volt könnyű, bár az emberek többsége kifejezetten pozitívan viszonyult hozzám, inkább szurkoltak nekem. Nem akartam magyarázkodni, eléggé visszahúzódtam a társasági életből.

És munkát is talált?

El tudtam helyezkedni, de csak most vagyok vezető állásban, mert két éve egy könyvkiadót vezetek. Előtte is jó munkám volt. A munkatársaim fantasztikusak voltak, nehéz erről is meghatottság nélkül beszélnem. Egzisztenciálisan is rendben voltam, bár ehhez sok segítséget adott a Fidesz: megnyertem a 98 százalékos pert, ami ugye a végkielégítésemet illette, a munkaügyi peremet, aminek következtében visszamenőleg két éves munkabéremet kellett kifizetniük, nagyon sok pénzt nyertem a kártérítési perekben. Amikor hazudtak rólam, és ezt gyakran megtették, akkor én pereltem. Nyertem Budai Gyula ellen, Németh Szilárd ellen, Rogán Antal ellen, az összes újságíró ellen, aki hazugságot írt.

Ezekről nem sokat olvashattunk…

Nem, mert már sem a jobb, sem a baloldalnak nem voltam fontos. Az MSZP, azok után, hogy 2010-ben azt tűzte a zászlajára, hogy a múlttal le kell számolni, a politikai szintre emelt szolidaritást nem vállalta, mert nem akart belőlem hőst csinálni. Én a múlt, a Gyurcsány embere voltam. Így aztán mind a két oldal abban volt érdekelt, hogy elhallgassa a pozitív fordulatokat az ügyeimben. Személyesen többen mellém álltak az MSZP-ből is, politikailag azonban már csak a Demokratikus Koalíció.

Pedig ön demonstratívan nem politizált…

Nem igazán, pedig kellett volna, miután miniszter lettem, de abban a pozícióban is szakemberként viselkedtem. Nem is volt jó döntés az, és erről többször nyilatkoztam, hogy politikai állásra adtam a fejem. A rendszerváltás óta a közigazgatásban voltam, egészen 2006-ig, és akkor vállaltam el a miniszteri posztot. Nem volt jó döntés. A feleségem óvott is tőle. Sajnos igaza volt. Azt gondolom, hogy jó közigazgatási szakember voltam.

Nyilván ezért dolgozhatott az Antall-kormányban is.

Igen, de fontos tudni, hogy az MSZP-től kaptam hozzá az engedélyt. Tagja voltam a pártnak, bár felfüggesztették, közös döntés alapján a pártagságomat. Tegyük hozzá gyorsan: ezt Antall József elfogadta. Ez a mai világban teljességgel elképzelhetetlen. Az még egy más politikai kultúra volt. Hogy mennyire más politikai kultúra volt, emlékszem rá: ’94-ben, amikor az MDF elvesztette a választást az első fordulóban, megkeresett engem Boross Péter – tudván az MSZP-s kötődésemről – , hogy próbáljam meg elintézni a szocialisták vezetésével, hogy a Magyar Nemzetet, amely egy állami cég birtokában volt, megvehesse a jobboldal. Tehát a kérés az MDF-kormánytól érkezett és az MSZP-kormány hagyta jóvá. Mindezt nem vertük nagydobra, de a Magyar Nemzet így tudott kijönni az állami felügyelet alól.

Vannak még politikai kapcsolatai mostanság?

Vannak, csak politikai ambícióm nincs már, semmilyen irányban. Politikus nem akarok lenni, de azért sokat beszélgetek politikusokkal.

Tehát nincs kizárva.

Nem is voltam soha. Itt pusztán arról van szó, hogy az én ügyeimmel kapcsolatban csinált-e politikát a baloldal, vagy nem. Hát nem csinált.

Ez a könyvkiadó, amit vezet, erről mit lehet tudni?

Művelt Nép Könyvkiadó.

Ilyen létezett valamikor.

Igen, mint könyvterjesztő cég. Az én édesapám a Móra Könyvkiadónak volt az igazgatója, de azt privatizálták, a Művelt Nép pedig partnere volt apámnak. Legközelebbi kollégám édesapja pedig a Művelt Nép egyik vezetője volt, így az ő emlékükre lett ez a neve. Jó két éve létezünk.

Milyen profillal?

Vegyes, de alapvetően szórakoztató irodalom a női közönség számára. Krimik, sci-fik, romantikus regények, de vannak politikai-közéleti kiadványaink is.

Nem akarja megírni az élettörténetét?

Gondoltam rá, de nem biztos, hogy meg tudnám úgy írni, hogy ne keltsek csalódást. Mint említettem az ügyeim jelentős része államtitkot érintenek. Azok nélkül pedig értelmetlen lenne könyvet írni. Miniszterségem alatt például a legérdekesebb szituációk minősített adatot érintenek. Pár éve a nemzetbizottsági bizottság ülésén elmondtam, hogy az ott ülők mindegyikéről tudok valamit. Ha óhajtják, én ezeket mind elmondom, ha kapok felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Nem óhajtották. Csak azt akarom mondani, hogy úgy megírni valamit, amiről tudok, hogy csak jelzem a tudást, semmi értelme.

És fikcióként?

Nagyon sok ügy van, és előbb-utóbb ráismernének arra, akiről írom.

Így viszont az élete egy regény, de egy rossz regény.

Nem rossz. Miért lenne rossz?

Azért, mert a főszereplő élete folyamatos lelki terrornak van kitéve, de mindezt nem lehet könyv formájába önteni.

Természetesen azt a vonulatát az életemnek, ami a meghurcoltatást jelentette és jelenti, nagyon rosszul élem át, azt viszont nagyon jól, ahogy az emberek viszonyulnak hozzám. Hogy mindenhol segítenek, támogatnak, elfogadnak. A család szintén nem a rossz része az életemnek; a feleségemet nem ismertem volna meg, ha nem dolgozom az államigazgatásban. Nem mondhatom persze, hogy a bírósági rész nem visel meg, mert megvisel, éppen úgy, mint a börtönnel való fenyegetettség. Sokszor átéltem és álmodtam azt, hogy a börtönben vagyok, és ott mit kell csinálnom, illetve hogyan tudok gondoskodni a családról, ha bent vagyok.

Ugye három napot töltött cellában?

Igen, azt a bizonyos 72 órát. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem kívánom ezt a sorsot azoknak sem, akik ezt tették velem. Semmilyen bosszúvágy nincs bennem. Pedig én nem követtem el semmilyen bűnt, koholt vádak alapján hurcoltak meg. Lehet, hogy épp ez a magyarázat: nem kívánok a politikai ellenfeleimen ilyen módon bosszút állni, hiszen velem is ez történt.

Egyébként hogy élte át azt a három napot?

Szörnyű volt. A feleségem készített össze csomagot, először nem engedték be, de aztán bekönyörögte magát. És beadott egy könyvet, hogy olvashassak, a könyvbe beletett egy fényképet, ahol hárman vagyunk a gyerekkel. Alig tértem magamhoz tőle. Már csak azért is, mert nem tudtam, hogy mi lesz velem, látom-e egyáltalán őket, két évig, tíz évig, száz évig, életfogytig… Nem tudtam, hogy mi fog történni. És ez mindenkit megviselt, az egész családot, szülőket, gyerekeket, testvéreket egyaránt.

Az orvos testvérét, ha jól tudom, 2010-ben ön miatt dobták ki az igazgatói állásából.

Igen, miközben az egyik legjobb szakember és vezető volt az egészségügyi szférában. Érdekes talán, hogy amikor én döntéshozói pozícióban voltam, nem engedtem őt kinevezni, pont azért, nehogy támadjanak bennünket emiatt. Pedig megnyerte az akkor még létező BM kórház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Jogilag nem lett volna törvénybe ütköző, erkölcsileg azonban nem vállalhattam. Később, amikor elkerültem a Belügyminisztériumból, kinevezték, és kiváló munkát végzett ott is, majd a Központi Állami Kórházban is. Tudja az, hogy engem bántanak, az egy dolog, de hogy a környezetemet is, az nehezen elviselhető. A feleségem közvetlen munkatársait is sorban rugdosták ki az állásukból.

Úgy tudom, május végén dönt a Kúria, így van?

A hétvégén megyek el a Postára kiváltani az értesítőt, lehetséges.

És mikor lesz hatvan éves?

Vasárnap, és összejövünk: család, barátok. Már most tudom, hogy boldog születésnap lesz.

Szelényi Iván: A mai ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudná legyőzni a Fideszt!

Kardos Ernő
-
1
Szelényi Iván: A mai ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudná legyőzni a Fideszt!

„A magyar politikában csak akkor lesz változás, ha létrejön egy olyan baloldali, de a jobbközépet is lefedő néppárt, amely ha megerősödik, képes a választásokon legyőzni a Fideszt. Ennek azonban még a magvát sem látom”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Szelényi Iván, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Yale Egyetem tanára. Szelényi szerint a mai ellenzék pártjai hitelt vesztettek, képtelenek megtörni a Fidesz uralmát.

Még a választás előtt az nyilatkozta, hogy a rendszerváltás óta először szavaz, és a Karácsony-féle MSZP listát választja. Az eredményt látva, csalódott?

Az a helyzet, hogy megijedtem, és nem mentem szavazni.

Azt hittem, hogy a tudósok között kevesebb a bizonytalan. Ez nem csak a tájékozatlan ember sajátja?

Nézze, én nem voltam bizonytalan, Karácsony rokonszenves, mindig mosolygós. Imádtam, amikor azt mondta, hogy a győzelem után bebiciklizik majd a miniszterelnöki hivatalba. Persze ő legalább olyan jól tudta, mint én, hogy erre nem lesz módja.

Talán mások is visszahőköltek az utolsó pillanatban, ahogy ön is. De mitől ijedt meg?

Rádöbbentem, hogy mégsem akarok azokra a szocialistákra szavazni, akik már annyi mindent csináltak ebben az országban. Évtizedek óta ülnek a parlamentben, s nem találták meg az utat a választópolgárokhoz. Ráadásul a korábbi kormányzásuk és a programjaik is taszítottak. Ennek a pártnak előbb fel kéne támadni, hogy képes legyen érvényes üzeneteket küldeni a társadalomnak. Karácsony nagy kincs lehetne a magyar politika számára, bár az is lehet, hogy túl korán került elő.  És róla azt sem tudhatjuk, hogy van-e benne kellő hatalomvágy, ami szükséges egy olyan párt felépítéséhez, amely aztán tényleg legyőzi a Fideszt.

Összességében az ellenzék több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Egyértelmű önnek, hogy a Fidesz nyert, vagy az ellenzék vesztett?

A lényeget tekintve mindegy: a Fidesz nyert. De ezen a választáson az is kiderült, hogy Orbán Viktort és pártját le lehet váltani, mert a „migránsozás” nem tart ki sokáig. De most még ezt akarták hallani a választók.

Vagy inkább az ellenzéki sajtó gyengesége miatt csak ezt hallották…

Sokakkal beszéltem, szerintem azt akarták hallani, hogy a kormány mindenkit megvéd, mert a bevándorlóktól való félelmet a Fidesz felerősítette. Ha előveszi a mai Népszavát, abban vastagbetűvel szedett hír közli, hogy egy migráns megerőszakolta volt barátnőjét. A ma már egyetlen ellenzéki lapban is ez a vezető hír…

Tudjuk, kormányhirdetések is vannak a Népszavában, ezek szerint migránsozással is támogatják a hatalom céljait. Talán ez a fennmaradásuk feltétele.

Ha a Magyar Idők teszi ezt, akkor értem. De, hogy az egyetlen baloldali liberális napilap is, attól egyszerűen eldobtam magam.

Ne csodálkozzon, ilyen állapotban van ma a magyar sajtó, de az ellenzék sincs jobb bőrben, hisz a választás előtt képtelen volt összefogni, inkább vállalta a kétharmados Fidesz győzelmet.

Számomra már az is teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egyetlen ellenzéki párt vezetője sem mert nyíltan fellépni a „migránsozás” ellen! Pedig kérem, nézzenek szembe a valósággal: Magyarország öregedő társadalma nem lesz képes a nyugdíjakat kifizetni, ha nem lesznek bevándorlók, akik között jól képzett szakmunkások épp úgy vannak, mint egyetemi tanárok. Tessék odafigyelni Ferenc pápára: kutya kötelességünk az életveszélyben lévő emberek befogadása!

Professzor úr, abban a fokozott bevándorlók elleni őrült gyűlöletben még rosszabbul is szerepelhetett volna az ellenzék, nem gondolja?

Tudom! Ezen vesztett volna szavazatokat az ellenzék, de legalább morális tőkét tudott volna gyűjteni! Később ugyanis kiderül, hogy a kormány által felkorbácsolt félelemre nincs ok. De ezt a kockázatot nem vállalták, az ellenzék pártjai vagy hallgattak, vagy cáfolták a kerítés lebontásának vádjait. Ők sem akartak „migránsokkal” együtt élni. Még arra sem törekedtek, hogy legalább kerüljék a kormányzat szókészletét, s menekülteket mondjanak inkább.

A bevándorlók ügyében érdemes lett volna szavazatokat veszíteni.  Churchill tudta, mikor kell szavazatokat veszteni, hogy aztán megnyerhesse később a választást.  Annyi bölcsesség azonban nem volt az ellenzékben, hogy a jövőre gondolva morális erőt gyűjtsön.

Orbán és a Fidesz már a harmadik választást nyeri egymás után. Felmerül, hogy ebben a választási rendszerben tényleg le tudja győzni valamikor az ellenzék?

Ez az ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudja legyőzni a Fideszt. Ha arányos lenne a rendszer, akkor legfeljebb koalícióra kényszerült volna Orbán Viktor. De tessék elhinni, akadt volna partnere a meglévő pártok között; az LMP vagy a Jobbik erre is biztosan hajlandó lett volna.

Viszont a mai ellenzék együtt teljesen kormányképtelen, Gyurcsány és Vona elképzelhetetlen egy kormányban. Nekem az mondták, hogy szakértői kormány lett volna. Ugyan, ez vicc, senki nem gondolhatja komolyan, hogy a szavazatok ötödét megszerző Jobbik minden befolyásról, tisztségről lemondana? Ezt nem hiszem. Az így megalakuló kormányban állandó lett volna a parlamenti szóváltás, s jöhetett volna egy új választás, ami fölényes Fidesz győzelmet eredményez.  Vagyis a ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. A legnagyobb probléma az, hogy ma nincs olyan párt, amelyik a Fidesz váltópártja lehetne.

Helyette egy működésképtelen, kaotikus koalíció létezik, amelynek egyes szereplői egykor gárdista egyenruhában vonultak fel a parlamentben, s most tőlük várjuk, hogy liberálisokkal és állítólagos szocialistákkal kormányozzanak együtt?

Talán épp ezért érezzük azt, hogy nyert a Fidesz, s közben a választópolgár az ellenzéket leváltotta. De vajon kialakulhat-e az ellenzék abból a százezer emberből, akik hétvégeken a parlament elé vonulnak? További kérdés, hogy lehet-e Márki- Zay Péter az ellenzék vezére?

Csak egy dologban vagyok biztos: a magyar politikában akkor lenne változás, ha létrejönne egy olyan baloldali, de jobb-középig terjedő néppárt, amely megerősödve valóban képes lenne a Fideszt a választásokon legyőzni. Ennek még a magvát sem látom. Azt ugyanis teljesen reménytelennek tartom, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, tehát a DK, az MSZP, a Jobbik, és az LMP összefognak, és ez a formáció legyőzheti a Fideszt. Erre semmi esély, ez ma már egy lejáratódott, sikertelen politikai garnitúra.

Pedig az ország számára létszükséglet lenne egy baloldali, liberális értékeket is képviselő, jobbközépig tartó politikai erő megalakítása. Olyan politikai pártra lenne szükség, olyan politikusokra, mint Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos, és az MDF más nemzeti konzervatívjai is szavazni tudnának.

Miközben pedig a mai ellenzék a parlamentben teljesen eszköztelen, politikai befolyás nélküli, bármi megtehető nélküle. Gondolja, hogy helyüket átveszi majd az utcán gyülekező tömeg?

Lehetséges, sőt kívánatos lenne, ha a parlamentbe jutott politikusok meg tudnának fogalmazni egy olyan koherens világképet, amely üzenet a társadalomnak. Egy morálisan vállalható, egységes politika kellene, amelyet a magyar választó képes támogatni. A parlamenti bojkott – amiről olvasok – az a választók cserbenhagyása lenne.

Az együttműködéstől korábban elzárkózó LMP a választás után elkezdte szervezni az ellenzéket. Egy vállalható ellenzéki stratégiát akartak kidolgozni. Gondolja, hogy ezzel le tudják mosni azt az egyesek szerint történelmi bűnt, amelyet azzal követtek el, hogy jelöltjeiket nem léptették vissza, s ezzel biztosították a Fidesz kétharmadát?

Az LMP szerepéről csak azt tudom mondani, hogy ha ez a párt nem létezne, akkor ezt írná fel receptnek az orvos Orbán Viktor számára. Az LMP azt csinálta, ami a Fidesz számára fontos. Persze, Orbán nélküle is nyert volna, de ehhez az LMP nagyon jól bedolgozott.

De ha a jelenlegi ellenzék képtelen lett volna együtt kormányozni, attól még az ellenzéki feladataikat el tudják látni közösen?

Azért nem mentem el szavazni, mert nem látom a lehetőséget, hogy ebből a négy pártból valami kijön. Négy balszerencsés pártból, legfeljebb négyszeresen balszerencsés politikai erő válhat.

Korábban szó volt arról, hogy az ellenzéki pártok mindegyikében van olyan politikus, aki inkább a Fidesz érdekeit képviselte, mint a saját pártjáét. Ezt Botka is mondta, aki azóta minden pártbeli tisztségéről lemondott. Meglepi?

Nézze, én nem vagyok a konspirációs elméletek híve, de abból, amit némely politikus művelt, valóban az a logikus következtetés, hogy Orbánnak dolgozott. Persze ez összefügghet a nézeteikkel is, talán tényleg ők is utálják a bevándorlókat, esetleg rettegnek a muzulmánoktól, még az is elképzelhető, hogy nem hívei a képviselő-jelöltek visszalépésének.

Ha az ellenzék azt folytatja, amit korábban elkezdett, az hova vezet?

Sehová. Simicskának az az ötlete, amely a szélsőséges Jobbikot a politikai centrum felé tolta, amivel a Fidesz szélre szorult, kiváló gondolat volt. Csak ezzel a gárdával elképzelhetetlen, hisz Vona vezetése alatt vonultak gárdamellényben a parlamentbe. Senki ne mondja nekem, hogy szélsőjobbosból valaki néhány hónap alatt Angela Merkel lesz.

Akkor rosszabb a helyzet, mint gondolnánk?  

Új párt kell, Gyurcsánynak ebben igaza van. Felvetette ugyanis, hogy egy olyan nagy ellenzéki erő kéne, amilyen az Egyesült Államokban a Demokrata Párt. Ennek az ötletnek csupán az a baja, Gyurcsány Ferenc legalábbis azt hitte, hogy ezt a pártot neki kéne vezetni. Pedig ebben a pártnak mindenkire szükség lenne, csak Gyurcsányra nincs. Félreértés ne essék, szerintem Gyurcsány Ferenc éles eszű, felkészült, de karaktergyilkosság áldozata, és a megsemmisítéséhez ő maga is hozzájárult.

Marki-Zay Péter azt mondta a százezres tömegnek, hogy „ti vagytok az ellenzék”. Lehet, hogy már a magyar választó is jobban hisz a tömegnek, s az utca dönti majd el, hogy mi történik az országban?

Az utca óriási szerepet játszhat, láttuk az arab tavaszt, vagy az ukrán változásokat, de 2006-ban sem volt forradalmi helyzet Magyarországon, csak a szélsőjobboldal, illetve a Fidesz által megszervezett népi ellenállás. Ez rettenetesen meggyengítette a kormányzatot, de lemondásra nem kényszerítette.

Ma a nyomát sem látom a forradalmi helyzetnek, pedig akik máshová szavaztak szomorúak, elégedetlenek.

A Fidesz által vallott ideológiának – amit nemzeti radikalizmusnak nevezek – komoly társadalmi háttere van.

A leendő kormányról keveset tudunk, legfeljebb az sejthető, hogy ki nem lesz tagja. Elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor igyekszik konszolidálni a helyzetet, vagy inkább a március közepén emlegetett leszámolással megyünk tovább az orbáni úton?

A konszolidációban már 2014-ben is reménykedtünk, de annak ellenkezője következett. A kormányról valóban keveset tudunk, azt tudjuk, hogy nem lesz kancellária miniszter Lázár János, aki többet akar a gyerekével lenni, és ez roppant tiszteletre méltó. De szerintem inkább azért távozik, mert túlságosan erőteljes politikus, s jelezte: ha szükség lenne rá, akkor az egész országot képes lenne elvezetni. Lázárt Hódmezővásárhelyre száműzik, mások, Navracsics és Áder Brüsszelbe került. Az unió fővárosa kicsit jobb hely, mint az egyébként biztosan vonzó Hódmezővásárhely. Talán Lázárnak nem volt módja eldönteni, hol tölti a „lehűlés éveit”, ahonnan van visszaút, hiszen Áder János is visszatérhetett néhány év „büntetés után”.  Azóta viszont szorgosan aláírja a törvényeket, ellenállása pedig kimerül abban, hogy a jóváhagyással az utolsó napig kivár. Ezzel is jelzi, nem Schmitt Pál ül már az államfő székében, aki mindent azonnal aláír.

Sejthető, hogy egy megváltozott kormány merre vezeti az országot, főleg, ha az első törvények egyike a „Stop-Soros”, amely a demokrácia további, jelentős leépítését szolgálja?

Ez a rendszer egy illiberális rendszer, éppúgy, mint Putyin, Erdogan, vagy épp a Kaczynszki berendezkedése.

Az illiberalizmus lényege szerintem a végrehajtó hatalom rendkívüli mértékű megerősítése. Választási törvényekkel, propagandával, a média megregulázásával képesek megteremteni azt a helyzetet, amelyben olyan törvényeket fogadnak el, amilyet akarnak.

Fontos még a végrehajtó hatalom alá rendelt ügyészség függetlenségének felszámolása, – látjuk erre Trump is tesz sikertelen kísérletet – Magyarországon viszont már jó ideje nem indul olyan per, amely a végrehajtó hatalom számára kínos lehetne.

De még mindig vannak független bírák, akik „okoskodnak”, s a lehető legtisztességesebb ítéletek meghozatalán fáradoznak. Valószínű, a bírák nagyobb része nem akar behódolni. Velük nem tudnak mit kezdeni, mert a bíróság függetlenségének fenntartására kényes leginkább az Európai Unió.

Vagyis törvényesen betilthatóak a civil szervezetek?

Kérdés, hogy

meddig mernek elmenni. Civil szervezetek még Szaud Arábiában is léteznek, ezeket ellehetetleníteni, a Helsinki Bizottságot megbélyegezni nem kockázatmentes döntés az Európai Unió egyik tagállamában.

Világos, hogy a maradék két pont, amit az illiberális állam projektjét Orbán Viktornak eddig nem sikerült megoldani, pedig Putyin már ezen is túl van: az a civil szervezetek, és a bírák függetlenségének a megszüntetése. Ezen a két területen persze még lehet változás. Itt lesz nagy harc, hogy a következő négy évben a kétharmados kormánytöbbség tud-e olyan alkotmánymódosításokat végrehajtani, amit le lehet nyeletni az Európai Unióval úgy, hogy a 6 milliárd eurós támogatást továbbra is megadják.

Egyszámjegyű szja-t és munkaadói járulékot javasol a kamara

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Egyszámjegyű szja-t és munkaadói járulékot javasol a kamara

Csökkenteni kell az újraelosztást, a munkaadói járulékot, s a személyi jövedelemadót – ezt is tartalmazza a kormány felkérésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által összeállított gazdaságpolitikai javaslatcsomag. Parragh László az MKIK elnöke a Független Hírügynökséggel közölte: mind a két terhet egyszámjegyűre, 9 százalék körülire kellene mérsékelni. A költségvetési egyensúly tartása peremfeltétel, de Varga Mihály túl nagy józansággal kezelte ezt eddig – véli.

Parragh László. Orbán Viktorral és Varga Mihállyal a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

AZ MKIK már benyújtotta a kormány számára azt az 5­0 oldalas javaslatcsomagot, amely az egyik alapjául szolgálhat a felálló új kormány gazdaságpolitikájának a kialakításához, s keretet szabhat a kormány és a reálszféra elkövetkező időszakban megvalósítandó együttműködésének. Parragh László portálunknak kifejtette, hogy a kormány felkérésére (még a választások előttre datálódik ez a felkérés) készült kamarai csomag (a Magyar Nemzeti Bank is összerakott egy sajátot) alapjául egy 1500 vállalat kikérdezéséből kapott felmérés szolgált. Ebből ismét bebizonyosodott az, ami nem jelent persze újdonságot – mondta –, hogy a munkaadók szerint a munkát terhelő adók és járulékok mérséklése eredményeként vagy nő a jövedelmezőségük  („ami nem ördögtől való dolog”), vagy nő a fejlesztési hajlandóságuk, hiszen sokszor a pénzt nem veszik ki a cégből, hanem inkább beruháznak.

„Bármilyen furcsán is hangozhat, a növekedés motorja lehet, ha az állam lemond bizonyos jövedelmekről”

– szögezte le Parragh.

Nem kevés pénzről van szó: jelenleg ugyanis a munkaadók szociális hozzájárulásként a bruttó bér 19,5%-át fizetik be az államkasszába, az szja mértéke pedig egységesen 15%. A Parraghék által javasolt mérséklés tehát mondhatni akár drámainak is. Szociális hozzájárulási adóból tavaly mintegy 4500 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, szja-ból pedig közel 1800 milliárd forint –

ebből eshetne ki egy durván a felére, illetve több mint harmadára rúgó bevétel, ha megvalósulna a 9 százalékos kulcs.

Egy ilyen jelentős mérséklésnek persze gátat szab(hat) a költségvetés egyensúlyban tartásának az igénye – hívja fel a figyelmet Parragh. A kamara elnöke úgy fogalmazott: „a mérséklésnek  nagyon merev korlátot szab, mondhatni peremfeltételt jelent az egyensúly követelménye”. Ennek megborulása senkinek nem áll az érdekében, a reálszféra szereplőinek sem, s a kormánynak kellő józansággal kell ehhez hozzáállnia, ám

„Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még talán túlságosan is nagy józansággal állt eddig ehhez a kérdéshez”

– mutatott rá, de „a mozgástér nagyobb volt, mint, amilyent a kormány eddig kihasznált”.  A költségvetés túlságosan is stabil, van benne tartalék arra, hogy növekedésösztönző pályát teremtsen.

Természetesen mi csak egy javaslatot készítettünk – igaz, tettük ezt 15­00 vállalkozás véleményére alapozva –, de a döntés nem a mi kompetenciánk – szögezte le az MKIK elnöke. „A döntés és annak a felelőssége a kormányé, ezt mi nem tudjuk és nem is akarjuk átvállalni”, fűzte hozzá.

Az MKIK 50 oldalas előterjesztése persze nem csak az újraelosztással foglalkozik. Kitér számos, a reálszférát érintő területre,

az állam hatékonyságának a növelésére, a bérfejlesztésre, az oktatás átalakítására (az MKIK oktatásfejlesztési javaslatcsomagot is készít), s persze a munkaerőpiacra és az iparban végbemenő folyamatokra is.

A kamarai csomag – hangsúlyozta Parragh –  figyelembe veszi a cégek véleményét. Arra kértük őket – mondta –, hogy őszintén mondják el, miben látják a versenyképesség legnagyobb korlátait.  Az egyik leggyakrabban emlegetett elem a beruházási hajlandóság legalábbis limitált volta volt. Ezt pedig a következőkre vezették vissza.

 

Forrás: MKIK-GVI

 

 

Orbán akár zsarnoki hatalommal is felruházhatja magát

Lendvai Péter
-
1
Orbán akár zsarnoki hatalommal is felruházhatja magát

Az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul, és ez hatalmas hatalom – mondja Szentpéteri Nagy Richard,  a Méltányosság Politikaelemző Központ politikai elemzője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Többek között ezért sem nevezhető ma Magyarország alkotmányos demokráciának. És mert minden egy emberen múlik, állítja az elemző -, az is, hogy Orbán át akarja-e alakítani a rendszert, valami mássá. Semmi nem szól amellett, hogy prezidenciálissá  formálja,  arra van esély, hogy félprezidenciálissá. Egy ilyen rendszerben a hatalom birtokosa akár zsarnoki jogosítványokkal is rendelkezhet. Az egyébként tévhit, hogy ez együtt járna a közvetlen elnök-választással, megoldható az átalakítás anélkül is.

 

Ön szerint hozzányúl az alkotmányhoz Orbán Viktor?

Már a kérdésben is benne rejlik a különös helyzetleírás. Mert valóban az a helyzet, hogy az alkotmány sorsa kizárólag Orbán Viktoron múlik. Ő dönti el, hogy a parlament hozzányúljon-e a szöveghez, és ha belepiszkál, mit változtasson rajta. Ez kétségkívül hatalmas hatalom: az alkotmánymódosító és az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul. E

hatalomnak pusztán az érzete is erőt ad. A hatalmas erő ugyanis nem a hatalom gyakorlásában van, hanem a hatalom gyakorlásának a lehetőségében.

Sokszor éppen az biztosítja a tekintélyt, ha a hatalom nem él azzal a lehetőséggel, amivel élhetne. Gondolom, van már döntés arról, hogy mely pontokon kell változtatni a rendszeren. De arról is van döntés, hogy ez a döntés csak akkor szülessék meg, amikor leginkább szükséges, mert a vezér bármikor dönthet úgy is, hogy a döntést nem hozza meg. Az egész politikai rendszer az ő kezében van.

Nevezhető-e ma Magyarország alkotmányos demokráciának?

Erre a kérdésre egyértelmű a nemleges válasz. Ez talán már az eddigiekből is világos volt. Egyébként a rendszer maga sem tart igényt erre az elnevezésre. A rendszer megalkotója és névadója ugyancsak nem használja ezt a kifejezést. Azon lehet vitatkozni, hogy a nemzeti együttműködés rendszere demokratikus-e, de azon nem folyik vita, hogy alkotmányos-e. Még akkor sem, ha alkotmányosan jött létre. Az természetesen lehetséges, hogy valaki egy másik alkotmányfogalommal dolgozik, mint a liberális konszenzus. De az nem lehet, hogy ne tudna viszonyulni ehhez a fogalomhoz, amikor nevet ad a szüleménynek Az illiberális jelző az alkotmánytalanított politikai rendszer jelzője, hiszen a nyugati hagyományban a liberális demokrácia az alkotmányos demokrácia szinonimája. És mivel a modern nyugati demokrácia liberális, vagyis alkotmányos demokrácia, ezért a nem ilyen rendszereket nem is tartja demokráciáknak.

Hol sérült az elmúlt nyolc évben a demokratikus rend?

Az eddig mondottak alapján azt állíthatjuk, hogy az elmúlt nyolc év az alkotmányos rendben hozott változást, és ez hatott ki a demokráciára. Márpedig az alkotmányos rendben tengernyi változás volt, kezdve az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálásával és bezárva a választási visszaélésekkel. Mindezek összességükben egy gyökeresen új – a korábbihoz képest más – politikai rendszert hoztak létre, miközben a felszín, a formális struktúra látszólag alig változott. Az alkotmánytalan rezsim az alkotmányos kulisszák mögött épült ki, méghozzá nem is egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Ezért a közvélemény jószerivel meglepődni sem tudott, nemhogy örülni vagy tiltakozni.

Tudományos megközelítésben minek nevezné azt a rendszert, ami létrejött?

Hát, eddig arról beszéltünk, hogy minek nem nevezhető a rendszer, és amikor most konkrét elnevezést keresünk, akkor azt hiszem, továbbra is a bevett fogalmakhoz viszonyítva kell nevet alkotnunk vagy találnunk. Talán van, aki tudja, hogy egy rádióműsorban évek óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb fogalom állott rendelkezésünkre, mint most. A politikatudomány újabban sokat fejlődött, de megítélésem szerint nem eleget. Ma már széles körben elfogadott, hogy a demokráciák és a diktatúrák között van egy köztes mező, egy szürke zóna, egy hibrid állapot, amelybe sok rezsim belefér. Talán bevallhatom, hogy igyekszem követni a kérdés nemzetközi és hazai szakirodalmát, de az a benyomásom, hogy újabban a hibrid rezsimek fogalmát kissé túlzottan tágan értelmezik. Korábban szinte semmilyen rezsimet nem soroltak ebbe a körbe, ma pedig szinte minden országot ide gyömöszölnek bele, amelyik egy kicsit is kilóg innen vagy onnan. Jelzem, ez a fogalmi bizonytalanság ugyancsak kedvez a magyar rendszer működtetőinek. Ez a hatalom nagyon szerencsésnek mondható. De hogy letegyem valahova a voksomat: el tudom fogadni, hogy a magyar rendszert köztes rezsimnek nevezzük, és azt is, hogy ennek a furcsa, köztes rendszernek érdekes, hangzatos vagy ötletes nevet adjunk. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ennek érdekében különbséget tegyünk a rendszer és a rezsim kategóriája között, mert ez a különbségtétel megkerüli a problémát, és nem tudományos, hanem politikai célt szolgál.

Van-e olyan terület, ahol Orbán Viktor vigyáz arra, hogy ne lépje túl a határt?

Igen, a pávatánc valódi művészet, amelyben megtervezett lépések összessége adja ki a könnyed spontaneitás artisztikus látszatát. Különleges a rendszer abban is, hogy nem őszinte. Tulajdonképpen lopva és titkolva rajzolja meg magát, még a hívei is mindig utólag tudják meg, hogy ők minek is a hívei. A korszellem nem kedvez az őszinteségnek, a látszatok sokszor megtévesztők. A leíró tudomány szerencséje, hogy a rendszer irányítója – az egyedüli ember, aki megengedheti magának az őszinteséget, hiszen még az alvezérek sem mernek nyíltan beszélni a szándékokról – időnként odadob egy-egy morzsát az elemzőknek, amikor új politikai rendszert, illiberális államot vagy pávatáncot említ, mert ezekkel a kifejezésekkel sokat segít a megértésben. Általában két területen van, ahol a miniszterelnök képes visszavonulni: ahol Európa ma még erősebb, és ahol a közvélemény jelentősen ellenáll. Ezek igazán kis területek, és kevés példa volt arra, hogy ténylegesen visszakozni kellett.

Miért nézi el neki az EU, hogy illiberális államot épít?

Tulajdonképpen nem nézi el. De nem tesz, nem tehet semmit. Sokat adna azért, ha nem kellene ezzel a rendszerrel számolnia. Tisztában van azzal is, hogy a példa ragadós, a rendszer attraktív más autoriter vezetők számára, és vonzó lehetőség a kontinens egész keleti felén. Az EU minden rendű és rangú vezetői a hátuk közepére kívánják ezt a problémát, és készek lennének áldozatokat is hozni azért, hogy megszabaduljanak tőle. De nincs valódi eszköz a kezükben, és nincs kellő elvük egy olyan hatalom ellen, amely rendszeresen választásokat nyer, és amelyet a nép nagy része támogat. Sok illúzió volt a magyar közvélemény szemében az EU erejéről. Valójában az EU egy gyenge hatalom, amely nincs rendesen kitalálva, és amely napjainkban egyébként is nehéz helyzetben van. Nem arra jött létre, hogy belső ellenségekkel foglalkozzék, amikor még külső ellenfelekkel sem tud elbánni. Egyedül abban képes gondolkodni, hogy legalább ne finanszírozza euró-milliárdokkal a kebelén belüli kémet. De mire a gondolkodást tett követi, addigra maga az EU is meginoghat. Európa malmai iszonyú lassan őrölnek.

Van-e annak realitása, hogy Orbán mondjuk két év múlva prezidenciális rendszerré alakítja át Magyarországot?

A beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy a rendszernek éppen az a lényege, hogy bármikor bármi lehet belőle. A döntés kizárólag egyetlen ember érdekén múlik. Hangsúlyozom, hogy itt a legprimerebb érdek játszik szerepet. Természetesen a kormányforma megváltoztatása is szolgálhatja ezt a személyes politikai érdeket, de jelenleg nem látszik elég indok a módosításra. Arra alig van érv, hogy prezidenciális rendszerre térjünk át. Arra több érv van, hogy úgynevezett fél-prezidenciális rendszer legyünk, de pillanatnyilag ez sem áll Orbán érdekében. Ám a dolgok változhatnak. A változtatáshoz nemzetközi példák egész sora áll rendelkezésre, jó és rossz példák egyaránt. Tudomásom van arról, hogy a miniszterelnök a reform lehetőségét többször is komolyan mérlegelte, és feltételezem, hogy akár most is fontolgatja. Miért is ne fontolgatná? Az országnak nem érdeke ugyan, de neki személyesen opció lehet arra az esetre, ha a Fidesz jelentősen meggyengül. Ez a helyzet természetesen éppúgy bekövetkezhet, mint ennek az ellenkezője. Mindenesetre, ha ez a helyzet előállna, akkor az átállást nagyon egyszerűen le lehetne bonyolítani, és Orbánnak királyi útja lehet a Sándor-palotába vagy a Várba.

Mik a veszélyei egy ilyen rendszernek?

Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, és az egyes országok tapasztalatai is számosak. Egy fél-elnöki rendszerben az elnök nagyon erős, és szinte korlátlan, kontrollálatlan és komoly eszközök vannak a kezében. Maga az elnevezés tulajdonképpen megtévesztő is, hiszen egy fél-prezidenciális rendszerben az elnök akár még erősebb is lehet, mint egy elnöki rendszerben. Ha más mechanizmusok nem korlátozzák – mint Franciaországban –, akkor a hatalma zsarnokivá is válhat – mint Kelet-Európa despotikus köztársaságaiban. Csakhogy Orbán Viktornak – mint jeleztük – jelenlegi pozíciójában is korlátlan hatalma van – mint pártelnök, a frakciószövetség elnöke és miniszterelnök –, és ez egyedülállóvá teszi a mai magyar kormányformát szinte az egész világon, holott esetünkben olyan országról van szó, ahol a parlamentáris hagyományok a térségben szinte egyedülállóan fejlettek, és százötven évre tekintenek vissza.

Van-e olyan kockázata Orbán Viktornak, hogy egy közvetlen elnökválasztáson nem választják meg?

Persze, de Orbán Viktornak nem kell ilyen kockázatot vállalnia. Bár a fél-elnöki rendszer definíciójához szokták sorolni a közvetlen elnökválasztást, valójában a fél-elnöki rendszerhez nem szükséges, hogy az elnököt a nép válassza. De Gaulle az első elnöki ciklusának teljes hét évét úgy töltötte ki, hogy nem a nép választotta, a rendszer mégis már fél-elnöki szisztémaként működött. Magyarországon a köztársasági elnököt a parlament választja, sőt a második fordulóban a megválasztáshoz relatív többség is elég. A jelenlegi elnök mandátuma 2022-ben jár le, még a parlamenti választások előtt. Vagyis az új elnököt (Áder nem indulhat harmadszor) a most összeülő parlament fogja megválasztani öt évre. Még kétharmad sem kell majd hozzá. Mindez azonban csak addig áll, amíg nem nyúlnak az alaptörvényhez, amihez viszont kell – és meg is van – a kétharmad. De talán nem érdemes most ennyire előreszaladni. Négy év alatt még sok minden történhet.

 

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség