Bánsági Ildikó, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas, kiváló tagja, fel tudja húzni magát tévénézés közben, akár olyanokat mond a képernyőn lévőnek, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De nem akar politizálni, mert nagyon rossz a véleménye. Most a Játékszínben, a Mennyei hang! című produkcióban, azt a gazdag nőt, Florence Foster Jenkinst alakítja, aki igen pocsékul, iszonyúan hamisan énekelt, de még a Carnegie Hallban is felléphetett.
Játszottál már ennyire tehetségtelen embert, mint amilyen Florence?
Hát nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, bár szerintem a Sok hűhó semmiértben Beatrice is elég tehetségtelenül szerzi meg végül is a Benedekjét.
De ő csak megszerzi, Florence meg soha nem tanul meg énekelni.
Nem tud megtanulni, mert beteg. A nemi bajtól elállítódik a belső hallás. Én ezt nem tudtam, most hallottam.
Szifilisze volt, amit akkor még nem tudtak gyógyítani.
És emiatt ő csodálatosnak hallotta magát, időnként még bele is trafált a hangokba. Annyira egyszerű lenne a történet, hogyha valaki baromi rosszul énekel és amiatt, hogy nagyon sok pénze van, mégis énekes maradhat.
De azért a sok pénz nyilván kellett ahhoz, hogy énekelhessen, hiszen például a Carnegie Hallban csak nem léphetett volna fel, ha nem béreli ki.
A Carnegie Hallt tényleg ő fizette meg a férje, volt pénzük, de előtte ez a nő a lelkét kitette azért, hogy ifjú zenészeket bemutasson, menedzseljen. Volt egy házuk és először csak oda hívott meg mindenkit, ahol házi koncerteket tartottak és elnézték, hogy ő is énekel egyet, mert a barátai voltak. Az ott felfedezetteket pedig megtapsolták, és egyengették az útjukat. Igen sok jót cselekedett ez a nő, ezért elnézték neki, hogy énekel egyet-egyet.
Nyilván pokoli nehéz lehetett megtanulni azt, hogy mellé énekelj.
Ez főleg színészi, nem énekesi munka. Úgy volt, hogy először megtanultam például egy az egyben az Éj királynőjének az áriáját.
De egy az egyben nyilván Te sem tudod elénekelni az Éj királynőjének az áriáját, hiszen nem vagy operaénekes.
De el tudom énekelni.
Ki tudod énekelni azokat a szörnyen magas hangokat?
Ha rágyúrok erre, még az F-eket is ki tudom énekelni véletlenszerűségből, néha. Ezt én nem tudtam, nehogy azt hidd, hogy ezzel büszkélkedem. Dékány Magdi néni, aki engem énekelni tanított, mindig mondta, hogy nekem van négy oktávom és hogy miért nem operaénekes lettem. Ezt én viccnek vettem, nem gondoltam, hogy tényleg így van. De aztán, amikor elkezdtem énekelni Lakmé Csengettyű áriáját, ami a koloratúráriák királynője, mert annyira nehéz, akkor még szerettem is ezzel kiragyogni. Bagó Berci rendező könyörgött, hogy legyek szíves rondán énekelni. Azt mondta, hogy „ez túl szép Ildi, ne csináld”! Tetszett, hogy néha meg tudom mutatni, hogy ezek a hangok nekem megvannak. Szenvedélyesen próbáltam Florence-t, mert én magam is ugyanolyan hülye vagyok, mint ő.
Milyen értelemben?
Naiv vagyok, idealista, lelkesedni tudok, hogy operát énekelhetek én, Bánsági Ildikó, így, ennyi évesen. Amikor felkértek erre a szerepre és mondtam, hogy de ettől én félek és mondták, hogy de igen, igen, meg tudom ezt csinálni, olyan öröm tört ki a lelkemből, hogy azt nem tudom neked elmondani, hogy igen, ez még hiányzik a palettámról. Egy földöntúli állapotba kerültem, hogy ez biztosan nem véletlen, hogy én operát fogok énekelni. De hát én nem vagyok énekes. Ha véletlenül jó hang süvít a fejem közepébe, akkor extázis van, ez olyan élmény!
Egyébként Te amúgy is extázisos színész vagy, nagyon beleéled magad a figurába, hihetetlenül felpörögsz. Nem tudsz rögtön civilbe visszakapcsolni.
Ez azért darabfüggő is, nagyon ritkán van azért ilyen örömet jelentő szerepem. Például Az ügynök halála előadása után nem pörgök, bár persze hat rám és már előtte két nappal halálfélelmem van.
Mitől?
Attól, hogy ritkán megy. Most tíz napig nem ment, holnap viszont igen, és ezért én már ma bent voltam szöveget összemondani. Ráadásul egy szinkron után, tökre elfáradtam, tök kész vagyok.
De Az ügynök halálában a feleség szerepétől miért félsz? Az próza, ilyet Te játszottál eleget. Attól tartasz, hogy elfelejted a szöveget?
Ritkán megy a produkció és nincs bebeszélve, bejáratva a szöveg. Van, amikor az ember csak „hajózik” és megy előre. De amikor nem rögzült kellőképpen a szöveg, akkor ez nem így van. Akadnak bizonyos szavak, amik fontosak és valamiért mégis ki akarnak esni a fejemből. Ilyenkor megyek a kutyával a Duna parton és mondom a szöveget.
Olvasod magadnak?
Nem, nem, a fejemben van a szöveg, azt mondom és közben még olyan dolgokat is keresek, amik fél évvel, egy évvel ezelőtt nem jutottak eszembe a szöveg kapcsán. Egy csomó dolgot az ember még felfedez a saját előadásaiban.
Ilyenkor esetleg a Duna parton jól nekimész a szembejövő járókelőknek?
Nem megyek nekik, de néha meglepődnek, amikor énekelek. Amikor a Mennyei hang szövegeit mondogatom és egy dal következik a szerepem szerint, akkor bizony dalra fakadok akár a Duna parton is, miközben csendben jönnek szembe a biciklisták.
Azt nem mondod komolyan, hogy a Duna parton, kutyasétáltatás közben például az Éj királynője áriáját énekeled.
Persze, hogy énekelem! Több szerepemet a Duna parton tanultam meg. Mindig várom azt, hogy ne legyen semmi, ne kelljen tanulnom semmit.
Azért azt nem lehet mondani, hogy Te most halálra játszod magad.
A Nemzetiben tartott nemzetközi színházi találkozó miatt tényleg keveset játszottam, alig játszottunk egy hónapig, de most például felújítottuk Az ügynök halálát, a Pogánytáncot. Lassan vége az évadnak, de közben meg már castingra kell menni.
Milyen castingra mész?
Nem én megyek castingra, hanem a férfiak jönnek hozzám castingra.
Te már benne vagy a tutiban?
Hát én már tavaly csináltam a Csak színház és más semmi és a Korhatáros szerelem című tévésorozatokat is. A Csak színházban tavaly mindössze tíz forgatási napom volt, egy tök lüke színésznőt játszottam, aki botoxol, akinek kiesik a mandula, kifolyik a víz a szájából, mert rossz orvoshoz jár. Egy helyes, komikus szerep volt. Most már huszonöt forgatási napom lesz, megnövelték a szerepemet. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, mert még nem tudtam végigolvasni, de szerepem szerint most azt célzom meg, hogy férjhez megyek. Egyik pasival ugratom a másikat. Ezeket a pasikat castingoljuk. Megnézzük, a kémia hogyan működik köztünk.
Az nem fáj, hogy mozifilmet nem forgatsz? Szabó István korai filmjei alapján úgy nézett ki, hogy Te leszel az egyik legjobb, legfoglalkoztatottabb filmszínésznő. De aztán ez máshogyan alakult.
Az a baj, hogy amikor a pályára kerültünk, azután nem sokkal kinyílt a világ és Szabó Istvánék elkezdtek kint dolgozni. Mi meg itthon maradtunk. Pista néha azért hívott még, szinkronokat is csináltam nála. Fehér Gyuri pedig, akivel még sokat dolgoztam, meghalt. Pista időnként mondja, hogy úgy szeretne velem dolgozni, de sajnos nem jut olyan téma az eszébe, amivel engem meg tud kínálni. De azt is mondja, ha nekem eszembe jut, akkor szóljak. Hál’ istennek, hogy Meryl Streep rendezőjének eszébe jut valami róla. Fájdalmas az, hogy valaki téged megszeret a Bizalom című filmben, vagy a III. Richard tévéfilm változatában, és akkor ő követne téged, de nem tud, mert jönnek a sokkal fiatalabbak. Ha megyek a közértbe, érzékelem, mennyire szeretnek. Most örülnek, hogy a két sorozatban végre látnak.
Mennyit észlelsz a világból? Teljesen a színház közegében élsz, vagy azért olvasol újságot, nézel híradót?
-Én mindent nézek.
És fölhúzod magad?
– Nagyon.
Miből áll az, amikor te fölhúzod magad?
Kikapcsolom a tévét, aztán mégis visszakapcsolom. És mondom a magamét.
Üvöltözöl a tévével?
Olyanokat mondok, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De, ne politizáljunk, mert nagyon rossz a véleményem. Nem akarok a politikába egyáltalán bekerülni, miközben én el vagyok könyvelve valami felé. De én emberpárti vagyok, a franc egye meg!
Nem azért vagy elkönyvelve, mert az MMA tagja vagy?
Nem azért. És ez is nagyon fájdalmas dolog, tudod? Mert, amikor megkaptam a Kossuth-díjat, odajöttek hozzám a szinkronban, és azt mondták, hogy végre közülünk is kapott valaki. És én nem értettem akkor, hogy mi az a közülünk. Az MMA meg úgy lett, hogy fölhívott Marton Éva operaénekesnő, és megkérdezte, hogy „nem jössz közénk?” Komolyan mondom, úgy meg voltam hatódva, hogy ő felhívott, hogy rögtön azt válaszoltam, „dehogynem, megyek!” De én ezt egyáltalán nem politikailag gondoltam. Beszélgettem ott egy kedves nővel, hogy hasznomat veszik-e? Ugye, nem az agyamról vagyok híres, hogy ezt mondjam. És akkor arra gondoltam, hogy megpróbálok a saját környezetemben valamit segíteni. Egy csomó dologban nem értek egyet, ami felé megy a pályánk. Azon gondolkodom, hogyan lehetne ezeken segíteni?
Mikre gondolsz?
Én például szeretném, ha minden színházban lennének olyan szerződések, amikben pontosan legyenek meghatározva, hogy mettől meddig legyen próba, hány órát lehet használni a színészt. Básti Lajos, amikor a Haláltáncot játszotta, amiben többféleképpen kellett meghalnia, azért, hogy hiteles legyen, elment például a pszichiátriára, a tüdőgondozóba. Tudta, hogy ez egy felkészülést igénylő munka. Ma már rohanunk ide-oda, nincs időnk feltöltődésre. A fiatal tehetségeket pedig nem ismeri meg a nagyközönség, mert már nincsenek olyan újságok, tévéközvetítések, amikből felfigyelhetne rájuk. Rengeteg dolgot kellene csinálni! Elég sok minden nincs jól. Komolyan el is határoztam magamnak, hogy én majd mikor hagyom abba, mert nem akarok szerencsétlenül vergődni ezen a pályán. Látom, hogy arra, aki 29 évesen eljutott oda, hogy baromi jó lett, nagy örömmel nézem, két perc múlva ráküldenek egy 22 évest. Igen sok igazságtalanság van. El kéne érni, hogy időben tudjuk, mit játszunk. El tudjam olvasni a színdarabot nyáron. Rá tudjak készülni. Ez már nem divat. Majd összeáll az, ha reggeltől estig próbáljuk, gondolják. Tudnék mondani olyanokat, hogy na, de hát nem lehet, mert vagy az egészet abbahagyod, vagy, ha nem, akkor próbálj ott, helyben valamit tenni. Ha majd nem tudok, akkor azt mondom, hogy csókolom, feladtam.
Kár lenne, mert nagyon jó vagy.
De, ha kivész az emberből a játék öröme, akkor nem tudsz mit csinálni.
Remélem, hogy nem vész ki belőled…
Nem, nem vész ki, de tudod, a mi színházunkban is mondtam, hogy a színész szeretne repülni, a közönség és a saját örömére. De nem akarok pesszimista színben feltűnni. Mert mond meg, tulajdonképpen mi a bajom? Túl vagyok egy sikeres bemutatón, mindjárt itt van a nyár, forgatok is, itt van a családom. És a Macskajátékban Giza leszek. Erre már tudok készülni.
„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.
