Kezdőlap Featured Oldal 715

Featured

Felzaklatóan brutális – Rosmersholm

Bóta Gábor
-
1
Felzaklatóan brutális – Rosmersholm

Felzaklató a kolozsvári Rosmersholm, ami a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a legjobb előadás díját. A rendező, Andriy Zholdak a próbafolyamat alatt felzaklatta hozzá a színészeket. A premier szünetében még a rendőrséget is kihívták miatta. No, de, ha ilyen elementáris, grandiózus, megkínzó, mégis felemelő a produkció, akkor megérte!?

 

POSZT

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”, idézgetjük olykor, és nem gondolunk bele, hogy esetleg ez tényleg így van. A fenegyereknek tartott, nehezen kibírható próbamódszereiről elhíresült, de nemzetközi fesztiválokon jelentős babérokat arató, ukrán rendező, aki Berlinben él, valószínűleg eléggé megkínozta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeit. Erről több híradás is szólt. Tizenhét színésszel kezdett dolgozni, de végül hatan maradtak a produkcióban, Bács Miklós és Viola Gábor kettős szereposztásban. Valamennyiüknek strapabíróknak kellett lenniük, hogy állják a sarat. A rendező hivatkozik Antonin Artaudra, a kegyetlen színház apostolára, és maga is kegyetlen színházat csinál. Behatol a lélek legrejtettebb bugyraiba, a színész legbelsőbb énjébe, intim szférájába, és átvitt értelemben pőrére vetkőzteti. Rábírja, hogy mutasson meg mindent magából, azt is, amit egyáltalán nem akar. Ha a szituáció úgy kívánja, akár forduljon ki önmagából, váljon tébolyulttá, hevüljön föl a teste, törjön elő belőle az agresszivitás, a fékezhetetlen szexualitás, az elviselhetetlen bűntudat, a sebző gúny. Zholdak mindazt, ami elviselhetetlen bennünk, szenvedélyes akaratossággal a deszkákra pakolja, és megmutatja a pitiánerségünket éppúgy, mint a fenségességünket vagy akár az aberráltságunkat.

Ehhez időnként áthágja az elviselhetőség határait a színpadon és valószínűleg a próbákon ugyancsak. Feltehetően ilyesmit nem lehet higgadtan, kimért úriember módjára próbálni. A koreográfus zseni Seregi Lászlóról – aki szintén sokat tudott a felhevült testekről – is azt mesélik, hogy nem egyszer és nem kétszer igyekeztek a táncosai elugrálni a feléjük dobált papucsa elől, miközben kiabált. Mégis imádták. Zholdak állítólag a premier szünetében annyira megrázta – netán felrázta?- az egyik színésznőt, hogy még a rendőrséget is kihívták. Megengedhető ez? Egyértelműen nem.

POSZT

Igen ám, de a nagy színésznő, Tolnay Klári mesélte nekem, ahogy másoknak is, hogy amikor egészen kezdő volt, A francia szobalány előadásának szünetében bement az öltözőjébe Jób Dániel, a Vígszínház közszeretetnek örvendő igazgatója, alaposan megrázta, üvöltött vele, hogy miatta bukik meg az előadás. Tolnay a második részben már remek volt, és hatalmas siker lett a produkció. Jób nagyon értett a színházhoz, valószínűleg tudta, hogy abban az adott szituációban ez a drasztikus módszer segíthet.  Előadás után persze ment gratulálni Tolnaynak, mert amúgy úriember volt.

POSZT

Ahhoz, hogy Imre Éva a POSZT-on vitathatatlanul megkapja a női alakítás díját a Rosmersholban nyújtott lenyűgöző, fenomenális teljesítményéért Rebekka szerepében, Zholdáknak is nagyon kell értenie a színházhoz. Egyébként persze lehet elviselhetetlen fráter, félőrült akarnok. Csak hát csodát hozott létre, aminek ára volt. Fájdalmat okozott, hogy tökéletes legyen a fájdalom megjelenítése. És ehhez unokaöccsével, Daniel Zholdakkal grandiózus látványt tervezett, megteremtette Ibsen darabjának megtestesülését, egy ódon kastélyszerű építményt, súlyos falakkal, melyek bármikor ráomolhatnak az ott lakókra. Van is drasztikus kőomlás az előadásban. Fenyegetőek ezek a falak, veszélyt hordoznak magukban, és bűnös események tanúi voltak, így aztán nem véletlen, hogy ebben a bezártságban visszakísért a lidérces múlt, és egyfolytában nyomaszt mindenkit, aki beteszi ide a lábát. Olyan az egész, mintha Hitchcock filmremekének, A Manderley-ház asszonyának a közegében lennénk. Ráadásul mindehhez a világítás is annyira elsőrangúan, festőien, sejtelmesen tervezett, hogy az lúdbőröztető.

A társadalmi, politikai vetületet teljesen kihúzta, kiirtotta a szövegből Zholdak, hogy az emberi lélek minél tökéletesebb természetrajzát adja. A történet szerint Rebekka házvezetőnőként azért férkőzött be Rosmersholmba, mert szerelmes az azóta hitevesztett papba, akinek aljas lélektani módszerekkel halálba üldözte, öngyilkosságba hajszolta a feleségét, hogy a helyébe férkőzhessen. Rosmer is szerelmes belé, kiugrott papként azonban ő sem találja a helyét, mindketten próbálnak szárnyalni, de vissza-visszahullanak a földre, igyekeznek szabadok, boldogok lenni, míg be nem látják, hogy ez számukra már lehetetlen, és ahogy a volt feleség, úgy ők is belevetik magukat a zuhatagba.

Igen sok a mozgás a produkcióban, gyakran annyira hadarva hangzik el a szöveg, hogy nem is nagyon lehet érteni, de nem is ez a fontos, mert a testbeszéd, a mimika, a szemek villanása, az arcizmok rándulása temérdek mindent kifejez. A színészek, Imre Éva, Bodolai Balázs, Jerovszky Tímea, Viola Gábor, Kicsid Gizella teljesítménye emberfeletti, feszültségteremtő képességük bámulatos. Hosszan kitartott, látszólag lassan hömpölygő jelenetekben is rejtélyesen izgalmasak, megrendítőek. Ahogy az egész előadás is az.

A nagy színházi élményeim közé tartozik.

Simicska-Orbán: újra kapcsolatban?

Lendvai Péter
-
0
Simicska-Orbán: újra kapcsolatban?

Sokféle pletyka terjeng a piacon arról, vajon mi történhetett Simicska Lajossal a súlyos választási kudarc óta, milyen lehet a viszonya Orbán Viktorral, mit tervez a televíziójával, mit az óriásplakátokkal; egyszer és mindenkorra hátat fordított-e a magyar politikai életnek, vagy csak erőt gyűjt?

Arról megoszlanak a vélemények, hogy lehetséges-e annyi nyilvános szembenállás után újra szövetséget kötni Simicska és Orbán között, esetleg visszatérni a régi viszonyhoz. Sokan állítják, hogy a volt pártpénztárnok már április 8-a előtt kereste a kapcsolatot a miniszterelnökhöz, annak ellenére, hogy egy-két hónappal korábban még teljes magabiztossággal hitt abban, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választásokat. Sőt nem csak abban, hogy a Fidesz veszít, abban is, hogy a magzabolázott Jobbik lesz a végső győztes. Erre nem kevés pénzt áldozott; jobbikos óriásplakátjai elárasztották az országot, Hódmezővásárhely után pedig végképp értelmesnek és eredményesnek látta a befektetést. Hiszen a hódmezővásárhelyi siker jórészt az általa patronált pártnak volt köszönhető, és nem pusztán azért mert a végül győztes Márki-Zay éppen a Jobbiktól kapta a bíztatást, hanem azért is, mert a kampány-munka dandárját az ő emberei végezték.

És mégis: egyre többet köszön vissza az az értesülés, hogy Simicska már április 8-át megelőzően kereste az utat Orbánhoz – feltehetően ez azért nem annyira bonyolult számára -, ami ha igaz, akkor az azt is jelenti, hogy már voltak információi arról, hogy számára mekkora vereséggel zárul majd a választás. A jólértesültek tudni vélik, hogy már akkor szó esett a médiáról, és arról, hogy az az út, amit addig járt a Simicska-portfólió nem járható tovább. Emlékszünk: a Magyar Nemzet és a Hír tv is folyamatosan robbantgatott, azaz szinte nap, mint nap jelentek meg tényfeltáró, a Fidesz korrupciós ügyeit feltáró írások, beszámolók. Más országban, más körülmények között, kevésbé beletörődő társadalomban ezek a leleplezések egyenként is elegendőek egy kormány megbuktatásához, Magyarországon azonban a többséget nem érdekelte, é simán leadta a voksát a Fideszre.

Nyilván ez az elsőszámú magyarázata annak, hogy Simicska nem várt lényegében még egy napot sem: azonnal bezárta Magyar Nemztet, a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte annak múltja, a pártállami időkben játszott pozitív szerepe; egy fillért sem volt hajlandó tovább költeni rá. Ma már inkább úgy fogalmaznék – abban az esetben persze, ha igaz az Orbánnal való kiegyezés megszellőztetése -, hogy nem akart több tényfeltáró riportot olvasni a lapban, másként: nem akart több borsot törni Orbán orra alá. Azóta – mármint a Lánchíd rádió és a Magyar Nemzet bezárása óta – kivonult a nyomtatott sajtó területéről a Heti Válasz is, jelentős létszámcsökkentés hajtottak végre a Hír tv-nél is, amelynek jövőjéről maga a tulajdonos nem nyilatkozott, noha ezzel kapcsolatban is terjengenek mende-mondák; ma a sajtó- és a politika piacán lehet hallani az esetleges bezárásáról – jól értesültek fél évről beszélnek -, arról is, hogy a Fidesz fogja felvásárolni ezt is, de rebesgetik azt is – egyre kevesebb meggyőződéssel -, hogy A Hír tv-t nem adja ki a kezéből Simicska.  Egyelőre annyit látni, hogy a csatorna működik, és talán jelentős politikai elmozdulást sem észlelni a műsoraiban, legalább is a zászlóshajónak számító Kálmán Olga produkcióban, az Egyenesenben nem. Hogy aztán ebből lehet-e bármilyen következtetést levonni, azt az olvasóra bíznám.

Mint ahogy annak az értesülésnek az elbírálást is, amely szerint Simicska az óriásplakát biznisztől is szívesen megválna, sőt tett is ajánlatot Orbánnak: állítólag egymilliárd forintot kért volna a portékáért. Egyébként a napokban felröppent a hír, hogy a Fidesz megvásárolná a Simicska-féle céget, a Publimont-ot, amely értesülést senki nem cáfolta, igaz, nem is erősítette meg. A Független Hírügynökség azonban úgy értesült, hogy az előbb említett egymilliárd forintos ajánlat valódi üzleti szándék volt, amire Orbántól csak az a válasz érkezett: annyit hajlandó adni érte, amennyiért Simicska is hozzájutott, tehát ingyen. Jópofa történet, és ne tagadjuk: a mai Magyarországon éppenséggel elő is fordulhat, hogy a miniszterelnök dönt arról, milyen piaci terméket vásárolnak meg, és mennyiért. Ebben az országban senki meg nem kérdőjelezi, hogy egy ilyen párbeszéd előfordulhatott, legfeljebb azon kétséget lehet megfogalmazni, hogy a gecizés után lehetséges-e négyszemközti tárgyalás az egykori barátok között. (Never say never, tartja a bölcs mondás, de itt azért engedtessék meg, hogy kijelentsük: a két férfiú még nem tart ott, hogy személyesen tárgyaljon egymással. De egy tranzakciót le lehet bonyolítani közvetítőkön keresztül is, a történetnek az orbáni üzenetről szóló része pedig olyannyira jellemző a miniszterelnökre, hogy akár meg is eshetett. Hogy aztán Simicska belekényszerül-e az óriásplakát cég eladásába, vagy sem, azt ma még nem tudjuk. Általánosságban azt lehet gondolni, hogy az üzletág Orbán nélkül is nyereséges, ám de az újabb kétharmados győzelem után a marketingesek és vezetőik nyilván erősen megfontolják, hogy elhelyezzenek-e reklámot egy olyan felületen, amely nem pusztán nincs a Fidesz, vagy a Fideszhez köthető emberek birtokában, hanem egyenesen az ellenséggé vált Simicska kezében van.

Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy noha egy-két pályázatot most, sokak meglepetésére, elnyert Simicska valamelyik cége, de azért a többség még nem hisz a látványos összeborulás, pláne az újbóli összebútorozás lehetőségében. Azt azonban bizonyossággal lehet tudni: Orbán a média-terjeszkedésben és a politikai tér szinte teljes elfoglalásában sem tud, akar, képes leállni. Ezért aztán az a törekvés hitelesnek tűnik, hogy a Fidesz holdudvarába kerüljenek azok a média-felületek is, amelyek képesek befolyásolni az embereket, illetve azok, ártani képesek a Fidesznek. Ennek jegyében tehát mindenképpen fontos az a sokezer közterületi reklámhordozó, ami ma még Simicska birtokban van. És fontos Orbán számára változatlanul az Index megszerzése, vagy éppen a Soroshoz köthető  444.-hu kiiktatása. A vájt fülűek úgy tudják: ezek Orbán tervei erre a ciklusra, és persze a politikai tér bővítése, illetve átalakítsa is. Ami nem jelent egyebet, mint a Jobbik teljes szétverését; a többiekkel meg majd csak elboldogul valahogy, ahogy eddig is tette. 

Az európai reformfolyamat és Magyarország

FüHü
-
0
Az európai reformfolyamat és Magyarország

„A június 19-én megtartott német-francia közös kormányülés messzemenően ráerősített arra a korábbi feltételezésre, hogy a francia elnök az európai biztonság, külpolitika és Dél-Európa felzárkóztatásának motorja lesz, míg Németország a gazdasági-pénzügyi feladatok átszervezésének és az ebbéli teendők felgyorsításának fő aktora. Merkel reformterveinek egyik kulcseleme az euró-övezet megszilárdítása és elmélyítése – épp az integráció felgyorsítása céljából. A két szándékot pedig a Juncker mögött álló adminisztráció hangolja össze.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Donald Trump amerikai elnök – jócskán megkésve ugyan, de – telefonon gratulált Orbánnak az áprilisi választási sikeréhez. Néhány más téma is szóba került, de csak olyanok, amelyek Trump programjának eddig még ki nem rostálódott elemeit képviselik, ám várható, hogy ezek közül is néhány le fog kerülni a közeljövőben a napirendről. Nemrég pedig olyan hírek kaptak lábra, hogy Angela Merkel külön, négyszemközti találkozón akar beszélni a magyar miniszterelnökkel. Időközben a hírt nem csak megerősítették, de német források már a dátumot is tudják: július 5.

Vajon arról lenne szó, hogy az orbáni politika nemzetközi mozgásterét tervezné növelni Washington, Brüsszel, Berlin vagy Párizs? Közvetlenül április 8-a után magam is úgy gondoltam, hogy ez részben elkerülhetetlen. Egyszerűen azért, mert – választási csalás ide, manipulációk egész sora oda – Orbán újabb kétharmadot szerzett, s ezzel annak a külföldnek is számolnia kell, mely igazán nem kíván belebonyolódni egy apró, sem Európa, sem annak tágabb környezete, sem pedig a transzatlanti viszony vonatkozásában nem túl jelentős állam piszkos ügyeibe.

Ma már azonban nem így gondolom, ugyanis számos esemény rajzolta át június folyamán a nemzetközi erővonalakat – mindenekelőtt Európában. Bár a tavasz folyamán mind Jean-Claud Juncker bizottsági elnök, mind pedig az európai reformerők vezető szerepét eddig kitűnően játszó Emmanuel Macron letette az asztalra reformterveit, Németország, a kontinens legfontosabb állama viszont mindezzel késlekedett. Látható volt, hogy Merkelt megbénítják a koalíciós problémák a CSU-val, nem kevésbé a fokozódó széthúzás az Európai Néppárt soraiban.

Ez egészen június 4-ig tartott, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásában a kancellár állásfoglalása végre megjelent, s az elemzők azonnal megállapították: az teljes egészében harmonizál Juncker és Macron elképzeléseivel, sőt: azokat kiegészítő, vadonatúj elemeket is tartalmaz – elsősorban a közös migrációs politika vonatkozásában. A június 19-én megtartott német-francia közös kormányülés aztán messzemenően ráerősített erre a feltételezésre.

Minden jel arra mutat, hogy a francia elnök az európai biztonság, a közös külpolitika és Dél-Európa felzárkóztatásának motorja lesz, míg Németország a gazdasági-pénzügyi feladatok átszervezésének és az ebbéli teendők felgyorsításának aktora. Merkel reformterveinek egyik kulcseleme az euró-övezet megszilárdítása és elmélyítése – épp az integráció felgyorsítása céljából. A két szándékot pedig a Juncker mögött álló adminisztráció hangolja össze.

Minthogy Orbán tervei ebbe a keretbe nem illeszthetők, fontos kérdés lett, hogy mit kezdjen Európa Magyarországgal, mely, mint említettem: egyáltalán nem számít tényezőnek, ám egy ideje mégis jelentékeny biztonsági kockázatot képvisel. Nem csak Európában, de a tengeren túl is legutóbb komoly aggodalmakat váltott ki az orbáni sajtóstrómanok szétrajzása a Balkánon, szerepük a korrupt Janez Janša szlovén miniszterelnök megválasztásában, s az Európával és a transzatlanti kapcsolatokkal szemben szervezkedő politikai erők támogatásában – egyebek mellett Macedóniában –, melyek mögött tudni lehet: végül is Vlagyimir Putyin áll. Különösen, hogy e folyamatba most – az olasz kormánykoalíció egyik tagjaként – az Északi Liga is bekapcsolódni igyekszik.

Ha ez így van, akkor e problémával – az európai reformpolitika logikájából következőleg – elsősorban Macronnak kellene foglalkoznia. De információk szerint ez nem így fog történni. A gazdasági és pénzügyi reform mellett a „magyar ügy” lerendezése – mely sajátos módon a CSU-val való koalíciós vita kezelését is tartalmazza – Merkelre hárul: a két európai vezető ebben egyezett meg, s gyanítható, hogy segítséget remélhetnek és kapnak e téren Junckertől is.

A Merkel-Orbán aktuális különtalálkozó hátterében nagy valószínűséggel épp ez áll. Ezt támasztja alá az az idegesség is, amivel a magyar kormány minden újabb fejleményre reagál, kezdve a holland kereszténydemokratáktól kapott éles kritikára, vagy éppenséggel azokra a tervezett reformlépésekre, melyek nyilvánvalóan általában is szűkíteni fogják a nemzetállami jogköröket.

Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

N. Vadász Zsuzsa
-
0
Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

Simonyi András volt Magyarország NATO, majd washingtoni nagykövete. A Független Hírügynökségnek adott interjújában kifejti: Orbán nem tudja eldönteni, hogy a két énje közül melyik az erősebb. 

  • Orbánban van egyfajta skizofrénia a transzatlanti kapcsolatok és az orosz viszony kérdésköreiben
  • a semleges Ausztria a NATO védernyője mögül könnyen ajánlgatja a közeledést Putyinhoz
  • az oroszok az erőből értenek
  • a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki
  • A kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával

 Mennyire szokványos az, hogy az amerikai elnök felhívja telefonon egy fogadó ország vezetőjét azelőtt, hogy új nagykövete elfoglalja az állomáshelyét? Kérdem ezt azért, mert Donald Trump felhívta OrbánViktort, s a magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint ez volt az apropó.

Ez azért nem szokványos, azt hiszem ez inkább másnak szól, a beszélgetés részleteit nem ismerjük. Hozzáteszem, ez egyértelműsíti, hogy ezzel a nagykövettel nem lehet majd azt a szemtelen hozzáállást folytatni, amit számos amerikai nagykövettel Orbán gyakorolt. Itt nem lesz „szeretem, nem szeretem”. Orbán nagy kihívása az lesz, hogy ezt az újonnan megtalált szerelmet folyamatosan fenntartsa, mert elég egyetlen rossz húzás, amely  keresztezi Trump elképzeléseit, érdekeit vagy ambícióit és az elnök úgy dobja Orbánt, mint hómunkás a lapátot a műszak végén.

Ezt talán Orbán Viktor is tudja. Nincs helye hókusz-pókusznak, az itt a piros hol a piros politikának!

Úgy tudom, hogy Ön mint volt NATO-nagykövet, s védelempolitikai szakértő nagy szerepet tulajdonít a láthatóan javuló kétoldalú kapcsolatokon belül a NATO-hozzájárulásoknak. Budapest 2024-re a GDP 2 százalékára emeli a védelemre fordított kiadásait, s ezzel azon 9 ország közé tartozunk, amelyek lefektetett tervvel rendelkeznek arra, hogy a nevezett időpontra eléri a NATO által meg követelt hozzájárulási szintet – mondta a minap Áder János köztársasági elnök, aki egyelőre még – bár nem tudni, meddig – a Honvédség főparancsnoka. Ez mennyre számíthat egy találkozó létrejöttében?

Ez egy Trump-Orbán találkozó létrejöttének szükséges, de nem elégséges feltétele. Az biztos, hogy ha Magyarország ténylegesen felzárkózik azon országok közé, amelyek hajlandók a bruttó hazai termékük évi 2 százalékát védelmi célokra költeni, feljavítani a lepusztult Honvédséget, akkor ezzel demonstrálja, hogy komolyan gondolja a NATO-tagságát. Ez pedig az Egyesült Államok és persze az amerikai elnök számára fontos kérdés. De ezzel nem azt mondom, hogy csakis és kizárólag ezen múlik, múlna a dolog. Van egy sor olyan terület, ahol előrelépést várnak a találkozó feltételeként, beleértve az ukrajnai kérdés rendezését.

Hogy látja, lesz találkozó?

Ezt még nem lehet megmondani, de az tény, hogy

a védelmi kiadások felemelése nagyon fontos jelzés és egy lényeges elem az odáig elvezethető folyamatban.

Ön az előbb úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok és személyesen az amerikai elnök számára fontos kérdés a védelmi kiadások növelése – ez kiderült a G7 utáni Trump kirohanásban is, amikor Twitteren a németek példáját felhozva leszögezte: ők a GDP-jük 1 százalékával járulnak csak hozzá NATO költségvetéséhez, miközben a jóval nagyobb GDP-vel rendelkező USA 4 százalékkal. Ez ennyire központi kérdés az USA-ban?

Ez a kérdés az Egyesült Államokban belpolitikai kérdés is, ebben egyetértés van republikánusok és demokraták között. Általában van itt egy olyan hangulat, hogy az USA túlságosan sokat költ más országok védelmére. Elég gyakran elhangzott más összefüggésben is, hogy

Európában van egy sor potyautasnak tekintett ország.

Ezek részben tagjai is a NATO-nak, részben semlegesek, ám haszonélvezői az amerikai védernyőnek. Ilyen semleges ország Ausztria, amely ezen amerikai védernyő mögül nyomatja az Oroszországhoz, fűződő kapcsolatok javítását, ajánlja az Európai Uniónak a közeledést Putyinhoz. Ami pedig a németeket ért Trump-bírálatot illeti: ez jogos volt.

Ma a német hadsereg gyakorlatilag egy operett hadsereg.

Komolytalan, hogy Európa legbefolyásosabb országa, amely hihetetlenül teljesít gazdasági téren – többlete van nem csak a kereskedelemben, de az államháztartásban is –, s amely bőven megengedhetné magának, hogy többet áldozzon a hadseregre, ezt nem teszi meg, s hátul kullog a GDP-arányos védelmi kiadások mutatójában. Donald Trumpnak teljesen igaza van abban, hogy ezért bírálja Németországot. Lehet őt szeretni, vagy lehet nem – ez utóbbi van most divatban Európában –, de ettől még ebben igaza van.

De hát a németeknél ez érthető, nem? Hiszen ott ellentmondásos a katonai erő fejlesztésének a megítélése, az egész kérdés, ami történelmi okokra vezethető vissza, nem?

A németek persze tudathasadásos állapotban vannak. Van okuk szerénynek lenni ami a nagyhatalmi ambíciókat illeti, de álságos dolog állandóan a történelem mögé bújni, például a szövetségi tehervállalás kérdésében is attól tartok ez történik. Ez nem fogadható el, és az érvelés is hamis.

Az, hogy Trump a nyilvánosság előtt is elkezdte feszegetni az európai NATO-tagok védelmi kiadásainak a mértékét, azt vetíti előre, hogy a július 11-12-i brüsszeli NATO csúcson a tagállamok állam- és kormányfőinek a találkozóján nagyon komoly viták is várhatók?

Trump minden bizonnyal számon kéri, hogy hol tartanak a tagállamok a 2 százalékos GDP-arányos hozzájárulással, annak elérésével.

Pár éve, jóval Trump előtt, a NATO-tagok megígérték, hogy felhozzák a védelmi kiadásaikat erre az elvárt mértékre, ám valójában csak néhány tette meg. Ez komoly feszültség forrása. A magam részéről csak remélni tudom, hogy az európaiak komolyan veszik végre a 2 százalék elérését. Ami biztos, hogy a nagyobb európai tehervállalásról szóló amerikai követelés messze nem új: én is részt vettem a (gyakorlatilag a Békepartnerséghez való 1994-es csatlakozásával elkezdődött) magyar NATO-csatlakozási tárgyalásokon, s már akkor követelés volt ez. Ebben tehát semmi újdonság nincs – csak éppen most az oly divatos Trump-utálat mögé bújnak be a politikusok. És van mindennek egy hibás megközelítése is. Ugyanis hibás az a logika, amely azt hozza ki, hogy Európának nem érdemes többet költenie védelemre, mert hogy akkor az USA kivonul a kontinensről. Éppen ellenkezőleg:

minél többet költenek az európaiak a saját védelmükre, annál inkább kész lesz az USA Európában maradni, s annál erősebb lesz Washington szándéka garantálni Európa biztonságát.

Az nyilvánvaló, hogy komoly feszültség van Európa és az USA között, ami önmagában is baj, ám azt is nyilvánvaló, hogy nem az az egyedüli probléma. Ha kiszélesítjük  a perspektívát, melyek a jelenlegi komoly védelmi jellegű vagy azzal összefüggő globális kockázatok?

Tényleges biztonsági fenyegetés több területen van ma a világban, s az Európaiak bizony a homokba dugják a fejüket, amikor azt hiszik, hogy ezeket kibekkelve meg lehet úszni. Csak felsorolásszerűen: Oroszország, a terrorizmus, Irán, a délről – azaz a széthullóban lévő és egyre inkább káoszba fulladó, iszonyú migrációs nyomást okozó Észak-Afrika felől – jövő fenyegetés…Ezek jelentik ma a legkomolyabb biztonsági veszélyeket Európa számára. S ezekre fel kellene készülni.

Ön egyébként hogyan látja a migráció problémáját, annak kezelésének lehetséges módját?

Nem mondok azzal újat, hogy ez egy rendkívül összetett probléma és Európa ezt nagyon elrontotta. Van a menekültügyi, humanitárius ága, van biztonsági aspektusa és van az az iszonyú demográfiai nyomás, amely még előre jósolhatóan nőni is fog a következő években. Elég ha csak azt mondom, hogy Nigéria lakosainak a száma már ma 200 millió körül van, s az előrejelzések szerint 2050-re a világ harmadik-negyedik legnépesebb állama lesz. Ennek a migrációs nyomásnak komoly biztonsági elemei is vannak, amelyekre fel kellene készülni. Politikai és katonai téren egyaránt.

Milyen szcenáriókat lát?

A baj az, hogy Európa egy furcsa spirálba manőverezte magát; összekeveredett a menekült- és a migráns-problematika.

A háborúk, az üldöztetés elől menekülőkkel foglalkozni kell, a gazdasági menekültek kérdése azonban más. Nem szabad a két kategóriát egy kalap alá venni.

Említette, hogy Oroszország is katonai kockázatot jelent. Ezt hogy kell érteni?

Nem csupán hagyományos katonai fenyegetésről van szó, bár az oroszok ügyelnek arra, hogy Europa egy része ne aludhasson nyugodtan. De megtanulhattuk – Ukrajna óta kiváltképpen –, hogy Oroszország nagyon szofisztikált tárházát fejlesztette ki nem a hagyományos ezközöknek is.

A kibertámadásokra alkalmas eszközök, módszerek, technikák éppen úgy a rendelkezésére állnak ma már, mint a társadalom megzavarására, a belpolitikákba való beavatkozás módozatai, vagy éppen az oligarcháin keresztül történő destabilizáció, az energiával való zsarolás, stb. Ezzel együtt persze vannak az oroszországi fenyegetésnek katonai vetületei is.

Ezt az egész csomagot kell komolyan venni. Amikor azt mondom, hogy  Európának többet kell költenie védelemre, akkor ezzel az is mondom, hogy a hagyományos és  a nem hagyományos fenyegetést egyaránt a jelenleginél sokkal komolyabban kell venni. Megjegyzem: a semleges osztrákok könnyen ugrálnak, de akár még a NATO-tag Olaszország is, hiszen ők biztonságban érezhetik magukat. De kérdem én: mi a helyzet az északiakkal, a lengyelekkel a baltiakkal, vagy Ukrajnával, Romániával? Ők állandó fenyegetettségnek vannak kitéve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az azonnali háború réme fenyegeti őket, de ezt a fenyegetést komolyan kell venni.

Van olyan vélemény, hogy ha a NATO katonailag erősit, azzal provokálja az oroszokat, s a kívánttal ellentétes hatást ér el.

Én nem osztom ezt a nézetet, sőt, pont az ellenkezőjét gondolom: azt, hogy a tétlenség, a csodavárás a nagyobb provokáció. Az oroszok az erőből értenek. Ezt az erőt fel kell tudni mutatni vele szemben.

De Európában láthatóan nincs szándék arra, hogy erőt mutasson fel, nem értik, vagy nem akarják elhinni az orosz fenyegetést.

Oroszország hihetetlen energiákat fordított arra, hogy ilyen irányban befolyásolja a politikai eliteket, beleértve a német szociáldemokratákat is. Az un. appeasement, a „megadó békülékenység” nem elfogadható.

És mi a helyzet Magyarországgal? Az egyik oldalon NATO-tag, s most deklarálja, hogy eleget téve az elvárásoknak végre felemeli a védelmi kiadásait a GDP 2 százalékára, a másik oldalon viszont egyre szorosabbra fűzi a politikai-gazdasági-energetikai kapcsolatait a Putyin-féle Oroszországgal. Kicsit talán skizofrén ez az állapot, vagy nem?

Magyarország nem folytathatja sokáig ezt a kettős játékot, amiben vastagon benne van egy cinikus kétszínűség.

Előbb-utóbb világosan állást kell foglalni, Magyarország nem járhat az osztrák úton.

Már csak azért sem, mert Ausztria geopolitikai helyzete eltér a mienktől, ám még ezzel együtt sem jó nekik az, hogy az oroszok szószólióvá válnak. Én a magam rézéről Wunder Kurzit nem tartom akkor wundernak. Az ország számára szerintem egyetlen  ésszerű járható út van, az, hogy az Egyesült Államok felé fordul, nem pedig a semlegesség.

Ez a skizofrénia Orbánból fakad?

Orbán furcsa, ezen a téren tényleg van benne egyfajta skizofrénia: én még azt az Orbán Viktort ismertem, aki annak idején szívvel-lélekkel transzatlantista volt, s hiszem, hogy van egy ilyen oldala, s talán most mintha egy kicsit erősödne is ez az irányultsága. Ugyanakkor nem tudja eldönteni, hogy az az énje erősebb, amely enged az orosz korrupciónak és normáknak vagy az, amely azt veszi figyelembe hogy Magyarország boldogulása az Egyesült Államokhoz kötődik.

SziJjártó Péter külügyminiszter nagy kűrjei, balettmozdulatai ezt a dilemmát mutatják.

Ha viszont végül az USA felé fordul Orbán, azt csak üdvözölni lehet.

Ez némiképpen cinikusan hangzott…

Nem vagyok cinikus, realista igen. De majd meglátjuk.

Visszatérve a júliusi NATO-csúcsra. Mik a várakozásai?

Ami fontos, komolyan kellene venni brüsszeli csúcsot, ami szerintem kritikus lesz. Mindenesetre várhatóan egy sor olyan találkozó és tárgyalás lesz ennek örvén – például az EU és az USA között –, amely egy sor dolgot helyre tesz majd. Európában sokan a trumpizmusra kennek egy jó pár dolgot, aminek semmi köze Trumphoz. Akár az európai belső viszonyokat, akár a migráció kérdését vesszük, ezekben az EU-n belül is megoldásokat, válaszokat kell találni. Mert hogy máig adós vele az unió. Koherens politikák kellenek.

A NATO-n belül kapcsolatrendszert illetően pedig nem jó dolog belekeverni a védelmi politikába a dacot és a haragot, amit kereskedelempolitikai kérdések miatt éreznek.

Trump egy rossz spirált kezdett el, az európaiaknak nem lenne szabad ezt tovább élezni. De tartok attól, hogy a kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával, aminek tragikus hatásai lehetnek. Nem bánnám, ha Magyarország vezető szerepet játszana ennek elkerülésében – de, sajnos, egyelőre ennek semmi jelét nem látom.

Ön azért – mint volt NATO-nagykövet – gondolom, kapcsolatban áll a védelempolitikai szakértőkkel idehaza is. Mi hallani arról az oldalról?

Valóban, egy viszonylag szűk család, amelynek a tagjai a NATO-val foglalkoznak. Így természetesen van egy kommunikáció a család „tagjai” között, még ha nem is a nyilvánosság előtt és annak szánva. Nem is szeretnék ezzel  visszaélni. Annyit azért szeretnék leszögezni, hogy a Magyar Honvédségnek nagyon jó katonái vannak, olyanok, akik elkötelezettek az ország érdekei mellett, s éppen ezért transzatlantisták. Az elmúlt húsz évbenén nem találkoztam olyannal, hogy egy katona síkra szállt volna az oroszokkal folytatott barátság mellett. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. De azt azért tudjuk, hogy a honvédség civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy a katonák józansága át fog ragadni a politikusokra is.

Orbán Ráhel lendíthet a turizmuson

Lendvai Péter
-
0
Orbán Ráhel lendíthet a turizmuson
FH

Dr. Róna Iván négy évig vezette a Magyar Turizmus Rt.-t. A Független Hírügynökségnek adott interjújából kiderül: Orbán Viktor lányának élénk érdeklődése a turizmus iránt nagyot lendíthet az iparágon. 

  • A turizmus nem független a politikától
  • Korábban egyetlen kormány sem tartotta fontosnak
  • A családi érdekeltség csak segít a szakmának
  • Nyolcezer milliárd forint fejlesztésre
  • Rogán Antal kezében van a döntés

Hány évig volt a Magyar Turizmus Rt. vezetője?

Négy évig voltam a csúcson, de a turizmussal korábban is foglalkoztam, hiszen én voltam a varsói képviselő, amikor a nagy korszak kezdődött, a kilencvenes évek második felében. Akkoriban vagy húsz országban nyitottak képviseletet, így kerültem Varsóba. Gondolom azért oda, mert én ott végeztem az egyetemi tanulmányaimat. 2001-ig voltam ott, aztán pedig átmentem Berlinbe. 2006-ban jöttem haza, akkor ajánlották fel a Turizmus Rt. vezérigazgatói posztját. 

Szép ugrás…

Lehet, de én nem nagyon akartam elfogadni az ajánlatot, mert azt tapasztaltam, hogy másfél évnél tovább senki nem húzza ebben a pozícióban. Én szeretek szabadon dolgozni, így aztán nem akartam olyan munkahelyet, amely bár az legmagasabb turisztikai pozíció, vagyis nem politika poszt, de azt is tudtam, hogy nem teljesen független a politikától.

Mi az, amit ön, mint vezérigazgató hozzátett a turizmushoz. Aztán majd a politikáról még beszélgetünk…

 Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy azt a szervezettséget a turisztikai marketingnek külföldi és belföldi viszonylatban, amelyben a turizmus szereplői, vállalkozások, kis és nagyvállalatok nyugodtan tudtak csatlakozni a Turizmus Rt. programjához, akciótervéhez. Ha ugyanis ezt megtették, akkor azon a területen, amit főcsapás irányként kijelöltünk, akkor biztosan bevétel többlethez jutottak.

Említette, hogy az iparág valamelyest független, de teljesen soha nem független a politikától…

Igen, ez így van.

Gondolom ez elsősorban attól függ, hogy az adott kormány mennyire tartja fontosnak a turizmust, és azon belül is hova helyezi a hangsúlyt.

Igen, ez is igaz.

Nekem úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány, kiváltképp azóta, amióta a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel ilyen élénk érdeklődést tanúsít a turizmus iránt, sokkal kiemeltebben keresi ezt az iparágat, mint az elődök.

Ugyanezt mondom én is. Lehet az embernek eltérő politikai nézete, irányultsága, de ha a szakmájáról van szó, akkor abszolút függetlennek kell lenni, és így is kell nézni a folyamatokat.

Korábban a turizmust egyetlen kormány sem tartotta fontosnak;

sem az első Orbán-, sem a Horn-, sem a Medgyessy-, sem pedig a Gyurcsány-kormány. Szavak, lózungok voltak, de igazán nem tettek hozzá különösebben semmit. Annak ellenére nem, hogy már akkor is a GDP hozzávetőleg tíz százalékát termelte a turizmus, és a foglalkoztatottaknak is közel tizenhárom százalékát a turizmusban foglalkoztattak tettek ki. Ennek ellenére, mint említettem, a korábbi kormányok nem sokat foglalkoztak ezzel. Az iparág a futottak még kategóriába tartozott. Legfeljebb néhány szép mondatot fordítottak rá, ténylegesen pedig elhanyagolták. A változást 2010 után észlelhettük, személyes és családi érdekeltségek folytán, de ez számunkra mindegy, a fordulat a fontos. 2017-ben pedig már egy nagyon nagy ívű stratégia készült, és én biztos vagyok benne, hogy 2030-ig meg is fog valósulni.

Itt is 2030-ig tervez Orbán Viktor?

Igen, olvasható a terv, amelyben több mint nyolcezer milliárd forint értékű fejlesztéseket irányoztak elő, meghatározták a fő csapás irányát is.

Az mi?

Az, hogy a tíz, tíz és fél százaléknyi GDP arányról tizenhat százalékra felfejlesszék a turizmust.

Konkrétumot is tud mondani?

Hogyne. Például ÁFA- csökkentés a szállodáknál. Erről korábban is mindig beszéltek, de soha nem valósították meg; Európában csak három helyen magasabb, mint nálunk, mindenhol másutt sokkal alacsonyabb, mint nálunk. Azokban az országokban, ahol tényleg fontos a turizmus, ott jelentősen alacsonyabb a forgalmi adó, ráadásul folyamatosan tovább csökkentik, mint például most az osztrákok. Ez a versenyképesség szempontjából rendkívül fontos. Nem csak azért kell csökkenteni az ÁFA-t, és ezért kértük mi már 2006-ban, hogy ezt tegyék meg, mert akkor több pénz marad fejlesztésre, hanem azért, mert a versenyképességünk a béka feneke alatt volt a környező országokhoz képest. Most úgy látom, hogy végre nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is fontos lesz a versenyképesség növelése. Biztos vagyok benne, hogy belátható időn belül akár öt százalékra is csökkenhet az ÁFA.

A szakemberek érzik azt, hogy a miniszterelnök lánya fontosnak tartja, hogy kellően eufemisztikusan fogalmazzak, a turizmust?

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Közvetlenül nem érezzük, de a szakmának ez nyilvánvalóan nem rossz. Lehet persze ezt erkölcsileg, vagy bármilyen oldalról bírálni, de én nem úgy tekintek erre, mint egy családi érdekre, hanem, mint a turizmus érdekére.  Vagyis, ha van egy befolyásos valaki, aki érdekeket tud érvényesíteni – korábban nem volt ilyen, most van -, akkor jobb irányba tudnak fejlődni az ügyeink. Hogy most ezt az embert Orbán Ráhelnek hívják, vagy egy elkötelezett miniszternek, az mindegy.

Nem tudom hallott-e arról az iparági pletykáról, hogy a turizmust – talán épp a miniszterelnök lánya miatt – még jobban be akarják a miniszterelnökség alá húzni?

Már most is így van.

A Magyar Turizmus Ügynökség most sem egy független szervezet, mellesleg sohasem volt az.

A harmadik Orbán-kormány idején a Fejlesztési Minisztériumhoz tartozott és Seszták miniszter felügyelte. Azzal, hogy most egy olyan vezérigazgató került az ügynökség élére, aki nagyon szoros kapcsolatokat ápol a politikával, miáltal nem közvetlenül a miniszterével egyeztet, hanem esetleg feljebb, az önmagában nem biztos, hogy rossz.

Kiről is beszélünk?

Dr. Guller Zoltánról, aki korábban a Nemzeti Üdülési Alapítványnak volt az elnöke, onnan került át a vezérigazgatói posztra.

De ez nincs becsatlakoztatva közvetlenül a kormányfő alá?

Rogán Antalhoz tartozik, de több helyre is be van csatlakoztatva. De

a döntéseket a Rogán-féle csapat hozza meg.

Ők határozzák meg tehát a fő csapásirányt.

Ez mit jelent? Hogy mit fejlesztenek, melyik régiót?

Igen, bár ők már nem régiónak nevezik, hanem desztinációnak.  2010 után mindent megváltoztattak, minden kifejezés új lett. Most három igazán kiemelt desztináció van: a Balaton és környéke, ebbe Hévíz is beletartozik, a  Fertő tó, tehát a nyugat-magyarországi desztináció, illetve Tokaj és környéke, amibe Nyíregyháza is beletartozik.

Budapest nincs benne?

Azért nincs benne, noha a turizmus bevételeinek több mint hatvan százaléka Budapesten keletkezik, mert a magyar főváros, a fejlettsége miatt, nem kaphat uniós támogatást. Ugyanakkor az előbb említett területek hozzá tudnak jutni jelentős uniós forráshoz, fejlesztési pénzekhez. Tokaj és környékének például, a halmozottan hátrányos helyzet miatt, kevesebb önrészt kell hozzátennie az uniós fejlesztési pénzekhez.

Ez a turizmus szempontjából jó koncepció, hogy Tokajt és környékét ilyen kiemelten kezelik?

Ezen lehet vitatkozni, nyilván volt benne szubjektivitás is, igazában nem tudom, hogy miért pont ezeket a desztinációkat emelték ki.  Nyilván volt is zúgolódás miatta; azok, akik nem kerültek be a kedvezményezettek közé, hangot is adtak ennek. De ez a döntés megszületett, ezekre a helyekre fognak komoly összegeket fordítani.

Arra van esély, hogy a Balatonból egy tizenkét hónapos desztinációt csináljanak?

Ezt én csak egy álomnak tartom, nem tudom elképzelni. Ehhez sokkal nagyobb összegeket kellene befektetni.

Hogy alakul át a turizmus, az igény, az érdeklődés?

Az emberek ma már az élményt keresik.

Most már kevés a jó szálloda, vagy a jó panoráma.

Ilyen sok helyen van. Élményt kell nyújtani a turistának, olyat, amely őt oda csábítja, és visszacsábítja. Mit jelentenek ezek? Fesztiválokat, kultúrát, sportot, gasztronómiát; nagyon sokat kell nyújtani ahhoz, hogy az adott desztináció tizenkét hónapon át vonzza az embereket. Olyan helyzetet kell teremteni, amikor már nem csak az államnak, hanem a magánszektornak is érdemes befektetnie pénzt.

Azt mesélték nekem a múltkoriban, méghozzá egy bécsi szálloda tulajdonos, hogy mostanság a Budapest-Bécs-Prága útvonal az egyik legnépszerűbb a turisták körében.

A tengerentúliknál igen, ez így van.  Sokan jönnek így Kínából, mostanság például rengetegen Dél-Amerikából. Az európaiak inkább csak egy-egy helyre mennek el.

Sokat beszélnek a guruló-bőröndös turistákról, azaz az Airbnb szállásra érkezőktől. Van, aki szidja őket, van, aki szereti. Kellenek ők nekünk?

Tudomásul kell venni, hogy van ilyen réteg, tehát akik a fapados légitársaságok olcsó  – law budget – jegyével, harminc euróért tudnak utazni, és akik hasonló árarányban tudnak hozzájutni – igen, az Airbnb-n keresztül – olcsó szálláshoz. Ők azok a guruló bőröndös turisták, akikre mindenképpen szükség van. Mégpedig két okból. Az egyik az, hogy előbb utóbb képes lesz arra, hogy többet költsön, és ezáltal olyan helyre jöjjön, ahol regisztrálják őt. Miért fontos ez? Mert ahol regisztráció van, ott adó is van. Ma ezek a turisták nagyon kevés adóval, kevés pénzzel járulnak hozzá a közösség bevételeihez. Az Airbnb nem adózik, vagy csak alig, noha van rá törekvés, szerintem a kocsmák se nagyon adóznak; még sem ítélem el őket, még sem mondom azt, hogy rossz, hogy itt vannak, mert ha jól érzik magukat Budapesten, elmesélik otthon, és hoznak újabb, talán már magasabb igényű turistákat is, és ők maguk is visszatérnek, talán már más kondíciókkal, mint azt ifjan teszik.

Ha most az ön kezében lenne újra a turizmus, mi az, amit azonnal meglépne?

Jelentősen növelném a marketing költségeket. Ma az ügynökség, az éves büdzséjéhez képest erre a tevékenységre igen keveset fordít. Ők, láthatóan, inkább a fejlesztésekkel foglalkoznak. Ahhoz ugyanis, hogy az a bumm, ami most jellemzi a turizmust, megmaradjon, nagyon komoly marketing munkára – és így pénzre – van szükség.  Most nincsenek külföldi képviseleteink, mert a Fidesz megszüntette őket, másfél éve, hogy az összes képviseletet bezárták, pedig, szebb időkben, húsz országban huszonkét képviseletünk volt, ma egy sincs. Ezeket a képviseleteket azonnal helyreállítanám, és

komoly forrásokat rendelnék melléjük.

Azokban a desztinációkban helyezném őket el, ahonnan a turisták kilencven százaléka érkezik.  Ez lenne tehát az első. A második a belföldi turizmus fejlesztése. A Szép kártya ezen nagyot lendített, nagyon jó ötlet volt. Már tizenhat éve, hogy elindult ez az üdülési csekk formula – nem mi találtuk ki, a svájciak, még a harmincas években, ezt adoptálta valaki a 2000-es évek elején -, kezdetben adómentes volt, aztán a Gyurcsány kormány huszonöt százalékkal megadóztatta, de most is, így is szívesen adják a cégek. Ma már sajnos lopják az ötletet a környező országok, így aztán onnan kevesebben jönnek hozzánk, mert náluk is fellendítette a belföldi turizmust. De ami a lényeg: a belföldi turizmus marketingje is nagyon fontos. Éppen ezért az ugyancsak megszüntetett regionális marketing igazgatóságokat újra helyreállítanám, és az ő kezükbe tenném le a régiós marketing-tevékenységet, mert ők tudják, hogy mi az, amit promotálni kell. Ez, hiszem, jelentősen növelné a belföldi turizmust, ami viszont szintén hozzájárul a GDP-hez.

Merkel és a magyar kerítés

FüHü
-
0
Merkel és a magyar kerítés

Megint hallom ma reggel az ATV Start műsorvezetőitől, amit egy hete újra meg újra a magyar médiában: Merkel álláspontja megváltozott, és köszönetet mondott Orbánnak a kerítésért. Ma már az Országgyűlésben is mondott ilyet egy államtitkár. Ebből egy szó sem igaz. Egy hete a német közszolgálati televízióban, alapjában véve a G7 találkozóján Trump és a többiek között kialakult konfliktus kapcsán készített teljes órás interjút Angela Merkel kancellárral Anne Will, a kiváló műsorvezető. Jó lenne, ha minél több magyar újságíró megnézné ezt a műsort: Will minden nehéz kérdést feltett a kancellárnak, Merkel pedig mindenre korrekt módon válaszolt, semmilyen kérdés elől nem tért ki. Amikor a menekültkérdés szóba került, Will tett egy utalást arra, hogy más országokkal azt illetően véleménykülönbség van, például Magyarországgal. Merkel annyit mondott, hogy Magyarországnak külső uniós határa van, és azon a magyarok a németeket is védik. Arról, hogy Orbán ehhez kerítést emelt, és hogy ezért köszönetet mondana neki, Merkel egyetlen szót sem szólt. Le kell szögezni: Merkel ebben az interjúban is elismételte, hogy ma is helyesnek tartja 2015 szeptemberi döntését a szíriai menekültek beengedéséről. Jelenleg is súlyos, kormányválsággal fenyegető konfliktusban áll Horst Seehoferrel, a bajor CSU elnökével, aki az új kormányban szövetségi belügyminiszter, és aki nagy menekülttáborokban akarja elhelyezni az országba érkező menedékkérőket, ahonnan kérelmük elbírálásáig nem mehetnének tovább az országba (ez a koalíciós megállapodásba is bekerült), a menekültügyben készülő „mestertervében” pedig a más EU-tagországban regisztráltakat már a határról visszaküldené. Ez utóbbit Merkel elutasítja. Szó sincs arról, hogy Merkel elfogadná az Orbán-kormány menekültpolitikáját, vagy akárcsak közeledett volna ahhoz.

Bauer Tamás / Facebook

Dezinformációs módszerek a kormánypropaganda szintjén

FüHü
-
0
Dezinformációs módszerek a kormánypropaganda szintjén

Tagadás, vizsgálat követelése, mások megvádolása, hamisítás – sokféle módszerrel élnek a dezinformációs gépezetek. Egyre többre lehet példát hozni a magyar kormánypropagandából is.

Ironikus, ugyanakkor szemléletes példával mutatja be az Ukrajnában született, orosz származású, de Amerikában élő újságíró, Natalia Antonova, hogyan működik az orosz dezinformációs gépezet, amelyről mi is több cikkben írtunk már. Magyar szempontból ez azért is fontos, mert a magyar kormánypropaganda nagyon sok szempontból az oroszhoz hasonlóan működik.

Antonova egy hétköznapi példát választott: valaki ellopott valamit, mondjuk a lakótársa burritóját – mi beszéljünk inkább szendvicsről, azzal Magyarországon azért gyakrabban lehet találkozni. Amikor a lakótárs felfedezi a lopást, a tolvajnak két választása van: vagy elismeri, bocsánatot kér és vesz a lakótársának egy másik szendvicset, vagy

az orosz propaganda módszereivel tagadja a vádat.

Natalia Antonova 11 módszert szedett össze, hogy ezt hogyan lehet megtenni. Ezeket egy, az orosz manipuláció és dezinformáció ellen küzdő honlap valós példákkal egészítette ki, mi pedig hozzátettünk néhány magyar példát is.

1. Tagadd le, hogy elloptad a szendvicset

Az oroszok esetében ilyen, hogy a bizonyítékok ellenére folyamatosan tagadják, hogy bármi közük lenne a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt Malaysian Airlines-utasszállító elleni támadáshoz – pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gépet az oroszok által támogatott lázadók területéről kilőtt orosz rakéta találta el.

Példát rengeteget lehet hozni Magyarországról is: a Direkt36 oknyomozó portál például néhány hónapja kiderítette, hogy olyanok is vehettek letelepedési kötvényt, akik komoly biztonsági kockázatot jelentenek. A Belügyminisztérium ezt koholmánynak nevezte.

2. Vádold a lakótársadat azzal, hogy ellopta a saját szendvicsét

Az áldozathibáztatás az élet minden területén megjelenik. Egy orosz példa: amikor összevertek egy, az orosz kormányt gyakran kritizáló újságírót, akkor a kormánypárti média elkezdte azt terjeszteni, hogy maga rendezte meg a támadást.

Magyarországon nemrég egy 22 éves lány írt egy Facebook-posztot arról, hogy milyen nehéz fiatalként érvényesülni. A bejegyzést tízezernél is többen osztották meg, mire a kormánypropaganda azonnal támadásba lendült: az összes mediaworkös lapban megjelent egy őt gyalázó publicisztika.

3. Ismerd el, hogy szendvicslopás történt, de követelj független vizsgálatot

Megint csak a maláj utasszállító példáját lehet felhozni az oroszok esetében: hiába bizonyította be három különböző vizsgálat is, hogy az oroszbarát szeparatisták lőtték le a gépet, a Kreml ezeket nem ismeri el, és független vizsgálatot követel.

A magyar példák közül a kopaszbotrány juthat eszünkbe: azt ugye nem lehetett tagadni, hogy kigyúrt kopaszok akadályozták meg az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy beadja népszavazási kezdeményezését. Közülük többen a Fradi Securityhez voltak köthetők, Kubatov Gábor klubelnök, Fidesz-alelnök erről annyit mondott akkor: méltatlan helyzet volt, jogszabályt kellene módosítani.

4. Viszonozd a vádat: hívd fel arra a figyelmet, hogy neked pedig eltűnt a fogkeféd

Az oroszok esetében erre a legjobb példa, amikor válaszul arra, hogy beavatkoztak több választásba, azt mondják: az amerikaiak is beavatkoztak máshol.

Magyarországról az „elmúltnyolcévezést” lehet felhozni: a fideszes kommunikációnak központi eleme volt, hogy felemlegették, mi minden történt szerintük a szocialista kormányok alatt.

5. Vádold előítéletességgel a lakótársadat

A Kremlnek az is kedvenc módszere, hogy sokszor csak annyit mond a kritikákra, hogy azokat oroszellenesség miatt fogalmazták meg. Ezt a módszert a magyar kormány is szereti használni: gondoljunk csak arra, a Külügyminisztérium hányszor nevezett magyarellenesnek egy, a magyar kormányt bírálni merészelő külföldi politikust.

6. Vádold meg Hillary Clintont

Vagy úgy általánosságban az előző amerikai vezetést, ahogy azt a magyar kormány gyakran teszi: amikor az amerikaiak kritikát fogalmaznak meg, a válasz rendszerint az, hogy ez még az Obama-korszakból a külügyben maradt tisztviselők műve. Vagy persze ott van még Soros György is, aki minden rosszról tehet.

7. Vádold az ukrán / meleg / náci / zsidó lobbit

Egy tanulmány szerint sokszorosára nőtt az elmúlt hét évben az orosz propaganda által terjesztett ilyen jellegű összeesküvés-elméletek száma. Magyarországon is egyre többször találkozni ilyenekkel a kormánypropagandában: ha éppen nem Soros Györgyöt látják a magyar kormány elleni kritikák mögött, akkor a „háttérhatalmakat”.

8. Hamisíts egy képet egy szendvicstolvajról

A képek manipulálása szintén kedvelt taktika, sokszor lehet vele találkozni. Az orosz propaganda például mosolyt photoshopolt Kim Dzsong Unra, a szíriai háborúval kapcsolatban pedig előfordult, hogy olyan képekről állították, hogy ott készültek, amelyeket valójában egy videójátékból vágtak ki.

A képek manipulálásának a magyar kormánypropagandában is hagyománya van. Meg lehet említeni például a Pruck Pálról készült fotót, vagy azt, ahogy a választás előtt több évvel ezelőtt készült videókról állították, hogy frissek, és „migránsok” által elkövetett erőszakos tetteket mutatnak be.

9. Vádold meg a lakótársad azzal, hogy hisztérikus

Így le lehet kerülni, hogy a kritikára érdemben kelljen válaszolni. Az orosz kormány sokszor beszél „oroszellenes hisztériáról”, főleg az elmúlt öt évben. Sokszor ez a reakció arra, amikor szóba kerül az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás.

Ezzel a taktikával a luxemburgi külügyminiszter is találkozott: Jean Asselbornt Szijjártó Péter volt, hogy ostobának nevezte, máskor meg azt mondta róla, hogy „gyűlöli a magyarokat”.

10. Hozz fel véletlenszerűen történelmi eseményeket

Amikor a svédek bejelentették, hogy támogatnának egy Kelet-Ukrajnába küldendő ENSZ-missziót, az orosz propaganda arról beszélt, hogy ez a bosszú azért, mert az 1709-es poltavai csatában az oroszok megverték a svéd sereget.

11. Elmélkedj hosszasan az igazság természetéről

A lényege ennek: annyira össze kell zavarni a közönséget, hogy megkérdőjelezte, van-e egyáltalán valóság.

Mint látható tehát, a legtöbb módszerrel már Magyarországon is találkozhattunk. És amilyen ütemben a kormánypropaganda másolja az orosz dezinformációs gépezetet, valószínűsíthető, hogy a példák száma csak nőni fog.

Arról, hogy hogyan lehet jó eséllyel felismerni az álhíreket, itt olvashat bővebben.

A Gyárfás-ügyben nem érzi a politikát

Lendvai Péter
-
0
A Gyárfás-ügyben nem érzi a politikát

Tizenkét éve a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, előtte a Budapesti Kamarát vezette, tizennégy évig Dr.Bánáti János ügyvéd, aki a kamarai szerepvállalása mellett az egyik sztárügyvéd a büntető ügyekben; vele készített interjút a Független Hírügynökség.

  •  Százszoros jövedelmi különbségek is vannak
  •  Ellenáll a politikai megosztódásnak
  • A magyar közélet rosszabb lett
  • A listázást kikéri magának
  • Az emberek szerint a büntető-ügyvéd a rossz oldalon áll

 

Mikor kezdődött az ügyvédi pályája melletti kamarai karrierje?

1992-ben, a rendszerváltást követően lettem a Budapesti Kamara elnöke, de magát a rendszerváltást főtitkárként éltem át. 2006-ig voltam a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, 2006 óta pedig a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. 

Ez választott tisztség, ugye?.

Választott tisztség, igen.  Négyévenként választunk, tehát kiszámolhatja, hogy hányszor választottak újra. Persze nyilván vannak, akik szerint már elég hosszú időt töltöttem a szervezet élén, én magam is azt gondolom, hogy természetesen ez nagyon jelentős idő. Viszont a hozzám eljutó jelzések szerint a többség számára elfogadható az elnöki hitvallásom, különben nem szavaztak volna ennyiszer bizalmat számomra.

Mi ez a hitvallás?

Először is világosan kell látni, hogy az Ügyvédi Kamara elnöke, mindenkit kell, hogy képviseljen, aki annak a közösségnek a tagja. Ez azért is fontos, mert az ügyvédi kar kiemelkedően érdekes és heterogén összetételű. Mások a jövedelmi viszonyok; hihetetlen különbségek vannak. Akadnak szó szerint megélhetési gonddal küszködő ügyvédek, nem is kis számban és vannak nagyon jelentős, nagy megbízásokkal rendelkezők. Százszoros különbség is előfordul. Az is nyilvánvaló, hogy szakmailag is hihetetlen sokszínűség van, hiszen a jogági sokszínűség is leképeződik az ügyvédi karban, de mégis ezekben a szakmai kérdésekben is lényegében mindenkit képviselni kell. Végül, de nem utolsó sorban az ügyvéd, és ez történelmi hagyomány, kiemelkedő közéleti szerepet vállalt mindig és mindenhol. Én, mint elnök egy dolgot világossá tettem: a sokszínűséget, amennyire lehet, integrálni kell, de a politikai sokszínűséget nem a kamarán belül kell gyakorolni. Éppen azért, mert az ügyvédnek ezer féle lehetősége van, hogy ezt a politikai sokszínűséget megélje és vállaljon közéleti szerepet önkormányzatnál, adott esetben már magában a parlamentben. Vagyis van elég fórum a közéleti szerepre, viszont nincs szükség arra, hogy a politikai sokszínűség éket verjen a kollégák közé, végső soron akár szétrobbantsa a kamarát. Éppen ezért mindvégig ellenálltam – és talán sikerrel – annak, hogy a politikai megosztódás megjelenjen a kamarában.

Ez mostanság különösen nehéznek tűnik, amikor a politika részéről érkeznek támadások az ügyvédekkel szemben, hogy milyen ügyeket képviselnek, vagy képviselhetnek, vagy tart a politika elfogadhatónak.

Kamarai elnökként fölállítottam magamnak egy mércét, hogy miként kezeljem az ilyen helyzeteket, hogy milyen közéleti kérdésekben szólaljak meg. A vezérfonal az ügyvédi függetlenség védelme, mert az egyik legfontosabb, mondhatnám vívmányunk, hogy mi tényleg függetlenek vagyunk. Éppen ezért egyetlen egy forint költségvetési támogatás, vagy pályázati pénz nem érkezik a köztestülethez. Ez a függetlenségnek nagyon fontos része. Mindennek, az oktatástól, a kamarai apparátus fenntartásáig, a dologi kiadásokig a kamarai tagdíj a fedezete. Ennek az önkormányzatiságnak és a függetlenségnek a védelme az egyik fő motívum, és természetesen a bíróságokkal kapcsolatos alapkérdések, hiszen a bírói függetlenség nélkül és a bíróság működésébe vetett bizalom nélkül lényegében okafogyottá válna az ügyvédi működés. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor a megszólalás szükségszerű.

Mondana arra példát, hogy mikor tartotta fontosnak, hogy megszólaljon?

Ilyen volt például az ügyvédi eskü kérdése. Az eskü szövegét egy jogalkotói – most már mondhatom – lázálom megváltoztatta, és nem arra kellett esküt tennünk, hogy titkot tartunk, hogy az  ügyfél érdekeit képviseljük, hanem lényegében a köztisztviselők esküjét emelték át, miszerint a jogszabályokat megtartjuk és megtartatjuk. Ez teljes abszurditás volt. Fölszólaltam, és viszonylag gyorsan a jogalkotó azt mondta, hogy igazunk van, és módosították. Ilyen fontos kérdés volt annak idején a bírák 62 éves korban való kényszer nyugdíjazása, ami ténylegesen a bírói függetlenséget veszélyeztette. Kiálltunk, kiálltam ilyen értelemben a kamara képviseletében a bírói függetlensége mellett. És megszólaltam akkor is, amikor Bárándy Pétert nagyon méltatlan támadás érte egy ügy vállalása miatt. Akkor teljesen egyértelműen világossá tettem, hogy ilyen nem létezhet. Nem vagyok köteles minden ügyet vállalni, de azért megróni valakit, hogy vállal egy védelmet, ami mindenkinek jár, az egyszerűen elfogadhatatlan.

Mint ahogy az is, ahogy nemrégiben megtámadták a Budapesti Ügyvédi Kamarát…

Ez a bizonyos csoport, amely listázott és megtámadta az önkormányzatiságot, az ügyvédi függetlenséget, támadta azt a szerepet, amit az ügyvédségnek be kell töltenie. A magyar történelem sok szomorú példáját ismeri a listázásoknak, gondoljunk csak a deportáláshoz vezető listákra, majd a „kulákok” listázására, de folytathatom a sort – az aktuális évforduló kapcsán – az ’56-os forradalom leverését követő megtorlások alapját képező listákig. De mondok egy példát az ügyvédség történelméből, melyhez személyes emlék is köt. 1958-ban az Ügyvédi Kamarába az állam bizottságokat hozott létre, hogy „kiszűrjék” a megbízhatatlanokat. Listák készültek, ahol több száz ügyvéd neve mellé a „nem alkalmas” megjelölés került. A Budapesti Kamara elnökeként találkoztam közülük számossal, akiket ’92-ben rehabilitáltak és megismertem, hogy a listázás milyen szívszorító élethelyzeteket okozott nekik, ezért is kellett az újabb próbálkozásnál megszólalnom. Kikérjük magunknak, hogy névtelenségbe burkolózó „szerzők” neki menjenek és elkezdjék lenyomozni, hogy az oktatók között például az egyik kolléganő 15, vagy 20 évvel ezelőtt egy olyan alapítványban vállalt tisztséget, amit ők most idekötnek, vagy odakötnek, ez egy olyan abszurditás volt, hogy azt mondtam, hogy kikérjük magunknak.

De mostanában egyre többet találkozunk ilyen abszurditásokkal. Tehát, hogy igenis az ügyvédeket, főként, ha politikai ügyeket vállalnak, akkor elkezdik őket stigmatizálni.

Ezért tartom fontosnak, hogy ha ilyet észlelek, akkor megszólaljak, mint ahogy fontosnak tartottam, hogy a 4 évvel ezelőtti Budapesti Kamarai választásnál megszólaljak annak okán, hogy kormány-közeliséggel „vádolt” ügyvédek listázása kezdődjön meg, felróva nekik az állami megbízásokat.

Nehezebb-e ma az ügyvédi kamarát vezetni, mint korábban? Éppen a politikai sokszínűség miatt.

Nehezebb, mert még többen vagyunk és még sokszínűbbek. Január 1-je óta az úgynevezett kamarai jogtanácsosok kamarai tagok lettek. Ez a jogtanácsosi karnak nem az egésze, de egy jelentős része. A munkaviszonyban, közszolgálatban dolgozók, közöttük nem is kevesen vannak, akik köztisztviselők, közalkalmazottak, NAV-nál dolgozó jogászok, miniszterelnökségen, minisztériumban dolgozók. Ők ugyanúgy kamarai tagok. Egy-egy ilyen megszólalásnál most már erre is figyelemmel kell lennem. Ez egy objektív nehézség. De nyilván vannak szubjektív nehézségek is. Hogy például a magyar közélet sajnos, hangszínében mennyivel rosszabb lett. Olyan kifejezések, olyan pocskondiázások hangzanak el, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, például épp a mai napon megjelent egy írás, amely néhány felmentő büntető ítélet kapcsán bírák listázásába fogott. Minden alap nélkül fenyegetőzve „komcsinak” minősít néhányukat. Szóval a válaszom az, hogy igen, nehezebb. De éppen a hihetetlen hosszú elnöki periódus, ami azt mutatja, hogy valahogy megbirkózom a feladattal, normális munkakapcsolatot tudok kialakítani a változó kormányokkal is.

Logikus lenne, hogy a különböző törvényhozásokban, amelyek az ügyvédséget érintik, az ügyvédi kamara elnökét meghallgassák. Meghallgatják?

A jogalkotásról szóló törvény előírja a közigazgatási egyeztetést. Tehát minden olyan törvényt, ami minisztériumi, tehát kormányzati előterjesztésre kerül a parlament elé, ott meghallgatnak. Az egyéni képviselői indítványnál nem, mert ott kikerülik az egyeztetést. Kifogásoltam is, hogy túl sok, túl fontos olyan törvény került így a parlament elé, amiről mindenki tudta, hogy a képviselő egyedül képtelen lett volna a jogszabály előkészítésére, és hogy csak az egyeztetés kivédése lehetett az igazi cél.

Már, hogy így kivédik a közigazgatási egyeztetés kényszerét?

Így van. Ahol viszont meg kell tenni, ott a Magyar Ügyvédi Kamarát megkeresik. A Polgári Törvénykönyv, a Büntető Törvénykönyv, a két nagy anyagi törvény, polgári eljárási törvény és a büntető eljárás: ezekben kodifikációs bizottságok alakulnak a minisztériumokban, mindig kamarai részvétellel. Van a következő szint, ami nem ilyen nagy kódex, de az Igazságügyi Minisztérium felügyelete mellett készülő szakmai törvények, azokat megkapjuk a közigazgatási egyeztetés során. Hozzáteszem, hogy néha nagyon rövid a határidő, tehát érdemben van olyan, amire néha azt kell válaszolnom, hogy négyszáz szakaszhoz nem tudunk hozzászólni ennyi idő alatt. De ez azért a kivétel.

És az alaptörvény módosításai, vagy a civiltörvény?

Ezek a törvényjavaslatok nem voltak a közigazgatási egyeztetés részei, az Ügyvédi Kamara véleményét nem kérték ki.

Amikor dönt arról hogy ügyvédként elvállal-e egy ügyet mérlegeli azt is, hogy az ügyvédi kamara elnöke?

Őszintén szólva nem.

Büntető védő vagyok, akinek szembe kell néznie a  a társadalmi előítéletekkel, azaz azzal, hogy a közvélemény jelentős hányada úgy tekint a büntető eljárásra, hogy „minek annyit vacakolni, minél gyorsabban, minél szigorúbban ítéljék el”. Egészen addig, amíg a családban nem történik valami, mert akkor bizony nagyon fontos a védő,  hogy segítsen.

 Azt is lehet mondani, hogy büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd a társadalom szemében mindig a rossz oldalon áll?

Pontosan. Voltak már ellenem tüntetések is, a Baumag  károsultjai például.

Ad abszurdum lehet, hogy egy kamarai tag, ügyvéd kollega bíztatta őket arra, hogy tüntessenek ön ellen?

Akár így is lehetett, hiszen, a sértetteket meg egy másik ügyvéd képviseli. A tárgyalóteremben számtalan ilyen van, hogy sértetti képviselőként ott ül egy kolléga.

Olyan előfordulhat – kollégáktól hallottam ilyet -, hogy kimondja egy ügy kapcsán, ez politikai koncepciós per?

Perbeszédben adott esetben kimondom. A tárgyalóteremben igen, ott ki lehet és ki kell mondani, ha az ember úgy gondolja, úgy érzi. A sajtóban, egyéb nyilatkozatokban azonban nem, mert ezzel a napi politikai csatákba bocsátkoznék bele, amit kamarai tisztségem folytán nem engedek meg magamnak.

A Gyárfás-ügyben viszont az ügyfelének nem engedte, hogy nyilatkozzon a sajtónak.

Én csak tanácsot adok. Azért, mert az ügy ura, az ügyfél. Azért, mert

az ügyeket, és ezt Gyárfás Tamás is elmondta, nem az újságban kell megnyerni.

Számomra az a megfelelő, ha egy ügyről a sajtóban nem jelenik meg semmi, nem ott számolunk be arról, hogy mi a mi védekezésünk lényege.  Még akkor sem, ha az ügyfél hozzájárul. Ezt abszurdnak tartom. Ha a sajtóban megjelenik valami, kiszivárgott, levélszekrénybe beesett jegyzőkönyv másolatok alapján, akkor persze, van egy védekezési reflexe az ügyfélnek. Az az érdeke, hogy egy másik variációt is ismerjen a nyilvánosság. Akkor megszólalok. A Gyárfás-ügyre térve, ott az volt az elképzelésem, hogy miután ismerjük az érintettet, aki a médiában nőtt föl, a kisujjában van a média, de most róla van szó. Ez ugyanolyan, mint amikor azt szoktuk mondani, hogy egy ügyvéd lehetőleg ne képviselje saját magát, még a közvetlen családtagját sem. Mert kívül kell állni az ügyön, különben elveszted. Ez ugyanúgy vonatkozna szerintem arra, aki egész életében média szereplő, médiát irányított, szervezett, alapított, kézbe tartott, az nagyon nehezen tud kettős szerepben is látni. A dolgot úgy látja, mintha másnak a helyzetét kéne neki most irányítani. Ezért gondoltam azt, hogy jobb, ha nem üzengetünk a sajtóban, meg nem megyünk elébe, hogy mi most kitaláljuk, hogy esetleg mi lehet a bizonyíték a nyomozóhatóság kezében. Az más dolog, hogy ha megjelenik egy valótlan rosszindulatú híradás, arra legyen reflektálás. Most itt tartunk.

A Gyárfás-ügy egyben politikai ügy is?

Én még mindig nem érzem benne a politikát. A politikának annyi köze van hozzá, amit abszolút abszurditásnak tartok, hogy van egy olyan vonulata, hogy 97-ben kb., tehát a Fenyő János tragikus halála előtti hónapokban politikai szereplők is úgymond közvetítgettek közöttük és ebben a szálban keresik állítólag néhányan a Fenyő gyilkosság politikai szálát, ami szerintem teljesen elképesztő. De abban én semmilyen politikai szálat nem vélek felfedezni, hogy Gyárfás Tamás ellen miért pont most indult eljárás.     

Szanyi: nagyon erősen balra húzódott az MSZP vezetése

Bak Mihály
-
0
Szanyi: nagyon erősen balra húzódott az MSZP vezetése

A „bezárni és újraalapítani a pártot” felhívásnak nem volt támogatása a tagságban, ezért „elengedte” ezt Szanyi Tibor, az MSZP új alelnöke. Szerinte az új elnökséggel mutatkozik esély igazi baloldali fordulatra. Szanyi úgy gondolja, hogy vannak politikai osztályok és van osztályharc,  s a tagság azt üzente, hogy „tessék balra menni”.

A tabula rasával előállt Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő is helyet kapott az MSZP új vezérkarában, amelynek élére viszonylag szűk, 54-46-os többséggel Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető került a korábbi pártelnök Mesterházy Attilával szemben a vasárnapi kongresszuson.

A három új alelnök egyike Szanyi Tibor, aki nemrégiben azzal állt elő, hogy szerinte be kellene zárni a pártot, majd újraalapítani. Most mégis pozícióra jelölte magát, és meg is választották Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet vezetője és Hegyi Gyula, közismert elkötelezett baloldali (egykori EP-képviselő) társaságában; elnökhelyettessé Szakács Lászlót emelték, aki Mesterházy kabinetfőnöke volt.

Nem ő volt az egyetlen, aki felvetette ezt a radikális javaslatot, Gőgös Zoltán, eddigi elnökhelyettes a tagságnak küldött levelében ugyanezt írta – mondta a Független Hírügynökségnek Szanyi Tibor. Az ötletnek azonban nem volt aktív támogatása a tagságban, ezért

„elengedtem, amíg más fel nem veti”

– mondta a politikus.

Ezzel kapcsolatban egyetért azzal, hogy az MSZP manapság „rossz brand”, miközben a lakosság bő egyharmada baloldalinak vallja magát, és még többen vannak, akik nézeteikben baloldaliak, de akiknek az MSZP általi képviseleti képességük ez alatt van. Ezért vállalta azt jelölti fellépésében, hogy ezen változtatni kell testvérvárosi, kisvárosi együttműködésekkel.

A vidéki lakosság kirekesztve érzi magát a társadalomból, ez vezetett a Brexithez, Donald Trump megválasztásához, nálunk pedig a Fidesz sikeréhez a legnyomorultabb helyeken- von nagy ívű párhuzamot Szanyi Tibor.

Sokak szerint csak idő kérdése, hogy a különféle erővonalak képviselői a pártvezetésben egymás torkának ugranak. Szanyi erről úgy véli, hogy a kongresszus „elrendezte a párt akaratát”, de elismeri, hogy nem nagy arányban választott elnököt. A beszédekben azért a főbb elgondolásokban átfedések voltak.

Az elnök mellett négy komoly baloldali elkötelezettségű ember van, az MSZP vezetése nagyon erősen balra húzódott

– szögezte le Szanyi.

Nemzetközi-történelmi kitekintéssel a politikus arról beszélt, hogy a szociáldemokrácia súlyos kompromisszumokat kötött a jóléti állam kialakulásakor, a Szovjetunió felbomlása után pedig feltört a neoliberalizmus, amely a Gerhard Schröder, Tony Blair, Bill Clinton nevével fémjelzett irányzatban öltött testet. Ennek hazai képviselője volt Lendvai Ildikó és Kovács László (volt MSZP-elnökök – a szerző).

A klasszikus baloldali erők felőrlődtek ebben, idehaza pedig ebbe „rondított bele” előbb Medgyessy Péter, de főleg Botka László. Utóbbi „fizessenek a gazdagok!” szlogenjének szóhasználatával nem értett egyet, mert „gazdagot egymilliárdos vagyon alatt ne keressünk” – fogalmazott.

Szanyi szerint szocialista értékeket kezelő, baloldali programot adó vezetés állt össze az MSZP-ben, amelynek alapján

van esély igazi fordulatra.

Személy szerint változatlanul szembe megy a tőkével, de elismeri ennek realitását. „Nem örülök neki, de elfogadom. Ők az ellenfeleink” – fogalmaz. Vannak politikai osztályok és van osztályharc – teszi le a garast. Szerinte a fontos az, hogy

az MSZP nem támogathatja a neoliberális gazdaságpolitikát.

Az ötfős elnökségből négyen garantáltan baloldaliak, ennek oka a tagságtól az a

„kemény üzenet, hogy tessék balra menni”.

Tóth Bertalan pártelnökről azt mondta, hogy tőle eddig nem lehetett hallani ideológiai megnyilatkozást, de az elnökség összetétele az ő mozgásterét is kijelöli.

Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

Lendvai Péter
-
0
Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

  • A Mazsihisz más irányba megy, mint ahogy ő szeretné

  • A hagyomány az egyik legfontosabb eleme a zsidóságnak

  • A Sorsok Háza ügyében nem szabad engedni

  • A Soros ellenes kampány antiszemita felhangú

  • Élnek a zsidó-ellenes toposzok

 

Tulajdonképpen most te ki vagy?

Frölich Róbert, elsősorban férj és apa, másodsorban a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

Miért mondtál le és miről?

Tulajdonképpen az országos főrabbi pozícióról mondtam le.

De le lehet arról mondani?

Mindenről le lehet mondani. Engem megválasztottak, és ameddig úgy éreztem, hogy van erőm ahhoz, hogy azokat a folyamatokat, amelyek a Mazsihisz-ben elindultak kicsit tudjam lassítani, vagy esetleg gátat tudjak nekik szabni, addig csináltam. De nekem országos főrabbiként az volt a feladatom, hogy azt a neológiát, amit egyrészt otthonról, másrészt iskoláimból hoztam magammal, amelyet szolgálok harminc éve, azt továbbra is óvjam és védjem. Amikor ez már nem ment tovább, fölálltam, jöjjön más és csinálja helyettem.

Mi a különbség a zsidó és a zsidó között?

Zsidó és zsidó között nagy különbség nincs, mondhatni semmi. De a vallási irányzatok között viszont már óriási különbség van. Ne menjünk messzire, csak itt Magyarországon létezik az ortodoxia, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség, létezik a neológia képviselőjeként a Mazsihisz. Azon kívül létezik két reform hitközség, a szim salom és a Bét Orim. Létezik a chabad, az EMIH, ez utóbbi önmagát status quo ante hitközségnek deklarálja magát, szerintem messze van tőle. De ez egy másik kérdés. És ezek csak a magyarországi irányzatok. Szerte a világban még számtalan van. Különböző ortodox és nem ortodox csoportosulások.

Ezek szükségszerűen szemben állnak egymással?

Nem. Leszámítva persze tényleg a szélsőségesen vallásos, mondhatni fundamentalista zsidó csoportokat, a többi békésen megfér egymással. Az a fajta szembenállás, ami Magyarországon tapasztalható, ez a világban nem jellemző. Ez valami turáni átok lehet, hogy aki nem én vagyok, azt már rögtön gyanúsan szemlélem, gyanakodva figyelem, nem szeretem. A világban máshol ezek a különböző csoportok legföljebb nem vesznek tudomást egymásról, de békében meg vannak egymással.

Te, mint országos főrabbi képviseltél egyfajta irány, a Mazsihisz, a világi szervezet pedig egy másik irányt képvisel?

Pontosan ezt mondom.

És ez az ellentét annyira feszítő, főrabbiként már nem tudtad ellátni a feladatodat?

Amikor már a lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni a mozgást, akkor nem mozgok tovább.

Mi ennek a konfliktusnak a lényege?

Ott csúcsosodik ki, hogy a Mazsihisz világi vezetése meghirdette a sokszínű magyar zsidóság politikáját. Amivel nekem rabbiként nincs is semmi bajom, az én templomomba is különböző emberek járnak, mi is sokszínűek vagyunk. De, amikor a sokszínűség örve alatt a vallási sokszínűséget próbálják beterelni a neológiába, azt már nem tudom elfogadni. Amikor már arról van szó, hogy nőket hívnak fel a tórához, megtörtént eset, az egyik budapesti zsinagógában Eszter könyvéből és egy nő olvasott föl, ez már az én tradicionális neológiámmal maximálisan szemben áll. Amikor azt mondják, hogy hát azért lehet, hogy ennek van létjogosultsága, akkor az én, hangsúlyozom az én neológiám és az én vallási neveltetésem erre azt mondja, hogy ez azért már nem fér bele.

Nem lenne foglalt a szó, akkor azt mondanám, hogy te ehhez képest, az újítókhoz, vagy az új vonalhoz képest egy ortodox rabbi vagy.

Alighanem itt van valóban a választó vonal, mert én a neológiát úgy képzelem el, mint egy modern ortodoxiát, ami a vallásában tradicionális, minden egyéb megnyilvánulásában, műveltségében, tudományában, kultúrájában, minden egyes aspektusában modern, 21. századi.

Te magadat modernnek tartod?

Igen, mitől ne lennék az? Ugyanazokat a kütyüket használom, mint bárki más, ugyan úgy elbóklászom az interneten, mint bárki más. Élek a 21. században, a 21. század vívmányaival, ugyanakkor a vallási törvényeimet úgy tartom meg, ahogy azt megtartottam ezelőtt negyven évvel, amikor még ezek a kütyük nem is léteztek. Azt gondolom, hogy, igen én egy modern ember vagyok.

Csak bizonyos napokon nem használod ezeket, ahogy te nevezed, kütyüket?

Péntek estétől szombat estig gyakorlatilag Frölichéknél beköszönt a kőkorszak.

Míg ez az új vonat átlépi ezeket a határokat?

Az új vonalnak talán inkább az amerikai konzervatív mozgalom lehet a viszonyulási pont, amelyik viszont borzasztó sokrétű. Megfér benne az én irányzatom, de megférnek benne a reformok is. Attól ő még konzervatívnak nevezi magát. Ez a kettő azért mégsem ugyan az. Nem passzítható össze.

Azt gondolnám én naivan, hogy tulajdonképpen egy vallási szervezet, és mint ilyen a fő irányvonalat a főrabbinak kell meghatároznia, vagy ebben tévedek?

Adott esetben kivételesen tévedsz. A Mazsihisz, és itt van az első komoly nézeteltérés köztem és a Mazsihisz világi vezetésének a felfogása között. Majd az idő eldönti, hogy kinek van igaza. Nem akarok pálcát törni fölötte, és nem mondom azt, hogy az enyém az üdvözítő igazság. Én úgy képzelem, hogy a Mazsihisz az egy zsidó felekezet, jogállásilag egy egyház. A világi vezetés ezzel szemben úgy képzeli, egy ernyőszervezet. A kettőt nem csak retorikájában más, funkciójában is eltér. Egy ernyőszervezet magára vállal olyan feladatköröket, amit egy egyháznak szükségszerűen nem részei. Egy egyháznak viszont kellene olyan funkciókat ellátni, amit egy ernyő szervezetnek nem. Ezt a kettőt nem lehet összepasszítani. Vannak egymásnak ellentmondó érdekek. Egy egyházi érdek és egy ernyő szervezeti érdek. Szükségszerűen olykor konfrontálódik egymással.

Vegyünk egy konkrét példát. Oktatás.

Oktatási példa. Az oktatással, ha van egy zsidó iskola és per pillanat van a Mazsihisz fenntartásában egy darab oktatási intézmény, a rabbi képző. Abszolút konkrét a példa: meghirdették a rektori pályázatot, második fordulót lett végül is döntő, ahol két pályázó volt: egy rabbi és egy világi. A pályázati kiírásnak egyik jelölt sem felelt meg 100%-ig, egyik se volt egyetemi tanár. Az egyetemi tanács úgy döntött, hogy a rabbi legyen a rektor. Ha mi egyház vagyunk, akkor azt mondom, hogy az egyházi hagyományok, a zsidóságban különösképpen, Tevje óta tudjuk, hogy a hagyomány egy fontos dolog, ha azok logikus hagyományok, azokat tovább kell vinni, azokat folytatni kell. A rabbi képző 140 évében mindig rabbi volt a rektor. Ergo az egyetemi tanács jól döntött az é meglátásom szerint, amikor azt mondták, hogy igen, legyen rabbi rektor. A Mazsihisz vezetősége elé került a kérdés. A vezetőségben három szavazó képes rabbi volt. Mind a három amellett érvelt, hogy igen, legyen rabbi a rektor. Ráadásul volt ott egy oktatási szakember, ő is amellett érvelt, hogy igen, legyen a rabbi a rektor. Ezzel ellentétben a Mazsihisz vezetősége a világi jelöltet szavazta meg, megváltoztatva az egyetemi tanács döntését és szembe menve a három rabbival. Lehet, hogy jól döntöttek, újra mondom.

Bár ezt nem így gondolod.

Abszolút nem így gondolom. De fölrúgtak egy 140 éves hagyományt. Egy egyháznál ez elő nem fordulhat.

Ezek az ellentétek, amiket látom, hogy ha nagyon toleránsan képviselsz olyan értelemben, hogy azt mondod, lehet, hogy neki van igaza. Miközben tehát hiszel a saját igazadban, elfogadod, hogy nem feltétlenül neked van százszázalékikg igazad. De ezek elegendő okot nyújtanak arra, hogy ne harcoljál?

Nézd, amikor már a mindennapjaimat őrli föl a harc, akkor azért elgondolkodom, hogy csináljam-e tovább?

Ez annyira egy erős belső késztetés?  Hogy már az is ebbe az irányba tol, ha világi rektort választanak?

Nem csak ez. Ez csak egy kiragadott példa. Számtalan ilyen eset volt. Kisebb és nagyobb. Erkölcsi dolgok, etikai dolgok, vallási dolgok. És amikor már otthon is ez a harc őrli föl a napjaimat, a gyerekeimmel sem tudok másról beszélni, hogy mi van bent a Síp utcában, akkor észbe kell kapni és azt kell mondani, hogy megálljunk. Mert ez már egészségtelen. Azt gondoltam én, egyrészt a saját jól felfogott érdekemből, életemben először harminc év után önző vagyok és fölállok. Másrészt pedig, amikor már nem tudok tovább azonosulni, akkor már a lelkiismeretem sem engedi, hogy maradjak. Ha maradok, akkor folytatódnak a harcok és az senki nem jó. Nekem se jó, a világi vezetésnek se jó, a hitközségnek végképp nem.

Ha kilépsz a harcból, onnantól kezdve ezek a dolgok nem zavarnak?

Dehogynem. Azzal, hogy én a Dohány utcai rabbi maradtam, én egy másik színtérre helyeztem a működésemet, oda ahol előtte is voltam. Két közösségről beszélgetünk. Az egyik a Mazsihisz, ez a zsidó felekezet. Igen ám, de ennek van egy nagy tagközössége, a Budapesti Zsidó Hitközség. Ami több mint 200 esztendős. Azért ez egy viszonylag egy komoly életkor. A Budapesti Zsidó Hitközségnek a temploma a Dohány utcai zsinagóga. Én a Budapesti Zsidó Hitközségben vagyok rabbi. Országos főrabbiként a Mazsihisz Országos főrabbija voltam. Most a Budapesti Zsidó Hitközség rabbija vagyok, ami voltam előtte is. Leszámítva azt a rövid két hetet, amikor ki voltam rúgva.

Mert, hogy volt ilyen is.

Volt ilyen is az életemben, vicces volt. Most egy egészen más síkon mozgok. a Budapesti Zsidó Hitközség az egy hitközség, ezen nincs vita: nincs vita azon, hogy ez most egy ernyőszervezet, népfront, bélyeggyűjtő egylet, sportklub, vagy valami más. Nem: ez egy hitközség. És a BZSH úgy is működik, mint egy hitközség. Ezek a fajta csatározások, azt hiszem azok eltűntek. Az hogy a Mazsihisz merre megy, persze, hogy érdekel, de harcoljon más most már.

Innen kezdve az egyéb, a kormánnyal folytatott harcok sem érdekelnek? Például a Sorsok Háza körül kialakult vita?

Azt gondolom, függetlenül attól, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága, a mindenkori kormányzattal egy hitközségnek illik jó viszonyt ápolni, vagy legalábbis nem állandó konfrontatív viszonyt fönntartani. A Dohány templomban én elfogyasztottam 26 év alatt legalább négy polgármestert. Ezek között volt baloldali és most van jobboldali, és mindegyikkel ragyogó viszonyt ápoltunk. A hívők mindegyike eljött. Ha baj volt és mentünk, hogy gyerekek kellene egy kis segítség, akkor segítettek. Nyilván mindegyiknek más-más attitűdje volt. Volt olyan polgármester, aki egy évben kétszer összehívta a kerületi lelkészeket: beszéljük meg, hogy mik az egyházak problémái. Akkor tényleg mindenki elmondta a hasfájását és a polgármester megoldotta, amit lehetett. Ezek jó dolgok voltak. Nem az volt az érdekes, hogy ki baloldali és jobboldali. Ha most ezt kicsiben meg lehet csinálni, akkor azt gondolom, hogy nagyban is meg lehet csinálni. Nyilván vannak olyan esetek, lásd a Sorsok Háza, ahol nem lehet elmaszatolni. Én leadtam azt az irományt, amely mintegy öt centi vastag papírhalmaz volt, hogy ez lesz a Sorsok Háza. Erre azt mondta a Mazsihisz, hogy ez semmi. Tényleg semmi nem volt. Semmi nem volt; érthetetlen és értelmezhetetlen volt az egész. Ráadásul nekünk megvan a magunk jól felfogott véleménye arról, hogy mi történt a holocaust idején, miért történt, hogy történt és ez nem csak egy szubjektív vélemény, a történészek ma már, ha nem föltétlen elfogultak, alátámasztják a mi igazságunkat. Ez esetben viszont, én azt gondolom, nem szabad nekünk engedményt tenni. A Sorsok Háza ügyében az, hogy a Mazsihisz következetesen kiállt amellett, hogy nem csúsztatunk, nem hamisítunk, nem bagatellizálunk, azt jól tette, igaza volt.  Valamikor nincs igaza, persze. Nem lehet egy bizonytalan helyzetet állandóan fönntartani.

Ezzel azt mondod, hogy kevésbé konfrontatív politikát kellene a kormányzattal folytatni, mert én nem látom ezt a konfrontációt?

Igazából nagy konfrontáció nincs. Mi volt konfrontáció? Volt 2014-ben a bojkott, az volt az első komoly ügy. A mások nagy port fölvert a Sorsok Háza. Azon kívül csak ilyen „pitiáner” ügyekben. Ezek nem vernek ilyen nagy port. A Hóman szobor, amikor lementünk Székesfehérvárra, fáklyás hanuka tüntetésre. Ezekben a dolgokban igenis föl kell vállalni akár a szembenállást is. De idézem most a Mazsihisz elnökét: értékek mentén kell együttműködni és konfrontálódni, ebben ővele nincs vitám Az elveinket azt védeni kell. Ha az elveink engedik, akkor együttműködni. Nagyon vékony határ az együttműködés és a kollaboráció között.

Szerinted a Soros ellenes kampánynak van antiszemita felhangja?

Föltétlenül,  ez nem is nem kérdéses.

Tehát az helyes, hogy a Mazsihisz ebben az ügyben megszólalt?

Abszolút. Nem tudok jobb szót: amikor  egy vigyorgó zsidót tesznek ki a plakátokra, hogy ő az ellenség, ez nem tud nem antiszemita hangot megütni. Hiába mondják, hogy ez nem az. Hiába mondják, hogy Izraelben is a Soros ellen vannak. Az, hogy Izraelben Soros ellen vannak, az egy egészen más aspektus. Ott ugye azért vannak ellene, mert a palesztinokat támogatja. A palesztinokat támogató Soros ellen vannak. Ez egy összemosás, kibújás a felelősség alól. A Soros kampánynak lehet, hogy nem volt a célja, hogy antiszemita kampányt gerjesszenek, de hogy volt antiszemita felhangja, az biztos. Félreérthetetlen, hát hány olyan képet láttál, hogy büdös zsidó, meg a a Dávid-csillag fölrajzolva a Soros-plakátra.

Egyébként szerinted erősödik az antiszemitizmus?

Hangosabb.

Nem erősödik, csak hangosabb?

Nem tudom. Ugyan azt gondolom és érzem most, amit éreztem nagyjából a rendszerváltás környékén. A rendszerváltás előtt az volt az állítás hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Emlékszel biztos a nagy dumára, hogy antiszemitizmus nincs, csak antiszemiták vannak. Persze, hogy nem volt, mert le volt fojtva. A rendszerváltással, a szólásszabadsággal kinyílt a szelep és előjöttek a hangok. Nyilván előtte is megvoltak, csak akkor suttogtak egymás között. Most meg már bátran ki lehet mondani.

Pláne az internet világában.

Az óriásit lökött rajta, hiszen anonim, így még csak vállalni sem kell a felelősséget azért, amit leírok. Nyugodtan lehet teleszórni a gyűlölettel, a hazugságokkal, konspirációs teóriákkal? Tele szemetelni a világhálót. Nem ezt érzem most. Inkább azt, hogy az egyes emberek, a rossz gazdasági helyzetük miatt minket találnak meg, mint a bajok fő okozóit.  Meg a migránsokat, meg az összes többit. Mert mi mindig kéznél vagyunk.

Manapság hátrány zsidónak lenni?

Szerintem, nem. Miért lenne hátrány?

Másképp kérdezem. Ma is élnek azok a toposzok, azok a sztereotípiák, amik a zsidókkal kapcsolatos. Harácsolnak, minden értelmiségi pozíciót elfoglalnak, övék az újság…

2018 Magyarországán ez fölöttébb izgalmas, hogy harácsolnak, hogy az újság az övék és minden. Ez szép volt így… A toposz él, persze, valóban a gondolkodásban ez benne van. Tulajdonképpen durván kétezer éve tart a tréning, abban, hogy hogy kell a zsidót utálni. Kell még legalább kétezer év, hogy megtanulják, hogyan kell nem utálni. Az a baj, hogy nekünk nincs annyi időnk.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség