Featured

A szerencsés ember…

Ódor István kifejezetten szerencsés embernek tartja magát. Már hetek óta áll a Nyugati pályaudvar előtti villamos megállójában, a kezében egy tábla, amelyre nagy betűkkel ráírta, hogy munkát vállal. Ugyanis elvesztette az állását. A járókelők meglepődve, és némi idegenkedéssel olvassák a feliratot, mert pénzt rendszeresen kéregetnek tőlük az aluljárók környékén lézengő csövesek, a kényelmesebbek koszos hullámpapírra még ki is írják, hogy éhesek, mások lépcsőn kuporognak kutyájukkal az adományokat kérő tábla előtt. Ódor azonban nem ül közéjük, pénzt sem kér. Tarka katonai dzsekijében kicsit görnyedve támaszkodik a megálló vasrácsának, fekete kötött sísapkáját hátratolja a szemerkélő esőben, és jól látható módon feltartja a tábláját. Munkát szeretne. És amilyen piszok mázlista ez az Ódor – ezt sokszor meséli – az első meglepetés után a gyalogosok, főként az idősebb asszonyok ajánlanak némi favágást, szénfelhordást, a tehetősebbek kertásásra hívják.

Ritkán persze előfordul, hogy Ódornak sincs szerencséje, legutóbb költözködni hívták másodmagával az egyik körgangos bérházba, előre kialkudták a komoly, ezresekre rúgó fizetséget, viszont amikor az egyik lakásból a másikba áthurcolták a nehéz bútorokat, a tulaj először csak mellébeszélt, majd nem fizetett. Illetve mindössze 180 forintot kaptak fejenként, mondván, nincs több. Ilyenkor az egykor elit alakulatban szolgáló, békefenntartó katona – erről majd később – sem tud tenni semmit. Ha ugyanis erőszakos, akkor vagy a mentő, vagy a rendőrség jön, egyikre sincs szükség.  Az ilyen eset azonban hál’ istennek ritka, sokkal gyakoribb a „sikertörténet”. Nemrég egy „pofa” azt kérte, hogy helyettesítse néhány hétig egy osztrák autóbontóban. Az bizony klassz meló volt, naponta háromszor meleg koszt, kényelmes szállás, és „jó pénz”; igaz, mindezért egész nap dolgozott.

Ódor persze nem hajléktalan, de lakása sincs. Évekkel ezelőtt vált el a feleségétől, tisztelték egymást, ám a szerelem már megkopott, és mikor inkább már csak indulatot éreztek egymás iránt, a közösen szerzett lakással együtt – elhagyta a családját. Kislányát szerette – ő ma huszonhárom éves -, sajnálja, hogy vele sem zárta le, nem magyarázta meg a történteket. Még a gondolattól is szorong: mi lesz, ha egyszer a lánya ráköszön az utcán, és számon kéri múltat. Fél, mert egyetlen kislány sem álmodik olyan apáról, aki borostásan, kialvatlanul, éhesen munkát vár a Nyugati pályaudvarnál. A válás után nem azonnal került az utcára, előtte még szerelmes lett egy másik asszonyba, akiről soha senkinek nem beszél. „Nincs már közöttünk.”  Ezután heteken át aludt kapualjakban, utcán. Nem érdekelte senki, semmi. Az aluljárókban elhagyta fiatalságát, megőszült. Régi igazság: ”az utca öregít”. De aztán legendás szerencséje pillanatok alatt talpra állította, talált egy „bizalmi állást”, parkőr lett – hiába, végül is diplomás ember mindent gyorsan megtanul. Így megpályázta, és hasonló helyzetben lévő társával együtt kibérelhette a gyáli utcai ideiglenes szálló egyik parányi lakását, benne kétágyas szoba, konyha, zuhanyzó, a lakbér havonta 9600 forint volt. Sokan irigyelték, mondták is az aluljáróban maradt hajléktalanok, hogy ez az Ódor nem csak hirdeti magáról, ő tényleg egy „szerencsés flótás.”

De ahogy lenni szokott, még egy mázlistának is vannak nehézségei. Ódor István életén a rendszerváltás, mint egy gyorsvonat robogott át. Nehezen viselte a megpróbáltatásokat. Szülei elváltak. A papa katonatiszt, akit állandóan áthelyeztek, amit a kozmetikus mama nem viselt el. A gyereket, Istvánt elhagyták, illetve a „világ legjobb nagymamamájára” hagyták. Jól tanult, segített a ház körül, majd hamar a zsámbéki főiskolán találta magát. De amikor átvette népművelő-könyvtár szakos diplomáját, sehol sem talált állást. Az új rendszerben mintha nem is maradt volna „művelhető nép”, a könyvtárakat is inkább összevonták, vagy nem költöttek rájuk. A lerobbant művelődési házak pénz és programok nélkül ásítoztak. Ódor szívesen elment volna tanárnak is, hisz a gyerekeket és a tanítás szerette, imádta a történelmet is, de amikor ámulva végignézte Nagy Imre újratemetését, rájött, hogy ő bizony még ellenforradalomnak tanulta a felkelést, szinte meg sem szerezte, máris elértéktelenedett a tudása.

Gondolt egyet, ha már itt a kapitalizmus, gyerünk, nyissunk egy éjjel-nappali élelmiszerüzletet! Elég jól ment a gyermekkori barátjával nyitott kis vidéki bolt, ugyanis közben a fővárosból visszament szeretett városába, ahol újra a nagymama kosztját ehette. A bolt kínálta megélhetést azonban hamar elhomályosította az apától örökölt virtus. Ő is beállt katonának, szerződéses békefenntartó lett. Irány az IFOR haderő, és a délszláv válság. Kemény időszak, életveszélyes hely, magas fizetés, de a szolgálat részletei máig szigorúan bizalmasak; legyen elég annyi, hogy még ma is nemzetbiztonsági védelem alatt áll az egykori elitkatona, még akkori is, ha ma hajléktalanul bolyong. Hisz ennek is vége lett, kazánfűtést tanult, aztán jött a válás. A többit már tudjuk. A hajléktalanokat elszörnyedve figyelő, önmagukat biztonságban érző civilek, akik a kétes külsejű honfitársaiktól megtagadják a segítséget, nem is sejtik – vagy tán’ nagyon is, és ezért félnek -, hogy egyetlen rossz döntés, némi pech, és szinte bárki az utcára kerülhet Magyarországon. A gyáli úti hajléktalanszállón van már orvos, nemrég jött egy mentős és egy tanár is, aki egy Londonból nemrég hazatért hajléktalan. Ez a „kolléga” részletesen beszámolt külföldön szerzett tapasztalatairól. Azóta a szálló lakói külföldön szeretnének ágról szakadtak lenni. De ez még a legszerencsésebbeknek sem megy egyik napról a másikra, kemény munkával meg kell tanulni angolul, például az új lakótól, aki nekik ingyenes órákat ad.

Ódor István tudja, hogy burokban született, és ezúttal sem kell a sorsban csalódnia. Az utcán ugyanis nemrég felismerte egykori főnöke, aki igen elégedett volt korábbi munkájával, ezért újra felajánlotta az egykor betöltött parkőri állást. Erről sem szabad többet leírni, Ódor csak annyit árul el, hogy ez az állás kifejezetten bizalmi pozíció, úgyhogy ne pofázzunk, mert könnyen baj lesz belőle. És akkor tényleg nem tud hol dolgozni, hisz – értesülésünk szerint – a számára ugyancsak perspektívát jelentő szemetesekhez, utcaseprőkhöz még diplomával is szinte csak kihalásos módon lehet bekerülni. Ódor kiszámolta, hogy ha tovább akar lépni a hajléktalanszállóról, akkor némi pénzt össze kell gyűjteni, és erre most van remény. A szabad élethez – ha nincs saját lakás – mindképp kell legalább háromhavi lakbér, ez kb. háromszáz ezer forint, plusz rezsi: gáz, villany, közös költség, ami szintén pár tízezer havonta. És persze kell pénz élelmiszerre, közlekedésre. Tehát legalább félmilliót kell összegyűjteni, ha valaki a hajléktalanságból ki akar keveredni. Persze barátokra nem lehet számítani, nekik sincs pénzük. És ha valaki nem tud a politikusok által olyan sokat emlegetett 47 ezerből megélni, vagy a feketén, alkalmi munkából megszerzett 60-70 ezerből félmilliót félrerakni, akkor bizony élete végéig marad a sors kevésbé napos oldalán, ahonnan a jövő nehezen látható.  

Ódor persze nem szokott elkeseredni, mert szerinte minden helyzetből van kiút, csak meg kell keresni. Kíváncsi vagyok, ma merre látja a jövőt. Figyelem a munkavállalós tábláját, de sehol nem látom. Keresem az aluljáróban, a hajléktalanszállókban, ott sincs. Rossz sejtelmem van, sehol nem találom.  Ódort elnyelte a föld. Kicsit idegesen kutatom. Persze, tudom: utálná, ha aggódnék, mert bárhol is van, neki nem lehet baja. Biztos megint piszok nagy mázlija van. Persze neki könnyű, ő egy szerencsés ember.

Vitray, a fiatal öreg, az öreg fiatal

Augusztus elején lesz éppen hatvan éve, hogy megjelent a Magyar Televízió képernyőjén. Ez is adhatott volna apropót arra, hogy a Független Hírügynökség megkeresse egy beszélgetésre Vitray Tamást. De a most már 86 éves – hitték volna? – Vitrayval való beszélgetéshez sosem kell apropó.

  • Mindent magának kellett felismernie
  • Igyekszik távolságot tartani
  • Visszahívták az egyetemre tanítani
  • Szepesi sosem akart lenni
  • A televíziózás élete csodája

Ahogy rólad gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy, amikor – úgy harmincason – láttalak, néztelek a televízióban, szakmailag legalább is, olyan öregnek láttalak. Most meg túl a nyolcvanötön, fiatalnak érezlek. Szerinted miért?

Én ezt nem tudom megfejteni. Ehhez azt is el kellene mondanod, hogy ez min észlelhető.

Abból például, hogy, amikor én találkozhattam veled a képernyőn, mondjuk a hatvanas években, már akkor is volt benned egyfajta tanárias megjelenés, közlés, afféle mester, most meg azt látom, hogy ez az ember fiatal…

Értem. Most már pontosabban tudnék rá válaszolni. Az állításod első felét nem tudnám pontosan indokolni, de eltagadni, vagy vállalni sem. Mert az ember, így, önmagára nem figyel. Azt tudom mondani, hogy minden, ami ebben a mesterségben előjön, ártalmas, vagy hasznos, jó, vagy rossz, azt mind magamnak kellett felismernem, és a helyére tennem, ahogy tudtam. Valószínűsíthető, hogy volt bennem valami komolyság. Illetve egy adottságom kétséget kizáróan volt ehhez a mesterséghez, és ez furcsa mód összefüggött azzal, ami eredetileg akartam lenni, a színházrendezéssel. Vagyis mindig figyeltem, hogy mi milyen hatást váltott ki – de csak utólag. Csupa empirikus tényezőből állt össze, amikor is meg kellett állapítanom, hogy jé, ez, ami most velem történt ebben az interjúban, az az eszköz, amit használtam, miként eredményezte azt, hogy feloldódott a partnerem.

Mondok példát is: talán második éve voltam a tévénél, amikor érkezett haza a magyar ENSZ delegáció, amelyet Péter János, hajdani külügyminiszter vezetett. És úgy

1956 után voltunk, egyáltalán nem volt mellékes, hogy miként fogadták a magyar delegációt az Egyesült Államokban.

Éppen ezért is kérték meg: adjon interjút a magyar tévének. Teli volt a ház nálam sokkal alkalmasabb emberekkel, külpolitikusokkal például, mégis rám esett a választás, fogalmam sincs hogy miért. Mindenesetre az egész tévé elkezdett kérdéseket gyártani nekem, mert tudták, hogy a politikával nem foglalkozom. A rendező kávéházi sarokra emlékeztető díszletet talált ki, valamint azt, hogy egy csinos statiszta lány hozza be nekünk a teát, mert Péter János azt szerette. Én, a magam értelmezte etikett szerint, azt hívén, hogy ez a házigazda dolga, felálltam és átvettem a tálcát a pincérlánytól. Be voltam kellőképpen…, féltem, hogy idegen területre tévedve elrontom a beszélgetést. Emiatt, amikor átvettem a tálcát, hihetetlen módon elkezdett remegni a kezem. Ettől pedig a teáskanál elkezdett cincogni. Péter János ezen nevetett, nem kinevetett, tetszett neki, hogy a profi be van trottyolva. Ezek aztán én is elmosolyodtam, és szinte azonnal meg is nyugodtam. Olyannyira, hogy kialakult közöttünk egy bizalmas légkör, egyszerűen azért, mert már volt egy közös kalandunk. Ettől pedig az egész beszélgetés kapott egy nagyon kellemes hátteret.

Azt pedig, hogy én ezt most el tudom neked mondani, észrevettem, hogy ez egy eszköz. Nem a kanál cincogása, hanem a partner megnyerése, függetlenül attól, hogy okos kérdéseket teszek fel, vagy sem. És ezért aztán igyekeztem ezeket az eszközöket használni is.

Ez a példa csak igazol engem, azaz helyesen gondolom, hogy Vitray Tamás sosem volt kezdő, vagy mindig kezdő volt…

Önmagában az, hogy az ember fejtegeti a saját munkáját, az én tulajdonságom volt. Hogy mindig tudni akartam miért történt úgy, ahogy. Ugyanez volt a műkorcsolyázás közvetítésénél; ez ugye a Szepesi György fénykorára esett, és én műkorcsolya-közvetítésekkel értem el, hogy a néző elkezdett rám is figyelni. A lényeg tehát, hogy utólagosan mindig figyeltem arra, hogy mire voltak vevők a nézők. Azt például, hogy a ruhákat el kell mondani, a színeket, eszembe nem jutott volna, ha nem érkezett volna egy telefon, ami erről érdeklődött. Ezért aztán felírtam magamnak, ki miben van. Egy alkalommal azt mondtam, mert ezt írták fel nekem, hogy az kűrruha anyaga nejlon jersey. Telefonáradat jött, hogy ilyen anyag nincs. Aztán kiderült, hogy van, csak mi még nem ismertük.

Azért is érdekes, amit mondasz, hogy tudniillik milyen praktikákkal oldottad fel a riportalanyaidat, mert rólad azt mondják: nem vagy egy kifejezetten közvetlen típus. Amikor például hívtalak telefonon, hogy megbeszéljük a mostani találkozónkat, ott állt egy kolléganőm is, és hihetetlenül meglepődött. Meglepődött azon, hogy tegezlek, miközben – mondta ő –, rajtam kívül csak egy embert hallott, akivel tegeződtél…

Fura, hogy az embert miként ítélik meg, de kétségtelen:

nem vagyok könnyen oldódó.

Akkoriban valahogy, a sportújságíróknak azt a generációját, ez a távolságtartás jellemezte; Lukács Lászlót, Szepesi Györgyöt, Vándor Kálmánt, Vető Józsefet, Patakit… Pedig, amúgy, barátságos emberek voltak. Mintha egy másik világ lett volna. Emiatt valóban kiépült bennem egyfajta tartózkodás a szaktársaimmal szembe. Őszintén bevallom: a mai napig van bennem némi tartózkodás a sportújságíró kollégákkal szemben, ami úgy érzem kölcsönös.  Ezzel együtt nem vagyok barátságtalan, nem vagyok elutasító, de nem is közeledem.

Érdekes módon a tévén belül nem volt ilyen, talán mert ott nagyon hamar körbe lettem véve a fiatalokkal, amikor elindítottuk, a kezdeményezésemre, a Pályabelépő című vetélkedőt. A háromezer jelentkezőből egyébként tizenketten maradtak ott. Egyszer aztán azt mondta nekem az öreg Knézy – aki akkor ugye még fiatal volt –, hogy mi járunk ide be, és ti nem törődtök velünk, nem magyaráztok el semmit. Mi meg azt mondtuk, egymás közt főként: hogy milyenek ezek az újak, egyáltalán nem kérdeznek bennünket. Ezután viszont hétfőnként – akkor még hétfőn nem volt adás – leültünk és beszélgettünk a szakmáról. Így alakult ki – általuk elnevezve – a Vitray stúdió, benne Baló Gyurival, Gyulai Pistával, Knézy Jenővel, Kaplár Jóskával, Bánó Andrással, Szegvári Katival, Szalay Pistával, később Rózsa Gyurival, Vágó Pistával. Ez így ment addig, amíg el nem hívtak a Színművészeti Főiskolára tanítani.

Szeretsz tanítani? És szerinted tudsz is?

Nem tudom. Mindenestre most, kilenc év után visszahívtak a Színművészeti Egyetemre.

Ez egybeesik azzal, amikor a Magyar Televízióból elküldtek?

Tényleg, abban az évben küldtek el, a Színművészetiről viszont nem küldtek, én magamtól jöttem el.

Akkor nem kérdezem, hogy tudsz-e tanítani, hisz nyilván ezért hívtak vissza. Akkor viszont arra lennék kíváncsi, hogy mit tudsz magadból átadni?

Valószínűleg azt, amit mondasz: magamat. Én azt előre megmondtam, hogy annak nincs elmélete, amit mi csinálunk. A tévés civil, ha úgy tetszik ez az, amit én tanítok; ahol az ember csak önmaga mindig. Nem játszik szerepet, ő önmaga. Ezért kell elfogadni a nézőnek, vagy ezért utasítja el. Amikor a tanítványaim feladatot kapnak, utóbb megnézzük, amit csinált, és én elmondom, hogy én hogyan csinálnám, de persze semmi nem kötelezi őt. El szoktam mondani: te 25 éves vagy én, 85, egész más a viszonyunk ugyanahhoz az emberhez. De a közelítési módot:

a műviséget, az erőszakoltságot, az előre kitalált vicces fordulatokat, mindent, ami nem természetes, azt kiirtom.

Ez az én tanításom. Abszolút gyakorlatias. Az előzmény az, hogy 2005-ben kaptam meg az egyetemi tanári kinevezést, most pedig a rektor arról értesített, hogy február 21-ével Professor Emeritus lettem, ami tudtommal a nyugdíjas profoknak szóló, azokat kiemelő megtiszteltetés. Nem sokkal később, meghívást kaptam egy előadásra az úgynevezett kurzushétre, amit persze örömmel fogadtam el. A foglalkozás jól sikerült, és hívtak, hogy vállaljak többet is. Híreim szerint ez hallgatói kívánság is volt. Hát persze, hogy mentem!.

És milyen a benyomásod az új generációról?

Hát ez majd a tartósabb együttműködés során alakul csak ki.

Saját fiatalságodra hogyan emlékszel vissza?

Mi talán érdeklődöbbek, vagy tájékozottabbak lehettünk, azt hiszem…

Első generációs értelmiségi vagy?

Abszolút.

A wikipédiában olvastam, hogy izraelita szülők gyermeke vagy…

Zsidó családba születtem. Nyolc halottam van, csak a nagyanyám élte túl, meg én a holokausztot. Anyámat elvitték Auschwitzba, két nagybátyámat megölték, mint munkaszolgálatosokat, nagyapám a gettóban halt meg, egyik unokaöcsém éhenhalt otthon…

Ez milyen nyomot hagyott az életedben?

 Mélyet, hiszen 11 évesen egyedül csináltam végig. Mindezt megírtam a Kiképzés című könyvemben, az erről szól. Ott a televíziózásról nem esik szó, mert ott ér véget a könyv, ahol én belépek a tévé kapuján.

És aztán ott belépve?

Akkor már minden szerencsésen alakult. Illetve a szerencse mindig jelen volt a munkámban.

Mégis olyan egyenes vonalú a pályád.

Igen, mert én azt vallom, hogy a szerencse az soha nem egy mázli, hanem hogy kapsz egy alternatívát, és dönthetsz jól, vagy rosszul.

A szakmában sikeres embereket egyébként mindig megpróbálják leutánozni. Én azonban Vitray-epigonnal nem találkoztam. Te igen?

A Gyulai Pistára akarták rosszindulattal egyesek rásütni, de nem volt igaz; ő mindent meg akart tanulni, és mindenről kérdezett. Olyannyira, hogy egyszer mondtam is neki: többet tanulok tőle, mint magamtól, mert rákényszerít a kérdéseivel, hogy analizáljam, mit miért csinálok.  Erre is egy példa: közvetítettem egy műkorcsolya versenyt, és a seggére ült az egyik lány. Én azt mondtam: hoppá. Ma ez már banális, nem olyan nagy dolog, de akkoriban, a rádiós iskola alapján, inkább drámát kerítettek. Jött a Pista, kérdezte: te miért ezt mondtad? Várjál már, mondtam neki, hadd gondolkodjak…

Hadd térjek rá egy kicsit nehezebb témára: ahogy én emlékszem, te soha nem politizáltál, mégis valahogy egyértelműnek tűnik, hogy mit gondolsz a világról…

Én vagyok az igaz belga. Én egyhelyben maradtam, csak a háttér mozgott körülöttem, hol ide, hol oda.

Megnéztem, 1970-ben Szepesi Györggyel közösen búcsúztattátok az évet a tévében. Éjfél előtt Szepesi azt fogalmazta meg, hogy reméli: ugyanolyan nyugodt politikai év vár ránk, mint az előző esztendőben. Te, látszott rajtad, kívül maradtál ezen a politikai nyilatkozaton… Tudatosan?

Dehogy. Örültem, hogy hamarosan hazamehetek…

Azt mondták, hogy szakmailag te ölted meg Szepesit.

Ez egy bonyolult kérdés. Sokszor volt művi, mesterkélt, de amit ő csinált, a rádióközvetítés, az kiváló volt. Magával tudta ragadni az embereket, elhittél neki mindent. De mint kolléga, nekem nehezen volt elfogadható.

 Igazak voltak azok a hírek, hogy súlyos ellentét feszült kettőtök között?

Amikor Szepesi Gyurit egyszer, nem is olyan nagyon régen megkérdezték egy interjúban, hogy lehetett volna-e kettőnk között barátság, azt mondta: nehéz lett volna. Ebben tökéletes egyetértés van köztünk.

Volt idő, hogy példának tekintetted őt?

Nem, soha. Mert, ha elérem is az ő szintjét, akkor is csak második tudtam volna lenni.

Manapság mivel töltöd az idődet?

A Digi Sporton van három műsorom.

Kilenc futball világbajnokságot közvetítettél, szívesen vállaltad volna ez a mostanit is?

Nem.

Igazában az érdekel engem, hogy miként kezelnéd a futball túlpolitizáltságát?

Nem tudnék azzal békét kötni. Ha végignézed az én hatvan évemet, én nem panaszkodhatok. Mondhatom:

elkényeztetett engem a sors, nem kényszerített bele helyzetekbe.

Ha igen, akkor abból is ki tudtam farolni. Nincs okom panaszra, de az is igaz, hogy én soha egyetlen főnökséggel nem voltam jóban.

Azt akartam volna kérdezni, hogy ha ma a műsorodban elengednének egy olyan mondatot, mint amilyet Bencsik András megengedett magának, arra miként reagálsz? Ő ugyanis azt mondta, hogy a horvátok a franciákat biztos megverték volna…

Tudod, én arra lennék kíváncsi, hogy egy ember, aki a politika másik szélén is járt már, hogy tud ilyen mozgékony lenni. Tudod, én ennél rozsdásabb vagyok… Az ilyenekkel nem lehet vitatkozni. És ezért nem lehet elegyedni. Vannak, akik azt kérik számon tőlem, hogy miért nem hallatom a hangom. Tényleg nem hallatom. De nem vagyok sokkal jobb véleménnyel azokról sem, akiknek a mondanivalója rokonszenvesebb lehetne számomra. A tehetségtelenség szerintem legfeljebb magyarázhatja a vereséget, de nem menti.  

Ha már vereség… Szakmailag minősíted a mai televíziót?

Nem nagyon. Tanúim vannak rá: némán,

a riporterek hangja nélkül néztem végig a világbajnokságot.

Nem akartam idegesíteni magamat, de szidni se a kollegákat.

Mi idegesített volna?

A megfelelni vágyás. Hogy, amikor a legtehetségesebbnek kikiáltottról is tudom, hogy miért és kinek mondja azt, amit hallok tőle.

Tamás, neked hiányzik bármi a pályádból?

Áh. Nyolcvan százaléka olyan, amilyenről nem is tudtam, és mégis lett. Mit hiányoljak? Én annyit tudtam erről a mesterségről, hogy van a Szepesi, és hallgatom őt. Meg mániásan kijártam hajnali edzésekre, hogy nézzem a gyorskorizókat. Mindent megkaptam a tévétől. Amennyire maga az intézmény a Magyar Televízió nem volt kedves hozzám, úgy a televíziózás az életem csodája volt.

A koroddal hogy vagy?

Hát…Az ember ezt nem tudja elhessegetni. Nem vagyok boldog az öregséggel, nincs benne örömöm. De elhülyültnek sem érzem magam. Zsolt Pista, volt futballbíró jut az eszembe: ő is rosszul hallott a bal fülére. Egyszer azt mondta nekem, arra a kérdésre, hogy hogyan van: hát Vitray úr, hál’ Istennek napról napra rosszabbul hallok… Hát így.

Bűncselekmények a politikusi vagyonok mögött

Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának vezetője, szocialista politikus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: nem ért egyet a képviselői fizetésemeléssel. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a Fideszt csakis egy tömbbe tömörülve tudja legyőzni a baloldal.

 

  • Tetőtéri lakásban lakik
  • Minden szál Orbánhoz vezet
  • A Fidesz folyamatos csapdákat állít fel
  • Nagyvárosokból kell kiindulni
  • Már minden receptet kipróbáltak

 

 Ön gazdag ember?

Egyáltalán nem. A politikából nem lehet meggazdagodni.

Ezt a választ nem egészen értem, mivelhogy látok elegendő példát az ellenkezőjére…

Példa van rá persze. De szerintem, aki nem az üzleti szférában gazdagodott meg, vagy van egy olyan találmánya, amely az élete végéig biztosítja a megélhetését, hanem politikusként gazdagodott meg, ott minden ilyen mögött minimum egy bűncselekmény meghúzódik. Látom, mondom a Fideszesek gazdagodását, ott is ez van, tehát minimum egy bűncselekmény, de inkább több. Én huszonhat évvel ezelőtt léptem át a parlament küszöbét, meglehetősen fiatalemberként lettem képviselő, de én ma is ugyanott lakom, ahol akkor laktam: egy tetőtéri lakásban, kényelmes belvárosi lakás, Egerben.

És a családtagok is.

Ők is, mindenki ugyanott lakik. Körülbelül tízévente tudom lecserélni a kocsimat. Ezen felül van egy hétvégi házam a Tisza tónál, egy kis faluban. Ezt egyébként öt-hat év alatt tudtuk teljesen tető alá hozni. Félkészen vettük, és mindig annyit tudtunk rá költeni, amennyink éppen volt, ráadásul a nagy részét saját kezemmel építettem.

Ebből most azt a következtetést vonhatom le, hogy ön tehetségtelen, ügyetlen, olyasvalaki, akinek nincs érzéke az üzlethez, vagy más erkölcsök szerint él, mint képviselő társai nagy része?

Nekem egyszerűen más a dolgom. Nekem nem az a dolgom, hogy sefteljek, üzleteket vigyek a helyi vállalkozóknak, hogy lobbizzak az érdekükben. Nekem nem az a dolgom, hogy kijátsszak jogszabályokat, és projekteket – ellenszolgáltatásért – valakiknek odanyomjak.

Az én szociológus agyam egyébként sem így forog, noha látom, hogy mások egy szempillantás alatt pénzt csinálnak a kapcsolataikból, és egy szempillantás alatt vagyonokat szereznek; van erre példa a történelemben. Julius Caesar anyagilag középszerű ember volt, amikor császár lett, és mérhetetlenül gazdag emberként halt meg. Miközben, amúgy, sosem vádolták korrupcióval…

Napi példát nem tud? Nem tud arra példát mondani, hogy létezik Magyarországon olyan politikus, aki politikusi léte alatt mesésen gazdag?

Ilyen példát persze tudok hozni. Mondjuk hadd említsem Bánki Erik Fideszes képviselő nevét. Vidéki, kisvárosi focista, aki fiatalemberként bekerül a politikába, vagyis nincs olyan előélete, amely az ő vagyonosodását megalapozta volna. És mit látok? Szerencsére az újságíróknak is szemet szúrt. Szemet szúrt, mert olyan nem létezik, hogy a feleségednek utalnak ki milliós forrásokat… Miért nem tudok én évente öt hektár szőlőt vásárolni Egerben? Mások, ugyanakkor miért tudnak százhektáros földeket venni? Tisztességes pénzből ezt nem lehet megcsinálni. Azt mondom tehát, hogy egy falu utolsó házából, vagyontalan fiatalemberként, valaki bekerül a politikába, és a strómanjain keresztül egyszer csak százmilliárdjai lesznek, ott mögötte bűncselekménynek kell lenni. Itt tehát

nem az a kérdés, hogy Mészáros Lőrinc megvásárolta-e nálunk a Mátrai Erőművet, hanem az, hogy milyen pénzből tette ezt.

Miből, ha egyszer bő öt évvel ezelőtt egy vagyontalan gázszerelő volt egy dunántúli faluban. Lehet, hogy nem a politikának lenne a dolga, hanem mondjuk a tényfeltáró újságírásnak, de azt kellene tenni, hogy megfogni egy vagyonelemet, és csak a pénz útját követve eljutni a bűncselekményig. Ez az út ugyanis biztosan elvezetne odáig. Ferenczi Krisztinával, a kiváló tényfeltáró újságírónővel, még a halála előtt, nagyon sokat beszélgettem. Ő mesélte nekem, hogy a könyvében szereplő dokumentumokon kívül, hogy két páncélszekrénynyi dokumentumom van még róla. Két páncélszekrény. Nem tudom, hol van a kulcsa, de egyszer talán ki fog nyílni. Azt szerintem ugyanis nem lehet a végtelenségig csinálni, hogy az egyik nap semmije sincs valakinek, másnap pedig mondjuk Közép-Európa legnagyobb szállodalánc hálózatát birtokolja. Nem lehet büntetlenül csinálni, hogy milyen üzleteket kötött a Faraonnal, vagy más arab befektetőkkel…

Most ugye Orbán Viktorról beszél…

Persze, hogy róla. Itt minden szál hozzá vezet. Ha az egerszalóki sódombot és szállodát fogod meg vagyonelemeként, vagy a Mátrai Erőművet, vagy a montenegrói szállodát, vagy a murai pályaszállást, minden szál, egy idő után hozzá vezet. Ismétlem: ezt a végtelenségig nem lehet csinálni. Én, mint szociológus nem szeretek áskálódni, más vagyonát vizsgálgatni, kutakodni mások zsebeiben, de ha én ezekről a dolgokról tudok, akkor mások, nem csak politikusok is tudnak.

Biztosan így van. De visszatérnék a nyitókérdésre, amely nem pusztán egyes Fideszes politikusok meggazdagodására utalt, illetve arra éppen nem, hanem arra lettem volna kíváncsi, hogy ön nem egy gazdag ember, akkor miért nem szavazta meg a saját fizetésemelését?

Mert nem értek vele egyet.

De hát saját pártjában is vannak olyanok, akik megszavazták.

Igen. Sőt én azt is látom, hogy milyen aljas játékot űz a Fidesz évek óta. Most ez van a reflektorfényben. De tudok egy évvel ezelőttit, ocsmányabbat ennél. Csak éppen mindenki elsiklott felette. Egri ez a történet is. Egy régi kedves barátom megállított az utcán, felháborodottan kérdezte, hogy miként fordulhatott elő, ne is tagadjam, hogy így van, mert olvasta a Fidesz újságjában, hogy én nem szavaztam meg, hogy az Eszterházy Főiskola – a volt Ho Shi Min Tanárképző Főiskola – egyetemi rangot kapjon. Nyitrai Zsolt Fideszes képviselő kürtölte tele a várost és az újságjukat ezzel az állítással.

Úriember vagyok, soha nem mondanék róla olyat, hogy ő egy ócska senkiházi, ilyen szavakat nem használok…

És most nem a Ho Shi Minről beszélt.

Nem, nem róla… Szóval behoztak a parlamentbe egy olyan előterjesztést, amely alapján szinte minden autonómiáját elveszíti a felsőoktatási intézmény, a kutatási, a működési, a fejlesztési pénzek mind-mind a kormány által kinevezett kancellár fennhatósága alá kerül; a kancellár egy névtelen senki, egy Fideszes csinovnyik, a törvény lábjegyzetébe pedig beleírják, hogy az Eszterházy Főiskola holnaptól egyetem lesz. De ugye azt nem lehet megszavazni, hogy egy senkiházi embert odaültetnek a rektor nyakába, csupán csak azért, hogy a fejlesztési pénzek lenyúlásában segédkezzen, és a Fidesz helyi működését finanszírozza. Érti ezeket az árukapcsolásokat?

Ezt elég régóta tudatosan csinálja a Fidesz: úgy alkotja meg a törvényeket, hogy abban csapda is legyen az ellenzék számára, vagyis eleve felkészülnek arra, hogy – mint az ön által említett esetben -, miként lehet Korózs Lajost lejáratni és védekező pozícióba kényszeríteni. Itt ugye ön a saját szülővárosa ellen szavazott.

Igen, pedig már háromszáz éve kilincselünk, hogy Egerből egyetemi város legyen. Hiába hozta létre a város a négy fakultást, nem kapott egyetemi rangot. Senki nem akarja jobban, mint én, hogy Egerben legyen egyetem. De, ha ilyen módon kapcsolják össze a dolgokat, akkor azt nem szavazhatom meg.

Nem asszisztálhatok ahhoz, hogy egy gazembert odaültessenek a rektor nyakába. Sokmilliárd forinttal gazdálkodó, hatalmas intézményről van szó, közel húszezer hallgatóval. Ezt nem lehet megszavazni. És a Fidesz állandóan ilyen csapdákat állít. Számtalan ilyen előterjesztésük van.

Ügyesen elkerülte azt az énáltalam állított csapdát, amely a saját pártjáról szólt, illetve arról, hogy voltak, akik megszavazták a képviselői fizetésemelést. Akkor most lépjünk ezen túl…

Akkor beszéljünk arról, hogy vajon mit mond a szociológus énje arról, a Fideszről nagyjából tudták az emberek, hogy milyen, mennyire támogatja a szegényeket, hogy használja a kétharmados többségét, mégis, immár harmadszor kapott kétharmados bizalmat. Miért?

Azt érzékelem, hogy a Fidesz azon a pályán jól játszik, ahol a felelősséget szét kell teríteni. Ez a dolgok egyik fele. a Másik, hogy az emberek egy részét mindig kiszolgáltatott helyzetben tartják. Nagyon sok impulzus éri a társadalmat, egyik napról a másikra érik a változások, emiatt a többség nem is tud eligazodni, ezért egy támaszkodási pontot keres. Ez pedig nem is annyira a Fidesz, mint inkább az állam. És most az állam a Fidesz.

Meg is fordíthatjuk ezt az állítást: azért nem szavaznak a szocialistákra, mert nem látják, hogy onnan védelmet kaphatnának. Vagy, ahogy ön fogalmazott, hogy az MSZP támaszkodási pont lehetne…

Az emberek jelentős része azt mondja: Lajos, mi téged szeretünk, és ha megnyered a választást, támogatni fogunk. De előbb nyerd meg a választást. Sajnos nem akkor szeretnek, amikor kellene, vagyis akkor, amikor szavazatot kellene kapnom tőlük.

Ezzel mit lehet kezdeni?

Azt látom, hogy vannak olyan körzetek, települések, ahol az átszavazási hajlandóság elég erős ahhoz, hogy legyőzzük a Fideszt. Félreértés ne essék: szociológusként pontosan tudom, hogy nem lehet szolgaian összeadni az ellenzéki szavazatokat, itt kettő meg kettő az nem négy, hanem csak három. Ennek ellenére állítom, hogy vannak olyan, jellemzően nagyvárosok, ahol, ha a Fidesz negyven százalékost ért el, és bár az ellenzék nem kapna hatvanat, de lehet neki negyvenöt. Ilyen Szolnok, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Eger, Miskolc, be kell húzni Dunaújvárost, Tatabányát, Szombathelyet. Okos politikával már a legközelebbi választásokon elhozható a mandátum.

Mit jelent az okos politika? Mert eddig csak az ellenkezőjét láttuk.

Egy nagy erős tömböt kellene létrehozni, meghagyva bennük a kicsi autonómiákat. Azt ugyanis nem hiszem, hogy most bármelyik párt képes lenne annyira megerősödni, hogy legyőzze a kormánypártokat.

 Egy ernyőszervezetre gondol?

Igen, olyanra, amely képes felmutatni azt, hogy váltópárt tud lenni. Hiába volt népszerű Karácsony Gergely, vagy előtte Botka László, a váltópárti képesség felmutatása hiányzott. Hiába volt jó programunk, olyan, amely huszonnégy óra alatt kormányprogrammá konvertálható, ez kevésnek bizonyult, hidegen hagyta az embereket.

És az sem érdekelte az érintetteket, akik szegénységben, mélyszegénységben élnek, és láthatóan, érzékelhetően a Fidesz le is mondott róluk?

Igen, mindezek ellenére az államtól várják, hogy a sorsuk jobbra forduljon. És számukra Fidesz az állam, mint már mondtam. 

A Fidesz éppen ezért nem kampányolt, hanem a helyi polgármestereken keresztül gyakorolt nyomást a választókra. 

A kampányemberei is az önkormányzati dolgozók, a járási hivatalban dolgozók, a kormányablak mögött ülők voltak. Nem a Fidesz kampányolt. És, ráadásul, korlátlanul állt rendelkezésükre a pénz. Az orbáni politika lekopírozza a putyini politikát; csinál egy nagy, monumentális erőt a jobboldalon, és minden más erőt, mihelyst egy picit följebb kapaszkodna, lever, megsemmisít, elszívja előle a levegőt, ha kell megfenyeget, ha kell kisemmiz. Hagyja, hogy valamennyire működjön, de hogy erőt tudjon mutatni, azt soha. Mondok egy példát. Még a köztársaság elnökválasztást  megelőzően, terveztünk egy rendezvényt, Majtényi Lászlóval, az egri Hotel Flórába.  Meghirdettük a helyi lapban és a rádióban. Mire elérkeztünk a rendezvény napjához az újság Mészáros Lőrincé, a rádió Andy Vajnáé lett. Aztán maga a szálloda is Mészáros Lőrincé lett. Egyszerűen ezek ellen egyelőre nincs ellenszerünk.

 Akkor hagyjunk fel minden reménnyel?

Nem, szisztematikus építkezésre van szükség. Most kell eldönteni, hogy részt akarnak-e venni a pártok az előbb említett együttműködésben, vagy sem. Ősszel el kell kezdeni az Európa-parlamenti kampányt. És alighogy véget ér az EP-választás, máris ott a nyakunkon az önkormányzati választás. Beszéltem néhány nagyvárosról: azokból kiindulva kellene megszervezni a demokratikus ellenzéket. Budapestről pedig simán ki lehetne söpörni a Fideszt. Ha az LMP nem így politizál, összességében, tizenhét mandátummal többet szereztünk volna, és a főváros teljesen a mienk lett volna.

Miből táplálkozik az ön optimizmusa, Miért lenne ez másként szeptembertől, mint korábban?

Onnan, hogy a józan eszükre fognak hallgatni. Most már minden receptet kipróbáltunk. És mire jutottunk? Megint kétharmada lett a Fidesznek. Nem látok más lehetőséget, mint a demokratikus egy tömbbe való összeállást.

Józan észről beszél. Ezek alapján pontosan értem, hogy miért nem gazdagodott meg.  

„S mint egy makacs gyerek, ragaszkodik hozzá”

Orbán Viktor áll a cafeteria ellehetetlenítése mögött, véli Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök már korábban többször is próbálkozott a béren kívüli juttatások rendszerének eltörlésével, először az első kormánya idején. Interjúnk a pénteki szavazás előtt készült.

  • A MASzSZ nyílt levélben kéri Áder Jánost, hogy dobja vissza a cafeteria-törvényt
  • Hiába ígért Varga Mihály, ígérete nem valósult meg
  • Ősszel demonstráció lehet
  • Rövid- és hosszútávú negatív hatásai vannak a mostani döntésnek
  • Százezreket érint, hogy ellehetetlenül a szociális üdültetés
  • Van már példa arra, autógyárakban egyebek közt, hogy a munkaadók és a munkavállalók összekacsintanak

Pár napja nyílt levélben kérte az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának a tervezett változtatását. Sikerült valami eredményt elérni? Mire számít a mai szavazáson?

Semmit sem sikerült elérni. Egyetlen módosító sem született, annak ellenére sem, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter ígéretet tett arra, hogy mérlegelni fogják a munkaadói és munkavállalói szervezetek javaslatait. Ebből azonban semmi sem valósult meg, a tervezetről változatlan formában szavaznak a parlamentben. A kormányzat részéről tett ígéret a semmibe veszett.

Hogyan fogadták a nyílt levelet az ellenzéki képviselők?

Ők azt ígérték, hogy nem fogják megszavazni, s reményeink szerint ehhez tartják is magukat. Ugyanakkor persze az ellenzék ehhez kevés, a kormánytöbbség a frakciófegyelem miatt áldását fogja adni a cafeteria ellehetetlenítésére.

Mi az Önök következő lépése?

Két irányban tervezünk. Az első hosszabb távú terv: nem adjuk fel, hiszen a hatályba lépésig még van jó pár hónap, s ez alatt lehetőség arra, hogy meggyőzzük a kormányt, módosítsák az elfogadott szabályokat. Azt gondolom az őszi minimálbér-tárgyalásokon demonstrálni tudjuk majd a még eddiginél is szélesebb körű támogatottságunkat ebben a követelésünkben.

És rövidebb távon mire készülnek?

Nyílt levelet írok és juttatok el Áder János Köztársasági elnöknek, kérve őt arra, hogy adja vissza megfontolása a parlamentnek a törvényt. Így az őszi ülésszakon lehetőség nyílna a kérdésnek akár az újratárgyalására is.

Bízik ebben a forgatókönyvben?

Nagy elvárásaim nincsenek, de reménykedni azért reménykedem abban, hogy a Köztársasági elnök odaáll a kétmillió munkavállaló mellé. De őszintén szólva,

inkább az őszi minimálbér-tárgyalásokban bízom, már csak azért is, mert ezúttal a munkaadók és a munkavállalók egyazon álláspontot képviselnek.

Azért ez nem túlságosan gyakori, hiszen értelemszerűen érdekellentétben áll egymással a munkaadó és a munkavállaló, így óhatatlanul az azokat képviselők is. Mikor és miben volt hasonló egyetértés a két oldal között?

Utoljára szintén a cafeteria ügye hozta így össze a munkaadókat és munkavállalókat: két éve, amikor a kormány meg akarta változtatni a szabályait. Akkor sikerült megvédeni a korábbi rendszert, s bár adóemelés azért volt, de maga a rendszer fennmaradt. És most ismét ugyanez a kérdés hozott minket egységbe.

Látványos akciót, tüntetést nem terveznek?

Indítottunk egy felmérést, hogy lássuk egy őszi demonstráció megvalósításának a lehetőségét. Elképzeléseink szerint az őszi bértárgyalásokra időzítve tartanánk egy demonstrációt, látva, hogy

a munkavállalók egyre hajlandóbbak arra, hogy megmozduljanak ezért az ügyért.

Ha ez a hajlandóság eléri egy pontot, akkor mindenképpen lesz megmozdulás. Mi készülünk erre.

Mik a legnegatívabb hatásai Ön szerint a cafeteria kormány által tervezett idei módosításának?

A legfontosabb az, hogy a munkavállalók jövedelemvesztését eredményezi a cafeteria eltörlése.

Durván az átlagos cafeteriára vetítve havi nettó 8-9000 forintot vesz el az emberektől.

Minden külön juttatás – mint az albérleti támogatás, a diákhitel támogatása, a nyugdíj- és az egészségpénztári támogatás – zárójelbe kerül, hiszen lehet ugyan, hogy egy ideig a munkáltató továbbra is adja ezeket, vagy egy részüket, de óhatatlan, hogy előbb vagy utóbb már nem fogja vállalni a plusz költséget. Inkább bérben fizet majd esetleg többet, mert ezzel meg tudja spórolni az adminisztrációs költségeket. Annak persze vannak a munkavállaló szempontjából előnyei, ha bérben kapja meg a pénzt – hiszen béren kívüli juttatásként nem számított be a nyugdíj- és egészségbiztosítási alapba, ugyanakkor el fog maradni az iskolakezdési támogatás, stb.

Ez rövid távon hat. Hosszú távon mi következhet a béren kívüli juttatások ellehetetlenülésének?

A nyugdíjpénztári megtakarítás komolyan megsínyli. Hiszen a dolgozóknak a nettó jövedelmükből kell majd előtakarékoskodniuk nyugdíjas korukra, hogy biztosítani tudjanak egy normális életszínvonalat.

A munkáltató helyett tehát a munkavállalónak magának kell erről gondoskodni, és ez veszélyes terep, hiszen Magyarországon nem jutott még a kívánt szintre az öngondoskodás.

És ugyanez vonatozik az egészségpénztári befizetésekre is. Jó lenne, ha a kormány foglalkozna ezzel, és felvilágosító, véleményformáló kampányba kezdene, felhívva az emberek figyelmét ennek fontosságára.

Ezek közvetlenül a munkavállalókat érintő negatív hatások. Tart-e össztársadalmi szinten is nem kívánatos következményektől?

Súlyosbítani fogja a munkaerőhiány okozta problémákat.

Az persze már a munkaadókat érinti, hogy nem fognak tudni magukhoz csábítani olyan munkavállalókat, akiket eddig hozzájuk vonzott például az albérlet- vagy lakáshiteltámogatás, esetleg a diákhitel-visszafizetés átvállalása. Mondok egy egyszerű példát: egy kelet-magyarországi ambiciózus és motivált fiatal nem fog tudni munkát vállalni Nyugat-Magyarországon, ha nem kap támogatást a lakhatáshoz. Ezek mérhető hatást persze majd csak néhány év múlva eredményeznek. Mi mindenesetre tartunk attól, hogy a következő időszakban az ilyen jellegű munkaerőhiányhoz kötődő problémák súlyosbodni fognak az országban.

Vannak-e olyan hatások, amelyekre nem is gondolnánk?

Kevés szó esett a cafeteria módosulása kapcsán, pedig százezreket érint negatívan a szociális üdültetés ellehetetlenítés. Ugyanis az Erzsébet utalvány volt az a cafeteria elem, amelynek a jutaléka biztosította a szociális üdültetés költségvetését. Megvizsgáltuk, hogyan hatottak az adóemelések két évvel ezelőtt az Erzsébet utalvány forgalmára, kimutatható, hogy csökkentette azt.

Most azonban meg is szűnne az Erzsébet utalvány, azaz nem lesz jutalék, amiből eddig fedezték a szociális üdültetést. Az ebből befolyó évi 6-7 milliárd forint volt ugyanis az egyedüli forrása. Más szóval, nem lesz szociális üdültetés.

Ez annyit jelent, hogy több százezer család esik el ettől a lehetőségtől, mert hiába marad meg a Szép kártya, a szociális üdültetés pont azoknak kínált üdülési lehetőséget, akik sem Szép kártyával, sem másként nem tudtak pihenni menni. Mondhatja persze a kormány, hogy más forrásból fedezi ennek a költségét, de egyelőre legalábbis nem látszik, hogy honnan.

Miért gondolja, hogy bármi eredményt tudnának elérni, amikor az Önöknél nagyobb befolyással rendelkező munkaadói képviseletek sem tudnak?

Kétségtelen, hogy ez egy tőkepárti kormány, amely általában a munkavállalóknak szokott kedvezni. Azonban ezúttal talán az összefogás segíthet.

Arra kértem a nagyobb munkahelyi szervezeteinket, hogy próbáljanak meg a tulajdonosokkal, a menedzsmenttel közösen lobbizni annak érdekében, hogy ne változzon meg a jogszabály. Országos szinten mi már együtt mozgunk ebben a kérdésben, s van példa – egyebek között autógyárakban –, hogy a munkaadók és a munkavállalók összekacsintanak.

De hát nem lesz késő?

A végszavazás után is nyílhat még lehetőség. Mindaddig van remény, amíg januárban hatályba nem lép a változás.

Ön szerint miért makacsolta meg magát a kormány? Hiszen egyre többen mutatják és mondják ki, hogy a költségvetésnek nem származik haszna a cafeteria megszűntetéséből?

Valóban, már lassan mindenki azt mondja, hogy nincs értelme – legutóbb például a Magyar Nemzeti Bank –, s egyedül a kormány ragaszkodik már hozzá. Hogy miért? Ezt senki nem tudja. S ha még azt is hozzátesszük, hogy a béren kívüli juttatások megszűntetése zárójelbe teszi a kormány olyan társadalompolitikai céljait, mint például a határon belüli mobilitás előmozdítása, a gyerekvállalás, stb.! Akárhogyan is vizsgáljuk,

egyetlen pozitív hatását látjuk a kormány számára, azt, hogy javítani fogja a bérstatisztikákat, ha a béren kívüli juttatásokat béresítik – mindeközben azonban a munkavállalók nettó jövedelme csökkenni fog.

Ezzel szemben a költségvetés több ponton is ráfizet: hiszen például, ha a munkáltató egészségpénztári juttatásának a terhére gyógyíttatja magát a munkavállaló, akkor tehermentesíti – költségben és személyzetben egyaránt – az állami egészségügyet. S hasonló a szűrés, megelőzés pozitív hozadéka kedvez az államnak.

Akkor Ön szerint mégis miért ragaszkodnak ehhez a megoldáshoz?

Mert valaki kitalálta és mint egy makacs gyerek ragaszkodik hozzá:

Kiről beszélünk?

Orbán Viktorról.

Mire alapozza ezt?

Orbán már 1998 és 2002 között, első miniszterelnöksége idején is nekiment a cafeteriának. Két éve is próbálta ellehetetleníteni, de eddig nem sikerült neki. Most viszont az újabb kétharmad birtokában, a választások után nem sokkal leszámol a béren kívüli juttatások rendszerével.

Ami tökéletesen érthetetlen, bár nem az első ilyen lépése. Kérdem én: például kinek fájt vajon a korengedményes nyugdíj lehetősége?

Emlékszik talán, korábban, ha három évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt a munkavállaló elmehetett úgy nyugdíjba, hogy a munkaadó előre befizette utána a járulékokat. Ha valaki egészségügyi okból elveszítette a munkáját és nem tud elhelyezkedni – például egy sofőr cukros lett és emiatt nem folytathatta a hivatását –, akkor a munkaadóval megállapodva, korengedménnyel elmehetett nyugdíjba. Kár nem érte a költségvetést, mégis megszüntették. Sajnos az ilyen irracionális lépések nem példa nélküliek 2010 óta.

Dacból?

Ki tudja?

 

 

A brit Akadémia tagjává választották a CEU magyar professzorát

Csibra Gergely, a CEU professzora a humán- és társadalomtudományokkal foglalkozó neves Brit Akadémia (British Academy) tagja lett.

Csibra professzor (a Közép-európai Egyetem Kognitív Tudományok tanszékének kutatója) a gyermekek kognitív kapacitásának kutatásában elért eredményei alapján érdemelte ki az akadémiai tagságot.

Ezzel Csibra Gergely az Egyesült Királyság humán- és társadalomtudományokkal foglalkozó nemzeti akadémiája, a világ több mint 1400 vezető elméjét összefogó közösség tagjává válik. A Brit Akadémia jelenlegi tagjai között található többek között Dame Mary Beard ókorkutató, Sir Simon Schama történész, Onora O’Neill bárónő filozófus, de korábban tagja volt Sir Winston Churchill, C.S. Lewis, Seamus Heaney és Beatrice Webb is.

Az Akadémia idén eddig nem látott számban fogad tagjai közé kutatókat a humán- és társadalomtudományok területéről: az Egyesült Királyság és a világ más egyetemeinek 76 vezető tudósa érdemelte ki ezt a megtiszteltetést.

“Örömmel tölt el, hogy idén kivételesen tehetséges új tagokkal bővülhet tagságunk, akik a történelem, az idegtudomány, a közgazdaságtan, a jogtudomány területén meglévő széleskörű tapasztalattal és szakértelemmel gazdagítják intézményünk legkiválóbbjainak közösségét – közölte Sir David Cannadine professzor, a Brit Akadémia elnöke.

Történelmünk során soha ilyen nagy számban nem vettünk fel új tagokat, ami azt jelzi, hogy a Brit Akadémia minden korábbinál jobban felkészült, hogy megfeleljen a kor kihívásainak. Legyen szó a társadalmi integrációról vagy a társadalom elöregedéséről, a demokrácia jövőjéről vagy a klímaváltozásról, a Brexitról vagy a mesterséges intelligencia előretöréséről, a humán- és társadalomtudományi kutatások eredményei alapvetően szükségesek ahhoz, hogy megtaláljuk a kiutat a bizonytalan jelenből egy remélhetően izgalmas jövő felé.

Minden egyes új tagunknak szívből gratulálok, és nagy várakozással tekintek a velük való közös munkára, amivel hozzájárulhatunk az akadémia újabb eredményeihez, és emelhetjük hírnevét“ – mondta az elnök.

Rendet vág az MSZP elnöke?

Tóth Bertalan a tagságnak írt levelében az országgyűlési képviselői juttatások emelésével kapcsolatos parlamenti szavazás körülményeinek tisztázására vállalkozott. A pártelnök szerint nem csak fizetésemelésről van szó, hanem például a vidéki hálózat fenntartásához elengedhetetlen költségvetésről is. A szocialista képviselők azonban nem az előre utasításba adottak alapján szavaztak.

„A Fidesz ezt akarta ellehetetleníteni azzal, hogy összekötötte a képviselői fizetések emelésének ügyét a képviselőcsoportok költségvetési támogatásával” – írta az elnök. Ez valószínűleg a vidéki hálózattal még rendelkező szocialistákat érintette volna leginkább, hiszen az 53 százalékos költségvetés csökkenés ennek a hálózatnak a végét jelentette volna. Ez következett volna be, ha az MSZP a javaslat ellen szavaz – véli Tóth.

„Legyen egyértelmű: a képviselők fizetését mindenféleképpen megemelte volna a Fidesz.

A politikai döntési helyzet az volt, hogy a megemelt fizetésű képviselőinknek kellett volna közölni a vidéki munkatársakkal és párttagokkal, hogy az állásuk megszűnik, az irodáikat bezárjuk vagy – egy nehéz politikai döntést vállalva – biztosítjuk a működéshez, a vidéki jelenlétünk újjáépítéséhez, megerősítéséhez forrásokat.”

Tóth Bertalan arról is írt, hogy a párt képviselőivel egyeztetett a szavazásról és mindenki egyetértett, hogy a túlélés érdekében meg kell hozni a nehéz politikai döntést.

Ezt követően a pártelnököt meglepte a szavazati magatartás.

Szerinte Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Molnár Zsolt és Varga László a megbeszéltek alapján szavaztak. A másként szavazókat név szerint nem említi a pártelnök, hanem kilátásba helyezi, hogy az ügyet megtárgyalják az elnökség július 30-i ülésén, amelyen „meg fogjuk hozni azt a döntést, amely a szolidaritásról és a tisztességről szól. Mert olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselőcsoport nem ért egyet, de a fizetésemelést ’muszáj’ hazavinnie”.

Ez annyit jelentene, hogy a hónap végén akár szakadhat is az MSZP-frakció?

Néhány napon belül eldől Gyárfás Tamás sorsa

Ma reggeli hír, hogy a bíróság döntése értelmében, százmillió forintos óvadék ellenében lekerülhet a nyomkövető Gyárfás Tamásról, ami egyben azt is jelenti, hogy minden vele szemben hozott kényszerintézkedés megszűnik, szabadon mozoghat, és akár az országot is elhagyhatja. A Független Hírügynökség újabb részleteket tudott meg az ügyről, a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményét pedig cikkünk végén olvashatják.

 

Néhány nappal ezelőtt, Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János javaslatára felajánlotta a bíróságnak, hogy 100 millió forintos óvadékot tesznek le azért, hogy Gyárfás mentesüljön a vele szemben foganasított bírósági kényszerintézkedésektől. Az első fokon eljáró bíróság ezt az ajánlatot elfogadta, az ügyészségnek pedig három napja volt arra, hogy fellebbezzen. Információink szerint ezt meg is tették, továbbra is él tehát az alapos gyanú. (Mint ismeretes, Gyárfás Tamással szemben a Fenyő János médiavállalkozó húsz évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban folyik eljárás.)

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Függeten Hírügynökség értesülései szerint azok az iratok, amelyeket a védelem rendelkezésére kell bocsátani, nem tartalmaznak olyan tényeket, amelyek megalapoznák a Gyársással szembeni alapos gyanút. Úgy tudjuk egyébként, hogy Gyárfás Tamás arra készült, hogy írásban tényszerűen válaszoljon az ellene felhozott vádakra.

Elképzelhető, hogy ügyészség presztizsokok miatt nyújtott be fellebbezést, (a Független Hírügynökség is ezt feltételezi), bár azt nem tudni, hogy van-e az ügyészség birtokában olyan anyag, amelyet a nyomozás érdekei miatt tartanak vissza. Ha van ilyen, az törvényes indok lehet arra, hogy ne kelljen a vádlott és védője rendelkezésére bocsátani.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a másodfokú bíróságnak egy héten belül kell döntenie arról, hogy jóváhagyja-e az eddigi kényszerintézkedés  intézkedés – óvadék ellenében történő – enyhítését. Amennyiben így lesz, Gyárfás Tamással szemben megszűnik minden kényszerintézkedés, vagyis, lekerül róla a nyomkövető, szabadon mozoghat, akár az országot is elhagyhatja.

Gyárfás: Nincs mitől tartanom

Gyárfás Tamás a 24.hu portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy amennyiben a bíróság másodfokon jóváhagyja, akkor kifizeti az óvadékot.

„Mindenemet ráteszem, az otthonomat, bármit, mert nincs veszítenivalóm. Ezt az összeget ugyanis csak akkor nem kapnám vissza, ha megsérteném a bíróság szabályait. De ez szóba sem jöhet, mert soha nem fogok megszökni és mindig a hatóság rendelkezésére fogok állni. Tisztázni akarom magam, nem elmenekülni akarok. Nincs mitől tartanom” – közölte Gyárfás, aki elmondása szerint abból tudja kifizetni a magyar viszonylatban rekordnagyságú óvadékot, hogy nemrég eladta a NAP TV volt épületét az ECHO TV-nek.

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék sajtóközleménye itt olvasható.

A Gyárfás ügyről korábban itt és itt írtunk.

Kamu a horvátok 28 millió dolláros jótékonykodásáról szóló hír

Humorrovatból emelhette ki valaki és az MTI lecsapott rá. Futótűzként terjedt a magyar nyelvű médiában, hogy az ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel a teljes pénzjutalmát, ami összesen 28 millió dollár.

A Magyar Távirati Iroda híre szerint „A Zlatko Dalić szövetségi kapitány, valamint a játékosok és a teljes stáb által a nemzeti együttes Facebook-oldalán közzétett nyilvános levélben felhívták a figyelmet az ország nehéz helyzetére, s reményüket fejezték ki, hogy ezzel a gesztussal legalább néhány gyerek nyarát szebbé tudják tenni.

Horvátország az Európai Unió legszegényebb tagállama, amely húsz éve nyögi a délszláv háború örökségét. Sok gyermek nem tud iskolába járni, az idősek a létminimumon élnek, az egészségügy összeomlóban, a vezetés pedig korrupt – írták a hazai helyzetről a horvát válogatott tagjai.

Hozzátették,

az országot nem a megfelelő emberek vezetik,

éppen ezért nem kérnek a politikusok köszönetnyilvánításaiból, és azt szeretnék, hogy tartsák magukat távol a nemzeti csapat sikerétől.

Ez a torna megmutatta, hogy a labdarúgásban mindenki egyenlő esélyekkel indul. Egy tehetséges generáció egyéniségei igazi csapattá formálódtak, mert alárendelték magukat a közös érdeknek – fogalmaztak a válogatott tagjai.

Sok gyermek van, aki még nem látta a horvát tengerpartot, pedig mindenki megérdemelné, hogy legalább egy hetet eltöltsön ott – írták közleményükben. Kiemelték, sok gyerek éhezik, mert a szüleiknek nincs munkájuk, így nem tudnak mit letenni az asztalra. A horvát válogatott döntős szereplésével 28 millió dollárt keresett a világbajnokságon. A vasárnapi döntőben a francia csapat 4:2-re nyert.”

A hír azonban egy olyan levélre alapozza állításait, amit nem is Zlatko Dalić írt, hanem egy horvát újságíró, aki az eredeti levél aljára oda is tette:

Írta Igor Premužić, nem Zlatko Dalić

A levél ide kattintva olvasható.

A cikk a Humor rovatban kapott helyet a honlapon.

Tőke János (Szabad Magyar Szó)

Pszichiátriai tünet, ha valaki szerint egy 90 éves nagypapának terve van a világ leigázására

A távozó szlovák nagykövet mondta ezt a Soros-ellenes kampányról egy interjúban. Szerinte Orbán Viktor teljesen centralizálja hatalmát, ő dönti el, kiből lehet oligarcha és Magyarországon egyre inkább az orosz modell működik.

Rastislav Kácer
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rastislav Kácer nem csak diplomataként ismert, ő alapította a Globsec nevű szervezete, amely 2005 óta évente szervezi Pozsonyban a World Security Forumot, a régió egyik legjelentősebb biztonságpolitikai konferenciáját. Korábban dolgozott a NATO főparancsnokságán, 2003 és 2008 között amerikai nagykövet volt. Öt évet dolgozott Magyarországon, miután lejárt a mandátuma, saját kérésére vissza is vonul a diplomáciától.

A Denniknek adott interjúban (amelyet a napi.hu fordított le) most azt mondta, Magyarországon

a vezető centralizálja a hatalmát, ő dönti el, kiből lehet oligarcha.

Szerinte Magyarországon már Orbán Viktortól függenek az oligarchák is, mint Oroszországban, és nem fordítva, mint például Szlovákiában.

A távozó nagykövet azt is mondta: „Orbánra úgy néznek, mint egy forradalmárra. Nem egy szokványos politikus, de egy olyan, akinek kialakult képe van a jövőről,

azt is hiszi magáról, hogy egy próféta,

egy fényhordozó.” Szerinte sajnálatos, hogy autokrata ambíciói vannak.

Mint mondta, nem biztos benne, hogy a magyar demokrácia ma megfelel az uniós jogállami feltételeknek, ahogyan Szlovákia sem felelt meg, amíg Vladimir Meciar kormányzott.

Rastislav Kácer nem bizakodó a V4-ek gazdasági teljesítményét illetően sem: az EU GDP-jének mindössze hat százalékát adják. Úgy látja, hogy míg korábban a csehek álltak a legjobban, és utánuk jöttek a magyarok, azóta a lengyelek kilőttek, és már Szlovákia is lehagyta Magyarországot.

A magyar gazdaság mindössze egy százalékkal közeledett az uniós átlaghoz a csatlakozás óta,

ezt Románia is fel tudja mutatni.

Szerinte Orbán orosz kötődése nem csak mítosz, és annak köszönhető, hogy az EU és az USA kritizálja, ha távolodik a demokratikus értékektől, az oroszok viszont nem. Ugyanakkor, bár szerinte Orbán és Putyin több dologban hasonlítanak, a magyar miniszterelnök közelebb áll az Unióhoz, mint Oroszországhoz. Az EU ugyanis több, mint egy gazdasági együttműködés, ezer éves közös értékeken alapszik.

Arról is beszélt, hogy nem akarja megmondani, mit kellene tennie Magyarországnak, hiszen Szlovákia sem tökéletes:

„A magyarok és a szlovákok azt a képet alakították ki magukról, hogy ők a két rossz gyerek az osztályban,

akik miatt a tanár már elveszítette a türelmét, már nem is tudja, ki a jó és ki a rossz. ”

Soros György
Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Rastislav Kácer beszélt Soros Györgyről, és a magyar kormány ellene indított hadjáratáról is. Úgy fogalmazott: „A nemzetközi politikában szerzett több évnyi tapasztalatom alapján kijelenthetem, ha valaki azt hiszi, hogy egy 90 éves nagypapának – még ha gazdag is – bármilyen ördögi terve van a világ leigázására, az inkább pszichiátriai látlelet, mint sem valami, aminek köze lenne a valósághoz”. Azt ugyanakkor elismerte, hogy

a propagandában működött az üzenet.

Beszélt arról is, hogy megnézte a Soroshoz köthető alapítványok munkáját, és ez alapján úgy látja: veszteség, hogy elköltöznek Budapestről. Szerinte jótékony célokat támogattak és védték a sajtószabadságot is.

Szlovákiában egyébként nem működött úgy a „sorosozás”, mint Magyarországon, pedig Robert Fico volt miniszterelnök próbálkozott vele a tömegtüntetések idején, és ebben a magyar kormánypropaganda is támogatta. Volt arra példa, hogy a Fico egyik sajtótájékoztatóját élőben adó újságírók egyszerűen beszüntették a közvetítést, amikor az összeesküvés-elméleteiről kezdett beszélni. Bukása után pedig eleve kevesebb figyelem fordul felé. Ugyan volt arról szó, hogy a parlamentben előkészítenek egy, a magyar civilellenes törvényhez hasonló jogszabályt, de konkrét lépések eddig nem történtek.

Fenemód furcsa barátság

Ha mindkét ország profitál a látogatásból, akkor az a magyar zsidó közösségnek csak jó lehet – mondja a Mazsihisz elnöke. A magyar-izraeli látványos közeledésnek lehetnek azonban más mozgatórugói is. Nemcsak az ideológiai hasonlóság (a jobb és a szélsőjobb között), hanem az is, hogy a két miniszterelnök Trump politikájához igyekszik odasimulni.

A minap terjedelmes cikket közölt a Times of Israel, angol nyelvű izraeli portál Orbán Viktor ma kezdődő izraeli látogatásával kapcsolatban. A lap a két nagy magyarországi zsidó hitközség vezetőjét kérdezte arról, hogy mit várnak a magyar miniszterelnök izraeli útjától. Heisler András és Köve Slomó általában sok mindenben nem értenek egyet, most azonban mindketten optimizmussal tekintenek a kormányfői látogatás elébe.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt nyilatkozta, hogy nem zavarja az a politikai siker, amit Orbán valószínűleg begyűjt majd idehaza Izraellel való jó kapcsolatának köszönhetően. Szerinte a látogatással jól fog járni a hazai zsidóság, hiszen a magyar kormánynak biztosan hasznára válik majd, mivel Izrael egy erős ország, de Izrael is jól jár, ugyanis Magyarország egy olyan EU-tagállam, amely kiáll mellette. Így ha mindkét ország profitál a látogatásból, akkor az a magyar zsidó közösségnek csak jó lehet.

Ez a hozzáállás homlokegyeneses ellentétes Heisler tavalyi nyilatkozatával,

amit a Mazsihisz elnöke az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása alkalmával és a Soros-ellenes plakátkampány idején adott:

„Napjainkban Magyarországon el lehetett indítani egy olyan totális propagandakampányt, amelynek nyelvi és képi eszköztára bennünk, zsidókban rossz emlékeket keltett. Lehet vitatni a kampány szándékait, de számomra egy dolog miatt vált biztosan elfogadhatatlanná: a zsidók Magyarországon elkezdtek félni. S ez olyan jelenség, ami mellett felelős zsidó vezető nem mehet el szótlanul. De felelős kormányfő sem.”

A Mazsihisz elnökének nem a tavalyi, hanem a mostani nyilatkozatával ezúttal Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is egyetértett. Köves úgy véli, hogy nincs nagyon hatékonyabb módja a helyi lakosság antiszemitizmusának csökkentésére, mint amikor az ország miniszerelnöke nyíltan dicséri a zsidó államot és annak vezetőjét.

A Times of Israel szerint a közelmúlt fejleményei megerősítik azokat a tendenciákat, amelyeket Heisler András és Köves Slomó Netanjahu tavalyi látogatása óta tapasztaltak.

Magyarország azóta többször is megvédte Izraelt a nagy nemzetközi szervezetekben,

és egy újonnan kiadott kutatás eredménye az országban az antiszemitizmus szintjének csökkenését mutatta ki – utal a lap Kovács András és Barna Ildikó által szerkesztett tanulmánykötetre.

A cikk ezen kívül még kitér a magyar kormány Izrael melletti kiállására az ENSZ-ben és az unióban, Soros Györgyre és az ellene folytatott kormányzati kampány megítélésére, Izrael és a diaszpóra porladozó kapcsolatára, illetve a magyarországi zsidóság megosztottságára.

A magyar-izraeli látványos közeledésnek lehetnek azonban más mozgatórugói is. Nemcsak az ideológiai hasonlóság (a jobb és a szélsőjobb között), hanem az is, hogy a két miniszterelnök Trump politikájához igyekszik odasimulni. Netanjahu esetében ez érthető is, hiszen a mostani amerikai kormányzat feltétel nélküli Izrael-barát folytat. Orbán Viktornak meg Donald Trump az egyik remélt támasza a brüsszeli bürokraták, az Európai Egyesült Államok, a liberalizmus és a migránsok elleni virtuális harcában. Egy ilyen virtuális világban köttethetnek fenemód furcsa barátságok.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK