Featured

Déli kávé Szele Tamással – Camerata Hungarica

Kérem, most nem a komolyzenei együttesről lesz szó, hanem – hogy kicsit kerékbe törjük egy szójátékkal a latin nyelvet – a bekamerázott Magyarországról. Már a Parlament előtt van a törvényjavaslat, ami lehetővé teszi, hogy az ország összes térfigyelő kamerájának összes felvétele egy nagy, közös adatbázisba kerüljön.

Baj ez?

Nagy baj.

Miért?

Épp néhány nappal ezelőtt írtunk a Kínát most már minden pontján behálózó megfigyelőhálózatról, az élet minden pillanatát ellenőrző és értékelő állampolgári pontrendszerről, a totális kontrollról, amit európai ember képtelen volna elviselni: nos, ez a kamerarendszer már nem egy lépés az ehhez vezető úton, hanem egy ilyen rendszer lényeges eleme. A többi elem kidolgozása nem lesz egyszerű, de mindenképpen – olcsóbb lesz. Az egész hóbelevancban a legdrágább a kamerák kihelyezése mindenfelé.

Emlékszem, a Szabadság téri aktív tiltakozás napjaiban egyszer tüntetés után – én tudósítani voltam ott – beültünk páran a téren álló kis kerthelyiségbe sörözni. Állt mellettünk egy lámpaoszlop, rajta legalább öt kamera, négy puskamikrofon, keretantenna, egyáltalán, amit csak műszakilag el lehet képzelni – és egyszer csak megjött két rendőr, elkezdték leszerelni a technikát. Barátságosan odaszóltunk:

– Jó napot kívánunk, minek tetszik leszerelni, holnap nem fog kelleni?
– Dehogynem, szerelhetjük is majd vissza… de tudják, leltárban van, addig nehogy ellopja valaki!

Ez alig pár éve volt, azóta sokat fejlődtünk, például a kamerákat magasra szerelik, és így nem lehet őket ellopni. Mármost elég sok térfigyelő kamera van ebben az országban, körülbelül olyan 35 ezer, ezek egész nap működnek, minden felvételük kötelezően bekerülne a nagy, közös adatbázisba…

Hát mekkora lenne az az adatbázis?

Az bizony a tegnap nyilvánosságra került adatok alapján folyamatosan 25 ezer terabájtnyi megfigyelési adatot kezelne, és egyelőre – a településeknél megjelenő, megsaccolhatatlan összegű további helyi költség nélkül – ötven milliárd forintba kerülne. Közpénzből.

Lesz az száz is, urak, ha jobban megnézitek, de így mulat egy magyar kormány, főleg, ha még kukkoló is. És hogyan használnák ezt a hatalmas rendszert?

A tervezet arról szól, hogy az adatokhoz közvetlenül, egy alkalmazáson át férnének hozzá a jogosult szervezetek. Így azok, akik feltöltik a képeket, megszűnnének adatkezelőnek lenni, mert nem tudnák, hogy egy másik szervezet mikor és miért kéri le a képeiket. Ugyanakkor a központi gyűjtőhely sem lenne adatkezelő, csak adatfeldolgozó. Ezzel viszont nem lenne olyan gazdája ennek a hatalmas képtömegnek, akit jogsértés esetén felelősségre lehetne vonni.

Jogilag minimum aggályos a dolog

Nem is csoda, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság élén Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal nagyon tiltakozik a rendszer ellen:

„A rendelkezésre álló információkból egy központosított, országos kiterjedésű, totális képi megfigyelőrendszer létrehozásának terve rajzolódik ki, amelynek nem lesz az adatkezelés jogszerűségéért felelősségre vonható adatkezelője, ugyanakkor a tervezett szabályozás elnagyolt felhasználású felhatalmazást adna a törvényben kijelölt szervezetek számára.” – írja a hivatal levele.

További aggályok is felmerülnek: elsősorban az, hogy a törvényjavaslat szövege szerint ezt a behemótot főként nem bűnüldözésre, hanem bűnmegelőzésre kívánják használni. Hogy ez miért gond? Kérem, ha egy megtörtént bűncselekményről készített felvételt elemeznek, az jó és helyes, hiszen megkönnyíti a bűnüldözők munkáját. Használták is ezeket a felvételeket a közelmúltban a körúti robbantó utáni nyomozásban, jól is tették. Azonban ha bűnmegelőzés céljából használják, akkor mindenkiről előre gyűjtenek adatokat, tömegesen, általában, különös ok nélkül, és az bizony még alaptörvény-ellenes is.

Egyszerűsítve: ha betörik az ablak az iskolai sportpálya mellett, a térfigyelő kamera felvételéből utólag meg lehet mondani, hogy a focizó huszonkét srác közül melyik törte be a labdával, Pistike vagy Jancsika. De ha bűnmegelőző figyelés folyik, akkor még a mérkőzés előtt elkezdik figyelni mind a huszonkét játékost, ahol csak megfordulnak, mert ki tudja, nem fogja-e valamelyik betörni az ablakot?

És aki nem is tagja egyik csapatnak sem, azt is lehet, sőt kell figyelni preventív célokkal, mert még beléphet, aki nem focizik, az is elkezdheti, szóval gyakorlatilag minden és mindenki állandó és jogtalan megfigyeléséről van szó.

Nem lesz többet magánélet?

Sőt. Külön jogtalan volna nem egyszerűen állandóan figyelni mindenkit és begyűjteni a felvételeket, hanem azokat biometrikusan elemezni is! Arról van ugyanis szó, hogy ha Pistike iskolába megy, mondjuk két kerülettel odébb, akkor őt egy csomó kamera látja. Az egyik látószögébe belép, a másikét elhagyja, és ez így megy végig. A kamera csak egy eszköz, nem tudja, kit, mit rögzít, ahhoz ember kéne, aki a felvételeket egyesítve utólag összevágja Pistike útját otthonról az iskoláig, de az is több óra munka lenne. Azonban, ha biometriai, arcfelismerő rendszert használunk, akkor elég kijelölni a megfigyelt orcáját, és akár utólag, akár élőben végigkövetheti a központban kukkoló tiszt az útját, ha akarja, egész nap is.

Ez nyilván azt jelentené, hogy nincs többet magánélet, de közélet sem. Ha valaki elkezdi csípni a rendszer szemét, azt naponta megbüntetik, mondjuk mert nem a zebrán ment át, vagy esetleg jegy nélkül utazott a trolin. Vagy bármiért. Lehetne erre mondani, hogy „be kell tartani minden szabályt és nem lesz baj”, csak olyan ember nem született még, aki erre képes volna. Olyan videovágó program viszont született már, ami azt is mozgóképre teszi, ami soha meg nem történt.

Egyszóval, nagy disznóság készülődik minálunk

Szerencsére vannak némely gondok a megvalósításával.

Egyrészt: a kamerarendszer hatalmas. Nem nagy: hatalmas. Csak rendőrségi térfigyelő kamerából van négyezer, ehhez jönnének még a bankok, bankautomaták, parkolók, magáncégek, magánszemélyek kamerái, az önkormányzatok, közterület-felügyeletek saját hálózatai, biztosítócégek eszközei, szóval meglehet, még kevés is az a becsült harmincötezer kamera és a huszonötezer terrabájtnyi adat. Ennek a kezelése nem csak jogi, hanem technikai szempontból is problémás: ehhez sem ember, sem testület nem elég.

Ehhez mesterséges intelligencia kell. Ami vagy jól működik, vagy nem: a példaképünkként szolgáló nagy Kínában is volt már példa meghibásodásra, és Dong Mingzhu ningpói esetét csak azért ismerjük pontosan, mert a tévedés áldozata történetesen milliomos – arról nincsenek adataink, hány névtelen és kevésbé tehetős ember arcát ismeri félre az folyamatos fejlesztés alatt álló kínai rendszer és MI. Amelyet különben csak mérhetetlenül drágán lehetne beszerezni, és mai állapotában, mint említettem, nem tökéletes – sőt, valószínűleg soha nem is lesz az, mert a neurális hálókra épülő mesterséges intelligencia nem fejleszthető korlátlanul.

A titkosszolgák sem örülnek

Másrészt: ha hiszik, ha nem ennek a rendszernek a legkevésbé az aktív titkosszolgák örülnek. Magyarországon ma ugyanis nem egy polgári titkosszolgálat működik, mint azt a közvélekedés tudni véli, á, dehogy is! Hivatalosan is legalább öt dolgozik, a valóságban lesz az félhivatalosan több is. A lista tehát távolról sem teljes, de ismereteink szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, és a TEK is a saját információs függetlenségéért harcol, őrzi a területét és ellenáll a hazai társszolgálatok behatolási kísérleteinek: azt csak a legnaivabbak képzelik, hogy létezik egységes magyar hírszerzés és elhárítás, vagy hogy Kövér László és Pintér Sándor beleláthatnak egymás kártyáiba, mert összetartják őket a közös elvek.

Abszurd tehát, de tény, hogy maguk a gumitalpúak is ellenségei ennek a mindent és mindenkit látó kamerarendszernek.

Azt természetesen senki sem gondolja komolyan, hogy az Adatvédelmi Hatóság vagy a jogvédők érvei számítanának ebben a helyzetben – ha zátonyra fut a vállalkozás, annak inkább lesznek anyagi, technikai és titkosszolgálati okai.

Ha pedig megvalósul mégis a Camerata Hungarica, a bekamerázott Magyarország, akkor mindenkinek melegen ajánlom, hogy tessék folyamatosan mosolyogni.

Ugyanis folyamatosan fényképeznek majd.

CEU: egy nyugatos álom vége

Már csak a hétfői hivatalos bejelentés van hátra, de a lényeg bizonyos: bő negyedszázad után távozik a Közép-Európai Egyetem „lelke”, a CEU. Az egyetemet a nacionalizmus sodorta ide Prágából, s űzi el most Bécsbe.

Bár ma munkanap volt, s a kormánynak lett volna módja aláírni New York állammal az oktatási szerződést, az elmúlt hónapokban egyértelművé vált, amire a szólás szerint „úriember nem fogad”, hogy itt a vég. A Közép-Európai Egyetem magyar posztgraduális képzése marad, az intézmény „lelke”, az amerikai diplomát adó, a képzés nagyjából négyötödét kitevő CEU Bécsbe költözik.

Az egyetem vezetése hétfőn jelenti be hivatalosan ezt, de

az ítéletet itthon másfél éve kihirdették.

A CEU a kelet-európai rendszerváltások zavaros-felemelő korszakában fogant. Soros György hosszas folyamat végén 1991-ben hozta létre Prágában, aztán két évvel később átköltöztette Budapestre. Története maga a térség közelmúltbeli históriájának lenyomata. Azért került Budapestre, mert a meciari és klausi szlovák és cseh nacionalista kormány kiutálta, s most azért kényszerül távozásra, mert az orbáni nacionalista kormány kipasszírozta.

A CEU idővel a nemzetközileg legmagasabban jegyzett magyar egyetemmé emelkedett, fő profilja a társadalom- és bölcsészettudományi, jogi, üzleti stúdiumok, közpolitika. Igazi nemzetközi intézmény, hallgatói a világ minden részéből ezrével érkeztek és végeztek,

akik vezető állásokba kerültek az amerikai papír birtokában.

Könyvtára alighanem a legjobb a magyar felsőoktatásban.

A CEU megy, a Közép-Európai Egyetem marad. A képzési programok nagyjából négyötödét, a CEU nemzetközi diplomáját teszik ki, ezek költöznek Bécsbe (erről már márciusban előzetesen megállapodtak a városvezetéssel, a kampusz egy volt kórházban lesz). A felvételi statisztikák alapján a magyar felsőoktatásban a Közép-Európai Egyetemre felvett összes hallgató száma 190 fő.

Ha december 1-ig nincs kormányaláírás, 2019. szeptember 1-től minden amerikai akkreditálású képzés Bécsbe költözik – jelentette be a CEU-n Michael Ignatieff rektor október végén a vég kinyilvánításakor.

A CEU vesszőfutása másfél éve kezdődött, amikor

a később kibontakozott Stop Soros kampány

előfutáraként 2017. áprilisában a magyar parlament elfogadott egy törvénymódosítást, ami előírja, hogy külföldi egyetem csak akkor folytathat Magyarországon oktatási tevékenységet, ha működéséről kormányközi megállapodás született és a székhelye szerinti országban is végez felsőoktatási képzést.

Szinte azonnal megjöttek az első nemzetközi tiltakozások. Az Európai Bizottság abban a hónapban figyelmeztető levelet küldött a kormánynak, az Európai Parlament pedig a Sargentini-jelentésbe is belevette a CEU ügyét.

A CEU 2017 őszén jelentette be, hogy a New York-i Bard Collage-dzsal kötött megállapodása révén oktatási tevékenységet folytathat annak kampuszán.

Ezzel teljesítette az oktatási törvény módosításában foglaltakat.

Ekkorra elkészült a szerződés tervezete New York állam és Magyarország között az egyetem működéséről.

Ezt a magyar kormány nem írta alá. Annak ellenére, hogy New York állam igazolta a CEU amerikai képzésének megtörténtét, s hogy az amerikai kampuszt Palkovics László, Altusz Kristóf helyettes államtitkár és Kumin Ferenc New York-i főkonzul meglátogatta, és azóta se érkezett hír arról, hogy ne találtak volna oktatási munkát. Hivatalos bejelentés szerint azóta vizsgálják, hogy a látottak alapján teljesítik-e a törvényi feltételeket. Mint utóbb Szél Bernadett kiderítette,

semmilyen oktatási hivatali eljárás se zajlott.

Ezután kezdődött a „blöff”-kommunikáció. Miszerint a CEU valójában hisztériát kelt, maradni fog, s még pár napja is ezt mondta Kósa Lajos. Miután Szíjjártó Péter egyértelművé tette, hogy nem tud arról, előkészületben lenne olyan dokumentum, ami felhatalmazná őt arra, hogy bármilyen felsőoktatási együttműködési megállapodást írjon alá. Ekkortól a kormányzati kommunikáció legújabb érve az volt, hogy valójában nincs is amerikai tanítása a CEU-nak. Ezt egy hamisított felvételre alapozva állítják a mai napig.

Különös fényt ad a történetnek az, hogy az idén megérkezett amerikai nagykövet, David B. Cornstein lényegében azt mondta: a CEU ügyén múlnak az államközi kapcsolatok, és egyik első dolga volt az egyetemre látogatni, amiről az állami média persze nem számolt be. Még azt a szívességet is megtette, hogy azt nyilatkozta, nem lát semmiféle problémát a magyarországi állapotokban. A CEU távozása tehát óriási pofon az Egyesült Államoknak, és veszélyezteti a kétoldalú kapcsolatokat. Pedig a CEU rektora három hete egy amerikai tévének adott nyilatkozatában még bizonyos gesztust is tett a magyar kormánynak, hogy itt szó sincs diktatúráról.

A CEU Budapesten élt huszonöt évet.

Déli kávé Szele Tamással – Török kávé

Ez most egy törökös kávézás lesz. Nem csak Gül Babáról lesz szó és nem csak a türbéről: sokkal inkább rólunk magunkról és arról, miként csapjuk be saját magunkat. A mítoszainkról. Azokról a szellemi közhelyekről, amik – ha jobban megnézzük őket – bármire alkalmasak volnának, de leginkább mégis szamárságokra használjuk őket.

Kezdjük Gül Babával

Ő tényleg létező személy volt, és ez az egyetlen, amit bizonyossággal elmondhatunk róla, politikailag tehát bármire alkalmas és felhasználható is. Bektási dervis volt, Budán hunyt el, halála után Jahjapasazáde Mehmed budai pasa csinos türbét, sírkápolnát emelt néki, melyet rövidesen benőttek a rózsabokrok. Életében vagy Gül Babának hívták, vagy Kel Babának, a gül ugyanis „rózsát”, a „kel” meg kopaszt jelent – és hát a bektási dervisek tarfejűek voltak. Mármost, miheztartás végett, a „baba” sem kisdedet vagy bábut jelent törökül, hanem atyát, tehát még a név értelmezése is ad némi teret a találgatásoknak és a politikai reciklációnak, elvégre lehet a Rózsák Atyja is, de Kopasz Papa is a mi török atyafink.

Aztán hogy jó ember volt-é avagy rossz, azt a fene tudja. Az bizonyos, hogy Budán halt meg 1541-ben. Halála idejéről és körülményeiről kétféle történet is fennmaradt. Az egyik szerint a város falainál zajlott küzdelemben ölték meg augusztus 21-én. A másik szerint az oszmán győzelmet megünneplő vallásos szertartás közben halt volna meg. Ha ez igaz, sokat nem kertészkedhetett jó Budában, nem lehetett ott sokáig lakása, sőt, ha augusztus 21-én költözött át a tubafák árnyékába, akkor semeddig sem – hiszen Buda vára 1541. augusztus 29-én került török kézre. A síremlékét persze később, 1543 és 1548 között emelték. És fontos lehetett a törököknek, hiszen szent hely: az 1699. január 26-i karlócai békében a szultán megbízottai külön feltételként szabták a budai síremlék fennmaradását.

Először Huszka Jenő használta fel a dervis emlékét:

kellett valami operett-téma neki, a türbe adott volt, könyvtárazott egy kicsit és írt egy, a kor szellemének megfelelő romantikus legendát a librettóba. Gondolta, Gül Baba nem támad fel, reklamálni. Keresett is vele némi pénzt, mondjuk ez volt eddig a legnagyobb haszon, amit a szent életű efendi hajtott: aztán ebből készült film, feldolgozták ezerszer, szóval mindenki megtanulta, hogy a harcos dervis rózsakertészkedéssel foglalkozott. Egy roham – egy kertészkedés. No, mindegy, ez nem dokumentum, ez művészet, nem árt senkinek.

Sőt, a türbe is része a történelmünknek, magyarokénak is, törökökének is. Csak hát közben forognak a történelem kerekei, és most épp azt forogták ki nekünk, miszerint teljesen felújították az épületet, olyan szép lett, de olyan ám, mint még új korában sem volt. Tényleg nem volt, nem is lehetett ilyen új korában, ugyanis – nagyobb lett, mint valaha volt, valóságos erődítmény, a drégeli vár kisebb volt az ostrom előtt, mint a mai türbe, a köré rakott mindenfélével.

Na, akkor kezdődik a politika, más néven a hazugság

Normális körülmények között, normális időkben senkinek eszébe nem jutott volna megkérdezni, miért újítanak fel egy történelmi műemléket, és főként mennyiért, de ez manapság kardinális. Sokért, nagyon sokért. De ha túltettük magunkat a költségvetési tételen – 2,5 milliárd forintba került különben, ami nem nagy összeg, olyan egynegyed stadion, hiába, a régi görögök a távolságot mérték stadionban, mi a kiadást – adódik a következő fejtörő: minek ez a felhajtás? Renoválni tizedennyi pénzből is lehetett volna, nyilván a díszes körítés és a múzeum volt drága.

Hát annak, hogy szeretjük Erdogan padisahot, és csak úgy tudtuk meghívni egy kis birkapörköltre, ha ezt adja át.

Át is adta, minek következtében most senki sem tudja, merről mérjük a hány métert. Ugyanis a kormány – már jó ideje! – évszázados, sőt, évezredes magyar-török barátságról beszél, türk népnek nevez minket, ami így, ebben a formában értelmezhetetlen, legalábbis, ha veszünk egy igazi türk népet, mondjuk az azerit vagy a türkmént – hát hozzájuk képest inkább vagyunk hollandusok vagy dánok, mint türkök. Ez az egész terjedő vagy inkább a sírjából kikapart turanizmus csak egy hamvába hótt politikai játszma része, nem egyéb, azonban sokan szeretnek érte lelkesedni, bár ők is tudják, hogy meséről van szó, és akkor még finom voltam.

Az ellenzék viszont bemondja a kontrát

Türkök volnánk? Türbét avatunk?  Eb ura kontyos, vegyük csak elő a százötven éves török hódoltság rémtetteit! Harács, szandzsák, szpáhi-birtok, janicsárok, topcsik, szpáhik! Ezért halt meg Török Bálint a Héttoronyban?

Amiből világosan látszik, hogy ellenzéki oldalon még olvasták az Egri csillagokat, de ha nem olvasták, hát legalább megnézték a filmet.

No, erre fel a kormány bemutatja a Gül Baba múzeumot, ami meg úgy néz ki, mintha a törökök százötven évig „kisebb-nagyobb összecsapásoktól eltekintve” csak kedélyesen mulatoztak volna minálunk, grillezgettek meg fürdőket építgettek, másegyéb nem volt. Hát, arról a másegyébről, ami nem volt, arról szól a tizenkilencedik század romantikus (és nem feltétlenül igaz, de valóban szép) magyar irodalmának jó része. Persze, az sem igaz, hogy folyamatosan patakzott a vér, nagyon nem – volt béke is, csak amolyan forró béke, kereskedtünk is, tanulgattunk is egymástól, sőt.

Sőt, a magyarországi török megszállás még szerelmes verset is adott nekünk, írta azt pedig a jó Divinyi Mehmed, aki vagy török hitre tért magyar lehetett, vagy magyarul jól beszélő török, nézzünk is bele kicsit, mert bizony mondom: érdemes!

„Divinyi Mehmed:
Madsari türki

Fekete szemű, szeműdükű,
Szeretlek én, te is megszeress,
Narancs csecsű, kesken derekű,
Szeretlek én, te is megszeress.

Éjjel-napval eszembe vagy,
Kérlek téged, engem ne hagy,
Ó mely fénes orcájú vagy,
Szeretlek én, te is megszeress.

Melykor nem lát téged szemem,
Elvész ottan mind ürümem,
És elhervad mind tetemem,
Szeretlek én, te is megszeress.”

Kérem, így írtak gáláns verseket 1588-ban a török tisztek, arab betűkkel, de magyar nyelven. A jó Mehmed nem lehetett magából kivetkőzött állat, hiszen nem erőszakot tett a hölgyön, hanem verset írt néki, ráadásul magyarul. De különben a török nyelvű könyvnyomtatás is a kolozsvári Ibrahim Müteferrikának köszönhető, aki 1727-ben nyitotta meg az első török nyomdát, III. Ahmed szultán engedélyével. Az megint más kérdés, hogy az ott nyomtatott első kötetnek az volt a címe, miszerint: „Az ész érvei a Nemzetek Politikája részére” és a padisahnak ajánlotta volt – azóta sem akadt egyetlen padisah sem, amelyik megfogadta volna, ami abban áll.

Rendben, de harcok is voltak, Zrínyi is élt és halt… akkor most mi az igazság?

Az igazság bonyolult

Harcoltunk is sokat a törökkel, mulatoztunk, kereskedtünk is. Sem angyalok nem voltak, sem két lábra állt sátánok. Ősapáink nálunk okosabbak voltak, mindenkit a maga értékén mértek, nem általánosítottak: amelyik pasával lehetett békességben élni, avval békében maradtak, amelyikkel nem, hát azzal vagy verekedtek, vagy megfutottak előle.

Akkor hogy volt?

Se nem így volt, se nem úgy volt, sőt, a mai fogalmak szerint sehogy sem volt, mert nem az volt, amit mondogatnak. Ez nem „kultúrák összeütközése” volt és nem is kultúrák csatája, hanem oszmán részről megszállás, majd határvidéki rablóhadjáratok sorozata, aminek a végső célja még csak nem is Magyarország volt, hanem Bécs, az Arany Alma. És annak is inkább szimbolikus volt a jelentősége (meg anyagi, persze).

Azonban a közfelfogásban, amit most rendesen összezavartak a politikusok, egy 19. századi romantikus, sosemvolt kép él – az a baj, hogy tényleg nem igaz még az ellenkezője sem, szóval itt jojózunk két hazugság között.

Félünk a muzulmán veszedelemtől, úgy, hogy évek óta menekültet sem láttunk, és közben rajongunk Törökország egyre inkább iszlám radikálisok felé tolódó diktátoráért, akinek valószínűleg több muszlim vére szárad a lelkén, mint amennyi összesen elesett mondjuk Szigetvárnál.

Mielőtt mindenki megbolondul az állandó önellentmondásoktól: emberek voltak a törökök is, a magyarok is, jó emberek és rossz emberek, jókedvűek és szomorúak, lovagiasak és kegyetlenek, gazdagok és szegények.

De emberek. Nem angyalok, nem démonok.

Szóval, aki akár egyik, akár másik felet idealizálja pillanatnyi politikai érdekből, az bizony hazudik

Aki meg felül neki, az bolond.

Gründolják az ellen-OTP-t, végük a takarékoknak

Bő egy év múlva egy híján megszűnnek a takarékszövetkezetek, és 1100 fiókból álló egyetlen Takarékbank lesz az országban. Ez az iparági rangsorban a 4-5. legnagyobb lesz mérlegfőösszege alapján.

Univerzális nagybankban egyesítik a takarékszövetkezetekből már eddig – részben erővel – létrejött bankokat és a jelenlegi 12 takarékszövetkezetet, egy kivételével – jelentette be ma a Takarék csoport vezetése. Ezzel 2020 elejére egy hatalmas pénzügyi szolgáltató jön létre. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy lényegében megszűnik a tíz éve még nagyjából 130 darabból álló takarékszövetkezeti szektor.

A takarékok erőszakos átszervezését, egybeolvasztását öt éve kényszerítette ki a fideszes parlamenti többség – ami ellen az azóta elhunyt Demján Sándor, a takszövök szakmai szervezetének vezetője tiltakozott.

A cél már akkor is az volt, hogy csak hazai tulajdonú (és a kormányhoz közel álló vezetésű)

nagy bank legyen a konkurense az OTP-nek.

Ezt akkor a Spéder Zoltán vezette FHB Bankon keresztül indították el, de két éve Spéder kiesett a pikszisből, mert egy politikai jóváhagyás nélküli tőkeemeléssel kívánt nagyobb befolyást szerezni.

A mostani átalakítás előző lépése volt a Takarékbankba beolvasztott takszövök 12-re koncentrálása. Most bő egy év alatt ezeket is átalakítják a nagy univerzális bankká. Az egyetlen megmaradó takszöv, az Omega közösségi bankként fog tovább működni, profitjából közösségi célokat támogatnak), a részjegyesek megtartják tulajdonukat. Ugyancsak megtartja önállóságát a tőzsdére vitt Takarék Jelzálogbank.

Az egybegyúrt Takarékbank a vezetés reményei szerint 2023-ra 30 milliárdos nyereséget fog elérni, piaci részesedése eléri a 10 százalékot. Ezzel persze a nyomában se lesz az OTP-nek, amelynek idei félévi korrigált adózott nyeresége 170 milliárd volt, a 2017-esé 284 milliárd, amelyeknek valamivel kevesebb, mint egyharmada a külföldi leányoktól származik.

A banki piaci súlyt nemzetközileg leginkább mérő mérlegfőösszegben is komoly lemaradásban lesz a Takarékbank az OTP-től, amelynek adata 2017-ben 7,8 ezer milliárd forint. A K & H-é 3, az UniCredité 2,7, az Erstéé és a Raiffeisené 2,2 ezer milliárd volt. Ide ékelődne be a 4-5. hely környékére a Takarékbank. (A mérlegfőösszeg tartalmazza a bank teljes hitelállományát, a banknál elhelyezett összes betétet és a bank saját tőkéjét.)

Amiben piacvezető lesz, az a fiókhálózat.

Az OTP-nek tavaly 382 volt, az egyesített Takaréknak 1140 (évtizede még 1800). Ez az a hálózat, amely mintegy 1100 kistelepülésen az egyedüli pénzügyi szolgáltató, de amely már eddig is sok helyről kivonult, komoly problémákat okozva az ott élőknek. Ez magyarázza azt is, hogy vagyona (betétei), aktivitása lényegesen alatta marad a nagy kereskedelmi bankokénak. Ennek megfelelően nyereségessége is alacsony.

Kormányzati gigamédia: olcsóbbá válhat, hatékonyabbá aligha

A csütörtökön egybesepert kormánypárti óriásmédiával egy csomó pénzt takaríthat meg a kormány, de a hírfogyasztók nem túl jó véleménye aligha fog javulni róluk. A szakértő szerint ez nyílt arculcsapása az EU-nak és az Európai Néppártnak.

Csütörtökön két lépésben, pár óra alatt terelték egybe a kormánypárti médiumokat egy „nonprofit alapítványba”. A Gazdasági Versenyhivatal máris vizsgálja (az összbevétel alapján kötelezően) – tudatta az állami szervezet.

A nem régiben létrehozott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány közvetlen egyedüli irányítást szerezne az Opus Press Zrt., az Echo Hungária TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zrt., a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Kft. és a Magyar Idők Kiadó Kft. felett.

A jogias szöveg mögötti lényeg az, hogy

egyetlen tulajdonos fogja birtokolni Mészáros Lőrinc, Schmidt Mária és Habony Árpád lapjait, tévéit és internetes orgánumait, valamint Andy Vajna újságjait.

Ezzel hivatalosan is egy kézbe kerül az összes megyei napilap, a Bors, a Magyar Idők, a Hír TV és az Echo TV, a Karc FM és Retro rádió, a Figyelő, a Lokál lapok, a Ripost, a faktor.hu, a 888.hu, a mandiner.hu, az origo és VS.hu, valamint a tévés műsorgyártást végző Hung-Ister, valamint kisebb vidéki rádiók és internetes portálok.

Kimaradt a Vajna-féle TV2 és Rádió1.

Az első körben a Mészáros Lőrinc-birodalom után a többi tíz kiadó is „önként” elajándékozta orgánumait a kiadónak, amelynek égisze alatt Liszkay Gábor, a Fidesz évtizedes kipróbált médiavállalkozója irányításával fog tovább működni a kormányzati úthenger. Amely alá az Átlátszó számlálója szerint jelenleg 476 cím tartozik.

Az alapítvány megvette az MSZP egykori pénztárnokának, Puch Lászlónak cégétől a Szabad Földet és két kisebb kiadványt is.

A GVH-nak 8 napon belül kell döntenie arról, hogy indokolt-e a bejelentés alapján eljárást indítani. Ha igen, az ügyintézési határidő 30 nap vagy 4 hónap lehet attól függően, hogy milyen okból került sor az összefonódás vizsgálatának elrendelésére.

A versenyhivatalnak azt kell vizsgálnia, nem alakul-e ki túlzott erőfölény, a piaci verseny korlátozása, a Médiahatóságnak pedig azt, hogy nem sérül-e a sok színű tájékozódás követelménye.

Nincsenek illúziói Polyák Gábor médiajogásznak. Emlékeztet arra, hogy egyik hatóság se gördített akadályt az eddigi felvásárlások elé se. Például amikor a vidéki lapok nyolcvan százaléka (plusz rádió, tévé) került egyetlen kézbe, a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshöz.

A szakértő szerint az egy tulajdonos alá rendelés okozhat fejfájást a GVH-nak, hogyan találjon mindent rendben lévőnek. Még akkor is, ha az átruházás ingyenes és nonprofit alapítványról van szó.

A mostani helyzet semmit se változtat azon, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság, majdnem korlátlan a kormány „tájékoztatási” hegemóniája – mondta a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Annyi változás van azonban, hogy most már a látszatra se akarnak adni, eddig legalább formailag eltérő kezekben voltak ezek a médiumok,

az Európában példa nélkül egyetlen kézbe szervezés viszont arculcsapás az uniónak és az Európai Néppártnak.

Kérdés, most is eljátsszák-e azt, hogy „vannak problémák, de nincs szükség közbelépésre” – mondta Polyák Gábor.

Ha a Médiahatóság és nyomában a GVH mindent „rendben” talál, akkor versenytárs fordulhat bírósághoz, valamint az Európai Bizottsághoz is a mindent elöntő kormányzati-állami vállalati hirdetések miatt. Ezek nyilvánvalóan a fenntartáshoz szükségesek, de tiltott támogatások. De hasonló tartalommal már három éve fekteti el egy beadványukat az EB – mondta Polyák.

Meglehetősen nehezen értelmezhető állítólag piaci körülmények között ekkora konglomerátum „nonprofit alapítványi” jellege. Polyák szerint azonban

„ebben a világban egyszerűen nincs válasz ilyen kérdésekre”.

Sokan felteszik a kérdést, miért történt mindez. A médiaszakértő is azon az állásponton van, hogy konszolidálni kellett a kiadók működését. Tavaly nagyjából 60 milliárd forint bevételük mintegy 90 százaléka a kamu kormányzati és állami vállalati (MVM-, Szerencsejáték-) hirdetésekből származott. Az egybe tereléssel nem csak a tartalmakat lehet még jobban „összecsiszolni”, hanem egy csomó pénz megspórolható a működésben is. Az például Polyák szerint is biztosra vehető, hogy a Hír TV és az Echo ebben a formában nem fog megmaradni.

Két érdekessége feltétlenül van az eseménysornak. Az egyik az, hogy miközben Orbánt mindenben feltétel nélkül kiszolgáló emberei (Mészáros, Habony, Schmidt) egy csapásra „átadni” kényszerültek kiadóikat, Vajna megtarthatta a TV 2-t és a Rádió1-et. (Előbbi is viszi a pénzt, állami hirdetések nélkül tízmilliárd körüli vesztesége lenne, s emiatt nagy is az elégedetlenség Orbánnál. Természetesen lehetséges, hogy később Vajna ezeket is „felajánlja” az alapítványnak.

A másik fontos az, hogy most lényegében visszaáll a 2015 eleji G-napig tartó működés. Akkor Simicska Lajos volt a Fidesz-média kezelője, most pedig az alapítvány. A kettő közti időben a széttagolt tulajdonosi szerkezet biztosíték volt Orbán kezében arra, hogy senki se válhat főszereplővé.

Az alapítványi főnökök és a kiadóiktól megszabadított emberek tehát annyira egyértelműen hűek Orbánhoz, hogy szó nélkül lenyelik:

minden önállóságuknak búcsút inthetnek. Már nincs szükség az „ellen-Simicska” megoldásra.

Olyan nagy nyugalomra azért nincs okuk se Orbánnak, se az alapítványi főnököknek. A Mérték minap nyilvánosságra került országos hírfogyasztási felmérése azt mutatja, hogy a lakosság sokkal jobban tisztában van a média helyzetével és a kormány befolyásával, s jelenleg inkább az általános apátiának tudható be, hogy ez nem fejeződik ki a politikai véleménynyilvánításban.

A közélet iránt rendszeresebben érdeklődők legfőbb forrása (70 százalék) változatlanul a televízió,

azon belül is a kereskedelmiek. A mezőny fölé magaslik az RTL 74 százalékkal. A TV 2 68 százalékkal követi, az állami csatornák 54, az ATV 27 százalékban tájékozódási forrás. Az internet a tévés átlag fele. Ezen belül változatlanul az Index és az Origo 19-20 százalékkal a legolvasottabbak, de az Origo fideszesítése óta visszaesett, vetélytársa idénre megelőzte. Számottevő, legalább 10 százalékos részesedése csak a kormány iránt erősen kritikus portáloknak van.

A hírfogyasztási mintázatok alapján jól szétválaszthatók a kormánypárti és a Jobbik nélküli ellenzéki orgánumok. Előbbiek közé tartozik a TV 2, az állami tévék-rádiók, az Echo, az Origo, a Ripost és a Demokrata mint legfontosabbak. A demokratikus pártok hívei leginkább az RTL-t, az ATV-t, a Klubrádiót, a 168 órát, az Élet és Irodalmat, a 444-et, az Átlátszót, a 24.hu-t, a hvg.hu-t, az Indexet és a nepszava.hu-t választják.

A különféle mérések azt igazolják, hogy az előbbi csoportban többen vannak az alacsony iskolázottságú, kistelepülési idős emberek.

A Mérték számai rámutatnak arra, hogy a kizárólag kormánypárti médiából tájékozódók hányada a teljes felnőtt népességen belül alig 7 százalék, az 50-59 éveseknél 9, a hatvanon felülieknél 10 százalék, 11 pedig a legfeljebb nyolc osztályt végzetteké.

Ebben a szociológiai környezetben tarolt a Fidesz a legutóbbi választáson.

A most egybeterelt orgánumokat nézők-hallgatók-olvasók többsége pedig pontosan tudja, hogy médiumaik kormánypártiak. Ezzel szemben az RTL-t nézők több, mint fele kormánykritikusnak értékeli a csatornát. Vagyis az esetleg „hatékonyabbá” váló gigamédiával új hívek szerzése nehéz lesz.

Megmérték a híreket továbbító médiumok hitelességét is. Eszerint a teljes felnőtt népességben

a leghitelesebbnek minősített hírforrás az RTL Klub, ezt követi az ATV és a HVG,

valamint az m1. Legkevésbé a megyei napilapok hitelesek, ezt a forrást mindössze a lakosság 4 százaléka tartja teljes mértékben megbízhatónak.

A felmérés azt is megmutatja, hogy vannak (mintegy egyötödnyien az RTL-TV 2-párosában) a pártpreferenciájúak közt, akik az „ellenoldali” médiát is figyelik. Így aztán a kormány számára kellemetlen korrupciós ügyekkel a kormánypártiak csaknem fele is találkozik legalább hetente. Annak ellenére, hogy a kormánypárti sajtó ezekről vagy be se számol, vagy eltorzítva, a történteket tagadva teszi.

Déli kávé Szele Tamással – Beszéljünk Kínáról

Ha már így kávézgatunk, beszéljünk kicsit Kínáról, mert fontos – és nem azért, amiért a kormány szokott, ők ugyanis kényszeresen törleszkednek a kínai kormányzathoz. Kényszeresen és értelmetlenül, mert Peking nem bolond és soha nem fog nekünk olyan hosszú lejáratú kölcsönt adni, amit úgysem lennénk képesek visszafizetni.

Ezért is mondom: a kormány csak törleszkedik, mint a macska, ha bele akar enni a reggelinkbe.

De hiába teszi, különben is, a nagy Kínának most van nálunk sokkal komolyabb, fontosabb dolga, azzal foglalkozik – az állampolgári pontrendszer. Ez a borzalom párszor már bejárta a magyar sajtót, csak a jelek szerint nem mindenki érti, miről van szó, aki meg igen, már keresi is az űrhajót, amivel elmeneküljön a Föld bolygóról. Ha az teljesen megvalósul, maga lesz a földi pokol, minden túlzás nélkül. A totálisnál totálisabb állam, a tökéletes zsarnokság, ami már mentes az emberi hibáktól – hiszen nem is ember gyakorolja, hanem mesterséges intelligencia.

Az egész még 2014. jánius 14-én kezdődött. Akkor a Kínai Államtanács egy meglehetősen baljós dokumentumot adott ki „Tervezet a szociális hitelrendszer kialakítására” címmel. A száraz nyelvezetű dokumentum egy társadalmi kísérletet vázolt fel, mely Xi Jinping (Hszi Csinping), a kínai Kommunista Párt főtitkárának terveit valósítja meg, aki az „aki egyszer megbízhatatlan, korlátozható” („once untrustworthy, always restricted”) elvet vallva adta ki az utasítást a szociális hitelrendszer (Social Credit System, 社会信用体 shèhuì xìnyòng tǐxì) kialakítására.

Ha kiadta, akkor kiadta. Akkor azt ki is alakítják, pláne a tavalyi pártkongresszus után, mikor Hszi Csinpinget élethosszig tartó teljhatalommal ruházták fel, de már korábban is dolgoztak a projekten.

Pekingben már működik

Kínában meglehetősen komolyan veszik a pártvezetés utasításai, ugyanis az a hosszú élet egyik titka.

A másik a ginzenggyökér, de az nem biztos. Ez biztos.

Rendben, tudjuk, hogy Sanghajban már bevezették ezt a rendszert két éve, kísérleti jelleggel, pár napja bevezették a huszonkétmilliós Pekingben is, sőt, az Alibaba is részt vett a fejlesztésében, hívják hitelrendszernek, pontrendszernek, kreditrendszernek – de mi ez?

Ez egy olyan figyelőhálózat, ami elől nincs menekvés

Elvileg csak a felvett hiteleket és folyó pénzügyeket bonyolítaná, ám a gyakorlatban mindent befolyásol, az étkezéstől a közlekedésig. És sárba tiporja az alapvető emberi jogokat.

Mi történik azzal, aki belép ebbe, mit ellenőriznek ebben a rendszerben?

Ellenőrzik a hiteltörténetet, vagyis azt, hogy rendben fizeti-e a kliens a számláit, van-e elmaradása – ez még nem baj. Ellenőrzik a teljesítési szokásait is, időben teljesíti-e a szerződéseiben vállaltakat vagy késni szokott? Jönnek a személyes adatok. Van-e lakcíme, telefonszáma, mobilja, internet-előfizetése. Hát, ez már kezd kicsit necces lenni, de ez még semmiség, most jön a feketeleves: ellenőrzik a viselkedési szokásait.

Hol vásárol, mit vásárol, kitől és menyit? Ide tartozik a fejlesztésben résztvevő Alibaba online áruház példája a pontrendszerre: „Ha valaki napi tíz órát játékkal tölt, az nem tekinthető értékes embernek. Ellenben ha valaki pelenkát vásárol, jó eséllyel szülő, és felelősségteljes ember.” Sőt, itt tartják nyilván a közlekedési kihágásokat és az esetleges törvénysértéseket is! Az utolsó pont a legborzalmasabb. Ellenőrzik, nyilvántartják és értékelik az ügyfél személyes kapcsolatait is.

Ha olyan emberekkel tart valaki kapcsolatot, akik kritikusan állnak a rendszerhez (vö. rendszerellenes elemek), vagy például a kollektív elhallgatás sorsára jutott Tiananmen téri eseményekről posztolnak, nos ők komoly pontlevonásokra számíthatnak.

A rendszer jutalmaz és büntet, pontszám alapján

A pontozás 350-től 950-ig terjed. Vannak jutalmak, például kölcsönök, kedvezmények, a schengeni vízum gyorsított megadása (erről az Uniót nem nagyon kérdezték meg), és bizony vannak büntetések is. Az első rögtön az, hogy az ügyfél nem vásárolhat business-class repülőjegyet, ha nem javul a magatartása, akkor később már semmiféle repülőjegyet, aztán már vasúti jegyet sem. Utána kizárják őt és családtagjait a magániskolákból és az egyetemekről, megtiltják, hogy magas presztízsű (magyarul: jól fizetett) munkahelyen alkalmazzák, lassítják az internet-kapcsolatát, kizárják a hotelekből, aztán már az éttermekben sem szolgálhatják ki, végül pedig felkerül a „rossz állampolgárok” nyilvános listájára.

Ami körülbelül azonos a lassú, kínos éhen pusztulással. Esetleg a munkatáborral.

Sanghaj és Peking már részt vesz a rendszerben, de 2020-ra Kína minden polgára be kell lépjen, kötelező jelleggel. Annyira sikeresen működik, hogy már most, Sanghajban kilencmillió embernek tilos repülőjegyet venni, hárommilliót a vasúttól is eltiltottak.

És ez az elvben banki-pénzügyi-kommunikációs hálózat össze van kötve a térfigyelő kamerákkal is!

Ha a kínai ember kimegy az utcára, jobban teszi, ha betartja a közlekedési szabályokat, mert hét rossz következhet egy kis úton való átszaladgálásból. A rendszer elemzi a térfigyelő kamerák felvételeit, arcfelismerésre is képes és ha valaki mondjuk közlekedési kihágást követ el, a fényképe megjelenik a környék óriáskijelzőin, mint egy szégyenfalon.

A rendszer akkor is a pokoli, mikor rosszul működik

Lám, mi történt Dong Minzhuval is, Ningpóban.

Dong Mingzhu egy klímaberendezéseket gyártó nagyvállalat elnöke és menedzsere. A menedzsert a Forbes magazin tavaly a száz vezető kínai üzletasszony között az első helyre sorolta. A ningpói szégyenfalra – állítólag tilosban ment volna át az úton, holott ő akkor épp egészen más városban tartózkodott – úgy került, hogy a zebrán egy olyan busz haladt át, amelynek az oldalán egy reklámban az ő fotója szerepelt és ezt a fotót ismerte fel a zseniális technika. A rendőrség bocsánatot kért, hiába, elvtársak, vannak még hibák – és tovább fejlesztik a rendszert, mely, mint láthatjuk, távolról sem tökéletes.

Egyszóval, ebben nem csak az a pokoli, mikor működik, hanem az is, mikor nem.

Attól nem tartanék, hogy a mi magyar vezéreink eltanulnák ezt a rendszert gyakori kínai látogatásaik során, és megpróbálnák bevezetni nálunk is, mert ehhez bizony pénz kell, méghozzá rengeteg, és a kínai elvtársak erre sem adnának. A Budapest-Belgrád vasútvonal építése is azért akadt el, mert úgy gondolták: ők adják a munkaerőt, a technikát, az építőanyagokat és mi adjuk a vonal területét, meg a szállást, ellátást a dolgozóknak, jó pénzért. Mi meg másképp gondoltuk. Konkrétan úgy, hogy ők fizessenek a felsoroltakért is, meg fizessék ki nekünk is az elvégzett munkát, amit ők végeznek. A tárgyalások kissé elakadtak ezáltal. Nyugodjunk bele: ezt a kormányzatot Peking nem tekinti üzleti partnernek.

Nálunk érdekes következményei lennének…

De ha mégis, mégis, amúgy magyarosan lenyúlnánk az ötletet, és elkezdenénk arcfelismerővel monitorozni egyelőre csak a térfigyelő kamerák felvételeit, akkor mi lenne?

Annak nagyon érdekes következményei lennének, főleg a mi óriásplakátos világunkban…

A Baross téren, mely nem kissé forgalmas közlekedési csomópont, a legközelebbi akármilyen kampány alatt napi negyvenkétezer automatikus feljelentés születne az áthaladó buszok miatt Soros György ellen.

És akkor még nem gondoltunk a 2022-es választási kampányra, melynek során párt- és állami vezetőink is feltűnnének a buszokon meg a plakátokon.

Szóval, nem való még az arcfelismerés a pesti utcára, amondó vagyok.

Ezt a rendszert még a kínaiaknak is sikerült eltolni, hát még mi mire lennénk képesek vele!

Egyelőre ennyit Kínáról – kávé mellé.

Magyarországon már nincs sajtószabadság

A New York Times-nak is feltűnt, hogy a magyar kormány közeli orgánumok tulajdonosai egytől egyik egy alapítványnak adják át cégüket, méghozzá ingyen, ily módon hatalmas jobboldali sajtókonglomerátum jön létre Magyarországon.

Ideértve kábeltévé csatornákat, netes hírportálokat, bulvár- és sportlapokat, valamint az ország össze megyei újságját, több rádiót és számos magazint. Olyanok cserélnek cégért, mint a Hír TV, az Echo TV, az Origo, a Nemzeti Sport, a Bors, a Magyar Idők és a Figyelő. Legtöbbjüket az utóbbi években szerezték meg, illetve alapították Orbán szövetségesei. Nemzetközi értékelések szerint 2010 óta élesen hanyatlott a magyar sajtószabadság.

Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől azt mondja, a példátlan összevonás nyomán immár értelmetlen sajtószabadságról beszélni. A hatalom közeli sajtó teljes ellenőrzés alá kerül. Központosítják a rendszert, így sokkal olcsóbb lesz működtetni. A pár független szerkesztőség viszont még nehezebb helyzetbe kerül, hiszen egyetlen hatalmas vetélytárssal kell megküzdenie.

Szenesi Tóth Attila, az Index főszerkesztője arra emlékeztet, hogy innen kezdve még könnyebb ugyanazt a központilag meghatározott tartalmat lehozatni a birodalom alá tartozó orgánumokkal. Most 10 társaság tagozódik be, összesen 100 millió dolláros becsült piaci értékkel.

Rényi Dániel Pál újságíró szerint az Orbán-rendszer működésére világít rá, hogy ilyen értékes vállalkozásokat gyakorlatilag az alapítványnak ajándékoznak, méghozzá egyidejűleg és nyilvánvalóan összehangoltan. Azt mutatja, hogy az eddigi gazdák politikai feladatot hajtottak végre, és most érvényesül az igazi döntéshozó szándéka.

Déli kávé Szele Tamással – A sajtó ostora

Méghozzá a független sajtóé, természetesen, nem a kormánymédiáé. Arról van szó, kérem, hogy a kormány kezében lévő számtalan sajtótermék – de főként vezérhajóik, a Magyar Idők, a 888 és leginkább az Origo – utóbbi időben rendes napi rovatot szentelnek a kormánytól (és más erőktől is) független médiumok pocskondiázásának. Ez meglepő, és logikátlan is.

Valamikori mesterem, Szücs Gábor, a Kurír volt főszerkesztője az első médiaháború egyik elfajult sajtóvitája után hatalmi szóval tiltotta meg az egymásnak válaszolgatós cikkcsatákat, valami olyasmit mondott, hogy a hírlap a hírről kell szóljon, nem a másik lapról. Amiben maradéktalanul igaza is volt, annyira, hogy a független sajtó máig többnyire válasz nélkül hagyja a kormánylapok rágalmait – hiszen nem ez a dolgunk, nem ezért vagyunk.

Hanem, kérem, ami sok, az sok.

Tegnap alkalmam volt beleolvasni az Origo egyik különösen elfajult szösszenetébe, melyet szokásuktól eltérően szignált is a szerzője. Bizonyos Bordács Bálint. Az írás tartalmának elemzésétől visszatart a jó ízlés és az úri modor, legyen róla elég annyi, hogy a Magyar Idők és a 888 munkatársai rendszeresen használnak a Facebookon, kommunikáció közben olyan kifejezéseket, amikről minden, akár csak közepesen is tapasztalt felhasználó tudja, hogy a rendszer automatikusan tilt értük – aztán körberohannak a kormánymédiában, mint szegény, „kicenzúrázott” áldozatok.

Kérem. Ne tessék négybetűs szavakat használni, melyek polgártársaink szexuális irányultságára utalnak, és nem lesz tiltás. De nekik kapóra jönnek ezek az intézkedések a Google és a Facebook elleni kormánykampányban: pillanatnyilag ott tartunk, hogy ha valamelyiküket legközelebb pár napra letiltják, elrendelik a nemzeti gyászt és félárbocra eresztik a Kossuth téren is a lobogót. Mert ez nagyobb tragédia az ő propaganda-világukban, mint Muhipuszta, Mohács, Nagymajtény, Világos és a Don-kanyar együtt.

Ez az ő játékuk, nem is új dolog, része a propagandagépezetüknek – de a szerző neve mosolyra késztetett. Bordács úrnak ugyanis van előélete. Nem is akármilyen.

Korábban egy szintén szignált írásban – bár a stílus alapján erősen valószínűsíthető, hogy a többi médiaharcos anyag nagy részét is ő követi el – az Átlátszót vádolta azzal, hogy méregdrága technikát és minimum titkosszolgálati eszközöket használnak munkájuk során, amit kizárólag Soros György anyagi támogatásából engedhetnek meg maguknak. ()

Ez mondanom sem kell, tiszta szamárság, ahogy az a feltételezés is, miszerint a világméretű Facebookot magyar liberális körök irányítanák – nagyobb az annál, kérem, jóval. Bordács mester ezzel az írásával tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs a sajtószakmáról.

Ez a világ egyik legszebb mestersége, ha jól csinálják, lehet művészet is – de bizony szó szerint rengeteg munkával jár. Az írásokban felhasznált információk többnyire teljesen nyilvános forrásokból származnak, csak éppen szét vannak szórva, össze kell őket gyűjtögetni, mint ősember a bogyókat, nyolc-tíz óra után jön össze annyi, hogy abból egy óra munkával írjunk valamit. Ha nem államtitokról van szó, majdnem minden elérhető, más kérdés, mennyit kell keresni.

Bordács méregdrága fényképezőgépeket vizionált – ezek többnyire mindenkinek a saját gépei, és nem drágábbak pár tízezer forintnál – az állami vezetők műholdas követését (amit, ha ismerjük a járművüket, ingyen biztosít a Flightradar nevű oldal bárkinek), milliós drónokat, holott munkára alkalmas drónt kapni akár harmincezerért is. Az a nagy, hosszan lebegő drón, amit sokan tetszettek már látni tüntetések során, a Katasztrófavédelemé, azzal a tömeget számolják, na az kerül mostanság hatszázezer rénusi forintokba, pedig az profi és rendvédelmi testület számára is alkalmas. Szó nincs milliókról.

Hát rendben van, azt már látjuk, hogy Bordács mester kissé el van kényeztetve, a szabad piacon, ahol magunk vesszük a munkaeszközeink többségét is, éhen halna, és a stílus sem az erőssége.

De hát mégis, ki ez az ember?
Hol tanulta a szakmát?
Kitől?

Tessenek megkapaszkodni: sehol és senkitől.

Merészen ívelő pályaíve egy disznótornak köszönhető.
Mégpedig egy wellness-disznótornak, amit a Fidelitas rendezett, 2016 februárjában.
Akármi is légyen az a wellness-disznótor.

A kedélyesen induló lakoma nem kis verekedésbe torkollt, de most átadnám a szót a 444-nek, ahol 2017. szeptember ötödikén beszámoltak arról, hogy a független sajtó emez ostora az Origo munkatársává avanzsált.

„Az Origo impresszuma két remek emberrel bővült, a belpol rovatot gyarapítja Bordács Bálint, akit megvertek a Fidelitas disznóvágásán és Both Hunor, a Fidelitas 13. választókerületi képviselőjelöltje – írja a Sziauram mikroblog.

És valóban. Bordács Bálint volt az egyik áldozat 2016. telén, amikor a Fidesz ifjúsági szervezetének Füzesgyarmaton tartott disznóvágásán olyan brutális, törött sörösüvegekkel súlyosbított verekedés tört ki két frakció 3-4 tagja között, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás is indult, Kerékgyártó Gábor volt budapesti elnök pedig nyilvánosan bocsánatot kért, majd kilépett a szervezetből. Bordácsot egy volt budapesti elnök embereként verte meg a másik volt budapesti elnök, miután elhangzott a híressé vált

„Na itt van a pénz, leszopsz ennyiért?” – kérdés.”

Forrásaink – nyilvános forrásaink! – szerint a disznóvágáson Kerékgyártó Gábor, Lehoczki Ádám és Bordács Bálint kezdett dulakodni, utóbbi kettő meg is sérült a verekedésben.

Hát, akkor ott mégsem szimplán megverték Bordács urat, hanem sajtómunkássá ütötték.

Mondjuk tanulhatta is volna a szakmát ez a magas erkölcsiségű tollnok, az kevésbé fájdalmas, viszont igaz, hogy sokkal fárasztóbb.

Persze, nem lehetne felróni egy ilyen ifjúkori tévedést, elfajult mulatozást senkinek sem jó szívvel, ha az illető nem épp a konzervatív értékek legfőbb pilléreként osztaná az észt. Meg, ha értene is kicsit a szakmához, lenne némi tehetsége…

És legfőképp: ha a szorgalmasan és alaposan dolgozó valódi újságírókkal nem kötekedne nap, mint nap.

Kérem, ebből az a tanulság, hogy sajtómunkást ki lehet nevezni, de tehetséget nem tud adni néki a kincstár.

Az hiányzik emberünknek, az fáj néki oly nagyon.

Mármint, hogy másnak van.

De örüljünk. Ha azt vesszük, a botrányos verekedés után fájdalomdíjként operaénekesnek is kinevezhették volna.

Újságírónak sem alkalmas – képzelhető, milyen lenne hőstenornak.

Kérdezzék meg Pintért és Poltot

Nicola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra szöktetésére a kormányzati sajtó Dobrev Klárával válaszolt. Gyurcsány Ferenc felesége ugyanis apai részről bolgár származású, és a kormány médiája számára ennyi elegendő indíték volt ahhoz, hogy beizzítsák a bolgár szálat, mondván, a macedón Gruevszki és a (félig) bolgár Dobrev is balkáni. Az alábbi történet, szemben Dobrev Klára „megtalálásával”, nem találgatásokra épül: itt valóban felbukkan egy bolgár szál, Rogán Antal egykori egyetemi társa, Balogh Radosztina Veselinova személyében.

 

Arról, hogy mi van ezzel a betöréssel, hol tart az ügy, mert több mint egy éve nem tudunk semmit, kivéve az alábbiakat: a betörés 2017. április 7-ről 8-ra virradó éjszaka történt az Arton Capital Hungary irodájába. A cégbírósági adatok szerint az Artonnak a VI. kerületben, a Hajós utca 25-ben van a székhelye, de maga az iroda a háztömb Ó utcai oldalról nyílik.

2013-ban a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hagyta jóvá az Arton Capital Hungary Kft.-t, amely az Egyesült Arab Emírségekben gyűjthet be letelepedési kérelmeket és pénzeket, és jegyezhet ezek alapján majd letelepedési kötvényeket. Egy év múlva az Arton Capital Hungary kizárólagosságot  kapott több országban.

A blog.átlátszó.hu szerint

Bulgária egykori külügyi, gazdasági és szállítmányozási miniszterhelyettese árulja a magyar letelepedési kötvényeket,

például a Közel-Keleten is. Milen Keremedzsiev az egyik tulajdonosa az Arton Capital Hungary Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nek.

A 2013. májusban alapított Arton Capital Hungary Kft. tulajdonosai között Keremedzsieven kívül megtaláljuk  Armand Artont is, akikkel együtt működtetik az Invest BG Partners nevű céget. Az Arton Hungary negyedik tulajdonosa Balogh Radosztina Veselinova, aki egy másik cégben, a Caravel Hungary Kft.-ben is tulajdonostárs egy bolgár állampolgárral. Az Arton és a Caravel ugyanarra a címre van bejegyezve. Hogy miként mentek a dolgok a már említett Keremedzsiev cégénél, az a Telegraph rejtett kamerás riportjából is kiderül.

Az Orbán Ráhel és Tiborcz István bahreini látogatása miatt elhíresült tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs nemcsak az olajbiznisszel foglalkozik,

de a magyar állam letelepedési kötvényeivel is üzletel. Üzleti kapcsolatban áll az Arton Capitallal. Ő jegyeztette be az általa alapított European Bond Program domainjét, melynek adataiból ez a kapcsolat egyértelműen kitűnik. Azt most ne is firtassuk, hogy a már említett Balogh Radosztina Veselinova egyetemi társa volt-e Rogán Antalnak, vagy sem és következik-e ebből bármi említésre méltó.

Mellesleg az egész letelepedési kötvényműsornak a kezdeti története is több mint érdekes. Már egy nappal a Rogán féle, ezt szabályozó programot lehetővé tevő törvénymódosító indítványát megelőzően, mintha valakik már tudták volna, mi készül másnap a parlamentben, egy cégalapítási kérelem a tárgyban már meg is érkezett!

Hiába írta meg az akkori Magyar Nemzet, hogy

a letelepedési kötvények programjai a magyarországi korrupció mércéjével mérve is durva bűnügynek számítanak,

és nem állnák ki egy hatósági ellenőrzés próbáját a kötvényprogramban részt vevő közvetítőcégek engedélyeztetési eljárásai. A legfőbb ügyész válaszolt, leveléből pedig az derült ki, hogy a Magyar Nemzet cikkében szerinte semmilyen bűncselekményre utaló részlet nincs, ezért eljárást sem indítanak az ügyben.

Állítólag egy falba épített széfet is elvittek, euróval, meg az egyik fiókból forintot is, összesen, mintegy hatszáz millió forint értékben, meg egy szervert. Az elkövetők a hátsó bejáraton juthattak be az irodába. Saját kulccsal nyithatták ki a biztonsági zárat és a rácsot. Helyismerettel rendelkezhettek, mert riasztó nem jelzett, kamera felvételek érdemleges adatokkal a hírek szerint nem szolgáltak, sőt még egy közeli lakásban lévő kutya sem reagált. Furcsa.

A hírek szerint több mint ezer tanút hallgattak meg. Azokat is beidézték, akik akkor mobiltelefonos cella információk alapján, a környéken voltak, köztük Brückner Gergelyt, az Index újságíróját is, aki nem messze onnan rendelt taxit akkor éjjel. Állítólag a rendőrség valamennyi fővárosi taxi társaságtól bekérte az adott körzetre a rendeléseket, és mások mellett minden, a környékre autót rendelő utast is meghallgatott.

Kérdések: Mi a helyzet a nyomrögzítéssel, voltak-e egyáltalán és milyenek? Dolog elleni erőszak felmerült-e vagy sem? Mikor történt pontosan a cselekmény és kizárható-e teljes bizonyossággal az, hogy azt nem egy korábbi alkalommal követték-e el? Önbetörés, vagy titkosszolgálati művelet, hazai, vagy illegális idegen? Hogy áll most a nyomozás, mi az oka annak, hogy az ügyben elmarad a nyilvánosság tájékoztatása, akár szűk körűen is? Önbetörés volt, vagy valami más?

Ideje lenne már, hogy az EU egyik leggazdagabb belügyére és legmódosabb törvényességi felügyeletének első őre tájékoztassa a közvéleményt erről az ügyről!

Németek kérték, mi teljesítjük – a „rabszolgatörvény” háttere

A német cégek és a kormány különalkujaként beterjesztett „rabszolgatörvény” oka a magyar gazdaság krónikusan gyenge versenyképessége. Fejlett technológia híján marad az összeszerelő-üzem és heti hat napon dolgoztatott munkaerő.

Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra a „rabszolgatörvénynek” elkeresztelt törvénymódosítás miatt – nyilatkozta Kordás László, a szervezet elnöke az ATV Híradójának kedden.

Mára egyértelművé vált, hogy elsősorban a német cégek kérése volt a több évtizeddel ezelőtti állapotokat visszahozó jogszabályi változás. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter pár napja még homályosan fogalmazva csak arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó német cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek „tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerő-piaci helyzeten javítanak”.

A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – mondta Düsseldorfban Szijjártó. A lényeges mondat azonban az, hogy a szabályozási javaslatokkal

a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

A nagy vihart kavart módosítással évente 250-ről 400 órára nőhet a túlórák száma a munkáltatók számára, 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelik a maximális, rendes munkaidőt. S ami igen súlyos, az az, hogy a túlórák elszámolása egy helyett három év alatt történhetne meg (vajon hány alkalmazott fogja kockás füzetben vezetni a túlmunka idejét?). Továbbá mód nyílna arra is, hogy a beosztás folyamatos módosításával pótlék nélkül lehetne túlórát elrendelni, vagyis nagy a veszélye annak, hogy a jövedelem is csökkenni fog.

A 400 órás plafon azzal járna, hogy

de facto visszahoznák a hat napos munkahetet.

A Liga szakszervezet elnöke, Mészáros Melinda azt mondta a Klubrádióban kedden, hogy a munkáltatói képviseletekkel találkozva nem hallott arról, hogy ők kérték volna ezt a módosítást. Ami rájuk is óriási adminisztrációs tehernövekedést róna.

Szíjjártó szavai arra vallanak, hogy a legnagyobb magyarországi beruházók, a német cégek (s ezen belül elsősorban az autógyártók) és a kormány közti különalkuról van szó. Ezt azóta egy államtitkár egyértelművé is tette az egyik kormánytévében.

S mivel képviselői önálló indítványról van szó, anélkül lehetett elkezdeni, sőt le is zárni az általános vitát, hogy előtte tárgyaltak volna a társadalmi partnerekkel.

Aligha véletlen, hogy erre a javaslatra éppen akkor került sor,

amikor lassan a megvalósítási fázisba lép a BMW debreceni gyárának építése. Amelyet már eddig is csak példátlan összegű támogatás ígéretével tudott idecsábítani a kormány: a 12 milliárdos közvetlen kifizetés mellett a költségvetés állja a teljes ipari park létrehozását, a körülötte lévő (s részben a határig húzódó) terület komplett infrastruktúrájának kiépítését. Ezzel már 137 milliárdnál jár a magyar számla. (Amely felett van még a földterület megszerzésének 44 milliárdos kiadása a debreceni önkormányzat részéről, hitelből.)

S noha ezt a területet nyilván mások is igénybe vehetik, ekkora méretű beruházó további megjelenése nem reális, mert már a BMW is alighanem külföldi (ukrán) munkaerőre fog szorulni.

S itt nyer értelmet a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf (munkajogi kérdésekben eddig nem túlságosan jeleskedő) fideszes képviselők indítványa.

Röviden: a magyar gazdaság versenyképessége jottányit se javult, az elmúlt években a mind több munkaerő bevonása fedezte a keresleti igény fedezetét. Ez a tartalék lényegében elfogyott mára, a termelékenység legfeljebb stagnálása miatt

nincs más hátra, mint lehetővé tenni a meglévő munkaerőt több munkára kényszeríteni.

Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány munka törvénykönyvi módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlórakeret, amelyet felemeltek 200 órára – nyilatkozta egy napja a Független Hírügynökségnek Dávid Ferenc. S szó szerint a következőt mondta:

„harminc évvel később elértük azt a ’technikai fejlettséget’, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében”.

Azért különösen aggasztó ez a romlás, mert az 50-es évek nyugati Marshall-segélyét meghaladó összegű uniós támogatások nagy részét már elköltötte a kormány, s ebből a temérdek pénzből se sikerült a termelékenységet (egy munkaórára jutó érték előállítását) növelni.

Erre világít rá plasztikusan Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Piac és Profitnak adott interjúban: a kohéziós források elvileg a nemzetgazdasági termelékenység növelését szolgálják. Ez azonban szinte semennyit nem nőtt Magyarországon. A gazdasági növekedést valóban erősítették, de ez inkább csak keresleti hatás: munkát adott a cégeknek és embereknek a beáramló uniós támogatások okozta kereslet. Hosszú távú növekedést viszont csak azzal lehetne biztosítani,

ha a magas hozzáadott értékű termelésbe fektetnénk, technológiát, infrastruktúrát, humántőkét fejlesztenénk.

Ebből a szempontból rosszabbul állunk, mint a támogatási ciklus elején, mert a magyar kormány ezekre a kulcsfontosságú területekre mélyen az uniós átlag alatt költött és költ a GDP arányában is – mondta Pogátsa.

Ez tükröződik a Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi, ősszel nyilvánosságra hozott éves versenyképességi jelentésében. Ezen Magyarország a tavalyi 60.-ról a 48-ikra ugrott előre, de idén más módszerrel mérték az országokat, ezért a végeredmény megfelel a 2017-es 60-ik helynek. (Az elmúlt öt évben egyszer se sikerült ennél jobb helyezést elérni a WEF-nél.) Ebben a mérésben már megjelenik a negyedik ipari forradalom közelsége, s ennek alapján visszasorolták azokat az országokat, amelyekben a gazdaság nagyobb részben a természeti erőforrásokra és/vagy az olcsó és képzetlen munkaerőre épül.

Hasonlót állít egy másik neves műhely, az ICEG IMD jelentése pár hónappal korábban: hazánkban a javulás inkább csak a gazdasági értelemben békésebbnek és ígéretesebbnek tűnő európai környezet miatt válhatott reális perspektívává. Következésképpen strukturális változtatások hiányában Magyarország sérülékenysége és az uniós forrásoktól való krónikus függősége a jövőben is folytatódni fog.

Az ország leértékelődését szemlélteti az ICEG IMD grafikonja.

Forrás: ICEG, IMD

Pontosan ugyanerre a következtetésre jutott a Debreceni Egyetem két kutatója egy évvel ezelőtti tanulmányában. Szerintük a magyar út eleddig nem mutatja egyértelmű jeleit egy jövőorientált és konzisztens versenyképességi stratégiának, sokkal inkább erősíti azt a benyomást, hogy

az ország egyre távolabb sodródik az úgynevezett versenyképes gazdaság alapelveitől

és gyakorlatától. Jelenlegi versenyképességi helyzetünket figyelembe véve elmondható, hogy a magyar gazdaság kulcsfontosságú vonzerejét képező egykori tényezők egyre inkább kezdenek elkopni. A megújulásra vonatkozóan pedig nem látszanak előremutató jelek.

A 21. században a fenntartható versenyképesség nem a természeti erőforrások meglétére, még csak nem is a munkaalapú társadalomra épül, hanem az emberi tényezőkre. Vagyis a tudásalapú társadalomra, amelynek három klasszikus eleme az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az egészségügy Ugyanarról beszélnek a kutatók, amit Pogátsa Zoltántól is idéztünk.

Magyarország tőkevonzó adottságainak változását mutatja az ábra.

Forrás: IMD, Debreceni Egyetem

S ha valaki netán nem hinne a kormánytól független szakembereknek, álljon itt egy idézet a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banktól, amely a nyáron megjelent száz oldalas elemzésében a következőt írja:

„a munkatermelékenység terén még mindig a 2008-as válság előtti szint közelében vagyunk, valamint elmaradunk az unió és a régió átlagos értékétől”.

A kormány(-fő) és a körülötte lévő egyes gazdaságpolitikusok közti (egyre táguló) nézetkülönbségre utal az, hogy miközben Orbán Viktor (és Szijjártó Péter) folytonosan az ipari, elsősorban az autógyártó kapacitások növekedésének dicséretét zengi, a MNB szakértői viszont – ahogyan ezt akkori írásunkban idéztük – ennek bírálatát fogalmazták meg (ahogyan a jelentés a mostani „elmúlt nyolc év” szinte teljes sikertelenségéről árulkodik):

„A működőtőke az elmúlt években elsősorban az alacsony értékteremtő képességű ágazatokba áramlott”.

Az uniós források elherdálása mutatkozik meg abban is, amit az orbáni „nemzeti tőkések” terén láthatunk. Pogátsa Zoltán erről azt mondja, hogy

valójában alig van exportképes, magas hozzáadott értékű terméket előállító magyar cég.

A legnagyobb, nem tőzsdei magyar vállalatok között van két ingatlanos cég, amelyek a hazai gazdaságban aktívak, van két építőipari vállalat, amelyek a magyar állami közbeszerzésektől függnek. Emellett van egy pornó- és egy kaszinócég, de az nem lehet, hogy ezek képezzék a magyar gazdaság alapját. Az összes, nem tőzsdei magyar cég összesített eszközértéke kisebb, mint egyedül a tőzsdén lévő Mol-é.

S hogy tovább árnyaljuk a képet, a közgazdász-szociológus idézi a világhírű francia közgazdászt, Thomas Pikettyt arra magyarázatul, miért éppen a német cégekkel kötött ilyen paktumot a kormány (és miért követi ezt a rövidlátó gazdaságpolitikát).

Eszerint

jóval több profitot eredményez a centrumországoknak az, hogy az iparukat kiszervezik a perifériaországokba,

mint amennyit befizetnek az uniós költségvetésbe, és amennyit a periféria országai támogatásként megkapnak. Akkor is megéri nekik ez, ha pontosan tudják, hogy a pénz jó részét a perifériaországok ellopják, vagy rosszul használják fel. Cserébe barátságos üzleti környezetet kérnek: alacsony béreket, gyenge szakszervezeteket, bőkezű állami támogatásokat, minimális tényleges társasági adót. Németországra ez különösen igaz, ott erősen érvényesül a politikában a Deutschland AG-szemlélet. Vagyis ami jó a nagyvállalatoknak, az jó Németországnak.

Csak nekünk lesz nagyon rossz, már néhány év múlva.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK