Featured

Magyar Helikon – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, a mai kávé mellett megint kultúráról folyik majd a szó. Kultúráról, tudományról, a múzsák ligeteibe látogatunk, Árkádiába megyünk, a líra, a szépség, a bölcsesség honába, nimfácskák táncolnak a szent ligetekben, bölcsek tanítják az ifjakat, dalnokok zengik a hőskölteményeket, és minden este lakomát tartanak, valamint áldozatot Dionüszosznak és Aphroditének.

Vagy nem.

A magyar Parnasszus és Helikon kicsit másképp néz ki, bizony, sem nem olyan hedonista, sem nem olyan tökéletes, ahogy azok a felelőtlen görögök elképzelték, azonban legalább tekintélyes, igen tekintélyes, még ha botladoznak is kicsit a magyar múzsafiak verslábai, mondatai.

Ott van például Fekete Péter, aki mondhatnánk hivatásos múzsafi, hiszen kultúráért felelős államtitkár. Ő bizony saját Wikipédia-oldala szerint magyar színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, korábban bűvész volt, a Békéscsabai Jókai Színház korábbi és a Szarvasi Vízi Színház művészeti igazgatója, a Magyar Teátrum színházi lap főszerkesztője volt. 2002 és 2004 között a Nemzeti Színház oktatási és külkapcsolati igazgatója volt. 2007-2015 ig a békéscsabai színház igazgatója. Miniszteri biztosként 2011-ben a megyei előadóművészeti intézmények átadását felügyelte, 2012-ben a Nemzeti Színház majd 2015-ben a Pesti Magyar Színház vezetőváltásával kapcsolatos ügyeket vezette, 2015-től a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felel, felügyeli, irányítja a magyar cirkuszművészet megújítási folyamatát, készítette elő az épülő új Nemzeti Cirkuszművészeti Központot. Művészi, rendezői alkotó munkáját a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként az ott futó produkciók rendezéseiben mutatta meg.

Most meg államtitkár – valódi reneszánsz ember, olyan sokoldalú, mint egy tetrakontaoktaéder, ami egy mértani idom, van neki negyvennyolc oldala, hetven éle, huszonhat sarka. És hát ne bántsuk, csak mert államtitkár: neki is élni kell valamiből.

De mikor felejtett el magyarul?

A 444 vette észre, milyen érdekes mondatokat oszt meg a saját, hivatalos Facebook-oldalán: van, ami csak nyelvi szempontból döcög, de olyan is akad, ahol már a gondolat suta… lássunk pár példát.

„Mi is a kultúra: életforma, a napjainkat átszövő, a környezetünkből és a múltunkból merített életminőség, amely a művészetekből, a közösség életéből, de leginkább gyökereinkből, tradícióinkból táplálkozik.”

Hát, elképzelem, ahogy merítjük az életminőséget. De itt még valamit lehet érezni, ha érteni nem is abból, mit akart mondani a költő.

„A képrögzítés és a belőle fejlődő videó elsöprő utat tört magának és csakhamar helyet követelt a művészeti ágak között is.”

Talán elsöprően törte az utat: elsöprő út nincs. De különben itt fogalmi zavarok is vannak: a videózás a képrögzítés egyik formája, és a rögzített mozgóképes alkotásnak szinte mindegy, milyen formátumban van rögzítve: tehát a videózás műszaki szempontból különbözik inkább a filmtől (igaz, egyes lehetőségek mások benne).

„Képletesen szólva, kakashintát építünk, és államtitkárként ott állok a hinta közepén, s nem engedem, hogy ledőljön a hinta valamelyik oldala. S miközben faragjuk, építjük hintáink mindkét felét, kezet nyújtunk a hinta szárán egyensúlyozóknak, az arra felkapaszkodni vágyóknak. De azon kell lennünk, hogy közben ne lökjünk le arról senkit. Csak keveset faragjunk, minél többet építve befogadjunk. Nagy ez a hinta, sok hely van rajta, vagy ha kicsi, a hintánk szárait hosszabbítsuk meg, s ne a szereplőket taszítsuk le róla. Emeletre építsük a libikókát, és ne a pincébe, hiszen világraszóló értékeinket magasra kell emelnünk.”

Gyönyörű gondolat, derék a szándék: de elképzeltem, amint építi a libikókát az emeleten és semmiképp sem a pincében… aztán felkeltem a földről, ahová fetrengős röhögés miatt kerültem. Sir, ön megalkotta a huszonegyedik század eddig legszebb magyar képzavarát!

De lépjünk tovább, felső fokokra, vár minket a hét görög bölcs!

Illetve nem ők, csak a Debreceni Egyetem vezetősége. Tudós egy testület, annyit elmondhatok: tudós és türelmes. Többeket ölelt már kebelére, díszdoktori címmel jutalmazván őket: például Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin is díszpolgára az egyetemnek, nem is csodálkozom, hogy tegnap megszavazták ezt a díszdoktori címet Matolcsy Györgynek. Kell az a jegybank elnökének, mint egy falat kenyér, de még jobban kell az egyetemnek, amint látom. Érdekes a cím megadásának indoklása.

„A „doctor honoris causa” címre való felterjesztés az intézmény Gazdaságtudományi Karáról érkezett, az előterjesztésben pedig olyan szervilis mondatok szerepelnek, mint hogy a Matolcsy által vezetett unortodox gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, továbbá az ő intézete készítette elő a Fidesz gazdaságpolitikáját, aminek legfontosabb vállalása egymillió új munkahely megteremtése volt – a laudáció szerint ez a vállalás már teljesült is. Hangsúlyozták, hogy Matolcsy és az általa vezetett MNB több szálon kapcsolódik az egyetemhez, s a jegybankelnök díszpolgári címe hozzájárulhatna ahhoz, hogy az intézmény „komoly támogatóra, kiterjedt kapcsolatrendszerre és erős szakmai háttérre” találjon.” (Népszava)

Itt, úgy érzem, ígéret is lehetett egy komoly támogatásra – ne feledjük, ez a cím az egyetemnek annyiba kerül, mint a papír, amire az oklevelet nyomtatják, de sokat hozhat a konyhára. A jegybankelnökök hálás természetűek ilyen esetekben, bár ha a doktori és habilitációs tanácsnak lett volna egy csepp humora, nem közgazdaságtanból avatják Matolcsyt díszdoktorrá, hanem fantasztikus irodalomból, annak legalább volna is némi alapja.

De Matolcsy is jól jár, ugyanis utolérte Szijjártót!

A mi Péterkénkről tudni kell, hogy ő már tavaly október óta díszdoktora a kazah Kazguu Egyetemnek, a címet Talgat Narikbajev, az egyetem rektora adta át neki Asztanában. Egyszóval, nem lehetett tűrni, hogy az a tacskó Szijjártó díszdoktor legyen, a tapasztalt és mélybölcsességű Matolcsy meg nem. Tenni kellett az ügyben, és tettek is. Még jó, hogy kéznél volt a Debreceni Egyetem: most már a jegybank elnöke elmondhatja, hogy egy alma matere van Putyinnal, míg Szijjártónak ez csak akkor sikerülhet, ha Putyint is kinevezik díszdoktornak Asztanában.

Ilyen az élet, Petike.

Matolcsy esetében különben értesítettem a Magyar Pintyszövetséget, díszpintyi kinevezése jövő hétre várható.

És a zene, a színpad világa? Arról megfeledkezünk?

Dehogy feledkezünk, nem is hagyná a kiváló Mokka, mely oly érzékenyen figyeli szellemi életünk híreit. Tegnap reggel például helyszíni tudósításban számoltak be arról, hogy Oszter Sándornak elromlott a kazánja, és így csak 13-14 fok van a házában. Fával lehet ugyan fűteni, de az fárasztó.

Erdő mellett nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni, mondhatnánk a pórul járt Oszternek, de ez mitől kulturális hír?

Egyáltalán, mitől hír?

Épp most néztem meg, nálam a konyhában nyolc fok van, igaz, csak főzni járok oda, tehát ki lehet bírni. De ez sem hír, tél van, ilyenkor ez természetes.

Hát azért hír, mert a kormánymédia beszámol róla. Hírt csinál belőle. Ugyanígy lehetne hír, hogy az utcákon emberek járkálnak, és levegőt lélegeznek be. Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincsen jó idő, mindig esik az eső. Ez már négy-öt hír a kormánymédiának, ha ügyesen gazdálkodnak vele, sok terhet veszek le a vállukról, mert nekem jó a szívem.

És miért színházi hír? Mert Oszter Sándor eredetileg színművész.

Miért zenei hír?

Mert ebben a hidegben nem lehet zongorázni náluk.

Mondjuk akkor lehetne tudományos hír is, mert ráksejt-burjánzást sem lehet kutatni, sőt, hadront ütköztetni sem, ugyanis a hideg aközben is kellemetlen.

Lehetne sporthír is, mert úszni sem lehet a házban, mivel nem medence.

A Lánchídon sem lehet biciklizni, mert nincs rajta pedál.

Esze tokja annak a zseninek, aki ebből hírt csinált, annyit mondok

Oszteréknek legalább annyira magánügye a kazán, mint bárki másnak volna, ha a hideggel kapcsolatos híreket akarnak közölni, ugyan tessenek már utánajárni, az idei télen hányan fagytak meg már, mert nincsenek egyértelmű adataink, hol ennyi fagyhalálról ír a statisztika, hol annyiról. De egy is sok.

Ja, fagyhalál nincs a TV2-n. Az náluk nem hír.

Akkor tessék tovább sopánkodni, hogy 14 fokban nem jó zongorázni.

Egyszóval van kultúra, van magyar Helikon, Parnasszus, Árkádia – csak a kormány elfoglalta bősz myrmidónjaival, és most ilyen.

Ám – láthatjuk – a Fidesz mégis egy nagy, és sokoldalú párt.

Nekik mindenre van egy-egy alkalmatlan emberük.

Audi-sztrájk: merevek a frontvonalak

Az eddigi eredménytelenség után az AHFSZ szombat délután várja az Audi ajánlatát. Ezt nehezíti, hogy alighanem a cégcsoport egészét érinti a hazai munkabeszüntetés.

Végre leülhettek tárgyalni, de eredményre nem vezetett – olvasható az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) péntek esti közleményében. A sztrájk tehát folytatódik.

Az AHFSZ kérésére a cég vezetése szombat délután adja át ajánlatát a szakszervezetnek. Utóbbi igénye az, hogy „almát az almával” összehasonlítható legyen az Audi előterjesztése. Vagyis igazodjon ahhoz a szerkezethez, ami a munkavállalók igénye: általános, mindenkire kiterjedő béremelés (a szakszervezet követelése 18 százalék), és ezen felüli juttatások tételes listája. A cég korábban két évre 10+10 százalékot kínált, de differenciáltan.

A szakszervezet célja a mihamarabbi bérmegállapodás és nem a további károkozás

– írják.

Ezért a felajánlott tárgyalási időpont előtt – akár az éjjeli órákban is – bármikor készek leülni és tárgyalni.

A cég új ajánlatának kidolgozását nehezíti, hogy a sztrájk alighanem túlnőtt a magyar határon. Lassan az egész konszern termelésében okoz fennakadást a központi helyzetű győri egység motorgyártó üzemének leállása. Ráadásul a követelés mögött felsejlettek a német óriás különböző országaiban lévő gyáraiban tapasztalható számottevő aránytalanságok a termelékenység és a bérek között.

Legitimációs krízis Nagy Britanniában – Diplomáciai jegyzet

„Nagy Britannia nem csak azzal kell szembesüljön, hogy jövőjét kockáztatja egy gazdaságilag és politikailag – sőt biztonságpolitikailag is – káros döntéssel, de elitje – nem csak a konzervatív, de a munkáspárti oldal – legitimitási krízisbe kergette az országot, továbbá radikálisan megosztotta a társadalmat. És akkor még nem beszéltünk a külpolitikai veszteségekről.”

Most, amikor finiséhez közeledik a brexitről szóló vita Nagy Britanniában – március 29-ig így vagy úgy el kellene dőlnie a dolognak – egyre határozottabban kirajzolódik, hogy a brexit melletti érvelések kevés, vagy még inkább semmilyen racionális elemet sem tartalmaznak, észszerű, megalapozott, sőt tudományosan is indokolható érvek kizárólag a maradást indokoló elemzésekben lelhetők fel.

Még a Theresa May által előadott megoldási javaslatok – A és B terv – sem tartoznak a racionális reakciók közzé; jól mutatja ezt az az egyszerű tény, hogy azokban egy pillanatra sem merül fel az unióban való bennmaradás lehetősége. Másrészt a miniszterelnök nem az általa előterjesztett alternatívák észszerűségét igyekezett indokolni, hanem csak az unióról való leválás kezelésének mikéntjét. Az a tény, hogy sem a kormány, sem a toryk, sem pedig az alsóház nem tudott dönteni egyik opció mellett sem, jól mutatja, hogy mennyire képtelen a helyzetet kialakító elit szembenézni azzal: Nagy Britannia számára teljességgel indokolatlan, sőt káros a kilépés az Európai Unióból.

Egy épp most publikált tanulmány – melyet egyébként a neves társadalomtudós, Sandra Kröger, az Exeteri Egyetem tanára jegyez – boncolgatja a legélesebben azt, hogy az az intellektuális képtelenség s az a pillanatnyi politikai haszonszerzés, mely az egész jelenséget jellemzi, nem csak a brexit-döntés utóéletét uralja, hanem ott volt már a 2016. június 23-i, gyakorlatilag mindenkit – legfőképpen a torykat – meglepő népszavazási végeredmény interpretációjában is. Gyorselemzések jelentek meg arról, hogy milyen demográfiai változások vezettek ide, hogy a – még Margaret Thatcher időszakában – leszakadt bánya- és agrárvidék lakosainak csöndes, de szívós lázadása döntötte el a dolgot stb. Arról senki sem beszélt, sem akkor sem azóta – írja Kröger –, hogy valóban legitim volt-e a 2016-os népszavazás.

Több szempont merül fel a szavazás legitimációjának megkérdőjelezésekor.

Mindenekelőtt az, hogy a döntés 52:48-as eredményt hozott. Ez egy parlamenti választás esetében egyértelműen legitim helyzetet teremt: egy párt lehetőséget kap arra, hogy négy éven át megvalósítsa politikáját; ha ebben kudarcot vall, akkor a következő választás korrigálhatja a tévedéseket, végrehajtói hatalmat adva egy másik pártnak és egy másik politikai akaratnak. Ám a brexit-népszavazás esetében a majdnem fele-fele arány rávilágít arra, hogy csak a lakosság egy része gondolta úgy, hogy támogat egy olyan döntést, amely később nem korrigálható már. A lakosság másik nagy csoportja viszont nem támogatta a brexitet. Arról most nem is beszélve, hogy – minden felmérés szerint – ma már a kilépéshez nincs meg a többségi akarat, bár hozzá kell tenni: még most sem lenne csekély azok száma, akik továbbra is a kilépésre szavaznának.

Egy ilyen döntésnél – írja Kröger – nem elég a politikai vita, ami egyébként Nagy Britanniában úgy-ahogy lezajlott. Tisztázni kell mindazt, ami az elgondolás megszületéséhez vezetett, s azt is, ami egy ilyen lépést követni fog. Ehhez képest a kilépést támogató populizmus inkább attól volt hangos, hogy milyen terhektől szabadul meg az ország, s hogyan szerzi vissza szuverenitását, arról viszont senki sem beszélt, hogy mitől esik majd el Nagy Britannia, s hogy az ország szuverenitásának legfőbb záloga a 21. században, ha bennmarad az unióban. David Cameron, a referendumot kiíró miniszterelnök történelmi bűne, hogy maga sem volt tudatában, melyik döntés mit hoz magával. Egészen pontosan: Cameron meg volt róla győződve, hogy a maradáspártiak szerzik meg a többséget, s ezzel legyűrheti saját pártjának, illetve az UKIP-nek a lázadóit. Ez nem csak politikai felelőtlenséget mutat, de azt is, hogy a miniszterelnök intellektuálisan sem tudott felnőni a feladathoz.

Cameron és a maradáspárti toryk további bűne, hogy – szemben az olyan hangadókkal, mint Boris Johnson, sőt a Cameron-kabinet hat minisztere, akik végigszántották kampányukkal azokat a térségeket, melyek lakói a brexitet támogatták – minimális kampányt folytattak, így nem hogy nem jelenítették meg álláspontjukat a kampányban, de még fel is erősítették ellenfeleik hangját. Nem mentség erre az sem, hogy Cameron és társai attól féltek, hogy a toryk brexitet-akaró tábora ellenül fordul, ezért úgy vesztettek, hogy ez a tábor nem csak, hogy ellenük fordult, de le is győzte őket.

A közhangulat nagyobb bölcsességet mutatott 2018 végén, állapítja meg Kröger, egyszerűen azáltal, hogy az emberek java része felismerte: a politikai osztályok – nem csak a toryk, de a Labour is – képtelenek megoldani a mai patthelyzetet. A felmérések azt mutatják, hogy a közvélemény túlnyomó többsége azt ajánlja a politikai döntéshozóknak, hogy forduljanak ismét a néphez: ismételjék meg a népszavazást. Szólhat az arról, hogy Nagy Britannia kilépjen-e vagy sem az unióból, vagy arról, hogy milyen alternatívákat támogatnának azután, hogy 2016-ban eldőlt: az ország kiválik az unióból. A hangulatnak ez a változása megint csak a legitimációs deficitet erősíti meg.

A Cameron-kabinet hat tagja, akik támogatták a brexitet: John Whittingdale, Theresa Villiers, Michael Gove, Chris Grayling, Iain Duncan Smith, Priti Patel

Kröger okos írásának ismeretében levonható a következtetés: Nagy Britannia nem csak azzal kell szembesüljön, hogy jövőjét kockáztatja egy gazdaságilag és politikailag – sőt biztonságpolitikailag is – káros döntéssel, de elitje – nem csak a konzervatív, de a munkáspárti oldal – legitimitási krízisbe kergette az országot, továbbá radikálisan megosztotta a társadalmat. És akkor még nem beszéltünk a külpolitikai veszteségekről.

Ara-Kovács Attila

Zuckerberg pallosa – Déli kávé Szele Tamással

Így, kávé mellett abban azért megegyezhetünk, hogy a hírben az a legfontosabb: igaz-e vagy sem. Márpedig manapság egyre kevesebb hír igaz, a csapból is szamárságok vagy hazugságok jönnek, nem is csoda, hogy felhorgadt a Facebook vezetősége, és bejelentették: eddig és ne tovább. Jó ez nagyon – vagy mégsem?

Első sorban jó. Hiszen az álhír minden formájában veszélyes, már maga a létezése is erodálja a sajtó hitelességét. Ahhoz időtlen idők óta hozzá van szokva az újságolvasó, hogy minden sajtótermék kicsit elfogult, ezzel nincs mit csinálni, de hazugságokat akkor sem szabad közölni. A hír legyen szent, utána már szabad a vélemény. De mikor az ember azt olvassa, hogy a fél magyar színházi élet nyílt leveleket ír Orbán Viktornak, tele helyesírási hibákkal, és ezeket hat különböző (bár a felszín alatt egymással szoros szimbiózisban élő) orgánum is átveszi és egymásra hivatkoznak, a hitelesség kedvéért, nyilván a sajtóban rendül meg a bizalma. Az egészben. Úgy, ahogy van, pedig a rendes lapok nem érdemlik ezt.

Vegyünk egy példát

Pörög-forog pár napja a közösségi oldalakon egy hír, miszerint a gonosz demokraták New York városában engedélyezték volna az abortuszt egészen a szülés pillanatáig. Szörnyülködik, aki látja. Hát, ez bizony hazugság, onnét tudom, hogy utána jártam. Bárki utána járhatott volna, ha rászán tíz percet: az igazság az, hogy New York államban, tehát nem városban 2006 óta engedélyezett az abortusz a terhesség 24. hetéig, egy perccel sem tovább, a 24. hét után csak akkor, ha a magzat életképtelen vagy az anya szervezete életveszélybe kerül.

„The law also addresses late-term abortions. Under New York’s Reproductive Health Act, they can be performed after 24 weeks if the fetus is not viable or when necessary to protect the life of the mother.” (CNN)

Az ám, csakhogy mikor ezt a rendeletet meghozták, az állam törvényhozásának republikánus többsége nem engedte érvénybe léptetni, most, hogy demokrata lett a többség, hatályos lett. Világos, hogy mi történik: egyes republikánus körök álhírt terjesztenek a politikai ellenfeleikről, aminek Magyarországon az ő szempontjukból a világon semmi fontossága vagy jelentősége nincsen, nálunk már másodlagos felhasználás zajlik. Reciklálták az uraságoktól levetett hazugságot.

Nem egy ilyent tudnék mondani, hanem naponta tízet. És hát az álhír fegyver, propagandaeszköz is: jól láthatjuk, ha olyan országok hazugságait olvassuk, amelyek messze vannak tőlünk. Ki volna képes elhinni, hogy Hillary Clinton egy washingtoni pizzéria alagsorában gyermekeket eszik? Tökéletes szamárság, mivel nem vagyunk érintettek az ügyben, látjuk is – de ez az álhír komoly szerepet játszott Trunp megválasztásában. Ugyanis az amerikaiak közel voltak, érintettek voltak és sokan elhitték. Ha valamelyik magyar politikusról mondanák, nálunk is akadna, aki elhiszi, pedig azok sem zsenge kisdedekkel táplálkoznak.

No, ennek akar véget vetni egyszer s mindenkorra a Facebook,

úgy is, mint a világ legnagyobb közösségi oldala és sajtómegosztó felülete. Lássuk a hírt.

„A jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hamis híreket közlő oldalak és csoportok egész hálózatának felkutatására a Facebook. A cél, hogy gyökérénél fogva szüntessék meg a problémát, a lelőtt oldalaknak pedig nehezebb legyen feltámadniuk.

A Facebook korábban több változtatást is életbe léptetett annak érdekében, hogy elejét vegye a valótlanságot közlő oldalak, illetve a Facebook szabályzatába ütköző tartalmak terjedésének. Bár az igyekezet dicséretesnek mondható, a problémát teljesen nem sikerült megszüntetni. Ennek leggyakoribb oka az, hogy a szabályszegő oldalak előbb-utóbb visszatérnek, az üzemeltetők ugyanis újabbakat hoznak létre, hogy aztán (némileg más név alatt, de) ugyanúgy folytassák tevékenységüket.

Ezt elégelte meg most a Facebook, ugyanis bejelentették: a jövőben nem csak a hamis információkat terjesztő vagy a szabályokat súlyosan megsértő oldalakat és csoportokat fogják szankcionálni, azokat sem kímélik majd, amelyek kapcsolódnak a szolgáltatás törvényeit megsértő hálózathoz. A Facebook szerint ezzel gyökerestül sikerülhet kiirtani minden olyan oldalt és csoportot, amelyet korábban egy-egy probléma (például gyűlöletbeszéd, vagy erőszakra utaló tartalmak terjesztése) miatt jelentettek a felhasználók.

Azt nem árulták el, milyen új eszközzel vagy elv alapján vizsgálják majd az oldalakat, hogy kapcsolódnak-e valamilyen hálózathoz, de azt ígérték: a művelethez sokkal több tényezőt fognak figyelembe venni, mint korábban. Ennek egyike lehet az adminisztrátorok „szemmel követése”, ugyanis sok problémás oldal azonos kezelőkkel dolgozik. Az ő szankcionálásukkal pedig a szabályszegésre készülő többi csoportot is sikerülhet feltartóztatni, még azelőtt, hogy egy problémás bejegyzést élesítettek volna.” (HVG)

Jó döntés, okos döntés. Veszélyes döntés.

Ugyanis az igaz, hogy – mint fentebb említettem is – az álhírlapok hálózatként működnek, úgy hitelesítik magukat, „egymást eszik”, mint a kannibálok, ha valakit megölnek a minden-egyben.com-on, két perc múlva megölik a nephangján vagy a hungarian timesban is, és senkit sem zavar, hogy él. Csak az a baj, hogy a normális sajtó is hasonlóan működik: egymás információit használjuk fel, hitelességi alapon, ha valami megír teszem azt, a HVG, abban megbízok és idézem, nyilván, ha az Origo írja meg, óvatosabb leszek az információval. De egy lapnak sincs annyi pénze és embere, hogy Kuala Lumpurtól Rhode Islandig mindent kiküldött munkatárssal ellenőriztessen. Soha nem is volt. Erre találták ki például a hírügynökségeket is. Persze, ha egy hírügynökség elkezd hazudozni, annak vége is a piacon, ők abból élnek, hogy igazat kell mondjanak. Cifrázás nélkül. Nehéz is a munkájuk.

Tehát látjuk, hogy a „hálózatként működés” nem az álhír-sajtó, hanem általában a sajtó ismérve. Szoktam is kesernyésen mosolyogni, ha az Origo – vesszőparipájuk nekik ez! – az „ellenzéki Soros-sajtó hálózatáról” ír, azon az alapon, hogy egyik lap hírt vett át a másiktól. Hát hiszen ők is ezt művelik, csak más forrásokkal. Sőt, még csak ők igazán.

A sok helyen azonos adminisztrátorok követése már szerencsésebb ötlet. Ugyanis bukott meg nálunk, Magyarországon is álhírlap-hálózat, és azt bizony egy személyben ugyanaz a tanítónő csinálta… viszont ezt a módszert meg nem egyedül a Facebook találta ki, hanem a magyar, álhírek ellen küzdő FakePalm-csoport is. Ez jó technika, hiszen végső soron az álhírek szerzőjét egy dolog érdekli: a bevétel és annak meg hozzá kell eljutnia, másra nem bízhatja a kényes munkát. Így tényleg el lehet kapni a selymát: más kérdés, hogy maximum a közösségi oldal büntetheti, ha magyar, mert a mi joggyakorlatunkban ugyan vagyon erre paragrafus, csak alkalmazni igen nehéz, majdnem lehetetlen – példa még nem is volt rá.

Az ám, de az sem mindegy, kinek mi az álhír!

Ha Orbán Viktort kérdezem, ő maga nevezte az egyébként hiteles és minőségi újságírást űző Indexet „fake news-gyárnak”, de mit várok attól, akinek a kedvenc lapja a Demokrata, kedvenc rádióműsora a Vasárnapi Újság? Az egy dolog, hogy tévedésből miniszterelnök egy ideje, az megint más, hogy mennyire ért a sajtóhoz. Neki és a híveinek az az álhír, amit nem szeret, de bizony ellenzéki oldalon is sok példát tudnék mondani erre a habitusra. Ha ők elkezdenek jelentgetni mondjuk tízezren egy valódi újságot, annak az új rendszer szerint annyi is, olvashatunk hírek helyett szíriuszi szittyákról a 888-on.

És mi a gyűlöletbeszéd? Kevés olyan magyar politikus van – mindkét oldalon – akit hiteles személynek találnék én magam, személy szerint, talán azért is, mert a legtöbbjüket így vagy úgy, de ismerem. Nehezen tudnék velük egyetérteni fontos kérdésekben, kivéve talán a bableves fűszerezését. De lehet, hogy abban sem. Mármost, ha én valamelyikről egy szokásos fenenagy okossága kapcsán azt írom minden trágárság nélkül, hogy újból elsült a feje, az gyűlöletbeszéd vagy csak egészséges kritika?

Szerintem kritika, a bírói gyakorlat is szabályozza a közszereplők bírálatát, tehát jogilag épp nem lehet bajom belőle, de ha valamelyik fanatikus hívük jelenti az írásomat a Facebooknak, letilthatnak – ugyanis a Facebook nem bíróság és nincs köze a joghoz, csak a saját törvényeit fogadja el. A moderátorok lehet, hogy nem tiltanának, ha elolvasnák a cikket – no, de a moderálást legnagyobb részét végző robotok, algoritmusok már igen. Az ellen meg alig van apelláta.

Akkor hol a megoldás?

Valljuk meg őszintén: nem tudni.

Talán a tények tisztelete felől kéne hozzákezdeni a dologhoz, amint írtam is, az információ, a hír legyen szent, a véleményen már pofozkodhatunk… az már más kérdés.

Talán több emberi moderátorra volna szükség, és több önmérsékletre is a felhasználók részéről, meg egy kis józan paraszti észre.

Hazudni – amint Deák Ferenc mondta vagy nem mondta volt – márpedig nem szabad.

De lassan kezd maga lenni a Pokol, hogy a tényeket látják sokan relatívnak, nem a véleményeket.

A Facebook egyre nagyobb, nehezebb, élesebb pallosokkal szurkálja a ködöt – és csodálkozunk, hogy nem jár sikerrel.

Elfújni kéne, jó urak… nem szurkálni.

Az Európai Unió gerince

Az Élysée Szerződés 1963-as aláírásakor Németország és Franciaország megbékítését szolgálta, valamint azt, hogy a két állam kapcsolatait „az egységes Európa felé vezető nélkülözhetetlen lépcsőfokká” tegyék. Kedden Angela Merkel és Emmanuel Macron, mindkettejük számára jelképes helyen, Aachenben (Aix-la-Chapelle) találkozott, hogy megújítsa ezt a szerződést a 21. század számára, egy olyan ünnepség keretében, amely mindezek ellenére emlékeztetett az Európa előtt álló kihívásokra.- olvashatjuk a The New York Timesban

A két ország, amely valaha ellenség volt, és milliónyi embert veszített a múlt század háborúiban, most a kontinens Európa-párti gyökerét alkotja. Merkel azonban már kifelé tart a hatalomból, és Macront jelentősen meggyengítették a hazai tiltakozások, és egyidejű hanyatlásuk azzal fenyeget, hogy üres kráter marad Európa sok évtizedes egység-projektjének középpontjában. Belső és külső erők az európai unió széttöredezését vetítik előre. Nagy-Britannia a tervek szerint március 29-én kilép az unióból, a Trump-kormányzat vámokkal fenyegetőzik, és megkérdőjelezi Washington NATO-elkötelezettségét. Magyarországon és Lengyelországban populista kormányok a liberális demokrácia és a jogállamiság alapvető elveit, Olaszországban pedig a hagyományos liberális értékeket kérőjelezik meg. „Merkel és Macron erős jelzést küldött: egy olyan időben, amikor a nacionalizmus egyre inkább tért hódít Európában, a két politikus megújítja az együttműködés és az egység ígéretét. Nem tudják megakadályozni a brexitet, és nem tudják száműzni a populizmust, de megmutatják, hogy milyennek kell lenni Európának, és hogyan kell működnie” – idézett a lap egy megfigyelőt. A francia-német barátság volt az Európai Unió gerince, amint a tömb a nyugat-európai államok főleg gazdasági szövetségéből egész Európára kiterjedő, 28 tagállamot tömörítő politikai tömbbé fejlődött. Ám a legújabb tagállamok közül – főleg keleten – gyanakodva szemlélik a Párizs és Berlin közötti barátság erejét. A „francia-német pár” továbbra is létfontosságú a kontinens jövője szempontjából, a bírálók szerint azonban az új szerződés a vállalások viszonylag gyenge ismétlése. Azt a kockázatot is hordozza, hogy bosszantja a kisebb keleti partnereket, amelyek egyre inkább lázadnak az ellen, amit a német és francia prioritások rájuk kényszerítésének látnak, különösen, ami a költségvetéseket és a migrációt illeti. Merkel korábban csalódást okozott Macronnak, mert természetéből adódó óvatossága hideg zuhany volt a francia elnök szenvedélyes reformterveire, ugyanakkor támogatni is akarja a francia elnököt és Európa iránti elkötelezettségét, különösen, amikor az odahaza problémákkal küzd. Mindketten felismerték a kihívásokat, de oknak tekintették ezeket az új szerződéshez. „A második világháború után 74 évvel, egy egész emberöltővel a magától értetődő dolgokat újra megkérdőjelezik. Ez a legfőbb oka annak, hogy újra rögzítenünk kell Németország és Franciaország EU-n belüli felelősségét, és szükség volt arra, hogy újraorientáljuk együttműködésünket” – mondta Merkel. A szerződésben egyebek között a gazdasági együttműködés „közös gazdasági övezet” útján való elmélyítéséről, továbbá a katonai beszerzések koordinálásáról van szó, amely utóbbi célja, hogy lehetővé váljon Európa önálló fellépése. A NATO keretén belül közös védelmi paktumról, közös védelmi és biztonsági tanács létrehozásáról is szól a dokumentum. Mindkét aláíró a maga módján felszólított egy olyan európai hadsereg létrehozására, amely önállóan fel tud lépni, amikor a NATO esetleg nem szándékozik részt venni egy konfliktus esetén. (Ez utóbbi Donald Trump dühös tweet-sorozatát váltotta ki.) Szorosan együtt kíván működni a két állam az ENSZ-ben is, ahol Franciaország a BT állandó tagja, míg a Németország nem az. A felek leszögezik, hogy együttműködnek a megújuló energiák részaránynak növelésében, és megerősítik elkötelezettségüket a 2015-ös párizsi klímaszerződésben foglaltak iránt. Franciaországban a szélsőjobb a dokumentum miatt a francia szuverenitás kiárusításával s árulással vádolta Macront. A dokumentum aláírását megelőző franciaországi vita tükrözi azt a veszélyt, amelyet a német-francia barátság jelent Európának a 21. században, amikor számos partnerállam a kapcsolat erejét nem hajtómotornak, hanem direktorátusnak látja. „Valaha a francia-német kapcsolat nélkülözhetetlen volt Európa számára, de ma ezt sokakban félelmeket is kelt, különösen a keleti szárnyon” – mondta a szerzőknek a German Marshall Fund európai programjának igazgatója, Jan Techau. Hozzátette: a dokumentum erőssége a kétoldalú elemekben van, de kétséges, hogy a nemzetközi elemek az EU többi tagállamában az európai projekt iránti mélyebb elkötelezettséget inspirálnak-e. „Egy vezetési igényről szóló jelzést finomabban kell megfogalmazni – nem hiszem, hogy ez beindítana valamit Európában” – mondta Techau.

Ara-Kovács Attila

A VW konszern egészét sújthatja az Audi-sztrájk

Komoly fennakadásokat okozhat a Volkswagen csoport termelésében egy elhúzódó leállás Győrben. Ez ugyanis a német óriás első számú motorgyártója a kisautóktól a Bentley-ig, és speciális kasztnielemeket is itt készítenek. A raktérkészletek minimálisak a gyárakban.

A legfrissebb hírek szerint egyelőre nincs előrelépés az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) közti patthelyzetben. Az AHFSZ felhívása nyomán a gyár reggel hatkor – megegyezés híján egy hétre – leállt. A sztrájk hátteréről, okáról itt írtunk.

A munkabeszüntetés nyomán a teljes üzem, a motor- és az autógyár is áll, hasonlóan a figyelmeztető sztrájkhoz mintegy 4 ezer emberrel. A munkatársak a műszaknak megfelelő beosztás alapján a helyükön vannak, de nem dolgoznak.

Kardinális kérdés ilyen megmozdulások idején, hogy

az érdekképviseletnek mennyi pénze van a kieső bérek fedezésére a sztrájkalapban.

Ezt az AHFSZ elnökhelyettese, Háromi László se árulta el kérdésünkre (ez az egyik legbizalmasabb szakszervezeti adat), mindössze annyit mondott, hogy van tartalékuk. Az Audi 13 ezer alkalmazottjának csaknem 70 százaléka tagja az AHFSZ-nek.

A leállás nem csupán a győri üzemnek okoz hatalmas kárt, hanem

a tulajdonos Volkswagen csoport jelentős részét érinti.

A cég tavaly százezer autót állított elő, ebből kizárólagosan gyártja a TT sportkocsikat és az A3 limousine-t, valamint A3 cabriót (12 ezer, 62 ezer, illetve 9,5 ezer darab), és 2018-ban elkezdték kibocsátani a Q3 hobbiterepjárót (fél év alatt 15 ezer darabot). 2017 óta gyártják az Audi RS 3 Limousine-t, amely az Audi első RS változatú kompakt limuzinja. A tervek szerint rövidesen hozzálátnak a Q4-es gyártásához is; valószínűleg erre vonatkozott a gyárvezetés zsarolásszerű megjegyzése, hogy a sztrájk veszélybe sodorja új modell készítésének elkezdését.

A győri Audinak azonban emellett

kulcsszerepe van a konszern motorgyártásában.

Tavaly 1,954 millió különféle erőforrást gyártott. A cég tájékoztatása szerint 1 099 385 három- és négyhengeres Otto-, valamint 343 651 négyhengeres dízelt, 300 720 hathengeres Otto- és 175 070 hathengeres dízelt. Az öthengeres Otto-motorból, amely tavaly sorozatban kilencedszer nyerte el az Év Nemzetközi Motorja díjat, 10 045 darab hagyta el a gyártósort. Továbbá 15 977 nyolc- és tízhengeres motort, valamint 9 453 elektromos motort gyártottak Győrben. Mindezeken felül itt készülnek sűrített földgázzal és benzinnel hajtott CNG-motorok is.

Győrben készülnek tehát az Audik motorjai, de amint a fenti felsorolásból kiderül,

lényegében a teljes modellpaletta kap erőforrásokat innen:

a Volkswagen, a Seat és a Skoda is, továbbá a legnagyobb motorok kerülnek a Bentley-kbe és Lamborghinikbe. A győri motorokat a vállalatcsoport 32 telephelyére szállítják.

Még tucatnyi üzemben készülnek motorok, de a legnagyobb, központi helyzetű a győri. A térség autóiparát elemezte két éve a szlovákiai felvidek.ma: mint írják, pár száz kilométeres körzeten belül (a visegrádi térségben) tíz autó-összeszerelő központ működik, amelyek évente 2,5-3 millió autó és 5 millió autómotor gyártására képesek (utóbbinak tehát csaknem a fele Győrben). Ez a koncentráció jótékonyan hat a közeli beszállító üzemek fejlődésére, mert a munkaszervezésben alapkövetelmény a pontos szállítás, a gyárak ugyanis már

nem igen tartanak fenn raktárkészleteket.

Ez utóbbi általános gyakorlat a hosszú beszállítói láncú céghálózatokban, az autóiparban is. A költségek minimalizálása érdekében rendkívül feszített a külső partnerekkel szembeni szállítási követelmény. Az olyan koncentrált részegység-gyártás, mint a győri motorkészítés egy hét kimaradása akár komoly fennakadást okozhat a minimális vagy nulla raktárkészlet mellett.

Ezen túlmenően az Audi Hungaria más területen is kapott kizárólagos státuszt. Tavaly állították be azokat a gépeket, amelyekkel szerszámokat készítenek a többi prés- és karosszériaüzem számára, valamint karosszériaelemeket a teljes VW konszern egyes modelljeihez. Utóbbi esetében naponta 120 egyedi exkluzív és sportmodell számára szállít karosszériaelemeket: motorháztetőket, csomagtartókat, ajtókat, sárvédőket és oldalfalelemeket többek között az Audi R8, RS3, RS4, RS5 modellekhez, valamint itt készül a győri Audi TT RS Coupé és Roadster spoilere is.

Arany kutyagumi – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, valódi polgárember kávézás közben legszívesebben a kultúráról beszélget. Ennek apropója is van, ugyanis a héten volt a Magyar Kultúra Napja, melyről úgy tűnt, pártunk és kormányunk megfeledkezni látszik, de ez puszta káprázat: igenis sokat tesznek ők szellemi életünkért, annak támogatásáért, felemeléséért, akkora műbarátok, ahogy Petőfi mondaná a Helység Kalapácsában, „mint az izé”.

Ott vannak például rögtön a kultúrnapi elismerő oklevelek. Ez egy nagyon szép és főleg takarékos szokás, kap a delikvens egy igen szép, nemzeti színű keretes papírlapot, melyen ékes szavakkal megköszönik eddigi tevékenységét és további hasonlókra buzdítják: aláírja egy államtitkár, át lehet venni, kap egy pohár pezsgőt, és kész. Mondjuk kicsit hasonlít a Munka Vörös Zászló Érdemrendre, mert pénz nem jár vele, csak a szégyen, de pont jó így, főleg, ha tudjuk, hogy idén többek között Nyerges Attila kapott ilyent, aki arról nevezetes, hogy ő az Ismerős Arcok énekese.

Mondjuk a zenekarról nekem magamnak lesújtó a véleményem, úgy zenei mint szövegi világuk bonyolultsága vetekszik egy kőbaltáéval, de hát maga a műfaj, vagyis a „nemzeti rock” ilyen: vegyünk egy lakodalmas bandát, egy kemény basszust, egy erős ritmusszekciót és harmincas évekbeli olvasókönyvet, aztán már meg is van és párásodnak a tekintetek a honfibútól. Senkit sem zavar, hogy három akkord, ez ilyen. A Sex Pistols hozzájuk képest Tátrai-vonósnégyes. Hogy aztán Nyerges úr mihez kezd az oklevelével, az kérdéses, tényleg érdemesebb bekeretezni, üveg alatt falra tenni, ugyanis – papírcsákónak kicsi, papírhajónak kemény.

Azonban a műpártolás nem csak ennyi

A nagylelkű, szeretett vezetők mintegy magukhoz emelik az alkotásokat, főleg a festményeket, szobrokat, hasonló csecsebecséket, irodájukban állítják ki, otthonukban helyezik el őket (ugye, ez egy szonettel vagy egy kulcsregénnyel kicsit furán nézne ki), és így is kimutatják, mennyire becsülik a műtárgyakat. Vagy ha ők nem mutatják ki, kimutatja a becsüs. Vegyük rögtön az érzékeny lelkéről, finom hangulatairól ismert Hoppál Péter esetét.

„Letétbe megkapta két Kossuth-díjas magyar festő alkotását Hoppál Péter, amivel maga a fideszes országgyűlési képviselő dicsekedett lelkesen a Facebookon. A sajátos műgyűjtési módszerrel megszerzett festményeket a Janus Pannonius Múzeum helyezte el a kormánypárti politikusnál, hogy „felékesítse” a tárgyalóját.

„Pécsi országgyűlési képviselői tárgyalóm frissen felékesítve Keserü Ilona és Lantos Ferenc festményeivel” – írja keddi Facebook bejegyzésében Hoppál Péter. Csakhogy a fideszes országgyűlési képviselő azzal folytatja posztját, hogy mindezért köszönet a Janus Pannonius Múzeumnak, akik letétbe helyezték hozzám e remekműveket.” (HVG)

Jó, hát a letétnek ezer formája van, bizonyára adott némi anyagi garanciát, annak bizonyságául, hogy míg nála vannak a képek, nem esik bajuk.

Dehogy adott

A HVG hosszas kérdezősködés után megtudta, hogy habár „régóta bevett gyakorlat, hogy egy közgyűjtemény műtárgyat ad tartós megőrzésre egy közhivatal, kulturális intézmény vagy közjogi méltóság, például vezető pozícióban lévő tisztségviselő rendelkezésére, és ezt szívesen teszik olyan művek esetén, amelyek bemutathatósága a múzeumi keretek között nem biztosított jelenleg”, Hoppál mester ebben a kitüntetésben díjmentesen részesült.

Kérem, ez esetben holnap leszaladok Pécsre, tessék kinyitni a raktárat, körülnéznék kicsit, már nagyon unom, hogy olyan kopárak a falak itthon, készítsenek nekem elő valamit vagy Dürertől vagy, ha van, valamelyik németalföldi mestertől, Bruegheltől, Boschtól, mit tudom én, nem vagyok nagyigényű. Esetleg szóba jöhet valami ógörög szobor, reneszánsz kisplasztika, sótartó Cellinitől, egyéb bizsu… hogy az nekem nem jár?

Már miért?

Csak, mert nem vagyok közjogi méltóság? A Hoppál sem az. Hoppál képviselő, mint ilyen, közjogi tisztségviselő, közszereplő, de nem méltóság. Sőt, még én is lehetek ilyen, ha megválasztanak, Hoppál sem a Parlament kupolatermében született, egy törvényjavaslattal a kezében. Tessék nekem megelőlegezni a bizalmat, vagy meglesz magukról a véleményem.

Ja, akkor sem? Hát, pedig szépen kértem…

Orbán, a puritán

De meg is értem, ha én nem kapok műkincseket szép szóra, most nagy a keletjük. Orbán Viktor puritán várbéli irodájához adataink szerint 34 festményt és 4 szobrot kölcsönöztek ki a Szépművészeti Múzeumból. A szőnyegeket meg az Iparművészeti Múzeumból hozták ki. Most Tisza István bútorait nem is firtatom, de álljon itt a műtárgyak teljes listája, az Átlátszó nyomán: mindenki beláthatja, hogy ennyi díszítésre mégis szükség van egy igazán puritán irodába, ezek nélkül olyan barokkos lenne…

Festmények

  1. Bogdány Jakab: Virágcsendélet papagájjal (olaj, vászon, 71 x 94,5 cm)
  2. Böhm Pál: Tájkép (olaj, vászon, 75,5 x 101 cm)
  3. Brodszky Sándor: Esztergom és vidéke (olaj, vászon, 132 x 216,5 cm)
  4. Czigány Dezső: Asztali csendélet almákkal (olaj, vászon, 58 x 51,3 cm)
  5. Egry József: Csónakosok (pasztell, vászon, 70 x 86 cm)
  6. Feszty Árpád: A szentkorona elrejtése 1849-ben (olaj, vászon, 36 x 60,5 cm)
  7. Greguss Imre: Vörössipkások Szolnoknál (olaj, vászon, 181 x 130 cm)
  8. Györgyi Giergl Alajos: Mária templomba menetele (olaj, vászon, 41 x 86 cm)
  9. Hegedűs László: Vérszerződés
  10. Ismeretlen festő: Balatoni táj Badacsonnyal és ménessel (Betyártanya)
  11. Ismeretlen festő: Vác látképe
  12. Ismeretlen festő: Deák Ferenc arcképe (másolat Györgyi Alajos után)
  13. Jakobey Károly: Visegrád
  14. Keleti Gusztáv: Folyóparti táj (olaj, fa, 32,5 x 54 cm)
  15. Kunwald Cézár: Tisza István (olaj, vászon, 142 x 112 cm)
  16. Kunwald Cézár: Csendélet (olaj, vászon, 102 x 89 cm)
  17. Ligeti Antal: Táj folyóval (olaj, vászon, 35 x 56 cm)
  18. Ligeti Antal: Fiume (olaj, vászon, 137 x 203 cm)
  19. Márffy Ödön: Virágcsendélet (olaj, vászon, 50 x 60 cm)
  20. Márffy Ödön: Gyümölcscsendélet (olaj, vászon, 65 x 81 cm)
  21. Márton Ferenc: Hargita (olaj, lemezpapír, 74 x 51 cm)
  22. Mednyánszky László: Erdő széle
  23. Mihalik Dániel: Kiöntött a Zagyva (olaj, fa, 23 x 32,5 cm)
  24. Réti István: Kossuth Lajos képmása (olaj, vászon, 255 x 163 cm)
  25. Rubovics Márk: A Vág torkolata a nagy Dunába (olaj, vászon, 31 x 65 cm)
  26. Schallhas Károly Fülöp: Erdős tájkép (olaj, vászon, 59 x 79,5 cm)
  27. Spányik Kornél: Mátyás király (olaj, vászon, 168 x 92,5 cm)
  28. Stetka Gyula: Kamermayer Károly arcképe (olaj, vászon, 255 x 162 cm)
  29. Szamossy László: 48-as törzstiszt (olaj, vászon, 89 x 69,5 cm)
  30. Telepy Károly: Tájkép alakokkal (olaj, vászon, 98 x 137 cm)
  31. Várady Gyula: Sümegi várrom (olaj, lemezpapír, 49,5 x 69 cm)
  32. Vaszary János: Gyümölcscsendélet / Dinnyés csendélet (olaj, vászon, 73,5 x 97,3 cm)
  33. Vidra Ferdinánd: Pannonia (olaj, vászon, 285 x 185,5 cm)
  34. Wittich Eperjesi Károly: II. Rákóczi Ferenc arcképe (olaj, vászon, 76 x 63 cm)

Szobrok

  1. Beck Ö. Fülöp: Tisza István (bronz, 64 cm)
  2. Cser Károly: Szent István
  3. Kisfaludi Strobl Zsigmond: Kardját néző huszár (bronz, 42 cm)
  4. Róna József: Az idős Kossuth Lajos (bronz, 73 cm)

Ez, kérem, az igazi műpártolás, ennyi szépség között nem is lehet mást, mint kiváló döntéseket hozni. Vagy nem. Természetesen ezek is ingyen kerültek az egyszerű, fehér falakra, illetve közéjük. Ennek nincs ára, a Szépség ideálja megfizethetetlen, kérem szépen.

Főleg, ha nem is akarunk érte fizetni.

Én csak egy dolgot hiányolok a falról, hogy tökéletes legyen az iroda.

Egy bíborszín falvédőt, nemzetiszín szegéllyel, amire egy autentikus népművész színarany cérnával felhímezné:

„Hej, irodám puritán
nincsen benne tulipán
csak pár festmény, tubicám
arany kutyagumi tán”

Ez méltóképp feltenné a koronát a műre.

Az ellenzéki szavazók közös listát akarnak az EP választáson

Az ellenzéki szavazók 71 százaléka szerint a baloldali ellenzéki erőknek törekedniük kell arra, hogy a következő választásokra egységesek legyenek. 11 százalékponttal nőtt a baloldali együttműködést szívesen látók aránya – derült ki a Publicus Intézet által a Népszava megbízásából december 9-16 között, 1009 fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatásból.

A megkérdezettek több mint fele hallott a közös ellenzéki EP lista indításának gondolatáról. A megkérdezettek több mint fele, az ellenzéki szavazók 80 százaléka egyetért a közös ellenzéki EP lista kezdeményezésével (leginkább a Jobbik szavazók – 88 százalék), és ugyanennyien gondolják azt is, hogy sikeres lenne. Amennyiben a pártok egy közös listán indulnak, 4 százalékponttal csökken a bizonytalanok aránya a külön induláshoz képest, az egyes pártok szavazói szavaznának rá, és összességében több szavazatot szerezne az ellenzék. Ám a megoldás a Fidesz szavazókat is mobilizálja.

Mindezen eredmények alátámasztják a Publicus három hete végzett modellezését, miszerint az ellenzék számára összességében eggyel vagy kettővel több mandátumot jelenthetne a közös ellenzéki EP lista.

A háromnegyed évvel ezelőtt, a választások után készített kutatásunkhoz képest 11 százalékponttal nőtt a baloldali együttműködést szívesen látók aránya. Egyedül a Fidesz szavazók körében csökkent (7 százalékponttal), ám ezt ellensúlyozta, hogy az összes többi párt és a bizonytalanok körében is növekedett (10-20 százalékponttal).

A Publicus Intézet felmérése szerint a választók 67 százaléka gondolja úgy, hogy az ellenzéknek teljes egységben (tehát a balpártoknak a Jobbikkal vállvetve) kellene ráfordulnia az európai parlamenti választásra.

Leállt az Audi

A győri Audi egész területén áll a termelés a szakszervezet sztrájkfelhívása nyomán. Az AHFSZ tegnap hirdetett egy hetes munkabeszüntetést a sikertelen bértárgyalások után.

A komplett gyárban, tehát az Audi Hungaria Zrt. teljes területén megállt a munka – tudatta Facebook oldalán az Audi Hungária Független Szakszervezet ma reggel. Az AHFSZ szerdán döntött a munkabeszüntetés mellett, mert erre az évre 18 százalékos, de minimum 75 ezer forint béremelést akarnak elérni. Az Audi ajánlata ettől messze áll: két évre 10+10 százalékot kínál, azt is differenciáltan, ahogyan ezt ismertettük korábbi írásunkban.

Közben érkeznek a Volkswagen konszern különböző üzemeiből a szolidaritási üzenetek. Olaszországból a Ducati motorkerékpár-gyár és a Lamborghini sportkocsikat előállító munkások, miként a pozsonyi VW-szakszervezet, és a lengyel Szolidaritás VW-szervezete küldött buzdító levelet.

Az AHFSZ számításai szerint a győri gyár a leghatékonyabban működő egység, ennek ellenére itt a legalacsonyabbak a bérek a német konszernen belül.

Tévéhangolás

Kérem, a televízió hangolása igen kényes, bonyolult művelet, melynek kézi végzésére utolsó alkalommal 1999-ben mertem vállalkozni, és akkor is sikertelenül – talán nem E. Aisberg 1958-as „Most már értem a televíziót” című ismeretterjesztő kötete alapján kellett volna nekilátnom, és nem Junosztyot kellett volna hangolni. Nekem nem ment, a kormánynak ez is menni fog.

Vagy nem fog, de mondjuk ők nem is csavarhúzóval matatnak a bonyolult készülékben, és még annyira sem készülnek fel, hogy utánaolvassanak, mi az, amit állítgatnak. De miről beszélünk? Lássuk a hírt!

Összenő a Hír TV és az Echo TV

„Miután a Hír TV és az Echo TV is a fideszes Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kezébe került, elkezdték a két televízió egyes tevékenységeinek és működésének összehangolását” – tudta meg a Magyar Hang.

Minderről január 22-én körlevélben tájékoztatta a Hír TV munkavállalóit Répásy Bálint vezérigazgató. A levél szerint az alapítvány kuratóriuma által kijelölt menedzsment döntött így, a hatékony működés érdekében.

Már keddtől elkezdődik a két társaság hírigazgatóságának együttműködése, ennek első lépése a közös gyártás technikai, műszaki és alkotói feltételeinek kialakítása és a rendszerek tesztelése” – írja a Magyar Hang.

Erről nekem elsőre az jutott eszembe, hogy „addig hangoljátok a tévécskéiteket, fiúk, addig-addig, míg egyszer csak be nem jön rajtuk Moszkva”. De aztán, mélyebben eltöprengve, az is, hogy rendben, először a gyártás kerül egy kézbe, aztán minden, láttam én már médiaterméket elcsatolni, lesz ebből a két adóból egy, méghozzá fél éven belül. Sőt, az is eszembe jutott, amit Omár kalifa mondott az alexandriai könyvtár maradékának felgyújtásakor: „Vagy az van benne, ami a Koránban, és akkor felesleges, vagy más van benne, és akkor káros.” Hát az omári logika is azt mondja: egy adó lesz a kettő, akárki meglássa.

Az, hogy a hírek eddig is egyformák voltak bennük, nem szerkesztési koncepció:

a magyar sajtótermékek kilencven százalékában azért szó szerint egyformák a hírek, mert mindenki az ingyenes MTI-ből szedi őket, az érdemel tapsot, aki nem. És bizony a hírforgalom ily módon kilencven százalékát lefedő MTI már nyolc éve ingyenes… Akkor tud izgalmas lenni, mikor becsúszik egy-egy tévedés vagy elütés a hírbe, akkor egy ország tudja rosszul. (És becsúszik).

Ha az uniformizált sajtó létrehozása a célja a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (Kesma), akkor sok dolga már nem lesz, az is biztos. De mégis, mi is a céljuk? Erről Varga István, az alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt a 24.hu-nak adott interjújában, őt idézzük:

„- A kiegyensúlyozott és hiteles tájékoztatás lenne a legfontosabb. Annak ellenére, hogy az emberek többsége interneten olvassa a híreket, felmérések szerint mégis az újságcikkeknek hisznek jobban. Ezért célja az alapítványnak, hogy védje és megőrizze a nyomtatott sajtót.

– A Magyar Újságíró Szövetség közleményben reagált erre. Azt írták, hogy az alapítvány létrehozására vonatkozó „utólagos szóbeli magyarázat pedig olyan érveket említ (a nyomtatott médiakultúra és a megyei lapok megőrzését), amit egy tévécsatornákat, rádióadókat és online platformokat is tömörítő médiacsoport esetében Európa egyetlen államában sem venne senki komolyan.”

– A magyar újságíró-társadalom megosztott, a MÚOSZ pedig a másik oldalon áll, de nevezhetnénk őket álcivileknek is.”

Álcivileknek?

Akkor viszont azt a javaslatot tenném, hogy a maguk szerint valódi civilek kapjanak állami egyenruhát, hogy lehessen őket megkülönböztetni az álcivilektől. Milyen szép lesz… elképzelek egy egyenruhás Békemenetet. Esetleg adhatnánk nekik fegyvert, kiképzést, kis fegyelmezést és kaszárnyát is, akkor lennének csak igazán civilek!

„Még egyszer: kormánydöntés alapján a nyomtatott médiakultúra megmentése közérdek, ezért az alapítványt nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette. Így más helyzetbe került.”

Valóban: a lócitrom is más helyzetbe kerül, ha ízlésesen becsomagolom, ráírom, hogy „francia krémes” és ebben a minőségében kezdem árulni. Legfeljebb nagy forgalmam nem lesz belőle, mert másodszor már elég kevés vevő jön majd vissza. És mi a helyzet a tüntetésekkel?

„A közmédia távolról sem tökéletes. Jómagam is úgy gondolom, hogy adásba kellett volna adni a tüntetést. Az ott dolgozóknak le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat.”

Hát felvétel készült, azt magam tanúsíthatom: tudósítani jártam a tüntetésen és a saját szememmel láttam a forgatócsoportot, amint az épület tetejéről vették az eseményeket. Bár nem vették túl sokáig, ugyanis reflektorokkal, zseblámpákkal, lézeres mutatókkal elvakították a kamerákat a tüntetők közül néhányan – de így is lehetett legalább húsz perc használható anyaguk, amiből akármilyen hosszú hírt össze lehet vágni.

Nem vágtak.

Nem volt hír – hiszen nem adta ki az MTI.

A tények másodlagosak, az MTI a fontos.

Tovább nem is folytatom, az interjúból így is kiviláglik: rövidesen nem pusztán egységes, de egyforma is lesz az összes alapítványi sajtótermék. Mint egy láda tojás, úgy fog hasonlítani egyik a másikra.

De azért marad majd tere a sajtószabadságnak, kérem, lesz egy terület, amit nem lehet majd uniformizálni.

Az apróhirdetések.

Azok majd mindegyikben el fognak térni, különös tekintettel a házassági híreket és gyászeseteket bejelentőkre.

És tetszik tudni, mikor ér véget ez?

Azon a szép napon, amikor egy gyászesetet minden alapítványi lap az első oldalon hoz majd.

De addig is: hangolják a tévéket.

Moszkva nemsokára bejön.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK