Featured

Mi a bajom az ellenzéki pártokkal?

Nem tartom a magyarországi ellenzéket bírálhatatlannak, de nagyon ritkán hallok észszerű, megalapozott kritikát. Még az ún. „baloldali” médiában is legtöbbször csak kesergés, vagy hőbörgés zajlik. Különösen fájó az ezekben megszólaló hivatásosok tájékozatlansága, felkészületlensége. De ne kenjünk rá semmit az újságírókra – rendben.

Elöljáróban: az alábbiakat mindig elmondom a magam köreiben – nemritkán heves ellenkezést, bár inkább csak méla csendet kiváltva.

Akkor nézzük. Nagy hibának tartom, hogy a baloldal évtizedek óta képtelen a közbeszéd fontos kérdéseit meghatározni. Nemcsak ellenzékben – az MSZP-SZDSZ kormányok idején is folyamatosan védekeztek. 2010 előtt pl. naponta többször lehetett látni a mai külügyért, amint feltűrt gatyában áll egy lavór vízben, arról szónokolva mintegy 15 fős hallgatóságának, hogy a 300 forintos benzinár nyomorba dönti az országot. Ezt minden közcsatorna minden híradójában megismételték, miközben 20 másodperc jutott az akkori pénzügyminiszternek arra, hogy elmondja: meghaladta a 110 dollárt egy hordó olaj ára. (Ma kb. 395 forint egy liter benzin, a Brent olaj hordója meg most érte el a 80 dollárt, de 2016-ban a 40 dollárt sem érte el. Nem lennék meglepve, ha kemény megszorítások jönnének.)

Tökéletesen feleslegesnek tartom, hogy a jelenlegi kormányfő minden rezdülésére ugorjon az ellenzék, de tudom, hogy a „nép” ezt szereti hallani, és ha nem lenne minden híradásban valami Ovi szemétség, rögtön felzúgna a kórus: Persze, az ellenzék gyáva, lefizették…

Teljesen lényegtelen, hogy az első szolga meg az udvartartása mennyiért kanalazza a legjobb magyar étterem levesét. Őket minősíti: magára valamit adó ember megfizeti árán, amit megvesz. Ez csak egy piti potyalesés.

Azt kellene valahogy felfogni – és nemcsak az ellenzéki politikusoknak –, hogy a kormányoldalon szakértők hada számol, mér folyamatosan. 2-2,5 millió szavazat elég a kétharmadhoz ennél több ritkán jön össze nekik – csak nagy migráncsozások idején. Ütik is rendesen a migráncslovat, egészen a nevetségességig. Azért nyergelnek át fokozatosan Soros személyére, mert a migráncsozás kezd kifújni. Nem érdekli őket, hogy az ellenzék mit mond – már ezért is fölösleges változatos módokon szidni az udvartartást. Évek hosszú során pontosan felmérték a szavazók összetételét: hány férfi-nő, városi-vidéki, milyen iskolai végzettséggel várható az urnáknál. Mik azok a hívószavak, amikre ugranak. Pl: „Az egészség nem üzlet!” Vagy: „Vissza kell adni a munka (tanárok, orvosok, mikor ki, mi) becsületét!” Ezekkel nagy biztonsággal el lehet érni azt a két és félmillió szavazót, a többi meg kit érdekel.

Úgy látom, a következő kampány a generációk összeugrasztásáról szól majd:

egyre nagyobb számban lesznek a választók között, akik már a rendszerváltás után születtek. Nekik már nem mond semmit az ingyen bérbe vehető tanácsi lakás olcsó bérért, meg a biztos munkahely, egy életre szóló szakmával.

Mint minden személyi kultuszra épülő szervezet, a kormányoldal pártjai is nagyon fegyelmezettek: ha a vezér kiadja a hívószavakat, senki nem merészel mást mondani. (Még az a szerencsétlen, akit az MTVA-tól a mikrofon elé löktek, zavarában a bevándorlókat is belekeverte a szövegébe.)

Egy politikai pártban (mindegyikben) tökmindegy, hogy milyen okos vagy, vagy szép. (Ez utóbbi tán nem: a nőktől igenis elvárják, hogy valahogy kinézzen, a férfinak elég, ha „egy fokkal szebb az ördögnél”.) Ott egyetlen teljesítmény számít: hány szavazót tudsz hozni. Lázárt még meghagyta volna a posztján, hiszen elég jól elboldogult a „kormányinfókkal”. Egy ideig talán azt is elnézte volna neki, hogy jobban tud beszélni. De elvesztette Hódmezővásárhelyt. Be is húzta a farkát rendesen: szaladt gyorsan rendet tenni – sikerült is, hiszen a parlamenti helyet már visszahozta. Merthogy megmondták neki, kiknek beszéljen miről és hogyan – ő ezt fegyelmezetten teljesítette. Pont úgy, ahogy az MLM értékesítési rendszerekben is a dealerek szájába rágják, milyen szavakkal kell dicsérni a fogpasztát vagy a kelesztőtálat.

A demokratikus pártokban ez nem ilyen egyszerű

Már a programok is hónapokig készülnek – nem is bíbelődik ilyesmivel a Fidesz-KDNP – úgyse olvassa senki. Már pedig, aki érdeklődik a politika iránt, nem árt, ha előtte tájékozódik a politikai szereplők szándékai felől.

Gyakori a vád: hosszúak a programok, sok az általánosság bennük. Naná, hogy hosszúak: a programkészítésbe sokan beszállnak, hiszen az MSZP-nél meg a DK-nál még a helyi szervezetekben is megtárgyalják ezeket. Mindenki szeretné, ha a maga városa, választókerülete, szakterülete feltétlen bekerülne. Legutóbb felajánlottam – egyszer élőszóban, egyszer e-mailben -, hogy a 117 oldalas, egyébként nagyon alapos Sokak Magyarországa című programból szerkesztek egy kb. 15 oldalas változatot, ami a kevésbé …hm türelmesek számára is emészthető. Még csak választ sem kaptam – de lehet, hogy szerencsémre. Ki tudja, kinek a lábára léptem volna, ha nyom nélkül kihúzom veretes általánosságait?

Hiányolom a demokratikus pártokból a politikai innovációt

Azt, hogy engedelmesen ballagnak a hatalmon lévők járszalagján, és nem hagyják a fenébe az egészet, törnek egészen más úton.

Mondok két példát is. Az egyik a budapesti főpolgármester választás. Eddig soha, semmilyen bojkottal nem értettem egyet – igenis, ne bújjanak el se az országgyűlési választáson, se a parlamentből az ellenzéki pártok. De most nem jelöltem volna senkit a tisztségre: jókat röhögtem volna, ahogy Tarlós birkózik az ordító egérrel – vagyis a Puzsér nevűvel. De nem dobom a darálóba az egyik legpotensebb politikust, a párbeszédes Karácsony Gergelyt. (Sőt, Horváth Csaba is többet érdemelne ennél.) Méghozzá azért nem, mert a mai kurzus már jelentősen fölszámolta az önkormányzatiságot: nincs kétségem, ha ellenzéki lesz a főpolgármester, a Budapest-törvény maradékát is kiherélik. 22-ig mindenképpen csak csicskáztatják, ahogy Tarlóst is. Végül még a választók is őt szidják majd, hogy nem sikerült a fővárosból Kánaánt varázsolnia.

Ha meg veszít, akkor a nyakába varrják az ellenzék összes baját: ugye megmondtam, hogy egy gyenge alak??? Olyan meccsbe nem megyek bele, amiben akár győzök, akár vesztek – csak károm származik belőle. Viszont teljes erővel nyomom a kerületi vezetőket: a mai három mellé simán be lehetne hozni még hatot. Akkor aztán meg lehetne szorongatni a fővárosi közgyűlésben a főpolgit. A kerületekben meg lehetne a bázist építeni.

Elnézést, hogy a vidékről nem beszélek, nem ismerem annyira a helyzetet: csak azt tudom, hogy 18-ban a 158 vidéki választókerületből 3-ban (azaz három db!) tudott ellenzéki nyerni.

A másik ügy az európai parlamenti választások

A közkedvelt „ellenzéki” rádióban sikerült két órán keresztül úgy beszélgetni erről, hogy egyetlen szót nem ejtett senki arról: mivégre is az EP választás, mit szeretnénk és hogyan az Európai Unióban? Csak rágták a közöslista-különlista nevű gumicsontot. Hogy külön listák esetén elveszik x db szavazat, mert a Momentum, meg a kétfarkú kutyák elviszik, akár két mandátum is bukhat stb., stb. De ha minden ellenzéki egy listán indulna, verhető az uralmon lévő párt.

Könyörgöm: az Ovi pártnak változatlanul alig van kevesebb (úgy emlékszem 2% a különbség) szavazója, mint az összes ellenzéki pártnak összesen. Ráadásul megint előjött, hogy a Jobbikot is be kell venni az összefogásba. Na, ennek van egy „apró” akadálya, ahogy már tavaly is volt: a Jobbiknak ugyanis esze ágában sincs egy listán szerepelni a demokratikus pártokkal. Ahogy szerintem az LMP is változatlanul távol marad – ha májusban lesz még egyáltalán LMP. Szinte biztos vagyok abban, hogy a Momentum meg a Kétfarkú Kutyapárt is inkább önállóan méretné meg magát: nagy fegyvertény lenne számukra, ha az 5 százalékot elérve küldhetnének egy képviselőt Strasbourgba.

Persze lehet szidni – főként a szocikat, meg a dk-sokat, hogy: ”mer önzők, nem akarnak másnak helyet engedni”. Tudomást sem véve arról, hogy más a valóság. Különben is, már a hócipőm van tele ezzel az „összefogással”. Amikor 30 évvel ezelőtt elfogadtuk a rendszerváltást, sokszínű, pluralista politikai életet is akartunk, nem azt, hogy ha nem egy, akkor két karámba legyünk beterelve. Persze, ez nem jelenti, hogy ellenségem, aki másként látja a hazám ügyeit, egy-egy kérdésben akár az együttműködés is hasznos lehet. (A magyar jobboldalt pont az „egy a zászló, egy a tábor”-ral végezte ki a jelenlegi kormányfő masinériája.)

De gondolkozzunk már: mi a legfontosabb kérdés, ami ma az Európai Unió előtt áll?

Az, hogy továbbhalad a föderáció felé, ezzel egy egységes, erős államot teremtve az európai népek számára. Vagy megmarad a „nemzetek Európájának”, ami garancia arra, hogy az erősebb nemzetek majd megmondják, mi legyen, a kicsik, szegények meg majd egymás kárára marakodnak a nekik vetett koncon.

Akkor szavazzak arra a listára, amivel tán egy jobbikos képviselőt juttatok az EP-be? Annak a Jobbiknak egy tagját, amelyik – jó most épp nem éget nyilvánosan csillagos kék lobogót -, de minden ízében elzárkózó, valamiféle sose volt magyar szupremációról vizionál?

Na, ezt kéne világossá tenni minden fórumon, ahol csak lehet. Az ún. „ellenzéki” sajtó erre egyre kevésbé alkalmas.

Nagyjából ennyi a kifogásom az ellenzéki pártokkal – azzal is, amelyiket támogatom. Az, hogy minden lényegtelen ügyön rágódnak, nem mondják azt, amit fontosnak tartanak, akkor is, ha nem ezt kérdezik tőlük a hivatásos nyilvánosságban.

Rátesi Margit

A londoni alsóház megszavazta, hogy a kormány tárgyaljon újra a Brexitről – videó a szavazásról

Felhatalmazta a londoni alsóház a brit kormányt arra, hogy kérje az Európai Uniótól a Brexit feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását.

A konzervatív párti brit kormány az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás, az úgynevezett backstop-záradék helyett kíván „alternatív megoldásokról” tárgyalni az EU-val.

Elbukott viszont a Munkáspárt vezetőjének, Jeremy Corbyn-nak a brit parlament elé benyújtott javaslata, melyben állandó vámuniót és egy második népszavazást sürgetett. 296 igen és 327 nem szavazattal a parlament a javaslatot elutasította.

A harmadik módosító indítványt, melyet Dominic Grieve nyújtott be arról, hogy februárban és márciusban egy hatnapos periódusban ismét tárgyaljon a brit parlament a brexit feltételeiről, szintén leszavazták, 301/321 arányban.

A negyedik indítványt, miszerint a parlament kérje az EU-tól a brexit határidejének kitolását, szintén leszavazták, 298/321 arányban. Az ötödik módosító indítványt, melyben szintén az 50. cikkely alkalmazását kérték, ha a parlament nem tud megállapodni február 26-ig, szintén leszavazták 290/322 arányban.

A hatodik, közös konzervatív-munkáspárti indítványt azonban megszavazták. 318/310 ellenében a parlament úgy döntött, elfogadja azt a nem kötelező erejű jogi módosítást, mely azt írná elő, hogy ne lehessen feltételek nélküli kilépést, vagyis kemény brexitet végrehajtani.

A hetedik – egyben May számára legfontosabb – módosítást végül 301/318 arányban szintén elfogadták. A tory képviselő, Graham Brady által beadott indítványban a brit parlament azt kéri az EU-tól, hogy vizsgálja felül az ír-észak-ír határ kérdését és a tartalék megoldást.

Theresa May miniszterelnök a kedd esti szavazás után, az alsóházban felszólalva bejelentette: a kormány e felhatalmazás alapján jogilag kötelező erejű változtatásokat fog kérni a kilépési megállapodásban, szem előtt tartva ugyanakkor annak garantálását is, hogy az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán ne kelljen ismét bevezetni a hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzést a Brexit után.

[ÉLŐ] Megszavazza-e a brit parlament, hogy kérjék az EU-tól a brexit határidejének kitolását?

[ÉLŐ] Megszavazza-e a brit parlament, hogy kérjék az EU-tól a brexit határidejének kitolását?

Közzétette: Euronews magyarul – 2019. január 29., kedd

Donald Tusk: nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés

Nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás, és benne az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás sem – szögezte le az este szóvivője útján Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

„A kiválási megállapodás a legjobb és az egyetlen lehetséges módja az Egyesült Királyság rendezett kilépésének, a backstop-rendelkezés is része a szerződésnek, s így nem tárgyalható újra” – ismertette Preben Aamann az uniós intézmények és sok tagállami vezető által már számtalanszor elismételt közös álláspontot.

„Ez a bennmaradó huszonhetekkel egyeztetett álláspontunk” – húzta alá.

Tusk szóvivője üdvözölte, hogy a brit törvényhozás el akarja kerülni a szigetország rendezetlen távozását, és arra kérte Londont, hogy mihamarabb tegye világossá szándékait a következő lépésekre való tekintettel.

Kiemelte, hogy az Európai Unió abban az esetben kész átdolgozni a kiválási szerződést, ha az Egyesült Királyság az eddigi irányelveit módosítva inkább alapvetően más jövőbeli kapcsolatot kívánna kialakítani, például továbbra is része kívánna maradni az egységes piacnak vagy a vámuniónak.

Hozzátette ismételten azt is, hogy a huszonhetek indokolt esetben készek megfontolni a kilépés március 29-re tervezett határidejének meghosszabbítását.

Aamann végül elmondta, hogy az EU a történtek ellenére folytatja a ratifikációs folyamatot, ahogyan ezzel párhuzamosan a felkészülést is a rendezetlen kiválásra.

Verhofstadt: nincs többsége a kiválási szerződés felvizezésének

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi főmegbízottja arról írt a Twitteren, hogy a képviselőtestületben nincs meg a többsége a kiválási szerződés vagy az ír-északír pótmegoldás „újranyitásának vagy felvizezésének”. „Kiállunk Írország és a nagypénteki egyezmény mellett” – fogalmazott.

A Politico brüsszeli hírportál eközben idézte az Európai Bizottság egyik névtelenséget kérő tisztségviselőjét, aki figyelmeztetett, hogy a brit miniszterelnöknek határozott visszautasításban lesz része, amennyiben semmi újat nem fog tudni felmutatni Brüsszelbe visszatérve.

A paródia joga – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ha már kávézunk… bennem felmerült egy kérdés. Azt ugyan Ady megkérdezte már, hogy szabad-e sírni a Kárpátok alatt, én ma azt kérdezném: és tessék mondani, röhögni szabad? Mert az nem is olyan nagyon biztos, az Európai Unió egyik nem túl régi, véglegesítés előtt álló szabálycsomagja betilthatja a paródiák, mémek jó részét – vagy nem.

Miről is beszélek? Az Európai Unió Szerzői Jogi Irányelveinek ominózus 13. cikkelyéről. Bár a 11.-es is elég veszélyes ránk nézve.

De lássuk a mémeskutat. A 13-ik cikkely azt mondja ki, hogy a nagy mennyiségű, felhasználók által feltöltött tartalomnak helyet adó internetes platformok, mint a Youtube, az Instagram vagy a Facebook, kötelesek a tartalmakat még azok közzététele előtt ellenőrizni, hogy megállapítsák és megelőzzék a szerzői jogsértést. Vagyis a platform lenne a felelős a felhasználók viselkedéséért.

Fordítsuk magyarra. Ugye, tudjuk, a neten lopnak, ami tartalom felkerül, az már többet sosem lesz biztonságban, nincs az a védelem, ami meggátolná a lopást, plágiumot, szerzői jogok megsértését. És hát ki ne örülne, ha kapna egy kis pénzt azért, mert felhasználják egy régebbi képét, írását? Meg hát, tényleg járna is az a jogdíj.

Jaj, de jó, fizessenek a gazdagok, mondja a jogkövető európai polgár. Aztán hogyan, tessék mondani? Nem attól gazdagok, hogy szoktak vagy szeretnek fizetni. Sőt. Egyrészt hihetetlen mennyiségű tartalomról van szó, ezeket csak robottal lehetne szűrni. Másrészt az egy dolog, hogy ha tőlem idéznek vagy lenyúlják az egyik írásomat, ami nem ritka eset, akkor ihaj, pénzt kapok, de jó, csakhogy ha én idézek, azért meg nekem kell fizetni.

És az idézet mértéke a nem mindegy

A magyar sajtó gyakorlata szerint idézni kell is, lehet is, de forrásmegjelöléssel tesszük, és törekszünk nem teljes anyagot idézni. (A lopások más kategória, azt még a hatályos sajtótörvény is bünteti). Hanem, ha mondjuk azt írom, hogy valami illanó, mint Csuang-ce lepkeálma, kell nekem jogdíjat fizetni Szabó Lőrinc örököseinek, csak, mert a költőnek volt egy ilyen című verse? Az új törvény szerint kell bizony, még ha csak pár szóról is van szó, a robot meg nem tesz különbséget a pár szavas és a pár oldalas idézet között.

De ha rossz a kedvem, ezt jelzem a közösségi oldalon, és merő szadizmusból alája vágom a Dead Kennedys „Holiday in Cambodia” című virágénekét, akkor is vagy kell fizetnem a számért a szerzői jog birtokosainak, vagy kivágja a posztomat a rendszer. (Különben ez a zseniális marhaság épp a zeneipari lobby fejéből pattant ki). És nincs több mém sem: hiába akarok én ráírni valamit Darth Vader képére, ha nincs papírom a Disneytől, hogy tehetem – és nem adnák olcsón! – akkor nincs mém sem.

A legrosszabb viszont a 11. cikkely lesz

E szerint az újságírói tartalmak snippetjeinek (általában cím, ajánló és egy kép) online platformokon való közlése a kiadótól megvásárolt licenszhez lenne kötve, a megjelenéstől számított 20 évig. Ilyen snippeteknek számítanak a Google hírei és keresőtalálatai, valamint a Facebookon vagy Twitteren megosztott cikkek előnézetei is.

Tetszenek már kapiskálni? Én írok egy cikket, azt odaadom a szerkesztőmnek, aki közli az online lapban. Ezt elolvassák páran, mondjuk, hogy tetszik nekik: de megosztani már nem tudják, mert nem vették meg a licencet a kiadótól és nem is fogják, mert nem bolondok csak azért pénzt adni, hogy megoszthassanak valamit. Az írás nem terjed, ott penészedik meg, ahol van – még a figyelmet sem szabad rá felhívni licenc nélkül! Az olvasottság a napi sok ezerről lezuhan pár százra. Ha olyan a lap, hogy a hirdetésekből élne, hát csődbe is megy: nincs az a bolond hirdető, amelyik ugyanannyi pénzt adna pár száz találatért, amennyit pár ezerért.

Ki jár jól? Elsősorban az álhír-oldalak, ők ugyanis majd kiraknak egy nyilatkozatot, miszerint nem kérnek pénzt a snippetek felhasználásáért, lemondanak a szerzői jogokról, de erre épelméjű kiadó nem vállalkozhat, hiszen a szerzői jog a tőkéje – az álhír-oldal viszont nem a tartalmából él, hanem vígan guruló rubelecskékből, cervonyecekből. Meg a kattintásszámból, amit ez úton maximálni tud, szemben a valódi híroldalakkal, melyek csődbe mennek.

Ebbe bizony a magyar online sajtó belepusztulna

De lássuk, hol tart most a szabálycsomag? Mert a fentebb ismertetett formáján épp változtatni próbálnak, hogy mégse okozzon károkat pont a megvédeni kívánt rétegeknek.

Az Európai Parlament saját állítása szerint az átlag felhasználókat nem szeretnék vegzálni, sőt, a szabályozással a kis előadókat, tartalomgyártókat akarják támogatni. Na jó, de a közösségi médiában, ahol mindenki az, akinek látszani akar, ki tudja megmondani, hogy egy név átlag felhasználót vagy egy céget takar?

„Az európai jogvédőket tömörítő GESAC még egy weboldalt is létrehozott, az oldal célja, hogy segítsen eligazodni a cikkely körüli kérdésekben és eloszlassa a tévhiteket. A GESAC egyébként a saját oldalán külön kitért arra, hogy az intézkedés nem fogja érinteni a mémeket” – írja az Index.

A GESAC weboldala szerint a 13-as cikkely nem fog kellemetlenséget okozni, mivel:
– A jogvédelem alól kivett tartalmakra nem vonatkozik, mint a paródia vagy a gifek.
– Biztosítani kell a felhasználónak, hogy jelezni tudja, ha indokolatlanul távolították el a tartalmát.
– A panaszokat belátható időn belül kötelesek lesznek a szolgáltatók elbírálni.
– Vitás ügy esetén biztosítani kell harmadik, független elbíráló szervet is.

Ez szépen hangzik, főként, hogy minálunk parlamenti diskurzus is folyt ebben az ügyben: Szabó Sándor (MSZP) írásbeli kérdést adott be „Megvédi-e a kormány a mémeket?” címen. A kérdésre válasz is érkezett dr. Völner Páltól, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárától. Völner azt írta, hogy a mémek, mint átdolgozott szerzői jogi alkotások felhasználásához az eredeti mű szerzőjének engedélye volna szükséges, azonban a mémek jellemzően paródia jelleggel kerülnek felhasználásra, és a karikatúra, a stílusutánzás, a paródia kiemeli a felhasználást a szerző kizárólagos engedélyezési joga alól.

Azt se feledjük, hogy az Unió szabályozása nem kötelező a tagállamok számára

Csak erős ajánlást jelent, de nyilván ha egy tagország saját törvényei jelentősen eltérnek a többiétől, az előbb-utóbb hátrányos helyzetbe hozza az országot – mi van, ha én szabadon terjeszthetem (jogdíj szedése mellett) a szellemi termékemet Magyarországon, de sehol máshol nem tehetem, mert eltérnek a szabályozásaink?

Mindazonáltal az nagyon valószínű, hogy a mémeket nem éri majd bántódás. Rá lehet ezen túl is írni akárkinek a fényképére majdnem akármit, szóval a spontán indulat kifejezési lehetősége nem kerül veszélybe.

A független online sajtó azonban bajba kerül a 11. cikkely miatt. És megjósolom: senki, azaz senki nem fog érte szót emelni. A kormány természetesen nem fog haragudni az őt csipkedő online lapok csődje miatt, az ellenzék meg… hát, beléjük sem vetnék komoly reményt, valószínűbbnek látom, hogy a már meglévő saját híroldalaikat centralizálják majd, tényleg független sajtóra nekik sincs szükségük.

Milyen lesz a net?

Nem lesz rajta hír, zene, csak saját tartalom, úgymint kiscica, ebéd, vacsora, viszont nem lesznek rajta Coelho-idézetek sem, mert az is jogdíjas. Szórakoztató lesz, mint egy kalandos teadélután a nyugalmazott szakszervezeti adminisztrátorok klubjában.

Mi lesz a sajtóval?

A független online sajtó hamar éhenhal, az offline rövidesen követi (ugyanis a rövidlátó haszonlesés miatt nem látja, hogy online megjelenés nélkül őt sem fogják venni, az idő kerekét nem tudja visszaforgatni), az álhír-oldalak meg felvirágzanak.

Szóval, sajtó nem lesz, de minek is az nekünk.

Azt ne várjuk, hogy nyugati kollégáink vagy a választók tekintettel lesznek a mi speciális helyzetünkre, ha azzal pár centről le kell mondaniuk, és közbelépnek az érdekünkben: az egyetlen lehetőség a fennmaradásra az volna számunkra, ha a snippetekre vonatkozó cikkelyt teljesen törölnék a csomagból.

Ezt viszont kéne is, lehetne is szorgalmazni: sőt, ennek az ígérete is képes volna mozgósítani a magyar független online sajtót bármely párt vagy jelölt mellett az uniós választásokon, amely hajlandó volna megígérni, hogy tesz majd ilyen javaslatot megválasztása esetén az Európai Parlamentben.

Reméljük, akad majd ilyen – és én személy szerint azt is remélem, hogy nem a mostani kormánypárt lesz az. Meg nem is valamelyik szélsőjobboldali alakulat.

Mert akkor, megvallom, zavarba jönnék…

No, meglátjuk, mi lesz.

Egyelőre annyi biztos: röhögni szabad lesz a Kárpátok alatt. A mémeken.

Sírni?

Abban nem vagyok olyan biztos.

Hacker a bíróságon

Kissé szomorúan kell bejelentenem, de sajnos semmi kétség: Magyarország menthetetlen. Éspedig azért menthetetlen, mert a leginkább azokat büntetik mifelénk, akik valamin vagy valakiken segíteni akarnak. Akik hibát látnak, szólnak róla, esetleg helyre is hoznák: nálunk nem az a hős, aki betömi a kátyút, hanem az, aki mélyebbre ássa.

Ez a most bíróság elé kerülő etikus hacker ügyéről jutott eszembe. Etikus hacker az, aki hibát talál egy nyilvános számítógép-rendszerben, hálózaton, és arról azonnal szól a hálózat vagy rendszer tulajdonosának, esetleg megoldást is kínál rá. A nyugati világban ezt komoly pénzekkel, jól fizető állásokkal jutalmazzák, de olyan is gyakran megesik, hogy maguk a különböző cégek bíznak meg etikus hackereket: próbálják már meg feltörni a rendszerüket, találják meg a gyenge pontjait.

No, de ott a puding próbája az evés. Nálunk jutalom helyett büntetés vár a hackerre, ha etikus, ha nem – főként, mert a magyar jog nem igazán képes mit kezdeni a számítástechnikával. Azt magam tapasztaltam pár éve, mikor beidéztek a Nemzeti Nyomozóirodára egy üggyel kapcsolatban (az első öt percben voltam csak gyanúsított, utána tanú lett belőlem) hogy a magyar nyomozók legjobbjai sem használhatnak a munkahelyükön Facebookot – akkor sem, ha történetesen Facebookos ügyben nyomoznak. Én nem vihettem be pen-drive-ot vagy más adathordozót az épületbe, az is tilos volt – a végén úgy oldottuk meg a gordiuszi csomót, hogy a saját költségemen kinyomtattam a bizonyítékokat. Azt már be lehetett vinni. És ez még csak egy meglehetősen rugalmas nyomozati szerv!

Bíróság nem fogad el digitális bizonyítékot,

akárhogyan is terjesztjük be, volt olyan sajtóperem, ami már másfél éve folyt, mikor kiderült: a tisztelt bírónő nem tekintette meg az eljárás alapját képező videófelvételt, amit CD-n bocsátottunk rendelkezésére. Azt mondta, nincs min megnéznie, de nem is fontos. Dehogynem fontos, erről szól a per! Hozzunk egy laptopot, hogy megnézhesse? Nem, megtiltja: az ugyanis a mi laptopunk volna. Akkor kérjen egyet ő. Arra meg nem lehet őt kötelezni. Akkor mi lesz? Mi lenne: majd ítél bizonyíték nélkül. Vaktában. Úgy is ítélt.

De a Szabadság téri tiltakozók elleni nagy, nyilvános pert is az döntötte el, hogy a tárgyalás délutánján az ügyben ítélkező bírónő hajlandó volt megtekinteni az eseményekről készített felvételeket – és abban a pillanatban felmentette az összes vádlottat. (Egy kivételével, akinek speciális volt az esete).

Hát, nem kedvelik a bíróságokon a számítástechnikát,

nem is nagyon ismerik, de lássuk a mi mostani ügyünket, amiről a TASZ számolt be nyilvánosan.

Történt pedig, hogy a későbbi vádlott, akkor még csak huszonéves, programozónak tanuló fiatal a Telekom egy nyilvános, interneten elérhető felhasználói útmutatójában felfigyelt egy DNS-kiszolgálóhoz tartozó szokatlan IP-címre. Miután megvizsgálta a címet, kiderült, hogy azon keresztül lehetséges rendszergazdai jelszóhoz jutni, majd belépni a vállalat belső informatikai rendszerébe. Azonnal jelezte a hibát a cégnek, sőt, vidéki otthonából saját költségén a budapesti központjukba is elutazott, hogy személyesen adhassa át a biztonsági kockázatról készített elemzését a cég kiberbiztonsági szakembereinek.

A találkozón tapasztaltak azonban nem nyugtatták meg afelől, hogy a hibát tényleg megszüntetik, ezért később ismét belépett a rendszerbe, hogy tesztelje azt. Mint kiderült, semmit sem javítottak ki, őt viszont ekkor már feljelentették, ami nem éppen elegáns húzás egy olyan multicégtől, amely előfizetői százezreinek adatait sodorta veszélybe azzal, hogy súlyos biztonsági rés nyomát felejtette egy egyszerű használati útmutatóban.

Mit mond erre a Telekom?

Itt egy érdekes mozzanatot látunk az ügyben: miután tegnap a fentieket a TASZ közzétette, a Telekom közleményben reagált, melyet itt be is mutatunk, a tárgyilagosság, a sajtóetika és a másik fél meghallgatásának kötelezettsége jegyében. Íme tehát:

„A konkrét esetben a Magyar Telekom ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, ugyanis a hacker – az etikus hackelés kereteit túllépve – az első támadást követően újabb támadásokat indított, az addig megszerzett adatok segítségével további rendszerek feltörésébe kezdett. A támadás ügyfelek személyes adatait nem érintette, azok teljes biztonságban voltak és vannak. A támadása nem érintette azokat a távközlési hálózatokat sem, amelyeken az ügyfelek kommunikálnak. A hacker által feltárt hiányosságokat cégünk haladéktalanul kijavította, megszüntette.”

Azért akkor már ismerték ők azt a tettest, bár megengedem, hogy még ebben az esetben is van jogi lehetőség, hogy ismeretlen tettes ellen szóljon az irat.

Szólnak még meg nem erősített hírek kudarcba fulladt tárgyalásokról, de ezt nem is érdemes elemeznünk: ugyanis a valóban érdekes ebben az ügyben nem maga az eset (bár az sem érdektelen), hanem az ügyészség hozzáállása.

Idézzünk pár gondolatot a TASZ-tól:

„Az ügyészség olyan vádirat alapján kér börtönt a védencünkre, amiből nem derül ki, hogy pontosan mit is követett el. Persze meg van nevezve egy Btk.-paragrafus, éppen csak az nincs körülírva, hogy mi az elkövetés helye, ideje, eszközei, módja, a bizonyítékok és a vád kapcsolata, és általában semmi, amit a törvényes vádhoz szükséges lenne részletesen bemutatni. Ehelyett két bekezdésben, nagy vonalakban letudják a tényállás leírását, amiben az elkövetés menetéről annyi derül ki, hogy az „pontosan meg nem határozható időben”, „az internet felhasználásával” történt. A jogi indoklás még ennél is rövidebb: mindössze két mondat.

Különösen botrányos az az alku, amit az ügyészség az ügyfelünknek ajánlott. Eszerint, ha beismeri bűnösségét, akkor csak 2 év felfüggesztett börtönt kap, ha azonban nem él ezzel az ajánlattal, akkor 5 év letöltendőt fognak kérni. Mindezt akkor, amikor még semmilyen bizonyítékot nem látott a bíróság. Hogyan lehet ennyire biztos az ügyész az ügy jogi megítélésében, amíg még le se folytatták a bizonyítást?

A legmeglepőbb az ügyész érvelése az előzetes letartóztatás mellett, amelyet szó szerint idéznénk a tárgyalási jegyzőkönyvből: „nem vagyunk informatikusok, de a médiából tudjuk, hogy ha valaki számítástechnikai eszköz és internetkapcsolat birtokában megfelelő szaktudással rendelkezik, akkor ezeket a digitális lábnyomokat, amiket hagy, azokat el is tudja tüntetni.”. Persze egy ügyésznek nem kell járatosnak lennie az informatikában, de ha a büntetőügy technikai hátteréhez bevallottan nem ért, akkor kötelessége lenne szakértőt felkérni, amit az eljárás teljes időtartama, vagyis több mint másfél év alatt nem tett meg. Szerencsére ez a hanyagul megalapozott érvelés a bíróságot sem győzte meg, így elvetette az előzetest.”

Hát az, hogy nem informatikusok, az látszik.

Az már kevésbé, hogy mennyire jogász az, aki így érvel: de annyit akkor is illenék tudni, hogy itt nem arról van szó, miszerint Pistike pornót nézegetett a papa számítógépén és most törölni tudná a keresőben az előzményeket. Mellesleg megfelelő szakértő azt is meg tudná találni, ahogy bármit a világon.

Áthatja az egész történetet az ügyész misztikus hozzá nem értése, amire meglehet, valahol még büszke is. Neki a számítógép varázsdoboz, démonok hajtják, mágusok foglalkoznak vele, és ha valamit műveltek a segítségével, akkor bizonyára meg lehet tenni az ellenkezőjét is ugyanúgy,  valamint sok egyéb dolgot szintén. Ajánlanék egy kísérletet: nem mindegy, hogy az ember mondjuk elkeseredésében vagy tudásvágyában leugrik a harmadikról az udvarra, avagy felugrik az udvarról a harmadikra. Az első esetben legalábbis összetöri magát, a második eset viszont lehetetlen.

Ráadásul az ügyészség még súlyosbított is a vádiraton: a mostani változat szerint a vádlott a bűncselekményt közérdekű üzem megzavarásával követte el, amiért akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.

Nyolc év letöltendőről van szó, gyilkosságért nem mindig jár ennyi…

ez a srác meg csak segíteni akart.

Ha bankot rabol vagy útonállóként harcol az egyenlőbb vagyonelosztás érdekében, kevesebbet kérnének a fejére.

Hát, ezért mondom: ez az ország menthetetlen. Itt a jó a rossz, a rossz a jó. Hogy is mondja Shakespeare a Macbethben?

„Szép a rút és rút a szép
Sicc, mocsokba, ködbe szét!”

Lassan „beérik” az Audi-sztrájk: leállt az első német üzem

Leállt az Audi ingolstadti gyára a győri motorok hiánya miatt, egy másik üzemben még két napnyi tartalék van. A tárgyalások eddig eredménytelenek voltak, a szakszervezet kitart.

Hétfőn reggel leállt a termelés az Audi központjában lévő ingolstadti gyárban, mert elfogytak a Győrből érkező motorok – tudatta a cég. A közlés szerint több ezer járművet nem lehetett előállítani, mert a motorok hiányoznak Győrből.

A Neckarsulmban lévő üzemet egyelőre nem érinti a magyarországi sztrájk, a hét közepéig elegendő motor áll rendelkezésre.

A győri üzemben naponta átlagosan 8800 motort állítanak elő. Ez a gyár a cégcsoport legfontosabb erőforrás-szállítója évente csaknem kétmillió darabbal. A mostani németországi gyárleállással bekövetkezett az, amiről pár napja írtunk: rövid idő alatt eléri az egész konszernt a győri sztrájk.

A csütörtök hajnal óta tartó – egyelőre egy hétre meghirdetett – munkabeszüntetés az Audi Hungária Független Szakszervezet számítása szerint 3,5 nap alatt okozott akkora bevételkiesést, amennyi az ő követelésük összege. Eddig nem kaptak olyan ajánlatot a cégvezetéstől, amit el tudnának fogadni.

A sztrájk oka az, hogy az AHFSZ számításai szerint súlyos béraránytalanságok vannak a konszernen belül. Az érdekvédők hangsúlyozzák: sem kárt okozni nem akarnak a cégnek, sem a német béreket nem követelik maguknak, de a teljesítmény és a javadalmazás közelítését egymáshoz igen.

Soros György davosi beszéde

Soros György nagy hatású beszédet mondott a davosi Világgazdasági Fórumon. A hazai szemelvények után közöljük a befektető és filantróp felszólalását, néhány részlet – a lényeget nem érintő történeti visszatekintés – kivételével. Soros Kína mostani vezetőjét tartja a szabad világ legnagyobb ellenségének.

„Jó estét és köszönöm mindenkinek, hogy eljött.

Ma este szeretném  arra felhasználni az időt, hogy figyelmeztessem a világot egy példátlan veszélyre, amely veszélyezteti a nyílt társadalmak túlélését.

Tavaly, amikor itt álltam, a legtöbb időt az informatikai monopóliumok nemkívánatos szerepének elemzésének szenteltem. Ezt mondtam: „Szövetség jön létre az autoriter államok és a nagy, adatgazdag informatikai monopóliumok között, amelyek összehangolják a vállalati felügyelet elsőrendű rendszereit egy, már államilag támogatott fejlesztésű felügyeleti rendszerrel. Ez olyan totalitárius ellenőrzésű hálót eredményezhet, amelyet még George Orwell sem tudott elképzelni.”

Ma este szeretném felhívni a figyelmet a nyílt társadalmakkal szembeni azon veszélyre, amely az ellenőrző eszközökben ölt testet. Amelyeket a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia adhat az elnyomó rezsimek kezébe. Kínára összpontosítok, ahol Hszi Csin-ping ural egy pártállamot.

A múlt év óta sok dolog történt, és

sokat tanultam a totális ellenőrzés Kínában látható alakulásáról.

Az egy személyről gyorsan rendelkezésre álló, egyre bővülő információk egyetlen központi adatbázisba ágyazódnak „társadalmi creditrendszer” létrehozása céljából. Ezen adatok alapján az embereket olyan algoritmusok alapján értékelik, amelyek meghatározzák, hogy veszélyes-e a pártállamra. Az embereket ezután ennek megfelelően értékelik.

A társadalmi creditrendszer még nem teljesen működőképes, de egyértelmű, hogy mi a cél.

Az egyén sorsát alárendelni az egypárti állam érdekeinek

– a történelemben eddig nem látott módon.

A rendszert ijesztőnek és elrettentőnek találom. Sajnos néhány kínai meglehetősen vonzónak tartja, mert olyan információkat és szolgáltatásokat nyújt, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre, és megvédhetik a törvénytisztelő állampolgárokat az állam ellenségeivel szemben.

Kína nem az egyetlen autoriter rendszer a világon, de kétségtelenül a leggazdagabb, legerősebb és legfejlettebb a gépi tanulásban és a mesterséges intelligenciában. De Hszi nincs egyedül.

A Nyílt Társadalom Alapítvány alapítójaként az életemet az összesítő, szélsőséges ideológiák elleni küzdelemnek szenteltem, amelyek tévesen azt állítják, hogy a célok igazolják az eszközöket. Úgy gondolom, hogy a szabadság iránti vágyat nem lehet örökre elfojtani. De azt is felismertem, hogy

a nyitott társadalmak jelenleg súlyos veszélyben vannak.

Különösen aggasztónak tartom, hogy a mesterséges intelligencia által kifejlesztett ellenőrzési eszközök a nyílt társadalmak felett az autoriter rezsimek számára előnyt kínálnak. Számukra az ellenőrzési eszközök hasznosak, a nyílt társadalmakra fenyegetést jelentenek.

„Nyílt társadalom” kifejezést használok olyan társadalomra, amelyben a jogállamiság uralkodik, szemben egyetlen személy uralmával, és ahol az állam feladata az emberi jogok és az egyéni szabadság védelme. Személyes álláspontom szerint a nyílt társadalomnak különös figyelmet kell fordítania a hátrányos megkülönböztetéssel vagy társadalmi kirekesztéssel küzdőkre és azokra, akik nem tudják megvédeni magukat.

Ezzel ellentétben

az autoriter rezsimek bármilyen ellenőrző eszközt felhasználnak, hogy megtartsák hatalmukat

azok kárára, akiket kihasználnak és elnyomnak.

Hogyan védhetők meg a nyitott társadalmak, ha ezek az új technológiák beépített előnyöket adnak az autoriter rezsimeknek? Ez az a kérdés, amely aggaszt engem. Ezzel minden olyan személynek is foglalkoznia kell ezzel, aki inkább nyitott társadalomban élne.

A nyílt társadalmaknak szabályozniuk kell az ellenőrző eszközöket előállító vállalatokat,

mielőtt az autoritárius rezsimek „nemzeti bajnokoknak” nyilváníthatják magukat. Ez a folyamat lehetővé tette néhány kínai állami vállalat számára, hogy felzárkózzon és még felül is múlja a multinacionális óriásokat.

Mélyen aggódok személyes történetemből fakadóan. Magyarországon születtem 1930-ban és zsidó vagyok. 13 éves voltam, amikor a nácik megszállták Magyarországot, és elkezdték deportálni a zsidókat a haláltáborokba.

Nagyon szerencsés voltam, mert apám kiismerte a náci rezsim természetét, és hamis személyi okmányokat és rejtekhelyeket csinált családtagjainak, valamint számos más zsidónak is. A legtöbbünk túlélte.

Az 1944-es év életem alakító élménye volt. E korai életkorban megtanultam, hogy mennyire fontos a politikai rendszer. Amikor a náci rezsim helyét szovjet megszállás váltotta fel, azonnal elhagytam Magyarországot, és menedéket találtam Angliában.

A London School of Economicson fejlesztettem ki gondolkodási keretrendszert mentorom, Karl Popper hatására. Ez a keretrendszer váratlanul hasznosnak bizonyult, amikor munkát találtam a pénzpiacon. Ennek semmi köze a pénzügyekhez, de kritikus gondolkodáson alapul. Lehetővé tette számomra, hogy elemezzem az intézményi befektetőket irányító elméletek hiányosságait. Sikeres fedezeti alapkezelővé váltam, és büszke voltam arra, hogy a legjobban fizetett kritikusa vagyok a világnak.

A fedezeti alap működtetése nagyon stresszes volt. Amikor több pénzt szereztem, mint amennyire szükségem volt magamnak vagy a családomnak, kisebb válságon mentem keresztül. Miért kell megölnöm magam, hogy több pénzt csináljak? 1979-ben létrehoztam a Nyílt Társadalom Alapítványt. Céljaimat a zárt társadalmak megnyitásának elősegítésében, a nyílt társadalmak hiányosságainak csökkentésében és a kritikus gondolkodás előmozdításában határoztam meg.

Első erőfeszítéseim a dél-afrikai apartheid rendszer aláásására irányultak. Aztán hozzáláttam a szovjet rendszer megnyitásának. Közös vállalkozást hoztam létre a Magyar Tudományos Akadémiával, amely kommunista ellenőrzés alatt állt, de képviselői titokban szimpatizáltak erőfeszítéseinkkel. Ez az elképzelés legvadabb álmaimon túli sikert ért el. Ezt neveztem el „politikai filantrópiának” . Ez 1984-ben volt.

Az ezt követő években megpróbáltam megismételni sikeremet Magyarországon és más kommunista országokban. Meglehetősen jót végeztem a szovjet birodalomban, beleértve a Szovjetuniót is, de Kínában más történet volt.

Első erőfeszítésem Kínában meglehetősen ígéretesnek tűnt. Ez magában foglalta a kommunista világban nagymértékben csodált magyar közgazdászok és egy újonnan létrehozott kínai think tank közötti látogatáscserét, amely szívesen tanult a magyaroktól…

1986. októberében létrejött a Kínai Alap nevű közös vállalkozás. Ez olyan intézmény volt, amelynek nem volt párja Kínában. Papíron teljes autonómiát élvezett. … De a radikális reformoknak számtalan ellenfelei voltak, akik összeálltak, hogy támadják az alapot. Azt állították, hogy CIA-ügynök vagyok, és felkérték a belbiztonsági ügynökséget, hogy vizsgálják meg… A Kínai Alap pályázói hamar észrevették, hogy a szervezet a politikai rendőrség ellenőrzése alá került, és elkezdtek távol maradni. Senkinek sem volt bátorsága, hogy elmagyarázza nekem az okát.

Végül egy kínai ösztöndíjas meglátogatott New Yorkban, és azt mondta nekem, jelentős kockázatot hordoz számára az alap. Hamarosan az akkori miniszterelnököt eltávolították a hatalomból, és ezt az ürügyet használtam az alapítvány bezárására. Ez közvetlenül a Tiananmen téri mészárlás előtt történt 1989-ben, és „fekete pontot” hagyott az alapítványhoz kapcsolódó emberek nyilvántartásában. Hosszú időbe telt, hogy töröljék a nevüket, de végül sikerült.

Visszatekintve egyértelmű, hogy

tévedtem, amikor megpróbáltam létrehozni egy olyan alapítványt, amelynek működése idegen a kínai emberek számára.

Abban az időben a támogatás odaítélése megteremtette a kölcsönös kötelezettséget az adományozó és a kedvezményezett között, és mindkettőt arra kötelezte, hogy örökké hűek maradjanak egymáshoz.

Ennyit a történelemről. Hadd forduljak az elmúlt évben bekövetkezett események felé, amelyek közül néhány meglepett.

Amikor elkezdtem Kínába menni, találkoztam számos hatalmi pozícióval rendelkező emberrel, akik hittek a nyitott társadalom alapelveiben. Fiatal korukban vidékre deportálták őket átnevelésre, gyakran szenvedtek el olyan nehézségeket, amelyek sokkal nagyobbak, mint Magyarországon voltak. De túlélték őket, és sok közös volt bennünk.

Kíváncsiak voltak arra, hogy megismerjék Karl Popper gondolatait a nyílt társadalomról. Miközben a koncepciót nagyon vonzónak találták, értelmezésük némileg eltért az enyémtől. Ismerték a konfuciánus hagyományokat, de Kínában nem volt hagyománya a (parlamenti) választásnak. Gondolkodásuk hierarchikus maradt, és mélyen élt bennük a tisztelet a „magas hivatal” iránt. Én viszont inkább egalitárius voltam, és azt akartam, hogy mindenki szavazzon.

Szóval, nem lepődtem meg, amikor Hsz Csin-ping komoly ellenzékbe került otthon, de meglepődtem az általa vállalt megoldáson. Tavaly nyáron (a pártkongresszuson – a szerk.) bár nem volt hivatalos közlemény, a pletyka az volt, hogy megpróbálnak gátat szabni a két cikluson túli megválasztásnak és a személyi kultusznak, amelyet Xi maga épített magának.

Fontos felismerni, hogy az ilyen kritika csak figyelmeztetés volt Hszinek, de végül nem érte el a korlát megszüntetését. Továbbá „a Hszi Csin-ping gondolatát” ugyanolyan szintre emelték, mint Mao elnök tanait. Tehát Hszi továbbra is a legfőbb vezető, esetleg egy életre szólóan.

Kínára összpontosítottam, de

a nyitott társadalmaknak sokkal több ellenségük van, köztük Putyin Oroszországa.

És a legveszélyesebb forgatókönyv az, amikor ezek az ellenségek összeesküdnek egymással és tanulnak egymástól arról, hogyan lehet még jobban elnyomni az embereiket.

A kérdés az, mit tehetünk, hogy megállítsuk őket?

Az első lépés a veszély felismerése. Ezért beszélek ma este. De most jön a nehéz rész. Azoknak, akik meg akarják őrizni a nyitott társadalmat, együtt kell működniük és hatékony szövetséget kell alkotniuk.

Olyan feladatunk van, amelyet nem szabad a kormányokra hagyni.

A történelem azt mutatja, hogy még az egyéni szabadságot védő kormányoknak is sok egyéb érdekük van, amelyek elsőbbséget élveznek saját polgáraik szabadságával szemben, az egyén szabadságával szemben.

A Nyílt Társadalom Alapítványai az emberi jogok védelmét szolgálják, különösen azok számára, akiknek nincs kormányuk, amely megvédi őket. Amikor négy évtizeddel ezelőtt elkezdtük, sok kormány támogatta erőfeszítéseinket, de számuk mára csökkent. Az Egyesült Államok és Európa a legerősebb szövetségeseink voltak, de most saját problémáikkal vannak elfoglalva.

Ezért arra szeretnék összpontosítani, hogy mi a legfontosabb kérdés a nyitott társadalmak számára: mi fog történni Kínában?

A kérdésre csak a kínai emberek válaszolhatnak. Mindössze annyit tehetünk, hogy éles különbséget tegyünk közöttük és Hszi Csin-ping között. Mivel Hszi kinyilvánította ellenségességét a nyitott társadalommal szemben,

a kínai nép továbbra is a remény legfőbb forrása.

És valóban van alapja a reménynek. Ahogy néhány kínai szakértő elmagyarázta nekem, ismert egy konfuciánus hagyomány, amely szerint a császár tanácsadói felszólalnak, amikor határozottan nem értenek egyet annak egyik cselekedetével vagy rendeletével, még akkor is, ha ez száműzetéshez vagy kivégzéshez vezethet.

Ez nagy megkönnyebbülés volt számomra, amikor a kétségbeesés szélén voltam. A nyitott társadalom elkötelezett védelmezői Kínában, akik a életkorom körüliek, többnyire nyugdíjba vonultak, és helyüket fiatalabbak vették át, akik Hszi Csin-pingtől függenek. De új politikai elit alakult ki, amely hajlandó megtartani a konfuciánus hagyományt. Ez azt jelenti, hogy Hszinek továbbra is lesz politikai ellenzéke.

Hszi a többi ország számára példaképként mutatja be Kínát. Az Egy övezet, egy út (más néven új kínai selyemút – a szerk.) kezdeményezése elég régóta működik ahhoz, hogy feltárja hiányosságait.

Célja, hogy Kína érdekeit szolgálja, nem pedig a kedvezményezett országok érdekeit.

Ambiciózus infrastrukturális projektjeit főként hitelekből finanszírozták, és a külföldi tisztviselőket gyakran megvesztegették, hogy elfogadják azokat. Ezek közül sok projekt gazdaságtalan volt.

Az ikonikus eset Srí Lankán van. Kína épített egy kikötőt, amely stratégiai érdekeit szolgálja. Nem sikerült elegendő kereskedelmi forgalmat vonzania a hitel kifizetéséhez, és lehetővé tette Kína számára, hogy átvegye a kikötőt. Számos hasonló eset fordul elő máshol, amelyek széles körű elkeseredést okoznak.

Malajziában az előző kormányt 2018 májusában új koalíció váltotta. Ez azonnal leállított néhány nagy infrastrukturális projektet, és jelenleg tárgyalásokat folytat Kínával, hogy mennyi kompenzációt kell fizetnie Malajziának.

A helyzet nem olyan egyértelmű, mint Pakisztánban, amely a kínai befektetések legnagyobb kedvezményezettje. A pakisztáni hadsereg teljes mértékben Kínában kezében van. 2018 elején Kína és Pakisztán bejelentette a katonai együttműködés nagyszabású terveit. Az év végére Pakisztán mély pénzügyi válságba került, de nyilvánvalóvá vált:

Kína azt tervezi, hogy az Egy út, egy övezet kezdeményezést katonai célokra is felhasználja.

Mindezek a kudarcok arra kényszerítették Hszi Csin-pinget, hogy módosítsa a kezdeményezés iránti hozzáállását, és októberben a Népi Gyűlés figyelmeztette, hogy a projekteknek a fogadó országok érdekeit kell szolgálniuk. Több projekt, Sierra Leonétól Ecuadorig újratárgyalása zajlik.

A legfontosabb, hogy az Egyesült Államok kormánya „stratégiai riválisnak” minősítette Kínát. Trump elnök úr kiszámíthatatlan, de ez a döntés gondosan előkészített terv eredménye. Azóta a Trump idioszinkratikus (nagyjából indokolatlanul ellenszenves – a szerk.) viselkedését nagymértékben felváltotta egy új Kína-politika, amelyet a nemzetbiztonsági tanács ázsiai ügyekért felelős tanácsadója, Matt Pottinger és mások felügyelnek. A politikát Mike Pence alelnök szóbeli beszédében vázolták október 4-én.

Annak ellenére, hogy Kína stratégiai riválisnak minősül, ez túl egyszerű. Kína fontos globális szereplő, a vele szembeni hatékony politikát nem lehet szlogenre egyszerűsíteni. Sokkal kifinomultabb, részletesebb és gyakorlatiasabbnak kell lennie és magában foglalnia az amerikai gazdasági választ az Egy út, egy övezet kezdeményezésre.

Hszi Csin-ping megértette azt a veszélyt, amelyet az új amerikai politika képvisel. Személyes találkozjukon játszott Trump elnökkel a Buenos Aires-i G20-as tanácskozáson. Időközben a globális kereskedelmi háború veszélye nőtt, és a tőzsde decemberben komoly esést szenvedett el. Ez problémát okozott Trumpnak, aki minden erőfeszítését a 2018-as félidős törvényhozási választásokra összpontosította. Találkozójukon elérték az egyik célt, de ez nagyon bizonytalan: a kilencven napos fegyverszünetet a kereskedelmi háborúban.

Időközben egyértelmű jelek vannak arra, hogy Kínában széles körű visszaesés következik be a gazdasági növekedésben, amely a világ többi részét érinti. A globális lassulás az utolsó dolog, amit a piac látni akar.

A ki nem mondott társadalmi szerződés Kínában a folyamatosan növekvő életszínvonalra épül. Ha a kínai gazdaság és a tőzsdei visszaesés elég súlyos, akkor ez a társadalmi szerződést alááshatja, és még az üzleti világ is Hszi Csin-ping ellen fordulhat. Az ilyen visszaesés az Egy övezet, egy út kezdeményezés végét is jelenthetné, mert Hszi kifogyhat a pénzből, hogy továbbra is finanszírozzon sok veszteséges beruházást.

A globális internetgazdaság kérdésében a Nyugat és Kína között be nem jelentett küzdelem van.

Kína kívánja diktálni a digitális gazdaság szabályait és eljárásait, hogy a fejlődő világot új platformjaival és technológiáival uralja. Ez veszélyezteti az internet szabadságát és a nyitott társadalmat.

Tavaly még azt hittem, hogy Kínának mélyebben be kell ágyazódnia a globális kormányzás intézményeibe, de azóta Hszi Csin-ping viselkedése megváltoztatta a véleményemet. Jelenlegi álláspontom szerint

az USA-nak Kínára kell összpontosítania ahelyett, hogy gyakorlatilag az egész világgal folytatná a kereskedelmi háborút.

Ahelyett, hogy könnyedén hagyja a ZTE-t és a Huaweit, erőteljesen lépjen fel ellenük. Ha ezek a vállalatok az 5G piacon uralkodnának, elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelentenéek a világ többi részére.

Sajnálatos módon Trump elnök, úgy tűnik, más utat követ: Kínának engedményeket ad, és győzelmet hirdet az USA szövetségesei elleni támadásainak megújításakor. Ez alááshatja az Egyesült Államok politikai célját, amely a kínai visszaélések megfékezésére irányul.

Végezetül hadd foglaljam össze az üzenetet, amelyet ma este szállítok. Fontos szempont, hogy

az elnyomó rendszerek és az informatikai monopóliumok kombinációja e rendszereket beépített előnyökkel ruházza fel a nyílt társadalmakkal szemben.

Az ellenőrző eszközök hasznosak az autoriter rezsimek kezében, de fenyegetést jelentenek a nyílt társadalmak számára.

Kína nem az egyetlen autoritárius rendszer a világon, hanem a leggazdagabb, legerősebb és technikailag leginkább előremutató.

Ez teszi Hszi Csin-pinget a nyílt társadalmak legveszélyesebb ellenfélévé.

Ezért fontos, hogy megkülönböztessük Hszi Csi-ping politikáját a kínai nép törekvéseitől. Ha a társadalmi creditrendszer működésbe lépne, az teljes ellenőrzést adna Hszi kezébe. Mivel Hszi a nyílt társadalom legveszélyesebb ellensége, a kínai népre, és különösen az üzleti közösségre és egy (más) politikai elitre kell törekednünk a konfuciánus hagyomány fenntartására.

Ez nem jelenti azt, hogy azok, akik hisznek a nyitott társadalomban, passzívak maradnak. A valóság az, hogy hidegháborúban vagyunk, ami forróvá válik. Másrészt, ha Hszi és Trump már nem lesz hatalomban, lehetőség nyílik arra, hogy nagyobb együttműködést alakítson ki a két informatikai szuperhatalom között.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a második világháborúból eredő szerződéséhez hasonló szerepe lenne az Egyesült Államok és Kína közötti konfliktus jelenlegi ciklusának vége. Megújítaná a nemzetközi együttműködést és lehetővé tenné a nyílt társadalmak virágzását. Ez összegzi az üzenetemet.”

A zalai megváltó – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ahogy így kávézgatunk, nem állom meg, hogy el ne mondjam a nap hírét: Zalában látták Jézus Krisztust, csak kicsit furán viselkedett, minek következtében nyomozás indult ellene és most kellemetlen helyzetben van. Tessék visszaülni, nem történt csoda, senki sem támadott fel, olyasmi nálunk nem szokott megesni: egyszerű csalásról van szó.

Ha van csoda a történetben az csak annyi, hogy az önjelölt próféta lebukott: ismervén a nagyközönség mérhetetlen hiszékenységét és igényét minden „spirituálisra”, minden természetfelettire, mindenre, ami misztikus úton-módon különösebb munka és gondolkodás nélkül oldaná meg a problémáit vagy azoknak legalább egy részét, az a meglepő, hogy nem űzi még most is vígan az ipart.

Mert ipar ez, persze: guruipar, próféta-üzlet, van, aki nagyban műveli, van, aki kicsiben, van akinek szektája is van hozzá, van, akinek csak hívei, akad, aki saját helyiséget bérel, a kisiparosok házhoz mennek, szóval, ha csak a vallási jellegű népbutítást nézem, és elhagyom az összes többi ezoterikus dolgot, akkor is ma Magyarország (de az egész világ is) a szélhámosok paradicsoma. Csak minálunk 231 kisegyházat sorol fel a Wikipédia, bár ennél jóval több kell legyen – ezek hivatalosan nem számítanak egyháznak, ám a híveiket minden hivatalos elismerés nélkül is remekül meg tudják kopasztani. Van közöttük valódi vallási közösség is szép számmal, akikre ferdén nézett a politika – de minden második közülük szélhámosság.

Onnét tudom én ezt ilyen jól, hogy valamikor az ántivilágban, nagy szegénységemben, munkanélküliségemben megtalált egyszer egy ilyen közösség. No, nem megváltani akartak, az az én esetemben reménytelen lett volna, ők is belátták, hanem azt akarták, hogy havi húszezer forintokért szerkesszem és írjam a lapjukat. Nem volt ez nagy pénz, de nagy munka sem – inkább volt gondom azzal, hogy mit ne írjak meg a jó püspök viselt dolgai közül, melyek bizony gyakrabban jártak a törvényesség határán túl, mint innen. Pedig nagyon szerette a sajtónyilvánosságot: egyszer elő is vett:

– Tamás, én minden héten benne akarok lenni a Népszabadságban, intézd el!
– Én ugyan ismerek pár embert onnét, de ezt csak egyetlen rovatnál tudnám garantálni.
– Melyik az? Különben mindegy is, intézd el!
– A bűnügyi, kérem, a bűnügyi… még mindig be akar kerülni?

Aztán elváltak útjaink, mivel rólam kiderült, hogy még meg sem vagyok keresztelve, sőt, nem is nagyon vágyok erre a megtiszteltetésre, de nem is ez volt velem a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem voltam hajlandó én magam keresztelni, esketni de főleg temetni. Mármint papként. Azt mondtam, írni szerződtem, nem prédikálni, ők meg azt, hogy akkor le is út, fel is út. Hát így végződött az én egyházi karrierem.

No, de ez még egy viszonylag komolyan vehető kisegyház volt, a Biblia és az ingatlanspekuláció alapján álltak – össze sem lehet őket hasonlítani a zalai Krisztussal. Róla azt írja az Index:

„Jól menő vállalkozók, ügyvédek, művészek, értelmiségiek, modellek, celebek is hívei voltak Miklósnak, a Zalában élő spirituális gyógyítónak, aki a puritánságot hirdette, és többször utalt arra, hogy ő lehet Jézus reinkarnációja. Tanítványai milliós adományokkal segítették, aztán minden összeomlott. Megtudták, hogy Miklós megkörnyékezte a csoportba járó fiatal lányokat, több luxusautót, ingatlant, köztük egy ciprusi villát is használt. Csalás és kuruzslás miatt tettek feljelentést ellene, és még többen fontolgatnak hasonló lépést, hogy milliókat követeljenek vissza tőle. A zalaegerszegi rendőrség nyomoz, már több mint tíz embert hallgattak ki tanúként.”

Ez eddig az egyszerű, rég bevált Gyurcsók-recept – az említett távgyógyító alkalmazta mifelénk először sikerrel. Eleinte gyógyítgat a delikvens, aki nem nagyon beteg, tán még meg is gyógyul (magától), aztán közösséget épít, egyházat alapít, és ha nem csinál komoly szamárságokat, élete végéig vígan éli ájtatos és titokban kicsapongó életét. Amint látom, a zalai vállalkozó nem figyelhetett eléggé a titoktartásra. Meg Gyurcsók sámán volt, ő keresztény, ami nüanszbéli különbségnek tűnik ugyan, de komoly veszélyei vannak: aki sámánkodik, azt ugyan nem szeretik a hivatalos egyházak, de többnyire békén hagyják, aki viszont Jézus nevében szélhámoskodik, arra menten felfigyelnek és megpróbálnak a körmére nézni. De lássuk a történetet tovább.

„A mester körül az évek során egy legalább 400 fős kör alakult ki tanítványokból, hívekből, gyógyulást, tanácsadást remélő emberekből. Miklós Zalaegerszeg mellett egy szőlőhegyekkel körülvett domboldalon élt viszonylag szerény körülmények között – legalábbis ezt akkor még így tudták róla a hívek. Tanítványai ebben a Jánka-hegyi házban gyűltek össze Zalaegerszegen, mások a Nagykanizsához közeli Böhönyén vagy Budapesten találkoztak vele.

Miklósról az interneten az égvilágon semmi nem található. Mindig elítélően nyilatkozott az internetről és a közösségi médiáról, és tanítványait is óvta ettől. A zárt körbe általában hívei ajánlottak be baráti körükből újabb és újabb embereket, akik között ügyvédek, módos vállalkozók, értelmiségiek, művészek és ismert modellek is voltak.”

Ügyes, ügyes… ha gazdag és tekintélyes embereket is fülig belemártunk az ügyeinkbe, azok majd megvédenek, ha baj van, felhasználva befolyásukat, képességeiket – megvédenek, mikor magukat is meg kell védjék. Az internettől meg tényleg jobb távol tartani a csapatot, az állandó és nyílt kommunikációval jár, még a végén meglátja valami újságíró, hogy mi folyik a szőlőhegyen. De hát mi folyt?

„Az összejöveteleken akár 50-60 ember is részt vett. Ezek általában csoportos és egyéni gyógyítással kezdődtek. Akik vele szemben ültek, kézfejüket a combjukra helyezték tenyérrel felfelé, és a fejüket lehajtották. Miklós a két kezével varázsolt. (…) Mégsem keresztény közösségről volt szó, sőt Miklós az egyházat általában elítélte, tanításai inkább az univerzális szeretetről szóltak. Gyakran elhangzottak olyan utalások, hogy Jézus reinkarnációja akár ott is ülhetne velük szemben: „Mit szólnátok, ha kiderülne, hogy Jézus itt ül veletek farmernadrágban?” – kérdezte Miklós, aki történetesen farmerben volt. (…) Az alkalmak végén a résztvevők egyenként 8-8 ezer forintot fizettek készpénzben. A pénzt Miklósék házában konkrétan a mikrohullámú sütő elé tették le, máshol borítékokban gyűjtötték, amit a gyógyító mindig szerényen fogadott. Ha valaki 10 ezrest hozott, nagyvonalúan azt mondta: „Vedd vissza, kedves, a visszajárót nyugodtan.” Gyakran mondta, hogy neki a pénz nem számít, az csak valami mulandó emberi találmány.”

Akkor számoljunk. Nyolcezer fejenként, szóval van, akinek sok, van, akinek semmiség, épp jól van belőve az árfekvés. Hatvan ember egy turnusban, de látjuk, naponta több, legalább kettő is lement, az annyi mint kilencszázhatvanezer, de ha csak öttel vannak többen, egymillió. Az azért már tisztes napi kereset. Főleg, hogy nem adózott belőle (bár ennyiből már érdemes). De ha lerobbant az autója, nem szégyellt pénzt kérni másikra, harmadikra – a végén már két Audija és két BMW-je is volt, mert van annak, aki el nem issza. Ha gyűjtést rendezett valakinek a javára, az sem mindig ért teljes összegben a rászorulóhoz: ömlött hozzá a pénz.

Márpedig azt valamibe be kell fektetni, mert megpenészedik vagy elviszi az infláció. A mi zalai messiásunk ingatlanba fektette: persze, hogy nem a gyógyításokra használt Jánka-hegyi, szerény házban él, hanem egy Zalaegerszeg melletti faluban egy háromszintes, gyönyörűen felújított, térkövezett, zöldövezeti házban. Ez az ingatlan az ő nevén volt. Egyik hálás páciense Balatonmáriafürdőn vett egy nyaralót. A teljesen felújított, bútorozott, hőszigetelt, kétbeállós garázzsal rendelkező házban Miklós gyakran megfordult. A tanítványai akkor képedtek el igazán, amikor megtudták, hogy Miklós egyik páciense, egy külföldön élő gazdag özvegy Cipruson is vett egy kétszintes, négy hálószobás villát, teraszokkal, nagy füvesített kerttel és 15 méteres medencével. Ez a ház sem Miklós nevén volt, de nagyrészt ő és élettársa, illetve barátai jártak oda. Már küszöbön állt, hogy a gazdag özvegy átírassa Miklós nevére a ciprusi házat, de ez végül a csoporton belül kitört botrány miatt nem történt meg.

Mert a botrány kitört. Emberünk gyermekkoráról olyanokat mesélt a híveknek, hogy „édesapja a lillafüredi kastélyszálló igazgatója volt, és ő már gyermekkorában tündérekkel játszott a kastélykertben, már akkor különleges képességei voltak.” Hát a képességeiről ki-ki gondoljon, amit akar, de hogy a tündérkékkel felnőtt korában is szeretett játszani, ez a szokása megmaradt, az már bizonyos. Több fiatal lánytanítványával is viszonya volt, bár arra ügyelt, hogy egyikükhöz se nyúljon 18 éves koruk előtt. A hölgyek megfelelő beosztás szerint egymást váltották az egyik házban tartott randevúkon. Ami azt is jelenti, hogy nem csak Jézustól tanulhatott sokat a mi zalai prófétánk, de Mohamedtől is: a háremtartást mindenképpen.

Végül a sok szélhámosság csak a fejére omlott: egy család tavaly augusztusban beperelte, kuruzslás és csalás miatt. Persze, első sorban a saját pénzüket szerették volna tőle viszontlátni: őket ugyan kártalanította, de a lavina már elindult, és most megállíthatatlanul hömpölyög, sodor magával mindent.

Valódi bűne volt épp elég: a gazdasági bűncselekményektől és a szélhámosságtól eltekintve főként a kuruzslás. Ugyanis ha ő elkezdett kezelni valakit, azt már nem engedte más orvos elé: el is tiltotta gyógyszertől, terápiától, mindentől. Akadt, aki bele is halt. Ezt különben azzal indokolta, hogy minden orvos és egészségügyi alkalmazott a Holdról inkarnálódott, és az a negativitás asztráldimenziója, ahol olyan lelkek gyűlnek össze, akik előző életeikben gyilkosok és gonosztevők voltak, és egyetlen lehetőségük a felemelkedésre a szolgálat, amit szenvedésekkel teli élet jelent.

Asztráldimeziója, aszongya. Asztráldimenziója… És nem röhögték ki.

Most folyik a nyomozás, dagad a botrány, de csak azt kapja, amit megérdemel.

Kérem, aki ilyesmivel szélhámoskodik, annak illenék tudni, hogy nem egyházat, szektát, közösséget kell alapítani, mint a pitiáner kishalak.

Hanem pártot, mint a nagymenők!

Na, abban van a pénz.

És biztonságosabb is.

Kávé, Zambiából _ Déli kávé Szele Tamással

Most épp Zambiából, de jött már ilyen kávé nekünk máshonnan is. Szóval, ma nem leszünk magasröptűek, néha nem is árt, ha gyakorlati, földhözragadt dolgokkal foglalkozunk. Hasznos tudnivalókat osztunk meg: most például azt, hogy ha nincs valami rokonsága, ismerőse, érdekeltsége vagy kobaltbányája az embernek Zambiában, akkor ne vegye fel a telefont, már amennyiben onnan érkezik egy hívás.

Előre szólnék, hogy ez most nem pletyka, ellenőriztem az információt, nem afféle Messengeren terjedő mendemonda, mint az, hogy „X. vagy Y. hacker és ha válaszolsz egy üzenetére, megeszi a vargabélest a hűtőből”. Ez sajnos valódi figyelmeztetés, riasztás, nem gyakorlat: vannak esetek, amikben jó pár ezer forintunk bánhatja, ha ugyan nem több, amennyiben válaszolunk az egyszer felcsendülő egzotikus hívásokra.

Fontos, hogy csak egyszer csengenek. Ennek is oka van, mint a világon mindennek: de lássuk, hogy néz ki a trükk a gyakorlatban? Úgy, hogy felcseng a telefon – egyszer! – és elnémul. A kijelzőn látjuk, hogy távoli a hívás, különös, hosszú szám keresett, vajon mit akarhat? Esetleg kiderült, hogy mi vagyunk a katapurtálai maharadzsa régóta keresett örökösei, netán valaki a nevünkre íratta a Viktória-tavat? A legtöbben visszahívják, és csodálkozva tapasztalják, hogy nincs válasz. A válasz rossz esetben jövő hónap elején érkezik, a telefonszámlával, és annál terjedelmesebb, minél többször hívtuk vissza a – most már elárulom – emelt díjas számot. Jó esetben a szolgáltatót éri anyagi kár, de nem kicsi.

Mármint, nekünk, előfizetőknek jó ez az eset.

Pillanatnyilag Zambiából, a Maldív-szigetekről és Szomáliából hívogatják a magyar előfizetőket ezek a trükkös kis csalók, de régebben Csádból és Burundiból is szokásban volt – nem kell mondanom, a mai világban maguk a csibészek nem muszáj ezekben az országban tartózkodjanak, hogy legyen ottani telefonszámuk, pillanatok alatt lehet ilyen számokat venni pár kattintással a neten. A szélhámosok azért kedvelik az afrikai országokat, mert ott alapvetően magasak a percdíjak, de azért Nigériának vannak is bizonyos hagyományai a netes csalások terén – az egyik elterjedt átverést például az egész világon „nigériai 419-esnek hívják”

Ennek a csörgetős trükknek a neve pedig one ring scam, japánul wangiri.

Az Index régebben megfejtette, hogy lehet ezzel pénzt keresni, az ő magyarázatukat fogom itt kivonatolni.

Tehát: a csalók megszerzik a számot, ami ha lehet, emelt díjas. Ez egyszerű feladat. Aztán – persze, számítógéppel – végighívják mondjuk a budapesti telefonkönyvet. Ennyi embernek legalább a fele vissza is hívja őket. Mondjuk, legyen ez egymillió hívás. „Ha valaki visszahívja a számot, felépül egy nemzetközi vonal. Ami akkor is pénzbe kerül, ha nem emelt díjas számról van szó. Mivel a nemzetközi elszámolás percalapú, ha csak egy másodpercre visszahívott valaki egy ilyen számot, már egész percért fizet. A szolgáltatók (GSM) alapmegállapodása szerint elszámolnak egymással, az elszámolás alapja a két oldalon mért forgalom. Ha az megegyezik, akkor fizetnek.” – írta az Index, és így is van.

A magyarországi előfizető elindítja a hívását a messziségbe, ami a 6. zónában van, egy hívás oda átlag 500 forintba is kerülhet –  mivel mindenkinek pénzbe kerül a továbbítása. Ezt a pénzt a magyar szolgáltató fizeti ki a hívást továbbító első nemzetközi szolgáltatónak. De nincs közvetlen kapcsolat, több ország több szolgáltatóján keresztül futnak a hívások, és mindegyik hozzáteszi a maga szerény vagy szerénytelen díját az eddigi összeghez. A céltartomány „tulajdonosa”, aki a helyi szolgáltatást végzi, még hozzátesz egy közepes összeget, és a végén kicseng a visszahívás.

Az ám, csakhogy a csalók – de hívhatjuk őket „vállalkozóknak” is – olyan szerződést kötöttek a helyi szolgáltatóval, hogy a bejövő nemzetközi hívások fennmaradó összegéből részesedést kapnak.

Na, de Magyarországról nem lehet külföldi emelt díjas számot hívni!

Lehet is, nem is: ha ilyent hívunk, az tőlünk egyszerű hívásként próbál kimenni, az emelt díj a nemzetközi továbbító szolgáltatóknál derül majd ki. A nemzetközi szolgáltató ekkor elkezdi visszafelé kiszámlázni a drágább díjat, ami végül mégis lecsapódik a magyar szolgáltatónál. Az előfizetőjére nyilván nem terhelheti rá, ezért neki kell állnia. Ha pedig valaki kifizeti a pénzt, akkor az végül elér az eredetileg hívást indítóhoz is.

Az egy dolog, hogy a mi számlánkra ez jó esetben nem kerül rá (habár… a szolgáltató mindenképpen ki kell vizsgálja a méregdrága hívást, és amennyiben kicsit is felelősnek mondható az ügyfél, megeshet, hogy neki is kell fizetnie bizonyos összeget), de általában elmondható, hogy méltányosságból állják az ilyen csaló hívások költségeit az előfizetők helyett.

De mi van, ha nem Magyarországon ér el minket a trópusi átok?

Mi van, ha épp külföldön vagyunk és roaminggal használjuk a telefonunkat?

Ugyanis a korlátozás, miszerint külföldi emelt díjas szám nem hívható, csak Magyarország területén érvényes.

Ha ilyen esetben hívjuk vissza a csalókat, akkor nagyon sokat fogunk fizetni, ugyanis a magyar szolgáltatónk ki kell fizesse a teljes rárótt összeget a roamingszolgáltatónak, és aztán mi kell megtérítsük – hiszen külföldön nem tud megvédeni minket a saját butaságunktól.

És persze, ha nem emelt díjas a szám, akkor alapvetően a szolgáltatónk kell fizessen. Persze a csibészek ezt még külön trükkökkel is súlyosbítják: például befut a hívás a számukra, azt felveszi az automata, és csengőhangot játszik be nekünk, végtelenítve, hogy azt higgyük percekig: ez még cseng. Holott ez már beszélgetés, kérem, és aszerint ketyeg a számla…

Tehát, mi a teendő ismeretlen, távoli, egzotikus szám esetén?

Ne vegyük fel a hívást, ha nincs rá jó okunk. Ha valaki nagyon akar velünk beszélni, úgyis küld egy SMS-t.

Főleg akkor ne vegyük fel, ha csak egyet csengetett, aztán elhallgatott. Az biztos jel.

Ha felvettük, még nincs nagy baj: hívás fogadásáért Magyarországon már régóta nem kell fizetni. Azonban ekkor az történik, hogy rákerülünk a csalók úgynevezett „zöldlistájára”, amin az általuk hívott élő számok vannak, és sok ilyen hívásunk lehet a közeljövőben. De baj még ekkor sincs.

Ha visszahívtuk őket, és nem veszik fel, az már nem jó a szolgáltatónknak, és lehet, hogy mi is számíthatunk ennek következtében egy kis vizsgálatra, de akkor még nagy bajban nem vagyunk.

Ha visszahívtuk őket, és szorgosan hallgatjuk az üres csengést vagy a kapcsolási zenét, esetleg egy diszpécser értelmetlen fecsegését, akkor annyival nagyobb a baj, amennyivel több költséget okozunk a szolgáltatónknak, de még ez sem a világ vége.

A legrosszabb, amit tehetünk, ha külföldről hívunk vissza, roamingon keresztül egy ilyen afrikai vagy más számot (vannak ilyenek még az Egyesült Államokból is), és ez alatt a hívás alatt megyünk bele egy várakozásba. Akkor tényleg nagyon sokat fogunk fizetni.

Érdemes amiatt aggódnunk?

Aggódni nem érdemes, csak jó tudni: ugyanis Magyarország mobilszolgáltatói nem ostobák, figyelik a forgalmat, és az ilyen tömeges hívásokat indító számokat folyamatosan tiltják a hálózatukból: ez egy verseny a jó és a rossz fiúk között, a rosszak állandóan új számokról támadnak, a jók állandóan figyelnek és ki-kilövik ezeket. Hosszú távon a jók győznek, csak elég kellemetlen ez az állandó harckészültség.

De azért, tessék nekem elhinni, a legokosabb még mindig az, ha fel sem vesszük ezeket a hívásokat.

Már persze, ha nincs kobaltbányánk Zambiában.

Akkor más a helyzet.

Ady Endre 1877-1919

Ady Endre halálának 100. évfordulóján tisztelgünk a költőóriás emléke előtt. A huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, a magyar politikai újságírás ma is aktuális alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek.

Politico: Tanulmány a holokauszt-revizionizmusról

A holokauszt-revizionizmus az EU keleti tagjai között a legnagyobb mértékű. Egy új tanulmány szerint a kormányok igyekeznek saját szerepüket minimalizálni a zsidók tömeges megölésében.

„Sok európai uniós kormány rehabilitálja a második világháború népirtásában együttműködő háborús bűnösöket, miközben minimalizálja a bűntudatot a zsidók megsemmisítésének kísérletében” – fejezte be a holokauszt revizionista jelentés , amelyet a Yale Egyetem, a Grinnell Főiskola és az Európai Progresszív Judaizmus Unió támogatott.

„A revizionizmus a legrosszabb az új közép-európai tagországokban – Lengyelországban, Magyarországon, Horvátországban és Litvániában” – írja a tanulmány.

Az antiszemitizmus Európában növekszik. Az e héten közzétett Eurobarométer- felmérés kimutatta, hogy az uniós válaszadók fele úgy véli, hogy az antiszemitizmus problémát jelent országukban. A múlt hónapban közzétett tanulmány megállapította, hogy a 10 európai zsidó közül kilenc szerint növekedett az antiszemitizmus az elmúlt öt évben.

Az új jelentés azt állítja, hogy egyes uniós kormányok hozzájárulnak ahhoz, hogy megváltoztassák a holokauszt megértésének és emlékezésének módját.

„A magyar kormány minimálisra csökkenti országának felelősségét a népirtásban, rehabilitálja a háborús bűnözőket, és antiszemita írókat vezet be a nemzeti tantervbe” – jegyezte meg a holokauszt revizionista jelentés.

„Amikor egy lengyel miniszter megkérdőjelezi a lengyel részvételt a szomszédjukban élő zsidó százainak meggyilkolásában ott nagy a baj” – írták a jelentés szerzői.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK