Featured

Weber csapdája – Déli kávé Szele Tamással

Erős duplát kérek, ma szükségünk lesz az eszünkre, különben sosem értjük meg, miről is van szó – vagy, amint majdnem mindenki, félreértjük. Szóval, kezdjük ott, hogy ez a Manfred Weber okos embernek tűnik, politikusban és szállásmesterben ritka is az ilyen. Most például olyan ötlettel áll elő, ami ugyan nem kifejezetten Orbán Viktor ellen született – de ha elfogadják, rajta (is) csattanhat az ostor.

És mielőtt azt mondanánk, hogy ügyes, tegyük félre a kis hungarocentrikus világképünket, mely szerint csakis nálunk van élet és mindent kizárólag a saját szempontunkból vagyunk képesek tekinteni, vegyük tudomásul: nem, nem kizárólag a magyarországi és speciálisan a Fidesz javára történő korrupció ellen született a javaslat. Másokra nézve épp úgy veszélyes lehet, ugyanis Weber egy forradalmian új eszmével állt elő.

Nevezetesen azzal, hogy ha már vannak törvényeink, tartsuk is be őket.

Ne tessék most azt mondani, hogy feltalálta a csőben a lyukat: az Unió területén ahány tagállam, annyi jogrendszer, de még ezeket a helyi jogrendszereket sem mindig tartják tiszteletben a nemzeti kormányok, sőt: mifelénk például inkább nem, mint igen, ahogy azt a Sargentini-jelentés is bizonyította.

Weber javaslata szerint fel kéne állítani egy kilenc tagú testületet (azért jó szám a kilenc, mert páratlan és osztható hárommal, így nem jöhet ki ötven-ötven százalékos döntésképtelenség, de kialakulhat benne kétharmados abszolút többség), állna pedig ez a testület tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból. És az lenne a dolga, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban.

Pontosabban: a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a német szövetségi alkotmánybíróság egy köztiszteletben álló egykori bírájával, Udo di Fabióval a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német vasárnapi lapban közösen közzétett írásában fejtette ki, hogy a testületet azzal a feladattal kellene megbízni, hogy kétévente az EU valamennyi tagországáról készítsen a jogállamiság érvényesülését vizsgáló elemzést.

Na bumm, elemezzenek csak, ameddig akarnak, mondaná az ember, legfeljebb kilenc embernek szép fizetése lesz. Az ám, de Weber ötlete szerint hatáskörük is lenne!

A testület sárga lapot mutatna fel – a fociból kölcsönzött módszerrel – ha a jogállamiság sérülésének alapos gyanúját állapítja meg. Az Európai Bizottság (EB) ebben az esetben jogállamisági eljárást indítana az adott tagországgal szemben.

Ellenben a jogállamiság komoly, súlyos sérülése esetén piros lapot mutatna fel! Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülne, az EB pedig szankciókat javasolna az EP-nek és a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak arra az esetre, ha az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az adott tagországot. Ezeket a büntetőintézkedéseket csak az EP vagy a tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni. Ilyen döntés hiányában a szankciók a bíróság ítéletének kihirdetése után automatikusan életbe lépnének.

Manfred Weber és Udo di Fabio az elképzelést összekötötte az EU-s támogatások kifizetésével. A hitelminősítő intézetek országjelentéseivel párhuzamot vonva azt írták, hogy a független jogi elemzői tanács nyilvános jelentései a jogállamisági hitelképesség megállapítására szolgálnának, és ez a hitelképesség lenne a feltétele az EU-s támogatások maradéktalan kiutalásának. Mint írták, az úgynevezett strukturális támogatási alapokból járó támogatások egy részét vagy egészét vissza lehetne tartani, ha az adott tagállam közigazgatásában korrupció mutatkozik, vagy ha nem tudnak szabadon dolgozni a médiumok.

Ez

Magyarországon különösen fontos lehet, ugyanis a kohéziós alapok folyósítása 2020-ban lejár, és csak a strukturális alapok támogatására számíthat a magyar gazdaság.

Weber szerint a jogállamiság a garancia a működőképes és korrupciótól mentes közigazgatásra, a független igazságszolgáltatásra, az alapjogok érvényesülésére, mindarra, ami elengedhetetlen a személyi sérthetetlenséghez és az élő demokráciához. Azonban a jogállamiság sérülésének veszélyére utalhat az is, ha oligarchia alakul ki, amelyben a piac erőit politikai eszközként használják, vagy ha akadályozzák a vélemény-, és a sajtószabadságot.

Patthelyzet, mondhatnánk, ugyanis ha pénzt akarunk látni, be kell majd tartanunk a törvényeket, függetlenek kell legyenek a bíróságok, szabad a sajtó és bizony fontosak lesznek az alapjogok is – ráadásul a weberi ötlet alapján sokkal, de sokkal gyorsabban lehet leállítani mindenféle pénz folyósítását, mint most, mikor ez egy minimum másfél éves procedúra, amelyet az érintett állam menet közben ezerféle módon megtámadhat. És alakulhat úgy a helyzet az Európa Parlamentben, hogy ez a támadás sikerrel is jár.

Fel is horgadt a magyar kormánypárt az ötletre, ha egyelőre még nem is tudják pontosan, mit kéne mondaniuk. De Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tegnap este már mondott valamit az ügyben az M1-en. Szerinte:

„Nyilvánvaló, hogy a valódi cél, hogy a bevándorlásellenes országokat bármikor meg tudják büntetni. A szabad államok hasznos és előremutató szövetsége helyett a nemzetállamot büntető, birodalomépítési elgondolások formálódnak.”

Hát Bakondi mester sosem volt a legélesebb kés a kormány fiókjában, az is biztos, de most a szokásosnál is nagyobb marhaságokat beszélt. Ugyanis azt mondta ezzel a felröffenésével – és kormányszinten más reakció még nem is érkezett – miszerint ez a testület kizárólag a „bevándorlásellenes” országokat, „nemzetállamokat” büntetné.

Másként szólva, kizárólag a „bevándorlásellenes” (micsoda hülye kifejezés, majdnem mindegyik állam ellenzi a nem szabályozott bevándorlást, de ez illik a kormányzati propagandába) országokban tapasztalható korrupció, egyedül ezekben sérül a jogállamiság, a sajtó szabadsága, ezekben nem tartják be az alapjogokat?

Bakondi mester, végül is kinek az oldalán áll maga?

Ej, nem csodálkoznék, ha korán nyugdíjba küldenék, pedig kár lenne érte, kiváló ügynök volt…

Ráadásul Bakondi, miután így megvádolta a tulajdon kormányát mindenféle csúnyasággal – ilyen esetben csak azt lett volna szabad mondani, hogy „állunk elébe, nálunk ilyesmi nincs, a Sargentini-jelentés hazudik” – még figyelmeztetett is:

„Nagyon komoly tétje van az EP-választásnak!”

Ritka dolog, hogy mi ketten bármiben is egyetértsünk, mármint a Bakondi meg én, de magam is így látom.

Csakhogy… ezt a testületet akkor állítják fel, ha a baloldali tömb győz az uniós választásokon?

Vagy akkor, ha a jobboldali, hiszen a javaslat jobbról, a Néppárt részéről érkezett?

Nem, kérem. Ennek a testületnek a létrehozása nem a választás eredményétől függ, hanem attól, hogy a bármiféle összetételű EP elfogadja-e a javaslatot, ha beterjesztik eléje. És van egy olyan érzésem, hogy ha csoda nem történik: el fogja fogadni.

Ez ugyanis mindenfajta korrupciót és jogsértést büntet, minden oldalon,

arról már senki sem tehet, hogy a populistáknál jóval gyakoribbak ezek a bűnök, mint a normális demokráciákban.

Ráadásul maga a testület sem lehet politikai erők játékszere: a meghatározás szerint a politikai spektrumot tekintve plurálisan kiegyensúlyozott lenne, és tagjainak szakértelme, illetve függetlensége révén kezelni lehetne azokat a reflexeket, amelyek kiváltják, hogy az érintettek a nemzeti szintű jogállamisági hiányosságok európai vizsgálatát belpolitikai célokat szolgáló eszközként használják Brüsszel ellen.

Tehát nem a jobb- vagy a baloldalról van szó, nem egyik vagy másik oldal kíván előnyt kovácsolni egy ilyen testület működéséből, nem a Néppárté vagy az ALDE-é lesz a karmesteri pálca: hanem az Unió üzembiztos működése miatt kell megalakítani.

Hogy ez kellemetlen lehet a mai magyar politika számára?

Kellemetlen bizony, de épp olyan zsenáns lett volna a tegnapi, tegnapelőtti görög vezetésnek, elvégre ők sem mentek a szomszédba egy kis korrupcióért, jogsértésért. Nem szándékosan Orbán Viktorra szabták ezt a zakót, az már érdekes véletlen, hogy tökéletesen illik rá (és mint ilyen, ez életében az első ruhadarabja, ami áll is rajta valahogy).

A magyar kormány most baklövések sorozatát fogja elkövetni, ha tiltakozik az ötlet ellen: minden felháborodott, sértődött ellenvetés csak tovább bizonyítja az ellene felhozott vádakat. Hiszen ha nem lenne vaj a fején, nem is tiltakozna a kalaplevétel ellen.

Úgy kellett volna kormányozni, hogy ne legyen félnivalójuk – és nem, kérem, nem új törvények betartásáról van szó, ellenkezőleg, arról, hogy a régieket kellett volna tiszteletben tartani.

De még a magyar törvényeket is folyamatosan megsértik, pedig azokat épp ők hozzák.

Mondom: úgy kellett volna élni, hogy szó ne érhesse a ház elejét.

Most már késő.

Az Unió megunta, hogy hülyének nézik, kizsebelik, és most már tesz a szemtelen rablás ellen.

A tiltakozás most beismerés: tessenek valami mást, valami okosabbat kitalálni, míg még nem késő.

Már, ha képesek rá.

Máris kész a “nemzetek Európája”

Túl vagyunk a XIX. századi magyar polgári demokratikus forradalom 171. évfordulóján, nézzünk kicsit előre is. Legközelebb több mint két hónap múlva várható jelentős politikai esemény Magyarországon: az Európai Unió parlamenti képviselőinek megválasztása május 26-án. Persze, már a tizenötödikei politikusi beszédekben is elhangzottak a választási kampány nyitómondatai – és ezúttal egyikkel sem tudok jó szívvel azonosulni.

Mintha mindegyik demokratikus pártból kiveszett volna a bátorság, hogy arról beszéljen, amiről a májusi választásokon döntünk: Európa jövőjéről.

Bőven ostorozták az uralmon lévő udvartartást – kormánynak nem nevezném – és persze vezérét. Szerintem fölöslegesen: mi tudjuk, ismerjük unásig, az uszítástól a sunyi lenyúlásig az összes vétkét. A hívő hadnak meg mindegy: ki ismerethiány okán, ki számításból, ki csak a közhelyek tehetetlenségi erejétől sodortatva áll szilárdan e hatalom mellett. Igaz lehet a mondás: a magyar hátából szíjat lehet hasítani, csak nemzeti-színű legyen a bicska.

A minapi beszédek hallatán úgy tűnik, az ellenzék megadta magát, végképp rácsavarodott a „megmondók” által évek óta szajkózott – és nagy népszerűségre talált „összefogás” nevű hamisságra. Mindegy, hogy kilenc éve semmi eredményt nem hoz, mindegy, hogy számtanilag sem igazolható (az összeadás nem matek, hanem számtan). Nem számít, hogy az ellenzéki oldalon két párt – a Jobbik és az LMP – évek óta mereven elzárkózik mindenféle összefogás elől, sőt az újabbak – a kétfarkúak, a Momentum – is önálló arcot szeretnének. Az ellenzék számára amúgy is nagyon korlátozott nyilvánosságban órákig és oldalakon keresztül folynak a viták, ötletelések arról, hogyan kellene a tüzet meg a vizet „összehangolni”. E szeánszok vezénylői szemmel láthatólag arra törekednek, hogy végképp meggyengítsék az amúgy sem túl erős lábakon álló baloldaliságot, szabadelvűséget. A legálságosabb a Jobbikkal való „összefogás” mantrázása – anélkül, hogy megkérdeznének bárkit ebből a pártból arról, hogy akarnak-e összefogni? Így azután az a kép rajzolódik ki a tájékozódni vágyó szavazópolgár előtt, hogy a szocialisták és a szabadelvűek a kerékkötői az uraló pártcsoport leváltásának. Pedig májusban nem Magyarország méltatlan urainak elzavarása a tét, így teljesen fölösleges a beszéd a feltétel nélküli közös indulásról. Lehet, hogy 1 mandátum elveszik a magyarországi ellenzék számára – de megéri olyan listára szavazni, amelyiken esetleg bekerül egy Európa-ellenes képviselő?

Mert közben egyetlen szó nem esik arról, hogy miről is kellene szavaznunk májusban

Mit gondolunk a két oldal jelszaváról? Egyesült Európai Államokat, vagy Nemzetek Európáját? Hogyan képzelnénk el az egyiket vagy a másikat?

Nézzünk már kicsit szét a világban! Az elmúlt jó pár száz évet a görög-római alapokon álló európai civilizáció határozta meg: erről a földrészről indultak a gondolatok, amelyek óriási királyságokat teremtettek – hatalmas gyarmatbirodalmakkal, majd megteremtették a politikai nemzeteket, amelyek tovább tudták lökni az emberi élet szekerét. Európa erős és gazdag földrész lett.

Aztán a XX. században történt valami. A hegemóniára törekvő nemzetállamoktól átvették a vezető szerepet az olyan soknemzetiségű államok, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy a Szovjetunió. Mára fölocsúdni látszik a évszázadokon át szunnyadó Ázsia – és várható, hogy Észak-Afrika (Arábia) nyomában hamarosan megjelennek a fekete földrész népei is, méltó részt kérve a Föld kincseiből. Dél-Amerikáról meg keveset is tudunk – talán annyit: az európai latinok (spanyolok, portugálok) által évszázadokig uralt földrész folyamatosan háborog – hol hangosabban, hol csak csöndesen fortyog.

Nem ütném az orromat távoli birodalmak sokféle indulatába, szándékába.

De nézzünk a térképre!

Európa földrajzi – az Ural hegységig terjedő – területe 10 millió 180 ezer négyzetkilométer, ennek kevesebb, mint a felén – 4 és fél millió négyzetkilométeren működik az Európai Unió 28 országa.

Ha ez a 28 ország megmarad az erőforrásokért egymással is acsargó nemzetállamok alkalmi csapatának, Európa tovább veszít amúgy is csökkenő jelentőségéből. Ez Magyarországra azzal a következménnyel jár, hogy az EU gazdagabb, erősebb államai majd döntenek, Magyarország meg járhat „pávatáncot”, „márászkodhat” a gyengébbekkel a gazdagok asztaláról lehulló koncért.

Ha viszont résztvevője marad egy Európai Egyesült Államok megteremtésének, akkor egyenrangú félként beleszólhat a feltételek alakításába. Ez a folyamat évekig eltart – és folyamatosan változhat a konkrét kérdésekben. Hogy mikor legyen a közös pénz egyben közös valuta is, hogy mekkora legyen a közös véderő, mi legyen az elvi alapja a Föld többi országával való együttműködésnek. De azt is befolyásolhatná Magyarország – egységes adórendszer kezdeményezésével például -, hogy mi az a szociális minimum, ami minden uniós polgárnak jár stb.

Mellékszál: lehet, hogy kellene egy jobb nevet találni ennek a formálódó államalakulatnak: az EEÁ borzalmasan hangzik magyar nyelven. Az USE-t nem pártolnám: elég az angolszász hegemóniából. (Ennyire én is vagyok sovén európai…) A francia ÉUdE kissé nehézkes, a német UV(fau)S se túl hangzatos. A latin USE lenne. A görög ENP lenne – persze görög betűkkel. Talán lehetne egy újat alkotni a görög-latin alapokra – mondjuk Európai Politikai Unió…

Mit jelent a nemzetek Európája?

De hagyjuk a névválasztás gondját az utódainkra. Nézzük, mit jelentene a magyarokra a nemzetek Európája hangzatos – de sunyi – jelszava. Óhatatlanul csapódna az euszkeptikus, ellenséges, soviniszta erőkhöz, ezeknek meg van egy megoldatlan problémájuk:
Konkrétan mi történjen, ha találkozik egy náci svéd, meg egy náci finn? (Van olyan, hajjaj – nem magyar kiváltság a korlátoltság.) Ugyanmá, Te még sehol se voltál, amikor a mi hajósaink már parlamentet tartottak Izlandon! Még ahhoz is a vörösök kellettek, hogy elvegyék a cár atyuska talpát felőletek! Országotok se volt, amikor a svéd királyok már erős birodalmat tartottak! Most meg már a Botteni öbölre is igényt tartanátok? Még jó, hogy a Kattegatra nem fenitek a fogatokat!

Viccesen hangzik, ugye? Pedig hát… csak a földrajzi neveket kellene cserélgetni. És máris kész a „nemzetek Európája”.

Felcsúti Atlantisz – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát, habbal, ma kicsit kellemesebb témáról beszélgetünk. Konkrétan arról, hogy mi a csodának kell pont Felcsútra mesterséges szigetet építeni, és meddig várat magára Bábel tornyának felhúzása ugyanoda. Valamint némely piramisok és egyéb ókori csodák is szükségesek volnának nézetem szerint, mert nélkülük tapodtat sem.

A hír dióhéjban annyit mond, miszerint holnap lakossági fórumot tartanak Felcsúton, ahol a polgármester, Mészáros László a falu településrendezési eszközeinek változásairól fog beszélni. A módosítások kidolgozása már 2018-ban elkezdődött, a mostani eseményen „a település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása” lesz a téma Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc falujában.

Eddig semmi hiba, ez a község és a közösség ügye, beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, úgy is kell, döntsenek ők arról, ami az ő dolguk. No, de valójában mit is jelentenek be?

Azt, hogy a tározó funkcióját bővíteni szeretnék csónakázási lehetőséggel, de emellett a tározóban egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő étteremmel, sportpályával. A terv készítői úgy vélik, mindezen funkciók szervesen kapcsolódnak a kisvasút megállójához, illetve közelmúltban „példaszerűen felújított állomásépülethez”.

A felcsúti önkormányzat az említett területet belterületbe szeretné vonni, a tervezett módosításokat pedig kiemelt fejlesztési területen történő beruházássá minősítette.

Hát, azért volna néhány kérdés, ami óhatatlanul felmerül

Kezdjük rögtön azzal, hogy adott egy úgynevezett záportározó. Ez a hivatalos meghatározása szerint olyan felszíni vagy felszín alatti tározó, amelynek célja a csapadékból keletkező árhullám csúcs-vízhozamainak ideiglenes visszatartása. Az 1991-es vízügyi útmutató szerint:

„Záportározók kialakításával lehetővé válik, hogy a vízelvezető árkot, illetve csatornát az egyébként szükségesnél kisebbre méretezze a tervező (ami persze a beruházásnál költségmegtakarításként jelentkezik). Zápor idején ugyanis nem kell az összes lefolyó vízmennyiséget elszállítania a vízelvezető rendszernek; egy része feltölti a tározót. A tározóban levő vizet az árok (csatorna) „ráér” elvezetni a zápor elmúltával.”

Az ám, csakhogy azt is írja ugyanez az útmutató, hogy:

„Az (üresen tartandó!) záportározó kialakítása természetesen helyigényes, célszerű tehát olyan helyet kiválasztani erre a célra, ahol valamilyen természetes mélyedés vagy völgy található, s ahol az elfoglalt terület egyéb célra (pl. park, játszótér) is használható csapadékmentes időszakban. A tározó hordaléktól való megtisztításáról természetesen gondoskodni kell. Feltétlenül egyeztetendő, kinek feladata ez.”

Béláim, baj van. Ugyanis – ez logikus – a záportározó természetesen üresen tartandó, hiszen ha jön a zápor, kell benne a hely a hirtelen lezúduló víznek. Azonban ha a záportározó üres, akkor a benne lévő sziget nem sziget, hanem szárazföld, lévén, hogy csak akkor lenne sziget, ha minden irányból víz venné körül.

A felcsúti záportározó ma

Zápor esetén sziget, különben nem az.

Zápor után nagyon rövid ideig még megtartja sziget jellegét, de látjuk a szabályozást: a tározót üríteni kell.

Ilyeténképpen csónakázni is csak zápor esetén lehet benne, márpedig kevés embert ismerek, aki vállalná a hosszú utat Felcsútra annak a ritka élvezetnek a kedvéért, hogy esőben csónakázhasson: megengedem, hogy létezhet ilyen turista, de semmiképpen sem lehet sok belőle.

A szöveg alapján nem világos, hogy az étterem és a sportpálya a parkolóban épülne-é avagy a szigeten, amely nem nagyon sziget, mondhatni nem főállásban az, csupán részmunkaidősen: de a turisztikai szempontok azt mondanák, nagyobb érdeklődésre tarthatnának számot ezek a létesítmények egy ilyen különös szárazulaton, mint egy parkolóban. Bár sok függ attól is, mekkora lenne a sziget.

Tulajdonképpen létezik ilyen látványosság a világon, bár csak egyről tudok: ez a Mont-Saint-Michel, ami egy úgynevezett árapályszigetre (olyan sziget, ami apálykor szárazföld, dagálykor sziget) épült gyönyörű középkori kolostor: bár 1879 óta az sem sziget, mert építettek egy gátat, ami összeköti a szárazfölddel, így a felcsúti záporsziget valóban hungarikum lenne.

Egyedülálló a világon.

Csak esőben sziget.

Azonban legyünk körültekintőek, és gondolkodjunk el azon is: mi történik, ha egyszer nem szárazság jön, hanem ellenkezőleg: torrenciális esőzések hosszú időn keresztül?

A záportározó megtelik, a sziget, hogy úgy mondjam, kiteljesíti sziget-princípiumát, a kutya sem fog szakadó zivatarban odamenni ebédelni, sportolni vagy csónakázni, de sziget lesz, az angyalát – azonban az eső csak zuhog tovább. A vízszint emelkedik, emelkedik… a szigetet körbe kell rakni homokzsákokkal, buzgárok törnek fel, a végén elmossa az egészet a természet ereje, mindenestől.

Na, erre az esetre lesz érdemes biztosítást kötni.

Tehát egyelőre ott tartunk, hogy szép időben nem sziget, csúf időben sziget, nagyon csúf időben meg összeomlik, elviszi az ár.

Az még egyelőre nem tisztázott, hogy milyen pénzből épülne ez a világcsoda, ugyanis, mint az Mfor írja:

„Hogy ezek a fejlesztések milyen forrásból fognak majd megvalósulni és mikor, arról egyelőre semmilyen információ nem érhető el. A 2019-es elfogadott költségvetés alapján az idei évben EU-finanszírozott projekttel nem számolnak, a saját forrásból megvalósuló beruházásokat illetően pedig 330 millió forintot ingatlanok felújítására tettek félre, ingatlanok beszerzése, létesítése soron pedig 62,6 milliót szerepeltetnek, míg egyéb tárgyi eszközök beszerzésére, létesítésére 55,5 milliót szán az önkormányzat.”

Azért attól nem igazán tartok, hogy sehogyan sem jutna pénz egy ilyen nagyra törő tervre, főleg, ha pont Felcsúton szeretnék megvalósítani.

Hogy nem lesz jó semmire?

Dehogynem. Nagyon jó lesz mindenkinek, akinek lesz valami köze a kivitelezéséhez. És lesz annyira hasznos is, mint a szabolcsi Tyukod nem kevesebb, mint tizenegy kilátója, melyeket mind-mind uniós támogatásból építettek.

Azt tetszik mondani, ennyi erővel piramist vagy Bábel tornyát is lehetne építeni Felcsútra, sikkasztás szempontjából oly mindegy?

Az ötlet nem rossz befektetési-kreatív könyvelési szempontból, a piramis vagy a zikkurat üdvösen hatna különböző kőbányák bevételi viszonyaira is, de biztosítási szempontból nem ajánlanám. Nem elég sérülékenyek ugyanis.

Ezt a szigetet elviheti akár egy komolyabb esőzés, és a biztosító fizetni fog, ráadásul a zápor, zivatar gyakori vendég a mi tájainkon, de a piramisnak az nem árt. A piramis vagy a bábeli torony „kacagva néz” akármekkora árvizet is, ha belécsap az istennyila, az sem árt neki, tulajdonképpen csak a földrengés tehet benne némi kárt, de az is az épület méreteitől és a rengés erősségétől függ, egy röpke kis négyes erősségű földmozgást meg sem éreznek ezek a monolitikus alkotmányok.

Szóval, nehéz lenne megszervezni egy ekkora földrengést, az árvíz olcsóbb.

Meg egyszerűbb.

Akkor nagyjából értjük is, miféle természetű lesz ez a mesterséges sziget és mire lesz alkalmas – sikkasztáson és biztosítási csaláson kívül semmire, de arra tökéletesen.

Amint látom, már mindent tisztáztunk, csak egy dolog maradt még hátra: mi legyen a sziget neve?

Magától értetődik.

Atlantisz!

Fidesz-Néppárt: most vagy soha (kizárni)?

Szerdán dönt az EPP, mit tegyen a Fidesszel. Látszólag egyszerű: kizárni vagy felfüggeszteni? Az EP-választás után azonban ez a kérdés különösen nehézzé válik a személyenkénti szavazás miatt.

Egyelőre minden lehetőség nyitva áll – nyilatkozta szombaton Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetője Bukarestben. Weber az EPP politikai gyűlésének (választmányának) szerdai üléséről beszélt, amelyen dönteni kell 13 tagpárt kezdeményezéséről, hogy az EPP zárja ki a Fideszt.

A lehetőségek

Még semmi se dőlt el, tárgyalásokban áll a pártcsalád minden tagjával – mondta a német CSU politikusa szombaton Bukarestben.

Három lehetőség áll az EPP előtt a Fidesz ügyében:

  • felfüggeszti tagságát,
  • kizárja soraiból,
  • dádával benntartja.

Utóbbi célt szolgálja a magyar párt vezetőinek sok alkalommal előadott óhaja, hogy benn akarnak maradni. Manfred Weber ehhez

három feltételt támasztott, amiből a Fidesz egyet formálisan teljesített.

Elkezdte leszedni a Soros-Juncker-plakátokat, de az egyéb felületeken később is mentek ezek a reklámok, a „tájékoztató levél” pedig minden lakásba megérkezett.

Az EPP tagpártjai részére várt bocsánatkérés inkább nem teljesült, az „aki úgy érzi, hogy megsértettem, attól elnézést kérek” formulát több párt elutasítja. A CEU korábbi helyzetének visszaállítása pedig nem haladt előre.

Minderről Weber a lényeget nem hét eleji budapesti találkozója után itt, hanem másnap Strasbourgban nyilatkozva mondta el. Eszerint nem tárgyalás volt Orbánnal, hanem egyoldalú követelésközlés az ő részéről.

Dilemma több oldalról

Az EPP vezetésének több változós egyenletet kellene megoldania, amikor javaslatot tesz a választmánynak szerdára:

  • több párt kilátásba helyezte, hogy kilép, ha a Fidesz marad,
  • Weber az Európai Bizottság elnöke szeretne lenni, amihez azonban a centrumtól balra álló EP-frakciók támogatására szorul, ennek azonban feltételévé válhat a Fidesz kitessékelése,
  • mérlegelniük kell, hogy a felfüggesztéssel „domesztikálható-e” Orbán.

Az EPP-n belüli vélemények egyike az (és maga Weber is mondott ilyet többször), hogy erősen kétséges, a Fidesz tiszteletben tartja-e a közös értékeket. Egészen pontosan az, hogy belül maradva nem kezdi-e újra ezek tagadását, támadását.

Márpedig Orbán többször világossá tette, hogy ő akarja a maga képére formálni az EPP-t. „Új kezdetet” követel, nemhogy a további integrációt nem támogatja, hanem „erős nemzetállamokat”, Európa élén pedig „erős vezetőket”, ahogyan március 15-én szónokolta.

Ez a beszéd sokak szerint retirálás volt a rá nehezedő nyomás miatt. Más nézőpontból azonban legfeljebb annyiban, hogy elmaradt ez utóbbi évek brüsszelezése és személyeskedő hangneme, ellenben visszatért a „birodalom fenyegetése”.

A szöveg fő üzenetei megerősítik azt a meggyőződést, hogy

Orbán a jobbszél felé tolná el az EU-t és persze ehhez az EPP-t.

Az EPP számára szerdán aligha komolyan szóba jöhető lehetőség a megbocsátás. Ezen a nyilatkozatok alapján már túl van a pártcsalád közössége. Nyilván nem közömbös az a közhangulat, ami ezt a vitát övezi, s amelyben a május végi EP-választás előtt egyre fontosabb a választók véleménye. Márpedig a döntést alapjában befolyásoló Németországban a választók és a CDU-CSU szavazói körében egyaránt kétharmados a Fidesz eltávolításának támogatása.

Az EP-választás előtt vagy után?

„Pedagógiai” megfontolásból szóba jöhető kompromisszum lehetne a tagság felfüggesztése azzal, hogy a belső karanténban kiderül, hajlandó-e megváltozni Orbán. Ha nem, akkor később alkalmazható a kizárás. (Az eleve kétkedők szerint a kérdés az, „meggyőzhető-e a tigris arról, hogy mostantól zöldséggel táplálkozzon”.)

A lehetőségek útja kétfelé válik. Az EPP-ben két magyar párt van: a Fidesz és a KDNP önálló tag. A delegátusok száma 5, illetve 1, a választmányban (politikai gyűlésben), a 264 szavazón belül 11, illetve 2. A kizáráshoz tehát itt két határozat kell. (Vagy afféle zsarolásképpen csak a Fideszt teszik ki, de ez valószínűtlen.)

Ezzel szemben a 217 tagú néppárti EPP-frakció egységes csoport, a 12 magyar képviselő „a közös mezt viseli”. Ebből következően a Fidesz-KDNP itt nem alkot önálló csoportot, egységes eltávolításukra nincs lehetőség,

a parlamenti képviselőket egyenként kell kizárni

az EPP-frakció szervezeti és működési szabályzata értelmében.

Mégpedig a frakció kétharmados többségével, ha a szavazáson a képviselők legalább fele jelen van (vagyis úgynevezett kis kétharmaddal), titkos szavazással.

Mindez azt jelenti, hogy ha az EP-választás előtt zárják ki a Fideszt/vagy és a KDNP-t az EPP-ből, akkor ezek képviselői nem a néppárt tagjaiként kerülnek be az új összetételű EP-be. Ha viszont a felfüggesztésről határoznak, akkor később a magyar képviselőket csak egyenkénti szavazással távolíthatják el soraikból, ennek minden járulékos feszültségét is vállalva.

Velencei karnevál – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, amíg mi itt ünnepeltünk, Petőfit játszott mindenki, több vagy kevesebb sikerrel, és úgy megmentettük a hazát, hogy fikarcnyit sem változott a sorsa, Trócsányi igazságügy-miniszter és a Velencei Bizottság karneválozott, és olyan szép francia négyest jártak el egymással, ami a legkényesebb spanyol etikettnek is megfelelt volna.

Hogy aztán ebből mi lesz a végén, azt persze nem tudjuk megmondani, szerintem az, ami a francia négyeseknek vagy a kállai kettősöknek szokott lenni, vagyis a felek meghajolnak egymás előtt, bókolnak egyet, megköszönik a táncot aztán mindenki megy útjára és tesz, amit akar. De lássuk, mi is történt.

Azt történt, hogy februárban megérkezett Magyarországra a Velencei Bíróság delegációja, hogy megvizsgálja a közigazgatási bíróságok ügyét, amiket a Fidesz-KDNP tervez létrehozni. A vizsgálatot tavaly nyáron kezdeményezte Trócsányi László igazságügyi miniszter, a kormány viszont a botrányról elhíresült december 12-i ülésen elfogadta a vonatkozó törvényt. Hogy ez mennyire tekinthető érvényesnek a szavazógépek körül tapasztalható meghibásodások közepette, hiszen akár a takarító néni is voksolhatott volna, az kérdéses, csakhogy a Velencei Bizottság nem ezt vizsgálta.

Mik is azok a közigazgatási bíróságok?

Azt is ismételjük át, hogy mik is azok a közigazgatási bíróságok, melyek ellen pedig tiltakoztunk, és nézetem szerint még a rabszolgatörvénynél is nagyobb veszélyt rejtenek magukban. Szóval, ez a törvény arról szól, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalja, hanem a közigazgatási, melynek esetében az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Mármost az világos, hogy minden politikai ügy ezeknek a hatáskörébe kerül, de még mindig nem gondoltuk át azt a lehetőséget, hogy nem csak a polgár indíthat pert az állam ellen, hanem az állam is a polgár ellen. Ha mondjuk valaki politikai alapon kellemetlennek minősül, teszem azt tüntet, és felismerik a képen – ügyvédtől tudok olyan, most is folyó eljárásról, melynek az az alapja, hogy valakit felismertek egy videofelvételen, amint egy demonstráción pártoló jelleggel tapsolt – úgy az állam vagy annak valamely intézménye eljárást indít ellene, mely óhatatlanul is a közigazgatási bíróság elé kerül. És ott már nem független, hanem gondosan, politikai szempontok alapján kiválogatott bíró ítél fölötte.

De ezeken a testületeken határozhatnának az állami szervek, például az MNB, a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy éppen a Médiatanács intézkedéseinek jogszerűségéről. Itt dőlne el az is, hogy az állam mit titkolhat el, ugyanis a közérdekű adatok kiadása miatti perek is oda tartoznának. És persze választási ügyekben is ott mondanák ki a döntő szót.

Magyarországon megsemmisülne ily módon a bírói függetlenség

De miért kérte Trócsányi a Velencei bizottság normakontrollját, nem lett volna egyszerűbb szimplán hatályba léptetni a törvényt, és aztán mindenki mondjon, amit akar? Dehogynem, csak tavaly nyáron – mikor kérte a vizsgálatot – talán élét akarhatta venni a várható tiltakozásoknak, esetleg nem számolt azzal, hogy az első közigazgatási bírói testületek felállítása bele fog lógni az uniós választási kampányba.

No, de elkezdődött a menüett.

A delegáció megjött február elején, tárgyalt az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Kúria, az Igazságügyi Minisztérium illetékeseivel, de a rendszerkritikus Országos Bírói Tanáccsal (OBT) is, továbbá civil szervezetekkel is találkoztak. Velük a gyalázatos civil törvény ügyében, amiről később még szót ejtünk. Láttak, amit láttak, sok szépet nem láthattak, mert a tegnap született állásfoglalásukban nem kevés kifogást emelnek.

Rögtön az első az, hogy nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvények és túl nagy hatalom koncentrálódik kevés ember kezében. Amint a HVG írja:

„A bizottság szerint az igazságügyi miniszternek a bírák kinevezésére, előléptetésére és egyebekre vonatkozó széles jogkörei „kérdéseket vetnek fel a valódi jogorvoslati eljárások hiányával kapcsolatban”. Különösen problémás rendelkezés, hogy a kinevezésekben a végső döntést meghozó miniszter módosíthatja az Országos Közigazgatási Bírói Tanács személyi tanácsa által megállapított rangsort, és nincsenek megszabva feltételek vagy kritériumok, hogy milyen esetben. „Ebben a tekintetben hiányoznak a miniszter hatalmát korlátozó fékek és ellensúlyok” – vélekedtek.”

Az ám, de van még rosszabb hír is

Ajánlásokat fogalmaztak meg! Éspedig:

Határozzák meg, a miniszter milyen kritériumok mentén változtathat a bírójelöltek rangsorán, és ehhez a személyi tanács egyetértésére is szükség legyen, valamint adjanak lehetőséget jogorvoslatra.

Legyen szigorúbb és precízebb azon feltételeknek a jogi ellenőrzése, amelyek alapján a tárcavezető sikertelennek nyilváníthatja a felvételi eljárásokat.

Fontos, hogy a közigazgatási törvényszékek elnökeinek kinevezésébe a személyi tanácsnak is legyen valódi beleszólása, és biztosítsanak jogorvoslati lehetőséget az érintettek számára.

Végezetül állapítsák meg annak módjait, hogy miként ellensúlyozhatók a felsőbírósági elnök előjogai azáltal, hogy az ügyekbe nagyobb beleszólást biztosítanak a bíráknak, a közigazgatási bírói tanácsoknak és/vagy az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsnak, illetve legyen lehetőség jogorvoslatra bizonyos elnöki döntések esetén.

Ez volt az első tánc a karneválon, a dáma meghajol, a lovag finoman megérinti kezét, újabb fordulóra kéri… azt gondolnánk, hogy Trócsányi igazságügy-miniszter vagy nem veszi tekintetbe az ajánlásokat, vagy még meg is sértődik. Nem, kérem, ellenkezőleg! Amint kézhez vette az iratot, bejelentette: a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvényekhez Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Völner Pál igazságügyi államtitkár és Hende Csaba (Fidesz) országgyűlési képviselő által jegyzett módosító indítványt terjesztenek be, amelynek értelmében az igazságügyi miniszter döntési jogosítványait pontosítják, a bírósági önigazgatási szerv, az Országos Közigazgatási Bírói Tanács pedig további két bírói pozícióval egészül ki. Trócsányi László az MTI-nek hangsúlyozta, hogy így összességében jogegyensúly alakulhat ki a bírósági külső igazgatásra vonatkozóan az igazságügyi tárcavezető, illetve a bírósági önigazgatási szerv között.

Mint mondta, a Velencei Bizottság üdvözölte ezeket a javaslatokat, és a miniszter kérésére módosította a csak kritikákat tartalmazó korábbi sajtókommünikéjét, jelezve, hogy amennyiben az Országgyűlésnek benyújtandó törvénymódosítót elfogadják, bírálatai tárgytalanokká válnak. A miniszter fontosnak tartotta kiemelni, hogy ebben az esetben Magyarország megfelel a Velencei Bizottság által megfogalmazott kritériumoknak.

Be fogja tartani a magyar kormány ezt az ígéretet?

Ha úriember volna, betartaná, az adott szó kötelez, csakhogy szó sincs itt úriemberekről: ez esetben is egészen pontosan azt fogják tenni, amit akarnak és kész. Ellenben a Velencei bizottság úriemberekből áll (bár most a lady szerepét játsszák ebben a táncban), akiknek úgy kell tenniük, mintha elhinnék, amit Trócsányi miniszter ígér.

Aztán lesz, ami lesz.

A Velencei Bizottságnak a civiltörvény sem tetszik

Olyan nagyon különben nem játsszák el a drámai szendét, ugyanis más ügyben – pontosabban a civiltörvény ügyében – tegnap kiadott friss jelentésük azt tartalmazza, miszerint az uniós tagállamoknak lehetővé kellene tenniük, hogy a nem kormányzati szervezetek (civil szervezetek, NGO-k) hozzáférjenek külföldi támogatásokhoz is. A testület összefoglalójában megjegyezte, hogy az utóbbi négy évben folyamatosan kritikával illették az olyan félrevezető állításokat – többek között az Ukrajna, Magyarország és Oroszország részéről elhangzottakat –, amelyek politikai célzattal helytelenítették az NGO-k külföldi támogatását.

A szakértők egyebek mellett hangsúlyozzák, hogy az egyesülés jogának értelmében a szervezeteknek joguk van pénzügyi és tárgyi forrásokat keresniük, ezt nemzetközi egyezmények biztosítják számukra. Azt pedig fontos feltételnek tartják a szervezetek léte és működése, missziójuk független ellátása szempontjából, hogy hazai és külföldi finanszírozáshoz is hozzájuthassanak.

Ami ennél is fontosabb, az a kijelentésük, hogy az egyesülési szabadság korlátozása, ideértve a külföldi finanszírozás korlátozását is, ugyanakkor csak akkor tekinthetők törvényes céloknak, ha valós, és nem csak hipotetikus veszélyt akarnak elkerülni – írják a jelentésben.

Egyszóval, akármennyire is kecsesen lejtik a menüettet Trócsányival, megvan a maguk véleménye, nem is titkolják – csak hát ez mégis karnevál, táncolni kell, mosolyogni kell.

Csak éjfélkor, mikor óhatatlanul lehullanak az álarcok, senki se ijedjen meg annak láttán, kivel ropta egész este…

Elitellenes elitek

Bonyolult képlet lett mára Európa, nagyon is bonyolult, és minden jel szerint a közelgő tényleges Brexit és az EP-választások egyáltalán nem fogják egyszerűsíteni a mátrixot, ami szerint nem a föderalizálódás, hanem a szétesés irányába halad a kontinens.

Az EU elvesztette dinamikáját, elvesztette polgárai “hitét”, bizalmát és elkötelezettségét a közösnek vélt/mondott értékek mellett, az egységes Európa-gondolat és a békés integrálódás távlatát. Akárhogyan ítéljük meg a dolgot, akárhány irányban és akárhány nézőpontból keressük a “bűnösöket”, a negatív forgatókönyv szerzőit, a sokszintű krízis okait, oda fogunk jutni, hogy az újra megerősödő TÖRZSI MORÁL nagyon is történelemalakító tényező, és az fogja a bukást okozni.

A sokféle válság központi szereplőjének a populista politikusok tűnnek, viszont a másféle – gazdasági, kulturális, tudományos-szakmai, stb. – elitek szerepe egyáltalán nem elhanyagolható a krízis kialakulásában.

Mert az európai gazdasági, kulturális/tudományos, vagy szakértői elitek nem voltak képesek egy pozitív és távlatos kezdeményezést, amilyen az egységes és békés, valamint jóléti EU volt, fenntartani, elfogadtatni. Szó sincs arról, hogy egyszerű lenne egy “közös európai kultúrát” kialakítani, a szónak az antropológiában használatos értelmében, valami olyant létrehozni, ami képes nemzetek/etnikumok fölötti szolidaritást, és először gazdasági, majd politikai/intézményes, azután pedig társadalmi kohéziót és integrálódást közös alapon fönntartani. Az européer elit csupán a bővítés dinamikájára, egy pozitív utópia, de mégiscsak utópia – az Egyesült Európai Államok – jövőbe vetített, föltételezetten, önmagában megálló képzetére akarta bízni az integrációt, és ez illúziónak bizonyult. Bebizonyosodott, hogy nem mindenki – sőt, a többség egyáltalán nem – nyitott arra a projektre és projekcióra, melyet az egységes EU-imidzsét fölmutatva, mintegy önmagát beteljesítő víziót véltek, magától előállni, az elitek.

Úgyhogy a mai Európa nemcsak populista politikusok játékszere, a brexiteseké, a putyinista Orbáné, az autokrata Kaczynskié, vagy a demagóg Salvinié, és társaik hosszan sorolhatók, hanem a bukott “elitek temetője” is.

Igen, Európa története ismét a bukott elitek története, az elitek elbukták azt a kihívást, melyet az integrálódás jelentett, és ezért nem csak a populista (bal vagy jobboldali) politikai eliteket, hanem a tehetetlen értelmiségieket is történelmi felelősség terheli. Ők ugyanis nem tették meg azt, amit a kontinens társadalmai, mintegy magától értetődően elvártak tőlük, az EURÓPAI SZELLEM elterjesztését és elfogadtatását. Nem voltak képesek (esetleg föl sem vállalták) bizalmat kiépíteni az új intézményes struktúrák, a közösen építgetett épület körül, legitimálni az EU-s integrációt. Nagyon leegyszerűsítve, és zárójelbe téve azokat a lényegi vitákat, melyek az értelmiségi elittel kapcsolatosak, szempontomból legyen itt elég megjegyezni: az értelmiségi elitnek (az “írástudóknak”, hogy egy a viták során használt fogalmat fölemlegessek) a feladata, az ÁLTALÁNOS MORÁL, az egyetemes értékek nevében való föllépés, a részleges értékekből fölépülő, az emberiség szempontjait követő általános ethosz, divatos kifejezéssel promója.

Az a krízis, amely mára már az EU egységét, magyarán A létét fenyegeti nemcsak a demagóg politikusok, hanem az elitek (vagy K-K-Európában a “féltudású elit”? – ahogy Orbán Krisztián a fogalmat használja) tehetetlenségének a következménye is.

Hiszen nyilvánvalóan arra a bizonytalanságra és “bábeli zűrzavarra” játszanak rá az új populista, etno/nacionalista, és szélsőjobboldali, stb., mozgalmak, melyet az értelmiségi elit fönntartott. Arra a képtelenségre, hogy az elit nem tudta közérthetően megnevezni a közös értékeket – mindenekelőtt az EURÓPAI BÉKÉT, melyet az integráció lehetővé tesz és megvéd. És ha mégis közös értékekről beszélt, mint liberális demokrácia, emberi jogok, illetve jogállamiság, stb., képtelen volt lefordítani, érthetővé tenni a köznép számára, és végül elfogadtatni azt. Nem elég törvénykezni, a törvények általános szellemét általános ethosszal kell megerősíteni. És ez az értelmiségiek, az alkotók, a véleményformálók és influencerek legfontosabb feladata: legitimálni a jogi-intézményes rendszert, megtámogatni/elfogadtatni/megszerettetni a közös építményt.

Ennek elmulasztása mellett a törzsi morál megerősödése, reneszánsza, várható volt. Más kérdés, hogy szószólói maguk is együtt fognak bukni az EU-val, az elitek történelmi sírja közös, és talán az sem lesz ki virágot szórna a közös sírra. Egyáltalán nem azt akarom mondani a fentiekben, hogy a felelősség az EU-krízisért egyenlően oszlana meg, a populista politikai- és a tehetetlen értelmiségi elitek között: az egyik a fő előidézője a válságnak, a másik csak passzív aktorkodás. Mulasztása, hogy “nem orvosolta” azokat a bajokat, melyek nem ma kezdődtek, de amelyek kihasználásával a populista politikusok hatalomhoz jutottak. És ebben elöljárók az EU-ban a putyinista Orbán és tsai.

Miközben arról folyik most – Manfred Weber, minden bizonnyal következő EB-elnök, főszereplésével – álvita, hogy rúgja-e ki a Fideszt az EPP, a rossz már rég elkövettetett. És megjavíthatatlan az a mulasztás, amit a konzervatív pártcsalád elkövetett. Lassan oda jut az EPP, hogy itt nem Orbán menesztése a tét, hanem az, hogy egyáltalán, megmarad-e még a frakció, és lesz-e a legnagyobb pártcsalád az EP-ben?

Hogyan értelmezhető az, hogy nem az elkövető kell védekezzen/ magyarázkodjon az ellene fölhozott vádak miatt, hanem a “vádló” kér kihallgatást a vádlott otthonában (házhoz megy a pofonért), Weber nem erélyesen lép föl és fenyegeti Orbánt, hanem könyörög neki, engedményeket kér (és bizonyára még előnyökkel is kecsegtet), hogy ne hagyja el a frakciót, melyet megosztott, megalázott, mely ellen gyűlölet-kampányolt, stb.

Orbán majdnem meggyőzte a teljes európai politikai “felvilágot”, hogy Juncker megalkuvó (már a karaktergyilkosság személyes vonatkozását ne is írjam ide), és nem elég határozott, viszont Weber vizet sem vihet neki, amikor nagyon a populisták szájíze szerint játszik. Juncker EB-elnöksége utolsó órájában – amennyiben sikerül kompromisszumos megoldást találni a Brexitre, és erre most éppen van remény – egyféle hősként fog távozni, más kérdés, hogy csak a mellékes áldozatok csökkentésében jeleskedett. Weber, nem elég, hogy szélsőjobbra nyit, de orbáni ihletésre, és lényegében Putyin elvárásának és taktikájának megfelelően, választások előtt, minden valószínűség szerint, szétveri saját frakcióját. És nemcsak a “német ipari érdek” (tehát egy törzsi morál alapján konstruált képzeletben létező közösség értékrendje) a ludas Orbán EPP-ben való megtartásában (ami szemlátomást körvonalazódik), hanem egy újabb árulás, immár az EU közös értékrendje mellett, a konzervatív-keresztény-demokrata pártok értékrendjének a beáldozása is megtörténik.

De ne feledkezzünk meg az S&P frakcióról és Frans Timmermans hasonlóan engedékeny magatartásáról Dragneaval és tsaival szemben, ami viszont a szocialista frakciót fenyegeti, és ugyanez a krízis őrli a Guy Verhofstad vezette európai ALDE-t a román „partnerével”, Tăriceanuval kapcsolatban, aki szintén orbáni-putyini fordulatot vett. Nem állítom, hogy az itteni euroszkeptikus (lényegében orbánista-putyinista), populista politikusok hasonlóan tehetségesen dolgoznának az EU szétverésén, mint a budapesti romboló kiskirály, és hatalmuk sem akkora, mint Orbánnak, de kétségtelenül átálltak és követik az irányt, „ahogy lehet”, lépésről-lépésre. És ehhez csatlakoztak a Fidesz itteni fiókpártjai, az EU-ellenes hang képviselői, a rommagyar közösség irányában. Számomra úgy tűnik, ha Manfred Webert választják meg következő EB-elnöknek, az könnyen az utolsó mandátum lehet ezen a poszton, az EU-nak nem marad már következő öt éve. És hadd jegyezzem meg végül, hogy Kelemen Hunor, a Fidesz itteni fiókpártjának vezére, Josephe Daulhoz – az EPP elnökéhez – „levelét megírta”, amiben nem nagy meglepetésre arról beszél, hogy ellenzi a Fidesz kizárását, mert : ”… elmondtam, hogy Orbán Viktor, a Fidesz nem hajította a szemétbe (sic! – miért megtehette volna?) az EPP, az unió, az alapító atyák értékeit, nem EU-ellenes (holott vállaltan az – félős, hogy ezzel még megsérti Orbánt!), éppen ezért semmi nem indokolja a kizárását”. Lényegében – egyfajta poszt-modern jobbágy pozícióból, az underdog-helyzetéből, ő már „lement kutyába”, ahogy ex-spindoktora ajánlotta, és valószínű ott is fog maradni – azt üzeni Kelemen, hogy a rommagyarság érdeke az EU szétverése, és ez nem több és nem kevesebb, mint a „kisebbségi-ügy” elárulása, illetve egy populista-alt-right oltáron való föláldozása. Hát ezt támogatja az a rommagyar elit, mely ezt „képviseli”, vagy csak sunyít és érdekből/félszből, gyávaságból asszisztál. Így aztán egy elitellenes elit vezet nemcsak Magyarországon, vagy félig-meddig Bukarestben, hanem beállt a sorba a rommagyar elit is, és büszkén menetel a zsákutcában. Csakhogy mi – kisebbségi helyzetünknél fogva – hamarabb beleütközünk a falba, mint akiket utánozni próbál az elitellenes politikai elit, koppanásunk is fájdalmasabb lesz, mint vezéreink idolumainak, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Ma a kisebbik rossz talán, ha a Fidesz-fiókpárt nem éri el az 5%-os küszöböt a közelgő EP választásokon. Mert egy valamely szélsőséges, EU ellenes alt right frakcióban ülő, és Orbánnak bólogató képviselet a rosszabb: egy jogokat követelő, szavakban kisebbségi jogérvényesítést követő formáció számára, egyenesen megalázó (már, ha valaki nem vágyakozik programatikusan az underdog szerepre). És persze térdre kényszerít egy jobb sorsra érdemes kisebbségi társadalmat.

Az alapjövedelem és a robotok

Ha szóba kerül az alapjövedelem ötlete, szokás szerint két markáns vélemény csap össze, az egyik szerint ez nettó hülyeség, túl sokba kerül és henyélésre késztetné az embereket, a másik szerint ez a legjobb megoldás a szociális gondokra, ezért sürgősen be kellene vezetni. A magam részéről most szeretnék egy harmadik véleményt kifejteni.

Szerintem ugyanis egyik gyakran ismételgetett vélemény sem helyes, miközben mindkettőben van némi igazság. Úgy vélem, hogy az alapjövedelmet be lehet, sőt valószínűleg be kell majd vezetni, csak éppen nem most. Erre még Svájc és Finnország sem készült fel, hát még Magyarország. Eljő azonban az idő, amikor ez szükségessé válhat, ha nem is a közeli jövőben, de nem is a túl távoliban.

Mi a baj az ellenérvekkel?

A két fő ellenérv közül az egyik, miszerint az államnak nincs erre elég pénze, ma még megfelel az igazságnak, de persze ez sem ilyen egyszerű. Mert az alapjövedelem hatását nem úgy kell ám kiszámítani, hogy az összegét megszorozzuk a lakosság számával. A plusz kiadás ennél sokkal kevesebb, hiszen a kifizetett alapjövedelem mintegy harmada különböző adók formájában szinte azonnal visszafolyik a költségvetésbe, hiszen nálunk csak az áfa már 27%. Továbbá a szociális segélyek, juttatások jelentős részét teljesen kiváltaná, ezek összegét is le lehet vonni az alapjövedelem bevezetésének árából. Bónuszként még ott van a bürokrácia jelentős csökkentése, ami szintén érezhetően lefarag a költségekből. Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy az alapjövedelem bevezetése növelné a fogyasztást, ami felgyorsítaná a gazdasági növekedést, ez pedig jótékony hatással lenne az állami bevételekre is.

A másik ellenérv, miszerint tömegek henyélnének és kerülnék a munkát, szerintem már ma sem igaz. A túlnyomó többség – néhány naplopót leszámítva – akkor is keresne magának valamilyen értelmes elfoglaltságot, ha nem kapna állást. Ha meg kap, akkor annak örülni fog, mert azért az sem mindegy, mekkora a jövedelme.

A fentiek ellenére úgy vélem, ma még a gazdagabb országok sem állnak ahhoz elég jól, hogy bevállalják a többlet költségeket. Ez azonban nem lesz mindig így, a gazdasági és szociális helyzet fejlődése, ha szabad így fogalmazni, a történelmi trend belátható időn belül szükségessé teszi majd az alapjövedelem bevezetését. Nem, nem az utópisztikus kommunizmus jön el, hanem a kapitalizmus fejlődése, a legújabb ipari forradalom alakítja majd át a társadalmat.

Jönnek a robotok!

Akár már tíz éven belül robotok vehetik át a melósok helyét az autóiparban és az elektronikus kütyük gyáraiban a futószalagok mellett. A cégek nem sokat fognak gondolkodni az átálláson, amint lehet, meg is teszik, mivel lényegesen csökkenteni fogja a költségeiket és ezzel növeli majd a profitot. Ez komoly hatással lesz majd a magyar gazdaságra is, hiszen erősen függ ettől a két ágazattól.

A robotok persze más ágazatokban is elveszik majd a magyar emberek munkáját… Rövidesen megjelennek majd az automata kamionok is, ezek is gyorsan elterjednek, hiszen lényegesen csökkentik a költségeket, nemcsak a munkabér elmaradása, hanem az üzemanyag fogyasztás visszaszorítása és a balesetek számának drasztikus csökkentése miatt. Aztán ott vannak az automata fűnyírók, amelyek miatt kevesebb kertészre lesz szükség, de még a titkárnők és az ügyfészolgálatok munkájának egy részét is elhappolhatja a mesterséges intelligencia.

Átalakul a gazdaság

A davosi Világgazdasági Fórum jelentése szerint a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben a világ 15 vezető országában, a munkaerő kétharmada adminisztratív területen válik feleslegessé, a folyamat fő vesztesei pedig a nők lesznek. A robotok már a sebészeteken és a speciális iskolákban is ott vannak.

Ez a technikai forradalom átalakítja a gazdaságot és persze ennek elkerülhetetlen hatása a társadalom átalakulása. Ilyen sem volt még: ugrásszerűen megnő a munkanélküliek száma, miközben a gazdaság teljesítménye javul. És nem azért lesznek az emberek tömegével munkanélküliek, mert nem akarnak dolgozni, hanem mert kevesebb lesz a munkahely, ami meg lesz, az egészen más képzettséget igényel majd, mint amivel rendelkeznek. Nálunk ráadásul az oktatás átalakítása pont az ellenkező irányba hat, mint ahogy kellene: olcsó szakmunkásokat akar a kormány képezni.

Ebben az új helyzetben – ami hangsúlyozom, nincs is olyan messze – értelmessé válik az alapjövedelem bevezetése. Egyrészt meg kell majd oldani egy szociális válságot, másrészt a sok munkanélküli miatt brutálisan megnő a hagyományos szociális ellátások és segélyek összköltsége, és így már nem is jelent akkor plusz kiadást a váltás a feltétel nélküli alapjövedelemre.

Orbán ki- és átjelentkezett?

Brüsszelezés nem, migránsozás alig, birodalmazás bőven volt Orbán beszédében. Ellenben az „új kezdet” igénye, az „erős nemzetek új erős vezetőkkel”, akik szakítanak a további integrációval, mintha azt sejtetné: Orbán már a néppárton túli időre készül.

Ha nem fog brüsszelezni, visszavesz Junckerék ekézéséből, akkor miről fog szólni a beszéd? Talán arról, hogy „kinyílott a pitypang” – gondoltam az elmúlt napokban.

A szónoklat részben beteljesítette a várakozást, legalábbis ami a közhelyeket és a semmitmondást illeti.

Toposzok…

Ami nem volt: brüsszelezés. Ami volt helyette viszont, az az évekkel ezelőttről felmelegített birodalmazás. Migránsozás mindössze egyszer, amikor Orbán 1848-cal és 1956-tal egy szálra felfűzve dicsekedte el a „migránsinvázió megállítását”, persze megint csak egyes egyedül a glóbuszon.

Előjöttek még a térség feldicséréséről szóló toposzok, nyilván nem függetlenül attól, hogy Mateusz Morawiecki személyében lengyel miniszterelnöki vendég volt, az elmaradhatatlan több száz fős lengyel turistahallgatósággal együtt.

Tehát

„látványos közép-európai reneszánszra készülünk”,

és amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, akkor egész Közép-Európát és Magyarországot is támadják, és a birodalomépítőknek mindig számolni kell az erős lengyel-magyar kötelékkel.

Ebben a szerkezetben és megközelítésben a „birodalom” kellően elkent ahhoz, hogy senki se vegye magára konkrétan (meg ezt már amúgy is megszokták tőle). Vagyis „a birodalmak árnyékában a háborúkat megnyertük, voltunk, vagyunk és leszünk, ez a legnagyobb diadal, amit egy nemzet a birodalmak felett arathat”

nem több lózungnál, amit Orbántól már fel se vesznek az EU-ban.

…és iránykijelölés

Amit azonban ebből kiindulva le- és felvezetett, az kijelöl egy határozott irányvonalat és utat saját magának és (szándéka szerint) az országnak.

  • Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy szabaduljanak meg a farkasvakságtól, vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat. Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója.

A közelgő európai parlamenti választás ürügyén:

  • erős Európát akarunk, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket Európa élén, akik nem a bajt hozzák ide, hanem a segítséget viszik oda,
  • és új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, véget vethessünk az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak.

Megítélés kérdése, hogy ezt a szónoklatot erős visszafogottságnak tekintsük-e, annak, hogy kerülni akarta a további konfrontációt az Európai Néppárt fősodrával, benne a német uniópártokkal. S hogy ne szaporítsa a Fidesz eltávolítását követelők sorát.

De az erős nemzetállamok kontra liberális európai birodalom, az Európai Egyesült Államok lázálomkénti beállítása, s az ilyen Európa élén új (!) és erős vezetők éppenséggel arra mutat, hogy Orbán bejelentkezett az EPP-től jobbra álló konglomerátumba. Sőt, annak legalábbis egyik vezetőjének.

Látva az elmúlt napok folyamatait, s nem ismervén, amit Orbán már tudhat, de még nem került nyilvánosságra, ez már inkább program, semmint helyzetértékelés.

Sajtónap Magyarországon – Déli kávé Szele Tamással

Ma mindenki március tizenötödikét ünnepli, óvatosan tessék közlekedni, mert minden sarkon áll egy-egy politikus és kokárdát pufogtat meg közhelyeket, mintha kínai újév volna, csak akkor a kínaiak nem kokárdáznak, hanem petárdáznak. Arról viszont nagyjából mindenki megfeledkezik, hogy ma volna a Magyar Sajtó Napja is.

Pedig így van, éspedig 1990 óta. Annak alkalmából tették mára ezt a jeles napot, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest. Most meg forgatjuk szépen visszafelé az Idő kerekét, térünk vissza a cenzúrához a sajtó szabadsága helyett, mely pedig a Tizenkét Pont közül a legelső volt ám, annyira fontos.

Nem üres vádaskodás ez. Bizonyítani tudom.

Történt ugyanis, hogy a MUOSZ nem feledkezett meg a Magyar Sajtó (és sajtószabadság) Napjáról, így aztán közleményt szeretett volna kiadni az MTI erre a célra rendszeresített Sajtószolgálatán keresztül, a következő szöveggel:

„Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt.

A magyar sajtó Európában példátlan működési anomáliáját szóvá tevő beadványt a Klubrádió állította össze a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közreműködésével. Ez már a második panasz a Bizottság előtt az eltorzult magyar médiaviszonyok ügyében: az elsőt ugyanez a kör nyújtotta be 2016-ban a közmédia (az állami rádiók és televíziók, valamint az állami hírügynökség) minden észszerű határt túllépő, a közszolgálati feladatokkal nem indokolható, a magyar sajtópiacot súlyosan deformáló állami támogatása miatt.

A MÚOSZ azért csatlakozott a mostani panaszbeadványhoz, mert meggyőződése, hogy a magyar sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt jelenleg a kormány szélsőségesen elfogult, kizárólag a politikai lojalitás szempontját követő és ezzel az állampolgárok pártatlan, sokszínű tájékoztatáshoz való jogát csorbító finanszírozási gyakorlata jelenti.”

Ez egy pontos és szakmai közlemény, ráadásul épp a megfelelő pillanatban.

Mit válaszolt erre az MTI?

„Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.
Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.”

Ha ez nem cenzúra, akkor nem tudom, mit nevezünk annak.

Szakmai szervezet szakmai közleményének letiltása, de miért is? Lássuk azt a bizonyos 14.2 pontot!

„A közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.”

Hát, egy bíróság előtt ez az érv nem nagyon állná meg a helyét, sőt, csak ártana a helyzetnek. Ugyanis lássuk csak, mi is rontja a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit? Az, hogy állami hirdetéseket közöl? Én tudom, hogy szégyen, de maguk is ennyire restellik, tessék mondani? Meg akarják tiltani, hogy beszéljenek róla? Hátha akkor nem veszik észre az emberek? Azért ez, sajtóban, aminek a lényege a nyilvánosság, elég reménytelen kísérlet, uraim… A független sajtóban, egészen pontosan a Vasárnapi Híreknél volt még főszerkesztő is, aki felállt a székéből, mert nem volt hajlandó Karácsony ünnepén sorosozó hirdetést bent hagyni a lapban – Kertész Anna volt, tavalyelőtt decemberben, tisztelet és dicsőség a nevének! – de azt nem gondoltam volna, hogy ez maguknál is szégyen, nem dicsőség…

Egyszóval, kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

Azért a MUOSZ sajtónap alkalmából csak kiosztotta a szakma elismeréseit – Magyar Sajtódíjat kapott idén Doros Judit, Nagy József, illetve a Szabad Pécs szerkesztősége. Földes Anna-interjúdíjat Bíró Marianna, aki jelenleg az Index munkatársa, Aranytoll díjat Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa.

Nekik ezúton is szeretnénk kifejezni kollegiális gratulációinkat.

Nekik igen, de volt pár olyan díjeső is tegnap, amihez a legjobb indulattal sem bírunk gratulálni – nem is tudunk, ugyanis a padlón fetrengünk a röhögéstől.

Bizony, a kormánymédiának is sajtónap volt, nem csak az ellenzékinek meg a függetlennek.

Így aztán olyan díjparádét láthattunk, amilyent még soha: hogy finoman fogalmazzak, kormányoldalon demokratizálódott a díjosztás, és már nem csak a legkülönbek és legtehetségesebbek kaphatnak.

Sőt, ellenkezőleg.

A közmédia nyolc elismerést nyújtott át saját dolgozóinak, mely ceremóniát a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért nyitotta meg a lehető legabszurdabb beszéddel:

„Bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.”

Példát is mutat, sztahanovi műszakban termelik az álhíreket, valóságos sajtóper-dömpinget váltottak ki, és még soha ennyi pert el nem vesztettek, mint idén. De lássuk, kik érdemelték ki a díjakat?

Malya Lilla kapta a Maszák Hugó-díjat belföldi tudósításért
Novotny Zoltán a Knézy Jenő-díjat sportújságíróként
Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmesek vehették át az ismeretterjesztői díjat, a Tőkéczky László-díjat, amellyel a Széchenyi-díjas történésznek, egyetemi tanárnak állítottak emléket.
Bordi András bemondó lett a helyes nyelvhasználatot elismerő Wacha Imre-díj kitüntetettje. Bordi András egyúttal a közmédia főbemondója cím birtokosa is lett.
Peller Mariann, a Virtuózok producere lett a zenei díjas, a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója nevét viselő Dohnányi Ernő-díj idei nyertese.
Muci Attila balkáni tudósító kapta külföldi-külhoni tudósítói díjat, az Egyesy Géza-díjat.
Németh Zsolt az M1 igazgatója lett a közéleti újságírói díj, a Herczeg Ferenc-díj idei kitüntetettje.
Jankovics Marcell rendező, író, grafikus kapta a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat.

Váljék egészségükre, kérem, ezek azok a díjak, amiket akkor se irigylünk, ha pénz is jár velük, nem csak a szégyen. De, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, lehet fokozni. Lehet tetézni. Most jön csak a feketeleves!

Gajdics Ottó, a Jótollú

Gajdics Ottó, a Szabad Föld hetilap főszerkesztője vehette át az első alkalommal odaítélt, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten!

Hogy micsoda a Gajdics? Jó tollú? Újságíró? A címből csak annyi igaz, hogy magyar, az kétségbevonhatatlan, de a többi egyszerűen nevetséges.

A ceremónia se lehetett akármilyen, felszólalt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az eseményen és azt mondta: „hisszük és gondoljuk, hogy Magyarországon a sajtó szabad.” Hangsúlyozta: napjainkban is megesik, hogy nem kapják meg a nekik járó elismerést, a kellő figyelmet az azt kiérdemlő teljesítmények.

Boros Bánk Levente, az elismerést alapító Médianéző Központ igazgatója arról beszélt: vannak, akik megfellebbezhetetlenül akarják megmondani, mi a minőségi újságírás, a valódi teljesítmény, de beindultak az ezzel ellentétes irányú változások.

Így van, igazat szólott felebarátunk a Médianéző Központból (micsoda egy magyartalan, sületlen elnevezés, magyarul a médiát figyeljük vagy vizsgáljuk, írjuk, olvassuk, hallgatjuk, de nézni csak akkor nézzük, ha audiovizuális, ez az angol „media-watching” tükörfordítása lesz). Bizony beindultak a minőségi újságírással és a valódi teljesítménnyel ellentétes irányú változások, pont a kormánymédia részéről, ha ezért járt a kitüntetés Gajdicsnak, akkor kiérdemelte – ugyanis az ő tevékenységének tényleg semmi köze az említett kritériumokhoz.

Különben meg mit csodálkozunk? Logikus a dolog: jómadárnak jó toll jár.

A díj elnevezését még az elcsapott KESMA-elnök, Varga István ihlette, ugyanis ő mondta ki egy őszinteségi rohamában (vagy hideg számítással, ez már sosem fog eldőlni), hogy akármennyit is forgatja a kormánysajtót, az „igényes, és jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak”.

Ezt nem tűrhette a Médianéző, ezért alapított ilyen nevű díjat.

Kifejezetten jómadarak számára.

No, egyelőre itt tart a magyar sajtó, viharban hajózunk, mások már el is süllyedtek, a tehetségtelenek onnét, alulról lövöldözik felfelé a torpedóikat, hátha sikerül elsüllyeszteni, megszüntetni azt a pár, maradék, még szabad ladikot, ami most a szabad magyar sajtó.

Annyi se legyen.

Pincér, egy duplát kérek, ha valamikor, hát ma mindenképp a kávé a nemzeti italunk.

Hiszen az egész március tizenötödike, szabad sajtóstól, mindenestől egy kávéházból indult el.

A Pilvaxból.

Frissítve!!! Orbán a „birodalomépítő” Brüsszelt szidalmazta a Múzeumkertben

Orbán Viktor a „birodalomépítő” Brüsszelt szidalmazta a Múzeumkertben tartott ünnepi beszédében, és hangsúlyozta a támadásoknak ellenálló lengyel-magyar barátság fontosságát.

Viktor-Viktor skandálás fogadta a miniszterelnököt. Orbán Viktor a lengyelek köszöntésével kezdte. Ma itt vannak velünk a lengyelek, ahogy a történelem folyamán már többször is – mondta.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A lengyelek nélkül ma Magyarország sem lenne szabad, Európát sem lehetett volna újraegyesíteni. Ők adták II. János Pál pápát és a Szolidaritást is. Megváltoztatták ezzel a történelmet – mondja Orbán, hozzátéve, hogy kalapot emelve tisztelgünk a lengyel nép előtt. Másfajta jövőre készülünk, látványos, közép-európai felemelkedésre – tette hozzá.

A napokban járt Lengyelországban, ha lépést akarunk tartani a lengyelek fejlődésével, össze kell kapnunk magunkat – tette hozzá. „Amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, akkor egész Közép-Európát és bennünket, magyarokat is támadnak.” A birodalomépítőknek mindig számolni kell az erős lengyel-magyar kötelékkel.

Március 15 a nemzeti egység ígérete. Arra emlékeztet, hogy a hétköznapi könyöklés, szócsaták fölött legyen közös cél, nemzeti, ami összetart bennünket. A közös akarat, hogy szabad nemzet élhessen a saját független államában. 1848 óta az idő eldöntötte, mi igaz és mi nem az. Kiszórta, ami könnyűnek találtatott, a rostán csak az igazság maradt fenn. A magyaroknak joguk van a saját hazájukhoz, saját magyar életükhöz, ahogy az a kedvük szerint való – ez az igazság.

Nehéz időkben is élni kell – folytatja. Voltak idők, mikor nem élhettünk úgy, ahogy akartunk, csak ahogy lehetett. De az igazság ilyenkor is igazság maradt. Van, hogy a kiegyezés árnyékában kell élni, de Kossuth Lajossal álmodunk, van úgy, hogy szétszóratásban kell élni, de közös hazáról álmodunk. Nem lesz olyan agyafúrt birodalom, ami ezen változtatni tudhat.

Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy „hulljon le szemükről a hályog, hogy lássák és értsék; keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiaké” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor hangoztatta: „azt kívánjuk Európa népeinek, hogy szabaduljanak meg a farkasvakságtól”.

Vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat! – tette hozzá.

Mint mondta, „szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója”.

Orbán Viktor szerint hiába torkolltak a magyar szabadságharcok rendre újabb megszállásokba, „valójában sohasem győztek le bennünket”: „itt, a birodalmak árnyékában, a civilizációk útkereszteződésében a haza megmaradásáért, a nemzet megtartásáért és a keresztény kultúráért vívott háborúkat mi végül mindig megnyertük”.

„Voltunk, vagyunk és leszünk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. És így lesz újra és újra, amíg világ a világ. Ez a legnagyobb diadal, amit egy magunkfajta európai nemzet arathat a birodalmak felett” – mondta a miniszterelnök.

Mateusz Morawiecki: Ez a szolidaritás ünnepsége!

A lengyel kormányfőt nagy taps köszöntötte, amikor a színpadra lépett. Morawiecki a szolidaritás ünnepségének nevezte az eseményt, amelyre Orbán Viktor meghívta.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök – MTI Fotó: Máthé Zoltán

Arról beszél, hogy a magyar és a lengyel népet ezer éve, Szent István uralkodása óta barátság köti össze. Sorolja a történelmi példákat.

A magyarok és lengyelek az igazságért harcolnak, Európa érdekében – tért rá az aktuálpolitikára a lengyel miniszterelnök. Mondott egy turulos és fehér sasos hasonlatot is az összefogásra, az kapta a legnagyobb tapsot.

Nemcsak lengyelek, hanem szélsőjobbos németek is eljöttek meghallgatni Orbánt

A német szélsőjobboldali AfD zászlaját és tagjait vette észre az Azonnali az Orbán Viktort hallgató tömegben a Múzeum körúton. Mint kiderült, a párt berlini szervezete által szervezett buszos kirándulás keretében jöttek el ide a németek.

Andreas Wild, az AfD berlini tartományi képviselője az Azonnalinak a helyszínen elmondta, azért buszoztak el Budapestre, mert nagyon tisztelik Orbán Viktorban, hogy törődik a népével, és lezárta a határokat.

A Himnusz eléneklésével elkezdődött a hivatalos ünnepség a Múzeumkertben

A rendezvény két felszólalója Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, illetve Orbán Viktor magyar kormányfő lesz. Az előtte zajló felvezető műsort Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezte.

Sokan vonultak a körúton, legalább annyi volt a lengyel zászló, mint a magyar. A Múzeumkert környékén sok a rendőr és a biztonsági őr. Valószínűleg civil ruhás rendőrök is figyelik a tömeget.

Csak a Fidesz által kiosztott fehér karszalaggal lehet bemenni a Múzeumkertbe nézőként. Két embert a biztonsági szolgálat emberei még a beszédek előtt már ki is vezettek a kordonon kívülre, mert hangosan szidták a lengyeleket.

március 15
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-ei nemzeti ünnepen.

A zászlót Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök jelenlétében a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a lovas díszegység.

Az eseményen részt vettek kormánytagok, az állami és katonai szervezetek képviselői, diplomaták.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

A téren sok család, turista jelent meg. Sok nézelődő kokárdát viselt, többen magyar zászlót tartottak kezükben.

A Kossuth térről a lovas díszőrség felvezetésével átvonulnak az ünneplők a Nemzeti Múzeum kertjéhez, ahol fél 11-kor Orbán Viktor mond beszédet. Az ünnepség vendégeként Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is felszólal.

Délután összellenzéki tüntetés lesz Budapesten

Délután 15 órától összellenzéki tüntetés lesz a Szabad sajtó útján. Ezen az eseményen az összes parlamenti ellenzéki párt és a Momentum is képviselteti magát. Előtte a pártok külön is tartanak megemlékezéseket.

Országszerte lesznek megemlékezések

Az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezik az egész ország, szinte valamennyi településen tartanak megemlékezéseket.

Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom kitörésének 171. évfordulóján tartott központi rendezvények keretében a Magyar Nemzet Múzeumnál délutántól, a budai Várban egész nap több rendezvénnyel várják az ünneplőket, családokat.

Március 15., az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepe, 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

A Momentum Orbánnak üzent

Széchenyi-idézettel üzent Orbánnak a Momentum a Nemzeti Múzeummal szemközi ház ablakából:

„Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.”

Tóth Bertalan: ma újra a sajtószabadságért kell küzdeni

Az MSZP elnöke szerint csakúgy, mint 1848-ban, most is a sajtószabadságért kell küzdeni Magyarországon, mivel a mai kormányzó pártok mindent megtesznek, hogy ne legyen szabad sajtó.

Tóth Bertalan a Szabad sajtó-díj március 15. alkalmából tartott budapesti átadásán az 1848-as forradalom eseményeire utalva azt hangoztatta, hogy a sajtó szabadsága nemzeti sorskérdés, mert nélküle nincs szabadság.

Az ellenzéki párt elnöke szerint ma sok mindent ki lehet mondani, le lehet írni.

El lehet mondani például, hogy ennek az országnak olyan miniszterelnöke van, aki saját kiváltságait a nemzet egészének érdeke elé helyezi, vagy azt, hogy a kormány „lábbal tiporja a jogállamot” és semmibe veszi az európai normákat – mondta.

Kitért arra, hogy a sajtó szabadsága ugyanakkor nemcsak a közlés, hanem a befogadás szabadságáról is szól, arról, hogy a polgárok hozzájutnak-e a véleményformáláshoz szükséges információkhoz, megkapják-e a tényeket.

Ha ezt nézzük, akkor ma Magyarországon nincs sajtószabadság – jelentette ki Tóth Bertalan, hiszen „az uralmon lévők szinte a teljes magyar médiarendszert ellenőrzésük alá vonták, kiépítették a maguk patrónusi, kliensi rendszerét”. Úgy folytatta, nincs sajtószabadság ott, ahol a társadalom felének véleményét nem közli a média, ahol a kormányzati média sokkal inkább hasonlít „politikai szórólapra”, mint bármilyen sajtótermékre.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, ez a kormányzati politika ellehetetleníti a tényszerű és értelmes párbeszédet a fontos sorskérdésekről.

Ma ott vagyunk, ahol 171 éve voltunk, ha változást akarunk, akkor megint a vissza kell szerezni a szabad sajtót – hangoztatta.

Azt mondta: az őszi önkormányzati választásokon a sajtó szabadságáért és annak érvényesüléséért is küzdeni fognak. Szólt arról is, hogy az ellenzéki pártokkal és a független újságíró-szervezetekkel közösen ki kell dolgozni az álhírek és a manipuláció elleni törvény szövegét.

Tóth Bertalan kitért arra, hogy két hónap múlva mindenkinek módja lesz választani azok között, akik az európai normákat magukra nézve kötelezőnek tartják, illetve azok között, akik megsértik az egyik legfontosabb európai normát, a sajtószabadságot.

Mi magyarok és európaiak vagyunk, és ragaszkodnunk kell az európai normákhoz, hiszen erre szavazott az EU-csatlakozáskor a magyarok 80 százaléka. Aki ezt nem veszi figyelembe, a népakarattal helyezi szembe magát – mondta a politikus, hozzátéve, ma Magyarországnak olyan kormánya van, amely szembekerült ezzel a népakarattal.

Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, elődeink nem gondolták volna, hogy 2019-ben Európa középén még van értelme a szabad sajtóról beszélni.

1848-ban sem a mai sajtóviszonyokért küzdöttek, hiszen ma a kormányzó pártok mindent megtesznek azért, hogy ne működhessen szabadon a sajtó. „Elvesznek, bezárnak, megszüntetnek, összevonnak, saját pénzzel tömik ki vállalkozásaikat” – mondta.

A Szabad Sajtó Alapítvány díját hárman vehették át: Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Gál J. Zoltán újságíró, politikus, volt kormányszóvivő, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője és Rózsa Péter Déri János-díjas újságíró.

LMP: szabadságunkat és függetlenségünket ma is kihívások fenyegetik

Az 1848-as hősök rendíthetetlen hite és akarata ma is példát mutat, amikor szabadságunkat és függetlenségünket újabb és újabb kihívások fenyegetik – mondták az LMP társelnökei a párt március 15-ei ünnepi sajtótájékoztatóján a budai Várban, Táncsics börtöne előtt.

1848 nemzeti forradalom volt, amelynek üzenete, a nemzeti önrendelkezés és a polgári öntudat, olyan érték, amely most, a 21. században is érvényes és védendő – hangsúlyozta Keresztes László Lóránt.

Úgy fogalmazott: a magyarság nem tűrheti az idegen hatalmak befolyását, nem tűrheti szabadságának és gondolatainak lábbal tiprását, hangjának elfojtását.

„A magát nemzetinek hazudó kormányunk áruló politikája révén egyre inkább erősödik az idegen, főleg az orosz befolyás” – jelentette ki.

Emlékeztetett: a polgári forradalomnak köszönhetően először állt fel nemzeti kormány Magyarországon, amely a magyar nemzetnek és nem külföldi hatalmaknak volt felelős. Ma sem tűzhetünk ki kisebb célt, mint újra olyan nemzeti kormány felállítását, amely valóban a magyar nép érdekeit szolgálja – közölte Keresztes László Lóránt.

Demeter Márta szerint ma is harcolni kell a 12 pontban foglaltak érvényesüléséért, mert sérül a sajtószabadság, a törvény előtti egyenlőség, nem független a nemzeti bank, az Országgyűlésben pedig nem a nemzeti érdekek érvényesülnek.

Kijelentette: újra meg kell teremteni az ország biztonságát és szuverenitását, el kell távolítani a hatalomból „a nemzetet eláruló és meglopó tolvajokat”.

A társelnök azt mondta: „ma is az önkény, a tetten érhető nemzetárulás, a jövő felélése és az ostobaság ellen kell harcolnunk.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK