Featured

Válság jön, de szórják a pénzt

A nemzetközi adatok is a gazdaság lassulását jövendölik, ahogyan arról a kormányban is beszélnek. Ennek azonban ellentmondani látszik, hogy nyolc éve most költötték a legtöbb pénzt a rendkívüli helyzetre félretett tartalékból – hívja fel a figyelmet a Policy Agenda.

Meg-megújuló kijelentések hangzanak el a kormány tagjai részéről arról, hogy az országnak fel kell készülnie gazdasági válságra, amire akcióterveket készítenek, s ez elő-válságkommunikációnak nevezhető – derül ki a Policy Agenda (PA) elemzéséből. Mint írják, a válságnak már olyan jelei lehetnek, hogy valóban rosszabb gazdasági adatok érkeznek például a német gazdaságból, emellett folyik az USA-Kína kereskedelmi háború, valamint még nem ismertek pontosan a Brexit hatásai sem. Az említett veszélyekre és a további esetleg bekövetkezőkre történő felkészülés érdekében mindenképpen szükséges feladat gazdaságpolitikai forgatókönyvek készítése.

Mindez alatt a költekezés zavartalan

A PA megfogalmazásában az elő-válságkommunikáció politikai értelemben arra szolgál, hogy előállítsa a „mi megmondtuk” hangulatot. Ugyanakkor

a kormány és az MNB érdemi lépéseket egyelőre csak ígérnek,

de még a versenyképességi programról sem sikerült döntést hozni.

Az elemzők arra az általuk talált ellentmondásra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a közegben a költségvetés általános tartalékából az országgyűlési választási évekhez képest is több pénzt költöttek el az idei év első negyedében, mint 2011 óta bármikor. Például 2011-2012-ben még csak 2,8-5,1 milliárd forint közötti összeget vettek ki a váratlan helyzetekre szolgáló tartalékból. Ezzel szemben 2019-ben eddig már 47,3 milliárd forintról született döntés. Ez pedig az általános tartalék 29 százaléka.

Forrás: Policy Agenda

A költségvetés tartalékát („rendkívüli kormányzati intézkedések” című sor) a kormány lényegében szabadon használhatja fel, ehhez elegendő kormányhatározat. Az összeg súlyát pedig jól mutatja, hogy az első három hónap döntéseivel ebből a tartalékból (a parlament politikai értelemben vett megkerülésével) több pénzt költöttek el, mint az önkormányzatok kulturális feladatainak támogatására egész évre szánt összeg, illetve éppen annyit, mint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a foglalkoztatási, képzési, szakképzési és felnőttképzési programokra szánt összeg szintén éves támogatása.

Természetesen egy esetleges gazdasági válság elleni fellépést főként nem az határozza meg, hogy a 160 milliárd forintos tartalékból mennyit költenek el az év elején. Ettől ugyanis még lehet sikeres egy kormányzati akcióterv.

A PA szerint a probléma inkább az, hogy nem tűnik összehangoltnak a gazdaságpolitikai irányítás. Egy elő-válságkommunikációval semmikképpen sem fér össze az, hogy 2011-óta idén költötték el a legtöbb pénzt a tartalékból. Az EU-választási kampány pedig várhatóan újra kinyitja a kormányzati pénztárcát.

Félárbocon az új európai jobb-szövetség zászlója: hová tart Orbán?

Nem volt tolongás hétfőn a Matteo Salvini-féle új európai „szuverenista szövetség” zászlóbontásán. Se Orbán, se Le Pen nem volt ott, és a nagy összeborulást több törésvonal szabdalja, mint ahány a közös vonás.

Egyetlen nagy név se vonult fel hétfőn Milánóban az európai szélsőjobb soraiból, noha Matteo Salvini, a Liga (korábban Északi Liga) vezetője, belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hírek szerint jó húsz vezetőt várt. Nem volt ott Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (más fordításban Nemzeti Gyűlés, korábban Nemzeti Front) elnöke, Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) első embere, és Orbán Viktor se – őt végül meg se hívta Salvini.

Mellékszereplők a színpadon

Orbán nyíltan szimpatizál a Salvini-párttal és annak vezetőjével, tavaly augusztus végén ugyancsak Milánóban kétoldalú találkozóra is elment hozzá, de már akkor kiderült, hogy

alapvető kérdésben csak részben értenek egyet.

Erről később.

Salvini Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) néven hirdetett új politikai formációt. Ennek jelmondata „A józan ész Európájáért”. A zászlóbontáson jobbadán másod-harmadvonalbeli pártok és politikusok tették tiszteletüket: Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországért (AfD) európai parlamenti listavezetője, Anders Primdahl Vistisen, a Dán Néppárt (DF) EP-képviselője, és Olli Kotro, az Európai Parlamentbe most belépni készülő Finnek Pártjának (FP) jelöltje.

A híradások szerint nem írtak alá semmi olyan dokumentumot, amely egy későbbi nagy európai pártcsalád alapja lehetne. Pedig Salvini és a többiek ambíciója ez. Vágyaik szerint akár 150 főre is duzzadhat a politikai fősodorral szemben álló erők szövetsége; az előzetes becslések szerint ennek nagyjából a fele a realitás, de ki tudja, mi lesz a május 23-26. között megtartandó EP-választáson.

Orbán távolmaradása érthető: az Európai Néppártban (EPP) tagsága felfüggesztésével a partvonal felé tartó Fidesz részéről a kizárással egyenértékű lett volna Orbán részvétele. Ha mégis ez lesz a vége, Orbán bizonyosan az EAPN-nel fogja keresni az együttműködést.

De kik vannak most az EP-ben a centrumtól jobb felé? Akiket Salvini egy táborba terelne az EAPN ernyője alatt.

Közhelyek egy csokorban

Túl sokat nem tudhatott meg a közvélemény az EAPN-ről, ahogyan Salvini nevezte, a „szuverenista szövetségről”. Arról beszélt az olasz vezető – aki egyértelműen magát nyilvánította az új erő vezetőjének -, hogy „Európának csak akkor van értelme, ha elismeri az identitást”, a Liga és szövetségesei „meg akarják menteni Európát”, az európai népeket helyezve az EU kormányzásába. Aztán azt, hogy olyan politikai család született, amely

a munkát, családot, biztonságot, környezetvédelmet és a fiatalokat helyezi középpontba.

És bár pártjaik között vannak különbségek, de mindegyik az identitásra építi politikáját. A közös értékek közt említette Salvini a határok védelmét, valamint a terrorizmussal szembeni küzdelmet.

Az olasz politikus reméli, hogy a születendő új európai politikai családhoz csatlakozik az Orbán Viktor vezette Fidesz és a spanyol Santiago Abascal vezette (erősen szélsőjobboldali) Vox is.

Jörg Meuthen arról beszélt, hogy radikális változtatásokra készülnek az EU-ban, egyebek közt a tagállamok hatalmának „visszaszolgáltatásával” és az illegális migráció nullára csökkentésével. Minden „konzervatív, patrióta erő” csatlakozását várják. Elhangzott még az Európát elpusztítani akaró „multikulturális ideológia” elutasítása.

Háromból egyet

Salvini tervének valóra válásához három jelenlegi EP-frakciót kellene egybegyúrni az EAPN-ben.

A legnagyobb tömörülés ezek közt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), amely a klasszikus euroszkeptikus pártok csoportja. Nem célja akár az EU szétverése is, csak az előrehaladó integrációt ellenzik. Ide tartoznak mindenek előtt a brit konzervatívok, akik most éppen a Brexittel küszködnek. Ha az ország kilép az EU-ból, az az ECR meggyengülését eredményezné: a csaknem 20 tory kiválása a frakció negyedét vinné el. Az ECR-ben ül a PiS, a flamand nacionalista pár és a Svéd Demokraták is az ismertebbek közül.

A második legnagyobb pártcsoport a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD), ami igazi vegyes felvágott. Ide kerültek öt éve a ma már a német nácik jó részét összesöprűző AfD, a Brexitet otthon „kitaláló” brit UKIP, valamint a Salvinivel együtt kormányzó, populista, de inkább balszéli 5 Csillag Mozgalom (M5S). Ha mennek a britek, az a frakció létszámának csaknem megfeleződését is eredményezhetné, bár nem tudni, az AfD hogyan szerepel május végén, az M5S odahaza jelentős térvesztést szenvedett el a Liga javára.

A legkisebb a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF). Itt találjuk az AfD-hez képest kóristalányok gyülekezetét, a nácizmustól nehezen szabadulni képes osztrák Szabadságpártot (FPÖ), Salvini Ligáját, Le Pen pártját és a holland PVV-t, Geert Wilders alakulatát. Közülük a Liga képviselőinek megtöbbszöröződése várható.

A fújj, Brüsszelen kívül mi van még?

Tehát ebből a háromból kellene lehetőleg egyetlen tömörülést összeácsolni, ha ütőképes és megkerülhetetlen erőt akarnak felmutatni. Ennek első feltétele az EP szabálya alapján a legkevesebb 25 képviselő, ami sima ügy. Emellett azonban az EU tagországainak legalább egynegyedét kell képviselniük, ami szintén nem megugorhatatlanul magas léc. Csakhogy olyan célokat és politikai törekvéseket kellene egységbe ragasztani, ami most kétségesnek tűnik.

De mindenek előtt a személyi ambíciókkal kellene kezdeni valamit. Salvini most „Európa erős emberének” láttatja magát (ahogyan Orbán is), és jelenlegi EP-mandátumainak mintegy négyszeresével (20-25) annak is fog tűnni azon a térfélen. Csakhogy Le Pennek is lehet 15 és 20 közti embere, nem kevesebb vezéri hajlammal. Ráadásul az olasz gazdaság (ismét) pengeélen táncol, túl nagy tétet nem érdemes feltenni arra, hogy jövőre is a Liga-M5S-koalíció vezeti az országot.

Tegyük a tárgylemezre ezt a halmot, hogy előtűnjenek a mélyebb megosztó árkok. S kiderül, csupán ünnepélyes semmitmondás volt-e a hétfői pár mondat az EAPN csak szavakban megalakulásakor.

Az oroszok

Az ECR – amellett tehát, hogy nem feltétlenül vállalná az EU szétrúgását – pártjai jellemzően sanda szemmel nézik Putyin felforgató politikáját, a lengyel PiS oroszellenessége legendás. Ezzel szemben köztudott, hogy Le Pen pártja legalább egyszer nagyobb összeget kapott Moszkvából, és ugyanez a gyanú támadt nemrégiben a Ligával szemben is. Orbán rendszerének vonzalmát pedig sehol se kell bemutatni a kontinensen. S most a szintén az orosz propagandából merítő AfD egyik Bundestag-képviselőjéről derült ki, hogy teljes egészében Putyin bukszájában van, annyira, hogy egyenesen saját emberüknek tekintik őt a törvényhozásban.

Képzelhetjük, mekkora egység lenne az egybeterelt EAPN-ben, amikor az orosz-ukrán-helyzet, a Moszkva elleni gazdasági büntetőintézkedések meghosszabbítása kerül az EP napirendjére. Vagy ha – gondolkodjunk előre – az, hogy egyes gyanús orosz intézmények teljes diplomáciai mentességet kaptak valamely uniós tagállamban.

A „migránsok”, de hogyan?

Nyilvánvaló, hogy a „migráns”-ügy a legerősebb kovásza az új szövetségnek. Ebben legfeljebb egyetlen, de annál jelentősebb nézeteltérés lehet belül. Mégpedig az, hogy ugyan senki se jöjjön Európába, csakhogy éppen a most európai pártvezérségre törő Salvini nem lankad annak követelésében, hogy a náluk lévő menekültsereg egy részét vegye át a többi tagország. Amiről a barátok a leendő EAPN-ben hallani se akarnak. Amikor tavaly nyár végén Milánóban Orbán arról beszélt a Salvinivel közös sajtótájékoztatón, hogy „nem szétosztani, hanem hazavinni kell a migránsokat”, arra vendéglátója nyilván udvariasságból nem mondott semmit, de

egy csónakban evezve előbb-utóbb ezzel szembe kell nézniük.

Grand Canyon szélességűnek ígérkezik a „szuverenista szövetségben”, amikor eme cél(ok) tettekre váltása kerül napirendre. Például az, hogy a nettó befizető tagok (németek, osztrákok, franciák, hollandok, svédek, finnek, olaszok, belgák) szélsőjobbosai a „nemzetek jogainak visszavétele” alatt nem csak a szabályozások lazítását értik.

A közös költségvetés elosztása

Hanem szinte kivétel nélkül azt is, hogy kevesebb legyen a befizetés a közös kasszába, a pénzt most már „fordítsuk magunkra”, a keleti országoknak pedig lehetőleg egy fillért se adjanak a továbbiakban. Ezek a pártok otthon ezzel kampányolva is gyűjtik maguknak híveiket. Márpedig nyakunkon a 2020 utáni közös költségvetés, ennek előkészítése már idén elkezdődik.

A nemzeti elsőbbségek,

az egymásnak feszülő megannyi „first”

befizetői és kedvezményezetti oldalon egyaránt nem sok jóval kecsegtet a „szuverenisták” tartós egysége iránt.

Arról már nem is beszélve, hogy a saját érdekek előtérbe helyezése nem csak minket, keletieket sújtaná, hanem Salvini hazáját is. A gazdag donorországok szélsőségesei a folyamatosan gyenge olasz gazdaságnak, benne a bankrendszernek se akarnak több mentőpénzt adni, s általában is határozottan elutasítják a déli államok „felelőtlen költekezését”, a laza költségvetési fegyelmet. Ami pedig pont az Öt Csillag-Liga koalíciójának egyik tartópillére a szociális juttatások kiterjesztésének ígéretével és gyakorlatával.

Tehát lehet, hogy júniustól itt próbálja meg „átalakítani” az EU-t Orbán. Az EU GDP-jének kevesebb, mint egy százalékát előállító kis országból, többedik dudásként a csárdában.

A tömeggyilkos elnök – Déli kávé Szele Tamással

Feketén kérem ma a kávét, nincs jó kedvem: megtudtam, hogy több ezer ember halt meg annak idején minden különösebb ok nélkül, csak azért, hogy egy alkalmatlan ember politikai hatalomhoz jusson. Ne tessék most kardot rántani: nem Magyarországról beszélek, hanem Romániáról. Hát kiderült, aminek ki kellett derülnie és most már bíróság elé is áll a volt elnök, Ion Iliescu.

Bizony, akármekkora úr volt, annak már vége van: most már felelnie kell a tetteiért. Elkészült a vádirat, amely alapján bíróság elé állítják Ion Iliescu volt államfőt és két bűntársát az 1989-es rendszerváltás perében – jelentette be hétfő délelőtt Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze. Sőt, a nyomozati anyagot a katonai ügyészi részleg át is küldte a bírói testület elé, itt már mindenképpen per lesz, felelősségre vonás lesz. Akkor is, ha egy héttel ezelőtt az elsőrendű vádlott, Ion Iliescu szívpanaszokkal kórházba került – ha nekem kéne tömeggyilkosságokért felelnem, nekem is volnának szívpanaszaim.

Hogy került elő ez az ügy pont most?

Úgy hogy 2016-ben a román katonai ügyészség leporolta az 1989-es forradalom aktáit, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak. És most jutottak el a bírósági szakaszba.

Akkor először is lássuk, mi a vád?

„Szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989. december 22-i menekülési kísérlete után. Megállapították, hogy a kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának megőrzése és legitimálása érdekében 1142 ember halálával, illetve 3138 ember sérülésével járó fegyveres diverziót szervezett, amely bűn elévülhetetlen.

A vádhatóság szerint 1989. december 22-e és 30-a között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában. Iliescut és Gelu Voican Voiculescut, a CFSN kormányfőhelyettesét – a televízió adásában és közleményeiken keresztül terjesztett – szándékos félretájékoztatással és rémhírkeltéssel, a Ceaușescu házaspár kivégzéséhez vezető diverzió megszervezésével gyanúsítja az ügyészség. Bűnvádi eljárás indult Iosif Rus, a légierő volt parancsnoka és Emil (Cico) Dumirescu, a CFSN tagja ellen is. Előbbit az otopeni-i repülőtéren egymás ellen vezényelt katonák által rendezett, 48 ember halálát okozó vérfürdő kiprovokálásával, utóbbit a televízió székházánál végrehajtott katonai diverzió megszervezésével gyanúsítják.” (Maszol)

Hát, ha még tetszenek emlékezni – meglehet, már keveseknek jut eszébe, pedig akkor mindenki lélegzetét visszafojtva figyelte a híreket, melyek nagyon gyakran egymásnak is ellentmondtak – az 1989-es forradalom tulajdonképpen a temesvári tiltakozással kezdődött. Ott bevetették a hadsereget a civil tüntetők ellen. Gyakorlatilag csatérré vált a város, a kórház harctéri sérülések százait kellett ellássa. Az akkori rádióhírek rengeteg halottról, sőt, mérgezett ivóvízről szóltak, mármint a temesvári rádió hírei. Még előző nap is beszédet mondott Ceausescu, az igaz, nem aratott osztatlan elismerést, sőt, bizony már a jó bukarestiek is szépeket kiabáltak neki, de hát mit tehetett az a sok civil ember, akiket páncélosok támadtak? – és egyszer csak, mintegy varázsütésre, mikor minden remény veszni látszott, átállt a hadsereg.

Győzelem

A bukaresti televízióban megjelent Mircea Dinescu költő pulóverben és bejelentette:

„Armata în Bucureşti e cu noi! Dictatorul a fugit! Eroicul popor român, victorios! Am învins! Am învins!”

Ami magyarul annyit tesz:

„Bukarestben a hadsereg velünk van! A diktátor elmenekült! A hős román nép győzött! Győztünk! Győztünk!”

Dehogy győztek. Az logikus lett volna. Hátra volt még a feketeleves:

Ceausescu kivégzése után azonnal kitörtek a harcok, mégpedig valamiféle – terroristákkal. Senki sem tudta, kik ők, honnét jöttek, csak valahogy mindenhol látták őket, lőtték a tömeget, a civileket, a katonákat, rejtelmes helikoptereken támadtak… foglyul egy sem esett, csak a holttestüket mutogatták időnként. Hát most a vádirat szépen tisztába teszi ezt a rejtelmet is.

„A vizsgálat megállapította, hogy a teljes katonai és politikai hatalmat közvetlenül a Ion Iliescuból, Silviu Brucanból, Victor Atanasie Stănculescu és Nicolae Militaru tábornokokból és Gelu Voican Voiculescuból álló Nemzeti Megmentési Front Tanácsa gyakorolta. Az ügyészség állítja: a bizonyítékok azt mutatják, hogy a védelmi és belügyi egységeket 1989. december 22-én 16 órától a CFSN-nek rendelték alá. A CFSN fontos politikai és katonai döntéseket hozott, amely egy előre megszervezett csoport politikai hatalomátvételét és legitimálását készítette elő. E cél elérésének érdekében december 22-ének estéjétől, a CFSN-nek alárendelt Legfelsőbb Katonai Tanács koordinálásával, diverzióval és rémhírkeltéssel, széleskörű megtévesztési akciót indítottak. (…) A négy vádlott közvetlenül is részt vett a diverzió- és rémhírkeltésben – állítja a vádhatóság. – A vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy a kialakított terrorista veszély általános pszichózisában egymásnak ellentmondó katonai parancsokat adtak ki, az egységek kaotikusan, egymás ellen tüzeltek, 1989. december 22. és 30. között.”

Akkor kérem, megvan, mi történt: a román hadsereg önmagával harcolt

Nem voltak semmiféle terroristák. Diverzió, dezinformáció útján a hadsereg különböző alakulatait vezényelték egymás ellen, a titokzatos helikopterek egyszerűen a román légierő 61-es boteni-i ezredének gépei voltak, amiken Iosif Rus utasítására lemázolták a felségjelet és bukaresti helyszínek fölé küldték őket, hogy fokozzák a zűrzavart. A hadsereg természetesen gondolkodás nélkül lőtt az ismeretlen deszantegységekre… Az otopeni-i repülőtérre kivezényeltek egy nemzetbiztonsági egységet, amely sikeresen tűzharcba keveredett a repteret védő katonákkal, mindkét oldalon súlyos veszteségek estek. Negyvennyolcan vesztették életüket csak ebben az egy ütközetben és nyolcan civilek voltak.

Mire volt ez jó?

Első sorban arra, hogy a hadsereg vegye át a hatalmat. Be kell látni: ahol ilyen gondok vannak, ott kell a fegyveres erő. Aztán mivel érdekes módon fénysebességgel sikerült Ceausescut kivégezni, Elenával együtt, jogszerű vizsgálat és kihallgatások nélkül, eltűnt rengeteg irat, ahol nem akartak eltűnni azok az iratok, ott leégtek az irattárak, biztos, ami biztos. Persze az első eufória után kilógott a lóláb, a nép is kezdte érezni, hogy tőle épp, csak a forradalmát lopták el, amiért sokan meg is haltak: ez vezetett a „golaniada” néven ismert mozgalomhoz a Nemzeti Megmentési Front alaposan beexponált hatalomátvétele után.

A „golan” szó románul „huligánt” jelent. Hát, a golanok mindenek voltak, csak huligánok nem: többnyire művelt, városi egyetemisták, értelmiségiek, akik elsőként vették észre, hogy itt nem forradalom zajlott le, hanem katonai puccs. Békés tüntetésbe kezdtek a bukaresti Egyetem téren emiatt, amit 1990. júniusában vérbe fojtottak a Zsil-völgy fanatikus bányászai, Miron Cozma vezetésével. Vertek azok mindenkit, aki akár csak szemüveges is volt, értelmiséginek nézett ki.

És utána sokáig megint nagyon hideg és sötét volt

Az álhírek és a pánikkeltés vezettek közvetve Marosvásárhely fekete márciusához is: nem kellett, nagyon nem kellett volna.

Igen, ezek az atrocitások is Iliescuék hatalmának kiépítését szolgálták: meglehet, mivel sosem volt még példa rá korábban, hogy Marosvásárhelyen „hivatalos” szervezés nélkül nem robbantak volna ki a nemzetiségi zavargások.

És most a dicsőséges nagyurak bíróság elé állnak

Sokáig úgy tűnt, erre nem kerül sor, de minden véget ér egyszer.

Azt nem állítanám, hogy meg fogjuk tudni valaha is a teljes igazságot, de már ez is eredmény. Ha minden kiderülne, tán még a végén nem acsarognának egymásra mindenféle ideológia vagy nacionalizmus miatt az emberek, hanem megférnének egymással békességben.

De ne legyünk idealisták, ilyen úgysem lesz.

Még a végén jó lenne az élet.

A tanulság annyi, hogy lám: nevezzük álhírnek vagy diverziónak, Iliescu és bűntársai hamis információk televíziós és rádiós terjesztése útján ragadták magukhoz a hatalmat, ez úton tartották is meg, és ezért ölettek meg sok embert.

Vigyázzanak az álhírekkel.

Meg a hataloméhes politikusokkal.

Az EPP súlyától hajlik az a derék

„A Müncheni Műszaki Egyetem részvétele a magyar felsőoktatásban a CEU-val való együttműködés keretében semmilyen akadályba nem ütközik” – válaszolta a 444 híre szerint Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára.

„A Kormány Bajorország részvételét olyan bizalomerősítő lépésnek tekinti, amelynek nyomán kész megvizsgálni az Egyesült Államokban, Németországban és Magyarországon egyaránt elismert diplomák kiadásának lehetőségét,” – tette hozzá. A CEU amerikai diplomát adó képzéseit vitte Bécsbe, miután bizonytalanná vált, hogy ezt a tevékenységét tovább folytathatja-e Budapesten.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti választási listavezetője még budapesti látogatásán közölte: a müncheni egyetem és a BMW beszállhatnak a CEU fenntartásába. Ha európai fenntartói is lesznek az egyetemnek, akkor már EU-s oktatási intézménynek számít, így a kormány nem találhat ki olyan szabályt, amelynek alapján  távoznia kellene Magyarországról.

Nekik még nem szóltak

A CEU Budapesten maradása ugyan nap mint nap szóba kerül, egyelőre azonban semmiféle olyan garancia nem született a kormány részéről, ami a felsőoktatási intézmény budapesti jövőjét biztosítaná – mondta a Klubrádiónak Michael Ignatieff, a CEU rektora.

Az Európai Néppárt három bölcse – akik azt vizsgálják, a Fidesz ténykedése összeegyeztethető-e a néppárti tagságával – már felvette a kapcsolatot a CEU-val. A CEU vezetői el fogják mondani nekik, hogy az amerikai diplomát is adó egyetem Magyarországon akar maradni, amennyiben erre megkapják a jogi garanciákat. Michael Ignatieff hozzátette, azt is részletezni fogja a néppárti bölcseknek, mit értenek a legalitás garanciáin.

Faramuci egy kampánykezdés II.

Zavar lesz a kampány-gépezetben, és ez előre látható. Soha ilyen kusza és átláthatatlan kampánykezdés mondanám, ha nem lettek volna máskor is legalább részben hasonló helyzetek, viszont most mégis sajátos helyzet van, amit megpróbálok körvonalazni. Miért sajátos, illetve faramuci a helyzet?

Mindenekelőtt, mert a kampányt tervezők, először az elmúlt szűk harminc esztendőben, a legkisebb mértékben sem vették figyelembe a választói akaratot, azt, hogy mit is akar az istenadta rommagyar plebs, így egy másik ország (nevezzük ezt akár anyának is – jól is hangzik ez oroszul, ahonnan a modell, aszongya: matushka Rossiya – számunkra külföld) vezérének szájaíze a kampány stílusa. És csupán Orbán Viktor árnyékában fognak csápolni helyi vezéreink, akik már formálisan sem a választóik, hanem Budapest fele „beszélnek el” – kinyújtott tenyérrel a bukaresti hatalmasok fele is –, bizonygatják hűségüket, versenyeznek az autokrata hatalmasok kegyeiért.

De éppen a Fidesz és Orbán Viktor, mondjuk úgy szépen, rendkívüli helyzete az EPP-ben, az EP-ben és NATO-ban, úgy általában Európában és a politikai nyugat országaiban, megrendült.

Élesebben, de a valósághoz közelebbi megfogalmazásban Magyarország ma példátlanul elszigetelődött azokon az intézményeken belül is, melyeknek formálisan a tagja (még), legjobb esetben is csak megtűrt, „szegény rokon”, nem anyagiakban – Magyarország „fizikailag” még éppen élhető, persze leszámítva a rossz közérzetet, és a gyűlöletkampányok keltette, illetve felszított negativizmust és cinizmust –, hanem egyre inkább szellemi/eszmei légkörét tekintve lett a legalacsonyabban iskolázott és leghiszékenyebbek szintjére módszeresen, programatikusan, szabott.
A mai magyar rendszernek és vezérének semmi esélye nem maradt arra, hogy a kampányban vagy azután Európa sorsának alakulásába érdemben beleszólhasson, még abban a mértékben sem, ami a múltban – és midnenekelőtt a Kádár-rendszer „szelíd-szalonképesebb” korszakában, a „gulyáskommunizmus” idején – megvolt.

Orbán európai hitele elfogyott, trükkjei, putyinista fogásai lelepleződtek, túllépett rajta a történelem, még akkor is, ha ezt be nem vallja, ha úgy is tesz, mintha esélye lenne az illiberális fordulatra.

Saját, kezdetben, vagy túl sokáig is, őt nagyon is kesztyűs kézzel kezelő pártcsaládja tette végül taccsra. Az EPP zárta karanténba – akárhogy is próbálják ezt politikai kommunikációval, alternatív tényekkel és posztigazságokkal elfödni, mondván, hogy önfelfüggesztés történt –, hogy még kampányidőben is érezze: aki Putyin/Erdogan útjára lép azt kiközösítik a jobb klubokból. Lassan és szívós munkával sikerült Magyarországnak a „Keleti Nagy Testvér” fele való átfordítása, de Orbán mindent megtett az utóbbi évtízedben, hogy ez sikerüljön. És amikor már a Visegrádi négyek konjunkturális kohéziójának is vége szakadt, mert Orbán ott is túl radikálisnak tűnt, az alt-right és a putyinizmus szóvívőjének, akkor most Balkán-bajnok szeretne lenni, ha lehet, de a kilátások itt is borúsak. Ma sem Szlovákia (újonnan megválasztott elnökasszonya révén biztosan nem), Csehország vagy Lengyelország (ahol az őszi választások a Kaczyinszki-buktát vetítik előre) nem követi a putyinizálódás útját, amit Orbán tanácsadói „illiberális államnak” neveztek el nemrég. Maradt a román hatalom a Dragnea and Co esetleges szövetségesnek, csakhogy itt bonyolultabb a hatalom helyzete és nincs kétharmad, ami mindent vinne. De van államelnök, aki mindeddig ellenállt a demokratikus intézmények végletes kiürítésének és a fékek és ellensúlyok rendszere kiiktatásának. Határozott lépéseket tett a román hatalom, nem kis valószínűséggel a Fidesz itteni fiókpártjainak kezdeményezésére/közvetítésével is, az orbánizmus irányában, de a folyamat bukdácsol, és könnyen lehet, hogy lassan végeszakad. Szóval nem véletlen, hogy bejelentették, hogy Orbán Erdélyben fog kampányolni május elején (az időzítés minden bizonnyal arról is szól, hogy ha nacionalista ellenhullámokat kavar, akkor azt még használni lehessen, „lemenni kutyába” és román-ellenes jelszavakat hangoztatva, a szavazókat ijesztgetni a kampányfinisben).
Nem maradt már a magyar kiskirály számára hely az EU-ban csak a legvégeken, ott ahol – etnonacionalista lózungokkal – esetleg még mozgosítani lehet szavazókat, a kérdés csak az, hogy mivel és mire?
Kezdjük az elvi résszel, ami helyből zavaros, sőt ellentmondásos, mert nem jelent semmi különöset a köpönyegforgatás Orbánnak (hajaj, az csak igazán az eleme), hogy most elkezdjen hirtelen az EU és annak fontosságáról papolni, csakhogy. Ez biza hiteltelen, különösen abban a (neo)tradicionális közegben, amit a rommagyarság többsége magáénak vall: az orbáni PR, és populista politikai diskurzusai – befogadó oldalon – „tanult cinizmus”-ra apellálnak. Abban a közegben működnek, ahol a kommunikáció tartalma lényegtelen, változó, sőt önellentmondó is lehet, mert az emberek, a vezéren kívül, „úgymond semmiben sem hisznek”, és sajnos ez ma a magyarországi közeg. Nem mintha a rommagyar politikai klíma nem lenne paternalisztikus, ahol a többség egy autokrata vezér szavát lesi. De egyfelől Orbán speech, és bankett után hazamegy, és hozzá fogható helyi vezér, karizmatikus politikus (Kelemen Hunor például évek óta – amióta egy sepsiszentgyörgyi rendezvényen kifütyülték – ódzkodik a spontán népfürdőtől), nincs. Ezért, hogy úgy mondjam, a rommagyar választó még szó és tartalomfüggőbb, konkrétabb, kézzelfoghatóbb ígéreteket vár. Másfelől, és ezzel összefüggésben,

ha Orbán majd az EU-t élteti, hiteltelennek fogják tekinteni, hiszen eddig kivont karddal ment neki Brüsszelnek (ne áltassuk magunk, ez sokaknak nagyon tetszett errefele is). És most ha egy-egy egyszeri fellépésben az EP-s szavazásra buzdít, az biza bizarrul fog hangzani, faramuci egy helyzet.

Ne feledjük azt sem, hogy az Orbán föllépéseit az a Fidesz fiókpárt szervezi, amelynek népszerűsége meredeken csökken, amelyre csak legyintenek, és ezt a kiábrándultságot az EP választásokkor lehet a leginkább megmutatni – nem is azzal, hogy más pártokra szavaznának, hanem, az abszenteizmussal –, mert Brüsszel messze van, és az ottani képviselők (a meglevők, hogy a potenciális újakról már ne is szóljak) kvázi ismeretlenek.
De vessünk egy tekintetet az úgynevezett technikai kérdésekre, amelyek azt fogják eredményezni – nagy valószínűséggel – , hogy azok is megzavarodnak, akik eddig valahogyan tudomást szereztek, az EP szerepéről, működésmódjáról, lehetőségeiről, stb. Mert most Orbán és határon túli csatolt részei úgy kommunikálnak, mintha az EP-ben létezhetne „Kárpát-medencei magyar összefogás”, vagy mi. És mintha a megválasztott képviselők nem saját, illetve pártcsaládjuk véleményét, hanem nemzetüket/államukat, vagy valamiféle nemzeti együttműködést képviselhetnének az EP-ben. Az EP a szó szoros értelmében parlament, azaz alapja a képviselők szabad (nem imperatív) szavazata, illetve az ott képviselt pártokból összeálló frakciók egyeztetett szavazatai. Márpedig most éppen az a helyzet, hogy Orbánnak nincs frakciója az EP-ben, a Fideszt ugyanis felfüggesztette saját pártcsaládja és ezért egyelőre a senkiföldjén, elszigetelve és magányosan bolyong, a szélszőséges, EU-ellenes pártok irányába, illetve keletre, Putyinra tekintgetve. Az a valós helyzet, hogy egyelőre a Fidesz határon túli (illetve inneni) szatellitpártjai, beleértve a KDNP is, az EPP-hez tartoznak, míg a Fidesz többé-kevésbé nem, illetve nincs beleszólása a pártcsalád kampányába.
Azt mondja Kelemen Hunor, hogy pártjának „biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével”, azaz ő maga is óvatosan fogalmaz, és persze félrevezetően, hiszen úgy tesz, mintha nem Orbán diktálna. Sőt, egészen biztos, hogy Orbán azt mond majd, amit csak akar, az itteni kampányban is, és nem kizártak meglepetések, ahogy az már itteni megszólalásaikor történni szokott (az idén két tusványos biztosít pódiumot a populista idólumnak). Orbán biztosan elviszi a showt, ő lesz a bálkirály, ahol és amikor részt vesz itteni kampány-rendezvényeken. Csakhogy jönnek a hétköznapok és azok másképpen kódoltak:

azt minden józan rommagyar szavazó tudja, hogy nekünk nem kevesebb, hanem több EU-ra van szükségünk, és hogy aki az etnonacionalizmust élteti, prómozza, az biza a „románok malmára hajtja a vizet”. Aki arról papol, hogy Magyarországon nincs és nem is lesz multikulturalizmus, az itteni gondjaink megoldása ellen lép föl, itt bizony a multikulti a megoldás az interetnikus kapcsolatok „türhetővé” tételére, és az idegengyűlöletet nem gyakorolni, hanem valahogyan elviselni szoktuk, megküzdeni vele (ahogy a szakirodalom tárgyalja a kérdést).

És még egy gondolat, amennyiben Orbán itt kampányol, üzenete azt fogja jelenteni, hogy rommagyar kettős állampolgárok szavazatait akarja, arra buzdít, hogy rá szavazzanak, még akkor is, ha itteni szavazásra bíztat. Így aztán meglehet nem növeli, hanem az átszavazással csökkenteni fogja itteni fiókpártja(i) esélyét az 5%-os szavazatarány elérésére.

Orbán a „képben” – a pápa Romániába látogat

„A találkozón semmi olyasmi nem került szóba, amit a felek korábban már ne tisztáztak volna, ugyanakkor érzékelhető volt, hogy a pápa erdélyi jelenlétével kapcsolatban Orbán Viktor nem akar „a képből kimaradni”. Vagyis sikerült a magyarországi hivatalos politikának ismét úgy felhasználnia a határon túli magyarokat, hogy az tovább élezze a történelmileg eleve meglevő nacionalista ellentéteket” – kezdi a csíksomlyói pápalátogatással kapcsolatos Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Június elején Ferenc pápa Romániába látogat. Tagadni is felesleges az utazás politikai üzenetét; egyik szempontból mindennek kiemelt fontosságot ad, hogy az ország legnagyobb kisebbsége épp a – részben katolikus – erdélyi magyarság. Ezt hangsúlyozza majd a pápa részvétele a hagyományos csíksomlyói búcsúban. Azonban épp a nemzeti szempont emeli ki a látogatás ökumenikus – vagyis a pápa által is hangsúlyozott egyfajta felekezetközi, vagy felekezeteken felülemelkedő – jelleget, hisz a többi magyar egyház is exponálja majd magát az események során.

Ugyanakkor a Szentszék nyilvánvaló fontosságot tulajdonít annak, hogy a pápa jelenléte az országnak, Romániának is szóljon, így a pápa találkozik majd a román ortodox egyház vezetőivel, s minden bizonnyal politikusokkal is. A miniszterelnök, Viorica Dăncilă épp egy évvel ezelőtt járt a Vatikánban, s az ő vizitje készítette elő a mostani eseményt.

Mind erdélyi magyar egyházi részről, mind pedig a kormány részéről persze úgy próbálják már most felépíteni a látogatást, hogy annak politikai haszna hangsúlyos maradjon, de ne legyen bántóan nyilvánvaló. A magyar katolikus vezetésnek más sem hiányzik, minthogy etnikai feszültséget szüljön az esemény; a román kormány pedig igyekszik máris elejét venni, hogy az ortodox egyház mögé bújó szélsőségesek húzzanak hasznot abból, hogy Ferenc pápa romániai látogatásában azonnal Erdély elszakításának kísérletét vizionálják. Akármennyire is abszurd ez a feltételezés, politikai kamatai nyilvánvalók, elvégre Romániában nem kell migránsozni ahhoz, hogy a populizmus nagyobb teret kapjon, elég a magyarokra mutogatni, s azok nemzetközi – „pápista” – kapcsolataira.

Már meg is indult egyfajta román ellenpropaganda. Egy, még 2011-ben, a vallások – ez esetben a magyar katolicizmus és a román ortodoxia – kibékíthetetlen ellentétének tényét hangsúlyozó aláírásgyűjtés új impulzust kapott a pápai vizit bejelentését követően, s ehhez már ötezren csatlakoztak. Ugyanakkor egy George Simion nevű aktivista, aki Románia és Moldova egyesülésének elkötelezettjeként tünteti fel magát, az Adevărul nevű országos napilapban arról írt, hogy a pápát Csíksomlyón maga Orbán Viktor fogja fogadni. A Putyin-barát magyar miniszterelnökről szőtt feltételezésnek különös pikantériát ad, hogy Simionról sokszor állították, hogy orosz ügynök lenne, s feladata az, hogy a társadalomban eleve meglévő feszültségeket tovább szítsa. Bár ezt a tényt eddig senkinek sem sikerült bizonyítania, de a románságot megosztó moldovai konfliktust illetően eleve kézenfekvő a feltételezés, s ugyancsak az, ha most a pápa látogatása örvén felmerülő magyar-román ellentétek szempontjából vizsgáljuk a kérdést.

Bár Orbán csíksomlyói szerepvállalását a miniszterelnöki szóvivő cáfolta, ám rögtön a nyilatkozat után megjelent egy másik közlemény is, mely szerint a miniszterelnök tárgyalt az erdélyi katolikus egyház fejével, a gyulafehérvári érsekkel, mégpedig arról: Budapest nem akar kimaradni a pápai látogatás eseményeiből, és komoly anyagi segítséggel járul hozzá annak megrendezéséhez.

Felhívtam néhány – az események hátterét is átlátó – erdélyi ismerősömet s érdeklődtem, miért volt szükség az érsek és a miniszterelnök találkozójára épp most. Kérdésemre azt az igen óvatos választ kaptam, hogy a találkozón semmi olyasmi nem került szóba, amit a felek korábban már ne tisztáztak volna, ugyanakkor érzékelhető volt, hogy a pápa erdélyi jelenlétével kapcsolatban Orbán Viktor nem akar „a képből kimaradni”.

Vagyis sikerült a magyarországi hivatalos politikának ismét úgy felhasználnia a határon túli magyarokat, hogy az tovább élezze a történelmileg eleve meglevő nacionalista ellentéteket. Mondjuk, aki Magyarország él, és van szerencséje közelről szemlélni a Fidesz politikáját, az ezen egy cseppet sem csodálkozik. Ám mondjuk, az erdélyi magyar katolikus egyház feje azért lehetne óvatosabb, különösen, ha egy ilyen, közösségét és őt személyesen mélyen érintő, nagy horderejű eseményről van szó, mint Ferenc pápa látogatása. Arról nem is beszélve, milyen megvetés veszi körül Orbánt épp azok körében, akik számára különösen fontos az európai konzervatív – így vallási – értékek ápolása és védelme. Feltűnően gusztustalanná teszi egyébként is e találkozó tényét, hogy az érsek jelen volt azon a szinóduson, melyen Ferenc pápa a Christus vivit című apostoli intelmét ismertette, s amelyet nyilvánvalóan Orbán, Salvini, Le Pen és Wilders közös politikai „credójára” adott, igen határozottan elutasító válasz:

„Egyes országokban, ahová menekültek érkeztek, a migráció jelensége riadalmat és félelmet váltott ki, és ezeket politikai okokból egyesek gyakran még szítják is és kihasználják. Ennek következménye az idegengyűlölő magatartás, amelyre az embereknek határozottan kell reagálniuk.”

Ferenc pápa nyilvánvalóan nem akarja Orbánt viszontlátni Csíksomlyón és másutt sem; az érseknek viszont sikerült mégis „a képbe” tuszkolnia a miniszterelnököt, megalázva ezzel magát a pápát, s saját katolikus közösségét is.

Karikatúraháború – Déli kávé Szele Tamással

Mégpedig Szlovéniával. Mégpedig Magyarország háborúzott, igaz, csak papíron, ami türelmes, de azért alaposan kiállította magáról a magyar diplomácia a szegénységi bizonyítványt – a szlovén sajtó pedig bebizonyította, hogy szabad, mit több, humoránál is van. Humoránál is marad, amit viszont a KESMA médiumairól nem tudunk elmondani.

No, de ehhez a történethez kell egy kávé, duplát kérek, két cukorral. Lássuk csak, hogyan is volt ez a kesernyésen mulatságos eset. Úgy történt, hogy a szlovén Mladina címlapján két hete érdekes karikatúra jelent meg: Orbán Viktor lengette a karját rajta, mint egy Ezeréves Adolf, körülötte a hozzá bújó szlovén politikusokkal. Rajta a felirat: „Evropo damo, Orbána ne damo”. Azaz: „Európát adjuk, Orbánt nem adjuk!” Ez különben a régi isztriai partizánjelszó parafrazálása, mely szerint „Életünket adjuk, de Isztriát nem adjuk”. Mindennek a hátterében magyar zászló lobog.

Hát, van a dologban valami. Ugyanis a magyar kormány rengeteg valódi – tehát nem pusztán sikkasztási célú – befektetést eszközölt Szlovéniában, és nyakló nélkül támogatja a Janez Janša vezette Demokrata Pártot (SDS) és a hozzá közel álló sajtótermékeket. Nyakló nélkül, de nem teljesen törvényesen: ez nem azonos a határon túli magyar szervezetek támogatásával, az legális, de Janša pártja nem nemzetiségi, hanem politikai szervezet, így tulajdonképpen Szlovénia belügyeiben kotorászunk, viszont legalább könyékig. Ezzel együtt sem néz ki túl nagy siker magukat demokratának hazudó szlovén populistáknak, de ez már hadd legyen az ő bajuk.

Nos, erre a címlapra – mely azért nem oktalan, hanem kifejezetten okos gúnyolódás volt! – igencsak felhorgadt Budapest ljubljanai nagykövete, Szilágyiné Bátorfi Edit. Tán a buzgalom vitte rá, tán az, hogy „mentse az arcát” – de olvasói levelet írt a Mladinának, melyben közölte, hogy a karikatúra „minden határt átlépett, felháborító és sajnálatos”.

Ezt talán nem kellett volna: magam előtt látom a jelenetet, ahogy a szerkesztő megvonja a vállát, leül egy sörre a karikaturistával, megbeszélik, amit kell – és a Mladina másnap új címlappal jelent meg, melyen ugyanazok voltak láthatóak, ugyanabban a testhelyzetben, csak éppen nem magyar, hanem szivárványszínű lobogó alatt. És Orbánnak margaréta volt a hajában. Így aztán már nem lehet azt mondani, hogy ez a magyar nemzeti jelkép megsértése (engem is zavar, mikor Orbán és nemzeti lobogónk egy képre kerül, igaz, ami igaz), így már a kép a férfibarátság eszményítéséről szól.

Egy-null Szlovénia javára.

No, mondhatta Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet, ha ők úgy, hát mi is úgy, megpödörte a lokniját, ha már bajsza nincs, és írt egy tiltakozó hivatalos jegyzéket a szlovén külügynek, miszerint lesznek szívesek azonnal megfegyelmezni a Mladinát, mert különben dér és dúr. Hozzátenném, hogy a nemzetközi diplomáciában az ilyen, sajtószabadság korlátozásáról szóló jegyzék ritka, mint a fehér holló, hamarjában csak egy eset jut eszembe: az 1930-as években talán a New York Times közölt egy nem túl hízelgő karikatúrát Hirohito császárról, minek következtében a japán követség követelni kezdte Roosevelt elnöktől, hogy adják ki nekik a rajzolót, hadd büntethessék meg japán törvények szerint. Ez egyértelműen lefejezést jelentett volna. Roosevelt nem szerette a konfliktust ugyan, de szerette a sajtószabadságot és a demokráciát, így tehát azt válaszolta a bonsai-diplomatáknak:

„Az amerikai elnök nagy úr, sokat megtehet, Két dologra nincs befolyása: arra, milyen idő lesz holnap, és arra, mi jelenik meg a sajtóban.”

A japánok és a magyarok között az a különbség, hogy a japánok értettek a szóból és nem erőltették tovább a dolgokat, mi meg – lefogadom nagyobb összegben – még sokáig fogunk hisztériázni ezen az ügyön. Ugyanis a szlovén külügy dicséretes gyorsasággal válaszolt, éspedig azt, miszerint a szlovén állam nem avatkozik be a szerkesztőségi politikába és
tiszteletben tartja a sajtószabadságot.

Kettő-null Szlovéniának.

A Mladina mai vezércikkében Grega Repovz főszerkesztő is elmondja a véleményét:

„Maga a jegyzék is mutatja, hogy kivel van dolga Európának. Egy olyan állam, amely merészeli azt követelni egy másik állam kormányától, hogy lépjen fel újságírók ellen, biztonsági fenyegetést jelent az egész régiónak.”

Három-null Szovénia javára.

De ha mindez nem volna elég, a Mladinában megjelent a karikaturista olyannyira követelt bocsánatkérő levele is. Elnézést kért, de úgy ám, hogy azt se a ljubljanai magyar jkövetség, se a budapesti kormány nem teszi az ablakba. Itt közöljük, változatás nélkül a magyar fordítását (forrás: Index).

„Hálás vagyok a magyar nagykövetnek, és arra kérem, fogadja el őszinte bocsánatkérésemet, amiért a miniszterelnökét a Mladina lapjain szemtelenül és teljesen valószerűtlenül ábrázoltam. Abszolút jogosan háborodott fel rajta.

Az ön által küldött levél után mélyen magamba néztem, és felismertem, hogy hibáztam. Tudom, hogy ami történt, nem lehet semmissé tenni, de hadd hozzak fel néhány érvet védekezésképp, hiszen én is csak a körülmények ártatlan áldozata vagyok. Hadd mutassak rá a történet igazi bűnöseire.

Első helyen áll természetesen az a kommunista oktatási rendszer, ami agymosást végzett rajtam, és megtörte a nemzet- és vallástudatomat. Bűnösök még a lap főnökei és szerkesztői, akiket jobban kéne figyelni és időben megállítani, hiszen tudják, hogy én milyen felelőtlen és naiv vagyok politikai kérdésekben, meg hát mindenről elhiszem, hogy az úgy van, ahogy. És végül, de nem utolsósorban, bűnös a mi elnéző igazságszolgáltatásunk, ami nem bünteti az ennyire kirívó társadalmi szabálytalanságokat.

Hölgyem, én arra kérem önt, ne essen kétségbe miattunk, inkább folytassa segítő munkáját azzal, hogy jó tanácsokkal és jó szándékú kritikával lát el minket, hogy mi magunk is elérhessük azt a példaértékű objektivitást és egyhangúságot, amit önök a magyar médiában már létrehoztak, és hogy újra elhozhassuk azt a rendet, nemzeti erkölcsösséget és keresztényi szeretetet a drótkerítések iránt, ahogyan azt az önök szelíd és jogosan szeretett vezetője, Orbán Viktor parancsolta.”

Hát kérem, ezt sem nekem mondták. Külön szép a keresztényi szeretet a drótkerítések iránt, ez magyar határon (és irodalmon) belülről úgy néz ki, hogy az ország állandó jelzője lett négy év alatt a „drótoktól ölelt”, Radnóti idejében még lángok ölelték, most már más a helyzet.

Eddig négy-nullra vezet Szlovénia.

Csak nem nagyon más…

Ha van egy csepp esze a magyar diplomáciának, zsebrevágja ezt a Monty Python-szintű bocsánatkérést és sürgősen elkezd úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, az is csak halkan, de ismerem őket, és tudom, hogy nincs nekik ennyi eszük.

Folytatni fogják a hőbörgést, követelőzést, ami azért is kellemetlen, mert a sajtószabadság megnyirbálásának követelésével egy sorba állítják magukat a második világháborús Japán Császársággal, valamint a dán sajtó elnémítását követelő és a Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoló vallási fanatikusokkal.

Bálványimádók ők, még abban sem vagyok biztos, hogy ez a botrány Orbán tudtával tört ki, meglehet, hogy csak a nagyköveti túlbuzgalom és a hűség mindenáron való bizonyítása juttatta idáig a dolgokat. Hiszen gyalázat érte az Ikont, ezért a nagy duzzadás.

Ugye, Palivec vendéglőst is bevitték a Pakrácba, mert a legyek leszarták a Ferenc Jóska-képet.

Csak jelezném, hogy helyes volna gyűjtést indítani a ljubljanai követségünk személyzete számára, ha elég pénz összegyűlne, vegyünk nekik egy térképet, amin be van jelölve, hogy Ljubljana nem Prága, és egy naptárat, ami megmutatja, hogy 2019-et írunk, nem 1914-et.

Valamint egy Ki kicsodát, ami világosan megmutatja nekik, hogy Orbán Viktor nem Ferenc József, Isten kedvező kegyelméből Ausztria császára, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia, Ladoméria, Ráma, Szerbia, Kunország és Bulgária apostoli, valamint Illíria, Jeruzsálem stb. királya; Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Stájerország, Karintia, Krajna és Bukovina hercege; Erdély nagyfejedelme; Morvaország őrgrófja, Felső- és Alsó-Szilézia, Modena, Parma, Piacenza, Guastalla, Auschwitz és Zator, Teschen, Friaul, Ragusa és Zára stb. hercege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska hercegesített grófja; Trient és Brixen fejedelme; Felső- és Alsó-Lausitz és Isztria őrgrófja; Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Trieszt, Cattaro és a Vend határvidék ura.

Legfeljebb nagyon szeretne az lenni.

De nem is lesz.

Európai tényező meg főleg nem.

Egyelőre négy-null Szlovénia és a Mladina javára.

Egyelőre.

Lesz ez több.

Előválasztás: felfüggesztve

Puzsér Róbert felfüggeszti a tárgyalásokat az előválasztásról  Karácsony Gergellyel, miután az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a kerületi polgármesterjelöltekről, értesült az Index. Ha Karácsony nem vonja vissza a négy párt tegnap bejelentett összefogását, nem lesz előválasztás.

Az MSZP–DK–Párbeszéd–Momentum szombaton jelentette be a polgármesterjelöltjeit. A Jobbik, az LMP, no és persze Puzsér Róbert  felháborodva reagáltak. Így sejteni lehetett, hogy az ellenzéki pártok és szereplők között elmérgesedik a viszony. A dologra nem is kellett sokat várni.
Az Index úgy értesült, hogy Puzsér Róbert stábja vasárnap este jelezte Karácsony Gergelyéknek, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat vele. Ezzel pedig gyakorlatilag kiszáll az előválasztásból.

Karácsony és Puzsér egy sajtónyilvános interjú keretében beszéltek megállapodásukról, miszerint az EP-választás után egy előválasztáson mérkőznek meg egymással. A vesztes hajlandó visszalépni a győztes javára, hogy egyetlen ellenzéki álljon ki Tarlós István ellen.

Úgy nézett ki, hogy Karácsony az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás jelöltje, míg Puzsért az LMP és a Jobbik támogatja. A Momentum nem állított saját jelöltet, hanem csak beáll az előválasztáson győztes személy mögé.

A szombati bejelentés a polgármesterjelöltekről felrúgta ezt a hallgatólagos status quo-t. Azt ugyan hangoztatták, hogy várják és nyitottak az LMP részvételéről tovább egyeztetni, de a Jobbikkal való összefogásról szó sem esett.

Az Index úgy tudja, hogy az LMP a következő ajánlatot kapta az MSZP–Párbeszédtől március végén: négy kerületben (IV., VIII., IX., XXIII.) a párt indíthat polgármesterjelöltet, a fővárosi kompenzációs listán befutó helyet kap, az egyéni választókerületekben pedig 35-re növelheti a mandátumai számát.

Az ajánlatot nem fogadta el az LMP, sérelmesnek tartják, hogy a DK több kerületben jelölhetne, mint az LMP. Szerintük a Jobbik a külső kerületekben biztosan erősebb jónéhány szereplőnél.

Nem csak a szombati bejelentés visszavonását követelik, hanem a Jobbik bevonását is a további egyeztetésbe.

Puzsér követeli, hogy őt is vonják be a további egyeztetésbe, ahogyan Karácsony is részt vett azokon.

Így nem kívánnak addig tárgyalni Karácsonnyal, ameddig a teljes ellenzéket be nem vonják a megállapodásba. A korrekt megállapodáshoz minden pártnak részt kell venni a koordinációban. – mondja Puzsér.

Keressük Karácsony Gergelyt, aki eddig nem reagált az LMP és a Jobbik éles hangú reakciójára.

Mi lesz a következő állomás Trianon és Auschwitz után?

A radikális antimigrációs politika (narratíva) logikája erősen emlékeztet a Trianon és Auschwitz közös gyökerét jelentő kismagyar xenofób politikáéra. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy xenofób a mai magyar politika, hanem ezen túl a xenofóbia – a politika túlsúlyos vezérmotívuma lévén – olyan logikát is ad neki, amely miatt (a termékeny ellensúlyokat nélkülöző politika) nem tud megállapodni egyetlen ponton sem és folyamatosan radikalizálódik.

Trianon és Auschwitz egyetlen trendvonalba illeszkedik, amelyeknek ugyan nem egyedüli oka a xenofób etnicizmus, de ez terelte kényszerpályájára a kismagyar külpolitikát. Már ma is látszik ugyanennek a logikának az ismétlődése szlovák, szlovén, román, ukrán, osztrák irányban, a néppárti fiaskóban, illetve a Gulágot újranyitni és oda magyarokat deportálni akaró (!) Mi Hazánk nevű náci mozgalom szárnybontogatásában is. Orbán végül Horthy hasonmása lehet az eredményeiben, a kérdés csak az, hogy miként fog kinézni az új Trianon-Auschwitz.

Továbbá, ceterum censeo, az ellenzék a kollaboráns tagjait is leszámítva azért nem lesz sikeres, mert a magyar politikai kultúrában nincs hova visszanyúlnia. Mivel az egyetlen potens politikai hagyományunk a nemzeti szocializmus, semmilyen más narratívát nem lehet megértetni és természetes könnyedséggel megélni ebben az országban. Az ellenzék alapvetően nem érti a helyzetet és minden lényegi ponton tévesen politizál. Ha netán növelni is tudná a részhatalmát 2019-ben – nem fogja -, az sem változtat ezen semmit.

Trianon és Auschwitz után a következő állomásra várunk, amelyet a magyar politikai logika diktál. Ez a keretrendszer az, amelyben a magyar történelem utóbbi másfélszáz éve – a korábbi genetikus trend alapján – értelmezendő.

Mária, egyebekben – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, ír kávét kérek, ma sok pénzről fogunk beszélni, illik hozzá egy kis fényűzés. Szóval, kérem, hogy vágjunk a közepébe, itt van ez a Schmidt Mária, aki most már a focihoz is ért. Meg mindenhez is, ahogy az internetes szólás tartja: de nagyon megtanulhatott focizni, mert négymilliárdért rendez Puskás Öcsi-kiállítást a rövidesen megnyíló Puskás-stadionban.

Tulajdonképpen elég fárasztó lehet Schmidt Máriának lenni, az a sok pénz, felelősség erősen nyomhatja gyönge, törékeny vállait, a mindentudás súlyáról már nem is beszélve, ráadásul a Mindenható rokonszenvére sem számíthat ez a szegény asszony, ugyanis, míg Isten mindent tud, Schmidt Mária mindent jobban tud, és ez meglehetősen idegesítő lehet a Fennvaló számára is. De azért nem veri, sőt: egyre több és több pénz kerül azokba a kicsiny kacsókba, lassan már azt nem értem, hogyan bírja elkölteni vagy zsebre tenni? Én már belezavarodtam volna, az is biztos. Négymilliárd erre, ötmilliárd arra, tízmilliárd amarra… a fene bírná megjegyezni. De lássuk a mostani hírt!

„Schmidt Mária közalapítványát találta meg a feladat, hogy majdnem 4 milliárd forintból kiállítást rendezzen Puskás Ferencről a róla elnevezett 190 milliárdos stadionba. A kormány egyetért azzal, hogy a Puskás Aréna részeként megvalósuló Puskás Kiállítási Központot – ideértve az ahhoz szükséges kiállítástervezési, kiállítási eszközök beszerzésére irányuló, valamint belsőépítészeti és kiállításkivitelezési feladatok ellátását is – a Puskás Aréna épületének véglegessé vált építési engedélye és kivitelezési tervei alapján a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány valósítsa meg. Erre a feladatra idén 2,4, jövőre 1,5 milliárd adóforintot biztosít a kormány, mármint az aktuális költségvetés szerint.” (444)

Hát Puskás Öcsi-kiállítást rendezni már csak azért is könnyebb feladat, mint 1956-os emlékévet szervezni vagy a Sorsok Házát elfogadtatni, mert mindenképpen kevesebben fognak tiltakozni ellene – az egyetlen személy, aki ezt érdemben megtehetné, maga az érintett, Puskás Ferenc már semmiképpen sem fog ilyent cselekedni, a leszármazottai se nagyon.

Tovább könnyíti a feladatot, miszerint a Puskás-gyűjteményt nem kell fáradságos kutatómunkával összeszedni a világ minden tájáról, ahol őrnagyunk megfordult (elég komoly világjáró volt), ugyanis már egy helyre gyűjtötték, nevezetesen a Puskás Intézetbe, mely természetesen a Puskás Akadémia keretei között működik. Oda került mintegy húsz ládányi relikvia, Pelé dedikált mezétől a Helsinkiben nyert olimpiai aranyéremig – igaz, két részletben került oda, a húsz ládányi hagyaték Spanyolországból jött, erről Orbán Viktor állapodott meg annak idején Puskás özvegyével, egy másik adag pedig egy brit aukciósházon keresztül – az örökösök, úgy látszik, nem adtak oda mindent, és jobban bíztak a font sterlingben, mint a jó magyar forintban. Vagy másképp esett a dolog, meg nem vagyok mondhatója, de az a lényeg, hogy Schmidt Máriának és fullajtárjainak nem sokat kell majd róniuk a hanyatló Európa poros országútjait a kiállítási anyag begyűjtéséhez.

És most jönne Márkus László klasszikus kérdése, miszerint „mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba”, ezen a kiállításon majdnem négymilliárdba? De nem jön, éspedig azért nem, mert belefásul az ember abba, hogy sosem kap választ ezekre az érdeklődésekre, ha négymilliárd, akkor legyen négymilliárd, én kihoznám négymillióból is, elvégre itt tényleg csak a szállítást kell kifizetni, esetleg még az őrzés fog valamennyibe kerülni, de más költség nincs.

Mindegy, ha ennyi, akkor ennyi.

Sokkal izgatóbb az, hogy miképpen nézhet ki Schmidt Mária könyvelése?

Meg az, hogy milyen lehet a hivatalosan meghatározott tevékenységi köre?

Ugyanis annak idején, mikor a különös körülmények között boldogult Welsz Tamás ügyeivel foglalkoztam volt (olyan régen, hogy még az érintett is élt) megnéztem a céges iratait is, és volt neki olyan vállalkozása, aminek a tevékenységi körében a következők szerepeltek (egyszerre!):

„Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás (főtevékenység), víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés, egyéb épületgépészeti szerelés, vakolás, épületasztalos-szerkezet szerelése, padló-, falburkolás, festés, üvegezés, ruházat-kiskereskedelem, lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem, egyéb szárazföldi személyszállítás, számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység, piac-, közvélemény-kutatás, reklámügynöki tevékenység, médiareklám, előadó-művészet, előadó-művészetet kiegészítő tevékenység, alkotóművészet, egyéb foglalás (?), egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, bontás, építési terület előkészítése, lakó- és nem lakó épület építése, egyéb m.n.s. építés, egyéb speciális szaképítés m.n.s., villanyszerelés, egyéb befejező építés m.n.s., gépjárműjavítás, -karbantartás, gépjárműalkatrész-nagykereskedelem, gépjárműalkatrész-kiskereskedelem, közúti áruszállítás, egyéb műanyag termék gyártása, fémmegmunkálás, üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, fordítás, tolmácsolás, összetett adminisztratív szolgáltatás, m.n.s. egyéb információs szolgáltatás, m.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás, egyéb humán-egészségügyi ellátás…”

Nem is csodálom, hogy szegény Welsz úr nem bírt eleget tenni ennyiféle feladatnak, és előbb bissau-guineai állampolgárságokkal kezdett üzletelni, majd önkezével fejest belevetette magát egy afrikai mérges pókba egy rendőrautó hátsó ülésén.

Schmidt Máriát viszont féltem, ugyanis ő legalább ugyanennyiféle dologhoz ért kiválóan, sőt, foglalkozik is velük, most épp a futballtörténelemmel, korábban más ügyekkel, például azzal, hogy mi a különbség Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettő és bizonyos Pruck Pál között, esetleg azzal az aprósággal, hogy miképp kéne oktatni a történelmet, netán az Európai Unió széthullását menedzseli, szóval nem lennék a könyvelője és féltem azt a szenzibilis, feminin idegrendszerét, azt az érzékeny, megértő lelkét, nehogy összeroppanjon ennyi teher alatt.

És különben is, a rendőrségen már kifogyott az afrikai pókméreg.

Azt írtam, hogy az Unió széthullását is menedzseli, de legalábbis jósolja – épp a minap nyilatkozta, nem kevés kárörömmel az Inforádiónak, hogy amennyiben Jean-Claude Juncker „politikai kormányzása” folytatódik, úgy

„…további országok unióból történő kiválása is elképzelhető. Amikor diktálnak és ránk akarnak kényszeríteni olyan dolgokat, amiket mi nem akarunk, ami kulturálisan idegen tőlünk, ami nem a mi kultúránk része, amikor állandóan megfenyítenek és sarokba állítanak, akkor nem tudom, hogy milyen együttműködés jöhet létre a jövőben. Nem mutatnak a mi térségünk iránt tiszteletet.”

Igen, jól tetszik érteni, a hölgy Magyarország uniós kilépésre céloz, ezen dolgozik már most, ez lenne néki annyi egyéb grandiózus projekt megvalósítása után a magnum opusa, főműve (bár persze, nem saját ötlet alapján, olyan ritkán van neki, akkor is minek, ez is nála magasabb helyről érkezett). Ő csak kivitelezi, ideologizálja, mondhatni szellemi ácsként tető alá hozza az eszmét, aztán szerényen tapsol az átadásnál az első sorban és pirulva veszi fel el nem hanyagolható összegű honoráriumát, mint eddig is annyiszor.

De mondom, túl azon, hogy nem irigylem a könyvelőjét, az is gond lehet, hogy mire költsön el annyi pénzt, amennyi fölött diszponál.

Hogy jó hírt is mondjak neki, kreatív módon képes vagyok megoldani a könyvelési problémái egy részét.

Kérem tisztelettel. Mivel őnagysága mindennel (is) foglalkozik, tehát mindenhez (is) ért – azt fel sem tételezném, hogy bármihez kontár módon, szakértelem nélkül nyúlna – azt mondanám, vállalkozásainak tevékenységi körét írassa át. Ez nem nagy kiadás és sokkal kevesebbet kell majd kínlódni a papírokkal.

Legyen minden vállalkozásának tevékenységi köre egy szóval: „Egyéb”.

Ez mindent lefed, és ő lenne Magyarország első és legavatottabb egyébszakértője, egyebistája, egyébológusa, egyébépítője, egyébszerelője, egyébszervezője és minden egyebe.

Ilyen egy magyar polihisztor, kérem. Minden egyébhez ért.

Ahhoz, ami a dolga lenne, nem: de az egyebekben tökéletes szakértő.

Minden egyebekben.

Csak azt az egyet nem tudom, hogy fogja majd eladni Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettőt élő, eleven Puskás Öcsinek, de bízom a tehetségében: ezt is meg fogja oldani, ehhez is ért, elvégre ez sem történelem.

Meg az sem, amit máskor annak mond.

Ez mind valami más.

Valami egyéb.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK