Featured

Lengyelország ne nézze fejős tehénnek az Európai Uniót!

Jirky Katainen, a brüsszeli bizottság alelnöke erre figyelmeztette a varsói kormányt. Varsóban újságíróknak elmondta: a jövőben Lengyelországnak lényegesen többet kell befizetnie a közös kasszába!

Az uniós pénzekért cserébe pedig be kell tartani az EU szabályait! Az Európai Bizottság figyelmeztetése a választási kampány kellős közepén hangzott el Varsóban. Az EU azt szeretné, hogyha az ellenzék nyerne és ezzel meggyengülve a szuverenista irányzat melyet, a jobboldali populista kormányzat képvisel a háttérből irányító Jaroslaw Kaczynski-vel. Ezzel a brüsszeli törekvéssel magyarázható, hogy az Európai Néppárt jelöltje a brüsszeli bizottság elnöki posztjára pálfordulást hajtott végre egy Varsó számára nagyon fontos ügyben:

Manfred Weber: leállítanám az Északi áramlat 2-t!

Az Európai Néppárt jelöltje a brüsszeli bizottság elnöki posztjára a Polska Times című lapnak úgy nyilatkozott, hogyha ő lesz Jean-Claude Juncker utóda, akkor megakadályozná az Északi áramlat második gázvezetékének az építését a Balti tenger alatt. „Az Északi áramlat 2 nem felel meg az Európai Unió érdekeinek!”- hangsúlyozta Manfred Weber. Aki nem véletlenül egy lengyel lapnak mondta el a véleményét hiszen Varsó a legfőbb ellenfele ennek a gázvezetéknek, mely közvetlenül szállít földgázt Oroszországból Németországba – Ukrajna és Lengyelország megkerülésével. Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország erős embere a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlította az Északi áramlatot.

A Gazprom a fő részvényese az egész építkezésnek. A beruházás felét is a Gazprom biztosítja. Angela Merkel német kancellár korábban áldását adta a 9,5 milliárd eurós építkezéshez. A berlini kormány álláspontja változatlan – hangsúlyozta Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő. A gazdasági minisztérium szóvivője meg is indokolta, hogy miért áll ki még mindig a német kormány az Északi áramlat 2 mellett, melyet nemcsak Varsó bírál hanem Trump elnök és Ukrajna is. Németország fokozatosan bezárja atomerőműveit vagyis hagyományos energia hordozókra tér vissza, ezért fokozódó szükségletei lesznek a jövőben.

Ettől függetlenül Németország arra törekszik, hogy háromoldalú földgáz egyezmény szülessen. Ebben az oroszok és az ukránok mellett az EU venne részt. Berlin álláspontja változatlanul az, hogy Oroszországnak folytatnia kell a földgáz exportját Ukrajnán keresztül akkoris, hogyha felépül az Északi áramlat 2, mely közvetlenül szállítaná orosz földgázt a Balti tenger alatt Németországba.

Ezerrel zajlik a német jóindulat megvásárlása

Önti a pénzt a kormány a német vállalatokba, az utolsó két hónapban az egyedi támogatások háromnegyedét ezek a cégek kapták. Átlagosan kilencmillió forintba kerül egy új munkahely, de marad az olcsó összeszerelés. A Fidesz jövője a németek kezében van.

A német kormánypártok szava lesz a döntő az Európai Néppártban, amikor – várhatóan nyáron, legkésőbb ősszel – szavazni fognak a Fidesz sorsáról: fenntartják a tagság felfüggesztését vagy kizárják soraikból (hacsak a párt maga nem dönt a távozás mellett).

A németek szinte mindent visznek

Eddig is sokan éltek a gyanúperrel, hogy az éleződő magyar-uniós (ezen belül –német) kapcsolatok láttán a kormány egyedi kormányzati támogatásokkal (EKD) kívánja megenyhíteni a nyugati kormányokat. Ezen belül a német cégek felülreprezentáltsága eddig is feltűnő volt (persze hagyományosan a legnagyobb befektető országról van szó).

Ugyanez tapasztalható a március-áprilisi EKD-döntésekben is. Az ekkor kiosztott csaknem 16,7 milliárd forint egyedi készpénz-támogatáshoz 9 cég jutott hozzá, ezek kétharmada német vállalkozás, amelyek 12,7 milliárdot kaptak,

a teljes összeg 76 százalékát.

A maradék egy-egy magyar, spanyol és kínai vállalkozás.

Marad az autóipar

A kormány változatlanul az autóipari beruházásokat részesíti előnyben, a most megtámogatott cégek kétharmada ebben az ágazatban található, noha ezek túlsúlya már aggasztóan magas. Többségük a megszokott alkatrész-gyártás és hasonló, alacsony hozzáadott értékű profil. Egyetlen egy vállalkozásnál (spanyol autóipari cég fémalkatrész-gyártás) található az ipar 4.0 megjegyzés, ami arra utal, hogy valamivel magasabban termelékeny gyártást segítik készpénzzel. Erre az átlagot meghaladóan, 12,6 millió forintot adtak munkahelyenként.

Merthogy a vállalt 1680

új munkahely mindegyikére csaknem tízmillió forintot fizet

a költségvetésből a kormány. Pontosabban egymillióval kevesebbet, ha kivesszük a csomagból azt a magyar céget, amely papírgyártási technológia fejlesztésére kapott 7,1 milliárdot, amely nem társul új állásokkal. Vagyis változatlanul igen sok pénz kell ahhoz, hogy új tőkét hozzanak az országba.

Igen csak jól jár a Continental német autóipari csoport, amely két hónapon belül másodjára jutott jelentős összeghez. A februári 1,3 milliárd után áprilisban 420 millióból bővítheti kapacitását. Mindkét esetben igen bőkezűen bánik a közpénzzel a kormány: 14-15 milliót szán egy-egy új munkahelyre.

És – noha az „összeszerelő-üzem” csapdájából kiszabadulásnak a kormányon belül is nő a támogatása – egyelőre nyoma sincs annak, hogy szakítani akarnának a lassan kifutó efféle szalagmunka támogatásával. Olyannyira, hogy a hasznot szinte alig előállító autóablak-díszítőelem (!) előállítását végző német cég kapta a fajlagosan legtöbb pénzt, 16 milliót munkahelyenként. Vagyis sok-sok éven át ennek a vállalatnak minden alkalmazottját voltaképpen a magyar adózók fizetik. A legtöbb, 727 új állást kínáló szintén német járműves cég viszont csak 9,7 milliót érdemelt ki.

Zsebtolvaj a gengszterek között – Déli kávé Szele Tamással

Kávésleány, aranyvirág, ide a legjobbik teát, ma Kínáról lesz szó. Mint már annyiszor, sóhajt a tapasztalt olvasó, de sajnos muszáj foglalkoznunk a kérdéssel, ha Magyarország épp most tervez felvenni legalább hétszázötven milliárd forint értékű kölcsönt (bővebben nem részletezték, milyen valutában és mennyi is lesz a végösszeg) egy voltaképpen felesleges vasútvonalra.

Mert a Budapest-Belgrád vonal – mint azt korábban elemeztük is volt – nem ér ennyit. Jóval kevesebbet sem érne, sőt, már most is van vasúti összeköttetés a két főváros között, csak azon – a pálya állapota miatt – nem képesek végigsuhanni óránként százhatvan kilométeres sebességgel a gyorstehervonatok. Mondjuk eleven ember nem érti, miért fontos ez a sebesség teherszállítmányok esetében, ugyanis ha nem friss osztrigát akarnak hozni vele az Adriáról, akkor értelmetlen – és a beruházást támogató, sőt, szorgalmazó és az annak költségeit meghitelező Kína árui meg távolról sem romlandóak. Illetve, hajlamosak el- de nem hajlamosak megromlani.

De hát akkor miért ennyire fontos ez a vonal? Miért kellett Orbán Viktornak sokadjára is Pekingbe utaznia, miért a kormánymédia zajos ünneplése annak alkalmából, hogy sikerült belépnünk Kína adósainak hosszú és nem feltétlenül exkluzív klubjába?

Hát kérem, egy kölcsönben nem az az üzlet, hogy adják, az sem, hogy kapják, az viszonylag átlátható dolog: egy kölcsönben, közbeszerzésben, pályázatban, tenderben mindig az az üzlet, mennyi esik le belőle azoknak, akik körülötte sürgölődnek. Ha kicsi az összege, kevés, ha nagy, akkor sok, ha ilyen óriási, akkor rengeteg.

Egyszóval pillanatig ne higgyük, hogy Orbán Viktor és köre, különös tekintettel Mészáros Lőrincre ezt ingyen, szívjóságból csinálja, és nem éri meg nekik nagyon.

Dehogynem.

Pont ugyanolyan üzlet ez, mint akármelyik stadionépítés vagy más beruházás: azzal a különbséggel, hogy – ha meg tetszenek figyelni – egyre nő a tét manapság. A vizes VB még olyan két-háromszázmilliárd közötti összegbe került a végére (pontos adatunk nincs, ugyanis államtitok), a Puskás stadion költségvetése most olyan 190-200 milliárd forint. Hogy legyen összehasonlítási alapunk, az Arsenal londoni pályája alig kisebb, sokkal magasabb telekárak mellett, drágább munkabérekkel épült és mégis olcsóbb. Ja, de az Londonban van. A lisszaboni Luz stadion, a Benfica otthona, ami a 65 ezres befogadóképességével majdnem pontosan akkora, mint a tervezett Új Puskás Stadion 2003-ban, vagyis 14 éve készült el, az infláció mégsem lehet akkora, hogy ne tűnjön fel az árkülönbség: a Luz ugyanis 118,7 millió euróba került, szemben az Új Puskás Stadion most elfogadott 618 millió eurós költségvetésével. Ja, de Lisszabonban…

Egyszóval, nő az étvágy és ezzel nőnek a tétek is.

Miért nő a kormányközeli üzleti körök étvágya?

Főleg azért, mert tudják, hogy nemsokára jön a hét szűk esztendő. Jövőre már elapadnak az Európai Unióból mostanáig nyakló nélkül folyósított kohéziós alapok, ha nincs szerencsénk és a hetes cikkelyt időben alkalmazzák Magyarország ellen, az Unió költségvetésébe sem lesz érdemi beleszólásunk (és ha nem alkalmazzák, akkor is attól függ, mennyi, hogy melyik frakcióhoz csatlakozik a magyar kormánypárt), közben még felállhat a Manfred Weber által szorgalmazott bizottság is, amely az uniós pénzek költését ellenőrzi, és ha feláll, nekünk végünk. Ahogy mi kitapsoltuk azokat az ablakon, még az is lehet, hogy meg kell adni őket.

Szóval Brüsszelből már nagy összegekre, akkorákra mint eddig, nem lehet számítani.

Moszkvából sem biztos: nézetem az, hogy Oroszországnak mi sokkal többet érünk, ha kívül vagyunk a föderációjukon, nem akarnak minket felvásárolni kilóra, semmink nincs, ami kéne nekik – számukra sokkal jobban megfelel, hogy ütközőzóna legyünk a határaik mentén, ország, amiben állandó a káosz és a konfliktus, felvonulási terep szükség esetén a csapatok számára és trójai faló az Európai Unióban – nem, Moszkva nem fog nekünk hatalmas, akár korlátlan hiteleket nyújtani. Nincs miért tegye.

Akkor… még kitől lehet pénzt kérni? Mert a magyar gazdaság még a korábbi sikításokat sem fedezte volna, annyi nyereséget nem termel (sőt, alig termel valamennyit), most már csak két kérdés merül fel, éspedig azok, hogy miből fogjuk egyáltalán fenntartani a gazdaságunkat, biztosítani a munkavállalók létét és a politikai-gazdasági vezető réteg jólétét?

Tehát: mit fog enni a jónép és miből dőzsölnek majd a nagyurak?

Pénz kell, a föld fenekéből is.

Pláne az emelkedő tétű sikkasztások világában, ahol mindenki úgy emeli az árakat, mintha nem volna holnap – hát, hiszen épp azért emelkednek az összegek, mert mindenki tudja, hogy lesz, csak az a holnap nagyon szegény is lehet.

Ezért kellett körbeudvarolni Pekingben Hszi Csin-pinget – habár maga a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházása irgalmatlanul túl van árazva, az „Egy öv, egy út” program teljes költségéhez mérten még így is villamospénz.

Orbán Viktor kilenc hosszú éve ostromolja Kínát, most végre elérte a célt: tartozhatunk nekik.

Persze, nem árt, ha tudjuk: a beruházás abból áll, hogy a kínai állam hitelt nyújt az ottani Eximbankon keresztül a magyar államnak, az továbbadja ezt a pénzt a háromtagú konzorciumnak (mely három tagból az egyik magyar vállalkozás, Mészáros mester tulajdonában), ők megépítik a vasutat, aztán annak a nyereségéből visszafizetik a magyar államnak az adósságukat, az meg továbbítja a kínaiaknak.

Azért ez már nem bátor, hanem sokkal inkább vakmerő vállalkozás, olyan beruházás esetében, ami szakértők számításai szerint is minimum nyolcvanhárom, maximum kétezernégyszáz év alatt térülne meg. Főleg, mert a hitel futamideje nem ennyi, sőt: már 2020 táján el kéne kezdeni törleszteni információink szerint.

Na, és ha nem fizetünk, akkor mi lesz? Benéz a ló az ablakon?

Be, de mondjuk sokkal fájóbb lesz az, hogy a tartozás fejében elveszik az egész vasutat, mindenestől, mondjuk kilencvenkilenc évre a kínai állam tulajdonába kerül – ugyanez történt a Srí Lanka-i Hambantota kikötővel, ugyanez a lusakai repülőtérrel, egy dzsibuti kikötővel is és ez várható a kenyai vasútvonalak egyikével kapcsolatban szintén.

Jogilag támadhatatlan ezeknek a kisajátítása, habár… szóval Kína az első ópiumháború óta előszeretettel hivatkozik a vele kötött „egyenlőtlen szerződésekre” (tényleg azok voltak, különben), csak ezek az eljárások még sokkal egyenlőtlenebbek. Még a Srí Lanka-i Hambantota kikötő kilencvenkilenc éves haszonbérletét is a Hong Kongról szóló régi szerződésből vették.

De miért jó ez Kínának?

Könnyű volna azt mondani, hogy terjeszkedik és gazdaságilag gyarmatosítani akarja a világot, egyszerű válasz volna, de nem egészen és nem csak ennyiről van szó.

Sokkal inkább arról, hogy a kínai gazdaság sem az a fékezhetetlen rakéta már, aminek korábban tűnt. Még mindig növekedést produkál, hogyne, de már nem olyan ugrásszerű mértékben – azért azt sem feledjük, hogy korábban a vízibivalytól és a rizsföldektől kellett eljussanak a felhőkarcolókig, most már a felhőkarcolók világában élnek, innét már nehéz látványosat ugrani. Tehát az „Egy öv, egy út” programnak fontos célja a kínai ipari kapacitásfelesleg lekötése, a pénzügyi tőkefelesleg lekötése, a nyugat-kínai tartományok fejlesztése éppúgy, mint Kína geopolitikai hátrányainak csökkentése – hiszen azért eléggé sokat ártott a hatalmas birodalomnak a bezárkózás a Ming-dinasztia korától majdnem mostanáig – és hát a gazdasági terjeszkedéssel valóban együtt jár a politikai befolyásszerzés is. Még csak azt sem mondanám, hogy olyan nagyon berzenkednek Pekingben a befolyás gondolatától – de alapvetően gazdaságiak a céljaik.

Meg nem rövid távra terveznek.

Akkor hiba volt kölcsönt kérni és kapni tőlük?

Nagyon nagy hiba, ugyanis a kínai üzletember nem ismer tréfát, ahogy a kínai állam sem.

Ha pénzről van szó, kemények, mint a vídia és minden áron megvédik az érdekeiket, behajtják a tartozást.

Az ideológia nem győzi meg őket, erre bizonyíték az is, hogy mostanáig Magyarország nem kapott hitelt – a kínai üzleti mentalitás egyszerűen komolytalannak találta a magyar hozzáállást. Hogy most mi változott, miért adtak mégis, azt nem tudni: valószínűleg túl nagy haszonnal kecsegtet a tranzakció, vállalták a kockázatot.

Kockázatot, ami valójában nincs: mindenki látja, mi várható. A vasút megépül majd, ellopnak belőle egyes körök mindent, ami ellopható, aztán üzemel is majd, valószínűleg nagyon veszteségesen, végül a kínaiaké lesz, és megindul rajta a valódi forgalom (a Srí Lanka-i kikötőt úgy szerezték meg, hogy kitiltották belőle a kínai teherhajókat, így aztán heti egy hajót fogadott, míg gazdát vagyis bérlőt nem cserélt, most már nyüzsög a forgalomtól).

Ezek szerint hiba Kínával üzletelni?

Dehogy hiba, sőt, elkerülhetetlenül szükséges ma már – csak tudni kell, hogy nem viccelnek, ha pénzről van szó és ismétlem, nem ismernek sem tréfát sem kíméletet.

De kereskedni velük nem csak szükséges volna, hanem elkerülhetetlen is.

Csak ez már nem kereskedelem a szó klasszikus értelmében véve, és erre a  magyar kormány bohém gondolkodású felelősei is rá fognak jönni.

De előtte még kidobunk az ablakon tengernyi pénzt.

Egyelőre az várható, hogy pár évig imádni fogjuk Kínát, a csapból is a kínai kultúra jön majd, míg el nem kell majd kezdeni törleszteni, akkortól nagy ellenségünk lesz majd.

Pedig hát sem nem barát, sem nem ellenség, csak üzletfél. Akivel egy nagyon rossz üzletet kötöttünk.

Így jár, kérem, a kis zsebtolvaj, ha a nagy gengszterekkel akar üzletelni…

Százezrek bukhatják a munkát a robotok miatt

A magyarországi cégek négyötödénél vannak automatizálható munkakörök, amelyeknél az alkalmazottak harmada dolgozik. Ebben e fejlesztésben azonban nagy a lemaradás, harmaduk nem fordított pénzt erre az elmúlt években, de majdnem felük tervezi ezt. A nagy és külföldi tulajdonúak járnak élen.

A munkaerőhiány (és a magyar gazdaság versenyképességi deficitje) ráirányította a figyelmet az automatizációra és digitalizációra. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) 6781cég körében végzett átfogó felmérést a kérdéskörről.

Sok helyen kiváltható az ember

Az eredmények azt mutatják, hogy a magyarországi cégek automatizációs potenciálja magasnak mondható: több, mint 80 százalékuknál legalább három feladatkör elvben automatizálható lenne,

a leginkább elterjedt automatizálható munkakörökben pedig vállalkozásonként átlagosan a munkavállalók harmada dolgozik.

A válaszokból az derül ki, hogy a vállalatok 32 százaléka nem vezetett be az utóbbi három évben automatizálási vagy digitalizációs fejlesztést, és nem tervezi ezt a következő három évben sem.

A válaszadó cégek

körülbelül fele (47 százalék) azonban tervezi, hogy a következő három évben végrehajt ilyen fejlesztést.

A válaszoló cégek döntő többségénél, 99 százalékánál dolgozik legalább egy olyan munkavállaló, aki valamilyen automatizálható feladatot végez. Jelentős részüknél (83 százalékuknál) legalább három olyan munkakör van, amely esetlegesen automatizálható. A leggyakoribb automatizálható munkakörnek az adminisztrációhoz kapcsolódó feladatok tekinthetőek. A vállalkozások több, mint felénél végeznek értékesítési és eladási feladatokat (61 százalék), ügyfélszolgálati feladatokat (53 százalék) és nehéz fizikai munkát (53 százalék). A cégvezetők 44 százaléka számolt be arról, hogy legalább egy munkavállalójuk rutinszerű fizikai munkát végez. Adatgyűjtési és egyszerű szövegírási feladatok a vállalkozások 41, illetve 35 százalékánál jellemzőek.

Az automatizálható és nem automatizálható munkakörök átlagos arányát mutatja az ábra

Forrás: MKIK GVI

A kutatók azt állapították meg, hogy a magyarországi cégek automatizációs potenciálja magasnak mondható:

a cégek több, mint 80 százalékánál legalább három feladatkör elvben automatizálható lenne,

a leginkább elterjedt automatizálható munkakörben pedig vállalkozásonként átlagosan a munkavállalók harmada dolgozik.

Ennek ellenére a vállalkozások közel 40 százalékánál az utóbbi három évben nem volt innovációs ráfordítás. Az innovációt bevezető cégek további 37 százaléka legfeljebb az árbevétel 2 százalékát fordította ilyen jellegű kiadásra, és kevesebb, mint negyedük számolt be arról, hogy 2 százalék feletti innovációs ráfordításuk volt.

Nagyok kontra kicsik, külföldiek kontra hazaiak

A felmérés megerősíti azokat az adatokat, amelyek szerint a kisebb és inkább hazai tulajdonú cégek versenyképességi alkalmazkodása volt a leggyengébb az elmúlt években, a nagyobb és külföldi tulajdonú, exportáló cégek léptek előre ezen a téren.

Az innovációra nem költött cégek között a kisvállalkozások aránya a legnagyobb. Az innovációk bevezetése az utóbbi három évben jellemzőbb volt a részben vagy egészében külföldi tulajdonú cégekre, mint a tisztán hazai tulajdonúakra – ez derül ki a felmérésből.

Az innovációs ráfordításhoz hasonlóan az automatizáció és digitalizáció kapcsán is a 250 fő feletti, az exportáló, a külföldi tulajdonban lévő és az ipari cégek járnak elöl. Az ezen kategóriákhoz tartozó vállalatok több, mint 80 százaléka hajtott végre ilyen fejlesztést az utóbbi három évben.

A cégek elsősorban a termelésre koncentrálnak:

az ilyen fejlesztéseket végrehajtó vállalkozások 45 százaléka a termelés és szolgáltatásnyújtás területén vezetett be automatizálást vagy digitalizálást, 34 százalékuk az adminisztrációban, szintén 34 százalék pedig a számvitel és pénzügy területén digitalizált. Az automatizáló vállalatok körülbelül negyede fejlesztett a logisztika és szállítás területén, 22 százalékuk a vállalatmenedzsment, 21 százalékuk pedig a marketinghez és értékesítéshez tartozó folyamatok esetében digitalizált. A vevőszolgálat esetében a válaszadó vállalkozások 15 százaléka vezetett be automatizálást vagy digitalizálást.

Az automatizációtól, digitalizációtól eddig és a jövőben is elzárkózó egyharmadnyi cégcsokorban többségben vannak azok, melyek vezetői úgy vélik, hogy nincs szükség a vállalkozásnál ilyen fejlesztésre: a válaszadók 40 százaléka ezzel magyarázza, hogy nem alkalmaztak vagy terveznek alkalmazni ilyen fejlesztést. Fontos eredmény az is, hogy a válaszadók 26 százaléka nem tudta megmondani annak okát, hogy miért nem hajtottak vagy hajtanak végre ilyen típusú fejlesztést. A válaszadók 14 százaléka a vállalkozásnál tapasztalható pénzhiányt, 10 százalékuk pedig a túl magas költségeket jelölte meg okként.

Csendes megjegyzés

Visszanéztem Bangóné ATV-s nyilatkozatát. Nem vagyok hozzá jóindulatú. Szerintem először neki még tetszett is a patkányozós áthallás.

Az Index érdeklődésére hogyan is volt ez, még mindig nem érezte a dolog súlyát.
„… nem a Fidesz szavazóira gondolt, amikor patkányozott, de a kérdésre, hogy akkor viszont a fideszes politikusokra, aktivistákra gondolt-e, nem válaszolt nemmel, csak többször megismételte, hogy mindenki arra gondol, amire akar.”

Nem tudom ki szólt neki: Te Ildi, ez így nagyon nem „gyerebe”, találj ki valamit, ami elveszi az élét. És lőn, megszülte Facebook bejegyzését:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

Tartalma kábé ennyi: nem mondtam sértőt, nem sértettem meg senkit, de bocsánatot kérek ezért a semmiért, senkitől.

Mintha pár hete hallottunk volna már ilyesfajta bocsánatkérést valakitől. Ja, de az fideszes volt!

Aztán jött Újhelyi István, az MSZP kampányfőnöke és jól odamondta: Patkánykormány.

Az MSZP külön is kiáll Bangóné mellett. Mit is tehetne mást. Bagatellizálja a félrehallható mondatot és mantrázza: maffiakormány, egészségügy, kivándorlás. Ez mind igazi probléma, de most nem ez a volt a kérdés.

Megsúgom: ez is pont olyan „fideszes” vircsaft!

Frissítés: Az MSZP egyik korábbi patkányozós videóját (április 25.) vette észre a Mandiner, vagyis annak egy részletét. Ebben „Ti írtátok” felütéssel kommentekből válogattak, „elvileg” a budapesti patkányhelyzettel kapcsolatos kommentekből, de hát beválogattak oda egy ilyet is:

Szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén.

(A Fidesz székháza a Lendvay utcában van.)

No comment…

Angolos választások – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma nem kávét kérek, hanem teát. Tejjel, angolosan. Brit ügyekről lesz szó most, illetve arról, milyen hatása lesz annak, hogy az Egyesült Királyság minden jel szerint mégis részt vesz, ha talán utoljára is, az EP-választásokon – bár semmi bizonyosat nem mondhatunk.

Az azonban nem meglepő, csak mulatságos, hogy mindenki másként látja a várható eseményeket.

Persze, Magyarországon látják másként a jósok, és persze, pártállás szerint. A kormány hívei között mintha gonosz optikusok garázdálkodnának, mindegyikük szemüvege torzít és mintha kötelező lenne viselniük ezeket az okulárékat: Oz csak a zöld szemüveget erőltette rá a polgáraira, Orbán már a torzítót is. Ők ugyanis a brit részvételtől elsöprő „szuverenista” győzelmet várnak. Vagy nem, de inkább azért mégis. Mint a Magyar Nemzet írja:

„A szigetországnak jutó 73 mandátumból így elsősorban az euroszkeptikus frakciók, valamint a balközép csoportok profitálhatnak. A Munkáspárt 21 plusz mandátumot hozhat a szocialista frakciónak, az Európai Konzervatív és Reformer (ECR) frakciót erősítő Konzervatív Párt pedig 13, a UKIP 6, míg a Brexit Párt 15 mandátumra esélyes.

Mindez az eleve megosztott EPP helyzetét gyengítené. Számításaink szerint a néppárt mandátumaránya 26 százalék lenne az eredeti elképzelés szerinti – brit kilépéssel számoló – 705 fős EP-ben. Ezzel szemben ha a britek is szavaznak, az EPP csak a mandátumok 24 százalékára esélyes, feltéve, hogy sikerül megőriznie a pártcsaládnak a Fidesz–KDNP és a vele szövetséges szlovén SDS-szel való partneri viszonyt. Ha ez a liberális fordulat miatt mégsem sikerül, az minimum 16 további mandátum elvesztését jelentené, így a jövőbeli néppárti frakció aránya könnyen a szocialisták 21 százalékos mandátumarányához csökkenhet. Ez már komolyan veszélyeztetheti Manfred Weber bizottsági elnöki ambícióit, figyelembe véve, hogy a britek voksaival is számoló kalkuláció szerint a szociáldemokrata, zöld-, liberális és Macron-párti képviselők együttesen 41,5 százalékos mandátumarányra esélyesek.” (Magyar Nemzet)

Hát, urak, érdekes egy tudomány ez a számtan. Ugyanis az euroszkeptikus frakciók erősödése csak akkor mondható ki, ha a frissen alakult Brexit Párt Nigelm Farage vezetésével valóban megszerzi azt a tizenöt helyet, a UKIP is a hatot, és egyikük sem vezeti a népszerűségi listákat. Abszurd az angol humor, hogyne, de azért az volna minden Monty Python-viccek legabszurdabbika, ha jelentős mennyiségű képviselőt küldenének az Európai Parlamentbe azzal a céllal, hogy azok azt a nézetet képviseljék, miszerint nem akarnak az Európai Parlamentben lenni. A Konzervatív (Tory) Párttól várt tizenhárom mandátum pedig optimista becslésnek tűnik annak fényében, hogy a toryk a párt megalapítása, vagyis 1834 óta ilyen népszerűtlenek még nem voltak, mint most.

Aztán a „szuverenista” vagy euroszkeptikus csoportok erősödéshez az is kéne még, hogy legyenek ilyen csoportok. Ezzel szemben egyelőre az valószínűsíthető, hogy a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport (EFDD) megszűnik. Az európai parlamenti törvények szerint legalább 7 országból 25 képviselőre van szükség ahhoz, hogy frakció jöhessen létre, és az EFDD ennek már nem tesz eleget.

Megszűnik? Hát hogyan, miképpen? Már nem népszerű a populizmus?

Megeszi, kérem, a Salvini. Ő már bejelentette a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) nevű képviselőcsoport megalakítását, épp az ügyben jön nemsokára Budapestre, hogy becsalogassa ebbe Orbánt és pártját is: eddig körülbelül tíz párt csatlakozott hozzá. Ha a Fidesz elhagyná értük az EPP-t, akkor ez lehetne a harmadik legerősebb csoport. Emellett az Európai Néppárt első helye is bizonytalanná vagy legalábbis szűkössé válhatna. Igen ám, de Salvini csoportjában nem tömegpártok tolonganak, sőt, az EFDD egyes tagjai sem lépnek be – hiába, ahol csupa tisztek és népvezérek vannak, ritka a közlegény, épp ezért arra sem fogadnék nagy összegben, hogy a köztudottan hiperambíciózus Orbán Viktor beáll majd Salvinihez Nemecseknek, közlegénynek vagy harmadik-negyedik embernek.

Szóval, brit részvétel esetén Salvini sem bizonyos, hogy a negyedik helynél feljebb jut, a harmadik már szép eredmény lenne részükről, hiába, a bronz is szépen csillog, kérem, minden sportember tudja.

De akkor nézzük a valós esélyeket, hagyjuk a nagy, magyar álmokat a kormánysajtóból – kik és mennyire esélyesek igazából?

Az Euronews jóval higgadtabb, realistább elemzése szerint a brit részvétellel a szociáldemokrata képviselőcsoport (S&D) járna legjobban. Ennek az az oka, hogy a brit Munkáspártból szép számmal érkező képviselők hozzájuk fognak csatlakozni. A felmérés szerint az S&D-nek 161 képviselője lenne. Az Európai Néppárt sorait azonban egyetlen brit képviselő sem fogja erősíteni. Ennek ellenére a legerősebb frakció maradna 180 taggal. A Europe Elects legújabb mandátumbecslése szerint a liberálisok (ALDE) végezhetnek a harmadik helyen, 104 EP-képviselőjük lehet (a francia elnök Emmanuel Macron pártjának jövőbeli képviselőit is hozzájuk számítva).

Tehát akkor, hölgyeim és uraim, játsszuk azt, hogy ez most a Turf, tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra, tegyék meg tétjeiket, az oddsok ebben a pillanatban a következők:

  1. helyezés: Európai Néppárt, 180 mandátum
  2. helyezés: Szociáldemokraták, 161 mandátum
  3. helyezés: ALDE (Liberálisok), 104 mandátum

Negyedik helyezettnek feljöhet még a nyeretlen, még csak nem is kétéves Salvini-frakció, de ő is csak akkor, ha a Brexit Párt, a UKIP és a Fidesz–KDNP egyaránt őt támogatja a futamban, ebben az esetben érhetik el a 92 mandátumot.

Salvini támogatottsága azonban, mint említettem, távolról sem egyértelmű, sok tényezőtől függ, és ezek között még a Fidesz–KDNP a legkevésbé lényeges: többet árthat neki a Marine le Pen barátsága: ugyanis Salvininek most döntenie kellett, kiket választ, a francia Nemzeti Tömörülést vagy a lengyel PiS-t, ugyanis a lengyelek nem ülnek le egy asztalhoz Marine le Pennel – ő a franciákat választotta, de így elvesztett egy erős és viszonylag népes lengyel támogató csoportot.

Azonban álljon meg a verekedés, a brit részvétel kapcsán létezik egy újabb faktor is, nevezetesen az, hogy távolról sem annyira biztos, miszerint az Egyesült Királyságnak annyi képviselője lesz, amennyit a papírforma mond. A büszke Skócia ébredezik, dudák szava szól a Felföldön, éled Caledonia – Nicola Sturgeon skót első miniszter még idén törvényjavaslatot állít össze egy népszavazásról, mely Skócia függetlensége ügyében döntene. Mint mondta:

„Még ebben a parlamenti ciklusban választást kell kínálnunk az embereknek a brexit és a független Skócia között.”

London reakciója sem késett: David Lidington, a brit kormány kabinetirodájának vezetője közölte, miszerint a kormány nem akar hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához. Az a véleményük ugyanis, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy a skót függetlenségről tartott előző referendum óta megugrott volna a Skócia elszakadását vagy az újabb népszavazás kiírását pártolók aránya.

Vagy vannak, csak London nem látja, nem hallja őket, mert nem is akarja. Mindenesetre arra a kérdésre, hogy a brit kormány mindezek alapján kizárja-e az újabb skóciai függetlenségi népszavazás törvényes lehetőségének megteremtését, a kabinetiroda vezetője határozott igennel válaszolt, hozzátéve: London nem lát indokot a referendum engedélyezésére.

No, de nem oda Buda: tegnap Nicola Sturgeon a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) kongresszusán kijelentette, Skócia:

„Nem a Brexit, hanem Európa pártján áll. A kormány a jövő hónapban beterjeszti az újabb függetlenségi népszavazás kiírását célzó törvényjavaslatot, és tervei szerint ezt az év vége előtt el is fogadtatja a skót parlamentben.

Sturgeon kijelentette azt is, hogy a Skóciában élő külföldi EU-állampolgárok a skót nemzet tagjai: „közülünk valók, és teljes szívünkből azt szeretnének, ha maradnának” abban az esetben is, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Hozzátette: a skót függetlenségi mozgalom meghatározó eleme a progresszív, befogadó internacionalizmus.” (444)

Hát, ha csak a jövő hónapban történik meg a beterjesztés, és az elfogadása év vége előtt várható, akkor a skót függetlenség látszólag nem fogja befolyásolni az uniós parlamenti választásokat – látszólag, mondom, ugyanis ha ilyen kézzelfogható közelségben látszik az ország kiválása, a jó skótok nem fogják összetörni magukat, hogy megválasszák az Egyesült Királyság képviselőit Skócia képviselői helyett.

Pillanatnyilag ezekkel az esélyekkel számolhatunk – brit részvétel esetén.

Aztán, ha megint elszabadul az őrület Londonban és mégis kiválnak korábban, akkor ez az egész, szépen felépített latolgatósdi kártyavárként omlik össze.

Még mondja valaki, hogy nem izgalmas az uniós politika.

Kár, hogy fogadni nem lehet rá, az lenne csak az igazi.

Tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra, mint az epsomi derbyn.

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”

Valamikor a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Caligula helytartója c. drámát, s a színházi élményt követően olvastam el a művet. Ekkor jegyeztem meg belőle néhány mondatot, amelyeket azóta sem felejtettem el. Nem nézek most utána, remélem, jól idézem valamennyit: „Az alattvalók egyetlen valódi mentsége az, hogy túlélik a császárt. De hát, ez egy emberélet tartalmának mégiscsak kevés.”

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”
„Mert, ahogy ti a parancsától függtök, úgy függ parancsa tőletek. Ne hajtanátok végre bármit, nem parancsolhatna akármit.”

Továbbra sem tudok napirendre térni Kövér Lászlónak a független bírák előtt elmondott beszéde felett. Egy ezzel foglalkozó posztomban azt írtam, hogy a hónap legvérfagyasztóbb mondata zubogott elő Kövér szájából. Tévedtem. Az elmúlt évek legvérfagyasztóbb mondata volt az, amikor Kövér megrendelte és előírta, miként kell ítélkezniük a bíráknak, s megfenyegette azokat, akik nem „az államot építők”, vagyis a züllött és koszhadt hatalom javára ítélkeznek, hanem annak ellenében.

Én már azt sem értem, hogy mit keresett ott a hatalom embere, velejéig züllött bábfigurája ezen az ünnepségen? Hogyan merészelte betolni a képét a független bírák közé ez a közjogi méltóságnak álcázott pártkáder, országgyűlési pártpedellus? (Hatalmi ágak elválasztásának elve? Montesquieu? Na, ne röhögtessenek!) Adott volna föl egy táviratot, amelyben üdvözölte volna a bírákat és további jó munkát, erőt, egészséget kívánt volna nekik, ám ehelyett odament, s világosan megfogalmazta a pártállami elvárásokat. Miheztartás végett! És a bírák többsége, ebben egészen biztos vagyok, undorodva és hányingerével küszködve hallgatta ezt az alakot, mélyen lenézték és megvetették őt, de egy sem akadt közöttük, aki szépen felállt volna, lassan, hogy mindenki megértse, azt mondta volna, hogy Kövér elvtárs, húzza innen el a belét a jó büdös francba, s ha Kövér elvtárs ennek ellenére zavartalanul továbbrágicsálta volna a reprezentációs célból vásárolt ropit, az illető komótosan odaballagott volna az ajtóhoz, kilépett volna rajta, s úgy vágta volna be maga mögött a nyílászárót, hogy az tokostól kiszakadt volna, s a szanaszét hulló vakolat jelentős része épp a díszvendég kackiás bajszán ért volna célba, s pihent volna meg.

De nem akadt senki sem.

És eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a Parlament Felsőházi termében rendezett másfél évvel ezelőtti kongresszusa, amikor a zsúfolásig megtöltött teremben, Erdő Péter bíboros, prímás és több keresztény egyház püspöke előtt Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy őt a Jóisten kereszténynek, magyarnak és férfinak teremtette. És ekkor sem állt föl senki a teremben, nem mondta azt, hogy kedves miniszterelnök úr, az a nagy helyzet, hogy a Jóisten senkit sem teremtett kereszténynek, még talán magát sem, úgyhogy bandukoljon innen szépen haza, otthon rontsa a levegőt, s esetleg olvasgassa el mindazt, ami eddig nem fért bele az életébe, noha 10.000 km/sec-os sebességgel bőszen hivatkozik a kereszténységre, hogy a népek magában lássák meg a kereszténység védelmének ősz bajnokát, ám maga, elemi ismeretek hiányában, rozzant bohóctréfát csinál a hitünkből.

Ugyanis, aranyos miniszterelnök úr, hogy eszem azt a csöpp kis orcáját, az a helyzet, hogy itt nem illik csúnyául beszélni, elvégre keresztény értelmiségiek vagyunk, vagy mi, s még akkor sem, ha egykor a mi Pázmány Péterünk olyan hangon emlegette volna a maga felmenőit egy ilyen szöveg után, hogy azt még a focipályán szocializálódott agyával sem volna képes felfogni, de én ezt most nem teszem, csupán annyit mondok magának, hogy a keresztény felfogás szerint – ha egyáltalán ismeri a keresztény szót és annak jelentését – születésekor senki sem keresztény, hanem a keresztség alatt válik azzá, s elfogadván Krisztust, mintegy újjászületik a keresztségben.

Ahogy ezt Pál apostolnál olvassuk: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4). Vagy, ahogy ezt Tertullianus, II-III. századi keresztény apologéta mondta: „Az emberek keresztényekké lesznek és nem mint ilyenek születnek” (Apol. XVIII,4).

Szóval miközben emberek lelkiismeretét, felkészültségét, szakmai önérzetét és meggyőződését, vagy éppen hitét alázzák meg nap mind nap, miközben a legpofátlanabb módon hirdetik meg a pártállami diktatúra visszajövetelét, vagy hitvédőkként állítják be magukat, ám az adott hit legfontosabb alapelemeivel sincsenek tisztában, közben senki sem akad, egyetlen ember sem, aki felállna, megszólalna, s aztán bevágná maga mögött az ajtót.

És – visszatérve Kövér beszédére – ez a gyalázat még az úgynevezett „ellenzéki” sajtót sem rendítette meg, de az „ellenzéki” politikai erőktől sem lett hangos az ország. Szóval ne legyenek illúzióink, egy parányi sem!

És jó lenne tudni, hogy a három néppárti bölcs füléhez eljutottak-e Kövér László szavai, avagy a Mercedes és az Audi alapzaja végleg elnyomta a diktatúra eljövetelét harsogó ovációval és dühödt fenyegetőzéssel köszöntő fertelmes óbégatások lármáját?

Mindenesetre a magyar ember, akihez alig-alig jut el az Audi és a Mercedes alapzaja, magától, saját jószántából és belátásából vált néma ökörré és süketté, mint az ágyú.

Gábor György

Tizenegyes a golfpályán – Déli kávé Szele Tamással

Valami egzotikus, aromás kávét hozzon, kisasszony, Arábia összes fűszereivel… legyen mi élénkítsen, mert látszólag száraz, valójában azonban roppant érdekes dolgozattal foglalkozunk ma, melyet Fricz Tamás követett volt el tegnap a Magyar Nemzet hasábjain. Nem kevesebbről szól, mint a törésvonalak uniós választások utáni elhelyezkedéséről az Európai Parlamentben.

Először is ne feledjük azonban, hogy Fricz Tamás megbízható híve pártunknak és kormányunknak, ritkán ír le olyasmit, ami ne felelne meg száztíz százalékban a hivatalos álláspontnak. De hát akárkiből nem is válhat a Civil Összefogás Fórumának prominens tagja, időnként szóvivője – egyszóval, amit ő mond, az tekinthető félhivatalos kormányprogramnak is. De hát mit mond nekünk ez a nem feltétlenül nagyon okos, de annál ügyesebb ember?

Azt mondja tanulmányában, hogy vége a politikai világunknak, új ég van és új föld, nincs már jobb és bal, ami meg fogja nehezíteni a közlekedést is, a magánéletet is úgy általában, de az európai törésvonalak már nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem a globalisták és a szuverenisták között. Új Kor, új idők, világeszmék forradalma zajlik szerinte. Az írás itt olvasható, és érdemes elmélázni azon, miről is szól.

Ugyanis a dolgok nem ennyire egyszerűek.

Az európai történelemben rendszeresen megjelennek mindenféle szempontok, melyeknek alapján megoszlik a kontinens népessége és ölni kezdi egymást, volt ilyen megosztó eszme a vallás, ilyen volt a fajelmélet, ilyen volt a társadalmi rang és vagyon egyenlőtlen eloszlása – ez mind sok áldozatot követelt. A baloldaliság – ha így, általában beszélünk róla – természetesen nem azonos a javak teljesen egyenlő elosztásával mindenki között, inkább eszmerendszer, ami ezer és egy dolgot magában foglal, kezdve a társadalmi mobilitás garantálásától, általános lehetőségtől a felemelkedésre mindenki számára (osztály- és csoportszinten is), egészen a szó legtágabb értelmében vett internacionalizmusig. Akár.

De ezek nagy szavak, lassan túlméretes fogalmak, mindenkinek mást jelentenek: a borsodi zsákfaluban például a munkahely jelentené a felemelkedést, a működő iskola és orvosi rendelő, nekem meg itt a nyóckerben az, ha találnék olyan kiadót pár kötetemre, amelyik fizet is értük pénzt, bár a mai Magyarországon a kettőnek körülbelül ugyanakkora a realitása.

Az mindenképpen tény, hogy ha a baloldaliságot leredukáljuk a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavára – lusták kedvéért, akik nem szeretnek sokat olvasni – nevezetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség alapelveire, az ugyan nem fog valamiféle kommunizmust eredményezni, de még így is sokaknak bántja a szemét. Bántja, mert ha ezeket az eszméket állandóan szem előtt tartjuk, képtelenség annyira zsarnoki és kizsákmányoló társadalmat építeni, amilyen nekik megfelelne (mármint, ha ők vezetnék).

A tizenkilencedik század végén, huszadik elején Európa (és az egész világ) alapvető problémája a javak egyenlőtlen, sőt, nagyon egyenlőtlen eloszlása volt, ezen folyt a közvita, amit azonban megakasztott a korábbi, nevezetesen nemzetállami-nagyhatalmi szempontok alapján kitörő első világháború.

Aztán egyfelől radikalizálódott a javak egyenlőbb elosztására tett kísérlet is, ugyanis a kialakuló Szovjetunióban felfedezték azt a matematikailag helytálló, emberileg elfogadhatatlan tételt, hogy ha senkinek nincs semmije, az is egyfajta egyenlőség,

Európa nyugati felében pedig a meglévő problémákra, továbbra is fennálló feszültségekre új, fasiszta megközelítést kerestek egyes országokban – mintha a nemzeti igazságtalanság kevésbé lenne fájó vagy igazságtalan, nemzeti alapon kevésbé lenne éhes, akinek nincs mit enni.

Ugyebár láttuk az eredményt: ez a kísérlet hatalmas emberáldozat árán bukott meg, a mi szempontunkból itt és most azt kell megjegyeznünk, hogy ha másképpen közelítjük meg ugyanazt a megoldatlan problémát, nem okvetlenül születik megoldás, viszont rengeteg kárt okozunk.

A megoldásokat a béke és a működő nyugat-európai gazdaság hozta el oda, ahova elhozta – és addig lesznek érvényesek, amíg béke van és működik a gazdaság.

Tehát odáig már eljutottunk, hogy a szempontváltás nem oldja meg a társadalmi problémákat, legfeljebb eltereli őket, és sokkal több bajunk lesz belőle.

Ezzel szemben mit mond Fricz? Idézzük:

„Alakul tehát egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül. Salviniék nagyon várják a Fidesz csatlakozását is, ami azért lenne fontos, mert a magyar kormányzó pártszövetség a néppártból lépne át, s ezzel jelentősen megerősítené az újonnan formálódó eurokritikus irányzatot. Európa új törésvonalának az egyik oldalán azok a néppárt és a szocialisták-szociáldemokraták által összefogott pártok állnak, amelyek elkötelezettek a birodalmi Európai Egyesült Államok létrejötte mellett, hívei a bevándorlásnak, a multikulturalizmusnak, egy új Európának, amelyben különböző vallások és kultúrák élnek egymás mellett – különös tekintettel az iszlám vallásra –, s ahol a keresztény értékrend pusztán egy lesz a sok közül.

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.” (Magyar Nemzet)

Fricz úr, ha adhatok egy tanácsot, hagyjuk ezt a fajelméletet, ezzel csak magának árt.

Azonban ez a tiráda azt jelenti: a magyar kormány nem adta fel a bizalmat a sosemlesz populista pártszövetség létrejöttében, ami aztán belülről rágná szét a mostani Európai Uniót, mint egy titkos féreg vagy egy alienbébi, hogy aztán teljes fegyverzetben, Nemzetek Európájaként robbanjon ki a mellkasából.

Ajánlott film: A nyolcadik utas a Halál.

Az a pártszövetség a maga módján alakul ugyan, de távolról sem lesz „nagyon erős” – ezért is akarja Fricz (és a neki diktálók) figyelmen kívül hagyni vagy még meg is semmisíteni a mostani európai párteloszlási rendszert. Hogy is mondjam csak,

ha nem csapatban focizunk, hanem huszonketten, huszonkét labdával, úgy csodás eredmények születhetnek, gólkirályok emelkedhetnek ki a játékosok közül, csak éppen nem foci lesz az.

Ha a frakcióbeosztást figyelmen kívül hagynánk vagy megsemmisítenénk és újraosztanánk a csapatokat, átrendeződhetnének ugyan az esélyek, de azért alapvetően más eredmény nem születne. Fricz Új Európájában – de ismerős a kifejezés – nem az eddigi jobb-bal megoszlás érvényesül az unió parlamentjében, hanem saját szempontjaik alapján a szuverenisták harcolnak a globalisták mételye ellen.

Magyarul: verjük szét az eddigi csapatokat, ugyanis Salvini pártszövetsége nem kecsegtet nagy eredményekkel egyelőre, és hozzunk új szabályokat, a meglévő játékosokat meg osszuk szét az új szempontok alapján. De a legjobb az lenne, ha inkább el is kergetnénk őket. Az új szabályok szerint mondjuk lehetne negyvennégy tagú focicsapat is, lenne olyan csatár, akinek minden rúgása automatikusan gólnak, sőt, több gólnak számít, és így tovább.

Ja, és bomoljon fel az áruló Néppárt.

Hát Fricz úr, az eszme érdekes, csak az vele a gond, hogy ha egy játékban állandóan veszítünk, akkor nem biztos, hogy mindenki más csal vagy rosszak a szabályok.

Az is lehet, hogy mi nem vagyunk a legjobbak ebben az „európai demokrácia” nevű sportban, és nem érdemes a szabályok megváltoztatását követelni olyan értelműekre, hogy mindig mi nyerjünk, akkor is, ha ki sem futunk a pályára – lehet, hogy ennek a mi agyondotált de különben harmatgyenge csapatunknak volna szüksége némi edzésmunkára.

Mert ha megváltoznak a szabályok, akkor ugyan van lehetőség némely győzelmekre, csak a játék nem foci lesz, és kétlem, hogy rajtunk kívül bárki más akar ilyent játszani velünk.

Mondjuk ez a friczi átrendeződés egyelőre csak két helyen megfigyelhető: a magyar kormánypárt nedves álmaiban és a Salvini-szövetség vágyaiban, máshol semmi jelét nem tapasztaljuk. Ez nem tömegigény, sőt, a politikai elit egy elhanyagolható részét kivéve senkinek nem is tetszene.

Uraim, nyugodjanak meg, ötletük érdekes volt – körülbelül, mint egy Stephen King-féle rémregény, bár olyan jól azért nem volt megírva, de a realitása annyi, mint a rémregényeknek.

Lássák be, lássuk be:

a valóban létező társadalmi feszültségeknek, politikai problémáknak nem az a megoldása, ha más, főleg saját szempontok alapján ítéljük meg őket, az pláne nem megoldás, ha ezeket a saját szempontjainkat ráerőszakoljuk mindenki másra.

Mert lehet, hogy másokat nem is érdekelnék.

A golfban nincs tizenegyes a sakktáblán nincs szabadrúgás, akkor sem, ha mi focizva akarjuk megnyerni ezt a két bajnokságot.

Minden játéknak megvannak a maga szabályai.

És csak addig számít sportszerűnek, sőt, érvényesnek a mérkőzés, amíg betartjuk azokat.

Jó estét, jó szurkolást, uraim.

A szélhámosok tolvajai

Kérem szépen, hol is kezdjem… szóval írtam én három nappal ezelőtt ide, ezekre a hasábokra egy kis szösszenetet, „A kétharmad szélhámosai” címmel, ki is váltott némi közfigyelmet, sőt, a némineműnél talán nagyobbat is. Jogosan: Gulyás Márton választási korrupciót és a kamupártokat leleplező, kiváló, alapos dokumentumfilmjéről szólt, ami méltán tart számot a közérdeklődésre.

Azóta lefolyt némi víz a Dunán és egyéb események is történtek, például már elérhető a teljes film – a második és harmadik rész kevés alapvető újdonságot mond az elsőhöz képest, viszont kiválóan, részletgazdagon bizonyítja, miszerint a Fidesz kétharmada valószínűleg mindhárom alkalommal a kamupártoknak volt köszönhető és a rendkívül hiányos, alkalmatlan választási törvénynek. Csak köszönet jár érte Gulyás Mártonnak, még akkor is, ha én néha szó szerint kínos pontosságúnak érzem a filmet. Sajnos ez egy ilyen műfaj.

Ezért még nem lett volna érdemes megszólalnom. Hanem tegnapelőtt este mélán kotorásztam a Facebookon, mint egy Edgar Allan Poe, „borongtam zsongva, fájón / S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár, / Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant”, de nem a holló volt, hanem a húszforintos esett le, miszerint engem lopnak.

Illetve, minket, hiszen az írásom ellopásával a szerkesztőséget is kár érte.

Elém került ugyanis a nagy, kaotikus hírfolyamban az OLKT nevű oldal (Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága) megosztásában a saját, fentebb említett, „A kétharmad szélhámosai” című anyagom.

Hát, ha csak osztanák, nem volna baj, de – nem csak osztották. Átemelték a teljes szöveget a saját lapfelületükre, csak éppen lehagyták a címből is, a cím alól is a nevemet. Ellenben az szerepel a cím alatt: „Szerző: O.L.K.T.” Az írás alján „Forrás és bővebben:” megjegyzéssel szerepel ugyan egy betűhalmaz, ami a valódi anyagra mutató hivatkozás akarna lenni, csakhogy szakértelem hiányában próbálhatták kitenni, mert nem nyitható. Ha valaki átmásolja a keresőjébe, akkor használható lehet, csak ki fog másolgatni? Senki: náluk tehát kézenfekvő, hogy az én írásomat ők írták.

Mármost azt értem, miért lopnak – azért mert képességeik nem tennék lehetővé, hogy ilyent vagy akár csak hasonlót is írjanak. Képességeik számára egy óvodai ünnepély szövegkönyvének megszerkesztése copy/paste segítségével is komoly kihívást jelentene. Ők látják az olvasottabb írásokat és egyszerűen lenyúlják őket.

Ráadásul nem is először teszik:

írtam én már egy hasonló esetükről korábban, egy másik lapba, akkor Sándor Zsuzsanna írását lopták el a 168 órából és tüntették fel úgy, mintha az egyik munkatársuk írta volna. Az OLKT akkor ugyan utólag az írás alá az elérhető legapróbb betűkkel beapplikálta, miszerint „Az eredeti cikk itt található.” és megadta a linkjét, ez talán annak volt köszönhető, hogy az olvasók jelezték: átlátnak a szitán, a fotós nevét is levették (ugyanis az első verzióban nem az ő képei szerepeltek), egyszóval a jogi formaságoknak – utólag, mondom, utólag – némiképp eleget tettek, de ha fel nem figyel rá néhány ember, aki mindkét változatot látta, hát Sándor Zsuzsannát máig az illető munkatársnak hívják. És nem lehet minden írás mellé őrséget állítani.

Most néhány ismerősöm jelezte náluk, hogy izé, mintha én írtam volna ezt, a kommentszekcióban nem is késett a válasz:

„Ki a f@sz ez a Szele Tamás? Hol volt eddig?”

bizonyos Sz. Vera stílusművészi remekeként. Hát jelentem, én vagyok az a f@sz. És nem kéne velem fölényeskedni. Több, mint harminc éve írok magyarul újságot, ott voltam eddig, naponta két lap közli a jegyzeteimet, elemzéseimet. Inkább tudni kéne pár dolgot a sajtószakmáról, pár íratlan és pár írott törvényt, szabályt.

Például arról, hogy hiába próbáltak sikertelenül linket elhelyezni az oldalukon, a szerző nevének eltüntetése és helyette az írás saját szellemi termékként való beállítása súlyos megsértése a szerzői jogoknak. Plágiumnak hívják. Ez nem jelenti azt, hogy ne idézhetne bárki és bármit engedély nélkül is akár – azonban a magyar sajtójog szerint 1. mindig kötelező feltüntetni az idézet forrását, elérhetőségét (itt erre csak kísérlet történt), 2. Teljes írás még forrásmegjelöléssel sem idézhető, kivéve az MTI híreit. A teljes írás idézése automatikusan szerzői jogsértésnek minősül, még forrásmegjelöléssel is.

Azt nem ajánlanám, hogy továbbra is azt állítsák, miszerint ők a valódi szerzők, és még engem vádoljanak végtelen szemtelenségükben lopással.

A szerkesztőségi kommunikációnk ugyanis elmenti az írások szerkesztőhöz küldésének időpontját, és ez ebben az esetben bizonyító erejű. Sok mindent meg lehet buherálni, csak a G-mail dátumozását nem.

A másodközlés ugyan nem tilos, sőt: de túl a fentebb vázolt feltételeken, még egy valami kell hozzá, amiről tisztességes szerkesztőségek sosem feledkeznek meg. Engedélyt kell kérni rá a szerzőtől és az elsőként közlő lap szerkesztőjétől is. Erről itt szó sem volt. Nem is lehetett volna: ugyanis az OLKT nevű valamit én nem tekintem sajtóterméknek, tehát nem is engedtem volna meg a másodközlést. Voltaképpen ugyanazt művelik, mint az összes többi klikkvadász álhírlap, csak ők – ahogy végignéztem az oldalt – nem maguk hazudozzák tele a lapfelületet, hanem inkább összeollózzák. Hol tőlem, hol – a szombati szám alapján – a HVG-től, MTI-ből (egyedül az nem lopás, hiszen az ingyenes), Népszavából, de pártlapokból, például a Nyugati Fényből is. Meg kell hagynunk: van saját írásuk is, de kevés.

Hogy a többi lap, orgánum, szerző ehhez mit szól, nem tudom és semmi közöm nincs is hozzá, de én nem tűröm az ilyesmit.

És nem, nem az elmaradt honorárium idegesít, hanem az, hogy a saját írásomat egy primitív hangvételű, gyakran uszító lap hasábjain látom viszont, méghozzá saját szellemi termékükként. A lap saját magát radikális ellenzékinek állítja be (sőt: egyedül hiteles ellenzékiként próbálja vezetni a harcot, mint egy Vörös Csepel), ám olyan faék-egyszerűséggel, hogy nehéz nem látni: itt a politikai elkötelezettség pusztán az üzleti célok szolgája, azért ilyen harsányak, hogy minél többen klikkeljenek az innen vagy amonnan származó írásokra, és a mellettük megjelenő reklámokért szép pénz érkezzen a céghez.

Nem, nem kormánypártiság tiltakozni az ellen, ha egy ilyen orgánum lop tőlünk. Hiszen ha hagynánk, előbb-utóbb bárki feltehetné valamelyik ellenzéki párt jelvényét, és kirabolhatna az utcán: ha tiltakozunk, mondhatná, hogy a pénz a pártnak kell, és ha nem adjuk, nem vagyunk hazafiak.

Ez az egész elkerülhető lett volna különben, ha – megírják ők is a témát.

Elvégre nekik pont ugyanannyi idejükbe, munkájukba, fáradtságukba került volna, mint nekem.

Csak nem tették.

Száz szónak is egy a vége: ne lopjatok, urak, a világhálón pillanatok alatt kiderül. Én most nem indítok pert, mert van más dolgom is, bőven: de nem biztos, hogy mindenki ilyen nagyvonalú lesz.

A mindenségit: ha kell egy anyag, írjátok meg!

Hát így történt, hogy először megírtam a kétharmad szélhámosait, most meg megírtam a szélhámosok tolvajait.

Erről ennyit.

(Frissítés: az OLKT időközben eltávolította lapfelületéről a vitatott írást)

Másról beszélünk – Déli kávé Szele Tamással

Komoly, férfias duplát kérek, kisasszony, szembenézés következik. Szembenézés a dolgokkal, tettekkel, a politikusainkkal – akiket bizony magunk választottunk meg – és az ő cselekedeteikkel. És ma félretesszük a pártszimpátiákat: ma arról beszélünk, miért beszél ma Magyarországon mindig mindenki másról, ha valami marhaságot tett és arról kérdezik.

Mert másról beszél. Mindenki, mindig. Hosszú ideig hittem, kicsit még most is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a kultúránk része, mivel állandósult és gyilkos versenyhelyzetben élünk, amiben a legkisebb tévedésnek is komoly következményei vannak, azért nem vagyunk hajlandóak beismerni, ha valamit eltoltunk, mert ösztönösen tiltakozunk a kudarcnak még a gondolata ellen is. De nem csak ennyiről van szó.

Arról is szó van, hogy a magyar ember, de főleg a magyar politikus gyárilag tévedhetetlennek érzi magát, a pozíciójához szükséges mítosz része a tökéletesség legendája, és képtelen bármiféle tévedést beismerni, úgy érzi, ezzel önmaga ellen kampányolna. Ahogy a mögöttük álló pártok is úgy érzik, hogy ha valaki megírja, miszerint a Fényesorcájú Vezetőjük mondjuk megcsúszott az utcán egy kutyagumin és fenékre esett – ami bárkivel előfordulhat – akkor az illető szerző már azonnal az ellenség ügynökévé lépett elő, levette álarcát és minimum le kell hazaárulózni. Nálunk a ceruzát is malomkővel hegyezik, csak fehérek és feketék vannak,  még szerencse, hogy az amerikaiak feltalálták a színes televíziózást, mert mi fel nem találtuk volna – nekünk elég, ha fekete-fehér a világ.

De térjünk a tárgyra, ne kerülgessük, mint macska a forró kását (ha már az állatos hasonlatoknál tartunk). Arról jut eszembe ez a számtalan, szebbnél szebb, hogy tegnap Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában szaknyelven szólva „elnyilatkozta” magát. Elnyilatkozás az, amikor – többnyire élő adásban, de néha másként is – az interjúalany olyasmit mond, amit aztán hetvenhétszer megbán, csak éppen mivel van róla felvétel, nem tagadhatja le utólag. Habár a legtöbben azt is meg szokták próbálni, meg a felvétel hamisításával is szokták vádolni a sajtót – ez most elmaradt. De hát mit bírt mondani Bangóné?

„ATV: Ha ennyire tiszta és egyértelmű kommunikáció az, hogy ellopják az uniós pénzeket, és a kormány, a jelenlegi kormány lopja el ugye az uniós pénzeket, hogyan lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik?

Bangóné: Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.

ATV: Jó, ennek mi az áthallása?

Bangóné: Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon, és okoztak is az elmúlt időszakban.”

Hát, azért világos, mi hangzott el: a riporter az ellopott uniós támogatások kapcsán kérdezi a politikust arról, hogy ha a lopás tényével mindenki tisztában van, akkor mégis miért növekszik a kormánypárt támogatottsága? (Mondjuk én erre azt válaszoltam volna, hogy nem vagyok olyan nagyon biztos a támogatottság növekedésében, majd akkor hiszem el, ha én számolom a mutatókat és nem a kormánypárt szakemberei, de hála az Égnek nem is vagyok én Bangóné, meg kell mondanom, rosszul válnék be az ő helyén, minden szempontból).

Nos, a megkérdezett erre minden különösebb kontextus nélkül azt válaszolja, hogy Magyarországon sok a patkány. Ami, mint magában álló tény, kétségbevonhatatlan, csak ebben a szövegösszefüggésben nem jelenthet egyebet, mint az, hogy Bangóné szerint azok patkányok, akiknek körében népszerű a kormánypárt. És mivel sok a patkány, a Fidesz is támogatott.

Nyilván nem azok, legfeljebb megtévesztett, megtévedt polgártársaink, meg aztán hogy is mondjam csak, így hirtelen ellenzéki oldalról sem tudnám kiállítani a Kerekasztal ötven gáncs nélküli lovagját, sőt, egy gáncs nélküli lovag előkerítésével is bajban volnék – de hát elvben a politika célja nem is az, hogy legyőzzük vagy megsemmisítsük az ellenfél szavazótáborát, az a háború, ami így működik: a politikában meggyőzni kéne a túloldali szavazókat, semmiképpen sem a betonba döngölni őket. Már csak azért sem, mert ők is az állam polgárai, mi több, emberi lények, az igaz, hogy kissé hiszékenyek, de attól még emberek, nem patkányok.

Nos, nem az első eset a magyar belpolitikában, nem is az utolsó, hogy politikus elnyilatkozza magát. Nyugodtan el tudnánk venni több száz példát, kezdve Kövér akasztós beszédétől Pócs János romaellenes videójáig vagy disznótoráig, ahol Sorosnak nevezte el a sertést (a helyszín és a felvétel időpontja a fotó alapján máig kérdéses, ugyanis én még akkor utánanéztem, és a kérdéses településen aznap méteres hó volt, a fényképen meg ennek nyoma sincs, de felőlem el is takaríthatták, ha valaki nagyon akarja), de visszamennek ezek a spontán és kevésbé spontán gyalázkodások az 1990-es hordó-ügyig, melynek résztvevője voltam (mint a felvétel készítője). No, annak sem lett gazdája a végén. Ahogy a többinek sem:

Pócs sosem kért valójában bocsánatot, szamárságokat zagyvált össze a kazánba dugott cigány ember és az ő régi barátságáról,

arról, hogy csak vicc volt az egész, nem létező törvényekre hivatkozott, böjtben nem nyilatkozott, szóval eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy úgy tessen annak, aki nagyon úgy akarja látni: ő nem tett semmi rosszat. Sőt, mi több: valahogy mintha még jót is tett volna saját maga szerint. Ha sokáig nyüstölik, eljutott volna odáig, hogy köszönet illeti őt ezekért az aljas gesztusokért.

Na jó, mondja erre az ellenzéki olvasó, kormánypárti, ők ilyenek, mást ne is várjunk tőlük. Rendben: de az ellenzéki képviselőtől azért csak várhatok mást, nem? Elvben különbek kéne legyünk.

Várhatok, de nem kaphatok. Lássuk, mit tett Bangóné a történtek után, mikor megindult a közfelháborodás? Először is kiposztolta a Facebookra, miszerint:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

és ezzel elintézettnek is vélte az egészet. Később, az Index kérdésére már sértődötten válaszolt:

„A Fidesz szavazóit én nem bántom, de ha Magyarországon az rendben van, hogy Budapestet elárasztják a patkányok, ha Magyarországon rendben van az, hogy kiforgathatják, a kormánymédia kiforgathatja minden ellenzéki politikusnak így a mondatát, úgy a mondatát, ha Magyarországon rendben van az, hogy az egészségügyet ilyen szinten rombolták le (…) vagy hogy teszik tönkre a gyerekeink jövőjét, akkor hadd legyen véleményem erről a kialakult helyzetről.”

Hölgyem, persze hogy legyen véleménye, azért választották meg. Azonban amint az ATV a korrupciós ügyekről és a népszerűségi listáról kérdezte, úgy most

az Index a patkányozásról kérdezte. Nem a kormánymédiáról, nem az egészségügyről, nem a gyermekeink jövőjéről: a patkányozásról.

Arra nem tetszett válaszolni, illetve a válasz valami olyasmit jelent, hogy ha a túloldal égrekiáltó bűnöket követhet el, akkor az innensőn is elfér egy kis patkányozás – ha ők lehetnek becstelenek, akkor nekünk is szabad.

Izé. Nem szabad. Nem fér bele. Nemtelen eszközzel nemes célt nem lehet elérni. De a Bangóné-féle mentalitást látszik erősíteni az MSZP hivatalos nyilatkozata is, amelyet szintén az Indexnek adott:

„A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy kampány kellős közepén valójában nem egy félreérthető mondat miatt támadják az összefogásunkat. (…) Bangóné Borbély Ildikó egy Facebook-posztban világossá tette az álláspontját, és mindenkitől bocsánatot kért, akit akaratlanul is megbántott. (…) Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy, stb. (…) Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a jogerősen elítélt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János.” (Index)

Hm. Ebből csak annyi következik, hogy 1. Bangóné nem fog ezért Signum Laudist kapni, de a sajtó ne támadjon „félreérthető” mondatokat (talán akkor nem kéne kimondani őket) ilyenkor, dologidőben, aratás, jaj, bocsánat, kampány idején. 2. Ha mégis szóba kerül a mondat, ahelyett hogy összehajtogatnánk, ráülnénk egyelőre, majd egy alkalmas időpontban a szőnyeg alá suvasztanánk, amúgy magyarosan, akkor a sajtó részéről ezt „furcsának találják”, mert miért nem a kormánypárti gazemberkekel foglalkozunk. Hát kérem, foglalkozunk azokkal is, jó kedvvel, bőséggel. Kapnak azok tőlünk rendesen – de akkor úgy tetszenek gondolni, hogy a bal szemünk legyen vak, a bal fülünk süket, arrafelé ne is lássunk-halljunk, csak a másik irányba?

Igen, úgy tetszenek gondolni.

Mi meg nem.

A független sajtónak ugyanis nem a pártpropaganda a feladata. A pártsajtónak igen, a függetlennek nem. Az már most körvonalazódik, hogy Bangóné elszólásáról természetesen a sajtó tehet majd, mert foglalkozott az esettel – amint Pócs videójáról is természetesen a sajtó tehet, ugyanezért.

Azok, akik elszólták magukat, akik elkészítették a vérlázító felvételt (megjegyzem: a Pócs-párhuzamot sem én vettem elő, hanem az MSZP), no, azok mind ártatlanok, a gonosz sajtó áldozatai. Mely sajtó nem tudna róluk rosszat írni, ha ők nem cselekednének rosszakat. De ők politikusok, ők tökéletesek, így tévedni sem képesek: a sajtó a rossz, meg a választók, meg mindenki más.

Ez azért az óvodai kiscsoport szintje. Senki sem bűnös, az ablak kitörte saját magát, az a labda magától repült ki rajta, Pistike ártatlan, inkább piros pontot kéne kapjon.

Mindenki szeplőtelen, mindenki másról beszél, csak a gonosz sajtó, az feszegeti a kínos kérdéseket.

Kérem tisztelettel, mi történik a magyar politikában?

Az egyik politikus azt képzeli a másik szavazóiról, miszerint azok patkányok.

Ezzel szemben a másik ugyanezt képzeli az egyik szavazóiról.

Én meg egy nagy, kövér, rojtos fülű, kóbor kandúrnak képzelem magamat. Az a nevem, hogy „Szavazópolgár”.

És csak olyan politikusra fogok szavazni, aki ismeri, sőt, használja a „kérem”, „köszönöm”, „bocsánat” és főleg a „tévedtem” szavakat.

Nem mi vagyunk értük, nem az az életünk célja, hogy rájuk szavazzunk.

Ők vannak értük, a szolgálatunkra, képviseletünkre választjuk őket.

Kérném szem előtt tartani.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK